Issuu on Google+

Közel négyszázan ballagtak, tart az érettségi Több száz milliót hozhat az adócsökkentés

2., 21. Kivonul a GDF SUEZ 6. Úszóink az elitben

8. 22.

tükör

fotó: kovács iván

Halasi

kiskunHalas nagy gyõzelme Fazekas István hazai lovasként nyert

Írásunk a 23. oldalon

2015. május 6. • XXIX. évfolyam 19. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


 ballagás, érettségi

2015. május 6.

Ballagó kiskunhalasi gimnazisták Búcsút vettek iskoláiktól a Szilády Áron Református Gimnázi- ballagási ünnepségen adták át az isum és a Bibó István Gimnázium végzős diákjai. Múlt csütörtö- kolai kitüntetéseket is. kön a református templom, szombaton pedig a Bibó sportcsar- A Bibó-gimnáziumban Veszelsznoka telt zsúfolásig családtagokkal, barátokkal. kiné Huszárik Ildikó igazgatónő köszönt el a ballagó tanulóktól, A református gimnázium végzőseit te és Varga Judit gimnáziumigaz- a 12.-eseket búcsúztató köszöntőjéBödecs Pál főigazgató köszöntöt- gató búcsúztatta. Hagyományosan a ben a jelent adó húszéves gimnázi-

um múltját is felidézte. Idén hárman vehették át az iskola legrangosabb kitüntetését. Pro Scola-díjat kapott dr. Bognár Zoltán, Bogáromi Dávid végzős diák, valamint Tarné Mágori Rózsa szülő. Kép-szöveg: Pozsgai Ákos

Közel 400 halasi diák érettségizik A város középfokú oktatási intézményeiben összesen 397 tizenkettedikes nappali tagozatos tanuló ad számot tudásáról. Hétfőn magyarból, kedden pedig matematikából érettségiztek. A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium az Oktatási Hivatal által kijelölt emelt szintű vizsgahelyszín 2005-től Kecskemét és Baja mellett. A középiskolában idén 112 diák érettségizik. A Szilády Áron Református Gimnáziumban 82 nappalis tanuló és 26 felnőttképzésben résztvevő hallgató jelentkezett be vizsgázni. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskolában és Gimnáziumban ebben az évben 95 tizenkettedikes diák ad számot tudásáról. A Kiskunhalasi Vári Szabó István Szakközépiskolában összesen 108 diák tesz érettségi vizsgát ezekben a napokban. Kép-szöveg: P. L.

A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium érettségizői


2015. május 6.

Kávéházi szösszenet

fókuszban 

Közlekedési bajok a közmeghallgatáson

fotó: pozsgai ákos

– Elmondom, hátha ennél a testületnél nyitott fülekre találok – fogalmazott Nagy István a közmeghallgatáson. A gépjárművezető-oktató szakmájából adódóan közlekedési problémákra hívta fel a figyelmet. Rajta kívül egy felsővárosi asszony, Frank Ferencné nyilvánított véleményt, ő a szelektív gyűjtés hiányosságairól beszélt.

Szeretem ezt a kis kávézót itt, az Eötvös utca sarkán. Ide mindig besüt a nap, finom a kávé, a frissen facsart narancs, fantasztikusak, különlegesek a sütik, szóval abban a néhány percben, amíg az ember elkortyolgatja a kávéját, és mondjuk, bedob egy fahéjjal gazdagon megszórt almás tortaszeletet, szóval ebben a naphoz képest töredéknyi időben, megbékél a zűrös világgal egy kis időre. Együtt kávéztam József Attilával Ő jutott eszembe, talán mert épp mostanában volt a költészet napja, és ha nem is a rakodópart alsókövén, de a kávézó kerevetjén ülve, éppen ráláttam a verseket tartalmazó könyvespolcra is. Meg sok minden másra. És amíg kávéztam, mindig eszembe jutottak a boldog békeidők, és láttam lelki szemeimmel, hogy miként elevenednek meg a mesehősök, Holle Anyó, kedvencem, a Gőgös Gúnár Gedeon vagy a Mosó Masa Mosodájának muris figurái. Még mindig könnybe lábad a szemem Nyilas Misi sorsán, átélem Dobóék lelkesedését, ha az Egri csillagokra gondolok, de még Antigoné levelére is szívesen emlékszem, akárcsak a középiskolában utált Gogolra, mert a kötelezőség mellett adtak valami egészen különleges érzést. Arról a bizonyított tényről már nem is szólva, hogy mennyivel másabb természetében, kreativitásában, ötletgazdagságában, műveltségében, jellemében a könyvet forgató ember. A világirodalom örökre kiköltözött A napokban is beültem egy rövid időre. Besütött a nap, finom volt a kávé, a frissen facsart narancs, fantasztikus volt a különleges almás torta és mégsem éreztem azt, amit korábban mindig. Nem éreztem a könyvek illa-

tát. Nem tódultak az emlékeim, mert eltűntek a könyvek. Zsuzsi, amíg kiszolgált, szomorúan mesélte, hogy szinte csak díszlet volt már az utóbbi években, az emberek nemigen vesznek már könyvet. Elhagyottnak éreztem magam. Néztem az üres polcokat és fájt a magány. Hiányzott József Attila, Madách, Andersen, Gárdonyi, meg a többiek... Most eltűntek a kávéházi életünkből. Mint ahogyan eltűntek a könyvek is az életünkből. Irigykedve hallgatom és csodálom Jáger Levente kollégámat, aki hetente több könyvet is képes kiolvasni. Üdítő kivétel, hiszen már régen nem vagy csak alig olvasunk. Lassan már újságot sem, nemhogy szépirodalmat, regényt, vaskos könyvet meg pláne nem. Mi jöhet még? Ez persze kétélű dolog, hiszen többeknek kenyérre is alig van néha, nemhogy a drága könyvre. Meg aztán itt vannak a kor vívmányai, az E könyvek, az internet, az „okos” technika nyújtotta végtelen tájékozódási, szórakozási lehetőség, a kötelező olvasmányok rövidített kivonatai… Mégis: számomra – és remélem, vagyunk így ezzel sokan – soha, semmi nem fogja helyettesíteni az éjjeli lámpa fényénél kézbe vehető, sokszor még zseblámpával is olvasható, (volt ilyen sokszor gyerekkoromban), hajnalig lázas izgalomban tartó, vagy éppen édes álomba ringató, majd mellkasomra nehezedő, illatos KÖNYVET. És bár szerencsére a kávé, a narancslé, a süti megmaradt, de eltűnt a varázs a sarki kávézóból. Mert hagytuk. Azzal, hogy alig olvasunk, és nem veszünk könyvet. Így tűnnek el életünkből is a szép varázslatok. Ha hagyjuk… Supka Éva főszerkesztő

Itt és ott Ketten vállalkoztak arra, hogy megosztják véleményüket a képviselőkkel és a szélesebb nyilvánossággal is. Pedig nem sok hiányzott ahhoz, hogy egyetlen felszólaló legyen. Nagy István ugyanis hosszasan hezitált, végül úgy döntött, mégis beszélni fog. – Sokáig úgy volt, hogy nem jövök. Azt gondoltam, amit mondok, az hülyeség vagy megvalósíthatatlan. Végül eljöttem, elmondom, hátha ennél a testületnél nyitott fülekre találok – mondta elsőként Nagy István. Hozzátette: éppen ezen a csütörtökön volt negyven éve annak, hogy elkezdte a gépjárművezető-oktatást. Úgy fogalmazott, sokfelé jár, sok mindent lát, néhány problémát meg is osztott a képviselőkkel. A Latabár utca vége beláthatatlan, ha a biciklisek nagy lendülettel jönnek, könnyen lehet baj. A hozzászóló úgy vélte, hogy az ott lévő villanyoszlopra elhelyezett közlekedési tükör biztonságosabbá tenné a közlekedést. Nagy István azt sem értette, hogy miért van kint a főútvonalat jelző tábla a Vadkerti út alig hatvanméteres szakaszán, a Váriszakiskola és a Fazekas Mihály utca

között. A Jókai úton, a régi szeméttelep melletti szakaszon, a Dong-ér feletti hídnál elkélne egy elsőbbségadást-jelző tábla. Nagy István szerint meg lehetne engedni a hetven kilométeres sebességet a főút városi szakaszán, a Sóstó és a Vári-szakiskola között. Többször említette már, hogy milyen nagy a balesetveszély a miatt a Kisfaludi utcában, mert sokan azt használják „egérútként”. Szelektív gyűjtés A másik felszólaló először közlekedési problémát említett. Frank Ferencné is azt tapasztalta, hogy nagy a forgalom többek között a Vörösmarty utcában, mivel a Felsővárosi-iskola környékén sokan ezt a szakaszt használják reggel, valamint délután. Ráadásul ezek az autósok nem tartják be a megengedett sebességet az asszony véleménye szerint. Másik témaként örömét fejezte ki, hogy bevezetik a kétkukás rendszert. Ezzel kapcsolatban kérte, hogy hangolják össze ennek a szemetesnek az ürítését az eddig megszokott menetrenddel. Frank Ferencné azt felvetette, hogy nem mindenki tudja személyesen átvenni az új kukákat, nekik segítség kellene. jel

testületi hírek Igazgatóválasztás

Két intézménynél régi, egynél pedig új igazgatónak szavazott bizalmat a halasi képviselő-testület. A Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezetét eddig Csendes Ildikó vezette. A következő öt esztendőben továbbra is ő lesz az igazgató. A városi bölcsődét irányító Garas Edit 2016. július 31ig látja majd el ezt a feladatot. Új vezetője lesz a Kertvárosi Általános Iskolának. Zárt ülésen a képviselő-testület Laskovicsné Terzics Edit igazgatói kinevezését támogatta. A pályázatát magas szakmai színvonalúnak ítélték meg a jelenlévők.

Kitüntetettjeink

Három terület városi kitüntetettjeiről döntött a képviselő-testület. Az egészségügyért-díjat Bástyi András szülész-nőgyógyász főorvos, Dukai Zita felnőtt háziorvos és Ardainé Sallai Katalin asszisztens veheti majd át. A köznevelésért-díjat Szakál Lajos főigazgató-helyettes, Barnáné Szabó Mikor Márta óvodapedagógus és Nagy Ildikó tanár érdemelte ki. A szociális terület elismerését Horváth Lászlóné ápoló, Ternyák Imréné ápoló és Ráczné Míg Gizella szociális gondozó kapja majd meg.


 kék fény

2015. május 6.

fotó: pozsgai ákos

Kitervelték a nagymama megölését

A lány nyitott ajtót a bántalmazónak Nyolc év börtönt kapott első fokon, nem jogerősen az a 21 éves halasi férfi, aki tavaly júliusban fiatalkorú szerelmével meg akarta ölni annak nagymamáját. A lányt, aki akkor alig múlt 14 éves, mint felbujtó 3 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Kecskeméti Törvényszék múlt szerdán. A tinédzsernek megbocsátott a nagymamája, azonban a fiú megbüntetését kérte a bíróságtól.

hónaptól egyre kellemetlenebbek lettek a kérdései a lány számára, és azt is kilátásba helyezte, hogy megrontásért feljelenti a férfit. Klaudia ezért 2014 áprilisától már többször említette barátjának, hogy a nagyanyját meg kellene ölni, de kezdetben a férfi nem foglalkozott ezzel. Kitervelték a gyilkosságot A tini tavaly július 16-án ismét öszszeveszett a nagyanyjával, ami után az egyik internetes közösségi portálon azt írta a barátjának, hogy már tényleg jó lenne, ha a nagymama nem élne. Zsolt erre azt válaszolta, hogy eleget tesz a kérésnek és „lekéseli” az idős asszonyt. A fiatalok egymással chatelve részletesen előre eltervezték, hogy miként ölik meg a lány nagymamáját.

Az ügyészség vádirata szerint a fiatalkorú A. Klaudia, aki az ügy másodrendű vádlottja, 2013 őszén ismerkedett meg az elsőrendű vádlott 20 éves I. Zsolttal, akitől 2014 tavaszán teherbe esett. A lányt gyámként a nagyanyja nevelte, de gyakran voltak köztük viták a fiatalkorú viselkedése miatt. Négyszer szúrta bele a kést A 69 éves nagymama ellenezte a fiata- Az előzetesen megbeszéltek szerint lok kapcsolatát, mert a lány magatar- Klaudia szólt, amikor a nagyanyja eltása megváltozott, kimaradt az iskolá- aludt. Zsolt július 17-én hajnali háromból és hazudozni kezdett. negyed kettő körül elindult barátnője és a nagymama otthonához. A fejére Meg kéne ölni a nagymamát fekete kapucnit húzott, az arcát egy söAz idős asszonynak egy idő után fel- tét sállal takarta el, kesztyűt is viselt és tűnt unokája várandóssága. Az ötödik magához vett egy 16,5 cm pengehoszLezárta a nyomozást a halasi rendőrség az olajosok útján tavaly november 21-én történt halálos közúti baleset ügyében. Közlekedési baleset gondatlan okozásával gyanúsítja a rendőrség a 19 éves kiskunhalasi G. Viktort, aki gépkocsijával lesodródott az útról és fának ütközött. A balesetben a helyszínen életét vesztette a fiú 19 éves barátnője.

szúságú kést. A lány nyitva hagyta az ajtót a férfinek, aki így akadálytalanul jutott be a házba és egyenesen az alvó nagymamához ment. Klaudia ekkor lehúzta a WC-t, hogy a zaj elnyomja az ölés hangjait. Zsolt azonban még egyszer megkérdezte barátnőjét, hogy tényleg ölje-e meg az idős asszonyt, melyre a vádirat szerint a lány határozott igennel felelt. Zsolt ezután a sértett ágyához lépett, a késsel kétszer nyakon szúrta. Az idős nő sikoltva riadt fel, el akarta kapni a kést, ekkor Zsolt még kétszer megszúrta az asszony hátát, ami miatt a kés pengéje eltörött.

sa szerint csak meg akarták leckéztetni. Klaudia elismerte, hogy ő bujtotta fel a férfit a nagyanyja megölésére, de mint mondta a bíróságon, nem gondolta volna, hogy meg is teszi. A bíróság azonban az internetes közösségi oldalon folytatott csetelést perdöntő bizonyítéknak ítélte arra vonatkozóan, hogy nem fogadja el a fiatalok védekezését. Klaudia megbánta tettét, nagyanyjától is bocsánatot kért, aki megbocsátott neki, nem kérte unokája megbüntetését, I. Zsoltét azonban igen.

Menekülés, beismerés Ezután a férfi a kés kezében maradt részét eldobta és elmenekült a helyszínről. Klaudia pedig miután végignézte a késelést, telefonon értesítette a mentőket és a rendőröket, hogy nagyanyját egy ismeretlen személy támadta meg. Az idős asszony a nyakán, a hátán és a kezén számos súlyos, szúrt sérülést Véres tetthely szenvedett, életét a gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg. A férfi, Súlyos, amikor a nyomozók elfogták mindent mégis a legenyhébb ítélet beismert, állította, egyedül követte el, a rendőrök azonban kételkedtek I. Zsolt A bíróság a fiatalok védekezését nem állításában. Később kiderült nem hiá- fogadta el, mindkettőjüket előre kiterba, bebizonyosodott, hogy Klaudia is velten, védekezésre képtelen személy benne volt. sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek. Megbocsátott unokájának I. Zsoltot, mint tettest, A. Klaudiát, A kecskeméti tárgyaláson elhang- mint felbujtót. A bírói tanács elnöke zottak szerint a két fiatalnak nem volt ugyanakkor a legenyhébb büntetést könnyű élete korábban. Klaudia szü- hozta, a férfi nyolc év börtönt kapott, lei elváltak, a lány nem jött ki any- míg a lány 3 év fiatalkorúak börtöja új párjával, ezért a nagymamához nében végrehajtandó szabadságköltözött, aki később a gyámja is lett. vesztést, aki a büntetés kétharmada I. Zsoltnak sem volt megfelelő csalá- helyett felének letöltése után szabadi háttere, ami közrejátszhatott éret- dulhat. A Kecskeméti Törvényszék len személyiségében. A férfi tagad- ítélete nem jogerős, a vádlottak enyta a bíróság előtt, hogy végezni akart hítésért, míg az ügyészség súlyosbívolna barátnője nagyanyjával, állítá- tásért fellebbezett. P. Á.

Vádemelést javasolnak

repült a járműből, a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A gépkocsit vezető G. Viktor a saját lábán szállt ki a roncscsá tört kigyulladt autóból, kisebb sérülésekkel úszta meg a balesetet. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közlekedési baleset gondatlan okozásával gyanúsította a 19 éves kiskunhalasi sofőrt, a nyomozást mostanra befejezték, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek küldték tovább – köA Toyota sportkocsival Kiskunhalas zölte Hürkecz Zoltán, a Bács-Kisfelé haladtak az olajoson útján, ami- ok miatt lesodródott az útról, előbb A gépkocsiban a sofőr mellett ülő fia- kun Megyei Rendőr-főkapitányság kor a személyautó eddig tisztázatlan egy fának ütközött, majd ki is gyulladt. tal lány az ütközés következtében ki- szóvivője. P. Á.


