Aranyhuzalból készült függőkosarak
után Kovrig Ilona végzett feltárásokat, és 1958-ban megjelent tanulmányában arra az eredményre jutott, hogy a fenékpusztai, a dobogói és az alsópáhoki temetőket csak a 6. század végén, az avarok 568-as honfoglalását követően nyitották meg, ezért a tárgyi anyag ugyan antik eredetű, de a „kosárkás függők népe” a korai avar korban vándorolt be, az ekkor is lakott fenékpusztai, késő római erődbe és környékére. A kutatók között máig tart a vita, hogy a Keszthely kultúra kialakulásában mekkora szerep jutott a helyben továbbélő, vagy a dél felől bevándorolt, esetleg betelepített késő antik népességnek. A leletek közt germán tárgyak és germán temetkezési rítusú sírok is vannak. Germán harcosok kisebb közösségei abban a reményben csatlakoztak az avarokhoz, hogy a bizánci birodalom elleni hadjáratok résztvevőiként a hadizsákmányból is részesülhetnek. Sírjaik gazdagsága alapján várakozásaik teljesültek. A Keszthely kultúra hordozója tehát egy vegyes összetételű népesség volt. Alapját a fenékpusztai erőd védelmében, helyben maradt késő római népesség alkotta, amely túlélte a hunok, majd a különböző germán népek uralmát. A korai avar hatalomnak szüksége volt kézművesekre és földművesekre, így békén hagyták az itt talált népességet. 568 után azonban megnövekedett Fenékpusztán a temetkezések száma, és a környéken új temetőket nyitottak, ami arra utal, hogy jövevények érkeztek. Ezek anyagi kultúrája alapjaiban megegyezett a helyiekével, de néhány különleges típus alapján megállapítható, hogy egy részük a Keleti-Alpok területéről, ill. Dalmáciából kerülhetett ide, minden bizonnyal a 6. század végén, a területet meghódító szlávok elől menekülve. Írott források számolnak be az avarok által a Balkánról elhurcolt és
294
hÉvíz /
öböl
2019/3