Page 1

Cugetari Árpádi Krónika 2013/2014 septembrie-ianuarie szeptember-január

Beköszöntő Kedves árpádi olvasó! Az Árpádi 4-es számú Általános Iskola

diákjainak

köszönhetően idén is megjelenik az

Árpádi Krónika.

Változások történtek

minden évben, az iskolaújság célja

most is, mint

viszont nem változott: összegzi a 2013-

2014-es

végzett közös tevékenységeket, együtt

elért

alapján pedig betekintést nyerhettek a

és

tanév

tanáraitoknak

első

eredményeket.

félévében A

fotók

közösen átélt élményekbe.

Nem volt egyszerű a válogatás, hiszen az árpádi iskolában igenis zajlik a diákélet. Rövid idő alatt sokmindent megtettünk: összeszoktunk, tanultunk, nevettünk, vitáztunk, játszottunk, gyakoroltunk, versenyeztünk, próbáltunk, szerepeltünk, osztályt díszítettünk, jelentős munkát végeztünk a könyvtárban, laborban, egyszóval örültünk egymásnak. Az tanár-diák együttműködés eredményeként körvonalazódott, hogy mi is kerülhetne az iskolaújságba. Az Árpádi Krónika elsősorban diáklap, nektek, rólatok szól, kedves diákok, ezért figyelembe vettük ötleteiteket. Ezek alapján a következő rovatok kerültek be az idéni első iskolaújságba: interjú diákokkal, aktuális hírek, szórakoztató oldal, egészségrovat, összeállítás a gyermekek munkáiból. Olvassátok figyelmesen, hiszen bármelyik cikkben rátalálhattok a Kvíz vagy a rejtvény megoldásához szükséges információkra . Pályázati felhívás is van értékes nyereményekkel. Balázs Izolda, magyartanár


Aktuális hírek, interjú diákokkal

Manapság kettősség övezi a tanulás témáját: egyrészt vannak, akik úgy vélekednek, hogy tanulni jó, vannak azonban, akik úgy gondolják, hogy nem szükséges a tanulás. Megkérdeztük az iskola

diákjait is ebben a témában. A kérdésekre Kalmár Odette és Timár Boglárka válaszoltak. - Mit gondolsz a tanulásról? Ciki a tanulás vagy büszkeséggel tölt el az eredménye? - Saját magunkért tanulunk, mert ez később jó lesz nekünk. Az igaz, hogy aki tanul egy kicsit ki van közösítve, inkább stéber, de aki tanulni akar, ezt nem veszi figyelembe. - Milyen feltételek mellett lehet jól tanulni? - Nekem elsősorban csendre van szükségem. De nélkülözhetetlenek a taneszközök, a szótárak, a szülői segítség, az internet is. Ami még fontos, hogy legyen otthon egy minikönyvtár is, ahonnan utánaolashatok az adott témának. - Mit tudsz arról, hogy más ország diákjai hogyan tanulnak, mit tartanak fontosnak? - Hatékonyabb módszerrel tanulnak, fontos számukra a magasszintű idegennyelv ismeret és az informatika. - Te hogyan tanulsz?

- Az iskolában odafigyelek az órán, kérdezek, ha valami nem egészen világos, elmagyaráztatom még egszer, gyakorlok. Otthon átolvasom a leckét, megtanulom, leírom a házi feladatot. Reggel vagy szüneten átismételem. Amit megtanultam, felhasználom minden órán ahol lehet. -Mit tapasztaltál, ha eredményt érsz el, milyen a többiek viszonyulása hozzád? - Észrevesznek, ha eredményes a munkám, és jobban kedvelnek. -Miért fontos az eredményes tanulás? - Csak így érhetem el céljaimat. Ha nem tudok írni, fogalmazni, nem tudok kitölteni egy kérvényt. Ha nem tudok pontosan számolni könnyen becsaphatnak, mert nem ismerem a dolgok értékét. - Adj tanácsot a tanulással kapcsolatban! - Tanulj többet, ne félj, jól fog jönni!

AKTUÁLIS HÍREK

Bemutatkozunk

Milyen témák érdekelnek? Csoki, állatok, növények, városok, fejlődés, sztárok, szerelem, betegségek és gyógymódok, harcművészet, hangszerek, nyomozás, irodalom, játékok, gépek, matek, foci, kézművesség, autók, BMX.