ünnepi 

2015. május 6.

Halas vendége volt a megyei közgyűlés A Homokhátság elsivatagosodása, a következő hat esztendő fejlesztési programja is szóba került a megyei közgyűlés kiskunhalasi tanácskozásán. Ez volt az első alkalom, hogy Bács-Kiskun önkormányzata városunkban tartsa soros ülését. Rideg László elnök fontosnak tartja, hogy a megye több településén is legyenek hasonló tanácskozások. Azt is elárulta, hogy a jövőben az első elképzelésekhez képest több mint kétszer annyi fejlesztési forrást használhat majd fel Kiskunhalas. A megyei közgyűlés „foglalta el” a halasi városháza dísztermét. Első alkalommal vendégeskedett Kiskunhalason Bács-Kiskun elöljárósága, de mint kiderült, az önkormányzat vezetősége úgy döntött, több településen is tartanak kihelyezett üléseket. Rideg László elnök kiemelte, hogy fontos kérdésekben hoztak döntést városunkban, többek között az elkövetkező időszak uniós fejlesztési forrásairól is beszéltek. Közel 63 milliárd forint jut majd Bács-

Kiskunra, tizenhárom olyan terület van, amelyre lehet majd pályázni a településeknek. Végleges pontosításra vár, hogy mennyi pénzből gazdálkodhat majd az adott térség. – Májusban végigjárjuk a járási központot, így Kiskunhalast is. Annyit lehet tudni, hogy ide az első elképzelésekhez képest több mint kétszer nagyobb összeg érkezik – fogalmazott Rideg László. Fülöp Róbert polgármester ehhez csatlakozva azt emelte ki, hogy

Ipari Park-, strand-, út-, múzeum- és Csipkeház-fejlesztésben gondolkodnak, emellett városrész-rehabilitációt is szeretnének majd végrehajtani az uniós ciklusban. Napirend előtt A megyei közgyűlésen a napirend előtti felszólalások sorában szóba került a Homokhátság vízháztartásának problémája. Suhajda Krisztián képviselő meginvitálta a közgyűlést egy bejárásra, amely a

Duna-völgyi főcsatorna melletti területeket érintené. Az ülésen jelen lévő Bányai Gábor országgyűlési képviselő erre úgy reagált, hogy komoly tervek vannak már a vízmegtartásra. A korábbi elképzelésekhez képest létezik egy olcsóbb megoldás, amely megoldaná az évtizedes problémát. Országgyűlési képviselőként mindenképpen kiemelten foglalkozik ezzel a területtel is. Jekő Attila a kistelepülések polgármestereinek érdekében szólt. Az ő illetményüket emeltetné, ehhez kérte a kormánypártok támogatását. Bányai Gábor leszögezte, hogy a legfrissebb döntés szerint ez megvalósul majd. Kép-szöveg: JL

Sepsiszentgyörgyi találkozás a nagykövettel

Nagy esély van arra, hogy a Thorma János-kiállítás eljusson a román fővárosba, Bukarestbe is. Többek között erről beszélt a sepsiszentgyörgyi város napi ünnepség díszvacsoráján Szűcs Csaba alpolgármester és Zákonyi Botond nagykövet (képünkön), aki kedvenc festői között tartja számon a halasi múzeum névadóját. Kiskunhalas újra nagyot nyitott a világra. Sepsiszentgyörgy meghívására ott lehetett azon a turisztikai kiállításon, amelyet a testvértelepülések részvételével szerveztek. A rendezvényen több ezren fordultak meg, a városi de-

legációban Szűcs Csaba alpolgármester, Aradszky Lászlóné, Bognárné Nagy Éva, valamint a Halasi Média és Kultúra Kft. két munkatársa kapott helyet. A látogatók a strand mellett a halasi csipke iránt érdeklőd-

tek, és a Szőke Pincészet jóvoltából borokat kóstolhattak. A turisztikai bemutatkozás mellett volt egy külön sikere is a programnak. A vendégek tiszteletére adott díszvacsorán Kiskunhalas ajándékait kapták meg a házigazda Sepsiszentgyörgy vezetői, valamint Zákonyi Botond, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott bukaresti nagykövete is. A diplomata szívélyesen elbeszélgetett Szűcs Csaba alpolgármesterrel. Zákonyi Botond egyik

kedvenc festője Thorma János, ezért felvetette a bukaresti kiállítás lehetőségét is. Az is kiderült, hogy a nagykövet el tudna képzelni egy csipketárlatot is a román fővárosban. Szűcs Csaba alpolgármester azt mondta, hogy lesz folytatása ennek a megbeszélésnek. A politikus kiemelte azt is, hogy a látogatás számtalan tanúsággal is szolgált, amelyet a jövőben be kell építeni a városmarketingbe. Kép-szöveg: JL


 gazdaság

2015. május 6.

Több száz milliót hozhat a halasi térségnek az szja-csökkentés ha Kiskunhalas és térsége lenne az egyik legaktívabb a megyében a következő európai uniós költségvetési időszakban. – Az elmúlt hét évben sajnos Kiskunhalas lemaradt és beleszürkült a középmezőnybe, ezen szeretnének változtatni – fogalmazott a város első embere. Összefogás a településekkel

Farkas Dániel alpolgármester, Czeller Zoltán jánoshalmi és Fülöp Róbert halasi polgármester a térség összefogását sürgeti Közel 5-600 millió forint pluszbevételre számít a halasi térségben az önkormányzat jövőre a személyi jövedelemadó 1 százalékos csökkentéséből. – Ennyivel több pénz marad majd az emberek zsebében, vagyis ennyivel több pénzt tudnak helyben elkölteni – hangsúlyozta Fülöp Róbert polgármester, aki első alkalommal, Jánoshalma polgármesterével közösen tartotta meg szokásos hétfői sajtótájékoztatóját. Czeller Zoltán polgármester a családokat érintő kedvező adóváltozásokról beszélt, amely jelenősen javít majd a többgyermekesek helyzetén. Fülöp Róbert polgármester szerint a 2010-ben kezdődött reformok és az azóta bevezetett változások mostanra kezdenek beérni és érezhetővé válni. A városvezető külön is kiemelte a rezsicsökkentést, valamint a negyvenéves munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjba vonulási lehetőségét, amely nagyon sok nyugdíj előtt álló nő helyzetén segített. A politikus szerint azonban számos további olyan intézkedés-

sorozat volt, amely a lakosság mindennapi életkörülményeit javította. Önmagában a 16 százalékos személyi jövedelemadó bevezetése eddig 600 milliárd forint pluszpénzt hagyott az emberek zsebében. – A jövő évtől tervezett további 1 százalékos szja-csökkenés évi további 120 milliárd forintot hagy az embereknél. Ebből a kiskunhalasi térségre vetítve közel 5-600 millió forint jut, vagyis az emberek ennyivel több pénzt tudnak majd elkölteni, amely várhatóan tovább erősíti a helyi gazdaságot – fogalmazott a polgármester. A politikus szerint, ha ehhez hozzávesszük még a kedvező kamatmutatókat, inflációs adatokat, a foglalkoztatás további javulását, és stabilan marad a gazdasági növekedés, akkor további adócsökkentésekre lesz lehetőség az elkövetkezendő években. – Az önkormányzat jövő évi költségvetésének kereteit igyekszünk úgy összeállítani, hogy az összhangban legyen az országos törekvésekkel, vagyis megpróbálunk olyan gazdaságélénkítő adópolitikát folytatni Kiskunhalason is az elkövetkezendő években, amely ösztönözni fogja hely-

ben a beruházásokat – mutatott rá a polgármester. Erősödő helyi gazdaság Czeller Zoltán, Jánoshalma polgármestere szerint azzal, hogy csökken az üzemanyag ára, a sertéshús áfáját a jövő évtől 27 százalékról 5 százalékra mérséklik, csökkenni fog az szja. A kétgyermekes családok megélhetését adókedvezményekkel igyekszik segíteni a kormány, a családok megélhetése könnyebb lesz. – Éves szinten 100-150 ezer forinttal több pénz maradhat az embereknél, és ezzel együtt több pénz marad a településeken is – hangoztatta a jánoshalmi városvezető. Czeller Zoltán szerint ebből a pénzből az emberek már gondolkodhatnak azon, hogy mire költik. Felújítják a lakásukat, új terméket vásárolnak, bátrabban rendelik meg a különböző helyi szolgáltatásokat, ami pedig munkahelyeket teremt és erősödik a helyi gazdaság. A sajtótájékoztatón szó esett még a közelgő európai uniós fejlesztési időszakról. Fülöp Róbert polgármester azt várja a halasiaktól, hogy minél több ötlettel álljanak elő, készítsenek terveket, hogy mit szeretnének megvalósítani. Azt szeretné,

Egyik ilyen elképzelés a Százszorszép Föld Egyesületben való közreműködés, amelyet a térség önkormányzatai, vállalkozásai, civil szervezetei közösen hoztak létre egy osztrák minta alapján. A lényege, hogy a térség gazdálkodói, önkormányzatai egymás termékeit vásárolják meg és a partnereik szolgáltatásait veszik igénybe. Az ötlet állítólag Ausztriában olyannyira bejött, hogy mára turisztikai franchisehálózattá nőtte ki magát, erősítve a helyi gazdaságot. Mindehhez a térségen belüli kommunikáció javítását jelölte meg elsődleges feladatként a halasi polgármester. Addig is, amíg megnyílnak ezek a pályázati lehetőségek, a térség önkormányzatai, civil szerveződései a települési rendezvényeket, idegenforgalmi látnivalókat fogják össze, és népszerűsítik egymást. Ennek egyik kiváló példája volt az elmúlt hétvégi lovas verseny is, ahova valamennyi környező település polgármestere kapott meghívót. A közelgő európai uniós költségvetési időszak egyik kiemelt fejlesztési célkitűzéseként emelte ki Fülöp Róbert a kistérségi kerékpárút-hálózat megvalósítását, amelynek tervezése hamarosan elkezdődik. Az 53-as főút mentén Tompa felé, valamint Kunfehértó irányába az üdülőfalut is érintve tovább Jánoshalma és Hajós irányába, a Pincefaluig. A kész terveket szeretnék letenni az asztalra, mire megnyílnak az uniós pályázati lehetőségek és kedvező elbírálás esetén mielőbb nekilátni az építkezésnek. Kép-szöveg: P. Á.


2015. május 6.

környezet 

Halason tiszta a levegő A Miskolci Egyetem Földtudományi Kara idén is megrendezte Országos Középiskolai Földtudományi Konferenciáját. Városunkat, a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumot Tóth Piroska tanítványai, Liliom Andrea és Rávai Bettina képviselték. Csillagászat, légkör, meteorológia szekcióban adtak elő A légköri aeroszolmérés iskolánkban címmel – nagy sikerrel. – Bemutattuk az aeroszolt, a gáznemű közegben finoman eloszlatott szilárd vagy cseppfolyós részecskék együttes rendszerét – mondta Andrea. – A GLOBE-program keretében végzünk a légköri aeroszollal kapcsolatos méréseket, méghozzá egy erre alkalmas műszerrel, a napfotometerrel. Adatainkat grafikonon is ábrázoltuk – tájékoztatott Bettina. – Kitértünk arra is, hogy milyen volt az aeroszol-koncentráció a legutóbbi részleges napfogyatkozás Ahogyan azt múlt héten ígértük, közzétesszük, hogy a szelektív gyűjtőedény tartalmát mikor szállítják el. Az összegyűjtött szelektív hulladékot kéthetente viszik el a hagyományos edényzet ürítése napján. A május 11-i héttől az „A hét” szerinti utcákat, a május 18-i héttől a „B hét” szerinti utcákat ürítik. A hét Hétfő: Keceli, Gyárfás, Kökény, Hunyadi, Katona J., Árpád, Petőfi S., Polgár, Sáros, Vadász, Csillag, Szép, Vihar, Hattyú, Hajnal, Alkony, Lovag, Nyárfa, Huszár, Honvéd, Bajnok, Zerge, Vezér, Pipa, Kosár, Harangos tér, József A., Állomás, Bercsényi, Bocskai, Dr. Nagy Mór, Erdei tér, Kuruc vitézek tere, Nap Szent Imre, Szent István, Szentháromság tér. Kedd: Molnár, Sólyom, Kard, Hímző, Tábor, Kardvirág, Zsigray, Bangó, Kanizsa tér, Tormássy, Imreh M., Gárdonyi G., Akácköz, Vas L., Juhar, Nyírfa, Stephanek E., Korda, Pálma, Dália, Gyöngyvirág, Levendula, Páfrány, Tulipán, Árvácska, Ibolya, Muskátli, Nagy Czirok, Jácint, Pipacs, Liget, Kamilla, Hírnök, Mészáros, Balajti D., Tóth J., Gaál L., Peterka, Bodza, Galagonya, Boróka, Ormánság, Vári Szabó I., Cserény, Budár, Bajnár, Mocsári, Tímár, Szélmolnár, Rege, Tárogató, Pandúr, Nemzetőr, Pattantyús, Kun

idején. Ebből vontuk le a következtetést, hogy Halason viszonylak tiszta a levegő – fűzte hozzá Andrea. – Mérni csak tiszta időben tudunk, tavasszal, nyáron és ősszel – mutatott rá Tóth Piroska tanárnő. A halasi diákok szekciójukban nyertek a miskolci megméretésen. Dicséretet és könyvet kaptak jutalomként a tapasztalataik mellett. Kép-szöveg: P. L.

Liliom Andrea, Rávai Bettina és Tóth Piroska A bibósok grafikonon összesítették a március 20-ai, részleges napfogyatkozásról készült méréseiket. A hullámhosszokon mért adatok csak a beérkező napsugarak mennyisége miatt változtak, miközben az aeroszol koncentrációja mindvégig állandó volt. A méréseket napfotométerrel végezték, amelynek segítségével megállapítható, hogy mennyi napfény tud áthatolni a légkörön, és ebből mennyi éri el a felszínt. Segítségével az aeroszol optikai mélysége számolható (AOT adat). Két hullámhosszon lehet mérni:525 nm (bal oldali oszlop), 625 nm (jobb oldali oszlop).

