Page 1

SZENTIRMAY LÁSZLÓ

POLVAX

1

H-1953


I.  Polvax az „Ókorban”

impresszum

Kiadó

Felelős kiadó

Arculatterv, tipográfia

Borító

Deák Kázmér és a szerző

Lektor

Domány András

IR-MA SZAMIZDAT KIADÓ A PROMO DATA Kft. ügyvezetője Séra Attila

Fotók Fáth Péter, Fülöp Gábor, Halász Géza, Jávor István, Kincses Gyula, Konkoly-Thege György, Lugosi Lugo László, Szolcsánszky Szilvia, T. Balogh László, Urbán Tamás, Váradi Tamás, Várady-Brenner Ildikó, valamint a Közgáz Klub tagjai, a Rajk Archívum és mások Karikatúrák

Deák Kázmér és Halász Géza

Dokumentumok ÁBTL (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára), Klub Közlöny, Közgazdász

A könyv kiadását támogatta

Médiapartner

Nyomta és kötötte Felelős vezető

Dataneum Ingatlan Kft. FreeSoft Kft. Pek-Snack Kft. Rév és Társa Kereskedelmi Zrt. Summa Artium Alapítvány Klubrádió Dürer Nyomda Kft., Gyula Aggod István ügyvezető ISBN 978-615-00-3978-7 © Szentirmay László, 2018 Minden jog fenntartva A könyv anyagának bármilyen más célú felhasználásához a kiadó írásbeli hozzájárulása szükséges

2


Szentirmay László

POLVAX

CIVILKURAZSI Egy politikai klub a Kádár- és az Orbán-korban

2018

3


Előszó E könyv a civil világ kicsiny szabad köreiről és azokat számtalan disznószemével figyelő hatalomról szól. Két korszakról. Az egyikben a kádári hatalom leépüléséről és az egyetemi klubvilág fölépüléséről, a másikban az orbáni hatalom kiépüléséről és a civil világ megfojtásáról szól a mese. Visszatekintve, az 1970-es és 80-as évek hősi kornak tűnnek, a 2010-es évek pedig szánalmas és alantas világnak. Szentirmay László egybegyűjtötte egy hajdani legendás, közgázos klub dokumentumait, és nagy szorgalommal átvilágította a megfigyelőket, hogy ebből megírja egy tisztességes és bátor vállalkozás, a közgazdász diák szabadságharc történetét. A kádári hatalom az 1956-os forradalomból, és ezen belül az egyetemi diákmozgalmakból levonta maga számára a legfontosabb következtetéseket: 1. a rendszerre két veszélyes társadalmi csoport jelent igazi kockázatot: a nagyüzemi munkásság és az egyetemi diákság. Minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy e két „veszélyes elem” érintkezzen, továbbá az egyetemeken meg kell nyerni és támogatni a velünk rokonszenvezőket, tűrni és engedni kell a szakmával foglalkozókat, tiltani és távol tartani szükséges a rendszerrel ellenségeseket. 2. A rendszer nem a Sztálin–Rákosi-elv mentén halad – az osztályharc éleződik, egyre kevesebb méz a madzagra, egyre nagyobb bunkó a kézben –, hanem a Kádár-elven: aki nincs ellenünk, velünk van, több mézet a madzagra, kisebb ütéseket a fejekre. Az erős csoportokkal kiegyezni, és nem harcolni akarunk. Az egyetemistákat, különösen a fővárosi elitegyetemek diákjait magunknak neveljük, elvadítani nem célunk. 3. A rendszer urai többet tudnak meg az egyes társadalmi csoportokról fehér asztalok mellett, mint a titkosszolgálati jelentésekből, a politikusok találkoznak egyetemi tanárokkal és diákokkal, az erőszakhatalom csak mindennek kiegészítő eszköze. Ez nem KGB-, Stasi-, Securitate-állam, a titkosszolgálatokban kevésbé bízunk, mint a diákokban és a tanárokban.

