Page 1

Átalakul a Liska Idén szeptembertől egyházi kezelésbe kerül a Liska József Szakiskola.

XXIII. Jász bál

Táncos, színész házaspárok

A nagy hagyományú rendezvényt ezentúl változó helyszínen rendezik meg.

Szerzőnk két művészházaspár sikeres produkcióját méltatja.

Tudósítás a 6. oldalon.

Cikk a 7. oldalon.

Interjú az 5. oldalon.

Jászkürt Új folyam 5. szám (XXIV./10)

Pályázik a város Jászberény Város Önkormányzatának képviselő-testülete május 23-án szerdán 15 órai kezdettel rendkívüli, nyílt ülést tartott a városháza nagytermében. Mindössze két, pályázattal kapcsolatos napirendet vitattak meg a képviselők. A jelenlévő 11, majd 12 képviselő egyhangúan támogatta, hogy a város pályázatot nyújtson be a Naplemente Idősek Otthona korszerűsítésére 178 millió forint támogatási összeg elnyeréséért. A pályázati forrásból megvalósítható az épület nyílászáróinak cseréje, a mellékhelyiségek korszerűsítése, a homlokzati hőszigetelés elkészítése valamint a fűtéskorszerűsítés. A második döntés a Szent Erzsébet Kórház „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok a kistérségekben” című pályázati kiírásra benyújtott pályázatának támogatása. Az abban foglalt pályázati célkitűzések megvalósításával kapcsolatban az önkormányzat kinyilvánította együttműködési szándékát. Itt az elnyerhető pályázati összeg 25-125 millió forint között lehet.

Népszerű volt a jászsági rali Immár az 5. jászsági versenyét rendezte – az elmúlt szombaton – a jászberényi Beer Team, akiket minden bizonnyal nem kell bemutatni, hiszen megjárták már Bamakót és az Ázsia terep ralin is sikeresen szerepeltek. Csáki Tibor ezúttal nem a versenyzést, hanem a rendezést vállalta magára, ami egyáltalán nem volt könnyebb, mint végigjárni az előírt útvonalat. • Ács Tibor • A Jászsági Tájékozódási Rali mára nagysikerű hagyományőrző ügyességi autótúrává nőtte ki magát, ami magában foglal egy 12 órás tájékozódási versenyt GPS koordináták alapján. Az elmúlt szombaton a rajtnál 17 csapat regisztrálta magát, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben igen figyelemreméltó. A verseny minimál asszisztenciás rendezvény volt, tehát mindenkinek magának kellett megoldania a futam alatt keletkező problémáit, műszaki hibát. Így nagyon fontos volt, hogy az autó műszaki állapota jó legyen, és persze a jó navigáció és erőnlét sem volt elhanyagolható. Folytatás az 8. oldalon.

2012. MÁJUS 24.

Újság Jászberény város lapja

Bejárás és lakossági fórum

Co-op a nemzet színeiben A Co-op Star Zrt. május 22-én tartott sajtótájékoztatót a tavaly elért eredményeiről és az idei terveiről. A ciklusváltó közgyűlésre május 16-án került sor, ahol megválasztották a következő öt évre az igazgatósági tagokat és a felügyelőbizottság tagjait. • ly. a. •

Az eső ellenére szép számmal gyűltek össze a lakók május 16-án az 5. választókerület bejárásán és fórumán, hogy rámutassanak lakhelyük szépségeire és hiányosságaira, és megosszák észrevételeiket a vezetőkkel, köztük választott egyéni képviselőjükkel, Ferencvári Csaba önkormányzati képviselővel. • Gergely Csilla • A körzetbejárás Ferencvári Csaba vezetésével indult a garzonlakásoktól, ahol a képviselők és felsőbb vezetők mellett dr. Szabó Tamás polgármester is részt vett. A Pesti úti társasházak parkolási nehézségekkel küzdenek, ezért

zöldterületeik egy részén szeretnének parkolót kialakíttatni, és az aszfaltos udvarban parkolók felfestését kérik. Az egyik tömbben a játszótér és a padok hiánya okoz gondot, míg a szomszédos társasházaknál a kihelyezett padok és sportpálya miatt pezsgő élet okoz álmatlan éjszakákat a lakóknak. Közös

képviselőjük szerint ennek ellenére hálásak a közösségi tér korszerűsítéséért. Másfél éve küzdenek a Kálvin téri „szépséghibával”, de még mindig rendületlenül rontja a környezetét az elhagyatott lakókocsi. Tulajdonos híján a közterület felügyelet dolga lesz azt elszállítani, az elavult és már-már életveszélyes játszótéri elemekkel együtt. A mentőállomáson Pomázi Gábor mutatta be a körletet, ahol az aszfaltos udvar javításra szorul. Folytatás az 2. oldalon.

Dr. Rédei István, a Co-op Star Zrt. elnök-vezérigazgatója örömmel számolt be a cég bővüléséről, és a nehézségek ellenére bizakodva tekint a jövőbe. A válság ellenére igyekeztek megtartani pozíciójukat, amely az utóbbi évben javuló tendenciát mutatott. A felújítási program keretein belül arculatot váltottak, elhagyták a kék színt, és új logójuk már nemzeti színekkel ékeskedik. Sikeresen integrálták a tavaly csatlakozott Veszprém- és Fejér megyei üzleteket. Idén két bolthálózattal bővül a lánc: a szeghalmi Sárrét Coop Zrt.-vel, illetve a Tápiószele és Vidéke Áfésszel. Jelentős lépés történt a boltok informatikai és technológiai fejlesztésében, a vonalkódos üzletek száma 82-re gyarapodott. Tápószecsőn és Szentmártonkátán új szupermarketeket építettek, a jászfényszarui üzletet pedig kibővítették, amely a társaság egyik legjobban felszerelt és legnagyobb egységévé nőtte ki magát. Idén Jánoshidán tervezik új üzlet építését, jászalsószentgyörgyi üzletüket pedig szeretnék korszerűsíteni. Folytatás az 5. oldalon.

Nagy ugrás az oktatásban

Új helyen a Jászkürt újság

Dr. Gloviczki Zoltán helyettes államtitkár május 15-én tartott tájékoztatót többek között a hatályos köznevelési törvényről, a Nemzeti alaptantervről és a pedagógus életpályamodellről. A Déryné Rendezvényházban gyűltek össze a helyi oktatási intézmények képviselői, pedagógusok és érdeklődők.

Jászberény város lapja, a „Jászkürt újság” május 15-én új helyre költözött. Ezentúl olvasóink, hirdetőink a Fürdő utca 5-7. szám alatt, a Malom mellett találhatnak meg bennünket. A Lehel tér, a Szövetkezet út és a mozi felől is tíz méterekben mérhető távolság, a szolid, de barátságos fogadótér mind-mind elősegítheti, hogy a lap közönségkapcsolatai megújuljanak.

• g. cs. • Az egybegyűlteket dr. Szabó Tamás polgármester köszöntötte, majd a SZIE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium műsorát láthattuk. A színvonalas összeállításban zongoradarabok és népdalok csendültek fel, majd verseket hallhattunk fiatal tehetségek előadásban. Köztük Békés Márta: A bús tanító panaszai című verse, amely mosolyt csalt az arcokra. Bevezetőjében a helyettes államtitkár úgy fogalmazott, hogy szeretnék ismét azzá tenni az iskolát, amit a kulturális műsorban láttunk és hallottunk a gyerekektől. Az újítások és reformok alap-

gondolatának lényege, hogy tanórán kívül egyéb ismeretekkel és tapasztalatokkal is gazdagodhassanak a diákok. Az oktatás jelenlegi helyzetét természetjáró példával szemléltette, miszerint eltévedtünk kicsit. Letértünk a helyes útról, és egy szakadék választ el, hogy arra visszatérjünk. Ez a félelmetes ugrás pedig a pedagógusokra vár. Az ugrás első epizódjaként született a köznevelési törvény, ami 2012 szeptemberében lép életbe. Szeptembertől bevezetik a mindennapos testnevelés órát. Ez plusz két órát jelent hetente, amit kirándulással és játékkal is tölthetnek a gyerekek, az oktató döntésétől függően. Folytatás az 5. oldalon.


Önkormányzat

2. oldal

2012. május 24.

Parlamenti sarok

Helyi iparűzési adó bevallási határideje Tisztelt Adózók! Jászberény Város Önkormányzati Adóhatósága felhívja szíves figyelmüket a 2011. évi helyi iparűzési adóbevallás határidejére, amely 2012. május 31. (csütörtök). Adóirodánk ezen a napon rendkívüli, egész napos ügyfélfogadást tart. A 2012.01.01-től hatályos helyi adókról szóló 46/2011. (XII. 22.) Jászberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendelete szerint a 2012. évi és 2013. I. félévi adóelőleg számítása során az alábbi két változásra hívjuk fel a figyelmet: • az állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység végzése után az adó mértéke 2%-ról 1,9 %-ra csökkent, • a vállalkozás szintjén képződött adóalap mentesség összeghatára 2,5 millió forintról 1,6 millió forintra változott, mely esetben a helyi iparűzési adót nem kell megfizetni. A bevallások benyújtásának határidejével megegyezően, 2012. május 31-ig kell teljesíteni a bevallásokban kiszámított fizetendő adókülönbözetet a Helyi iparűzési adó: 11745035-1540844203540000 beszedési számlára. A bevallási nyomtatványok letölthetők vagy elektronikusan beküldhetők a www.jaszbereny.hu honlapról. Adózással kapcsolatos kérdésekkel szíveskedjenek az adóigazgatási iroda munkatársaihoz fordulni, ügyfélfogadási időben az 57/411-981-es telefonszámon, vagy személyesen Rákóczi út 42-44. szám alatti irodánkban. Önkormányzati Adóhatóság

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Jászberény Város Önkormányzatának Humán Erőforrás Bizottsága pályázatot hirdet sportszervezetek részére A pályázat a jászberényi sportszervezetek városi sportlétesítmény használatát kívánja támogatni. Pályázhatnak a jászberényi székhellyel rendelkező, illetve tevékenységüket Jászberényben is kifejtő olyan sportszervezetek, sportegyesületek és diáksport szervezetek, amelyeket a bíróság 2011. március 21-ig jogerősen nyilvántartásba vett. Benyújtási határidő: 2012. június 1. A teljes pályázati kiírás és a pályázati adatlapok letölthetők a www.jaszbereny. hu honlapról vagy személyesen kérhetők a Polgármesteri Hivatalban (Jászberény, Lehel vezér tér 18.) Birinyi Jánostól, ill. dr. Oszterhuber Rékától. További információ kérhető az 505-700-as telefonszámon vagy a birinyi. janos@jaszbereny.hu e-mail címen. Jászberény Város Önkormányzatának Humán Erőforrás Bizottsága