Mikor tegyük ki a szelektív kukát? kapitány, Grósz, Friedrich L., Híd, Karancs Teréz, Kiffer, Lugas köz, Margaréta, Mártírok, Nagy Kálmán, Práger Ábrahám. Szerda: Kígyó, Szövetség tér, Dobó, Árpád, Szondi, Toldi, Bácskai, Kazal, Füzes, Szegedi, Nefelejcs, Holló, Hajó, Szász K., Síp, Révész, Béke (páros), Hajnal, Bástya, Török, Arany J., Baross G., Deák F., Jegenye, Batthyány, Berzsenyi D., Kinizsi, Szántó Kovács, Zalán, Sarló, Szent György, Ősz, Kalap, Áchim A., Harangos, Tó, Átlós, Fűzér, Gábor Áron, Fejérföld, Zsák, Gyep, Cserepes, Berki V., Pákász, Dob, Kálvin tér, Mérleg, Ősök tere, Patkó, Téglagyári, Vásártér u. Csütörtök: Bokréta, Tuba, Batthyány, Bükkönyös, Rezeda, Szállás, Virág, Budai, Szalag, Bornemissza, Vasút, Szabadkai, Tompa, Dugonics, Czuczor, Gerle, Diószegi, Borz, Átlós, Bimbó, Temető, Erzsébet királyné tér, Vállalkozók útja. Péntek: Gólya, Szász K., Ady E., Nyúl, Csiga, Bálvány, Markovics M., Gyapjú, Alkotmány, Vajda P., Ó, Rákóczi F., Lomb, Vas, Viola, Kórház, Fecske, Dékáni, Damjanich, Kármán, Széksós, Munkács, Brázay K., Bacsó L., Csalogány, Fejérföld. „A” hetek 2015-ben: május 11-15., 2529., június 8-12., 22-26., július 6-10., 20-24., augusztus 3-7., 17-21., augusz-

tus 31.- szeptember 4., szeptember 1418., szeptember 28-október 2., október 12-16., 26-30., november 9-13., 23-27., december 7-11., 21-25. (minden páros hét) B hét Hétfő: Kölcsey F., Jókai M., Bethlen G., Bem, Kárpát, Sárkány, Dózsa Gy., Fűrész, Magyar, Avar, Perc köz, Posta, Bajcsy-Zs. E., Kőrösi, Futó, Nád, Víz, Rét, Szilády Á., Széchenyi, Botond, Torma J., Fazekas M., Szélmalom, Székely, Árok, Bokor, Csónak, Dr. Monszpart, Hősök tere, Jósika, Köztársaság, Lapály, Május 1. tér, Mátyás tér, Nyíl, Schönfeld udvar, Semmelweis tér, Sétáló utca, Táncsics Mihály, Thúry J., Tó köz. Kedd: Kölcsey F., Bojtár, Ág, Szélmalom, Városkert, Számadó, Mázsa, Szabó E., Csap, Tavasz, Fenyő, Lepke, Kárpát, Zrínyi M., Kisfaludy, Tárnok, Vörösmarty M., Attila, Álmos, Vitéz, Rózsa tér, Bajcsy-Zs. E., Székely, Eötvös, Báthory, Bajza, Lovarda, Hársfa, Fácán, Kismarton, Rakodó, Lehel, Pásztor Szerda: Fenyő, Vadkerti, Szélmalom, Pozsony, Bajza, Henger, Baranyai, Járószék, Korvin, Zöldhalom, Határ, Ág, Kassa, Kéve, Kötönyi, Kárász, Szénás, Olajbányász, Kazinczy F., Csap, Szentgál, Radnóti M., Eperd,

Csendes köz, Galamb, Homok, Kopolyai, Lakatos Vince, Malom sor, Parti, Róka, Róna, Szőlő, Tinódi, Ván Benjámin. Csütörtök: Sóstó, Epreskert, Botond, Latabár, Kolmann, Halászcsárda, Iparszőlők, Ibolya, Venyige, Fakopáncs, Sárgarigó, Cseresznyés, Fűrész, Zsoltina, Bánegyháza, Platán, Izabella, Árvalányhaj, 53-as, Kazinczy M., Fazekas M., Károly, Vörösmarty M. 24-30., Hold, Szegfű, Szatmári, Nagy Szeder I., Magyar, Karányi sík, Új, Határ, Gózon, Sereg, Széchenyi, Sóstói Szőlők, Szilvás köz, Sáfrány, Kadarka, Fakopáncs, Felsőkistelek, Esze Tamás, Laktanya, Tavaszi hérics Péntek: Kárpát, Hold, Attila, Kertész, Csokonai M., Kazinczy F., Székely, Vitéz, Gimnázium, Kmeth S., Fazekas M., Sas, Kölcsey F., Tavasz, Csap, Szabó E., Csipke, Tambura, Félegyházi, Kossuth, Petőfi S., Eskü, Pacsirta, Kovács F., Majsai, Tangazdaság, Nyár. „B” hetek 2015-ben: május 4-8., 1822., június 1-5., 15-19., június 29.-július 3., július 13-17., 27-31., augusztus 10-14., 24-28., szeptember 7-11., 21-25, október 5-9., 19-23., november 2-6., 16-20., november 30.-december 4., december 14-18., december 28.január 1. (minden páratlan hét)


 gazdaság

2015. május 6.

Kivonul a GDF SUEZ

A GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. befejezi a lakossági gázszolgáltatást. Emiatt várhatóan rengeteg ügyfélnek kell a következő hónapokban rendeznie közműelmaradásait és esetleges vitatott számlaügyeit azért, hogy továbbra is kapjon majd gázt az új szolgáltatótól. Információk szerint már a halasi térség önkormányzatait is megkeresték új szolgáltatók, az első ajánlatok a korábbiaknál 10 százalékkal kedvezőbb árakról szólnak, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy várhatóan az állami Főgáz veszi át a GDF Suez ügyfeleit. Szakemberek szerint egyelőre érdemes kivárni, mert több versenytárs is lesz a piacon, amely akár 20-30 százalékos árcsökkenést is előidézhet.

Sikeres próbaüzemfázison van túl a szennyvíztisztító-telep Bácsalmáson. A létesítmény a Bácsalmás Város Szennyvízcsatornázása és Szennyvíztisztítása elnevezésű projektben valósult meg, melyre a település önkormányzata 2.254.836.727 forintot nyert el az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával, az Új Széchenyi Terv keretében. A helyszínen Tóth Árpád, a település alpolgármestere azt mondta, büszke arra, hogy ennyi várakozás után végre megvalósulhatott a beruházás a városban. – Korábban a település nagy részén gyakorta kellett hívniuk a lakosoknak a „szippantósautókat”. Ez költséges megoldás volt, a környezetszennyezésről nem is beszélve. Már a projekt legelején szerettük volna tudatosítani a lakosságban, hogy ebbe a folyamatba nem úri passzióból kezdett bele az EU, valamint Bácsalmás város, hanem azért, hogy a vízbázisunkat amennyire csak lehet, kíméljük, illetve megvédjük a további szennyeződésektől. Most, az újság hasábjain keresztül is szeretnénk megköszönni a lakosság türelmét, és azt kívánom, hogy az elkövetkező években jó egészségben

föld összesen hat megyéjében – köztük Bács-Kiskun megyében – több mint 700 ezer ügyfelet lát el gázzal. A hírek szerint távozik az E.ON is a hazai lakossági gázszolgáltatói piacról, így összesen közel másfél millió fogyasztót érint a változás. Az érintett háztartásoknak egyelőre nincs dolguk. A néhány hete elfogadott szabályok szerint a közműhivatal két héten belül nyilvános felhívásban érdeklődik majd arról, hogy ki vállalná át a közel másfél millió fogyasztót. Erre információk szerint egy pályázó várható: az immár a Miniszterelnökséghez tartozó, körülbelül 800 ezer, zömmel fővárosi fogyasztót ellátó Főgáz, amely nemrég szerzett országos szolgáltatási engedélyt. A jelentkező cég megszabhatja, mikortól kész a kibővült feladatok ellátására. Ha a közműhivatal mindent biztosítva lát, indulhat az „átadás”. Azok az ügyfelek, akiknek van felhalmozott tartozásuk és később is szeretnének gázhoz jutni, akiknek az óraállása jelentősen meghaladja a számlán szereplőt, akiknek vitás ügyük van a szolgáltatójukkal, avagy

Végéhez közeledik a csatornázás használják a rendszert – osztotta meg gondolatait a városvezető. A bácsalmásiak igazán elégedettek lehetnek, hiszen az elmúlt időszakban közel harmincnyolc kilométernyi csatornahálózat készült el a település területén, az újonnan épített telephely tökéletesen működik, és a lakossági rákötések is gond nélkül zajlottak le. – Tavaly október 10-én a szennyvíztisztító-telep próbaüzemét elindítottuk. Az előírt, akkreditált mérési adatokat már akkor tudtuk prezentálni. Ebből adódóan egy sikeresnek mondható próbaüzemet zárunk e hó tizedikén. A telephely részműszaki átadása ezekben a napokban van folyamatban. Mindössze kisebb hiányosságok merültek fel, de ezeket rövid időn belül sikeresen pótoltuk, így most már biztosan kijelenthetjük, hogy a telep tökéletesen, minden környezetvédelmi előírásnak megfelelően működik – öszszegezte a projekt zárófázisát Farkas Lóránt projektvezető. A kivitelezők nem voltak könnyű helyzetben, hiszen az elmúlt hónapok időjárása sokszor hátráltatta a munká-

helyen megemelkedett, ezért nem tudtuk tartani az eredetileg kitűzött határidőt. Az új befejezési határidő június első napja lett, ezt most már minden körülmények között tudjuk tartani. A település teljes területén finisébe érkezett az útburkolat helyreállítása, a közútkezelő szakembereivel rövidesen végigjárjuk az érintett szakaszokat, hogy ténylegesen lezárhassuk a teljes projektet – nyilatkozta Farkas Lóránt. A szakemberek véleménye szerint már csak hetek vannak a tényleges üzembe helyezésig, így a lakosság rövidesen „élesben is” használhatja az új rendszert. Szőri Attila

Fotó: Pozsgai Ákos

Rendezni kell a tartozásokat

Akár éveket is igénybe vehet, amíg a lakossági ügyfelek a külföldi hátterű közműszolgáltatóktól „átkerülnek” az új, várhatóan állami ellátóhoz – vélik szakértők. A szabályok szerint, akit jelenlegi szolgáltatója „átad” az új gázszolgáltatónak, csak akkor remélhet gázt az új cégnél, ha addig minden tartozást és egyéb, például a mérővel kapcsolatos – akár általa nem ismert – tisztázatlanságot rendez. Ezért az elkövetkezendő hetekben komoly forgalomnövekedésre számítanak a GDF Suez ügyfélszolgálati irodáin. A szolgáltató közleményben tudatta a lakossági és kisvállalkozói ügyfeleivel, hogy rendkívüli gázóra-leolvasást tart május 1. és június 30. közötti időszakban. A leolvasást a DL Kft. munkatársai végzik, akik írásos meghatalmazással rendelkeznek, mely a személyi igazolványukkal együtt érvényes. A szolgáltató kéri ügyfeleitől, hogy a gázmérőhöz való hozzáférést tegyék lehetővé a leolvasók számára. Várhatóan az állami Főgáz veszi át a francia GDF Suez ügyfeleit. A GDF Suez az Észak-Dunántúl és a Dél-Al-

akiknek szolgáltatói státusa feledékenység, a családi vagy a tulajdonviszonyok változása miatt nincs teljesen rendben, alighanem rendezni kell a hiányosságokat. Az átadás előkészítésére a nemrég elfogadott törvény több hónapot – szélső esetben másfél évet – ad. Az átadó végszámláján az átvevő első számláján lévő mérőállásnak egymással és a hálózatüzemeltető „elszámolási mérőállásával” is meg kell egyeznie. Így az érintett megyékben legalábbis több rendkívüli óraleolvasás várható, függetlenül attól, hogy valaki diktálós vagy átalányt fizet. Igaz, a szabály utal másfajta, megállapodás szerinti mérőállásmegállapításra, mi több, a követelések esetleges engedményezését is lehetővé teszi. A közműhatóság azt a tájékoztatást adta ki, hogy a folyamatot az előírások szerint, az ellátásbiztonság fenntartásával kezelik. A közműhivatal által szabályozott váltási időszakra is rendelkeznek a gázszolgáltatók a fogyasztóik ellátásához szükséges gázmennyiséggel. Fontos az is, hogy a hálózatok üzemeltetői a váltást követően is az eddigiek maradnának. Kép-szöveg: P. Á.

latok elvégzését. Éppen ezért van még néhány apróbb teendő, amit a szakembereknek ezekben a napokban kell befejezniük. – Jelenleg még dolgozunk a szennyvízcsatorna-hálózat kettes öblözetében. A tavalyi év rendkívül csapadékos időjárása miatt a talajvíz sok


2015. május 6.

A Város Háza

Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalának idõszaki értesítõje (melléklet)

A képviselő-testület 2015. április 30-i zárt ülésén hozott döntések: 92/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselőtestülete a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011.évi CLXII. tv. 215.§ (1) bekezdésében kapott jogkörében eljárva négy évre szóló időszakra az alábbi személyeket választja meg a Kiskunhalasi Járásbíróság ülnökeinek: Ülnökök: 1. Almádiné Béla Györgyi 2. Borbás Zoltánné 3. Csillik István Ferencné 4. Csordás Éva 5. Gyöngyi Lászlóné 6. Kenyeres László 7. Lukács-Fodor Helga 8. Márki Istvánné 9. Palkovics István 10. Ritterné Szemlics Erzsébet 11. Vinczéné Harkai Andrea Pedagógus ülnökök: 1. Klein Imre 2. Gyenizse László 3. Gáy Józsefné 4.Taskovicsné László Erika 5. Dicső Lajosné 6. Elek Jánosné 93/2015. Kth. Közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálat iránti keresete 94/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselőtestülete „ Kiskunhalas Város Egészségügyéért” díjat adományoz: Dr. Bástyi András szülés-nőgyógyász főorvosnak az orvoslás területén végzett kiemelkedő és példamutató munkája elismeréséül. Dr. Dukai Zita felnőtt háziorvosnak az orvoslás területén végzett kiemelkedő és példamutató munkája elismeréséül. Ardainé Sallai Katalin asszisztensnek az ápolás területén végzett kiemelkedő és példamutató munkája elismeréséül. 95/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselőtestülete „ Kiskunhalas Város Szociális ellátásáért” díjat adományoz: Horváth Lászlóné ápolónak a fogyatékos személyek ápolása területén végzett kiemelkedő és példamutató munkája elismeréséül. Ternyák Imréné ápolónak a pszichiátriai betegek és fogyatékos személyek ápolása területén végzett kiemelkedő és példamutató munkája elismeréséül. Ráczné Míg Gizella szociális gondozónak a fogyatékos személyek ellátása területén végzett kiemelkedő és példamutató munkája elismeréséül. 96/2015. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete Kiskunhalas Város Közneveléséért kitüntetést adományoz: Szakál Lajos főigazgató-helyettesnek, Barnáné Szabó Mikor Márta óvodapedagógusnak, Nagy Ildikó tanárnak A díjak átadására 2015. június 5-én, a Városi pedagógusnap alkalmából megrendezendő ünnepség keretében kerül sor. 97/2015. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete Garas Editet megbízza 2015. augusztus 1-től 2016. július 31-ig a Kiskunhalas Város Önkormányzatának Bölcsődéje intézményvezetői (vezető) feladatainak ellátásával. Illetményét az alábbiak szerint állapítja meg: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény szerinti „E” fizetési osztály 13. fokozatának megfelelő alapbér, illetménypótlék, a pótlékalap 100%-ának megfelelő ve-

zetői pótlék.

98/2015. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete megbízza Csendes Ildikót 2015. június 1-t?l 2020. május 31-ig a Kiskunhalas Város Önkormányzatának Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete igazgatói feladatainak ellátásával. Illetményét az alábbiak szerint állapítja meg: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben szabályozott „F” fizetési osztály „6.” fokozatnak megfelelő alapbér, a végzettségéhez kapcsolódó Kjt. 66.§ (2) bekezdése alapján 8%-os illetménynövekedés, Illetménypótléka a pótlékalap 250 %-ának megfelelő magasabb vezetői pótlékban határozza meg. 99/2015. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete a Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola intézményvezetői (magasabb vezető) állására Laskovicsné Terzics Edit által beadott pályázatot szakmailag magas színvonalúnak ítéli meg. A pályázatban foglalt szakmai és vezetői elképzelések alapján javasolja Laskovicsné Terzics Edit megbízását a Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola intézményvezetői feladatainak ellátásával. A képviselő-testület 2015. április 30-i nyílt ülésén hozott döntések: 100/2015. Kth. Munkaterv módosítás és napirend elfogadása 101/2015. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete Kiskunhalasi Rendőrkapitányság 2014. évi tevékenységéről szóló beszámolóját elfogadja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 102/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete tulajdonosi hozzájárulását adja, a Kistérségi Start Mintaprogram keretében beszerzett föld alatti PET palack gyűjtőszerkezeteket Kiskunhalas Hősök terére, a Piac melletti közterületre, a Kertvárosi ABC előtti közterületre, illetve a Bercsényi utcába történő telepítéséhez. 103/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselőtestülete elfogadja a Kiskunhalas Város Integrált Településfejlesztési Stratégiájához kapcsolódó megalapozó vizsgálatot a tervezés alapjául, továbbá elfogadja a koncepció kiválasztott fejlesztési irányait az 1. sz. és a 2. sz. melléklet szerint. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 104/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja Kiskunhalas Város Gazdasági Programját az előterjesztés melléklete szerint. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 105/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzati Rendészet 2014. évi tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 106/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Kiskunhalas Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 2014. évi munkájáról szóló beszámolót. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu

honlapon.)

