Page 1

A sortűz áldozataira emlékeztek Rétvári Bence igazságügyi államtitkár is fejet hajtott az áldozatok emléktáblájánál.

Új vizitörvény

110 éves a Szolnoki Művésztelep

Dömötör Zoltánt, a JVV Zrt. ágazatvezetőjét kérdeztük a helyi viziközmű átadásáról.

A Szolnoki Művészeti Egyesület elmúlt tíz évének munkáiból nyílt kiállítás.

Interjú a 3. oldalon.

Tudósítás a 7. oldalon.

Beszámoló a 3. oldalon.

Jászkürt Új folyam 9. szám (XXIV./14)

A jövőnek alkotott A nemrég elhunyt Kossuth- és Ybldíjas Makovecz Imre a magyar organikus építészet egyik letéteményese, nemzetközileg elismert mestere. Karakteres építményei nem csupán iskolát teremtettek, de díszeivé is váltak azoknak a településeknek, amelyek befogadói lettek. A nemrég elhunyt műépítész leghíresebb alkotásai, néhány vázlata és tervrajza fotókon tekinthető meg múlt csütörtök óta a városi könyvtár galériájában.

2012. JÚLIUS 19.

Újság Jászberény város lapja

Igazi népünnepély zajlott városunkban

• Gurzó Klári • Alkalomhoz illően szakrális muzsika, Bach-Gounod Ave Maria című zeneműve csendült fel a kiállításmegnyitó első perceiben Kiss Henriett (zongora) és Rigóné Csirke Tímea (fuvola) előadásában. A népes publikumot ezt követően üdvözölte Nagy Nikolett könyvtárvezető, aki elmondta, hogy Jászberény a tárlat 21. állomása, hisz vándorútra 2009-ben indították, elsőként a gyöngyösi publikum tekintette meg. Az intézményvezető úgy vélte, a kiállítás az Építs templomot! mottót viselhetné, mert ebben a felszólításban fogalmazódik meg legkifejezőbben Makovecz Imre hitvallása. Folytatás az 7. oldalon.

Szombaton, l4-én korán életre kelt a Margit-sziget. Hét órától térzene fogadta az érkezőket. Abony fúvószenekara vérpezsdítő muzsikája sokat segített abban, hogy az érkezők otthon érezzék magukat az arató- és főzőverseny résztvevői. • Farkas Ferenc •

Erikát ünnepeltük… Visszavonult aktív sportolói pályafutásától Jászberény legsikeresebb női sportolója, Huszár Erika, aki görkorcsolyázóként és rövidpályás gyorskorcsolyázóként öregbítette városunk hírnevét hosszú időn keresztül. • Ács Tibor • Az elmúlt pénteken a városháza dísztermében állófogadás keretében a család, barátok, sportvezetők, intézményvezetők előtt köszöntette Erikát Szabó Tamás, Jászberény polgármestere. Az ünnepség után a 2010-ben Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett sportoló nyilatkozott lapunknak. Hogyan kezdődött sportolói pályafutásod? Nagyon pici lányként szertornázni kezdtem, majd 1992-ben görkorcsolyázóként indultam először versenyen. Később telente – akkor még kiegészítő sportágként – a rövidpályás gyorskorcsolyázást is kipróbáltam. Aztán fokozatosan áttértem a korcsolyára. Görkorcsolyás pályafutásodban melyik volt a legemlékezetesebb év? Mindenképpen a 2000-es junior Európa-bajnokság, amelyet Jászberény főterén rendeztek. Folytatás a 8. oldalon.

Nyolc órára megtelt a sziget. Fél kilenckor Szabó Tamás polgármester meleg szavakkal köszöntötte a Jászság vendégeit, majd Tamás Zoltán, a Jászberényi Gazdakör elnöke, emeritus jászkapitány fogalmazta meg tömören a VIII. Hármas-kerületi kézi aratóverseny hagyományőrző erejét, szerepét. Méltatta a XI. főzőverseny összetartó erejét is. Jelen voltak a regnáló jász- és kunkapitányok elegánsan díszes öltözetben. Budai Gyula államtitkár a szarvasi hagyományőrző rendezvényről érkezett hozzánk. Elmondta, ott vajdasági és kárpát-aljai magyarok is ünnepelték a jeles eseményt. Hosszú menet indult a Jászboldogházi út melletti nagy búzatáblához. Hintók, lovas kocsik, gépkocsik vitték a vendégeket a nemes verseny színhelyére. Mielőtt a verseny megkezdődött volna, Szántó József címzetes apát megáldotta, megszentelte az aratandó búzatáblát. A jászárokszállási tanyavilág szülötteként megidézte felmenői vallásosságának néhány mozzanatát. Atyja Jézus segíts! fordulattal késztette indulásra az igavonót, és Hála Istennek! zárta a napi munkát. Ha megszólalt a déli harangszó, a dolgozó férfi megemelte kalapját, a nő keresztet vetett. Példabeszéddel tette érzékletessé a magvetés természetét. Fohászkodott azért, hogy magyar család asztalára kerüljön elegendő kenyér. A négyfős csapatok munkához láttak.

Budai Gyula és Jakab István is beállt a kaszások közé. Jakab István a régi kaszásokra emlékeztető ritmusban vágott rendet. Kérdésünkre elmondta, hogy gazdacsaládban nőtt fel. Erdélyiek és hajdúk voltak a felmenői. Hosszú éveken át aratott Hajdúbagoson. Volt olyan aratóbanda, amely nőkből állott: Haleszi lányok Kiskunfélegyházáról. Talán a két világháború emlékét idézték meg hitelesen. Láttunk kiskaszás három-négy éves kisfiút, aki láthatóan jól érezte magát nem mindennapi játékával. Igazi népünnepély zajlott városunkban. Elkészültek a csomók /keresztek/, előkerült a kis és nagygereblye, hiszen minden szál gabonát össze kellett szedni, meg legkisebb darabja is valóságos érték volt és marad. A főzőverseny kilenc órakor kezdődött a szigeten. Sok-sok igazán értő kéz tette dolgát, és hamarosan nagyon eltérő ételfajták kínálták magukat elsősorban a rangos zsűrinek, de azért természetesen a vendégeknek is. Az aratók egy órakor érkeztek vissza a szigetre. Ezután következett az ebéd, amellyel akár délután is lehetett volna folytatni az aratás nehéz munkáját, hiszen igen finom és kalóriás volt. De nem ez történt, hanem a vendégek meghallgathatták déli egy órától a Bíró zenekar produkcióját. Ismert nóták keltek szárnyra. Dr. Kissné Kohári Erzsébet mutatta be a fellépő együtteseket hangu-

latosan. Különösen a Hej halászok kezdetű dalt fogadta szívesen a közönség a kunszentmártoni együttestől. Dr. H. Bathó Edit múzeumigazgató tartalmas viselettörténeti bemutatóval aratott nagy sikert.. A Jászsági Hagyományőrző Egylet tagjai bemutatták a jász népviseletet úgy, hogy a ruházat szemügyre vételét szakszerű magyarázat kísérte. A redemptio után gazdagodó jászok egyre igényesebb öltözködéssel is kifejezték életük mind rangosabbá válását. Külön érdekessége volt a bemutatónak az az eredeti fékető, amelyet a közönség is szemügyre vehetett. Lezajlott a közönség ovációja mellett a gasztronómiai verseny eredményhirdetése: Inyesmester: Birínyi Rozsdás Pengék: / Jászsági Hagyományőrző Egylet Bográcsos: Karcag és csapata /birkapörkölt/ Grill No Complete /faszénen forgatott

malac/ Sütemény: Csirkefogók /jászsági túrós/ Közönségdíj: Szabó család A résztvevő 36 csapat számos különdíjat mondhat magáénak, hiszen mindannyian mesterei a sütésnek-főzésnek. Az aratóversenyen a Jászberényi Gazdakör győzött a Selymesért Egyesület / Kiskunfélegyháza/, valamint az Együtt csináljuk /Kunhegyes/ csapat előtt. Minden aratócsoport különdíjban részesült, mivel a jász- és a kunkapitányok mindegyike felajánlott különdíjat, néhányuk többet is. Díjat kapott a legidősebb és a legfiatalabb bandatag, illetve csapat is. Kisült az új búzából sütött kenyér is… Az eredményhirdetés után Bolla János regnáló jászkapitány emlékezett az egykori aratásra. Megállapította, hogy az aratás az egyik legnehezebb és legös�szetettebb paraszti munka, amely annak idején általában két hétig tartott A kaszaverés külön tudománynak számított, hiszen másként kellett megverni a kaszát szénakaszáláshoz, aratáshoz. Ha gatyás /satnya/ búzát vágtak, ismét másként megvert kasza kívántatott. Olykor megesett, hogy a búza nem tartott ki újig. Ilyenkor a korábban érő foltokat aratták le, csípcsikóval /csépharadó/ kiverték, és ebből pótolták a hiányzó kenyeret. Öröm, hogy ma már az aratási kultúrát szeretnénk életre kelteni, hogy megőrizhessük. Nyoma sincs a fejadagnak, beadásnak, beszolgáltatásnak, padlássöprésnek. A személyes élményeket sugárzó beszédet a közönség tetszéssel fogadta.. Tamás Zoltán gazdaköri elnök meghatott szavakkal adta át feldíszített gajmót /kukát/ a kiskunsági Szépe Ferencnek. Jövőre ott kerül sor a következő hármas kerületi aratóversenyre. Kérésünkre Tamás Zoltán elnök úr értékelte a július l4-i rendezvényünket: Egy nagy csapat kemény munkájának eredményeként született meg a sikeres rendezvény. Az időjárás igazán kedvező volt, és többek között ennek eredményeként lehetett megérezni, megsejteni az egykori aratás hangulatát, levegőjét. Ezért alakulhatott ki valóban családias hangulat a rendezvény során. Hihetünk abban, hogy az először kellemes érzés formájában megjelenő emlék idővel valóságos igénnyé válik, és ebből az igényből sarjad ki az a hagyomány, amely a gondolkodás egyik éltető ereje lehet… A színpadon számos kórus, népdalkör énekelte meg az aratást, sőt a kunszentmártoni női kar még a summások életét, sorsát is. Hallottunk szólót is az Egervölgyi Józsefné vezette együttestől. A jásztelki, a porteleki együttes is valódi emlékeket keltett életre a megjelentek szívében. Farkas László ceremóniamester vezette az egész napos múltidéző ünnepséget mindannyiunk örömére.


Önkormányzat

2. oldal

Diákdiszkó a fiatalok védelmében Ahogy azt az előző számunkban megjelent cikk is tanúsítja, a jászberényi éjszakai élet a fiatalok számára egyáltalán nem mentes a veszélyektől. Megoldási kísérletek ugyan mindig is voltak, ám ez idáig egyik sem bizonyult hatékonynak. Baráth László képviselő egy újabb, ígéretesnek tűnő próbálkozást indított el. • sándor • Secret 69 és Baráth László között létrejött egy megállapodás, mely szerint előbbi kísérleti jelleggel diákdiszkót indít 18.00 és 22.30 között. Ennek célja egy olyan szórakozási lehetőség megteremtése a fiatalkorúak számára, ahol igényes környezetben, biztonságos módon érezhetik jól magukat. A diákdiszkóban ugyanolyan színvonalú előadók lépnének fel, mint a hagyományos éjszakai diszkóban, azonban ennek ideje alatt alkoholt nem árusítanának, valamint az üzemeltetők fokozott figyelmet fordítanának arra, hogy más tudatmódosító szerek se kerülhessenek be a szórakozóhely területére. A program ideje alatt a be- és kiléptetést a szülői és tanári munkaközösség által delegált emberek végeznék. A tizennyolc éven felüliek karszalagot kapnának, így téve lehetővé annak ellenőrzését, hogy a fiatalkorúak 22.30 után, vagyis az éjszakai diszkó idején ne tartózkodhassanak a szórakozóhelyen. Ezen túl a diák disco és az éjszakai disco alatt egyaránt a civil összefogás által delegált egészségügyi szakember is rendelkezésre állna a helyszínen.

