a product message image
{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade
45 minute read

HEDDA GABLER

Részletek egy Ibsen úrhoz címzett képzeletbeli levélből

Mester, izgatottan vetem papírra ezeket a sorokat, sok kérdést kell feltennem Önnek… A 21. században vagyunk és a Hedda Gabler nagyon másként hangzik most, mint egykor. Ez természetes, minden remekműben van valami örökkévaló, ugyanakkor a pillanathoz is szól, közvetlenül bennünket érint, megdöbbenünk, hogy milyen aktuális. De amikor megírta, a darabot nem értették, és bár eltelt 100 év, egyesek közülünk ma sem biztosak benne, hogy értjük. Romániában elég ritkán játszották, mostanában soha nem kerül színpadra. Hosszú ideig talán Heddát rosszul értelmezték, egyfajta szörnyetegként, egy női Jágóként. Én nem hiszem, hogy szörnyeteg, biztos vagyok benne, hogy a szerző sem hiszi annak. Teljességgel emberi vonásai vannak. Tudom, hogy erről írt… az emberségről; még arra is tett utalást, hogyan fedezhetjük fel. Amikor 1890-ben megírta ezt a darabot, Hedda a kor konvenciójának és hagyományának hatása alá került, csupán a színészi alakítás számított. A rendezőnek jelentéktelen szerepe volt, akár egy segédnek, a színészek pedig a polgári színház szabályainak megfelelően játszottak s valamiféle pszicho-realista melodrámát vittek színre. Éppen ezért fiatal koromban (veszem a bátorságot, és kijelentem:) nem nagyon tetszettek az Ön darabjai. Túlságosan realistának és nehézkesnek tűntek, az előadások fullasztóak voltak, gyakran unalmasak. És a humor aztán végképp hiányzott belőlük. És talán éppen emiatt is történt, hogy a színészekkel együtt meglepődtem, amikor a Hedda próbáin gyakran kitört belőlünk a nevetés. Rájöttünk, hogy több helyzetből olyan humor árad, amelyet nem is gyanítottunk volna: kacagtunk, aztán amikor elgondolkodtunk afölött, min is nevettünk, nem kacagtunk tovább… Talán azért, mert most másképp szól a szöveg; azt mondanám, ma a Hedda – tragikus vígjáték. Sokkal cinikusabb és imorálisabb világban élünk, mint Ön, Mester, és a darab olyan, akár egy savas, könyörtelen szatíra, a mi fogyasztói társadalmunkról írt gúnyirat. „A társadalom soha nem más, mint egy fehérre meszelt sötét kripta.” Meghökkentő, durvaságában igaz mondat. Világos, hogy a Hedda Gabler több szinten is játszható, és ha közülük néhányat megértettünk, akkor nem dolgoztunk hiába. A mai rendezők más szemmel néznek Önre… ki akarnak törni az öntőformából, újra meg szeretnék fogalmazni Önt. Ami engem illet, nem hajlok a dekonstrukcióra, a

posztmodernre és semmilyen irányzat felé vagy alá. A színészeknek szükségük van a rendezőre, ahogy ő is mélyen függ tőlük. Amikor a nagyokkal dolgoznak az Ön szövegén, egy Zadekkel, egy Ostermeierrel vagy egy Van Hove-val, az ember rögtön érzi az alkotó energiát. És a szándék, hogy valami frisset fedezzenek fel, új perspektívákat nyit meg. A mai heterogén világban a színészek nem támaszkodhatnak egyetlen technikára, a lélektani realizmuséra, különböző kifejezési formákat keresnek. Elismerem, engem is befolyásolt ez a szellem, tanultam ezektől a rendezőktől. Gondolom, olyan Ön is, mint minden drámaíró, tart attól, hogyan élik túl a darabjai ezeket az újításokat. De remélem, nyitott marad. Azt nyilatkozta egyszer: „az írás olyan volt számomra, mint egy fürdő, amelyből tisztábban, egészségesebben és szabadabban kerültem ki. És mint minden író, gyűlölöm, ha megváltoztatják a szövegemet, ha összevissza vagdossák.” De hát a Hedda Gablerben képtelenség megváltoztatni bármit is. Tökéletes a szerkezete, teljesen zárt. Amit megpróbálok, az csak annyi, hogy megértsem a darabot. A rendező szerepe az, hogy hangulatot teremtsen, beállítsa a szavak ritmusát, megkeresse a szünetek és a hallgatások helyét. Annyit mégis megengedtem magamnak, hogy hozzáadjak valamit a szöveghez: az Apa Hangját. Az apa tábornok volt, rendhez és fegyelemhez szokott. Hedda, mint Csehov három nővére (ez az úr az Ön kollégája és vetélytársa), a kaszárnyában kialakult előítéleteket, a merev és fojtogató konformizmus és egy kizárólag hímnemű tekintély káros hatását szenvedi meg. Következésképpen mindent, ami az érzelemmel, az érzékenységgel, a nőiességgel függ össze, elfojt. Heddát katonásan arra nevelték, ne mutassa ki a szenvedélyeit, mert ez sebezhetővé teszi. Ugyanakkor a hideg külső alatt veszedelmes láng pislákol a tudatalattijában. Nincs bátorsága, hogy kihasználja ezt a vitális energiát, ezért menekül önmagától, menekül a valóságtól, menekül a viszonytól, fél attól, hogy uralkodjanak fölötte, de a valóság öklével az arcába csap. Hedda a képzelgések és illúziók senki szigetére menekül, amíg az el nem merül. Rendre szertefoszlik a lelki nemesség, az esztétikai szépség és a morális tisztaság illúziója. Végül csak néhány barát marad mellette: apja pisztolyai. Éreztem, kell ide az apa zsarnoki jelenléte, bénító dogmája, hogy jobban megértsük Heddát, saját

neveltetésének rabszolgáját. A mai, gazdasági válságba süllyedt világban, amelyben csupán a pénz általi üdvözülésről beszélnek, ahol mindenki társadalmi státusát félti, ahol hiányzik a szerelem és a házasságok sorra omlanak össze, a Hedda Gabler szereplői a mai ember reflexióivá válnak, a darab nem más, mint a be nem teljesült emberi potenciál tragikomédiája. Azt hiszem, tulajdonképpen azt szerette volna megjeleníteni a színpadon, Mester, hogyan működnek az élet sötét erői, amelyek uralkodnak fölöttünk és elrángatják az agyunkat és a lelkünket. A felebarátainkkal szemben érzett gyűlölet, a szerelem teljes hiánya, íme, egy tévesen élt élet következményei – számomra ez az ibseni üzenet. Tudom, gyűlöli az üzeneteket, mégsem vonom vissza a szavaimat. És még valami: ha Csehovnál sok a szeretet, Önnél semmi ilyesmi nincsen, a Hedda Gablerben legalábbis nincsen. Valóban, Lövborg és Hedda talán tényleg lehetett volna egy egyedi Romeó és Júlia páros, de az érintés lázas vágyát brutálisan ellensúlyozza Hedda félelme az odaadástól, a szerelemben való megnyílástól, amely nem más, mint az apa tekintélye előtti tragikus önfeladás következménye, megakadályozza ezt. Csehovnál másképp van… De mindkettőtöknél ugyanaz az igazság iránti szenvedély érződik. A különbség a remény körül érhető tetten: Csehovnál létezik, abban a fénylő perspektívában, hogy láthatjuk magunkat olyannak, amilyenek valójában vagyunk, hogy nevethessünk magunkon és emberi tökéletlenségünkön – Önnél, Ibsen úr, a remény a fagyos és sötét pincefolyosókon raboskodik, ahol nincs öntudat, és ahol az emberek elvesztették bármiféle fegyelmüket és emberségüket, és úgy cselekednek, mint valami állatok, összetéveszthetjük őket

a patkányokkal. Még egy kérdés: feminista-e Hedda? Tudom, kockázatos, hogy egy férfi rendező feltegye ezt a kérdést… Jon Fosse is, az Ön szellemi dédunokája, az a kortárs drámaíró, akivel a legtöbbször összehasonlítják, azt mondja: „ostobaságnak tartom, hogy Ibsent feministának tartják… még James Joyce is azt írta valahol: ‚ha Ibsen feminista, én püspök vagyok’.” Elmondanám, mi történik a Kolozsvári Magyar Színházban. A színház igazgatója, Tompa Gábor, nagylelkűen meghívott, hogy ismét dolgozzak itt, és észrevette, hogy a korábbi előadásokkal (Ványa bácsi, Suttogások és sikolyok) együtt a Hedda trilógiát alkot. Azt kérdeztem magamtól, mi lenne a kapcsolat e trilógia darabjai között?! A válasz ösztönös volt: a színészek. Ahogy ezzel a társulattal dolgoztam, többször is elképzeltem, hogy olyan csapatot edzek itt, amely színvonalában azzal hasonlítható össze, amit a fociban a Barcelona képvisel. A párhuzamban semmi túlzás nincsen. Velük együtt megnyertünk minden kupát (még ha esetünkben ezek a címek szerényen az UNITER gálára korlátozódtak is), ezért azt hiszem, sürgősen lépéseket kellene tenni az UTE Európai Színházi Uniónál, hogy ez a kitűnő focistákból álló csapat látható legyen Kolozsváron, Bukaresten és Budapesten túl is. MEGÉRDEMLIK! Hogyan fejezhetném be ezt a levelet? A legfelkavaróbb mondattal, amit valaha is írt: „Ha mi, holtak, feltámadunk, azt látjuk, hogy soha nem éltünk.” ETTŐL AZTÁN TÉNYLEG MAGUNKHOZ KELLENE TÉRNÜNK!