Milyennek szeretném az iskola folyosóját? - Szivesen olvasnék érdekességeket a biológia, kémia, fizika területéről. Szeretem nézegetni a BMX-es trükköket, képeket rólunk, toplistát, saját rajzainkat,vagy a mi verseinket. Jó ha vannak a falon képek városokról, domborzati formákról, növényzetről,állatvilágról. Humor, divat, iskolahírek, iskolai események, mesék, sztárok élete, beszámoló a versenyeredményekről, egészségről.


Ilyen szerintem a legszuperebb suli: Emeletes, falai kékek vagy színesek, tablóképekkel van tele a végzősökről. Van benti WC, hangszóró a folyosón, ami iskolahíreket mond be, szünetben hallgathatunk zenét. Könyvtára van, ami nem a könyvek börtöne, inkább bennünket bilincsel le változatos olvasmányaival. Mindenki tanulna és szorgalmas lenne, csak infó óránk lenne. Iskolaújság volna. Lenne ebédlő, délutáni foglalkozásokat (kézimunka, tánc, buli), több ünnepet tartanánk. Lenne focibajnokság az 5-8. osztálynak és lenne rajzterem, kedves tanárok, büfé, csocsóasztal, több nyelven beszélnénk, nem csak tanulnánk, hanem ezt szórakozva tennénk, így nem lenne házi sem. Gyakrabban kirándulnánk.

Arany László mesemondó verseny 2014. november 23-án, délelőtt 11órától, Nagyszalontán, a Magyar Házban vette kezdetét az általános iskolaV-VI. osztályának mesemondó versenye. Árpádról három tanuló jelentkezett: az ötödikes Mosneag Zoltán; a hatodik osztályból Hajdu Viola meg Kalmár Odette.

Minden diák Arany László Félig nyúzott bakkecske című meséjét adta elő első körben, majd a zsűri által kiválasztott legjobb kilenc diák mérte össze tudását egy szabadon választott Grimm-mesével. Mesemondóink jól szerepeltek, mindenikük emléklappal, könyvajándékkal,és sok szép mesével a tarsolyában tért haza.

Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny 2013. december 4-5.-én került sor az immár 4. alkalommal megrendezett Fürkész helyesírási verseny körzeti szakaszára. Iskolánk szinte minden korosztályban képviseltette magát. Az I.osztályt Zsura Nikolett 122 ponttal, a II. osztályt Sárközi Viktória (99.3pont), Sárközi Alexandra (88.4pont), valamint Nádházi Beatrix (83 pont) képviselte. Mindhármukat Sárközi Erzsébet tanító néni készítette fel. Az V. osztályból Sárközi EdeIstván (80,5pont) és Szántó Boglárka (111pont) szállt versenybe a körzet diákjaival. A VI. osztályt Tóth Andrea-Barbara (126 pont) és Hajdu Viola (112,5pont) képviselték. A VII.osztályból Zsura László (122 pont), VIII.osztályból pedig Kunstár Olivér (59 pont) és Szántó Ágnes (120 pont) vett részt a megmérettetésen. Felkészítő tanáruk Balázs Izolda, magyartanár. Bunau Irén tanító néni segítségével készült Szabó Adél, aki az Árpádi 4-es számú Általános Iskoladiákjai közül a legjobbnak bizonyult, hiszen ő érte el a legnagyobb pontszámot (127.6 pont) a Fürkészen.

Mikor megérkeztünk a szalontai sportpályára, megkaptuk a csapat pólóját, így a

Győzedelmeskedés a Hajdú Vitéz Próbán Az idei tanév elején, szeptemberben került megrendezésre Nagyszalontán a Hajdúhét keretén belül a Hajdú Vitéz Próba elnevezésű osztályok közötti ügyességi és sportvetélkedő, melyre iskolánk diákjai is meghívást kaptak. Az árpádi csapatot, Nagy Evelin angol tanárnő

