Page 1

Nemzetközi építészeti szemle


1


2


3


4


5


6


7


8


9


10


11


Partnerek ATRIUM – a totalitáriánus rezsimek építészete a városvezetésben

12


Teljhatalom és monumentalitás Alkotások Győr 20. századi építészetében

Winkler Gábor tanulmánya

Az építés igényét jó tizenkét ezer évvel ezelőtt a zárt tér megteremtésének szükségessége hozta létre. Életünket ettől kezdve épületek között éljük: sokféle tevékenységünknek épített környezetünk ad keretet. Veszély esetén zárt térbe húzódunk. Ha kapcsolatot keresünk, zárt vagy nyitott térben találkozunk embertársainkkal. A teret építéssel hozzuk létre a legkülönfélébb emberi tevékenységek céljaira. Életünk már hosszú évezredek óta elképzelhetetlen a minket körülvevő építmények, épületek – épített környezetünk – nélkül. Az épületek gyakorlati hasznukon túl arról a korszakról is hírt adnak, amelyben születtek. Magukban rejtik és közvetítik egy-egy korszak légkörét, hangulatát, építtetőiknek törekvéseit és érzéseit. Mindig születtek szerény és célszerű épületek, de gyakran találkozunk az építészet történetében „ember feletti”, monumentális alkotásokkal is. Ezek a hatalmas építmények tiszteletre intenek, kifejezhetik egy-egy korszak, egy-egy nép vagy uralkodó nagyságát. Az ilyenféle építészeti alkotások azonban nem egyszer ennél súlyosabb üzenetet hordoznak. Vannak építmények, épületek, monumentális képzőművészeti alkotások, melyeket első sorban nem is a gyakorlat igényeinek kielégítésére, sokkal inkább egy társadalmi rendszer vagy vezető személyiség kizárólagos hatalmának, végtelen erejének bizonyítására emeltek. Ezek az építmények, épületegyüttesek és épületek meglétük óta sugározzák a „teljhatalom” nyomasztó hangulatát. Ilyen módon váltak és válnak a totalitárius rendszerek építészeti alkotásai a politikai teljhatalom jelképeivé.

13


Az emberiség hosszú történetében – és ez alól hazánk sem kivétel – gyakran találkozunk az önkény uralmával és ennek képviselőivel. Elég, ha hazánk 20. századi történelmére gondolunk. Ma első sorban az 1944 és 1989 közötti „szocialista korszak” időszakát tekintjük a diktatúrák korának, bár már 1920 és 1944 között is jelen voltak a totalitárius politika egyes jelenségei. A második világháború utáni idők jól körülhatárolható periódusa 1944 és 1949 között a kommunista állam kialakulása, majd 1949 és 1956 között Rákosi Mátyás vezetése alatt a „sztálinista diktatúra”, melyet 1956-ban, rövid időszakra a magyar forradalom váltott fel. A népfelkelés leverése után, 1956-89 között a Kádár János által vezetett kommunista rendszer látszólagos fellazulása, az un. „gulyás szocializmus” időszaka zárta le e korszakot. A Kádár János nevével fémjelzett évtizedekben – a kismértékű enyhülés ellenére – ugyancsak következetesen érvényesültek a totalitárius politika elvei. A korszakok váltakozó társadalmi és politikai légkörének közvetlen és közvetett hatása Magyarország építészetében, így városunkban, Győrben is különböző módon és formában kimutatható. A teljhatalmi szemlélet és annak az építészetre gyakorolt hatása már a két világháború közötti időszakban (1918–1945) is tetten érhető. A Horthy Miklós kormányzó által irányított országban, különösen a középületek megformálásánál nyíltan hangoztatott követelmény volt a „hagyománytisztelet”, az évezredek óta jól bevált építészeti formák követése. Nem csodálkozhatunk azon, hogy az állami építkezések stílusa az 1940-es évek elejéig – kevés kivételtől eltekintve – a 19. század historizáló szemléletét követte. A középületek esetében különösen kedvelt volt a klasszicizmus monumentális eszközeinek alkalmazása. Az egyházi és oktatási épületeknél, bérházaknál és előkelő villáknál inkább a pompát és reprezentációt közvetítő neobarokk késői stílusa örvendett népszerűségnek. A 20. század elején Nyugat-Európában kibontakozó korai modern mozgalmak szellemében csupán az 1930-as évektől építettek Győrben – jobbára magánvillákat és társasházakat. A két háború közötti korszak középületei városunkban is leginkább a Nyugat-Európában lépésről lépésre kialakuló totalitárius államrendek – így Hitler hatalomátvétel utáni Németországa és Mussolini Olaszországa – építészetének jegyeit viselték magukon. Érdemes ennek a korszaknak kevésbé ismert törekvéseivel részletesebben megismerkedni, hiszen az ebben az időben született „monumentális” alkotások már magukban hordozták a Rákosi-korszak archaizáló épületeinek számtalan vonását. Városunk két háború közötti építészeti alkotásait megismerve megállapíthatjuk, hogy Hitler Németországának monumentális klasszicizmusa („Hitlerbau”) Győrben is leginkább az állami beruházások megformálásában mutatható ki. Németországában, ebben az időben hatalmas tömbökből komponált, csiszolt felületű, szabályos kőlapokkal burkolt épülettömegeket építettek, lábazat és fejezet nélküli betonpillérekkel („beton-klasszicizmus”), keretezés nélküli, a homlokzat síkjába mélyen belevágó nyílásokkal. A koronázó párkányok évezrede használt vízszintes motívuma is eltűnt a házakról. Az épületek hatalmas tömege nyomasztóan magasodott az emberek fölé.

14


A korszak német építészetének romantikus-népies stílusa („Volksbau”) és az ezzel rokon skandináv „újromantika” hatása inkább csak a lakóházak építésében jelentkezett. A két világháború között ilyen stílusban épült Nádorváros előkelő villáinak nagyobb része. Hasonló „romantikus” stílusfelfogás jellemezte a város által építtetett bérházakat, így az Eörsi Péter utcai monumentális lakóépületet, melynek tervezője Friedrich Lóránd (Budapest, 1891 – Stockholm, 1946. december 25.) budapesti építészprofesszor volt. A sokszintes, nagyvárosias lakóházak építésénél a barokk és rokokó jegyeit viselő, szerény gipsz díszek felhasználásával találkozunk. Ilyen „modern barokk” lakóház épült a Czuczor Gergely utcában (15. szám) és az Árpád úton (51/a. szám). Hasonló stílusú házak Révfalu „kapujában”, a Rónay Jácint utcában is épültek („Csermákház”, Káldy Barna építész alkotása).

Városi bérlakások a Szigethy Attila út és az Eörsy Péter utca sarkán (1983) Monumentális neobarokk és neoklasszicista tervek sorát nyújtották be az építészek az új a városi színház tervezésére kiírt pályázatra is. Mivel a helyszín változott, a tervpályázatot két alkalommal – 1927-ben és 1928-ban – is kiírták. Előbb a belvárosi laktanya helyére tervezték az új győri színházat, ezt a tervpályázatot azonban nem követte a részletes tervek kidolgozása. Az első pályázatra beadott tervek nagyobb része a neoklasszicizmus stílusában fogant, de néhány munkán még a szecesszió késői hatása is kimutatható volt. Az újabb tervpályázat kiírása szerint a város reprezentatív színházépülete a késő historizáló városházával átellenben, a Baross-hídtól keletre, a Bisinger sétány területén létesült volna. Főhomlokzatát a Czuczor Gergely utca tengelyében javasolták elhelyezni. A második országos építészeti pályázaton az akkori idők legnevesebb magyar alkotói – a korszak „sztár-építészei” – vettek részt. A pályaterveket áttekintve feltűnő, hogy a tervek jó négy-ötöde az un. „betonklasszicizmus” szellemében fogant. Ilyen volt Stolzer Jenő, a Deli–Faragó építészpáros, Pál Hugó, Wannenmacher Ferdinánd terve is. A pályázatra beadott épületek főhomlokzatát kivétel nélkül hatalmas, lábazat és fejezet nélküli vasbeton oszlopok díszítették, fokozva a tömegek monumentális hatását. A pályázatra Vágó László (Nagyvárad, 1875. március 30.– Budapest, 1933. december 30.) is tervet nyújtott be. Az építész sudár ión oszlopokkal hangsúlyozta épületének monumentális bejáratát. A színháztermet kupola alá rejtette, tervén számtalan képzőművészeti alkotásnak is helyet adott.

15


Vágó László testvérével, Vágó Józseffel (Nagyvárad, 1877. december 23.– Salies de Béarn, Franciaország, 1947. június 7.) több jelentős épületet együtt tervezett. Vágó József 1927-ben monumentális, historizáló tervével megosztott első díjat kapott a Népszövetség genfi központjára kiírt nemzetközi pályázatán. Az európai jelentőségű épület Vágó és a másik négy nyertes együttes munkájával épült fel. Vágó László győri pályaterve a genfi épületegyüttessel megegyező felfogásban készült.

A Deli-Faragó építészpáros győri színházterve (1928)

Vágó László színházterve (1928)

Stolczer Jenő győri színházpályázata (1928)

16


A bíráló bizottság a beadott pályamunkák közül Körmendy Nándor (Celldömölk, 1894. február 28. – Budapest, 1969. február 24.) modern hangulatú, monumentális tervét találta a legmegfelelőbbnek, a városatyák azonban Árkay Aladár (Temesvár, 1868. február 1. – Budapest, 1932. február 2.) budapesti és Stolzer Jenő győri születésű, Berlinben működő építészt bízták meg a végleges épület tervrajzainak elkészítésével. Az építész páros alkotására a kor építészetének sajátos változata: tervükön jól érzékelhető a skandináv államokban, ez időben igen népszerű, Gunar Asplund alkotásainak hatása. Jellemző a kor szakmai hangulatára, hogy amikor a pályázat nyertese, Körmendy Nándor megtudta, hogy tervének túlzott „modernségét” kifogásolták a konzervatív győri városatyák, pályatervét rövid idő alatt átdolgozta: az elképzelt monumentális épülettömeget barokk díszekkel tette „kívánatosabbá”.

Az egykori postapalota a Bajcsy-Zsilinszky úton (1930-as évek) Klasszicizáló modorban emelték a Bajcsy Zsilinszky utcai postahivatal – az egykori Andrássy úti „postapalota” – épületét is. Az 1927-ben épült középület óriás-pilaszterekkel tagolt, reprezentatív homlokzata magas építészeti színvonalon a megszilárdult hatalom erejét és magabiztosságát tükrözte. Nagy vesztesége a győri városképnek, hogy ezt az utcaképbe jól beleillő, elegáns épületet 1980 körül megsemmisítették.