Baráth László elmondta: a kezdeményezéstől azt reméli, hogy annak sikeressége esetén a többi szórakozóhely is magáévá teszi majd ezt a gyakorlatot. A szülők és egészségügyi szakemberek körében máris rendkívül pozitív reakciót váltott ki. Minden megkérdezett szívesen csatlakozott a civil összefogáshoz. A Secret 69 üzemeltetőivel kötött megállapodást jogász közreműködésével rövidesen szerződésbe foglalják, melyet mindkét fél aláír, s ez után életbe léphet. Reméljük, beváltja a hozzá fűzött reményeket.

Adomány és zeneszó

2012. július 19.

Bejárás a hatos körzetben Juhász Dániel önkormányzati képviselő hatos körzetben tartott éves bejárásáról és fórumáról, noha júniusban történt, anyagtorlódás miatt most számolunk be. A felmerülő problémákkal a helyszínen találkoztak a szakemberek, melyekre optimális megoldást igyekeztek találni mind a közösség, mind a város számára. A bejárás után a Naplemente Idősek Otthonában gyűltek össze az érdeklődők. Juhász Dániel ismertette az elmúlt évben végzett fejlesztéseket, és kitért a jövőbeni feladatokra is. Több utcát aszfaltoztak, bővítették a közvilágítást, és kiépült a csatornarendszer a Móczár Miklós utcában. De további utcák felújítása is jogos, közülük 21 fér a 150 millió forintos keretbe. Ebben a körzetben is festettek fel térhatású zebrát, ami a gyalogosok biztonságát növeli. A lakosság ez alkalommal is több észrevételét megosztotta a városvezetéssel. A Móczár Miklós utcában például hiányos a közvilágítás. A jövőben akár energiatakarékos égőket helyezhetnek ki a közterekre, ám az sokkal többe kerül. Szó esett a Hatvani úti Volán telep rendbetételéről is, ahol a tulajdoni viszonyokat is tisztázni kell. Ezt követően a közmunkások tisztíthatják majd meg a területet.

Nagy gond a Báthory utcában lévő óvoda és húsbolt körüli, nyitvatartási időben előforduló bicikli- és autórengeteg, miközben a közelben lévő parkoló szinte üresen áll. A közlekedés kön�nyítése érdekében a járdát oszlopokkal szegélyezik, és a közterület-felügyelők is sűrűbben járnak majd a környéken. Ez utóbbi módszer a Margit-szigeten is célra vezetett, idén már kevesebb autót láthatunk ott parkolni. A Banner János utca és a Beleznay Antal utcákban folyó állandó inzultációk miatt tett panaszt egy kétségbeesett lakos. Az itt élő néhány cigány család megkeseríti a környéken lakók életét. Juhász Dániel elmondta, hogy az együttélésre képtelen családok többsége nem jászberényi, ezért a visszatelepítésükről is szó lehet. A városban és a Neszűrben zajló roma problémát még ebben a ciklusban szeretnék megoldani.

A Suski Napokon jártunk Június 21-25. között Jászberény Város Önkormányzata 31 fős küldöttséggel látogatást tett Sucha Beskidzkában, Jászberény lengyelországi testvérvárosában. A megszokottnál jóval nagyobb létszámú küldöttség kiutazására egy Európai Uniós pályázat adott lehetőséget.

Pénteken hivatalosan is megnyitotta kapuit a Jászberényi Vigadalmi Napok rendezvénysorozat a Szabadtéri Színpadon. Az est színvonalát és hangulatát a Szolnoki Szimfonikus Zenekar tette emelkedetté, a jászberényi születésű Liszt-díjas Gál Tamás vezényletével. • g. cs. • A koncert előtt a Samsung Electronics Magyar Zrt. 50 monitorból és televízióból álló felajánlását a város nevében Juhász Dániel alpolgármester fogadta. A koreai cég részéről Tímár Balázs pénzügyi vezető adta át jelképesen a készülékeket dr. Bálint Péter kórházigazgatónak, Antics István gimnáziumigazgatónak, Dobó Katalinnak, a Maci Alapítványi Óvoda igazgatójának, Szabó Lászlónak, a Liska Szaközépiskola igazgatójának és Tóth Józsefnek, a Jászkerület Nonprofit Kft. ügyvezetőjének. Az ünnepélyes átadás után, a színpadon európai szerzők válogatott műveiből hallhattunk ízelítőt, az első kategóriás, 47 éves Szolnoki Szimfonikusok közreműködésével. Az első blokk repertoárjában felcsendült többek között Rossini Tell

Vilmos nyitánya, részlet Dvořák Új Világ Szimfóniájából és Liszt Ferenc legismertebb szimfonikus költeménye, az Előjátékok. A második részben a könnyed, táncos dallamoké volt a főszerep. Brahms I. Magyar Tánc és a Virágkeringő a Diótörő című balettből. A következő számban a vonósok a húrok közé csaptak: Johann és Joseph Strauss közös alkotását, a Polkát pengetve adták elő. A koncert befejező darabja Brahms V. Magyar Tánca parádés előadásmódban. A közönség is aktív részese lehetett az előadásnak, tapssal erősítették a zenészeket. A fináléban dr. Bálint Péter kórházigazgató is kipróbálhatta magát a karmester szerepében. Örök rejtély marad, hogy az igazgató titokban profi karmester, vagy a zenekar játszik csukott szemmel is pontosan és mély átéléssel, mindenesetre az est legélvezetesebb muzsikálását hozták össze közösen.

Meghívó útfejlesztéssel kapcsolatos lakossági fórumra Értesítjük a jászberényi lakosokat, hogy a város 9 utcájában (Ártér-Messzelátó, Kárpát, Álmos, Suba, Határ-Bimbó, Szent Imre herceg-Kürt) folyó útfelújítás lezárult. A projekt célja, hogy a biztonságosabb, kényelmesebb és gyorsabb legyen a településrészek közötti közlekedés. Amennyiben érdeklik a városban korábban lezárult, jelenleg zajló, illetve tervezett útfelújításokkal kapcsolatos részletek, akkor jöjjön el a beruházás lakossági fórumára, mely a városházán, 2012. július 26-án, 15:30 órai kezdettel kerül megrendezésre.

A fórum nem is lehetett volna teljes a közmunkások munkamoráljának említése nélkül. Juhász Dániel ismételte, hogy a 110 fő foglalkoztatásának célja a munkába való integráció. A minimálbér töredékéért dolgozó munkásoktól nehéz elvárni teljes értékű munkavégzést. Vannak néhányan, akik valóban komolytalanul állnak a mindennapi munkához, tőlük megváltak, és segélyt sem kaphatnak. A legszorgalmasabb réteg (8-10 fő) pedig továbblépett, és teljes állást vállalt. A csoportvezetők is a munkanélküliekből kerültek ki, előfordult, hogy tőlük is meg kellett válni.

A pályázat keretein belül az önkormányzati működés különböző szegmenseinek összehasonlítására volt lehetőség Sucha Beskidzka és testvértelepülései, Jászberény, Ceriale (Olaszország) és Frombork (Lengyelország) között. A delegáció mindemellett részt vett a szokásoknak megfelelően június hó végén megrendezett Suski Napok rendezvénysorozatán. Első napunk az utazással telt el, mely a viszonylag rövidebb táv – kb. 400 km – ellenére a hegyekkel tarkított vidéken több pihenővel együtt is mintegy 7-8 órát tett ki. Megérkezésünket követően

Nagy István halálának 20. évfordulójára Drága Édesapám, mit nem adnék érte, ha ennyi idő után újra beszélhetnék Véled. Elmondhatnám Neked, hogy mennyire hiányzol és óvó szavaidra is milyen nagyon vágyom. Fiatal voltál még, de annál bölcsebb, okos tanácsaid nekem mindig jól jöttek. Remélem boldog vagy, megtaláltad a helyed, üzenem az angyaloknak mindig szeressenek s jól bánjanak Veled. Szerető Fiad

Kegyeleti hirdetések a város lapjában Jászkürt

Újság Jászberény város lapja

Fürdő u. 5-7.

nyitóvacsorán vettünk részt, amely a rég nem látott ismerősök üdvözlése és a kölcsönös ismerkedés jegyében telt el. Másnap reggel a Polgármesteri Hivatalban kezdtük a napot, ahol színvonalas előadásokat hallgathattunk meg a négy testvérváros szociális területen dolgozó szakembereitől a társadalmi elöregedés témájában. Ezt követően a sport játszotta a főszerepet: a jászberényi kispályás futballcsapat színvonalas mérkőzésen büntetőrúgásokkal maradt csak alul a helyi csapat ellen. Délután pedig a település legnagyobb ipari üzemének meg-

Fájó szívvel emlékezünk Sándor János (1953-2011) halálának 1. évfordulójára „A múltba visszaemlékezve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már.” Szerető családja Fájó szívvel emlékezünk Barna T. Lászlóné szül. Csontos Julianna (1947 – 2011) halálának 1. évfordulójára. „Nem az a bánat, mely fáj, és amelytől könnyes lesz a szem, hanem az, amit hordozunk szótlanul egy életen át, némán, csendesen. Úgy ment el, ahogy élt, Csendben és szerényen, Drága lelke nyugodjék békében!” Szerető Családod Emlékező szentmise július 24-én 19 órakor a jászberényi főtemplomban.

tekintésére került sor, amely közel ezer embert foglalkoztat. Este részt vettünk a Suski Napok első rendezvényein, ahol helyi és országos rock zenekarok előadásait hallgathattuk meg. A szombati nap a helyi városi könyvtárban kezdődött, ahol igényesen ös�szeállított prezentációkkal a települések szakemberei bemutatták saját könyvtáruk/múzeumuk működését. A délután folyamán pedig folytatódott a Suski rendezvény, ahol a helyi, cerialei és fromborki énekesek mellett a jászberényi néptáncosok is előadhatták kiváló produkciójukat. A vasárnap nagyobb része egy zakopanei kirándulással telt el, melyen a MagasTátra csodálatos bérceiben gyönyörködhettünk. A nap végén pedig sor került a projekt záró vacsorájára, amelyen értékeltük az elmúlt napok eseményeit, az elvégzett feladatokat. Hétfőn a nap a kölcsönös búcsúzással indult, majd egész napos utazást követően a késő délutáni órákban érkeztünk haza Jászberénybe. Delegációnk minden tagjának köszönöm a részvételt e remek látogatáson tett erőfeszítéseit. A jászberényi produkciókat ért dicsérő megjegyzéseket hallva pedig úgy gondolom, a város küldöttei ismét öregbítették Jászberény hírnevét, emelték elismertségét. Dr. Gottdiener Lajos jegyző

Emlékezés Sisa Ferenc (1951-2011) halálának 1. évfordulójára Gyógyíthatatlan betegség rövidítette meg életed, Nem sokáig élvezted a nyugdíjas éveket. Amíg éltél, értünk dolgoztál, amit lehetett, mindent megadtál. Meggyötört tested pihen a hant alatt, Nekünk a bánat s fájdalom maradt. Szerető Családod


Interjú

2012. július 19.

3. oldal

Civil áldozatok emlékére Mire kötelez az új vizitörvény? Szabó Tamás polgármester köszöntötte az emlékezőket, dr. Rétvári Bence igazságügyi államtitkárt és Pócs János alsó-jászsági országgyűlési képviselőt a Táncsics Mihály utca 4. szám alatti épületben. A kegyetlen leszámolás történetét a KDNP Jászberényi Szervezetének elnöke, Szádvári Gábor idézte fel.

