Page 1

Nem kopogtat többé a vízmérőleolvasó

5.

372 millió forintot nyert a kórház 6.

tükör

fotó: pozsgai ákos

Halasi

Áll a kertvárosi víztorony A vízminőség javításának csúcsához értünk

Írásunk a 2. oldalon

2015. október 21. • XXIX. évfolyam 43. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


 versenyben

2015. október 21.

Fotó: Anda Péter, Bereczki Zsolt

„Zene nélkül mit érek én?”

A Halas Televízió stábja 2009 óta minden ősszel megrendezi a Pont Karaokeversenyt. Kezdetben csak városunkból érkeztek énekesek a megméretésre, ám évről évre nőtt azoknak a száma, akik más megyékből vagy éppen az ország másik feléből utaztak Kiskunha-

Áll már a víztorony Felállították kedden a Kertvárosban a víztornyot, mely az ivóvízjavító program egyik leglátványosabb, ugyanakkor talán legnehezebb része is volt. A hatalmas monstrum végre a helyére került, a történelmi pillanatokat sokan kísérték figyelemmel. A szakemberek azt ígérik, hogy a beruházással javul a Kertváros vízellátása. A 14 települést érintő projektben Halason kívül, Harkakötöny kapott még új víztornyot, illetve többet felújítottak a beruházás során. A programmal kapcsolatos részletes összeállításunkat a jövő heti számunkban olvashatják.

lasra, hogy bizonyítsanak a szakmai zsűrinek. Az idei, VII. Pont Karaokeverseny előválogatójára az elmúlt hétvégén került sor. Közel negyven nevező érkezett a Halas TV stúdiójába a kistérség és az ország különböző pontjairól.

Mindenki elénekelt egy-egy rövid részletet versenydalából, a Hardy-Horváth Mária és Csorvási Zoltán alkotta zsűri pedig röviden értékelte a hallottakat. A bemutatkozó produkciókat követően az ítészek 17 énekest emeltek ki, ők lesznek azok, akik októ-

ber 24-én, szombaton ott lehetnek a döntőben. A bejutóknak 14 órára kell megérkezniük a Halas TV Bethlen Gábor téri szerkesztőségébe. A döntőben a tervek szerint négyfősre bővül a zsűri. Szőri Attila


2015. október 21.

aktuális 

fotó: pozsgai ákos

Nemzeti ünnepünk Halason

Összesen hárommilliárd forint értékben ítélt oda 2185 önkormányzatnak – köztük a halasi térségből 7 településnek – szociális tüzelőanyag-támogatást a Belügyminisztérium. Tüzelőt kapnak a rászoruló családok Az ötezer lakosnál kisebb települések összesen 3 milliárd forint értékben kapnak támogatást, amit helyi rendeletük alapján juttathatnak el a rászorulóknak tűzifa vagy barnakőszén formájában. A támogatást február 15-ig mindenkinek meg kell kapnia, az önkormányzatok elszámolási határideje április 15. hozzátéve, hogy a kifizetések a napokban megkezdődnek. A döntés értelmében 2033 önkormányzat 153 ezer 161 erdei köbméter tűzifát vásárolhat, 152 önkormányzat pedig 68 ezer 246 mázsa barnakőszenet vehet. Előbbi értéke 2 milliárd 759 millió 544 ezer forint, utóbbié 240 millió 231 ezer forint. Barnakőszénre egyébként tavaly lehetett először pályázni, idén megnőtt az érdeklődő települések száma – a tárca közlése szerint.

A hátrányos helyzetű önkormányzatok mentesülnek az önrész megfizetése alól, mások pedig egy köbméter tüzelőre 15 ezer forintot kapnak, amihez ezer forint önrészt kell állniuk. A településeknek lehetőleg állami erdőgazdaságokból kell vásárolniuk tűzifát. A kormány 2011-ben indította a programot, régiónkban 7 ötezernél kisebb lélekszámú településen lesz lehetőség a rászoruló családoknak tüzelő-támogatást adni. A belügyminiszter döntése szerint Balotaszállás 1 millió 209 ezer 040 Ft, Harkakötöny 782 ezer 320 Ft, Kelebia 977 ezer 900 Ft, Kisszállás 2 millió 400 ezer 300 Ft, Kunfehértó 640 ezer 080 Ft, Tázlár 1 millió 885 ezer 950 Ft, Tompa 2 millió 044 ezer 700 Ft támogatást kap. P. Á.

fotó: illusztráció

Közel tízmillió forint tüzelőanyag-támogatás a térség településeinek

Kiskunhalas több programot szervez az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. évfordulójának tiszteletére. Az ünnepségsorozat október 23-án kezdődik és november 4-én végződik majd – tudtuk meg. Az 1956-os forradalom és szabadságharc jelentős eseményeinek évfordulójához kötődnek a városi programok. Október 23-án, pénteken délelőtt 10 órától a forradalmi lobogó felvonásával kezdődik a megemlékezés az Országzászlónál. Ezt követően az ünnepi műsor helyszíne a halasi mozi lesz, ahol beszédet mond Farkas Dániel alpolgármester, közreműködnek a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Humán Szakképző Iskolájának diákjai. A megemlékezést követően a főtéri kopjafánál helyezik el a kegyelet virágait, koszorúit. A program zárásaként a katolikus temetőben megkoszorúzzák Nagy Szeder István sírját. Október 27-én, kedden 16 órától a halasi sor-

tűz áldozataira emlékezünk a főtéren. Beszédet mond Lukács László, az 56-os Emlékbizottság tagja. Ezt követően az új református temetőben koszorúzzák meg Gyöngyösi Papp Ida és Poloznyik Kálmán végső nyughelyét. Október 31-én, szombaton 16 órától az 1956. november elsejei halasi népszavazást idézik meg Nagy Szeder István szobránál. Beszédet mond Dóka József, az 56-os Emlékbizottság tagja. Az ünnepségsorozat zárásaként november 4-én, 16 órakor levonják a forradalmi lobogót, majd a főtéri kopjafánál mond beszédet Pajor Kálmán, az 56-os Emlékbizottság tagja. Ezután ökumenikus megemlékezés lesz. J. L.

Közel 10 év és 500 ezer kilométer után lecserélték a halasi mezőőrség járművét. Az új autó a rendőrségnél már bevált Skoda Yeti. A mezőőrök a napokban vették át az új szolgálati járművet és a hétvégén már ezzel rótták a tanyavilágot. – Az 5 milliós járműre támogatást kapott az önkormányzat, így Halasnak az áfa összegét kellett állnia. Reméljük, jó szolgálatot tesz majd az új autó. Összkerék hajtású, nagy motorral ellátott járműről van szó, ami jól jön a nehéz terepen – nyilatkozta Fülöp Róbert polgármester. A mezőőrök most tesztelgetik az új autót, és a külterületen élők is ismerkednek vele. – A régi járművet már messziről megismerték, integettek nekünk, az elmúlt napokban nem volt integetés, idegen volt a tanyasiak számára az autó, de valószínűleg gyorsan megszokják, főleg úgy, hogy hamarosan fel lesz matricázva – mondta el az első napok tapasztalatait Kordai Tibor mezőőr. F. E.

fotó: fehér erika

Új autó a mezőőröknek


 kék fény

2015. október 21.

Kibelezett őztetem a Sóstói Parkerdőben Sokkoló látvány fogadta múlt szombaton a kirándulókat Kiskunhalason, a Sóstói Parkerdőben. A kihelyezett szemetes konténer mellett belek lógtak ki egy dobozból, mellettük egy őz kizsigerelt teteme hevert. Az elejtett állat tetemének maradványait ráadásul egy helyi védettség alatt álló területen, a közeli tanösvény mellett tették ki műanyagzsákokba, amit valószínűleg kóbor kutyák szaggattak ki. Elhagyatott helynek tűnik, de sokan járnak erre, kutyasétáltatók, kerékpárosok, túrázók, gyerekes családok is kirándulnak itt. Olvasóink jelezték az esetet, nagy valószínűséggel nem rókacsalétekként tették ki a döghúst, ami valósággal sokkolta a túrázókat. Azt, hogy itt vagy a közelben lőtték le az állatot, nehezen bizonyítható, de nehéz elképzelni, hogy valaki éppen ide hozza ki az állati maradványokat.

A helyi jelentőségű természetvédelmi területnek számító Sóstói Parkerdő egyébként is siralmas látványt nyújt, a millennium évében kihelyezett tájékoztató tábla a kilátó mellett mostanra olvashatatlanná vált részben, mert leperegtek róla a betűk, másrészt mert összefújták festékkel. Hasonlóan drámai képet mutat az egyik közeli pihenő mellé épített kemence is, amelyre obszcén szövegeket véstek, a kihelyezett kukák tele szeméttel, mert ritkán ürítik őket, körülöttük kupacokban áll a szemét, szétdobált műanyag sörös flakonok, használt óvszerek nyújtanak gusztustalan látványt. Valószínűleg évekkel ezelőtt nem ilyen jövőt szántak az erdőnek, amikor a Kiskunhalasi Környezetvédő Egyesület aktivistái és több helyi iskola gondozásba vették a parkerdőt és tanösvényeket alakítottak ki. Kép-szöveg: P. Á.

Drogkereskedők ellen emeltek vádat

Úgynevezett designer drogot, illetve kábítószert árult, valamint más bűncselekményeket is elkövetett az a két kiskunmajsai férfi, akik ellen a napokban emelt vádat a Kiskunhalasi Járás Ügyészség. Az idősebb férfivel szemben felfüggesztett, míg bűntársával szemben végrehajtandó börtön kiszabását indítványozta az ügyészség. Ezen kívül az ügyész kezdeményezte a lefoglalt kábítószerből való gazdagodásuk erejéig mindkettőjüknél a vagyonelkobzást. Az ügy egyik vádlottja, egy 30 éves kiskunmajsai férfi még 2014-ben szerzett be a Kristály fantázianevű designer drogból egy jókora adagot, amit aztán 0,1-0,2 gramm adagokba csomagolva árusított 1.000 forintért. A drogkereskedő 2014. január és november között hat fogyasztónak összesen 109 adag anyagot adott el 109 ezer forintért. Az értékesített kábítószer hatóanyagtartalma meghaladta a csekély mennyiség felső határát. Adagok porciózva A férfinek volt egy helybéli, 28 éves ismerőse, aki tőle függetlenül, de szintén drogot kezdett árulni 2014 őszétől, a férfi szintén a Kristály nevű anyagból szer-

zett be és 0,1-0,2 gramm adagokba porciózva értékesítette adagonként 1000 forintért az egyik munkatársának 6 ezer forint értékben. A férfi ezen kívül más kábítószerrel is kereskedett, rajzfilmfigurák lenyomatait ábrázoló tablettákat adott el darabonként 1.500 forintért, három ismerősének 4500 forint értékben. A férfire és három társára 2014. november 26. napjára virradó éjjel csaptak le a rendőrök, amikor miután több tablettát is elfogyasztottak, autóba ültek és elindultak. A rendőrök a rajtaütés során a gépkocsiból 70 db árusításra szánt 2C_b nevű kábítószer-tartalmú tablettát foglaltak le, hatóanyagtartalmuk meghaladta a csekély mennyiség felső határát, de nem érte el a jelentős mennyiség alsó határát. Két vádlott Mindkét vádlott korábban előzetes letartóztatásba került, jelenleg azonban már szabadlábon védekezhetnek. A 30 éves férfit a Kiskunhalasi Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével, míg a másik vádlottat ugyanezen bűncselekmény vétségi alakzatával és kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja. Ügyüket a Kiskunhalasi Járásbíróság fogja majd tárgyalni és döntést hozni. P. Á.

Öt szerb embercsempész a vádlottak padján Embercsempészés miatt emelt vádat négy férfi és egy nő ellen a Kiskunhalasi Járási Ügyészség. A vád szerint az öt ember áprilisban két alkalommal összesen 24 szomáliai migránst akart Ausztriába csempészni – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A tájékoztatás szerint az embercsempész csoport irányítója egy 45 éves belgrádi nő volt, aki részt vett a Szabadka környékére szállított migránsok Ausztriába való csempészésében. A nő a szállításhoz szükséges gépkocsikat Magyarországra, a szerb-magyar határ közelében lévő Tompára, egy parkolóba vitte, és a járművek vezetésére sofőröket toborzott. Irány Ausztria! Április 5-én a nő az egyik bűntársával, egy 36 éves belgrádi férfival a tompai parkolóba utazott, ahol egy kisbuszt adott át neki, hogy azzal szállítsa a határt illegálisan átlépő migránsokat Ausztriába. A férfi éjszaka fel is vett a kisbuszba 12 szomáliai migránst és elindult velük Ausztria felé, rövidesen azonban elfogták őket a rendőrök.

szerzett –, és elindult velük Ausztria felé. A férfi kapott is 200 euró A vádlottak április 26-án egy újabb előleget. szállítást hajtottak végre: ekkor az ügy harmadik vádlottja, egy 50 éves „Felvezető” szabadkai férfi 12 szomáliai mig- A szállító előtt „felvezetőként” auránst kísért át illegálisan a szerb- tójával a belgrádi nő haladt, hogy magyar határon Tompa térségében. az esetleges rendőri ellenőrzéseket Itt átadta a csoportot egy 22 éves új- kikerüljék. A felvezető autót az ügy vidéki férfinak, az ügy negyedik vád- ötödik vádlottja, egy 21 éves belgrálottjának, aki felvette a migránsokat di férfi vezette. az autójába – amelyet a belgrádi nő Az indulás után nem sokkal azonÚjabb szállítás

ban megállították a rendőrök mindkét autót és elfogták a vádlottakat, akik valamennyien fizetséget kaptak volna a sikeres szállításért. A belgrádi nő és 36 éves bűntársa március 23-ára és április 1-jére további csempészéseket is tervezett, de a migránsok nem jelentek meg a megbeszélt helyszínen. A főügyészség közlése szerint a vádlottak szabadlábon várják a tárgyalást, bár korábban előzetes letartóztatásban voltak. A belgrádi nőt és 36 éves társát üzletszerűen elkövetett embercsempészéssel, míg a többi vádlottat „vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészéssel” vádolja az ügyészség. P. Á.


vízügyek 

2015. október 21.