4

A budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem a hatvanas évek közepétől, a gazdasági reformra készülve, az egyik legfontosabb elitképző egyetemmé vált. A  hatalom egyik szárnya, Nyers Rezsővel, Fehér Lajossal, Fock Jenővel és Aczél Györggyel megértette, hogy iskolázott gazdasági vezetők nélkül a gazdaság válságra van ítélve. De a rendszer alapszabályát nem szeghették meg: 56os vagy radikális reformer (a „reformtól Nyugatra” Bródy András iróniája szerint) nem taníthatott az egyetemen. Így Bródy András, Jánossy Ferenc, Kopátsy Sándor, Kornai János, Liska Tibor, Nagy Tamás, Tardos Márton az első nagy nemzedékből, Antal László, Bauer Tamás, Juhász Pál, Laki Mihály, Soós Károly Attila a másodikból, nem lehettek az egyetem tanárai. Csinálhattak reformtervezeteket, de nem ronthatták meg a diákokat. Az egyetemnek a kádári középutas, mérsékelt reformizmust kellett képviselnie. Az első rést a hatalom falán nem a közgazdászok, hanem a bölcsészek ütötték, amikor a Lukács-iskola filozófusai és az újdonságként megjelenő szociológia irányába tájékozódtak a hatvanas években. 1968-ra már létezett egy kicsiny, balos diákmozgalom, amelyen a rendszer példát is statuált. A  prágai tavasz télbe fordításával csak idő kérdése volt, hogy mikor és milyen formában végez a hatalom az éppen megindult gazdasági reformmal és az engedetlen filozófusokkal és szociológusokkal. A „filozófus-perrel” leszámoltak a bölcsész mozgolódással, ugyanakkor megteremtették a demokratikus ellenzék alapjait. A diákmozgalmi súlypont átkerült az MKKE-re, a reform átmeneti szabadságát megízlelő oktatók és diákok mozgolódni kezdtek. A Rajk László Szakkollégium, majd a POLVAX Klub és a többi egyetemi szakkollégium egyszerre tükrözte a tanárok egy részének és a diákoknak a politikai és szakmai szabadságvágyát. Először a közgazdászok is folytatták a bölcsészeknél kialakult eszmei vonalvezetést: vissza Marxhoz. Szembesítsük a Rajkban, Marx Tőkéjének szeminarizálásával a hatalmat:


nem azt teszi, amit az eredeti marxizmus mond. A szakmai fordulatot Kornai Hiányának befogadása jelentette, majd az új, liberális reformeszmék kiérlelése a nyolcvanas években. A  POLVAX a nyolcvanas évek klubhálózatának egyik katalizátora. Azok az értelmiségiek, akik ekkor a hivatalos egyetemi oktatásból személyükkel vagy témájukkal kiszorultak, ebben a klubban próbálhatták ki a diákokon, hogy mit ér szakmai teljesítményük és politikai bátorságuk. A könyv, nagyon helyesen, leírja a röpülő egyetemek hetvenes évek végi próbálkozásait is. De éppen a dokumentumokból látjuk, hogy itt nagyon kevés diáknak, nagyon korlátozott szellemi élményben lehetett része: inkább a bátor részvétel volt a fontos, mint a mondanivaló. A POLVAX, akár a Rajk, majd a Bibó, valódi szellemi kihívás volt előadónak és hallgatóinak egyaránt. Itt újat, jól alá támasztott érvelést és világos előadásmódot kellett nyújtani. A diákok értő és kíváncsi közönség voltak. Megméredzkedtünk. A  szereplés leválogatta az előadókat. Akit itt elismertek, annak az ország valamennyi klubjában volt hitele. A jó előadók évekre, talán évtizedre hagytak maguk után emlékeket. Mind az elődók, mind a szervezők egy virtuális csapat tagjai voltunk. Pontosan ismertük, hogy ki mire képes, mit mond, hol folytassuk a mondanivalóját. Közösek voltak az értékeink. Közös a nyelvünk. A  POLVAX „Irmával”, a Rakpart Klub Horváth Misivel, a 405-ös Kör Diczházy Bercivel pontosan a bibói „szabadság kis körei” voltak. A megfigyelők megfigyelhettek, a betiltók betilthattak, de a klubok és körök éltek. Itt nevelődtek, lettek naggyá a „Dimitrov téri fiúk”, ahogy Kornai nevezte szelíd gúnnyal a reformereket. A kádári hatalom pontosan tudta, hogy harc folyik a lelkekért, amelyben bevetette mindhárom fegyverét. Ha maga Kádár el is utasította, hogy az egyetemeken megjelenjen, elvárta, hogy politikusai Aczéltól Nyersig, Pozsgaytól Horváth Istvánig elmenjenek és állják a sarat a diákokkal szemben. A rendszer elvárta az egyetemi párt- és KISZ-vezetésektől, hogy a tiltás, tűrés és támogatás határait pontosan