107/2015. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztere pályázatában foglaltak szerint, 53 napon keresztül, 473 fő rászorult gyermek nyári gyermekétkeztetésének megszervezését - 2015. május 07. napjáig benyújtandó pályázat beadásával - vállalja. 2. Nyertes pályázat esetén, a pályázatban foglaltak szerint, Kiskunhalas Város Önkormányzata biztosítja a nyári gyermekétkeztetést, melynek költsége – 440 fő étkeztetése és teljes összegű támogatás esetén – 11.030.360,- Ft. / vissza nem térítendő támogatás. / (Elszámolás határideje: 2015. szeptember 24.) 3. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a pályázat benyújtására, valamint a szükséges dokumentumok aláírására. 108/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja az előterjesztés 1. számú mellékletében szereplő Tanyagondnoki Szolgálat Szakmai Programját és hatályon kívül helyezi a 90/2015. Kth. határozatának I./4. pontjával elfogadott Szakmai Programot. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 109/2015. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul a Kiskunhalas Kölcsey u. 20. sz. alatti orvosi rendelők felújításiépítőmesteri munkálatainak elvégzéséhez. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzata felhatalmazza a polgármestert a szükséges dokumentumok, szerződések aláírására, a nyilatkozatok megtételére, amennyiben az Önkormányzat költségvetésében forrást tud biztosítani a munkálatok elvégeztetésének fedezetére. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzata megbízza a Halasi Városgazda Zrt.-t a munkálatok elvégzésével maximum 2.5 MFt összegben. 110/2015. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete Kiskunhalas Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló 2014. évi beszámolót a melléklet szerint elfogadja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 111/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2014. évben végrehajtott felügyeleti és belső ellenőrzések tapasztalatairól készített a tárgyévre vonatkozó éves ellenőrzési jelentést és összefoglaló éves ellenőrzési jelentést elfogadja. 112/2015. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete, Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséről szóló 1/2015. (II.26.) önkormányzati rendelete 2/b. mellékletében civil egyesületek támogatása jogcímen szereplő támogatásból, jelen előterjesztés 2. melléklete szerint támogatja az abban szereplő civil szervezeteket, pályázókat. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 113/2015. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat tulajdonában álló Kiskunhalas 3656 hrsz-ú, természetben Kiskunhalas Ady Endre utca 3. szám alatt található ingatlant 2015. július 01. napjától 15 éves időtartamra, de legfeljebb a közfeladat ellátásának időtartamára a Kiskunhalas Református Egyház ingyenes használatába adja általános iskolai oktatási tevékenység végzése céljából. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a határozat mellékletét képező szerződés-módosítást aláírja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.)

városháza  114/2015. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Kiskunhalas Város önkormányzati tevékenységéhez kapcsolódó Kormányzati funkcióit az alábbiak szerint határozza meg: 011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége 011220 adó-, vám- és jövedéki igazgatás 013320 Köztemető-fenntartás és –működtetés 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok 013360 Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások 016030 Állampolgársági ügyek 016080 Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények 031030 Közterület rendjének fenntartása 032010 Tűzés katasztrófavédelem igazgatása 041231 Rövid időtartalmú közfoglalkoztatás 041232 Start- munka program –Téli foglalkoztatás 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 041236 Országos közfoglalkoztatási program 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram 042130 Növénytermesztés, állattenyésztés és kapcsolódó szolgáltatások 045120 Út, autópálya építése 051050 Veszélyes hulladékbegyűjtése, szállítása, átrakása 061010 Lakáspolitika igazgatása 064010 Közvilágítás 066010 Zöldterület-kezelés 066020 Város, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások 081041 Versenysport- és utánpótlás-nevelési tevékenység és támogatása 081045 Szabadidősport- (rekreációs sport) tevékenység és támogatása 084070 A fiatalok társadalmi integrációját segítő struktúra, szakmai szolgáltatások fejlesztése, működtetése 106010 Lakóingatlan szociális célú bérbeadása, üzemeltetése 106020 Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások 107055 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás 063020 Víztermelés, -kezelés, ellátás 052020 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése 051020 Nem veszélyes(települési) hulladék összetevőnek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása 051030 Nem veszélyes (települési) hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása 053020 Szennyeződésmentesítési tevékenységek 052080 Szennyvízcsatorna építése, fenntartása, üzemeltetése 063080 Vízellátással kapcsolatos közműépítése, fenntartása, üzemeltetése 045140 Városi és elővárosi közúti személyszállítás 045160 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása 042180 Állat-egészségügy 047410 Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek 082092 Közművelődés-hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása 053010 Környezetszennyezés csökkentésének igazgatása 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 291/2014. Kth. számú határozatát hatályon kívül helyezi. 115/2015. Kth. 1.)Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a kiskunhalasi 1 hrsz. alatt felvett, természetben 6400 Kiskunhalas, Bethlen Gábor tér 7/E szám alatti ingatlant vissza ve-


10 városháza szi a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. ingyenes használatából, csereingatlanként ajánlja fel a kiskunhalasi 1. hrsz. alatt felvett, természetben 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1. szám alatti, Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal főbejáratától jobbra található, korábban Népesség-nyilvántartó irodaként működő helyiségeket (17.63 m2 üzlet, 5.23 m2 szociális blokk), 2015. május 15. napjától 2015. december 31. napjáig. 2.) Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert az előterjesztés mellékletében lévő szerződésmódosítás aláírására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 116/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kiskunhalas 110 hrsz alatti ingatlanon álló társasház egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát elfogadja azzal, hogy az Önkormányzat 110/A/4 hrsz alatti önálló ingatlanrészének területe 112.88 m2, tulajdoni hányada 1488/10 000. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az alapító okiratot valamennyi társtulajdonos aláírását követően aláírja. 117/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nem kíván élni a Kiskunhalas, 6449/55 hrsz alatti ingatlant érintő elővásárlási jogával. Az elővásárlási jog további fenntartása mellett hozzájárul annak harmadik személy részére történő eladásához. Sorszám:

Az közterület neve és jellege

2015. május 6. letben felsorolt ,,ajánlott” egyirányú utcák forgalmi rendjét megváltoztatja úgy, hogy fenntartva az egyirányú forgalmi rendet a jelenlegi korlátozó táblákkal, de megengedi a forgalommal szembeni kerékpáros közlekedést ,,kivéve kerékpár” kiegészítő táblák kihelyezésével az utcák mindkét végein. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselőtestülete felkéri a Városgazda Zrt. vezérigazgatóját, hogy jelen határozatban foglalt döntésnek megfelelően a kiegészítő táblákat helyezze ki. 1.sz. melléklet 1.sz. melléklet 120/2015. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szilády Áron u. 13. szám előtti járda helyreállításánál átvállalja a költségek 50 %-át - maximum 67.183 Ft-ot - azzal a feltétellel, hogy Vágó József, Kiskunhalas, Szilády Áron u. 13. sz alatti lakos a járda helyreállítását legkésőbb 2015. december 31-ig elvégezteti - a mellékelt árajánlat alapján - a Halasi Városgazda Zrt.-vel. A költségátvállalás teljesítésigazolást követően a kivitelező által Kiskunhalas Város Önkormányzata (6400 Kiskunhalas, Hősök ter 1.) részére a költségek 50%-ról (maximum 67.183 Ft ) kiállított számla ellenében történik. 2. A kérelmező 2015.május 31-ig köteles írásban nyilatkozni az önkormányzat felé az 1.pontba foglalt feltételek elfogadásáról. 121/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete tulajdonosi hozzájárulását adja a Lovasbázis területén lévő bemelegítő- és versenypálya Megjegyzés:

Szélessége (m) 3

Ajánlás:

1.

Attila utca

ajánlott

2.

Áchim András utca

3.

Állomás utca

4.

Árok utca

5,5

5.

Bacsó László utca

3,5

ajánlott

6.

Bajcsy-Zsilinszky utca

5

ajánlott

7.

Bajnár utca

3

ajánlott

8.

Bálvány utca

4

ajánlott

9.

Batthyány utca

3

ajánlott

10.

Béke utca

6

ajánlott

11.

Brázay Kálmán utca

3

ajánlott

12.

Budár utca

3,5

ajánlott

13.

Csiga utca

3

ajánlott

14.

Csillag utca

3,5

ajánlott

15.

Csipke utca

3

ajánlott

16.

Dob utca

4

ajánlott

17.

Dr. Nagy Mór utca

3

ajánlott

18.

Eötvös utca

4

nem

19.

Fácán utca

3,5

ajánlott

20.

Fazekas Mihály utca

6

ajánlott

21.

Fecske utca

3

ajánlott

22.

Gimnázium utca

3,5

23.

Hajó utca

3,5

ajánlott

24.

Henger utca

3

ajánlott

25.

Huszár utca

3

ajánlott

26.

Kígyó utca

27.

Kismarton utca

3,5

ajánlott

28.

Kórház utca

3,5

ajánlott

29.

Kovács Pál tér

4

ajánlott

30.

Magyar utca

4

ajánlott

31.

Mérleg utca

32.

Munkács utca

33.

3,5

ajánlott

7

ajánlott

4

ajánlott

nem

nem

4

ajánlott

3,5

ajánlott

Nap utca

3

ajánlott

34.

Nyíl utca

3,5

ajánlott

35.

Pipa utca

3

ajánlott

36.

Posta utca

5

37.

Rege utca

3

ajánlott

38.

Sárkány utca

5,5

ajánlott

39.

Sólyom utca

3

ajánlott

40.

Szabó Ervin utca

3

ajánlott

41.

Szántó Kovács utca

4

ajánlott

42.

Szathmáry Sándor utca

3

ajánlott

43.

Szegfű utca

3,5

ajánlott

44.

Székely utca

6

nem

45.

Szélmolnár utca

3

ajánlott

46.

Szent István utca

47.

Táncsics utca

6

nem

48.

Tárogató utca

3

ajánlott

49.

Tímár utca

3

ajánlott

50.

Vadász utca

3

ajánlott

51.

Városháza utca

6

52.

Viola utca

3

53.

Vitéz utca

2,5

54.

Víz utca

3,5

118/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 84/2015. Kth. számú határozatában szereplő 2606/4 helyrajzi számot 2605/4re javítja. 119/2015. Kth. 1. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete forgalmi rend felülvizsgálat keretében az 1.sz. mellék-

3,5

nem

nem

nem ajánlott nem ajánlott

bővítése, illetve a bejárati út menti elöregedett, mára balesetveszélyessé vált fasor cseréjéhez szükséges 37 db fa kitermeléséhez és az ütemtervben lévő 71 db előnevelt facsemete telepítéséhez, amelyet a Lovaspálya faleváltási tervének II. üteme tartalmaz. 122/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-

testülete tulajdonosi jogkörében a Kiskunhalasi Sportintézmény Kertész út 28/A szám alatti területén, a Kertész utcai utcafront és az épület közelében lévő 1 db veszélyesnek ítélt nyárfa kivágásához ad tulajdonosi hozzájárulást. A kitermelésről és a fa pótlásáról a kérelmezőnek kell gondoskodni. A Képviselő-testület a másik fa esetében a tulajdonosi hozzájárulást nem adja meg. 123/2015. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete elfogadja az EDF DÉMÁSZ Önkormányzati Kapcsolatok, Közvilágítási és Energiaértékesítési Iroda (6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 64-66.) Kiskunhalas Város közvilágításának üzemeltetése, karbantartására kötött 2008/153. számú szerződés 2.1.1 pontjában előírt, 2014. évre vonatkozó beszámolóját. 124/2015. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló április havi beszámolót. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséről szóló 1/2015. (II.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § (1)Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselőtestületének Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséről szóló 1/2015. (II.26.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: R.) 2. § helyébe a következő rendelkezés lép: „2. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2015. évi összevont költségvetése a) kiadási főösszegét 4.900.782 e Ft-ban ezen belül a költségvetési kiadások összegét 4.852.177 e Ft-ban b) költségvetési bevételeinek összegét 4.592.385 e Ft-ban c) működési hiányát 10.665 e Ft-ban d) felhalmozási többletét 10.665 e Ft-ban állapítja meg. (2) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben szereplő költségvetési hiány összegén belül a 1. költségvetési egyenleg összegét 259.792 e Ft-ban 2. finanszírozási kiadások összegét 48.605 e Ft-ban állapítja meg. (3) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben szereplő költségvetési hiány finanszírozását 1. költségvetési maradvány működési célú igénybevételével 128.140 e Ft-ban 2. költségvetési maradvány felhalmozási célú igénybevételével 140.968 e Ft-ban 3. felhalmozási célú hitel igénybevételével 39.289 e Ft-ban hagyja jóvá. (4) A Képviselő-testület az intézmények önkormányzati támogatásának előirányzatát 1.575.328 eFt-ban állapítja meg.” 2. § (1)Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselőtestületének Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséről szóló 1/2015. (II.26.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: R.) 3. § helyébe a következő rendelkezés lép: „3. § Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. § (2) alapján a polgármester az önkormányzat költségvetési rendeletében megjelenő bevételek és kiadások módosítását, valamint a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítását, a képviselő-testület döntése nélkül, saját hatáskörében hajthatja végre.” 3. § A R. 1., 2a., 2b., 3a., 3b , 4., 5., 6., 7., 8., 9., 11a., 11b., 11c. 12. számú mellékletei helyébe e rendelet 1., 2a., 2b., 3a., 3b , 4., 5., 6., 7., 8., 9., 11a., 11b., 11c. 12. számú mellékletei lépnek. 4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és a hatályba lépést követő napon hatályát veszti.

Kiskunhalas, 2015. április 30. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Dr. Ferenczi Mária:/ jegyző Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésekről szóló 1999. évi XLIII. törvény 42. §-ban kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014.(XI.28.) önkormányzati rendelet 30. § (5) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró Ügyrendi és Szociális Bizottság és a Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság véleményének kikérésével - a következőket rendeli el: 1. § A rendelet hatálya kiterjed a Római Katolikus Főplébánia kizárólagos tulajdonában álló Római Katolikus Temetőre (5160/3 hrsz.) és a Kiskunhalasi Református Egyházközség kizárólagos tulajdonát képező Új Református Temetőre (6216 hrsz.), és a Régi Református Temetőre (B/4735/2. hrsz), (továbbiakban: Temetők) amely Temetőkben Kiskunhalas Város Önkormányzata (továbbiakban Önkormányzat) a köztemető fenntartására vonatkozó kötelezettségét teljesíti. 2. § Az Önkormányzat a köztemető fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos kérdésekben a Római Katolikus Főplébániával és a Kiskunhalasi Református Egyházközséggel (továbbiakban: temetőtulajdonosok) szerződéses keretek között, az 1. melléklet szerinti megállapodást köti. 3. § Az Önkormányzat köztemető fenntartására vonatkozó feladatainak ellátására a temetőtulajdonosok a köztemetésre kijelölt parcellában a soron következő temetési helyet biztosítják részére. 4. § A temetőtulajdonosok a kijelölt temetési helyek területén a fenntartói jogosítványok keretében a temető rendeltetésszerű használatához szükséges építmények, közművek, egyéb tárgyi és infrastrukturális létesítmények, valamint közcélú zöldterületek karbantartásáról, szükség szerint felújításról gondoskodnak. 5. § A temetőtulajdonosok a saját üzemeltetésű temetők használatának általános szabályairól temetőszabályzatukban rendelkeznek. 6.§ (1)Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) Hatályát veszti: 1. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendelet 2. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 28/2000.(IX.20.) önkormányzati rendelet 3. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 35/2000.(XI.30.) önkormányzati rendelet 4. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 6/2001.(II.01.) önkormányzati rendelet 5. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 23/2001.(VII.05.) önkormányzati rendelet 6. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 34/2001.(X.31.) önkormányzati rendelet 7. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 7/2002.(II.21.) önkormányzati rendelet 8. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 36/2002.(XII.18.) önkormányzati rendelet 9. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 39/2003.(XII.23.) önkormányzati rendelet 10. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet mó-


2015. május 6. dosító 12/2004.(IV.29.) önkormányzati rendelet 11. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 49/2004.(XII.1.) önkormányzati rendelet 12. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 60/2004.(XII.22.) önkormányzati rendelet 13. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 24/2005.(VI.29.) önkormányzati rendelet 14. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 49/2005.(XI.30.) önkormányzati rendelet 15. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 38/2006.(XI.29.) önkormányzati rendelet 16. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 40/2007.(XII.19.) önkormányzati rendelet 17. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 17/2008.(VII.1.) önkormányzati rendelet 18. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 41/2008.(XII.17.) önkormányzati rendelet 19. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 29/2009.(XII.02.) önkormányzati rendelet 20. a temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. ( IV.18.) önkormányzati rendeletet módosító 21/2012. (V.30.) önkormányzati rendelet Kiskunhalas, 2015. április 30. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Dr. Ferenczi Mária:/ jegyző 1. melléklet a 9/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelethez KEGYELETI KÖZSZOLGÁLTATÁSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Kiskunhalas Város Önkormányzata, (cím: 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1. adószám: 15724904-2-03, törzsszám: 724902,statisztikai szám: 15724904-8411-321-03 ) képviseli: Fülöp Róbert polgármester ( továbbiakban Önkormányzat ) másrészről : Római Katolikus Főplébánia ( 6400 Kiskunhalas, Szent Imre u. 14.) képviseli: Dr. Finta József érseki helynök plébános, valamint Kiskunhalasi Református Egyházközség (6400 Kiskunhalas, Hősök tere 2.) képviseli: Édes Árpád elnök lelkész (továbbiakban: Egyházközségek) között, az Önkormányzatnak Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény 13.§ (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott köztemető fenntartási kötelezettségének ellátása tárgyában – figyelembe véve a temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvényt és a végrehajtásra kiadott 145/1999. (X.01.) Korm. rendelet rendelkezéseit is - az alábbi feltételekkel: 1. Szerződő Felek rögzíteni kívánják, hogy a Római Katolikus Főplébánia kizárólagos tulajdonát képezi az 5160/3 hrsz. alatt nyilvántartott kiskunhalasi Római Katolikus Temető, valamint a Kiskunhalasi Református Egyházközség kizárólagos tulajdonát képezi a 6216 hrsz. alatt nyilvántartott Új Református Temető. 2. Szerződő Felek rögzítik, hogy a Kiskunhalasi Református Egyházközség kizárólagos tulajdonát képezi a B/4735/2 hrsz. alatt nyilvántartott Régi Református Temető, aminek fenntartását és megőrzését, mint a város múltjának kiemelkedően fontos emlékhelyét Kiskunhalas város az 1. pontban meghatározott temetőkkel együtt támogatni kívánja. 3. Az Önkormányzat tulajdonában, fenntartásában és üzemeltetésében temető nincs, ezért a köztemető fenntartására vonatkozó, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény 13.§ (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott köztemető fenntartási kötelezettsége teljesítésére kegyeleti közszolgáltatási szerződést köt a temetőt fenntartó Egyházközségekkel. 4. Az Egyházközségek kötelezettsége az 1. pontban írt temetők fenntartása és üzemleltetése a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Temető-törvény) és a végrehajtására kiadott 145/1999. (X. 1.)

Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) előírásainak megfelelően. Amennyiben a köztemető üzemeltetését valamely Egyházközség vállalkozásba kívánja adni, az üzemeletetés formájáról, pályázat kiírásáról, a köztemetőt üzemeltető gazdálkodó szervezet kiválasztásáról, az üzemeltetési megállapodásról Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testületét előzetesen tájékoztatja. Az üzemeletetési szerződés megkötéséhez az Önkormányzat Képviselő-testületének egyetértése szükséges. Az egyetértés megadását követően a kegyeleti közszolgáltatási szerződés az Önkormányzat, az Egyház, és az Üzemeltető között jön létre. 5. Szerződő felek rögzítik, hogy az 1. és 2. pontban írt temetőkre kiterjedő hatállyal a fenntartó és üzemeltető Egyházközségek temetőszabályzatot alkotnak. Rögzítik továbbá, hogy az Önkormányzat az 1. pontban írt temetőkre kiterjedő hatállyal önkormányzati rendeletet alkot a Temető-törvény 42.§-ának felhatalmazása alapján. Szerződő felek rögzítik, hogy a temetőszabályzat nem lehet ellentétes az Önkormányzat rendeletével. 6. Az Egyházközségek biztosítják az Önkormányzatnak a köztemető fenntartási kötelezettségének ellátásához az 1. pontban írt temetők térítésmentes használatát. 7. Szerződő Felek rögzítik, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 48. §-a alapján fennálló, az Önkormányzatot terhelő köztemetési kötelezettségnek a helyben szokásos legolcsóbb temetéssel tesz eleget. Az Egyházközségek kötelezettséget vállalnak arra, hogy köztemetés esetén az egyszeri belépési díjért (belépési díj, ravatalozó és kellékeinek használata, hűtő használata) fizetendő díj 20 %-át számítják fel. Az Egyházközségek az Önkormányzat köztemető fenntartására vonatkozó feladatainak ellátását úgy biztosítják, hogy esetenként a köztemetésre kijelölt parcellában a soron következő temetési helyet (sírhelyet) bocsátják az Önkormányzat rendelkezésére, köztemetés esetén ingyenesen, valamint a sírásás költségén túl nem számítanak fel semmilyen egyéb hozzájárulást. 8. Az Egyházközségek kinyilvánítják, hogy az Önkormányzat illetékességi területén lévő, 1. pontban meghatározott temetőkben lehetővé teszik mind az egyházi, mind a világi kegyeleti szertartásokat. Az Egyházközségek vállalják, hogy a temetőkben eltemetett személyek emléke méltó megőrzésének és ápolásának, valamint az elhunyt személyek eltemetésének lehetőségét felekezeti hovatartozásra, illetve lelkiismereti meggyőződésre és bármely más megkülönböztetésre való tekintet nélkül, köztemető jelleggel mindenki számára biztosítják. 9. Az Önkormányzat 4. pontban meghatározott önkormányzati rendeletben - a Temető-törvényben kapott feladatkörében eljárva – szabályozza a temetők rendjét, az Egyházközségek temetőszabályzatával összhangban. 10. Az Önkormányzat az 1. és 2. pontban meghatározott temetők fenntartásához az alábbiak szerint járul hozzá: a) A temetők tisztántartásához, zöldfelületek gondozásához, parkosításhoz Egyházközségenként 4-4 fő munkaerőt biztosít, 1-1 főt március 1-től augusztus 31-ig, 4-4 főt szeptember 1-től november 30-ig az Egyházközségekkel történt egyeztetések szerint. b) Az Önkormányzat a Halasi Városgazda Zrt. közreműködésével a temetőkben szükségessé váló munkákban segítséget nyújt oly módon, hogy a temetőfenntartó egyházközségek által a Halasi Városgazda Zrt-től megrendelt munkálatok árát 75 % kedvezménnyel állapítják meg, azaz a számla végösszegében a hivatalos ár 25 %-át számítják fel. Az Egyházközségek a tervezett munkálatokat az Önkormányzat által jóváhagyott éves munkatervben rögzítik. 11. Szerződő Felek jelen szerződést határozott időtartamra, öt évre, 2015. április hó 01. napjától 2020. március hó 31. napjáig terjedő időre kötik. A határozott idő lejártával a szerződés megszűnik, de az a Szerződő Felek közös megegyezésével meghosszabbítható.

12. A Felek jelen szerződés tartalmát évente közösen felülvizsgálják és szükség szerint módosítják a megváltozott körülményeknek megfelelően. 13. A jelen szerződéssel kapcsolatban felmerülő esetleges jogviták rendezésére a Szerződő Felek a Kiskunhalasi Járásbíróság illetékességét kötik ki. 14. Szerződő Felek jelen szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írják alá azzal, hogy az itt nem szabályozott kérdések tekintetében a mindenkor hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló törvény, a Temető-törvény, a Korm. rendelet rendelkezéseit tekintik irányadónak. Jelen szerződés 4 db eredeti példányban készült. Kiskunhalas, 2015.március 30. ………………………….. Dr. Finta József érseki helynök plébános Római Katolikus Főplébánia ………………………….. Édes Árpád elnök lelkész Kiskunhalasi Református Egyházközség ……………………….. Fülöp Róbert Polgármester ………………………….. Molnár Ferenc Vezérigazgató Kiskunhalas Város Önkormányzata Halasi Városgazda Zrt. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megszegésének következményeiről szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény a 143. §. (4) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk a) pontjában, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 8.§ (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva - Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014.(XI.28.) önkormányzati rendelet 30. § (5) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró Ügyrendi és Szociális Bizottság és a Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság véleményének kikérésével - a következőket rendeli el: I. Fejezet Általános rendelkezések 1.A rendelet hatálya 1.§ (1) A rendelet hatálya kiterjed minden 14. életévét betöltött természetes személyre és jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, aki vagy amely Kiskunhalas Város közigazgatási területén az e rendeletben meghatározott, közösségi együttélés szabályaival ellentétes magatartások valamelyikét elköveti. 2. Értelmező rendelkezések 2.§ E rendelet alkalmazásában a) közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartás: az a magatartás, amely nem minősül bűncselekménynek, vagy szabálysértésnek, de ellentétes a közösségi együttélés szabályaival, azokat sérti vagy veszélyezteti és e rendelet a közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartásnak minősít, b) közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 2.§ 13. pontja szerinti terület, 3. Eljáró hatóság és eljárási szabályok 3. § (1) A közösségi együttélés alapvető szabályainak megszegése miatt indult eljárásokban a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény (továbbiakban: Ket.) rendelkezéseit kell alkalmazni. (2) A közösségi együttélés alapvető szabályainak megszegése miatt közigazgatási bírság kiszabására a Képviselő-testület átruházott hatáskörében eljárva a jegyző jogosult.

városháza 11 (3) A helyszíni bírság kiszabására az Önkormányzati Rendészet közterület-felügyelője jogosult. (4) A közigazgatási bírság mértékének megállapításánál figyelembe kell venni az elkövető személyi és jövedelmi viszonyait, amennyiben azokat az eljáró ügyintéző erre vonatkozó felhívására igazolja. 4. Közigazgatási bírság, helyszíni bírság. 4.§ (1) A közösségi együttélés alapvető szabályainak megszegőjével szemben természetes személy esetén 5.000,- forinttól 100.000,- forintig, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén 5.000,- forinttól 200.000 forintig terjedő közigazgatási bírság kiszabásának van helye. (2) Ha a helyszíni intézkedés alkalmával a közösségi együttélés alapvető szabályait megszegő a jogsértést teljes mértékben elismeri, vele szemben 5.000,- forinttól 50.000,- forintig terjedő helyszíni bírság kiszabásának van helye. 5. A közigazgatási bírság és a helyszíni bírság megfizetése 5.§ (1) Fiatalkorúval szemben nem lehet helyszíni bírságot kiszabni. Fiatalkorúval szemben közigazgatási bírságot csak abban az esetben lehet kiszabni, ha önálló keresete (jövedelme) vagy vagyona van. (2) A közösségi együttélés alapvető szabályainak megszegése miatt kiszabott közigazgatási bírságot – az elsőfokú határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül - a határozathoz mellékelt készpénz átutalási megbízáson vagy banki átutalással Kiskunhalas Város Önkormányzata számlájára kell befizetni. (3) A közösségi együttélés alapvető szabályainak megszegése miatt kiszabott helyszíni bírságot a bírság kiszabását követő 15 napon belül kell készpénz átutalási megbízáson vagy banki átutalással Kiskunhalasi Város Önkormányzata számlájára befizetni. II. Fejezet 6.A közösségi együttélés alapvető szabályaival ellentétes magatartások A közösségi együttélés alapvető szabályai (nevesített tényállások) 6.§ (1) Városi jelképek használatával összefüggő magatartások: Megsérti a közösségi együttélés alapvető szabályait, aki a város jelképeit, zászlaját vagy Kiskunhalas Város nevét: a) engedély nélkül, vagy az engedélytől eltérő módon vagy számban használja, b) annak használatára vonatkozó engedélyben előírt feltételeket megszegi. (2) Házszám és utcanévtábla elhelyezésével kapcsolatos magatartások: Megsérti a közösségi együttélés alapvető szabályait, az ingatlan használója, kezelője, ezek hiányában tulajdonosa, aki: a) utcanévtábla kihelyezését és az azzal járó munkálatokat akadályozza, b) a házszám kihelyezéséről, olvasható állapotban tartásáról, szükség szerint cseréjéről és pótlásáról nem gondoskodik. (3)Közterületek használata: Megsérti a közösségi együttélés alapvető szabályait, a) aki közterületet a rendeltetésétől eltérően engedély nélkül használ b) aki járművet tiltott helyen- vagy engedély nélkül tárol, amennyiben annak tárolása engedélyhez kötött. c) aki emlékművet, emléktáblát, emlékhelyet, kegyeleti helyet, szobrot közterületen valamint épület, építmény, műtárgy közterület látható homlokzatán, oldalán, önkormányzati tulajdonú ingatlanon és középület területén engedély nélkül létesít, elhelyez. (4)Helyi környezet védelmével, település tisztaságával kapcsolatos magatartások: Megsérti a közösségi együttélés alapvető szabályait, a) aki valakinek a közterületre ürítés céljából kihelyezett hulladékgyűjtő edényzetében található háztartási hulladékot válogatja, közterületre ki-


12 városháza szórja, más gyűjtőedényébe áthelyezi. b) aki szelektív hulladékgyűjtő edényzetben található hulladékot válogat, közterületre kiszór, valamint konténerekbe kommunális, azokba el nem helyezhető hulladékot rak. c) aki családi házas övezetben, magán ingatlanon tárolt hulladékgyűjtő edény folyamatos tisztántartásáról, fertőtlenítéséről és a társasházak által a közterületen tárolt hulladékgyűjtő edény környékének takarításáról nem gondoskodik. d) aki járművet közterületen tisztít e) aki közkifolyót nem háztartási vízszükséglet kielégítése céljára használ f) az a hirdető, aki az idejét múlt hirdetményt, plakátot nem távolítja el, g) aki a közhasználatú nyilvántartott zöldterületre járművel ráhajt, vagy azon parkol, h) aki alkalmi jelleggel igénybe vett közterületen és környékén keletkezett hulladékot nem gyűjti össze, és elszállításáról nem gondoskodik, i) aki avar és kerti hulladékok nyílt téren történő égetését nem a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 59/2005 ( XI.30.) önkormányzati rendeletben foglaltak szerint végzi, j) aki az építési és bontási törmelékekkel, valamint az építési, bontási és felújítási munkálatokkal kapcsolatos tevékenységeket nem a közterület-használat szabályozásáról szóló 28/2004( VI. 02.) önkormányzati rendelet előírásainak megfelelően végzi, k) aki közterületen fán szándékosan sérülést okoz, vagy fát megcsonkít, kitör, vagy engedély nélkül kivág (5) Zajvédelemmel kapcsolatos magatartások: Megsérti a közösségi együttélés alapvető szabályait, aki: a) a zajvédelem és az üzletek nyitva tartásának helyi szabályairól szóló 58/2004. (XII.22.) önkormányzati rendeletben foglaltakat megsérti, (6)Hirdetmények elhelyezése: Megsérti a közösségi együttélés alapvető szabályait, aki a) hirdetést/reklámhordozót közterületen álló fán, állami és önkormányzati tulajdonú (fenntartású) épületek falain, kerítésein és kapuin a jogosult engedélye nélkül helyez el III. Fejezet Záró rendelkezések 10. Hatályba léptető rendelkezések 7.§ Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kiskunhalas, 2015. április 30. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Dr. Ferenczi Mária:/ jegyző Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 35. § (1) bekezdésében, 39.§ (2) és (5) bekezdésében és a 88.§ (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 19. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48.§ (3) bekezdése alapján az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség, továbbá a Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014.(XI.28.) önkormányzati rendelet 30. § (5) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró Ügyrendi és Szociális Bizottság és a Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság, véleményének kikérésével - a következőket rendeli el: I. FEJEZET HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁS 1. Általános rendelkezések 1. § Kiskunhalas Város Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat) hulladékgazdálkodási közszolgáltatást szervez és a hulladékgazdálkodásról kötelező helyi közszolgáltatás útján gondoskodik. 2.§

2015. május 6. (1)    A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma: a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, elszállítása, kezelése, a megfelelő engedéllyel rendelkező hulladékkezelő létesítmény fenntartása és üzemeltetése. (2)   A rendelet tárgyi hatálya kiterjed a hulladék alábbi fajtáira: a) háztartási hulladék, b) háztartási hulladékhoz hasonló hulladék, c) elkülönítetten gyűjtött hulladék, d) lomhulladék, e) építési-bontási hulladék, f) közterületen elhagyott hulladék, g) biológiailag lebomló hulladék, h) vegyes hulladék. (3) Területi hatálya: Kiskunhalas Város közigazgatási területére terjed ki. (4) Személyi hatálya: a) a város közigazgatási területén lévő valamennyi belterületi ingatlanhasználóra b) a közszolgáltatóval szerződésben álló külterületi ingatlanhasználóra, c) az Önkormányzattal szerződésben álló közszolgáltatóra. 2.Közszolgáltató 3. § (1) Kiskunhalas Város közigazgatási területén a települési hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatás ellátására a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által kiírt és a Közbeszerzési Értesítő 2014 évi 40. számában KÉ 6134/2014 számon megjelent ajánlattételi felhívás nyertes ajánlattevője: HOMOKHÁTSÁGI KONZORCIUM KISKUNHALAS 2014. konzorcium jogosult. A HOMOKHÁTSÁGI KONZORCIUM KISKUNHALAS 2014. konzorcium tagjai: Az FBH-NP Nonprofit Közszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6521 Vaskút, 0551/2 hrsz., cégjegyzékszám: 03-09-126039, adószám: 4290054-2-03, képviseli: Agatics Roland ügyvezető) Konzorciumvezető és a KUNSÁG-HALAS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (6400 Kiskunhalas, Alsószállás puszta 0995/12 hrsz., cégjegyzékszám: 03-09127293, adószám: 24847436-2-03, képviseli: Versegi László ügyvezető) Konzorciumi Tag. (2) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenységen belül a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, szállítása, kezelése, hulladékgazdálkodási létesítmények üzemeltetése feladatokat az FBHNP Nonprofit KFT, a Kalocsai Parkgondozó és Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, a Csongrádi Víz- és Kommunális Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, a KUNSÁG-HALAS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság és a Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság közösen végzik. Az FBH-NP Nonprofit KFT, mint közszolgáltató rendelkezik közszolgáltatási engedéllyel és minősítési engedéllyel. 4. § (1) Az Önkormányzat a hulladékgazdálkodási feladatainak ellátása érdekében együttműködik a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Rendszerbe tartozó települési önkormányzatokkal. (2) Az Önkormányzat Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Rendszer tagjai által meghatározott kiskunhalasi közszolgáltatási területhez és az e területre szervezett regionális hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerhez tartozik. (3) Az Önkormányzat az együttműködés keretében az érintett települések igényeit kielégítő regionális hulladékgazdálkodási létesítmény helyeként a kiskunhalasi Alsószállás puszta 0995/12 hrsz., 0995/13.hrsz. Kiskunhalasi Regionális Hulladékkezelő Központot jelöli ki. (4) Az önkormányzat szükség esetén gondoskodik a Közszolgáltató javaslata alapján a hulladékgyűjtő pontok kijelöléséről, a létesítmények megvalósításáról és a Közszolgáltató útján a működtetésükről, valamint biztosítja a közterület térítésmentes használatát az indokolt mennyiségű gyűjtőedény kihelyezéséhez, tárolásához és megközelítéséhez. 3. Személyes adatok kezelése 5. §

