Page 41

állandóan működő LMBT helyek. Bulihelyszín ritkán van, de nem megoldható üzleti szempontból pl. egy melegbarát kávézó fenntartása, pedig régen volt rá kereslet: meleg vállalkozók üzemeltettek egy melegbarát kávézót, sőt még két rivalizáló meleg szexmozi is volt, de 2011 után ezek rendre megszűntek. Az ismerkedés valós térben periodikusan lehetséges, diszkó keretében, vagy marad a „búvóhelymegoldás”. Neten hihetetlen aktivitás tapasztalható, de ennek – részben – kényszerléte sok tekintetben maga is gátló tényezője egy nyílt meleg közösségi és kulturális LMBT létformának. Mivel tenni ez ügyben a legnehezebb, nemcsak a homofóbia, de legalább annyira a látens szocializációs faktor is ellenünk dolgozik, a mostani Z generációs debreceni meleg fiataloknak így „természetes”. F. P. F.: Jövőbeli céljaink között szerepel, hogy a kulturális rendezvényekkel párhuzamosan tréningeket is tartsunk, hogy jogtudatosabbak legyenek az érintettek. A Melegség és Megismerés programot nagyon fontosnak tartjuk lehozni Debrecenbe, nyáron pedig a Budapest Pride-on is jelen leszünk mind Budapesten, mind Debrecenben helyi paralel Pride-programokkal. A nyári debreceni Campus Fesztivál civil falujában ismeretterjesztő és HIV/AIDS-prevenciós programokat is kívánunk szervezni. A tavalyi év folyamán több rendezvényen is részt vettünk, tréningeket, piknikeket, filmvetítéseket szerveztünk. Az LMBT

Történeti Hónap keretében a meghívott előadók tartottak tudományos előadásokat helyben, de a programsorozat budapesti helyszínein is képviseltük magukat ahol Simon Lehel a „meleghadseregekről”, Talabos Dávidné Dr. Lukács Nikolett pedig a fantasykban és a sci-fikben megjelenő LMBTQI karakterekről tartott előadást. Mindezek mellett természetesen a rendszeres helyi bulik sem maradhatnak el, legutóbb pedig az első transznemű szépségversenyt is megtartották városunkban. S. L.: Egyfajta ellenszélben is egy kulturális-szocializációs mintát igyekszünk a helyiek számára – a nagyon szerény lehetőségeinkkel – biztosítani, hogy „ne csak Pesten lehessenek melegek”, ahogy azt egy huszonéves fiú megfogalmazta. Ahogy sok vidéki közösség, természetesen mi is szembesülünk azzal a problémával, hogy sokan nem mernek eljönni ezekre a rendezvényekre, mivel félnek attól, hogy osztálytársaik, kollégáik, családjuk számára nyilvánvalóvá válik orientációjuk, identitásuk. De úgy véljük, hogy ennek javítására és leküzdésére mindenképpen a jelenlét és az önmagunk képviselete lehet a megoldás. Írta: Talabos Dávidné Dr. Lukács Nikolett

Profile for Humen Magazin

Humen Magazin 2019. 04. szám (május)  

Humen Magazin 2019. 04. szám (május)  

Advertisement