piros, fehér, kék, zöld csapatok mellett, ránk a sárga szín került. A feladatokat nagyon élveztük. Volt labdavezetés, hullahopp karikába bújva gilisztajárás, tuja ültetés. A legnehezebb feladatnak a ládamászást ítéltük, de ezzel is sikerült megbírkóznunk, így olyannyira sikeresen zártuk a versenyt, hogy a piros csapattal holtversenybe kerülve I. helyen végeztünk. Az eredményhírdetéskor oklevelet nyújtottak át nekünk, egy-egy csokival

vezetésével, Bihari Tamara, Kalmár Odett, Moșneag Zoltán, Kalányos Arnold, Zsura Andrea, Szántó Ágnes, Szabó Benjámin, illetve Zsura László alkotta, illetve hozzánk csatlakozott még Dani Norbert Nagyszalontáról.

jutalmaztak minket, valamint a pólót is megtarthattuk. Ezek után visszatértünk Árpádra, sok szép emlékkel gazdagodva, és azzal a reménnyel, hogy még sok hasonló közös élményben lehet részünk.

(Zsura László, VII.osztály)


La începutul acestui an şcolar am propus elevilor din clasele a V-a şi a VI-a ca tema de portofoliu A venit, a venit toamna... . Portofoliul este o modalitate de lucru prin care elevii îşi pot pune în valoare cunoştinţele, un instrument care îmbină evaluarea cu învăţarea continuă şi progresivă, o “carte de vizită” a elevului, prin care profesorul poate să urmărească progresul de-a lungul unui interval mai lung de timp. Tema aleasă a avut ca scop stimularea imaginaţiei creatoare a elevilor şi sensibilizarea acestora în faţa frumuseţilor naturii, oferite de acest anotimp. Prin această metodă, am reuşit să antrenez elevii ambelor clase într-o activitate riguroasă, dar plăcută şi creatoare, care le oferă o paletă largă de posibilităţi să se informeze, să-şi descopere aptitudinile, să-şi formeze deprinderi de muncă şi de viaţă. Activitatea s-a desfășurat pe baza unor lecturi suport, relevante pentru tema propusă, cum ar fi: Rapsodii de toamnă, de George Topârceanu, Toamna, de Octavian Goga, Toamna, de George Coşbuc. Munca i-a motivat, reuşind să îmbogăţească portofoliile cu foarte multe desene reprezentative pentru tema dată, poezii, compuneri, proverbe, glume, cântecele, jocuri, colaje, aflându-se într-o continuă competiţie unii cu alţii. Prin activitatea desfăşurată am încercat să îi familiarizez pe elevi cu această metodă modernă de evaluare, să îi pregătesc pentru elaborarea altor portofolii cu teme mai complexe şi în acelaşi timp să îi ajut să se autoevalueze. Elevul are acces permanent la portofoliu pentru a-l completa, actualiza şi consulta în vederea autoinstruirii. Consider că utilizarea metodelor alternative de evaluare este utilă, fiindcă stimulează crearea unei relaţii de colaborare, de încredere şi respect reciproc între profesor - elevi şi între elevi, facilitând un climat de învăţare plăcut, relaxant. Ţin să îi felicit, pe această cale, pe toţi elevii pentru portofoliile realizate, pentru seriozitatea de care au dat dovadă şi pentru implicare. În cele ce urmează vă prezentăm o părticică din munca noastă. Prof. Georgeta Popa A sosit toamna Toamna este anotimplul care colorează pădurile în culori roşcate şi aurii într-un veşmânt splendid, dar în acelaşi timp este şi anotimpul ploilor şi al vânturilor care dezvelesc copacii, lăsându-i goi-goluţi în aşteptarea iernii geroase. Toamna este anotimpul bunăstării, al recoltelor îmbelşugate care îi îmbucură pe oamenii harnici, care au lucrat toată vara pe câmpuri. Sudoarea lor este recompensată, acum, de recolte foarte bogate menite să le asigure acestora o iarnă fără griji. Întreaga natură se pregăteşte parcă pentru despăţirea de soarele calduros. Păsările călătoare se pregătesc pentru drumul lung spre sud unde vor sta până la venirea primăverii, iar cele care rămân aici îşi pregătesc culcuşul împotriva gerului aspru al iernii. Aceasta este toamna, anotimp al jocurilor de culoare, al transformărilor şi al recoltelor bogate. Kovács Katalin - clasa a VI-a Noapte de toamnă de George Topârceanu Murmur lung de streşini, risipite şoapte Cresc de pretutindeni şi se pierd în noapte. Rareori prin storuri o lumină scapă De-mi aprinde-n cale reci oglinzi de apă Şi-mi trimite-n faţă raza ei răsfrântă...