(1) Az ingatlanhasználó köteles a Közszolgáltató kérésére a személyes adatait a Közszolgáltató rendelkezésére bocsátani. (2) Közszolgáltató jogosult nyilvántartást vezetni az azonosításhoz feltétlenül szükséges adatok feltüntetésével az ingatlanhasználókról, a közszolgáltatással összefüggésben jogosult kezelni az ingatlanhasználók személyes adatait. (3) A Közszolgáltató jogosult kezelni az ingatlanhasználó alábbi adatait: a) családi és utóneve, születési családi és utóneve b) születési helye c) születési ideje d) anyja születési családi és utóneve e) a közszolgáltatással érintett ingatlan címe. (4) A Közszolgáltató a közszolgáltatási szerződéshez szükséges személyes adatokat elsődlegesen az ingatlanhasználók adatszolgáltatása alapján ismeri meg. (5)A Közszolgáltató az ingatlanhasználók adatait a közszolgáltatási jogviszony létrejöttétől annak megszűnéséig, vagy az abból eredő követelés fennállásáig kezelheti. A jogviszony megszűnését követően a Közszolgáltató az adatokat megsemmisíti. (6) A Közszolgáltató az ingatlanhasználónak a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvényben (továbbiakban: Ht.) meghatározott, a közszolgáltatással összefüggő személyes adatait az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, valamint e rendelet előírásai szerint kezeli, ennek keretében: a) jogosult egyes, a közszolgáltatás ellátásához kapcsolódó részfeladatai tekintetében adatkezelőt, adatfeldolgozót megbízni és a jogos igényeinek érvényesítése érdekében a részére átadott személyes adatokat hatósági, bírósági eljárások lefolytatása céljából harmadik személynek átadni; b) mint adatkezelő vagy tevékenységi körében adatfeldolgozó gondoskodik az adatok biztonságáról, továbbá megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek törvény, valamint az egyéb adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek; c) az adatokat védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozás vagy törlés, illetőleg sérülés vagy megsemmisülés ellen; d) törvényben meghatározottakon túli egyéb személyes adatokat csak célhoz kötötten és az ingatlanhasználó hozzájárulásával kezeli. (7) A Közszolgáltató a) személyes adatokat csak akkor továbbíthat, valamint különböző adatkezeléseket akkor kapcsolhat össze, ha ahhoz az ingatlanhasználó hozzájárult, vagy törvény azt megengedi, és ha az adatkezelés feltételei minden egyes személyes adatra nézve teljesülnek; c) az ingatlanhasználó által megadott adatokat mindaddig kezeli, amíg az ingatlanhasználó nem kéri azok törlését vagy zárolását; d) az ingatlanhasználónak a közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó kötelezettsége megszűnését követően az ingatlanhasználó adatait a jogszabályi előírásoknak megfelelően törli az elektronikus rendszereiből; e) az adatok törlése helyett zárolja a személyes adatot, ha azt az ingatlanhasználó kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az ingatlanhasználó jogos érdekeit; f) a zárolt személyes adatot kizárólag addig kezelheti, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta. II. FEJEZET TELEPÜLÉSI HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS FELADATOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK 4. Az Önkormányzat települési hulladékkal kapcsolatos feladatai 6. § Az Önkormányzat Ht-ben meghatározottakon túl – a települési hulladékkal kapcsolatos feladatai körében: a) a Ht. és a hulladékgazdálkodási közszolgál-

tatási szerződésről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést (a továbbiakban: közszolgáltatási szerződés) köt; b) a Ht. rendelkezései alapján a tulajdonában álló közterületen elhagyott vagy azon ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladékok elszállításáról és kezeléséről gondoskodik; c) a közszolgáltatási szerződés az Önkormányzat honlapján történő közzétételéről gondoskodik. 5. Az ingatlanhasználó kötelezettségei 7. § (1) Az ingatlanhasználó kötelessége, hogy: a) Az ingatlanhasználó köteles a közszolgáltatást igénybe venni, az ingatlanán keletkező hulladékot a Közszolgáltató által megjelölt, választható űrtartalmú, e célra rendszeresített gyűjtőedényben gyűjteni, meghatározott időközönként a Közszolgáltatónak átadni b) a hulladék gyűjtése során megfelelő gondossággal járjon el annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a település természetes és épített környezetét ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja, c) az ingatlanán keletkező hulladék mennyiségét alacsony szinten tartsa, d) részt vegyen a településen működő elkülönített hulladékgyűjtésben, e) a települési hulladék olyan összetevőit, melyet a közszolgáltatás keretében begyűjteni és elszállíttatni nem lehet, köteles a Ht. és egyéb vonatkozó jogszabályoknak megfelelően gyűjteni. (2) Az ingatlanhasználó köteles a Közszolgáltatónak bejelenteni, ha tulajdonosváltozás vagy egyéb ok folytán a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik; meg kell jelölnie egyben az ingatlanon keletkező rendszeres települési hulladék mennyiségét, nem rendszeres hulladék esetében pedig a várhatóan keletkező hulladék mennyiségét. A hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevételi kötelezettség keletkezéséről e rendelet 1. szerinti nyomtatványt kell alkalmazni. Ezen nyomtatványban rögzített adatok feldolgozásával a közszolgáltatási szerződés az ingatlanhasználó és a közszolgáltató között a Közszolgáltató aláírása napján létrejön. (3)Az az ingatlanhasználó, akinek ingatlanán települési hulladék keletkezik, de az ingatlana egyidejűleg gazdálkodó szervezet cégnyilvántartásba bejegyzett székhelyéül, telephelyéül vagy fióktelepéül is szolgál, köteles a települési hulladékát a gazdálkodó szervezetnek az ingatlanon folytatott gazdasági tevékenysége során keletkezett települési hulladéktól elkülönítetten gyűjteni, és arra a közszolgáltatást igénybe venni. (4) Gazdálkodó szervezet ingatlanhasználó a háztartási hulladékhoz hasonló hulladék részét képező elkülönítetten gyűjtött – termelési vagy elkülönítetten gyűjtött – hulladék kezeléséről a Ht.-ben meghatározottak szerint gondoskodik, nem köteles a közszolgáltatás igénybevételére. (5) Amennyiben a gazdálkodó szervezet ingatlanhasználó a települési önkormányzat közigazgatási területén szervezett közszolgáltatást veszi igénybe, a közszolgáltatóval egyedi közszolgáltatási szerződést köteles kötni, amely alapján a gazdálkodó szervezet a közszolgáltatónak közvetlenül köteles a közszolgáltatás díját megfizetni. (6) Az a gazdálkodó szervezet, melynek a székhelye, telephelye, fióktelepe egyidejűleg lakás céljára használt ingatlanon van és a gazdasági tevékenysége során települési hulladék nem keletkezik, a Polgármesterhez benyújtott kérelemmel kezdeményezheti a lakással közös hulladéktároló edény használatának engedélyezését. A kérelem elbírálása során a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény rendelkezései szerint kell eljárni. (7) Az ingatlanhasználó legalább 30 nappal a kívánt időpont előtt írásban kérheti a Közszolgáltatótól a hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatás szüneteltetését távolléte idejére, ha legalább 90 napig megszakítás nélkül nem tartózkodik ingatlanán, az ingatlant más sem használja, és ott hulladék nem keletkezik.


2015. május 6. (8) Az ingatlanhasználót nem terheli az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség az olyan beépítetlen ingatlana tekintetében, ahol nem tartózkodik és hulladék sem keletkezik. 6. A Közszolgáltató kötelezettségei 8. § (1) A Közszolgáltató a rendelet hatálya alá tartozó ingatlanon keletkezett hulladékot a rendeletben foglaltak szerit köteles rendszeresen elszállítani a kijelölt hulladékkezelő telepre és annak ártalmatlanításáról a szakmai környezetvédelmi szabályok betartásával gondoskodni. (2)A közszolgáltató köteles a tevékenységéről a képviselő-testületnek évente egy alkalommal beszámolni. III. FEJEZET A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELE 7. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés 9. § (1) A közszolgáltatási szerződés nyilvános, azt az Önkormányzat a honlapján közzéteszi. (2) A közszolgáltatási szerződésnek a Ht-ben, a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről szóló Kormányrendeletben meghatározottakon túl az alábbiakat kell tartalmaznia: a) a közszolgáltatási tevékenység végzésének általános szabályait; b) a közszolgáltatás teljesítésére alvállalkozó igénybevételének módját, mértékét és az alvállalkozó(k) által végezhető tevékenységeket; c) a közszolgáltatási tevékenység ellenőrzésére vonatkozó szabályokat; d) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási üzletszabályzatot; e) az ügyfélszolgálati és tájékoztatási, valamint a nyilvántartási, adatkezelési és adatszolgáltatási rendszer működtetésének módját; f) annak biztosítékait, hogy a Közszolgáltató egyéb tevékenységei a közszolgáltatási szerződésben meghatározott közszolgáltatás nyújtását nem veszélyeztethetik; g) a Közszolgáltató üzemeltetésében álló hulladékkezelő létesítmények működtetésének hatósági engedélyben vagy más jogszabályban nem szabályozott szabályait. (3) A Közszolgáltató a közszolgáltatás és egyéb feladatai ellátásához foglaltak betartása mellett – jogosult alvállalkozók, illetve egyéb közreműködők igénybevételére az alábbi feltételekkel: a) A Közszolgáltató által bevont alvállalkozók teljesítéséért Közszolgáltató úgy felel, mintha saját maga teljesített volna. b) A Közszolgáltató az alvállalkozók által okozott károkért teljes helytállási kötelezettséggel tartozik. 10.§ A helyi kötelező hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében jogviszony a Közszolgáltató és az ingatlanhasználó között az alábbi módon jöhet létre: a) a közszolgáltatás első igénybevételével vagy b) ha a Közszolgáltató a közszolgáltatás ellátására vonatkozó rendelkezésre állási készségét bizonyítja vagy c) a szerződés írásba foglalásával az 1.melléklet szerint. 8. A hulladék gyűjtésére és elszállításra való átadására szolgáló gyűjtőedények rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos jogok és kötelezettségek 11. § (1) Az ingatlanhasználó a települési hulladék gyűjtésére illetve elszállítására a Közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényt, valamint – a gyűjtő edényzet űrtartalmát meghaladó mennyiségű alkalmi hulladék gyűjtésére – a Közszolgáltató által rendelkezésre bocsátott és azonosító jellel ellátott más gyűjtőeszközt köteles igénybe venni. Az igénybeveendő gyűjtőedények, illetve gyűjtőeszközök felsorolását a jelen rendelet 2. melléklete tartalmazza. (2) Az ingatlanhasználó a települési hulladék részét képező vegyes hulladékát a rendelet 2. mellékletének a) pontja szerinti edényzetben, míg a települési hulladék részét képező papír, műanyag, üveg és fém (a továbbiakban: elkülöní-

tetten gyűjtött hulladék) hulladékokat a házhoz menő elkülönített gyűjtés keretében a Közszolgáltató által rendelkezésre bocsátott, a rendelet 2. mellékletének b) pontja szerinti sárga fedelű, jelzésű hulladékgyűjtő edényben külön gyűjti. (3) A helyi közszolgáltatás által ellátandó területre rendszeresített szabványos gyűjtőedények típusát, minimális térfogatát, darabszámát és ürítésre való átadásának helyét a Közszolgáltató az Önkormányzat egyetértésével állapítja meg a keletkezett hulladékmennyiség és a gyűjtési/ürítési gyakoriság figyelembevételével. (4) A vegyes hulladék ürítésének gyakorisága Kiskunhalas Város közigazgatási területén: heti sűrűségű ürítés egész évben, a Közszolgáltató által meghatározott napon 6.00 – 19.00 óra között. Kivételt képeznek ez alól az alábbi közterületeken lévő társasházak, ahol heti kétszeri ürítés történik egész évben, a Közszolgáltató által meghatározott napon 6.00 – 19.00 óra között. Ezek a következők: Kossuth u., Állomás u., Vasút u., Erdei tér, Kuruc vitézek tere, Bocskai u., Bem Ltp. Mátyás tér, Lehel u., Dr. Nagy Mór u., Táncsics u., Szent István u., Köztársaság u. és a Hősök tere. (5) Az elkülönítetten gyűjtött hulladékokat tartalmazó gyűjtőedények ürítésének gyakorisága kéthetente egy alkalommal, a helyben szokásos ürítési napon. (6) A települési hulladék elszállítását végző jármű személyzete csak az adott ingatlanon rendszeresített szabványos gyűjtőedényben elhelyezett hulladékot köteles elszállítani. (7)A Közszolgáltató a háztartási hulladékot köteles a gyűjtőedényben elhelyezhető hulladék mennyiségén felül is korlátlan mennyiségben elszállítani, ha az a Közszolgáltató által rendszeresített zsákban van kihelyezve. (8)Amennyiben a hulladék begyűjtésére előre nem látható rendkívüli ok miatt az erre kijelölt napon nem kerülhet sor, a Közszolgáltató köteles az esetlegesen elmaradt szolgáltatást 24 órán belül vagy az akadály elhárulását követően haladéktalanul elvégezni. 9. A hulladék gyűjtésére és elszállításra való átadására szolgáló gyűjtőedények elhelyezésével, használatával és kezelésével kapcsolatos kötelezettségek 12. § (1) Az ingatlanhasználó a gyűjtőedényeket az ingatlan területén belül köteles elhelyezni. Gyűjtőedényt közterületen tartósan elhelyezni kizárólag az Önkormányzat rendeletében szabályozott közterület-használati hozzájárulás, illetve a vonatkozó szabályok szerinti közterület-használati engedély alapján lehet. (2) Amennyiben a hulladékgyűjtő edények tárolása közterületen történik, az edényt használó ingatlan tulajdonosa (tömblakásoknál a lakóközösség megbízottja) köteles a tároló hely környékét rendben tartani. (3) Az ingatlanhasználó köteles a gyűjtőedényeket a hulladék elszállítása céljából a Közszolgáltató által megjelölt időpontban a közterületen, a begyűjtést végző gépjárművel megközelíthető és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A gyűjtőedényt a szállítás napját megelőző nap 18.00 órától a szállítás napjának reggel 6.00 óráig lehet kihelyezni, – kivéve a tartósan engedélyezett elhelyezést – ezen időpont után, illetve a késve kihelyezett gyűjtőedény ürítésének és a hulladék elszállításának elmulasztása a Közszolgáltatónak nem róható fel. A szállítást követően az edényeket köteles az ingatlanon belüli területre visszahelyezni. (4) A hulladék elszállítása céljából kihelyezett gyűjtőedény fedelének – a közterület szennyezésének elkerülése érdekében – lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a gyűjtőedényben úgy kell elhelyezni, hogy az az edény mozgatásakor és ürítésekor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza. A kihelyezett gyűjtőedényből válogatni (guberálni) tilos. A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű és gyalogos forgalmat, és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével. (5) Konténerek mellett hulladék ömlesztetten, il-

letve zsákokban vagy egyéb tároló edényekben nem helyezhető el. 13. § (1) A rendeltetésszerűen használt gyűjtőedények szükség szerinti javításáról, cseréjéről és esetleges pótlásáról az ingatlanhasználó köteles gondoskodni. (2) A gyűjtőedényben az ürítés miatt keletkezett kárt a Közszolgáltató köteles megtéríteni. 14. § (1) Nem helyezhető el a gyűjtőedényben folyékony, mérgező, tűz- és robbanásveszélyes anyag, vagy egyéb olyan anyag, amely veszélyeztetheti a gyűjtést végző személyek vagy mások életét, testi épségét, egészségét. (2) Nem helyezhető el a gyűjtőedényben továbbá települési hulladéknak nem minősülő hulladék, különösen építési és bontási hulladék, állati tetem, valamint hulladékudvaron gyűjthető elektromos, elektronikai és veszélyes hulladék. (3) Ha a gyűjtőedényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, illetve az edényben lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt üríteni nem lehet, az ingatlanhasználó a Közszolgáltató felhívására köteles az edényt üríthetővé, illetve használhatóvá tenni. 10. A lomtalanítás alá tartozó alkalmi háztartási szilárd hulladékra vonatkozó külön rendelkezések 15. § (1) A települési hulladékra nézve az évente egy alkalommal történő lomtalanítás megszervezéséről és lebonyolításáról a Közszolgáltató gondoskodik. A lakosságot a helyben szokásos módon a lomtalanításról a Közszolgáltató és az Önkormányzat értesíti. (2) A lomhulladék gyűjtéséről, elszállításáról, ártalmatlanításáról, illetve hasznosításáról a Közszolgáltató gondoskodik. (3) A hulladékot az ingatlanhasználó a Közszolgáltató által előzetesen megjelölt időpontban helyezheti ki elszállítás céljából arra a helyre, amelyet a Közszolgáltató előzetesen megjelölt. (4) Az elszállítandó hulladékot úgy kell elhelyezni a közterületen, hogy az a jármű és gyalogos forgalmat ne akadályozza, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, illetve ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével. (5) A lomtalanítás keretében közterületre nem helyezhető ki: a) építési - bontási hulladék, b) veszélyes hulladék, c) vegyes hulladék, d) biológiailag lebomló hulladék. 11. Lakossági eredetű egyéb szilárd hulladék gyűjtése