Nem kopogtat többé a vízmérő-leolvasó! A jeladós berendezésekkel hamarabb észlelhető a baj

Ugye, ismerős, ön számára a helyzet, amikor jön a vízmérő-leolvasó? Otthon kell lenni, cetlikre kell írni a fogyasztási adatokat, nyitogatni kell a vízmérő aknát. Mostantól ezt elfelejtheti! A Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. a folyamatos fejlesztés, az ügyfélközpontú szolgáltatás híve. Mindhárom üzemmérnökségi területén élők számára elérhetővé teszi a jeladós vízmérő-leolvasást.  Mátyus Zoltán ügyvezető szerint ez a módszer kényelmes és ami a legfontosabb, baj esetén igen pénztárcabarát. – Szolgáltatási területünkön 53 település található, a jelenlegi rendszerben hathavonta végzünk leolvasást, a csekkeket pedig kéthavonta küldjük ki. Sok esetben előfordul, hogy a leolvasási időszakok között a fogyasztók nem néznek rá a vízmérőkre, nem ellenőrzik, hogy minden rendben van-e? Számukra akkor jön a meglepetés amikor a leolvasáskor kiderül, hosszú ideje valami gond van a vízhálózattal, a csőtörés, repedés miatt tetemes mennyiségű víz szivárgott el. Hasonló problémák adódnak a nem lakott ingatlanok, ritkán használt nyaralók, hobbiházak esetében is. Az új jeladós rendszer mindezekre a problémákra nyújt megoldást. Ebben az esetben munkatársaink kéthavonta elhajtanak a ház előtt, néhány másodperc alatt elvégzik a vezeték nélküli mérést. A rádiómodullal szerelt vízmérővel rendelkező felhasználási helyekre nem kopogtat a vízmérő-leolvasó, hiszen a rádiójeleken kapott fogyasztási adatok a megfelelő informatikai eszközök segítségével az utcáról begyűjthetők. A jeladók szivárgásriasztási funkcióval rendelkeznek, ami segít észlelni az esetleges meghibásodást. A szivárgásjelzésről a felhasználókat a szolgáltató levélben értesíti a hibaelhárítás megkezdése érdekében. A jeladó modul bizonyos típusú társasházi mellékmérőkre is felszerelhető. Távleolvasás esetén megszűnik a részszámlázás, kéthavonta tényleges leolvasást végzünk. A rendszer a gyakorlatban már tucatnyi esetben bizonyította, hogy valóban kényelmes, és ami a legfontosabb pénztárcabarát. Szelezsán János kiskunhalasi ingatlanán is a rádiós jeladónk jelezte a szivárgást, a felhasználót levélben értesítettük a hálózati problémáról, így még időben tudott

A gépjármű tetején látható készülékkel könnyedén hozzájutnak az adatokhoz hetetlensége miatti átalakítás, belső hálózati szerelvény csere, valamint egyedi mérőigény esetén az ár külön kalkuláció alapján kerül megállapításra. Bővebb információt a +36-77/421622-es központi telefonszámon Pintér Miklós számlázási előadótól kérhetnek ügyfeleink.

Mátyus Zoltán ügyvezető intézkedni, több tízezer forintnyi víz elfolyását tudtuk így megelőzni. Egyszeri költség – hosszú távú befektetés  Asztalos Tímea értékesítési csoportvezető úgy gondolja, a rádiós jeladó hosszú távra adhat biztonságot a felhasználók számára. – A készülékre 12 év garanciát vállalunk, a rádiós modul ára 14.500,- Ft + ÁFA / mérő, ezt bármelyik ügyfélszolgálatunkon megrendelheti a fogyasztó. A pénz befizetését követően a megbeszélt időpontban mennek a kollégák, alig fél óra alatt felszerelik, beüzemelik a berendezést, ha bármilyen idom vagy kötőcső szükséges, azt ingyen biztosítjuk. Társasházi mellékmérők esetében a kivitelezéshez szükséges belső hálózati átépítés, felújítás, vagy a meglévő mérőbeépítés hozzáfér-

Asztalos Tímea értékesítési csoportvezető

A jeladós rendszer a legapróbb szivárgást jelzi, így sok értékes forint maradhat a zsebünkben


 gazdaság

372 milliót nyert a halasi kórház

2015. október 21.

Az „Év Polgárőr Egyesülete” a halasi

Budapesten, az Országos Polgárőr Szövetség október 23. alkalmából tartott díszünnepségén húsz egyesület – köztük BácsKiskun megyéből a Kiskunhalasi Önvédelmi és Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület – példamutató polgárőr tevékenységük elismeréseként az „Év Polgárőr Egyesülete” címet vehette át. A HM Kulturális Központ Stefánia Palotában rendezett ünnepségen a polgárőrséget a kormányzat olyan stratégiai partnerének nevezte Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium önkormányzati koordinációért felelős helyettes ség. Csampa Zsolt közölte, a migráció államtitkára, amelyre a jövőben nagy kihívás elé állította az országot és a rendvédelmet, így a polgárőrséSikeresen pályázott a Kiskun- is számítanak. get is, ugyanakkor az tapasztalható, halasi Semmelweis Kórház. Az intézmény újabb eredményes Az ünnepségen csaknem száz em- hogy az érintett települések lakói és pályázaton van túl, három új ber, polgárőr, illetve polgárőr szer- polgármesterei a rendőrség és a honorvosi berendezés vásárlására vezet tevékenységét díjazták. Hat védség mellett az önkéntesen szolgápolgárőr – köztük a menekültválság ló polgárőrök munkáját is elismerik. nyert 372 millió forintot. kezeléséért az alsóvárosi, az ásott- Az „Év Polgárőr Egyesülete” elismeA Környezet és Energia Operatív halmi és a röszkei egyesület vezető- résből húszat adtak át. Program keretében nyerte el pályá- je – vehetett át belügyminiszteri el- Csampa Zsolt ünnepi beszédét közat útján a 372 milliós európai uniós ismerést. Ugyanennyi díjazott kapta vetően dr. Túrós Andrással, az forrást az egészségügyi intézmény. meg az országos rendőrfőkapitány OPSZ elnökével és dr. Takács Tibor r. vezérőrnaggyal kitüntetéseket, A kórház az Egészségügyi eszközök elismerését. energia-megtakarítását célzó pro- Csampa Zsolt helyettes államtit- elismeréseket nyújtott át. jekt keretében 100 százalékos tá- kár hangsúlyozta: a kormány elisme- Az Országos Polgárőr Szövetség Elmogatást kapott egy új mammog- ri és számít a polgárőrségre, ez az el- nöksége példamutató polgárőr tevéráf, egy hordozható röntgen és ismerés a jövő évi költségvetésben is kenységükért, eredményes, áldozategy képalkotó orvosi berendezés megjelenik, stratégiai partnerként kész munkájuk elismeréséül az „Év kezeli. Emlékeztetett arra: az idén Polgárőr Egyesülete” kitüntetésben megvásárlására. Kép-szöveg: P. Á. 439 gépjárművet kapott a polgárőr- részesítette Bács-Kiskun megyéből a

Kiskunhalasi Önvédelmi és Bűnmegelőző Polgárőr Egyesületet. Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége példamutató polgárőr tevékenységükért, eredményes, áldozatkész munkájuk elismeréséül az „Év Polgárőre” kitüntetésben részesítette: Földváriné Császár Olgát Bács-Kiskun megyéből, a Balotaszállási Polgárőr Egyesület alapító tagját. Papp Károly Országos Rendőrfőkapitány a Polgárőrségben végzett, áldozatkész, szakmai tevékenysége, kiemelkedő, eredményes munkája elismeréseként Főkapitányi dicséretben és tárgyjutalomban részesítette dr. Fekecs Dénes polgárőrt, az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi tagját, a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Egyesület elnökét. P. Á.

Biztonságos főúton az országhatárig Átadták az 53-as főút kisszállási körforgalomtól a tompai határátkelőig tartó felújított szakaszát. A 3,7 milliárd forintból megerősített és kiszélesített útburkolaton biztonságosabbá vált az autósok és a nehéz-gépjárművek közlekedése. Az ünnepélyes átadáson Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy hamarosan befejeződik az 55-ös főút Szeged felé vezető szakaszának felújítása is. Az elmúlt években országszerte közel 850 kilométer hosszan végeztek hasonló felújításokat. A teljes hossz több mint tizedén, 95 kilométeren Bács-Kiskun megye útjait újították fel. A mostani beruházás eredményeként pedig több mint 13 kilométeren végeztek burkolaterősítést és szélestésítették ki az 53-as főutat a kisszállási körforgalmi csomóponttól egészen a tompai határátkelőig. Az ünnepélyes útavatón Tasó Lász-

ló államtitkár kiemelte, hogy a kormány igyekszik jól felhasználni az európai uniós forrásokat. Bányai Gábor, a térség országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy ez az út a Balkán és Magyarország kapuja Szerbia felé. Az útszakasz korábbi állapotában nem a jó vendéglátó képét mutatta, mert szinte járhatatlan volt, de most a fejlesztésnek köszönhetően mind a határátkelő megközelíthetősége je-

lentősen javult, mind a forgalom biztonsága jobb lett. Tompán két szintbeli kanyarodósávos csomópontot alakítottak ki, új körforgalmi csomópontot építettek az 53. számú főút és a Kelebia-Csikéria közti út keresztezésében. A felújított szakaszon tíz buszöblöt felújítottak, a buszvárókat áthelyezték, Tompán két új buszöblöt építettek. A térség ezekben a hetekben további útfejlesztések lezárását ünne-

pelheti. A napokban adták át az 55. számú főút felújított Baja-Tataháza közötti szakaszát, és várhatóan még ebben a hónapban elkészül a korszerűsítés Mórahalom és a szegedi elkerülő között. A forgalmi viszonyok tehát nemcsak Szabadka felé javulnak, hanem az M5 és M6 autópályák déli szakaszai, Pécs és Szeged között is színvonalasabb lesz a közúti összeköttetés. Kép-szöveg: P. Á.


2015. október 21.

egészségünkért 

Kínos vizsgálat Fontos lenne az urológiai szűrés A férfiak több mint felének vannak urológiai jellegű panaszai, jobban tartanak a vizelési és szexuális zavaroktól, mint a fájdalomtól. Ennek ellenére felmérések szerint 33 százalékuk soha nem, vagy nagyon ritkán megy el szűrésre. Az urológiai vizsgálatra sokan kifejezetten kényes procedúraként gondolnak, azért tartunk tőle, mert szégyelljük, intim, kényes ez a terület, vagy úgy gondoljuk, hogy kellemetlen a vizsgálat. A leggyakrabban előforduló urológiai betegségek között van a húgyúti kövesség, a prosztata megnagyobbodás, a merevedési zavar, a vesedaganat, a húgyhólyag-daganat, a heredaganat és a prosztatarák – magyarázta lapunknak dr. Holmann Endre urológus szakorvos.

nyira fejlett a technika, hogy sok esetben gyorsan, fájdalommentesen, akár azonnal lehet segíteni – mondta dr. Holmann Endre. A leggyakoribb urológiai betegségek között van a húgyúti köves-

fotó: ilusztráció

Sokak számára nem egyértelmű, hogy mivel foglalkozik az urológia, egy orvosi felmérés szerint a megkérdezettek fele tudta csak, hogy a húgyutak (a vesétől a húgycsőig) problémái ide tartoznak, azt, hogy a férfi nemi szervekkel és az időskori férfizavarokkal kapcsolatos bajok is érintik az urológia területét, már csak alig 45 százalék tudta. Dr. Holmann Endre urológus szerint az utóbbi években a férfiak között azonban több az egészségtudatos és ebben szerepe lehet annak, hogy a médiában minden évben van egy egyhetes kampány és az urológiai betegségekre igyekszik felhívni a figyelmet, amely mára népbetegséggé vált. A beszélgetések alkalmával szó esik a prosztatarákról, de leginkább az urológiai betegségeket megelőző szűrővizsgálatok fontosságáról. Ennek köszönhetően az utóbbi időszakban nagyobb számban jelennek meg a páciensek a szűrővizsgálatokon – magyarázta a szakorvos. A szakember szerint a legtöbben úgy vélik, hogy a legfontosabb urológiai problémákkal tisztában vannak, akik azonban az összes urológiai jellegű lehetséges betegséget, veszélyt ismerik, azok csak nagyon kevesen vannak. És még kevesebben tudják, hogy ma már létezik egynapos beavatkozás is a problémára. A legtöbben csak akkor keresik fel a szakorvosi rendelést, ha már probléma van. Sokkal fájdalmasabbnak, hosszadalmasabbnak gondolják, mint amilyen valójában, pedig ma már van an-

gyenge íve, elégtelen vizeletürítési érzés, nehezen induló vizelés, gyakori éjszakai vizelés, sürgető vizelési inger. Enyhe vagy mérsékelt fokú tünetek esetén a gyógyszeres kezelés elegendő lehet, de súlyosabb esetekben műtétre van szükség. A 40-70 éves kor közötti férfiak kb. 50 százaléka szenved valamilyen típusú merevedési zavarban.