Cântecel: A, a, a, acum e toamnă, da! Galbene sunt frunzele, Pleacă rândunelele, A ,a, a, acum e tomnă, da ! E, e, e, plăcută vreme e! Mere, prune, nuci şi pere, Noi avem după plăcere. E, e, e, plăcută vreme e!

Ploaia bate-n geamuri, streşinile cântă. Dar treptat, cu larmă potolită scade Material cules de Hajdu Viola Cântecul acestui tremur de cascade. Clasa a VI-a Tot mai des în preajmă umbre vii răsar, Hajdu Viola Ploaia peste case pică tot mai rar Material cules de Solvom Kitty- clasa a VI-a Ghicitori: Frunza-ngălbeneşte, Vremea se răceşte, Vacan ţa s-a sfârşit, Cine a venit ? (Toamna) În copac se naşte, Doina o cunoaşte, Bruma dacă pică, Viaţa i-o ridică. (Frunza) Material cules de Kalmár Odette Clasa a VI-a

Frunza -Frunză galbenă uscată, De ce eşti tu supărată Şi stai sus pe rămurea Singurică, singurea? -Cum să nu fiu amărâtă, Dacă toamna cea urâtă Îmi dă ploaie şi-mi dă vânt Şi mă culcă la pământ? (Autor anonim) Material cules de Szántó Boglárka – clasa a V-a

Proverbe: „Toamna se numără bobocii.” „Ai scăpat vremea, ai scăpat roada.” „Cât de înalt ar fi copacul, frunzele tot la pământ cad.” „În noiembrie îşi cumpără soarele cojoc.” Material cules de Bihari Tamara - clasa a VI-a Vinul nu-l beau boii. Via să n-o laşi să se părăginescă că pierzi şi via şi vinul. Bufniţa nu cloceşte privighetori. Material cules de Hajdu Viola Clasa a VI-a

Livada de Tiberiu Utan Pasăre de aur, toamna, Trece-n zbor neauzit, Iar în cinstea ei, în arbori, Fructele s-au rumenit. Merii picotesc sub raze Şi îţi vine să alergi Printre pomi, desculţ, prin ierburi moi, Ca şi peste calde cergi. Material cules de Moşneag Zoltan Clasa a V-a


Banc: ¶ La spitalul de nebuni se anunţă o mare inspecţie. Directorul spitalului le arată inspectorilor cât de cuminţi sunt nebunii. - Observaţi cât de curată şi îngrijită e prima sală...şi câtă linişte e. Toţi nebunii erau pe lustră. - Ce faceţi mă aici ? - Shh! A venit toamna...frunzele cad. Pleosc! Toţi nebunii morţi la pământ. Trec în urmatoarea sală. Toţi nebunii sunt pe lustră. - Şi voi? - Shh! A venit toamna...frunzele cad. Buff! Toţi nebunii morţi la pământ. - Da` , să trecem în urmatoarea sală. Toţi nebunii sus pe lustră. Niciunul nu cade. - Ce faceţi măh? N-a venit toamna? Frunzele cad. - Ce prost e ăsta ... noi suntem conifere, idiotule ! Material cules de Tóth Barbara- clasa a VI-a

15 OCTOMBRIE 2013 – ZIUA INTERNAŢIONALĂ A MERSULUI PE JOS

    

