Page 1

A PPKE-JÁK legnépszerûbb lapja

ÍTÉL ET

A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KARÁNAK LAPJA

MERRE TART A JOGI FELSŐOKTATÁS? OTDK PRO FACULTATE 2009 XII. évfolyam, 3. szám

UTAS ÉS HOLDVILÁG

OVERDOSE

SAJTÓFOTÓ

SIMON DENG

e-mail: itelet@jak.ppke.hu honlap: www.jak.ppke.hu/itelet

2009. május 11.


„Addig volt az Istennek áldása rajtunk,

Merre haladunk?

addig volt országunk,

Néha kínos, kellemetlen dolgokról is beszélni kell. Néha nincs helye az udvariaskodásnak. Világosan látható, hogy a hazai felsőoktatás, és azon belül a jogi felsőoktatás súlyos gondokkal küszködik. Az alábbi cikk – Karunk egyik oktatójának tollából – rövidke terjedelme csak e gondok vázlatos felsorolását teszi lehetővé, de e témáról szól e számunkban szerzőnk terjedelmes vitacikke is – mi pedig várjuk a többi hozzászólást e kérdéshez. Talán hasznunkra válna, ha elkezdenénk a beszélgetést (A szerk.).

míg az mi hitünk virágjában volt”

(Pázmány Péter)

IMPRESSZUM

Felelõs kiadó: dr. Schanda Balázs dékán A szerkesztõbizottság tagjai: Ablonczy Zsuzsanna, Aradszki Dea, Barát Zsófia, Bartolák Csaba, Bárth Bertalan, Bendsák Márton, Borbás Dorottya, Bujdos Iván Ákos, Császár Adrienn, Fábián Beatrix, Horváth László, Hrecska Renáta, Kocsis Ágnes, Koltay András (felelős szerkesztő), Konta Balázs, Mihalics Vivien, Mikola Orsolya, Szendrődi Szabolcs (terjesztési igazgató), Techet Péter, Teleki László, Teleki Levente, Zágon Orsolya Szerkesztõség: PPKE-JÁK, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 26., 319-es szoba E-mail cím: itelet@jak.ppke.hu Honlap: www.jak.ppke.hu/itelet Nyomdai kivitelezés: Villkesz Nyomda, 1011 Budapest, Iskola u. 13. TA R TA L O M

Merre haladunk? In memoriam Kukucska Zsófi Felvételi hirdetmény Amit a dánoktól tanulni érdemes Az érem másik oldala, avagy az xxxxxx-kártya „Egy kőhajtásnyira”: Sajtófotó 2008 Embert ajándékba? Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? Tudomány, verseny és szórakozás – diákköri konferencia jogász módra Belharc A 2009. évi XXIX. jogi OTDK eredményeinek értékelése Ne ítélj, mert megítélnek! Jogász példatár 1. Tanulj meg olvasni! Lehet más? Jó szomszédság Majdnem Európa: a Ráday utca Tábortűztől a hangversenytermekig A Démon gyermekei Kik ezek? Paris, je t'aime! Barangolás Mainz-ban Dózi Öt és fél év Szerb Antal: Utas és holdvilág Dijonban a magyar vadak Pro Facultate 2009 HÍVŐ SZÓ

Toborzás!

2 3 3 4 6 6 7 7 8 8 9 9 10 10 10 11 11 12 12 13 13 14 14 14 15 15 16 16

Az Ítélet szerkesztõbizottsága szeretettel várja minden olyan hallgató jelentkezését, aki szívesen részt venne az újság munkájában. Jelentkezni lehet e-mailben vagy személyesen a szerkesztõség bármely tagjánál.

Látogassatok el az Ítélet honlapjára! www.jak.ppke.hu/itelet A honlapon megtalálható a lap korábbi számainak archívuma. második oldal

1. A jogi karok túlzott mennyiségű hallgatóval kénytelenek foglalkozni egyszerre. Ekkora létszámmal nem lehet érdemi munkát végezni, de még húszfős gyakorlatok esetében sincs lehetőség az elmélyült műhelymunkára. Egy óra hangulatát és színvonalát ugyanis az átlag határozza meg, nem az egyébként érdeklődő, de létszámában sajnos csekélyebb réteg. 2. A túlzott mennyiségű hallgatóból túlzott mennyiségű végzett jogász lesz, akik nehezen helyezkednek el, és a túlkínálat miatt lenyomják az árakat is. Így aztán a rátermettebb is kénytelen gyakran évekre a minimálbérrel beérni. Az előző állítás itt is igaz: a jogászság színvonalát a nagy átlag alapján mérjük. A tömegsodrás rontja az oktatás színvonalát is, és így a végzettek felkészültségét is csökkenti. 3. A hallgató-oktató viszony nem kellően szoros. Az oktatók olykor kissé sértődötten reagálnak rá, ha nem járnak az óráikra, pedig dolgozniuk kellene azon is, hogy széles körben népszerűvé tegyék tárgyukat. A jó, izgalmas órákon mindig lesz szép számú közönség is. Ugyanakkor nem marad sem idő, sem kedv a hallgatókkal való bajlódásra. Az egyetemi munka jelentős részét az órákon kívüli tevékenység töltené ki, a diákkörök, konzultációk, kötetlen beszélgetések fajsúlyos részét adnák a képzésnek – ha hatékonyabban működnének, mint ma. 4. Mélyül a diák és a tanár közti kulturális szakadék. Igaz, az oktatók között is egyre kevesebb az univerzális műveltségű ember, a klasszikus „professzor”, és legtöbben egy szűk jogi szakterület mesterei csupán, másfelől nyilván mégis a közéletben jártas, munkájuknál fogva is érdeklődő emberekről van szó. A hallgatóság újabb és újabb generációi pedig évről évre veszítenek az általános felkészültségükből, történelmi, irodalmi, közéleti, politikai ismereteikből, így hiányzik a közös alap ahhoz, hogy elrugaszkodjunk róla, és lehetővé váljon valamely téma mélyreható, érdemi tárgyalása. Az egyetemi oktató szépen lassan az általános iskolai tanár szerepébe kényszerül. 5. Az oktatás hagyományos rendszere idejétmúlt, alkalmatlan a mai kor követelményeinek való megfelelésre. Ma már nem elég kiállni a katedrára és egy hosszú monológban 90 percet beszélni. Lehetőséget kellene teremteni egyfelől arra, hogy vonzó és „eladható” legyen a tananyag (akár különféle technikai segédeszközök használatával), és arra is, hogy növekedjen az órai interaktivitás, valós párbeszéd alakulhasson ki a tanár és a hallgatóság között. 6. Minőségi tankönyvekre lenne szükség. A tankönyvírás ugyanis a legtöbb tanár számára terhes kötelesség, nem teljes értékű tudományos munka. Így a könyvek jobbára a tételes jognak a jogszabálynál valamivel bővebb, a kommentároknál szűkebb körű ismertetésére szorítkoznak. Egy adott jogterület „szelleméből” nem tudunk meg semmit belőlük, és meg sem próbálják megszerettetni tárgyukat az olvasóval. 7. A képzés túlzottan elméleti orientációjú, nem ad át kellő gyakorlati ismereteket. El lehet végezni úgy a hazai jogi egyetemeket, hogy a diák nem találkozik egy szerződéssel, keresetlevéllel, bírósági ítélettel sem. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy az elmélet megismerése elengedhetetlenül fontos lenne akkor, ha a hallgatót általa megérinti az adott jogterület mögöttes „filozófiája”, meglátja a jogi szabály mögött közösségi és egyéb értékeket is. Az egyetemnek legalább annyira feladata az értékpreferenciák kialakítása a diákokban, ha úgy tetszik, világnézeti nevelésük, mint a jogszabályok megismertetése; elvégre mégsem jogtechnikusok, hanem felelős közéleti emberek nevelésére szövetkeztünk össze. A fenti, hevenyészett pontok jószándékú összefoglalásai közös gondjainknak. Ki kell mondani: a kialakult helyzetért tanár és diák együtt felelős. Ugyanakkor mindig vannak és lesznek kivételek, akik képesek kibújni az általánosítás csapdája alól. A többiek se bántódjanak meg: tegyünk inkább közösen arról, hogy változzon a mai, sok tekintetben nehéz helyzet. Egy Pázmányos oktató


In memoriam Kukucska Zsófi „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett. Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek. Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak. Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak. Ideje van a szaggatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.” (Ószövetség, Prédikátor könyve III. fejezet 1. vers) Mindennek rendelt ideje van, mondja a Könyvek Könyve. Mi, gyarló emberek mi mást tehetünk, minthogy elhiggyük. Van, amikor nem akarjuk elfogadni, van, hogy megrendül a hitünk. Ilyen történik akkor, ha elveszítünk valakit, akit szívből szerettünk. Nem értjük miért történt. Nem látjuk az okát. Isten útjai kifürkészhetetlenek- mondja a népi bölcsesség, azonban egy tragédia után ez sem ad megnyugvást. Minden tragédia egyedi, ezért minden tragédia feldolgozása is csak egyedi lehet. Nekünk, akik szerettük Zsófit, talán az adhatott megnyugvást, hogy csodálatos élete volt. Szeretett, és viszontszerették. Adott és ezért kapott is. Különösen szerencsés ember volt Zsófi atekintetben, hogy számára megadatott az a különleges képesség, hogy tudott adni anélkül, hogy ezért bármit elvárt volna szeretett feltétel nélkül. Bol-

LL.M. – PROGRAMM

dogságának ez volt a kulcsa. Boldog volt. Ez az egyetlen dolog, ami igazán számít egész életünk során és ehhez csak annyit kell tudnunk, hogy a boldogsághoz egyetlen út vezet: a szeretet útja. Zsófi 21 éves volt, mikor 2008 októberében a gyászos monorierdei vonattragédia áldozata lett. Mi, földi halandók időben mérjük az életet. Pedig micsoda balgaság ez. Az idő tény, nem érték. Zsófi ajándék volt. Egy angyal, egy égi tünemény földi életünkben. Ez érték. A mosolya, kedves szavai, szeretetteljes mozdulatai – ezek mind, mind értékek. Ilyenben kellene mérnünk az életet. A fájdalmat azért érezzük, mert ettől megfosztattunk. Mindazonáltal reméljük, hogy egyszer majd, ha eljön az ideje, mi is ugyanoda kerülünk, ahova Te kerültél, és viszontláthatunk Téged. Mi is adunk annyit, mi is szeretünk annyira, hogy oda kerülhessünk ahova Te kerültél. Addig is szívünkben élsz, drága Zsófikánk! Akik szerettek Téged, Zsófi

Felvételi hirdetmény A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogés Államtudományi Kara (1088 Budapest, Szentkirályi u. 28-30.) FELVÉTELT HIRDET a doktori (Ph.D.) képzésben való részvételre az állam- és jogtudományok területén A PPKE-JÁK Jog- és Államtudományi Doktori Iskola 2009 szeptemberében indítja a doktori (Ph.D.) fokozat megszerzésére felkészítő, három éves képzést nyújtó programját az állam- és jogtudományok területén. A képzésben való részvétel feltételei: a.) hazai egyetem állam- és jogtudományi karán egységes, osztatlan jogászképzésben szerzett, legalább „jó” minősítésű („cum laude”) egyetemi szintű jogász diploma/oklevél; A „rite” diplomával rendelkező felvételizőket, abban az esetben lehet felvenni a doktori képzésbe, ha a diploma megszerzésétől 3 év eltelt. b.) külföldi egyetem állam- és jogtudományi szakirányán szerzett és nem honosított, vagy nem állam- és jogtudományi egyetemi végzettséggel rendelkező pályázó felvételi pályázatának elfogadásáról a Tanács dönt. Külföldön szerzett oklevelet a jelentkezés előtt a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kell elismertetni; c.) záróvizsga előtt álló egyetemi hallgatók jelentkezéskor leckekönyvük másolatát csatolják. A felvételi döntés esetükben feltételes. A „jó”, illet-

FAKULTÄT FÜR VERGLEICHENDE STAATS- UND RECHTSWISSENSCHAFTEN

ve „cum laude” minősítést el nem érő oklevél a feltételes felvételt érvényteleníti; d.) két élő, a tudományos kutatás körében alkalmazható idegen nyelvből szerzett C típusú vagy azzal egyenértékű középfokú nyelvvizsga. Indokolt esetben - különösen a választott kutatási területre tekintettel - a Tanács a DI Felvételi Bizottságának javaslatára elfogadhatja az egy élő és egy holtnyelvből C típusú, vagy azzal egyenértékű középfokú nyelvvizsgával rendelkező pályázó felvételi pályázatát is; e.) egészen kivételesen a Kari Doktori Tanács engedélyezheti egy középfokú C típusú nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgával történő felvételt azzal, hogy az abszolutórium megszerzéséhez a másik középfokú C típusú nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga meglétének igazolása feltétel. A képzés módja és díja: • nappali tagozatos hallgatói jogviszonyban, állami ösztöndíj mellett • levelező tagozatos önköltséges hallgatói jogviszonyban; képzés díja: 80.000.- Ft/félév • egyéni felkészülés keretében végzett doktori tanulmányokhoz lásd a Kari Doktori Szabályzat 20. §-ának (2.) pontját a Doktori Iskola honlapján. (www.jak.ppke.hu) A jelentkezéshez szükséges mellékletek: 1. adatlap; (WinWord dokumentum) 2. szakmai életrajz;

Die Andrássy Gyula Deutschsprachige Universität Budapest bietet für graduierte Juristen einen ein- bzw. zweijährigen LL.M.-Studiengang an. Als Spezialisierungsrichtungen stehen zur Auswahl: -Internationales Unternehmensrecht: Schwerpunkt Ostmitteleuropa -Internationale und Europäische Verwaltung Für Studienbewerber stehen mehrere Stipendienmöglichkeiten (Universität Heidelberg, Aktion Österreich Ungarn, Landesstiftung Baden-Württemberg, DAAD, etc.) offen. Tag der offenen Tür: 7. Mai 2009 Bewerbungsfrist: 30. Juni 2009 Nähere Informationen: www.andrassyuni.hu 1088 Budapest Pollack Mihály tér 3. LLM@andrassyuni.hu

3. a felsőfokú tanulmányok lezárását igazoló diploma/oklevél másolat(ok); 4. az idegen nyelvi ismereteket igazoló diploma/ oklevél másolat(ok); 5. tanszéki fogadónyilatkozat; (WinWord dokumentum) 6. a kutatási terv vázlata 7. a felvételi eljárás díjának (5.000.- Ft) befizetéséről szóló igazolás. A jelentkezés módja és határideje: A pályázatokat levélben, vagy személyesen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola Titkárságán, Szalainé Szikszai Krisztina doktori ügyintézőnél III. emelet, 305. szoba lehet benyújtani 2009. június 19-ig. A jelentkezők felvételéről - a beadott pályázati anyagok és a július 15-ig esedékes szóbeli felvételi beszélgetés alapján - a Felvételi Bizottság javaslatára a Kar Doktori Tanácsa dönt. A jelentkezéssel és a felvételi eljárással kapcsolatos további részletes információk, valamint a szükséges nyomtatványok letölthető változata a Doktori Iskola honlapján (www.jak.ppke.hu) érhetők el. Információ: a 4297-291 közvetlen telefonszánon. A Doktori Iskola Koordinátorának, dr. Frivaldszky Jánosnak (egyetemi docens) fogadóórája: hétfőnként 11-13 óráig. Helyszín a Doktori Iskola (tel.: 4297-291) vagy a Jogbölcseleti Tanszék (tel.: 4297-229).