Jászberény képviselő testülete – az új 2011. évi CCIX. Törvény előírásait figyelembe véve – megszavazta, hogy 2013. január 1-jétől Jászberény víziközmű-szolgáltatását egy állami cég, a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. végezze. Eddig keveset hallottunk a csatlakozási, összevonási lehetőségekről, sőt még egyes képviselők is csacskaságokat beszélnek, ezért Dömötör Zoltántól, a Jászberényi VV Zrt. ágazatvezetőjétől érdeklődtünk a törvényről. • Munkatársunktól •

• Gergely Csilla • A Tanácsköztársaság idején az emberek megelégelték a nélkülözést, és megrendült a bizalmuk a hatalomban. A jász asszonyok feldúltan törtek be a direktóriumba, és kenyeret követeltek gyermekeiknek. A fellázadt jászok megleckéztetésére és katonák toborzására Bokányi Dezsőt küldték, aki július 13-án szólt a néphez, a Bathó palota erkélyéről. A helyben állomásozó vörösök mellé a feldúlt kedélyek csillapítására háromszáz fős katonai erősítés is érkezett Szolnokról és Ceglédről. Azon a „szagos” vasárnapon, amikor mindent elárasztott a templomba igyekezők kölni illata, a főtér megtelt korzózó és gyülekező emberekkel. Bokányi szavaira a tömeg zúgolódni kezdett, és nem hagyták szóhoz jutni. A népbiztos egyértelmű tűzparancsot adott a meglobogtatott zsebkendővel, de a fegyvernél szolgálatot teljesítő Kobsánszky Arnold a templom tornya mellett lőtte el a sorozatot. A tömegben kitört a pánik, és mindenki menekült a térről. Az emberek egy része a Kaszinó utcában (a mai Táncsics Mihály utcában) keresett menedéket, egy udvarban. A városházán

Jászkürt

őrködő vörös katonák azonban észrevették őket, és utánuk eredtek, majd lőttek. A tömegmészárlás 13 áldozatot követelt, a legidősebb 68, a legfiatalabb 14 éves volt. Hogy lehet ennek a szörnyűségnek az ismétlődését törvényesen megakadályozni? Pócs János a parlamenti képviselő válaszában a lakosság felelősségét emelte ki, mert ehhez mindannyiunk támogatása szükséges, a kormány feladata pedig a demokrácia törvényes biztosítása. Akkor tudjuk értékelni a szabadságunkat, ha ismerjük a múltat, elődeink szenvedéseit - mondta Rétvári Bence igazságügyi államtitkár. A mi szabadságunk azért ér sokat, mert annak idején mások feláldozták a sajátjukat. A kormány Nemzeti Emlékező Bizottság felállítását tervezi, amelynek feladata a múlt kutatása és ismertetése lenne. A tömegmészárlás áldozatira emlékező táblánál Rétvári Bence, Szabó Tamás, Pócs János és Egressy András, az 1956-os Vitézi Lovagrend törzskapitánya helyezték el koszorúikat. Szántó József apát úr könyörgött az áldozatokért, majd közösen az Úr imájával és a Boldogasszony Anyánk katolikus himnusz eléneklésével emlékeztünk.

Nyári nyitvatartásunk

Újság Jászberény város lapja

Hétfő, Kedd, Csütörtök: 8-16 óráig Péntek (Piaci nap!): 7-12 óráig Szerdán nincs ügyfélfogadás. Ebédidő: 12-12.30-ig

XXV. NEMZETKÖZI MÉZVÁSÁR ÉS MÉHÉSZTALÁLKOZÓ 2012. augusztus 4.

PROGRAMOK Bercsényi úti Sportcsarnok (Jászberény, Bercsényi u. 11.)

09.55 óra Mézkirálynő érkezése huszárkísérettel 10.00 óra Megnyitó: Dr. Szabó Tamás polgármester köszöntője, Dr. Bognár Lajos a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára megnyitója, Csiszár Dalma mézkirálynő beszámolója 10.30 óra Mézkirálynő jelöltek felvonulása 10.45 óra Élő méhcsalád kezelésének bemutatója méhszúrás veszélye nélkül Tartja: Tóth Endre 11.00 óra Füstölőgyújtó és keretszegező verseny KULTURÁLIS MŰSOR 11.00 óra Tomi bohóc 11.45 óra Staféta együttes gyermekműsora 11.30 óra Mézeskalács bemutató (csarnok 15-ös hely) 13.00 óra Sztárvendégek: Varga Feri, Balássy Betty “Megasztárosok” 13.30 óra Néptánc-műsor 14.00 óra Mészáros János Elek a „Csillag Születik” győztese 14.30 óra Mézkirálynő koronázása Tombolasorsolás Főnyeremény: 28 NB 1/2 keretes rozsdamentes, automataszabályozós 220 V-os pergető a Dávid Méhészeti Eszköz és Gépgyártótól – értéke 300.000.-Ft.

8.00 -15.00 óra Méhészeti eszközök kiállítása és vására, kis- és nagytételű mézértékesítés; méhészek, mézfelvásárlók, méhészeti eszközgyártók találkozója; méz- és méhészeti termékek kóstolója; népművészeti kirakodóvásár

DMK Ifjúsági Ház nagyterem (Jászberény, Bercsényi u. 1/A)

10.00 óra Egészség és szépség a kaptárból Előadó: Dr. Körmendy-Rácz János, Apiterápia Társaság elnöke 11.00 óra A magyar méhészet helyzete ma, mézpiaci információk Előadó: Bross Péter OMME elnök 12.00 óra Nem csak a méhek rabolnak Előadó: Dr. Dögei Imre a Méhészet szaklap főszerkesztője méhésztársadalmi helyzetelemzése 13.00 óra A nők szerepe a méhészetben Előadó: Bognár Éva OMME intézőbizottság tagja Önállóan is méhészkedő hölgyek találkozója Házigazda: Bognár Éva, Moderátor: Malya Péter, a Méhészet szaklap munkatársa

DMK Ifjúsági Ház kisterem 11.00 óra Apiterápiás konzultáció 3-as terem 13.00 óra Fórumozók találkozója 2-es terem Házigazda: Bezzeg László “Tükör” a Profi Méhészegyesület elnöke

Dömötör Zoltán autentikus személynek számít, hiszen az új vizitörvény megjelenése után több szakmai konferencián is részt vett, és első kézből tájékozódott a „pezsgőtörvénynek” (szilveszter éjjelén 23 órakor fogadta el az Országgyűlés) is becézett alkotás tartalmáról. Az új törvény ugyan már az 1§. c) pontjában kimondja, hogy továbbra is az állam vagy a települési önkormányzat kötelessége és joga gondoskodni a közműves ivóvízellátással és a közműves szennyvízelvezetéssel és -tisztítással kapcsolatos víziközmű-szolgáltatási feladatok elvégzéséről, de azt is előírja, hogy 2012. július 1-jét követően a víziközműszolgáltatást csak az Energia Hivatal által kiadott engedély alapján lehet végezni. Természetesen a törvény végrehajtásához idő kell, így átmenetileg az adott szolgáltató – Jászberényben a JVV Zrt., amely rendelkezik érvényes működési engedéllyel – továbbra is gyakorolhatja a szolgáltatást, legkésőbb 2013. május 31-ig. • Ön szerint jó döntést hozott a képviselő-testület, hogy egy állami céget választott az üzemeltetésre? Én sem vagyok próféta, hogy előre megmondjam, ez a döntés mennyire volt jó, ez majd egy-két, sőt talán több év múlva derül ki. Viszont egy biztos, a törvényalkotó célja, hogy megszüntesse a víziközmű szolgáltatásban azt a gazdaságtalan és áttekinthetetlen állapotot, ami annak köszönhető, hogy jelenleg több mint 400 szolgáltató végzi ezt a feladatot, s így annyira szétaprózódott a tevékenység, hogy alig lehet követni, felügyelni működésüket, és ami a legégetőbb, nagyon sok településnek egyszerűen nincsen forrása fenntartani a helyi vízművet. • Ez hogyan lehetséges? Ez többek között abból adódik, hogy a vízdíjakat egyfajta települési bevételnek tekintik, ebből adódóan nagyon sok más – egyébként fontos – feladatra költik, a hálózat fenntartásra pedig végülis nem marad pénz. • A törvény lehetőséget teremt arra is, hogy a települési önkormányzatok társulásokat hozhatnak létre. Ezzel nem számolhatott volna Jászberény városa? A törvény többszöri értelmezése után ezt el kellett vetni. Ebben az új, 2011. évi CCIX. Törvényben ugyanis egyértelműen meg van határozva a lépcsőzetesség és fokozatosság elve. Ez praktikusan azt jelenti, hogy jövő év május 31-ig legalább

Jászkürt

Újság Jászberény város lapja

• Születésnap • Házassági évforduló • Örömteli családi események Nyitvatartás: Hétfő, Kedd, Csütörtök: 8-16 óráig Péntek (Piaci nap!): 7-12 óráig Szerdán nincs ügyfélfogadás.

Elérhetőségek:

Jászberény, Fürdő utca 5-7. (a Malom mellett) berenyiujsag@gmail.com; 30/351-26-22, 57/502-622

50.000, később 100.000, majd 2016-ra 150.000 fő fogyasztói egyenértékkel rendelkező cég végezheti a víziközműszolgáltatást. A Jászság viszont jó esetben is csak a felével rendelkezik, azaz három év után újból egyesülni kellene valakivel. Lehet, hogy éppen a Kunsággal, és akkor már megint ott vagyunk, mint most, azaz egy megyei vállalat jöhetne létre. Felvettük tehát a kapcsolatot levélben és személyesen is több lehetséges szolgáltatóval, de végül is a legkedvezőbbnek a TRV Zrt. ajánlata bizonyult. • Az önkormányzatoknak marad-e jogosítványuk arra, hogy befolyásolni tudják a díjak megállapítását? Igen is, meg nem is. A víziközmű-szolgáltatás díját, (ivóvízellátás valamint szennyvízelvezetés és -tisztítás) a jövő évtől, a víziközmű-szolgáltatásért felelős miniszter állapítja meg oly módon, hogy az Energia Hivatal a díjváltozással kapcsolatos javaslatát minden év szeptember 15-ig megküldi a miniszternek. Az ellátásért felelős és a tulajdonos (önkormányzat) közvetetten azért bekapcsolódik a díjmegállapításba, ugyanis minden olyan adatot, tájékoztatást meg kell adnia előzőleg az Energia Hivatalnak, ami szükséges a díjmegállapításhoz. • Ez azt jelenti, hogy országosan egységesek lesznek a vízdíjak? Erről szó sincs, a víz és szennyvízdíjak nem lesznek egységesek Magyarországon, sőt akár területenként is más-más mértékű lesz, amit elsősorban az előállítási költség határoz meg. Ezért is kéri be a hivatal mindenhonnan a helyi adatokat a díjmegállapításhoz. • Az új szolgáltató, a TRV Zrt. bérleti díjat fizet majd a tulajdonos önkormányzatnak. Mire lehet ezt az összeget felhasználni? Nos, ebben a kérdésben is elég egyértelmű a törvény, úgy is fogalmazhatnék, hogy tulajdonképpen ez az egyik sarkalatos pontja a vizitörvénynek, amit nagyon szigorúan fognak ellenőrizni. Ez nem más, mint a keresztfinanszírozás megszüntetése. A víziközmű-szolgáltatási díjat és a közműfejlesztésből származó összeget elkülönítetten, kizárólag a víziközmű-fejlesztés finanszírozására lehet igénybe venni. Ezzel a szigorítással a 24. órában vagyunk, mert szinte mindenhol – valljuk be őszintén, Jászberényben is – más feladatok terhére elhanyagolták a hálózat karbantartását. Így ezzel az új törvénnyel természetesen arra kényszerítik a szolgáltatót, hogy korszerűsítse a hálózatát, ne másra költse el a víziközmű-szolgáltatásból beszedett díjakat.