Az Árpád úti városi kultúrház egykori homlokzata (1930-as évek) Az Árpád út sarkán álló városi kultúrház tervén az ókori római kőhidak – „akvaduktok” – pilléres-boltozatos motívumaival találkozunk. Ezt az

17


épületet 1934-1935-ben, egy korábbi ipari épület – „tejüzem” – átalakításával Lakatos Kálmán (Győr, 1901. március 7. – New York, USA, 1958.) és Gallyas (Golsand) Camilló (Győr, 1899. július 5. – Győr, 1981. március 11.) terve alapján kivitelezték. Kár, hogy a legutóbbi átépítés során jellegzetes építészeti jegyeitől teljesen megfosztották. Győr korszerű fejlesztési tervét a győri születésű Weichinger Károly (Győr, 1893. október 12. – Budapest, 1982. jan. 25.) építész munkatársával, Dörre Endrével együtt készítette. A tervben kijelölték a város fő szerkezeti elemeinek fejlesztési irányát, meghatározták a Bécs felé vezető nemzetközi út új nyomvonalának és a Rábán átívelő hídjának helyét. Javaslatot adtak a városon áthaladó, észak-déli nemzetközi út kialakítására és meghatározták a Mosoni-Duna felett építendő új híd helyét is. Érdemes megjegyezni, hogy jó fél évszázad múlva mindkét híd az építészek által javasolt helyen épült fel. Weichinger Károly a Duna kapu tér rendezésére és új épülettel történő leszűkítésére is tervet készített. Utóbbi elképzelése ugyancsak nem nélkülözte a monumentalitás jegyeit. Feltűnő a Weichinger–Dörre építészek által alkotott jövőkép szociális érzékenysége. „Külön nagyvonalú városrendezési terv alapján kívánatos az egyes nagyvállalatokat, gyárakat arra buzdítani, – ha kell esetleg kényszeríteni – hogy dolgozó munkásaik részére lakótelepeket létesítsenek, arra alkalmas kijelölt területeken” – vélték a városrendezők. Javaslatuk a Rákosi- majd Kádár- korszakban emelt hatalmas lakótelepek formájában meg is valósult.

Árkay Aladár Mátyás téri római katolikus plébániatemploma (1930)

18


A Szent Imre római katolikus templom (1940-es évek) Az 1920-as évek végén a modern építészet korai törekvéseivel alig egy-két helyen találkozhatunk városunkban. A katolikus templomépítészetben az 1930-as évek elején a „római iskola” újszerű építészeti-művészeti elképzelései jelentkeztek. Ennek hatása figyelhető meg Árkay Aladár budapesti építész Mátyás téri római katolikus Jézus Szentséges Szíve templomán és plébániáján, melyet az 1930-as évek végére fejeztek be és az Erzsébet liget északnyugati sarkában álló római katolikus Szent Imre plébániatemplomon, melyet 1942ben emeltek a neves budapesti építész, Körmendy Nándor tervei alapján. A korszerű technika letéteményesei, közöttük a Magyar Wagon- és Gépgyár Részvénytársaság megbízásainál inkább a modern építészeti mozgalmak képviselőit részesítették előnyben. A monumentális megjelenésre való törekvés azonban a két háború között emelt, modern stílusú épületek esetében is nyomon követhető. (Urbantsok Tibor 1945-ben mártírhalált halt győri építész bérházának három utcára néző, hatalmas épülettömbje a Munkácsy Mihály utca 1-5. szám alatt).

Romtakarítás az Aradi vártanúk útján (1944) A német megszállás éveiben a hadiberuházásokon túl nem épültek házak, csupán az épületek zárófödémének megerősítésére és óvóhelyek létesítésére fordítottak figyelmet. A világháború harci eseményei súlyos károkat okoztak

19


Győrben. Tizennyolc nagyobb és nyolc kisebb légitámadás érte a várost. „1944. április 13. Győr első fekete napja. Több száz légierőd szőnyegbombázása pár percen belül elpusztította a repülőteret. Elpusztult a szeszgyár, gázgyár, a Waggon- és Repülőgépgyár, a Vas Gereben-úti és a pataházi házak. A bombázás óriási hatását a német vezérkar magas rangú vezetői is megdöbbenéssel szemlélték” – számolt be Gallyas Camilló, a város vezető mérnöke a háború után kiadott tanulmányában. „Következett a második bombázás június 2-án, és utána a többi. A betűk képtelenek az események és pusztítások lerögzítésére. És jött a háromnapos harc, a felszabadítás 1945. március 28-án. Ágyú- és aknatűz hatására a harcok alatt sok száz ház sérült meg vagy pusztult el” – olvassuk az egykori krónikákban. Az építés a harcok befejezése után még hosszú ideig szünetelt. Az építészek és építők a károk helyreállításával foglalkoztak. A város helyreállítása a vasúti forgalom megindításával kezdődött. 1945. április 9-én kigördült az első szerelvény Komárom irányába. A helyzet csak december elsején, az ideiglenes Rába vasúti híd átadásával változott meg. A Sopronból érkező vonatok azonban még hónapokig nem jutottak el a győri főpályaudvarra. A reprezentatív neoreneszánsz fogadóépület súlyos károkat szenvedett, de dús díszeivel együtt, eredeti formájában helyreállítható lett volna. Városépítészeti meggondolásból – a Budapest–Bécs vasútvonalnak tervezett kihelyezése okából – azonban a romos épületen csupán a legszükségesebb statikai megerősítéseket végezték el. A neoreneszánsz állomásépület későbbi bontása jelentős esemény volt, hiszen később lehetőséget adott a szocialista-realista stílus egyik legmarkánsabb új győri épületegyüttesének létrehozására.

Lakatos Kálmán győri jövőképe a Szent István út beépítésére (1948) Az európai fontosságú vasúti pálya áthelyezésével a város szívében, a Szent István úttal párhuzamosan hatalmas területek szabadultak volna fel. Lakatos Kálmán e térségben, a többszörösére szélesített Bécs-Budapest műút mentén kívánta felépíteni a százezer lakosú Győr új, korszerű városközpontját. „Jövőképe” kísértetiesen hasonlított a későbbi lakótelepek megjelenéséhez. Tervén a történeti belvárost tömbházak sora takarta el a széles műúton haladó autós elől. A lebontott többszintes házak helyére monumentális épülettömböket tervezett. Érdemes megemlíteni, hogy még az 1954-ben elkészült általános rendezési terv is a vasút kihelyezésével számolt: csak az ötvenes évek derekán született végleges döntés a vasút helyén maradásáról. Minderről Fátay Tamás (Győr,

20


1926. május 24.– Győr, 2008. május 30.) Ybl Miklós-díjas győri építész, városi főépítész, városépítészeti szakosztályvezető dokumentum-értékű visszaemlékezéseiben, a „Győr, Városépítés és városrendezés 1945 és 1986 között” című kiadványban olvashatunk részletes beszámolót. A háborús épületkárok szakszerű számbavétele 1946 elején indult meg. A házak állapotáról készült szakvélemények gyakran megpecsételte a régi épületek sorsát. A város 19. század végén kialakított új főtengelyét (Sztálin út, ma Szent István út) északról szegélyező házsor háborús károkat szenvedett épületei közül is többet lebontottak. Nagy veszteség volt például Magyar Királyi Pénzügyigazgatóság épületétől nyugatra álló, tömb méretű, háromemeletes, szecessziós bérpalota bontása is. Az így keletkezett hézagtelkek beépítéséről hamarosan dönteni kellett. Mindez már a Rákosi-korszak kezdetén történt. A háború utáni újjáépítés kapcsán más, monumentális elképzelések is születtek. Lakatos Kálmán például Révfalú központjában új városi tér felépítését javasolta. A történeti városka bontása után hatalmas parkot létesítettek volna egyforma lakóházak szabadon álló sorával. A terület központjában kocka formájú középületeket tervezett. A történeti Belvárostól délre, túl a Bécs-budapesti vasút vonalán, nagyjából a mai Ady-város és Marcalváros területén egy-egy lakónegyed helyét jelölték ki, hosszú tömbházakkal szegélyezett, egyenes utcákkal. A déli városnegyed nyugati peremén, Sziget lebontott régi házsorai helyén és Révfalú mélyen fekvő, beépítetlen területein, szabadon álló lakóházak építésére biztosított szűk, keskeny telkeket. A Rába és a Mosoni-Duna északi folyópartján nagy bontások árán magas házakból álló, monumentális új házsort kívántak megvalósítani. Lakatos Kálmán elképzeléseire ma már bizonyára kevesen emlékeznek. Az építész szemlélete és a város gyökeres átalakításának eszméje mégis nagy hatást gyakorolt a későbbi totalitárius korszak győri városfejlesztésére. A könyvekben, tanulmányokban ismertté vált távlati elképzelésekből a háború utáni első években szinte semmi nem valósult meg. Mint látjuk, végül nem került sor a vasút áthelyezésére sem. A város lakói a háborús károk helyreállításán, a romok eltakarításán és a megsérült épületek újjáépítésén fáradoztak. A „százezer lakosú világváros” terveken megcsillantott, megalomániás víziója azonban tovább élt a város vezetőiben és a település tervezőiben. Ezek az elképzelések a történeti épületállomány, a belváros megsérült épületeinek és a külvárosok földszintes beépítésének bontásával és teljes átépítésével számoltak. Megvalósításához hatalmas pénzösszegekre és a diktatúra határozottságára volt szükség. Ezért a tervek csak lassú ütemben, lépésről-lépésre valósulhattak meg. Az ország vezető politikusai az első időkben nem gondolhattak nagyobb léptékű, új épületek, épületegyüttesek emelésére: erre a háború utáni évek szűkös gazdasági körülményei amúgy sem adtak lehetőséget. Fő feladatként a romok mielőbbi eltüntetését, a helyreállítási munkák gyors befejezését szorgalmazták. Ma már nagyon sajnáljuk, hogy műszaki és gazdasági meggondolásból szinte minden esetben a háborús károkat szenvedett épületek bontása mellett döntöttek. A romos épületek megsemmisítését ugyanis azok fizikai állapota sok esetben nem is indokolta. Sok, még helyreállítható,

21


régi, becses épület került ekkor meggondolatlanul bontócsákány alá. Az elhamarkodott rombolások a későbbiekben számtalan nem kívánatos következménnyel jártak, ugyanakkor építési helyet biztosítottak a tejhatalmú diktatúra új alkotásai számára. Szerencsésnek mondható, hogy az egykor reneszánsz bástyákkal körülvett, történeti Belváros magjában az esetek többségében a házak megtartása és helyreállítása mellett döntöttek. Nem így az egykori Ferenc- és Ferdinándváros területén. A Baross Gábor út fél tucatnál több, díszes, emeletes lakóháza semmisült meg, pedig az egykori képek bizonyítják, hogy ezek nagyobb része is helyreállítható lett volna. Gyakran minden építészeti díszüktől megfosztva állították helyre a házakat. A történeti formájuktól megfosztott házak „leborotvált” homlokzatai szegényes képet mutattak, markáns tagolás híján jellegzetes arányrendszerük felbomlott. Az épületek saroktornyait a helyreállítási munkák megkönnyítése céljából legtöbbször ugyancsak megsemmisítették. A győri utcák sajátos jellege sok helyen meggyengült. A város „promenádjának”, a Baross Gábor útnak a 19. században biztatóan formálódó, tornyokkal díszített, monumentális városképe is nagyobbrészt hatását vesztette. A kevéssé átgondolt, sokszor elhamarkodott bontásokkal a századfordulón épült új városközpont is foghíjassá vált. Nem állították helyre a városházával szemben álló, a városszerkezet és városkép szempontjából meghatározó fontosságú saroktornyos, neogót lakóházat (Kisfaludy-kávéház), pedig az erősen megsérült épület külső főfalai a főpárkány magasságáig álltak még. A ház udvari szárnyát néhány évig lakások céljára használták még, aztán ez az épületrész is eltűnt a városképből. Bontásra került az egykori Szarvas vendégfogadó és a tőle keletre eső házak – közöttük emeletes polgárházak – egész sora. Amikor 1949 között mód nyílt az első új házak megépítésére, az építészek igyekeztek visszatérni korábbi modern stílusukhoz. A világégés előtti években jó öt és félezer lakás volt Győrben, közel harmincezer szobával. A lakások, lakóbérlemények közül a bombázások és harcok során másfél ezer elpusztult és további háromezret súlyos kár ért. Az ostrom utáni hónapokban közel tizenegy ezer szobával volt kevesebb a városban a szükségesnél. 1947-ben még mindig háromszázötven lakás várt helyreállításra. Önálló lakás híján mindenekelőtt a régi, patinás épületek, barokk belvárosi paloták nagy lakásait osztották fel szegényes albérletekre vagy kényelmetlen társbérletekre. A helyzet az 1950-es évekig alig javult. A közös előszoba, konyha és fürdőszoba mellett legtöbb család egyetlen szobában húzta meg magát. A nehézségeket tovább növelte, hogy a háborús károkat sietve és nem kellő gondossággal állították helyre. Sok volt az életveszélyes lakás és bérlemény. Az új lakások építésére csak az 1950-es évek legelején gondolhattak. 1950-ben – ha lassan és akadozva is –, de megkezdődött a Belváros átépítése. Az elsők között az Állami Áruház – ma „Big Ben” mulató – lapos tetős, alacsony saroktömege épült meg a Baross Gábor út, Bajcsy Zsilinszky utca sarkán. A kivitelezés előkészítése során mindenekelőtt az épület alatt rejtőző várfal megmaradt részeit kellett elbontani. Ezután kerülhetett sor az új épület

22


megtervezésére. Az akkori idők építészeti gondolkodását jól jellemezte, hogy Győr hagyományos promenádján, a magas tetős történeti házak sorában egy Csepelen már megvalósult „modern” áruház mását építették fel. A győriek csak lassan szokták meg a saroképület sima architektúráját, kővel borított, nyílás nélküli emeletét. Az áruházat 1950. szeptember 27-én avatták fel.

