Page 1

EL SÔ M ESE

Egy jól bejáratott trükk

Gordiusz félig lehunyt szemmel, lustán dorombolt. Az ismeretlen nô, aki ajtót nyitott a csöngetésre, éppen a hízelkedô macska fülét vakargatta leguggolva. Gordiusz odadörgölôdzött a lábához, majd lefeküdt a lábtörlôre, amit kellemesen átmelegített az ôszi nap. – Pszt! – hallatszott a ház sarkából. A hentergô macska a pisszegésre ügyet sem vetve, lassan felemelte két mellsô mancsát. A nap erôsen tûzött, ezért szorosan behunyta a szemét, a vakargatástól pedig teljesen elálmosodott. – Pszt! Hé! Már! Hééééé! – türelmetlenkedett az árnyékból a hang. Gordiusz erôt vett magán. Kelletlenül feltápászkodott, megrázkódott és elinalt. Vissza sem nézve futott a ház sarkáig, ahol befordult, majd azonnal megtorpant, mintha egy tükörbe ütközött volna. – Mi tartott ilyen sokáig? Már azt hittem, ott alszol el az ajtóban! – kérdezte dühösen a tükörképe. – Annyiszor mondtam már neked, hogy az emberek nem sakkfigurák. Nem lehet velük játszani. Ezt teljes átéléssel kell csinálni – felelte Gordiusz. – Mit szereztél? –5–


– Gyere, megmutatom! – húzta ki magát büszkén Priusz és a két, látszólag teljesen egyforma macska egy közeli bokor mögé futott. A rejtekhelyen egy nagy csupor tejföl hevert, félig a földre borulva. – Szuper! – örült meg Gordiusz. – Ki legyen az elsô? – kérdezte a szája szélét nyalogatva Priusz. – Tegnap én voltam, úgyhogy most te jössz. De légy szíves, tényleg csak a felét edd meg, ne úgy, mint amikor azt a rúd kolbászt sikerült szereznünk… – Persze, persze, tudom, tudom – hadarta Priusz, miközben félig már bedugta a fejét a csuporba, így ezt nem is igazán lehetett érteni a zajos lefetyeléstôl. A tejföl gyorsan fogyott, de ezúttal igazságosra sikerült az osztozkodás. A két macska jóllakottan hevert el a lehullott levelek között. Priusz és Gordiusz szokásos módszere volt ez. Kinéztek maguknak egy rokonszenvesnek tûnô házat, Gordiusz felnyújtózva nekitámaszkodott az ajtófélfának, az ikertestvére felfutott a hátán és hosszan megnyomta a csengô gombját. Amíg a csengetés hangja elhalt, Priusz a falak mentén hátraszaladt, egy nyitva hagyott ajtón vagy ablakrésen beosont az épületbe, és megkereste a hûtôt, esetleg az éléskamrát, hogy ennivalót rángasson ki a kertbe. Gordiusz mindeközben dorombolással és törleszkedéssel foglalta le a bejáratnál a háziakat, majd hátul többé-kevésbé igazságosan megosztoztak a zsákmányon. A két macska a lemenô nap fényében ébredt fel. A fel-feltámadó szél hûvösen borzolta a bundájukat. Gordiusz elégedetlenül nézett maga elé. – Lassan itt a tél. Egyre hidegebb lesz. Nem kellene újra átgondolnunk ezt a házimacskakérdést? – Azt már nem! – borzongott meg utálkozva Priusz. – Kényelmes volt, de te is emlékszel, hogy milyen unalmas. Na és amikor babának öltöztettek? Fujj. Szó sem lehet róla. Különben is, megesküdtünk, hogy nem megyünk vissza.

–6–

– Hát igen – válaszolt bizonytalanul Gordiusz. – Megesküdtünk. De akkor még nyár volt. – Egy szót se többet! – tápászkodott fel határozottan Priusz. – Csináljunk meg még egy házat, és utána húzás a kuckóba! – Na jó – adta be a derekát Gordiusz. – De mi lenne, ha most nem mennénk messzebbre, hanem itt a környéken keresnénk egyet? Mindjárt lemegy a nap, és az este már fázós lesz. – Nem is tudom – nézett testvérére kajánul Priusz – nem te hoztad pont ezt a szabályt? Persze most az egyszer tehetünk kivételt, ha ennyire fázol. – Mintha te nem fáznál. Ikrek vagyunk, ugyanolyan vastag a bundánk – nézett körbe a testvére. Az út túloldalán egy téglaház piroslott a késô délutáni fényben. – Esetleg az? Mit szólsz hozzá? – Azt, hogy te tényleg nagyon félsz az esti hidegtôl – vigyorgott Priusz. – Na jó. Tôlem aztán. Menjünk, nézzük meg. A két macska körbeszaladta a házat, majd elégedetten ugrottak fel a tornác korlátjára, hogy a jól begyakorlott mozdulatokkal csöngessenek be az ajtón. Az elsô próbálkozásra senki sem jött elô, így éppen a másodikra készültek, amikor belülrôl hirtelen megzörrent a zár. Priusz hanyatt-homlok elvágtázott, Gordiusz pedig megnyerôen pislogott felfelé. Az ajtót egy fehér köpenyes, zavartnak tûnô férfi nyitotta ki. Kilépett a tornácra és hunyorogva nézett a felfelé sandító macskára. – Te csengettél? – kérdezte szigorúan. – Gordiusz szíve mintha a torkában dobogott volna. Még soha nem érezte magát ilyen kicsinek. Az emberek sosem feltételezik, hogy egy macska be tudna csengetni az ajtón! Megpróbálkozott egy kis nyávogással, amit alig tudott kipréselni a torkán.

