Page 1

Bemutat贸album


NAGY IDŐK FOCIJA

Bemutatóalbum a 100 éves NAC tiszteletére rendezett futballgáláról


Támogatók:

A nagyváradi gálamérkőzés, illetve e könyv létrejöttének okán köszönet illeti Schmitt Pált, Orbán Viktort, Tőkés Lászlót, Tőkés Mátét, Czene Attilát, Nagy Eleket, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, a Partium FC-t, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát, a Magyar Labdarúgó Szövetséget, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sport Államtitkárságát, a Vegyépszer Zrt.-t, az OTP Bankot, a MOL-t, a Duna Televíziót, a Nemzeti Sportot, Rácz Gábort, Szőke Istvánt, Jenei Imrét, Papp „Csicsó” Lászlót, Pászkány Árpádot, a Sport Extrát, Blidár Jánost, Szepesi Attilát, Dr. Dorkota Lajost, Karcis Barnát, Vertán Györgyöt, valamint, de nem utolsó sorban az IJ. Communication munkatársait.

Szerkesztő: Kató Lenke A könyvet tervezte: Szőke István Szerzők: Deák Zsigmond, Gecse Géza, S. Tóth János,

Simon Zoltán, Szilágyi László, Thury Gábor

Fotók: Fekete Csaba, Mohácsi László, Székelyhidi

Balázs, Szilágyi Lóránd Korrektor: Kis Nikolett

Nyomtatás: Pauker Nyomda Kft. Kiadó: IJ. Communication 1062 Budapest, Váci út 1–3. B torony 1. emelet E-mail: info@ijcommunication.com www.ijcommunication.com © Minden jog fenntartva.


Tartalom Elnöki köszöntő

6

Válogatott gondolatok a Nagyváradi Atlétikai Club centenáriumára

10

A futball – kultúra kérdése

18

„Olimpiai bajnok vagyok, de még egyetlen pályaudvaron sem fogadtak ennyien!”

22

„Nagy idők focijának” öröme és üzenete

26

NAC, avagy a nagyszerű nagyváradi klub alapításának 100. évfordulója

30

A NAC-legendáról beszélgettünk az élő legendával

36

„Ez igazi magyar–magyar találkozó volt!”

42

A Fekete Párduc

48

A futball ma – matematika és színház

50

Visszatérés a gyökerekhez

56

A centenárium üzenete

58

„Először a szívet kell megnyerni!”

62

A legendás pályától Ady kedvenc kávéházáig

66

(Futball)családegyesítés

70

A Partium FC

74

Futballcsillagok

78

„Nekem ők ma is szent emberek”

84

„Már a meghívástól elérzékenyültem!”

88

„Aki a múltat nem tiszteli, az a jövőt nem érdemli…”

92

„Felemelő volt a rendezők és a közönség produkciója...”

94


Elnöki köszöntő „Régi dicsőség”: sokszor hallott, használt szókapcsolat. Leginkább búsulva, nosztalgiával emlegetjük, ha valami egykor szép és sikeres volt, s ma már igencsak távolra került tőlünk. Pedig a régi dicsőség egyik legnagyobb erénye, hogy évtizedek múltán is hatni tud, a siker örömének megidézésére akár igazi, vérbeli új dicsőség épülhet. Igaz, kell hozzá némi elszántság és sokakat megmozdító lelkesedés, de mindkettő bőséggel akad a magyarok tarsolyában. 2010-ben 100 esztendős lett a Nagyváradi Atlétikai Club. A születésnapost együtt köszöntötték a magyar foci hősei, tisztelők és hozzáértők lelkes hada, edzők, játékosok, sportvezetők, újságírók, és a mindig hadra fogható közönség. Nagy örömmel láttam a résztvevők között nagyszerű sportembereket, akiket – szerencsés ember lévén – a barátaimnak tekinthetek: például Jenei Imrét, Bölöni Lászlót, Szatmári Sándort, Esterházy Mártont, Zámbó Sándort, Papp „Csicsó” Lászlót, vagy természetesen Buzánszky Jenőt. Nekik és a többieknek is hálával tartozunk, hogy megmutatták a mai nemzedéknek: van hová visszatekintetni, van kikre felnézni. Hiszen Nagyváradon november 13-án olyanok is sportszárat ragadtak, akiknek az „amióta az eszemet tudom” e tiszteletre méltó száz évnek jó, ha az utolsó évtizedét jelenti. A legifjabbakat is pályára hívta az emlékezés: a Partium FC és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia növendékei megmutatták, hogy megvan bennük ugyanaz a tűz, ami a magyar labdarúgást valaha a világ élvonalában tartotta. Az ünneplés tehát nem pusztán a régi dicsőségről, hanem az új remények megfogalmazásáról is szólt. A tekintélyes évfor8