Itt is kap szerepet az önkormányzat, hiszen meghatározhatja a szolgáltatónak, hogy melyik az az utca, vezetékszakasz, vagy akár egy műtárgy-akna, amelyet minél hamarább fel kellene újítani, mert például kerékpárút épül azon a városrészen. Továbbá a víziközmű-szolgáltatás hosszú távú biztonsága érdekében 15 éves időtávra gördülő fejlesztési tervet kell készíteni, ami három részből áll. Ebből a felújítási és pótlási tervet a szolgáltató, a beruházási tervet az ellátásért felelős – mi esetünkben az önkormányzat – nyújtja be az Energia Hivatalnak. • Talán már ezt vették figyelembe, amikor drasztikusan felemelték az elmúlt év végén Jászberényben a víz- és szennyvízszolgáltatás díját? Lehet, hogy nem fog megtapsolni kijelentésemért a város lakossága, de azt kell, hogy mondjam, Jászberényben a víziközmű-szolgáltatás díja ma átlagos szintű hazánkban. Úgy is fogalmazhatnék, hogy eddig nagyon alacsony volt a szolgáltatási díj, és ezt igencsak megsínylette a vízhálózat, mert nem volt forrás arra, hogy folyamatosan felújítsák. Emiatt most ott tartunk, hogy minden másnap csőtörést kell, hogy javítsanak kollégáim, főleg azokon a szakaszokon, ahol azbesztcement (köznyelven: eternit) víznyomó vezetékek vannak. A megemelt díjakból származó többletbevételt, híven ígéretünkhöz és a víziközmű törvény szelleméhez, kizárólag a város víziközmű hálózatának megújítására fordítjuk. • Mondana néhány konkrét példát erre a városból? Több utcában is elkezdtük az elöregedett szakaszok rekonstrukcióját. A Honvéd utcán már le van fektetve az új hálózat, a napokban megérkezett a negatív vízminta is, így a jövő héten már szeretnénk, ha az utca minden fogyasztója az új hálózatról kapná a vizet. A Harcos utcán szintén elkészült az új vezeték, és ha megérkezett a vízminta eredménye, ott is az új hálózatra állunk át. De természetesen ez csak a kezdet, a felújítás egész nyáron folytatódni fog, és reményeink – valamint szerződésben foglalt vállalásai – szerint a következő években az új szolgáltató is ugyanilyen lendülettel folytatja majd ezt a munkát.


Fórum

4. oldal

2012. július 19.

A XVIII. Jász Világtalálkozó Jászfelsőszentgyörgyön Csaknem két évtizede, hogy a jászok július első hetében összejönnek, hogy bemutassák településüket, a jászok múltjának feltárása érdekében végzett munkájukat, számot adjanak arról, mivel és mennyivel lettek gazdagabbak, mit is tettek elődeikért, önmagukért. Azzal is igyekeznek életszerűbbé tenni az ünnepi napokat, hogy megidézik őseik viseletét, jelképeit. Az idén Jászfelsőszentgyörgy, az egyik leghosszabb nevű magyar település adott otthont a jeles rendezvénynek. gimnázium visszakapta régi nevét, és újra Gróf Széchenyi István Gimnáziumnak hívják. Udvarán újra felállították az ország zászlaját, mely jelképezi a magyarok, jászok összetartozását. Budapesten a Jász Alkotók Körének alkotásaiból álló kiállítást nyitotta meg. A kapitányréti íjásztalálkozón a jákóhalmi íjász íján megfeszült a húr, s pontosan a cél közepébe talált. Jászszentandrást a „szarvasgomba fővárosává” választották, nemcsak a tíz éves szarvasgomba múzeuma miatt, de azért is, mivel a Jászság számít a nyári szarvasgomba világelső termőterületének. A jászkapitány utalt még a jánoshidai jótékonysági bálra, és a Nemzeti vágtára, ahol a Szent Korona és a Szent Jobb mellett – harmadik számú nemzeti ereklyeként – a Jászkürt (Lehel kürtje) is ott volt, hangját több ezer ember hallhatta. Számos településen egyházi oktatási intézmények alakultak, vagy megújult a templom. Egyre több templom oltárát díszítik jászmintás terítők. A jászkapitány a budai várban a Hagyományok Háza régi viselet versenyén jász viseletével a dobogó legmagasabb fokára állhatott. A hagyományok újjáéledésére utalva Borbás Ferenc szólt a 40 éves Pórteleki Pávakörről és a szaporodó népdalkörökről, kórusokról, Nem maradhatott el a Redemptio megemlítése, amivel a jászok – a hozzájuk kötődő nagykunokkal, kiskunokkal együtt – ősi földjeiket, kiváltságaikat visszaszerezték. Az egykori Hármas kerület Ópusztaszeren „Konok kunok, hideghónaljú jászok” címmel rendezett kiállítást. A jász öntudattal egyszerre élő magyarságtudatra is utalt a jászkapitány, aki szerint a vélekedés, miszerint a jászok volnának a legjobb magyarok, mégha túlzó is, de azt mindenképp mondhatjuk: „Az első között vagyunk”.

• Bognár - Farkas • Az ünneplő közönséget Áder János egyéb elfoglaltsága miatt személyesen nem tudta köszönteni, de üzenetében elismerően szólt a jászok összetartozásának máig élő, illetve újraéledő tudatáról, kiemelve azt, hogy a nemzet öntudata nemcsak egy nagy egészhez való hűséget jelent, hanem annak összetevőihez való erős kötődést is. Utalt arra, hogy azt az ajándékot, amelyet a magunk közösségének adunk, attól vissza is kapjuk. Szabó Tamást, a rendezvény védnökét, országgyűlési képviselőt 16 éve hozta az élet a jászok földjére. Jászberény polgármestere köszönetet mondott, hogy a jászok befogadják és elfogadják az ide érkezőt. Köszönetét fejezte ki azoknak is, akik az ősök, őseink ránk hagyományozott örökségét újra elővették, ápolták, és megalkották azokat a civil egyesületeket, programokat, amelyek ennek az összetartó identitásnak a kifejeződései. Ezek közt említette a Jász bálok újra éledését 1990-ben, a Jászok Egyesületének húsz évvel ezelőtti újra alakulását, a jász világtalálkozók elindítását 1995-ben, az első jászkapitány avatását 1998-ban. Borbás Ferenc leköszönő jászkapitány beszédében visszaemlékezett az eltelt egy év eseményeire, a tisztsége alatt kapott 149 meghívásra. Felemlített néhány emlékezetes rendezvényt, melyen maga is jelen volt. Hivatali ideje alatt történt, hogy a százéves jászapáti

Mamutcsontok és számítógépek A Jász Világtalálkozó színes programjaihoz az idén is több érdekes kiállítás kapcsolódott. A Művelődési Házban jászsági festőművészek alkotásaiból volt látható válogatás. Makay József

Jászberény, Jákóhalmi út 3/a

Tel.: 57/500-870

www.szatmari.hu

Hőszigetelő alaprendszer = Energiamegtakarítás

TIPP

2

1 m TARTALMA*: 1. ÖKO-FLEX polisztirol ragasztó: 6 kg (25 kg/zsák)

Ha vastagabb szigetelést választ, minden további centiméter csak 135 Ft-tal növeli a rendszer négyzetméterenkénti árát.

3 kg/m2 polisztirol ragasztáshoz 2

3 kg/m üvegszövet-beágyazáshoz és tapasztáshoz

2. EPS 80 polisztirol 5 cm-es: 1 m2 (0,5 m2/db) 3. 145 g/m2 -es üvegháló: 1,1 m2 (50 m2/tekercs) *A négyzetméterár kerekítéssel, sík felületre lett kiszámolva. Az anyagszükséglet meghatározásánál kérjük vegye figyelembe, hogy a csomagolási egységek nem bonthatóak fel.

1149

-től Ft/m2

ÍTETT

SZÁLERŐS

1 Irritatív (Xi)

3 1

2 1

Az akció 2012.07.19-től 07.28-ig, illetve a készlet erejéig érvényes a jászberényi áruházban. Az ár magyar forintban értendő és az ÁFÁ-t tartalmazza. A fotó illusztráció. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk.

képein a jászberényi Lovas szobor és nagytemplom, továbbá Jászjákóhalma egy utcarészlete, a helyi születésű Szolnoki Lászlóné festőművész akvarelljein a Gosztonyi kastély Kerekudvaron, Jászfelsőszentgyörgyi táj és az ottani római katolikus templom elevenedett meg. Lányától, Szolnoki Erikától is több festmény, köztük a Téli virágok című volt látható. A 20 éves a Jászok Egyesülete című vándorkiállítás a két évtized legemlékezetesebb pillanatait villantotta fel a Jászkürt, az Új Néplap és a Jász Szó újságcikkein, valamint fotókon keresztül, egészen a kezdetektől. Áttekintést kaphattunk az eddigi világtalálkozókról is, külön összeállításban idézve meg az 1995-ben Jászberényben tartott első ilyen rendezvényt. A Jászságért díjasok fényképei egy külön vitrinben kaptak helyet. A kisiskola épületében technikatörténeti kiállítás kalauzolta el a látogatót a régi rádiók, fényképezőgépek és számítógépek világába. Érdekes színfolt volt a Videoton TV-computere az 1980-as évek második feléből. A Videoton által gyártott személyi számítógépet korabeli terminológiával iskolaszámítógépnek hívták. Az 1982 augusztusában piacra dobott Commodore 64 pedig annyira sikeres lett, hogy tizenegy éven keresztül, egészen 1993-ig gyártották. Sárközi János fotóin a jász emberek, Jászfelsőszentgyörgy, a Gosztonyi kastély régi és mai képe tárult fel. A beszédes képösszeállítás mellett a fotós rádiógyűjteményének kis töredékére is rácsodálkozhattunk. A találkozó kapcsán bemutatkozott a helyi Szent György Vadásztársaság is, amely 1951-ben mint Vörös Sarok Vadásztársaság alakult. Kiállításukon a társaság által elejtett vadak, a híres jászsági őzbakok trófeái mellett, történeti áttekintés mesélte el a társaság múltját, de megtekinthettünk tablókat is a védett madárfajokról, és láthattunk kitömött állatokat is. A társaság vadászai az őzek mellett fácánokra és mezei nyulakra is vadásznak. Az erdő, a vadászat hangulatát a hatvani Rékasi József festőművész olajképei hozták közel. A jászapáti Rokolya varróműhely a jászsági díszes öltözékek néhány szép darabját hozta el. Hosszú szünet, mintegy 60 év után készülnek újra hagyományos jász viseletek. A Rokolya műhely keze munkája által sorra kelnek életre ruhák régi fotókról, rajzokról a táncegyüttesek részére is. Látható volt például a Jász Múzeum eredeti viseletdarabjáról 2002-ben rekonstruált nyárika, amely hosszú vagy rövid ujjú, hátul jellegzetes hajtásokkal bővülő, derékra, szoknyára szépen kiterülő, karcsúsított felsőrész. A Rokolya műhely munkáját 2012-ben a Magyar hagyományos viseletek bírálói országos első hellyel jutalmazták. Sokunk bánatára az utolsó pillanatban hiúsult meg egy rendhagyó bemutató: Márta, a Jászságban talált mamut

összes csontjának kiállítása. A Mártának elkeresztelt, 16-18 ezer évvel élt mamut maradványaira évekkel ezelőtt bukkantak a kutatók Jászfelsőszentgyörgy határában. Az itt talált lelet azért különös jelentőségű, mert a megtalált koponyát, agyarakat és más csontokat a feltételezések szerint a kőkori vadászok szertartásos formában temették el. A leletből a mamut néhány csonttöredéke, agyarának, medencecsontjának néhány darabja volt látható, továbbá festményen egy elképzelt szertartási jelenet Márta temetéséről. Láthattuk még az ősember rekonstruált fa-, illetve csont-

nyéllel elkészített használati tárgyait, vadászfegyvereit, lakóépítményeinek makettjeit. Bepillantást kaphatott a látogató az őskori ember művészi és hitvilágába a rekonstruált kővéseteken, Vénusz és állatszobrocskákon, szimbolikus mintákkal festett kavicsokon és amulett nyakékeken keresztül. A parókia épületében a Gosztonyi családról emlékeztek meg. A jászberényi Jász Múzeum képzőművészeti gyűjteményének jóvoltából itt a család több tagjáról készült festmények, valamint a család hagyatékát képező étkészletből tányérok, poharak voltak láthatók.


