Issuu on Google+

Az évtized erdőtüzét oltották

2. és 4.

Tóth Gabi is fellép a Halasi Szüreti Napokon

9.

A kifutón: Dukai Babett

23.

tükör Halasi

Egyen egy jó lecsót augusztus 20-án! A jótékonysági főzésből a kórházat támogatják

Részletes program a 8. oldalon

2015. augusztus 12. • XXIX. évfolyam 32-33. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


 tüzes

2015. augusztus 12.

Tűzgyújtási tilalom van A rendkívül száraz erdők, mezők, mezőgazdasági területek és a meleg, valamint a szeles időjárás miatt gyorsan továbbterjedhetnek a lángok. Fél óra alatt akár tízezerszeresére nőhet egy négyzetméternyi avartűz. Csak júliusban több millió négyzetméter erdő vált a lángok martalékává Magyarországon. Kiskunhalason több mint 350 hektár égett le a múlt hónapban, a földművelésügyi minisztérium július elején általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el, amely azóta is érvényben van. A másfél héttel ezelőtti csapadékosabb időjárás ellenére az erdők továbbra is nagyon szárazak és egy kisebb eső után akár egy órával is lángra kaphat a növényzet – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A Nébih felhívta a figyelmet arra is, hogy a járművekből kidobott cigarettacsikktől, de még az eldobott gyufaszáltól is lángra kaphat a kiszáradt vegetáció. Az erdőkben, fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetén belül továbbra is tilos tüzet gyújtani, még kijelölt tűzrakó helyeken sem engedélyezett. Belterületi ingatlanokon körültekintően és megfelelő mennyiségű oltóanyaggal (víz) ellátva grillezzenek, és lehetőleg minél kisebb tüzet rakjanak. A tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes – áll a közleményben. Júliusban Bács-Kiskunban is több helyen pusztítottak a lángok. Kiskunhalas közelében több mint 350 hektár erdő és aljnövényzet vált a tűz martalékává és Orgovány térségében is napokig tombolt a tűz a Kiskunsági Nemzeti Park területén. A kiskunhalasi erdőtűzről további részletek a 4. oldalon. Kép-szöveg: P. Á.


aktuális 

2015. augusztus 12.

Új defibrillátort kaptak a halasi mentők

A népvándorlás utópiája A menekültügy mára mindenkit érintő közüggyé vált, főként a Délvidéken, illetve azokon az állomásokon, ahol tömegesen jelennek meg a bevándorlók. Kiskunhalas földrajzi adottságai miatt sem maradhat ki ebből az Európát gyengítő jelenségből azon egyszerű oknál fogva, hogy az elmúlt kétszáz évben, ha bármi konfliktus ütötte fel a fejét a Balkánon, szárazföldi úton csak erre lehetett és lehet ma is eljutni Európa szívébe. Lehet persze azon vitatkozni, hogy mi a jobb: kőkemény határzár, ahogy ezt a környező országokban látni, vagy a keresztényi hozzáállás kapcsán olyan teret biztosítani, amely lehetőséget teremt a rászorulóknak. A menekültügy biztonságpolitikai kérdéséket is felvet, keményen bírálja a virágzó emberkereskedelmet, csempészetet és számos eleme van, amit hosszan és mélyen lehetne boncolgatni, elemezni. A tény akkor is az, hogy ezt a helyzetet kezelni kell. Itt és most. A legrosszabb stratégia a pánikés hisztériakeltés, a lázítás, hiszen a kialakult helyzetért a legkevésbé a menekültek felelősek. És még mielőtt minden hozzánk érkezőben a terroristát, a népirtót látnánk, gondoljunk csak arra, hogy ezek a szerencsétlenek az ismeretlen világába, az idegen utakra, más kultúrákba érkezve élik meg a kiszolgáltatottságot, keresik a he-

lyüket, gyakran kisgyerekekkel az oldalukon. Igen, ezt a problémát még ott, az életterükben, a saját társadalmuknak kellene kezelni. Csakhogy akkor le kellene mondani a gazdasági kizsákmányolásról. Milyen szép is lenne, ha a tőke nem az olcsó munkaerő miatt, extraprofitért áramolna a szegénységbe, hanem azért, hogy megsegítse az ott élőket. Ez tehermentesítené igazán a menekültáradattól Európát. Ez persze egyelőre utópia sajnos, hiszen a valóság itt van testközelben és az is megérne egy eszmefuttatást, hogy ez kinek, mekkora biznisz. A sokszor túldimenzionált menekültügyet Kiskunhalas példaértékűen kezeli. Úgy a városvezetés, mint az időnként még kommunikációban leszakadó hatóságok, nem beszélve a lakosságról, a civil szervezetekről, egyházakról, akik a rendkívüli állapotoknak emberi szempontokból is urai. Szinte óráról órára új információk látnak napvilágot a bevándorlókkal kapcsolatban városunkban is. A Halasi Tükör ezeket összegzi a 6-7. oldalon.

A jelenleg használatos újraélesztő eszközök legjobbját kapták meg a közelmúltban a halasi mentők. A Lifepak15 típusú defibrillátor és betegőrző a helyi rohamkocsiba került. Egy több mint másfél évtizedes, de kitűnő állapotú berendezést cserélték le a mentőszolgálat alapítványának köszönhetően. Korszerű eszközzel gyarapodtak a halasi mentők. Nagy József állomásvezető mentőtiszt tájékoztatása szerint a napokban érkezett meg az új defibrillátor. A hirtelen szívmegállásnál alkalmazható Lifepak15 típusú berendezést a helyi rohamkocsin helyezték el. A mentőtiszt elmondta, hogy ez a gép a legmodernebbek közé tartozik, amelyet újraélesztésnél használhatnak majd. A régi defibrillá-

tor még a kilencvenes években került Kiskunhalasra, viszont azóta számtalan beteg életét mentették meg vele. Nagy Józseftől megtudtuk azt is, hogy remény van egy új mentőautó érkezésére is. Ha ez valóra válik, akkor egy sárga színű, modern Mercedes eset-, rohamkocsi áll majd Kiskunhalason szolgálatba. Ezzel közel százezer ember sürgősségi ellátása válik még biztonságosabbá. JL

Halasi elnök az EME élén Néhány formaság van hátra és hivatalosan is megkezdheti működését az Egységes Munkavállalói Egyesület, amelynek elnöke a kiskunhalasi Tajti Csaba. Mint érdeklődésünkre elmondta, az EME egy olyan érdekképviselet, amely civil szervezetként működhet és így segíthet.

Egy budapesti sajtótájékoztatón mutatkozott be a nyilvánosság előtt egy új érdekképviseleti egység, az Egységes Munkavállalói Egyesület, Supka Éva amely ugyan országos szervezet, de főszerkesztő kiskunhalasi gyökerei vannak. – Itt született a gondolat az alapításról és ez a város lesz a szék-

helyünk is – nyilatkozta a Tükör érdeklődésére Tajti Csaba elnök. Mint megtudtuk, az elkövetkező időszakban azokat a szakszervezeteket karolnák fel, amelyek nem tartoznak egyetlen konföderációhoz sem, vagy ha igen, akkor nem kapnak elegendő megjelenési lehetőséget, segítséget, támogatást. Az EME együttműködést ajánl civil szervezeteknek, sőt munkáltatóknak is. Tajti Csaba azt is hozzátette, az egyesület támogatja azt a népszavazási kezdeményezést, amely arról szól, hogy mindenki nyugdíjba mehessen 40 évnyi munkaviszony után. Amint az elnöktől megtudtuk, a szervezet bejegyzés alatt áll. Jáger

Iskolakezdés, Erzsébet-utalvánnyal Előbb jön a támogatás A napokban kapják meg a gyermekvédelmi kedvezmény természetbeni támogatásáról szóló értesítést az erre jogosult halasiak. Mint megtudtuk: Erzsébet-utalvánnyal segítik majd az iskolakezdést.  Jól jön minden segítség a tanév előtt azoknak, akik nehéz anyagi körülmények között élnek. Mint a városháza szociálpolitikai osztályától megtudtuk: gyermekenként 5800 forint állami támogatást vehetnek át augusztus végén iskolakezdés címén a rászorulók. Az anyagi segítséget ezúttal is Erzsébet-utalvány formájában osztják ki. A névre szóló

értesítésekkel a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat Tó utcai irodájában, 2015. augusztus 25-től vehetik át a támogatásokat. Az át nem vett utalványok felvételének lehetőségéről a későbbiekben intézkednek. Arra felhívták a figyelmet, hogy kizárólag az értesítőben szereplő napon jelenjenek meg az érintettek az irodában. J. L.

Még az iskolakezdés előtt megkapja mindenki az alanyi jogon járó családtámogatási ellátásokat. A család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkár tájékoztatójából kiderült, hogy augusztus 27-én ott lesz a számlákon a pénz. Tudják, hogy augusztus végén minden fillér számít. Éppen ezért született az a döntés, hogy a megszokottnál korábban, már augusztus utolsó napjaiban megkapja minden érintett az alanyi jogon járó családtámogatási ellátásokat. Novák Katalin családés ifjúsági ügyekért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a szeptemberben esedékes csa-

ládi pótlékot, gyest, gyermeknevelési támogatást augusztus 27-ig utalják a bankszámlákra, vagy erről postai értesítőt kapnak az érintettek. Az államtitkár azt mondta, hogy a kormány ezzel szeretné megkönnyíteni az óvoda-, illetve iskolakezdést a nehéz sorsú családok számára. A következő kifizetés ezt követően majd októberben lesz esedékes. Jáger      


 piros-kék fények

2015. augusztus 12.

Fotó: Pozsgai Ákos

Rettenetes baleset Jánoshalma közelében

Halas összefogott az évtized erdőtüzénél

Továbbra is vizsgálja a rendőrség annak a közlekedési balesetnek a körülményeit, amely másfél hete történt Jánoshalma határában a Kunfehértóra vezető úton. Egy Volkswagen gépkocsival akart megfordulni a jánoshalmi sofőr, amikor egy Fehértó felől Ritkán fordul elő az, ami július utolsó hetében megtörtént. érkező Lexus frontálisan beléhajtott. A balesetben mindkét gép- Szinte egy időben, Bács-Kiskun két szegletében több száz kocsi vezetője súlyosan megsérült. hektárnyi erdő, legelő, szántó állt lángokban. A helyi tűzoltóknak más megyékből érkező kollégáik segítettek. KiskunA baleset érdekessége, hogy helyszí- rult és az egyik útszéli fának csapó- halason fontos szerepe volt az önkénteseknek, akik igyekezni információk szerint a Volkswagent dott. A Lexus sofőrjét a mentősök a tek kiegészíteni a hivatásos mentőerők munkáját. Babud vezető férfi, egy néhány héttel koráb- közeli szántóföldön találták meg. A Jenő ezredes szerint köszönet illet minden segítőt. ban ugyanitt történt balesetben el- Volkswagen is letért az útról az üthunyt sógorának emlékére volt kint közés következtében, az út menti Már két napja tombolt egy hatal- A tűzoltók hozzáértése, valamint gyertyát gyújtani. A férfi már éppen árokban az oldalára borulva landolt, mas tűz Orgovány környékén, ami- az összefogás eredményes volt, a indulni készült, amikor megfordult a gépkocsi motorja kiszakadt, mint- kor Kiskunhalas mellett, a Hat-  második nap estéjére már azt leautójával és ekkor eddig tisztázatlan egy 60 métert repült, az útszéli nap- öles és a Gubodi út környéke bo- hetett mondani, az oltás dandárkörülmények között frontálisan üt- raforgótáblában találták meg. rult lángba. A hatalmas füstöt több ján túljutottak. között egy Kunfehértó felől nagy se- Hivatalosan egyelőre meg nem tíz kilométerről is látni lehetett. A – Köszönettel tartozunk minbességgel érkező Lexus gépkocsival. erősített információk szerint a Le- küzdelem a vörös kakassal nagyon denkinek, aki segített. VállalkoA baleset során a Lexust vezető kö- xus vezetőjénél felmerült az ittasság nehéznek tűnt, mivel a megyében zók, civilek ajánlották fel, hogy zépkorú kunfehértói férfi kirepült a gyanúja. rendelkezésre álló tűzoltók nagy akár kétkezi munkával is hozgépjárműből, az autója pedig felboKép-szöveg: P. Á. része a másik káresetnél végzett zájárulnak a munkánkhoz. Volsokszor emberfeletti munkát. tak, akik hellyel, élelmiszerrel, Kiskunhalasra minden bevethe- ásványvízzel, kávéval segítettek. tő erőt riasztottak a megyéből, sőt Mintegy 350 hektárnyi területet Szekszárdról, Székesfehérvárról, érintett a tűz, a nehézséget a szél, Szegedről, Kistelekről is érkeztek a szélsőséges terepviszony, vaegységek. A 350 hektárnyi terüle- lamint az jelentette, hogy foltokElőzetesbe került öt ember, köz- jai Rendőrkapitányság a banda több ten pusztító tüzet csak óriási ösz- ban égett az erdő, vagy éppen az tük három rendőr, akiket azzal tagjánál egyidejűleg tartott házku- szefogással lehetett megfékezni. aljnövényzet. A honvédség heligyanúsítanak, hogy embereket tatást, majd öt embert hallgattak A hivatásos és önkéntes tűzoltók, kopterei mintegy kétszáz köbmécsempésztek át a déli határon. ki gyanúsítottként. A megalapozott a honvédség helikopteresei, me- ternyi oltóanyagot zúdítottak a A Központi Nyomozó Főügyész- gyanú szerint a most lebukott rend- zőőrök, rendőrök, erdészek, civi- lángokra, ha ezt autókkal kellett ség által 2015. július 29-én őri- őrök figyelték az 51. számú főúton a lek dolgoztak elképesztő körülmé- volna megoldanunk, akkor gépjárműfecskendőből legalább félzetbe vett három, Bács-Kiskun járőrkollégáik mozgását, erről egy- nyek között. Megyei Rendőr-főkapitányság mással és civil társaikkal folyamato- Mindenki segíteni akart, volt százra, de vízszállítóból is harállományába tartozó rendőr san egyeztettek, majd a megszerzett olyan vállalkozó, aki komplett mincra lett volna szükség. A légi szolgálati jogviszonya 2015. jú- információkkal segítették civil tár- brigádját vitte ki lapátostól az er- tűzoltás igen hatékony volt. Solius 30-ai hatállyal megszűnt – saikat abban, hogy az illegális határ- dőbe. Azt mondta: volt ugyan az- kat segített az eső, amely a legközölte a rendőrség. átlépőket szállító gépjármű hatósági napra más munkája is a csapat- jobbkor érkezett meg – fogalmanak, de szükség volt rájuk, ezért zott Babud Jenő ezredes, aki az ellenőrzését elkerüljék. Hercegszántó térségében műkö- Az ügyészség indítványára a Szege- jöttek. Diákok, egyetemisták, fi- oltási munkálatokat irányította dő embercsempész hálózatot buk- di Törvényszék Katonai Tanácsa az atalok, nők, férfiak jöttek Halas- a helyszínen. Voltak olyan halasi tatattak le és kaptak el a rendőrök öt őrizetbe vett személy előzetes le- ról, Imrehegyről, sőt Mélykútról tűzoltók, akik szolgálataik során is. Tudták, minden dolgos kézre mindkét káresetnél dolgoztak. múlt szerdán. A Bács-Kiskun Me- tartóztatását elrendelte. Jáger L. gyei Rendőr-főkapitányság és a BaP. Á. szükség lesz.

Embercsempész rendőrök buktak le


gyász 

2015. augusztus 12.