Szűréssel megelőzhető a férfiak leggyakoribb daganata, a prosztatarák ség, amely csaknem népbetegség. Gyakori előfordulásában egyéb tényezők mellett az étkezési szokásoknak is szerepe lehet. A jóindulatú prosztata-megnagyobbodás a férfiak leggyakoribb betegsége. Előfordulása már 45 év felett sem ritka, de főleg a 60-70 év között gyakori. A leggyakoribb tünetei a gyakoribb vizelés, hosszabb vizelési idő, a vizeletsugár

Számos vizsgálat igazolta, hogy a merevedési zavar különböző kórképek kísérője lehet. A merevedési zavarral küzdő férfiaknál gyakran kimutatható valamelyik társbetegség, mint például magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség, érelmeszesedés, prosztatabetegségek és depresszió, gyógyszeresen is gyógyítható. A vesedaganat nem gyakori be-

tegség, a felnőttkori rosszindulatú daganatok mindössze 2 százaléka, de korai felismerésük nagyon fontos, mert ma már a kisebb daganatokat, akár a szerv megtartása mellett, laparoszkópos technikával néhány centiméteres nyílásból el lehet távolítani, nincs szükség nagy metszést igénylő nyílt műtétre, mely sokkal nagyobb megterhelést jelent a betegnek. A húgyhólyag-daganat gyakorisága viszont az utóbbi évtizedben növekedett, leginkább a férfiakat érinti, de megfigyelhető a nőknél is egyre gyakrabban fordul elő. A foglalkozás, életmód és környezeti ártalmak mellett a dohányzás szerepe bizonyított a keletkezésében. A heredaganat ritkán fordul elő, az összes daganatok csupán 1-2 százalékát képezi, ennek ellenére jelentősége kiemelkedő. Ez a fiatal férfiak leggyakoribb daganata, előfordulása az elmúlt 20 év során megduplázódott. Korai felismerés esetén a legsikeresebben gyógyítható. A kezelés a szövettani vizsgálat eredményétől és a betegség stádiumától függ. A prosztatarák a férfiak egyik leggyakoribb daganata. Főleg az 55 év felettieket érinti, gyakran tünetmentes, szűrés nélkül időbeni felismerése csak véletlenszerű. A betegség kezelése a stádiumától függően lehet műtéti, sugárkezelés és/vagy gyógyszeres kezelés. A gyógyulás esélyei más daganatos betegségekhez hasonlóan annál jobbak, minél hamarabb meg lehet kezdeni a kezelést. Ezért is fontosak a szűrővizsgálatok, hogy a betegségeket még kezdeti stádiumban fel lehessen ismerni, ezzel is javítva a páciensek gyógyulási esélyeit – összegezte az urológus szakorvos. Kép-szöveg: P. Á.


 értékmentõ

2015. október 21.

Kulturális utunk Talán kevesen vitatkoznak velem azon, hogy a kulturális utunk mostani állomása az egyik legszebb halasi középület. Sokáig rossz állapota, omló vakolata miatt nem igazán voltunk rá büszkék, ám 2009 óta a városunk egyik építészeti ékköve. Ráadásul sikerült úgy felújítani, hogy semmit sem vesztett patinájából, szépségéből. A Kiskunhalasi Járásbíróság épületéről lesz szó az alábbiakban, amelyben korábban gyógyszertár működött, de eredetileg takarékpénztárnak épült a 19. században.

Kiskunhalasi Járásbíróság (volt takarékpénztár) Aki 2009 után érkezett Kiskunhalasra nézelődni, az a csipke, a szélmalom, a múzeum mellett egészen biztosan megörökítette fotón a Kiskunhalasi Járásbíróság épületét is. Nem véletlenül emlegetik úgy, mint az egyik legszebb halasi középületet. Pedig ez nem mindig volt így. Eredetileg takarékpénztá-

ri székháznak épült a 19. században, egészen pontosan 1892-ben, az építész Koczka Géza volt. Az első bővítése 1910-ben volt, ez Nagy Szeder Istvánnak volt köszönhető. Az idősebbek arra is emlékezhetnek, hogy a Kossuth utcai frontján még gyógyszertár is üzemelt, egészen 1980-ig, de legtovább a bíró-

ság és az ügyészség osztozott a patinás épületen. Az állaga folyamatosan romlott, az akkori bírósági elnök, dr. Viszmeg Sándorné pedig kijárta, hogy felújítsák a hivatalt. Erről a kétezres évek közepén született döntés. Szinte példa nélküli, hogy meghagyták az eredeti épület jellegét, nem újat létesítettek, hanem a meglévőt hasznosították.

A beruházás 800 millió forintba került és 2008 tavaszán kezdődött az építkezés. Majd másfél éven át zajlottak a munkálatok, a modern, küllemében patinás és tekintélyt parancsoló létesítményt 2009ben avatták fel, az ügyészség mellett a tárgyalótermek a földszinten, míg az irodák az emeleten kaptak helyet. Kép-szöveg: JL

Az ezerarcú megye művelődéstörténete Halas az iskolán kívüli művelődésben mindig kiemelkedő szerepet vállalt. Intenzív és folyamatos helytörténeti munka folyik a városban, ezért is dicséretet érdemel. Ezt a véleményt fogalmazta meg Gila János a városi könyvtárban tartott könyvbemutatója alkalmával. Az ezerarcú megye iskolán kívüli művelődéstörténete a kezdetektől 1975-ig című kötet szerzője Kiskunhalas értékeivel is megismerteti olvasóit. } Az ezerarcú megye iskolán kívüli művelődéstörténete a kezdetektől 1975-ig című könyvének bemutatójára jött Kiskunhalasra. Mi jelenti a kezdeteket? – Népművelésről 1772-től beszélhetünk. A magyar irodalom jeles alkotója, Bessenyei György fellépésétől számíthatjuk. Ő fogalmazta meg elsőként azt, hogy ha a hon a haladó nyugat népeihez akar tartozni, akkor nem elégedhet meg az iskola nyújtotta műveltséggel, ismerettel, tájékozottsággal. } A kecskeméti Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központot 1974-től 1983-ig, a Bács-Kiskun Megyei Moziüzemi Vállalatot 1983tól vezette. – A művelődési központ történetét is megírtam Együtt-közösen cím-

Gila János és Varga-Sabján Gyula mel. A vándormozitól a hírös filmig könyvemben a moziüzemi vállalat igazgatása alatt szerzett tapasztalatok alapján a Bács-Kiskun megyei mozitörténetet is papírra vetettem. A kötetet Kecskeméten és Kiskunhalason is bemutattam már. } Mit szeretne még feldolgozni? – Az ezerarcú megye iskolán kívüli művelődéstörténete a kezdetektől 1975-ig könyv folytatására készülök

1975-től 1980-ig. Szeretném majd az 1980 és 1990 közötti időszakot is feldolgozni. Természetesen ehhez jó egészség kell és hosszú élet. } Ezt kívánjuk Önnek! Kiknek ajánlható a kiskunhalasi könyvtárban bemutatott könyve? Milyen főbb területeket érint benne? – A közművelődés területén dolgozók kézikönyve lehet. Haszonnal forgathatják azok a felsőokta-

tásban résztvevők, akik a pályára készülnek. Mindazok, akik itt élnek és ezt a tájat igaz patriótaként szeretik és nyitottak a művelődésre, vegyék kézbe ezt a könyvet! Azért is készült, mert szerettem volna, hogy a Bács-Kiskun megyei értékek szélesebb körben is nyilvánosság elé kerüljenek. Egy kedves barátom a kecskeméti bemutatóm alkalmával azt mondta, hogy ezt a könyvet nem mint a véres kardot, de végighordja az országon. Minden megyét megkér arra, hogy ilyen kötetet írjanak, mint Gila Jánosé. A szerzővel Varga-Sabján Gyula nyugalmazott könyvtárigazgató beszélgetett a városi könyvtárban. Régi kapcsolat az övék. – Gila Jánossal körülbelül 30 évvel ezelőtt ismerkedtem meg. A megye népművelésének egyik vezetője volt. Amikor megjelent a mozis könyve, bemutatót szerveztünk itt, a könyvtárban. Az új kötetét is szeretettel fogadtuk. A művelődési háztól kezdve a zeneiskolán át a könyvtárig a szorosan vett közművelődés városunk tekintetében is mind benne van a könyvben. Személyekről is írt: könyvtárunk névadójáról, Martonosi Pálról; helytörténészünkről, Fekete Dezsőről. Kiskunhalas várost is arra kérem, hogy minél többen ismerkedjenek meg a kötettel. Kép-szöveg: Pál László


2015. október 21.

HIRDETMÉNY

Kiskunhalas Város Önkormányzata a Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2011. (XII.21.) Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló önkormányzati rendelete alapján nyilvános pályázatot hirdet az Önkormányzat tulajdonában lévő alábbi költségalapú bérlakások bérleti jogának megszerzésére:

A pályázat benyújtására rendszeresített formanyomtatványokat átvenni és azokat benyújtani 2015. október 05-től 2015. október 26-ig lehet a Halasi Városgazda Zrt. 6400 Kiskunhalas, Bem u. 1. szám alatti központi irodájában. Pályázni csak a „Pályázati adatlap” kitöltésével és benyújtásával lehet. A kitöltött pályázatokat kérjük zárt borítékban, SZEMÉLYESEN leadni központi irodánkban. A pályázati felhívás és a Pályázati adatlap az Önkormányzat hivatalos honlapján a www.kiskunhalas.hu címen letölthető formátumban is elérhető. Pályázatnak tartalmaznia kell: - pályázó személyi adatait, lakcímét - az együttköltözők jövedelem igazolását - büntetőjogi felelősség tudatában tett nyilatkozatot arról, hogy a tulajdonában, illetőleg haszonélvezetében nincs beköltözhető lakás, vagy családi ház - a pályázó nyilatkozatát arról, hogy az előzetes egyösszegű befizetésre vonatkozó kötelezettségvállalásának – pályázat nyertesség esetén – az elbírálásban hatályban lévő bérleti díj mértéke szerint tesz eleget - a vállalt egyösszegű befizetés hónapra és pénzösszegben meghatározott mértékét - pályázó maximum három lakásra pályázhat, azokat RANGSOROLVA /a lakás pontos meghatározásával (épület, lépcsőház, emelet, ajtószám megjelölésével)/, - számlakivonatot a pályázat során vállalt egyösszegű befizetés fedezetének meglétéről (lakáselőtakarékosság, vagy más jellegű megtakarítás fedezetként való felhasználása esetén, a megtakarítást kezelő pénzintézet igazolása a pályázó rendelkezésére álló pénzösszegről, illetőleg annak kifizetésének határidejéről) - nyilatkozatot a bérleti jogviszony tartamáról (határozott, de legfeljebb 3 év időtartamra) Pályázati feltételek: A költségalapon meghatározott lakbérű bérlakások bérletére kiírt pályázaton a.) pályázatot nyújthat be bármely természetes személy, akinek, illetve a vele együtt költöző közeli hozzátartozójának és más, vele együtt költöző személynek nincs a tulajdonában a településen beköltözhető ingatlana, ingatlan haszonélvezeti, vagy más jogcímen használati joga a pályázat benyújtásakor , és b.) aki állandó vagy ideiglenes kiskunhalasi lakóhellyel rendelkezik, továbbá c.) olyan igazolt tartós jövedelemmel rendelkezik a pályázó, illetve a vele együttköltözők, amely biztosítja azt, hogy az egy főre jutó jövedelem összege legalább a mindenkori nyugdíjminimum 150%-a (42.750,- Ft) lesz a bérleti jogviszony időtartama alatt. d.) Az előzetesen vállalt egyösszegű befizetés ( óvadék ) minimum 3 havi, maximum 12 havi lakbérnek megfelelő összeg lehet,amely a bérleti szerződés megszűnésekor a lakás rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotba történő visszaadásának biztosítéka. e.) A pályázatok elbírálása során előnyt élvez, aki a bérleti díj vonatkozásában magasabb bérleti díjra tesz ajánlatot. f.) Amennyiben csak egy ajánlat érkezik, úgy a meghirdetett pályázati feltételekkel köthető meg a bérleti szerződés az ajánlattevővel. g.) Amennyiben a konkrétan meghatározott lakásra kettő vagy több pályázó, azonos összegű ajánlatot tesz, úgy közülük az Ügyrendi és Humánpolitikai Bizottság a lakás bérlőjének kiválasztására az azonos ajánlatot tevő pályázók között versenytárgyalás tartását is elrendelheti. A bérleti díjak mindenkor érvényben lévő mértékét Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2011. (XII.21.) Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló önkormányzati rendelete hatályos rendelkezései állapítják meg. A hiányosan, olvashatatlanul kitöltött, valamint a valótlan adatokat tartalmazó pályázatok érvénytelennek minősülnek. Érvénytelen továbbá az olyan pályázat, amelyet nem az arra rendszeresített eredeti formanyomtatványon, valamint eredeti formamellékletein, fénymásolatban, illetve a megadott határidőn túl nyújtottak be. Felhívjuk pályázóink figyelmét arra, hogy a benyújtott pályázatok kiegészítésére, illetve az abban szereplő adatok módosítására a pályázati anyagok benyújtási határidejét követően nincs lehetőség!

hirdetés 

A beérkezett pályázatok elbírálására 2015. október 30. napjáig kerül sor. A pályázók a döntésről írásban értesítést kapnak. A nyertes pályázó az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül köteles az általa vállalt pénzösszeget az értesítésben megjelölt számlára befizetni. A befizetésről szóló igazolás alapján kerül sor a bérleti szerződés megkötésére. Amennyiben a nyertes pályázó a befizetésnek a fenti határidőn belül nem tesz eleget, úgy az adott lakásra a következő legnagyobb összeget vállaló pályázó válik jogosulttá, akinek szintén 8 nap áll rendelkezésére az összeg befizetésére és így a bérleti jog megszerzésére. A pályázat során az együtt költöző és közösen pályázó személyekkel bérlőtársakként (ennek minden jogaival és kötelezettségeivel) kerül a bérleti szerződés megkötésre. A nyertes pályázóval (pályázókkal) Kiskunhalas Város Önkormányzatának nevében eljárva a Halasi Városgazda Zrt. köt bérleti szerződést. A lakásbérleti szerződés tartalmára a Ptk., a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. tv. és Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2011. (XII.21.) Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló önkormányzati rendelete rendelkezései az irányadóak. A pályázattal összefüggően további felvilágosítás kérhető a Halasi Városgazda Zrt. 6400 Kiskunhalas, Bem u. 1. szám alatti központi irodájában, illetve az alábbi telefonszámon: 77/421-833. Nyitvatartási idő: Hétfőn, Kedden 8-15 óráig, Szerdán 7-19 óráig, Pénteken 8-11 óráig, Csütörtökön ügyfélfogadás nincs! A pályázat ideje alatt lehetőség van a pályáztatott lakások megtekintésére, mely igényt a Halasi Városgazda Zrt-nél kell jelezni. Pályázati határidő: 2015. október 26. hétfő 15 óra A pályázat benyújtásának helye: Halasi Városgazda Zrt., 6400 Kiskunhalas, Bem u.1. Ügyfélfogadási időben személyesen Kiskunhalas, 2015. október 02.