harmadik oldal


Amit a dánoktól tanulni érdemes Vitacikk a honi jogi felsőoktatás problémáiról

„Uraim! A helyzet az, hogy benneteket az egyetemen teljesen elrontottak. Valószínűleg helyrehozhatatlanul. A gólyatábortól fogva belétek nevelt jogászi sovinizmussal, amikor részegen, fél lábon ugrálva énekeltétek a jogászindulót… A terjengős, bonyolult, félig latinul írt tankönyvekkel… Hiányoznak a konkrét, gyakorlati ismeretek, a nyelvtudás. Az ügyféllel, munkatársakkal szembeni empátia. Hiányzik a »józan, paraszti ész«, a strukturált gondolkodás. Az írásbeliség gyenge, egy levél megírása is gondot okoz. Ennek az eredménye, hogy egy évfolyamból legfeljebb egy-két embert, de alkalmasint senkit nem tudunk felvenni.” A fentieket egy közelebbről meg nem nevezett, prominens nemzetközi ügyvédi iroda ügyvezetője közölte velem és más gyakornokokkal, szakmai gyakorlatom idején, egy rögtönzött délutáni fejtágítón. Még ha csak általában a magyar jogászképzésről beszélt is, és nem feltétlenül a mi karunkon folyó képzésről, nem árt fontolóra venni a szavait, és feltenni a kérdést: vajon mennyire mondható korszerűnek a mi oktatásunk, és mennyire felel meg a munkaerőpiac, elsősorban a versenyszektor elvárásainak? A felvetés aktualitását aláhúzza, hogy valamiféle képzésreformot karunk legkiválóbb oktatói is üdvösnek tartanának (ld. Elitképzés az egyetemen – kerekasztal-beszélgetés Kilényi Géza és Zlinszky János professzorokkal, Ítélet, 2009/2.), jóllehet e cikk írója óvakodik azt a látszatot kelteni, mintha az előbbi oktatók osztanák nézeteit. Ellenben vannak saját, friss külföldi tapasztalatai arra nézve, hogy a jogászképzés milyen is lehet. És azt is gyorsan hozzá kell tenni (mielőtt a Kedves Olvasó a falhoz csapná a lapot, mondván, hogy „De hát a nyugatiak gazdagok, ők megtehetik!”), hogy a minőségi, korszerű képzés nem csupán pénz kérdése. Ahogy mondani szokás: az igazi különbség a fejekben van. A cikk előfeltevése, hogy a dán jogászképzés a legmesszebbmenőkig megfelel a jogászi munka időszerű kihívásainak és versenyképes – nem csak a hazai, hanem a globális piacot illetően is. Az alábbiakban elsőként a dán oktatás egyes, fontosnak vélt sajátosságait venném sorra, majd pedig rámutatnék a hazai jogi oktatás egyes, hátrányosnak tűnő vonásaira, alkalmasint felvetvén a dán megoldások itthoni alkalmazásának lehetőségét. Gyakorlatias, interaktív oktatás. A tanítás legjava szemináriumi jellegű, 20-40 fős foglalkozásokon folyt, kivéve egyes, elméleti megalapozást célzó tárgyakat, amelyeknél a nálunk ismert klasszikus előadási forma is alkalmas. Egy félévben 3 tárgyat kell felvenni, ami heti 9-12 órát (3x3 vagy 3x4) jelent. Kevésnek tűnhet, de a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja: szeptember 1jétől fogva dugig volt a könyvár. Ennek oka, hogy az órák folyamatos készülést igényeltek. Felkészülés nélkül egyszerűen nem volt értelme bemenni az órára, mert ott nem az előadási anyag ismétlése folyt, hanem a már megtanult anyag alkalmazása. A cél az ismereteket gyakorolni, skill-ekre tenni szert. Az órán kivétel

negyedik oldal

nélkül mindenkinek szerepelnie kellett, fiktív ügyekben bírói posztot vagy ügyfél képviseletét ellátnia, komplex jogesetről vagy jogi problémáról PowerPoint prezentációt tartania, ill. a témákhoz/esetekhez egyébként hozzászólnia. Utána pedig szétboncolták, kivesézték, amit produkált. Nem egyszerű, gagyi kiselőadásokról van tehát szó, mint idehaza, amiért „jól megfelelt” minősítést adnak annak, aki vállalja, és amelyeken mindenki elveszti a fonalat, és szénné unja magát. Ráadásul ez az itthoni megoldás nem biztosít egyenlő esélyeket a hallgatók számára, valamint növeli a kontraszelekciót is. Mindezek után persze azt gondolnánk, hogy Dániában a hallgatók messze elkerülték az órákat. De nem. Annak ellenére sem, hogy az órákra bejárni nem volt kötelező, sem katalógus, sem zh, semmi nem volt, az oktatók mindig legalább 70%-os jelenléttel számolhattak. Meggyőződésem, hogy ez a fajta oktatás nagyrészt megspórolja a hallgatónak mindazt a „belerázódást”, amit szakmai gyakorlat/jelölti időszak alatt, ill. egyáltalán szakvizsga előtt el kell szenvednie, amikor közlik vele, hogy az éppenséggel nem úgy van, amint az egyetemen tanították neki. (Ernst Rabel is írja, hogy amikor fiatalon bíróként dolgozni kezdett, a felettese, egy idős bíró figyelmeztette őt, hogy teljesen felejtsen el mindent, amit az egyetemen tanult, igazolásul pedig minden héten megmutatta neki, amit az aktuális jogtudományi folyóiratokban teljesen haszontalannak talált.) Azonban a gyakorlatias oktatás ennél többet nyújt: aktív/ kreatív megismerésre, gondolkodásra tanít. Vizsgák nyitott könyv mellett. Amint Ausztráliában vagy az USA-ban, a dánoknál is szabad a jogszabályokat használni vizsgán, még a szóbeliken is. Az üzenet világos: a normaszöveg adott, nem cél, csupán kiindulópont. Az abban történő eligazodás, a releváns rész megtalálása és alkalmazása, értelmezési kérdések, normakonfliktus megoldása sokkal közelebb áll a CDjogtárral rendelkező 21. századi jogász munkájához, mint a bemagolt szakaszok „feléneklése”. (Eszembe jut, amikor Kilényi professzor úr Szilárd Leót idézte, miszerint „Az ember feje nem arra való, hogy szecskával tömjék tele.”) Ez persze nem azt jelenti, hogy ne kellene az anyagot elsajátítani, de hogy végső soron az alkalmazási készség lesz döntő. Ez azonban többet jelent az alkalmazásnál: a teljes, konkrét jogügylet vagy jogintézmény átlátását, gazdasági-társadalmi rendeltetésének megértését is magában foglalja. Nemzetköziesedés. „Future lawyers must be international” – szólt az aarhusi jogi kar dékánjának köszöntője. Arra a felismerésre alapul, hogy a globalizáció korában az angol nyelv, esetünkben a jogi szaknyelv tárgyalóképes ismerete nem alternatíva, hanem szükségszerűség. A dán hallgatók számára ezért minden félévben kötelező egy angol nyelvű tárgyat is hallgatni. Szerencsére a mi karunkon is vannak olyan oktatók, akik vállalják az idegen nyelvű szemináriumok tartását. Azonban előfordul, hogy létszámhiány miatt el sem indulnak, vagy éppen túlságos szak-

Hamlet idejében sem volt könnyű dánnak lenni... irányultságuk bátortalanítja el a hallgatókat. De a hallgatóknak sem kellene idegenkedniük e kurzusoktól, mert előbb vagy utóbb úgysem tudják megkerülni ezeket. Az informatikai lehetőségek kihasználása. Odakint, ha a tanár valamely okból nem tudta megtartani az órát, vagy feladatot osztott ki, vagy valamely anyagot töltött fel a netre, vagy csak kellemes hétvégét akart kívánni, arról mindenki idejekorán értesült e-mailen keresztül. Bár ennek csírái a Neptun-üzenetek képében, egyes, progresszívebb tanszékek illetve a Dékáni Hivatal gyakorlatában nálunk is megjelentek, karunkon a hirdetőtáblák internetes (Neptunos értesítések, adott esetben e-maillel kombinálva) információs lehetőségekkel történő kiváltása még gyerekcipőben jár. A Neptun további kiaknázatlan potenciált jelent az írott anyagok internetes megosztására nézve is. Elég körülményes és fárasztó helyzetet eredményez, amikor itthon a gyakorlatvezető „kézre ad” egy fénymásolatot, és utána lehet rajta osztozkodni, egy órát sorban állni a fénymásoló előtt… Kint az órákra mindenki a helyi e-learning platformról (www.aula. au.dk) letöltött, frissiben kinyomtatott handoutokat lobogtatva érkezett órára, vagy hozta a laptopját, és azon nézte át az aznapi tematikát, eseteket, olvasmányokat, ami kellett. Tananyag-limit. A kötelező (vizsgán számon kérhető) irodalom tantárgyanként legfeljebb 600 oldal lehet, azaz egy szemeszter során ez három tárggyal számolva 3x600=1800 oldalt jelent. A mögöttes filozófia szerint 600 oldal elég arra, amit az adott témáról el lehet mondani. (Ez a mi esetünkben, félévenként 7-10 tárggyal számolva, vizsgánként kb. 200 oldalt jelentene.) Ha valaki nem tudja az ismereteit ilyen terjedelemben kifejteni, ott valami vagy ővele, vagy pedig a tárggyal nem stimmel. A limit, ha a tananyag pontos körülhatárolásával párosul, garanciát jelent a hallgató számára, egyrészt megóvva őt a mértéken túli terheléstől, másrészt, a számon kérhetőség biztosítéka. Aki bukott már meg amiatt, hogy olyan konkrétumot kérdeztek tőle, amire a tankönyv csak halovány utalást tett, az belátja ennek jelentőségét. De a megoldás az oktatók számára is hasonló előnyöket kínál.


A tanárok elkötelezettsége. Vagy mondhatnám, fanatizmusa, végletes odaadása, elkötelezettsége. Távolról sem akarok olyasmit állítani, hogy nekünk ne volnának lelkiismeretes, odaadó tanáraink, mert igenis vannak. De azért itthon mégsem láttam olyat, hogy a tanár egy csapteleppel (!), laptoppal-prezentációval, és tíz kiló könyvvel jött volna be az órára, úgy, hogy azokat egyenest a munkahelyéről cipelte magával, és nem az egyetemi irodájából hozta (a csaptelep egyébként egy szerzői jogi eset illusztrációjául szolgált). Nem fájt a foguk az őket szünetben megkereső hallgatók kérdéseire válaszolni, útba igazítani (nem, nem melegebb éghajlatra küldeni), adott esetben álláslehetőségekről beszélgetni. Egyik tanáromat továbbra is rendszeresen megkeresem e-mailen, ő pedig érdemben válaszol (!). Az általam megismert tanárok életkora 30-45 év között ingadozott. Fiatalos lendületük részben talán ennek köszönhető (bár ez önmagában még nem szükségszerűség), részben pedig talán annak, hogy nem a mi „klasszikus közép-európai” oktatási módszerünkön nőttek fel, nem zúdult rájuk olyan mennyiségű fölös információ, ami kiölte volna belőlük a szenvedélyt. A hallgatók hozzáállása. Bizony, barátaim, lenne okunk a szégyenre. A dán és általában minden egyéb külföldi hallgatónak ugyanis nem fáj megszólalni. Sokkalta fesztelenebbek, nem lámpalázasak, kimondják a véleményüket, adott esetben idegen nyelven is. Mert lehet nekünk, magyaroknak tiszteletre méltó lexikális tudásunk, azzal tanácsos inkább tévés vetélkedőbe műsorába menni, mert az esetmegoldásban, a tények összekapcsolásában, a jogi relevanciák feltárásában egy fikarcnyit sem fog neki segíteni. Az információ önmagában nem érték, hanem csak akkor eredményez értéket, ha felhasználják. Ha pedig egyáltalán nem használják fel, vagy nincs kilátás arra, hogy felhasználják, akkor bizony az információ ismeretének szükségessége kérdőjeleződik meg. Amikor órán egy eset kapcsán a CISG hatálybalépéséről folyt a vita, egy dán hallgató nem tudta, hogy Lengyelországban 1996-ban már nem volt szocializmus. Én persze igen, ez nekünk alap. Ámde a kérdés irrelevánsnak bizonyult, és többé senkit nem érdekelt, hogy én tudom-e, vagy hogy a srác műveletlen volna, vagy valami. Ha feltesszük, hogy a munkához ennyire alapvető történelemtudás sem kell, akkor mit is fogunk kezdeni majd a szakmában az ilyen jellegű ismereteinkkel? Ám ez az okfejtés még egy, a korábbi generációkra jellemző ismeretszínvonalat feltételez. A mai hallgatóknál már a kielégítő passzív/lexikális ismeretek sem jellemzőek. Előző számunk hivatkozott cikkében említésre került az emberanyag egyre silányabb minősége. Amilyen eseteket néha a tanároktól hallok (pl. nem tudni, hogy 2, azaz kettő világháború volt, vagy hogy valaki azt állítsa, Marx a két világháború közt élt), és amilyen arcokat néha az egyetemen látok, semmi kétségem nincs eziránt. Mindez még nem lenne baj, ha a hallgatók órai aktivitása arányosan javulna. Azt tudom javasolni a hallgatóknak, hogy ne hátulról, hanem elölről töltsék fel a padokat. Hogy készüljenek az órákra, ha a tanár is fogékony a közös munkára, és ne legyen már minden az oktatók hibája. Ne legyen már gáz jelentkezni, és feltenni azt a kérdést: „Miért?” Mégiscsak egyetemen volnánk, ahol nem elvárás, hogy minden a legelső hallásra egyértelmű legyen.

Az előbbiekből már valószínűleg kitűnik egy s más dolog, amit érdemes volna újragondolni, felülvizsgálni, megváltoztatni. A fenti megállapításokon túl is van azonban néhány, külön kiemelésre érdemes gondolat. Úgy gondolom, hogy a legalapvetőbb lecke, amelyet a dán (nyugati) példa a klasszikus, német mintájú középeurópai jogászképzés számára nyújtani tud, végső soron magában a jogi gondolkodásmódban keresendő. Abban a gondolatban, hogy a jog önmagában nem érték; vagy ha érték, akkor sem önmagáért létező érték, hogy bebiflázva, kívülről kellene fújni. A jognak célja, funkciója, társadalmi-gazdasági rendeltetése van. Tartalmát a társadalmi igények alakítják, működésében pedig visszahat e viszonyokra. Mint ilyen, létében nem szükségképpeni, hanem változékony, és rendszeresen változik is (egy törvényt átlagosan kétévente módosítanak). Az ügyfél szempontjából pedig a jog csupán az érdekérvényesítés egyik eszköze. Mégis úgy tanuljuk, akárha maga a Szentírás volna, azzal a különbséggel, hogy az utóbbit nem kell szó szerint tudni. Bizonyos jogágaknál ennek még lenne is értelme (pl. kategorikus és alapvető szabályok, elvek, eljárásjogok stb.), de a magánjog esetében ez így követelménynek sok, skill-nek viszont kevés. Éppen csak a lényeg sikkad el: a jó értelemben vett közgazdasági megközelítés. A szabály nem magától értetődő. Hiába tanuljuk meg, ha nem tudjuk, milyen célokra használhatjuk fel. Több ezren átmentünk már kereskedelmi jogból, anélkül, hogy egyáltalán láttuk, hogyan is néz ki egy izmosabb, sokszereplős szállítási szerződés, a maga finanszírozási segédkötelmeivel együtt; vagy anélkül, hogy tudnánk, egyáltalán mi végből is kereskednek az emberek? Visszaemlékezvén az öt évemre, egy kezemen meg tudom számolni azokat az alkalmakat (pontosan emlékszem, hiszen ezek a reveláció erejével hatottak rám), amikor életszerű magyarázatot kaptam valamely jogi szabályozásra. Ellenben, ha a pénz felől közelítjük meg őket, a szabályok értelmet fognak nyerni. Minek kellene agyatlanul bemagolnom azt, amit másképpen is meg lehet tanulni? Az pedig már szinte szóra sem érdemes, hogy a polgári jogi diszpozitív szabályok megtanítása egy jogintézmény vagy szerződéstípus archetipikus lényegének érzékeltetésére még csak-csak alkalmas, azonban ne gondoljuk, hogy egy komoly jogász, midőn éppen egy tartós jogviszonyt minden részletében szabályozó, 90 oldalas, adott esetben atipikus szerződést szerkeszt, nem fog e szabályoktól minden lehetséges és megengedett módon eltérni, úgy, ahogyan az üzleti ésszerűség diktálja. A diszpozitív szabályok látenssé válnak, ill. a hagyományos (re-aktív) jogalkalmazás, valamint a kisebb perértékű ügyek terrénumára szorulnak vissza. A gazdasági megközelítésmód elégtelenségén még az sem változtat, hogy tanítanak nekünk közgazdaságtant, „kifejezetten joghallgatóknak”, ami azt feltételezné, hogy elsősorban testre szabott, sajátképi jogi-gazdasági ismereteket fognak tanítani. Ámde ezt közgazdászok tanítják, és – az ő szakértelmüknek szóló minden tisztelet mellett – meg kell jegyezni, hogy abból, hogy az egyetemen két, sok tekintetben összefüggő tudományt egyaránt tanítanak, önmagában még nem következik az interdiszciplinaritás. Vajon elvárható-e a hallgatótól, hogy két különböző, sajátosan eltérő természetű és fogalomkészletű tudományból

mindent magának mazsolázzon ki, ráadásul úgy, hogy még azt sem tudja, mi alapján induljon el, mert – teszem azt – még nem tudja, milyen területre akar szakosodni? Hangsúlyt kellene fektetni arra, hogy felvegyenek a tanszékre legalább néhány kettős végzettségű (jogász-közgazdász) oktatót. Esetleg, a tankönyvek egyfajta „keresztlektorálásával” is lehetne valamit segíteni ezen. Még egy gondolat a gyakorlatokról. Nincs értelme „gyakorlatot” tartani azért, hogy a hallgatók még egyszer végighallgassák, ahogyan a tanár ledarálja az előadás anyagát. Ráadásul ez a tanár számára is rendkívül fáradságos, pláne ha egy délután folyamán 4-5 gyakorlatot tart, és mindegyiken csakis ő szerepel. Emellett, ilyen fajta gyakorlatot tartani hihetetlenül unalmas is lehet, a vele járó szakmai kihívás pedig tart a zéróhoz. Hogyha e cikk írója egykoron gyakorlatvezető lenne, el sem tudna képzelni annál kényelmesebb pozíciót, mint ahogyan Jakob B. Sørensen, egy dán ügyvéd, tartotta az óráit. Minden órán moot court, fiktív per zajlott, amelyhez a hallgatók study group-okba vagy team-ekbe voltak beosztva, és az Internetről letöltött húsz jogeset (nem BH-k, kész megoldással, hanem csak tényvázlatok) eldöntésében kellett változatos perbeli pozíciókban helytállniuk. A hallgatók vitatkoztak, az „Öreg” pedig figyelte őket, néha firkantott valamit a táblára, illetve időnként egy-egy talányos felvetéssel irányította a vitát. A végén megbeszéltük a megoldást, az alternatív argumentumokat, a per valós kimenetelét, és hogy mi a szakmai tanulság. Nem mondhatnám, hogy Sørensen meggebedt volna, mindamellett maximális tiszteletet vívott ki magának. Ahogy egy kanadai hallgató mondta: ‘He’s hell of a lawyer.’ A kifejtettek alapján esetleg nem így tűnhet, ezért még egyszer hangsúlyoznom kell: nem azt kívánom sugallni, hogy a hagyományos képzési modellünket, értékeinket egy az egyben toljuk félre. A leírtak magánvéleményt tükröznek, amely nem abszolút vagy tévedhetetlen. Azonban, időszerű volna egy megfelelő középmérték erejéig igazodni a kor kívánalmaihoz. Legalábbis elgondolkodtató, hogy a szakma ma is úgy vélekedik a képzésről, amint száz évvel ezelőtt, Rabel idején. Holott, időközben maguk a németek is messzemenően nyitottak az skandináv/angolszász módszer irányában. Ha a Pázmány nem lesz képes erre, rövidesen ki fog kerülni a hazai jogi fakultások élbolyából. Ami az informatikai lehetőségek kihasználását illeti, az ELTE-ÁJK máris előttünk jár (egy ottani ismerős beszámolója alapján). A globális trend azt mutatja, hogy a jogászi hivatás 10-15 éven belül alapvető változáson fog keresztülmenni, tovább, a jelzett irányban. Ezzel együtt a régi felfogás képviselői letűnnek. A Pázmányon múlik, hogy képes lesz-e a haladásra, vagy pedig a kor fog majd felette ítélni, kegyetlenül. Tormás D. Ármin (Ha van igazán fontos kérdés számunkra, akkor a jogi oktatás elengedhetetlen megújítása kétségtelenül ilyen. Éppen ezért e-mailben várjuk a vitacikkre reflektáló, azt kiegészítő vagy azzal vitatkozó gondolatokat, oktatóktól, diákoktól egyaránt! A szerk.)

