Issuu on Google+

Új év új Stúdió új logó


A Stúdió logójának központi motívuma a kezdetektől fogva őrzi eredeti megjelenését, miközben az egyesület funkciója, szerkezeti felépítése a hosszú évtizedek alatt drasztikus átalakulásokon ment keresztül, többnyire az ország politikai, gazdasági és kulturális változásaira reagálva. A jelen kultúrpolitikai helyzet ismét megköveteli az egyesület működési struktúrájának átalakítását, ehhez pedig szükség van egy, az új irányvonallal szinkronba hozható megjelenésre, arculatra. A Stúdió aktuális vezetőségi tagjai közül, a többiekkel történő szoros együttműködésben Nemes Márton és Borsos János vállalta egy új logó és a hozzá kapcsolódó arculat megtervezését és kidolgozását.


?


Első lépésként felkértük a vezetőséget, hogy írjanak össze olyan kifejezéseket, melyek az új Stúdió működését és annak megjelenését leginkább kifejezik a számukra. Az így összegyűjtött adatokat feldolgozva jött létre az a prioritási lista mely meghatározta a tervezés első fázisát.


közösség (együttműködő, csoportos, közös cél, párbeszéd, művészettársadalom) i i i i i i i i láthatóság (teret ad, helyzetbe hoz, szintér, figyelem) i i i i i segítség (közösség életmentő funkciója, inkubátor, menedék) i i i i hálózat (kapcsolati háló, network, kapocs) i i i i alternativ (alternatíva) i i megujulo, reflektáló, non-profit, szellemi és technikai forrástár, fejlesztőközpont, tájékozódás, elmélet-gyakorlat, nemzetközi, kísérletező |

szakmai i i i i i dinamikus ( progresszív , energikus) i i i i i állandó (kontinuitás , fenntartható , stabil , jelenlét) i i i i szabad (független) i i i i nyitott i i i kvalitásos (nívós, menő) i i i aktív, innovatív, fiatalos, feltörekvő, iranymutato, barkács esztétika, szokatlan,  gondolatebreszto, egyenjogú, nomád, egyedi, hiánycikk |


Ezzel egyidőben kutatást végeztünk a Stúdióhoz hasonló nonprofit egyesületek vizuális megjelenésére vonatkozóan és megállapítottuk, hogy az ilyen intézmények jellemzően nem használnak külön logót a kommunikációban, hanem a nevüket, vagy nevük kezdőbetűinek képet tipografálják meg, minimalista stílusban, többnyire talpatlan betűkkel. Eldöntöttük, hogy ezt a tendenciát fogjuk mi is követni a tervezés során.


Az FKSE négy betűjének képét számos fonttal megvizsgáltuk, ezeknek lehetséges formai variációjára, a betűk összekapcsoláshatóságának eshetőségeire, különböző stílusokban való előadására vázlatokat készítettünk.


A vázlatok közül a következő négy tervet ítéltünk kidolgozásra méltónak a vezetőség számára.


1. SZalagos dinamikus, állandó, szabad, nyitott, segítség, közösség, hálózat, alternatív

2. Köteles dinamikus, állandó, szabad, nyitott segítség, közösség, hálózat, alternatív

3. Köríves szakmai, dinamikus, szabad, nyitott, segítség, közösség, hálózat, alternatív

4. HÁROMDÉ szakmai, dinamikus, szabad, nyitott, segítség, közösség, hálózat, alternatív


A négy terv közül a vezetőség egyhangúlag a 3. Köríves verzióra szavazott, az olvashatóságra vonatkozó, kisebb módosítási javaslatok mellett. Ezek elvégzését követően a vezetőség elfogadta a tervet az FKSE új logója alapformájaként.


AZ 煤j log贸:


A tervezés következő ütemében az új arculatot legkésőbb február végéig dolgozzuk ki, az egyesület új színprofiljának meghatározásával együtt. Az új arculattal a közönség a 2014-es adó 1%-os kampányban találkozhat majd először.


2 014 .


ÚJ ÉV, ÚJ STÚDIÓ, ÚJ LOGÓ