Uniós támogatásból hiányszakma betöltése A Kalmár Sütőipari Vállalkozás 1,84 millió Ft támogatást nyert tanulószerződéssel foglalkoztatott gyakornok munkaviszonyos foglalkoztatása című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A Kalmár Sütőipari Vállalkozás Kiskunhalas Jókai u. 71. telephelyű vállalkozás kenyér és pékáru előállításával, kereskedelmével foglalkozik. A munkaerőpiac szakképzett pék szakma hiányával küszködik. A pályázat 2015. szeptember 30-án lezárult. A tanuló most már munkavállalóként folyamatosan dolgozik a pékségben, egy év alatt tovább fejlődött szakmai képessége, készsége. A munkavállaló a pályázatnak köszönhetően hosszú távon tud pékségünkben dolgozni, ezzel egy fővel enyhíteni tudtuk a szakmát érintő szakemberhiány pótlását. A TÁMOP 2.3.4.A-13/12014-1513 pályázatról bővebb információt kérhet: Kalmár Teréz tel.: 77/523-014 vagy e-mail: kalmarterez@t-online.hu


10 portré

2015. október 21.

Ezer szállal kötődik Halashoz Bokay-díjat kapott Bodrogi Tibor A gyermekgyógyászok egyik legrangosabb elismerését vehette át a közelmúltban dr. Bodrogi Tibor. A kiváló gyógyász, aki másfél évtizedig a halasi kórház osztályvezető főorvosa volt, sok szép emléket, szakmai sikert vitt magával Kecskemétre, majd Szegedre. Mint megtudtuk: bár már másfél éve nyugdíjba ment, ma is aktív, sőt Kiskunhalason még most is heti egy alkalommal rendel a kórházban. Nagy megtiszteltetés érte dr. Bodrogi Tibort, a halasi kórház egykori osztályvezető főorvosát. Rangos elismerést vehetett át a közelmúltban szakmai munkájának egyfajta visszaigazolásaként. – A Bókay János-díj a Magyar Gyermekorvos Társaság egyik legmagasabb kitüntetése, amelyet évente egy alkalommal ítélnek oda és a társaság országos kongresszusán adnak át. Így történt ez idén is. A díjazott személyére az MGYT vezetősége tesz javaslatot és szavazással dönt is a javaslatról. Engem a meglepetés akkor ért, amikor a vezetőségi ülésen – amin én is részt vettem, mivel az MGYT vezetőségének tagja vagyok – javaslatot tettek személyemre, a szavazással pedig odaítélték nekem a díjat. Így már tavasszal tudtam róla, hogy a szeptemberi nagygyűlésen én kapom a kitüntetést – mesélte a Tükör

érdeklődésére dr. Bodrogi Tibor. Elmondta, hogy a kiskunhalasi kórházban másfél évtizedet töltött, osztályvezető főorvosként, sőt, arra már kevesebben emlékeznek, fél évig volt megbízott főigazgató is. – Szakmai életem legsikeresebb és legboldogabb korszakaként tartom számon ezeket az éveket. A gyermekosztályt sikerült az ország egyik legjobbjává tennünk, munkatársaimmal közösen. Ebben az időszakban megyei szakfelügyelő főorvosi megbízatást kaptam és a Szakmai Kollégium választott tagja is lettem egyedüliként, mint városi osztályon dolgozó gyermekgyógyász – fogalmazott a főorvos, aki a szegedi egyetemen gyermekgyógyászatot oktat. Mint megtudtam tőle, a Családorvosi Intézet külsőseként is tanít, sőt az egyik jegyzetben külön fejezetet írt, ezért rektori dicséretben

részesült. Mesélt arról is, hogy a halasi éveket követően Kecskeméten, a megyei kórházban ténykedett, de ez ahhoz rövid volt, hogy maradandó változtatásokat tudjon elérni. Arra azonban ügyelt, hogy a fiatal orvosok pályakezdését minden erejével támogassa, ezt egyébként ő maga is eredményesnek ítélte meg. Tavaly nyugdíjba ment, és visszatért Szegedre. Aktívan telnek a napjai. – Főállású neonatológusa vagyok a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványnak. Mi szállítjuk a kritikus állapotú kora- és

újszülötteket a megfelelő centrumba a végleges ellátás helyére. Továbbra is oktatok és vizsgáztatok az egyetemen, valamint a Gyermekklinikán és a Családorvosi Intézetben is. Megkezdtem Szegeden a régóta tervezett magánrendelésemet is. Továbbra is aktívan részt veszek az újjászervezett Csecsemőés Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégiumi Tanács és az MGYT vezetőségének munkájában. Ezekből is láthatja, igyekszem továbbra is aktív szakmai és közéleti munkát végezni – újságolta a főorvos. Azért az már kiderült a fentiekből is, hogy Bodrogi Tibor ezer szállal kötődik még mindig Kiskunhalashoz. – A halasi osztály munkáját továbbra is figyelemmel kísérem, és ahol tudok, ott pedig segítek is. Nagyon örülök, hogy a kórház rekonstrukciójának keretében a gyermekellátás teljesen megújult és az osztályok a munkájuk színvonalának megfelelő tárgyi feltételek között dolgozhatnak. Megtartottam heti egyszeri alkalommal a kórházban működő rendelésemet is – tudtuk meg a főorvostól. Jáger L.

Halas a biztonságosabb városok közé tartozik, de itt is előfordulhatnak katasztrófák, amikor az állami szervek munkája már nem elég, és szükség van a civilek segítségére is. A háttérben van egy szervezet, mely vészhelyzet esetén riasztható. Halason az előírások szerint 300 főt kell bevonni ezekbe a feladatokba. A polgári védelmi szervezetet ezekben a hetekben aktualizálják. Az érintettek nemrég kaptak értesítést, amit már vissza kellett küldeniük arról, hogy részt tudnak-e venni a szervezetben. Ezekben a napokban pedig újabb levelet kapnak az érintettek, mely a 3 évente kötelező képzésre hívja őket. Két turnusban lesz az oktatás: az egyik csoportnak október 27-én, a másiknak november 10-én a Közösségek Házában. Az egynapos képzésen kötelező részt venni a polgári védelmi szervezet tagjainak, aki nem jelenik meg, szabálysértést követ el.

fotó: illusztráció

Ha katasztrófa van, riasztják őket

– Hangsúlyozom, hogy nem a migránsok miatt, mint ahogy azt a pletykákból hallani, hívjuk be a polgári védelmi szervezet tagjait, hanem azért mert erre 3 évente sort kell keríteni – nyilatkozta Törőcsik Dávid, az Önkormányzati Rendészet vezetője. Azt is hozzáfűz-

te, hogy Halason a vasút és az 53-as főút jelenthet problémát, hiszen itt veszélyes anyagokat is szállítanak, illetve a baromfifeldolgozó, mert ott ammóniával dolgoznak, de kicsi az esélye az ilyen katasztrófáknak. Viszont az időjárás okozhat gondokat, jöhetnek nagy viharok, vagy gon-

doljunk a 2010-es évre, amikor hetekig belvízzel küzdött a város több területe és még a Dong-éri csatornát is meg kellett csapolni a magas vízállás miatt. A helyi polgári védelmi szervezetet katasztrófahelyzetek esetén a polgármester vetheti be F. E.


2015. október 21. A Gergely Theáter zenés kávéházában a múltat megidézve a művészek és közönségük egyaránt jól érezhették magukat. A Kár itt minden dumáért előadás több volt mint gála. Egy nyilvános főpróba és egy érdi bemutató után ősszel Kiskunhalason játszotta először a Gergely Theáter.

vel ez egy csapatjáték, nagyon sok közös szám van benne a szóló produkciók mellett, melyekben ki-ki megmutathatja az erősségeit. Ezek a számok mind-mind ott vannak a kisagyunkban, egyesével, külön-külön slágerek. Nincs olyan dal, amit a közönség ne ismerne. Csak ma már ezeket nem játsszák a rádiók. Kalocsai Zsuzsa: – Nagyszerű kollégákkal játszom az előadást, ezért is áll közel a szívemhez. Sokat

készültünk, sokat próbáltunk. Megtettük mindent azért, hogy a közönség jól szórakozzon. Szabó Máté: – Fontos, hogy eljöjjenek a színházba! Lássanak szépet, lássanak jót! Halljanak jó zenét, lássanak jó mozgásokat! Az, hogy a Fogj egy sétapálcát dal szövege mond-e valamit a fiatalságnak?! Azt hiszem, ezeket nem kell túlságosan fejtegetni. Egyszerűen örülni kell! Hátha hazafelé mindenki csinál egy Charleston-lépést, amikor kilép a színház ajtaján… Heller Tamás: – A dalok, amik elhangzanak, annak idején a ’20as, ’30-as években mind-mind kabaréműsorokhoz íródtak. Ezekből rakott össze egy csokorra valót Gergely Robi. Természetesen mindenki hozta a kedvencét is, nekem ilyen a Családfa lombos ága, ami egy tipikus kabarészám. Ennek az az érdekessége, hogy egy felsorolás. Ilyet Kazal László meg Rátonyi Róbert énekelt annak idején. Elmondom, én hogy leszek a nagyapám anyjának a dédunokájának a… Ezt a számomat, ami elég régi szerzemény, az édesapám írta. Öröm ezt az előadást játszani. Pál László

Váradiné Grósz Éva mesélte el, hogyan kezdték el a közös munkát. – Kreatív körünk kétéves, véletlen találkozás indította el. Az Iparművészeti Múzeumban rendezett csipkekiállításon találkoztam Kardos Zsuzsival, aki foltvarrott neszeszerből vette elő a csipkevarráshoz eszközeit. Ez felkeltette az érdeklődésemet és szóba elegyedtünk. Kiderült, hogy művelője ennek a technikának. A beszélgetést tettek követték és megalakítottuk a kis kreatív körünket, mindketten bevonva a baráti társaságunkat – idézi fel a kezdeteket Váradiné Grósz Éva.

– Havonta találkozunk a Szent József Katolikus Általános Iskolában. Nem tematika szerint, hanem intuíciók alapján alkotunk. Nagyon jónak tartom, hogy csoportunk új tagjai is megtanítanak egy-egy technikát a többieknek. Mindannyian hobbiszinten műveljük a kézimunkázást, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyunk képesek különleges alkotásokra. Az én területem a gyöngyfűzés és a foltvarrás – árulta el Éva. A tárlat november harmadik hetéig látogatható a Csipkeházban. Kép-szöveg: Pál László

Fotó: Anda Péter

Az őszi évad múlt hétfőn este nyitott a Kár itt minden dumáért című zenés darabbal a Halasi Média és Kultúra Kft. és a Városi Filmszínház szervezésében. A Gergely Theáter produkciója nosztalgiázásra adott lehetőséget és tartalmas kikapcsolódást nyújtott. Gergely Róbert: – Egy kávéházba invitáltuk a halasi közönséget. Elmentünk együtt egy gyönyörű szép helyre, ahol különböző szerelmi történések, cselszövések, tréfák mutatkoznak meg. A nagymamám és a nagypapám énekelt, dudorászott, fülembe tettek sok slágert kisfiúként. Kiskunhalason a közönséggel és a barátaimmal együtt egy kicsit nosztalgiáztunk. Megidéztük a régi-régi operetteket, kuplékat és magánszámokat. Egy kávéházi zenekart is elhoztunk. Tagjai zongora, dob és hegedű trióját alkották. Ez a buda-

Gergely Róbert:

Így jó, ahogy van

pesti és vidéki nagyvárosok kávéházaiban szokásos felállás volt. Ezek a slágerek örökérvényűek. Ha fiatalok éneklik és kicsit más értelmezést kapnak, akkor talán egy picit szólnak a mai emberhez is. Egyébként nem kell nekünk minden áron aktualizálni. Ez így jó, ahogy van. Kár itt minden dumáért… Egyházi Géza: – A ’30-as évekbe röppentünk vissza. Ez inkább egy hangulatokat idéző múltutazás. Mi-

kultúra 11

Kreatív hétköznapok A Csipkeházban kiállítás-sorozat indult, melynek keretében helyi alkotók mutatkoznak be munkáikkal. A Halasi Kreatív Kör változatos technikával alkotó lányok, asszonyok csoportja. A tárlat megnyitóját a Kiskun Táncegyüttes közreműködésével tartották október 9-én. A rendezvényen Réz Istvánné mondott beszédet a Halasi Csipke Közalapítvány kuratóriumi tagjaként. – Mindennapi használati tárgyakat vonultat fel a kiállítás, mégsem hétköznapi. Nagyon sokáig nem voltak divatosak az otthon készített munkák. Kistelepüléseken azonban – Halason is – összeültek a nők varrogatni, horgolni, receptet cserélni. A múlt majdnem elveszett értékei kezdenek visszatérni. Ma már büszkék vagyunk a kézműves tárgyakra. A kreativitás csak egészséges lelkületből tud születni. A tudás és a szépség kézenfogva jár egymással – fogalmazott. A Halasi Kreatív Kört 10-12 lelkes nő alkotja. Ízlésesen, igényesen dolgoznak, jól kivitelezett munkákkal jelentkeznek. Cél a környezet szebbé tétele. – A kiállítást kedvcsinálónak szántuk a hölgyeknek – mutat rá Kar-

dos Zsuzsanna. – Bárkinek tudunk segíteni az elindulásban. Nagy lendülettel és lelkesedéssel készültünk, miután a nyáron megtudtuk, hogy a Csipkeházban bemutatkozási lehetőséget kapunk. Sok kész tárgy volt, inkább a táskák azok, amik a közelmúltban készültek. Egy szabásmintára varrtuk őket eltérő anyagból, eltérő mérettel. Nem csak foltvarrással foglalkozunk. Kreatív technikákat alkalmazunk. Húsvétra hungarocell tojásokat készítettünk ananász technikával – pikkelyesen. Jönnek az ünnepek, így karácsonyfadíszeket is hoztunk a kiállításra. Losoncz Lászlóné tanította nekünk a szalmaangyalkák készítését. Megpróbálkoztunk vele és némelyik sikerült is – mondja mosolyogva Kardos Zsuzsanna. – Én a táskáim mellett a hímzéseimet és gyerekfalvédőt hoztam – teszi hozzá. A Halasi Kreatív Körnek két koordinátora van, vezetőt azonban nem választottak. Kardos Zsuzsanna mellett