(fordította: Demény Péter)

© 2012 Biró István

Fragmente dintr-o scrisoare imaginară adresată Domnului Ibsen

Maestre, vă scriu cu emoție, am multe întrebări să vă pun... Suntem în secolul 21 și Hedda Gabler sună foarte diferit acum. E normal, orice text mare are ceva etern și în același timp corespunde momentului, ne atinge direct, ne surprinde cu cât de actual e. Dar la timpul când ați scris-o, piesa nu a fost înțeleasă și, deși au trecut peste 100 de ani, nici azi, unii dintre noi nu suntem siguri că o înțelegem. În România s-a jucat destul de rar, acum chiar deloc. Poate că pentru mult timp personajul Hedda a fost prost interpretat, ca un fel de monstru, un Iago feminin. Nu cred că e un monstru absolut, sunt sigur că nici Autorul nu crede. E întru totul umană. Știu că despre asta ați scris...despre umanitate; în piesa Dvs. chiar ne dați indicii cum s-o descoperim. Când ați scris piesa în 1890, Hedda era supusă convenției și tradiției timpului, interpretarea actoricească era tot ce conta. Regizorii aveau un rol mic, auxiliar, iar actorii jucau în tiparul teatrului burghez, un gen de melodramă psihologico-realistă. De aceea, când eram tânăr (îmi iau curajul să afirm ce urmează), nu-mi prea plăceau piesele Dumneavoastră. Mi se păreau construite prea realist și greoi, spectacolele erau sufocante, deseori plictisitoare. Și lipsea cu desăvârșire umorul. Și poate de aceea, împreună cu actorii am fost surprinși în repetițiile cu Hedda când explodam cu toții în râs! Descopeream că multe situații aveau un umor dement, nebănuit: râdeam mult, apoi, când ne gândeam de ce am râs, nu mai râdeam... Poate pentru că textul sună altfel acum, aș spune că azi Hedda e o comedie tragică. Trăim într-o lume mult mai cinică și imorală și piesa apare ca o satiră acidă, nemiloasă, a societății noastre de consum. Îmi amintesc ce ați spus: “Societatea oricând nu-i decât un cavou sinistru bine spoit”. Dur de adevărat. E clar că Hedda Gabler poate fi jucată pe mai multe niveluri, și dacă vom reuși să înțelegem câteva dintre ele, atunci nu am muncit degeaba. Regizorii de azi vă privesc cu alți ochi... vor să spargă tiparele și să vă reinventeze. În ce mă privește, nu am înclinație pentru deconstrucție, postmodernism sau alte isme. Actorii au nevoie de regizor, cum și el e adânc dependent de ei. Când lucrează pe textele Dvs. cu regizorii mari, cu un Zadek sau Ostermeier sau Van Hove, imediat se simte un curent creator. Și încercarea de a descoperi ceva proaspăt pe scenă dă naștere unei perspective noi. În lumea confuză, eteroclită de azi, actorii nu se mai pot baza pe o singură tehnică de joc, cea a realismului psihologic, ci caută forme diferite de expresie. Este exact ce încercăm și noi. Recunosc că și eu am fost influențat de acest spirit și de acești regizori. Îmi închipui că sunteți ca orice dramaturg, îngrijorat de cum vor supraviețui piesele acestor înnoiri. Dar sper să rămâneți deschis. Știu, ați declarat: “scrisul a fost pentru mine ca o baie din care am ieșit mai curat, mai sănătos și mai liber. Și ca orice scriitor, detest sămi văd textul schimbat, sau ciopârțit”. Dar Maestre... În Hedda Gabler însă e imposibil să schimbi ceva. Are o structură perfectă, total închisă. Tot ce încerc e să înțeleg piesa. Rolul regizorului e să creeze o atmosferă, să regleze ritmul cuvintelor, să caute pauzele și tăcerile. Totuși, mi-am permis o mică adăugire în spectacol: Vocea Tatălui. Tatăl a fost general de armată, obișnuit cu ordinea și disciplina. Hedda suferă, ca și cele trei surori ale lui Cehov (colegul și competitorul Dvs.), efectele malefice ale prejudecăților cazone, ale conformismului rigid și sufocant și ale unei autorități exclusiv masculine. În consecință, tot ce ține de emoție, de sensibilitate, de feminin, e reprimat. Hedda e instruită militărește să nu exprime pasiune, căci asta ar face-o vulnerabilă. În același timp, sub aparența de răceală, o flacără periculoasă mocnește în subconștient. Neavând curajul să profite de această energie vitală, fuge de ea însăși, fuge de real, fuge de relație, îi e teamă să nu fie dominată, dar realul o lovește cu un pumn în față. Hedda se refugiază într-o lume secretă a fantasmelor și iluziilor, până când edificiul i se prăbușește. Iluzia de noblețe, de frumos estetic și de puritate morală dispar pe rând. În final, pistoalele tatălui îi sunt singurii prieteni. Am simțit în mod concret nevoia de prezența tiranică a tatălui, cu dogma sa paralizantă, ca s-o înțelegem mai bine pe Hedda ca sclavă a educației lui.

În lumea aflată în plină criză economică, în care se vorbește doar de salvarea prin bani, de teama de pierdere a statutului social, unde lipsește dragostea și relațiile conjugale sunt dezastruoase, personajele din Hedda Gabler devin oglinda omului din ziua de azi, piesa e tragi-comedia potențialului uman rămas neîmplinit. De fapt cred că ce v-a preocupat e să ne obligați să vedem pe scenă cum acționează forțele negative ale

vieții, care ne domină pe noi și ne hipnotizează. Ura față de semenul nostru, absența totală a dragostei, iată consecințe ale unei vieți trăite greșit – pentru mine acesta e mesajul ibsenian. Știu că detestați să transmiteți mesaje, dar nu-mi retrag cuvintele. Și mai e ceva: dacă la Cehov e multă dragoste, la Dvs. nu e nici o urmă, cel puțin nu în Hedda Gabler. Da, poate Lövborg și Hedda ar fi putut fi niște Romeo și Julieta originali, dar dorința febrilă de atingere e violent contracarată, blocată de teama Heddei de a se dărui, de a se deschide spre dragoste, consecință a supunerii tragice în fața autorității tatălui. La Cehov e altfel... Dar la voi amândoi se simte aceeași pasiune pentru adevăr. Diferența e în relația cu ideea de speranță: dacă la Cehov ea există, prin perspectiva luminoasă de a ne vedea așa cum suntem, fără iluzii, ca să putem râde de noi înșine și de imperfecțiunea noastră umană, la Dumneavoastră, Domnule Ibsen, speranța e închisă în subteranele reci și întunecate, unde conștiința e absentă, și unde oamenii, pierzându-și orice control și omenie, acționează ca niște animale, se pot confunda cu șobolanii. Îndrăznesc să vă mai întreb: e Hedda o feministă? Știu, e riscant ca un regizor bărbat să întrebe asta... Și Jon Fosse, strănepot spiritual și dramaturgul modern cu care sunteți cel mai des comparat, afirmă: ”ce mi se pare stupid este faptul ca Ibsen este considerat feminist... până și James Joyce a spus undeva: ‘dacă Ibsen e feminist, atunci eu sunt episcop’.” Aș vrea să vă spun despre ce are loc la Teatrul Maghiar din Cluj. Invitându-mă cu generozitate să revin să lucrez aici, directorul teatrului Gábor Tompa, a remarcat că Hedda, împreună cu spectacolele anterioare (Unchiul Vania și Strigăte și șoapte), formează o trilogie. M-am întrebat care să fie puntea de legătura a acestei trilogii!? Răspunsul a venit spontan: actorii. În mod repetat, mi-am imaginat, lucrând aici, că antrenez o echipă comparabilă ca nivel cu ce reprezintă în fotbal F.C. Barcelona. Comparația nu e exagerată. S-a dovedit că, împreună cu ei, am câștigat recent toate cupele (chiar dacă pentru noi titlurile s-au limitat modest la gala UNITER!), de aceea găsesc că ar trebui făcute demersuri urgente la Uniunea Teatrelor din Europa (UTE), ca această echipă de fotbaliști remarcabili ai teatrului să fie văzuți dincolo de Cluj, București sau Budapesta. O MERITĂ DIN PLIN! Cum să închei? Cu citatul cel mai tulburător din tot ce ați scris: “Când noi morții ne trezim, vedem că niciodată nu am trăit”. ASTA CHIAR AR TREBUI SĂ NE TREZEASCĂ.