NAGY IDŐK FOCIJA

duló jó alkalomnak bizonyult arra, hogy ünnepeljük magát a magyar labdarúgást, annak legszebb történelmi hagyományait és jelenkori törekvéseit. Továbbá: ünnepeljük az öszszetartozást, a magyarságot, a megértés és békés együttélés erényét. A legendás nagyváradi csapat valaha két országnak volt bajnoka, pedig városuk egyetlen lépést sem tett semerre, maradt a térképen ott, ahol volt. 1944-es magyar bajnoki győzelmével a NAC történelmet írt: először végzett az élen nem fővárosi csapat, ráadásul igen tekintélyes, 13 pontos előnnyel az ezüstérmes előtt. Aztán újra megmozdult felette a történelem: annak hullámai vetették hol az egyik, hol a másik partra. A lényeg azonban végig megmaradt: egy célratörő, sportszerető közösség. A sportban a legszebb, hogy igazából csak ez számít: a közös cél, amely Nagyváradon nagy formátumú futballisták sokaságával éreztette meg a siker ízét. Olyanokkal, mint a mindig alapember Lóránt Gyula, akire csak meghatottsággal tudok visszaemlékezni. Az Aranycsapat briliáns balösszekötője első élvonalbéli meccsét a NACban játszotta. Bodola Gyulát sem kell ezen a vidéken senkinek bemutatni: ő góljait a 40-es évek sikereihez, nevét a nagyváradi stadionhoz adta. A történelem felkavaró változásai olykor szebb, szerencsésebb mederbe terelik az életet. Magyarok és románok: ma egy európai közösségnek vagyunk a tagjai, s ebben a kötelékben minden korábbinál nagyobb az esély, hogy a nemzethez tartozás megélése bárhol – az anyaországban és a határainkon túl is – természetes, gazdagító legyen. 2011 első felében


Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnöke. Nem véletlen, hogy elnöki célkitűzéseink között előkelő helyen szerepel, hogy elősegítsük Románia mihamarabbi csatlakozását a schengeni övezethez. Hiszen egymásra utaltan élünk itt, a Kárpát-medencében: hőseink és bajnokaink, céljaink és érdekeink is lehetnek közösek. A világ számos olyan problémával küzd, ami a pályákon elveszti minden jelentőségét, megszűnik problémának lenni. A sportban mindenki ellenfélnek, s nem ellenségnek tekinti a másikat. A nemes versengés nyelvén könnyebben megértjük egymást. Ha valami a világban szépen, emberien, jó arányérzékkel intéződik, magyarul azt mondjuk rá: sportszerű; vagyis olyan, mint az igazi sport: tiszta és igazságos. Régóta tudom, tapasztalom, hogy a sport mire képes. Az emberi szervezetben, az egyén izomzatában, a személyes akaraterőben; de egy nagyobb testben: a közösséget öszszetartó ízületekben, a kapcsolódást hordozó idegekben, a nemzet szilárdságát adó titokzatos csontozatban is. Vagyis bennünk, mindannyiunkban, együtt. Akinek csapata van, annak közössége van: tartozik valahová. A pályán szívből szól a „hajrá!”, felemelő a nemzeti büszkeség: sem szégyellni, sem magyarázni nem kell e különleges érzést. Ezt a közösségi erőt, ezt a csapatszellemet lehetett érezni a kerek évfordulóra előkerült réges-régi, fekete-fehér filmkockákon, ahol jól öltözött urak elegáns visszafogottsággal, de lángoló tekintettel biztatják övéiket. Ugyanezt lehetett átélni most, amint a 21. században újra világossá vált, mennyire fontos Nagyváradnak a foci, és mennyire fontos az anyaországiaknak Nagyvárad.