Cu ocazia acestei zile, noi, elevii clasei a VIII-a împreună cu mai micii noştri colegi din clasa a V-a am participat, sub îndrumarea d-nei noastre diriginte, Popa Georgeta, la diferite activităţi. Prima activitate a avut loc în sala de clasă unde am dezbătut acest subiect. Au avut loc discuţii despre beneficiile mersului pe jos asupra sănătăţii, pe care le-am concretizat în scris, realizând mici postere cu slogane. Vă împărtăşim tuturor câteva dintre acestea : Mersul pe jos te menţine în formă. Mersul pe jos are efecte pozitive asupra sănătăţii şi tonusului tău. plimbare pe jos face bine atât fizicului cât şi psihicului. Mersul pe jos are efecte pozitive în eliminarea stresului şi a insomniei. Mersul pe jos scade riscul apariţiei unor boli grave. La a doua activitate am participat doar noi, elevii clasei a VIII-a. Mai exact am hotărât să punem în practică ceea ce am învăţat, sărbătorind această zi printr-o plimbare “La Castel”. A fost o zi minunată de toamnă în care ne-am lăsat purtaţi printre copaci asemeni unor frunze purtate de vânt. Am alergat, am făcut poze, ne-am bucurat de fiecare detaliu pe care ni l-a oferit peisajul tomnatic. Imaginile vorbesc de la sine. Szantó Ágnes Bernadett – clasa a VIII-a


30 OCTOMBRIE 2013: “PICNICUL PRIETENIEI” Într-o zi frumoasă de sfârşit de octombrie, după ora de dirigenţie, am plecat cu toţii, a V-a şi a VIII-a, împreună cu d-na dirigintă, “La Castel”, cu scopul de a ne cunoşte mai bine, de a întări relaţiile deja existente dintre noi, având în vedere faptul că din acest an şcolar suntem o singură clasă, suntem “simultani”. Desigur că fiind un picnic fiecare dintre noi am adus de acasă câte o bucăţică de slănină pentru prăjit- doar Csabi a adus toată slănina pe care o avea acasă, o bucată mare cât toate bucăţelele noastre la un loc- cârnat, pâine, frigărui, pături, minge, etc. Beni şi Oli au făcut focul în locul amenajat special, sub supravegherea d-nei diriginte şi a paznicului de acolo. Am strâns crengi uscate pentru foc, ne-am întins păturile la umbra copacilor, am despachetat, după care toată echipa a trecut la treabă în jurul focului, fiecare fiind atent la slănina lui. Întorşi “la pături” pentru a savura mâncarea, am fost conturbaţi de doi cai care păşteau liniştiţi prin zonă până în momentul când mirosul îmbietor al slăninii fripte le-a ajuns şi lor la nas. Noroc cu cei doi băieţi curajoşi, Oli şi Beni, care au reuşit să îi îndepărteze. Dar, nu numai cei doi băieţi ai noştri au fost în centrul atenţiei, ci şi colegii noştri mai mici, Leo şi Csabi, care pentru a ne atrage atenţia s-au întrecut în a mânca ceapă goală, străduindu-se să nu le curgă lacrimi. Am râs în deoarece erau roşii ca nişte raci amândoi. După ce ne-am umplut burţile, am stat putin la discuţii, ne-am energizat şi d-na dirigintă ne-a împărţit în două echipe pentru a ne întrece în jocuri de ştafetă. A fost tare distractiv… Echipa Dragonilor-Pisică (Petra, Szindi, Pitu, Oli, Zoli şi eu) i-am învins pe cei din Echipa Îngerilor (Bogi, Agi, Bianca, Csabi, Leo şi Beni) Au fost două ore şi jumătate care aş fi vrut să dureze mai mult. Au fost nişte momente de care sunt sigură că ne vom aminti multă vreme de acum în colo, cu multă plăcere. Ba mai mult, d-na dirigintă ne-a făcut poze spre încântarea noastră. Papai Denisa – clasa a VIII-a

NOIEMBRIE: “BIBLIOTECA - ALTAR, NU ÎNCHISOARE A CĂRŢILOR !” „BALUL BOBOCEILOR” –Echipa formată din Szántó Boglárka şi Sarközi Ede, din clasa a V-a au obţinut Premiul II ca şi echipă, iar Sarközi Ede a obţinut marele premiu „MISTER BOBOCEL”. DECEMBRIE: CONCURS „CEA MAI FRUMOASĂ CLASĂ DE CRĂCIUN ”

Expresii şi maxime în limba latină: Verbum dulce multiplicat amicos - Cuvântul blând înmulţeşte prietenii Amicis omnia communia – Între prieteni toate sunt comune Historia est magistra vitae – Istoria este îndrumătoarea vieţii Ad honores – În mod onorific Ad extremum – Până la capăt Kunstár Olivér – clasa a VIII-a