12 kultúra

2015. október 21. Rigó Béla:

Kaptam Halastól egy őrangyalt

A városi könyvtár vendége volt Rigó Béla. A kiskunhalasi kötődésű író, költő legújabb, Írásjelbeszéd című kötetét mutatta be a közönségnek. Rigó Béla Kolozsváron született, Szegeden volt egyetemista, Budapesten élt többet, de halasinak tartja magát. Az Írásjelbeszéd verslábjegyzetekkel jelent meg – Kányádi Sándor ajánlásával. A szakemberek azt mondták, Magyarországon ilyen még nincs. Most ez is van! „Pályájának különböző szakaszaiban megírt versei kordokumentumok. A történelem pedig manapság divat. Ezért kezdte ellátni egykori verseit jegyzetekkel, kis magyarázó esszékkel. Hasznos szimbiózis: a próza adja az információt, a vers az információ személyes hitelét… ” – fogalmazott Kányádi Sándor. Az Írásjelbeszéd című kötet bemu-

tatója október 9-én volt a Martonosi Pál Városi Könyvtárban. – Ez egy szabálytalan könyv. Én általában ilyeneket szeretek csinálni. Itt az a lényeg, hogy minden versnek van valami háttere. Na most ez a háttér hol érdekes, hol nem. Amikor én a családomról írtam, akkor Kiskunhalasról írtam benne meg szegedi egyetemista koromról – árulta el Rigó Béla. – Én is 70 évesen tudtam meg, hogy III/ III-as ügynököt állítottak rám. A kollégiumba őt is fel kellett venni azért, hogy engem megfigyeljen. Rajtam keresztül a fiatal szegedi írókat, költőket is, roppant érdekes tud ez lenni utólag. Például… Azután van benne a saját családomról. Édesapám a halasi postán dolgozott a ’30-as években. Édes-

anyámat, Márta nénit általában ismeri a város, rengeteg tanítványa volt. Ez például jó. Rigó Béla nevéhez köthető a Mézga család című kötet is. A történet szereplői nemzedékek kedvencei voltak és most is sokan szeretik őket. Az újabb változat képernyős krónikaként jelent meg, Romhányi József és Nepp József nyomán írta Rigó Béla. – A Mézga egy alaprajzfilm volt. Ilyen manapság nincs, nagy pénz kellene hozzá. Körülbelül 15 éve akart folytatást készíteni a TV2, akkor én írtam volna a forgatókönyvet. Nepp Dodi elfáradt, Romhányi Jóska már nem volt. Meg is csináltam vérverejtékkel a szinopszisokat. Akkoriban küldték el az igazgatót, Tolvaly Ferencet, az utódja pedig egy 500 milliós kez-

Halas nem engedi el. – A múlt héten operáltak, egy rosszindulatú daganatot távolítottak el belőlem. Abban reménykedik az orvosom, én meg a családom, hogy ez a megoldás és egyelőre több ilyen probléma nem lesz. Ezzel kapcsolatban volt egy meglepetésem a halasi könyvtár közönségének. Minden betegségben van valami haszon. Rájöttem arra, hogy Halas nem enged el. Budapesten, a Kék Golyó utcában beosztottak egy doktornőhöz, mert az osztályvezető főorvos éppen szabadságon volt. Bemutatkozott, és a következő alkalommal, amikor mentem hozzá egy hosszas kezelésre, rákérdezett, hogy tényleg halasi vagyok, mert ő az. Ettől a pillanattól kezdve már nem úgy várt, mint egy közönséges beteget, hanem földijeként elbeszélgettünk. Én kaptam Halastól egy őrangyalt. Van a könyvben egy külön neki írt dedikáció, az Őrangyal, mert addigra kész volt a kötetem – tudtuk meg Rigó Bélától.

„A Mézga alapmű modellezte a Kádár-kor családszerkezetét minden problémájával.” deti projektet nem vállalt. Tudom pontosan, hogy nem lehet folytatni. A Mézga alapmű – nem az én könyvemről beszélek – azért zseniális, mert modellezte a Kádár-kor családszerkezetét minden problémájával. Nagyon érdekes, hogy egy kispolgári család lett. A Frédi és Béni Amerikában például munkáscsalád. Mézga annyira jó, hogy külföldön is játszották több helyen. Prágában színdarabot készítettek egy átdolgozásából. A Mézgának van valami többlettudása, amit én sem tudok megfejteni. Nekem csak az volt a szerepem ennek a könyvnek a megírásában, hogy lehetőleg minél több poént, értéket átmentsek. Cél volt az is, hogy önmagában olvasható legyen. Ha valakinek nincs emléke, fiatal gyerekolvasó, korábban nem látta, annak is jó legyen. Sajnos, a tömegkultúrának ez a változata elég költséges ahhoz, hogy ezt műveljük a továbbiakban. – Pedig jó lett volna! Kép-szöveg: Pál László

Dr. Kiss L. László:

Újra menő az űrkutatás

A Kiskunhalasi Csillagászati Napok immár 40 éves múlttal ren- tatóközpontjától érkezett Kiskunhadelkezik. A múlt hétfői megnyitót követően négy előadás hang- lasra. Az akadémikus egy csillagázott el. szati hírportál főszerkesztője immár 10 éve. A halasi csillagászati napoHétfőn dr. Almár Iván, az MTA előadást A Hubble űrtávcső negyed kon törpebolygókról beszélt közel és távol. professzora értekezett Kézfogás a évszázadáról. világűrben és a további fejlemények – A Kiskunhalasi Csillagászati Na- – Menő lett újra az űrkutatás a 21. (1975-2015) címmel. Az Evolúciós pok története 1975-ben kezdődött, század elején – fogalmazott. – Ötfolyamatokat a Világegyetemben és de előtte is voltak előadások. Idén, ven éve volt egy nagy fellendülés, a Földön dr. Bérczi Szaniszló, 75 évesen már a 40. évébe lépő ren- azután ez lankadt. Az elmúlt haraz ELTE egyetemi docense ismer- dezvénysorozatunkat szerveztük a minc-negyven év nem hozott látvátetette kedden. A Törpebolygók kö- fiammal – mondta Balogh István nyos elemeket, újításokat, az utóbzel és távol: űrszondák a Ceresnél a rendező Kiskunhalasi Csillagásza- bi egy év viszont igen. Megjelent a Rosetta űrszonda. Műszerei terveés a Plútónál dr. Kiss L. László, ti Egyesület képviseletében. az MTA akadémikusa előadásában A helyi obszervatórium nagy sze- zéséhez és megépítéséhez magyar Dr. Kiss L. László szerepelt napirenden. Csütörtökön repet vállalt az újdonságok bemuta- szakértők is hozzájárultak. Űrszondr. Hegedűs Tibor docens (SZTE, tásában, a tudományos ismeretter- da érkezett a Cereshez, egy másik ismerve, hogy ebből profitot lehet Bajai Obszervatórium) A fény nem- jesztésben. Kiss L. László, az MTA elrepült a Plútónál. Az űrkutatás- termelni – fűzte hozzá. zetközi éve 2015 alkalmából tartott Csillagászati és Földtudományi Ku- ban megjelentek privát cégek, felKép-szöveg: P. L.


2015. október 21.

kultúra 13

Emlékül Berki Violának és Diószegi Balázsnak

A Thorma János Múzeum szervezésében a Berki Galériában mu- lyesen. Tóth Menyhért művészete tatták be csütörtökön a Forrás októberi tematikus számát. A fo- lebegő volt, Diószegi Balázs talpon lyóirat Berki Viola és Diószegi Balázs kiskunhalasi kötődésű al- állt, robusztus alakjai voltak. kotók művészetével foglalkozik. Füzi László beszélt az esten a Forrás szellemiségéről. Elmondta, koA Forrás Szerkesztőségének tag- mertem őket, viszont Bács-Kiskun- moly művészeti profilt próbáltak jait és vendégeiket Szakál Au- ba kerülve azonnal megjegyeztem a kialakítani. Mindegyik szakmai műrél múzeumigatgató köszöntötte. nevüket. Mi a jelenlétükre kívánjuk helyük önálló. Intenzív a művelődési élet, évi 60 rendezvénnyel, koA Berki Galária kiállítóterme méltó felhívni a figyelmet. helyszíne volt a folyóirat közönség- Komáromi Attila: – Már történe- moly látogatottsággal. találkozójának. Az októberi számot lem, amit a Forrás felidéz. Balázs- – A szellemi látókörünk bővült. Füzi László főszerkesztő mutatta zsal egy évet együtt tanítottunk. Ő Előrelépés történt a folyóiratnál. be kollégáival, Komáromi Attila az akkori közélet egyik meghatá- Éreztük, a Forrásban a képzőműés Pintér Lajos szerkesztőkkel. rozó alakja volt. Nagyon jó, hogy vészet nem lehet háttéranyag. A Diószegi-anyag már színesben látFüzi László: – A Forrás új száma megszületett ez a kiállítás. eligazító szavakat tartalmaz Ber- Pintér Lajos: – Diószegi Balázst és ható, ez is fejlődés. Tematikus száki Viola és Diószegi Balázs festésze- festészetét a ’70-es években ismer- mokat is szerkesztünk. Az októberi téhez. Jelzésértékük van ezeknek az tem meg, akkor kerültem a Forrás- szám gerincét Kiskunhalas adja – írásoknak, nyilván nem pótolnak hoz. A Berki Galériában bemutatott hangsúlyozta Füzi László. monográfiákat. Én csak Berki Vio- Önarckép Diószegi Balázs mel- Szakál Aurél szintén kiemelte a vála és Diószegi Balázs legendájával lett Tóth Menyhértet is ábrázolja. rosunkkal kapcsolatos írásokat Sütalálkoztam, személyesen nem is- Mindkettőjüket ismertem szemé- megi Györgytől. Beszélt továbbá Az I. világháború centenáriumi éveire emlékezik a Pásztortűz Egyesület. A Voke-székházban szeptember végén nyílt Katonaportrék kiállítás után múlt héten újabb rendezvényekkel folytatódott a programsorozatuk. Szerdán két eseményre is sor került. Huszár lovak az első világháborúban címmel dr. Balla Tibor mondott emlékbeszédet, majd koszorúztak a Kiskunhalasi Lovaslaktanyában, a Huszárló szobránál. Az első világháborúban elhunyt huszárokra és elpusztult lovaikra emlékeztek halasi iskolák és társadalmi szervezetek a Pásztortűz Egyesület szervezésében. A városi könyvtárban Végső István egyesületi elnök köszöntötte a hallgatóságot, és felhívta a figyelmet az 1914/18-as háború centenáriumi éveire való emlékezés fontosságára. Dr. Balla Tibor hadtörténész ezt követően beszélt a magyar huszárokról. Az osztrák-magyar lovasság a dualizmus korában és a Nagy Háború

Halas és a Forrás jó kapcsolatáról. A folyóirat szerkesztői is megosztották helyi kötődésű élményeiket, véleményüket a jelenlevőkkel. Pintér Lajos: – Örülök, hogy van Berki Galéria Halason. Drukkolok Diószegi Balázsnak, hogy az ő nevét is viselje intézmény. A Forrás országos folyóirat, amely figyel arra a tájra, ahonnan gyökerezik, így Halasra is természetesen. Komáromi Attila: – Valamikor kiskunhalasi voltam, 1966. óta vagyok Kecskeméten. A Forrás Szerkesztőségében 1986. óta tevékenykedem, a szociográfia területét választottam. A lap a magyar irodalommal tág értelemben foglalkozik: határon túli szerzők is közölnek benne. Izgalmas a Forrásnál lenni. Értéket kell közölni, ezt fontosnak tartjuk. Kép-szöveg: Pál László

Huszárok és huszár lovak Előadásában a lovasság helyzetét is ismertette a háború elején. A lovas hadosztályok közül négy Magyarországon állomásozott: Temesváron, Pozsonyban, Budapesten és Debrecenben. – Az előadáson Balla igen részletesen kifejtette a dualizmus kori huszár alakulatok történetének, fegyverzetének és kiképzésének legfontosabb tudnivalóit. 1914-ben az Osztrák-Magyar Monarchiában 11 huszárhadosztályba sorolták a lovasságot. Kiemelte a Nagy Háború „huszár ütközeteit” (Gorodok, Stojanov, Jaroslawice, Limanowa stb.), amelyekben a vesztességek már Végső István, dr. Balla Tibor és Szőnyi Gábor elborzasztó méreteket öltöttek a géppuskákkal jól felszerelt ellenséges csapatokkal szemben. A hadszínterein témát választotta. – Három vonulata volt Ausztria-Magyaror- monarchia becsült lóvesztesége végül 1,5 milliószág hadseregének: közös hadsereg, osztrák ki- ra tehető – mutatott rá Végső István, a Pásztoregészítésű és egy csak háború esetén áll fel – tűz Egyesület elnöke. Kép-szöveg: P. L. mutatott rá.