1828. március 20-án született Skien városában, Norvégiában. 15 évesen Grimstadban patikusnak tanult. Közben versírással próbálkozott, első versét az 1848–49-es magyar szabadságharcról írta Magyarországhoz címmel, 1849-ben. Első drámája, a Catilina szintén ebben az évben készült el. Első darabjai nem örvendtek nagy sikernek, A szerelem komédiája (1862), korai korszakának egyetlen realista beütésű darabja pedig csúnyán megbukott.

Ibsen 1865-ben önkéntes száműzetésbe vonult Norvégiából Rómába, ahol megírta első nagy verses drámáit: 1866-ban a Brand-ot és 1867-ben a Peer Gyntöt, mindkettő nagy sikernek örvendett. 1873- ban megírta utolsó történelmi ihletésű művét, a tíz felvonásos A császár és galileait, Flavius Iulianus római császár életéről, amelyet főművének tartott.

A nemzeti romantikus és történelmi drámákat egy új alkotói korszak követte a realista társadalmi drámáké: A társadalom támaszai (1877), Nóra (1879), Kísértetek (1881). Ezek a darabok tették igazán elismert íróvá. A Kísértetek sikerének láttán írta meg A hazaárulót (1882), amelyben az erősen önéletrajzi ihletésű főhős mellett foglal állást.

Norvégiába való hazatérése előtt megírta az első négy pszichológiai és szimbolikus drámáját: ezek a A Vadkacsa (1884), a Rosmersholm (1886), A sellő (1888) és a Hedda Gabler (1890).

1891-ben hazatért Norvégiába. Ezután írt darabjaiban önmagával foglalkozott: Solness építőmester (1892), Kis Eyolf (1894), John Gabriel Borkman (1896), Ha mi, holtak feltámadunk (1899).

1900-ban szélütés érte, amiből már nem épült fel, hosszas betegeskedés után 1906-ban, otthonában Kristianiában (ma Oslo) hunyt el. Élete során 26 drámát és több mint 300 verset írt. Shakespeare után Ibsen drámáit játsszák a leggyakrabban a világon. S-a născut la data de 20 martie 1828 în Skien, Norvegia. La vârsta de 15 ani s-a mutat în Grimstad, unde a devenit ucenicul unui farmacist, și a început să scrie poezii și drame. Prima sa poezie întitulată Ungariei (1849) s-a inspirat din revoluția maghiară din 1848- 49. Prima sa piesă, tragedia Catilina a scris-o tot în acest an. Primele sale piese nu s-au bucurat de succes, iar piesa cu aspecte realiste Comedia dragostei (1862), a fost un mare eșec.

În 1865 s-a exilat de bună voie și a plecat la Roma, unde a scris două mari poeme: Brand în 1866 și Peer Gynt în 1867, amândouă devenind mari succese. În 1873 a scris ultima sa piesă de inspirație istorică, drama în zece acte întitulată Împărat și galileeni, despre viața împăratului Flavius Iulianus, piesă pe care a considerat-o opera majoră a vieții sale.

După dramele romantice şi istorice a început să scrie drame realiste: Stâlpii societăţii (1877), Nora (1879), Strigoii (1881). Acestea sunt piesele care l-au făcut un dramaturg cunoscut. Datorită marelui succes al piesei Strigoii, a scris Un duşman al poporului în 1882, în care Ibsen a luat poziție lângă personajul principal, de inspirație autobiografică.

Înainte de întoarcerea sa în Norvegia a scris primele piese psihologice și simbolice: Raţa sălbatică (1884), Rosmersholm (1886), Femeia mării (1888) și Hedda Gabler (1890).

În 1891 s-a întors în Norvegia. În piesele scrise după această perioadă s-a preocupat de el însuși: Constructorul Solness (1892), Micul Eyolf (1894), John Gabriel Borkman (1896) şi Când noi, morţii, vom învia (1899).

În 1900 a suferit o apoplexie, din care nu a reușit să se recupereze, și a murit în 1906 în casa sa din Cristiania (azi Oslo). În timpul vieții sale a scris 26 de drame și aproximativ 300 de poeme. Este considerat cel mai jucat dramaturg din lume, după Shakespeare.

© 2012 Mircea Cantor

Andrei Șerban Miközben a legfontosabb amerikai és európai színházaknál és operáknál virágzott rendezői karrierje, 1989 decembere után Andrei Șerban elfogadta a bukaresti Nemzeti Színház felkérését és annak igazgatójaként visszatért az országba. A Görög trilógia szükséges oxigénként hatott egy haldokló gépezet újjáélesztéséhez. Három év elteltével viszont fel kellett adnia ezt a törekvést, olyan okokból, melyek vitatása ma már teljesen fölösleges. Továbbra is folytatta munkáját és az új kifejezési módok kutatását Romániában, a Mozgó Akadémia által fiatal színészek és diákok számára szervezett nyári workshopokon. Șerban címzetes tanára és művészeti igazgatója a New York-i Columbia Egyetem Hammerstein Center for Theater Studies szakának. Számos díjban és kitüntetésben részesült, mint például a Tony Díj, a Drama Desk és Obie Díjak, George Abbott Díj az amerikai színházban végzett munkásságáért, Eliott Norton Kiválósági Díj és Robert Brustein Életmű Díj. Számos, az Év Legjobb Előadásáért járó UNITER-díjat nyert, Románia Csillaga Díjat, két Doctor Honoris Causa kitüntetést a Babeș-Bolyai Egyetem és a Művészeti és Design Egyetem részéről, öt alkalommal jelölték a hírneves moszkvai Golden Mask díjra is. A Polirom gondozásában megjelent Egy önéletrajz (O biografie) című könyvét újranyomásban is kiadták. Az ICR (Román Kulturális Intézet) két fényképalbumot adott ki színházi és operarendezéseiről. Előkészületben van egy új album Csehov-rendezéseiről, Mihaela Marin fényképeivel.

Andrei Șerban

10 În plină carieră internațională în teatru și operă în cele mai importante centre culturale din America și Europa, Andrei Șerban a acceptat să revină în țară după decembrie ‘89, și a preluat direcția Teatrului Național din Bucureşti. Trilogia greacă a fost doza de oxigen necesară care a repus pe picioare un mecanism agonizant. Dar după trei ani a fost obligat să renunțe, din cauze care nu mai merită comentate. În cadrul Academiei Itinerante a continuat să lucreze în România în workshopuri de vară cu actori foarte tineri şi studenţi, în căutarea unor noi modalităţi de expresie. Șerban este tenured professor și directorul artistic al Hammerstein Center for Theater Studies la Columbia University din New York. A primit numeroase premii și distincții: Tony Award, Drama Desk și Obie Awards,

George Abbott Award pentru contribuţia sa în teatrul american, Eliott Norton Award pentru excelenţă şi Robert Brustein Award pentru întreaga carieră. Multiple premii UNITER pentru Cel Mai Bun Spectacol al Anului, Steaua României, două Doctor Honoris Causa al Universității Babeș-Bolyai și al Universităţii de Artă şi Design, cinci nominalizări la prestigiosul Golden Mask la Moscova, printre altele. Cartea sa O biografie, publicată la Polirom a fost reeditată. Două albume fotografice, publicate la ICR (Institutul Cultural Român), îi urmăresc cariera în imagini din spectacolele de teatru și operă. În lucru se află un volum despre spectacolele sale cehoviene cu poze de Mihaela Marin.

Carmencita Brojboiu

Miután grafikai munkáival számos hazai és külföldi kiállításon részt vett, Carmencita megismerkedik a színház világával. Színházi pályafutását bábszínházi előadások díszlet- és jelmeztervezőjeként kezdte Konstancán, ezt követően színházi-, táncés operaelőadások díszlet- és jelmeztervezőjeként tevékenykedett itthon és külföldön egyaránt (Szentpétervári Alexandrinsky Színház, Oroszország; Bristol Old Vic, Nagy Britannia; Prágai Nemzeti Színház, Csehország; Kulturális Olimpia, Athéni Fesztivál, Görögország; Patras Európa Kulturális Fővárosa Görögország stb.) “Leghűségesebb”, a Kolozsvári Állami Magyar Szín

házzal való együttműködése 1998-ban vette kezdetét, majd 2006-ban annak állandó tagja lett. A Hedda Gabler díszlet- és jelmezterve az ötödik közös munkája Andrei Șerban rendezővel. Emellett olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Tompa Gábor, Mona Chirilă, Alexandru Colpacci, Gigi Căciuleanu, Mihai Măniuțiu, Cătălina Buzoianu, Radu Nica, Matthias Langhoff, Yannis Margaritis, Philip Osment, Robert Woodruff, Robert Raponja stb. Díszlet- és jelmeztervei számos színházi fesztiválon szerepeltek, több díjjal is jutalmazták és részt vett a Prágai Quadriennálén.