–7–


– Éhes vagy? – kérdezte a köpenyes. – Sajnos nincs itthon szinte semmi. Máshová kellene becsengetned – mondta, majd a zsebeiben kezdett kotorászni. Hangos zörgéssel egy zacskót húzott elô, s apró csokibonbonokat halászott ki belôle. Kettôt a lábtörlôre tett, majd szórakozott mozdulattal megvakarta a rémült macska fejét. Gordiusz riadtan dorombolni kezdett.


– Aranyos vagy – mondta az ôsz hajú férfi. – Én viszont elfoglalt. Ha gazdát keresel, velem rosszul jársz. Rettenetesen feledékeny vagyok, hetente legfeljebb egyszer etetnélek meg. Jó esetben. Hacsak nem terveznék erre is egy gépet – állt fel elgondolkodva. – Mindegy is, erre most nincs idôm – vakarta meg a fejét zavartan, majd visszalépett a sötétbe. Gordiusz értetlenül bámulta az orra elôtt bezáródó ajtót. A zár kattanásáról hirtelen eszébe jutott a testvére a házban. – Priusz! – kiáltotta rémülten, leugrott a lépcsôn, és mintha puskából lôtték volna ki, a ház sarka felé száguldott. A kanyart már szinte lebegve vette be, majd teljes sebességgel belevágódott egy puha szürke párnába, amivel összegabalyodva gurult pár métert, míg végül lelassulva megállt. – Én is szeretlek – közölte a párna. – De ez még nem ok arra, hogy feltöröljem veled a padlót. Lemásznál rólam? Pont a hasamon ülsz. Gordiusz lassan felfogta, hogy a testvére beszél hozzá. Lekecmergett róla, és szégyenkezve hallgatta, ahogy az a bundája porolgatása közben szakadatlanul szidja. – Mondhatom, igazi profi vagy. Az elôbb még azt latolgattad, hogy vis�szamenjünk-e kényelmes házimacskának, most meg a házkerülés gyorsasági rekordját akarod megdönteni! Mi a csoda ütött beléd? – Gordiusz szerette volna elmesélni, hogy mi történt a bejáratnál, de a hangja – ma már másodszorra – teljesen elakadt. Testvére mögött a fûben egy villogó szerkezet feküdt. Gordiusz nem tudta levenni róla a szemét, valósággal megbabonázta a látvány. – Mi van? Megkukultál? – kérdezte Priusz, majd ô is hátranézett. – Ja, értem. Hát, most csak ezt tudtam elemelni. Figyelj, ilyen fura házat én még életemben nem láttam! Semmi kaja, esküszöm még hûtô se volt. Gondoltam kihozom ezt a konzervet, hátha van benne valami ehetô. Gyere, próbáljuk meg kinyitni!

– 10 –


Gordiusz rossz érzésekkel közelített a fura tárgyhoz. Közelebb érve már hallotta, hogy a henger halkan zümmög, és észrevette, hogy nem az egész világít, hanem apró, színes fények lüktetnek rajta. Éppen azt akarta mondani, hogy jobb lenne odébbállni és keresni egy másik, normális házat, amikor Priusz hirtelen felkiáltott. – Nézd csak, tesókám! Fogadjunk, hogy ha itt megnyomom, akkor kinyílik és kiadja a kaját! – azzal rá is csapott egy piros gombra. A henger ettôl nem nyílt ki, de a zümmögés erôsödni kezdett. A két macska egymásba kapaszkodott félelmében. A fények ôrült villódzásba fogtak, s négy számba olvadtak össze: kettô, nulla, öt, nulla. Majd egy hangos kattanással megszûnt a zaj, és a macskák egy forgalmas, ismeretlen téren találták magukat.

Látogass meg minket az interneten www.jovomenok.hu

Jövőmenők első mese  

Priusz és Gordiusz - Jövőmenők (részlet) Első mese - Eg jól bejáratott trükk

Jövőmenők első mese  

Priusz és Gordiusz - Jövőmenők (részlet) Első mese - Eg jól bejáratott trükk

Advertisement