14 pr

2015. október 21. „Mozduljunk együtt!” – készségfejlesztés és esélyegyenlőség a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában

A projekt iskolapedagógiai programjában rögzített célkitűzését, a felzárkóztatás és a tehetséggondozás megvalósítását, a hátrányos helyzetű tanulók lemorzsolódásának csökkentését s az ezt támogató módszertani megújulást segíti. Emellett támogatja több feladat megvalósítását, melyek a programokban és kidolgozott tartalmakban egyaránt megjelennek: egyénre szabott, sikerélményt nyújtó művészeti oktatás-nevelés és nevelési módszerek alkalmazása, kompetencia alapú fejlesztés (kulturális tudatosság és kifejezőkészség hatékony és önálló tanulás, szociális kompetenciák, kommunikáció, vállalkozói kompetencia, digitális kompetencia). A tánctábor 20 fő néptánc szakos tanuló egészségnevelését segíti, gyógytornász tudatosítja személyre szabottan az egyéb táncok és sportok – úszás, lovaglás hasznosságát, igényes szabadidős programokat biztosít. A zenei sporttábor 20 hangszeres tanulónak nyújtja ugyanezt, kiegészítve a relaxáció és a jóga, a gyógytorna kedvező hatásaival. Az ökotábor célja 20 fő környezettudatos életmódra nevelése,

a tanulók művészeti tanulmányaik miatt kimaradnak a környezeti programokból. A mozgásban gazdag életmódot népszerűsíti a Zenei túrák programsorozat is, megismerteti és vonzóvá teszi a szabadban történő éneklést alkalmanként 15 tanulóval, segíti a tanárok módszertani megújulását. A lelki egészségvédelmi programelem négy alkalommal, 25 fő részvételével a csoportos zenélés és a bábművészet segítségével támogatja a tanulók egyéni megküzdő-képességének, kooperációs képességének fejlesztését, szorongásainak oldását. Baleset-megelőzési foglalkozást is szerveznek a program keretében 70 zenész és 15 néptáncos tanulónak (négy iskolából járnak ebbe az iskolába kerékpárral), fejlesztve közlekedési készségeiket. 15 fő néptáncos középiskolás tanulóikat drogprevenciós foglalkozáson készítik fel, alakítják és fejlesztik az

egészséges életmód és életvitel iránti elkötelezettségüket. Zenekuckó differenciáló csoportszobát alakítottak ki, ahol 10 órában, alkalmanként 2-10 fő, 6-8 éves szolfézs szakos tanuló szociális-tanulási zenei kompetenciáit fejlesztik. A tehetséges tanulóknak tehetségfejlesztő zeneszobát alakítottak ki, ahol csoportos zenélésre készítenek fel 10 alkalommal összesen 15 tanulót. A szoba technikai berendezései alkalmasak a hangszeres játék egyéni felvételére, az otthoni zeneszerkesztés bemutatására, zenei szoftverei a zenetanulás, az előadói készségek fejlesztésére. Hat tantárgy gyakorlatába vezették be az IKT eszközök tanórai használatát: szolfézs, hegedű, zongora, magánének, fúvósok (70 fő), néptánc (30 fő). A tantermi és telephelyek közötti mobilitást biztosítva laptopot és hangfalakat kapnak a tanárok, s tananyagtartalmakat dolgoznak ki oktatási gyakorlatukhoz, melyet a töb-

bi tantárgyra is ki tudnak terjeszteni a későbbiekben. A választott pedagógus továbbképzések módszertani témájúak, ezért a bevont tanárok pedagógiai kultúráját fejlesztik. A tanártovábbképzésen résztvevők száma 7 fő (3 fő IKT használata tantárgyakban, 2 fő konfliktuskezelés, 2 fő magatartási zavarok). A projekt menedzsere Morvainé Kovács Ibolya, pénzügyi vezetője Pető Mariann, szakmai vezetője Cservákné Molnár Eszter, szakmai megvalósító pedagógusok: Borbényi Márta, Dillmann Éva, Juhászné Zelei Judit, Kovács Andrea, Kovács Zsuzsanna, Lauer Zsolt és Mándity László. A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola program megvalósítására elnyert támogatása: 12 millió 68 ezer forint a TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0083 európai uniós forrásból. A projekt megvalósításának ideje 2015. május 04. és október 31.

Fotó: Pozsgai Ákos

Hosszú távú együttműködés a cél

Szabadkai vendégek látogattak a minap városunkba. A szakemberek egy projekt keretében eszmecserére érkeztek Kiskunhalasra. A BETON, vagyis Balkans and Europe Together elnevezésű DAOP pályázatnak a kapcsolatépítés a fő célja. Mint az eseményen elhangzott, a két település a közeljövőben szeretné még szorosabbá tenni a városok közötti viszonyt. Ennek módjáról osztották meg egymással véleményüket a résztvevők. – Szerbia még nem tagja az Európai Uniónak, ettől függetlenül nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél több EU-s forrást le tudjunk hívni. Mivel Magyarország már uniós tagállam, ellátogattunk ide, Önökhöz, hiszen működik egy „szomszé-

dok közötti program”, az úgynevezett CBC, amin belül mi, szabadkaiak intenzíven igyekszünk fejleszteni ezeket a kapcsolatokat – mondta el Nagy Kiserős Melinda, a Szabadkai Gazdaságfejlesztési Iroda vezetője. Farkas Dániel alpolgármester sze-

rint ez a találkozó egy kiváló kezdeményezés első lépcsőfoka lehet, ezért is kell megragadni minden ilyen kínálkozó lehetőséget. – Az elmúlt években több nagyszabású EU-s projekt valósult meg Kiskunhalason, és ezeknek a tapasztalatait szeretnénk most megosztani vendégeinkkel. Az pedig nem titkolt célunk, hogy az elkövetkező években szeretnénk a Szabadkával már amúgy is szoros viszonyunkat új szintre emelni. Rengeteg tervünk van, ezekről külön is egyeztetünk majd a szabadkai delegáció tagjaival.

A prezentációkat követően a házigazdák és a vendégek egy kis túra keretében közösen vették szemügyre Kiskunhalas megszépült belvárosát és legkiemelkedőbb köztéri alkotásait. Szőri Attila


portré 15

2015. október 21.

ENSZ-küldött lenne a diákpolgármester Szabó-Kocsis Dorottya hisz magában és céljaiban Komoly célokat fogalmazott meg a maga számára Kiskunhalas új diákpolgármestere. A 16 éves Szabó-Kocsis Dorottya nem szereti az átlagos kihívásokat, céltudatos, és beszélgetésünk végére biztos voltam benne, hogy a Bibó István Gimnáziumban tanuló diáklány meg is valósítja azt, amit el akar érni. Elárulta, hogy a kulturális antropológusi hivatás érdekli és legfőbb álma az, hogy ENSZküldött legyen. Előtte még a halasi diákságnak szeretne segíteni, ebben is maximalista lesz. } Hogy lesz valakiből diákpolgármester? – Én sem úgy ébredtem fel a választás reggelén, hogy én nyerem a választást. Hirtelen jött ötlet volt, úgy voltam vele, hogy megpróbálom, jelöltek. } Szabad tudni, hogy milyen volt a szavazati arány? – Persze, nem titok. Négy szavazatott kaptam én, hármat a másik lány. Két alpolgármester segíti a munkámat, Forgó Lili a Tekóban, Hegedűs Ildikó a Kertvárosiban tanul. A megbízatásom egy évre szól. } Mi volt az első gondolatod?

„Szorosabb együttműködésre van szükség a diákságon belül.” – Hú, ez jó kérdés. Biztos voltam és most is biztos vagyok abban, hogy szorosabb együttműködésre van szükség a diákságon belül. Tudom, hogy mindenkinek van jó oldala és én ezt szeretném kamatoztatni a diákönkormányzat munkájában. Azt is érzem, hogy több olyan programra van szükség, ahol a korosztályom tagjai együtt vannak. } Előre eltervezed a dolgaidat? – Inkább azt mondanám, hogy elég

spontán vagyok. Ha érzem, hogy máshogy alakul, mint azt előre számítani lehetett, akkor alkalmazkodom az új szituációhoz. Szerintem ezt tudom kamatoztatni majd diákpolgármesterként is. } Megmondom neked őszintén, hogy én még nem voltam diákönkormányzati ülésen. Hogy kell ezt elképzelni? – Sokban hasonlít a képviselő-testületi tanácskozásokhoz. Szavazunk, vannak napirendek, hozzászólások, persze nem olyan véresen komoly. A Krisztián (Kapus Krisztián, a házigazda Szaki igazgatója – a szerk.) igyekszik kordában tartani bennünket. A hangulat jó, van, amikor egyórás megbeszélést tervezünk és két órán át tart az eszmecsere (mosolyog) } Tudod már, hogy miben szeretnél változtatni? – Szerintem vannak olyan bajok, problémák, amiket a diákok túl könynyedén vesznek. Ez biztosan nem jó így, szeretnék ezen is javítani. Kevés igazi közösség van, működik a diszkrimináció, ami egyáltalán nem jó. Fontos az is, hogy a diákönkormányzat minden lehetséges fórumon fellépjen az általa képviseltek érdekeiért. } Egy polgármester közszereplőnek számít, te is azzá váltál?

– Tudom, hogy több felelősség hárul rám, mint egy diákra. Bármikor kereshetnek bajokkal, problémákkal. Nekem segítenem kell. Vannak kötelezettségeim is, például a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum alakuló ülésén is ott voltam. Aztán megyünk november 4-én Magyarkanizsára. } A kortársaid mennyire tudják, hogy te vagy a kvázi vezetőjük? – Meglepődtem én is, hogy menynyien gratuláltak a választás után. Ismeretlenek, ismerősök kívántak nekem jó munkát és persze jelezték, számítanak rám. } Ahogy így elbeszélgetünk, nekem az a benyomásom, hogy te nem egy olyan ülős, beletörődős típus vagy. Tévedek? – Egyáltalán nem. Amiket szeretek, azokban pörgök, minden energiámat beleadom. Ilyen ez a mostani feladat is. } Matek, fizika vagy magyar, töri? – Inkább humános vagyok, magyar, történelem és a nyelvek érdekelnek inkább. Németet, angolt is tanulók a Bibóban. } ... és mi leszel, ha nagy leszel? – A kulturális antropológia érdekel leginkább. A népcsoportok közti konfliktusok megoldása vonz, ezzel szívesen foglalkoznék felnőtt koromban.

} Ez azért nagyon komoly egy tizenéves lánytól, nem? – Persze, hogy komoly. Elhatároztam, hogy ENSZ-küldött szeretnék lenni. Sok lehetőséget látok benne. Szerintem, ha bekerülnék, tudnék segíteni, tudnék a kedvenc országomnak is. } Melyik az? – Pakisztán. } Miért éppen Pakisztán? – Volt egy álmom, amelyben ez az ország szerepelt. Ezután néztem meg a térképen és kutattam fel mindent, amit tudni lehet róla. Vannak pakisztáni netes ismerőseim. Kulturális antropológusként tudnék segíteni az ottani nemzetiségi konfliktusok kezelésében, ez a célom. Nagyon érdekel. Minden nap meghallgatom, elolvasom a híreket is, e nélkül nem lenne kerek a világ számomra. Kép-szöveg: Jáger Levente

Az origami csodálatos világa Kiskunhalason helyettese és Fábián Zsolt, a Mezőberényi Origami Kör vezetője. Az origami világnapjához, október 24-éhez kapcsolódó rendezvény a tárlat, amely november 4-ig látogatható. A vendégeknek háromnyelvű tablók mesélnek az origami történetéről – bemutatva különböző technikákat. A kiállítás a Magyar Origami Kör alapításának 25. évfordulójára jött létre, két éve vándorol az országban, most Kiskunhalason tekinthető meg. Az origami csodálatos világa kiállítás egyik különlegessége az Mongyi Marianna és Wogerné Sági Judit hajtogat Fábián Zsolt a 18 ezer teatasakból készült alkotással a 18 ezer teatasakból készült dinoszauOrigami kiállítás várja a látogatókat a Kultúra Kft. szervezésében. A papírhaj- megnyitó résztvevőit Wogerné Sági rusz, mely 6 év munkája. Kép-szöveg: Pál László Közösségek Házában a Halasi Média és togatási technikákkal ismertette meg a Judit, a Magyar Origami Kör elnök-


16 hirdetés

2015. október 21. Azonnali kezdéssel segédmunkást, építőipari betanított munkást felveszünk. Kiemelt bérezés. Tel.: 06 20/422-27-53 A-939

Márkaszerviz keres gépjárművillamossági-műszerészt, vagy autóvillamosságban jártas autószerelőt. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@ kbautoteam.hu e-mail címen lehet. A-160 Nemzetközi kamionsofőrt keresünk. Érdeklődni személyesen: Kiskunhalas, Átlós út 31-33. Tel.: 06 30/913-55-01 A-669 Vezető beosztásba gépészmérnök, vagy járműipari főiskolai/egyetemi végzettséggel, legalább 5 év szakmai tapasztalattal, B kategóriás jogosítvánnyal és számítógépes ismerettel rendelkező munkatársat keresünk. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal az allaskeres2015@gmail.com e-mail címen. A-710 Keresek 3-4 fő kőművest vagy betanított munkást. Bérezés megegyezés szerint. Lehet összeszokott brigád is. Tel.: 06 20/475-66-77 A-854 Libatömőt felveszünk. Tel.: 06 20/934-73-82 A-857 Állattartó telepre libatömésben jártas termelésvezetőt felveszünk. Tel.: 06 20/934-73-82 A-858 Almaszedésre brigádot, embert felveszünk Kiskunhalas, Jánoshalma, Borota térségében azonnali kezdéssel. Tel.: 06 20/574-53-57 A-881 Kiskunhalasi márkaszerviz munkafelvevőt keres a következő feltételekkel: érettségi vizsga, autóműszaki ismeret, számítógépes alapismeret, word, excel készségszintű kezelés, jó kommunikációs és csapatban dolgozás készség, önálló munkavégzésre alkalmasság, kreativitás. Előnyök: szakirányú végzettség, idegen nyelvtudás. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@kbautoteam.hu e-mail címen. A-891 Soltvadkerti műanyagüzembe gyakorlattal rendelkező extruder gépkezelőt és konfekcionáló gépkezelőt keresünk. Jelentkezni munkaidőben. Tel.: 06 20/228-11-04 (extruder), 06 20/521-93-22 (konfekcionálás) A-909 Szerkezetlakatost, vagy betanított munkást keresünk. Lehet pályakezdő is! Tel.: 06 20/921-48-90 A-914 MUNKALEHETŐSÉG! Gyakorlattal rendelkező extruderest és konfekcionálógép kezelő férfi, illetve női munkaerőt keresünk. Ha jó munkaerő vagy, jelentkezz, a megbecsülés és az anyagi biztonság garantált. Munkavégzés helye Soltvadkert-Selymes. Tel.: 06 20/661-57-34 A-916 Soltvadkerti műanyagüzembe dolgozót keresünk. Bérezés megegyezés szerint. Tel.: 06 70/503-05-55 A-767 Soltvadkerti műanyagüzembe rollos konfekcionáló gépre keresek dolgozni akaró, munkájára igényes személyt, illetve Extruder segédet. Tel.: 06 30/698-00-98 A-932 Azonnali belépéssel munkatársakat keresünk az alábbi munkakörökre: baromfi feldolgozó, csomagoló. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óra között az alábbi telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-24 A-933