Îndrumător: Prof. Georgeta Popa


Miklós-nap, Mikulás: A IV.századi Kisázsiában élt Szent Miklós püspök jó szívéről és csodatételeiről volt híres. Amikor hírét vette, hogy egy elszegényedett nemes a lányait pénzért erkölcstelen életre akarja kényszeríteni, három egymást követő éjszaka egy-egy zacskó aranyat dobott be a házukba, megmentve a hajadonokat a bűntől. December 6-án ennek emlékére terjedt el az ajándékozás. A Mikulás (akinek neve a Miklós szláv változatából ered) segítője a krampusz, akinek a német eredetű neve is mutatja, hogy hazánkban ez a szokás osztrák hatásra terjedt el a XIX. században

) Diákélet Advent időszakában

A karácsonyi előkészületek időszakát Adventnek nevezik, ami eljövetelt (latinból) jelent, és Jézus születésére utal. Ez az időszak a Szent András napját (november 30.) követő vasárnap előestéjétől december 24-ig tart. Régen szerdánként és péntekenként az emberek böjtöt tartottak, s az adventi koszorún minden héten meggyújtottak egy gyertyát. Mulatságot,bált, sőt még lakodalmat is tilos volt ilyenkor rendezni. Az Advent megünneplésének kezdete az V. századra tehető,végleges formájában VII.Gergely pápa (1073-1085) rögzítette.

Betlehemezés Mikulás-nap

Jézus születését meséli el népi színjáték formájában ( A Megváltó Betlehemben született, innen az elnevezés) hazai elterjedése a XII. század környékére tehető → Az ünnepi játékot tréfás betétek szakították meg, ilyen. pl. a pásztorok beszélgetése, amikor Tobitot, a szúrós szőrű bárányok tulajdonosát győzködik,hogy alvás

Megjött az angyal

helyett induljanak Betlehembe.

3-4. osztály

A bojtárok (Kunstár Olivér és Sárközi Ede-István) tejet, vajat, túrót, kenyeret hoznak a szent gyermeknek. Tobit (Zsura László), a harmadik bojtár Jézusnak ajándékozza puha, selymes

0-1-2. osztály

szőrű bárányait (Szántó

Boglárka, Mosneag Zolika). Mária (Hízó Krisztina) és József (Semsei Anita) megköszönik a kedves

ajándékokat.

Vízkereszt

5-8. osztály

a karácsonyi ünnepkör zárása, a farsangi időszak kezdete január 6. A IV. századig ekkor ünnepelték az újévet és Jézus születésének napját. Az egyház ma is ilyenkor emlékezik meg a napkeleti bölcsekről. A pap és a kántor szenteltvízzel végigjárta a falut, meghintették vele a szobákat és felírták az ajtóra a háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit, így nyújtottak védelmet a gonosz szellemek, boszorkányok, villámcsapás ellen. Közben adományokat gyűjtöttek, ezzel egészítették ki szegényes egyházi jövedelmüket.


Balázs Izolda, magyartanár

A reggeli fontossága Az emberek jelentős része a reggeli rohanás miatt a nap első étkezését egy későbbi időpontra iktatja be. Ha te is azok közé tartozol, akik rendszeresen kihagyják a reggelit, érdemes újragondolnod ezt a szokást, mert sok mindent megváltoztathatsz.

Energia és egészség Mivel az előző napi utolsó étkezés és a másnap reggeli ébredés között órák telnek el, a szervezeted reggelre elhasználja az utolsó táplálékokból származó glükózt. Ha nem reggelizel, alacsony lesz a vércukorszinted, és testednek az energiatartalékaihoz kell nyúlnia. Könnyebben kimerülsz, romlik a koncentrációkészséged, és fáradtabbnak, elnyűttebbnek érezheted magad. Ez hosszútávon egészségromláshoz is vezethet, de a teljesítményed mindenképpen csökken majd. Éppen ezért fontos, hogy minden reggel egyél, mielőtt nekimész a napnak, így észrevehetően jobban veszed majd az akadályokat. Kutatások igazolják, hogy azok, akik rendszeresen reggeliznek, energikusabbak, és jobban tudnak összpontosítani, mint azok, akik evés nélkül mennek el otthonról - utóbbiaknak az ásványianyag- és vitaminbevitele sem üti meg a mércét.