Tisztelt Városlakók! Jászberény Város Önkormányzata csatlakozott az országos akcióhoz. Június 2-án, szombaton vegye fel a kesztyűt újra! Fogjunk össze a tiszta Magyarországért, és a TeSzedd! hulladékszedési nap keretében mutassunk példát: tegyünk együtt a gazdátlan, elhagyott hulladékkupacok eltüntetéséért. Ha Ön tenni kíván városunk tisztaságáért, lakókörnyezete szépítéséért, hívja meg barátait, ismerőseit, munkatársait is. Ismételjük meg a tavalyi sikert! Munkavédelmi kesztyűt, gyűjtőzsákot, láthatósági mellényt biztosítunk. Gyülekezés: Klapka György Szakközép- és Szakiskola udvara Jászberény, Hatvani út 2. ideje: 08.00. Kérjük, részvételét jelezze a Polgármesteri Hivatalnak a lanyi@ jaszbereny.hu e-mail címre. A TeSzedd! 2012 országos hulladékgyűjtő akció fővédnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, szakmai irányítója Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár. Szabó Tamás polgármester

GÉPI ÚTTISZTÍTÁS

Biznisz a színesfémlopás A Parlament nagy törvénykezési hullámában sem veszítjük szem elől a Jászság képviselőit és tevékenységüket. Ezúttal Alsó-Jászság képviselője, Pócs János interpellációját ismertetjük a sajnos nálunk sem ritka színesfémlopás kártékonyságáról és megelőzéséről. Napjainkban azt tapasztalhatjuk, hogy a templomainkon a réz- és az alumíniumcsatornát műanyagra cserélik, mert azt nem lopják el. A kertes házakban a vízóraaknát lakattal zárja a tulajdonos, mert reggelre tucatszám tűnnek el a vízórák a benne lévő bronz miatt. Van, ahol a szennyvízcsatorna fedelét lehegesztik, mert csak így tudják megőrizni. És akkor nem beszéltünk még a nagy értékű, köztéri parkokban, utcákon álló szobrokról, amelyek sorra tűnnek el. Az előző években születtek ugyan szigorítások a felvásárlások területén, a NAV számára is kiemelt célpontot jelentenek a színesfém-felvásárló telepek, azonban minden szigorító eljárást egykét lépéssel megelőztek, és még most is megelőznek az illegális felvásárlók, a színesfémtolvajok módszerei. Kerítésoszlopok, kerti szerszámok, csatornák, vízórák, köztéri szobrok, csatornafedelek találhatók eredeti vagy átalakított, összetört, ledarált formában a felvásárló telepek előtt sorakozó Zsigulik és kisplatós autók rakterében... A területen jártas hatósági szakem-

berek véleménye szerint ez a folyamat csak állami monopóliumként lehet garantáltan megfékezhető. A felvásárló munkáltatója szigorú előírások, eljárások és szankciók alapján az állam legyen. A felvásárló telepeket a dohánykereskedelemhez hasonlóan szigorú, átlátható, rendszeres ellenőrzés érdekében korlátozni kell. A felvásárló telepek a NAV-val, a rendőrség belső informatikai rendszerével összeköttetésben kell hogy működjenek. A rendőrség a beszállított áruk lajstromozása és lefotózása után pontos dokumentálás alapján az interneten ráismerhet az éppen eltulajdonított és bejelentett termékre. Fontos, hogy a felvásárlás alapja legyen az eredeti állag szerinti leadás, ellenkező esetben bűncselekmény gyanújaként bejelentési kötelezettséggel kell élni, kivétel az állagmegváltoztatás igazolása. Elgondolkodtató a magánszemélyek esetében a személyhez köthető beszállítható mennyiség korlátozása, az eredet igazolása. Jelenleg bárki engedély nélkül, korlátlan mennyiségben, előírások és feltételek nélkül szállíthat be

a felvásárló telepekre színesfémet. Ez a bűncselekmény egyik melegágya. Válaszában Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár elmondta, hogy: 2009-ben a kábellopások és -rongálások következtében 990 vonat késett, 2010-ben pedig összességében 500 millió forintra nőtt az a kár, amelyet a színesfémlopás okozott. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal fellép a meglévő eszközökkel, de úgy tűnik, hogy ez kevés. Éppen ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére 2011 második felében munkacsoport alakult, és elkészült a fémtörvény módosításáról szóló előterjesztés, ami lehetővé teszi, hogy csökkentsék az illegális fémkereskedelmet, és egyúttal ösztönözzék a tisztességes vállalkozásokat.

Bejárás és lakossági fórum Folytatás az 1. oldalról. A két és félórányi bejárás után kezdődött a fórum, a kórház ebédlőjében. Ferencvári Csaba ismertette az elmúlt év fejlesztéseit és terveiket a korszerűsítés folytatására. A Szentkúti templom melletti földes utca aszfaltozását, valamint járda és parkoló kialakítását, a Mária utcában kerékpárút kiépítését, a közvilágítás bővítését és utcanév táblák cseréjét is tervezik. A Szentkúti tér nagyszabású rekonstrukciójára készülnek, melynek keretein belül felújítják a járdát, a parkot és a templomhoz vezető lépcsőt. A téren fatelepítésre és parkolók felfestésére is sor kerül. A hűtőgépgyári lakótelepen lévő strand megnyitásával kapcsolatban

Horgosi Zsolt, a JVV Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy június elején nyitják meg a szabadtéri medencéket, mert átlagosan májusban a leggyengébb a forgalom. A lakosság segítségét kérte, hogy jelezzék mihamarabb a felmerülő szennyvízproblémákat. Csiszér Géza mindezt azzal egészítette ki, hogy előfordulhat a szennyvíz magas állása a gravitációs csatornákban, melyet időszakos mosatással kezelnek. A közbiztonságról is szó esett. Az utóbbi időben megszaporodtak a piaci lopások, ezért ott fokozott járőrszolgálatot látnak el, illetve a meglévő háromkamerás térfigyelő rendszer bővítése szükséges. Továbbra is napirenden vannak a

közmunkások. Az egyik lakó megfigyelése szerint a JVV Zrt. munkatársai ugyanazt a munkát öt óra alatt végezték el, amit a közmunkások egy hét alatt. A polgármester úr felhívta a figyelmet, hogy a közmunkaprogramban dolgozók nem szakképzett munkaerők, de így is nagy segítségére vannak a városnak, miközben juttatásukat az államtól kapják. Lányi László tájékoztatta a megjelenteket, hogy a város három pontjára kaptak engedélyt körforgalom kialakítására, de ezek között az Apponyi tér még nem szerepel. Szabó Tamás polgármester ehhez hozzátette, hogy jövőre itt tervezik az országzászló felállítását.

Tisztelt Társasházkezelők és Közös Képviselők!

Jászberény városában a JVV Zrt. hétfő és péntek között végez gép úttisztítást. A legutóbbi bejárás során lakossági felvetés volt, hogy nem tudják, mikor merre dolgozik a gép, így nem tudnak előzékenyen máshova parkolni a személygépkocsitulajdonosok, elősegítve a takarítógép szabad mozgását és munkáját. Most közöljük a menetrendet. HÉTFŐ: Bercsényi út; Kossuth L. út (Apponyi tértől – Rákóczi útig); Béla út; Pesti út; Korcsolya u.Hatvani út; (Nádor u-tól – Szociális otthonig);Szerviz út (Lehel vezér tér); Rákóczi út (Kőhídtól – Lehel vezér térig), Fürdő u.; Táncsics Mihály u.; Nagytemplom u.; Petőfi S. u.;Hatvani út – Május 1. tér – Nádor út; Zirzen Janka u.; Szabadság tér; Megyeház u.; Déryné u. KEDD: Szent István körút – Rét u. – Kórház u.; Szent Imre herceg út (Szent István körúti kereszteződésig) Parkolók: Holló A. u.; OTP parkoló; Nádor úti parkoló; Thököly úti parkoló; Bajcsy-Zsilinszky úti parkoló; Kórház + SZTK előtti parkoló; Szabadság tér parkoló SZERDA: Bercsényi út; Béla út; Pesti út; Korcsolya u.; Hatvani út (Nádor utcától – Szociális Otthonig); Szerviz út (Lehel vezér térig); Rákóczi út (Kőhídtól – Lehel vezér térig)Fürdő u.; Táncsics Mihály u.;Nagytemplom u.; Petőfi S. u.; Hatvani út – Május 1. tér – Nádor út;Zirzen Janka u.; Szabadság tér; Megyeház u., Déryné u. CSÜTÖRTÖK: Batthyány u. – Kőrösi Cs. S. u. – Platán u., Bajnok u. (szegélyes szakasz); Jókai Mór u.; Ady Endre út Parkolók: Piac melletti parkoló; Szövetkezet úti parkoló; Kossuth Lajos út (Apponyi tértől – Kőhídig) PÉNTEK: Bercsényi út, Hatvani út (Nádor úttól – Szociális Otthonig)Szerviz út (Lehel vezér tér); Rákóczi út (Kőhídtól – Lehel vezér térig); Fürdő u.; Táncsics M. u.; Nagytemplom u.; Petőfi S. u.; Hatvani út – Május 1. tér – Nádor út; Zirzen J. u. ; Szabadság tér; Megyeház u.; Déryné u.; Szent László u. Kérjük a lakosságot, segítsék az utak szabadon hagyásával városunk gépi úttisztítását.

JVV Zrt.

A Jászberényi V.V. Zrt. eladásra kínálja az alábbi gépjárműveit: Jászberény 5.sz. választókerülete talán a legtöbb társasházi lakóközösséget magába foglaló terület. 1 db M. Suzuki Swift Van 1.3 tehergépA közeljövőben megbeszélést szervezünk, melynek tárgya a társasházak mellett lévő zöldterület kocsi, évjárat:1998. karbantartása, gondozása, illetve alternatív megoldások keresése. Az ott élők megfelelő érdekkép1 db Skoda Felícia Pick Up 1.3 tehergépviselete-, valamint a lakókörnyezetet érintő feladatok, problémák mielőbbi megoldása érdekében tisztelettel kérem a Szent László utca, a Pesti utca, a Bajcsy utca, a Kálvin János utca és az Apponyi kocsi, évjárat: 2000. tér társasházainak kezelőit és közös képviselőit, hogy kapcsolatfelvétel céljából szíveskedjenek jeA gépjárművekről érdeklődni lehet Marcis lezni az alábbi elérhetőségeim bármelyikén. Együttműködésüket előre is köszönöm! Tamás csoportvezetőnél a 36-30/6510-969es telefonszámon. E-mail: ferencvaricsaba@pr.hu Ferencvári Csaba Mobil: 06 30 403 6603 Az értékesítésre gépenként kell pályázatot önkormányzati képviselő Levélcím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18. (Városháza) 5.sz. választókerület benyújtani 2012. június 11-ig zárt borítékban, melyre rá kell írni: Gépvásárlási pályázat. ÜNNEPI SZEMÉTSZÁLLÍTÁSI REND A gépek vételárát 2012. június 12-én kell befizetni készpénzben a Jászberényi V.V. Zrt. pénztárában. A Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. Kommunális Ágazata tájékoztatja a jászberényi, jászboldogházai, jánoshidai, lakosságot és vállalkozásokat, hogy a PÜNKÖSDI ÜNNEPEK miatt a kommunális hulladékszállítást az alábbiak szerint Jászberényi VV Zrt. végzi: - május 26-án (szombat): jászberényi hétfői program szerinti szállítás jászboldogházai hétfői program szerinti szállítás jánoshidai hétfői program szerinti szállítás Kiadó - május 27-én (vasárnap): a szállítás szünetel! A Jászberényi VV Zrt. bérbe adja a piactéri - május 28-án (hétfő): a szállítás szünetel! belső üzletsoron lévő 41 m2-es üzlethelyiséget (Piacfelügyelőség mellett). A május 28-i hétfői TÁRSASHÁZI program május 29-én (kedd) kerül pótlásra. Kérjük a tájékoztatónk szerinti napon a kukák kihelyezését reggel 630-ig. Érdeklődni: ingatlancsoport, Kovácsné 57/503-280-as telefonszámon lehet hét köznap 7-15 óráig. Jászberényi VV Zrt. Kommunális Ágazata

Jászberényi VV Zrt.