ötödik oldal


Az érem másik oldala, avagy az xxxxxx-kártya Nagyszerű, hogy a kommunikációs gépezet, valamint az aktuális megmondóemberek fáradtsága nem hiábavaló, pusztába kiáltott szó. A megszólalásig az igazira hasonlító mérgezett mag úgy tűnik, termékeny talajra ér. Mennyi jó szándék, s mennyi felelős gondolat! Vannak ugyan okvetetlenkedők, akik úgy gondolják, a díszletek mögötti világ a valódi, s az a színjáték, ami a nagyközönségnek szól, valójában csak a tudatlanok bárgyú ömlengésének ad utánpótlást, működik afféle ideológiai Patyomkin-faluként. Megható az a féltő aggódás, ami szinte számolatlanul termeli az általánosságokat, a semmitmondó, de hangzatos szólamokat, észrevétlenül kúszik be az ember zsigereibe, deformálja személyiségét, szinte megkérdőjelezi helyét a világban. Vannak, akik azt állítják magukról, hogy még nem találkoztak romákkal. Ennek ellenére erős indíttatást éreznek, hogy megnyilvánuljanak ebben a kérdésben, akár szóban, akár írásban, s a médiától átvett silány közhelyekkel át is adják véleményüket, ami persze sziklaszilárd – hiszen betanulták. Az, hogy konkrétum nincs benne nem zavarja őket, talán fel sem tűnik. A megoldást pedig az olcsó szóvirágok nem engedik felszínre jönni. Ilyesmire persze ezekben a körökben nincs is igény, s az akarat hiánya sok-sok szócséplőnek biztosít egzisztenciát. Nehezen hihető, hogy nem találkoztak velük, mert az élet minden területén ott vannak. Ha máshol nem, a fodrásznál, az ilyen-olyan kis boltokban, üzletekben, a virágosnál, a különböző vendéglátóipari egységekben, s még hosszasan lehetne sorolni. Hogy nem lehet őket észrevenni? Talán azért, mert beilleszkedtek, részévé váltak a többségi társadalomnak. Ahogy nem kapjuk fel a fejünket, ha egy szőke embert látunk, s nem csodálkozunk, ha egy barnát, így

az elfogadott normák szerint élő ember sem kelt feltűnést. Pedig itt vannak körülöttünk, mellettünk. Kedvességük, vidámságuk sokszor varázsol derűt gondterhelt arcunkra – csak a jót mindig nehezebb észrevenni. Persze az is lehet, hogy az önnön fényétől elkápráztatott egyén nem lát semmit, és nem is akar látni semmit. Ugyanakkor a problémák, az igazi gondok valóban léteznek. Nem kell idegen országba utazni, még a fővárost sem kell elhagyni ahhoz, hogy a mélybe, a gyökerekhez jussunk. Valószínűleg objektívebb lenne nagyon sok minden megítélése, ha megtapasztalnák személyesen is a nehézségeket, megismernék a bajok forrását. Akkor talán megszűnne az a finomkodó illegetés, amivel tisztes távolból megpróbálják körüljárni a helyzetet, s remélhetőleg megszűnne az egészséges gondolkodású többség iránt érzett gyűlölet is. Elkendőzni, meg nem történtté tenni dolgokat legalábbis társadalmi vakság, de elbagatellizálni az atrocitásokat, pimaszul, flegmán elintézni a viszszavonhatatlan bűnöket az egyik legnagyobb aljasság, amit el lehet követni a megalázott, hitében, önbecsülésében megcsonkított többség ellen. A módszeres, aprólékos gonddal véghezvitt rombolás az élet szinte minden területén tetten érhető. Lassan alig-alig van kapaszkodó, fogynak a pihenőhelyek, egyre ritkább a feltöltődésre, erőgyűjtésre az alkalom. Az összefogás, összetartozás szavak pedig előbb-utóbb értelmetlen, tartalom nélküli, egymás utáni betűk kusza összevisszaságává lényegülnek. A társadalom szilárdnak hitt épületébe termeszként költöznek be a szépen formált mondatok, az ehető mázzal bevont gondolatok, a gondosan tálalt irományok, a nélkülözhetetlen társnak kikiáltott képi hamisság. Rágják, emésztik azt, ami az évszázadok során a sok-sok válogatáson

keresztül beépült és szilárddá, megbonthatatlanná tette az építményt. A családok módszeres szétzilálása, ellehetetlenítése, s a manapság már egyre többször előforduló nevetségessé tétel, kigúnyolás úgy tűnik, már kellő rombolást végzett. A hatalom kényekedvének kitett, a médiatartalmakkal kitömött zombik, vagy az önmegvalósítás mókuskerekében vágtázó „belőlem csak egy van” egyének tudatáig aligha jutnak el a társadalmi problémák, hogy azok kezeléséről ne is beszéljünk. Az előttünk lévő generációk – a „nemsokára jobb lesz” reményével ajkukon – szépen lassan elfogytak, elfogynak. Lassan, de biztosan mi következünk. Még vannak gondolataink, még bizakodhatunk csak ennyi vagy csak annyi év és minden jó lesz. Aztán majd évek múltán, ha nekünk nem sikerült, majd a gyermekeinknek. Csakhogy az út ki van jelölve, s mint oktalan állatokat tereli a villanypásztor, nem engedik nekünk sem kiválasztani a másik irányt. Voltak, vannak, s persze lesznek mindig kivételek, de a többség számára a meddő évek jutnak, s a nyomtalan elmúlás. Nem lehet jobb- és baloldali valóság, mint ahogyan nincs olyan étel, hogy ebéd vagy vacsora. Egy nemzet van, s mi mind ennek az egynek vagyunk a tagjai. A megosztottság, a gyűlölködés azok malmára hajtja a vizet, akik céljuknak tekintik, hogy részenként felmorzsolják a népet. Ha nincs összefogás, ha nincs változás, előbb-utóbb mindenki sorra kerül! Azt mondják, a remény hal meg utoljára. A remény, mely még megvan, még őrizzük, vigyázunk rá. A remény, mely még éltet, a remény, mely remélhetőleg erőt ad a sarokba szorított többségnek és kisebbségnek egyaránt. Hrecska Renáta

„Egy kőhajtásnyira”: Sajtófotó 2008 Több mint egy hónapig, március 20-a és április 26-a között került megrendezésre a XXVII. Magyar Sajtófotó Kiállítás és az azt kísérő, Határnyitás 20 éve című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Remélem Kedves Olvasók, közületek is jó páran kíváncsiak voltak, hogy hogyan és miért került az utakon már nem – vagy csak ritkán – látott kétütemű, újságpapírba „burkolva”, két méter magasba a lépcsők tetejére. Igen, arról a Trabantról beszélek, mely előtt oly sokan sütkéreztek a melengető napsugarakban a Múzeum előtt... Nos, néhány méterrel beljebb igen elgondolkodtató fényképek idézték fel az elmúlt esztendő jelentősebb, lencsevégre kapott eseményeit és nem mellesleg azt, hogy 1989. szeptember 11-én nyílt meg Magyarország nyugati határa. A szervezőknek nem volt könnyű dolguk: 592 szerző pályázott pontosan 11.939 felvétellel, s ezek között kerültek kiosztásra, különböző kategóriákban a díjak. Nem akarok senkit se untatni annak felsorolásával, hogy ki, milyen című képre, milyen kategóriában, hányadik helyezést ért el, mert ha még megpróbálnám is leírni, hogy mit láttam a képen, az az én élményem, nem a Tisztelt Olvasóé. Így inkább csak néhányat emelnék ki...

hatodik oldal

A bejárattól néhány méterre már rögtön olyan képekbe botlottam, amelyeket nem hagyhattam szó nélkül. Azaz fel kellett jegyeznem, hogy ki és miről készítette. (Nyilván, egy tárlat elején minden látogató még lelkes, hogy igen, mindent pontosan és alaposan átolvasok, megnézek, feljegyzek... De az ötszázadik kép után már azt se tudja, hogy hol van...) Ilyen volt Kovács Bence Egy szebb hídért címet viselő fotója, melyen két polgármestert láthatunk egy összeeszkábált, tákolmány hídon, ahogy megpuszilják egymást. Ami igazán tartalmat ad ennek a képnek, az az, hogy az egyikük magyar, másikuk pedig szlovák... Az ezt követő fotósorozaton pedig rögtön a dunaszerdahelyi pokol elevenedik meg Takáts Péter képei által. Ezek a képek voltak azok, melyeket először láttam. Percekig álltam előttük, s közben fejben végigpörgettem magam előtt történelmünket. De a tömeg magával sodort, így kénytelen voltam tovább állni. Egészen a Panelokig, Dezső T. Tamás fotósorozatáig toltak előre. Az Andre Kertész nagydíjjal jutalmazott sorozat a „szürkeségekben” lévő különbségeket próbálja megmutatni. Országunkban nagyjából 788.000 ilyen lakás található, melyekben több mint a la-

A dunaszerdahelyi pokolban kosság egyötöde él. Kívülről mindegyik tömb egyformának látszik, azonban az ablakok mögött más-más életek peregnek. Az egyformaság mögötti különbözőségekre akart rávilágítani a művész azzal, hogy különféle ablakokat és különféle ágyneműket jelenített meg. Sajnos, lapunk megjelenésekor a kiállítás már továbbállt, de mindenkit bíztatok, hogy vagy keresse fel a tárlat következő állomását (Debrecen, Miskolc, Pécs), vagy látogassa meg a www. sf2008.hu című weboldalt, ahol virtuálisan megtekinthetőek a képek. Mikola Orsolya


Embert ajándékba?

Interjú Simon Deng, egykori szudáni rabszolgával „Most úgy beszélek veletek, mint emberi lény az emberi lényekkel. Nézzetek rám, mérjetek végig. Úgy nézek ki nektek, mint egy ajándék? Pedig így volt, ajándékba adtak oda annak a családnak, akinél 3 és fél évig szolgáltam, mint rabszolga …” Legális rabszolgaság a XXI. században. Szinte hihetetlen. Pedig a szudáni törvények lehetővé teszik, hogy a muzulmán lakosság módszeresen elüldözze, és rabszolgasorba taszítsa a nem-muzulmánokat. A kiút csak nagyon szűk folyosón vezet, melyet csak kevés nemzetközi szervezet ismer. Egy ilyen folyosón sikerült Simon Dengnek kiszöknie abból a reménytelennek tűnő életből, melyben azelőtt élt, hogy aztán több helyszínre – köztük múlt hónap végén karunkra is – elutazva hívja föl a figyelmet e tragédiákkal kapcsolatban. Az előadás előtt sikerült egy rövid interjút készíteni Mr. Denggel. – Örülök, hogy alkalmunk nyílt beszélgetni! Most itt ülünk ebben a kényelmes egyetemi szobában, Magyarországon. Innen nehéz elképzelni, milyen lehet egy rabszolga élete, hogyan kerülhet ilyen helyzetbe valaki… – Állandó rettegésben teltek a mindennapjaink, hogy mikor csapnak le ránk az arab rabszolgatartók. Én csak 9 éves voltam, mikor elraboltak, és bár az életemet meghagyták, rabszolgaként ajándékoztak oda rokonaiknak. Az életem folyamatos terror volt. Hamar megtanulták a család gyerekei is, hogyan kínozzanak és alázzanak meg. Ha szomjas voltam, nem ihattam, csak titokban, különben bántottak volna. – Miből álltak a feladatai? – Nagyon sok dolgom volt, mindent el kellett végeznem, amire csak megkértek. Egy szót ismerhettem csak, azt hogy „igen”. Volt, hogy megvertek pusztán azért, mert nem mondtam ezt a szót elég hangosan! A vizet akkor a Nílusból szerezte minden család, és általában öszvéreken szállították a kannákat. Az én gazdáim rám bízták ezt a lehetetlen feladatot. Gondolj csak bele, 9 évesen nekem kellett hazahordani azt az eszméletlen súlyú vizet! Volt, hogy nem bírtam, úgy éreztem, nem megy tovább; mégis reménykedtem. Ez volt az egy dolog, ami éltetett. Ez volt a reggelim, az ebédem, a vacsorám: a remény. – Nem próbált megszökni? – Nem mertem. Nézd, itt egy papírpénz a te országodból (felmutat egy 200 Ft-ost), ezen egy számotokra minden bizonnyal fontos ember arca szerepel. Ugyanígy van ez az USA-ban, ahol most élek, és általában a világ országaiban. Szudánban viszont az egyik pénzen egy ember teste van – lábak nélkül. Rabszolgaságom során gazdáim sokszor mutatták fel nekem ezt a pénzt, és azzal fenyegettek, hogy ha megpróbálkozom a szökéssel, akkor úgy fogok kinézni, mint ez az

ember: megtalálnak, és levágják majd mindkét lábamat! Akkor gyerekként ez nagyon ijesztően hatott rám. Nem szeretek visszagondolni azokra az időkre… – Sikerült is kijutnia a rémálomból… – Igen, egyszer, mikor már elengedtek egyedül a piacra, találkoztam két férfival, akik azt mondták, ismernek valakit a falumból. Ennek a harmadik embernek két hét múlva be tudtak mutatni, ő felismert, és megszöktetett. Szüleim, akik szerencsére életben maradtak, sokáig kerestettek eltűnésem után, magas jutalmat ígértek értem. Egy rabszolgáért egy tehenet nem lehet kapni, de két kecskét már igen… vagy egy kalasnyikovot… Apám hat tehenet is fizetett volna annak, aki megtalál, de mind hiába. Már le is tettek volna rólam, mire az az ember végre hazavitt, és újra találkozhattam szüleimmel! Akkor eldöntöttem, hogy soha többé nem beszélek azokról az évekről, és csak a jövőre koncentrálok. Így is lett, megcsináltattam a törzsi tetoválásokat, melyeket egy fiú általában 12 évesen kap meg nálunk, és fényes karrierre tettem szert, mint Szudán úszóbajnoka. Egyszer még vissza is mentem volt gazdáimhoz. Mint keresztény, szükségem volt arra, hogy megbocsássak nekik. Gondolhatnád, hogy megbánás volt bennük, vagy félelem, esetleg harag. De nem: akkor én már híresség voltam Szudánban, úgy üdvözöltek, mint egy celebet, aki a családjuk része volt egykor. Büszkék voltak rám… Megbocsátottam, de felejteni nem tudok, azokat az éveket sose kapom vissza…

– Említette, hogy tett egy fogadalmat, miszerint soha többé nem beszél azokról az évekről. Most mégis itt ülünk, és pont erről beszélgetünk; hogy lehetséges ez? – Ez részben pont a te hazád egyik fiának köszönhető. A szudáni helyzetet nem tudtam sokáig elviselni. Ha – kihasználva közismertségemet – bármikor felemeltem a szavamat a rabszolgák mellett, mindig kaptam egy fenyegetést felülről. Lehetetlen volt így élni, ezért utaztam ki Amerikába. Itt éltem, amikor megjelent egy jelentés az Egyesült Nemzetek Közgyűlése és az Emberi Jogok Bizottsága számára Bíró Gáspártól, aki az ENSZ különleges megbízottja volt akkoriban. Ebben volt szó az elkeserítő helyzetről az emberi jogok terén Szudánban. – Tehát az ENSZ is felfigyelt az ottani történésekre. Milyen lépéseket tettek? – Semmilyet! Én láttam, mi történik ott, emberek milliót gyilkolják le! Az ENSZ mégse cselekszik. Tudod, ebben a kérdésben a beszéd ideje lejárt, most már véget kéne vetni a szörnyűségeknek. Mint ez a vádemelés és elfogató parancs Omár al-Basír ellen: itt az ideje, hogy a vezetők feleljenek a történtekért! Az ENSZ meg csak tétlenül áll! Egyesült Nemzetek? Egyesült „semmit-nem-teszek” Nemzetek, így hívom én őket inkább! Semmire sem jók! – Ezek szerint nincs is rájuk szükség? Nélkülük kéne elérni valamit? – Nem megbuktatni akarom őket (Mosolyog). Ezt a kérdést az ENSZ nélkül nem lehet rendezni, ez a feladat rájuk vár. Azonban, addig is, muszáj valahogy javítani a helyzeten. – Hogyan? – Például az olyan emberi jogi szervezetek segítésével, mint a Christian Solidarity International (CSI). Ők egy részről a rabszolgák kimentésével foglalkoznak. 10 dollárért kivásárolják az embereket a rabszolgaságból, de soha nem a rabszolgatartónak, hanem a csak a szöktetőnek fizetnek. Másrészről ellátják a kiszabadítottakat az életfenntartáshoz szükséges alapfelszereltségekkel. Ne gondolj luxuscikkekre, de egy ilyen csomag minden egyes darabja életet menthet: többek között szúnyogháló, pokróc és kanna van bennük. Másrészről egyszerűen nem szabad elfelejtkezni a problémáról. Itt ülünk egy egyetemen, távol ezektől a borzalmaktól. Neked viszont ott a kezedben az a toll: használd! Írjatok, beszéljetek róla, foglalkozzatok a témával, hogy végre cselekedhessünk is! Barát Zsófia