húzzák meg. Végül, a szakszolgálati tisztektől, hogy fenyegessenek és édesgessenek. (Szentirmay László érdeme, hogy az ügynökök mellett, inkább a szakszolgálati, a tartótisztekről beszél, a rendszer igazi kutyáiról.) 1989 a bizonyítéka, hogy a civil világ nyert, az ancien régime veszített. Akkor… Itt be is fejezhetném előszavamat, ha 2010 után nem tér vissza a régi-új, új-régi világ, ha nem következik egy tekintélyi hatalom berendezkedése. „Irma” második kísérlete, a POLVAX és vele a klubok szabad világának feltámasztása csak ideig-óráig sikerült. Az orbáni rezsim gépezete nemcsak az új POLVAXot darálta le, hanem valamennyi alkotmányos ellensúlyt és autonóm szervezetet. A könyvből jól látszik, hogy mennyi remény és reménytelenség fűződik egy civil kísérlethez az elmúlt évtizedben. Az előadók már magányosak, tisztességesen csak magukat képviselik. A hallgatók többé már nem egyetemi hallgatók. A hatalom képviselői már nem kívánják megnyerni az értelmiség lelkét – megtaposni akarják és tudják. Gyanítom, hogy már ügynökök sincsenek a teremben, hogy följelentsenek. A hatalom mindent tud, mi nem érdekeljük. Őszológusok lettünk: „egy őszológus félcipőbe jár csak / meg félkabátban fél s negyed ballonban / a túrt avar a pizsama alá csap / és meztelen bokán nyalintja nyomban / az őszológiában egy a napszak / s e délután és este közti sávban / a szívig ér az édes megrohadt szag / hol andalog a lélek elmúlásan / az ember felnő felnő és lelappa / még rá se lép e gyűrött irkalapra / már kucorodhat össze mindhiában / kezében ernyő fején nyúlkalapja / s a kórházkert a nedves kurta mappa / reá csukódik lassúdan és puhádan” – ahogy Parti Nagy Lajos írja. És mégis… Kérdik, kiben bíznál? Bennük, akik akkor és ott, szervezték a szabadságot. Megtennék ma is, holnap is. Olyanok ők, mint a republikánusok Stendhal regényeiben. Ketten-hárman élnek egy kisvárosban, néhány százan egy nagyban. De miattuk érdemes egy kisvárosban vagy a százszor szent, százszor elátkozott Budapesten élni.