A gondos kezelés, ápolás ellenére balesete után két hónappal elhunyt P. Szabó Károly. A volt önkormányzati képviselőt, köztiszteletben álló vállalkozót életének 67. évében érte a halál. Mint arról korábban beszámoltunk, súlyos baleset érte P. Szabó Károlyt. Május 24-én, az esti órákban kerékpárral tartott hazafelé, amikor kertvárosi otthonától alig 200 méterre elütötte őt egy mögötte haladó autó. A sofőr egy 38 éves halasi férfi volt. A volt önkormányzati képviselő, köztiszteletben álló vállalkozó életveszélyes sérüléseket szenvedett, mentővel a szegedi klinikára szállították. Onnan Kiskunhalasra, majd Kalocsára került. Ott érte a halál múlt pénteken. P. Szabó Károlyt kiváló agrárszakemberként, vállalkozóként ismerték városszerte. Szerette a várost, közéleti szereplőként is Kiskunhalasért munkálkodott. 2002-2006 között tagja volt a képviselő-testületnek, szakbizottságokban is bizton számíthattak tapasztalatára, tudására. A Sikeres Halasért Társaság tagjaként még képviselői mandátumának lejárta után is igyekezett tenni a városáért. Agrárszakemberként a Halasmédia Szerkesztősége is mindig számíthatott mértékadó nyilatkozataira. P. Szabó Károlyt 67 éves korában érte a halál.

Búcsú Várnai Lászlótól Tragikus hirtelenséggel, életének 64. évében elhunyt Várnai László, aki 8 éven át a város polgármestere, négy évig országgyűlési képviselője és alpolgármestere volt. A politikustól százak búcsúztak el a Csipkeház udvarán megtartott gyászszertartáson. Várnai Lászlót az alsóvárosi római katolikus temetőben helyezték végső nyugalomra. A családtagok mellett barátok, volt kollégák, munkatársak, korábbi és a térségi polgármesterek, halasi polgárok, ismert vállalkozók, volt politikai ellenfelek is tiszteletüket tették az életének 64. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Várnai László gyászszertartásán a Csipkeház kertjében. Százak jöttek el, hogy leróják kegyeletüket Kiskunhalas volt polgármesterének és országgyűlési képviselőjének ravatalánál. A politikus 1990 óta fontos szereplője volt a halasi közéletnek, az első szabadon választott testületnek is tagja volt. 1994-1998 között nemcsak szeretett városáért Kiskunhalasért, hanem az egész kistérség boldogulásáért, fejlődéséért munkálkodott országgyűlési képviselőként. 1998-2002 kö-

zött Kiskunhalas alpolgármestere, majd 2002-2010 között a város polgármestere volt. Ezt követően a halasi csipkéért munkálkodott. Várnai László polgári búcsúztatóján Halla Zoltán idézte fel az elhunyt életútját, majd Balogh László, a BácsKiskun Megyei Közgyűlés korábbi elnöke emlékezett meg a politikusról. – Váratlanul, hirtelen ment el. Ha jellemeznem kéne, azt mondanám róla, okos, művelt ember volt, aki szerette és minden erejével fejlesztette szeretett városát, Kiskunhalast. Emberi és polgármesteri tisztessége kétségbevonhatatlan, határozott vezető volt, ha megígért valamit, azt tartotta is. Koncepciózus volt, nem szerette a rögtönzéseket. Akik 20 éve a barátai voltak, most is azok. Az elveit, a baloldaliságát soha nem ad-

fotók: anda péter

Elhunyt P. Szabó Károly

ta fel. Mindig felkészült volt, már országgyűlési képviselőként is arra várt, hogy szeretett városáért munkálkodjon. A polgármesteri életútja pedig tiszteletet parancsoló volt. Igazán nagyot Kiskunhalas vezetőjeként alkotott. Egyik barátja úgy fogalmazott, hogy Laci gondolatai nem vízben oldódó gondolatok voltak – emlékezett dr. Balogh László. A közeli barátok nevében Kószó János köszönt el az elhunyttól. Ő az állami gazdaságban, majd a képviselő-testületben is együtt dolgozott Várnai Lászlóval és abba a szűk körbe tartozott, akinek a szava mértékadó volt. – Sok kis társaságot hoztál létre magad körül, de minden oldaladat valószínűleg egyikünk sem ismerte meg. Színes egyéniségedből különböző helyzetekben más és más jellemző tulajdonságod mutatkozott meg. Szerintem te alapvetően érzelemvezérelt, szenvedélyes ember voltál, egyik meghatározó jellemvonásod a barátaid, munkatársaid iránti hűség volt. Akiket megszerettél mindenben számíthattak rád, ha kellett, feltétel nélkül mellettük álltál. Barátaid, barátságaid, haveri köröd 3040 év távlatúak voltak, igen keveseket fogadtál be ebbe a körbe. A világ megismerésének vágya életed végén élt benned, olvasás mellett kerested az alkalmat azokra a beszélgetésekre, vitákra, amelyek alkalmasak voltak szellemi horizontod tágításá-

ra, nézőpontod gazdagítására – emlékezett Kószó János, aki saját szavai után felolvasta Rigó Béla búcsúlevelét. A halasi kötődésű költő szoros barátságot ápolt Várnai Lászlóval. Búcsúja személyes volt, a humoros, többször pedig elgondolkodtató szavak mögött ott volt a férj, a politikus, a városért minden eszközzel tenni akaró közéleti személyiség, a barát, a munkahelyi vezető, Várnai László személyisége. A polgári szertartást követően a gyászmenet átvonult az alsóvárosi római katolikus temetőbe, ahol végső nyugalomra helyezték. Ott Mester Sándor és Szalai Mihály, egykori osztálytárs köszönt el az elhunyttól. Jáger Levente


 népvándorlás

2015. augusztus 12.

Naponta 200-250 migráns fordul meg a kiskunhalasi vasútállomáson, mióta a városban megkezdte működését az idegenrendészeti gyűjtőpont a Szegedi úti volt honvédségi laktanyában. A szerb-magyar államhatáron illegálisan érkező migránsok 1-2 napot töltenek a halasi táborban, a regisztráció után 48 órán belül kell tovább utazniuk a számukra kijelölt befogadó állomásra. Az egyre fokozódó migrációs helyzet miatt komoly feladat hárul a hatóságok mellett az önkéntes civil segítőkre is, akik napi 10-12 órában látják el feladatukat a halasi vasútállomáson. A Migrációs Szolgálat (MigSzol Halas) önkéntesei tolmácsolnak, útbaigazítanak, vízzel, élelemmel, és ha szükséges, ruhákkal látják el a vonatra várakozó menekülteket. – Több esetben segítettünk már sérült menekülteknek is. Egy alkalommal egy 15 éves afgán kislányt kellett kórházba szállítani, nyílt, harapott seb volt a lábán, másik alkalommal egy várandós kismama szorult segítségre, legutóbb pedig egy lázas beteg orvos volt a menekültek között, segítettünk beszerezni a szükséges gyógyszert – magyarázta érdeklődésünkre Fodor Mária, a MigSzol Halas csoport egyik vezetője.

Megerősített rendőrség és vasútőrség

A vasútvállalat a menekültek legrövidebb időn belüli, pót- és helyjegymentes, kulturált körülmények közötti elszállítása érdekében napi kapcsolatot tart a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal, az ORFK-val és a területileg illetékes rendőrséggel is. Mivel a társhatóságoktól tájékoztatást kapnak a menekültek napi számáról, így köny-  nyebben tervezhetővé válik az is, mikor kell pluszszerelvényt forgalomba állítani. A rendkívüli migrációs helyzet miatt a MÁV alapos adatelemzés után átszervezte a vagyonőri vonatkísérést, s ennek kapcsán különösen nagy figyelmet fordítanak a migrációs útvonalakon közlekedő vonatokra – közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága. A kiskunhalasi vasútállomáson és a városban a migránsok által használt útvonalakon folyamatos a rendőri jelenlét. A készenléti rendőrség gépkocsis és gyalogos járőrszolgálata a nap 24 órájában jelen van, a városi rendőrkapitányság és a határrendészet szolgálatai is rendszeresen ellenőrzik a kiemelt útvonalakat, a köztereket és parkokat. Egyetlen, a migránsok által okozott rendzavarásAz önkéntesek több mint három hete ról vagy más komolyabb problémáról vannak jelen a halasi vasútállomáson, sem érkezett információ. van köztük középiskolás, egyetemista, Kiszivárgó információk, pedagógus, vállalkozó, szociális, egészrendőrségi cáfolat ségügyi munkatárs is. Sokat segítenek abban, hogy a Szegedi úti idegenren- A Szegedi úti idegenrendészeti gyűjdészeti gyűjtőpontról kiengedett mig- tőtáborból napi rendszerességgel sziránsok zökkenőmentesen utazzanak várognak ki információk kisebb-natovább a számukra kijelölt befogadó gyobb rendzavarásokról, valamint, hogy a migránsok megszöknek a táborállomásra. ból. A rendőrség hivatalos közleménye Naponta ezerével utaznak szerint azonban ezek az információk Jelenleg három vasútállomáson je- nem felelnek meg a valóságnak, a kislentkeznek a bevándorlók: Kiskunha- kunhalasi táborban nem lázadtak az illasról naponta átlagosan kétszáz-két- legális bevándorlók. százötven, Szegedről hét-nyolcszáz és – „Az idegenrendészeti előállítóban Pécsről ötven-hetven migráns szállí- és a településen a rendőrség fenntarttásáról gondoskodik a MÁV Start, a ja a közrendet és a közbiztonságot” – jogszabályi előírások szerint – közöl- áll többek között a rendőrség hivatalos te a MÁV kommunikációs igazgatósá- közleményében. A Bevándorlási és Álga. A cél az utaztatás, illetve az, hogy a lampolgársági Hivatal ugyanakkor lebevándorlók minél gyorsabban, a be- vélben elismerte, hogy az elmúlt nafogadó állomásokon történt regisztrá- pokban valóban több menedékkérő ciójukat követően negyvennyolc órán migráns engedély nélkül elhagyta a belül eljussanak a számukra kijelölt kiskunhalasi gyűjtőtábort, akiket sikemenekülttáborba, Debrecenbe, Bics- rült közülük másodszor is elfogni, idegenrendészeti őrizetbe került. kére vagy Vámosszabadiba.

Itt és most kell k Menekülttábor épül a Szegedi úton

Néhány napja megerősítést nyert, amit már jó ideje sejteni lehetett, hogy hamarosan egy több mint 2000 fő befogadására alkalmas menekülttábor épül Kiskunhalason. A Magyar Közlöny múlt csütörtöki számában megjelent kormányrendelet szerint új, őrzött menekültügyi és migrációs befogadóközpont épül Kiskunhalason, több száz új munkahelyet is teremtve. A beruházás megvalósításával összefüggő hatósági ügyeket a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította – olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányrendeletben. A Kiskunhalas Menekültügyi és Migrációs Központ a Szegedi út 73-75. szám alatti ingatlanon épül meg. A kormányrendelet értelmében a beruházással kapcsolatban nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye. A koordinációs feladatok ellátásával a kormány a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezetőjét bízza meg.


2015. augusztus 12.

fotók: pozsgai ákos

Egyeztetés a városházán

kezelni

Közben a rendőrség, az egyházak és a civil szervezetek bevonásával egyeztető tárgyalást kezdeményezett és hívott ösz-  sze Fülöp Róbert polgármester és Bányai Gábor országgyűlési képviselő a napokban a halasi városházára, ahol a fokozódó migrációs helyzetből adódó szükséges teendőket tűzték napirendre. A tanácskozás résztvevői konkrét javaslatokat fogalmaztak és foglaltak írásba. A pontokba szedett javaslatok között szerepel többek között esetleges külön migráns vonatok indítása annak érdekében, hogy a befogadó állomások felé minél gyorsabban és zökkenőmentesebben jussanak el a menedékkérők. A javaslatok között szerepel továbbá, hogy a vasútállomáson önkéntes civil és egyházi segítő munkát végzők számára a MÁV a jelenleg üresen álló volt utasellátó helyiségében raktározási és logisztikai céllal helyet biztosítson, amely jelentősen javítana a migránsokat segítő önkéntesek munkakörülményein. A konkrét javaslatokat levélben eljuttatják a miniszterelnökséghez és az illetékes szakminisztériumokhoz is.

Fegyveres őröket toboroznak A Belügyminisztérium megkezdte a fegyveres biztonsági őrök toborzását az új menekülttáborok őrzésére. Egy korábbi kormánydöntés értelmében 1358 őrt vesznek fel, ők többek között a gyűjtő-elosztó központként működtetendő halasi tábort is őrzik majd. Kiskunhalasra 300 fegyveres biztonsági őrt keresnek felvételre, a helyi munkaügyi kirendeltségen már lehet jelentkezni az állásokra. Az új táborok őrzésére 191 új rendőr felvételére is felhatalmazást kapott a Belügyminisztérium. Mint ismert, a kormány 22,2 milliárd forinttal megemelte a kerítésépítésre és a menekültekkel kapcsolatos más kiadásokra fordítható összeget, a biztonsági őrök és a rendőrök felvételét is ebből finanszírozzák majd. Régóta élnek itt migránsok A kiskunhalasiak az elmúlt húsz évben már hozzászokhattak a menekültek jelenlétéhez, hiszen előbb a szerb-horvát, majd a koszovói válság idején tömegével érkeztek migránsok a délszláv térségből Magyarországra. A Mártírok úti rendőrségi központ területén, valamint a Fazekas Mihály utcában évek óta működik idegenrendészeti őrzött szállás. Új munkahelyek – A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjétől kaptam a tájékoztatást, mely szerint 300 fő körüli fegyveres biztonsági őr felvételét tervezik a városban – nyilatkozta lapunknak

Fülöp Róbert polgármester, aki abban bízik, hogy a létszám nagy részét helyi munkaerővel töltik fel. A városvezetőtől kapott információk szerint a helyi munkaügyi kirendeltségen már meg is hirdették az állásokat. A Halasi Tükör információi szerint további munkatársakat is keresnek a menekültügyi és migrációs központba, szociális munkásokra, adminisztrátorokra, és vélhetően még több tolmácsra lesz szükség. Sajtóinformációk szerint a zárt befogadó állomáson azokat az illegális határátlépőket helyezik el, akik nem kapták meg a menekültstátuszt, ezért kitoloncolják őket.

népvándorlás 

Többen építenék a kerítést Kelebiára hívta össze a megyei védelmi bizottság rendkívüli ülését Kovács Ernő megyei kormánymegbízott, mint a megyei védelmi bizottság elnöke. Az ideiglenes biztonsági határzár építésével érintett települések és szervezetek vezetői társaságában egyeztetés folyt a migráció aktuális helyzetéről, illetve a kerítés építésével kapcsolatosan elvégzendő feladatokról. A kormánymegbízott megállapította, hogy az ideiglenes biztonsági határzár építésével kapcsolatos feladatok ellátása a megyében összehangoltan, jól működik. Huszár János vezérőrnagytól a jelenlévők megtudhatták, hogy a határzár nyomvonalát a megye teljes területén kijelölték. A munkálatokkal igyekszenek a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozni a lakosságnak, de ettől függetlenül is megértésüket és türelmüket kérte. Nem lesz rés a határzáron Kelebiánál Egy internetes portál hívta fel rá a figyelmet, hogy Kelebiánál és Röszkénél is kell, hogy rés maradjon a drótkerítésen a vonatok miatt. A Magyar Honvédség vasúti sínpárra – értelemszerűen – nem épít műszaki zárat. A határ zárásának biztosítása ezeken a szakaszokon a rendészeti szervek feladata lesz – válaszolta a Belügyminisztérium a felvetésre, hogy milyen megoldással zárják majd le a szerb határt a migránsok elől azon a két helyen, ahol átmegy a vonat. A rendőrség kiemelten őrzi majd

Dávid Károly, Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitány beszámolójában kiemelte, hogy az ugrásszerűen megemelkedett migráció miatt az eddig rendkívül jól működő határőrizeti feladataiknál új stratégiát kell alkalmazniuk. Az ideiglenes biztonsági határzár elkészültét követően elsődleges célja lesz a rendőrségnek, hogy ezt a vonalat biztosítsa. A rendőrséget személyi állománya és technikai felszereltsége tökéletesen alkalmassá teszi a feladat ellátására. Álláspontja szerint a határzár és annak ilyen fajta biztosítása az illegáEU-támogatás lis határátlépések lehetőségét szinAz EU újabb 19 milliárdos támogatást te kizárja. ad Magyarországnak, hogy javítsa a meÉrtesítik nekültek befogadására szolgáló kapaaz ingatlantulajdonosokat citásokat, illetve a határok biztonságát. Az Európai Bizottság 2,4 milliárd eurós A Kormányhivatal illetékes vezetámogatást hagyott jóvá hétfőn a 2014- tői elmondták, hogy az ingatlan2020-as időszakra tizenkilenc EU-tag- nyilvántartásban az érintett ingatlaország megsegítésére, ezen belül 64,1 nokra a közérdekű használati jogot bejegyezték, erről a tájékoztató lemillió eurót Magyarország kap.

velek kiküldése folyamatban van. A szükséges intézkedések megtörténtek az erdőművelési ágú területek tekintetében is. Az érintett ingatlanok tulajdonosai az igénybevett területek vonatkozásában hamarosan megkapják a kártalanítási határozatokat is. Többen építenék a kerítést, mint kellene A Hivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője tájékoztatta arról a jelenlévőket, hogy a közfoglalkoztatottak toborzása az építési feladatok ellátásához várakozáson felüli eredményekkel zárult. Bács megyében jelenleg több közfoglalkoztatott vállalna ezen a területen munkát, mint amire előzetesen igény mutatkozik. Kovács Ernő kormánymegbízott polgármesteri kezdeményezésre külön kérte a Honvédelmi Minisztérium illetékes munkatársait, hogy a nyomvonalba eső, adott település közösségi értékét képező emlékművek tekintetében az érintettekkel helyszíni bejárás keretében személyesen egyeztessenek, és lehetőségük szerint keressenek megoldást arra, hogy azok a helyükön, vagy ahhoz közel maradhassanak. Összeállította: Pozsgai Ákos


 ünnep

2015. augusztus 12.