Carmencita Brojboiu

După o perioadă în care a participat cu lucrări de grafică la numeroase expoziții în țară și străinătate, Carmencita intră în lumea teatrului mai întâi ca scenograf de teatru de păpuși la Constanța, apoi realizând scenografii pentru teatru de dramă, dans și mai târziu operă, atât în țară cât și în străinătate (ex: Alexandrinsky Theatre Sankt Petersburg – Rusia, Bristol Old Vic – Marea Britanie, Teatrul Național Praga – Cehia, Olimpiada Culturală – Festival of Athens – Grecia, Capitala Culturală Europeană Patras – Grecia etc.) Cea mai „fidelă” colaborare o are cu Teatrul Maghiar de Stat din Cluj începând din 1998, devenind membru permanent în 2006. Scenografia spectacolului Hedda Gabler reprezintă al cincilea spectacol cu regizorul Andrei Șerban. A creat deasemenea scenografii pentru spectacole ale regizorilor Gábor Tompa, Mona Chirilă, Alexandru Colpacci, Gigi Căciuleanu, Mihai Măniuțiu, Cătălina Buzoianu, Radu Nica, Matthias Langhoff, Yannis Margaritis, Philip Osment, Robert Woodruff, Robert Raponja etc. Scenografiile sale au fost prezentate în numeroase festivaluri de teatru, primind premii pentru scenografie, participând deasemenea și la Quadrienala de scenografie de la Praga.

Daniela Dima

A bukaresti I.L. Caragiale Színház és Filmművészeti Intézet Cassandra Stúdiójában debütált Farsang című rendezésével 1986-ban. Az egyetem befejezése után egy évvel a brăilai Maria Filotti Színházban és a bukaresti Nagyon Kis Színházban rendezett. 1990 nyarán lehetősége nyílt egy rendkívüli előadásban, a Nemzeti Színházban színre vitt Görög trilógiában dolgozni Andrei Șerban rendezőasszisztenseként és a kórus

tagjaként. Azóta, az elmúlt közel 21 évben, Andrei Șerban állandó munkatársa, mint dramaturg, fordító, rendezőasszisztens és a rendező munkatársa a világ különböző színházaiban és operáiban.

Daniela Dima

A debutat în 1986 pe scena Studioului Cassandra al Institutului de Artă Teatrală și Cinematografică „I.L. Caragiale” din București, cu regia spectacolului D’ale carnavalului. După absolvire, un an mai târziu, a pus în scenă la Teatrul Dramatic Maria Filotti din Brăila și la Teatrul Foarte Mic din București. În vara anului 1990 a avut șansa de a trăi experiența unică a lucrului la Trilogia Antică a lui Andrei Șerban la Teatrul Național, ca asistentă de regie și membră a corului. De atunci, a continuat să lucreze cu Andrei Șerban, de-a lungul celor peste 21 de ani, în calitate de dramaturgă, traducătoare, asistentă sau colaboratoare la regie, în teatru și operă, pe diverse scene ale lumii.

Biró Eszter

1982-ben születtem Marosvásárhelyen, de Csíkszeredában nőttem fel. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban látott Bocsárdi László- és Barabás Olga-rendezések hatására egyre jobban kezdett érdekelni a színház, érettségi után szüleim és tanáraim döbbenten, de rezignáltan fogadták a hírt, hogy dramaturgia szakra szeretnék felvételizni. 2001 és 2006 között a BabeșBolyai Tudományegyetemen tanultam, hosszabbrövidebb áthallgatásokkal a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen és a berlini Freie Universität-en. 2006 szeptembere óta dolgozom a Kolozsvári Állami Magyar Színház irodalmi titkáraként, de „szívem csücskei” természetesen a dramaturgi és asszisztensi munkák (Bohémélet, Három nővér, Suttogások és sikolyok, Mértéket mértékkel, Egy ügynök halála és most a Hedda Gabler), amelyek mindegyike nagy élményt jelentett. Hogy mi a legjobb a színházi munkában? A próbafolyamatok, a fesztiválok szervezése és persze a társulati lét, vagyis azok a pillanatok/órák/napok, amikor az ember elfelejti, hogy a színház igazából – Brack szavával élve – „egy intézmény”.

Eszter Biró

M-am născut în 1982 la Târgu Mureș, dar am crescut la Miercurea Ciuc. Spectacolele văzute la Teatrul Tamási Áron de la Sfântu Gheorghe în regia lor László Bocsárdi și Olga Barabás mi-au stârnit din ce în ce mai mult interesul pentru teatru. După terminarea liceului părinții și profesorii au aflat cu surprindere, dar cu împăcare că vreau să studiez dramaturgie. Am studiat la Universitatea Babeș-Bolyai, cu burse la Facultatea de Artă Teatrală și Film din Budapesta și la Freie Universität din Berlin. Lucrez din 2006 ca secretar literar la Teatrul Maghiar de Stat Cluj, dar desigur ”preferatele” mele sunt colaborările ca dramaturg sau asistent. Fiecare astfel de colaborare este o experiență unică: Viața boemei, Trei surori, Strigăte și șoapte, Măsură pentru măsură, Moartea unui comis voiajor iar acum Hedda Gabler. Ce este cel mai bun lucru în munca de teatru?

Repetițiile, organizarea festivalurilor și desigur a fi parte de o trupă de teatru, adică momentele/orele/ zilele când poți uita că teatrul de fapt – folosind cuvintele lui Brack – este ”o instituție”.

Kézdi Imola

A Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen végeztem Marosvásárhelyen, 1999-ben, majd a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatához szerződtem. A 2001/2002-es évadban alkalmam volt Kolozsváron eljátszani Lea szerepét a Fehér tűz, fekete tűz (Dybbuk) című előadásban, David Zinder rendezésében. A következő évadot már a Kolozsvári Állami Magyar

Színház társulatának tagjaként kezdhettem el. A költözés nagyon fontos váltást jelentett az életemben, hiszen itt rátaláltam egy olyan társulatra amilyenre mindig is vágytam. Itt dolgoztam együtt David Zinderrel, Mihai Măniuţiuval, Tompa Gáborral, Andrei Şerbannal – olyan találkozások voltak ezek, amelyekért ezt a szakmát választottam. Amikor kedvenc szerepeimről kérdeznek, rögtön Marie jut eszembe a Woyzeck-ből (2005), aztán Mephistophilis (Doktor Faustus tragikus históriája, 2003), Jelena (Ványa bácsi, 2007), Mása (Három nővér, 2008), Éva (Alkoholisták, 2010), Mária (Suttogások és sikolyok, 2010) – és persze az új „találkozás”: a Hedda Gabler. Ez az előadás mind próbafolyamat, mind rendezői elképzelés, megközelítés szempontjából a legközelebb áll ahhoz, amit a színházról gondolok és közvetíteni szeretnék. Filmes munkáim során sem távolodtam el a színháztól, sőt, általuk még élőbbnek, jelenidejűbbnek tűnik a színpadi munka. Amikor öt évvel ezelőtt megkaptam életem legnagyobb és leghálásabb szerepét: anya lettem, azt gondoltam, hogy kevesebb energiám marad a színházra – de ennek éppen az ellenkezője bizonyosodott be.

Imola Kézdi

Am absolvit Facultatea de Teatru Szentgyörgyi István din Târgu Mureş în 1999, după care am devenit membră a Teatrului Tompa Miklós din Târgu Mureș. În stagiunea 2001/2002 am avut ocazia de a juca rolul Lea în Flacără albă, flacără neagră (Dybbuk) regizat de David Zinder la Teatrul Maghiar de Stat din Cluj. Stagiunea următoare am început ca membru al trupei clujene. Mutarea a fost un moment important în viața mea, deoarece aici am întâlnit trupa pe care am visato dintotdeauna. Am avut ocazia de a lucra alături de regizori precum David Zinder, Mihai Măniuţiu, Gábor Tompa, Andrei Şerban – genul de întâlniri pentru care am ales actoria în primul rând. Când sunt întrebată despre rolurile mele preferate, îmi vine în minte în primul rând Marie din Woyzeck (2005), apoi Mephistophilis (Tragica istorie a doctorului Faust, 2003), Elena (Unchiul Vania, 2007), Mașa (Trei surori, 2008), Eva (Alcoolicii, 2010), Maria (Strigăte și șoapte, 2010) – și desigur noua “întâlnire”: Hedda Gabler. Spectacolul acesta, atât prin procesul de creare în repetiții, cât și prin conceptul regizoral, – stă cel mai aproape de ceea ce cred eu despre teatru, și ce aș dori să transmit. Nu mă îndepărtez nici în filme de teatru, chiar mai

© 2012 Mihaela Marin

© 2012 Mircea Cantor

mult, datorită lucrului în film, munca pe scenă mi se pare și mai vie și mai prezentă. Când, acum cinci ani, am primit cel mai important și cel mai mulțumitor rol al vieții mele – am devenit mămică – am crezut că voi avea mult mai puțină energie pentru teatru, dar s-a dovedit contrariul.