Város

2012. július 19. Koncertek A nyitónap estéjén a Csík zenekar adott fergeteges koncertet. Az el-eleredő eső sem szegte kedvét a hallgatóságnak. Először is kun csárdással üdvözölték a kunokat és a jászokat, majd erdélyi, kalotaszegi csárdás, mulatozós dalok hangzottak el. A szeretetről, a törődésről szólt a Te majd kézen fogsz című Presser-dal a Csík zenekar előadásában. A visszatapsolt együttes a koncertet természetesen nem fejezhette be a Most múlik pontosan című dal nélkül. A Bikini együttes szombaton este kápráztatta el hallgatóságát, kicsiket és nagyokat egyaránt. Az énekes D. Nagy Lajos, akinek felesége szentgyörgyi származású , a fellépés végén az mondta: jó volt itt lenni, mintha hazajöttem volna. Isten áldja meg a jászokat, bárhol is vannak a világban! A közönség őket is nehezen engedte el, és jászoknak szóló dallal búcsúztak.

hangzott a régi magyar himnusz: Boldogasszony Anyánk, majd Thuróczy György elszavalta Sajó Sándor Magyar kereszt című versét. Jó volt körültekinteni a Gosztony család sírkertjében, ahol hatalmas és kevésbé hatalmas fák alatt nyugszanak e tájék szülöttei, birtokosai. Nem túl távol omló épületek adják hírül, hogy egykor komoly gazdálkodás folyt itt. Egy-egy épületrom igazi ipartörténeti érték, de az urasági kastély romjai is hitelesen idézik a távolba süllyedt emberi életet. Jó lenne, ha valamit át tudnánk menteni a jövő számára. Utasi János, az egyik leleplező nyolcvanegy éves. Itt született, itt nőtt fel, itt ministrált először. Itt szolgálta a táj urait, a méltóságos asszonyt és a nagyságos urat. Ma is meghatottan szólt korábbi életéről. Gosztony Ernő szerint a szociális gondoskodás és a nem feledkezők emléktábláját avattuk ...

Nevezetes ez a világtalálkozó abból a szempontból is, hogy ezzel lezárul a rendező jász települések sora. Elsőként Jászberény fogadta a jászok világtalálkozóját, és jövőre újra itt rendezik meg immár tizenkilencedik alkalommal az egyre gazdagodó eseményt.

5. oldal

Harmadik Érpart Fesztivál Idén is jó volt a hangulat az Érpart Fesztiválon. Az immár harmadik alkalommal megrendezett rendezvénysorozatot július 6 és 8 között látogathatták az érdeklődők. • sándor - gergely •

Bolla János, az új jászkapitány tait is, és ebből származik a jó, a tiszta öröm. Több ízben hangsúlyozta, hogy az új bor új tömlőt kíván. Hangsúlyozta a Szűzanya… legyen nekem a te igéd szerint.” bibliai fordulatát, amely sorsunk vállalását, tiszta szívvel elfogadását jelenti. Bizonyítékul említette a hitbeli megtérés kopernikuszi változatát. A felemelő szentmise után az érsek úr kérésünkre elmondta, hogy az egyházmegye több iskolát, általános iskolát, és gimnáziumot vett át fenntartásba az állami szervektől, önkormányzatoktól. Köztük van egy jászberényi szakközépiskola, egy jászapáti általános iskola és

Az érdeklődőket többféle hagyományőrző program várta, úgy mint A jászok eredete című jurtakiállítás, folklórbemutatók a jákóhalmi íjászok, Kalla Pál kádármester és közkedvelt jászsági néptánccsoportok főszereplésével, valamint a Tabán Szerb Táncegyüttes előadása s az utána megrendezett Délszláv Táncház. Nem volt hiány koncertekben sem: a fesztivál színpadán fellépett Sípos F. Tamás, a DYNAMÓ és az ETNA, valamint olyan kevésbé ismert, de tehetséges zenekarok, mint a Holtodiglan, az Ingyencirkusz és a 4-es Metró. Az elektronikus zenék rajongói számára DJ Eszenyi és DJ Fáczán szolgáltatta a zenét, a kevésbé populáris muzsikák kedvelői pedig a Palotásy János Zeneiskola és a Zagyva Banda koncertjét élvezhették. A kulináris élvezetek kedvelői számára idén is megrendezték az Aranykanál Főzőversenyt és az Érpart Gyomra evőversenyt. A sport rajongói sem maradtak program nélkül: az Érpart Futóverseny és az Érpart Focikupa, továbbá különböző sportbemutatók várták őket. Többek között bemutatkozott a Stinky Sox Baseball Klub, a Kondor ITF TaekwonDo Szakosztály, a Jákóhalmi Motorosok Baráti Köre, valamint felléptek a Heves Tse. Jászberényi Táncosai és Bércesi Éva egy hastáncbemutatóval. A legfiatalabb korosztály sem unatkozott, hiszen kőrhinták, ugrálók, sőt egy kisvasút is várta őket a Greznár Vidámpark jóvoltából, de a náluk idősebbekre is gondoltak: őket dodzsem, céllövölde és egy ijesztő magasságokba szökő kőrhinta szórakoztatta. A programokon kitikkadt látogatók a Kisfaház Sörözőben csillapíthatták szomjukat. A fesztivál zárókoncertje Varga Miklós fellépése volt, mely előtt Szabó Tamás polgármester jelképesen bezárta a fesztivál kapuit.

***

Emléktábla Kerekudvaron A jász világtalálkozó keretében került sor a Gosztony család emléktáblájának felavatására. Vasárnap tizenhárom óra tájban gyülekeztek az egykori uradalom területén az érdeklődők, a nem túl távoli múltat e tájon megélt társaik, hogy a múlt megidézésével tartalmasabbá tegyék a jövőt. A kápolna falán a következő két felirat volt olvasható: Keresd az Urat, amíg nem késő! Szövetséget kötök veletek. A Szent Jakab Evangelizációs Központ tagjai készítették elő a jeles építményt az ünnepi aktusra. Megjelent Thuróczy György szervező, Szántó József apátplébános és Gosztony Ernő, a család leszármazottja. Főtemplomunk plébánosa a szentelés és a megáldás előtt áttekintette a család és a kápolna sorsát, múltját. l8l9 és l855 a kápolna életének fontos mozzanata volt. Nagyon fontos kérdés, hogy honnan jöttünk mi, jászok, de még fontosabb, hogy hová megyünk. Hogyan tudtunk, tudunk megállni a történelem viharában. Majd felhangzott a táblaszentelő ima, és megtörtént az áldás és a megszentelés is. Majd mindnyájan elmondtuk a Miatyánkot. Az emléktábla felirata beszédes: A Gosztonyi családra emlékezve állíttatta Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzata 2012. A település polgármestere, Zelinkai Tiborné és Utasi János, e táj szülötte, neveltje leplezte le az emléktáblát. Végezetül fel-

Főpapi mise Július 7-én 9 órakor kezdődött a megújult felsőszentgyörgyi templomban. Dr. Ternyák Csaba egri érsek vonult be kíséretével a képgazdag templomba, miközben főpapi áldást osztott. Egyenruhás vitézek négy zászlót hoztak az Isten házába, a trikolort, a Jászság és Jászfelsőszentgyörgy zászlóit. A szentmise alatt többször zajlott őrségváltás, idézvén a vallás és a katonáskodás nemes hagyományait. Az érsek úr örömét fejezte ki, hogy jelen lehet a mostani jász világtalálkozón. Kifejezte reményét, hogy a külső megújulás meghozza a belső megújulást is. Majd közös ima következett Szent György tiszteletére. Érsekünk szentbeszédében hangsúlyozta, hogy a kereszténység az öröm vallása. Az áldozat vállalása áldást hoz, belső örömöt, derűt minden hívő számára. A hitért megélt próbatétel lelki gazdagodást jelent minden hívő számára. Példákkal érzékeltette, hogyan gazdagodik a hívő, a vallásos ember Isten tulajdonságainak birtokbavétele révén. Ennek következtében tudjuk elviselni életünk legnagyobb megpróbáltatásait is. Placid atya a gulágon megélt megpróbáltatásainak mindennapos számbavételével bizonyította, hogy az ember a legnehezebb helyzetben is meglelheti a jót, a szépet. Ez átsegíti a szenvedő embert a legnagyobb megpróbáltatásokon. A jászok is megélték és megélik az élet derűsebb és keményebb pillana-

gimnázium, amelyek fenntartását idén veszi át a katolikus egyház. A jelentős kiterjedésű Egri Főegyházmegyében (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, JászNagykun-Szolnok megye) az alig több mint harminc egyházi intézmény ugyan nem nagy hányad, de mindenképpen jelentős vállalás. Kérdésünkre, hogy vállalja-e a főegyházmegye felsőoktatási intézmény kezelését is, elhangzott: a jászberényi felsőoktatási intézmény már megkereste a főegyházmegyét, és az ősz folyamán megkezdődnek az egyeztető megbeszélések. Ügyvivői (záró) gondolatok A találkozó megrendezését vállaló település nincs egyedül. A Jászok Egyesülete korábbi tapasztalatainak átadásával járul hozzá a rendezvény sikeréhez. Ennek a sokoldalú és gazdag tevékenységnek spiritus rectora dr. Dobos László, a Jászok Egyesületének ügyvivője. Hogyan tovább, tisztelt ügyvivő úr? A találkozók egyszerre jelentenek hagyományápolást és hagyományteremtést. Amikor kezdtük a rendezvénysorozatot, igazában családi ünnepet ültünk. Aztán az elemek egyre bővültek, és az ünnep egyre nagyobb közösséget mondhatott magáénak. A kiegyensúlyozottság érdekében célszerű lenne egy jászsági pénzalapot teremteni, hogy a kisebb települések is biztonsággal szervezhessék megemlékező ünnepségüket.