Szent István Nap Kiskunhalason Augusztus 20-án államiságunk legjelentősebb ünnepét őrizzük több mint ezer éve. És ugyanezen a napon adunk hálát a termőföldben érlelt, kenyeret adó gabonáért. A templomokban megáldják és megszentelik az új kenyeret és tisztelettel emlékezik az ország arra a királyra, akinek tettei meghatározó erővel bírnak napjainkban is. István király a magyarság legnagyobb közéleti etalonja ma is, nem véletlen avatták szentté halála után fél évszázaddal, pontosan 55 évvel. A kereszténység szilárd alapjait tette le. A megyerendszer, az egyházmegyék kialakítása, templomok építtetése, törvényei örökérvényűek. Neki köszönhetően lettünk Mária országa azzal, hogy a Szűzanya oltalmába ajánlotta Magyarországot, ahol az isteni gondviselés nem vonható kétségbe 2015-ben sem. István király intelmeit jó lenne tantervbe iktatni és kötelező leckeként tanítani és megtanulni! A mai értékvesztett világban kétségbeesve húzzuk elő a fiókból a szentistváni gondolatokat és ezen az egy napon, augusztus 20-án ünnepelünk. Kiskunhalason is! A Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében színvonalas rendezvényre hívjuk és várjuk a város minden polgárát, apraját és nagyját. Ilyen sem volt még Halason, az ünnep pedig attól lesz egy városé, egy közösségé, ha tudunk együtt ünnepelni, ha képesek vagyunk egy közös érték mentén, közös ügyet szolgálva összefogni. Az idei ünnepség a szokottnál jóval gazdagabb programokkal várja vendégeit. A zenei és kulturális csemegék mellett igazi különlegességnek és látványosság-

Program: 10.00 Zászlófelvonás 10.15 Ünnepi műsor 11.00 Ökumenikus Istentisztelet 12.00 Kenyérszentelés

nak számít majd az esti tűzijáték. A rendezvény érdekessége és nagyszerűsége lesz az a jótékonysági lecsófőzés, melynek teljes bevételét a Semmelweis-kórháznak ajánlották fel a szervezők. A Sóstó Csárda és a Dzabakusz Kft. kooprodukciójában, Sós Dezső mesterszakács egy hatalmas üstben készít közel ezer adag lecsót a Zenepavilonnál. A tervek szerint délután fél 5-re elkészülő ételt bárki megkóstolhatja. Ehhez előzetesen egy „lecsókupont” lehet és érdemes megvásárolni 800 forintért a Halas Televízió Szerkesztőségében (Bethlen Gábor tér 7/D), hogy ne a helyszínen kelljen vesződni a kuponváltással. Az így befolyt teljes összeg, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház sürgősségi osztályára kerül. Jöjjön el Ön is családjával, barátaival, egyen és tegyen jót, segítsen a betegeken augusztus 20-án, este pedig gyönyörködjünk együtt a színes tűzijátékban!

12.30 Fúvós koncert 14.00 Óriás bogrács-tűzgyújtás 14.30 Fekete Hollók Rendjének középkori bemutatója (párbajok, íjászat, tábori élet, fegyverbemutatók, stb.) Interaktív programok 16.00 Sin Seekas 16.30 Jótékonysági ételosztás 17.00 Kloggs 18.30 Rocklife 20.00 Why Not 21.00 Tűzijáték 21.30 Gypo Circus

23.00 5Non Bonds Szeretettel várjuk a rendezvények helyszínén, Kiskunhalas főterén!


2015. augusztus 12.

ajánló 

Nagy dobásra készülnek a szüret szervezői

Hagyományőrző, ugyanakkor minden korosztály számára szórakoztató programot szeretnének szervezni a Halasi Média és Kultúra Kft. munkatársai a Szüreti Napokon. Szeptember 11-13. között ismét a halasi főtéren lesz Kiskunhalas egyik legnagyobb rendezvénye. Ezúttal is két színpad épül majd, újdonság lesz, hogy a borkedvelők kedvenc helyszíne ezúttal a tervek szerint a megújult városháza udvarára kerül. A nagyszínpadon fellép többek között Tóth Gabi és zenekara, valamint a Carbonfools, amely mint megtudtuk:

nagyon készül a koncertre, ezért különleges fellépést ígért a szervezőknek. Ráadásul ez lesz a zenekar utolsó fellépése idén Dél-Magyarországon. Élőben hallgathatjuk, nézhetjük még a Tárkány Műveket, Murielt, a Neméranevemet is. A szervezők gondoltak a gyermekekre is, nekik a Natura Tanya segít, a helyi íjászok és kézműves foglalkozások biztosítanak hasznos időtöltést az eddigiektől nagyobb területen. A Szüreti Napok egyik legnagyobb látványossága minden évben a menet. Idén színesebbnek ígérkezik a sokadalom, amelybe civilek, isko-

fotó: carbonfools.com

Visszaköltözik a főtérre a Szüreti Napok rendezvénysorozata, amelyet idén a Halasi Média és Kultúra Kft. szervez. Két színpad, borudvar, hatalmas gyermekjátszó, a Carbonfools és Tóth Gabi nagykoncertje, valamint minden eddiginél színesebb menet várja majd az érdeklődőket szeptember 11-13 között.

Idén utoljára Halason lép fel a Carbonfools Dél-Magyarországon lák, sportegyesületek is becsatlakoznak majd. Ezúttal is lesz szüreti utcai futás, ebben a lakossági kocogás mellett megrendezik majd a Kis Roland Emlékversenyt is. A tervek szerint több vásáros lesz majd a té-

ren, de a szervezők továbbra is várják az érdeklődők jelentkezését. Részletes programok, folyamatos információk a Halasmédia Halasi Szüreti Napok facebook oldalán. HT

Halasi roma gyerekek balatoni nyaraláson

Lezárult a városközpont felújítása

Halasi cigány gyerekek töltöttek egy hetet Balatonon, Zamárdiba az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) szervezésében. A program keretében országosan 250 fiatalnak biztosítottak lehetőséget az üdülésre. Bács megyéből, Kiskunhalasról 20 fiatal utazott.

Csaknem egymilliárd forintból megújult Kiskunhalas városközpontja. A költségek kétharmadát az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap állta – közölte a város önkormányzata.

– Olyan családok gyermekei vettek részt a balatoni nyaraláson, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy elmenjenek üdülni – mondta el érdeklődésünkre Szűcs Csaba, Kiskunhalas roma ügyekért felelős alpolgármestere, aki Ajtai Tiborral, az Országos Roma Önkormányzat képviselőjével közösen szervezte a gyerekeknek a nyári táborozást. – A gyerekek számtalan közös programon vehettek részt; ügyességi játékok, foci, kirándulások, helyi nevezetességek megtekintése és sok-sok fürdés volt minden nap – sorolta Ajtai Tibor, aki elmondta azt is, hogy a

A közlemény szerint a 2014-ben megkezdett beruházás eredményeként felújították a városháza és a piaccsarnok külső homlokzatát, lecserélték a főtér burkolatait, és egy új csobogó, valamint a centrumot átszelő kerékpárút is elkészült. A kivitelezést két halasi székhelyű cég, a Merkbau Kft. és a Modinvest Kft. közösen nyerte el. A városháza nagy változáson ment keresztül, az épületet az eredeti állapotok szerint állították helyre. Akadálymentesítettek is: a városháza udvarából rámpa vezet az épületbe, és liftet is építettek. A piaccsarnok homlokzata is

táborozás semmibe nem került a szülőknek, az üdülés teljes költségét az ORÖ fedezte. A gyerekekkel három kísérő felnőtt is utazott, akik felügyeltek rájuk. Ajtai Tibor hangsúlyozta: az Országos Roma Önkormányzat nyitott a halasi önkormányzattal és a helyi cigányság vezetőivel a szoros együttműködésre. Szűcs Csaba alpolgármesterrel közösen újabb programokon dolgoznak, hamarosan 30 halasi cigány család vesz részt egy állattartó tanfolyamon, ami után malacot és baromfikat kapnak majd, hogy maguk neveljék a számukra szükséges háztáji állatokat. P. Á.

megújult, halasicsipke-motívumokat festettek a falára. Új burkolatot kapott a főtér, a közepén pávamotívumot alakítottak ki, amelynek alapját szintén a halasi csipke adta. A városközpontban újdonság az ingyenes, jelszó nélkül használható wifi is. Kép-szöveg: P. Á.


2015. augusztus 12.

Kulturális utunk Egy olyan szobor szerepel a Kulturális Út mai állomásán, amelyet éppen öt esztendeje avattak fel a halasi főtéren. Olyan kiváló polgárnak állít emléket, akinek munkássága történelmi jelentőségű volt Kiskunhalas életében. A kezdeményezés, hogy Nagy Szeder István tettei előtt köztéri alkotással tisztelegjenek, gyorsan befogadásra lelt a városban. A szobor előtt sokan elsétálnak, a városháza és a világháborús emlékművek közelsége szintén vonzza az érdeklődőket. Tartsanak ma is velünk, ismerjük meg az alkotás történetét.

Nagy Szeder István szobra Nagy Szeder István a Halasi Norma megalkotója, kisgazda demokrata, helytörténész, aki 1956 novemberében Kiskunhalason békésen levezényelte a választásokat. Ennek eredményeképp 1956 őszén, az országban egyedülálló módon demokratikus szavazást tartottak, amelynek eredményeképp nagy fölénnyel nyert

a Nagy Szeder István által vezetett Kisgazda Párt. Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke, az országgyűlés akkori alelnöke egy temetői megemlékezésen vetette fel a szoborállítás gondolatát. 2010ben összefogott a város, sőt az ország több tájékáról is érkeztek felajánlások. A szobor helyét Kiskunhalas centru-

mában, a világháborús emlékművek szomszédságában jelölték ki. Az alkotásra egy Csongrád megyei művészt, Lantos Györgyit kérték fel. A szobrásznőnek több, történelmi köztéri alkotása van, és az ő keze munkáját dicsérik a második világháborús emlékművek Deszken, valamint Csongrádon. Az ő alkotása a kilencvenes évek elején felavatott soltvadkerti szőlős ivókút is. A Nagy Szeder István szobor ünnepélyes felavatása 2010. november elején volt. A kitaláló, legfőbb anyagi és erkölcsi támogató Lezsák Sándor mellett Pajor Kálmán, az 56-os Emlékbizottság elnöke mondott köszöntőt. Kiderült, hogy nemcsak Kiskunhalasról, hanem Budapestről, Tökölről, Kecskemétről és Dunavecséről is támogatták a mellszobor létrehozását. Az avató rangját tovább emelte, hogy Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti ér-

fotó: jáger levente

10 értékmentõ

sek is részt vett az ünnepségen. Azóta, minden esztendőben a városi 1956-os ünnepségek fontos eseménye a koszorúzás Nagy Szeder István szobránál.

Isteni fény és emberi árnyék az egyház arcán Ezzel a mottóval került megrendezésre immár huszonnegyedik alkalommal a Bugaci Ifjúsági Lelkigyakorlatos Tábor a Móricgát és Bugac között elterülő Hittanyán. Az egyhetes táborban, melynek története lassan negyed évszázadra tekint vissza, ismét több, mint százhúsz fiatal és gyerek vett részt. A cím jól érzékelteti a témát, amely köré a rendezvény előadásai és csoportfog- ház számára a család hagyományos lalkozásai szerveződtek. fogalma és felépítése? Miért nem fogadja el végre az élettársi kapcsolatoA keresztény fiatalok – csakúgy, kat, miért nem engedélyezi a válást, mint minden hitét megvallani merő a homoszexuálisok házasságát stb.? ember – gyakran találkoznak az egy- Miért van egyáltalán annyi tilalom, házat érő kritikákkal, akár jogos, akár annyi szabály az Egyház erkölcsi tamegalapozatlan bírálatokkal. Vádak nításában? Nem kellene engedni jobkerülnek elő a múltból, az egyház két- ban a világ liberálisabb szellemének? ezer éves történetének folyamatából. Miért ne alakíthatná ki mindenki maPéldául a keresztes háborúk, az ink- ga a vallásgyakorlás neki legmegfelevizíció, a vallásháborúk szörnyűségei lőbb módját? Mi a bajunk a „maguk és egyéb fájdalmas árnyoldalak. Ter- módján vallásos” emberek individumészetesen kiragadva a korabeli tör- alista beállítottságával? Vagy éppen téneti kontextusból, gyakran eltúloz- miért nem tudunk már túllépni a pava az áldozatok számát, kiszínezve és pokat, szerzeteseket kötő cölibátueltorzítva a már elég jól kutatható té- son? Nem életidegen ez az életforma nyeket. Ugyanakkor megfeledkezve manapság? Főleg, amikor látjuk az Isarról, hogy mennyi érték volt jelen tennek elköteleződő személyek bűneakkor is a Katolikus Egyházban, mi- it, botlásait is ezen a téren! Általában lyen sokat köszönhetett akkoriban is ezekkel a kérdésekkel találkoznak az az emberiség Krisztus hiteles követő- Egyházhoz tartozni akarók a kétkeinek. Erről beszélt két előadásban is dők vagy keresők részéről a leggyakMiklós Péter történész, a Szegedi rabban. Ezekről a témákról beszéltek Tudományegyetem professzora. a fiatalokhoz és a gyerekekhez a megMég fontosabb volt azonban, hogy hívott előadók: Farkas István piaaz egyházat érő mai kritikákkal foglal- rista atya, Lengyel Donát ferences kozzunk: Miért olyan fontos az Egy- szerzetes, Dr. Finta József, Kiss