Bogdán Zsolt

Amikor születtem, a fény már vékonyka rést ütött a sötétségen, az emberek sietve ropogtak a megfagyott havon, hónuk alatt a kétméteres fával, az elvtársak kellemes ünnepeket kívántak egymásnak, a többiek boldog karácsonyt, anyám pedig megviccelte velem a világot és az apámat. Tanulmányaimat a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán végeztem, 1994-ben. Azóta a kolozsvári színház társulatának tagja vagyok, tizenhét év alatt közel 90 szerepet játszottam el. Azon szerencsések közé tartozom, akik nagy rendezőkkel dolgozhattak. A sors kegyesen bánt velem. Hála Istennek sok pofont kaptam – igaz, adnom is kellett. Szárnyaltam, győztem, elbuktam, felkeltem. Sikereimet mások tartják számon (www.huntheater.ro), bukásaimat csak én.

Zsolt Bogdán

Când m-am născut, primele raze de lumină străpunseseră deja întunericul, oamenii se grăbeau în zăpada înghețată, cu brazi de doi metrii sub braț, tovarășii își urau ”Sărbători fericite”, alții ”Crăciun fericit”, iar mama mea a făcut o glumă lumii și tatălui meu, aducându-mă pe lume. Mi-am terminat studiile la Facultatea de Teatru Szentgyörgyi István din Târgu Mureş în 1994. De atunci sunt membru al Teatrului Maghiar din Cluj, și în șaptesprezece ani am jucat aproximativ 90 de roluri. Mă număr printre cei puțini norocoși care au avut ocazia de lucra alături de mari regizori. Soarta a fost gentilă cu mine. Slavă Domnului, am primit multe palme – ce-i drept a trebuit să dau și eu. Am zburat, am învins, am căzut, m-am ridicat. Succesele mele sunt enumerate de alții (www. huntheater.ro), iar eșecurile mi-le număr singur.

Hatházi András

Brassóban születtem 1967. március 2-án, kereken 150 évvel Arany János után. De sepsiszentgyörgyinek tartanak, és én is annak számítom magam. Habár mintha mindig is kolozsvári lettem volna. A Mikóban érettségiztem, amely akkoriban még matek-fizika líceum volt. Ennek következtében (is) egy évet töltöt

tem itt, Kolozsváron, a matek egyetemen. Majd egy év „munka mezeje” következett (a nyolcvanas években enélkül nem lehetett átmenni egyik egyetemről a másikra), utána Vásárhely, színi, Lohinszky osztálya, végül ismét Kolozsvár. Immár húsz éve. Voltam ezalatt főállású színész, a színháznak művészeti aligazgatója, szakszervezeti vezetője, aztán meg dékánhelyettes az itteni színin. Jelenleg vagyok férj, három gyerek apja, főállású egyetemi oktató és szabadúszó színész. Beszélek magyarul, románul, angolul, részt vettem mindenféle szakmai képzésen és műhelymunkán, és mostanában már én is tartok ilyesmiket. Ezen kívül játszom, írok, fordítok, rendezek, szinte mindenfélével foglalkozom, ami színház, bábszínház, olykor film. Az utóbbi években elkezdtek díjazni is, és mivel

túl hosszú lenne a lista: köszönöm. Őszintén. Ezt a lehetőséget is. És remélem, hogy az elkövetkező harminc-negyven évben nem fog számottevően változni az életem.

András Hatházi

M-am născut la Brașov pe 2 martie 1967, exact cu 150 de ani după poetul János Arany. Dar lumea mă consideră ca fiind din Sfântu Gheorghe, și mă consider și eu ca atare. Cu toate că mi se pare că am fost întotdeauna clujean. Am terminat studiile de liceu la Mikó, cea ce pe vremuri era pur și simplu un liceu de matematică și fizică. Datorită (și) acestui fapt, am petrecut un an la Cluj-Napoca, la universitatea de matematică. După asta a urmat un an în “câmpul muncii” – în anii ’80 nu te puteai transfera de la o facultate la alta altfel – după care a urmat Târgu Mureș, facultatea de teatru, clasa lui Lohinszky, apoi iarăși Cluj. Toate astea acum 20 de ani. În tot acest timp am fost actor angajat, director adjunct artistic al teatrului, conducătorul sindicatului, după care decan adjunct la Facultatea de teatru din Cluj. În prezent sunt soț, tatăl a trei copii, profesor la facultate și actor freelance. Vorbesc în maghiară, română, engleză, am participat la tot feluri de traininguri și workshopuri de specialitate, și mai nou țin și eu câteva. În afară de asta joc, scriu, traduc, regizez, mă ocup cu aproape orice are legătură cu teatrul, teatrul de păpuși și câteodată și cu filmul. În ultimii ani lumea a început să mă premieze, și deoarece lista ar fi lungă... vă mulțumesc. Sincer. La fel și pentru ocazia aceasta. Și sper că în următorii treizeci-patruzeci de ani nu mi se va schimba viața semnificativ.

Györgyjakab Enikő

Időszámításunk szerint 1982. január ötödikén reggel hét órakor érkeztem ebbe a világba. Először kilenc évesen szembesültem azzal, hogy minden erőfeszítésem ellenére sem vagyok tökéletes: amikor megkaptam az első rossz jegyemet, a kilencest. Ezt a felismerést végülis sikeresen túléltem – és az összes hasonlót, ami ez után következett. 2001-ben fejeztem be líceumi tanulmányaimat Sepsiszentgyörgy egyik jó nevű iskolájában, majd felvételiztem a Babeș-Bolyai Tudományegyetem filozófia szakára, Kolozsvárra. Egy év elteltével hűtlen lettem a filozófia szakhoz, és romantikus lendülettel átfelvételiztem a színművészeti egyetemre, egy sokkal izgalmasabbnak ígérkező pálya reményében. Az egyetem befejezése után a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződtem, és azóta is ehhez a társulathoz tartozom. A 7 év alatt, amit itt töltöttem, gyönyörű szakmai találkozásokban volt részem, amiért nagyon hálás vagyok. Nem sorolok neveket, előadásokat és szerepeket, mert mindegyik fontos volt számomra a maga szépségeivel és nehézségeivel együtt. Külön ajándék az életemben, hogy tíz éve foglalkozhatok mozgás- és táncszínházzal, főként a sepsiszentgyörgyi M Studióval való együttműködésben. Előszeretettel veszek részt színházi és táncos workshopokon, illetve én magam is tartok ilyeneket: mindig felfrissítenek. Szerencsés színésznek tartom magam mindazért, amit

Enikő Györgyjakab

Am sosit în lume la ora 7 dimineața, pe 5 ianuarie 1982, era noastră. M-am confruntat cu faptul că în ciuda eforturilor mele nu sunt perfectă, pentru prima oară la nouă ani, când am primit prima notă slabă: 9. Până la urmă am supraviețuit cu succes aceastei descoperiri – la fel și multe altele care au urmat. Am terminat liceul în 2001 într-unul din liceele bune din Sfântu Gheorghe, după care am dat examenul de admitere la Facultatea de Filozofie al Universității Babeș-Bolyai din Cluj. După un an am devenit infidelă facultății de filozofie și, cu avânt romantic, m-am transferat la Facultatea de Teatru, în speranța unei profesii mult mai palpitante. După terminarea facultății m-am angajat la Teatrul Maghiar de Stat Cluj, și sunt membră a acestei companii de atunci. Pe durata celor șapte ani petrecuți aici am avut parte de întâlniri profesionale minunate, pentru care sunt foarte recunoscătoare. N-o să înșir nume, roluri sau spectacole, pentru că fiecare a fost important pentru mine, cu toate frumusețile și încercările sale. E un adevărat cadou, că de zece ani mă ocup cu teatrul de dans și de mișcare, în special prin colaborările cu compania M Studio de la Sfântu Gheorghe. Particip cu predilecție la workshopuri de teatru sau de dans, și țin și eu unele din când în când – mă împrospătează. Mă consider o actriță norocoasă pentru tot ce am primit până acum și câteodată îmi pun întrebarea: oare e permis să mă îndrăgostesc de teatru?