Interjú

2012. május 24.

3. oldal

Beszélgetés Pomázi Gáborral, a Jászberényi Mentőállomás vezetőjével

Az életmentés öröme mindenért kárpótol Pomázi Gábor, a Jászberényi Mentőállomás vezetője is azon kevesek egyike, akik megkapták idén a dr. Orovecz Béla Emlékérmet. A kitüntetett május 10-én, a magyar szervezett mentés 125 éves évfordulóján vette át díját a Parlamentben. A mentőtisztet hivatásáról, mindennapjairól kérdeztük. • Gurzó K. Enikő • Kérem, ismertesse néhány szóban, milyen érdemeket vesz figyelembe az Országos Mentőszolgálat Főigazgatója, amikor el kell döntenie, kinek ítélje oda a díjat. A dr. Orovecz Béláról, az OMSZ egykori alapító-főigazgatójáról elnevezett emlékérmet azoknak az aktív dolgozóknak nyújtják át évente, akik már hos�szú ideje kimagasló munkát végeznek, de pályafutásuk során még nem kapták meg. Ha utólag a kitüntetett méltánytalanná válik a cím viselésére, vissza is vonhatják tőle. Mivel az idén többek között rám esett a választás, az elmondottak részben öndicséretnek tűnnek, holott a kérkedésnek még a legapróbb szándéka sincs meg bennem. Tudni érdemes azonban, hogy a dr. Orovecz Béla Emlékérem a még szolgálatban lévő hivatásos mentősök legrangosabb elismerése Magyarországon. Emberpróbálónak véli a munkáját? Huszonnyolc esztendeje vagyok a pályán, ezek szerint annyira nehéznek eddig nem találtam, hogy feladjam. Ehhez persze a munkaszeretetem is hozzájárult. Azt is mondhatnám, abban az előnyös helyzetben vagyok, hogy a hivatásom az első számú kedvtelésem, még ha nem is ez a legmegfelelőbb kifejezés arra, amit a mentés, az életmentés jelent számomra. A segítségnyújtás ugyanis azt a megelégedést adja meg nekem, amit természe-

ténél fogva az ember elvár a jól végzett munkájáért. Egyszóval: boldoggá tesz. Mikor határozta el, hogy mentős lesz? Húszéves voltam, amikor ide jöttem. Néhány barátom dolgozott itt, ők nagyon sokat és meggyőzően meséltek a teendőikről, hisz fiatalok voltak, lelkesek, és minden az újdonság erejével hatott rájuk. Akkora elánnal adták elő az élményeiket, hogy nem lehetett nem odafigyelni rájuk. Végül én is jelentkeztem a mentőállomáson. Épp akadt egy betöltetlen hely, tehát szerencsém is volt, hisz abban a korszakban csak örökölni lehetett az állásokat. Pontosan emlékszem, április 20-án vettek fel, immár 28 esztendeje. Azóta bejártam szinte az egész országot. Jászberényben kezdtem, Debrecenben folytattam, aztán egy rövid időre visszakerültem Berénybe, később pedig a légimentőknél szolgáltam négy esztendeig budapesti, illetve balatonfüredi telephelyeken. Menetközben a szükséges iskolákat is elvégeztem. Melyek voltak ezek? Először egy általános ápolói és asszisztensi iskolának voltam a tanulója, majd mentőszakápolói végzettséget szereztem. Ez még mindig nem volt elég, mert a tanulmányaim során rájöttem: ha úgy szeretnék segíteni, ahogyan a bajba jutottak elvárják tőlem, és ahogyan én is elvárom saját magamtól, akkor mindenképp be kell iratkoznom egy felsőfokú tanintézménybe. Így lettem diákja a

Mentőtiszti Főiskolának. A diploma megszerzését követően nehéz szívvel ugyan, de elváltam a légimentőktől, visszatértem Jászberénybe. Ennek most már tizenhetedik éve. Lelkileg megviseli-e a bajba jutottak kiszolgáltatottsága? Ezt sokan megkérdezték már tőlem. A barátaim, ismerőseim úgy vannak vele, hogy semmi pénzért nem csinálnák azt, amit én és a munkatársaim, nemhogy akkora bérért, amennyiért a hazai egészségügyi alkalmazott ma elvégzi. Ám ezt nem panaszkodásnak szántam. Hogy megviselnek-e a látottak? Az ember, ha felelős és érző lény, a megoldáskeresésbe menekül az adódó borzalmak elől, szakmai kihívásként értelmezi a megrázó eseményt, de oly módon, hogy mindvégig megőrzi empátiáját az elesettek iránt. Nekünk arra kell mindvégig összpontosítanunk, hogy megszüntessük, enyhítsük a sérültek fájdalmát, legalábbis addig, amíg a végleges ellátó helyre, a kórházba be nem kerülnek. Az a folyamatos segélynyújtási kényszer, amelyben élünk, valójában feledteti annak valóságát, hogy minden egyes kiszálláskor megrázó történetnek vagyunk a részesei. Az érintőlegesen Ön által is említett feltételeket figyelembe véve, megéri-e ma Magyarországon mentőtisztnek lenni? Anyagi megfontolásból semmiképp. Ha azt nézem, hogy időnként men�nyi agresszivitás vár bennünket egy-egy helyszínen, egy-egy beteg lakásán, hogy hányszor támadnak ránk, hányszor szidalmaznak, mialatt mi életet mentünk, akkor arra a következtetésre jutok, hogy erkölcsi tekintetben sem éri meg.

Miért csinálják? Hát ez a leginkább megválaszolhatatlan kérdés. Mert eltekintve a fentebb elmondottaktól, megéri mentősnek lenni. Megéri látni azt, milyen állapotban vannak a sebesültek akkor, amikor rájuk találunk, alkalmanként megélni az újjáélesztésüket, aztán ismét látni, hogy egy hét múlva lekerülnek a lélegeztető gépről, kikerülnek az intenzív osztályról, újabb hét múlva végigsétálnak a folyóson, három hét múlva pedig a saját lábukon mennek haza. Azt hiszem, ezek a tapasztalatok, pillanatok mindennél többet jelentenek. Tavaly hozzávetőlegesen 10-15 feladatot láttunk el naponta. Mindenik páciensünk sorsát sajnos nem tudjuk nyomon követni, de lehetőségeinkhez mérten igyekszünk figyelemmel kísérni a rendkívül súlyos állapotban beszállított személyek felépülését.

Szabadidejében mivel foglalkozik? Az első helyen természetesen a család áll, bár ők néha úgy érzik, nem jut rájuk elég idő. A feleségem szakmabeli, fogorvos, a lányom épp most érettségizik, a fiam hetedikes. Az ő támogatásuk és türelmük nélkül valószínűleg nem az lennék, aki, tehát nem biztos, hogy megkaptam volna a díjat. Elnöke vagyok a JSE-nek és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mentőalapítványnak: mindkét tisztség számos kötelezettséggel jár. Utóbbi keretében eszközbeszerzéseket is intézünk a Mentőszolgálat részére, illetve a kollégák továbbképzéséről gondoskodunk, például a kongresszusokon való részvételeiket finanszírozzuk. Nagyon nagy szenvedélyem a vadászat is, valamint a síelés, hetente kétszer fallabdázom, és mivel mindezek időigényes kikapcsolódási formák, nincsenek unalmas perceim.


Fórum

4. oldal

Visszatekintő Zongorahangverseny Április 26-án, csütörtökön 16 órakor kezdődött az a hangverseny, amely két nagy zeneszerző, Kodály Zoltán és Claude Debussy születésének tisztelgett. A színvonalas műsorban felléptek a zeneiskola növendékei, köztük Sas Dániel, Réti Tamás és Muhari Péter, illetve két vendég, a jászkiséri Váradi László és a törökszentmiklósi Nagy Csaba, akik a Zeneakadémia növendékei.

Emlékezés a tőtevényi hősökre A tőtevényi tanyavilág lakói és elszármazottai május 20-án vasárnap, hogy közösen emlékeztek az I. és II. világháború helyi áldozataira, az egykori iskola mellett felállított emlékműnél. A református istentisztelet után, a Kossuth Zrt. Porteleki Pávaköre vitte vissza a hallgatóságot a múlt század eleji katonadalok világába. Besenyi Vendel helytörténeti kutató felolvasta az áldozatok névsorát.

Az Ég Ígérő Fa

A Kárpát-medence egyik legismertebb népmeséjét dolgozta fel Tolcsvay Béla, aki május 11-én személyesen is ellátogatott Jászberénybe, és néhány szóval ismertette a táncos daljáték létrejöttének körülményeit. Az ősbemutatóról készült filmet a beszélgetés végén vetítettek le, melyben közreműködött a Téka Együttes és a Cédrus Táncegyüttes is. A magyar népi hagyomány sűrítménye a mű, melyet érdemes megtekinteni.

Könyvbemutató Április 27-én délután Kaszab Lajosné Kovács Mária Út és útitársak című verseskötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők a jászárokszállási Petőfi Művelődési Házban. A szerzőt, mint egykori tanítványát dr. Farkas Ferenc nyugalmazott főiskolai tanár méltatta. Kiemelte a versek élményszerűségét és természetességét.

Kutyabarátok találkozója Jól sikerült a jászberényi gyepmesteri telepen május 19-ére szervezett jótékonysági rendezvény annak az öt kutyának, akik a nap végére új gazdinak örülhettek. A többi majd negyven kutya csak vágyakozva figyelte a rácsok mögül a telepre látogatókat, abban reménykedve, hogy talán még ők is kaphatnak esélyt egy jobb életre.

2012. május 24.