Pizza Lombardi futárt felvesz. Tel.: 06 30/373-74-77

A-940

Medowin Trade Kft. burkoló, festő, bádogos, kőműves munkákban jártas, dolgozni akaró munkaerőt keres. Tel.: 06 30/373-74-77 A-941 Sofőrt keresek nagy autóra, nemzetközi munkára. Tel.: 06 30/521-21-05 A-942 Gyakorlattal rendelkező autóbuszvezetőt keresek kiskunhalasi helyi járatra azonnali belépéssel. Tel.: 06 20/448-83-69 A-943 Nemzetközi gépkocsivezetőt keresek német munkára, heti fordulóval. Tel.: 06 30/967-62-92 A-949

Raktárak, irodák bérelhetők a volt a Levi’s területén. Már 300 Ft +áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-113 Turistáknak, brigádoknak olcsó szállás kiadó! Tel.: 06 20/483-09-96 A-114

Hattyú u. 11. szám alatti 65 m2-es családi ház kis udvarral eladó. Irányár: 6,2 M Ft. Tel.: 06 30/623-13-31 A-899 A Baki kastélytól 800 m-re 1 szoba, konyha, fürdőszobás tanya sürgősen eladó. Irányár: 1,8 M Ft. Tel.: 06 20/974-11-20, 06 70/504-53-84 A-900 Kiskunhalason a Félegyházi úton ipari és kereskedelmi besorolású 3472 m2 földterület eladó. Tel.: 06 70/325-41-50 A-901 Kiskunhalason a Szegedi úton a Fenyő Büfé 2.650.000 Ft-ért eladó. Tel.: 06 70/325-41-50 A-902 Tompán a Zöld Határ Söröző 8.500.000 Ft-ért eladó. Tel.: 06 70/325-41-50 A-903

Vízszerelés- duguláselhárítás, szennyvízcsatorna-bekötés. Tel.: 06 20/91-71-403 A-802 Épületenergetikai tanusítás. Ocskó László Tel.: 06 20/913-55-35

A-55

Spanyol nyelvoktatás januártól. Tel.: 06 30/913-73-11

A-931

Frizura mesterfokon, Harmónia fodrász szalon. Tel.: 06 77/523-426 A-953 lcd-tv-monitor-szerviz.hu Tel.: 06 30/626-10-20 (H-P 8-18-ig) A-954

Kunfehértón a Nádas Gomba Büfé 1.250.000 Ft-ért eladó. Tel.: 06 70/325-41-50 A-905

Varga gyógygombák, Walkmaxx gördülőtalpas cipők értékesítése. Kiskunhalas, Kossuth u. 16. Tel.: 06 77/421-875 A-955

Eladó egy 42 m2-es üzlethelység Kiskunhalason a Kanizsa tér 2. szám alatt. Kiváló parkolási lehetőség! Tel.: 06 20/442-15-73 A-950

Megnyitottuk a Petőfi ABC-t, az Ön üzletét. Sok szeretettel várunk minden kedves vásárlót. Kedvező árakkal, akciókkal várunk mindenkit. Petőfi u. 23. A-958

Híd u. 3. szám alatt I. emeleten 88 m2-es lakás garázzsal eladó. Tel.: 06 30/960-30-63 A-951

Rudán Joe 3 órás életműkoncertje okt. 24-én (szombaton) a Freedomban. A-959

A-766

Kiskőrös központjában 50 m2-es üzlethelyiség kiadó. Tel.: 06 20/385-47-18 A-944 Kecelen a központi buszmegállóval szemben 150 m2es helyiség kiadó. Tel.: 06 30/955-01-73 A-945 Esze Tamás lakótelepen lakás kiadó. Tel.: 06 20/824-47-87

A-946

1 szoba, konyha, fürdőszobás lakás kiadó. Tel.: 06 20/313-26-90 A-956

Kályhakész nyár tűzifa: 1400 Ft/mázsa. Tel.: 06 70/339-87-90

A-758

400 kW-os egyedi fűtésű kazán eladó. Tel.: 06 70/335-20-77

A-862

Kedvezményes tujafavásár. Tel.: 06 20/993-80-00

A-879

Tejet vásárolok. Tel.: 06 70/451-48-82

A-919

65 éves nyugdíjas látássérült férfi élettársat keres. Tel.: 06 30/468-99-61 A-923 Kukorica (kombájnos za 4500 Ft/mázsa Tel.: 06 30/445-53-08 Frissítő masszázst vállalok. Tel.: 06 20/407-31-99

4500 eladó

Ft/mázsa, búHarkakötönyben. A-924 A-925

Papír és műanyag hulladék telephelyi átvétele. Átvétel helye, ideje: 6412 Balotaszállás, II. ker. 39., péntek 12-16 óráig. Tel.: 06 30/943-67-94 A-930

Szabadkai ABC 5 óra 30-tól 22 óráig, VASÁRNAP 8 órától 18 óráig. (Gerle u. sarok) A-948

A-938

A Kárpát utcában 1 szobás lakás klímával eladó. Tel.: 06 30/266-14-48 A-896

Kiskunhalason a Semmelweis téren 90 m2-es lakás eladó, közel a fürdőhöz, a kórházhoz és a piaccsarnokhoz. CSOK (Szocpol.) igénybe vehető. Tel.: 06 20/380-68-60 A-960

Mátyás téren üzlethelyiség kiadó. Tel.: 06 20/347-01-37

Kőműves szakmunkást, segédmunkást felveszünk, bérezés kéthetente. Tel.: 06 20/939-41-39 A-935

Konyhai kisegítőt és pultost keresünk. Tel.: 06 70/779-66-90

Jánoshalmán kétszintes családi ház eladó nagy garázzsal. Irányár: 12,8 M Ft. Tel.: 06 20/661-44-72 A-895

Keceli úton ingatlan eladó. 2 különálló 1 szoba, konyha, fürdőszobás lakóépület 4500 m2-es földterülettel, gazdálkodásra is alkalmas melléképületekkel. Tel.: 06 20/313-26-90 A-957

Kunfehértón a Nádas Csárda 13.500.000 Ft-ért eladó. Tel.: 06 70/325-41-50 A-904

Varrónőt felveszünk. Érdeklődni munkanapokon. Tel.: 06 70/328-53-45 A-934

Kisegítő sofőrt keresek hajnali áruterítésre B kat. jogosítvánnyal. Tel.: 06 30/456-42-55 A-937

Lakás eladó a tízemeletesben. Tel.: 06 70/613-12-26, 06 70/945-12-05 A-871

Kiskunhalason a Semmelweis téren 1 szoba, konyhás, fürdőszobás, spájzos lakás eladó. Tel.: 06 70/529-87-78 A-952

Raktárépület Kiskunhalason KIADÓ! Tel.: 06 30/239-31-67

Termelőtől kis és nagy tételben alma eladó! Idared 130 Ft/kg, Jonagold 150 Ft/kg, ebből natúr almalé 1500 Ft/5 l. Kiskunhalas, Nyírfa u. 17. Tel.: 06 30/737-31-48 A-947

A KreaTherm Kft. jó szakmai érzékű és kreatív gondolkodású szakembereket keres. Szerkezetlakatos vagy csőszerelő tapasztalat előny. Jelentkezni: kreatherm@gmail.com vagy 06 70/941-44-05 A-936

Vállalkozásra is alkalmas, 2 szintes családi ház nagy kerttel a Széchenyi utcán a Haldorádó mellett eladó. Az ajánlatokat telefonon várjuk. Tel.: 06 30/410-70-00 A-869

Raktározás céljára 2-300 m2-es ingatlant keresünk Kiskunhalason. Kertvárosi részen elhelyezkedés előnyt jelent. Tel.: 06 30/914-59-74 A-214 2 generációs családi ház városközponthoz közel a Vas u. 5. szám alatt családi okok miatt, sürgősen, áron alul eladó. Tel.: 06 70/31-75-123 A-699

Anyakönyvi hírek Születtek: Zilinszki Bíborka Orsolya (Udvardi Orsolya) Kiskunhalas, Korsós Kristóf (Korsós Gabriella) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Balog Richárd és Czibolya Mária, Tarjányi Csaba és Törteli Szilvia Elhunytak: Mészáros Józsefné Hurtony Mária Magdolna (Kisszállás), Pénzes Róbert (Kiskunhalas), Pecznyik Lajosné Schöffer Mária Terézia (Kiskunhalas)


2015. október 21. A Budapesti Móricz Zsigmond Gimnázium, az ország egyik legjobb középiskolája pedagógusai látogattak Kiskunhalasra múlt szerdán. A Bibó István Gimnáziumba jöttek tapasztalatcserére tehetségfejlesztés, kreativitás témakörben. Egy órában villantották fel iskoláik jellemzőit. Olyan területeket érintettek, amelyekről érdemes beszélni, majd együtt munkálkodni. Szóba került a tanulás, az életre nevelés, a közösség. A budapesti Móricz-gimnázium tantestülete látogatott a Bibóba október 14-én. A fővárosi oktatási intézmény 60 éves, 640 diákja és 60 tanára van. – Minden évben elmegyünk egy gimnáziumba. Kiskunhalason van egy öreg és egy fiatal. Egy korban és stílusban hozzánk közelebb állót választottunk: ez a Bibó. Itt is van hatosztályos képzés, tehetséggondozás. Szeretem, ha az iskolánk dolgozói találkoznak más intézmények pedagógusaival – mondta Farkas Barnabásné igazgató. Villányi Péterné földrajz-biológia szakos tanár a budai gimnázium

kollektíváját erősíti. Megtudtuk, gyermekkora városunkhoz köti. Tizenöt éves koráig itt élt. – Büszke vagyok arra, hogy halasi vagyok. Itt nőttem fel, a piros iskolába jártam. Bakaity Istvánné Edit néni volt az osztályfőnököm. Időnként hazalátogatok, felidézem az emlékeket. Sokat fejlődött a város – állapította meg. A Bibó 20 éves, 494 diák jár az iskolába. Az intézmény célja, hogy teret adjon a személyiségek kibontakoztatására. – Budapest jó hírű gimnáziuma, a Móricz látogatott el hozzánk. Nagy

Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: Október 21. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:20 Napi Mozaik (ism.) 22:30 Beszéljünk róla (ism.) 23:00 Képújság Október 22. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Beszéljünk róla (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 12:50 Napi Mozaik (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek 19:30 Kultúrkép – kult. magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság

13:00 Képújság 17:55 Műsorajánló 18:00 Október 23. Kiskunhalason – ünnepi műsor 19:00 10 éve történt (ism.) 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 153 – Lélekmód – ifj.m. (ism.) 20:30 Kultúrkép (ism.) 21:00 Képújság 22:00 10 éve történt (ism.) 22:30 153 – Lélekmód – ifj. m. (ism.) 23:00 Október 23. Kiskunhalason – ünnepi műsor 00:00 Képújság Október 24. szombat 00:00 Képújság 08:00 10 éve történt (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 10 éve történt (ism.) 13:00 Képújság 17:20 Napi Mozaikok, Zöld Percek, Gyermeksarok 18:00 Október 23. Kiskunhalason – ünnepi műsor 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kult. m.(ism.) 20:00 153 – Lélekmód – ifj.m. (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság

Október 26. hétfő 00:00 Képújság 07:00 Október 23. – ünnepi műsor 08:25 Képújság 12:00 Október 23. – ünnepi műsor 13:25 Képújság 17:00 KUKSC – Kőröstarcsa (férfi kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 153 – Lélekmód – ifj. m. 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 153 – Lélekmód – ifj.m. (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 153 – Lélekmód – ifj.m. (ism.) 23:00 Képújság

Október 27. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07.30 153 – Lélekmód – ifj. m. (ism.) 08.00 Képújság 12:00 153 – Lélekmód – ifj.m. (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 KUKSC – Kőröstarcsa (férfi kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság Október 25. vasárnap 18:55 Műsorajánló 00:00 Képújság 19:00 Híradó/kedd 14:30 KUKSC – Kőröstarcsa 19:20 Napi Mozaik (férfi kézilabda mérkőzés) 19:30 Sport Magazin 16:00 Megyei Krónika (ism.) 20:00 Híradó/kedd (ism.) 16:30 Sport Magazin (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 17:00 Kultúrkép – magazin (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 17:30 153 – Lélekmód – ifj. m. (ism.) 21:00 Képújság 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) Október 23. péntek 23:00 Képújság 19:00 Híradó/kedd  (ism.) 00:00 Képújság 19:30 Híradó/szerda  (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) online műsorújság 07:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 20:30 10 éve történt (ism.) 08:00 Képújság 21:00 KUKSC – Kőröstarcsa www.halasmedia.hu 12:00 Kultúrkép – kult. m. (ism.) (férfi kézilabda mérkőzés) A műsorváltozás jogát fenntartjuk. 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Képújság

oktatás+hirdetés 17

Móricz-Bibó: 60-20 Halasi szálak Budával

megtiszteltetés ez a tantestületnek. Ilyen tapasztalatcserére még nem került sor. Tehetséggondozásról, minősítésről volt szó. Kerestünk olyan pontokat, amelyekben együtt tudunk működni – mutatott rá Veszelszkiné Huszárik Ildikó igazgató. A találkozón az igazgatói köszöntőt követően Rapcsák Csaba bemutatója hangzott el. A vendégekkel megosztotta, úgy érzi, iskolájuk leginkább lehetőséget ad. Biró-Fodor Bernadett szólt a mentoráló intézmény tantárgyközi tevékenységéről és a diákjai által készített, Kollarics Gábor rendezte, aulabeli Ady-kiállításról; Tóth Piroska a GLOBE-munkáról

számolt be; Hegedűs Katalin a diákok innovatív programját és a minősítési eljárást mutatta be; Palásti Károly pedig a Bibó külkapcsolatairól beszélt. Veszelszkiné Huszárik Ildikó átadta Farkas Barnabásné igazgatónak Ficsór Szilvia (9. b-s diák) erre az alkalomra készített csendéletét. A találkozón munkaközösség-vezetőként jelen volt Rádi Kornélia és Zákányné Frei Erzsébet. – Van találkozás, és van jó találkozás. Ez jó találkozás volt: két jó gimnáziumé – értékelt Veszelszkiné Huszárik Ildikó. Kép-szöveg: Pál László


18 sport

röviden

2015. október 21.