Pethő Anikó

Sepsiszentgyörgyön születtem 1985-ben, így az első találkozásomat a színházzal a Bocsárdi László vezette Tamási Áron Színház előadásai jelentették. A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem színész szakára jártam, első komoly szerepemet a Kolozsvári Állami Magyar Színházban elsőéves koromban, 2004-ben kaptam a Vadkacsában. 2007-ben államvizsgáztam, és ugyanebben az évben mutatták be a Ványa bácsit Andrei Şerban rendezésében, amiben egyik legkedvesebb szerepemet, Szonyát játszottam. Úgy érzem, a szerencsén is múlott, hogy megkapjam a szerepet, és egyúttal szerződtessenek a kolozsvári színházhoz: a két társulatból, ahol szívesen dolgoztam volna, a kolozsvári volt az első számú opció. Azóta voltam (többek között) Maszat Janka Túl a Maszat-hegyen, Marja az Ördögökben, Ágnes a Suttogások és sikolyokban, Izabella a Mértéket mértékkelben és Aromo A négyszögletű kerek erdőben. Elvstedné szerepe a Hedda Gablerben izgalmas kihívást jelent számomra: nem találkoztam eddig hasonló szereppel, és nagyon jó a próbafolyamat is. Amikor pedig éppen nincs próba vagy előadás, jól érzem magam két keréken, pöttyösben.

M-am născut în 1985 la Sfântu Gheorghe, astfel prima mea întâlnire cu teatrul a fost prin spectacolele Teatrului Tamási Áron, condus de László Bocsárdi. Am studiat actoria la Universitatea Babeș-Bolyai, primul meu rol important l-am primit în anul I. la Teatrul Maghiar de Stat Cluj, în Rața sălbatică în 2004. Am absolvit în 2007, în același an a avut loc premiera spectacolului Unchiul Vania, regizat de Andrei Șerban, în care am jucat rolul cel mai drag mie Sonia. Cred că se datorează și norocului că am primit acest rol, și totodată să mă angajez la teatrul din Cluj: dintre cele două teatre preferate de mine, teatrul din Cluj era pe primul loc. 

De atunci am fost, printre altele, Janka cea Mânjită în Dincolo de Muntele Mânjit, Maria în Demonii, Agnes în Strigăte și șoapte, Isabella în Măsură pentru măsură și Aromo în Pădurea pătrat-rotundă. Rolul Doamnei Elvsted din Hedda Gabler înseamnă o provocare fascinantă pentru mine: nu am mai întâlnit un astfel de rol, și repetițiile sunt foarte interesante. Iar când nu am repetiții sau spectacole mă simt bine pe două roți, în buline.

Szűcs Ervin

Szatmárnémetiben születtem 32 évvel ezelőtt. Félig sváb vagyok, amire mindig nagyon büszke voltam – és ezután is az leszek. Nincsenek testvéreim, ami sokak szerint nagyon meglátszik rajtam. Informatikus vagy közgazdász „akartam” lenni, mert ezek a szakmák nagyon divatosak voltak akkoriban. Nem kevés energiával sikerült meggyőzni a családomat arról, hogy inkább valami mást szeretnék kipróbálni. Marosvásárhelyen jártam főiskolára, ahol a legkedvesebb vizsgaszerepem talán Mercutio volt a Romeó és Júliából. Négy év egyetem után visszatértem a biztonságosnak tűnő szülővárosba, a szatmári színházhoz. Itt már középiskolás koromban is játszottam kisebb szerepeket, amiért nagyon hálás voltam: igazoltan tudtam lógni az iskolából, mondván, hogy próbám van a színházban. A legkedvesebb szerepeim Trofimov a Cseresznyéskertből, Bece a Portugálból, Dömötör az Egy bolond százat csinálból, Szellemfi a Liliomfiból, József a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadásból. 2005 óta élek és dolgozom Kolozsváron, az utóbbi pár évről elmondhatom, hogy hozott egy-két igazán izgalmas feladatot: Claudio szerepét a Mértéket mértékkelből, Atyus/Idős angyal szerepét az Alkoholistákból, Satovot az Ördögökből, Bettót a Gianni Schicchiből, Christiant a Születésnapból, és persze Lövborg szerepét a Hedda Gablerből.

Ervin Szűcs

M-am născut la Satu Mare cu 32 de ani în urmă. Sunt pe jumătate șvab, lucru de care am fost și voi fi întotdeauna mândru. Nu am frați, cea ce – spune lumea – se și vede. Pe vremuri mi-am “dorit” să devin informatician sau economist, deoarece erau niște slujbe la modă. Dar până la urmă am reușit, cu mult efort, să-mi conving părinții să încerc altceva. Mi-am terminat studiile la Târgu Mureș, unde probabil cel mai drag rol mie a fost Mercutio din Romeo și

© 2012 Mihaela Marin

© 2012 Mircea Cantor

Julieta. După patru ani de facultate m-am întors în siguranța orașului natal, la teatrul din Satu Mare. Aici avusesem deja roluri mai mici și în timpul anilor de liceu, (cea ce-mi plăcea foarte mult, deoarece puteam lipsi de la ore, spunând că am repetiții la teatru). Rolurile mele cele mai dragi aici au fost Trofimov din Livada de vișini, Bece din Portugal, Dumitru din Un nebun face o sută, Szellemfi din Liliomfi și Iosif din Reportaj imaginar despre un festival pop din America. Trăiesc și lucrez din 2005 la Cluj, unde în ultimii ani am avut câteva provocări foarte excitante: Claudio în Măsură pentru măsură, Tatăl/Îngerul Bătrân în Alcoolicii, Șatov în Demonii, Betto în Gianni Schicchi, Christian în Aniversarea și desigur rolul lui Lövborg în Hedda Gabler.

Varga Csilla

1974-ben születtem Nagykárolyban, és a középiskolát is ugyanitt végeztem. 1996-ban felvételt nyertem a Babeș-Bolyai Egyetem színművészeti szakára, ahol Csíky András volt az osztályvezetőm, akit még mindig a világ legjobb színészének tartok. A főiskolai évek alatt játszhattam többek között Cocteau-t (Leonie a Rettenetes szülőkben), Moliére-t (Belize a Képzelt betegben) és egyik kedvencemet, Csehovot (Olga a Három nővérben). A diploma után a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződtem, ahol már az első évben a mélyvízbe kerültem, jobban mondva „kenyérbe estem” – ahogy színházi körökben mondani szokás –, és játszhattam Vlad Mugurnál (Amália az Így van, ha így tetszikben) és Tompa Gábornál (Arsinoé a Mizantrópban). Kedvenc szerepeim: Sárbogárdi Jolán – Parti Nagy Lajos: Ibusár (1997), Dajka – Shakespeare: Romeó és Júlia (2001), Bridget – Brian Friel: Fordítások (2001), Gina – Henrik Ibsen: A vadkacsa (2004), Onoria – Luigi Pirandello: Öltöztessük fel a mezteleneket (2004), Nevelőnő – Büchner: Leonce és Léna (2010). A 2010-es évet életem leggazdagabb évének tartom, két nagyszerű előadásban játszhattam: a Suttogások és sikolyokban Andrei Şerban rendezésében, valamint a Matthias Langhoff rendezte Mértéket mértékkelben. Emellett több bábelőadást rendeztem, amelyek bábjait is én készítettem. Legfontosabb szerepeim közé mégis az anyaszerep tartozik: két fiúnak vagyok az édesanyja (Gergő 9 éves, Matyi-Peti 5 éves), akiket imádok. A Ványa bácsi és Suttogások és sikolyok után ez a harmadik örömteli találkozásom Andrei Şerbannal.

Csilla Varga

M-am născut la Carei și tot acolo am terminat liceul. Am fost admisă la Facultatea de Teatru a Universității Babeș-Bolyai în 1996, la clasa lui András Csíky, pe care îl consider până în ziua de azi cel mai bun actor din lume. Pe durata facultății am jucat printre altele în piese de Cocteau (Leonie în Părinţii teribili), Moliére (Belize în Bolnavul închipuit) și unul dintre preferații mei: Cehov (Olga în Trei Surori). După absolvire am devenit membru al Teatrului Maghiar de Stat din Cluj, unde am început să lucrez imediat – am “intrat în pâine”, cum se spune în teatru – și am jucat în montările lui Vlad Mugur (Amalia în Aşa este, dacă vi se pare) și Gábor Tompa (Arsinoe

în Mizantropul). Rolurile mele preferate sunt: Jolán Sárbogárdi – Lajos Parti Nagy: Ibusar (1997), Dădaca – Shakespeare: Romeo și Julieta (2001), Bridget – Brian Friel: Traduceri (2001), Gina – Henrik Ibsen: Rața sălbatică (2004), Onoria – Luigi Pirandello: Să îmbrăcăm pe cei goi (2004), Guvernanta – Büchner: Leonce și Lena (2010). Consider că 2010 a fost cel mai productiv an din cariera mea, deoarece am jucat în două spectacole excepționale în: Strigăte și Șoapte, în regia lui Andrei Șerban și în Măsură pentru măsură regizat de Matthias Langhoff. Am regizat mai multe spectacole de păpuși, pentru care am realizat și păpușile. Cel mai important rol îl pot numi totuși pe cel de mamă, sunt mămica a doi băieți pe care îi ador: Gergő, de 9 ani și Matyi-Peti de 5 ani. După Unchiul Vania și Strigăte și șoapte prezentul spectacol este a treia întâlnire bucuroasă cu Andrei Şerban.