Boriska néni kilenc évtizede A Juhász utca 3. szám alatt Német Imréné, Szabó Borbála 90-ik születésnapját ünnepelte vasárnap. Ez alkalomból köszöntötte Őt Nagy András városkapcsolati tanácsnok, aki szép csokor virágot is vitt. Boriska néni 1922. május 20-án látta meg a napvilágot egy Berényhez közeli tanyán, Meggyespelén. Szülei gazdálkodó emberek voltak, így neki is, és még négy testvérének is bőven kijutott a munkából. A meggyespelei általános iskola elvégzése után bekerült a városba, a Juhász utcában, ahol a mai nap is él. Akkor még a nagynénje lakott itt, majd Ő költözött ide. Mint meséli, talán a véletlen műve, hogy a férje is „utcabeli fiatalember volt”, és megtetszettek egymásnak, melynek házasság lett a vége. 1942 májusában házasodtak össze. Majd sorban jöttek a gyerekek. 1943-ban Attila, 1950-ben Lehel, és 1958-ban Borbála lánya, akivel manapság is él, vejével és

unokájával… Boriska néni a gyerekekkel otthon maradt, állatokat nevelt, kertészkedett, ellátta a napi sok-sok teendőt. Bár mint mondja, a munka azért van, hogy megfogjuk, és elvégezzük. A férje legtöbbször csak hétvégente volt otthon, ugyanis az építőiparban, vidéken dolgozott. Így még több munka hárult az „itthonmaradókra”. Természetesen kibővült azóta a család: 7 unokával, és 8 dédunokával, akik gyakran meglátogatják. Férje sajnos már nem ismerhette meg mindegyiket, mert 1999-ben elhunyt. Boriska néni szívesen beavatott az életébe: „nem kelek túl korán, de 7 órakor már biztosan fenn vagyok”, „reggeli előtt egy nyelet házi pálinka vagy egy kis kanál borocska tiszta orvosság”, főzök is, ha rám kerül a sor, mert szívesen teszem”, a városban, sőt még a piacon is megfordulok, de csak akkor, ha egy darabon felvisznek a gyerekek”, a tv-t

szívesen nézem, olvasgatok is, de kell már a szemüveg”… Így telnek Boriska néni napjai. Mikor elbúcsúzkodunk, kikísér, majd mondja, hogy most már jobb idők vannak, egy kicsit szét is néz majd a kertben, hiszen mindig van mit csinálni… Kelemen Csilla

A segítség egy karnyújtásnyira van A Magyar Vöröskereszt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének jászsági csoportja csaknem háromszáz önkéntessel dolgozik. Céljuk, hogy megkön�nyítsék az emberek mindennapi életét adományosztással, kontroll szűrések és bemutatók szervezésével, illetve segítséget nyújtsanak véradásszervezéssel. • L. E. • Térségünkben több civil szervezet is működik, köztük a Magyar Vöröskereszt is, melynek jászsági képviselője Botkáné Sárközi Ildikó. Előző évi beszámolójában olvashattuk, hogy növelni tudták a véradó események számát és újabb helyszíneket kerestek fel sikerrel. Milyen a hajlandóság a véradásra az előző évekhez képest? A mutatók alapján, a véradók hajlandósága sajnos csökkenő tendenciát mutat. Ezért igyekszünk a nyári időszakokban rendezvényekhez kapcsolni. A korábbi években a Jászberényi Nyár keretein belül is tudtunk véradást szervezni, ahol koncertre kaphattak tiszteletjegyeket a véradók. Hasonló véradást idén is szervezünk. A Vöröskereszt újabban retró véradást is szervez. Mitől retró? Véradás után vendégül látjuk a véradókat, mint annak idején, virslivel és sörrel. E mellé természetesen jár az 500 forintos vásárlási utalvány, fél liter

ásványvíz és egy szelet nápolyi az Országos Vérellátó Szolgálattól. Honnan jött az ötlet? 2011 év végén jelentkezett nálam egy vállalkozó, hogy segíteni szeretne, így a virsli költségét ő állja, a zsömlét pedig egy másik támogatónk biztosítja. A fiatalok még nem igazán értik miről is van szó. Az idősebbek viszont szívesen leülnek, és elfogyasztják egy kellemes beszélgetés mellett. A Gyerekszáj program milyen változással működik? Átdolgoztuk a kedvezményezettség megítélését. A korábbiakban 250 nagycsalád kapott heti rendszerességgel hét kiló kenyeret és 14 liter tejet. Az elmúlt másfél év tapasztalata azt mutatja, hogy vannak kisebb létszámú családok is, akik ugyanúgy rászorulók. Együtt gondolkodtunk az Amerikai Ház Alapítvánnyal, az önkormányzatokkal és kialakítottunk egy új rendszert. A tizenegy kiosztó bázison helybéli szállítókkal és termelőkkel dolgozunk, ezzel is a Jászságot támogatva. A nagycsalá-

dok hetente tíz liter tejet és öt kiló kenyeret kapnak, míg a kisebb létszámú családok kevesebbet. Az egyedülálló, gyermeket nevelő szülőket négy liter tejjel és két kiló kenyérrel támogatják. Azért csökkentettük a mennyiséget, mert sajnos voltak olyanok, akik vis�szaéltek az adománnyal. Aki megteheti, mivel járulhat hozzá a Vöröskereszt munkájához? Karácsonykor sok adományt kapunk a jótékonykodóktól, ami példamutató szociális érzékenységről ad bizonyságot. A rászorulók többségének azonban egész évben szüksége lenne rá, leginkább tartós élelmiszerek, például liszt, cukor, olaj vagy konzerv formájában. De természetesen minden segítséget szívesen fogadunk és továbbítunk a kétségbeesett családok részére.

A Magyar Vöröskereszt Jászsági Szervezete május 21-én hétfőn tartotta tisztújító kongresszusát a Jász Múzeumban. Dr. Pető Katalint választották elnöknek, munkáját Berkóné György Ildikó, Máté Éva, Suba Ágnes Beatrix és Vizi Lászlóné vezetőségi tagok segítik a következő négy évben.

Szántó atya édesanyját búcsúztattuk Pénteken, 18-án megtelt a különös szépségű árokszállási templom. Jászberényből (KÉSZ) és Mezőkövesdről is számosan érkeztek busszal és gépkocsival is. Eljöttek, hogy megadják a végtisztességet Szántó József apát úr édesanyjának. Mintegy harmincöt pap állta körül a ravatalt, és kísérték utolsó útjára a mintegy fél évszázadon át özvegyként élő, áldozatos életű édesanyát. Gyenes Gyula főesperes, pápai prelátus celebrálta a gyászmisét, melyen a város szülötte, Ficzek László érseki irodavezető mondott emlékezetes beszédet. Tizenegy órakor zajlott a temetés. A régi értelemben kikérést a négy kántor és a papok alkotta alkalmi kórus tette emelkedetté (Istenem, örök Atyám…). Nagyon sok koszorú és csokor is jelezte, hogy sokak szívéhez állhatott közel Szántó Józsefné. A sok-sok meg-

jelent azonos szívhangon szólott, és ebből meríthetett erőt hívő és nem hívő leendő életére. Az ünneplő közönség, papok és világiak agapén vettek részt.

Módjuk volt arra, hogy az alkalmi közösség gazdagító élményét magukkal vigyék… F. F.


Város

2012. május 24.

Katolikus iskola lesz a Liska 2012. április 18-án már megkezdődtek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium intézmény egyházi fenntartásába történő átadását előkészítő megbeszélések. Szabó László igazgatót kérdeztük a folyamat kezdetéről. • Farkas Ferenc • Az előzményekről röviden: Jászapáti és Jászberény polgármestere megkereste az Egri Érsekséget, azzal a javaslattal, hogy a városukban lévő egy-egy középiskola fenntartói jogát átadnák az egyháznak. A jászapáti Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gróf Széchenyi István Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a jászberényi Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégiumról van szó. Március 28-án a Lengyel Györgyi megyei kormánymegbízott vezetésével, valamint a két érintett polgármesterrel, Pócs Jánossal és Szabó Tamással tárgyalás kezdődött az átvételről, amely során érsekatya kinyilvánította átvételi szándékát a két intézménnyel kapcsolatban. Ezt követően április 18-án a jászberényi a Liska Szakközépiskolában az átadási folyamatról fórumot szerveztek, melyen részt vett Ternyák Csaba érsek, a Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője, Bozó Andrea, valamint munkatársaik. A jászberényi egyházközösséget Szántó József apát és Novák István igazgató, plébános képviselte. A fórumon jelent volt a város polgármestere, Szabó Tamás, országgyűlési képviselő is. A rendezvényen külön-külön tájé-

koztatták a várható változásról a diákközösséget, az iskolai pedagógusait, a szülőket, valamint az iskolaszék tagjait. Bozó Andrea elmondta, hogy a Megyei Intézményfenntartó Központ támogatja az intézmény fenntartói jogának átadását a katolikus egyháznak és szeretné, hogy az átadási folyamat zökkenőmentesen történjen. Ternyák Csaba a fórumon is megerősítette, hogy a katolikus egyház szeretné átvenni az intézmény fenntartói jogát és ezzel együtt az intézmény minden dolgozóját és diákját. Az Érsek a tájékoztatás után minden fórumon konzultációt, párbeszédet kezdeményezett. Ennek keretében a jelenlévők válaszokat kaptak az őket foglalkoztató kérdésekre. A tanulói kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy új tantárgy lesz a hittan, melyből érettségizni is lehet majd. A tantárgyat hitoktatók vagy egyházi személyek tartják. Azok, akik meggyőződésből nem szeretnének részt venni ezeken az órákon, erkölcstant tanulhatnak. Elhangzott az is, hogy egy tanévben négy alkalommal, tanévzárón, tanévnyitón, karácsony és húsvét alkalmával szentmisére kerül sor, valamint a tantermekben feszületeket helyeznek el. Az öltözködéssel szemben különösebb elvárása nincs az egyháznak és az egyenruha bevezetésére nem gondolnak. Az intézmény dolgozói leginkább a munkaviszonnyal és a tanügyi változásokkal kapcsolatban tettek fel kérdéseket. Az érsekség munkatársai elmondták, hogy az oktatás az iskolában jelenleg érvényes tantervek és alkalmazott tankönyvek alapján folyik majd tovább. A dolgozók foglalkoztatása a Munka Törvénykönyve alapján történik. Az egyház továbbra is támogatja az intézmény

nyelvvizsgahely státuszának megmaradását és a tanulók versenyeken való részvételét. A szülői közösség képviselői elmondták: a társadalomnak szüksége van arra, hogy az anyagias világ hatásával szemben az örök értékekkel is megismerkedjenek a diákok. Sokat várnak a hitoktatástól és remélik, hogy megosztott világunk egységesebb lesz, hogy mindenki jobban el tudja majd fogadni a másságot. Mindez intenzívebb kapcsolatot alakíthat ki az iskola és a szülők között. Szabó Tamás polgármester elmondta, hogy Jászberény város, mint eddig is, támogatja, segíti iskoláit, hiszen valamennyit magáénak érzi. Ternyák Csaba hangsúlyozta, hogy az egyház és a világi irányítás együttműködése elkerülhetetlen. Az érsek úr végül megnyugvással állapította meg, hogy nagy bizalom és pozitív várakozás előzi meg az átadásról és az átvételről szóló döntést. Más vallásúakat is felvesz majd az iskola? Amennyiben megvalósul az iskola átadása, természetesen a keresztény egyházakhoz tartózó diákokat is felvesz az intézmény és megfelelő létszám esetén biztosítja számukra a felekezetüknek megfelelő hitoktatást. Milyen nyilatkozatokra van szükség az átadás- átvételhez? Elsősorban szülői és tanulói nyilatkozat szükséges arról, hogy egyházi fenntartás esetén ebben az intézményben folytatják-e tanulmányaikat. Ezzel kapcsolatban a szülők és a tanulók 95%-a igennel válaszolt és az alkalmazottak mindegyike is vállalja a munkát az egyházi fenntartásban. A lezajlott fórumuk után elmondható, hogy a véleménynyilvánításra jogosult szervezetek, alkalmazotti közösség, szülői szervezet, diákönkormányzat, iskolaszék, szakszervezet, közalkalmazotti tanács, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, egyhangúan támogatta az egyházi fenntartást. Mikor várható az iskola átadása? Május 8-án a jelenlegi fenntartó és az érsekség között Egerben megkezdődött az átadás-átvételi folyamat kidolgozása. Megegyezés esetén 2012. szeptember 1-jével kerülhet sor az intézmény egyházi fenntartásba adására.