József, Ruskó Norbert, Bobek Tamás és Seffer Attila, az egyházmegye papjai. Az előadásokról a fiatalok kisebb csoportokban beszélgettek, gondolkodtak tovább. Bízunk abban, hogy a résztvevők sokkal tisztábban látnak ezekben a manapság vitatott kérdésekben, mint korábban, és hitelesebb, meggyőzőbb válaszokat tudnak adni. Beer Miklós váci püspök atya a jövő nagy kihívásairól is beszélt: a migráció problémáiról, a gyökeresen átalakulni látszó európai társadalomról, s benne a keresztény fiatalok, közösségek szerepéről, feladatairól. A tábor programja meglehetősen sűrű és feszített volt, de a fiatalok – talán éppen ezért – nagyon is jól érezték magukat. Istenhez való közelségüket segítették a gitáros énekekkel kísért mindennapi szentmisék, a közös imák, az egész éjszakás szentségimádás, a papokkal, szerzetesekkel való személyes beszélgetések. A rendezvény záró szentmiséjét Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, az egyházmegye főpásztora tartotta. A

közösségi életben való előrehaladást szolgálta a sok egyéb program: a játékok, kézműves foglalkozások, az egymás érdekében végzett közös munkák, tánctanítások, a túrák stb. Nagy segítséget jelentett számunkra a sok adomány, amely lehetővé tette, hogy idén is nagyon olcsón teremtsünk lehetőséget a táborban való részvételre. Támogatta rendezvényünket a Kalocsa-Kecskemé-  ti Főegyházmegye, a Kiskunhalas-Alsóvárosi Misszió Alapítvány, a BácsKiskun Megyei Rendőrfőkapitányság, a Kalocsa-Kecskeméti Főgyházmegyei Karitász, valamint számos magánszemély, szülők és jóakaratú emberek. A legtöbb résztvevő Kiskunhalasról és Helvéciáról érkezett az idei táborba, de természetesen az egyházmegye számos települése képviseltetve volt. Most is – mint minden évben – azzal az elhatározással tértek haza a fiúk és lányok, hogy „jövőre újra ugyan-  itt találkozunk!” Dr. Finta József érseki helynök, plébános, táborvezető


2015. augusztus 12.

hirdetmény 11

HIRDETMÉNY Kiskunhalas Város Önkormányzata a Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2011. (XII.21.) Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló önkormányzati rendelete alapján nyilvános pályázatot hirdet az Önkormányzat tulajdonában lévő alábbi költségalapú bérlakások bérleti jogának megszerzésére:

A pályázat benyújtására rendszeresített formanyomtatványokat átvenni és azokat benyújtani 2015. augusztus 10-től 2015. augusztus 28-ig lehet a Halasi Városgazda Zrt. 6400 Kiskunhalas, Bem u. 1. szám alatti központi irodájában. Pályázni csak a „Pályázati adatlap” kitöltésével és benyújtásával lehet. A kitöltött pályázatokat kérjük zárt borítékban, SZEMÉLYESEN leadni központi irodánkban. A pályázati felhívás és a Pályázati adatlap az Önkormányzat hivatalos honlapján a www.kiskunhalas.hu címen letölthető formátumban is elérhető. Pályázatnak tartalmaznia kell: - pályázó személyi adatait, lakcímét - az együttköltözők jövedelem igazolását - büntetőjogi felelősség tudatában tett nyilatkozatot arról, hogy a tulajdonában, illetőleg haszonélvezetében nincs beköltözhető lakás, vagy családi ház - a pályázó nyilatkozatát arról, hogy az előzetes egyösszegű befizetésre vonatkozó kötelezettségvállalásának – pályázat nyertesség esetén – az elbírálásban hatályban lévő bérleti díj mértéke szerint tesz eleget - a vállalt egyösszegű befizetés hónapra és pénzösszegben meghatározott mértékét - pályázó maximum három lakásra pályázhat, azokat RANGSOROLVA /a lakás pontos meghatározásával (épület, lépcsőház, emelet, ajtószám megjelölésével)/, - számlakivonatot a pályázat során vállalt egyösszegű befizetés fedezetének meglétéről (lakáselőtakarékosság, vagy más jellegű megtakarítás fedezetként való felhasználása esetén, a megtakarítást kezelő pénzintézet igazolása a pályázó rendelkezésére álló pénzösszegről, illetőleg annak kifizetésének határidejéről) - nyilatkozatot a bérleti jogviszony tartamáról (határozott, de legfeljebb 3 év időtartamra) Pályázati feltételek: A költségalapon meghatározott lakbérű bérlakások bérletére kiírt pályázaton a.) pályázatot nyújthat be bármely természetes személy, akinek, illetve a vele együtt költöző közeli hozzátartozójának és más, vele együtt költöző személynek nincs a tulajdonában a településen beköltözhető ingatlana, ingatlan haszonélvezeti, vagy más jogcímen használati joga a pályázat benyújtásakor , és b.) aki állandó vagy ideiglenes kiskunhalasi lakóhellyel rendelkezik, továbbá c.) olyan igazolt jövedelemmel rendelkezik a pályázó, illetve a ve-

le együttköltözők, amely biztosítja azt, hogy az egy főre jutó jövedelem összege legalább a mindenkori nyugdíjminimum 150%-a (42.750,- Ft) kell, hogy legyen. d.) Az előzetesen vállalt egyösszegű befizetés ( óvadék ) minimum 3 havi, maximum 12 havi lakbérnek megfelelő összeg lehet,amely a bérleti szerződés megszűnésekor a lakás rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotba történő visszaadásának biztosítéka. e.) A pályázatok elbírálása során előnyt élvez, aki a bérleti díj vonatkozásában magasabb bérleti díjra tesz ajánlatot. f.) Amennyiben csak egy ajánlat érkezik, úgy a meghirdetett pályázati feltételekkel köthető meg a bérleti szerződés az ajánlattevővel. g.) Amennyiben a konkrétan meghatározott lakásra kettő vagy több pályázó, azonos összegű ajánlatot tesz, úgy közülük az Ügyrendi és Humánpolitikai Bizottság a lakás bérlőjének kiválasztására az azonos ajánlatot tevő pályázók között versenytárgyalás tartását is elrendelheti. A bérleti díjak mindenkor érvényben lévő mértékét Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2011. (XII.21.) Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló önkormányzati rendelete hatályos rendelkezései állapítják meg. A hiányosan, olvashatatlanul kitöltött, valamint a valótlan adatokat tartalmazó pályázatok érvénytelennek minősülnek. Érvénytelen továbbá az olyan pályázat, amelyet nem az arra rendszeresített eredeti formanyomtatványon, valamint eredeti formamellékletein, fénymásolatban, illetve a megadott határidőn túl nyújtottak be. Felhívjuk pályázóink figyelmét arra, hogy a benyújtott pályázatok kiegészítésére, illetve az abban szereplő adatok módosítására a pályázati anyagok benyújtási határidejét követően nincs lehetőség! A beérkezett pályázatok elbírálására 2015. szeptember 4. napjáig kerül sor. A pályázók a döntésről írásban értesítést kapnak. A nyertes pályázó az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül köteles az általa vállalt pénzösszeget az értesítésben megjelölt számlára befizetni. A befizetésről szóló igazolás alapján kerül sor a bérleti szerződés megkötésére. Amennyiben a nyertes pályázó a befizetésnek a fenti határidőn belül nem tesz eleget, úgy az adott lakásra a következő legnagyobb összeget vállaló pályázó válik jogosulttá, akinek szintén 8 nap áll rendelkezésére az összeg befizetésére és így a bérleti jog megszerzésére. A pályázat során az együtt költöző és közösen pályázó személyekkel bérlőtársakként (ennek minden jogaival és kötelezettségeivel) kerül a bérleti szerződés megkötésre. A nyertes pályázóval (pályázókkal) Kiskunhalas Város Önkormányzatának nevében eljárva a Halasi Városgazda Zrt. köt bérleti szerződést. A lakásbérleti szerződés tartalmára a Ptk., a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. tv. és Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselőtestületének 35/2011. (XII.21.) Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló önkormányzati rendelete rendelkezései az irányadóak. A pályázattal összefüggően további felvilágosítás kérhető a Halasi Városgazda Zrt. 6400 Kiskunhalas, Bem u. 1. szám alatti központi irodájában, illetve az alábbi telefonszámon: 77/421-833. Nyitvatartási idő: Hétfőtől Szerdáig 8-15 óráig, Pénteken 8-11 óráig, Csütörtökön ügyfélfogadás nincs! A pályázat ideje alatt lehetőség van a pályáztatott lakások megtekintésére, mely igényt a Halasi Városgazda Zrt-nél kell jelezni. Pályázati határidő: 2015. augusztus 28. péntek 11 óra A pályázat benyújtásának helye: Halasi Városgazda Zrt. 6400 Kiskunhalas, Bem u.1. Ügyfélfogadási időben személyesen Kiskunhalas, 2015. augusztus 04.


12 városháza

2015. augusztus 12.

A Város Háza

Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalának idõszaki értesítõje (melléklet)

A képviselő-testület 2015. július 27-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntés: 188/2015. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a kiskunhalasi 630/7 hrsz. illetve 630/9 hrsz. alatt található Lovasbázis ( sportpálya és gazdasági épület, iroda, fedett lovarda, legénységi szálló és WC –vizesblokk) megnevezésű ingatlan hasznosítására a határozat mellékletét képező pályázati kiírásban foglaltak szerint zártkörű pályázatot ír ki. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a zártkörű pályázatra az alábbi szervezeteket hívja meg: AIR VENT Lovas Club (6000 Kecskemét, Belsőnyír u. 150.) Kiskunhalasi Lovas- Tömegsport Egyesület (6400 Kiskunhalas, Alsóöregszőlők 20/A.) Lovas és Szabadidő Központ Korlátolt Felelősségű Társaság (6400 Kiskunhalas, Kéve u. 39.) 3. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a zártkörű pályázati kiírást továbbítsa a meghívott szervezetek részére. A képviselő-testület 2015. július 27-i rendkívüli nyílt ülésén hozott döntések: 189/2015. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete az Állami Számvevőszék által a „ Az önkormányzatok gazdasági társaságai – Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok közfeladat ellátását érintő gazdálkodási tevékenysége szabályszerűségének ellenőrzése Halasi Városgazda Beruházó, Szolgáltató és Vagyonkezelő Zrt.„ folytatott vizsgálat megállapításaira készített intézkedési tervet a mellékletben foglaltak szerint elfogadja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 190/2015. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt, hogy Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény, valamint „a megyei önkormányzatok rendkívüli támogatására és a települési önkormányzatok 2015. évi rendkívüli önkormányzati költségvetési támogatására - ennek keretében a rendkívüli szociális támogatásra” című pályázat alapján pályázatot (támogatási igényt) nyújt be az önkormányzati fejezeti tartalék előirányzatára, a települési önkormányzatok 2015. évi rendkívüli szociális támogatására. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy 1. pontban rögzített pályázat benyújtásához a szükséges nyilatkozatokat megtegye, megállapodásokat megkösse, dokumentumokat aláírja. 191/2015. Kth. I. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szándéknyilatkozatot tesz, hogy a fogyatékos személyek otthona feladatellátást a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak át kívánja adni 2016. január 1-től. Az átadási tárgyalások során a hatályos jogszabályok szerinti működéshez szükséges alábbi ingó és ingatlan vagyonnal való rendelkezési prioritásokat kell figyelembe venni: 1. Az Önkormányzat tulajdonában lévő a hatályos jogszabályok szerinti működéshez szükséges – és már jelenleg is ahhoz biztosított – ingó és ingatlan vagyon a feladatot ellátó vagyonkezelésébe kerüljön, amíg az a fogyatékos személyek otthona feladatellátását végzi. 2. Az Önkormányzat tulajdonában lévő a hatályos jogszabályok szerinti működéshez szükséges – és már jelenleg is ahhoz biztosított – ingó és ingatlan vagyon értékbecsült áron a feladatot ellátónak értékesítésre kerüljön. 3. Az Önkormányzat tulajdonában lévő a hatályos jogszabályok szerinti működéshez szükséges – és már jelenleg is ahhoz biztosított – ingó és ingatlan vagyon értékbecsült áron azonos értékű (akár értékegyeztetés útján) állami ingatlan csereügylettel a feladatot ellátóhoz kerüljön. II. Az átadási tárgyalások során figyelemmel kell lenni arra, hogy az átadás következtében pályázati kötelezettség, illetve szankció sem Kiskunhalas Város Önkormányzatát, sem a Halasi Többcélú Kistérségi Társulást nem terhelheti. Az átadás utáni működtetés az önkormányzatnak működési hozzájárulási kötelezettséget ne eredményezzen sem közvetlen sem közvetett módon. A feladatot ellátó jelenlegi humán erőforrás állomány, amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik továbbra is foglalkoztatásra kerüljön a feladatot átvevőnél. A 6400 Kiskunhalas, Nefelejcs utca 7. szám alatti telephelyen bejegyzett egyéb szociális feladatok (kivéve szociális foglalkoztatás) folyamatos működőképességét Kiskunhalas Város Önkormányzatának biztosítania kell. A fogyatékos személyek otthona ellátottainak szociális foglalkoztatásban való részvétele az átvevő hatásköre legyen. III. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a tárgyalások megkezdéséhez szükséges dokumentumok aláírására és a tárgyalások lefolytatására azzal, hogy a tárgyalások eredményeként létrejövő feltételek ismeretében a Képviselő-testület dönt a tényleges átadásról és a végleges feltételekről. A Képviselő-testület felkéri a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsát, hogy jelen határozattal összhangban lévő szándéknyilatkozatról döntsön. 192/2015. Kth. 1.Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete költségalapon meghatározott lakbérű lakásként kijelöli az alábbi önkormányzati tulajdonban lévő lakóingatlant:

2.A pályázati eljárás lebonyolításával megbízza a Halasi Városgazda Zrt-t. 193/2015. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete támogatási kérelmet kíván benyújtani a „Szociális Agrárgazdálkodási-Szociális Földprogram Kertkultúra és Kisállattartási Alprojektre”, mely önerőt nem igényel. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, a támogatási kérelem benyújtására és arra, hogy a lebonyolításra a melléklet szerint kössön együttműködési megállapodást Kiskunhalas Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzatával. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 194/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata partnerként részt kíván venni az ERASMUS+ ROMINKO és YouthCompass” projektekben. Kiskunhalas Város részéről a projektrészvétel 2015. évben többletforrás biztosítást nem igényel. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a projektpartneri megállapodást írja alá, gondoskodjon a programok maradéktalan előkészítéséről és lebonyolításáról, továbbá a soron következő előirányzat-módosításkor a költségvetésbe történő beépítésről. 195/2015. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a 0811/61 hrsz alatti ingatlanon létesülő naperőműben megtermelt energia értékesítésére és a naperőmű üzemeltetésre és karbantartásra vonatkozóan 2015. december 31-ig terjedő határozott időtartamú szerződést kössön az ALTEO Nyrt.-vel. 2. Az ALTEO Nyrt.-vel történő tárgyalások meghiúsulása esetén a Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a 0811/61 hrsz alatti ingatlanon létesülő naperőműben megtermelt energia értékesítésére vonatkozó, az energia-kereskedő kiválasztását célzó eljárást lefolytassa, a legkedvezőbb ajánlatot adó kereskedővel szerződést kössön. Felhatalmazza továbbá, hogy a naperőmű üzemeltetésre és karbantartásra vonatkozóan szerződést kössön a Halas-T Kft.-vel. 196/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul, hogy a Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye a KEOP-7.13.0/15 pályázati konstrukció keretében, az Önkormányzat tulajdonában levő 4752 hrsz és 6022/5 hrsz ingatlanokat érintő, épület-energiahatékonysági fejlesztéseket célzó pályázatot nyújtson be. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a szükséges tulajdonosi nyilatkozatok és igazolások megtételére. 197/2015. Kth. A Képviselő-testület hozzájárul, hogy a Bibó István Gimnázium saját beruházásban két adminisztrációs irodát elválasztó válaszfalba 1 db legfeljebb 105/201 cm méretű ajtót építsen be. 198/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete Kiskunhalason gázvezeték süllyesztéséhez a 0940/70 hrsz.-ú földútra a tulajdonosi hozzájárulását megadja. A tulajdonosi hozzájárulás 2 évig érvényes. 199/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete Kiskunhalason a 0548/54 hrsz.ú ingatlan villamos energia - ellátásához a 42522 és a 0547/26 hrsz.-ú földutakra a tulajdonosi hozzájárulását megadja a benyújtott bontási-létesítési terv szerint, valamint felhatalmazza a polgármestert, hogy a tulajdonosi nyilatkozatot a légvezeték biztonsági övezetének elfogadásával, a fakivágás elleni tiltakozással és kártérítésre való igénytartással aláírja. A tulajdonosi hozzájárulás 2 évig érvényes. 200/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete Kiskunhalason a 0667/19 hrsz.ú ingatlan villamos energia - ellátásához a 0678, 0662, 0672, 0690, 0689/14 hrsz.-ú földutakra a tulajdonosi hozzájárulását megadja a benyújtott létesítési terv szerint, valamint felhatalmazza a polgármestert, hogy a tulajdonosi nyilatkozatot a légvezeték biztonsági övezetének elfogadásával, a fakivágás elleni tiltakozással és kártérítésre való igénytartással aláírja. A tulajdonosi hozzájárulás 2 évig érvényes. 201/2015. Kth. 1.Amennyiben Csólyospálos Község Önkormányzata és Szank Község Önkormányzata a Vakáció Közhasznú Nonprofit Kft-ben lévő alábbi üzletrészeket értékesíteni kívánják, úgy Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete javasolja az alábbi üzletrészek megvásárlását névértéken: Csólyospálos Község Önkormányzatának 75.000,- forint névértékű üzletrészét (2,5 %) Szank Község Önkormányzatának 102.000,- forint névértékű üzletrészét (3,4 %) 2.A Képviselő – testület felhatalmazza a Polgármestert a fenti üzletrész-adásvételi szerződések és az ehhez kapcsolódó egyéb okiratok aláírására.


magazin 13

2015. augusztus 12.