Az Állami Áruház a polgárházak emeletes sora helyén (1954) Az emeletes, magastetős házak sorában később további „modern” házak épültek. Éppen az új áruháztól északra eső telkeken valósultak meg az első lapostetős, többszintes „kockaházak”. Fátay Tamás visszaemlékezéseiben arról ír, hogy a lapos tető alkalmazása ebben az időben gazdasági kényszer volt. A magastető fedélszékének megépítését ugyanis az országot sújtó fahiány lehetetlenné tette. Az áruház szomszédságában emelt lakóépületek esetében az aránytalanul magas homlokzatok mellett a helyi építészeti hagyományoktól merőben eltérő, lapos tetős kialakításuk okozta a legtöbb zavart. A házakat lezáró, erős kiülésű főpárkányok elhagyása még idegenebbé tette megjelenésüket. Az épületek meglévő, környezetükhöz szinte semmiben nem alkalmazkodtak. Nem lehetett nem felismerni a tervezőknek az a szándéka, hogy mintaépületeikkel „új, monumentális léptéket adjanak” a győri Belvárosnak. Ugyanakkor példát kívántak adni a történeti környezet későbbi teljes átépítéséhez. A város fejlesztése 1950 után a történeti Belváros dél-keleti részére összpontosult. A Bisinger sétány keleti végében, a hosszú park lezárásaként „Népfürdő” épült. Átadása 1951. április 20-ára esett. Az épület nyugati homlokzatát a hatalmas üvegfal előtt álló, karcsú betonoszlopok tették változatossá,

23


alaprajzi elrendezése, kupolás központi tere különleges hangulatot árasztott: szellemesen egyesítette a korai modern és a „monumentálisabb” skandináv „betonklasszicizmus” jellegzetességeit. Az ezredforduló táján történt bontása súlyos hiba volt. 1953 szeptemberében elkészült a Szent István úton – az akkori Sztálin úton – a régi temető helyén létesült lakótömb első hat épülete is. Ezek a változatos alaprajzú, több szintes lakóházak szabadon álló beépítésükkel, nyerstégla felületükkel, félnyeregtetős lefedésükkel még kevéssé voltak jellemzőek a kor „új” szellemére: a házak kellemes, természetes hangulatot árasztottak. Az út túloldalán épült tömbházak már egészen más szellemben épültek. A lakótömbök katonás sora, sematikus, oszlopos kapuépítményükkel, történeti formákat utánzó ablakkeretezésükkel – szovjet mintára – a hivatalos építészet új, kötelező irányvonalát mutatták. A totalitárius rendszer által parancsszóval elrendelt un. „szocialista realizmus” archaizáló stílusa először itt jelentkezett a városképben. Hamarosan azonban a széles sugárút északi térfalának teljes átépítése is megindult.

A Sztálin úti lakótelep típusházai (1956) Tudnunk kell, hogy az 1949-ben az uralomra jutott kommunista rendszer kíméletlen harcot indította a „formalistának” és „kozmopolitának” bélyegzett modernizmus ellen. Szovjet mintára a történeti stílusokhoz – nálunk leginkább a reformkori klasszicizmushoz – való visszatérést szorgalmazták. A Magyar Építőművészek Szövetsége I. kongresszusán (1951. október 26–28.) szentesítették a historizálás e formáját. Előbb kiállítást rendeztek a reformkori magyar klasszicizmus építészeti emlékeiből, majd ugyanebben az évben az I. Építész Kiállításon bemutatták az ezek ihletésére megszületett, első „szocialista realista” stílusú épületeket. A „szocialista realista stílus” Sztálin meghatározása szerint „tartalmában szocialista, formájában nemzeti” művészet. A szocialista tartalom az emberről való gondolkodás és munkásosztály győzelmének hirdetését jelentette. Az elrendelt stílusváltozásról a korabeli hazai szakirodalomban is bőséges anyagot találunk. „Fordulatnak kell bekövetkeznie építészetünkben. Csak helyeselni lehet a szovjet építészet azon megállapítását, amely kimondja, hogy az új társadalom építészetének tartalmában egészségesnek, szocialistának, formájában pedig

24


sokoldalúnak kell lennie” – olvashatjuk a Magyar Építőművészetben, a kozmopolitának bélyegzett, avantgárd „tér és forma” megszüntetése után újraalapított építészeti folyóirat hasábjain. Ami az 1950 körül széles körben elterjedt és máig használatos szocreál kifejezést illeti, az a szocialista realizmus rövidített, korában népszerű és máig használt rövidítése. A kifejezés használata szovjet minták alapján terjedt el a keleti tömb országaiban. Hangsúlyoznunk kell, hogy nem csupán az építészetben találkozunk ezzel a parancsszóra bevezetett alkotó módszerrel, hiszen szemléletének érvényesítését az irodalomban, képzőművészetben is szigorúan megkövetelték. Nem lehet nem észrevenni, hogy a szó bizonyos gúnyos tartalmat rejt magában. Alkalmazása az irodalomban vagy képzőművészetben jobban értelmezhető volt, az építészeket azonban zavarba ejtette. Bevezetésekor hosszú vita folyt arról, hogy az irányzat az építészetben milyen módon értelmezhető. A vita arról is szólt, hogy létezik-e egyáltalában „proletár építészeti stílus”, lehet-e ilyet teremteni. Az irányzat népszerűsítését a korábbi idők avantgárd magyar építészére, Major Mátéra (Baja, 1904. augusztus 3. – Budapest, 1986. április 14.) és Kardos Györgyre (Szombathely, 1902. december 31. – Budapest, 1953. február 24.), a Budapesti Műszaki Egyetem építészettörténeti professzorára bízták. Fátay Tamás visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy ebben az időben minden állami beruházás tervét központi tervtanácson vitatták meg. Itt megvizsgálták, hogy a terv eléggé „szocialista” és megfelelően „realista” e. Az anekdoták arról szólnak, hogy Major Máté, a modern mozgalom egykori híve a tervek megvitatása során gyakran fordult azzal a kérdéssel, idősebb és ideológiailag sokkalta „képzettebb” professzor kollégájához, Kardos Györgyhöz: hogy „mondd már meg, mi a véleményem erről a tervről”. A Tervtanács eredményesen működött. Winkler Oszkár (Sopron, 1907. január 19. – Sopron, 1984. december 19.) soproni építész városában épített kultúrházát a tervtanács tagjai például csak úgy engedték Mátyásföldön is megépíteni, ha a bejáratot klasszicista stílusú, oszlopos, timpanonos „portikusszal” egészíti ki. A korai modern mozgalom vidéki építészeti úttörője megdöbbenve fogadta a döntést, de végrehajtotta azt. Mátyásföldön megvalósult épületének tervei később a „szocialista” Észak-Koreába is kikerültek. A mátyásföldi kultúrház, példásan helyreállítva, ma is áll. Az ebben a korban játszódó nagysikerű magyar film – „Made in Hungária” – belső felvételei ebben az épületben készültek. Ami a klasszicizálás szorgalmazását illeti, érdekes jelenség, hogy az ötvenes évek magyarországi építészei éppen a kapitalista irányultságú modernizmussal való tudatos szakítás érdekében választják a történeti – klasszicista – formákat: „Amit mi modern művészet néven ismerünk az a kapitalizmus új és utolsó korszakának, a monopolkapitalizmusnak a szüleménye. Ami a művészet és tudomány nemzetközisége, (…) jelszavak alatt született, az egyet jelent a nemzeti művészet tudatos tagadásával és a monopoltőke világuralmi törekvéseit szolgálta. Így (…) teremtette meg az imperializmus (…) a nemzetek jellemét nem ismerő új «internacionális művészetet», illetve azt, amely e fedőszó alatt van: az imperializmus művészetét.” Ugyanakkor a történeti stílusok közül az arisztokrácia stílusának tartott barokk vagy neobarokk stílus sem jöhet szóba, mint követendő irányzat.

25


Veöreös András kéziratos tanulmányában vizsgálja ezt a jelenséget és arra is figyelmeztet, hogy „az útkeresésben fontos szerepet játszik a magyar gyökerekhez, elsősorban a népi építészethez való visszanyúlás. Érdemes megjegyezni, hogy népi építészetünk számos emléke hordozza magán a klasszicizmus leegyszerűsített, provinciális formában megjelenített jellegét. Ugyanakkor a – nyilvánvalóan klasszicizáló homlokzatú – tolnai kultúrház éles kritikát kap, tervezője pedig kijelenti: „Nem klasszicista házat akartam tervezni”. A „szocreál” stílusában a keleti tömb országaiban egész városok (Sztálinváros, Nova Huta, stb.) épültek fel. E korból jelentős épületállomány maradt fenn: a korszak alkotásait Győrben is szép számmal megtaláljuk, ezért érdemes a legfontosabb emlékeit részletesebben is számba venni. A győri építészek – közöttük Lakatos Kálmán – igyekeztek eleget tenni a totalitárius politika parancsának. A történéseket Winkler Oszkár visszaemlékezésében így foglalta össze: „A háború végeztével a magyar építészek egy ideig folytatták a háború előtt abbahagyott tervezési irányvonalat, de akkor már az állami tervezőirodákban egy új tervezési szemlélet alakult ki, amelyet szocialista realizmusnak – „szocreál” elnevezéssel illettek. Ez az irányzat, amely néhány évig tartott, a Szovjetunióból indult ki: ezt az alkotási módszert talán valami új historizmusnak lehetne nevezni, ami kétségtelenül megzavarta az itteni építészek, de a szocialista államok építészeit is. Sok modern felfogású modern építészünk dilemma előtt állt, folytassa-e a megszokott, korszerű irányvonalát, vagy az újabban divatba jött módszerrel kísérletezzen-e. Meg kell vallanunk, hogy néhány jó nevű építészünk az utóbbit választotta és egyik-másik túlzásba vitte ezt a szemléletet, olyannyira, hogy műveiket már nyugodtan formalistának lehet nevezni.” Győrben az egyik legelső „szocreál” épület az akkor Sztálin nevét viselő keletnyugati várostengely (ma Szent István út 35–39. számú lakóház) mentén épült fel. Az egykori Royal szállodától keletre, a Szent István út házai sorába már 1940-ben több szintes, magas, modern épületet – rendőrségi székházat – kívántak építeni. A második világháború utáni években az új várostengely kiépítésére tervek készültek. Ezek szellemükben Le Corbusier francia építész „lineáris városának” modelljét követték. A széles sugárút két oldalát magas kockaházakkal és szalagházakkal kívánták szegélyezni. A terv megvalósulását Győrben is erősen befolyásolta az erőszakosan elrendelt, kötelezővé tett archaizáló stílus, a „szocialista realizmus” alkalmazása. A háború előtt tervezett székház helyére az 1950-es évek legelején Lakatos Kálmán tervezte a sokszintes középmagas házat. A hatalmas épületet (ma: Szent István út 35-39. szám) előbb irodaháznak szánták, majd nagy iramban lakóháznak tervezték át. Fátay Tamás visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a középmagas ház létrejöttét az tette lehetővé, hogy a Tervhivatal két személyszállító felvonót utalt ki Győr városának. A tagolatlan, hatalmas épülettömbjének sík homlokzatait groteszk formájú magas, lapos kő lizénákkal tagolták. Az összképet többszintes erkélyek gazdagították. A homlokzaton megjelentek a kor jellegzetes épületplasztikái: a „szép jövőbe tekintő, derűlátó” munkás, fejkendős munkásnő, tányérsapkás öntőmunkás és fehér köpenyes, szemüveges mérnök szobrai.