Nagy ugrás az oktatásban Folytatás az 1. oldalról. Az egész napos iskolai nevelés szerint délután négy óráig nyújtanak elfoglaltságot a diákoknak. 2013. január elsejétől megváltozik az állami szerepvállalás. A szakmai irányítást az állam vállalja fel, míg a működtetés az önkormányzatok feladata lesz. A pontos határvonalról még tanácskoznak a Parlamentben. A szakmai irányítás részeként alakult a nemzeti alaptanterv. A NAT körvonalazza a tananyagot, amiről mindenképp hallania kell a gyerekeknek. Az órák menetét, mikéntjét azonban a pedagógusokra bízza. A rendszer kulcsa pedig az óvoda. Sajnálatos adat, hogy a mai magyar társadalom 20%-a analfabéta. A gyerekek nagy különbséggel érkeznek az iskolába, melyen változtatni kell, ezért lesz ismét osztályozás és buktatás. Gloviczki Zoltán kiemelte, hogy az eddigi rendszer a tanárok áldozatvállalása miatt működött jól. Szeretnék job-

ban definiálni a munkájukat. Jövő év elejétől 40 lesz a kötelező heti óraszám, amiből 32 konkrét tanóra. Átalakul a bérezés is. Az úgynevezett életpálya modell szerint a tanári fizetés egyenes arányban nő az oktatással eltöltött

évekkel. A reformok részeként vezetik majd be a szakmai ellenőrzést is. Eddig értéksemleges kötelező órákat tartottak, és a kiegészítő foglalkozások elmaradtak. Az új oktatási törvény ezen változat majd.

5. oldal

Co-op üzletek a nemzet színeiben Folytatás az 1. oldalról. A nehéz gazdasági helyzet ellenére a kereskedelemből származó éves nettó bevételük 20 milliárd forint, a nyereségük pedig 40 millió forint volt. Mezei János kereskedelmi igazgató az alapterület növelésén túl a szolgáltatások bővítését is kiemelte. A vásárlók elsősorban az olcsó, gyengébb minőségű termékek felé fordulnak. Céljuk, hogy a vásárlók elégedettek legyenek, ezért alakították ki a törzsvásárlói rendszert. A törzsvásárlók száma körülbelül száz-

ezer tagot számlál, közülük 80% aktív vásárló. A közeljövőben tervezik kialakítani a Magyar Ízek Házát mintegy 50 m2en, a jászberényi szupermarketben. A kezdeményezés célja, hogy teret nyújtsanak a hazai kisiparosoknak. Szintén a magyar gyártók termékeit sokszorozza meg az üzlethálózat polcain az új saját márka, a történelmi nevet viselő Tallér. Ezek az árucikkek a hazai ízek képviselői, és a különböző régiók ízvilágát vonultatja fel.

Jászkürt

Újság Jászberény város lapja

Tisztelt olvasónk! Átköltöztünk, még hézagos a technikai és informatikai hátterünk, tengernyi a teendőnk a függönytől a fűtésig, de úgy gondoltuk, hogy első szempont a minél gyorsabb nyitás a városlakók, az olvasók felé. A Lehel tér, a Szövetkezet út és a mozi felől is tíz méterekben mérhető távolság, a szolid, de barátságos fogadótér mind-mind elősegítheti, hogy a lap közönségkapcsolatai megújuljanak.

áros lapjában v a n ! e s s e d r Hi

Nyitvatartás:

hétfőn 10-15, kedden 10-17, pénteken 10-14

Elérhetőségek:

Jászberény, Fürdő utca 5-7. (a Malom mellett) berenyiujsag@gmail.com +36 30 351 26 22


Szabadidő

6. oldal

2012. május 24.

Báloztak a jászok Nemrég ünnepeltük a redemptio évfordulóját, és 12-én, szombaton lehettünk részesei az újabb örömteli rendezvénynek. • Farkas • A Jász Bál egyben jász találkozó is volt, hiszen tizenkét települést vezetői képviseltek a Déryné Rendezvényházban megtartott eseményen. Számos polgármester jelent meg és váltott szót egymással a rangos mulatságon. Kilencven vendéget fogadtak a szervezők, hogy a sok esztendőt megélt rendezvény keretében cseréljenek eszmét, érdeklődjenek egymás sorsa után, koccintsanak közös boldogulásukra. Zajlott mindez a Berényi Ágnes és Suhaj Csilla tervei szerint feldíszített báltermekben, ahová este hét órára már megérkeztek a vendégek. Bolla János elnök, a Magyar Kultúra Lovagja köszöntötte a vendégeket, a polgármestereket,

Takács János elnök vezérigazgatót, és a rendezvény díszvendégét, Szaniszló Richard vibrafonos előadóművészt, Jászberény szülöttjét és a Palotásy Zeneiskola egykori növendékét. Ezután Fenyvesi Beatrix bálanya idézte meg az 1990 óta évente megrendezett jász bálok emlékét, mint a jászok jelentős közös rendezvényét. Hangsúlyozta, hogy a redemptio és a soros jász világtalálkozó olyan ünnepségek sora, amely erősíti a jászok egységét, kifejezi évszázados összetartozásukat. Jövőre pedig még emlékezetesebb ünnepegyüttest tudhatunk magunkénak, hiszen városunk fogadja a soros jász világtalálkozót immár második alkalommal. Ezután következett az Aranysas Étterem prezentálta vacsora. A tokaji aszúban érlelt libamáj friss salátaágyon igazi kuriózumnak bizonyult. Főételként a borókával párolt marhafelsál és a parasztsonkába göngyölt jércemell igen ízletes és finom volt. A csokoládés rumos-meggyes szelet nemkülönben. A pincérek elegáns öltözékben, és fehér kesztyűben szolgálták a finom ételeket. Az étkezést követő nyitótánc is jeles produktumként hatott. A Jászság Népi Együttes nemesi táncot, Palotást adott elő elegánsan. A koreográfiát, amely néptánc-motívumokat is sejtetett, az együttes vezetője, Szűcs Gábor készítette. A produkciót vastaps fogadta. A jászkapitány és neje bécsi keringője nyitotta meg a bált. Ezután tánc következett. 22 órakor Hortiné dr. Bathó Edit bemutatta az est díszvendégét,

Szaniszló Richardot. Elmondta azt is, hogy díszvendégnek olyan személyt hívnak meg, akinek jász kötődése van, és valamely művészeti ágban jeleset alkotott. A vibrafon régi és különleges hangszer. A díszvendég műsora jól érzékeltette, hogy lesz egyre gazdagabb a hangszer megszólaltatta élmény, hangulat. Minthogy zeneszerzőként is szép eredményeket ért el, nagyon érzékletes módon „magyarázta el” hangszerének árnyalt, zenei sokféleségét. A szelíd hangzások és a különös dinmika egyaránt szívhez szóló volt. Négy számot adott elő a közönség nagy örömére.

Jubileumi Hajta-túra • Kárpáti Márta • Május második szombatján ismét teljesítménytúrázók népesítették be térségünk természeti kincsének területét, a Hajtát. „Utolsó rendezés!”– hirdették tavaly a plakátok a XX. Hajta-túra idején a jászsági természetkedvelők bánatára. Szerencsére nem így történt. Szombat reggel az Elektrolux Sportcsarnok előtt a régi gárda – Weiszmüller Imre, Faragó Laci bácsi – várta a kirándulókat térképekkel, nevezési lapokkal és nem utolsó sorban lelkesítő szavakkal a már

akkor tikkasztó melegben. Kihagyhatatlan alkalom volt ez, hiszen a Jászberény nyugati határát övező Hajta 25 éve lett a Zagyvamenti Természetvédelmi terület része. A táv is a jubileumi számhoz hasonlóan alakult, így a már megszokott 20 és 35 km helyett ezúttal 25 km-t kellett legyűrni. A nyarat idéző kánikula igencsak megizzasztotta a 189 indulót, de a látvány mindenért kárpótolt. A természet ilyenkor mutatja legszebb arcát. A májusi eső után az ártéri ligetek, a mocsárvilág újraéled, kizöldül. A mezei virágok színesen pompáznak, védett

lepke és madárfajok tánca kísérte a kirándulókat. A már rutinos Hajta-járóknak is tartogattak meglepetést a szervezők, hiszen ezúttal nem egészen a megszokott útvonalon haladt a túra, érintett eddig ismeretlen ártéri szakaszokat kitérőket. A kisgyermekes családoknak és inkább a sétát kedvelőknek is volt lehetőségük egy rövidebb, 10 km-es távon, ízelítőt kapni a Hajta világából. Ők rekord létszámmal, 109-en, teljesítették a Kerekudvarig tartó sétautat. Talán az időjárás-előrejelzés riasztotta el a túrakedvelők egy részét a kirándulástól, de az előző évekhez képest sokkal kevesebben vállalkoztak idén a gyaloglásra. Az elmúlt évek alatt azonban a Hajta-túra szinte az egész országban megismertetett, hiszen most is mintegy 20 különböző településről érkeztek hozzánk környékünk felfedezésére. Minden évben külön jutalmat érdemel a legfiatalabb és a legidősebb teljesítő. Érdekes módon az ifjak életkora az utóbbi években egyre emelkedett, az idén a már nem is olyan kicsi, tíz éves Vincze Ákos jászberényi triatlonos vihette haza a kupát. A legidősebb teljesítő az 1947-ben született, szintén berényi Csillik Lászlóné, aki viszont nem is olyan idős, hiszen évekig a hetvenedik évet is betöltötte a kategória képviselője. A Hajta-túra jövőjét illetően Faragó tanár úr elmondta, hogy Patakiné Kocza Anitára szeretné bízni a további szervezést, aki már eddig is tevékenyen részt vett a munkában. Reméljük tehát, hogy a továbbiakban is folytatódik ez a szép hagyomány és még sokáig koptathatjuk bakancsunkat ezen az egyedülálló természeti szépségű tájon. Az őszi kerékpáros túrára mindenkit szeretettel várnak, addig is tessék edzeni!

Keringő, tangó, cha-cha-cha, rock and roll, szamba és csárdás következett a táncrend szerint. Ezután került sor a bálkirálynő és a bálherceg megválasztására. Királynővé Győriné Szabó Gabriellát, bálherceggé Győri Ernőt választották a vendégek nagy tapsa kíséretében. A kötelező ékeket szertartásosan helyezték el a kiválasztottakon. Ezt a mozzanatot a két kiválasztott angol keringője követte. Igazi öröm volt látni, ahogyan a fiatalok viselték a megtiszteltetést. Folyt a tánc, a vidám beszélgetés a könnyű vacsoráig. Jércesaláta

rukkolával és tiroli sonkarózsával. Nemcsak a két étel megnevezése volt érdekes és nem szokványos, hanem az étel maga is. Éjfélkor tombola következett. Ki-ki maga elé rakta a szelvényeket, és várta szerencséjét. A fődíj nyertesét Takács János húzta ki, és ő adta át cége ajándékát. A kisorsolandó tárgyakat felajánló személyeket is megnevezte a bizottság. Igazán jó hangulatban telt el a többeknek szerencsét hozó sorsolás. Aztán folyt a tánc három óráig, amikor sor került az utolsó keringőre.