Halasi Hetek ünnepélyes megnyitó A nyár végén és ősszel számos program várja a közönséget a városban. Pénteken ünnepélyes megnyitót tartott Rémán János, a Halasi Hetek Alapítvány kuratóriumi elnöke, köszöntve a jelenlevőket a rendezvénynek otthont adó Közösségek Házában. Augusztus elejétől október végéig várják kulturális és sportesemények a közönséget. A Halasi Hetek ünnepélyes megnyitóján a kuratóriumi elnök köszönetet mondott együttműködő partnereiknek, támogatóiknak. A rendezvénysorozat a város kulturális, történelmi, sport, gazdasági és egyéb értékeinek bemutatására hivatott. – Egyre divatosabb a drón. Három tulajdonost is sikerült felkutatnunk, ők is bemutatkoznak szeptember 27-én a sóstói családi napon, melyet Parádé az égen alcímmel hírdettünk meg. Délelőtt

Kultúra Mecénása Díjat vehetett át a Halas Pajzs és a Kalmár Pékség képviselője 10-től papírsárkány-bemutató, délután 2-től modellezés lesz földön, vízen, levegőben. Autó-, hajó- és repülőgépmodell-bemutató is várja az érdeklődőket a Kiskunhalasi Modellezők Baráti Köre rendezésében – tájékoztatott Rémán János. – A kultúrának a közösségformáló és megtartó ereje mellett értékképző szerepe és ereje is van. Bármelyik város büszke lehet egy ilyen eseménysorra –

mondta a Halasi Hetek Alapítvány kuratóriumi elnöke. A megtisztelő együttműködést és több éves, évtizedes kitartást a Kultúra Mecénása Díjjal ismerik el. Idén a Halas Pajzs Vagyonvédelmi Kft. és a Kalmár Pékség képviselője vehette át. A Halasi Hetek Díjjal a programok szervezését ismerik el. Ebben az évben a Kiskun Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. érdemelte ki.

A rendezvényt Kádár Szilárd éneke és zenei közreműködése is színesítette. A Halasi Hetek keretében kiállítás nyílt a Közösségek Háza Forrás-termében Gross Arnold képeiből Emlékek kertje címmel, Kollarics Gábor középiskolai tanár ajánlásával. A tárlatról lapunk következő számában olvashatnak részletesebben. Kép-szöveg: Pál László

Családi nap Alma-koncerttel Fehértón

Vidám családi gasztronapot tartottak múlt szombaton a fehértóiak a vízparton. Rengetegen kilátogattak a hangulatos, hétvégi rendezvényre. Remek programokkal készültek a szervezők, a Grimm-Busz színház előadása nyitotta a napot, majd az Alma együttes lépett színpadra, akikkel a gyerekek és a szülők is sokadszorra énekelték együtt a Nád a házam teteje című nótát, amely jól meg is megmozgatott mindenkit.  Emellett trambulin, ugrálóvár, körhinta várta a gyerekeket.

Sós Dezső halasi mesterszakács hatalmas üstben készített finom törpeharcsa paprikása szolgálta a gasztronómiai különlegességet a vendégek asztalára. A délutáni programok forgatagában pedig a Kiskun Táncegyüttes, L. L. Junior majd pedig a helyi aerobic-csoport bemutatója szórakoztatta a közönséget. Kép-szöveg: Pozsgai Ákos


14 kultúra

2015. augusztus 12.

Azért vannak a jó barátok

„A vers és a festmény is egy-egy művészeti alkotás. Lehetőséget ad az érzelmi megnyilvánulás kifejezésére. Talán megnyugtató hatású is ez a művészeti tevékenység számomra, az embereknek pedig örömet szeretnék szerezni vele.” művész tengődik a világban. Lehetnek hátrányos helyzetű bohócok is, akiknek ez rosszul esik, mert még sok hasznosat tudnának adni az embereknek. Erről szól ez a vers – mondta Erzsike. Köszönet az összefogásért

Molnár Erzsébet nemcsak versekben álmodja meg gondolatait, hanem porcelánra, üvegre is festi. A Végh-kúriában csütörtökön este tartották a Kristályszem című rendezvény megnyitóját, melyen a József Attila Irodalmi Kör is bemutatkozott. A szervezetnek Erzsike is tagja, alkotásait egy hónapon át tekinthetik meg az érdeklődők.

A kiállító költő köszönetet mondott családjának, a Nefelejcs otthon lakóinak, barátainak, ismerőseinek, a közönségnek és mindenkinek, aki segítette a rendezvény létrejöttét. A

– Üvegre, üvegtárgyra és üveglapra készültek a festmények. Úgy ragyognak, mint a kristály. E köré csoportosult minden és Hajdók Zsóka ötlete alapján innen a Kristályszem cím – tudtuk meg Molnár Erzsébettől. Versírás és festészet Az alkotónak hobbija a versírás, több száz költeménye van. Szerzőként rendszeresen publikál a Nyírségi Gondolat kiadványaiban. Ha megragadja egy aforizma, akkor abból hamar vers születik – hangzott el a megnyitón. – A vers és a festmény is egy-egy művészeti alkotás. Lehetőséget ad az érzelmi megnyilvánulás kifejezésére. Talán megnyugtató hatású is ez a művészeti tevékenység számomra, az embereknek pedig örömet szeretnék szerezni vele – fogalmazott Molnár Erzsébet. A rendezvényen részt vettek a József Attila Irodalmi Kör tagjai, akik szintén bemutatták műveiket. Erzsike meglepetés produkciókkal is készült. Elénekelte Máté Péter dalát Azért vannak a jó barátok címmel. Az est végén pedig előadta A bohóc élete című alkotását. – Sok elhagyott ember, színész,

program a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésben valósult meg. – Ez a délután csapatmunka, öszszefogás eredménye – mutatott rá Sári Katalin, a József Attila Irodalmi Kör vezetője. A kör következő összejövetelét augusztus 28-án 16 órakor tartja a MÁV székházban. Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület szeptember 4-én 17 órakor kezdődő emlékműsorán is részt vesznek. A rendezvényt a Semmelweis téren, az egyesület fájánál tartják Reményik Sándor születésének 125. évfordulójára. Kép-szöveg: Pál László


magazin 15

2015. augusztus 12.

Mamma Maria, Ábrándos szép napok...

Klárika fesztiváli táncosaival

Dankó Szilvia strandolókkal Fesztiválozók, köztük halasiak népesítették be a vadkerti tópartot július utolsó hétvégéjén. A sörünnepen kulturális és gasztronómiai csemegéket kínáltak a szervezők a közönségnek. Szombaton a kiskunhalasi T-Band akusztikus koncertje nyitotta a fesztivált. A NOX együttes egykori énekesnője ezúttal szólóműsorral érkezett, a régi slágerek azonban így is repertoáron szerepeltek. Dankó Szilvia, a mulatós műfaj jeles képviselője közös éneklésre csábíVárhegyi Lucas Palmira nyerte a Rising Start. A tehetségkutató műsor TOP 13as csapatának közreműködésével lemez is készült, melyen a fiatal kedvenc a Szállni szeretnék című dalt énekli. Palmira repertoárjából több számot is előadott a soltvadkerti Sörfesztiválon. } Mi az, amiben a leginkább megváltozott az életed a Rising Star óta? – Úgy már nem tudok menni az utcán, hogy ne ismerjenek meg, ami nekem nagyon nagy változás. Végre azt csinálhatom, amit szeretek, éneklek és majd ezen az úton mehetek tovább.

totta és táncra perdítette rajongóit. Korda György elmondta, immár 57 éve van a pályán. A közönség szórakoztatásában ezúttal is örökifjú felesége, Klárika volt a partnere. Fellépésüket az örökzöld Mamma Maria és a Reptér zárta. Nagy tömeg tombolta végig műsorukat lelkes taps kíséretében. A Kállay-Saunders Band élő koncertjén főként a fiatalabb korosztály képviseltette magát, majd a Welcome zenekarral újra generációk buliztak együtt. A vasárnap sportosan indult, tai chi-bemutatóval. A tai chi jótékony hatással van a testre és a lélekre egyaránt, ezért is szeretik. Később Szulák Andrea és Serbán Attila érkezett a színpadra jól ismert és kedvelt könnyűzenei és musicalslágerekkel. Várhegyi Lucas Palmira, a Rising Star tehetségkutató győztese szintén elnyerte a közönség tetszését. A bájos ifjú lány bebizonyította: nemcsak szép, hanem

Korda György

Egy elnöki koncert a Wellhello együttessel rendkívül tehetséges is. Pályára termettségét szeptembertől a kőbányai zenei konzervatóriumban kamatoztathatja. A Wellhello koncertje óriási tömeget vonzott a színpad elé. Fluor, Diaz és a zenészek remek hangulatot varázsoltak a tópartra

Várhegyi Lucas Palmira:

Szállni szeretnék

} Az éneklés mellett ősszel iskolapadba ülsz? – Igen, zenei konziban tanulok. A Kőbányai Zenei Stúdió ének szakos hallgatója leszek. } Úgy hallottam, hogy részt vettél egy sivatagi hangulatú fotózáson. Milyen stílus áll hozzád közel? – Nagyon kedvelem azt, amit ott hoztunk. Fesztiválhangulatot szerettünk volna elérni; lenge, fesztiváli ruhákban voltunk. } Nagyon szép dalokat hoztál a soltvadkerti közönségnek. Hogyan érezted magad a

Nánai Csaba – Welcome

színpadon? – Nagyon-nagyon jól. A közönség nagyon-nagyon kedves volt és nagyon odafigyeltek rám. } Klipet is forgattál. Melyik számból? – Igen, a sajátomból, a Várj mígre forgattunk július közepén. Már a nyáron elérhető lesz. } Lemezed lesz? Kikkel tervezed a közös munkát? – Az még készül. Az új dalomon Rakonczai Viktorral és Szabó Zével dolgoztunk együtt. Kép-szöveg: Pál László

slágereikkel. A ráadás természetesen az Apu vedd meg volt, mely az idei év egyik legnépszerűbb dala. A fesztivált a Dolly Roll élő műsora zárta 32 év slágereivel, felidézve az Ábrándos szép napokat. Kép-szöveg: Pál László


16 magazin

2015. augusztus 12.

Imádják egymást, sokat énekelnek együtt Szulák Andrea énekesnőként az utóbbi időben tanárnő szerepeket kap. A Szép Nyári Nap és a Fame musical mellett Az ének iskolájában is pedagógusként találkozhatott vele a közönség. Azért ha ideje engedi, szívesen fesztiválozik, ahogy tette azt Soltvadkerten is, a tóparton. Serbán Attila színházakban és koncerteken egyaránt bizonyítja tehetségét. Egyelőre élvezi a nyarat, de őszszel sok feladat várja és ünnepi előadásra is készül. Szulák Andrea: Az élet nem áll meg… } Az ének iskolája véget ért. Hogyan telik a nyári szünet? – Részben munkával, mert az élet nem áll meg. Egy művésznek a nyári szünet csak annyi, hogy egy rövid időre bezár a színház. Az Operettben július közepéig játszottunk. } A Fame premierje, majd előadásai voltak. Egy újabb tanárnős szerep… – Úgy látszik, egy darabig ettől nem fogok tudni elszakadni. Jól érzem magam természetesen, nagyon szeretem ezt a szerepemet. Egy kicsit az érzékenyebb, a komolyabb oldalamat tudom benne megmutatni.

} Énekesnőként járod az országot. – Nagyon sok felkérésem van, hála Istennek, rengeteg a koncert. Sokféle műfajban próbálok mozgolódni. Egyik este a szegedi Molnár Dixieland Band társaságában léptem fel Makón, azután Soltvadkerten Serbán Attilával, később a jazz zenekarommal, Balázs Elemérékkel Pilisen. Velük elkészítettük az új lemezünket, nemsokára azt is lehet majd hallani. Részt vettem a Palota gálán a Budai Várban. Szabó Dávid kollégámmal Hévízen mini színi napokat tartunk. Az augusztus 20-i héten majdnem minden nap lesz valahol koncertem különféle zenekarokkal. Nagyon gyorsan telik a nyár, de augusztus végén – ha tetszik, ha nem – azért egy hét nyaralást be kell iktatni.

A Megasztártól a Dalig

Kállay-Saunders Andrást Amerikából Magyarországra látogatva a Megasztár című tehetségkutató műsorban ismerte meg a közönség. Tavaly a dániai Eurovíziós Dalfesztiválon a hazai döntő nyerteseként ő képviselte Magyarországot Running című számával. Nemzetközi sikert ért el, az előkelő 5. hely lett az övé. A soltvadkerti Sörfesztiválon januárban alakult együttesével vendégszerepelt. – Mindig akartam, hogy legyen saját zenekarom. Végre eljött az ideje. Akkor a legjobb, amikor élő hangszerek vannak körülöttem. Ha egy CD-ről jön a zenei alap, akkor úgy érzem, mintha kötelező lenne mindig ugyanúgy énekelni a dalt. Az élő zenélés szabadságot ad. Soha nem

éneklek el egy dalt kétszer ugyanúgy. Három hónapja készült el az első lemezem, az album anyagát játsszuk a koncerteken. A 10 új dal mellett előadjuk a régieket is, amiket szeretnek az emberek. Minél több helyen szeretnék fellépni a zenekarral – mondja András. – Már nem vállalok hak-

} Milyen gyakran szoktatok Szulák Andreával együtt fellépni? – Drága Andimmal? Mostanában elég gyakran. Az elmúlt évben jó pár közös koncertünk volt. Imádjuk egymást. Színházban is nagyon sokat dol-

gozunk együtt. Például Szegeden, az Elfújta a szélben találkozhatott velünk a közönség. } Nagyon mozgalmas évadot tudhatsz magad mögött. Ilyen várható ősztől? – Még mozgalmasabb. A Szépség és a Szörnyeteggel Düsseldorfban turnéztunk, ősszel pedig Kölnbe megyünk három hétre. Októbertől elindul az évad a Madáchban és az Operettben is és visszatérnek a meglévő előadásaim. Azután készülök egy karácsonyi koncertre, amit a Madách Színházban tervezek bemutatni úgy, mint két évvel ezelőtt. Lesz még egy István, a király turném októbertől az ország minden pontján. Asztrikot játszom. Így telik az év, februártól pedig Andival elkezdjük próbálni a Shrek című musicalt, aminek az Arénában lesz a premierje május 29-én. Teljesen be vagyunk táblázva mindketten. } Úgy tudom, nagyon szeretsz főzni. Milyen specialitásaid vannak a nyárestékre? – Mindenféle. Volt, hogy lecsót főztem bográcsban. Máskor grilleztem a barátaimmal Biatorbágyon. Az ételekről, a jó borokról, a zenéről meg a pihenésről szól most a nyár. Van egy hónap szünetem, úgyhogy nagyon élvezem. Kép-szöveg: Pál László

nikat. Célom, hogy megmutassam, hogyan zenélek, mit tudok csinálni, hogyan írok dalokat. Nagyon szeretnénk indulni a zenekarommal az Eurovíziós Dalfesztiválon. Teljesen más az irány, amióta a Kállay Saunders Band-del lépek fel. } Milyenek a visszajelzések a zenekaros fellépésekről? – Sokkal jobban szeretik az emberek, amikor zenekarral vagyok a színpadon. Teljesen más élmény, az élő zene jobb. } Megjelent első videoklipetek. – A Victory dalunkhoz készült. Kicsit félelmetes volt a forgatás, mert beraktak 16 farkas közé. Észrevettem, ha félelmet mutattam, akkor máshogy viselkedtek. Minél lazább voltam, annál jobban mentek a dolgok. A végeredmény nagyon tetszik nekem. } Felléptél a VeszprémFesten. – Igen, Emeli Sandé előzenekara voltunk. Nagyon élveztük, rengeteg pozitív energiát kaptunk. } Tavaly Budapesten, a Cotton Clubban édesapáddal együtt léptél fel. Lesz-e újabb közös koncertetek?