Lengyel László

5


Tartalom

4

9

Lengyel László – ELŐSZÓ

I.  POLVAX AZ „ÓKORBAN” (1976-1984)

9 REBELLIS KÖZGÁZOSOK 1968 UTÁN – diákmozgolódás a bürokrácia ellen 14 KOLLÉGIUMOK, KLUBOK ÉS KÖRÖK – a közéleti klubmozgalom elterjedése 20 A Rajk – úttörő diák-önkormányzatiság („szegény Laci, ha itt lenne, de közénk lövetne…”) 26 A REPÜLŐ EGYETEMEK – ellenzéki lakásszemináriumok és a Hétfői Szabadegyetem 41 A KÖZGÁZ KLUB – hogyan vált pár év alatt a legnépszerűbb egyetemi klubbá 53 A POLVAX – közéleti teaházból kétszer betiltott politikai klub TUDÓSÍTÁSOK AZ „ÓKORI” KLUBESTEKRŐL 59 n  Knopp András  –  a másként gondolkodókról, az ellenzékről 61 n  Arday Lajos  –  külföldi magyarok – Trianon és következményei 62 n  Horváth István  –  belügyeink – „az ellenzék a belső bomlasztást segíti” 63 n  Németh Jenő  –  tájékoztatáspolitika – a tájékoztatás megcsúfolása 64 n  Alexa Károly – Berkovits György – Reményi József Tamás:  –  a Mozgó Világ hattyúdala 66 n  Bauer Tamás – Sárközy Tamás  –  a reform jövője – „radikális és kormányzati reform kéne” 67 n  Horn Gyula a kelet-nyugati kapcsolatok, Bősről, vita Ceausescuval, II. János Pál pápáról 69 n  Bródy János – feLugossy László – Széky János  – a beat hullámai – „a helyzet reménytelen, de nem komoly” 71 n  Hegedűs András  – társadalmi reform – „gazdasági reform nincs politikai reform nélkül” 72 n  Hankiss Elemér  –  működési zavarok a társadalomban – a társadalmi szerződés torzulásai 74 n  Lengyel László  –  gazdasági reform és demokrácia – „más fórumot nem kapunk…” 76 n Gombár Csaba  –  politikai kultúra – alattvalói, jogtudat nélküli, sérelmi, borúlátó 78 n  Vargha János – Zsuffa Ervin  –  a Dunai Vízlépcső – gazdasági, környezetvédelmi, politikai problémák 80 n  Schmitt Pál  – a los angelesi olimpia bojkottja – a sportvezető mellébeszélése és hazudozása 83 n  Nyers Rezső – a reform lehetőségei – „szükség van nagy lépésekre és radikálisokra is” 86 A BEFŐT – a bíztató egyetemközi összefogás durva elfojtása 91 A klubosok – a „bőrös-kulcsos menedékháztól” az 1981-es BEFŐT és Illés koncert szervezéséig

99

II. TITKAINK (ügynökök és informátorok a Közgázon - jelentések a POLVAX-ról)

101 Titkaink – iratok és dossziék gyűjtése és ipari méretű megsemmisítése 103 Bűnös vagy áldozat...? – nem az aláírás a döntő 105 Fátylat rá? – a diabolizálástól a felmentésig 107 Zsarolással kényszerítve – az ávótól a kádári III/III ismert ügynökeiig 110 ’Társaimról jelentem…’ – a Kögáz besúgói 1968 után 113 A beszervezés – alapos többhavi környezettanulmány után 116 A fő bűnösök: a tartótisztek és főnökeik 121 A Közgáz K-283-as szigorúan titkos (SZT) tisztje – a ’nemzetközis’ ügynökök kerítője 126 Nem teljesen önkéntes segítők – a „hivatalos-”, a „társadalmi-” és az „alkalmi operatív kapcsolatok” 128 KÖZGÁZOS BESZERVEZÉSI KÍSÉRLETEK NYOM NÉLKÜL 128 Halász József: Mézesmadzag az előfelvételisnek 129 Mihályi Péter: Találkozás a belügyi (bal) összekötővel a Terv presszóban 130 N.N.: Három (per három) a magyar ’igazság’ 130 Sas István: A visszautasítás stigmája 131 Menyus: Amerika helyett pár korsó sör 132 Z.Z.: Balos megfigyeltből beszervezett 134 „JÚDÁS-FACEBOOK” - A CÉG KÖZGÁZOS EMBEREINEK DOSSZIÉI 134 „Hajnal Attila” fedőnevű titkos megbízott 136 „Szabolcs” fn. informátor, majd „Széplaki” fn. titkos munkatárs 136 „Riporter” fn. tmb. 141 „Csikós” fn. tmb. 143 „Lantos” fn. tmb. 149 „Kiri” („Kovács Margit”) fn. tmb, majd tmt. 149 „Sajósi” fn. társadalmi kapcsolat 150 „Hartmann László” fn. tmb. 152 Oktatóink I.: „Kerny” fn.- és „Bézi” fn. tmt. 155 Oktatóink II.: „Történész” fn.- és „B.T.I.” fn. társadalmi kapcsolat 159 A Titkaink irodalomjegyzéke


161

III  POLVAX AZ „ÚJKORBAN” (2011-2016)

163 164 166 168 171 172 174 176 178 179 181 183 185 188 190 192 194 196 198 199 202 203 205 207 209 211 212 214 216 219 221 224 226 228 230 232 235 238 241 243 246 247 249 251