26


A Sztálin úti hat emeletes, száznégy lakásos épület 1954 májusára készült el. Földszintjén december végén nyitották meg a város korszerű „Csemegeboltját”. A tagolatlan, hatalmas épületkolosszus új léptékrendet valósított meg a belváros déli peremén. A Szent István út későbbi, fokozatos átépítése során a „hatemeletes” ház magassága már mint adottság jelentkezett. Lakatos Kálmán lakóépületével megindult a Szent István út mögött meghúzódó történeti belváros „elfalazása”. Ma a Szent István úton átrobogó autós nem is sejti, hogy a sematikus, magas házak mögött kedves történeti városka rejtőzik. A „hatemeletes” lakóház kétségkívül a „szocialista realista stílus” legvitathatóbb győri emléke: jellemzője az emberi léptéket figyelmen kívül hagyó arány- és formavilág. A Belvárosban további lakóházak is épültek. Fátay Tamástól tudjuk, hogy a Czuczor Gergely utca – Árpád út sarkán álló lakóépületet Hegyi György, az Árpád út 38. számú épületet Lakatos Kálmán tervezte. „Mindkettőjük érdeme, hogy a típusterv ellenére kiharcolták a sajátosan győri sarok-zárterkély alkalmazását. A kötött méretű típusszekciók nem tudtak igazodni a telekosztáshoz, ám akkor ilyen csekélyke eltérés kevéssé számított”.

A Sztálin úti hatemeletes lakó- és üzletház (1954) A korszak lakásépítészete mégsem ítélhető el teljesen. A kortársak visszaemlékezéseiből kitűnik, hogy sokak véleménye eltér a hivatalos szakmai állásponttól. Ezek a lakótelepek ugyanis élhetőek és emberi léptékűek voltak,

27


emlékezik vissza dr. Fekete Mátyás: „A legfeljebb 3-4 emeletes házak, a megtervezett közösségi terek és a szolgáltatási háttér (üzlethálózat stb.) tervszerű kialakítása bennem érzelmi kötődést alakított ki, máig élő vonzódást. Egészségesek és világosak voltak a lakások, közel volt a bolt és az iskola, a hivatal és a könyvtár, uszoda vagy strand. ... Igény szerint volt tömegközlekedés is. Nem építették a házakat egymás hegyibe, voltak játszóterek és zöldterületek, fák és bokrok… A lakásban simán szöget verhettünk a falba, a cserépkályha rostélyán kiszűrődő fény és a kályha melege együtt nagyon barátságossá tudta tenni az otthont. Egyedi volt a fűtés, a legtöbb helyen vezetékes gáz sem volt, a konyhában a megszokott „sparherten” főztünk. A villanyszámla vagy a víz- és csatornadíjak sem voltak brutálisak. Nálunk hetente egyszer gyújtottunk csak a fürdőszobahenger alá, közben a mosófazékban melegítettük mosakodáshoz a vizet. Ez ugye még azt a korszakot idézi, amikor még nem tértünk át a házgyári technológiára. Több ez, mint nosztalgia a gyermekkor, a fiatalság után… Építészet és életforma, életmód találkozott szerencsésen. Néhány külső építészeti díszítő elem: oszlopok, timpanonok, címerek és jelmondatok… Az azóta sok helyen lakóterekkel beépített sátortetők a kéményekkel azt hiszem jobban illeszkedtek a hazai építészeti hagyományokhoz, mint később a paneldzsungel sok-sok lapos tetővel. Nem véletlen talán, hogy a panelrekonstrukciós programok egyik velejárója több helyen a sátortető utólagos ráépítése volt.” Később az egykori Back-malom mögötti területen, az Álmos utca környékén is megindult a lakásépítés (Malom ligeti lakónegyed). 1951. október l-én a házak földszintjén vendéglátó együttest – éttermet és italboltot – avattak. Az itt épült, keretes lakóépületek építészeti megformálása már jobban alkalmazkodott a környezet léptékéhez és kisvárosias hangulatához. Itt már a magastető alkalmazását is megengedték: a nyeregtetős épületek sarokszekcióit lefedő kontytetőhöz a Szovjetunióból érkezett faárut használtak fel.

Az Álmos utcai városias sarokház A Tihanyi Árpád úti „A” épület Cserhalmy József tervei szerint, visszafogott, fegyelmezett külsővel, keretes beépítéssel épült fel. A „B” tömb a teret délről zárja le. Erről a kortárs építész, Fátay Tamás így írt: „Lakatos Kálmán a B. jelű Álmos utcai lakóház tervezésénél a „keleti kultúra” burjánzó elemeit gazdagon alkalmazva próbált a szocialista tökély közelébe férkőzni.” A szerényebb

28


kialakítású „C” tömb tervezője Hegyi György volt. Összességében: a négyszintes lakóházak jó arányú városi teret – igazi „ligetet” – és barátságos belső udvarokat kereteztek. A diktatúra építészeti jegyei csupán néhány sematikus részletben jelentkeznek, például a bejárati kapuk barokkos keretezésében. A Rákosi korszakban szép számmal épültek – különösen a gyárak területén vagy azok közvetlen közelében – bölcsődék, óvodák, rendelő intézetek és néhány más, szerény szociális és kulturális létesítmény is megvalósításra került. Ezeknek a házaknak a homlokzatain a hivatalosan megkövetelt újklasszicista formák népies elemekkel keveredtek. A házak kinézete gyakran klasszicista kastélyra emlékeztetett: az apró épületek sajátos hangulatot árasztottak és lassan a városkép megszokott színfoltjaivá váltak (Szigeti óvoda, 1950. szeptember 16.). Hasonló szemlélettel épült a 64 ágyas anyás csecsemőotthon (1956) az akkori Sallai Imre (ma Nagy Imre) utcában. Nádorvárosba az egykori Közegészségügyi és Járványügyi Állomás Jósika utcai, Vass Zoltán (1923–1986) építész által tervezett épületén (Győr, ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézet Jósika u. 16. sz.) ismerjük fel az átmeneti stílus jellegzetes formajegyeit. A korszak egy másik emléke az egykori Szigetben, a Bercsényi liget végén épült fel. Mindkét esetben nagy előnyt jelentett, hogy nem álltak rendelkezésre kötelezően alkalmazandó „típustervek”. A 16 tantermes Bercsényi Szakközépiskola Bercsényi liget Cinka Panna u. 2. sz. terveit Cserhalmy József (1922-2005) készítette. A „T” alaprajzú épület nyerstégla homlokzata, a kevés történeti utalás és a jól működő alaprajz emberséges hangulattá nemesítette a korábbi évek „túlburjánzó” historizmusát.

Bercsényi Miklós Szakközépiskola bejárati homlokzata Nádorvárosban, a Magyar utcában új kórházépületet emeltek. A szimmetrikus elrendezésű épület középső szárnyának déli homlokzata sok emelet magas, sás fejezetű, „élszedett” pillérsorával könyörtelen szigort sugárzott. Hatalmas méreteikkel tiszteletet ébresztettek az 1952-ben felavatott gyárvárosi tanulóváros – Iparitanuló Iskola és Otthon – tégla épületei is (Lukács Sándor Szakközépiskola, Mártírok útja 13–15. sz.) Az épületegyüttes tervezője, Rimanóczy Gyula (Bécs, 1903. január 19. – Budapest, 1958. december 21.) budapesti építész az akkori időkben megkívánt historizáló

29


építészeti formákat a skandináv téglaépületek „újromantikus” motívumaival helyettesítette. A hatalmas oktatási tömböt alacsonyabb étterem egészíti ki. A homlokzat szigorát a földszinti árkádsor enyhíti. Utóbbi homlokzatának overálos munkás és munkásnő pózol, utóbbi nyitott könyvet emel a magasba. Hasonló motívumok díszítik az erkélyek mellvédjét is. Az épület sajátos „szocreál” épületplasztikái mögött fegyelmezett téglasíkok húzódnak. Az együttes nagy értéke jól működő alaprajzi elrendezésében rejlik. Az alkotás az akkori idők bármelyik nyugat-európai városában is megállta volna a helyét. Hasonló stílusban, változatos téglaburkolat alkalmazásával építették fel a város keleti határában 1950-ben Wannermacher Ferdinánd tervei alapján a győr-hecsepusztai új hűtőházat is.

A „tanulóváros” monumentális épületei a Mártírok útján (1954) Igényes kialakítást kapott a lerombolt neoreneszánsz állomásépület helyén emelt új MÁV főpályaudvar fogadóépülete is. A jelentős épületet 1955-ben Éhn József, Dianóczky János és Vas Dénes építészek tervezték: ünnepélyes átadására 1958. augusztus 10-én került sor. A városháza mögötti területre a „szocialista realizmus” modorában készült városfejlesztési terv. A beépítés tengelyébe a pályaudvar indulási csarnoka került. A Révai Miklós Gimnázium előreugró középszárnyának megtükrözésével szándékoztak a térnek reprezentatív jelleget adni. A hatalmas épülettömb két oldalát kapuzatszerű, tömör kővel borított pilonok határolják. Az indulási csarnok üvegfala előtt lábazat és fejezet nélküli, kővel burkolt beton oszlopok sorakoztak. A fogadócsarnok loggiába rejtett, monumentális oszlopsora gigantikus hatásra törekszik. Az építészek bőven alkalmaztak korabeli képzőművészeti alkotásokat. Ilyen a bejáratok feletti női alak, az oszlopcsarnok feletti hatalmas kő dombormű és a belső terek mozaik képei. Az épülethez szerényebb homlokzatú postahivatal is tartozik. Az állomás mellett más kiszolgáló épületeket is emeltek, így egy hatalmas, henger formájú, nyerstégla borítású „atom biztos” vasbeton óvóhelyet. Hasonló „bunker” épült a Vagongyár Belváros felé eső részén. Utóbbi teljes berendezésével együtt máig fennáll: falai között járva fizikai valóságában élhető át a kor hidegháborús hangulata. A több méter vastag, vasbeton falakkal körülzárt építmény megérdemelné, hogy műemléki védelem alá helyezzék. Egyben megfelelő helyszín lehetne egy, a totalitárius rendszerek korával foglalkozó állandó kiállítás számára is.