Csutak Réka

Színház tanulás közben, korán felismertem ama igazságot, hogy több jó tulajdonságunk van, mint amennyit bennünk látnak az emberek és több rossz, mint amennyit magunkról gondolunk. Kolozsváron születtem, az év legsötétebb napján: december 21- én. Marosvásárhelyen végeztem a színművészetit, az első népes évfolyamban. Szerencsénk volt, mert Victor Frunză Tom Paine-t, Tompa Gábor Tartuffeöt rendezett nekünk negyedéven, és a Júlia kisaszszonyt is eljátszhattam, Kincses Elemér rendezésében, majd pár évvel később, már Kolozsváron táncszínház formájában: flamencóban táncoltam el Júliát. 1994-től vagyok a kolozsvári színház társulatának tagja. Azon szerencsések közé tartozom, akik olyan rendezőkkel dolgozhattak, mint Vlad Mugur, Silviu Purcărete és Andrei Șerban. Azt tudom: ha játszom, megáll az Idő, mert meglopom.

Réka Csutak

Învățând teatru, mi-am dat seama de adevărul că avem mai multe trăsături pozitive decât văd oamenii în noi, şi mai multe trăsături negative decât ne-am imagina. M-am născut la Cluj-Napoca, în cea mai întunecată zi a anului: 21 decembrie. Am studiat actoria la Târgu Mureș, în prima clasă numeroasă. Am fost norocoși, deoarece Victor Frunză a regizat Tom Paine, Gábor Tompa a pus în scenă Tartuffe în ultimul an, și am avut ocazia să joc și Domnișoara Julie în regia lui Elemér Kincses, iar după câţiva ani, deja la Cluj, am și dansat rolul Julie în flamenco într-un spectacol de dans. Sunt membră al teatrului din Cluj din 1994. Mă număr printre norocoșii care au avut ocazia de a lucra cu regizori ca Vlad Mugur, Silviu Purcărete și Andrei Șerban. Iar când joc, Timpul se oprește, fiindcă îl fur.

Megbocsáthatatlan, ha tudósok állatokat kínoznak; kísérleteiket végezzék inkább újságírókon és politikusokon.

Az ördög a megalkuvás. (Henrik Ibsen, Brand)

A legerősebb ember a világon az, aki a legegyedülállóbb. (Henrik Ibsen, A hazaáruló)

Ha írásaimban nem lehetek önmagam, akkor hazugság és humbug az egész. (Henrik Ibsen Björnstjerne Björnsonhoz írott levele, 1865. szeptember 12.)

Bármikor, amikor újságot veszek a kezembe, mintha Szellemeket látnék siklani a sorok között. Mint a tenger homokja, oly sok Szellemnek kell lennie szerte az országban… Egytől egyig, kivétel nélkül szánalmasan félünk a fénytől. Élni azt jelenti, hogy harcban állunk a koboldokkal. (Henrik Ibsen, Kísértetek)

Semmi sem lehetetlen, ami után vasakarattal vágyakozunk. (Henrik Ibsen Magdalene Thoresenhez írott levele, 1868. március 31.)

A legkritikusabb gáncsoskodás lényegét tekintve az, hogy a kritikus szemére veti az írónak, hogy önmaga – önmagaként gondolkozik, érez, lát és alkot, ahelyett, hogy úgy látna és alkotna, ahogy a kritikus. (Henrik Ibsen Magdalene Thoresenhez írott levele, 1870. május 29.)

Az erdei madár soha nem vágyik kalitkára. (Henrik Ibsen, Solness építőmester)

Semmink sem lehet ebben az életben, amiért ne kellene fizetnünk. (Henrik Ibsen, Nóra)

Van egy nem kevésbé szent feladatom… Az önmagamnak végzett feladat. (Henrik Ibsen, Nóra)

Úgy gondolom, hogy mindenekelőtt egyén vagyok. (Henrik Ibsen, Nóra)

Amikor mi, akik halottak vagyunk, életre kelünk… látni fogjuk, hogy soha nem éltünk. (Henrik Ibsen, Ha mi, holtak feltámadunk)

Akármelyik ember szívébe néznénk bele, mindegyikében találnánk legalább egy fekete foltot, amit kénytelen rejtegetni. (Henrik Ibsen, A társadalom támaszai)

Otthonodat, életedet példaértékűnek tartják. De ez a nagyszerűség, beleértve téged is… olyan, mintha elmozduló ingoványra építették volna. Elég egy pillanat, egy szó, és a nagyszerűség veled együtt szertefoszlik. (Henrik Ibsen, A társadalom támaszai)

Este impardonabil ca oamenii de știință să tortureze animale; mai bine să facă experimente pe jurnaliști și politicieni.

Privește în interiorul inimii oricărui om și întotdeauna vei găsi, în fiecare, cel puțin o pată întunecată pe care încearcă s-o țină ascunsă. (Henrik Ibsen, Stâlpii societății)

Diavolul înseamnă compromis. (Henrik Ibsen, Brand)

Cel mai puternic om din lume este acela care-i cel mai singur. (Henrik Ibsen, Un dușman al poporului)

Dacă nu pot fi eu însumi în ceea ce scriu, atunci totul nu este decât minciună și șarlatanie. (scrisoarea lui Henrik Ibsen către Björnstjerne Björnson, 12 septembrie 1865)

De fiecare dată când deschid un ziar am impresia că văd fantome lunecând printre rânduri. (...) E deplorabil cât de frică ne este de lumină. (Henrik Ibsen, Strigoii)

Nimic nu este imposibil dacă este râvnit cu o dorință de fier. (scrisoarea lui Henrik Ibsen către Magdalene Thoresen, 31 martie 1868)

Majoritatea criticilor găsesc nod în papură și acuză autorul deoarece a rămas el însuși – pentru că gândește, simte, vede și creează, fiind el însuși, în loc să vadă și să creeze așa cum criticul ar dori-o. (scrisoarea lui Henrik Ibsen către Magdalene Thoresen, 29 mai 1870)

O pasăre din pădure niciodată nu-și dorește o colivie.  (Henrik Ibsen, Constructorul Solness)

Nimeni nu poate obține nimic în timpul vieții fără a plăti. (Henrik Ibsen, Nora)

Am o altă îndatorire la fel de sacră… Datoria către mine însumi. (Henrik Ibsen, Nora)

Când ne vom trezi morți… ne vom da seama că n-am trăit. (Henrik Ibsen, Când noi, morţii, vom învia)

(Traducerea: Alexandru Gherman)

részlet

Camil Petrescu az alábbi megdöbbentő következtetést fogalmazta meg közismert, nyers világosságával: „ha megírtad a Hedda Gablert, legalább egy évszázadig nyugodtan alhatsz. A többiek nehezen érnek be”, s évek múlva következetesen ugyanazt a gondolatot mondja ki ekképpen: „mielőtt a Hedda Gabler elkopna, úgy tűnik, még száz évre van szükség, hogy egyáltalán megértsük”.

„Minden valóságos élet: találkozás”, mondja Martin Buber; következésképpen: „Én-Te – ez az alapvető szó, melyben a viszony világa támad.” Ahogy az ibseni darabokban történni szokott, itt is egy csomó mágikus egybeesésnek köszönhető, hogy minden szereplő Hedda Gabler szalonjában gyűlik össze, s a múlt felidézése és fürkészése hatására párok alakulnak meg és újra, bonyolult viszonyhálózatot fedezhetünk fel a párok között és a tagok között, akik e párokat alkotják.

A darab kezdetén Heddát mindannyian vitathatatlan tekintélyként ismerik fel. A végén már ő maga sem így ítéli meg önmagát (csupán a „szép” öngyilkos gesztusban, mely rehabilitálja önnön szemében saját személyét), mások sem őt: sem Lövborg, aki a maga erőszakosan botrányos módján eltűnik, sem Tesman, aki átadja Bracknak, hogy ez fűszerezze olykor a Hedda üres estéit, sem az ülnök, akinek meggyőződése, hogy a nő számára ő „egy szolga”, sem Thea, aki átveszi a helyét Jörgen mellett.

Hedda lakonikus egyéniség: soha nem mond többet annál, amennyi szerinte feltétlenül szükséges, amenynyit, úgy véli, feltárhat bensőségességének bugyraiból – s ez mindig nagyon kevés. Minden szava és gesztusa megfontolt lépés egy láthatatlan sakktáblán, kevély szándéka ugyanis az, hogy minden játszmát megnyerjen, nem tudja elviselni a sakk-mattot.