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? Ha sokan akarunk valamit, hiszünk benne, és elszántak vagyunk, akkor igenis megváltoztathatjuk környezetünket. Az emberek többsége, főleg Magyarországon, úgy gondolja, hogy fölösleges civilként beavatkozni a világ nagy dolgaiba, kicsik vagyunk mi a változtatáshoz. A sok rossz hír, amivel nap, mint nap bombáznak bennünket, még inkább elveszi az ember kedvét bármiféle kezdeményezéstől. Pedig egyre több mozgalom, szervezet próbál változtatni rossz szokásainkon, környezettudatosabb életre szólítva fel a polgárokat. Magyarországon április 22-én immár 19. alkalommal ünnepeltük meg a Föld napját. A programot Denis Hayes amerikai egyetemista

indította el 1970. április 22-én a Föld védelmében. Azóta már több mint 125 ország polgárai és civil szervezetei kapcsolódtak be a programba. E nap alkalmából idén használt ruhákat gyűjtöttek a Gödörben, amelyek a Föld napján cseréltek gazdát. Hasonló programot már tavaly is szerveztek, így próbálták a szervezők csökkenteni a használt ruhákkal szembeni ellenérzéseket. Jótékonysági célokat is szolgált a program, ugyanis a megmaradt ruhadarabokat a rászoruló családoknak

küldték el. Mivel minden új ruha előállításához rengeteg energiát használnak fel, ezért a szervezők a ruhacsere révén is próbálták Föld Anyát kímélni. Hasonló önkéntes környezetvédelmi mozgalom a Föld Órája, amely arra hívott fel mindenkit, hogy március 28-án egy órára kapcsolja ki az elektromos berendezéseket, felhívva így a figyelmet a takarékosság szükségességére. Kocsis Ágnes

hetedik oldal


Tudomány, verseny és szórakozás – diákköri konferencia jogász módra Mint ezt a 2009. április 6-8. között megrendezésre került OTDK is bizonyítja, a diákköri konferenciák remek fórumot biztosítanak ahhoz, hogy egy joghallgató sajátos és igen összetett formában csillogtathassa meg tehetségét. A kitartó, alapos kutatást egy rendkívül érdekes és látványos szakasz követi: az egyes tagozatokban ragyogó szóbeli előadásoknak, éles vitáknak is tanúi lehettek azok, akik ellátogattak az Egyetem térre, az ELTE által vendégül látott XXIX. OTDK-ra. Jóleső érzés volt látni a sok tehetséges versenyzőt, és külön örömmel töltött el az a lelkesedés, amivel a Pázmányos pályázók, opponensek készültek és érkeztek a versenyre (akár törött lábbal, vagy épp külföldről, jónéhányan pedig a záróvizsgák nyomasztó közelsége ellenére). Ez a lelkesedés igazi kis csapattá kovácsolta Karunk versenyzőit. Mindenki igyekezett támogatólag jelen lenni minél több Pázmányos versenyző előadásán, és ez a csapatszellem bizony olyankor is jól jött, amikor kisebb-nagyobb szervezésbeli problémákat kellett áthidalni (az ebédidőben elfogyott szendvicsek leleményes pótlásától az egyszerre három helyen opponáló diákok egymást támogató odafigyeléséig). A három nap komoly tudományos munkát, a remek előadásokat, a sok-sok tapasztalatszerzést záró vidám fogadáson az jutott eszembe ahogyan végigtekintettem az akkor már felszabadultan beszélgető és borkóstoló diákseregen, hogy pár év múlva lehet hogy épp közülük kerülnek majd ki az akkori OTDK-k fővédnökei. Erre nem csak amiatt gondoltam, mert a jelenlegi védnökök nagy része valóban maga is diákkörös volt egyetemi évei alatt – ahogyan arról kellemes nosztalgiával meg is emlékeztek az ünnepélyes megnyitó alkalmával –, hanem azért, mert a rendezvényen is tiszteletüket tevő védnökök valamennyien a jogászi hivatás csúcsainak számító posztokat töltenek be. A szép helyezésekhez minden nyertesnek szívből gratulálok, és valamennyi résztvevőnek köszönöm a helytállást! Pogácsás Anett Kari TDK titkár I. helyezett: Dominek Balázs: A banki szerződések egyoldalú módosítási jogának versenyjogi vetületei. Versenyjogi és Fogyasztóvédelmi Jogi tagozat. Konzulens: Dr. Boytha Györgyné, Dr. Szilágyi Pál Béla Horváth Dusán: A számítógépi programokba foglalt találmányok nemzetközi védelme. Polgári Jogi tagozat II. Konzulens: Dr. Boytha György Kaliczka Alexandra: A közrend a francia és a magyar nemzetközi magánjogban. Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági jogi tagozat. Konzulens: Dr. Raffai Katalin Techet Péter: Jogelmélet az input előtt – avagy dekonstrukcionista kísérlet egy reális alkotmányontológiára. Jog- és Államelméleti tagozat. Konzulens: Dr. Varga Csaba II. helyezett: Farkas Balázs: Kontraktuális és deliktuális felelősség összefüggései és elhatárolása. Polgári Jogi tagozat III. Konzulens: Dr. Lábady Tamás Gebesh Serhiy: Csőddel kapcsolatos bűncselekmények kezdetektől napjainkig, különös tekintettel a csődbűncselekmény megváltozott tényállására. Büntetőjogi Tagozat III. – Különös rész II. tagozat. Konzulens: Dr. Eperjes Krisztián Horváth Macell: A Panama-csatorna szerződések. Egy kis nemzet küzdelmei az önállóságért Nemzetközi Jogi tagozat I. Konzulens: Dr. Kovács Péter

nyolcadik oldal

Orbán Endre: A gyülekezési jogról. Alkotmányjogi Tagozat III. – Alapjogok I. tagozat. Konzulens: Dr. Varga Zs. András Somlai Dorottya: Jog a realista prózában és a francia polgári törvénykönyv mint irodalom Jogés Államelméleti tagozat. Konzulens: Dr. Könczöl Miklós Urbán Péter: Versenyszabályok alkalmazása a postai ágazatban. Versenyjogi és Fogyasztóvédelmi Jogi tagozat. Konzulens: Dr. Tóth Tihamér III. helyezett: Nagy Gusztáv: A pénzügyi-gazdasági alkotmányjog alapjai. Törekvések a magyar gazdasági Alkotmány kifejlesztésére. Alkotmányjogi Tagozat II. – Államszervezet II. tagozat. Konzulens: Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva Serák István: A szerződéskötésre vonatkozó egyes szabályok és jogi megközelítések a privátautonómia mérlegén. Polgári Jogi tagozat I. Konzulens: Dr. Koltay András Pintér Attila: Faktoring oda és vissza – szerződéstípusok határain túl (avagy a faktoring magánjogi kérdéseinek vizsgálata a magyar jogban és gyakorlatban). Polgári Jogi tagozat IV. Konzulens: Dr. Brehószki Márta Zalka Gábor: A szándékosság elméleti és gyakorlati kérdései. Büntetőjogi Tagozat I.- Általános rész tagozat. Konzulens: Dr. Ujvári Ákos Különdíjas: Ablonczy Zsuzsanna: A laikus bíráskodás problémájának bemutatása a magyarországi esküdtszéki ítélkezés történetén keresztül. Magyar Állam- és Jogtörténet tagozat I. Konzulens: Dr. Horváth Attila Dezső Adrienn: A regisztrációs adó aktuális kérdései. Pénzügyi Jogi tagozat II. Konzulens: Dr. Halász Zsolt Dominek Balázs: A banki szerződések egyoldalú módosítási jogának versenyjogi vetületei. Versenyjogi és Fogyasztóvédelmi Jogi tagozat. Konzulens: Dr. Boytha Györgyné, Dr. Szilágyi Pál Béla Farkas Vajk: „A régi törvényességről az új törvényességbe a törvény által” avagy a legalitás kérdése a magyar és a spanyol jogállami átmenetben. Alkotmányjogi Tagozat II. – Államszervezet II. tagozat. Konzulens: Dr. Varga Zs. András Gazsó Balázs László: Jelzáloghitelek az Európai Gazdasági Térségben, különös tekintettel a vonat-

kozó német, osztrák, svájci és magyar szabályozásra. Pénzügyi Jogi tagozat I. Konzulens: Dr. Halustyik Anna, ifj. Dr. Lomnici Zoltán Horváth Dusán: A számítógépi programokba foglalt találmányok nemzetközi védelme. Polgári Jogi tagozat II. Konzulens: Dr. Boytha György Kurunczi Gábor és Ráth Olivér Zoltán: Szabad mandátum vagy frakcióhűség. Alkotmányjogi Tagozat I. - Államszervezet I. tagozat. Konzulens: Dr. Hajas Barnabás Molnár Sarolta Judit: Repedések a házasság intézményén – az élettársi kapcsolat hatása, nemzetközi tendenciák, hazai lehetőségek –. Polgári Jogi tagozat I. Konzulens: Dr. Csapó Orsolya Schütt Attila: Racionalizmus, utópia, totalitarizmus – A XX. századi diktatúrákhoz vezető út Oakeshott, Molnár és Mannheim elméletének tükrében. Jog- és Államelméleti tagozat. Konzulens: Dr. Fekete Balázs Serák István: Hasonlóság a különbözőségben – a szomszédjogok és a telki szolgalom intézményének összevetése de lege ferenda, az osztrák, német és svájci szabályozás tükrében. Polgári Jogi tagozat I. Konzulens: Dr. Landi Balázs Tóth-Zsámboki Judit: Az életveszélyt okozó testi sértéssel kapcsolatos problémákról. Büntetőjogi Tagozat II. – Különös rész I. tagozat. Konzulens: Dr. Ujvári Ákos Veres Zoltán: Környezetvédelmi szempontok a tulajdonjog korlátozásához. Környezetjogi tagozat. Konzulens: Dr. Bándi Gyula Opponensi díjban részesült: Deák József, Büntetőeljárásjogi tagozat Horváth Zsófia, Kriminológia tagozat Stefánich Éva, Telekommunikáció és média jogi tagozat Varga Ádám, Alkotmányjogi Tagozat II. - Államszervezet II. tagozat Vass Katalin, Magyar Állam- és Jogtörténet tagozat II.

Belharc

Pázmányosok versenye volt a jogelméleti szekció Ha nincs a Pázmány, idén kimarad az OTDK programjából a jog- és államelméleti szekció. Egyetlen eltés jelölt kivételével, kizárólag pázmányosok mutattak be dolgozatot e tagozaton belül. Így a díjakat is csak pázmányosok nyerték: mind az első, mind a második helyet, valamint a különdíjat is egyetemünk hallgatói vihették haza. Ám mégsem pázmányos verseny volt, hanem igazi jogelméleti döntő, ahol az ellenfelek hiánya nem az indulókat, hanem a hiányzókat minősítette. A dolgozatok ugyanis a jog- és államelmélet igen széles skáláján mozogtak: volt politikai filozófia, eszmetörténet, jogontológia, jog és irodalom, valamint alkotmányelmélet. Ekként a Pázmány jogi kara – kiváltképp Jogbölcseleti Tanszéke – egy másik egyetem szervezte országos rendezvényen bizonyíthatta, más jogi karok jogbölcsész tanárai előtt, hogy nálunk a jogelméleti oktatás valóban

továbbgondolható és továbbgondolt irányokba tereli a diákokat. A zsűri elnöke, Takács Péter a szekcióülés végén külön kiemelte ezért Varga Csaba munkásságát – elvégre az ő szellemi műhelyében folyó oktatás sikerét bizonyítja a díjazott dolgozatok eredményessége. Varga Csaba és Péteri Zoltán egy olyan jog- és állambölcseleti oktatás, kutatás alapjait rakta le 1995-ben, ami – amint azt a korábbi OTDK-k hasonló sikerei is mutatják – a hazai jogelmélet első számú intézményévé, közösségévé tette az itteni Jogbölcseleti Tanszéket és holdudvarát az elmúlt másfél évtizedben. Az egykori pázmányos díjazottak közül pedig számosan – mint Paksy Máté, Cserne Péter, Tattay Szilárd, Jakab András vagy Könczöl Miklós – oktatóként, konzulensként, kutatóként folytatják immáron munkásságukat. Sepp Schluiferer


A 2009. évi XXIX. jogi OTDK eredményeinek értékelése I. Általános megállapítások Az első helyek száma szerinti sorrend: 1. ELTE ÁJK (8), 2. Szegedi Tudományegyetem SZTE (7), 3. Pécsi Tudományegyetem PTE (6), 4. Győri Egyetem SZE (5), 5. PPKE JÁK (4), 6. Miskolci Egyetem ME (2), 7. Debreceni Egyetem DEI (1), 8-10. Károli Gáspár Református Egyetem KRE, Rendőrtiszti Főiskola RTF, Babes-Bólyai Egyetem BCR (0). A Karok által elért összes helyezés alapján a sorrend: 1. ELTE (28), 2. PPKE JÁK (27), 3. PTE (24), 4. SZTE (20), 5. ME (17), 6-7. DEI, SZE (10), 8. BCR (5), 9. KRE (4), 10. RTF (0). A Karok által elért I. II. III. helyezéseket és különdíjakat 4, 3, 2, 1, ponttal pontozva a sorrend: 1. ELTE (68), 2. PTE (60), 3. SZTE (56), 4. PPKE JÁK (54), 5. DEI (39), 6. ME (32), 7. SZE (28), 8. BCR (7), 9. KRE (5), 10. RTF (0) Az utóbbi évekhez képest jelentős változás a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem jelentős erősödése, és az ELTE korábbi rendkívüli nagy fölényének erőteljes mérséklődése. Feltűnő a Győri Széchenyi Egyetem 5 első helye, amely azt mutatja, hogy a létszámához képest kis kar néhány hallgatóval nagyon intenzíven foglalkozott. A korábbi évekhez képest erőteljesen visszaesett a Debreceni és a Miskolci Egyetem, valamint a Károli Egyetem. Változás volt a korábbi évekhez képest, hogy megemelték a Karok nevezési keretét ennél fogva több volt a szekció, mint a korábbi években. II. Karunk eredményeinek értékelése Feltétlenül pozitívum a korábbi évekhez képest, hogy 50 fős nevezési keretünket ki tudtuk tölteni. Ennél fogva hallgatóink több szekcióban lényegesen több díjat nyertek, mint a legutóbbi OTDK-n (50 nevezett hallgatónkból 27 nyert díjat, ami feltétlenül nagyon dicséretes teljesítmény). Ezúton is

gratulálunk a jó helyezéseket elért hallgatóinknak. A Karok között mi értük el a legtöbb második helyezést, és mi nyertük el a legtöbb különdíjat. Ugyan akkor ez a tény azt is bizonyítja, hogy átlagosan ugyan jó dolgozatokkal szerepeltünk, de a többi karhoz képest relatíve kevesebb volt az egészen kiugró teljesítmények száma. Mindenesetre összeredményeink azt bizonyítják, hogy a legutóbbi OTDK óta pozitív változás állt be a diákköri munkában, ennek tulajdonítható, hogy a 2007. év 5-6. helyezésével szemben összeredményünket tekintve benne vagyunk a legjobb négy karban. Negatívumnak tekinthető, hogy a 34 szekcióból 14-ben nem tudtunk egyetlen helyezést sem elérni, 7-ben pedig egyáltalán nem is indítottunk dolgozatot. III. A kari TDK értékelése Sikeres volt a két OTDK közötti három kari TDK lebonyolításának ötlete a korábbi 2-vel szemben, ugyanakkor viszont lényegesen jobb eredményt érhettünk volna el, ha az első két kari TDK-n nevezésre feltétlenül elfogadott dolgozatok közül, 12, időközben már végzett hallgatónk vállalja az indulást. Ha e dolgozatok indulnak, minden valószínűség szerint lényegesen jobb lett volna az eredményünk, akár az első helyen is szerepelhettünk volna. A visszalépő hallgatók helyett a 2009-es tavaszi kari TDK-n feltételesen javasolt 15 dolgozatból – melyet egyébként helyesen és mindenkivel egyetértve neveztünk – csak kettő kapott különdíjat és egy ért el második helyezést. Ugyanakkor a 2009es tavaszi kari TDK-n a feltétlenül nevezésre javasolt 16 dolgozatból 8 szerzője nyert díjat. Mindez azt mutatja, hogy a Kari TDK-k kiválasztó szerepe az OTDK-ra való nevezésnél jó és objektív. Természetesen a 12, OTDK-szereplést nem vállaló hallgatóinkkal szemben jelenleg semmiféle eszközünk nincs, hogy vállalják az egynapos OTDK szereplést, pedig ez nekik is feltétlenül érdekük-