– Mondta, hogy majd meghív külföldre a zenekarával. Én is mondtam, ő is jöhet ide. Még nem tudom viszont, hogy hol, mikor, de folytatjuk együtt. } Tervezel külföldi karriet? – Megkeresték a magyar kiadómat. Szeretnék kiadni a Victoryt és a Juliet című dalomat. Remélem, összejön. Jó lenne befutni nemzetközileg. } Most a soltvadkerti Sörfesztiválon találkoztunk. Mennyire vagy fesztiválozós típus privát? – Voltam a Balaton Soundon. Ez volt az első, nagyon élveztem. Remélem, jövőre nem csak bulizni megyek oda, hanem színpadon is leszünk a zenekarommal. Addig azonban egy csomó helyen lépünk még fel. } Mivel töltöd a szabadidődet? A zenélést nem mondhatod… – Szeretek kondizni, focizni, moziba menni, barátokkal bulizni. Mindent, amit bárki csinál. } Ha úgy adódik, koncert után találkozhatnak veled a rajongók egy fotó, dedikálás, kis beszélgetés idejére. – Igen, igen, itt vagyok… Kép-szöveg: Pál László

Szeptemberben pedig már nyakunkon a sz��nházi szezon. } Lesz-e premier? – Nem. Nagyon intenzív volt az elmúlt évad. Új darabokba álltam be: a Mozartba, az Elfújta a szélbe. Jött a Fame, Az ének iskolája, úgyhogy most nem vállaltam semmit őszre. Azt még nem tudom, hogy az évad második felében lesz-e valami új. Meglátjuk. Serbán Attila: Shrek-próbánk lesz


2015. augusztus 12.

magazin 17

Dolly:

Könnyű volna, ha a sikernek lenne receptje…

Azok a legendás ’80-as évek… Akkor kezdődtek a Dolly Roll jelenig ívelő sikerei. Vakáció, Arrivederci amore, Angelo, Modern románc, Miénk a nyár, Elpattant egy húr… A népszerű együttes énekesnőjétől, Dollytól azt is megkérdeztük, mit hozna vissza a régi szép időkből. } A Dolly Roll vendégszerepelt már Soltvadkerten. A nagy sikerre való tekintettel újra meghívták önöket a tópartra játszani, fesztiválozni. Milyen összeállítással érkeztek? – Egy szép hosszú élő műsorral. Öszszebútoroztunk a Pedrofon zenekarral és bepróbáltunk egy nagyon-nagyon komoly repertoárt. Azt hiszem, nem érheti szó a ház elejét meg a végét sem. Beleraktuk a sikerdalokat, amenynyit csak tudtunk. Ez azért nehéz részünkről, mert a 38 lemezünkön elég sok volt. Minden esetben arra törekedtünk, hogy egy lemezen ne egy sikeres dal legyen, ami sláger lehet, hanem mindegyik. Nehéz másfél-kétórás műsorba mindenki kedvencét beletenni.

újabb dalt. A fiókban nagyon sok anyag gyűlt össze. Nem jönnénk zavarba, ha most azt mondanák, hogy három lemezt ki kellene adni. Manapság viszont megváltozott a világ. Hanghordozót – már úgy egészében – nem nagyon vesznek az emberek. Nagyon Kékes Zoltánnal együtt a Dolly Rollban ritka, hogy ilyet szeretnének, inkább letöltik a netről, egy-egy számot, ami juk a színpadot és ordítunk a mikro- kelni közülük bármit, több ezer nótát. nekik tetszik. Átalakult a világ, nekünk fonba. Ennek kell egy ellensúlyozás, Ugyanakkor szeretem a népdalokat, is át kell alakulnunk ilyen szempont- ami az otthonom. Van egy kis kertem. az operetteket, tehát igencsak széles a ból. Azért vannak ötleteink. Ha még- Vannak állatkáim. Amikor otthon va- skála. Mindig a hangulatomtól függ, is kiadjuk a legújabb dalainkat, akkor gyok, még a telefont is ki szoktam kap- hogy mit hallgatok. megpróbáljuk majd összekombinálni csolni, legalábbis egy bizonyos időre. } Mik az őszi tervek? a nettel kapcsolatban. De sajnos, azt Akkor zenét hallgatok, halkan, kivéte- – Nagyon sok fellépésünk van és tapasztaljuk, hogy az emberek nagyon lesen, de legtöbbet az állatkáimmal va- nagy örömömre szolgál, hogy egyre sok dalt nem ismernek a már megje- gyok, futkosok és kertészkedek. Olya- több a hosszú, nagy élő buli, amilyen lentek közül sem. Pedig megérdemel- nokat csinálok, amit minden normális Soltvadkerten is volt. Félreértés ne esnék, hogy pódiumra kerüljenek, de 38 ember úgy egyébként csinál. Ültetek, sék: én soha nem szoktam tátogni. Az Életre szóló zenei élmények lemez anyagát nem lehet egy koncer- vagdosom a fákat, füvet nyírok. Ne- nem az én műfajom. Én mindig éne} Mi lehet a generációkon átívelő si- ten eljátszani, meg reklámozni sem. A kem ez a kikapcsolódás. kelek, amikor rövid, kis félórás műsoker titka immár több mint három runk van, akkor is és ezt a közönség évtizede? tudja. Az igazi öröm, amikor másfél– Könnyű volna, ha a sikernek lenkétórás bulikra elmehetünk. Nekünk ne receptje. Olyanokat tudok mondaez az életünk. Amikor felmegyünk a ni, ami szerintem hozzájárul. Az egyik: színpadra, megszűnik a világ, a rossz. amit csinálunk, azt nem megjátszva Csak a jó, a szép marad, a dallamok és tesszük. Nem azt énekeljük, ami divaa közönség. tos, hanem ami nekünk szívünk, lelNagy happening volt… künk. Mi ezeket a dalokat szeretjük. Nagyon-nagyon fontos, hogy az ember } A ’80-as évek a Dolly Rollé volt, a sitinédzserkorában például milyen zenéker azóta is tart. Mi az, amit visszavel találkozik. A hajviselet, a ruházkohozna azokból az időkből, a régi handás, minden nagyban függ attól, hogy gulatból, ha lehetne? tizenévesen mi az, ami körülvette. Az – Talán az Országos Rendező Iroda megmarad egész életre. Nekünk és neturnéit, azok nagyon jók voltak. Akkem személy szerint az ’50-es, ’60-as kor egy felépített műsorunk volt, felévek zenéje volt az, ami nagyon sokat épített színházat vittünk magunkjelentett. Ez épült be nálam. Az igazán kal. Három teherautóval mentünk. belcantós, nagyívű dallamos muzsikát Az egyik vitte a színpadot, a dobogóDolly a Pedrofon zenészeivel és rajongóival szeretem. Ez a zenei világ, úgy veszkat, a különféle díszleteket, a másik a szük észre, hogy igencsak találkozik válogatásokon pont ezért olykor eze- } Említette, hogy zenét hallgat. Mi- hangot, a harmadik meg a fényt. Volt a nagyközönség ízlésével. Szereti bár- ket is előhozzuk, hogy ismertté válja- lyen muzsikát tesz fel szívesen? még egy nagy Ikarus busz, azzal peki a kisgyerektől a nagymamáig. Na- nak. Mondják, van, aki akkor rukkol – Érdekes módon nagyon-nagyon dig mi utaztunk meg a kiegészítő zegyon sokszor családok jönnek el a kon- elő ilyenekkel, amikor már nincs ötle- sokféle lemez és nagyon-nagyon sok- nészek és a táncosok. Ez így egy nagy certjeinkre. Ez bulizós zene. Mi mindig te. Közlöm: van ötletünk. Sőt, nagyon féle zenei anyagom van otthon. Na- happening volt. Nagyon jó volna, ha igyekszünk kiszolgálni a közönséget, sok ötletünk van, csak sajnáljuk az el- gyon szeretem a komolyzenét. Sokszor lenne ma is ilyen körturné a nagyés ezt a szó jó értelmében gondolom. veszett dalokat. arra van szükségem, hogy egy kicsikét városokban, Balaton körüli szabadMi a közönségért vagyunk, azért, hogy elgondolkozzam. Az orosz szerzőket, téri előadásokkal. Ezt visszahoznám szórakoztassunk, hogy jól érezze ma- Színpadszántás és kertészkedés Csajkovszkijt, Muszorgszkijt, a roman- mindenképpen. Ez lenne a leglényegát, aki eljön a műsorainkra. } A Duna TV Balatoni nyár című mű- tikusokat nagyon kedvelem. Ugyanúgy gesebb, de a világ változik. Vissza} Úgy tudom, hogy Ön szerző is. sorában azt mondta, nem nagyon nagyon-nagyon szeretem az olasz ope- felé nem lépünk, csak előre, ugye. Gondolom, folyamatosan készülnek jár nyaralni. Mi jelent feltöltődést a rákat. Ezek a fajta belcantós dalla- Abból a fajta zenei sokszínűségúj dalok. Mikor juthatnak el ezek a hétköznapokon? mok nekem nagyon bejönnek. Szere- ből, ami akkor volt, azért egy kicsit közönséghez? – Ugye, az egyik életem az a nyüzsi, a tem a régebbi zenéket, az ’50-es, ’60-as visszacsempésznék. – Természetesen most is hoztunk színpad, a kitörés, a jókedv. Felszánt- évek külföldi dalait is. El tudnék éneKép-szöveg: Pál László


18 pr

2015. augusztus 12.

SAJTÓKÖZLEMÉNY – PROJEKTNYITÓ KUNBAJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ VILLAMOS ENERGIA, KAPCSOLT HŐ ÉS VILLAMOS ENERGIA, VALAMINT BIOMETÁN TERMELÉSE Kunbaja Község Önkormányzata az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében kiírt „Megújuló energiaalapú villamos energia, kapcsolt hő és villamos energia, valamint biometán termelés című pályázati felhívásra benyújtott, „Kunbaja község önkormányzatának megújuló energia alapú villamos energia, kapcsolt hő és villamos energia, valamint biometán termelése” című projektben 289.288.320 forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A KEOP-4.10.0/C/12-2013-0044 kódszámú pályázat célja a fosszilis és nukleáris energiaforrásokhoz képest kisebb környezeti terheléssel járó, megújuló energia alapú energiatermelés elterjesztése, az ezen alapuló villamos energia szerepének növelése. A Környezet és Energia Operatív Program KEOP-4.10.0/C/122013-0044 azonosítószámú pályá-

ső időszakában, különösen a nyári hónapokban tudja elérni. Ekkor a megnövekedett elektromos áram felhasználás, amely növekmény jelentős része a klímaberendezések működtetésével generálódik, többletterhet jelentenek az elektromos áramot előállító, hagyományos erőműveknek. A megújuló erőforrásokból termelt elektromos áram ezen időszakban történő előállítása ezt a többletterhet képes csökkenteni, ami a jelen projekt keretében megvalósuló fejlesztésre is fokozottan érvényes. A projekt átadása 2015 őszén várható. zata keretében 289.288.320 forint európai uniós támogatás segíti a projekt eredményes megvalósulását, mely során Kunbaja Község Önkormányzat napelemes földre telepített kiserőművet telepít. A projekt keretein belül az önkormányzat energiafelhasználásának csökkentése valósul meg, napele-

mes kiserőmű létesítésével, aminek a teljesítménye 495,0 kWp. Kunbaja külterületére vonatkozó meteorológiai adatok figyelembe vételével a közel 500 kW kapacitásúra tervezett rendszer közel 547 ezer kWh elektromos áram előállítását teszi lehetővé. A rendszer további előnye, hogy a legnagyobb hozamot az év közép-

SAJTÓKÖZLEMÉNY – PROJEKTNYITÓ PÁLYÁZÁS MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL A FÖLDRE TELEPÍTETT NAPELEMES KISERŐMŰRE MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében kiírt „Megújuló energiaalapú villamos energia, kapcsolt hő és villamos energia, valamint biometán termelés, című pályázati felhívásra benyújtott, „Pályázás Mélykút Város Önkormányzat által a földre telepített napelemes kiserőműre” című projektben 384.789.070 forint vissza nem térítendő támogatást nyert.

ügyeletet nem igényel, csupán időszakos felügyeletre, esetenként karbantartásra van szükség az üzemszerű működéshez.

A KEOP-4.10.0/C/12-20130055 kódszámú pályázat célja a fosszilis és nukleáris energiaforrásokhoz képest kisebb környezeti terheléssel járó, megújuló energia alapú energiatermelés elterjesztése, az ezen alapuló villamos energia szerepének növelése.

A projekt átadása 2015 őszén várható.

Mélykút külterületén telepítésre kerülő 499,8 kWp teljesítményű napelemes rendszer éves szinten 547.000 kWh villamos energia előállítására képes. Ennek köszönhetően évente a nemzetgazdasági szintű energiahordozó-felhasználás 1969,2 GJ-lal csökken.

A tervezett létesítmény, Mélykút külterület, 0143/19 Hrsz-ú ingatlanon fog megvalósulni. A tervezett tevékenység során fotovoltaikus kiserőművel elektromos

áram termelése fog folyni, a megtermelt elektromos áram közüzemi hálózati betáplálásra kerül. A fotovoltaikus kiserőmű automata üzemben működik, állandó fel-


sport 19

2015. augusztus 12.