Csak a Brack-kal való „apró és kellemes beszélgetésekben”, csak ezekben a kockázatos kétértelműségek és veszélyes játszmák színezte szópárbajokban leplezi le magát valamennyire, valóságos vallomások világos és közvetlen járataira utalva.

Hedda csak a képzelet világában él, a Lövborggal és Brack-kal való beszélgetésekben, de a közvetítő személyek révén veszélyes, „magával ragadó”, „botrányos” életet folytat. Átadja magát az ellenállhatatlan „intimitásnak”, de megőrzi józanságát, az ellenfél tisztánlátását, aki nem akarja elveszteni a

játszmát, hanem uralni akarja. (…) Az egyik esetben kész akár ölni is, a másikban megöli magát (hogy megszabaduljon Brack-tól), mert nem viseli el, hogy bárki is felülkerekedjen.

Mindezzel kiáltó ellentétben áll a Tesmannal való kapcsolata, mely éppen a „beszélgetés” lehetetlenségének állapotában kezdődik. A Tesmannal való viszonya eredendően az egyenlőtlenség aspektusán alapszik, tehát semmiféle „beszélgetés”, semmilyen öntudatok „harca” nem jöhet létre, Jörgent képtelenség komolyan venni, Jörgen nem veszélyes, nem olyan magával ragadó, mint Lövborg, nem is olyan frivol, mint Brack, ő csak egy nevetséges ember, aki „borzalmasan gyötörte magát, kínlódott és izzadt, hogy végre találjon valamit, amiről beszélgetni lehetne…”

A művészt, vagyis Lövborgot és az esztétát, vagyis Heddát – az idegen elemeket kiveti magából a darab, s így hangsúlyosan kispolgári a befejezése, fölötte a jóindulatú Julle néni vigyázó árnyéka, amint gyapjúpapucsot horgol.

(fordította: Demény Péter)

fragmente

Cu binecunoscuta-i exacerbare în felul de a se exprima, Camil Petrescu a tras următoarea uluitoare concluzie: „când ai scris Hedda Gabler, poţi dormi liniştit cel puţin un veac de aci încolo. E greu să fii ajuns”, revenind, peste ani, cu aceeaşi consecvenţă, în varianta: „înainte de a se perima, Hedda Gabler mai are nevoie, se pare, de încă o sută de ani ca să fie înţeleasă”.

„Întreaga viaţă adevărată este întâlnire”, afirmă Martin Buber; drept urmare, „cuvântul fundamental EuTu întemeiază lumea relaţiei”. Cum se întâmplă în orice piesă ibseniană, un set de coincidenţe magice face ca toate personajele să se întrunească în salonul Heddei Gabler, iar evocările şi scrutarea trecutului duc la compunerea şi recompunerea cuplurilor, ca şi la dezvăluirea unei reţele complicate de relaţii între cupluri, dar şi între membrii ce le încheagă.

În debutul piesei, Hedda este recunoscută, în sensul hegelian al cuvântului, de către toţi drept autoritate indiscutabilă. În final, ea însăşi nu se mai recunoaşte (decât în gestul „frumos” sinucigaş ce-o reabilitează în propriii ochi), nemaifiind recunoscută nici de ceilalţi: nici de Eilert, care dispare, în felul său violent-scandalos, nici de Tesman, care i-o predă lui Brack, ca acesta să-i mai condimenteze serile pustii, nici de asesor, convins că-i aparţine ca o „slugă”, nici de Thea, care-i ia locul alături de Jörgen.

Hedda e o laconică: nu spune niciodată decât atâta cât consideră că este strict necesar, cât consideră că poate dezveli – totdeauna foarte puţin! – din arcanele intimităţii sale. Fiecare cuvânt sau gest al ei constituie o mişcare calculată pe o invizibilă tablă de şah, fiindcă intenţia sa trufaşă e să câştige toate partidele, nesuportând să accepte vreun „şah mat”.

Doar în ,,micile şi plăcutele conversaţii” cu Brack, doar în aceste dueluri verbale, pigmentate de echivocuri riscante şi jocuri periculoase, Hedda se dezvăluie cât de cât, insinuând pasaje nete şi directe de confesiune reală.

Hedda nu trăieşte decât în imaginar, prin acele convorbiri (cu Eilert, cu Brack), dar trăieşte, prin mediere, o viaţă periculoasă, „captivantă”, „scandaloasă”. Se lasă pradă „intimităţii” irezistibile, dar îşi păstrează luciditatea, una de adversar, care nu vrea să piardă partida, ci s-o domine (…). Într-un caz, e gata să ucidă (pe Eilert), în celălalt, se ucide (ca să-i scape lui Brack), pentru că nu suportă dominaţia.

În flagrant contrast, relaţia ei cu Tesman debutează tocmai prin imposibilitatea „conversaţiei”. Relaţia ei cu Tesman este originar conturată pe latura inegalităţii, deci nu se poate declanşa nici o... „conversaţie”, adică nici o „luptă” a conştiinţelor, Jörgen nu poate fi luat în serios, căci nu e primejdios, el nu-i nici captivant ca Eilert, nici frivol ca Brack, e doar un caraghios care „se chinuia îngrozitor, se tot sucea şi se tot învârtea să găsească un subiect de conversaţie...”.

Artistul sau Eilert şi estetul sau Hedda, adică, elementele alogene, fiind anihilaţi definitiv, drama are un deznodământ apăsat burghez, deasupra căruia veghează, binevoitoare, umbra mătuşii Julle, croşetând papuci de lână.

Henrik Ibsen

Adaptare scenică de Andrei Şerban - Daniela Dima színpadi változata Fordította: Biró Eszter

Hedda Gabler …………....………………............................................................................Kézdi Imola Jörgen Tesman ……..………..………..………..………..…...…..………..……...……...….…..Bogdán Zsolt Brack Bíró / Judecătorul Brack ….…..………..………..…..…..………..………..………Hatházi András Elvstedné / Doamna Elvsted ...……..………………..……...…….Györgyjakab Enikő / Pethő Anikó Ejlert Lövborg …………..………..………..………..……….………..………..……..……………..Szűcs Ervin Juliane Tesman, Mademoiselle Diana .…..………..………..………..………..………..……..Varga Csilla Berte ……………….……......……..………..………..…..…..………..………..………..………..Csutak Réka Gabler ezredes hangja / Vocea Generalului Gabler ….....…..……….....…..……............Biró József

Rendező / Un spectacol de Andrei Şerban

Díszlet- és jelmeztervező / Decor şi costume: Carmencita Brojboiu A rendező munkatársa / Colaboratoare la regie: Daniela Dima Dramaturg / Dramaturgia: Biró Eszter Fények / Lumini: Maier Sándor, Nagy Alpár Hangterv / Sound design: Kerekes Zsolt Ügyelő / Regia tehnică: Kerezsy Imola

Asszisztensek / Asistenţi: James Rutherford, Alexandru Gherman, Alexandra Felseghi, Emily Gleeson, Anda Saltelechi

Külön köszönet Mircea Cantornak az előadás plakátjának elkészítéséért. Mulțumiri speciale lui Mircea Cantor pentru realizarea afișului spectacolului.

Zene / Piese muzicale: 1. String Quartet no. 14 in D minor: “Death and the Maiden” (F. Schubert) – Takács Quartet 2. Singing the Blues (M. Endsley) - Guy Mitchell 3. Unforgettable (I. Gordon) - Nat King Cole 4. I Love the Sunshine of Your Smile (Hoffman/MacDonald) - The Four Knights 5. At The Hop (Singer/Medora/White) - Danny & The Juniors 6. Chanson d’Amour (W. Shanklin) - The Lettermen 7. Only You (And You Alone) (B. Ram) - The Platters 8. Mr. Sandman (P. Ballard) -  The Chordettes 9. Come Go With Me (C. Quick) - The Del-Vikings 10. Teach Me Tiger (N. Tempo) - Marilyn Monroe 11. Strange Fruit (A. Meeropol) - Billie Holiday 12. I Put A Spell On You (J. Hawkins) - Screamin’ Jay Hawkins 13. Fly Me To The Moon (B. Howard) -  Frank Sinatra

Szerkesztette / Editat de: Vajna Noémi, Fülöp Noémi, Biró Eszter, Daniela Dima Korrektúra / Corectură: Ketesdy Beáta, Nagy Júlia, Alexandra Felseghi Műsorfüzet borítóterv és fotó / Design și foto pentru coperta caiet: Mircea Cantor Műsorfüzetterv / Design caiet: Török Tihamér

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az Európai Színházi Unió tagja. Teatrul Maghiar de Stat Cluj este membru al Uniunii Teatrelor din Europa. www.huntheater.ro