A szórakoztató programok mellett idén is örömmel fogadták a körzet lakosságát vasárnap délelőtt az érparti fó-

rumon. A rekkenő hőségben a sörsátor árnyékában gyülekeztek az érdeklődők Szatmári Antalné és Nagy András önkormányzati képviselők köré. A JVV Zrt. munkatársai a közelmúltban szállították el a veszélyes játszótéri elemeket, amelyeket biztonságosabbakkal pótolnak. Többek örömére, két kisebb, fix focikaput is felállítanak. A forgalom lassítása érdekében fekvőrendőrt helyeznek a Batthyány utcában, de annak pontos helyét még nem tudni. A napokban is történt baleset a Sírkert utca és a Messzelátó utca kereszteződésében. Az itteni közlekedés rendjének módosulását figyelmen kívül hagyva többen rutinból vezetnek. Hasonlóan veszélyes a Hableány és Nádverő utca kereszteződése is. Itt fokozott óvatossággal érdemes közlekedni. A rendezett kertek és udvarok velejáró problémája a zöld szemét elhelyezése. Az utcavégi fűhalmok látványnak elkerülése végett, a szelektív hulladékgyűjtő mellé zöld szemétgyűjtőt is helyezhetnének, kérte az egyik lakó. Szabó Tamás polgármester – aki kislányával csatlakozott a beszélgetéshez – elmondta, hogy a szemétszállítás és újrahasznosítás terén biztos változást terveznek két éven belül. Szatmári Antalné és Nagy András összefoglalójukban megköszönték az érparti lakosok munkáját, akik ápolt és gondozott utcaképekkel Jászberény gyöngyszemévé varázsolták a lakóparkot. „Büszkék vagyunk, mert ide öröm kijönni.” A családias beszélgetésen kisebb vitát váltott ki az illemhely szükségessége a játszótereknél. Az otthonok közelsége miatt a szakemberek nem tartják indokoltnak. Az Érparton élő Németh Tibor szerint azonban biztosítani kell a köztereken a mellékhelyiséget. Ő ugyan beengedi otthonába a rászoruló kismamákat, de ez nem lehet megoldás. Ha a játszótérhez egyelőre nem is terveznek latrinát, a gimnázium sarkára július 12-én kihelyezték az első nyilvános WC-t, amelyet hamarosan üzembe is helyeznek.

A JVV Zrt. szakemberei a fesztivál után kicserélték a homokot a játszótéren.


Szabadidő

6. oldal

Visszatekintő Nyárra hangolva Táborzáró koncert Jó volt belépni 7-én szombat délután a Lehel Film-színház hűvös homályába, ahol a Palotásy János Zeneiskola AMI gitártáborának záróhangversenyére készülődtek tanárok és növendékeik. Erőss Dénes táborvezető, zenepedagógus elmondása szerint ezek a gyerekek a táborban vettek először gitárt a kezükbe, és egy hét alatt eljutottak arra a szintre, hogy már elő tudtak varázsolni hangszerükből egy egyszerűbb dallamot szüleik nem kis örömére. A közönség a közel egyórás műsor alatt klasszikus, modern és különböző nemzetek népzenéjének gitár-feldolgozásából kapott színvonalas, szórakoztató összeállítást.

Nemzetközi kórustalálkozó A zenekedvelők 18 órától újabb koncertnek lehettek fültanúi, a Déryné Rendezvényházban. A hagyományos találkozón a francia Chorale La Malepére Kórust és a szlovák Societas Cantica Kórust látta vendégül a berényi Székely Mihály Kórus. Mindhárom előadás-blokkban világi és szakrális darabokat is hallhattunk, színvonalas, egyedülálló előadásban.

Űrbéli rockzene Akik péntek 13-án késő este a borongós időben kilátogattak a Margit-szigetre, évtizedeket röpülhettek vissza a Telstar Guitar Band társaságában. Az ötven éve kilőtt távközlési műhold nevét viselő gitárbanda a ’60-as években alakult Szaniszló József vezetésével. Repertoárjukban a The Shadows zeneszámaival szórakoztatják a közönséget, el nem múló lelkesedéssel.

2012. július 19.

Makovecz Imre szakrális terei fotókon

A jövőnek alkotott Folytatás az 1. oldalról. Az építőművész egy ízben ugyanis azt nyilatkozta, hogy azt az isteni hajlékot szeretné felépíteni, amely már az emberiség kezdete előtt állt. Nagy Nikolett megjegyezte, a jászberényi könyvtár az által kapcsolódik Makovecz Imréhez, hogy a hajdani zsinagóga telkén felhúzott székhelyét Makovecz egyik tanítványa, a jászberényi Sáros András tervezte. Alkalmazkodva az elvárásokhoz, a kölcsönzött képanyagot két jászági vonatkozású fotóval is kiegészítették: a jászapáti, valamint a jászkíséri művelődési házról készült fényképpel, mivel mindkettő tervrajza Makovecz műhelyében készült. Szántó József címzetes apát arról beszélt, mit jelent felépíteni a Szentlélek templomát a szívekben, milyen feladatokat ró ez ránk, halandókra, akiknek egy pillanatig sem szabad szem elő tévesztenünk, hogy ebben a világban minden az emberért van. Makovecz Imre munkái a templomépítés lényegének, értelmének élő példái, a fotók csupán halvány tükörképei a remekműveknek – mondta. Alvári Csaba jászberényi főépítész előadása abból indult ki, men�nyire alapvető az a közeg, amelyben élünk, felnövünk: a kockaházak, az egyenépületek. Mivel Jászberényben nevelkedett, az egyetemi évek számára egy másik világgal való szembesülést jelentettek, és ebben Makovecz Imrének is szerepe volt. A neves műépítész hagyatéka Alvári Csaba szerint értékadó, olyan fokmérő, amely megszületésének, kibontakozásának korában az újdonság erejével hatott. Bár nem min-

denki kedveli és követi az általa képviselt irányzatot, tagadhatatlan, hogy óriási hatást gyakorol a szemlélőre. Makovecz Imre ugyanis erős személyiség volt, ezt alkotásai is sugallják, nem hiába egyedi színfoltjai az egyes városoknak, falvaknak. A főépítész elégedetten nyugtázta, hogy az elmúlt évtizedekben, esztendőkben Jászberényben is megjelent az organikus stílus, majd abbéli reményét fejezte ki, hogy idővel egyre több szépítő nyomot hagy majd a városon. Az est legmesszebbről érkezett meghívottja, Turi Attila 25 évig dolgozott Makovecz Imre mellett. Szülei arra tanították, hogy legyen kitartó, keresse mindenben a mélységet. Makovecz Imrét olyan munkák megvalósításában segítette, mint az 1987. évi paksi katolikus templom, a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az 1992-es

Lökhajtásos szeretők Egy jó színpadi vígjáték alapja a kalamajka. Ezt jól tudják a Nagykáta Színjátszó Egyesület tagjai is, így repertoárjukat nem véletlenül bővítették Marc Camoletti francia színműíró egyik legsikeresebb művével, a Leszállás Párizsban cíművel, amelyben igencsak meg van keverve a történet.

Nyáresti szerenád a Margit-szigeten Nagyszerű nyáresti szerenádban részesülhetett 14-én, szombat éjszaka, akit nem riasztott el a késői időpont és az esőt ígérő szél. A Déryné Vegyeskar a Margitsziget Vigadalmi színpadán mutatta be hangversenyét Ferencz Sándor vezényletével. Az énekkar szokásához híven most is hosszantartó tapsot csalogatott elő zeneszerető, igaz ezúttal csekély számú, közönségéből a remek hangulatú műsor jutalmaképp.

E

• Buschman Éva •

zt láthatta a közönség három felvonáson át a Jászberényi Vigadalmi Napok idei első nyári színházi előadásán, a Szabadtéri Színpadon július 7-én este a Jászkerület Nonprofit Kft. szervezésében. A darab főhőse a Párizsban élő Bernard, aki igazi Casanova, hiszen egyszerre három „vasat”, helyesebben menyasszonyt tart, no, nem a tűzben, hanem a lakásán. A dolog pikantériája, hogy a hölgyek nem tudnak egymásról. Mind a három kisasszony stewardess, s ahogyan a repülőgépek

Apróhirdetések Kiadó összközművel, egyedi számlálókkal ellátott, 15 m2-es üzlethelyiség, utcai bejárattal Jászberényben, a Zirzen Janka u. 3. alatt. Parkoló van. Tel.: 06-30-364-7370. Bérelnék Jászberény belső részén, jól megközelíthető, kulturált helyen két generáció együttélését is biztosító 3-4 szobás lakást, vagy házat. Válaszokat a kiadóba kérek „Hosszú távra” jeligére. Keresem Berzsenyi Dánielnek a Magyar Remekírók 1901-1902-ben kiadott 55 kötetes sorozatának 9. darabjaként megjelent kis kötetét. Nem a bordó, hanem a zöld aranyozott példányt. T.: +30/375-3353.

lökhajtásos sebességgel váltják egymást, a lányok is úgy cserélődnek Bernard hálószobájában. Különböző légitársaságoknál dolgoznak, ez teszi lehetővé, hogy amikor az egyikük Bernarddal van, a másik kettő akkor épp „repül”. vidékről érkező barát, Robert álla is a földön landol, amikor Bernard beavatja magánélete különös forgatagába, s elmondja neki, hogy nála otthonra lel az amerikai Janet, a német Judith és a francia Jacquelin is. A bohém Bernard sokáig zökkenőmentesen működtetett háremi rend-

A

sevillai világkiállítás magyar pavilonja, az egri uszoda. „Makovecz Imrét mindig folytatni kellett, ő állandóan magasabbra emelte a mércét. Nagyon sokrétű volt, képekben beszélt, azt fejezte ki, amit a tekintetekben látott, az embertől, a természettől sosem tudott, de nem is akart elszakadni” – fogalmazott az építész. Szántó József címzetes apáttal egyetértésben úgy vélte, a fénykép nem tükrözi teljes egészében a realitást, nem helyettesítheti a közvetlen érintkezést, hisz a terekhez illatok is tartoznak, sőt az illatok nagyon is meghatározók az organikus terek esetében. Ez a többlet hatotta meg Károly walesi herceget is, aki nagy csodálója lett Makovecz Imrének, életművét Noé bárkájához hasonlította. „Az építészet a jövőt hordozza, ám nem a formákban, hanem a hozzá kapcsolódó gondolkodásban. Makovecz Imre azt a valóságot látta, ami nincs, ami még nincs, márpedig ez az architektúra feladata” – zárta sorait Turi Attila. A Makovecz Imre épített világa című vándorkiállítás július 27-ig tekinthető meg az emeleti galériában a téka nyitvatartási idejében.

szerébe azonban hiba csúszik, melynek fő oka az időjárás és a repülőjáratok csúcssebességre gyorsulása, melynek következtében a menetrend is változik. Ez mindent felkavar, s a lányok csupán a véletlennek köszönhető, hogy nem egyszerre toppannak Bernard lakására, hanem szép sorjában. Összecsapnak a hullámok Bernard feje felett. A dolgok elrendezésében nagy szerep jut a vidéki jó barátnak, Robernek és a találékony szobalánynak, Berthe-nek. Ők mindvégig azon fáradoznak, hogy a három menyasszonyjelölt össze ne találkozzon egymással, amely – ahogyan ez szintén lenni szokott – mindig csak egy hajszálon múlik. zerencsére működött a találékonyságuk, s ezzel együtt vidám pillanatok részesei lehettünk, és még a történet is jól végződött. Hogyan is lehetett volna másképp, hiszen a happy and is fontos része a jó színpadi vígjátéknak…

S

ÁLLÁSHIRDETÉS A BALI

KFT (Jászfényszaru) az alábbi munkarökben hirdet felvételt a Samsung Zrt jászfényszarui telephelyére

Minőségellenőr

Elvárások: érettségi, számítógépes ismeret, műszaki végzettség Előnyt jelent: közeli lakhely

Targoncás-raktáros

Elvárások: érettségi, érvényes elektromos targoncavezetői engedély, raktározási tapasztalat Előnyt jelent: közeli lakhely Önéletrajzokat várunk az alábbi e-mail címre: jfszbalikft@citromail.hu Jelentkezéseket csak a Samsungos járatok által érintett településekről tudunk fogadni.


Ajánló

2012. július 19.

Hagyomány és megújulás A Jászkerület Nonprofit Kft. szervezésében július 13-án kiállítás nyílt a Szolnoki Művészeti Egyesület elmúlt tíz évének munkáiból a városi bíróság épületében. A megnyitó háziasszonya, Suhaj Csilla hangsúlyozta, hogy a Jászság fővárosa mindig is igyekezett otthont adni a kultúrának, ám ez a vendégkiállítás a szűkebb pátriánkon túlmutató érdeklődésnek is tanúbizonysága.