Múltidéző játszóház „Eccer vót’, hó’ nem vót’…”- kezdett mesélni szép ízes kiejtéssel a Jász Múzeum egyik zugában a mesemondó lány a múzeum játszóházi rendezvényén. • szkm • A hagyományőrző játszóház idén Mária Terézia korába kalauzolta a népes gyereksereget. Több száz látogató érkezett nemcsak Berényből és a környező településekről, de jöttek Herédről és Földesről is. Igazi múzeumi majálison vehettek részt azok a kisdiákok, akiknek megadatott az az öröm, hogy a péntek délelőttöt az iskolapad helyett élő történelemórán tölthették. Hagyományőrzők segítségével lehetett itt redemptiós címert festeni, kukoricát morzsolni, kötelet fonni. A lányok lelkesen gyártották a csigatésztát, díszítettek mézesbábot, fűztek szebbnél

szebb gyöngykalárist, hímeztek jászsági szűcsmintát vagy készítettek rongybabát. A fiúk kipirult arccal fújták a saját kezűleg bürökszárból faragott csődudát. Alkotás közben a kis mestereknek a Jász Magyarok együttes húzta a talpalávalót. A bátrabbak kipróbálhatták a derest is. Akinek csak egy egyes osztályzata volt az idén, megúszhatta tíz botütéssel a büntetést. A legnagyobb sikere kétségkívül a csatajelenetnek volt, ahol az ágyúfüstből előretörve valóságos zokni-golyózáporral verték vissza a lelkes jász-gyerekek a labancokat. Biztos, hogy minden tanuló élményekkel és saját készítésű kincsekkel megrakodva térhetett vissza az iskolába a rendhagyó múzeumlátogatás után.


Ajánló

2012. május 24.

Ungvári Tamást látta vendégül az Európa Klub

A nevető ember

Ungvári Tamás írót Gömöri Árpád nyugalmazott pedagógus, az Európa Klub elnöke köszöntötte múlt csütörtökön a jászberényi városi könyvtár kamaratermében. A házigazda méltatásában kifejtette, a József Attila- és Széchenyi díjas Ungvári Tamás volt már szerkesztő, dramaturg, műsorvezető a tévében, kiadott tudományos könyveket és egy Beatles-bibliát, szekérderékszámra fordított regényeket és színdarabokat, vezetett számítógépes céget, de két cikluson át főtitkári teendőket is ellátott a nemzetközi PEN Klub magyar tagozatában, így már az 1960-as években híres emberekkel vacsorázott. Sokoldalúságát méltóképp bizonyítja, hogy több műfajban alkot, hisz még kalandregényt is írt. Míg A titkos háború (1986) egy hagyományos eszközökkel megkomponált, gyilkossággal fűszerezett fordulatos történet, a Poétika (1967, 1996) az irodalmi műfajok kialakulásának jellemzőit tárgyalja közérthető, olvasmányos köntösben. A harmadik mű, amelyre Gömöri Árpád részletesebben kitért, 1972-ben jelent meg, a Találkozások a világhírrel

címet viseli, témavilága pedig igen gazdag, hisz a filmipartól a kriminalisztikáig terjed. A válogatás különböző események, illetve személyes beszélgetések hatására született meg, és olyan egyéniségek portréja is helyet kapott lapjain, akiket Ungvári a világhír koldusainak nevez, mert minden igyekezetük ellenére kiszorultak a sztárok zárt köreiből. A líraiságot sem nélkülöző esszékötetben a szerző Roman Polanski lengyel rendezőt is idézi, aki szerint: „Az élet brutálisabb még a legbrutálisabb filmnél is”. A könyvtári találkozó további részében a meghívott főként a véletlenekben bővelkedő életébe nyújtott bepillantást, időnként azonban a munkásságára is kitért. Elmesélte, miként diadalmaskodott egy kemény peruggiai csocsómérkőzésen, és azt is, hogy amikor tíz évig nem volt állása, mert mindenhonnan „kigolyózták”, Ottlik Géza ajánlotta be az Európa Kiadóhoz, ahol azonnal feladatot is kapott: három vaskos francia kötetet kellett lefordítania magyarra, holott franciául akkor még nem is tudott. „Abban a korban az előremenekülés ígérte a túlélést, úgy kellett mennem, hogy ne érjenek a

Május 25-én pénteken 14 órától lesz a Vásárhelyi István természetismereti vetélkedő döntő fordulója, a Déryné Rendezvényház dísztermében. Május 26-án szombaton 18 órakor Jászberény Város Önkormányzata szervezésében szentmisével emlékeznek a Szentkúti templomban a Hősök Napján, majd 19 órakor a II. világháborús emlékműnél tisztelegnek a világégés helyi áldozatai előtt.

nyomomba. Egyéniségemet a változási képesség alakította” – hangsúlyozta az író. Úgy vélte, nagy szerencséje volt a kortársaival, Lukács Györggyel, Szemerényi Oswalddal, Fogarasi Bélával, mert nem mindegy, kik alkotják a csapatot, amelyben játszanod kell. Valamennyien hatalmas műveltséggel rendelkeztek, jóllehet néhányan közülük, mint például Déry Tibor, emberként kiállhatatlanok voltak. Hallgatói kérdésre válaszolva magyarázta el, hogy az akkori tragikomikus társadalmi körülményeket csak nevetve lehetett túlélni, s csupán erre célzott, amikor azt állította, nem tudta abbahagyni a kacagást. „Amikor felnőtt lettem, még volt történelem. Kétségkívül ez is formált, alakított, így lett belőlem vidám pesszimista” – zárta a fölöttébb vidám hangulatú rendezvényt az Európa Klub múlt heti vendége.

Táncos, színész házaspárok Keveseknek adatik meg az a kiváltság, hogy azzal az emberrel, akivel összekötötték az életüket, a mindennapjaikat, megéljék az együtt alkotás kegyelmi idejét. A közelmúltban két jászberényi kötődésű művész házaspár is bemutatta közös alkotói munkájának, művészi vállalkozásának gyümölcsét. • Taczman Mária • Május 19-én a Malom Filmszínházban mutatta be utoljára Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című művét a jászberényi születésű színművész, Rékasi Károly és felesége, Détár Enikő. A svéd filmrendező 1971-es filmforgatókönyvéből készült legsikeresebb filmje és egy hatrészes televíziós játékfilm is. A Rékasi-Détár kettősre alakított változat Balaton Mónika dramaturgrendező munkája. A darabbal, melynek jogát saját pénzből vásárolták meg, a színész házaspár 2007 óta járja az országot nagy sikerrel. Jászberényben is teltház fogadta őket, és az előadás végén vastapssal hálálta meg a közönség a katartikus, felemelő élményt, amely társas kapcsolataink átgondolására és újraértelmezésére ösztönöz. A darab láttán már nem egy kapcsolat bomlott fel és végződött válással. A kritikusok szerint a mélylélektani konfliktusokat beható részletességgel vizsgáló Bergman ebben a művében foglalta össze egy élet tapasztalatait a férfi-nő kapcsolatról, összeütközésekkel teli kétpólusú világukról, a szeretet és a taszítás problematikájáról, az elszakadásra való képtelenségről. Bergman személyes sorsa az volt, hogy sehol sem tudott hosszabb ideig megmaradni, öt felesége volt és hét gyermeke. Kíméletlen őszinteséggel, sajátos humorral mutatja be egy kispolgári házasság kudarcát, amely azonban a külvilág előtt egy ideig problémamentesen, korrektül működött. Úgy tűnt, a felszínen min-

den rendben van, ám Bergmant az is érdekli, mi zajlik a kulisszák mögött, a lélek mélyén. A zárójelenetben a két főszereplő, Johann és Marianne húsz évvel házasságkötésük után, mindketten már egy új kapcsolat távlatából beszélnek gátak nélkül arról, hogy mégis mennyire fontosak egymásnak. A másikhoz való kötődés egy életen át hordozott kereszt, hiába volt kétségbeesés, az agresszió határát súroló elfojtott vagy éppen megélt indulatok, féltékenység, az együttélésük ellehetetlenedése, teljesen elszakadni soha nem tudnak egymástól. Így vallott maga a szerző a két főszereplőről: „Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot ös�szebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Egyszerre félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetre méltók. Egyszerre.” A jászberényi bemutató különlegességét az is adta, hogy a darabot egy több mint húsz éve együtt élő művész házaspár mutatta be. Hullámhegyeket és -völgyeket megélt kapcsolatuk a megmaradás szimbóluma, egymás elválaszthatatlan művész- és házastársai ők, így ezért volt egyszerre hiteles, reális, megindító és felkavaró a műben bemutatott érzelmek áradata és széles skálája. Jászberényben él és a néptáncművészet területén alkot egy másik házaspár, Dudás Dániel és Mosóczi Lívia. Ők az április 20. és 22. között megrendezett

Programajánlatunk Május 24-én csütörtökön, 17. 30 órakor Lőrincz Leó, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Logisztikai Főosztályának vezetője tart előadást A közfoglalkoztatás 2012. évi új rendszere, a kistérségi startmunka mintaprogramok tapasztalatai címmel, a főiskola Apponyi Termében.

Nem egészen érti, hogyan jutott el napjainkig, mégis hálás érte a sorsnak. Serdülőkorát tönkretette a második világháború, ifjúkorát egy másik diktatúra. A berlini fal leomlása számára is hatalmas esélyt jelentett, noha a közel negyed század előtti esemény kulturális hozama szerinte egyelőre csekély. Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnia, mit tett mostanáig, Ungvári Tamás ennyit mondana: kacagva menekült előre. • Gurzó K. Enikő •

7. oldal

Zalai Kamaratánc Fesztiválon vettek részt Zalaegerszegen, ahol Törékeny című koreográfiájukért a Táncszínházi kategória Koreográfusi Nívódíj 1. fokozatát nyerték el. Ez volt egyszersmind a fődíj, a legmagasabb elismerés. A zalai városban 1965 óta gyűlnek össze kétévente ezen a rangos eseményen a legjobb táncosok, hogy ös�szemérjék tudásukat. A rendezvény a magyar kamaratánc életének fontos mozzanata, ahol a hivatásos és az amatőr társulatok is felléphetnek. A fesztivál ösztönözni szeretné az előremutató produkciók létrejöttét és a hazai táncszemlélet megújítását. Két kategóriában indulhattak a versenyzők: az egyik az autentikus folklór kategória, amely a Kárpát-medencei néptánckincset helyezi előtérbe, a másik a táncszínházi kategória, amely a kamara-táncszínházi zenét és mondanivalót hangsúlyozza. Ez utóbbiban hozta el a fődíjat körülbelül 15 perces produkciójával a Jászság Népi Együttest képviselő Dudás-Mosóczi házaspár. A Törékeny