Ne ítélj, mert megítélnek! Az ember azt hihetné, hogy talán most már vége, de nem. Bizonyos, nem is olyan nagy időközönként előjön a téma: Kaiser Ede ártatlan, Varga Zoltán bíró úr tévedett, és ahelyett, hogy (az IRM egyik korábbi vezető beosztású embere szavaival élve) abbahagyná a bíráskodást, és elmenne tanítani, még ki is nevezték főbírónak. Meg egyébként is, hogy ilyen történhet, az a magyar bírósági rendszer szégyene, és egyáltalán, ha valamelyik bíró hibázik, a bírói kar „összezár”, és mindenfajta vizsgálatot kizárnak. Botrányszag van, és az emberek általában szeretik a botrányszagot. Nem véletlen, hogy a híradók 8090 százalékban rémhíreket sugároznak… Meg az sem véletlen, hogy ilyen légkörben, ilyen jellegű médiareakciók után a laikus igazságszolgáltatásba vetett amúgy sem túl erős bizalma meginog. Legújabb e témában adagolható médiaszenzáció, hogy a megtestesült jóság és áratlanság (aki egyébként a többi 24 vádpontban elismerte bűnösségét, amik alapján szintén simán tényleges életfogytot kaphatna, hiszen például Mór előtt egy héttel lőtt le közvetlen közelről egy pénzszállítót), Kaiser Ede könyve megjelent „A móri ártatlan” címmel. És viszik is, mint a cukrot. Csak azt csodálom, hogy Havas Henrik nem készített újabb egyórás riportot vele… Varga Zoltán tanár úr szemináriumára jártam két félévet is. Időnként beszélt nekünk a móri ügyről. Ujvári Ákos tanár úr (aki akkor fogalmazóként

volt jelent a tárgyalásokon) is mesélt egy-két dolgot ezzel kapcsolatban. Ott voltam Bolcsik Zoltán (a móri ügy nyomozásának időpontjába az NNI igazgatója) előadásán is, több mint egy órán át hallgattam a bizonyítékok felsorolását és elemzését. Talán ezek alapján állíthatom, hogy ha nem is ismerem az ügy össze részletét, de elég alaposan ismerem a bizonyítékokat, amelyek Kaiser ellen szóltak. Én csak egy joghallgató vagyok, de ezek alapján minden kétséget kizáróan bizonyítottnak tartottam Kaiser Ede bűnösségét. Mint ahogy tette ezt Varga Zoltán tanár úron kívül még másik kilenc bíró is akik az ügy fellebbvitelénél eljártak. És ahogy gyanítom ti is tennétek, ha ismernétek az ügyet. Varga Zoltán kétszer nyitotta meg újra a bizonyítási eljárást, mert a perbeszédek alatt jelezték neki, hogy újabb lehetséges bizonyítékot találtak. Azt hiszem ennél precízebben, minden körülményt alaposabban mérlegelve nem nagyon lehetett volna eljárni. És mégis tévedett a dolgok jelenlegi állása szerint. Mint ahogy tévedett a kilenc másik bíró, tévedtem én, és tévedtek mindazok, akik úgy gondoltuk a bizonyítékok alapján, hogy Kaiser az egyik móri mészáros. Az Egyetem tér 1-3. (Kilényi Géza professzor után szabadon) egyik oktatója, aki tudomásom szerint soha életében nem volt gyakorló jogász, harsogva követelte Varga Zoltán fejét. Azt nem tudom, hogy miért csak az övét, azt meg még kevésbé, hogy az ügy összes részletének ismerete nélkül

ben állna. Gondolkoznunk kell azon, hogyan tudunk ezen a helyzeten változtatni, mert a nevezésre elfogadott dolgozatokban nem csak a hallgatónak, hanem a konzulenseknek is jelentős munkája fekszik. Összességében lényegesen javuló teljesítményünkből – amely főleg a nagyszámú helyezésben nyilvánult meg – azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a valóban kiváló hallgatókkal a jelenleginél több időt kell foglalkozni (legalább egy-másfél évet az OTDK előtt). Feltétlenül figyelembe veendő a korábbi években kiadott tájékoztató (megtalálható a kari honlapon), amely a jó OTDK-szereplés feltételeit, kiindulópontjait tartalmazza. Nagyon hasznos, hogy kitöltöttük 50 fős nevezési keretünket, mert sok hallgatónk szerzett személyes tapasztalatot, viszont az is látható, hogy néhány hónapos

munkával elkészített – egyébként jó kiindulóponttal rendelkező, fantáziadús – dolgozatoknak a végső jó helyezések szempontjából nincs esélyük. Jobbágyi Gábor tudományos dékánhelyettes hogy vette ehhez a bátorságot, én mindenesetre nem tettem volna a helyében. De nem csak ő kongatta a vészharangot korrupt, gyenge és állandóan hibázó bírósági rendszert kiáltva. Parlamenti képviselők, jogászok és újságírók jajveszékeltek és átkozódtak. Vagyis jajveszékelnek és átkozódnak a

mai napig, ahányszor csak előkerül a móri ügy. Mit tehet erre az OIT? Nem kezdheti el felolvasni a móri ügy aktáit valamelyik tévében, hogy mindenki számára ismertté váljanak a részletek. Még csak azt sem mondhatja, hogy csak az írhat cikket, csak az nyilatkozhat Kaiserről, aki ismeri az egész ügyet. De azt megteheti, és meg is tette, hogy gyakorlatilag egyhangúlag megszavazták Varga Zoltán Legfelsőbb Bíróságra történő kinevezését. Ehhez szeretnék magam és barátaim, évfolyamtársaim és talán az összes hallgató nevében utólagosan is gratulálni Varga Zoltán tanár úrnak! Kovács Bence

kilencedik oldal


Jogász példatár 1.

Rétvári Bence, országgyűlési képviselő Most induló sorozatunkban karunk olyan öregdiákjait szólaltatjuk meg egy-egy rövid interjú keretében, akik dolgos életük első éveivel példák lehetnek a mai pályakezdők számára, Elsőként Rétvári Bencét, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőjét kérdeztem. – Az első végzős évfolyamok egyikében végeztél: mik voltak a hőskor legfőbb jellemzői – akár a hallgatóságot, akár a lehetőségeitek szempontjából? – Ugyan nem az első évfolyamba jártam, hanem a negyedikbe (1998-2003), de még az egyetem épülésének időszakában voltam hallgató. Az építkezés miatti olykor mostoha körülmények óhatatlanul is összekovácsoltak minket. Ennek rengeteg pozitív hatása volt. Segítettük egymást jegyzettel, és minden más módon, sok közös programot szerveztünk. Az összetartásra jó példa, hogy ha pl. sorban álltunk a földhivatalban, bíróságon az iratbeadásra várva, és volt előtted egy Pázmányos, akkor biztos beadta a te anyagaidat is, és ezzel néha órákat nyertél. Az induló évfolyamoknak – főleg a HÖK-ösöknek – pedig lehetősége volt az új kari élet és hallgatói érdekképviseleti rendszer kialakítására, ami a mai napig meghatározó maradt. – Hogyan látod ezzel szemben ma, tíz évvel később az egyetemet? – Szerintem szépen épül és gyarapszik az egyetem. Akkor ér(het)i el majd igazi arculatát, ha az oktatóinak a többsége már a volt Pázmányos hallgatók közül kerül ki. – Hogyan emlékszel vissza az egyetem utáni első éveidre? Mivel foglalkoztál először, és hogyan, mikor lett belőled „hivatásos” politikus? – Egyetem után ugyanabban az ügyvédi irodában jelöltködtem, ahol másodéves koromtól kezdve dolgoztam. Nagyon jó hangulatú iroda volt, sokféle üggyel találkozott az ember. Jó alap volt a szakvizsgához, vagy a mostani saját

Tanulj meg olvasni!

Olvasásfejlesztési tréning – május 23-24. Egyetemistaként, főiskolásként a hallgatóknak szemeszterenként több ezer oldalnyi tananyagot, kötelező és ajánlott olvasmányt kell feldolgozniuk, és ez az általános iskolában tanult módszerekkel szinte reménytelen vállalkozás. A diploma után is rengeteg írásos információ vár ránk: szakkönyvek, tanulmányok, jelentések, összefoglalók, e-mailek, folyóiratok, hírlevelek sokaságát kell elolvasni munkahelyi környezetben is, naponta akár több órát eltöltve ezzel.

ügyvédi irodához. A politika kiskoromtól kezdve érdekelt. Az egyetemen HÖK elnök voltam, sok egyesületben tevékenykedtem, úgyhogy innen nem meglepő lépés a politika. Ha az emberben van elszántság nagyívű tervekre, akkor könnyen fordul a közélet irányába. A politikában pedig szintén mindenhol találkozom Pázmányosokkal. – Miben más ma a pályakezdők helyzete, mint Neked vagy évfolyamtársaidnak? Könnyebb vagy nehezebb? – Nem szívesen lennék most pályakezdő. Sajnos az én évfolyamtársaim közül is sokan hagyták el Magyarországot, hogy jobban boldoguljanak. A következő években szerintem nagyon nehéz lesz a pályakezdők helyzete, ezért mindenkit arra biztatok, hogy minél több gyakorlatot szerezzen már az egyetemi évek alatt. Sergő András

Május 23-24. között rendezzük következő tréningünket, amely szombat-vasárnap 9-16 óráig tart, és amelyen Pázmányos diákok akár 10.000 forintért is részt vehetnek. További részletek és jelentkezés weboldalunkon, a www.jak.ppke. hu/karrier címen.

Lehet más?

Valószínűleg nem. Pedig mostanság egy párt is hirdeti, hogy dehogynem, igenis lehet más a politika. És bár szimpatikusak jelszavaik – mi legyintünk csupán. Nem hiszünk már a mindent megváltoztató szempillanatban – de talán alulról építkezve, a kertjeinket gondozva egyszer, valamikor tényleg lehet más. A politika meg úgyis olyan, amilyen. Annyi konzervatív szkepticizmus maradt még bennünk – sőt, egyre inkább már csak az maradt –,

tizedik oldal

hogy ne higgyünk a hirtelen és azonnali és fényes változásokban. A forradalmak története is mutatja, hogy a „mézes hetek” hamar elfolynak. Egy ideig még álldogálunk, topogunk, néhányan ordibálnak kettőt, hármat – ám végül úgyis hazamegyünk. A forradalmak, akár győznek, akár nem, mindig így végződnek. Persze, kilátástalan helyzetek idején jó hinni, hogy lehet más. Hogy bár a történelem eddig mindig másképp mutatta – mi itt és most mégis kilépünk a medréből. François Ost brüsszeli jogfilozófus írja, hogy egy hagyományból ki lehet szakadni – de magából a hagyományból, mint olyanból, semmiképp. És a hagyomány nem pozitív fogalom. Leíró jelenség. A hagyomány mindaz, ami körbevesz bennünket. Itthon például a kádári világ nyárspolgári, provinciális, zsigulis, aranyászokos lassú, keleties világa. Nékünk ez jutott – és aki itthon akar konzervatív lenni, paradox módon, ezt védené. Lánczi András szerint viszont éppen az a paradoxon, hogy nálunk azok nevezik ma-

gukat konzervatívnak, akik változást akarnának. Minimum egy másik hagyományt. Pedig hagyomány nem teremthető csettintéssel, előrehozott választással, kétharmaddal. Új alkotmány sem eredményez új hagyományt. A hagyomány az, ami van. És ebben értelmeződik át, romlik le, bomlik fel, kásásodik el minden. Kétharmad, új alkotmány, mifene. Mert bármi, amit jogi eszközeinkkel teszünk, értelmét nem az eszközben, hanem az eszközt értelmező, használó közegben nyeri el. Az alkotmány jelentése ekképp az, ami a mi kultúránk, erőnk, akaratunk révén jelentésként kijegecesedik belőle. Nem az alkotmánnyal van hát a baj, ha éppen jelentésével, eredményeivel elégedetlenek vagyunk – hanem velük, velünk, vele, veled, velem. A politika ott téved, hogy rögtön többes számban beszél. A változásnak nem onnét kell kiindulni. Hanem tőlem, tőled, tőle, s csak aztán tőlünk és tőle. Techet Péter


Jó szomszédság

Van egy gyümölcsöskertünk Budapest határában. Gondosan ápolt, jól termő fák vannak benne, de termés sohasem marad nekünk. Valahogy mindig egy-két nappal korábban leszednek mindent a szomszédok. A kertben állt egy kis faház. Apám nagybátyja építgette, szépítgette – mígnem egy szép napon a szomszédok fel nem gyújtották. Porig égett, de nem lehetett bizonyítani semmit, meg hát a rokonságom sem az a „perlekedő” típus, így hát apám nagybátyja nekiállt, újra felépítette, kicsinosította – újra felgyújtották. Az első elkeseredés után a család összefogott, és építettünk a faház helyére egy nagyobb, erősebb és még szebb téglaházat. Nem egyszer betörtek, és a lukas gumicsizmát is elvitték. 2008 februárjában a kedves szomszédok éppen az ablakokon és az ajtó lévő vasrács lefeszítésével foglalatoskodtak, amikor a másik szomszéd észlelte a helyzetet. Elzavarta őket, és kihívta a rendőröket. Mire a szerv kiért, kedves barátaink visszasomfordáltak, elvitték a rácsokat, sőt, az ereszt is leszedték, és még arra is volt idejük, hogy a véletlenül arra járó kereskedőknek eladták az egész szerzeményüket kemény 7.500 magyar forintért. Az okozott kár 180.000 forint volt. Na ebből már eljárás kerekedett, aminek során kiderült, hogy jó szomszédaink enyhén szólva sem makulátlan előéletűek: egyikük tizenötödször lett elítélve a bíróság 2009 márciusában hozott ítéletével. Mindketten 6 hónap börtönbüntetést kaptak, és mellé minimális pénzmellékbüntetést. Mivel az egyikük felfüggesztett próbaideje alatt követte el a fent

taglalt manővert, ezért ő így összesen már 12 hónap letöltendővel gazdagodott. És hogy mindebből mi hogy jöttünk ki? Polgári jogi igényünket a bíróság – ahogy szokás – más törvényes útra terelte – vagyis ha akarjuk, akkor egy-két év pereskedés után megítéli egy másik bíró, hogy a szomszédok kötelesek részünkre valamennyi kártérítést fizetni. Hogy miből, az más kérdés, mert mindkét elkövető munkanélküli… Így tehát a magunk részéről valószínűleg véget is ért volna a történet, csak vártuk volna, hogy 8 hónap múlva jó magaviselettel a szomszéd kiszabadul, és folytatja, amit abbahagyott. Ámde következő látogatásunkkor a telken (két héttel ezelőtt) nagy örömmel láttuk, hogy egy-két gyümölcsfa – köztük az egyik legjobban termő almafa hiányzik. Valaki szépen kulturáltan kivágta, és elvitte. Ha bárkinek tüzelő kellett volna (ebben a hideg télies időjárásban természetesen megérteném), akkor ott volt a kert végében az előző két faházból megmaradt faanyag némileg kormosan ugyan, de legalább már nem kellett volna fáradni a kivágásával… Szóval kártérítésre csak egy-két év múlva számíthatnánk, de akkor sem biztosan, ám előtte 8 hónap múlva kiszabadul a szomszéd, aki várhatóan nem komál majd minket továbbra sem, de addig is valaki már jelezte, hogy törődnek továbbra is velünk. Ilyenkor élmény a családban jogásznak lenni, és hallgatni, hogy miért ilyen az igazságszolgáltatás. Mit mondhatnék nekik? Többé-kevésbé jó ez a rendszer, csak kegyetlenül túlterhelt, ezért

ilyen lassú? A súlyosabb büntetéseket pedig emberrablóknak és apagyilkosoknak tartjuk fenn? Hát ez nem lesz számukra kielégítő válasz. Értem én, hogy válság van (mondjuk egy éve még nem volt) de vajon nem lenne kifizetődő hoszszútávon, ha több rendőr, több ügyész és több bíró lenne? Ha egy rendesen, gyorsan működő rendszer egy ilyen elkövetőt a lopástól számított két-három héten belül leültetne? Biztos vagyok

...lenne inkább a Máris doktor a szomszédom benne, hogy kétszer is elgondolkodna rajta, hogy fél év börtön után szabadulva két hét elteltével visszamenne-e oda? A börtönmunkával keresett pénzéből pedig az okozott kárt térítenék meg. Egy ilyen hatékonyan működő rendszerben a kiszabott büntetésnek talán lenne visszatartó ereje. Ez pedig nem csak a társadalom biztonságtudatának tenne jót, hanem valószínűleg a gazdaságnak is, így tehát befektetésnek is lehetne tekinteni – ha már a pénz a kifogás… Kovács Bence

Majdnem Európa: a Ráday utca

Cikksorozatunkban a Kar környékén található vendéglátóhelyeket látogatjuk, azt szeretnénk kideríteni, melyiket is javasolhatjuk egyértelműen, és melyik az, amit jobb elkerülni. Módszertanunk: álcázva közelítjük meg a kiszemelt egységet, és kérlelhetetlenül szigorúak leszünk. Mai áldozatunk – kissé rendhagyó módon – nem egy adott vendéglátóhely, hanem a Ráday utca, mint jelenség. Néhány évvel ezelőtt Ferencvárosban, a Kálvin térnél történt valami, ami nem illeszkedik a szokásos budapesti közterület-felújítások sorába: itt ugyanis nem pláza vagy mélygarázs épült, hanem egy viszonylag szürke, jellegtelen utcácskáját változtatták át sétálóutcává. Ez a varázslat igencsak hasznos volt, hisz fővárosunk értékelhető közterületei vagy gigantikus villamosátszállók, mint a Moszkva tér, vagy épp a Móricz, vagy pedig az ide látogató turisták intézményesített kirablására szakosodott furcsa helyek, ahová épelméjű lakos még véletlenül sem teszi be a lábát (Váci utca, Vár). Azonban nem lennénk itthon, ha ez nem alakult volna némileg furcsán és ellentmondásosan: a „Ráday” volt ugyan az első olyan felújított közterület, amely tervezésekor kifejezett igény volt, hogy egyfajta közösségi teret hozzanak létre; amely pedig nem létezhet olyan helyek nélkül, ahol a vándor megpihenhet – ez azonban némiképp felemásan sikerült.