• Taczman Mária • A festményekből, szobrokból, az egyesület díjaiból válogatott kiállítást a művésztelep egyik vezetője, a kiállítást szobraival is gazdagító Pogány Gábor Benő szobrászművész nyitotta meg, és ajánlotta a közönség figyelmébe. Megnyitó beszédében kifejtette, hogy sok szakmai és személyes szállal kötődik a Tisza-parti város Jászberényhez, így örömmel tettek eleget a meghívásnak. A Szolnoki Művészeti Egyesület jubilál, 110 éves múltját ünnepli ebben az évben, így a városunkban megtekinthető kiállítás is ennek az ünnepségsorozat-

nak a része. Pogány Gábor Benő történeti visszatekintéssel méltatta a szolnoki közösség történelmi viharokon is töretlenül átívelő, magas színvonalú alkotói munkáját. A Szolnoki Művésztelep 1902-ben alakult, így egyike az ország legrégebbi, folyamatosan működő művészeti csoportosulásainak. Az egyesületet sosem jellemezte olyan szemléleti egység, mint például a nagybányai alkotók közösségét; Szolnok tematikai, stiláris, eszmei jellegzetességei nehezen körvonalazhatóak. A saját egyéniség és a személyes művészi hang megtartása azonban mindig is a művésztelep jól felismerhető és

élhető tulajdonsága volt. Úgy tudott a XX. századi történelem viszontagságai ellenére ma is aktív és konstruktív csoport maradni, hogy meghagyta a művészi szabadságot és a különböző irányzatok szabad egymás mellett élését. A szolnoki alkotások fő gondolati íve a paraszti téma, az alföldi életlehetőségek és a szociális tematika között bontakozott ki. A művésztelep alkotómunkáját nagy művészek fémjelzik, többek között Bihari Sándor, Fényes Adolf, Mednyánszky László, Kernstok Károly, Aba Novák Vilmos és Bernáth Aurél. A megnyitó ünnepséget Verebes György improvizatív zongorajátéka tette igazán emlékezetessé, aki az egyesület alkotó tagjaként az itt megélt időszakot tette hallhatóvá. Pontosvessző és Kettőspont című darabjaival a művésztelep ars poeticaját zongorázta el, amely a hagyomány és a folyamatos megújulás. A kiállítás a Szolnoki Művésztelep elmúlt tíz évéből ad színes és elgondolkodtató ízelítőt. Nem annyira tematikai egység, inkább kronológiai visszatekintés a kiállítás anyagának szervező ereje. Az önmaga sokéves történetét szintetizáló, értékelő gesztussal vonultat fel remek alkotásokat, amelyek emberközpontúságukkal, a teremtett világ szépsége előtt fejet hajtó mozdulatukkal olyan időt álló, anyagiakban nem mérhető értékekre hívják fel a figyelmet, amelyek őrzését a százados múltra visszatekintő egyesület méltón elvégezte.

7. oldal

Programajánlatunk Rock Csütörtök

Július 19-én csütörtökön a Margit-szigeten 20 órától bemutatkozik a Hendrix Reload Zenekar, majd 22 órától a Dynamo Zenekar.

Ja(s)zzBerény

Július 20-án pénteken 19.30 órától a jazz est előadói a Jász András Kultúrfunk, a Dresch Quartett, Micherell Myrtill és Sárik Péter lesznek. Közreműködnek Szombati Stelli gitárduó latin dallamokkal és Sas Dániel.

Jászberényi Sportágválasztó

Július 21-én szombaton 10 órától együtt mutatkoznak be a város sportklubjai.

Musica Sacra

Július 22-én vasárnap 16.30 órától a főtemplomban, különböző korok válogatott egyházi műveit hallgathatják az érdeklődők.

Kiállítás megnyitó

Július 27-én pénteken 16 órától kiállítás nyílik a Jászsági Képzőművészek-barátok Egyesülete alkotóinak válogatott műveiből. A tárlat a Városi Bíróság dísztermében, augusztus 12-ig látogatható.

Francia dalest

Július 27-én pénteken 18 órakor a Palotásy János Zeneiskolában Ravel, Ilbert és Debussy műveiből hallhatnak ízelítőt.

Jászmagyarok koncert

Július 27-én pénteken 21 órától Jászmagyarok koncert a Szabadtéri Színpadon. Az előzenekar a Zanza Band, akik 20 órától lépnek fel.

XVIII. Társastánc Gála

Július 28-án szombaton a Szabadtéri Színpadon rendezik a Társastánc Gálát, immár 18. alkalommal.

Rock Csütörtök

Augusztus 2-án csütörtökön a Margit-szigeten 20 órától bemutatkozik a 4-es Metró és az Ingyencirkusz zenekar.


Sport/Ügyeletek

8. oldal

A Jász Trió TV műsora Július 19. (Csütörtök) 06.00-08.00 Apáti Hírmondó 08.00-08.30 DÖNTÉS UTÁN 08.30-17.30 Képújság 17.00-18.30 Mindentudás Egyeteme 18.30-19.00 DÖNTÉS UTÁN 19.00-20.00 Berényi Hírmondó 20.00-21.00 Berényi Hírmondó 21.00-22.00 Kívánság Batyu 22.00-23.00 Berényi Hírmondó Július 20. (Péntek) 06.00-08.00 Berényi Hírmondó 08.00-09.30 Újvilági Portré 09.00-18.30 Képújság 18.30-19.00 Kulturális magazin 19.00-20.30 Fényszaruról jelentjük 20.30-21.30 Berényi Hírmondó 21.30-22.00 Rock magazin 22.00-23.00 Fényszaruról jelentjük Július 21. (Szombat) 06.00-07.00 Berényi Hírmondó 07.00-08.30 Fényszaruról jelentjük 08.30-09.00 Kulturális magazin 09.00-10.00 Berényi Hírmondó 10.00-16.00 Képújság 16.00-16.30 Kulturális magazin 16.30-17.30 Berényi Hírmondó 17.30-18.30 Kívánság Batyu 18.30-19.00 Kulturális magazin 19.00-20.00 Berényi Hírmondó 20.00-21.00 Apáti Hírmondó 21.00-21.30 Rock magazin 21.30-22.00 Klip Mix 22.00-22.30 Fényszaruról jelentjük Július 22. (Vasárnap) 06.00-07.00 Berényi Hírmondó 07.00-08.00 Apáti Hírmondó 08.00-09.00 Fényszaruról jelentjük 09.00-10.00 Kulturális magazin 10.00-10.30 DÖNTÉS UTÁN 10.30-16.00 Képújság 16.00-16.30 DÖNTÉS UTÁN 16.30-17.30 Berényi Hírmondó 17.30-18.30 Kívánság Batyu 18.30-19.00 Kulturális magazin 19.00-20.00 Berényi Hírmondó 20.00-20.30 Kulturális magazin 20.30-21.00 DÖNTÉS UTÁN 21.00-21.30 Rock magazin Július 23. (Hétfő) 06.00-07.00 Berényi Hírmondó 07.00-08.00 Kulturális magazin 08.00-08.30 DÖNTÉS UTÁN 08.30-18.30 Képújság 18.30-19.00 Épí-tech 19.00-20.00 Berényi Pillanatok 21.00-21.30 Rock magazin

21.30-22.30 Berényi Hírmondó Július 24. (Kedd) 06.00-07.30 Berényi Pillanatok 07.30-08.00 Épí-tech 08.00-08.30 Kulturális magazin 08.30-18.00 Képújság 18.00-19.00 Újvilági Portré 19.00-20.00 Mindentudás Egyeteme 20.00-20.30 Épí-tech 20.30-21.00 Klip Mix 21.00-22.30 Berényi Pillanatok Július 25. (Szerda) 06.00-08.00 Apáti Hírmondó 08.00-08.30 Értékőrző 08.30-18.00 Képújság 18.00-19.00 Kívánság Batyu 19.00-20.30 Apáti Hírmondó 20.30-21.00 Értékőrző 21.00-22.00 Kívánság Batyu 22.00-22.30 Apáti Hírmondó Július 26. (Csütörtök) 06.00-08.00 Apáti Hírmondó 08.00-08.30 Értékőrző 08.30-17.30 Képújság 17.30-18.30 Mindentudás Egyeteme 18.30-19.00 Értékőrző 19.00-20.00 Berényi Hírmondó 20.00-21.00 Berényi Hírmondó 21.00-22.00 Kívánság Batyu 22.00-23.00 Berényi Hírmondó Július 27. (Péntek) 06.00-08.00 Berényi Hírmondó 08.00-09.30 Újvilági Portré 09.00-18.30 Képújság 18.30-19.00 Kultusz 19.00-20.30 Fényszaruról jelentjük 20.30-21.30 Berényi Hírmondó 21.30-22.00 Rockmagazin 22.00-23.00 Fényszaruról jelentjük Július 28. (Szombat) 06.00-07.00 Berényi Hírmondó 07.00-08.30 Fényszaruról jelentjük 08.30-09.00 Kultusz 09.00-10.00 Berényi Hírmondó 14.00-16.00 Képújság 16.00-16.30 Kultusz 16.30-17.30 Berényi Hírmondó 17.30-18.30 Kívánság Batyu 18.30-19.00 Kultusz 19.00-20.00 Berényi Hírmondó 20.00-21.00 Apáti Hírmondó 21.00-21.30 Rock magazin 21.30-22.00 Klip Mix 22.00-22.30 Fényszaruról jelentjük Július 29. (Vasárnap) 06.00-07.00 Berényi Hírmondó 07.00-08.00 Apáti Hírmondó

08.00-09.00 Fényszaruról jelentjük 09.00-10.00 Kultusz 10.00-10.30 Értékőrző 10.30-16.00 Képújság 16.00-16.30 Értékőrző 16.30-17.30 Berényi Hírmondó 17.30-18.30 Kívánság Batyu 18.30-19.00 Kultusz 19.00-20.00 Berényi Hírmondó 20.00-20.30 Kultusz 20.30-21.00 Értékőrző 21.00-21.30 Rock magazin Július 30. (Hétfő) 06.00-07.00 Berényi Hírmondó 07.00-08.00 Kultusz 08.00-08.30 Értékőrző 08.30-18.30 Képújság 18.30-19.00 Épí-tech 19.00-20.30 Berényi Pillanatok 20.30-21.00 Berényi Pillanatok 21.00-21.30 Rock magazin 21.30-22.30 Berényi Hírmondó Július 31. (Kedd) 06.00-07.30 Berényi Pillanatok 07.30-08.00 Épí-tech 08.00-08.30 Kultusz 08.30-18.00 Képújság 18.00-19.00 Újvilági Portré 19.00-20.00 Mindentudás Egyeteme 20.00-20.30 Klip Mix 20.30-21.00 Épí-tech 21.00-22.30 Berényi Pillanatok Augusztus 1. (Szerda) 06.00-08.00 Apáti Hírmondó 08.00-08.30 Értékőrző 08.30-18.00 Képújság 18.00-19.00 Kívánság Batyu 19.00-20.30 Apáti Hírmondó 20.30-21.00 Értékőrző 21.00-22.00 Kívánság Batyu 22.00-22.30 Apáti Hírmondó Heti ajánlatunk: Berényi Hírmondó Csütörtökön 19 órától A műsorváltozás jogát fenntartjuk! Műsorainkat megnézheti a www.jttv. hu weboldalon is! Bővebb információ a képújságban és a Teletext 300. oldalán! Lájkold facebook oldalunkat! Www. facebook.com/jasztriotv Műsorunkkal kapcsolatban hívja az (57) 655-555-ös telefonszámot, vagy küldjön e-mailt az info@ triomedia.hu címre.