Az ideális reggeli: Tápláló ételekkel kezdd a napot: a legjobb, ha rostban, szénhidrátban és fehérjében gazdag ételt fogyasztasz az első étkezés során. Egy pohár narancslé, egy joghurt és valamilyen péksütemény tökéletes reggeli lehet, de, ha nem tudsz reggel sokat enni, akkor is érdemes elfogyasztanod legalább egy pohár tejet egy teljes kiőrlésű kiflivel. Bunau Irén, tanító néni Könyvadományt vehetett át az Árpádi 4-es Számú Általános Iskola Az elmúlt év novemberében a Nagyszalontai Nőszövetség tagjai Balázs Izolda magyartanár kérésére hírdetést tettek fel a Szalontai Naplóban annak érdekében, hogy az Árpádi 4-es számú Általános Iskola könyvtárának adományokat gyűjtsenek. A hírdetésre számos nagyszalontai lakos figyelmes lett. Akadtak árpádiak is, akik segítséget nyújtottak azért, hogy a faluban tanuló gyermekek minél többet olvashassanak. Az összegyült adományok átadására 2013.december 20-án, az iskola karácsonyi műsorán került sor. Török Lászlótól, Nagyszalonta polgármesterétől és Szabó Tündétől, a Nagyszalontai RMDSZ Nőszervezet elnökétől az iskola aligazgatónője, Bunau Irén vette át az értékes adományt. A gyermekek nagy meglepetésére a karácsonyfa alatt az ajándékcsomagok mellett több,mint félezer könyvel tele doboz sorakozott. A vakáció után magyartanárnőjükkel közösen leltárt készítettek, betűrendbe szedték az új köteteket. Lassan minden könyv a helyére került. A közös munka során a gyerekek kezébe kerültek a magyar és világirodalom szépirodalmi alkotásai, antológiák, szótárak, lexikonok, mesék, vers- és novelláskötetek, elbeszélések, ifjusági - és kalandregények, földrajzi atlaszok, életmódhoz kapcsolódó kiadványok. Az adományból begyült jónéhány kémiával, biológiával, vallással, zenével kapcsolatos könyv is, nem hiányzik a módszertan sem. Több gyermek a könyvtári munka alkalmával már kiválasztotta, hogy mit szeretne olvasni, ki is kölcsönözték. Az árpádi 4-es számú Általános Iskola ezúton szeretné megköszönni a figyelmesséset a nagyszalontaiak és az árpádiak részéről, valamint a nagyszalontai és árpádi nőszövetség közreműködését a könyvek összegyüjtésében, kiszállításában. (Balázs Izolda magyartanár)

Halloween in our school Our school celebrated last year’s Halloween with traditional English holiday games. The children came to school dressed up in different costumes, feeling excited about the celebration. The classroom was decorated with Halloween decorations, like cobweb, skeleton, or skulls. When the children entered the room, they were divided into groups and the Halloween competition began. The first task was a Pumpkin Hunt, when the children had to find hidden pumpkins in the classroom. This was followed by many games, such as Pinning something on the skeleton, the Mummy game, Guessing the number of the candies and so on. We also learnt a Halloween song, entitled “Knock, Knock, Trick or Treat?”. The celebration ended with Trick or Treating in the classroom, when everybody got candies and went home with big smiles on their face. Evelin Nagy, English teacher


→→→→→→→ A csillaggal jelölt négyzetből kiindulva, lóugrásban (┘⌐) haladva olvasd össze a betűket. Ha helyes útvonalon haladsz, a következő vicc csattanóját kapod: A tanulmányi kiránduláson magyarázza a tanár: -Látjátok gyerekek, régen ezt a területet ahol most állunk víz borította. -Mindjárt gondoltam-szólt közbe Peti, mert... . (poén a rejtvényben)

*T E Ó R A V E V

A N L SZ H

E

O V L A Z O N R K D

O Z L A B Z

Rajzórán virágot rajzolnak a gyerekek. Az óra végén a tanító néni összegyűjti a rajzokat. Peti üres lapot ad be. -Hát te mit rajzoltál? -Futórózsát, de már elfutott.