Bródy János ’Ezek ugyanazok’ Dobszay János ’Pokolbéli víg napjaink’ – a két rendszer összehasonlítása Halász Géza Orbániáda (karikatúrák) Déja vu  –  összefoglaló a klubestekről Újra itt van  –  ismét indul a POLVAX n  Bokros Lajos  –  fehérek közt egy európai parlamenti képviselő n  Kéri László  –  szórakoztatva gondolkoztatott – a 2010-es választások után… n  Oszkó Péter  –  herfli és gazdasági jövőkép Tavaszi összefoglaló n  Surányi György  –  éllovasból sereghajtó – vastaps Tininek és a jegybank volt elnökének n  Dénes Balázs – Istvánffy András – Juhász Péter  –  civilek a pályán n  Bajnai Gordon  –  a politikusok között egy európai – Haza és Haladás n  Sárközy Tamás  –  a régi polvaxok sikeres vendégének új könyve n  Békesi László  –  Ványadt bácsi után pártkatonákról és gazdasági szélhámosokról n  Szőnyei Tamás  –  irodalmi életünk besúgói kétezer oldalon n  Petschnig Zita  –  zsákutcában a gazdaság n  Parti Nagy Lajos  –  (fülkér) vastaps a Fülkeforr és vidékének n  Balázs Péter  –  „az úri klubban nem illik a padlóra köpni” – helyzetünk a világban Szolcsánszky Szilvia A POLVAX közönségéről n  Iványi Gábor  –  eljött hozzánk a Mikulás – az egyházak szerepe n  Szénási Sándor Egy este a nyóckerben, ahol megjelent a karácsony szelleme n  Simor András  –  a jegybankelnök búcsúja – mi lesz a független MNB-vel? n  Lengyel László  –  egy független értelmiségi  – leváltható-e a rendszer? n  Pokorni Zoltán  –  aki félreállt a Fideszben – bentről változtatni? n  Várszegi Asztrik  –  „bízom Ferencben, a puritán jezsuitában” Búcsú Szilvitől n  Heller Ágnes – a nagy tudású örök kritikus optimista n  Mesterházy Attila  – egy amatőr optimista n  Konrád György  –  a pártállam nem vadonatúj jelenség n  Király Júlia  –  ’király’ volt a klubest – a bezárkózó gazdaságpolitika veszélyeiről n  Bauer Tamás – Karácsony Gergely  – együttműködés vagy további agonizálás? n  Magyar Bálint  – a maffiaállam polipvadásza – a szervezett felvilág n Pusztai Erzsébet – Herényi Károly –  hontalan jobboldal – a nem populista jobboldaliak n  Vadai Ágnes  – a jövő női politikusa? – az országgyűlési választás előtt n  Bokros Lajos (+ Demszky Gábor – Atkári János) – az összefogás embere a főpolgármester-jelölt n Gyurcsány Ferenc  –  „bukjon Orbán, de ne túl gyorsan!” – a személyiséghiányos ballib oldalról n  André Goodfriend  – amerikai jóbarátunk „kiváló dolgozó” kitüntetést kapott n  Kuncze Gábor  –  hiteles demokratikus vezető nélkül nem megy – a G-gate után… n  Kovács Zoltán – Murányi Marcell  –  az új ember Kovácsa – a G-nap hatása a médiára n  Spiró György  – spirodalom óra: világmegváltók és a megváltatlan világ n  Bodnár Zoltán  – a liberális bankár: nem szárnyal az illiberális gazdaság n  Dr. Hajdu Nóra – Tarjányi Péter  – migránsok vagy menekültek? n  Majtényi László  –  NER: „tényárnyaló tányérnyalók” n  Bojár Gábor  –  „csak a független vállalkozók lehetnek bátrak?”