Május 26-án szombaton rendezi a Jászföld Hagyományőrző Egyesület a Hagyományok hétvégéjét, a Portelek és Jászboldogháza között fekvő Bartal-tanyán. A színes programok között szerepel fogathajtó verseny, kézműves bemutató, állatsimogató, játszóház, hagyományőrző csoportok műsorai és slágerzenei est is. Május 28-án pünkösd hétfőn, 11 órakor tartják az Öregerdei búcsút, a Koháry-keresztnél. A szentmisét Szántó József apátplébános celebrálja. Május 29-én kedden, 14 órakor Olajág-Jász Mozgássérültek Egyesülete összejövetelt szervez az Ifjúsági Házban, ahol Ayala lesz a vendég. Május 29-én kedden, 17 órakor a Hamza Filmklubba várják az érdeklődőket. Az 1942-es A láp virága című film vetítése előtt Kis Tibor jászberényi filmtörténész tart előadást Hamza filmjeinek társadalomképe címmel. Május 31-én csütörtökön, 17 órakor a Múzeumi esték sorozatban Vidra Tamás, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi tájegység vezetője A Hajta mente természeti étékei címmel tart előadást. Június 1-jén pénteken, 19 órakor várják a Belevágunk sorozat szervezői Badár Sándor stand up comedy estjére az érdeklődőket. Az előadás után levetítik a Bamako Rally-n készült filmjét is, Magyarok menni Bamako címmel. Június 2-án szombaton veszi kezdetét a VI. Makettinfo Kupa az Ifjúsági Házban. Június 3-án vasárnap 11 órakor Szentháromság-napi szentmisét tartanak a homoki templom mellett, ahol a nagykátai Harangszó tangóharmonikás csoport közreműködik. Bemutatják a Népi ételek a Jászságból című könyvet. A Lehel Filmklub ’60-as, ’70-es években készített archív filmjén a homoki lakosok lesznek láthatóak. Az olvasókör termében Sárközi János és Nagy Tamás fotókiállítását tekinthetik meg az érdeklődők.

férfi és nő egymásért, az életben maradásért, az egymás mellett való megmaradásért való küzdelmét mutatja be. Törékeny és sérülékeny az emberélet, a szerelem, valamennyi emberi kapcsolat, bármelyik óvatlan pillanatban érheti olyan sérülés, amely kihat az egész életre. A darab konkrét utalásokat nem tartalmaz, egy közösen megélt tragédia áll a középpontban, a férfi saját magával és a külvilággal folytatott élet-halál harca és új életre születése a nő támogató szeretetében. Rendkívül magával ragadóak a lassítás-gyorsítás eszközei, a fény-árnyék hatások, a nagyon visszafogott eszközhasználat. Mégis szintje beszippantja a nézőt a darab, mert annyira ihletett, érzékeny az előadásmód, olyan erőteljes a művészi jelenlét a színpadon, olyan élesen tapintható, hogy a két előadó minden porcikájával a másikban is él. Mindehhez járul hozzá Lajkó Félix hangfelvételről felcsendülő expresszív, magasságokon és mélységeken átívelő muzsikája.

Múltidéző Május 16-án, szerdán a Jász Múzeumban a Hazatalálás előadássorozat utolsó előtti, hatodik részét hallgathatták meg az érdeklődők, melyet Gálfi Aba avarkutató tartott Ispánok Hispániában – Jászok, alánok, gallok Európa messzi földjein címmel. • Sándor Eliza • Habár napjainkban a legszélesebb körben elfogadott magyarság eredettörténet a finnugor rokonságra vezethető vissza, számos más elmélet is napvilágot látott. Ezek egyikét hallgathatták meg a múzeumba érkezők. Gálfi Aba háromezer éves történelmi kalandozásra hívta hallgatóit. „Kit ősi múlt nem érdekel, sorstól jövőt nem érdemel” – idézte Vörösmarty Mihályt előadása elején, s ennek szellemében tárta hallgatósága elé 15 évnyi kutatásának eredményeit. Annak történetét, hogyan érkeztek meg az avarok Európába, s hogyan vetették meg az európai kultúra alapjait. Magyarázatot adott arra, miért lehetséges az, hogy a történetírás folyamán 29 különböző névvel illették az avarokat, illetve mi az oka annak, hogy Európa számos területén ma is élnek avar eredetű népek – köztük például a jászok. Felhívta továbbá a hallgatóság figyelmét a nyugati történetírás megbízhatatlanságára. Az előadás mindössze egyórás volt, utána lehetőséget adott a közönség számára kérdéseik és gondolataik felvetésére, mellyel többen is éltek. Így az est tulajdonképpen egy, a hallgatók és az előadó közötti párbeszéddel zárult, mely éppen annyi ideig tartott, mint maga az előadás, s ekkor is csupán azért ért véget, mert a múzeum bezárt.


Sport/Ügyeletek

8. oldal

A Jász Trió TV műsora Május 24. (Csütörtök) 06.00-08.00 Apáti Hírmondó 08.00-08.30 Értékőrző 08.30-17.30 Képújság 17.00-18.30 Mindentudás Egyeteme 18.30-19.00 Épí-tech 19.00-20.00 Berényi Hírmondó 20.00-21.00 Berényi Hírmondó 21.00-22.00 Kívánság Batyu 22.00-23.00 Berényi Hírmondó Május 25. (Péntek) 06.00-08.00 Berényi Hírmondó 08.00-09.30 Újvilági Portré 09.00-18.30 Képújság 18.30-19.00 Kulturális magazin 19.00-20.30 Fényszaruról jelentjük 20.30-21.30 Berényi Hírmondó 21.30-22.00 Rock magazin 22.00-23.00 Fényszaruról jelentjük Május 26. (Szombat) 06.00-07.00 Berényi Hírmondó 07.00-08.30 Fényszaruról jelentjük 08.30-09.00 Kulturális magazin 09.00-10.00 Berényi Hírmondó 10.00-16.00 Képújság 16.00-16.30 Kulturális magazin 16.30-17.30 Berényi Hírmondó 17.30-18.30 Kívánság Batyu 18.30-19.00 Kulturális magazin 19.00-20.00 Berényi Hírmondó 20.00-21.00 Apáti Hírmondó 21.00-21.30 Rock magazin 21.30-22.00 Klip Mix 22.00-22.30 Fényszaruról jelentjük Május 27. (Vasárnap) 06.00-07.00 Berényi Hírmondó 07.00-08.00 Apáti Hírmondó 08.00-09.00 Fényszaruról jelentjük 09.00-10.00 Kulturális magazin 10.00-10.30 Értékőrző 10.30-16.00 Képújság 16.00-16.30 Értékőrző 16.30-17.30 Berényi Hírmondó 17.30-18.30 Kívánság Batyu 18.30-19.00 Kulturális magazin 19.00-20.00 Berényi Hírmondó 20.00-20.30 Kulturális magazin 20.30-21.00 Értékőrző 21.00-21.30 Rock magazin Május 28. (Hétfő) 06.00-07.00 Berényi Hírmondó 07.00-08.00 Kulturális magazin 08.00-08.30 Értékőrző 08.30-18.30 Képújság 18.30-19.00 Épí-tech 19.00-20.00 II.János Pál-avagy Negyedszázad az egyház élén 20.00-21.00 XVI.Benedek

Felszállt a fehér füst! 21.00-21.30 Rock magazin 21.30-22.30 Berényi Hírmondó Május 29. (Kedd) 06.00-07.30 Berényi Pillanatok 07.30-08.00 Épí-tech 08.00-08.30 Kulturális magazin 08.30-18.00 Képújság 18.00-19.00 Újvilági Portré 19.00-20.00 Mindentudás Egyeteme 20.00-20.30 Épí-tech 20.30-21.00 Klip Mix 21.00-22.30 Berényi Pillanatok Május 30. (Szerda) 06.00-08.00 Apáti Hírmondó 08.00-08.30 Értékőrző 08.30-18.00 Képújság 18.00-19.00 Kívánság Batyu 19.00-20.30 Apáti Hírmondó 20.30-21.00 Értékőrző 21.00-22.00 Kívánság Batyu 22.00-22.30 Apáti Hírmondó Május 31. (Csütörtök) 06.00-08.00 Apáti Hírmondó 08.00-08.30 Értékőrző 08.30-17.30 Képújság 17.30-18.30 Mindentudás Egyeteme 18.30-19.00 Értékőrző 19.00-20.00 Berényi Hírmondó 20.00-21.00 Berényi Hírmondó 21.00-22.00 Kívánság Batyu 22.00-23.00 Berényi Hírmondó Június 1. (Péntek) 06.00-08.00 Berényi Hírmondó 08.00-09.30 Újvilági Portré 09.00-18.30 Képújság 18.30-19.00 Kultusz 19.00-20.30 Fényszaruról jelentjük 20.30-21.30 Berényi Hírmondó 21.30-22.00 Rock magazin 22.00-22.30 Fényszaruról jelentjük Június 2. (Szombat) 06.00-07.00 Berényi Hírmondó 07.00-08.30 Fényszaruról jelentjük 08.30-09.00 Kultusz 09.00-10.00 Berényi Hírmondó 10.00-16.00 Képújság 15.50-16.30 Kultusz 16.30-17.30 Berényi Hírmondó 17.30-18.30 Kívánság Batyu 18.30-19.00 Kultusz 19.00-20.00 Berényi Hírmondó 20.00-21.00 Apáti Hírmondó 21.00-21.30 Rock magazin 21.30-22.00 Klip Mix 22.00-22.30 Fényszaruról jelentjük Június 3. (Vasárnap) 06.00-07.00 Berényi Hírmondó

07.00-08.00 Apáti Hírmondó 08.00-09.00 Fényszaruról jelentjük 09.00-10.00 Kultusz 10.00-10.30 Értékőrző 10.30-16.00 Képújság 16.00-16.30 Értékőrző 16.30-17.30 Berényi Hírmondó 17.30-18.30 Kívánság Batyu 18.30-19.00 Kultusz 19.00-20.00 Berényi Hírmondó 20.00-20.30 Kultusz 20.30-21.00 Értékőrző 21.00-21.30 Rock magazin Június 4. (Hétfő) 06.00-07.00 Berényi Hírmondó 07.00-08.00 Kultusz 08.00-08.30 Értékőrző 08.30-18.30 Képújság 18.30-19.00 Épí-tech 19.00-20.30 Berényi Pillanatok 20.30-21.00 Berényi Pillanatok 21.00-21.30 Rock magazin 21.30-22.30 Berényi Hírmondó Június 5. (Kedd) 06.00-07.30 Berényi Pillanatok 07.30-08.00 Épí-tech 08.00-08.30 Kultusz 08.30-18.00 Képújság 18.00-19.00 Újvilági Portré 19.00-20.00 Mindentudás Egyeteme 20.00-20.30 Épí-tech 20.30-21.00 Klip Mix 21.00-22.30 Berényi Pillanatok Június 5. (Szerda) 06.00-08.00 Apáti Hírmondó 08.00-08.30 Értékőrző 08.30-18.00 Képújság 18.00-19.00 Kívánság Batyu 19.00-20.30 Apáti Hírmondó 20.30-21.00 Értékőrző 21.00-22.00 Kívánság Batyu 22.00-22.30 Apáti Hírmondó

május 24. csütörtök Mérleg Gyógyszertár Jb. Bercsényi út 10. Tel.: 410-834 május 25. péntek Kőhíd Gyógyszertár Jb., Hold u. 2. Tel.: 411-181 május 26. szombat Kőhíd Gyógyszertár május 27. vasárnap Szentháromság Gyógyszertár Jb. Lehel vezér tér 14. Tel.: 502-635 május 28. hétfő Zöldkereszt Gyógyszertár Jb. Gyöngyösi út 44. Tel.: 413-382 május 29. kedd Szentháromság Gyógyszertár május 30. szerda Elixír Gyógyszertár a TESCO-ban május 31. csütörtök Thököly Gyógyszertár Jb. Thököly út 14. Tel.: 405-667 június 1. péntek