30


Sajnálatos, hogy a Honvéd-liget városias hangulatú, egységes és zárt kompozíciója elképzelt formájában nem valósulhatott meg. A későbbi időkben két új épületet emeltek a téren. Pilt Rudolf (Győr, 1931. jan. 26. – 2005. ápr. 17.) lábakra állította a Révai Miklós Gimnázium tornatermét. Lőrincz József (Csönge, 1930. dec. 25. – Bp, 1990. júl. 24.) az egykori turistaszállót tervezte. Az épület elé teljes magasságában árnyékoló-szerkezetet függesztettek. A betonlemezekből összeállított hálós „brisesoleil” Le Corbusier és Oscar Niemeyer Rio de Janeiró-i Nevelési és Egészségügyi Minisztérium épületének architektúráját követi. Az épületet 1969. március 8-án adták át idegenforgalmi rendeltetésének, majd hamarosan városi hivatalokat költöztettek a vendégszobák helyébe. A két új épülettel az 1955-ben készült terv egységes hatású, zárt és monumentális elképzeléseit nem sikerült megvalósítani.

A pályaudvar épülete a „beton-klasszicizmus” jellegzetes alkotása (1963) Az 1950-es évek derekán enyhült a politika szigora. Bár 1953-ban, az említett Hruscsov-beszéddel elvileg ismét szabad utat kapott a modern építészet, a korábban megkezdett házakat még archaizáló stílusban fejezték be. Az átmenet sajátos győri alkotásait városunk több pontján megtaláljuk. A korszak jellegzetes stílusát mutatja a Lakatos Kálmán és Harmati János tervei alapján felépült Rába Filmszínház: a sarokkupolás, reprezentatív épület az Árpád út és az Aradi Vértanúk útja kereszteződésében emelkedik.

A Rába Filmszínház, ma Richter-terem sarokbejárata (1972)

31


1952-ben a győri színház építéséhez készültek historizáló–klasszicizáló felfogású tervek. A színház elhelyezésére ekkor szemelték ki az egykori Telekilaktanya patinás barokk épületét. Már ebben az időben szóba került a Hungária kávéház és étterem teljes tömbjének átépítése is. A Baross útról a tervezett színház oszlopos kolosszusához szovjet példákat utánzó, íves, nagy kapukon keresztül lehetett volna eljutni. A terveket Gádoros Lajos (Erzsébetfalva, 1910. június 23. – Budapest, 1991. március 11.) vezetésével dolgozták ki, a színház megformálásánál Major Tamás színész-igazgató (Újpest, 1910. január 26. – Budapest, 1986. április 13.) szakmai tanácsait is kikérték. A terv nem épült meg: a Baross Gábor útról a színház felé vezető gyalogos átjáró ellenben igen. Nagy kár, hogy maguk az épületek merev modernizmusukkal megtörik a városkép egységét és ritmusát (Hungária-tömb, 1971-1972).

Gádoros Lajos színházterve (1952) A diktatúrák építészete gyakran fordult példákért az 1750-1800 körüli francia forradalmi klasszicizmus gigantikus léptékű „ideális” terveihez. Ilyen stílusban építették át az egykori Lloyd palotát (Szakszervezetek Háza, 1953), melynek megnövelt tömege és monumentális homlokzatai a város történeti terének barokk hangulatától idegenek voltak. Az épület súlyos formáin a legutóbbi átalakítás lényegesen könnyített (építész: Rosta Csaba 2009.)

SZOT székház, megyei kultúrotthon, az átalakított Lloyd-épület (1966) 1954-ben a nagy dunai árvíz hatalmas pusztítása ismét drámaivá tette a belvárosi lakáshelyzetet. Június 20-án átszakadt a révfalusi körtöltés. Az

32


egykor bástyákkal körülvett, magasabban fekvő belvárost az árvíz megkímélte, de az ár Révfalut elöntötte. Órákkal később megkezdődött Újváros, Sziget és Gorkij-város kiürítése is. A győri külvárosokban helyenként párkánymagasságig szennyes víz borította a házakat. Sok régi mezővárosi porta összeomlott, a lakások nagyobb része használhatatlanná vált. A háború utáni lakásínség ezzel tovább fokozódott, a lakáshiány enyhítésének igénye pedig egyre sürgetőbbé vált. A dunai árvíz levonulását követő újjáépítés során Révfalu és Sziget romba dőlt, oromfalas gazdaházainak nagyobb részét lebontották, ezzel megkezdődött a tömeges lakásépítés területeinek előkészítése. Sziget és Révfalu korábbi, sajátos történeti arculata nagyobbrészt már ekkor elveszett.

A szovjet tankok bevonulása a Sztálin útra (1956)

A Megyei Rendőrkapitányság épületét körbeveszik a tüntetők (1956) Az 1954 után épült középületek és lakóházak monumentális architektúrája századunk diktatórikus építészetének megkésett stílusát képviselik Győrben. Az 1956-os forradalom eseményei nagyobb részt ezek előtt a frissen épült – vagy éppen épülőfélben lévő – „szocialista-realista” stílusú középületek előtt játszódtak le Az egykori fotókon gyakran szerepelt a befejezés előtt álló főpályaudvar, szomszédságában a börtön épülete és a rendőrkapitányság emeletes székháza az egykori Vörös-hadsereg úton. Ezzel kapcsolatban érdemes a Magyar Építőművészetben megjelent cikket idézni.

33


„Felmerül a kérdés: kifejezi-e a szocialista rendőrség épülete a szocialista és a kapitalista rendőrség közötti különbséget, rendeltetésének megváltozott tartalmát, vagy sem?” A szocialista rendőrségnek – és általában a szocialista építészetnek – barátságos és vidám hangulatot kell árasztania, érzékeltetvén, hogy az épület – miként az egész állam – a dolgozókért van, az embereket szolgálja.” Az 1956 októberében készült fényképen jól látható az épületet ostromló elkeseredett tömeg. Úgy tűnik, hogy az épület „barátságos és vidám hangulatát” mégsem sikerült a szocialista realizmus építészeti eszközeivel megteremteni. Az 1960-as években emelt épületek már az építészet változásairól tanúskodnak. E korban még mindig jellemző, hogy az állami propaganda a jelentősebb tervek elkészítését majd az épületek átadását a szocialista rendszer ünnepeihez (április 4, november 7.) kötötte. Úgy tűnt, hogy bizonyos mértékben enyhült a totalitárius rendszer beleszólása az építészetbe. Mindez azonban csak látszat volt, hiszen minden városépítészeti – sőt építészeti – döntés is alapjában véve politikai elhatározás volt. Ugyanakkor – a magyar gazdaság lassú, de tartós fejlődésével – megnövekedtek az anyagi lehetőségek, melyek lehetővé tették a korábbi monumentális elképzelések megvalósítását. Minden kétséget kizáróan ez időben jelentős lendületet kapott az építkezési kedv a városban. A korszak városfejlődése azonban nagy áldozatokkal járt: hatalmas, új együttesek épültek meg, rengeteg hagyományos építészeti érték elpusztult, így e változások során kis híján „arcát veszítette” a patinás történeti település. A belvárosban az 1950-es években továbbra is a régi épületek elhanyagoltsága és a háborús károk okozták a legnagyobb gondot. Eleinte a megroggyant házak szerkezeteinek megerősítése, az életveszély elhárítása volt a legfontosabb feladat. Néhány évvel később már a lakók kényelmére is gondoltak: a szegényes társbérleteket egy-egy önálló mosdó és zuhanyfülke tette lakhatóbbá. Ha mód volt rá, a nagyobb szobákat kisebbekre osztották majd megindult a társbérletek szegényes, apró lakásokra történő szétválasztása. A homlokzatok helyreállításával még évekig nem foglalkoztak. Az első műemléki lakóház – Király utca 10. – külső megújítására 1956-ban került sor. Az 1960-as évek közepéig aztán jó egy tucat ház homlokzatát rendbe hozták. Új épület a Belvárosban alig épült. A házak megújításánál az „eredeti” állapot helyreállítására törekedtek. Arra azonban, hogy a régi épületek sok száz éves történetét – a változásokat, bővítéseket, az épület fejlődését – akár csak hozzávetőlegesen is tisztázzák – sem pénz, sem idő nem volt. Pedig a tatarozások során egyre gyakrabban bukkantak elő az előzményépületek régi, elfalazott részletei, a házak rejtett építészeti kincsei. A sokrétegű, vastag vakolatok alól egykor volt erkélyek és loggiák kő oszlopai, boltozatok ívei, kő kapukávák, faragott ablakkeretezések és díszes konzolok kerültek napvilágra. Kibontásuk és bemutatásuk a tartószerkezetek átépítését és megerősítését kívánta meg. Az ilyesfajta többletkiadások fedezésére azonban nem volt mód. A házak, udvarok egykori gazdagságára, a falak rejtett kincseire legfeljebb a fellelt és újra eltakart boltívek homlokzatba karcolt rajza, egy-egy félig kibontott oszlopfej, kő oszlop törzse figyelmeztetett. A házak megszokott képe mégis megváltozott.

34


A műemlékek helyreállításának gépiesen alkalmazott gyakorlata legelőbb a 19. században felszerelt, gazdag kialakítású, szép faportálok sorsát pecsételte meg. A portálokban az „egymással mind élesebb versenyre kelő kereskedők” pénzés nyereségvágyának bizonyítékát látták és elítélően szóltak a kereskedőkről, akik „sok és változatos, fénylő és csillogó árujukat a régi házak kapuzataiban, a boltajtó oldalán kívánták bemutatni, este pedig mesterséges fénnyel kápráztatták el a járókelőket és csalogatták a vásárló asztalhoz”. A faportálokat tehát „ideológiai megfontolásból” sorra eltávolították. Mivel a korábbi boltajtók formáját nem kutatták ki, a lebontott fa kirakatok helyére az akkori idők hivatalos stílusának megfelelő, sajtol acélból hegesztett, négyzetes formájú „szocreál” üzletportálok kerültek. A megújított épületek kőből, téglából rakott falainak vízszigetelése is elmaradt, így a helyreállított házak állapota rövid idő alatt megint romlásnak indult. A legfájóbb azonban az volt, hogy a régi palotákban, patinás házakban szorongó lakók életkörülményei nem javultak. A szorongató lakáshelyzeten a város vezetői telepszerűen elhelyezett lakóházak építésével kívántak segíteni. A rendelkezésre álló pénzeszközök ekkor még kizárólag szerényen felszerelt, kis alapterületű, csekély komfortú lakások megépítésére adtak lehetőséget. Ezeket a lakásokat „Cs” –„csökkentett értékű lakásoknak” – hívták, mert csupán egyetlen szobát, hálófülkét és konyhát tartalmaztak. A fürdőszobát szegényes mosdófülke helyettesítette. Fátay Tamás visszaemlékezései szerint két ilyen „Cs” lakásos lakóház épült meg Szigetben, a Kígyó utcában. Közülük az egyikben éppen az „ideiglenesen hazánkban tartózkodó” szovjet csapatok tisztjeinek családját helyezték el. Az új lakóházak sok győri polgárban azt a reményt ébresztették, hogy hamarosan ők is hasonló otthonba költözhetnek. Ma már ezek az épületek szerény és igénytelen építészeti kialakításukkal, szögletes tömegformájukkal, apró erkélyeikkel, egyforma ablakaikkal, megszürkült kőporos homlokzataikkal észrevétlenül simulnak be a városképbe. Körülöttük az egykor elültetett, csenevész facsemeték közül a szerencsésebbek magas fákká serdültek, a zöld növényzet látványa így valamelyest enyhíti sivárságukat.