254

Kéri László – Utószó „Három az egyben”

Mellékletek:

256 257 258 262 263 264 266 267 268 269 270 272 273

Rostoványi Zsolt rektor ajánlása Lánczi András rektor ajánlása Az 103 ‚ókori’ és a 35 ‚újkori’ klubest jegyzéke „Hajnal Attila” előfelvételis besúgó jelentése Horváth honvéd kirúgásáról „EX-KATEDRA” – Kovács János Mátyás kritikus cikke a Közgazdászban 1969 elején Széles Adolf K-283-as SZT tiszt jellemzése Klub Közlöny 1983 április: előzetes kérdések Horváth István belügyminiszterhez Az Élet és Irodalom cikkjegyzéke az állambiztonsági iratnyilvánosságról (1998-2006) Az AIESEC és a KISZ válasza a bírálatokra Egy egykori KISZ-titkár a POLVAX-ról Bokros Lajos interjúja a 70-es és 80-as évekről A szerző köszönete az együttműködőknek A könyv kiadásának támogatói


Utószó Három az egyben Igen, mert három különböző történetet, háromféle Magyarország-leletet kaphat az, aki ezt a könyvet egyszer végig olvassa. Először is megismerkedhet a középső- és a korakéső-Kádár-korszak fölöttébb összetett és igencsak sokszínű világának nagyon fontos metszetével: az alternatív nyilvánosság kialakulását megalapozó folyamatokkal. Másodszor páratlanul pontos képet nyerhet a mára már legendákkal és mítoszokkal körbefont besúgói világ korabeli mindennapjairól. Harmadszor pedig meg észhez térítő leckét kaphat a legújabb kori Magyarország demokráciagyakorlási esélyeinek lehetőségeiről és nehézségeiről. Ha mind a három szóbahozott metszet tanulságait kissé részletesebben megnézzük, akkor jó okunk lehet arra, hogy újból az agyunkba véssük a legfontosabb tanulságokat. 1976–1984 között a korabeli Magyarország egyik legizgalmasabb és legszabadabb helye a budapesti közgazdasági egyetem volt. Létezett és működött már a Rajkszakkollégium, egyetemi klubélete évtizedes tekintélynek és népszerűségnek örvendett, és itt virágozhatott ki a korszakra olyannyira jellemző „második nyilvánosság” egyik leghíresebb és leghírhettebb intézménye, a POLVAX. E három kör ugyanazon intézmény keretei között kereste a lehetséges megoldást ugyanazon kihívásra: hogyan lehetséges beszélni és gondolkodni mindarról nyilvánosan is, amiről tudjuk, hogy hivatalosan nem lehet. A különböző szerveződésű és szervezettségű körök közül a POLVAX eleve nagyobb figyelmet kellett hogy keltsen, mert az adott kor keretei között hihetetlenül feltűnő egy olyan esemény, egy olyan rendezvény, amely több száz embert vonz. Eleve gyanús. Többszörösen is gyanús, ha deklaráltan politikai kérdésekkel szeretne foglalkozni. És százszorosan is gyanús, ha olyan politikai kérdésekről

254

szeretne nyilvánosan tanakodni, amelyek hivatalosan nem kérdések, ezért válaszokat sem lehetne rájuk adni. Nos, eme képtelenül ostoba rutinok széttörésében a hetvenes évek végén megszerveződő, majd a nyolcvanas években egyre megerősödő klubmozgalmak, alternatív körök tucatjai, majd százai vettek részt, és játszottak mára már méltánytalanul és teljesen elfeledett szerepeket. Pedig e mozgalmak voltak a nyolcvanas évek végén berobbanó többpártrendszer bölcsői, óvodái és általános iskolái. Szentirmay László könyve páratlanul alapos és sokrétű képet ad e fejlődéstörténet első évtizedéről. Már csak azért is fontos ezen emlékek észben tartása, mert a későbbiekben teljesen elfogadott dogmaként sikerült elhitetni azt a giccset, miszerint „a többpártrendszer és a békés átmenet” kizárólagosan elitalkuk szüleménye volt. Hát, nem… Az előkészítésükben részt vevő és cselekvő sokezrek csak később, 1990 után maradtak ki (lettek kihagyva…) az Új Világ felépítéséből. A könyv másik története a korabeli hatalom végtelenül sunyi és kisszerű jellegzetességeinek állít emlékművet. Kicsit romos, kicsit nevetséges s nem is kicsit kártékony ez az emlékmű – de a miénk. S legfőképpen azért még mindig a miénk, mert a rendszerváltás utáni politikai osztály vezérlő csoportjai versengve állták útját annak, hogy a valaha volt ügynök- és besúgói világ teljességgel megismerhető legyen. Megelégedtek azzal, ha időnként a másik oldal valamely ismertebb tagját diszkreditálni lehetett, így azután az EGÉSZ RENDSZER működése továbbra is homályban maradt. Szentirmay László szakkutatókat megszégyenítő alapossággal mutatja be nekünk legalább egyetlen területen ezt a mechanizmust: az egyetemi/alternatív világ megfigyelésére szakosodott