10

NAGY IDŐK FOCIJA

2010 novemberében, a Nagyváradi Atlétikai Club 100. születésnapján újraéledt a régi dicsőség, egy évszázados történet nagy pillanatait, csodás eredményeit, és az összetartozást éltették. Nem pusztán régi tablókat, a múlt kimerevített képeit nézve, hanem úgy, ahogy sportemberekhez méltó: mozgással, küzdelemmel, viadallal. Köszönet érte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, a Partiumi Keresztény Egyetem Sportklubjának, minden nagyváradi és budapesti szervezőnek, valamint az eseményt felkaroló Tőkés László barátomnak, az Európai Parlament alelnökének. Ahogy a lelátók kórusa szokta volt zengeni: szép volt, fiúk! Őszintén remélem, hogy lesz folytatás. Schmitt Pál a Magyar Köztársaság elnöke


Baloldalt: A labda a hálóban Lent: A múlt csillagai és a jövő reménységei

100 éves a NAC

11


Válogatott gondolatok

a Nagyváradi Atlétikai Club centenáriumára

M

UHI, MOHÁCS, KISMAJTÉNY, VILÁGOS, TRIANON – mindmegannyi gyászos emlékű történelmi helyszín. Vesztett csaták és korszakokra kiható vereségek szimbolikus emlékhelyei. Jogos az önvizsgálatra késztető bírálat, hogy mi, magyarok szinte mindig csak a tragikus évfordulókra, történelmi eseményekre emlékezünk. A vészre, a veszedelemre, a tragédiára, a vértanúkra. Mintha egész „dicső múltunk” csupán ebből állana… Ideje már, hogy múltunkban a jót is felfedezzük! Ne csak a vértanúkat, hanem a hősöket is megünnepeljük. Ne csak a vereségekről emlékezzünk, hanem a győzelmeket, a sikereket is felidézzük. Ne csak kopjafákat és síremlékeket, hanem győzelmi jeleket és helyeket is avassunk és megjelöljünk… Ne csak a berni 3 : 2-es vereség emlékét sirassuk, hanem az Aranycsapat 6 : 3-as diadalát is számon tartsuk. A Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) százados évfordulójának mintaszerű megünneplése erre mutat példát. Mégha Erdély – és Várad – fájdalmas elszakításáról megfeledkezni nem is tudunk, a NAC 1944-beli bajnoki győzelmére mindenkor emlékezzünk…

» A második világháborút követő újabb vereségünk emlékét szintén „békévé oldja az emlékezés”. Az élet tovább megy, „az élet él, és élni akar”. A NAC 2010. évi centenáriumán nem a magyarok és románok szembenállásáról beszéltünk, hanem arról, hogy a nagy múltú csapat, minekutána 1944-ben, első „vidéki” csapatként a magyar futballtörténetben, elnyerte a bajnoki címet, alig öt évvel később, 1949-ben a romániai csapatok rangsorában is az élen végzett. Egymással szembe került országainknak és népeinknek – a megszenvedett béke jegyében – ilyenképpen szerzett dicsőséget. Száz év után pe12