Blokkos építésű lakóházak Szigetben, háttérben a „Cs” házak (1973) Az első, telepszerű, emeletes, komfortos lakóházaknak Sziget területén kerestek helyet. A Kígyó utcában 1958 őszén adták át az első öt kockaházat. A lakóházakat kohóhab-salakból öntött, fél emelet magas építő blokkokból

35


állították össze. A pontházakat később függőfolyosós sávházak építése követte. A lakóépületek előbb a szabad tömbbelsőkben, majd a lebontott földszintes házak helyén épültek fel. Az utcák képét és arányait a több szintes, épületek láthatóan megváltoztatták. Csupán Sziget jellegzetes, kisvárosias utcahálózata maradt meg. A lakótelepen 1959-ben könyvtár is létesült. A városrész átépítését 1962-ben étterem ünnepélyes felavatása zárta le. Sziget átépítésével szinte egy időben Nádorváros déli irányú terjeszkedése is megindult. Az új evangélikus templom mögötti teret hosszan elnyúló, lapostetős lakóházakkal zárták le. Az újabb lakóépületek számára aztán már az egykori Körkemence – később Felszabadulás majd Szigethy Attila – úton túli városrészben kerestek helyet. A Zrínyi utca, Corvin utca és a Táncsics Mihály utca déli szakaszán 1959-től folyamatosan épültek emeletes lakóházak a hozzájuk tartozó szerény, lapos tetős boltokkal és szolgáltató műhelyekkel. A négyszintes lakóházakat itt még a városszerkezet hagyományosan kialakult szövetébe illesztették. Az első győri lakótelepek ma már a környék megszokott városképi elemeivé váltak.

Fátay Tamás hétemeletes lakóháza és a Sport utcai lakótelep Az 1960-as években úgy látták a város vezetői, hogy elérkezett az idő Győr történeti arculatának gyökeres átalakítására. A belváros átépítésére hosszú távú részletes rendezési terv készült, melynek megvalósításához az Építésügyi Minisztérium illetékes szakemberei is hozzájárultak. A történeti negyedek „modernizálásával” egyidejűleg ismét előtérbe került a „százezres város” háború utáni eszményképe is. A nagyarányú városfejlesztés irányait a város beépíthető területének egészére vonatkozó általános rendezési tervvel szabták meg. E tervet a Jókai Mór Művelődési Házban bocsátották nyilvános vitára. A tervezési munkákat Fátay Tamás építész irányította. Írásai, visszaemlékezései megkönnyítik számunkra, hogy a gyors ütemben átalakuló város sajátos változásai között kiismerjük magunkat. Érdekes okfejtéseiben felfedezhetők Le Corbusier francia építésznek a történeti városokról vallott nézetei és a „jövő nagyvárosáról” vallott elvei. Győr város „jövőbeli fejlődésével” korábban, a két világháború között Weichinger Károly is foglalkozott. „Egy ilyen nagy múlttal bíró város rendezése kettős feladatból áll: az első feladat a belső, régi városrész esztétikai, higiéniai és forgalmi szempontból való szabályozása. Hangsúly itt a városmag korhű restauráláson van – az utcák, terek, arra érdemes házak – udvarok történeti

36


hangulatának visszaállításán – esetleg kiegészítésén. Egészségügyi és forgalmi problémák itt másodrendűek” – vallotta írásában. „A város másik problémája a modern városrész kifejlesztése” – írta. Itt „szigorú szabályzat dolgozandó ki a tömör beépítés, de harmonikusabb megjelenésű utcaképek biztosítására”. A korai modern kor építésze tehát óvatos körültekintésre intett a belváros fejlesztésével kapcsolatban és az új városrészek bővítése esetében sem kívánt lemondani a hagyományos utcák, városi terek létesítéséről. A „gépesített civilizáció” hívei másként látták a fejlődés lehetőségeit. Le Corbusier a történeti város utcáit járva csupán „az egymást követő századok bűzös rothadását” érzékelte és az egykor erődítésekkel védett történeti településeket „tulajdon fali közé szorított erjesztőkádnak” tekintette. „A gépi sebességek nyomása elhatározásra sürget” – vélte – „meg kell szabadítani a városokat az utca kényszerűségétől, zsarnokságától”. A történeti belvárosok helyén toronyházas beépítésű, szabad területek létesítésére tett javaslatot, szorgalmazta, hogy a városok hagyományos rendeltetései, a lakónegyed – alvóváros –, a városközpont és ipartelep kerüljenek minél nagy távolságba egymástól. A lomha gyalogos forgalom és a gépi forgalom útjának teljes elválasztását követelte: az utak vezetésénél mindenben előnyben részesítve a technika csodáit, a száguldó, csodálatos autókat. Az 1954. decemberi moszkvai építészeti kongresszuson elhangzott Hruscsov-beszéd újabb fordulatot ígért az építéspolitikában: a korai modern városépítészeti- építészeti törekvései, Le Corbusier ajánlásai ismét időszerűvé váltak. Az 1956 májusában, megtartott II. MÉSZ konferencia és közgyűlés a modern elvekhez való visszatérést deklarálta. Az élet fintora, hogy a recski internáló táborból frissen szabadult Varga István építész egy vonaton utazott a konferenciáról hazatérő és arról élénken vitatkozó győri építészekkel. A modern építészeti gondolatokat azonban még mindig hagyományos technikával kívánták megvalósítani. Az épületek kivitelezésének színvonala igen alacsony volt. A beruházások a városközpontok „modernizálására” és új alvóvárosok, un. „lakótelepek” építésére koncentrálódtak. Az új építkezésekről a kommunista párt központi bizottsága döntött, a helyi hatalom és a települési főépítész feladata a tervek elkészítése és végrehajtása volt. A „szép jövő” építése a történeti városközpontok átalakítására és új alvóvárosok létrehozására koncentrálódott. A totalitárius rendszer erőszakossága a győri „új városközpont” építésében is jól érzékelhető. A késő historizmus városépítészeti elveit elvetve, azokkal szembefordulva újszerű, monumentális épületegyüttes létrehozására törekedtek. A városközpont átépítése hatalmas bontások árán jöhetett csak létre. Érdemes ismét Fátay Tamást idézni: „Az új városközpont határát az Aradi Vértanúk útja, Arany János utca, Gorkij utca (ma Teleki László utca), és a Tanácsköztársaság útja (Szent István út) képezi. Ezen belül épül ki a közigazgatási, idegenforgalmi, kereskedelmi, valamint kulturális központ.” Később a rekonstrukciós terület határ tovább bővítették. Még 1964-ben országos rendelettel körbehatárolták Győr védendő történeti Belvárosát. A műemléki jelentőségű terület kijelölése során azonban a bástyákkal egykor körülvett belvárosnál kisebb terület kapott csak védelmet. A bástyák menti utolsó háztömbök, a pattantyúsok egykori házsorai a védelem határán kívül rekedtek. A város hagyományos térbeli felépítése került

37


ezzel veszélybe, hiszen a bástyák menti alacsonyabb házsor szervesen hozzátatozott a központ – Széchenyi tér – felé emelkedő város jellegzetes látványába. A hivatalos városfejlesztés a bástyák melletti régi házsorokat sietve az átépítendő terület határai közé vonta. A tervek ennek megfelelően készültek el. A tervezők úgy érezték, hogy „a nagy koncepciók korát élik”. Az új városközponttal kapcsolatos magabiztos döntések – hasonlóan a totalitárius kor más, fontos intézkedéseihez – „alternatívák nélkül, egyértelműen” születtek. A város fejlődése szempontjából érdemes a városháza és környékének átalakulását lépésről-lépésre figyelemmel kísérnünk. Az első változások az 1960-as évek közepén történtek. Azokban az időkben „kis ügyek indították el a nagy dolgokat.” Először a városházával átellenben lévő üres telek épült be az Aradi vértanuk útja – Szent István út észak-nyugati sarkán. Már ekkor felmerült a „hat emeletes” Szent István úti lakóház magasságához igazodó, monumentális sarokház építésének gondolata. Ekkor azonban még nem látszott egyértelműnek, hogy a fő út monumentális átépítésére valóban sor kerül-e. A Láng János és munkatársai által tervezett épület – „ÉDASZ–ház” – bölcsen és megfontoltan a meglévő házak magasságát követte. Szellemes tetőfelépítménye – bár maga az épület lapos tetővel épült – a magas tetős házsorhoz igazodott.

A „nyolcemeletes” és a Rába Szálló északi bővítése (1971) Az egykori képek hűen beszámolnak a városközpont további átalakításáról is. A második ütemben a Vörös Csillag – később Rába Szállodát – bővítették. Először itt tértek el a győri belvárosra jellemző, zárt sorú beépítéstől. Az építési programot „szenvedélyes szakmai viták” eredményeképpen két részre bontották. Maga a szálloda zárt sorban, saroképületszerűen bővült. Az OTP-bankot és a felette elhelyezett kilencvenegy lakást azonban külön tömbben, nyolcemeletes sávház formájában valósították meg. A Szent István útra merőleges középmagas ház azonban nem csak beépítésében szakított a hagyományokkal, hanem nagy magasságával a győri Belváros új léptékét is megszabta. A városközpont kiépítése ettől kezdve már jobbára szabadon álló, középmagas épületekkel történt. A terület egyre inkább elvesztette korábbi, városias jellegét. 1968-ban a Rába Szállodát észak felé ismét bővítették. Az új szárny mögött kedvező arányú, zárt hatású térség alakult ki: kár, hogy a jó hangulatú tér megépítése óta gépkocsi parkolónak ad helyet.

38


„A befejező nagy lépést a városi tanácsházzal szembeni – a Tanácsköztársaság útja, az Aradi Vértanúk útja, az Árpád út és a Lenin út által határolt – tömb beépítése jelentette” – számolt be a városközpont további kiépítéséről Fátay Tamás. Az egykori fényképek bizonysága szerint ez időben a tömböt még régi, egy-, két-, és háromemeletes, zárt sorú városi házak keretezték. Az Aradi Vértanúk útja és a Baross út (Lenin út) egészen a Városház térig vezetett. Az építésre tervpályázatot írtak ki. Az első díjat nem adták ki, a második díjat az Ulrich Ferenc – Borvendég Béla és Cserhalmy József – Hegyi György tervezőpárosok között osztották meg. Ma úgy látjuk, hogy Ulrich Ferenc – Borvendég Béla építészek terve kínált megfelelő megoldást az új beépítésre. Az építész-páros az Aradi Vértanúk útját észak-déli hossztengelyű házakkal egészen a Szent István útig kívánta folyatatni: ezzel a hagyományos utcaszerkezetet és a zárt utcaképet is megőrizték volna. Ha tervük megvalósul, a városházától északra, a tervezett házsor és a meglévő szálloda-együttes között bensőséges hangulatú tér alakulhatott volna ki. A pályázat eredményeit figyelmen kívül hagyva mégis új terv készült.