Az utca vendéglátóhelyei ősztől tavaszig nélkülöznek mindenféle egyéniséget, gyakorlatilag egyforma, feledhető egységeket találhatunk itt, illetve néhány galériát; azonban a tavasz beköszöntével igen bájos, kiülős helyekkel (túl)zsúfolt, egybefüggő „terasz” jön létre, ahol bizony jólesik megjelenni a magunkfajta harcedzett vendégnek – némely helyről azonban keserű szájízzel távozunk. Szerencsére a kezdeti divat elmúltával mind a kiszolgálás, mind pedig (diákoknál felettébb hangsúlyos dolog!) az árak is normalizálódtak, volt olyan hely (egy teázó – név és cím a szerkesztőségben), amely többszöri tulajdonosváltás után a borzalmasan gyatra kategóriából az erős közepes mezőnyébe küzdötte fel magát. Akad néhány üdítő színfolt (mint például a Pointer’s Pub), amely felveszi a versenyt a közeli Mikszáth térrel, vagy a Prága Teázóval is. Jól tudom, milyen nehéz úgy kellemes helyet üzemeltetni, hogy 500 méteren belül nagyjából tucatnyi versenytárssal kell számolnunk; azonban itt átgondolt üzletpolitika, és kiemelkedő személyzet nélkül lehetetlen egy szezonnál többet túlélni. Fontosak a tavasztól őszig zajló „Kultucca” eseményei, az itteni koncertek csábítóak mindenki számára, és bár környék nem is olyan régen még nem számított a tágabb értelemben vett belváros nyugodtabb vidékei közé, ahol az em-

ber szívesen sétálgatott volna az éjszaka közepén, ez az utóbbi évek során gyors ütemben normalizálódott (bár a Kecskeméti utcai rendőrörs tervezett bezárása vélhetően nem tesz majd jót ennek a folyamatnak); így ma már teljesen vállalható csillagos éjszakákon is. Összegezve: a „Rádayba” ma is jó kiülni, még mindig sokkal kellemesebb, mint a hasonló koncepciójú Liszt Ferenc tér nívósabb helyei – amelyek sajnos hangulatukban nem a bohém egyetemisták, inkább befutott öregdiákok számára kínálnak örömteli időtöltést. Horváth László

tizenegyedik oldal


Tábortűztől a hangversenytermekig Az akusztikus gitár rövid története

Mi jut eszünkbe, ha valaki hátán gitártokot látunk jártunkban-keltünkben? Az első kósza gondolat lehet, hogy az illető bérgyilkos és épp az „ügyfelet” készül a hangszernek látszó tárggyal az örök vadászmezőkre küldeni. Ezek után kimászunk az „El Mariachi” és más hasonló műalkotásszámba menő filmek katartikus hatása alól, és a gitárost kezdjük fürkészni. Megannyi korosztály és stílus képviselteti magát, és számuk szerencsére nő. Mitől vonz ennyi embert ez a hangszer? A válasz egyszerű: technikailag gyorsan tanulható egy bizonyos szintig. Az első pár akkord néhány hét alatt megvan, ezzel már számokat kísérhetünk. Mire viszont a bonyolultabb skálák és jazz-akkordok jönnek, évek telnek el. Igazi mesterré válni csak kevesek tudnak. A kihívás az a gitárosnak, hogy olyan szinten tudjon játszani, ami kiemeli a „gitározgatók” népes táborából. Az ember társas volta és a közösségi muzsika szeretete is népszerűvé teszi hangszerünket. Ki hallott buliról valamilyen „zajkeltő eszköz” nélkül? Sok minden szóba kerülhet ilyenkor, de hamar kizárjuk őket egy társaságban, ahol nem zenészek gyűlnek össze. Fúvósokon való játék közben nem lehet énekelni, rezesek esetén még a hangerő is kritikus. Én legalábbis nem ülnék egy trombitás mellé a tábortűzhöz, amikor a „Börtön ablakába” című örökzöld sláger két versszaka közt játszik közjátékot, bármily művészien teszi is. Nem beszélve a szomszédról, aki aznap este nem velünk táncol, és éjfél körül elege van belőlünk. Rézfúvóson halkan játszani ugyan nem lehetetlen, de ha már előkerül a tokjából, akkor nem is érdemes. További gond ezzel a hangszercsoporttal, hogy hangzatokat önmagában nem játszik, egész zenekarunk meg általában nincs. Óriási népszerűségük ellenére a billentyűsöknél a méret a probléma. Próbáljunk meg egyszer egy páncéltőkés zongorát a vállunkra venni! Ígéretes próbálkozások jelentek meg több hangszergyártónál, de ezek elektromosak és még mindig nehézkesek. Egy hárfánál még mindig könnyebb, nem beszélve egy dobfelszerelésről, ami dallamot nem játszik, de hangulatot teremthet, főleg, ha föl kell vinni az emeletre. Ugyanez a baj a vonósok egy részével, ráadásul mindegyik nehezen tanulható olyan szinten, hogy ne meneküljön a hallgatóság.

Maradnak a pengetős hangszerek. Méretük optimális; ha épp morcos a szomszéd, könnyed egyszerűséggel játszható rajta a leghalkabb pianissimo, akkordjátékra is alkalmas, sőt, énekelni is hagyja a rajta játszót. Közülük a gitárt minden valószínűség szerint az emeli ki, hogy hangzása a legáltalánosabb, a leguniverzálisabb. A banjo, az ukulele vagy a mandolin igencsak speciálisak, nincsenek elterjedve minden kultúrában, ezért nem is használatosak olyan széles körben, mint a gitár. Az időtartam, míg a mai hangszerhez eljutunk, évszázadokban mérhető. Talán a legkorábbi még létező gitár egy 1590 tájáról való, öt hangra hangolt, 68 cm húrhosszúságú történelmi emlék. E korszakban a formai és hangolási változatosság óriási. Csak a 16. században kezdenek áttérni a nagyobb méretre és az öt különböző hangmagasságra. Az „öthangú” barokk gitárok csak a 18. század közepén kezdenek szabványosodni ilyen téren, mégpedig A-D-G-H-E hangolásban. Ekkor jelenik meg Angliában és Franciaországban a hatodik hang, a mély E. Ezek után már csak egy lépés a hat húr megjelenése Olaszországban és Franciaországban, ami megegyezik a mostanival. A ma ismert „klasszikus gitár” csak a 19. század folyamán alakult ki. A fejlődés elsősorban Antonio de Torres érdeme volt. Nagyobb testű, szélesebb hangszereket készített és kitalált egy új merevítőrendszert a test, pontosabban a fedlap belső oldalán. A hangterjedelmében is megnövelt új gitár-koncepció széleskörű ismertségre tett szert, hatása végigsöpört Európán. A spanyol gitárok közül a 20. század elejéig a flamenco volt a legnépszerűbb. Flamenconak nevezik az Andalúziában élő cigányok népzenéjét. Fontos eleme a gitárjáték, melynek jellemzője a fedlapon való dobolás és az éles, rövid hangok. A flamencogitár abban különbözik a klasszikustól, hogy sokkal könnyebb és a húrok közelebb vannak a fogólaphoz, elősegítve a gyors, ütőhangszerszerű játékot. A klasszikus gitárok nagy része Torres modelljének mintájára készül, bár újítások mindig voltak és mindig is lesznek. Az egyik legjelentősebb úttörő az 1833-ban, New Yorkban létrehozott Martin cég volt. Alapítója, Christian Frederick Martin Németországban született, majd emigrált Amerikába. Hamarosan Pennsylvaniába, Nazareth-be költöztek, oda,

ahol a gyár ma is áll. Fokozatosan szabadultak fel az európai hatások alól, és kezdték megvalósítani egyéni elgondolásaikat, ezek közt a híres X-merevítést, ami hozzájárult a Martin gitárok sajátos hangjának kialakításához. Az ’20-as-’30-as években két jelentős változtatást végeztek a hangszereken. A bélhúrokat acélhúrokkal helyettesítették, ami maga után vonta az egész nyak megerősíté- Noel Gallagher is szereti... sét, de új húrlábat is kapott a modell és a bordázatát is megerősítették. A nyakat kijjebb emelték a testből, meghosszabbítva azt és könnyebb játékot biztosítva a magasabban fekvő bundokon. Martin a fémhúros gitár megkonstruálásával átlépte a klasszikus gitár határait. Ezek az új hangszerek már más stílushoz tartoznak: ma folk, vagy western-gitároknak hívjuk őket. A kép még árnyaltabb lett a domború fedlapos jazzgitárok megjelenésével. Ennek úttörője Orville Gibson volt. Természetesen sok cég gyártott még ilyen hangszereket sikerrel, egészen az elektromos gitárok megjelenéséig. A hangerő állandó probléma volt, ha színpadra kellett állni. A testet a Dreadnought után tovább már nem lehetett növelni, mert esetlenné vált volna. A tervezők találékonysága persze nem ismer határokat. Kitalálták már a ’30-as évekre a rezonátoros gitárt-másik nevén dobro-t, ami az utolsó a sorban, ami kizárólag elektronika nélkül működik. Testük fémből vagy fából készült és a bennük elhelyezett alumíniumkúp-ez a rezonátor-hivatott a hangerő növelésére. Érdekes, igen jellegzetes hangjuk miatt ma is keresettek, bár igen kis számban fellelhetők. Itt, ha egy lépéssel továbblépünk, átjutunk egy másik dimenzióba: az elektromos gitárok birodalmába, melyek nem azért különböznek az imént fölsoroltaktól, mert annyira másképp játszunk rajtuk, hanem azért, mert teljesen más kultúra szülte őket: a tömegszórakozás, a tízezres szuperkoncertek és audiovizuális effektek világa, melyben az akusztikus gitár csak kiegészítő bár, de még mindig tisztelettel övezett hangszer. Bujdos Iván Ákos

A Démon gyermekei

Kis teremben összezárva a színészekkel, a történettel, az illatokkal, a hangulattal…ahonnan kimenekülni sem lehet, olyan sokan vannak összezsúfolva a nem túl nagy helységben…ilyen körülmények között kezdődik A démon gyermekei.

tizenkettedik oldal

Japán illatok, ruhák, cipők, frizurák, nevek… minden japán, kivétel a Budai Vár. Ott játszódik a két család története. Rómeó és Júliához hasonlóan, egy ifjú hithű japán (Zolika) szeretné elvenni a japán kultúra professzorasszonyának a lányát (Mónikát). De megjelennek a problémák, a család múltja, a két család konfliktusa, a történelem viszontagságai, a kapszula hiánya (ami Zolika apjának, Lajosnak kellene, hogy ne igya le magát a fia eljegyzésén) és sorolhatnánk. Ezek mellett találkozhatunk a fiatalok problémáival, gyerekkorból hozott félelmeikkel („kukifóbia”, nimfománia), a szülők elnyomott vágyaival, és a szakéval, no meg persze a „kölyökszakéval” is. A férfiakat nők, a nőket férfiak játsszák, kivéve a professzorasszonynak a nyomorból kimentett férjét (leépült csicskását), aki meztelen felsőtesttel ágyékkötőben teszi mindazt, amit parancsolnak neki. Az egész történetet áthatják a ritmusos mondókák, dallamok, idétlen dalocskák, ami miatt még inkább misztikusabb és ijesztőbb lesz az előadás. Nem beszélve Benedek Mari által tervezett színes, túlzó, mulatságos, emellett félelmetes jelmezekről. Pintér Béla a darab írója, rendezője által megszokott toposzok A démon gyermekeiben is megtalálhatók: a

vallásos és ezoterikus világkép kiparodizálása, a nemek felcserélése, a magyarok helyzete, határon innen, határon túl, mindezek mellett ügyesen összemixelve Józsefvárost Tokióval. Összefoglalva: rettenetes szülők és rettenetes gyerekek gyilkos komédiája fut le egy rettenetes országban, végig ezzel a rettenetes hangulattal, de érdemes végig ülni ezt a sok rettenetest! „Kétezerkettő nyarán történt augusztus hó hetedik napján, Tizennégy óra harminc perckor jelentették a rendőrségen, Az első kerületi kapitányságon, hogy eltűnt egy asszony a Budai Várból. Y. Kovácsné- Faragó Zsuzsa, a japán kultúra professzora, Néprajzkutató és műfordító, a piacra indult hetedike reggel, De sem a csarnokban, sem otthonában nem látták őt soha többé.” (A démon gyermekei Pintér Béla és Társulata előadásában látható a Szkéné Színházban.) Zágon Orsi


Kik ezek?

Ízelítő az idei fesztivál-felhozatalból Van ennek a késő tavasz, kora nyárnak egy évrőlévre ismétlődő, határozott hangulata. Ilyenkor kívánkozik ki leginkább az emberfia/lánya egy vendéglátó helyiség teraszára sört iszogatni, kezd el parázni a vizsgaidőszakon (és facsarodik el a szíve azon, hogy az utóbbi bizony gátat vethet az előbbinek), valamint igyekszik mustrálgatni az idei fesztivál-felhozatalt. Nem kicsit ironikus, hogy pont kis hazánk az, ahova valahogy az igazán nagy rock-neveket nem hozzák el, ha igen, akkor ritkán, vagy csak miután már kicsit megkoptak, megöregedtek. Ironikus, mert közben, pedig olyan – tőlünk nyugatabbra – nagy hírnévnek örvendő, ám viszonylag friss bandák jönnek el, akiknek többségéről a nagyközönség nem, vagy nem eleget hallott. Ennek kiküszöbölése végett, rendhagyó módon álljon itt egy ajánló több olyan csapatról, akiket érdemes meghallgatni élőben és lemezen egyaránt, ugyanis mindegyik az elmúlt év során rukkolt elő egy új koronggal! Itt van rögtön például a Volt fesztivál és a Franz Ferdinand, akinek tagjai ezt az egész kemény ütemű,

letisztult, érces gitár-riffekre épülő zenét újra divatba hozták. Jól csinálják, amit csinálnak, ráadásul a koncerteken is kitesznek magukért. Mivel kerülik az elektronikus effekteket, ezért a meglehetősen sa-

játságos magyar hangosítástechnika (ami nagy részben abból áll, hogy ha „rock” banda kerül a színpadra, ezt a hangosításért felelős fiúk úgy értelmezik, hogy „oké, akkor a basszust és a dobot felnyomjuk, a gitár majd úgyis hallatszik, az énekes meg majd megoldja”) sem tudja elrontani az élményt, sőt helyenként kifejezetten előnyére válik a műfajnak. Az idén, januárban megjelent album, a „Tonight” nagyon sok újat nem mutat fel, a két aktuális sláger, a „Ulysses” és a „No You Girls” erősen hajaz az őssláger „Take Me Out”-ra. Ezzel együtt korántsem a megújulásra képtelenség jön le a bandáról, hanem sokkal inkább az, hogy ha egyszer egy recept tényleg nagyon jól működött, az az alapján készülteket a közönség újra és újra szívesen behabzsolja! Ehhez képest egy némileg szerteágazóbb hangzást képvisel a Bloc Party, akikkel majd a Szigeten lehet összefutni. Ők is valahol a britpopnál kezdték, de az utóbbi időkben, nem kevés elektronikát is belevittek zenéjükbe. A csapat különlegessége részben a nigériai gyökerekkel rendelkező Kele Okereke-nek is köszönhető. Az ő hangja egy nagyon izgalmas kontrasztot képez az egyébként rockos zenéhez, azt meg Lenny Kravitz óta tudok, hogy a fekete bőrűek énekstílusa ugyanolyan jól megy a pörgősebb, gitáros számokhoz, mint az R ’n’ B-hez, épp csak valamiért ritka az ilyen felállás. A fesztiválon biztosak lehetünk benne, hogy el fogják játszani a pár évvel ezelőtt rádiók által agyonismételgetett „I Still Remember”-t, épp úgy mint az újabb, kicsit erőszakosabb, kicsit több torzításokkal rendelkező de ugyanakkor kicsit egyedibb számokat is. Azt meg majd meglátjuk, hogy azok a bizonyos hangtechnikusok hogy birkóznak meg mindezzel… Talán az egyik legizgalmasabb előadója a felhozatalnak mégis a White Lies. Ők annyira frissek, hogy az első albumuk 2009 elején jött ki, és rögtön első helyezést ért el az angol lemezeladási listákon. A csapat „Fear of Flying”-ról nevezte át magát, elmondásuk szerint azért, mert a stílus, amit 2005-ös (!) indulásukkor képviseltek, távol esett attól, amit igazán szerettek volna. „Úgy éreztem, ez alatt a név alatt

Paris, je t'aime!