kisüzem helyét a nagyüzem egészén belül. Megtudhatjuk a beszervezések százféle trükkjét, olvashatjuk a bornírt és fontoskodó jelentések szövegeit, megismerhetjük a rejtett jutalmazások, a júdáspénzek formáit és későbbi karriereket megalapozó mivoltukat. Egy rendszerről nemcsak a nyilvános arca mond el mindent; éppen ez volt az a rendszer, amelynek lényegéről a titkolt arc, a lefátyolozott élet még árulkodóbb, mint amit magáról elhitetni szeretett volna. Jó-jó, tudjuk, hogy a modern korokban mindenféle elhárító és titkosszolgálati munka elengedhetetlen része a legelemibb biztonságnak, ezt talán vitatni sem érdemes. Ám az már valami egészen másfajta moralitásról tanúskodó összetevő, ha eme jogos biztonságigénnyel visszaélve egy hatalmi szisztéma naponta avatkozik bele a védtelen és gyanútlan emberek mindennapi magánéletébe, s az onnét megszerzett információkat ellenük és az ő kárukra használja fel. Ilyen rendszert kiépíteni, működtetni és évtizedszámra fenntartani csak az emberek legalapvetőbb jogait semmibe véve lehetséges. Továbbá úgy, ha a rendszer fenntartásához rendszeresen megtalálják az erkölcsileg sebezhető partnereket. Utólag már látni, hogy ez is a „sok hűhó semmiért” esete volt, de azt is érdemes észben tartanunk, hogy ez a végeredmény, azaz a „semmi” nem éppen a rendszernek volt köszönhető. (Az, hogy mindebből nem lett bajunk, azt nem nekik köszönhetjük, ők végül is minden tőlük telhetőt megtettek – értünk/ellenünk…) Végül az olvasó kaphat egy meglehetősen aktuális, mondhatnánk naprakész és egyre fontosabb leckét arról is, hogy mi a helyzet a 2010 utáni Magyarországon azzal a félországgal, amelynek egyre kevésbé tetszik mindaz, ami a gránitszilárdságú kétharmad foszlékony uralma idején

velük történik. Egyfelől hallatlanul izgalmas végig követni azt az ébredési folyamatot, ahogyan az egykori klubharcosok három és fél évtized elmúltával rájönnek az egykori „második nyilvánosság” újbóli feltámasztásának kényszerű igényére. Másfelől viszont az is észhez térítő jellegű felismerés lehet, miszerint a „második nyilvánosság” és a szabad, szóbeli fórumok újrateremtésének lehetőségei milyen mértékben korlátozottak – huszonvalahány évvel a rendszerváltó fordulat után. Is. Azt hihetnénk, hogy egy olyan generáció tagjai, amely okkal-joggal tarthatná magát beérkezettnek, különleges kapcsolatok birtokosainak, biztosan képesek gördülékenyen elintézni egy ilyen jellegű, infrastruktúrateremtő feladatot. Hát… nem. Az egyetem már nem ugyanaz a félig nyitott világ, mint egykoron, a hallgatói bátorság sem az, a kollégiumban pedig erősebb az újból kereszténnyé avanzsálódó szellemiség kompromisszum-kényszere, és így tovább. Végül az egész vállalkozás ott találhatja magát, ahol az Igazi, a szociális periféria egész nap létezik, s nem csupán ünnepi alkalmakkor. Jó hely az a Dankó utca, legalább arra is lehetőség, hogy a kétféle periféria, a szellemi és a szociális érzékelhesse egymást. Így legalább arra is lehetőség adatik, hogy előbb-utóbb ráébredjenek kölcsönös egymásrautaltságukra. A szerző sokszínű és számtalan tanulságot szolgáltató munkájából egyelőre hiányzik a negyedik metszet. Az, hogy a jelenleg regnáló hatalom vajon hogyan viszonyul eme újbóli, nyilvánosságteremtő/korrigáló kísérletekhez. Unokáink majd biztosan ezt is megtudhatják. Egyszer. Addig is olvasgassuk a Múltat, a múltunkat – hátha abból megtanulhatjuk azt is, amit a Jelenből még nem tudunk… Kéri László