A „Szent Józsefé” a serleg

Érdekes volt

Megszakadt

Az előző szezonban fordult elő, hogy vereséget szenvedjen a KB Autoteam SE. A tizenegyszeres bajnok csapat a hétvégén a tavaly még NB II-es Bácsbokod ellen lépett pályára idegenben. A többek között a KNKSE-ben is megforduló Terner Alízzal felálló hazaiak nyerni tudtak a halasiak ellen. A szünetben 13-11 volt az állás, a végén 27-24-re nyert a Bokod. A halasi gólokon Csősz Szilvia 6, Rácz Fodor Ágota 5, Nagy Marianna 5, Baksa Nikolett 3, Mészáros Anita 2, Csordás Renáta 1, László Krisztina 1, Makai Katalin 1 osztozott. A hazaiaknál Bennarik Petra volt a legeredményesebb, aki egymaga 11 gólt lőtt. A KB Autoteam SE a hétvégén hazai közönség előtt fogadja a Kecskemétet.

Fotó: Igás Andor

Nem a két gól miatt marad emlékezetes a Kiskunhalasi FC-Schieber Pincészet BLSE megyei labdarúgómérkőzés. A döntetlen igazságosnak mondható, ám a hatalmas eső sártengerré változtatta az amúgy sem tökéletes pályát. A bíró adott egy erősen véleményes büntetőt a vendégeknek, majd a szünet után a halasiak kapusát, Gerner Dánielt állította ki, kívülről úgy tűnt, jogtalanul. A bajaiak vezetése után a KFC Brindza Tamás révén egyenlíteni tudott. Kiskunhalasi FCSchieber Pincészet BLSE 1-1.

Múlt szerdán lezajlott a Sportdzsembori elnevezésű rendezvénysorozat második eseménye, a Szoft Rögbi verseny, melyen szoros küzdelemben a Szent József Katolikus Általános Iskola csapata diadalmaskodott. Azok, akik október 6-án a Kegyeleti Váltófutás alkalmával kilátogattak a Városi Sportpályára, az ott történt bemutató alapján már ízelítőt kaptak abból, valójában milyen a Szoft Rögbi. Az október 14-e délutánján lebonyolított verseny újabb híveket szerezhetett ennek a speciális, „erőszakmentes rögbinek”, amelynek játékszabályai, miszerint alapvetően és szándékosan nem lehet ütközés, a to-

jáslabdát csak hátrafelé lehet adni a saját alapvonal felé, és hogy – többek között – ha a labdát birtoklót megérinti az ellenfél, a labdát passzolni kell a társához – és hogy érintésről van szó nem pedig letarolásról! Na és a nevezhető csapatlétszám 10 fő, a játékidő pedig 2x5 perc. A verseny nagyméretű füves pályára terveztetett, de most a szabadból, a Kertvárosi-iskola melletti „zöldudvar”

balesetveszélyessé vált füves területéről be kellett vinni a sportcsarnokba. A nyolcadik osztályos fiú-leány résztvevőkkel lebonyolított küzdelmet ismét négy iskola vállalta, akik közül kettő csapat is 1 győzelemmel és két döntetlennel zárta a szoros megméretést. Végül a győzelmet a Szent József-iskola színeiben pályára lépők – Andirkó Szimonetta, Csorba Márk, Temesvári Richárd, Bálint Gergő, Bors Norbert, Kollár Bence, Dózsa Bendegúz, Becze Milán, Darányi Csanád, Kis-Tóth Péter, edzőjük Kiss Péter testnevelő – javára csupán a jobb gólkülönbség döntötte el. Így a vándorserleg a címvédő, ám itt második helyre szoruló kertvárosiaktól – felkészítőik a főszervező DSB titkár Szloboda Mihály és kollégája, Igás Andor – a Szent József-iskolásokhoz került át. Harmadik helyen Némethné Virág Judit és Zseniné Mészáros Anita felsővárosis tanítványai végeztek, amíg a Mészáros Csaba vezényelte fazekasos gárda negyedik lett. A sportcsoki természetesen most is mindegyik résztvevőnek kijárt. A Sportdzsembori harmadik állomása a Játékos sorverseny november 19én a Kertvárosiban. Vass Katalin

Kölyökliga a Fradival

Az U10-es és U11-es korosztály legutóbbi fordulójának a SziÜnnepi sakk Október 23-án, nemzeti ünnepün- lády RFC volt a házigazdája. A kön ismét várják a sakk szerelmese- városi sportpályát több mint it a Csipke Hotelbe, ahol FIDE rapid kétszáz néző vette körül. open és amatőr versenyt rendeznek. Szécsényi Mihály szervezőtől meg- A torna rangját emelte, hogy a Métudtuk, hogy az ünnepélyes megnyitó szöly Focisuli, a Hegyvidék SE és a kilenc órakor lesz, a megméretés hét- házigazdák mellett a Ferencváros fordulós lesz. Az eredményhirdetést korosztályos csapatai is itt voltak várhatóan fél négykor rendezik majd az egykori kiváló játékos, Horváth Péter irányításával. meg. A halasiak éppen 50%-os teljesítményt nyújtottak, a 2005-ös korTeremfoci A tervek szerint november 28-án raj- osztály például 2 gólt is rúgott a tol a téli teremlabdarúgó-bajnokság Fradinak. A fiúk kitettek magukért, sorozata. Mint megtudtuk, a szervező derekasan küzdöttek, a Hegyvidék városi labdarúgó szövetség már várja a csapatát mindkét sziládys alakulat csapatok jelentkezését. A nevezési ha- legyőzte. táridő november 15-én, vasárnap lesz. Jó volt a hangulat, igazi fociünA jelentkezők Kazinczi Istvánt (06- nep volt a változékony időjárás elle70/9358243) vagy Harkai Pétert nére is. A halasi gólokon a fiatalab(06-30/9289674) keressék. A hagyo- baknál Kern Marci 5, Tarjányi Pásztor Péter 3, Molnár Barna liga az U8-as és U9-es korosztály mányoknak megfelelően szombati és Zsombor 2, Sebestyén Márk 1 1 és Bori Patrik 1 alkalommal vet- számára a hétvégén Kiskunhalason osztozott, a 2005-ös korosztályból te be az ellenfél kapuját. A Kölyök- folytatódik. Kép-szöveg: JL vasárnapi fordulók lesznek majd.


sport 19

2015. október 21.

Fotók: Kovács Iván

Jó volt halasinak lenni a megyei döntőn

Dobogón a megye hat legjobb lovasa Még az időjárás sem tudta elrontani a lovasok megyei bajnokságának döntőjét. Kiskunhalas remek házigazdának bizonyult és a tavasszal felújított négy évszakos melegítőpálya ismét jelesre vizsgázott. Ami pedig a díjugratóinkat illeti, gondoskodtak arról, hogy Rózsahegyi Dorka, Szikora Beáta, Weinhardt Virág és Füzér Gábor nevét a legjobbak között emlegessük. Ráadásul aki szereti az izgalmakat, Szikora Bea az nem csalódott, mert az amatőr és a felnőtt döntőben is csak gyei csapatversenyben a Kiskunhalasi az összevetés után dőlt el a baj- LTSE a második, míg a Határőr Dózsa noki cím. a harmadik helyen zárt. Izgalmakban sem volt hiány, aki ezt kedveli ebben Két napon át Bács-Kiskun legjobb lo- a sportágban, az sem csalatkozhatott vasai vendégeskedtek a Kiskunhalasi a döntő napján, amelyre azért több alLovas és Szabadidőközpontban, ahol kalommal rásütött a nap. A kezdő loa megyei döntőt rendezték. Több mint vasoknál nagy örömünkre hazai siker kettőszáz startot regisztráltak a ver- született. Az egyre több figyelemresengés folyamán. Az időjárás ezúttal méltó eredményt felmutató Rózsaheis csúnya tréfával készült, ugyanis je- gyi Dorka Toscana nyergében az úgylentős mennyiségű csapadék áztatta a nevezett visszahíváson győzte le az várost és persze a lovasok helyi felleg- ugyancsak halasi Füzér Zsófiát. Az várát is. A szervezők viszont készültek ifjúságiaknál Dudás Vanda nyert, a erre és a tavasszal felújított négy évsza- dobogó harmadik fokára állhatott fel kos melegítőpálya kitűnő helyszínnek a hazaiak nagy örömére Pintye Rébizonyult, a fedelesben pedig nyugod- ka. Az utolsó két számot övezte a legtan készülhettek a versenyzők. A me- nagyobb érdeklődés. Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, nem volt sima az amatőrök döntője. Tizenhárman indultak és úgy alakult, hogy az aranyéremért összevetésre volt szükség. A halasi Szikora Bea (Nadlin F) és Krausz Ágnes (Félix) újrázott, nem is akárhogy. Ágnes verőhibát vétett, Bea viszont remekül versenyzett, így az eredményhirdetésen ő állhatott fel a dobogó tetejére és az ő tiszteRózsahegyi Dorka

letére szólt a magyar Himnusz. A két nap utolsó száma volt a felnőtt megyei döntő. A 130 centiméteres akadályokkal tarkított pályán jó versenyt láthattunk. Az előző napról hozott helyezési pontokkal együtt úgy alakult, hogy az összes dobogós helyezésről összevetés döntött. A bronzéremért Bognár Jen Cor nyergében a gyermek Európa-bajnok Weinhardt Virág és az izsáki Heibl Ágnes ismételt. Virág érett, remek lovaglást bemutatva teljesen megérdemelten nyerte meg a harmadik helyet. A bajnoki címért a halasi Füzér Gábor Lawuval, míg Marton András PM Dimantinával lovagolt. András kezdett, de verőhibát vétett, így Gábor számára megvolt a lehető-

Füzér Gábor első hatban Füzér Gábor (2.), Weinhardt Virág (3.), a halasi kötődésű Babó Szilvia (5.) és Füzér Flóra (6.) is ott volt. Rózsahegyi Róbert versenyigazgató értékelésében kiemelte,

Weinhardt Virág ség. A halasi lovas higgadtan kezdett, de egy hiba nála is becsúszott, így gyorsítania kellett. Egy újabb akadályt vert, így Marton András nyerte az idei megyei bajnokságot. Külön öröm, hogy az

hogy nagyon jó szezont zártak a halasi lovasok, a bázison pedig egyre élénkebb élet van és egyre több versenynek is lehet majd a házigazdája. Jáger Levente


színesben 20

2015. október 21. rita asszony ízvarázslata

Ismerős, de mégis más A spagetti szinte minden gyermek és persze sok felnőtt kedvence is. Nálunk is gyakran kerül a tányérokra, ám ezúttal úgy döntöttem, kicsit meglepem a családtagokat, és nem a hagyományos változatot készítem el. Nem csalódtam a reakciókban, ez is pillanatok alatt elfogyott.

Hozzávalók: 40 dkg darált hús, 1 tojás, só, bors, 4 evőkanál olívaolaj, 1 db nagy vöröshagyma, 2  gerezd fokhagyma, 1 doboz hámozott paradicsom, oregánó, bazsalikom, kakukkfű, őrölt fehérbors, 1-2 szál petrezselyemzöld és zellerzöld, csipetnyi só, kb. 30 dkg spagetti. Elkészítés: a szószhoz apróra vágom

Gyógyfürdő lett a halasi strand

a vöröshagymát és az olajon elkezdem párolni, lereszelem a fokhagymát és együtt párolom tovább. Beleöntöm  a hámozott paradicsomot  a levével együtt. Ízesítem sóval, oregánóval, bazsalikommal, kakukkfűvel, fehér borssal,  ha kell, még egy kevés vizet is adok hozzá. Amikor sűrűsödik  a mártás, beleszórom az apróra vágott petrezse-

Fotó: Szőri Attila

Mozarellás húsgolyó spagettivel

lyem- és zellerzöldet. A húst a tojással, sóval, borssal alaposan összekeverem. A mozzarellát felkockázom. Ezután húsgolyókat formázok, úgy, hogy a közepébe egy-egy darab mozzarellát rakok. A mártásba rakom a húsgolyókat,

és készre főzöm, végül durum spagettivel tálaljuk. Készítse el, és számoljon be tapasztalatairól e-mailben az attila@ halasmedia.hu címen! Rita asszony

Archív fotó: Szőri Attila

Renault FLUENCE Limited

A napokban érkezett meg a HalasThermál vezetőjéhez az erről szóló határozat. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által kiállított dokumentumban dr. Kovács Márta főosztályvezető engedélyezi a halasi létesítmény számára a gyógyfürdő elnevezés használatát. Az engedély indoklásában többek között az szerepel, hogy Halason minősített gyógyvíz található egyes medencékben, és a szolgáltatások között is több olyan van, amely elősegítheti az itt időt eltöltők egészségi állapotának javulását. Szőri Attila

Már

3 490 000 Ft-tól

Hihetetlen gazdag felszereltséggel 5 év garancia A feltüntetett kezdőár és az ajánlat 2015. október 1-től december 31-ig, vagy a készlet erejéig érvényes. A garancia 5 év vagy 100 000 km, a kettő közül a korábban elért érték erejéig. Fluence vegyes fogyasztás l/100 km: 4,6–6,7; CO2 -kibocsátás g/km: 120 – 151. A feltüntetett üzemanyag-fogyasztás, illetve CO2 -kibocsátás a mindenkor hatályos szabályok által előírt mérések eredményei. A képen látható autó illusztráció! Jelen tájékoztatás nem teljes körű, és nem minősül ajánlattételnek, részletek márkakereskedésünkben! renault.hu

DEALER NEVE KFT. VÁROS, UTCA 12., TEL.: 0036 123 456 789 WWW.DEALER WEBCÍM.HU REN Fluence_2015 SZEPT_199x240_Dealer.indd 1

29/09/2015 16:55

XXIX. évf. 43. szám 2015. október 21.  
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you