...és Te mit teszel szerelemből? A francia filmnapok végszavaként: 1. „Mindenem megvan ahhoz, hogy szeressenek… de szörnyen magányos vagyok… egyedül a világegyetemben.” 2. A fiú, aki nem fél kimutatni az érzéseit. 3. „Mindenképp beszélni akartam veled, mert úgy éreztem, ha nem beszélünk, még mielőtt eltűnsz, valami olyasmit hagyok ki, ami nagyon fontos.” 4. „…eye contact should be avoided with the other people standing around.” „Verekedni akartál? Mint mindig, mikor veled vagyok.” Szeretet a Coen fivérek módjára 5. Egy nő, aki gyermekőrzőbe adja kisbabáját minden nap, hogy dajkaként dolgozhasson, ám a közös dallam segít… 6. A házaló ügynök boldogsága. 7. „Úgy tett, mint egy szerelmes férfi és újra szerelmes férfivá vált, s mikor elment érzelmi kómába esett.” 8. „Még mindig léteznek cowboyok.” „Most már mehetek? Apa vár.” 9. Pantomimszerelem. 10. „Gondolj úgy Gaspard-ra, mint egy léggömbre, ne úgy, mint egy rabláncra, és majd el tudod engedni.” 11. Elértett mozdulatok… „…csak óvatosan, elég erős.” 12. „Megmasszírozhatom a lábad? Látom, fáj. Hisz’ egész éjjel az álmaimban járkáltál.” 13. „Mennyit kér azért, hogy végignézhetett egy veszekedést?” „Nem sétálhatnánk együtt?” „És te mit teszel szerelemből? Elviselem a fájdalmat, mikor arra gondolok milyenek voltunk.” 14. Vámpírszerelem.

semmi személyesről nem tudok írni, mérsékelten vicces sztorikat találtam ki dalszövegnek, amik még számomra sem jelentettek sokat, nem hogy másnak” vallja be a basszusos Charles Cave. Ez már csak azért is meglepő, mert mind a négy kislemezen kiadott szám, különösen a „Death” és a „To Lose My Life” olyan témákat dolgoznak fel, mint a halál, az ezzel kapcsolatos pánikbetegség és a másik elvesztésétől való félelem. Azok a számok pedig, mint a „Price of Love” vagy a „From the Stars”, amik azokon a bizonyos kitalált „sztorikon” alapulnak, itt már inkább sötétek, néhol melodramatikusak, mintsem jópofák. Érdemes ezért a koncert előtt e szövegeket megkeresni valamelyik honlapon, ugyanis nagyon szépen passzolnak az ugyancsak sötét, ugyanakkor slágeres dallamokhoz. Végül még érdemes a Snow Patrol-ról egy-két szót ejteni. A White Lies-zal ellentétben ez az együttes már 10 évet tudhat maga mögött. Kicsit talán szomorú, hogy az első két albumuk nem aratott mindent elsöprő sikert, különös tekintettel a „When It’s All Over We Still Have To Clean Up”-ra. Ez ugyanis némileg eredetibb a maga visszafojtottságában, mint az összes utána következő album. A már új kiadó által jegyzett további három korong ugyanis sorra gyártotta a slágereket, egyre inkább hátrahagyva a sötét hangzást, és inkább a giccsességbe hajolva, mint szomorúságba. Mindezek ellenére az új CD, „A Hundred Million Suns”, amit késő ősszel adtak ki, egy teljesen szórakoztató, dallamos számokkal teli, csöpögősségében sem zavaró élményt nyújt. A videókat elnézegetve, Gary Lightbody előadásmódja kicsit túljátszott, ami viszont a színpadon előnyükre válhat, úgyhogy minden jel arra mutat, hogy egy erős, és szórakoztató előadásnak lehetünk majd tanúi, ahol leány- (és érzékeny fiú-) szív nem maradhat kifacsaratlanul. Mindezeket összevetve, levonhatjuk, hogy ha nem is ugranak ránk nagy erőszakossággal a hőn várt U2 és tsai kiírások, akkor is érdemes szemezgetni, ízlelgetni, olykor utána olvasni ezeknek az előadóknak, hisz egyik-másik biztos különlegesen jó koncertet fog leadni, és ki tudja? Lehet, hogy egy-két, tíz év múlva már az ő nevükért fognak az akkori zöldfülű egyetemisták ácsingózni. Barát Zsófia

15. „Hogyan is várható el tőled, hogy boldog légy egy olyan férfival, aki minden áron úgy akar veled bánni, mint egy teljesen normális emberi lénnyel?” 16. „Van, amikor az élet változást akar. Mint az évszakoknál. A tavaszunk gyönyörű volt. De már vége a nyárnak. Az őszt észre sem vettük, és hirtelen nagyon hideg lett. Olyan hideg, hogy minden teljesen átfagy. És a hó meglepetésként ért. De ha elalszol a hóban, nem is érzel fájdalmat.” 17. „Tudod mit? Azt hiszem, mégis hozom az ügyvédemet.” 18. „Csak azt tudom mondani, hogy egyszerre éreztem örömöt és szomorúságot, de nem nagy szomorúságot. Mert éreztem, hogy életben vagyok. És ebben a pillanatban szerettem bele Párizsba.” +1 Én pedig ebben a pillanatban szerettem bele ebbe a filmbe. Április 24-én volt egy éves a Párizs, szeretlek. Mármint nálunk. Tizennyolc rövidfilm, 18 rendező és XVIII-féle módja a szeretet kifejezésének. Rövid, hosszú, nagy, lángoló, kihűlt, szeszélyes, fagyos, vicces, brutális, kedves, hálás, alázatos, uralkodó és még megannyi jelző és mindig ugyan az a jelzett szó… Gus van Sant-től kezdve Wes Craven-en át Izabel Coixet-ig a direktor szakma krémje meséli el nekünk, egymást váltva, hogy mit is gondol ő Párizsról, és mit a szeretetről. Javaslom mindenkinek, hogy élje át legalább egyszer ezt az élményt. Mármint a filmet. A többi pedig már egyéni belátás kérdése… Ablonczy Zsuzsi

tizenharmadik oldal


Barangolás Mainz-ban

Mainz Rajna-Pfalz német szövetségi tartomány fővárosa és egyben legnagyobb városa, a Rajna bal partján fekszik átellenben Hessen fővárosával, Wiesbadennel, 200 ezer lakosa van. Otthont ad egy egyetemnek és egy püspökségnek is. A Johannes Gutenberg Egyetem 32000 diákkal, több mint 130 országból a legnagyobb németországi egyetemek közé tartozik. Itt 2200 tudós tanít és kutat 150 intézetben és a klinikán. Hatalmas a diákélet, rengeteg kutatási, tanulmányi, utazási, sportolási és egyéb lehetőségekkel. A városban sok a látnivaló. Egyik fő nevezetessége a Gutenberg Múzeum, amely előtt egy hatalmas könyv van az utcán. Bent meg lehet tekinteni a város nagy szülöttjének, Johannes Gutenberg eredeti nyomógépét, és sok középkori és későbbi érdekes nyomatot. A Szent István templom szentélye feletti hatalmas mélykék háromdimenziósnak tűnő ablakokat Chagall mozaikjai díszítik az ótestamentumból vett jelenetekkel. Állítólag Chagall a munkát először nem akarta elvállalni a zsidóüldözések miatt. A Szent István templomtól sétálva az Óvároshoz ju-

tunk, ami a dóm árnyékától (ahogy egy dal is mondja) egészen a Déli Pályaudvarig húzódik. A történelmi Óváros nagy része megsérült a második világháborúban a brit bombázások során. Itt a kacskaringós utcákban és sikátorokban esténként megtelnek a hangulatos kis borozók és kocsmák. A Óváros közepén található a Császár-tér 14 katolikus temploma közül a román stílusban épített hatalmas Mainzi Dóm, 6 toronnyal, amelyek közül a legmagasabb 83 méter, a belsejében 9 kápolnával és 14 oltárral. A januárban játszott Mainz05-Bayern München jótékonysági focimeccs bevételét a dóm restaurálására fordítják. Jelentős még a Krisztus templom a 80 méter magas kupolájával. Az Eisenturm 1240-ben épült, az Alexanderturmmal és a Holzturmmal együtt ezek az egykor 34 kaput és őrtornyot számláló városfal ma is álló tornyai. A városban sok építészeti stílus képviselteti magát A házak között ma is találhatunk 500 éves fagerendás épületeket. A város tele van szökőkutakkal. Az egyik hatalmas kompozíció, a 150 karneváli figurából álló Karneváli szökőkút. A belvárost kettészeli az 50. szélességi kör, aminek a vonalát felirattal együtt ki is rakták járdából. Mainz belvárosa egyre inkább nagyvárosi karaktert ölt, de a külvárosi részek megőrizték a falusias jelleget. Említésre méltó a Gutenberg-tér Gutenberg szobrával, a Schiller-tér Schiller szobrával. Egyéb látnivaló még a nagyhercegi palota, az igazságügyi palota, a központi pályaudvar és a városi csarnok. A Citadella délnyugati sarkában látható az úgynevezett Eigelstein, régi római falak, amelyeket a hagyomány szerint a légiók Drusus emlékére állítottak föl. Nem szabad megfeledkezni a februári karneválról sem, hiszen Mainz a legnagyobb karneváli városok egyike, valamint a Bundesligában játszó 1. FSV Mainz 05 meccseiről sem! Mainz és az egész kastélyokkal tarkított festői szépségű Rajna-part nemcsak Erasmusra, hanem egyszerű utazási célra is kitűnő választás! Mihalics Vivien

Öt és fél év Idézzétek fel magatokban öt és fél évvel ezelőtti éneteket… Csak nyugodtan, álljatok meg az olvasásban, hunyjátok be a szemeteket egy-két percre, és merengjetek el a múltatokon… Két héttel ezelőtt ünnepeltem egy baráti társasággal a születésnapomat, és az este folyamán rengeteg fénykép készült. Otthon hazaérve nézegettem a fotókat, majd megakadt a szemem egy bizonyos képen, amelyiken egyedül vagyok, és belenézek a kamerába. Ahogyan erre a képre pillantottam egy érzés ütötte fel a fejét bennem. Felnőttem! Egyszer csak elkezdtem kutatni az emlékeim között, mi történt velem az elmúlt években, s rájöttem, most jött el a pillanat, amikor lassan-lassan, de igazán kezembe veszem majd a dolgokat. Mivel hamarosan újra itt a rettegett vizsgaidőszak, kicsit már mindenki azon töri a fejét, miképpen fog felkészülni egy-egy vizsgára. Ez most „csak” egy vizsga, de amiből itt most számot kell adnunk, azt jó eséllyel egész életünkben hasznosítani fogjuk. Természetesen előfordulhat, hogy annyira időszűkében vagyunk, olyan nagy az anyag, esetleg olyan családi problémánk van, hogy akkor is összetesszük a két kezünket, ha éppen átcsusszanunk a vizsgán. Lehet hogy 40 tételből 39-et tudtunk, és mégis pont azt az egyet húztuk ki, amiből nem tudunk levizsgázni. Megbukunk, vagy kegyelem kettest kapunk, talán bizonyítjuk, hogy tényleg az az egyetlenegy, amit nem tudunk, és jobb jeggyel távozunk. Egy a

tizennegyedik oldal

lényeg, mikor elmegyünk vizsgázni, azt úgy tegyük, hogy mindent megtettünk azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el. Hogy biztosak lehessünk abban, azt a tudást kamatoztatni tudjuk majd a jövőben. Persze gondolkodhatunk most is úgy, hogy majd az államvizsgára bepótolom, de lássuk be, ez már nem a középiskola. A jövőben nem fogja érdekelni az ügyfeleket, hogy nem tudunk két ismeretlenes egyenletet kiszámolni, de ha miattunk elveszítenek egy pert, ártatlanul börtönbe kerülnek, vagy elveszik tőlük a gyermeküket, mert mi most hanyag módon nem tanultuk meg azt az egy jogszabályt, amire éppen akkor szükség lenne, senki nem fogja a vállunkat veregetni, hogy ne foglalkozz vele, majd legközelebb sikerül. Nem! Rajtunk a sor, hogy itt és most tegyünk valamit. Ez a „valami” most talán csak a kitűnő átlag, a legnagyobb ösztöndíjsáv, a vizsgák átvészelése, hogy mindenből meglegyen az elégséges. Mindenkinek más. Most a vizsgaidőszak közeledtével, ez egy jó példa arra, hogy átérezzétek, miről beszélek. De a szöveg mögött saját életetek minden percére rálelhettek. Mindenki keresse meg azon terveket az életéből, amelyeket korábban nem valósított meg, mert úgy gondolta, ráér még, és ha ezek megvannak, tegyetek értük minden nap egy keveset. Higgyétek el, öt és fél év múlva érzitek majd az áldásos hatását annak, amit ma itt elkezdtetek. Császár Adrienn

Dózi

A lovak gyönyörű állatok, hűségesek, megtanítják az embert élni, szeretni, érezni. Mi magyarok pedig lovas nemzet vagyunk, alig több mint ezer évvel ezelőtt hírhedté váltunk lóháton. Ám nem csak rettegés jut a világnak, ha magyar lovast lát, hát még ha magyar lovat! Kincsem (1874) többszörös díjnyertes versenylovunk, aki 54 versenyéből 54-et megnyert, Imperial (1960) pedig a XX. század legjobb tenyésztésű magyar versenylova volt. 1960. azonban már viszonylag távol van, és azóta nem nagyon sikerült világraszóló sikert aratnunk – mostanáig! Ma van egy pacink, aki nemzetünk büszkesége lett igen rövid időn belül. Egy négy éves hős, a tavalyi év sportolója. Egyesek úgy gondolták, hogy igazságtalanság egy lovat év sportolója címmel kitüntetni. Nem egészen látom be, miért. Szerencsére ma van egy néhány remek sportolónk, de ez a ló világhírnevet szerzett nekünk egy olyan sportágban, amelybe betörni egyébként meglehetősen nehéz. Azon kívül attól még, hogy állat, ő is ugyanúgy megdolgozik a sikerért. Lényeg a lényeg: boldogok lehetünk, hogy újra él a magyar lovasszellem. Overdose egyébként Angliában született 2005-ben. Tulajdonosa Mikóczy Zoltán, aki 2006-ban vásárolta meg háromezer euróért. Igazán jó vétel volt, hiszen csodálatos futásainak köszönhetően mára öt milliót ér. Sorra nyeri a versenyeket, hihetetlen rekordokat futva. Már-már megszégyenítő a fölénye a többi lóval szemben, amikor két-három-nyolc lóhosszal előttük nyargal be a célba. Míg a pályán kemény férfiként küzd meg a többiekkel, azon kívül sokszor mint egy megszeppent kisgyerek, bújik el gondozója háta mögé. Nagy szüksége van a szeretetre, az odafigyelésre, becézgetésre. Azt mondják, régebben a répát szerette, mára kényesebb lett, és bioalmát eszik. A tréner kockacukrot nem ad neki, hiszen mégis csak egy sportló! Szeretik őt, többek szerint ő a mi új nemzeti hősünk. Lehet benne valami, hiszen csodálatos a boldogság, amit egy-egy futamgyőzelme ad nekünk. Minket képvisel, Magyarországot. Nemsokára a legelitebb közönség előtt bizonyíthat, hiszen május végén a Haydock Park-i lóversenyen indul, majd pedig június közepén a Royal Ascot Derby-n, az egyik legnagyobb presztízsű lóversenyen. A világ legjobb zsokéja fog vele, bizonyára elsőként a célba futni, az angol királynő színe előtt! Amikor születik egy csillag, menetrend szerint bukkannak fel olyanok, akik részesedni akarnak a sikerből. Őszintén remélem, hogy Dózi nem lesz politikai csatározások áldozata. Azt viszont biztosan tudom, hogy ő mindig a mi lovunk lesz. Egy gyönyörű angol telivér, mely csordultig tölti szívünket örömmel. Hrecska Renáta


Szerb Antal: Utas és holdvilág –

„A vonaton még nem volt semmi baj. Velencében kezdődött, a sikátorokkal.” Ezzel a zseniális felütéssel indul Szerb Antal műve, a magyar irodalom egyik legnépszerűbb regénye. Már ez a két mondat is magába sűrít valamit abból a hangulatiságból, ami később az egész könyvet jellemezni fogja. De erről picit később. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mérsékelten kellemes karosszékemben üldögélve az Utas és holdvilág díszkiadását vehetem a kezembe (egyébként: Magvető, 9. kiadás). Általában nem törődöm sokat egy könyv külsejével, de jelen esetben ez másképp van. Most a külcsín, a belső mívesség és a tartalom, amit magában rejt a stílus – most ez a három igazi egységbe forr össze, mondhatni az esztétikum egységébe. Elsőre ez talán furcsán hangzik, de komolyan így van. Nehéz belekezdeni egy ennyire nagyszerű könyv ajánlásába, ezért előre meg kell jegyeznem, hogy kimerítő elemzés helyett csak a benyomásaimról szeretnék pár szót ejteni. Mint ahogy az egész könyv is valahol a benyomásokról szól. Benyomásokról, amelyek hosszú utazás során érik az embert. Márpedig Szerb Antal alaposan megutaztatja karaktereit, és így minket is – persze amennyiben az említett karosszéket bárminemű összefüggésbe hozhatjuk az utazással, mint olyannal. Utazunk ugyanis térben és időben meglehetősen sokat, de legelsősorban bejárjuk az emberi lélek legmélyebb bugyrait. A regény főszereplője, Mihály ugyanis olaszországi nászútja során döbben rá, hogy valami félrecsúszott az életében. Halvány kétely ébred benne, hogy a kispolgári kereskedőélet talán mégsem neki való, és amikor számba veszi a körülményeket, kénytelen-kelletlen levonja a következtetést: voltaképpen alapvetően elhibázott életet élt. Ebből a nem kifejezetten lélekemelő felismerésből következik Mihály visszaemlékezése fiatalkorára, majd pedig az is, hogy múltjának régi, elfeledett alakjai újra testet öltenek a jelenben is. És van köztük minden, mi szem-szájnak kellemes: régen elvesztett legjobb barát, egész életre szóló – és szintén elveszett – gimnazista-szerelem, kínzó nosztalgia az ifjúság iránt, majd pedig valamiféle renitens halálvágy. Annyi biztos, hogy Mihály kiszakad a racionális valóságból, és ideje java részét szűk sikátorokban és tágas hegyek között bolyongva tölti, kétes egzisztenciájú albergókban, vagy éppen kedves kis sziklabarlangokban alszik. Ami igazán remekké teszi a regényt, az a megdöbbentően könnyed stílus,