KVÍZ Ha szemfüles vagy, az iskolaújságban minden választ megtalálsz!

1.Trudi, jégkorszaki szaki:”Ja látod már kikeszültem a sok tanulástól, ellenben az értelem egyertelműen sugárzik arcomról.Vágjátok kispofáim? Unom már az újsagirok zaklatásait.”

Kiderült, hogy a Barátok Köztben szereplő Ábrahám Edit, más néven Klaudia, aki egy üzletasszony, egy ideig kiszáll a müsorból, hogy többet lehessen a családjával. Hogy mi módon fog kiszállni azt nem árulta el. 2.Szamár, filmsztár:”Nem, mert akármennyit tanulok, úgyis buta szamárnak tartanak. Ahogy tartja kedvenc mondásom:”Tanulj szamár, ogre lesz belőled!”

Még néhány dolog a karakteréről: van egy unokahuga, akinek a férjével haragba van, mert Klaudia mindig beleszól az életükbe. Minden érdekli, sokat nyomoz lánya, családja és unokahuga után. (Szabó Aliz-Beatrix, VII. osztály)

3.Sanyi és Feri:”Aha. De a tanulás kemány dió a mi számunkra. Bele is tört a fogunk, ezért abbahagytuk.”

Álmatlan Álmos,csecsemő: ”Igen, de már nagyon unom, hogy mindenki tanítani akar valamire. Egyet már tudok: elég egy kis nyöszörgés és máris mindenki körülöttem ugrál!”

A One Direction együttes tagjai 2010-ben jelentkeztek külön-külön az X-Faktorba. Mindannyian továbbjutottak, de Nikole Sherzinger, a zsűri egyik tagja kitalálta, hogy gyúrják őket össze egy csapatba. A mentorok házánál már csapatként folytatták a küzdelmet és Simon Cowell be is juttatta őket a döntőbe. Harmadikok lettek, de ez épp elég volt ahhoz, hogy megnyerjék maguknak a világot. Niall James Horan, Louis William Tomlinson, Harry Edward Styles, Zayn Javadd Malik, Liam James Payne nagyon fiatalon érték el a sikert. Millió tinilány álma,hogy egyszer ott tomboljon egy koncertjükön. (Bihari Tamara ésTóth Barbara-Andrea, VI. osztály)

I.Melyik esemény nem kapcsolódik a IV. századhoz? 1.Miklulás napja 2.Betlehemezés 3.Vizkereszt II. Mikulásjárás szokása nálunk melyik nép hatására terjedt el? 1.Német 2.Osztrák 3.Szláv III.Melyik a legkorábbi egyházi ünnep a naptárban? 1. Miklós-nap 2. Advent 3. Vízkereszt IV. Milyen nyelvből származik a Miklós név? 1.Osztrák 2.Német 3.szláv V. Melyik két időszak közé esik Advent? 1. András nap - December 24. 2. Karácsony - farsang 3. Szent György - Szent Mihály

Megoldásaidat a tornaterem ajtajához felállított urnába dobhatod bele. Ne felejtsd el a megoldások mellé a neved és az osztályt is feltűntetni. A beküldés határideje: 2014. február 14.


Fotók a gyerekek munkáiról, emlékezetes órákról

Levélsünik (III-IV. o.)

Almából készült Mikulások (III-IV. o.)

A VII.osztály angyalai

János vitéz útja-térkép (VI.o.)

Csuhéfalva lakói

Festett őszi levelek (III-IV.o.)

A O-I-II.osztály karácsonyfái

Hópihék (III-IV. o.)

Gipszangyal (VIII.o.)

A III-IV. osztály bohókás rénszarvasai

Hóemberek minden osztályból

Halloween-jelmezek Levéltündérek (O-I-II. o.) Profesori coordonatori: Bunau Irén Balázs Izolda Profesori colaboratori: Nagy Evelin Popa Georgeta

Árpádi Krónika  
Árpádi Krónika  

A bihar megyei Árpádi 4-es számú Általános Iskola iskolaújsága

Advertisement