NAGY IDŐK FOCIJA

dig, a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban megrendezett focigálán, az egykori öregfiúk és a mai fiatalok játékukkal – az örökölt ellenségeskedés helyett – népeink európai közeledését szolgálták. » Következő gondolatunk az emberség és a magyarság együttes és egymástól elválaszthatatlan vállalásának irányába vezet bennünket. Weisz Péter debreceni barátunk alig győzte számlálni, hogy a NAC gárdájában egykor hány zsidó fiatal rúgta a labdát. Hogyha statisztikát készítenénk a csapatkeret nemzetiségi összetételéről, a magyar derékhad mellett a németet és a románt is szép számban találhatnánk meg. Arról nem is beszélve, hogy ezek a bajnokságot nyerő drága fiúk mit jelentettek a magyar hazának, és miként lelkesítették az őket ünneplő román szurkolókat. Hogy váradi ötös csatársorával a NAC – a ‘30-as években – miképpen szerzett dicsőséget a nagykorúsodó romániai válogatottnak… A későbbiekben eluralkodott nacionálkommunista románosító sportpolitikával szöges ellentétben a kezdeti idők csapatszelleme és „testvéri” focija a mostani világban is példa lehet számunkra az emberség és nemzetiség, közelebbről pedig magyarságunk minden körülmény között való természetes vállalására. „Sătmăreanu” miért ne lehetne Szatmári, vagy a legendás Bodola „Iuliu” alias Gyula a romániai tizenegy 48-szoros válogatottja, a nyomukba lépő Jenei Imre pedig az Európa-bajnok Steaua jeles csapatvezetője?! – tehetjük fel a kérdést magunkba szállva. » Az elanyagiasodott profizmus jelenkori kozmopolita sport- és futballvilágában is jó példával járnak előttünk az útmenti játékterekről kikerült, a grundfociból kinőtt egykori


„csupa szív” játékosok, akik szomszédságuk és baráti körük csapatszellemében összeszokva, istenadta tehetségüknek és saját szorgalmuknak köszönhetően váltak ki és vitték sokra – az őket övező kisebb-nagyobb helyi közösségek oltalmában. Igen nagy veszteséget és kárt jelent, hogy mára már a tehetség is puszta árucikk lett, a sportélet pedig akár egy felvevőpiac… Márpedig a valódi értékeket a világon semmilyen érdek nem cserélheti fel és nem pótolhatja. Az Európai Parlamentben is felvetődött az a javaslat, mely – Schmitt Pál államelnök, volt olimpikon és európai képviselő kezdeményezésére – meghatározná, hogy egy adott ország nemzeti válogatottjában milyen arányban vegyenek részt a hazai és külföldről szerződtetett játékosok. Akármi is lenne a kimenetele ennek az elgondolásnak, mindenképpen a saját értékeink és tehetségeink fokozott megbecsülése irányába mutat. Magyarország államfője, a NAC-jubileum fővédnöke – éppen úgy, mint Orbán Viktor, a váradi focigála nagylelkű támogatója, s a felcsúti focicsapat igazolt játékosa – arra törekszik, hogy a nemzeti sport, kiváltképpen pedig a csapatjátékok, újból felvirágozzanak. Ezt a célt követi a „Nagy idők fociját” idéző nagyváradi futballünnepség főszervezője, a Partiumi Sportklub, és ennek szolgálatában bocsátjuk közre a NAC emlékét és századik évfordulóját megörökítő színpompás albumunkat. Nagyvárad, 2011. január 12. TŐKÉS LÁSZLÓ az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke

14

NAGY IDŐK FOCIJA

Előző oldal: Tőkés László beszédet mond a gálamérkőzés előtt Lent: Tőkés László a nagyváradi pályaudvaron fogadja a nosztalgiagőzössel érkezett díszvendégeket


Felcsatolják a hatalmas 424-es gőzöst a nosztalgiaszerelvény élére

NAC Album  

NAC Album DASCV fsf vwdsvc dsvswd