Új évf. 2. év, 9. szám

Page 2

Önkormányzat

2. oldal

Tisztelt Állattartók! Felhívom figyelmüket, hogy 2013. március 1. napján hatályba lép Jászberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól szóló 5/2013. (II. 14.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Rendelet). A Rendelet külön szabályokat állapít meg az ebekre, illetve a kisállatok – halak, kétéltűek, kistestű hüllők, kistestű madarak, valamint kistestű emlősök – kivételével minden kedvtelési célból tartott állatra. Kisállatnak minősülnek pl. a díszhalak, díszmadarak, rágcsálók, illetve az eb kivételével más kistestű emlősök is. Legfontosabb rendelkezések: Többlakásos lakóépületben, sorházban, társasházban, lakótelepi többlakásos, többszintes lakóépületben lakásonként legfeljebb egy eb és annak szaporulata – azok 3 hónapos koráig – tartható, azonban ezen ingatlanok közös használatra szolgáló helyiségeiben és területén (pl. kerékpártároló, lépcsőház, folyosó stb.) tilos ebet tartani, kivéve azt az esetet, ha az állattartó a közös használatú udvaron a saját ingatlanához tartozó területen el tudja keríteni a kutyáját. A belterületi lakóingatlanokon legfeljebb két kedvtelésből tartott állat és azok szaporulata – ide nem értve a kisállatokat – tartható.

A korlátozások nem vonatkoznak a jelző-, vakvezető-, terápiás-, rokkantsegítő- és mentő ebekre, valamint azokra az állatokra, amelyeket külterületi ingatlanokon tartanak. A Rendelet kiegészítő szabályként előírja, hogy melyek azok a helyiségek, ahová tilos ebet beengedni, bevinni: pl. oktatási, egészségügyi, szociális, kulturális, sportlétesítmény területére. Tájékoztatom továbbá a Tisztelt Állattartókat, hogy a már meglévő kedvenceikre a rendelet nem vonatkozik. Őket 2013. március 1. után is a fenti egyedszámokra vonatkozó korlátozáson felül megtarthatják életük végéig. A határnap után azonban kedvenceik számát a rendeletben megszabott mérték fölé már nem növelhetik.

Dr. Gottdiener Lajos jegyző

Tájékoztatás közzétételről Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 9. § (6) bekezdése alapján a véleményezési eljárás befejezését követően ezúton teszem közzé Jászberény Város Településrendezési terve módosításának tervanyagát a 0336/14 hrsz. ingatlant magába foglaló telektömbre vonatkozóan. A közzététel ideje: február 26. – március 27. Helye: Polgármesteri Hivatal Jászberény, Lehel vezér tér 18. sz. alatti főépülete, földszint 44. iroda Az érintettek a közzététel ideje alatt a fentiekkel kapcsolatban írásbeli észrevételt tehetnek, amit a földszinti előcsarnokban elhelyezett gyűjtőbe kérünk bedobni vagy postai úton címünkre eljuttatni. Szabó Tamás polgármester

Kegyeleti hirdetések feladása: Jászkürt Új folyam 2. év 6. szám (XXV./6.)

2013. február 7.

Újság Jászberény város lapja

Fürdő u. 5-7.

Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, volt munkatársaknak, akik felejthetetlen szerettünk

Mizsei Gyula (1940-2013)

temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. „Szerető férj voltál, drága édesapa, após és nagypapa, bánatos családodnak most az őrzőangyala. Emléked szívünkben örökké él.” A gyászoló család

Véradás a Jászságban Március 1-jén, 14 – 17 óráig Jászkisér, Petőfi u. 1., általános iskola Március 4-én, 9 – 13 óráig Jászapáti, Vasút u. 2., a gimnázium kollégiuma Március 4-én, 14 – 17 óráig Jászszentandrás, Rákóczi u. 92., Művelődési Ház Március 5-én, 8 – 10.30 óráig Jászberény, Rákóczi u. 53., a főiskola kollégiuma Március 5-én, 12 – 15 óráig Jászfelsőszentgyörgy, Fő út 63., Művelődési Ház Március 7-én, 8.30 – 12.30 óráig Jászberény, Rákóczi u. 13., az erősáramú szakközépiskola kollégiuma Kérik a véradókat, hogy személyi igazolványt, lakcímkártyát és eredeti TAJ-kártyát vigyenek magukkal!

2013. február 28.