Könyvajánló

amellyel a szerző megörvendeztet bennünket. Hiszen a rég elmúlt dolgok iránti nosztalgia alapvetően mégsem tartozik a legvidámabb érzések közé, és így a mű tematikájából kiindulva holmi depressziós-borongós, Dosztojevszkij barátunkat idéző mélylélektani értekezést várnánk, szürke fellegekkel, hideg novemberi köddel, szibériai fegyházzal, miegymással… De mielőtt undorodva félrelöknénk a könyvet, kiderül, hogy Itáliában járunk, a nap, a városok ódon-méltóságteljesek, az emberek vidámak és közlékenyek, tehát minden tekintetben kedélyesek a körülmények. És ez a kellemes vidámság végig jellemzi a regényt, összekeveredik a főszereplő személyes vívódásaival, a szinte szakrális jellegű múltidézéssel – és így összességében egy páratlan, sajátos hangulatú történetet kapunk, ami nagyszerűen olvastatja magát. Mihály gyermekkori barátai olyan magától értetődő természetességgel csöppennek bele hirtelen újra a főszereplő életébe, botlanak bele Ravenna utcáin vagy Umbria hegyei között, mintha egész életükben mást se csináltak volna. Később pedig Róma, Párizs és Budapest között keringenek a szereplők, és valami félelmetes magabiztossággal találnak újra meg újra egymásra, hogy ajkukon diszkrét mosollyal szövögessék a történet szálait. Egy magyar szerző tollából különösen furcsának tűnt nekem ez a jó értelemben vett európaiság. A mű magyar szereplői ugyanis szinte folyamatosan külföldön járnak-kelnek, általában jó ismerői az olasz, német, francia és angol nyelveknek és kultúráknak, és ezeket az erényeiket ki is használják. Kinyílik számukra a világ, és így – a regény olvasása erejéig legalábbis – az olvasó számára is. Ez pedig örvendetes dolog. Az európaias nyíltság pedig szerencsére nem csúszik át semmiféle kozmopolitizmusba – végig fontos szerepet játszik Mihály budapesti gyermekkora, és szemléletes leírást is kapunk a korabeli székesfőváros hangulatáról. Ellenben egyenrangú városként jelenik meg Róma, Budapest és Párizs, a szereplők pedig úgy ugranak el egyikből a másikba, mintha csak Egerbe mennének Miskolcról. És jól is van ez így. Szerb Antal remekművet alkotott, de ezt csak kevés ember tudhatja. Maga a szerző gondolkodik el egy tanulmányában arról, hogy minden nemzetnek megvan a legtesthezállóbb művészi kifejező eszköze, ami a magyarok esetében a nyelv, az írás. Ez a mi szerencsétlenségünk, hiszen kevesen beszélnek ezen a nyelven, így aztán nincs sok ember, aki be tudná fogadni a magyar művészetet. Azoknak viszont, akik még mindig követik szerény eszmefuttatásomat – elismerésem a számukra –, Szerb Antal regényével sem lesz gondjuk. Az Utas és holdvilág – sok más magyar könyv mellett – örök érték, és azon kevés megmaradt nemzeti kincsünk egyike, amit irigyelhetnének tőlünk még osztrák sógoraink is. Ezért tehát érdemes elolvasni. És nem mellesleg azért is, mert szórakoztató és tanulságos regény. Bendsák Márton

Dijonban a magyar vadak A dijoni Szépművészeti Múzeum minden évben nagy horderejű tematikus tárlatokat igyekezett összeállítani, azonban az épület 2005-ös renoválása félbeszakította ezt a folyamatot, és kis kiállításokkal próbálták kielégíteni a látogatók igényeit. A munkálatok befejeztével azonban újjáéledt a hagyomány, és idén Közép-Európa felé fordulva a magyar fauveizmus képviselőinek kiválóságait gyűjtötték össze, egy kiállításban szerepeltetve a francia fauveistákkal, akik ihletői, tanítói voltak a magyar művészeknek. Ez a kiállítás azonban nem egy önálló tárlat, hanem a dijoni magyar kulturális szezon keretében tekinthetjük meg. A januárban kezdődött eseménysorozat öt hónapon keresztül konferenciákat, műhelyeket, olvasóesteket, színházi esteket, koncerteket, filmvetítéseket kínál. A magyar művészeti élet sokszínűgégét felvonultató eseménysorozat bemutatására törekedtek a szervezők, nagy megelégedésünkre. Annak ellenére, hogy a fauveizmus megreformálta a magyar festészetet, sokáig a művészet történetében ismeretlen fejezet maradt a magyar társadalom számára. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lelkes dolgozóinak, kutatóinak köszönhetően azonban pár éve sok rég elfelejtett, elveszett mű került újra a napvilágra magángyűjteményekből, közgyűjtemények raktáraiból. A Magyar Nemzeti Galéria 2006-os, a „Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904 – 1914” című kiállítással mi magunk is újra felfedezhettük a fauveizmust. A magyar művek most először mutatkoznak be Franciaországban, egy kiállításban szerepeltetve a francia fauveizmus legnagyobb képviselőivel (Matisse, Derain, Marquet, Vlaminck, Manguin).

A XX. század elején a francia kultúra nagy hatással volt a magyar művészeti életre. A magyarok az elsők között fordultak az új nyugati irányzat felé a merészség és a kromatika jegyében, mindemellett megtartva a magyar sajátosságokat és a művészi identitást. A magyar „vadak” közül (csak a legnagyobbakat említve: Rippl-Rónai József, Czóbel Béla, Berény Róbert, Márffy Ödön, Bornemisza Géza, Perlrott Csaba Vilmos) sokan Párizsban éltek, és privát akadémiákban alakították stílusukat, köztük Matisse iskolájában. Hazájukba visszatérve Nagybányán alkottak ahol a szabadban alkalmazták a fauveista teóriákat. Itt újra felfedezték a magyar tájat, a színekkel játszva szabad utat engedtek a képzeletüknek. Népszerű téma a meztelen test ábrázolása, gyakran a szabadban. Ám ezt az akadémikus, évezredes témát élénk, erőteljes színekkel, hangsúlyos ecsetkezeléssel keltették újra életre, a jellegzetes domborulatokra, hajlatokra helyezve a hangsúlyt. A városi tájkép ábrázolása nem hagyomány a magyar festészet történetében, azonban a franciákat követve Ziffer Sándor, Rippl-Rónai József és Tihanyi Lajos is alkotott ilyen témájú művet. Gyakoriak a holt természetet ábrázoló festmények is, a magyar művészek ennek a motívumnak az ábrázolásában kiemelkedőt alkottak. A női és a férfiportrék, az önarcképek szintén az akadémikus festészet ősi témái, így a fauveistáknak is kedves. Amíg a témaválasztásban a klasszikusokat követik, ez az új nemzedék a festési technikát tekintve forradalmár volt. A színek erősek, nem csak a kontúrok és a kiemelt vonalak adják meg az alak jellegzetességét. A magyar portrékban a francia társaikhoz mérve több volt a humor, az irónia. Ez adja meg a portrékban a ma-

gyar fauveizmus különleges egyediségét. A figurák erőteljes kifejezettsége már-már karikatúrába hajlik át. Erős arcvonások, beesett arcok, élénk színek, tiszta tónusok, erős ecsetvonások figyelhetők meg. A sokféle egyéniség és temperamentum gazdaggá teszi ezt az irányzatot. Mégis mindegyikőjüket egy cél vezette: megreformálni az unalmassá vált akadémikus művészetet, a valósághűségre törekvést. Mert a világ változik, halad, és mi is alakíthatjuk. De a legnagyobb hiba, ha nem veszünk tudomást a változásokról. Ezek a művészek észlelték az új szeleket, és a maguk – egyben a magyarok – képére formálták az irányzatot. Aki kihagyta a 2006-os kiállítást a Nemzeti Galériában, irány Dijon, és most a francia mesterekkel együtt nézheti meg! Aztán kóstolhat-vehet finom erős mustárt, ha már erre jár! Mert a léleknek is, a testnek is kell táplálék. Aradszki Dea

tizenötödik oldal


Eltelt egy újabb év… mint azt megszokhattuk, a vizsgaidőszak előtt megadatik egy délután, idén immár kettő, amikor még utoljára fellélegezhetünk a nagy hajrá előtt: ez a Pro Facultate nap. A sportversenyekkel és karrierexpóval töltött szerdai napot követő második nap nyitányaként Szentmisét mutattak be a díszteremben, amelyet a Pro Facultate díj idei átadása követett. A 2003 óta (első ízben Zlinszky János professzor úr részére) minden évben kiosztott díj a hallgatók, oktatók, alkalmazottak szavazatai alapján jár annak, aki a tanárok közül sokat tett a Kar épüléséért, gazdagodásáért. Idén Szabó István docens, dékánhelyettes kapta a díjat, aki Szilágyi Demeter HÖK elnök laudációja után meghatottan köszönte meg a becses kitüntetést. Ezt követően a tavaly alapított, a mindenkori HÖK által odaítélt „Hallgatókért” (díjazott: Boncza Hajnalka, a dékánhelyetesi titkárság vezetője) és a „Hallgatói Mozgalomért” díjak (díjazottak: Németh András György végzős hallgató és a tutorok közössége) átadása következett. A díjátadást követte a szokásosan megrendezett „próbaper”, amelyről keretes írásunkban részletesen olvashattok. A rendezvény azonban még korántsem ért véget: a díszteremben a rendhagyó Pázmány Szalonon Horváth Attila és Szilasi Alex szórakoztatták stabil rajongótáborukat, a gesztenyés udvarban pedig elkezdődött a késő estig tartó mulatozás: néptáncosok, stand up komédiás, valamint az Animal Cannibals és a Retro School Band zenéje adta a körítést az vizsgaidőszak előtti egyik utolsó közös ellazuláshoz. Hagyomány, értékek, könnyedség: ez a Pro Facultate nap. Kihagyhatatlan.

HÍVŐ SZÓ

Tisztelgés a Teológus és a Pápa előtt

Barát Zsófia rajzai

2009. április 16-án, csütörtökön töltötte be 82. életévét a kiváló teológus, egykori münchen-freisingi érsek, Joseph Ratzinger, a feledhetetlen II. János Pál pápa közeli munkatársa és bizalmasa. Ami miatt ez a tény mindannyiunk számára különleges jelentőséggel bír, és az egész Katolikus Egyház szempontjából is igen lényeges, az az Úr 2005. esztendeje óta betöltött tisztsége. A hajdanvolt Ratzinger bíborost ugyanis abban az évben emelték megkérdőjelezhetetlen többséggel a nagy hatású elődjének halálával megüresedett pápai trónra a bíborosi konklávé tagjai. A Teremtő kiszámíthatatlan döntéseinek következményeként – más nézőpontból a véletlenek különös egybeesésének köszönhetően – pedig az említett két időpont, vagyis születésnapjának, illetve pápává választásának évfordulója között mindössze néhány nap eltérés van. Ennek megfelelően cikkemben két jeles jubileum előtt kívánok tisztelegni. 1927. április 16-án született Marktl am Inn nevű bajorországi falucskában, régi bajor földműves család sarjaként. A család vallásos beállítottságát jól jellemzi, hogy két évvel idősebb bátyja, Georg is a papi hivatást választotta. Őt azonban nem érdekelték annyira a tudományok, illetve az előmenetel, mint öccsét. Ratzinger filozófiát és teológiát tanult a Müncheni Egyetemen és a Freisingi Filozófiai és Teológiai Főiskolán.

tizenhatodik oldal

Pro Facultate 2009 Ismét győzött az igazság: mindenki jól szórakozott A díszterem impozáns falai közt taláros urak és hölgyek készülődtek, majd egyszer csak előkerült egy rendőr is. 14 órakor a bíróság megkezdte a tárgyalást. A talár szigora mögött néha egy-egy mosolyt arcán elrejteni igyekvő bírónőt Ablonczy Zsuzsi (egyben a perjáték három éve lelkes szervezője) alakította, akinek nem nehezebb ügyben kellett ítélkeznie, mint egy hétköznapi, ámbár speciális fordulatokat és elemeket hordozó esetben. Jegyzője pedig immáron harmadszor nem más volt, mint Békés Ádám tanár úr (aki évről évre lelkiismeretesen segíti a szereplők felkészülését). A vádlottak padján Isz Ákos (Borsos Szabolcs játéka által életre keltve) – anyja neve: Bor Virág – ült, budapesti lakos, kit italozó életmódja és szerelemféltése sodort a PPKE bírósága elé. Történt ugyanis, hogy Isz Úr egy napon társával, Rész Egonnal (Békés Sándor alakításában) nagyobb mennyiségű szeszes italt vett magához, de minthogy minden pohár egyszer kiürül, utánpótlásért nézve külön váltak. Ákosnak azonban eszébe ötlött, hogy Egon bizonyára régi kedveséhez ment, Hajnalhoz (a szintén kezdetektől jelen lévő Barát Zsófi játéka által megszemélyesítve), aki immár Egonnal „van jól el” – ahogy Hajnal vallomásából megtudtuk. Így hát fel is kereste a lakást, ahol hajdanán még ő volt a Don Juan, és kevés sikerrel ugyan,

1951-ben, Freisingben szentelték pappá bátyjával együtt. Fiatalon lett egyetemi tanár. Már 1959-től fudamentális teológiát oktatott Bonnban. 1963 és 1977 között dogmatikát és dogmatörténetet tanított a münsteri, tübingeni és a regensburgi egyetemen. Ez utóbbi intézménynek rektor-helyettese is volt, majd 1977 után díszprofesszora lett. Mindeközben az 1962től 1965-ig tartó II. Vatikáni Zsinaton tanácsadóként vett részt. Nagy szerepe volt abban, hogy a zsinat révén sikerült megújítani a Katolikus Egyházat. Egyetemi oktatói pályájának végét az jelentette, hogy VI. Pál pápa 1977. március 25-én München-Freising érsekévé kreálta, majd nem sokkal később (június 27.) bíborossá nevezte ki. Néhány évvel később, 1981-ben II. János Pál a Hittani Kongregáció prefektusává nevezte ki. Tekintélyét és elismertségét bizonyítja az is, hogy 1986 és 1992 között a Katolikus Egyház Katekizmusát összeállító pápai bizottság elnöki teendőit is rábízták. 2002-ben lett a bíborosi kollégium dékánja. 2005. április 19-én, három nappal 78. születésnapját követően, az előzetes várakozásoknak megfelelően, megválasztották az egyetemes Katolikus Egyház fejévé. Egyházfőként a XVI. Benedek nevet vette fel. Mivel a névválasztás általában bizonyos mértékig utal az elődre, érdemes megnézni, ki is volt XV. Benedek pápa (1914-1922). Giacomo della Chiesa az I. világháború idején volt a Katolikus Egyház feje. Sokszor emelte fel hangját a háború ellen, a béke mellett, valamint nevéhez fűződik Jeanne d’Arc szentté avatása. Pápaként nevéhez fűződik három kiemelt jelentőségű dokumentum: sorrendben a Deus caritas est, a Spe

de megpróbált bejutni Hajnalhoz. A jól szituált hölgy, akinek tanúvallomása az egész közönséget magával ragadta, egyértelműen elutasította Ákost, ezért ő egy másik utat választott, történetesen bemászott, pontosabban egy akciófilmbe illő jelenettel bevetődött az ablakon. Hajnal vallomása szerint a földszinti néni hívására, megjelentek a rend őrei és elkapták a randalírozó fiatalt, aki a szerelem és az ital hatásától bódultan magával rántotta Gumi Botond hadnagy urat a földre. Igaz, Gumi Botond (Szenczy Ákos nagy alakításában) vallomásában elmondta, hogy bár súlyos erőszakos magatartást tanúsított Ákos, de tökéletes fizikumának hála pillanatok alatt leszerelte a dulakodót. Abban azonban nem tudtak dűlőre jutni, hiába a szembesítés, hogy ki-kinek a családját emlegette és milyen okból is pontosan a tett színhelyén. Már az első 10 perc után mindenki elfeledte, hogy csak egy per-játékon ül, sőt mikor a korrekt ügyész úr (Sándor Roland Zsolt személyében) vádbeszéde és a védelem részéről felszólaló, ügyvédnő (Juhász Gabriellának hála) kerültek sorra, már senki sem kételkedett az ügy komolyságában. A döntés végül megszületett, Isz Ákos és társai elhagyták a tárgyaló, akarom mondani a Dísztermet, de egy újabb színes emlékkel gazdagították a Pro Facultate napok emlékét. Tóth Titanilla

salvi, valamint Sacramentum caritatis szavakkal kezdődő megnyilatkozások. Ugyancsak regnálása idejére tehető a Názáreti Jézusról írt rendkívül nagy hatású, tudományos és laikus körökben egyaránt elismert könyvének megjelenése. A 2005 óta eltelt négy év krónikájához tartozik az is, hogy ezen idő alatt öszszesen 38 bíborost kreált. Ezek mellett több mint tíz alkalommal utazott Olaszország határain kívülre. Ezen missziós látogatások közül kiemelkedő jelentőségű az Auschwitzban, Törökországban, illetve az ENSZ-ben tett vizitációja, valamint a 2009-es év nyarán a Szentföldre tervezett útja.

Mindenki maga ítélje meg, hogy miképpen látja Joseph Ratzinger, vagyis XVI. Benedek életét és tevékenységét, úgy teológusként, mint pápaként. Ám azt egész egyházunk nevében kívánom: Isten áldja, és éltesse még sokáig Szentatyánkat! Teleki Levente


XII. évfolyam 3. szám  

XII. évfolyam 3. szám

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you