Szárnyaló Szitakötők

röviden Championátus

Nyugodtan kijelenthetjük a halasi Szitakötők már nemcsak bontogatják a szárnyaikat gyorstollasban, hanem egyre komolyabb tényezői ennek az új sportágnak. Ennek fényes és forró bizonyítéka volt a szombati, kánikulai melegben megrendezett országos bajnokság. A halasi strand kiváló helyszínt nyújtott, kilenc pályán, hatvan versenyző mérte össze tudását. A KB Autoteam SE Szitakötők Gyorstollas Szakosztálya valóságos éremhalmozónak bizonyult. Tavaly augusztusban, a Sóstó partján még csak ismerkedhettünk a gyorstollas alapjaival Igás Andor és Savanya Szabolcs jóvoltából, akiknek már akkor világ- és Európabajnok vendégeik voltak. Azóta klub alakult, amely mostanság már a KB Autoteam SE Szitakötők Gyorstollas Szakosztálya nevet viseli. Tavasszal, a Kertvárosi-iskolában már szerveztek egy remek versenyt, szombaton pedig országos bajnokságnak lehettek a halasiak a házigazdái. A Magyar Gyorstollaslabda Szövetség elnöke, Vincze Károly szerint kisebbfajta csodát vittek véghez a Szitakötők. A sportvezető elismeréssel szólt a szervezésről, ugyanezt Az utolsó pillanatokban a Szeged lemondta a felkészülési mérkőzést, így ellenfél nélkül maradt a Kiskunhalasi FC, elmaradt a csapat bajnoki főpróbája. Szombaton délután már élesben megy minden, a Kiskőrös elleni hazai meccsel elkezdődik a megyei bajnokság őszi sorozata. Komoly és rengeteg munkát végeztek az elmúlt hetekben Kis Péter edző irányításával a Kiskunhalasi FC felnőtt keretének tagjai. Az edzések mellett tréningmeccseket játszottak a fiúk, akik ezeken egyetlen kivételtől eltekintve győzelmeket arattak. Sem a Hajós, sem

erősítették meg a jelenlévő versenyzők is. A 36 fokos meleg, a forró homok sem rontott semmit a színvonalon. Kilenc kategóriában, kilenc pályán, hatvan versenyző 196 mérkőzést és 487 szettet játszott, ezeken összesen 12740 pont született. A hazaiak pedig nemcsak életre szóló élményekkel, hanem szép érmekkel is gazdagodtak. A junior lányok között Rácz Fodor Vivien győzött Cserkó Henrietta, Baróti Blanka és Suba Noémi előtt. Utóbbi versenyző különdíjat is átvehetett. A junior fiúknál Versegi Viktor második, Szőke Milán és Mayer Tamás harmadik helyet szerzett,

Tamás még egy különdíjjal is gazdagodott. Ebben a kategóriában Fair Play elismerést vehetett át Plichta Dominik.  A női nyílt egyéni versenyben Nagy Kálozi Anikó nyert, megelőzve Botka Adriennt és Rácz Fodor Vivient. Az alsóházban Laczkó Krisztina volt a bajnok, Poor Bianka a második helyen végzett. A női 35+ kategóriában Agócsné Sebők Anikó volt az országos bajnok. Open, alsóházban Bozsóki Viktor, Botka Tamás, Arany Tamás és Dimitrov Andor volt a sorrend. A 40+ alsóházi küzdelmei során Rácz Fodor Attila bronzérmet nyert, az 50+ kategóriában Károlyi Tibor a második helyen zárta a rangos versenyt. A vegyespárosok küzdelmében a Nagy Kálozi Anikó-Versegi Erik duó az igen előkelő harmadik helyen zárt. Jáger L.

Kész? Rajt! a Tompa, sem pedig a Kunfehértó nem tudta megszorítani a mieinket, az Algyő viszont Kiskunhalason tudott nyerni egyetlen góllal. Az elnökség célja az volt, hogy olyan ellenfelek ellen lépjenek pályára a keret tagjai a felkészülés során, amelyekkel nem találkozunk majd a bajnokságban. A szezon menetrendjének pontosítása egyébként a napokban megtörtént. A KFC hazai pályán kezdi a sorozatot, mégpedig szombaton 17 órakor, a Kiskőrös lesz az ellenfél. Utána a Bácsalmás idegenben, a Kunszállás vár a fiúkra. Az ősz első rangadója már

szeptember 12-én elkövetkezik, akkor hazai közönség előtt a Soltvadkert lesz az ellenfél. Ha a halasiak azt a formát mutatják, amelyet idén tavasszal, akkor szép napjaik lesznek a szurkolóknak. A friss igazolások, Csáki Róbert, Rencsár József és Török András mellett ha Willy, Gomez,  Simtchatcha is pályára tud lépni, akkor még eredményesebb lehet a csapat. Közben megkezdi majd bajnoki menetelését a megyei III. osztályban a KFC II- Kiskunhalasi Spartacus is, amely a Kaskantyú ellen játszik majd. JL

Jövő héten ismét Kiskunhalasra figyel majd a honi lovastársadalom. A Korosztályos Championátus Döntő és Országos Minősítő Díjugrató Verseny úgy tűnik, hogy ismét népes nevezést hoz, az előzetes jelentkezések alapján lapzártánk idején megközelíti a háromszázat a startok száma. Rózsahegyi Róbert versenyigazgató szerint Korosztályos Champoinátus Döntő miatt az utánpótlás lovasok krémje itt lesz a halasi arénában, de mivel országos minősítő is egyben az esemény, a hazai felnőtt díjugratók színe-java úgyszintén nyeregbe száll majd. Céljuk pedig a szeptemberi Fiat Díjugrató Magyar Bajnokságra minősülés. Természetesen a hazai lovasok is indulnak majd, és az előjelek igen biztatóak. Erre utal egy kiváló eredmény. A hétvégén, Bábolnán rendezték a Championátus első fordulóját. A póni kategóriában Rózsahegyi Dorka remekelt, öt hibátlan lovaglással, maximális pontszámmal nyert, Toscana nyergében. A négynapos halasi sorozatra egyébként ingyenes lesz a belépés.

Triatlon

Jeles jubileumhoz érkezett a Halasi Hajtás, amely az elmúlt három évtizedben komoly rangot vívott ki magának. Nemcsak a határon belül, hanem a szomszédos Szerbiából is voltak már nevezők. A triatlonisták helyi sorozatának már a harmincadik állomása lesz augusztus 20-án. A hagyományoknak megfelelően idén is két futam lesz, a 14 év alattiak kezdenek, aztán következhet a felnőtt mezőny. Mint megtudtuk: a gyermekeknek száz méter úszás, két kilométernyi kerékpározás és egy kilométernyi futás lesz a penzum. A Halasi Hajtás résztvevőire hétszáz méter úszás, húsz kilométernyi kerékpározás és öt kilométernyi futás vár majd. A meteorológia ideális hőmérsékleti viszonyokat ígér. A verseny helyszíne ezúttal is a Sóstó lesz. Előzetes nevezéseket augusztus 10-ig lehetett leadni, de a Halasi Hajtás napján, a rajt előtt fél tízig a helyszínen is van lehetőség regisztrációra. Bővebb információ a leki@ digikabel.hu, a www.halasisportiroda.hu címen, valamint a 06-70/3312340-es telefonon kérhető.


20 hirdetés Márkaszerviz keres gépjárművillamossági-műszerészt, vagy autóvillamosságban jártas autószerelőt. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@kbautoteam.hu email címen lehet. A-160 A Vas és Társai Kft. keres sofőrt! C kat. jogosítvány előnyt jelent. Fényképes önéletrajzokat a vaskft@vaskft.hu email címre várjuk! A-614 A Postakocsi Söröző és Pizzéria futárt és szakképzett felszolgálót keres. Tel.: 06 70/384-99-21 A-630 Libatömőt felveszünk. Tel.: 06 20/934-73-82 A-631 A Kiskunhalasi Gólyafészek Református Óvoda kreatív, lelkes, diplomás óvodapedagógust keres. A személyes meghallgatásra jelentkezni a kiskunhalas@reformatus.hu email címre küldött önéletrajzzal lehet. A-650 Ügyvezető mellé asszisztenst keresünk az alábbi feltételekkel: pénzügyi, jogi ismeretek, lehetőleg pénzügyi végzettség, tárgyalóképes angolnyelv-tudás, B kategóriás jogosítvány, jó számítógépes ismeret (Word, Excel), nagy munkabírás, terhelhetőség. Jelentkezés fényképes szakmai önéletrajzzal az: allaskeres2015@gmail.com email címen. A-444 Nemzetközi munkára kamionsofőrt keresünk. Hétvége itthon. Tel.: 06 30/952-36-05 A-651 CO-hegesztőt keresek jánoshalmi telephelyre. Tel.: 06 30/314-77-20 A-652 Mosodába munkaerőt felveszünk! Vidékiek bejárási költségét térítjük! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal Kocsi Andreánál. CAR-TEX Halas Kft. Kiskunhalas, Szénás u. 15. Email: cartex@t-online.hu Tel.: 06 77/424-340 A-654 A Ladó-Rec Kft. (Balotaszállás) tapasztalt, kiváló szervező- és problémamegoldó képességgel rendelkező műszaki vezetőt keres. Feladatkör: műszaki terület irányítása, flotta (targonca, teherautó, gépek…) karbantartása, szervezés. Előny: villany/autószerelő végzettség. Érd.: info@ladorec.hu Tel.: 06 30/943-67-94 A-655 Munkatársak jelentkezését várjuk műanyagfeldolgozóüzemünkbe. Gépész, gépkezelő; kisegítő, csomagoló; anyagválogató, tisztító; raktáros. Fényképes önéletrajz: info@rollo.hu A-656 Ben Joe Sörözőbe pultost keresek. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal, telefonszámmal a benjoepub@gmail.com email címen lehet. A-657 Kék ABC-be eladót felveszünk. Érdeklődni 8 és 14 óra között. Tel.: 06 70/941-46-00 A-658 Bútorasztalos végzettségű szakembert keresünk B kategóriás jogosítvánnyal. Tel.: 06 30/37-06-781 A-659 Direkt marketingben jártas, jogosítvánnyal, számítógépes ismeretekkel rendelkező munkatársat keresek vidéki munkára. Tel.: 06 20/234-73-69 A-660 Értékesítő munkatársat keresünk kiskunhalasi üzletünkbe, kereskedelmi gyakorlattal, középfokú végzettséggel, számítógép-felhasználói ismerettel és műszaki érzékkel. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: allashely02@gmail.com A-661 B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező villanyszerelőt keresünk. Tel.: 06 70/339-22-96 A-662 Halasra keresek dolgozni akaró élelmiszerbolti eladót. Tel.: 06 30/217-25-58 A-664 8 éves kislány mellé keresünk bébiszittert Németországba. veronika-grimm@t-online.de A-665 Kiskunhalasi biztosító ügyfélkapcsolati munkatársat keres. Jelentkezés: allas.ajanlat.kiskunhalas@gmail.com A-667 Bér és munkaügyi ügyintéző munkakörbe munkatársat keresünk szakirányú OKJ-s, vagy mérlegképes könyvelő végzettséggel. Jelentkezés: fényképes szakmai önéletrajzzal az ugyvezeto@elektrans.com email címre várjuk fizetési igény megjelölésével. A-668 Nemzetközi kamionsofőrt keresünk. Érdeklődni személyesen: Kiskunhalas, Átlós út 31-33. Tel.: 06 30/913-55-01 A-669 Rendezett papírokkal vagyonőrt felveszek. Tel.: 06 20/383-45-24 A-670 Pultost keresek. Tel.: 06 70/418-66-98 A-672 Karnevál italdiszkontba eladót keresek. Fényképes önéletrajzokat Kiskunhalas, Széchenyi u. 29/A számra kérem. A-671 Corso Verona gyorsétterem hamarosan nyíló éttermébe munkavállalókat keresünk: szakács, pizzaszakács, húsipari szakmukás, pultos, konyhai kisegítő, futár munkakörökbe. Jelentkezni fizetési igény megjelölésével, fényképes önéletrajzzal: corsoverona.munka@gmail.com Tel.: 06 70/330-56-17 (információ) A-673

2015. augusztus 12. Bolti eladó, szerencsejáték – terminálkezelő munkatársat keresünk. A fényképes önéletrajzokat az allastkinal5@ gmail.com email címre várjuk. A-663 Tárgyalóképes angolnyelv-tudással, alapfokú műszaki ismeretekkel rendelkező munkatársat keresünk. Szakmai önéletrajzot a mijoboffer2010@gmail.com címre várjuk. A-666 Pizza Lombardi pizzafutárt és pultost keres. Tel.: 06 30/37-37-477 A-674

Törpe pincser kölykök eladók. Tel.: 06 30/99-52-500 A-675

Raktárak, irodák bérelhetők a volt a Levi’s területén. Már 300 Ft +áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-113 Turistáknak, brigádoknak olcsó szállás kiadó! Tel.: 06 20/483-09-96 A-114 Szegeden lakás kiadó. Tel.: 06 20/911-45-42 A-639 Albérlőtársat keresünk Budapest XX. kerületbe. Tel.: 06 30/456-42-55 A-676 Budapesten jó közlekedéssel 1 szobás galériás lakás 1-2 személy részére hosszú távra kiadó. Tel.: 06 70/452-51-65 A-677

Ruházati végkiárusítás az EGO SPORT-ban! Ugyanitt az üzlethelyiség kiadó. Kiskunhalas, Kossuth u. 16. A-678 Kisbálás szalma, szállítva eladó 50 db-tól 420 Ft/db áron. Tel.: 06 30/574-20-08 A-679 Ürömfű felvásárlás. Tel.: 06 30/239-31-67 A-680 120 mázsa zab eladó. Tel.: 06 20/94-68-422 A-681 Nyugdíjas látássérült 65 éves férfi élettársat keres. Tel.: 06 30/468-99-61 A-682 Háziszalámi eladó. Tel.: 06 20/541-34-33 A-683 Augusztus 18-án kedden, 7 és 13 óra között RENDKÍVÜLI KIÁRUSÍTÁS a kiskunhalasi piactéren! Cipők már 1300 forinttól, papucsok 1000 forinttól, akciós gyermektermékek 500 forintért, nyári cipők végkiárusítása. A-684 Ne add fel! „Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban.” Ha úgy érzed nem megy tovább, kezdj újat Istennel. Facebook: Soltvadkerti Omega Gyülekezet. Virágos Ricsi A-685 Szezonvégi kiárusítás 30-50% engedménnyel. Cipődiszkont: Szilády Á. u. 1. A-686 Bontásra autót veszek. www.autobontokalocsa.hu Tel.: 06 30/432-62-26 A-687

Raktározás céljára 2-300 m2-es ingatlant keresünk Kiskunhalason. Kertvárosi részen elhelyezkedés előnyt jelent. Tel.: 06 30/914-59-74 A-214 Városkert u. 1. családi ház eladó. Tel.: 06 70/38-70-773 A-625 Szilády Áron utcában 90 m2-es I. emeleti lakás eladó, igény esetén garázzsal. Tel.: 06 70/340-15-57 A-644 72 m2-es lakás eladó a Sétálón. Tel.: 06 30/327-70-21 A-645 Kiskunhalason a Felsőöregszőlőkben 1300 m2es telek sürgősen eladó. Tel.: 06 70/312-25-32, 06 70/318-93-65 A-646 Damjanich u. 5. sz. alatti ingatlan hagyatékkal eladó. Tel.: 06 20/33-78-456 A-647 Felsővárosban 2 szobás családi ház eladó. Ár: 7,5 M Ft. Tel.: 06 20/476-89-60 A-648 Közös tulajdonban lévő 8 ha fenyveserdő, 2 ha nyárfás, 11 ha legelő eladó. Tel.: 06 77/426-801 A-688 Pozsony utcában 4 lakásos társasházban I. emeleti lakás eladó. Tel.: 06 20/377-99-82 A-689 Szegeden panellakás eladó. Tel.: 06 70/408-08-10 A-690 Sóstói csárdához 200 méterre 1000 m2-es telek eladó. Víz, villany van, 150 m2-es terület beépíthető. Az utcában szennyvíz és gáz van. Igényesnek eladó. Tel.: 06 30/532-29-86 A-691 Kunfehértón a Seregély sor 1. szám alatti berendezett nyaraló (faház) eladó. Irányár: 2,2 M Ft. Tel.: 06 30/62-31-331 A-694 Kisszálláson családi ház eladó. Tel.: 06 30/79-17-123 A-692

Családi ház sürgősen eladó. Tel.: 06 20/427-86-96 A-693 Kelebia, József A. u. 195 sz. alatt 77 m2-es családi ház 2877 m2-es telken eladó. Irányár: 2.200.000 Ft. Tel.: 06 70/331-90-40 A-695 Erdei téren I. emeleti erkélyes, felújított lakás eladó. Tel.: 06 30/23-81-181 A-696 Ház eladó a Felsővárosban. Tel.: 06 20/97-65-168 A-697 Hobby telek kis házzal eladó. Érdeklődni este. Tel.: 06 70/339-12-36 A-698 2 generációs családi ház városközponthoz közel a Vas u. 5. szám alatt családi okok miatt, sürgősen, áron alul eladó. Tel.: 06 70/31-75-123 A-699 Családi ház eladó Kiskunhalason. Tel.: 06 20/99-10-820 A-700 Belvárosi felújított I. emeleti 70 m2-es téglalakás eladó. Tel.: 06 70/417-70-29 A-701

Suzuki Sedan 1.3 GLX másfél év műszakival, megkímélt állapotban eladó. Tel.: 06 30/395-18-21 A-702

lcd-tv-monitor-szerviz.hu (H-P 8-18-ig)

Tel.:

06

30/626-10-21 A-1992

Vízszerelés, dugulás-elhárítás, szennyvízcsatorna-bekötés. Tel.: 06 20/91-71-403 A-2053 Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/91-35-535