A Megyei Tanács és a Vízügyi Igazgatóság épülete (1971) Az átalakításokat a diktatúra mérhetetlen önbizalmával, erőszakosan, a lakosság megkérdezése nélkül hajtották végre, ezzel a történeti belváros hagyományos összképét megzavarták. A két utca zárt és városias kapcsolatot teremtett a belváros és a 19. század végén épült városháza monumentális épületegyüttese között. „Sokáig szerepelt második megoldásként egy pontházas változat, ahol az Aradi Vértanúk útjához közel, avval párhuzamosan állított, tízszintes épületben a Megyei Tanács, a hozzá lepényépületben kapcsolódó, az Árpád úttal párhuzamos három-négyszintes épületben a Vízügyi Igazgatóság kapott volna helyet. Ezt a lehetőséget azonban el kellett vetni a Városi Tanácsház épületével kialakuló előnytelen tömegkapcsolat és a tájolási nehézségek miatt.” Cserhalmy József és Fátay Tamás tervében azonban „gazdasági érdekből” az Ulrich Ferenc – Borvendég Béla pályatervében javasolt nyugati házsor elmaradt. Végül két, egymáshoz alacsony, egy emeletes összekötő szárnnyal kapcsolódó magas sávház épült, szabadon álló elrendezésben. A tervezők reményei szerint

39


„a megoldást egy olyan felbontott és «plasztikusan meggyúrt» nemes anyagokkal felöltöztetett épület jelentette, mely képes kitölteni a városi teret, a Városi Tanács épülete felé nemes nyugalmat árasztva azzal egyenrangúvá válni, és képes a szálló és a Lenin út teresedésének lezárásával igazodni az üzleti negyed ellentétes hangulatú igényeihez”. A megépült együttes a várakozásokat csak részben igazolta. A historizáló városházával szemben indokolatlanul nagy, üres térség keletkezett, a sávházas beépítés pedig idegenül hatott a történeti belváros képében. Az épület alumínium szerkezetű üvegfala sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A tervezők úgy vélték, hogy a korszerű szerkezet, „melynek ezüst hálóját szépen keretezi a szovjet fehérmárvány-kő burkolat”, „a városi tanács épületének méltóságteljes nyugalmát fogja tükrözni.” Az élmény azonban csekély kárpótlás azért a hiányért, amelyet a hatalmas üvegfelület okoz, hiszen a városháza irányából szemlélve az épület teljesen eltakarja a Káptalandomb finom körvonalait. A Baross út és Aradi Vértanúk útja megrövidítése sem bizonyult jó gondolatnak, hiszen az utcák déli végén kialakult bizonytalan arányú, üres térség nem tudta az üzleti negyed felé való átvezetést megvalósítani. A később ide telepített, nyolcszög alaprajzú, földszintes üvegsátrak sem bizonyultak alkalmasnak arra, hogy e helyzeten lényegesen javítsanak. Hasonló szellemben épült az Arany János utcában az Arrabona Áruház tömör beton kubusokból összerótt, brutális tömege (1970).

Az Arrabona Áruház az Arany János utcán (1982) A diktatúra presztízsét, a hatalom mindenhatóságát az országban máshol is (Veszprém, Székesfehérvár, stb.) a tíz- tizenöt emeletes magasházak építésével jelképezték. A kereskedelmi egységeket Le Corbusier „Savoy villáját” utánozó, emeletes „lepényépületekben” helyezték el. Hatalmas, léptéktelen térségek jöttek létre, melyeket monumentális épülettömbök kereteztek. Az új tereket a városlakók nem használták, a fölöslegesen létrehozott térségek karbantartását, hó eltakarítását nem tudták megoldani. Az elképzeléseket a lakossággal nem ismertették. Az alvóvárosok néhány típus épület gépies sorolásával jöttek létre. A szabadon álló házak között nem alakultak ki emberséges hangulatú, városi terek, utcák. Az épületek monumentális tömbjei sima felületükkel, plasztikus motívumok

40


nélkül szürke és unalmas képet adtak. A lakótelepek állami pénzből valósultak meg, a lakóépületek és lakások kialakításával kapcsolatban a jövendő lakók véleményét nem kérték ki. A lakótelepek létesítésével egy időben tovább folytatódott a Szent István út emeletes polgárházainak bontása. Az új megyeházától nyugatra tömbnyi hosszúságú vasbeton kolosszus – üzletek és száz lakás – épült. Keletre, a „hatemeletes” lakóépület és az egykori Magyar Királyi Pénzügyigazgatóság közötti tömböket is egy-egy, hosszan elnyúló épülettel zárták le. Az egykori fő utca minden új lakótömb megépítésével vesztett egykori, barátságos hangulatából és egyre inkább hosszú és unalmas főútvonallá változott.

Üzletek és száz lakás a Tanácsköztársaság útján (1971)

Árkádos tömbház a Czuczor Gergely utcán (1998) A Szent István úttól északra elhelyezkedő lakótömbök szövetszerű beépítését lépésről lépésre keretes beépítésűre változtatták. A Baross úton, a Hungáriakávéház helyén tömbnyi hosszúságú, sima homlokzatú, hatalmas üzletház és lakóépület épült 1969-bent. A tömb keleti oldalán a Magyar Nemzeti Bank és társberuházói részére emeltek alumínium-üvegfalas irodaházat (1969). A lapos tetős tömb merev mértani tömegének erős, vízszintes párkányvonala letakarta a szomszédos, magas tetős házak cseréppel fedett, jellegzetes, szép tetőit. Különösen bántóan jelentkezett hatalmas, szürke tömege a Czuczor Gergely utcából jövet.

41


Időközben a történeti városszerkezet átalakítása is megkezdődött Az átalakítások szükségességét az Újváros és Gyárváros közötti kapcsolat zavaró hiányával indokolták. A közlekedéstervező mérnökök a belváros gyökeres átépítését más okokból is szorgalmazták. Mint ismeretes, a középkori-reneszánsz Belváros szerves szerkezeti egységét alkot a „bástyadöntés” (1821. október 21-től) után létrejött déli tömbökkel. Az organikusan összenőtt, nagy történeti beépítés kiszolgálása gyors és kényelmes autóutakkal így nagyobb bontások nélkül megoldhatatlannak látszott. „A várostervezés egyik alapvető feladata, hogy az évszázados szemléletbeli hiányosságok e következményeit a korszerű elvek alkalmazásával fokozatosan felszámolja” – vélték a közlekedési szakemberek. Ennek megfelelően az egykori, bástyákkal körülvett Belváros és az attól délre felépült Ferdinánd- és Ferencváros „gyökeres kettéválasztására” tettek javaslatot. A győri belvárost kelet-nyugat irányú, „az Egység tér – Arany János utca – Schweidel utca – Varga utca – Schönherz Zoltán utca (Pálffy utca és Schwarzenberg utca) vonalán a belvárost hosszirányban, tengelyszerűen feltáró, – Arany János névvel jelölt – forgalmi úttal tervezték átvágni. Az általános rendezési terv közlekedési munkarészei már ennek figyelembevételével készültek el. Ezután gyors ütemben hozzákezdtek a történeti belvárost kettészelő, széles forgalmi út keleti szakaszának kiépítéséhez. A munkálatok minden korábbinál nagyobb bontásokkal jártak. Nem csupán értéktelen, földszintes házak, hanem városképileg jelentős, emeletes polgárházak is áldozatul estek e munkálatoknak. Megcsonkították a Batthyány tér északi oldalát, eltűnt a városképből a háromszög formájú Újkapu tér az azt körbevevő, bájos, oromfalas barokk lakóépületekkel együtt. A kiépítés alatt álló út déli oldalán pedig az itt lévő épületállomány teljes bontása után hatalmas építkezésbe kezdtek.

A letarolt Belváros az épülő színházzal (1976) Az egykori Gorkij utca – ma ismét Teleki László utca – beépítésére több terv is készült. Előbb a terület jellegének megfelelő, sűrű, városias beépítésre gondoltak. Emeletes, magas tetős házsorokat terveztek, hangulatos üzletutcákkal, barátságos közökkel. Bolberitz Henrik, az egyik tervváltozat

42


készítője úgy vélte, hogy „az épületek „összefolyó” üzletekkel, passzázsokkal kihasznált földszintje biztosítja a városias, emberléptékű környezet kialakulását, azonkívül átvezetést biztosít a történelmi városrészbe”. Végül azonban megint csak Le Corbusier szabadon álló, lakótelep-szerű megoldása mellett döntöttek: a belvároson átvezető út tátongóan üres hasadékát négy magas toronyházzal szegélyezték. Közben Vincze Kálmán és Harmati János tervei alapján az új színház is felépült. Az épületre ráerőltetett, monumentális kábel tartószerkezet megvalósítása a színház tömegének indokolatlan megemeléséhez vezetett. A magas tömbházak mellett a színház kábelszerkezetének vonalát követő, nagy, íves tűzfal is megjelent a belváros képében. Az új Nemzeti Színház 1978-ban nyitotta meg kapuit. Az önmagában igényes, de az adott helyen túlzóan nagy épület a konszolidálódott diktatúra erejét demonstrálta.

A Győri Nemzeti Színház (1980) Csupán a pénz hiányán múlott, hogy a színháztól északra fekvő Schweidel utca földszintes házait nem bontották le. Általában a korábbi utcás városszövet helyett a szabadon álló beépítést szorgalmazták: a „belvárosi lakótelep” építését déli irányban is folytatták. Csupán a Liszt Ferenc utcától délre eső lakótömbök út felé néző térfalát szegélyezték egyedi tervezésű, magas tetős épületekkel. A bontások következtében sok lakás megszűnt. A belvárosból kiszorult lakosság elhelyezésére a külvárosokban építettek lakóházakat. Egyre több lakást követelt a fejlődő iparváros növekvő lakossága. A vidékről beköltöző új munkáscsaládok elhelyezésére is gondolni kellett. Előbb a külvárosok meglévő, földszintes beépítésű házait cserélték ki négyemeletes, soklakásos új épületekre. A egykori Hosszú utca – ma Bartók Béla út – hangulatos házai és udvarai helyén kilencszáztizenhat távfűtéses lakás épült. Szerencse, hogy a blokkos házak megépítésével a hagyományos győri utca zárt jellege itt még kevésbé csorbult. A szabadon álló tömbházak közötti teresedéseket a magasra nőtt platánfák mára teljesen benőtték. Élénk vitát váltott ki Makovecz Imre vasbeton szerkezetű „buborék háza” – a későbbi Kis Duna Áruház. A lakótelep komfortját vendéglő, ÁBC Áruház és szolgáltató műhelyek biztosították. A kor szokása szerint erőteljes, magas, vízszintes párkányokkal fogták egységbe a

43


különféle rendeltetésű kereskedelmi és vendéglátó létesítményeket. A „vasbeton kalapos házak” divatja Győrben a szokottnál is tovább tartotta magát. Nádorváros után Gyárváros munkás lakótelepének továbbépítésére is sor került. A város keleti kapujában pont- és sávházakban kilencszázharminc komfortos lakás létesült. A négyemeletes házak előterében 1976-1977-ben Láng János tervei szerint épült fel a Rába dallamos ívű, szép stadionja és sporttelepe. Az épületegyüttes később nyom nélkül tűnt el a városképből.

A Rába Stadion és a gyárvárosi négyemeletesek (1999) Az 1960-as évek táján úgy tűnt, hogy Sziget és Révfalu is nagy fejlődés előtt áll. Ebben az időben a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karát kívánták Győrbe telepíteni. A Püspökerdőben felépítendő egyetem tervei Budapesten, a Középülettervező Vállalat műtermeiben készültek (Építész Hofer Miklós, Bozsok, 1931. május 8. – Budapest, 2011. január 12). A városba költöző tanárok részére építendő lakótelep elrendezését Győrben vetették rajzlapra. Révfalunak a Mosoni-Duna felé eső földszintes történeti beépítését öt hatalmas, tizennyolc emeletes toronyházzal kívánták kicserélni. A kisváros teljes bontásával számoltak: helyében sávházakból és csoportházakból álló lakótelep épült volna. A terv nem valósult meg: a tervezett lakóházak helyén, Sziget „kapujában” ma hatalmas, üres terület fogadja az ide érkezőt.