255


itt ez csak minta, ez a belív 1. oldala

Halász Géza webgrafikái


E könyv a civil világ kicsiny szabad köreiről és azokat számtalan disznószemével figyelő hatalomról szól. Két korszakról. Az egyikben a kádári hatalom leépüléséről és az egyetemi klubvilág fölépüléséről, a másikban az orbáni hatalom kiépüléséről és a civil világ megfojtásáról szól a mese. Visszatekintve, az 1970-es és 80-as évek hősi kornak tűnnek, a 2010-es évek pedig szánalmas és alantas világnak. Szentirmay László egybegyűjtötte egy hajdani legendás, közgázos klub dokumentumait, és nagy szorgalommal átvilágította a megfigyelőket, hogy ebből megírja egy tisztességes és bátor vállalkozás, a közgazdász diák szabadságharc történetét. A hetvenes években a diákmozgalmi súlypont átkerült az MKKE-re, a reform átmeneti szabadságát megízlelő oktatók és diákok mozgolódni kezdtek. A Rajk László Szakkollégium, majd a POLVAX Klub és a többi egyetemi szakkollégium egyszerre tükrözte a tanárok egy részének és a diákoknak a politikai és szakmai szabadságvágyát. Az orbáni rezsim gépezete nemcsak az új POLVAXot darálta le, hanem valamennyi alkotmányos ellensúlyt és autonóm szervezetet. A könyvből jól látszik, hogy mennyi remény és reménytelenség fűződik egy civil kísérlethez az elmúlt évtizedben. LENGYEL LÁSZLÓ előszavából

1976–1984 között a korabeli Magyarország egyik legizgalmasabb és legszabadabb helye a budapesti közgazdasági egyetem volt. Létezett és működött már a Rajk-szakkollégium, egyetemi klubélete évtizedes tekintélynek és népszerűségnek örvendett, és itt virágozhatott ki a korszakra olyannyira jellemző „második nyilvánosság” egyik leghíresebb és leghírhedtebb intézménye, a POLVAX. E három kör ugyanazon intézmény keretei között kereste a lehetséges megoldást ugyanazon kihívásra: hogyan lehetséges beszélni és gondolkodni mindarról nyilvánosan is, amiről tudjuk, hogy hivatalosan nem lehet. Szentirmay László szakkutatókat megszégyenítő alapossággal mutatja be nekünk legalább egyetlen területen ezt a mechanizmust: az egyetemi/alternatív világ megfigyelésére szakosodott kisüzem helyét a nagyüzem egészén belül. Megtudhatjuk a beszervezések százféle trükkjét, olvashatjuk a bornírt és fontoskodó jelentések szövegeit, megismerhetjük a rejtett jutalmazások, a júdáspénzek formáit és későbbi karriereket megalapozó mivoltukat. Végül az olvasó kaphat egy meglehetősen aktuális, mondhatnánk naprakész és egyre fontosabb leckét arról is, hogy mi a helyzet a 2010 utáni Magyarországon azzal a félországgal, amelynek egyre kevésbé tetszik mindaz, ami a gránitszilárdságú kétharmad foszlékony uralma idején velük történik. Egyfelől hallatlanul izgalmas végig követni azt az ébredési folyamatot, ahogyan az egykori klubharcosok három és fél évtized elmúltával rájönnek az egykori „második nyilvánosság” újbóli feltámasztásának kényszerű igényére. KÉRI LÁSZLÓ utószavából

POLVAX-könyv (Demo)  

Szentirmay László: POLVAX c. könyve (2018)

POLVAX-könyv (Demo)  

Szentirmay László: POLVAX c. könyve (2018)

Advertisement