16. §

Az ingatlanhasználó a biológiailag lebomló hulladékot, a települési hulladékot, az építési-bontási hulladékot, veszélyes hulladékot gyűjtőhelyre, vagy hulladékgazdálkodási létesítménybe szállíthatja, és a jogosultnak átadhatja vagy a megfelelő jelzésű gyűjtőedényben helyezheti el. 12. Elkülönítetten gyűjtött hulladék

17.§

(1) Az ingatlanhasználó a települési hulladék részét képező elkülönítetten gyűjtött hulladékot a vegyes hulladéktól elkülönítve gyűjti és  a) a gazdálkodó szervezet kivételével az ingatlanhasználó a Közszolgáltató által rendelkezésére bocsátott sárga fedelű, jelzésű gyűjtőedényben elkülönítetten gyűjtött e hulladékokat a közszolgáltatás keretében a Közszolgáltató részére átadja; b) a gazdálkodó szervezet ingatlanhasználó az elkülönítetten gyűjtött e hulladékainak kezeléséről a Ht-ben meghatározottak szerint gondoskodik, így e hulladékait a Közszolgáltató részére is átadhatja. (2) Az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtésére szolgáló gyűjtőedénybe az alábbi újrahasznosítható hulladékok helyezhetők el: a) papír, b) műanyag, c) fém, d) üveg, e) egyéb, nem veszélyes csomagolási hulladék.

városháza 13 (3) A Közszolgáltató elszállítást megelőzően ellenőrizheti az ürítésre előkészített gyűjtőedény tartalmát. (4) Amennyiben a gyűjtőedényben nem a megfelelő elkülönítetten gyűjtött hulladék került elhelyezésre, úgy a Közszolgáltató a hulladékgyűjtés szabályainak megsértését dokumentálja, és az ingatlanhasználót felszólítja a hulladékgyűjtés szabályainak jövőbeni betartására. A Közszolgáltató a gyűjtőedénybe így elhelyezett hulladékot települési vegyes hulladékként szállítja el hulladékkezelés céljából. Az ingatlanhasználó a válogatás fajlagos költségét a következő havi közszolgáltatási díjjal együtt, többletköltségként megfizeti. A többletköltséget a számlán külön kell feltüntetni. (5) Ha a Közszolgáltató (4) bekezdésben foglaltaknak megfelelő felszólítását követően az ingatlanhasználó egy éven belül újabb alkalommal a hulladékgyűjtés szabályait sérti oly módon, hogy az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtésére szolgáló gyűjtőedényben nem a megfelelő hulladékot helyezi el, és ezt a Közszolgáltató észleli, úgy a Közszolgáltató a hulladékgyűjtés szabályainak megsértését dokumentálja, és a dokumentumokat megküldi a települési jegyző részére, egyidejűleg kezdeményezi hulladékgazdálkodási bírság kiszabását. (6) A Közszolgáltató az ingatlanhasználó rendelkezésére bocsátott és rendeltetésszerűen használt, elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtésére szolgáló sárga fedelű, jelzésű gyűjtőedények szükség szerinti javításáról, cseréjéről és esetleges pótlásáról az ingatlanhasználó bejelentése alapján gondoskodik, amennyiben a javítás, pótlás vagy csere oka a Közszolgáltató hibájából ered. Ellenkező esetben az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtésére szolgáló sárga fedelű, jelzésű edényzet javításáról, pótlásáról, cseréjéről az ingatlanhasználó köteles gondoskodni. (7) Az ingatlanhasználó vagy meghatalmazottja a Közszolgáltató által rendelkezésére bocsátott és a Közszolgáltató vagy az önkormányzat tulajdonát képező elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtésére szolgáló sárga fedelű, jelzésű hulladékgyűjtő edényt átveszi, és a birtokbavételt aláírásával igazolja a kárfelelősség egyidejű vállalásával. (8) Az ingatlanhasználó sajátjaként köteles gondoskodni az általa birtokba vett elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtésére szolgáló sárga fedelű, jelzésű edényzet rendeltetésszerű használatáról, őrzéséről, rendszeres tisztán tartásáról, fertőtlenítéséről, valamint környezetük tisztán tartásáról. A településről történő elköltözés, illetve elhalálozás esetében az edényzet visszaadásáról köteles gondoskodni az ingatlanhasználó, illetve annak örököse. (9) Az elkülönítetten gyűjtött hulladékgyűjtő edény rendeltetéstől eltérő használata, eltűnése vagy megsemmisülése miatt keletkezett kárért az ingatlanhasználó a polgári jog szabályai szerint felel, a Közszolgáltató a kár észlelését követő 30 napon belül írásban felszólítja az ingatlanhasználót a kár megtérítésére. (10) Az (1)-(9) bekezdésben nem szabályozott egyéb esetekben a természetes személy ingatlanhasználó az általa elkülönítetten gyűjtött hulladékait hulladékgyűjtő pontra, hulladékgyűjtő udvarba, átvételi helyre vagy a közszolgáltatás körébe tartozó hulladékot kezelő hulladékkezelő létesítménybe szállíthatja, és ott a jogosultnak átadhatja, vagy a hulladékgyűjtő szigeteken található gyűjtőedényben elhelyezheti, ha a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat egyébként a Közszolgáltató részére megfizette. (11) Kiskunhalas Város közigazgatási területén az elkülönített hulladék begyűjtése és elszállítása céljából hulladékgyűjtő szigeteket kell kialakítani. A hulladékgyűjtő sziget elhelyezésére vonatkozó engedélyek beszerzése a Közszolgáltató feladata. A hulladékgyűjtő szigetek számát, helyét a 3. melléklet tartalmazza. (12) A (11) bekezdés szerinti gyűjtőszigeten az alábbi hulladék elkülönített gyűjtése, kezelése térítésmentes közszolgáltatás keretében történik: a) papír, b) üveg, c) műanyag d) egyéb, nem veszélyes csomagolási hulladék.


14 városháza (13) A kötelező közszolgáltatás keretében térítésmentesen kerül sor január hónapban a díszüket vesztett karácsonyfa összegyűjtésére és elszállítására. 13. Elhagyott hulladék elszállítása

18. §

Ha az Önkormányzat tulajdonában álló közterületen elhagyott, vagy azon ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék korábbi birtokosa vagy tulajdonosa a hulladék elszállítására és kezelésére vonatkozó Ht. szerinti kötelezettségének nem tesz eleget, a hulladék elszállításáról és kezeléséről a Közszolgáltató külön szerződés keretein belül gondoskodik. IV. FEJEZET NEM LAKOSSÁGI EREDETŰ EGYÉB SZILÁRD HULLADÉK 14. A hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatás alá nem tartozó települési szilárd hulladékkal kapcsolatos tevékenység ellátásának rendjére vonatkozó előírások

19. §

(1) A gazdálkodó szervezet – a gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett, nem elkülönítetten gyűjtött és a nem hasznosított vagy ártalmatlanított hulladékuk vagy más módon a birtokába kerülő hulladékot köteles gyűjteni, továbbá az ártalmatlanításáról vagy a hasznosításáról gondoskodni. (2) Az ártalmatlanításra vagy hasznosításra vonatkozó kötelezettségét a gazdálkodó szervezet a) jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelő ártalmatlanító vagy hasznosító eljárás, berendezés, létesítmény alkalmazásával saját maga teljesíti, vagy b) az erre feljogosított és engedéllyel rendelkező hulladékkezelőnek történő átadással, a kezelés költségeinek megfizetésével teljesíti. (3) Az (1) bekezdésben megjelölt hulladékot az Önkormányzat által kijelölt, továbbá egyéb, környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkező ártalmatlanító helyre vagy hasznosító helyre a gazdálkodó szervezet külön engedély nélkül maga is elszállíthatja. Amennyiben a hulladékot jellege vagy összetétele miatt az egyéb ártalmatlanító hely nem veheti át, annak elhelyezésére a kijelölt ártalmatlanító helyet kell igénybe venni. (4) A hulladék elszállításához egyebekben hulladékszállítási tevékenységre a Közszolgáltatón kívüli, környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezetet is igénybe lehet venni. (5) A hulladék elszállítása során olyan gondossággal kell eljárni, hogy a hulladék a szállítójárműbe történő ürítésekor, illetőleg a szállítás folyamán ne szóródjon, és más környezetterhelést ne idézzen elő. Szállításból eredő szennyeződés esetén a hulladék eltakarításáról, a terület szennyeződés-mentesítéséről, valamint az eredeti környezeti állapot helyreállításáról a szállító köteles gondoskodni. (6) Gazdálkodó szervezet igénybevétele mellett történő szállítás esetén a gazdálkodó szervezet, saját szállítás esetén pedig a gazdálkodó szervezet az átvett, illetve átadott hulladék mennyiségét és összetételét - a külön jogszabályokban meghatározott módon és tartalommal - köteles fajtánként nyilvántartani, és erről a hatóságoknak bejelentést tenni. (7) A (6) bekezdésben előírt kötelezettség – a külön jogszabályokban meghatározottak szerint – mind a kijelölt ártalmatlanító hely üzemeltetőjét, mind pedig az egyéb ártalmatlanító hely tulajdonosát (üzemeltetőjét, használóját) is terheli. (8) Ha a gazdálkodó szervezet a hulladékot saját maga a kijelölt ártalmatlanító helyre szállítja, a hulladék átadásával egyidejűleg, számla ellenében díjat köteles fizetni az üzemeltető részére.

20. §

Ha az ingatlanhasználó a közszolgáltatás alá nem tartozó hulladék elszállításával a Közszolgáltatót bízza meg, a megrendelés és a szolgáltatás feltételeiben történő megállapodásuk alapján a Közszolgáltató a megjelölt időpontra vagy időtartamra a megjelölt mennyiségű és összetételű hulladéknak megfelelő gyűjtőedényt az ingatlanhasználó rendelkezésére bocsátja, a hulladék elszállítását elvégzi, és gondoskodik a kijelölt ártalmatlanító helyen történő elhelyezéséről. Az ingatlanhasználó a Közszolgáltató részére a meg-

2015. május 6. állapodásban kikötött díjat köteles megfizetni.

21. §

(1) A közszolgáltatás alá nem tartozó hulladék szállítása esetében a hulladékbirtokos, illetőleg az általa szállításra igénybevett gazdálkodó szervezet köteles a közterület tisztántartására vonatkozó jogszabályok szerint eljárni. (2) A hulladékbirtokos köteles gondoskodni a közterület-használati hozzájárulás, illetve engedély megszerzéséről, ha a hulladék összegyűjtésére szolgáló konténer a közterületen 24 órát meghaladó időtartamra kerül kihelyezésre. Köteles gondoskodni továbbá a konténer környezetének folyamatos tisztántartásáról, a konténer telítődése esetén annak haladéktalan elszállíttatásáról. (3) A szállítást végző gazdálkodó szervezet konténert közterületen a közúti és a gyalogosforgalom biztonságát nem veszélyeztető módon az alábbi előírások megtartásával helyezhet ki: a) főútvonalon konténer kizárólag folyamatos rakodás idejére helyezhető ki, a szállítójármű helyszínen tartásával annak érdekében, hogy az elszállítás a telítődéskor haladéktalanul megtörténhessen; b) tömegközlekedési útvonalon, amennyiben a konténer kihelyezése csak a közúti forgalom zavarásával oldható meg, az a.) pontban foglaltak szerint kell eljárni; c) egyéb útvonalakon a konténert a telítődést követő 8 órán belül el kell szállítani. (4) Közterületre kihelyezett konténeren el nem távolítható módon, jól láthatóan fel kell tüntetni a hulladékbirtokosnak, illetőleg a szállításra igénybevett gazdálkodó szervezetnek nevét, cégnevét, címét, telefonszámát és a konténer azonosítószámát. V. FEJEZET A KÖZSZOLGÁLTATÁS DÍJMEGFIZETÉSÉNEK MÓDJA 15. A közszolgáltatási díj megfizetése

22. §

(1) A közszolgáltatási díj mértékét a Ht. 47.§-a, 47/A. §-a és 91. §-a szerint a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) javaslatának figyelembevételével a miniszter rendeletben állapítja meg. Az ingatlanhasználó a teljesített közszolgáltatás alapján számított közszolgáltatási díjat utólag a Közszolgáltató vagy az általa megbízott személy (díjbeszedő) által negyedévente utólag kiállított és megküldött számla alapján, a számla kézhezvételétől számított 8 napon belül kell kiegyenlíteni. (2) A közszolgáltatási díj késedelmes megfizetése esetén a Közszolgáltató késedelmi kamatot érvényesíthet. (3) A közszolgáltatási díjat tartalmazó számla adataival és összegével kapcsolatban az ingatlanhasználó a Közszolgáltatónál írásban kifogást emelhet. A kifogásnak a számla kiegyenlítésére vonatkozó kötelezettség teljesítésére halasztó hatálya nincs. A kifogásra, annak kézhezvételétől számított 15 napon belül a Közszolgáltató válaszát megküldi. (4) Túlszámlázás esetén a többletösszeget és annak időarányos kamatait a Közszolgáltató visszafizeti, vagy az ingatlanhasználó írásbeli kérelmére azt a soron következő, esedékes díjfizetési kötelezettségbe beszámítja. (5) Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az, aki a települési hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti feltéve, hogy a Közszolgáltató a közszolgáltatást felajánlja, vagy a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll, vagy a teljesítést igazolja. Az ingatlanhasználó – e rendeletben meghatározott kivételekkel – akkor is köteles közszolgáltatási díjat fizetni, ha a Közszolgáltató igazolni tudja, hogy felajánlotta az ingatlanhasználónak a szolgáltatás nyújtását, vagy a szolgáltatás nyújtására rendelkezésre állt. V. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

23. §

(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) Hatályát veszti Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (II.28.) önkormányzati rendelete a települési hulladékkal összefüggő kötelező közszolgáltatás igénybevételéről. Kiskunhalas, 2015. április 30. /:Fülöp Róbert:/ polgármester