Jövő ősszel újra a választópolgárok elé állok Folytatás az első oldalról. megtalálják számításukat, a nézők is jól A Jászkürt Újságban természetesen Ráadásul az eddigi megállapodásban járnak. ugyancsak szívesen megosztom a döncsak a rendes ülések közvetítése volt • Ha még egy kérdés erejéig a testületi tések hátterét, így a tévéközvetítésekét megoldott, ezentúl a rendkívüli ülése- üléseknél maradhatunk, Önnek mi- is. A rádió- és tévé-nyilatkozatomat ket, városi fórumokat, közmeghallga- lyen visszajelzései vannak a tévéköz- kíváncsiságból megnéztem. Azt nyilattásokat, sőt akár bizottsági üléseket is vetítésekről? koztam, amit szerettem volna, ráadásul tudja közvetíteni a rendszer. Ugyancsak Felmérések szerint nincs rá tömeges szerintem érthetően, egyértelműen. nagy előnye az új technikának, hogy igény. Azt is tapasztaljuk, hogy jelenle- Talán a befogadóknak kellene nyitotaz egyes napirendi pontok élőben, de gi formájában az előterjesztéseket nem tabban közeledni mások véleményéhez, később nemcsak kétszer, kizárólag mű- ismerő nézők számára követhetetlen, legalább az értés, a megértés szintjén. soridőhöz kötötten, hanem bármikor hiszen időkorlát miatt nincs mód arra, Nem az egyetértésről beszélek, mert az tetszőlegesen megtekinthetőek. Lénye- hogy az előterjesztő minden napirendi ellenzéknek joga van egyet nem érteni, gesen kényelmesebb megoldás az eddi- pontot alaposan ismertessen. Fölösle- sőt ez feladata, dolga is. Abban viszont giekhez képest, hogy nem kell az egész ges is, hiszen a döntéseket hozó kép- én nem értek egyet, hogy az aláírók – ülést folyamatosan végignézni, hogy viselők bizottsági üléseken részletesen a fentiek ismeretében – követelnek. megtaláljuk a minket érintő-érdeklő tárgyalják a témákat. Az új technika Ez a kifejezés pont az ő szájukból hirészt: az egyes napirendi pontokat, sőt egyébként ebben is segít, mert egy teltelen, hiszen az előző ciklusokban azokon belül is külön-külön kereshe- helyen megtalálhatóak az előterjeszté- lehetőségük lett volna a most rajtunk tünk, oda-vissza. Az internettel nem sek is. Az a súlyos kritika gyakran éri számonkért dolgokat elvégezni. Az elrendelkező érdeklődők sem maradnak a testületi üléseket, hogy a képviselők szalasztott lehetőségeket már nem lehet tévés tájékoztatás nélkül, mert a Trió egy része – jellemzően ellenzéki olda- visszahozni. Tv ezentúl is készít összefoglalókat, lon – felkészületlenül szólal fel, érezhe- • A nyílt levél megcsipkedte személy háttéranyagokat. tően nemcsak a bizottsági munkában szerint Önt és a Fideszt is. • Meggyőzően többet tud ez az új nem vett részt, de az írásos anyagot Úgy gondolom, hogy általában a Fitechnika, és többet is nyújt, de mibe sem olvashatta el, legalábbis nem isme- deszt, személyemet vagy a vállalkozókat kerül? ri. Van, aki rögtönöz, handabandázik. érintő állításokkal nem kívánok foglalA váltás gondolata onnan eredeztethe- Tulajdonképpen aki ezt a szórakozta- kozni. Az olvasók tisztánlátása céljából tő, hogy három éve nem emeltük a Trió tó, cirkuszi jelleget hiányolja, és nincs azonban azt leszögezem, hogy a nyiTv támogatását, ugyanakkor a lakossá- internethozzáférése, az érezheti magát latkozók vágyálma a választókerületi gi igények a testületi ülések közvetítése károsítva, mert a szakmai alapon szer- fideszes belharc. Ez nincs és nem is lesz, kapcsán technikai értelemben nőttek. kesztett összefoglalókba ezek a részek és én ilyenben biztosan nem veszek Ez pedig többe került volna még úgyis, nyilván nem kerülnek be. Vagyis az részt. Márpedig a harchoz legalább két hogy a rendkívüli ülések és más rendez- aláírók esetében kilóg a lóláb, valójá- személy kell. Amikor a választókerülevények közvetítését be sem kalkuláltuk. ban ezt a szereplést siratják. A lakossági ti elnök kinevezése volt terítéken, én Így abban maradtunk, hogy a tévé által visszajelzések is ezt erősítik meg, mert azonnal jeleztem, hogy sem a válaszigényelt havi másfél millió forintból nem a döntések tartalmi részéről mon- tókerületi elnökséget, sem az esetleges lecsíptünk negyedmilliót, ami fede- danak véleményt, hanem formai, vi- képviselőséget nem vállalom. Támozetet nyújtott az egyszeri négymillió tastílust érintő megjegyzéseik vannak, gattam és támogatom Pócs János ilyen forintos fejlesztéshez, a robotkamerák- sokszor az előbb említett felkészület- jellegű megválasztását és törekvéseit. Jehoz és a szükséges technikához. A Trió lenséget, hordószónoklást tapasztalják. lenleg is mindenben együttműködünk Tv így évi 15 millió forint támogatást • Azért is kértük a reagálását, mert a a Jászság választóinak sikere céljából. kap tőlünk, készíti az összefoglalókat, levél írói zavaros magyarázkodásnak Ha a Fidesz bizalmát 2014-ben is élveés a felszabaduló időt-energiát a város találták a nyilatkozatait. Talán segít- zem, újra a választópolgárok elé állok, kulturális, sport- és civil életéről szóló hetünk a követeléseikre közreadni az és a jászberényi polgármesterséghez kéhíradások készítésére fordítja. Ők is érthető válaszát. rem támogatásukat.