A-55

Aranykalászos gazdatanfolyamot szervezünk Kiskunhalason a Barhács és Társa Kft. Budapest szervezésében. Tel.: 06 30/683-54-54 (Cseh Pálné) A-703 Targonca, földmunkagépek, emelőgépek OKJ bizonyítvánnyal és gépkezelői jogosítvánnyal gyorsított tanfolyam indul Kiskunhalason. Tel.: 06 30/683-54-54 (Cseh Pálné) A-704

Anyakönyvi hírek Születtek: Péter Szimonetta (Zsulyevics Szilvia) Kiskunhalas, Váradi Bence (Vastag Györgyi) Kiskunhalas, Vicsek Patrik (Katona Brigitta Rita) Kunfehértó, Kocsis Kinga (Bárány Marianna Hella) Kiskunhalas, Nemes Rebeka (Béda Csilla) Kiskunhalas, Juhász Hédi (Nagy Ildikó) Kiskunhalas, Dabis Donát (Domonkos Ibolya) Kiskunhalas, Schuszter Anna (Kubatovics Anna) Kisszállás, Lengyel Larissza (Kószó Pálma) Kiskunhalas, Baranyai Ádám (Takács Olívia) Kunfehértó Házasságot kötöttek: Kis Dávid és Lukács Linda, Kiss Csaba és Sós Henrietta Éva, Horváth Károly és Selymes Éva, Kiss Gábor és Bálint Boglárka, Németh Zsolt és Bata Melinda Elhunytak: Bundula Jánosné Mikó Etelka Rozália (Kisszállás), Szemesi Sándorné Dezső Gizella (Kiskunhalas), Szécsi Géza Imréné Stalter Ilona (Kiskunhalas), Szűcs Károlyné Csipak Mária (Kiskunhalas), Tandari József (Kiskunhalas), Müller Imre (Kiskunhalas), Dr. Várnai László Sándor (Kiskunhalas), Megyesi Béláné Bóna Etelka Viktória (Kunfehértó), Faddi Imre Ferencné Fábián Aranka (Kiskunhalas)


interjú+hirdetés 21

2015. augusztus 12. Péter Szabó Szilvia:

Szép lett a főtér

Péter Szabó Szilvia nem csak énekelni jön Halasra. Itt él a testvére családjával. Őket, amikor csak teheti, meglátogatja és közös programokon vesznek részt. Szilvi karrierje a NOX együttessel indult, az utóbbi időben szólóban és zenekaros fellépéseken találkozhatunk vele. } Halashoz rokoni szálak kötnek. – Igen, a napokban is jártam a városban. Találkoztam a nővéremékkel, fagyiztunk. } Mi a kedvenc helyetek? – A Sétáló utcai fagyizóba szívesen járunk, szeretem nagyon. A megújult főtér is tetszik, szép lett, tényleg. } A NOX együttessel koncerteztél is nálunk annak idején a sportcsarnokban. Azután 2012-ben menedzsmentet váltottál. Miért volt erre szükség? Milyen az új irányvonal? – Nem olyan egyszerű, amit kérdezel, mert nem menedzsmentet váltottam, hanem menedzsmentet találtam. Éltem Ausztráliában, utána Angliában. Ott találtam egy menedzsmentet, akik segítettek visszajönni a zeneiparba. A két éve megjelent szólólemezem igazából stíluskeresgélős volt. Kíváncsi voltam, mi az, amit még elfogadnak vagy szeretnek tőlem. Az új albumom már jó ideje készül, mert tényleg nagyon jót szeretnék. Közel áll ahhoz a régi érzéshez, amit a NOX-tól kaptak az emberek. Inkább népi vonulatú, folkosabb zene lesz. } Szerzőként is részt veszel a produkcióban. Milyen témák foglalkoztatnak? Miről szóljon egy dal?

– Lényegében mindenről. Az a célom, hogy az új lemez érzelemvilágában és témájában egyaránt színes legyen! Mindenki megtalálja kicsit az élete adott periódusára vonatkozó dalocskát! Legyen az szerelem, boldogság, szakítás, gyász, minden, ami az emberek életében nap mint nap jelen van. Általában úgy szokott történni, hogy meghallgatom magát a dalt, a zenét demo verzióban és akkor már úgy jön belülről, hogy nekem az a zene mit mond. Annak megfelelően szoktam írogatni szövegeket. } A külföldön töltött évek megváltoztatták a gondolkodásmódodat? – Teljesen. Ilyen nem tudja nem megváltoztatni az embert. Amikor tényleg magadra vagy utalva, amikor tényleg semmi más nincs, csak az erőd és az alázatod. Nagyon sokat tanultam abból a jó pár évből és egy percét sem bánom. Nagyon jó volt. } Szoktad mondani a fellépéseken, hogy minden eső után kisüt a Nap… – Így van (nevet). – Szerintem ez nagyon fontos, mert sokan, sokszor elfelejtik. Sokan azt hiszik, hogy egy fájdalom, egy rossz periódus örökké fog tartani, pedig ez nincs így. Kép-szöveg: Pál László


22 sport

2015. augusztus 12.

Világbajnoki címek, 22 éves sikersorozat

Ragyogóan szerepelt Magyarország színeiben dr. Jerémiás Attila a 36. alkalommal megrendezett Orvos Világjátékokon Írországban. Eredményei három versenyszámban – súlylökés, diszkoszvetés és fekvenyomás – is orvosi világbajnoki cím elnyerésére tették méltóvá. Július 18-tól egy héten át fogadta az írországi Limerick a 36. Orvos Világjátékokra érkező versenyzőket és kísérőiket. A Shannon folyó mentén épült szép fekvésű, különben Szeged nagyságú város nem ijedt meg a több ezret kitevő vendégseregtől, hiszen

szereztek már tapasztalatot a magas színvonalú, világméretű sportesemény lebonyolításában. Az ünnepélyes megnyitónak zászlófelvonással, fogadalomtétellel adták meg a módját, s a földkerekség számos nemzetének képviselőjét maga az egészségügyi miniszter köszöntötte. A többek között Argentínából, Japánból, Brazíliából, Koreából vagy Indiából benevezettek között egy szolid létszámú, tizenegy fős, magyar sportdelegáció foglalt helyet. Az atlétikai számokban induló nyolc versenyző már menetközben folyamatosan magára irányította a figyelmet, ami nem csoda, hiszen mindösszesen 26 aranyérmet szereztek. Ebből dr. Jerémiás Attila

szülész-nőgyógyász főorvos három darab büszke tulajdonosa. A szokásosan orvosokat, állatorvosokat, gyógyszerészeket és utolsóéves egyetemi hallgatókat felvonultató 36. Orvos Világjátékkal kapcsolatos információkat a triplán győztes, súlylökésben 22 éve folyamatosan legyőzhetetlen halasi sportembertől kaptuk.

fekvenyomásban 120 kilogrammal szereztem meg az elsőséget, a guggolásba és a felhúzásba nem akartam nagyon belemenni, mert nagyon lemerevít, viszont délután várt még rám a súlylökés. Erre már esős időben került sor, és az eredményét 12,05 méternek mérték, több, mint két méterrel jobbnak a másodikénál. A diszkoszvetést ismét nem vet-

– Számomra két versenynapon zajlott le a megméretés, hétfőn a hobbiként, a kondícióm megtartása miatt űzött erőemeléssel kezdtem. Ennek a leglényegesebb ágában, a

ték kegyeikbe az égiek, a kiírástól majd három órával később, többszöri bemelegítés után mégis vizes dobókörben tudtam teljesíteni, Vass Katalin 32,50 méterrel.

Péter Dávid olimpiai ezüstérmei Kiskunhalason készült, ezer szállal kötődik a városhoz Péter Dávid. A kiváló sportoló nemcsak Halas, hanem az ország hírnevét is öregbítette Los Angeles-ben, a Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon. Dávidot csak a kínai ellenfele tudta legyőzni, a három ezüstérme miatt viszont óriási elismerés illeti őt. Négy éve Athénben bronzérmet szerzett Péter Dávid a legerősebb divízióban görkorcsolyában a Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon. Az idei megméretésnek Los Angeles volt a házigazdája, természetesen Dávid is ott volt a magyar válogatott színeiben. Az ezer szállal Kiskunhalashoz kötődő fiatal sportoló az elmúlt hónapokban rengeteget volt városunkban, a felkészülése egy része itt zajlott. Közben részt vett a Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesület focitornáján, a kihívás napján is. Nem csoda, hogy sokan szurkoltak Dávidnak a speciális olimpián. A spor-

toló meghálálta a bizalmat, remekül versenyzett. Előbb ezer méteren állt rajthoz, ahol csak a kínai ellenfele tudta megelőzni őt, így a második helyen zárt. Következett az ötszáz méter, ott is az ázsiai fiatalember volt a riválisa. Ebben a számban is óriásit versenyzett, saját egyéni csúcsát is megjavította és ez egy szépen csillogó ezüstérmet eredményezett. A 2x200 méteres váltóban Dávid harmadszor is második volt. A három olimpiai ezüstérem rengeteg munkát, hatalmas szorgalmat, akaratot takar. A magyar küldöttség kiválóan szerepelt a világjátékokon és ehhez nagyon so-

kat hozzá tudott tenni a halasi fiatalember is. A hazaérkezésük után a Magyar Sportok Háza konferenciatermében vastaps fogadta a küldött-

séget, amelyet Deutsch Tamás, a Magyar Olimpia Bizottság Fogyatékos Sportjáért Felelős Tagozat elnöke köszöntött. J. L.


2015. augusztus 12.

szépséges 23

Dukai Babett:

Segíteni akarok

Bekerülni az ország öt legszebb lánya közé a Miss Hungary döntőjében, arra már azt lehet mondani, na, ez nem semmi. A jánoshalmi Dukai Babettnek sikerült ez, ahogy megismerkedtem vele, egyre inkább meggyőzött arról, a csinos 22 éves hölgy bizony céltudatos. Azt is elárulta, hogy öccse balesete rádöbbentette, hogy ő bizony segíteni akar azoknak, akik bajban vannak. A modellkarrierjének előnyeit is ennek rendelné alá.

majd a középdöntő, ahol tovább rostálódott a mezőny. } Elnézést, hogy közbevágok, de ezek szerint nemcsak a hosszú comb és a formás fenék, szép arc számított… – Nem elég a szépség. Aki ezen a versenyen jól szerepel, győz, annak az egész országot kell képviselnie. A műveltség, a sportosság, a tehetség és a nyelvtudás alapdolog. Erre is nagy hangsúlyt fordítottak a szervezők. } Bekerültél az élő adásba, ahol a legszebb 16 lány szerepelt. Elégedett voltál ezzel, vagy többet akartál? – Lehet, hogy kicsit önteltnek tűnök akkor, amikor azt mondom, az első ötbe vártam magam. Valahogy

} Mit kell tudnunk Dukai Babettről, aki a Miss Hungary 2015 döntőjében bekerült az öt legszebb közé? – Kiskunhalason születtem, Jánoshalmán élek, ott érettségiztem a Radnóti Miklós Gimnáziumban. Jelenleg éppen az államvizsga előtt állok „Izgultam. Leginkább akkor, amikor az első öt a szegedi egyetemen andragógia szakos hallgatóként. Főként a média réközé kerülés volt a tét. Utána már megkönysze tetszik nekem. nyebbültem, hiszen elértem azt, amit szeret} Erre a területre azért betekintést tem volna.” nyerhettél a verseny során… – Az a két hét, amelyet a felkészüléssel töltöttünk a döntő előtt, nagyon senyzők, persze, hogy izgultam, Legsok élményt adott nekem. Izgalmas inkább akkor, amikor az első öt közé világba csöppentem, érdekes volt látkerülés volt a tét. Utána már megköny-  ni a televíziózás kulisszatitkait. nyebbültem, hiszen elértem azt, amit } Ha gondolod, szívesen látunk szerettem volna. a Halasmédiánál, hogy meg} Sokáig te vezetted a közönséglásd, miként működik ez egy helyi szavazást. szerkesztőségben. – Nagyon boldog voltam emiatt. – Köszönöm a lehetőséget, azt hiNem győzök hálás lenni annak a sok szem, élni fogok vele. ezer szavazónak, aki engem tartott a } Te döntöttél arról, hogy elinlegszebbnek. Végül nem én nyertem, dulsz az ország legrangosabb de emiatt nem voltam csalódott. szépségversenyén? } Most már azért jó néhány hét el– Apu egyik ismerőse ajánlottelt a verseny óta. Nyilván letisztult ta nekem. Megkerestem az internebenned sok minden. Megérte neked a ten a jelentkezési lapot és neveztem. nyilvános szereplés? Egy hihetetlen sorozat kezdődött el – Én még mindig nem adtam fel azt, az életemben. Több ezer induló köhogy egy modellügynökség felfigyelzül először bekerültem a legjobb úgy éreztem, hogy ezt a célt el tudom jen rám. A Miss Hungary tökéletesen nyolcvanba. jó volt arra, hogy felfigyeljenek rám. érni. } Ez önbizalmat adott neked? } Volt szaporább pulzus a dobogón? Büszke volt rám a családom, főleg az – Persze. Aztán következett az elő-, – Ahogy fordulónként fogytak a ver- apukám.

Fotók: facebook.com

„Tudom, hogy szenvedélyesen tudnám űzni a modellkedést…”

} Tényleg ennyire eltökélt vagy az iránt, hogy ismert modell legyél? – Persze. 18 éves koromban kezdtem el foglalkozni a gondolattal. Nagyon érdekelt ez a világ és a szüleimtől is kaptam biztatást. Először csak hobbifotók készültek rólam. Két éve második voltam a majsai Fürdő Szépe választáson. Tudom, hogy szenvedélyesen tudnám űzni ezt a szakmát. Ráadásul ennek köszönhetően segíteni is tudnék a rászorulókon. } Ezzel kicsit megleptél… – Pedig nekem ez volna a legfontosabb. Amikor elkezdtem foglalkozni a modellkedés gondolatával, éppen négy évvel ezelőtt, súlyos motorbaleset érte az akkor 14 éves öcsémet. Ekkor döbbentem rá, hogy mennyi embernek van szüksége mások támogatására.. Ez pedig engem nagyon motivál. Én is segíteni akarok…

Jáger Levente


2015. augusztus 12.

színesben 24

rita asszony ízvarázslata

„Koviubi” Ezekben a forró napokban jólesik az ételek mellé egy hűs, savanykás kiegészítő, ami ráadásul még egészséges is. Ez a magyarok egyik kedvenc nyári csemegéje, a kovászos uborka, amit én az alábbi módon szoktam elkészíteni, családom legnagyobb örömére.

Hozzávalók: uborka, fokhagyma, kapor, szemes bors, só, rozskenyér (mindegyikből ízlés szerinti mennyiség) Elkészítés: a közepes nagyságú uborkák két végét levágom, és hoszszában behasítom. Üvegbe rakom, úgy hogy az uborkák közé kapor, fokhagyma, pár szem szemes bors is kerül. Meleg, sós vízzel felöntöm, a tetejére egy szelet rozskenyeret rakok. 3-4 nap alatt meleg helyen (napra kitéve) tartom. Amikor elkészült, a tetejéről

Fotó: Szőri Attila

Kovászos uborka

a kenyérszeletet leveszem, és hűtőben tartom tovább. Aki szereti, a levét is megihatja, üdítő, egészséges ital. Ha Önnek is van egy kedvenc receptje, küldje el az attila@halasmedia.hu e-mail címre, s én közzéteszem itt, a Halasi Tükörben! Rita asszony

az ország legjobb bankja továbbra is Kiskunhalason

lakossági, vállalati számlavezetés megtakarítások biztosítás hitelezés 2014-ben a Euromoney értékelése szerint a K&H „Magyarország legjobb bankja”

Kiskunhalas, 6400 Sétáló utca 1. telefon: (06 77) 520 910 K&H TeleCenter (06 1/20/30/70) 335 3355 kh.hu bank@kh.hu


XXIX. évf. 32-33. szám 2015. augusztus 12.