A Széchenyi István Főiskola épületegyüttese (1999)

44


Végül a Közlekedési és Távközlési Főiskola költözött Győrbe. Az együttes alapkövét 1971-ben tették le. Az építész Hofer Miklós hatalmas függőleges vasbeton tornyokban helyezte el az oktatási intézmény lépcsőit és felvonóit. A monumentális vasbeton pilonok közé emelték be a tantermeket alátámasztó gerendákat. Utóbbiak hídszerűen kapcsolták össze a függőleges kapuzatokat. Az együttes építésének idején a hazai modern építészet példaértékű alkotásának számított: mozgalmas tömegformája, impozáns arányai ma is tiszteletet ébresztenek az arra járókban. A tömeges lakásépítés Győrben 1968-ban indult meg. A Bartók Béla úti és Ipari lakótelep építésével párhuzamosan a Fehérvári úton gyors ütemben épült a győri házgyár együttese. A kivitelezési munkák 1966-ban kezdődtek meg, az ünnepélyes átadásra 1968. szeptember 18-án került sor. Az előregyártó üzem csarnokaiban szoba nagyságú vasbeton paneleket gyártottak, melyekből négy és tizenegy emeletes lakóházakat szereltek össze. A városépítészek lázasan keresték a felépítendő lakótelepek helyét. Előbb Nádorvárostól dél-keletre az Ady Endre lakótelep épült fel. A tervek szerint ezután a Holt-Marcaltól keletre eső területek beépítésére került volna sor. A mélyen fekvő terület feltöltése azonban nem várt nehézségeket okozott. Míg a terület előkészítése folyt, Szabadhegy és Nádorváros között, a Jáki-laposon felépült a József Attila lakótelep. Marcalváros építése az 1970-es években indult el.

Óvoda és iskola Adyváros paneles lakóházai között

A nádorvárosi vásárcsarnok előtti tér a Városi Könyvtárral (1984)

45


Adyváros és a József Attila lakótelep az esővíztározó tavakkal (1999) Az első házgyári lakótelepeket szürke egyhangúságuk és az épületek merev elrendezése jellemezte. Az iparosított technikával készülő lakóházak gazdaságos megépítése szinte semmiféle „szabálytalanságot” nem engedett meg. Az épületek földszintjén nyílások nélküli, tömör szerelő szint húzódott végig. Az épületek sima, tagolatlan tömegét csak később kezdték vasbeton erkélyekkel és loggiákkal tagolni. A Győrben továbbfejlesztett szerelési technológia később már változatosabb épületek kivitelezését is lehetővé tette. A panelek beton felületeit egy idő után festeni kezdték. A betonházak között földszintes-emeletes boltok, bölcsődék és óvodák épültek – legtöbbjük ugyancsak típustervek felhasználásával. Előregyártott szerkezettel valósultak meg az iskolák, rendelők és középületek. A tejhatalom építészeti korszaka az 1990-es évek elején a megkezdett épületek befejezésével zárult le. Felhasznált irodalom Bolbericz Henrik: Ismertetés a Gorkij utcai beépítésről. In: A Győri Tervező Vállalat Tájékoztatója. 1977. 2. sz. 21-23. o. Bonta János: A magyar építészet egy kortárs szemével 1945–1960. Budapest, 2008. Terc 383. o. Borbíró Virgil – Valló István: Győr várostörténetete. Budapest, 1956. 289, 292. p. Dávid Lajos: Győr az ellenforradalmi rendszer idején. A város a népi demokratikus forradalom időszakában. In: Várostörténeti tanulmányok. Győr, 1971. 447-562. o. Fátay Tamás: Győr történelmi városmagja. In: Műemlékvédelem 1962. VI. évf. 2. sz. Fátay Tamás: Győr, Városépítés és városrendezés 1945 és 1986 között. Győr, 2011. 44-47, 93-104, 210. o. Fecskés Tibor: A tolnai kultúrház. In: Magyar Építőművészet 1953. 9-10. 305-310. o. Fiala Géza: A Magyar Ágyúgyár R.-T. Munkástelepe. Budapest, 1917. 3-8. o. Finta Lajos: A szocializmus építésének útja. In: Győr. Várostörténeti tanulmányok. Győr Forgács Sándor (szerk.): Ki kicsoda Győrben? 1997. Dél-dunántúli Extra Lapkiadó Kft. Gallyas Camilló: Győr, a romváros élni akar! Győr, 1948. 33. o.

46


Harmati János: Győri Kisfaludy Károly Színház. Magyar Építőművészet 1979. 3. sz. 3-9. Hofer Miklós – Horváth Z. Kálmán – Solymosi Antal: Győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola. In: Műszaki Tervezés, 1980. 4. sz. 21-28. o. Hofer Miklós – Horváth Z. Kálmán – Solymosi Antal: Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola, Győr. In: Magyar Építőművészet, 1978. 2. sz. 20-27. o. Hofer Miklós – Horváth Z. Kálmán – Magyar Vilmos: Győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola. In: Műszaki Tervezés, 1975. 5. sz. 16-23. o. Horváth Tamás: A győri Széchenyi István Egyetem főépületének homlokzat-felújítása. In: Magyar Építőipar 2010. 2. sz. 54-60. o. Jenei Ferenc – Koppány Tibor: Győr. Budapest, 1964. 54-55. o. Kriszt György: Győr történeti városmagja rekonstrukciója. In: Műemlékvédelem XXIX. évf. 2. sz. 89-101. o. Kubinszky Mihály (szerk.): Modern építészeti lexikon. Budapest, 1978. Műszaki Könyvkiadó 62, 70, 83, 84. 367. o. Kubinszky Mihály: a Megyei Tanács új székháza Győrött: Magyar Építőművészet 1973. 1. sz. 63-64. o. Lőrinczi Zsuzsa (szerk.) Vidéki építész kalauz. Provincial Architectural Guide. 20th Century. Budapest, 2002, 61-64. p. Lővei Pál: Adatok Győr középkori topográfiájához. In: Arrabona 26-30. évf. 1991. 5-22. Mentes Zoltán: Baross Gábor emlékkönyv. Győr, 1998. 40. o. Perényi Imre: Építészetünk útja. In: Szabad nép 1949. november 13. 10. o. Pintér Béla: A tolnai kultúrház. In: Magyar Építőművészet. 1953. 9-10. pp. 305-310. o. Prakfalvi Endre – Szücs György: A szocreál Magyarországon. Budapest, 2010. 168. o. Román András: A győri belváros tegnap és ma. In: Városépítés 1984. 3. sz. Salamon Nándor: Kisalföldi művészek lexikonja. Győr, 1998. Sáry István: A győri városháza. Győr, 1985. 32. o. Schéry Gábor (szerk.): Évek, művek, alkotók. Ybl Miklós-díjasok és műveik. 1953-1994, Építésügyi Tájékoztató Központ. Budapest, 1995, 16. 103, 259, 307. o. Somfai András: Győr belvárosi közlekedéshálózat tervezéséről a Gorkij utcai tömbrekonstrukció kapcsán. In: A Győri Tervező Vállalat Tájékoztatója. 1977. 2. sz. 24-28. o. Szabó Árpád: Mezőgazdasági építészetünk egy évtizede. In: Magyar Építőművészet 1955. 3-5. 115-118. o. Takács Jenő (szerk.): Győr megyei Állami Építőipari Vállalat. Győr, é. n. 46.o. Újlaki Géza: Mi minden készül Győrött? In: Győri Kalendárium 1940. Győr, 111-115.o. Vámossy Ferenc: Megyei Tanács irodaháza Győr Városközpont. Magyar Építőművészet 1973. 1. sz. 22–29. o. Varga István: A történelmi városnegyed rekonstrukciója. In: Magyar Építőipar 1986. XXV. évf. 555-559. o. Varga István: Műemléki lakóházak helyreállítása Győrött 1950-1980. In: Győri tanulmányok 7. Győr, 1986. 7-12. o. Veress D. Csaba: A győri vár. Budapest 1993. 198. o. Virág Imre – Turbék László – Alexovics László (szerk.): Győr Megyei Állami Építőipari Vállalat. Győr, é. n. 54. o. Virág Imre (szerk.): Győr Megyei Állami Építőipari Vállalat. Győr, 1973. Vörös Károly: Városépítés Győrben a dualizmus korában. In: Arrabona 13. évf. 1971. 349-391. o. Weichinger Károly: Építészetünk gyakorlatából. In: Magyar Építőművészet 1956. V. 1. Weichinger Károly: Győr fejlődése a jövőben. In: Magyar Építőművészet 1943/12. 282-283. o. Winkler Gábor: Győr 1539–1939. Műhely Folyóiratkiadó Kht, Győr, 1998. Winkler Gábor: Győr 1939–1999. Műhely Folyóiratkiadó Kht, Győr, 1999. (A tanulmány képanyagának elsődleges forrása) Winkler Gábor: Győr építészete a Monarchia korában. In: Polgárosodás és modernizáció a Monarchiában. Műhely. Győr, 1993. 59-66. o.

47


Winkler Gábor: Győr építészete. In: Városi Levéltári Füzetek 1997. l. 157-170. o. Winkler Gábor: Győr Gyárvárosi plébániatemplom és lakónegyed. Bp. 1999. TKM. 16. o. Winkler Gábor: Győri színháztervek. In: Magyar Építőművészet 1979. 3. sz. 60-63. o. Winkler Gábor: Megújuló Győr. Budapest, 1988. 36. o. Winkler Gábor: Színházépítési tervek Győrött a XX. században. In: Műhely I. évf. 1. sz. 1978. 23-39. o. Winkler Gábor: Történeti városok, műemlékek Nyugat-Dunántúlon. In: Műhely 1979. III. évf. 31-47. o. [Sz. n.]: D. hc. dr. Winkler Oszkár életműve (1907–1984). Építés- Építészettudomány 21. kötet. 1985. 1-2. sz. 267-275. o. [Sz. n.]: Győr Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17./1993. (V.25.) ÖK. sz. rendelete a városkép helyi védelméről 19. o. [Sz. n.]: Győr Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/1993. (X.15.) ÖK. sz. rendelete a városkép helyi védelméről 6. o. [Sz. n.]: Győr, városrendezési tervpályázat. In: Tér és Forma 1929. II. évf. 479. o. [Sz. n.]: Modern és szocreál. Magyar Építészeti Múzeum. Budapest, 2006. 122. o., 136137. o., 140-141. o. [Sz. n.]: Vita szerkesztőségünkben a Gádoros-műterem munkáiról. In: Magyar Építőművészet 1954. 1-2. 45-47. o.

Írta: Winkler Gábor Szerkesztette: Horváth Tamás Palatia Nyomda és Kiadó Kft. Győr, 2012. ISBN 978-963-7175-72-5

A Széchenyi István Egyetem projektmunkájának résztvevői: Koppány Attila CSc, egyetemi tanár, projekt koordinátor Marián Miklós PhD, külső szakértő, projektmenedzser Winkler Gábor DSc, professor emeritus, külső szakértő, építészettörténet Veöreös András PhD, egyetemi docens, szakértő, örökségvédelem Fátrai György PhD, egyetemi docens, szakértő, építéstechnológia Fekete Mátyás PhD, főiskolai tanár, külső szakértő, turisztika Pió Márta, külső szakértő, média és kommunikáció Horváth Tamás, egyetemi tanársegéd, projekt titkár Nagy András, egyetemi tanársegéd, projekt fotográfus Szabó Ferdinánd, tanszéki mérnök, projekt informatikus Varga Szabina, pénzügyi ellenőr Víghné Kovács Barbara, gazdasági ügyintéző Járfásné Stuksza Marianna, adminisztrátor

48


Profile for Tamás Horváth

ATRIUM: Nemzetközi építészeti szemle  

Szerkesztett kötet. Benne Winkler Gábor "Teljhatalom és monumentalitás - Alkotások Győr 20. századi építészetében" című írása.

ATRIUM: Nemzetközi építészeti szemle  

Szerkesztett kötet. Benne Winkler Gábor "Teljhatalom és monumentalitás - Alkotások Győr 20. századi építészetében" című írása.

Profile for htms4
Advertisement