Kígyó Gyógyszertár Jb. Kossuth u. 33. Tel.: 502-655 június 2. szombat Zöldkereszt Gyógyszertár június 3. vasárnap Zöldkereszt Gyógyszertár június 4. hétfő Kossuth Gyógyszertár Jb. Kossuth út 92. Tel.: 411-368 június 5. kedd Mérleg Gyógyszertár június 6. szerda Kőhíd Gyógyszertár június 7. csütörtök Zöldkereszt Gyógyszertár

Központi felnőtt és gyermekorvosi ügyelet:

Jb. Thököly út 13. Hétköznap: 18-tól 8 óráig. Tel.: 0656/ 221-304. Hétvégén, pihenő- és ünnepnap: 8-tól 8 óráig (24 órában) Tel.: 0656/ 221-304 Ambuláns felnőtt-ellátás hétvégén és ünnepnap: 8-tól 8 óráig. Tel.: 0656/

Jászkürt

Népszerű volt a jászsági rali Folytatás az 1.oldalról. Fontosnak tartották a rendezők, hogy aki elindul a versenyen, megismerje a Jászság kulturális értékeit is. Ezért a feladatok egy része olyan épületeket, műemléket, látványosságot ismertetett meg a résztvevőkkel, amit talán „szürke hétköznapokon” figyelembe sem vettek volna. Mint minden évben, ezúttal sem volt egyszerű dolga a pályaíróknak, hiszen az alföldön igen nehéz a változatos terep kialakítása. Éppen ezért egy kicsit

elhagyták a Jászság földútjait. Idén a pilisi hegyekben volt a táv fele, ahol valódi off-road várta a résztvevőket. A verseny ezúttal is sikeresnek mondható, a 17 alakulat közül csak egy nem érkezett célba rugótörés miatt, viszont ami a legfontosabb, baleset ezúttal sem történt. A képzeletbeli dobogóra csak fővárosi csapatok kerültek, akik többször megjárták már Bamakót is. A jászberényi Fair Play az előkelő 5. helyen végzett, a pilóta Túri Tibor, navigátora pedig Fehér Éva volt.

Heti ajánlatunk: Berényi Hírmondó Csütörtökön 19 órától A műsorváltozás jogát fenntartjuk! Műsorainkat megnézheti a www.jttv.hu weboldalon is! Bővebb információ a képújságban és a Teletext 300. oldalán! Lájkold facebook oldalunkat! Www. facebook.com/jasztriotv Műsorunkkal kapcsolatban hívja az (57) 655-555-ös telefonszámot, vagy küldjön e-mailt az info@ triomedia.hu címre.

Ügyeletek Gyógyszertárak

2012. május 24.

221-304 Ambuláns gyermekellátás hétvégén és ünnepnap: 8-tól 8 óráig. Tel.: 0656/ 221-304

Fogászati ügyelet Heti pihenő-, munkaszüneti és ünnepnapokon: 7 és 15 óra között a Szolnok, Temető út 1. (tel: 56/210130) szám alatti rendelőben. Gyermekorvosi ügyelet szombat, vasárnap a Thököly úti rendelőben 8-tól 18 óráig lesz.

Állatorvosi ügyelet május 26-27-28 I.körzet: Dr. Dobos József Tel.: 06-30-965-7286 II.körzet: Szalókiné Dr. Petróczki Ildikó Tel.: 06-30-501-4997 június 2-3 I.körzet: Dr. Szűcs Imre Tel.: 06-20-968-6761 II.körzet: Dr. Rozsi Gábor Tel.: 06-30-205-3234

Újság Jászberény város lapja

Jászberény város közéleti lapja Főszerkesztő: Halász Lajos Tel.: 36/30/9330-159, email: halaasz.lajos@gmail.com Munkatársak: Farkas Ferenc, Gergely Csilla, Ács Tibor Fotó: Sárközi János; Tördelés: boommédia Kft. Szerkesztőség: Jászberény, Fürdő utca 5-7. Email: jaszkurtujsag@gmail.com, Hirdetések: berenyiujsag@gmail.com Kiadó: JVV Zrt. Felelős kiadó: Horgosi Zsolt vezérigazgató Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Lajosmizse Megjelenik kéthetente csütörtökön.

Olvassa a város lapját!

Hírek a kispályáról… Legélesebb harc továbbra is az 1. osztályban alakult ki, ahol a Piccoló-Farkas Fabútor Kft. csapata egy vereséggel vezeti a mezőnyt. A korábbi bajnokok közül a Csizmadia és a Berény Barátok is, a középmezőnyben tartózkodnak. A 2. osztályban két csapat, a River Play és a Nagykáta „ellépett” a mezőnytől, hiszen eddig még pontot sem veszítettek. A 3. helyezett +Torlás pedig, 7 ponttal „húzott” el üldözőitől. A 3.

osztályban már sokkal kiélezettebb a küzdelem, itt már minden csapat kikapott legalább egyszer. Hat játéknap után a Reál Margit vezeti a tabellát két pont előnnyel. A 4. vonal éllovasa a Jbfoci.huCertusteam.hu „konzorcium” teljesítménye még hibátlan. Az öregfiúk bajnokságában a sokszoros bajnok Kozma Művek vezeti a mezőnyt.

Kiütéssel kezdtek a teniszezők Májusban kezdődött el a megyei Tenisz Csapatbajnokság, ahol városunkat a Coop-Star Tömegsport Egyesület Jászberény képviseli. A Coop-Star TE gárdájának 14 játékosa van, akik között nagyon sok a fiatal teniszező. Ennek ellenére célul tűzték ki a megyei bajnokság megnyerését.

Az első meccsük ezt igazolta, hiszen a megyeszékhely gárdája ellen sima 6-0 arányú győzelmet arattak. Az egyesek győztesei: Sződi Szabolcs, Dancsó Márk, Dancsó Bálint és Bábosik Bence, a páros meccseket pedig: Dancsó Bálint, Bábosik Bence, ill. dr. Rédei István, Dancsó Márk nyerték.

Szeles Péter emléktorna A tornán a Gregor Helga által vezetett 12-13 éves hölgyek lépnek majd pályára Jászberény színeiben, a másik három csapatban pedig Szolnok, a KÖZGÁZ és Eger fiataljai kapnak helyet. A rendezők viszont azt kérték a vendégektől, hogy egy B csapatot is hozzanak ma-

gukkal, így 8 mini csapat vetélkedéséről szólnak majd a meccsek két csoportban. A cél tehát, hogy minél több kislány kapjon játéklehetőséget. A meccseket a Jászberényi VVZrt. külső sportcsarnokában rendezik május 26-án szombaton reggel 9 órától.

Aranyos veteránok Az elmúlt hétvégén Győrött rendezték a veterán kötött és szabadfogású birkózó Országos Bajnokságot. A rendezvényen a jászberényi J-ÁSZ SE színeiben, Száraz Ferenc a 60-65 évesek között, a 85 kg-os súlycsoportban, míg Sipos László a 65 év feletti kategóriában, a 97 kg-os súlycsoportban aranyérmet szerzett, kötött és szabadfogásban egyaránt. A 2-2 első hellyel mindkét versenyző kvalifikálta magát a szeptemberi budapesti Veterán Világbajnokságra. Száraz Ferenc kötöttfogásúként olyan technikával győzött tatabányai vetélytársa ellen a szabadfogású döntőben, amelyet nemrég tanult a 16 éves kadet válogatott kis unokájától, Száraz Vivientől.

Sportesemények • Röplabda női minitorna, május 26-án 9 órától, 8 csapat részvételével. Színhely: Jászberényi VVZrt. külső sportcsarnok • Asztalitenisz NB I. Keleti csoport. Május 26. 11.00 H-Generál I. Jászberény – Borsod Volán SE II. Színhely: Klapka György Szakközépiskola tornaterme • Gyermeknapi Horgászverseny. Május 27-én 8.00 – 12.00-ig Színhely: Vasas Horgásztó • Labdarúgó NB III. június 2-án 17.00 Jánoshida – Makó Színhely: Jászberény, városi stadion. • Labdarúgó utánpótlás, színhely: Városi stadion Június 2. 16,30 U-17 JSE - Vác Június 1. 16,30 U-19 JSE - Vác Június 2. 11,00 U-13 JSE -Videoton Június 2. 12,30 U-15 JSE - Videoton

Szépen csillog az ezüst! Az elmúlt hétvégén a Debreceni JKSE rendezésében Amatőr Hokitornát rendeztek a cívis városban, melyen 10 csapat mérte össze tudását A és B csoportban. A Jászberényi CHC, azaz Jászberény legamatőrebb hoki csapata a B csoportban képviselte városunkat. A nyitómeccsen meglepték a jászsági legényeket a Debreceni-öregfiúk, de az összesítésben egy vereséggel és három győzelemmel, a 2. helyen zárta a debreceni hokitornát a Jászberényi CHC.

Érmek a világkupáról Az elmúlt hétvégén Szentes adott otthont a kyokushin U20 és Utánpótlás Világkupának, ahol 14 nemzet közel 400 karatékája mérte össze tudását. Jászberényt a Yakuzák SE hat versenyzője képviselte az első alkalommal megrendezett nagyszabású versenyen. Agócs Tibor tanítványai ezúttal is méltóan képviselték a nagy hagyományokkal rendelkező klubot, hiszen 2 arany, 1-1 ezüsttel Szegedi Gábor, és bronzéremmel Szekeres Liliána, tértek haza a nemzetközi viadalról.

Tesztelt hokisok Az elmúlt hétvégén tartották Budapesten a magyar U18 és U20-as jégkorong válogatott jeges és szárazföldi tesztelését, ahová jászberényi hokisok is meghívást kaptak. A JSE jégkorong szakosztályából meghívót kapott az U18-as korosztály tesztelésére – a még csak 16 éves – Rusvai Martin, az U20as megmérettetésre pedig Nagy Zoltán. Ha már ott voltak a srácok, és ilyen megtiszteltetés érte őket, megmutatták, hogy nem hiába készülnek szárazon és jégen a lehetőségeikhez mérten. Ugyanis a tesztelés során több számban is maguk mögé utasították több olyan kortársukat, akik között voltak például svéd, finn és kanadai ligákban edződő játékosok is. Érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy milyen eredményeket érhetnének el a gyerekek, ha hazai (jászberényi) fedett pályás körülmények között tudnának jégen edzeni. Így talán nem csak a szívük hajtaná Őket.

Új évf. 5. szám  

2012. május 24.

Advertisement