Belvárosi parkolók, járdák, gyökerek Február 20-án, szerdán tartotta bejárását Szentesi Mihály önkormányzati képviselő az első számú választókörzetben. Az azt követő lakossági fórumon szó esett felújításra szoruló utcaburkolatokról, társasházakról, a Szövetkezet úton hétvégéken hangoskodó fiatalok minősíthetetlen viselkedéséről és a belváros további megújulását célzó projektről is. • gergely • A Serház utcában várták a városvezetőket az ottani lakosok, akik az útburkolat rossz állapotára, a székház építésekor keletkezett úthibák javítására hívták fel a figyelmet. Különösen kirívó az Erzsébet Hotel előtti út és parkoló városunkhoz méltatlan állapota, pedig itt számtalan külföldi vendég is megfordul. A résztvevők folytatták útjukat a Jászság Népi Együttes székháza felé, ahol a műszaki átadás után még némi változtatás, átalakítás várat magára a hivatalos megnyitóig. A buszmegálló szemetes zugait felfedezve a Szív utcában a saját szemünkkel bizonyosodhattunk meg arról, hogy egyesek mellékhelyiségnek használják a közterületet, a szinte állandó szeméthalmokról nem is beszélve. Az egyik lakó a Thököly úti gyógyszertár bejáratánál lévő veszélyes gödörre hívta fel a figyelmet, ami akár balesetet is okozhat. A felújított Szövetkezet úti társasház lakói közül többen képviseltették magukat, és elégedettséggel számoltak be a korszerűsítés nyújtotta előnyökről. Nemcsak esztétikusabb lett az épület, de a havi költségeik is érezhetően csök-

kentek. Az út túloldalán lévő társasház lakói a garázssor előtt hömpölygő esővízről panaszkodtak, az ugyanis még a lépcsőházba is beszivárog. Az udvarban gondot okoz, hogy a fák gyökerei széttördelték, felpúposították a járdát. A bejárás végére átfázott résztvevők a Lehel Vezér Gimnázium egyik tantermében melegedhettek fel, majd kezdetét vette a fórum. Szentesi Mihály beszámolójában elmondta, hogy körzetében több beruházás is történt az elmúlt évben, köztük a sportpályánál az öltöző átadása, a főtér felújítása és a Zagyva-parti sétány kialakítása, a Déryné tömb és a gimnázium külső megújulása. Egyéni képviselői keretéből járdakiigazítások, a Zagyvapart utcában és részben a Nagytemplom utcában csapadékvíz elvezetés kiépítése, az Aprítógépgyár utcában kétszáz méteres szakaszon és a Zirzen Janka utcában járdaszakaszt felújítása történt. A megmaradt pénzt a Rákóczi út végén virágtelepítésre szeretné költeni, de az ez évi képviselői keretének is van helye. Tervei között szerepel a Galamb, az Öntő, a Serház és a Víz utcák felújítása, a füves pályánál parkoló kialakítása, a Szövetkezet utcai garázssor csapadékvíz-elvezetésének megoldása, a Rákóczi úton a vasútállomás irányába a járda befejezése. Szentesi képviselő javaslatot tett a Székely Mihály iskola udvarának aszfaltozására, de szükséges lenne a Riszner sétányon járdaépítésre, a Holló András és a Szív utcában a burkolat felújítására. A beszámoló után röviden bemutatta a belváros felújításának folytatását célzó projektet, melyről február 14-i számunkban már beszámoltunk. Né-

hány lakos részéről felmerült, hogy a Csemege tömb lebontása helyett hasznosítani kellene az épületegyüttest. Alvári Csaba főépítész elmondta, hogy az épületeket rossz állapotuk miatt ítélték bontásra. Lányi László hozzátette, hogy ha a pályázat nem lesz sikeres, a Csemege tömb átalakítását és a Zirzen Janka utca kiszélesítését a város költségvetéséből finanszírozzák. Bolla János, a Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke tolmácsolta kezdeményezésüket, miszerint a városháza homlokzatára ismét felkerülhetne egy új Justicia szobor. Hogy bekerülhet-e a pályázatba, arról később döntenek. Több ott lakót is zavarnak a Szövetkezet úti szórakozóhelyen mulatozó fiatalok, akik a vendéglátóegység bezárása után a társasházak között folytatják a bulizást, randalírozást. Halmai Ferenc kapitányságvezető elmondta, hogy a rendőrök rendszeresen járőröznek a helyszínen a kritikus időszakban és igyekeznek megelőzni a rongálásokat, szabálytalanságokat. Hetek óta rontja a környék képét a Déryné utcában összedőlt egykor szép épület romjai. Szabó Tamás polgármester elmondta, hogy az állapotok megszüntetésére a tulajdonos március elejéig kapott haladékot. Többen érdeklődtek az új kerékpárút megvalósulásának időpontjáról. Lányi László irodavezető tájékoztatta a lakosságot, miszerint a munkaterület átadása megtörtént, és amint az időjárás engedi, elkezdik a munkát. A Hold utcai óvoda épületét is bontásra szánják, a helyén parkolót fognak kialakítani sokak örömére.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.