Ügyeletek július 27. péntek Kígyó Gyógyszertár július 19. csütörtök Jb. Kossuth u. 33. Mérleg Gyógyszertár Tel.: 502-655 Jb. Bercsényi út 10. július 28. szombat Tel.: 410-834 Zöldkereszt Gyógyszertár július 20. péntek július 29. vasárnap Kőhíd Gyógyszertár Zöldkereszt Gyógyszertár Jb., Hold u. 2. július 30. hétfő Tel.: 411-181 Kossuth Gyógyszertár július 21. szombat Jb. Kossuth út 92. Kőhíd Gyógyszertár Tel.: 411-368 július 22. vasárnap Szentháromság Gyógy- július 31. kedd Mérleg Gyógyszertár szertár augusztus 1. szerda Jb. Lehel vezér tér 14. Kőhíd Gyógyszertár Tel.: 502-635 augusztus 2. csütörtök július 23. hétfő Zöldkereszt Gyógyszertár Zöldkereszt Gyógyszertár Központi felnőtt és Jb. Gyöngyösi út 44. gyermekorvosi ügyelet: Tel.: 413-382 Jb. Thököly út 13. Hétközjúlius 24. kedd Szentháromság Gyógy- nap: 18-tól 8 óráig. Tel.: 0656/ 221-304. szertár Hétvégén, pihenő- és július 25. szerda ünnepnap: 8-tól 8 óráig Elixír Gyógyszertár (24 órában) Tel.: 0656/ a TESCO-ban 221-304 július 26. csütörtök Ambuláns felnőtt-ellátás Thököly Gyógyszertár hétvégén és ünnepnap: Jb. Thököly út 14. Tel.: 405-667

Gyógyszertárak

Jászkürt

8-tól 8 óráig. Tel.: 0656/ 221-304 Ambuláns gyermekellátás hétvégén és ünnepnap: 8-tól 8 óráig. Tel.: 0656/ 221-304

Fogászati ügyelet

Heti pihenő-, munkaszüneti és ünnepnapokon: 7 és 15 óra között a Szolnok, Temető út 1. (tel: 56/210130) szám alatti rendelőben. Gyermekorvosi ügyelet szombat, vasárnap a Thököly úti rendelőben 8-tól 18 óráig lesz.

Sportesemények V. Zagyvamenti Maraton Időpont: augusztus 26. vasárnap Rajt: 9 óra, Szántai-kert Előnevezés: augusztus 22-ig 2.000 Ft, a helyszínen 4.000 Ft. Információ és nevezés: www.jasztri.hu, Demeter Gábor (70/2149164)

A sport mindenkié Mert Jászberényben mindenki sportol! a szlogenje a Sportágválasztónak, amit első alkalommal július 21-én, szombaton 10 órától rendeznek városunkban egyszerre három helyszínen. A rendezvény elsődleges célja, hogy lehetőséget teremtsen a városban működő sportegyesületeknek, hogy egy nagy közös rendezvényen bemutatkozhassanak, és adott esetben új követőkre leljenek. A Szántai-kertben a kosárlabdázók rendezik az immár szokásos Streetball bajnokságot, megspékelve természetesen 3 pontos dobóversennyel is. De itt kapnak helyet a röplabdázók, a lábteniszezők, különböző ügyességi versenyek, és a családok is itt focizhatnak egymás ellen. A Városi Strandfürdőben stílszerűen a búvárok, a vízihokisok, úszók várják az érdeklődőket, de itt rendezik a nyílt strand bírkózó amatőrversenyt is. A legtöbb sportág közül a Margitszigeten „lehet választani”. Az érdeklődők megnézhetik, esetleg kipróbálhatják és választhatnak a kangoo, társastánc, futás, triatlon, tai chi, taekwon-do, kyokushin karate, ritmikus gimnasztika, freestyle football, amerikai foci, baseball, bridzs, bűvös kocka, íjászat, ökölvívás, rádióamatőrködés, spinning, squash, grand up, capoeira aerobik, body pump, body art, speedfitness, műkorcsolya és a görsí közül. A napot fergeteges Zumba parti zárja a Margit-szigeten.

2012. július 19.

NB I-ből az NB III-ba… A nehéz gazdasági helyzet és az önkormányzatokra nehezedő teher egyre jobban rányomja bélyegét a versenysportra is. Sajnos hatással van ez városunk sportéletére is. Az elmúlt években remekül szereplő H-Generál Asztalitenisz SE arra kényszerült, hogy az Nemzeti Bajnokság I. osztályának élmezőnyéből, ahol ezüstéremmel zártak, visszalépjen a 3. vonalba. Mint azt Kalla Tibor leköszönő szakmai igazgató elmondta, a működésre fordítandó önkormányzati támogatás annyira lecsökkent, hogy a magasabb osztályt már nem tudták vállalni, így nem maradt más, mint hogy az NB III-ba adják be nevezésüket. Kalla Tibor azt elmondta, hogy lemon-

Hírek a JKSE-ről Arról már korábban beszámoltunk, hogy Jászberény kosárlabdacsapata továbbra is a legmagasabb osztályban pattogtatja majd a labdát ősztől. A játékosok még a nyári pihenőjüket töltik, ám a vezetők már dolgoznak a csapat minél jobb összetételén. • ács • Nagy József a JKSE elnöke elmondta, hogy az előző idény keretéből továbbra is a csapatnál marad Horti Bálint, Szögi Ádám, Varga István és Rastko Dramicsanyin. Az újonnan érkezők közül már biztos, hogy a Jászság fővárosának alakulatát erősíti Szabó Péter, László Róbert, Madár András és Molnár Bence. A napokban megállapodtak Török Rollanddal is, aki 22 éves 203 cm magas fiatalember. Magyar állampolgár, eddig Nagyváradon játszott, román ifjúsági válogatott, és nemzetközi mércét nézve is a legjobbak közé tartozik. Rác

július 21-22. I. körzet: Dr. Csabai Tibor Tel.: 06-20-912-1598 II. körzet: Dr. Pesti Béla Tel.: 06-30-391-1752 július 28-29. I. körzet: Dr. Kertész Ottó Tel.: 06-70-317-9550 II. körzet: Dr. Szántó László Tel.: 06-30-386-2441

Jászberény város lapja

Jászberény város közéleti lapja Főszerkesztő: Halász Lajos Tel.: 36/30/9330-159, email: halaasz.lajos@gmail.com Munkatársak: Farkas Ferenc, Gergely Csilla, Ács Tibor Fotó: Sárközi János; Tördelés: boommédia Kft. Szerkesztőség: Jászberény, Fürdő utca 5-7. Hirdetések: berenyiujsag@gmail.com Kiadó: JVV Zrt. Felelős kiadó: Horgosi Zsolt vezérigazgató Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Lajosmizse Megjelenik kéthetente csütörtökön.

Új telefonszámunk: 57/502-622

Alekszander is a JKSE játékosa már, ő a Vajdaságból teszi át székhelyét Jászberénybe. 23 éves, 207 cm magas, a rendkívül jól képzett szerb kosárlabdaiskola tanítványa, akinek megkezdték a honosítását is. Mindezeket figyelembe véve, már „csak” két idegenlégiós szerződtetésén dolgozik a JKSE vezetése. A régiek közül ui. nem tárgyalnak Jibril Hodgessal, helyette az irányító posztra alkalmas játékost kívánnak szerződtetni. Kyle Austint ugyan szeretnék újra Jászberény csapatában tudni, de – az előző idényben tanúsított remek játéka miatt – igen csak „felszökött” a játékos ára, így valószínű, hogy le kell mondani szerződtetéséről.

Huszár Erikát ünnepeltük

Állatorvosi ügyelet

Újság

dásával a vezetésben is történt változás. A H-Generál Asztalitenisz SE elnöke továbbra is Durucz Zoltán, a névadó cég vezetője marad. A gazdasági ügyeket Taksz József intézi, viszont a szakmai munkát helyette Pásztor Attila irányítja majd a jövőben. Az NB III-as csapatban Taksz József, Bernáth János, Matalin Bogdán, Varga Attila és Pásztor Attila szerepel, de ha szükséges, továbbra is rendelkezésre állnak ők is Rigó Lehellel. A H-Generál ASE-nek továbbra is úgynevezett fiókcsapata marad a Jászkürt DSE, amelyet továbbra is Kalla Tibor vezet, és játékosállománya továbbra is a Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Iskola fiataljaira épül.

Folytatás az 1. oldalról. De ha így végiggondolom egész pályafutásomat, ez volt életem legemlékezetesebb versenye is. A jászberényi Európa-bajnokságról csak felsőfokon tudok beszélni. Ez volt a legeslegsikeresebb, a legcsodálatosabb, a legtöbb és legszebb élményt nyújtó verseny, hiszen egész Jászberény engem ünnepelt. Kétszer állhattam – az 500 és az 5000 méteres verseny után – a dobogó legmagasabb fokán, ezt egyszerűen nem lehet elfelejteni. Azt hiszem, örök emlék számodra a 2006-ban rendezett téli olimpia is. Igen, Torinóban volt az az olimpia, ahol mindenki nagy meglepetésére 4. lettem 1500 méteren, és ezzel 26 év után a legjobb magyar eredményt értem el. De ugyanilyen emlékezetes marad szá-

momra a négy évvel később Vancouverben rendezett téli olimpia is, ahol 1500 méteren hatodik lettem, a váltóban pedig Darázs Rózsával, Keszler Andreával és Heidum Bernadettel ötödikek, tehát szintén pontszerzők lettünk. Az Európa-bajnokságon aranyérmesek voltatok, de egy kis szerencsével ezt a helyezést meg lehetett volna duplázni, sőt akár triplázni is. Ez valóban így van. 2007-ben is csúcsformában voltunk már, de sajnos kizártak minket, majd a következő évben egy buta félreértés miatt lekéstük a döntőt, pedig akkor is mi voltunk esélyesek. De aztán 2009-ben Torinóban már mi voltunk a legjobbak a 3000 méteres női váltóban. Ennek ellenére nem panaszkodhatom az Európa-bajnokságokat illetően, hiszen összesen hét érmet gyűj-

töttem, és boldog vagyok, hogy van egy bronzérmem az Erzurumban rendezett Universiadéról is. Ezzel az ünnepséggel hivatalosan is lezárult egy korszak. Hogyan tovább? Szögre kerül a korcsolya? Nem tettem és nem teszem félre a korcsolyát, sőt legalább olyan sűrűn viselem mostanság is, mint eddig. Csak most fordult a kocka, én általában a pálya közepén vagyok, tanítványaim pedig körülöttem a jégen – sajnos egyelőre nem idehaza, hanem Kanadában. Ez a kanadai „élet” tulajdonképpen már az olimpia után elkezdődött. Először egy kis kikapcsolódásra, feltöltődésre vágytam, és a párommal együtt visszamentünk Kanadába. Ott egy klubnál edzettem, és készültem az európai versenyekre. Így megismertem az ottani lehetőségeket, sportéletet és ők is megismertek engem. A következő évben két klub is hívott edzőnek. Végül természetesen csak az egyiket választhattam, ahol vezetőedzőként tevékenykedem. Több mint kétszáz gyerekkel dolgozom, akik már sok sikeres versenyen vannak túl, és nagy büszkeséggel tölt el, amikor dobogóra állhatnak egy-egy kanadai verseny után. Ez jó érzés, és túlzás nélkül állíthatom, hogy egész sportolói pályafutásom alatt nem ismertek úgy el, mint itt ennél a klubnál. Huszár Erika beszélgetésünk végén megjegyezte, hogy bármennyire elismerik edzői tevékenységét Quebec Cityben, azért nem szeretne örökre ott maradni. Azt reméli, hogy valamikor hazánkban is felkérik majd edzőnek. Így legyen.

Új évf. 9. szám  

2012. július 19.

Advertisement