M.I.N.D. 2018. ősz

Page 20

Adománygyűjtés

Segítsen, hogy ösztöndíjjal támogathassuk szakkollégistáinkat! Őszi adománygyűjtésünk a jezsuita szakkollégiumokba lapszámunk megjelenésével egy időben beköltöző diákok javát szolgálja. A november 20-ig beérkező támogatásokat a nehéz anyagi helyzetben lévő, illetve a kiemelkedő szakmai és tudományos munkát végző hallgatók ösztöndíjára fordítjuk. Szakkollégistáink idén átlagosan havi 12 ezer forint ös�szegű ösztöndíjra pályázhatnak. Ez azt jelenti, hogy a 2018/19-es tanévben a Szent Ignác, a Jezsuita Roma és a Kaszap István Szakkollégium összesen 145 diákjára – ha mindegyikük elnyerné a juttatást – 20,8 millió forintot kellene szánni. A valóságban nehéz anyagi helyzete, illetve kiemelkedő szakmai és tudományos munkája miatt a pályázók csak egy része, jellemzően 70 fő részesül támogatásban. Ők a három intézményben 2017-ben összesen 6,3 millió forintot kaptak. Köszönjük, hogy korábbi adományaikból eddig segíthettük diákjainkat! Péter tehetséges mérnökjelölt, évek óta kiváló hallgató az egyetemén és a Jezsuita Roma Szakkollégiumban is. Nehéz otthoni helyzete miatt korábban minden félévben dolgozni kényszerült. Édesapja súlyos beteg, édesanyja az ő ápolása miatt korábbi munkahelyét kénytelen volt otthagyni és kevésbé jól fizető állást választani. Testvére alkalmi munkákból él, így őt is Péter segíti. Az adományozók jóvoltából Pétert a Jézus Társasága Alapítvány ösztöndíjalapjából havonta 22 ezer forinttal támogattuk, ami elegendő volt a kollégiumi díj finanszírozására, így a tavalyi tanévben már nem kellett dolgoznia a tanulmányai mellett. Nekünk is nagy öröm volt nézni, hogy így még inkább be tudott kapcsolódni a szakkollégiumi közösségbe, s nehéz körülményei ellenére társaihoz hasonló feltételek között végezhette tanulmányait. Bízunk benne, hogy a továbbiakban is lesz lehetőségünk hasonlóan támogatni őt, illetve társait.

18


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.