Page 10

Címlapsztori

reklámarcának, amit én nem hagytam szó nélkül, és azt mondtam egy Insta Story végén, hogy majd dudálj rá Weisz Fannira. Nem Fanninak akartam beszólni, de általában mindig egy ironikus poénnal zárom a story-kat. Sajnos ebben az esetben ez a poén kissé ízetlenre sikeredett sokak szemében. Ami egyébként megdöbbentett, az a ma már elhibázottnak számító marketingstratégia. Nem értettem, miért kérnek fel egy siket lányt egy olyan jármű promotálásához, ami nem a siket embereknek készült. Mivel meleg vagyok, én is érzem azt a diszkriminációt, amit egy siket, egy mozgássérült, egy Down-kóros, vagy bárki, aki más, mint az átlag. Édesanyám is nagyothalló, nyilván nem erre szerettem volna kihegyezni a történetet. Eleve miért kezdtél el beszólogatós posztokat kitenni? Tavaly októberben kiakadtam azon, hogy dubajozó prostikból celebek, majd véleményvezérek lesznek.

Szégyen és gyalázat, hogy miért kommunikálja valaki, hogy luxusélete van, amikor a valóságban nincs is. Meg egyáltalán, miért is mutogatja valaki az életét olyan formában, ahol minden egyes kép meg van komponálva, és olyan tökéletességet sugároz, ami nem a valóság. A közösségi médiának pontosan az lenne a lényege, hogy egy ismert ember betekintést engedjen a hétköznapjaiba. Ez nem pusztán zavar, hanem sokkal inkább kártékony. És az amúgy is érzékeny kamaszok ezt látják. Hogy mindegyik mellett ott virít egy több százezer forintos táska, egy méregdrága cipő. De egyik sem beszél a munkájáról, a tartalomról, hogy mivel foglalkozik, mit tanult, mi a szakmája. Egyszerűen semmiféle értéket nem közvetítenek a fiatalok felé. Olyan életet mutatnak, ami nem igaz. A másik bajom, hogy nagyon sokuknál csak az egót látom. Név nélkül mondom, de számomra semmi más nem jön le róluk, mint a büdös nagy ego. Szinte soha nincs egy természetes fotó, minden mű és beállított. A fotókon rajtuk kívül nincs senki más, nincsenek baráti ölelések vagy szerelmes csókok. Csak ők léteznek és pont. Vagy van ennek az ellentéte, ami talán meg ennél is ízléstelenebb: amikor a teljes privát életet, a gyerekeket használjak fel kizárólag reklámozásra. És semmi más nincs ezeknek a celebeknek az oldalain, mint reklám, reklám, reklám. Elképesztő és végtelenül szomorú.

8

Ki az, akit a közösségi oldalai alapján szimpatikusnak találsz? Igaz, nem tesz ki nagy tartalmakat, de Kulcsár Edina és a férje, Csuti. Ők is reklámoznak, de ennyi még belefér. Pörög a magyar médiában tizenöt név és folyamatosan róluk hallunk. Hol van Gryllus Dorka, Törőcsik Franciska, Nagy Ervin? Tizenöt retardáltat használnak, akik az egyik műsorban tortát dobálnak egymáshoz, a másikban meg a férjükkel ordibálnak. Itt csak az létezik, aki a tévében szerepel, nem pedig az, aki a színpadon III. Richárdot játszik. Kimész idén a Pride-ra? Két éve és tavaly is voltam. Örülök, hogy egy társadalmi megmozdulás lett belőle, több párt és szervezet is kiáll már mellette. Nemcsak nekem és a transzvesztitáknak kell elmennünk. A babakocsit toló családapának kell elmennie a Pride-ra a feleségével. Meg kell mutatniuk, hogy itt vannak, és elfogadják, hogy vannak más emberek is, akik másképp élnek, mint ők. Mit gondolsz a melegek megítéléséről és jogairól Magyarországon? Nem akarok belemenni a politikába, de azt hiszem, a társadalmi fejlődés megállt Magyarországon. És természetesen az elfogadás is. A 90-es években volt egyfajta fejlődés, elfogadás, amit 2007-től kezdődően felváltott a gyűlölködés, a kirekesztés, az örökös ellenségkeresés. Újra előkerültek a melegek, a zsidók, és természetesen a romák is. Most épp a migránsok kerültek fókuszba. De a buzizás még mindig remek szitokszó, és egyáltalán nem ciki nyíltan homofóbnak lenni Magyarországon. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy szépen-lassan egyre elfogadóbb lesz a társadalom, még ha a jelenlegi politika nem is biztosít azonos jogokat az azonos nemű pároknak. Egyelőre nem látom, hogy mikor lesz elfogadva az azonos neműek házassága vagy a gyermekvállalás. Nálunk még az alkotmányba is beletették, hogy a család egy férfiből és egy nőből áll, pedig mindenkinek joga van családban és házasságban élni. Mit gondolsz arról, hogy a Mi Hazánk Mozgalom betiltaná a „meleglobbit”, Dúró Dóra szerint pedig nemzetstratégiai kérdés, hogy a gyerekeket ne világosítsák fel a homoszexualitásról? Ha nem lettek volna annak idején nőjogi szervezetek, ma elképzelhetetlen lenne, hogy egy Dúró Dóra elmenjen szavazni. Ha olyan típusú emberek kerekedtek volna felül, mint ő, akik megakadályozzák a társadalmi fejlődést – hiszen most arról beszélünk –, akkor ma ő sem szavazhatna, hanem ülhetne a tűzhely mellett és szülhetné sorba a gyerekeket. A világ fejlődik, nem lehet megállítani. Ha a nyugathoz akarunk tartozni, akkor az ilyen folyamatokat természetesnek kellene tartanunk.

Profile for Humen Magazin

Humen Magazin 2019. 04. szám (május)  

Humen Magazin 2019. 04. szám (május)  

Advertisement