/:Dr. Ferenczi Mária:/ jegyző 1.melléklet a 11/2015.(IV.30.) önkormányzati rendelethez FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Nyilvántartó cégbíróság: Kecskeméti Törvényszék Cg.: 03-09-126039 Adószám: 24290054-2-03 Székhely: 6521 Vaskút, 0551/2 hrsz. 6500 Baja, Szabadság út 22. Tel.: 79/420-609 6521 Vaskút, Külterület 0551/2. Tel.:79/524-821 / Fax: 79/572-052 6300 Kalocsa, Érsekkert 4-1. Tel.:78/ 561-003 / Fax: 78/561-004 6640 Csongrád, Bercsényi M. u. 39. Tel.: 63/483-956 / Fax: 63/471-620 6100 Kiskunfélegyháza, Deák F. u. 2. Tel.: 76/430-513 / Fax: 76/462-822 6900 Makó, Széchenyi tér 7. I/16 Tel.: 30/607-7157 e-mail: fbhnpkft@fbhnpkft.hu BEJELENTŐ ÉS MEGRENDELŐ LAP ALULÍROTT NÉV:……………………………….. PARTNERKÓD: ……………………… LEÁNYKORI NÉV:………………………… ANYJA NEVE: ……..……..……………………. SZÜLETÉSI HELY: ………………………… , IDŐ: ..... év ...... hó ...... nap TELEFONSZÁM:……...………………………. (Minden adat megadása kötelező!) Bejelentem, mint az alábbi ingatlan: Tulajdonosa Használója Bérlője hogy az alábbi INGATLAN (Irsz.) (település) (út, utca, tér, köz, sor) (szám, emelet, ajtó) 1. LAKATLAN – 60 napot meghaladóan 2. LAKOTTÁ vált: .......... év ...... hó ..... nap-tól .......... év ...... hó ..... nap-tól .......... év ...... hó ..... nap-ig .......... év ...... hó ..... nap-ig 3. TULAJDONOMBA KERÜLT 4. ELADÁSRA KERÜLT .......... év ...... hó ..... nap .......... év ...... hó ..... nap-ig Előző tulajdonos neve: ….………… Új tulajdonos neve: ….......…………..…….. 5. EGYÉB: …………………………………… LEVELEZÉSI CÍM: A megfelelő rész kitöltendő (Irsz.), (település) (út, utca, tér, köz, sor) (szám, emelet, ajtó) Jelen okirat aláírásával egyidejűleg ? megrendelem / ? lemondom a fenti ingatlan után a hulladék törvény és a településre irányadó helyi rendelet alapján a …….. db ………. literes hulladéktároló edényzet heti egyszeri, rendszeres ürítését, a …….. db ………. literes elkülönítetten gyűjtött hulladéktároló edényzet rendszeres ürítését. Megrendelés esetén tudomásul veszem, hogy amennyiben az ürítési napon elmulasztom a hulladéktároló edényzetet a jogszabálynak megfelelően kihelyezni, úgy a Közszolgáltató rendelkezésre állása esetén is köteles vagyok a jogszabályban meghatározott közszolgáltatási díjat megfizetni. A rendelkezésre állás hiányát bizonyítani vagyok köteles. Abban az esetben, ha az ingatlan feletti rendelkezési vagy használati jogot nem gyakorlom, úgy ezt haladéktalanul jelezni vagyok köteles a Közszolgáltatónak írásban. Amennyiben ez elmarad, az írásbeli bejelentésig közszolgáltatási díj fizetésére vagyok köteles. Feltétlen hozzájárulásomat adom ahhoz, hogy a Szolgáltató feltüntetett személyes adataimat tevékenységéhez kapcsolódóan tárolja, kezelje, felhasználja. Kelt: ...….., …. év … hó ……… nap ...................................................... ingatlanhasználó aláírása Az ingatlanhasználó fent bejelentett adatait

egyeztettem, azok a nyilatkozattevő által bemutatott személyi okmányokon szereplő adatokkal egyezőek. A közszolgáltatáshoz szükséges adatok rögzítése megtörtént. Kelt: ............................................ Közszolgáltató részéről Ügyintéző aláírása 2. melléklet a 11/2015.(IV.30.) önkormányzati rendelethez A települési hulladék gyűjtésére igénybe vehető gyűjtőeszközök az alábbiak: a) Vegyes hulladék gyűjtésére szolgáló edényzetfajták űrmérték szerint: 70 literes /80 literes 110 literes /120 literes 1100 literes fém vagy műanyag gyűjtő edényzet 4 m3-es 5 m3-es 10 m3-es konténer 15 m3-es konténer 32 m3-es konténer b) Elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtésére szolgáló edényzetfajta űrmérték szerint: Sárga fedelű, jelzésű 120 literes 3. melléklet a 11/2015.(IV.30.) önkormányzati rendelethez A hulladékgyűjtő szigetek száma, helye: 1. Esze Tamás lakótelep 3. számú épület északi oldala 2. Széchenyi utcai üzletház (volt Panyova) „Szilágyi-Bútor” üzlet bejáratával szemben 3. Eperd utca Vadkerti utca felőli vége 4. Szent Gál utca 11-13. sz. ingatlannal szemben 5. Kiskunhalasi Vári Szabó István Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Fazekas Mihály utcai oldalánál 6. A városkert utcai bolttól É-K-i irányban 7. Kárpát utca 17. számú ingatlannal szemben, a temető mögött 8. Kölcsey utca Vörösmarty utca sarka 9. A Városi Sportpálya előtt, a Szilády Á. utca és a Kazinczy utca metszéspontjában 10. Bajza utca Széchenyi u. és Kisfaludy u. közötti szakaszán 11. Kuruc vitézek terén, az óvoda bejáratától jobbra, a panelházak átjárójánál 12. Kuruc vitézek terén, a „hamburger” üzlettel szembeni aszfalt burkolatú területen 13. Rákóczi téren a Vas utca Déli oldalán a telefonfülke melletti területen 14. Széchenyi utca-Vasút utca kereszteződésénél, a „Profi Áruház” bejárata melletti közterületen. 15. Kolmann utca 12. számú ingatlan melletti közterületen 16. Hősök ligetének Kossuth utcai végén található parkoló melletti, útszegéllyel (ívesen) lehatárolt területen 17. A Kossuth utca és az Állomás utca találkozásánál, a Kossuth utcai járda és útburkolat közötti területen 18. Bem utcai tízemeletes épületnél 19. Szabadkai út és az Átlós út metszéspontjában, a Sütőüzem épületénél 20. Bethlen Gábor téri Spar Áruház mögött 21. Kertváros, Gyárfás utca, Margaréta utca által határolt terület 22. Dob utca és Dr. Nagy Mór utca metszéspontjánál 23. Szövetség tér (Könyvtár) északi oldalán (Dr. Nagy Mór u. melletti terület) 24. Május 1. téren, a piac kerékpár tárolójánál 25. Gábor Áron utcán (Kazal-Füzes-Gábor Áron utcákkal határolt közterület) 26. Mártírok útja, Kiffer utca sarok A Kiffer utca Nyugati oldalán, a kerítés és villanyoszlop vonala. 27. A Kertvárosi ABC Nyugati oldalán 28. A Monszpart L. utca Kórház felőli oldalán 29. Szabadkai úti COOP boltnál 30. Petőfi utca és Szép utca sarkánál 31. Tó utca Bornemissza utca által határolt terület 32. TESCO-nál A hulladékgyűjtő udvar helye: 1. Kiskunhalas, Vállalkozók útja 6023/10 hrsz.


zene 15

2015. május 6. Tankcsapda:

Már a megjelenésének napján platinalemez lett a Tankcsapda tavaly októberben kiadott albuma, amely az Urai vagyunk a helyzetnek címet viseli. Az énekes, basszusgitáros Lukács Laci azt mondja, a közönség nagyon jól fogadta a lemezt, ezt érzékelik a koncerteken is. Sidlovics Gábor szólógitáros hozzátette, az, hogy a Tankcsapda ilyen színvonalon működhessen, rengeteg munka kell. – Megtehettük volna 26 éves zenekarként, hogy a negyedszázados jubileumra kiadunk egy válogatáslemezt, mondjuk, ráteszünk egy új nótát és hadd szóljon. Mi egészen mást akartunk. Az új lemez minket jobban inspirál, szeretjük az újdonságokat. Tavaly októberben jelent meg a CD, februárban indult a turné, a koncertek és az eladások azt igazolják, a rajongók szeretik a lemezt – kezdte a beszélgetésünket Lukács Laci. – A hobbizenekartól szerintem több, amit csinálunk. Kicsit olyan, mint egy munkahely, de a jobbik fajtából – fogalmazott Nánai Ádám, a T-Band együttes vezetője. A halasi banda a napokban a Közép-Európai Tereprally Kupán zenélt (a fotó is ott készült), de már készül a Borudvarra, a koncert szombaton este fél 10-kor kezdődik. 2007 novemberében hangzottak el az első akkordok, ekkor indultak a próbák, ettől számítható a T-Band története. A Nánai Ádám (ének, gitár), Nánai Csaba (billentyűk), Tihanyi Sándor (herfli), Vezendi Gábor (ének, basszusgitár) és Vígh József „Dzsó” (dobok) alkotta felállás 2014. óta működik. És hogy milyen a zene, amit játszik a banda? – Legfőképpen az igényesebb szórakoztató műfajba sorolnám a zenekar repertoárját. A legtöbb dal feldolgozás, amit játszunk. Olyan számokat szeretünk előadni, amelyeket nem csak a saját szórakoztatásunkra játszunk, hanem szeretjük, ha a közönség velünk együtt lehet részese a produkciónak. Együtt énekeljük a dalokat, együtt szórakozunk, és egy kicsit így megszűnhet a zenészközönség határ – fogalmazott Nánai Ádám. A gitáros, énekes azt is hozzátette, az együttes már túllépte a hobbizenekar kereteit. – A hobbizenész csak otthon játszogat, a saját szórakoztatására. Mi pedig amikor elmegyünk egy rendez-

Fotók: Pozsgai Ákos

Urai a helyzetnek

Lukács László

Sidlovics Gábor

Azt mondja, évek óta a MOL benzinkútjain lehet hozzájutni a Tancsapda hanghordozóihoz, több mint háromszáz helyen az országban. Aki szereti a zenéjüket, az könnyebben hozzájuthat, mintha egy nagyáruház polcairól kellene leemelnie. Ráadásul így olyan áron juthatnak hozzá a lemezhez a fanok, amely még elfogadható. – Nincs bevált recept arra, hogy miként születnek a dalok. Olyan is van, amikor már valamelyikünk kész nótával állít be a próbahelyre. Aztán

olyan is van, hogy Laci hoz valamit, vagy éppen én. Arra is volt már példa, hogy Laci szinte egészben elénekelte a dalt, amit korábban kitalált. Lehet, hihetetlennek tűnik, de olyan is előfordult már, hogy egy tervből, sorból, gitár riffből egy év múlva lett szám, addig pihentettük – avatott be minket Sidlovics Gábor, Sidi az alkotási folyamatokba. A gitáros szerint ahhoz, hogy a Tankcsapda ilyen szinten tud működni, rengeteg munka kell. – Sokat dolgozunk, a nap 24 órá-

jából, a hét 7 napjából nagyon sokat kell áldozni azért, hogy működjön a zenekar. Van heti három koncertünk, ekkor a színpadon állhatunk, úgyis megfogalmazhatnám, hogy ez a hab a tortán. Nagyon élvezzük a fellépéseket, ilyenkor mérhető le, hogy menynyire jönnek be a dalok. Ezek a legjobb pillanatok – tette hozzá Sidi. A Tankcsapda Kiskunhalason is bizonyította, hogy nem véletlen a lemezcím, tényleg urai a helyzetnek, bárhol is koncertezzenek… JL

T-Band: Több

mint hobbi

kott műsorral készülünk. Lesz persze most is egy-két ismert sláger a „Kezeket!” és „Most ti jöttök!” felkiáltásokkal, ahol együtt énekelünk a közönséggel, de a koncert első felében főleg a blues irányába varázsoljuk el a nézőket. Igazi szájharmonika, blues zongora és bluesos gitárhangszín fogja jellemezni a dalokat. Ezen az estén Csaba helyett Huszta Gábor fog zongorázni. Ő sem lesz ismeretlen a közönségnek, mert 2010-től 2014-ig ő is tagja volt a bandának. Mi már nagyon várjuk ezt az estét, hiszen mindig jó érzés a szülővárosunkban zenélni – tette hozzá Nánai vényre játszani, nagyon komolyan – Ez egy különleges alkalom lesz. Ádám. Jáger L. vesszük, hogy ott, azon az estén telje- Nem kifejezetten a tőlünk megszosíteni kell. Oda kell utaznunk, hangulatot kell csinálnunk és ehhez hasonlók. Összességében jó szórakozás ez nekünk is, de vannak kemény és fárasztó részei is a zenélésnek, hiszen a munka soha nem akkor kezdődik, amikor a koncert, és nem is ér véget egyből a buli után.  Mostanában egy csomó helyre járunk koncertezni, így válaszolva a kérdésedre, a hobbizenekartól szerintem több, amit csinálunk. Kicsit olyan, mint egy munkahely, de a jobbik fajtából. Persze mindenkinek van egy „másik élete” is, ahol nem zenész, hanem rendes polgári életet él, reggel hétkor felkel, elmegy dolgozni – árulta el Ádám. Tavaly nyáron nagy sikere volt a bandának a Főtérbúcsúztatón, szombaton este a Borudvarban is hasonlóra készülnek.


16 kultúra

2015. május 6. Miért szeretem? – Vélemények Dóka Zsuzsa – Pál Feri atyát a rádióban hallottam beszélni. Magával ragadott az előadói stílusa. Olyan kérdéseket boncolgat és olyan nézőpontból – a hívő ember nézőpontjából –, ami nekem fontos. Ilyen, nekem tetsző válaszokat ad, emiatt jöttem el másodszor is a halasi előadására.

Pál Feri atya:

Az érzelmi összetartozásra került a fő hangsúly

Pál Feri atya az összetartozás fontosságáról beszélt a kiskunhalasi közönségnek. Új könyve és legfrissebb előadása is ezt a témát taglalja. } Immár másodszor találkozhatunk Kiskunhalason, a Városi Filmszínházban. Milyen útravalóval érkezett hozzánk? Mi járt a fejében, miközben ide autózott? – Érzések jöttek-mentek bennem. Örülök, hogy megint itt lehetek és hogy beszélhetek egy ennyire fontos témáról, mint az összetartozás. A társkapcsolatban, a családi kapcsolatrendszerben mi mindent tehetünk azért, hogy ebben az összetartozásban örömünket tudjuk lelni. Az összetartozás a belefektetett energiánk és munkánk révén lehetőséget adjon arra, hogy elégedett emberként éljünk.

Az elköteleződés segít abban, hogy egy-egy hullámvölgyből kijőve megint átélhessük az érzelmi öszszetartozásnak az élményét is. } A magánytól az összetartozásig címmel idén jelent meg könyve. Sok tanácsot kaphatnak belőle az olvasók? – Óvakodnék azt mondani, hogy tanácsot. Inkább az volt a célom, hogy nagyon sok szakirodalmi ismeret, ami egy szűkebb szakma számára egy magától értetődő egyértelműség, minél több emberhez a lehető

legtermészetesebb módon eljuthasson. Az emberi kapcsolatoknak, az elégedettségnek vagy a tartósságnak vannak azért egyetemes ismérvei. Olyan általános jellemzők és jellegzetességek, amelyek az emberi természetből vagy az emberi kapcsolatok belső világának a természetes logikájából következnek, ezért ezekről érdemes tudnunk. } Statisztikák szerint egyre kevesebben kötnek házasságot. Megfordítható ez a folyamat? Van rá esély? – Kétségkívül ma a kapcsolatoknak – azt lehet mondani – két nagyon erős lába van, ami a tartósságot biztosítja. Az egyik az elköteleződés, a második az érzelmi összetartozás. Ma a másodikra került a fő hangsúly. Ha azt érzem, hogy jó veled, ha úgy élem meg, hogy nincs túl sok problémánk, vagy jóleső és örömteli érzés veled lenni, sok támogatást kapok tőled, és megtapasztalom, hogy szeretsz engem, akkor azt mondom, milyen természetes, hogy együtt vagyunk, és így akarok veled együtt lenni. Igen ám, de amikor az érzelmi összetartozásnak bizonyos elakadásai vagy természetes nehézségei érkeznek meg – ez minden kapcsolatban magától értetődő módon megtörténik; nem is kell, hogy bármelyik fél valamit különösebben elrontson, vagy rosszul csináljon –, akkor van nagy szükségünk az elkötelezettségre. Pont akkor, amikor az érzelmeink esetleg kifelé indítanának bennünket. Az elköteleződés segít abban, hogy egy-egy hullámvölgyből aztán kijőve megint átélhessük az érzelmi összetartozásnak az élményét is. } Néhány javallatot kérek. Hogyan tehetjük tartalmasabbá az emberi

kapcsolatainkat ön szerint? – Ha elkezdünk tartalmas életet élni. A tartalmas élet ellentétpárja lehet a felszínes élet vagy a lapos élet. Csak a külsőségekre vagy csak mások véleményére vagy csak a divathullámokra vagy csak a pillanatnyi, rövid távú késztetésekre alapuló élet, ami éppenséggel nyilvánvalóan a tartalmasságot nem tudja lényege szerint tartalmazni. Kép-szöveg: Pál László

Nagy Kálozi József – Voltam Pál Feri atya előző előadásán is. Nagy hatással volt rám. A neten rendszeresen nézem a felvételeit. Ha foglalkoztat egy téma, rákeresek a véleményére és helyre tesz. Nagyon világosan fogalmaz. Nagyon megkedveltem. Minden irányból körbejárja az adott témát, de humorosan, ezáltal még inkább szerethetővé válik. A problémákon könnyebb felülemelkedni a segítségével. Pál Feri atya is sportoló volt, én is, íjászattal foglalkozom. A gondolatai eredményekre sarkallnak.

A roma kultúra napja A nemzetközi roma naphoz csatlakozva tartották meg a roma kultúra napját Kiskunhalason, a Közösségek Házában. Prózai és folklór zenés műsorral, valamint képzőművészeti kiállítással ünnepeltek a halasi és környékbeli romák. A Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. szervezésében létrejött roma kultúra napon Kollár Károly előadásában hangzott el a cigány Himnusz. Fülöp Róbert polgármester és Szűcs Csaba alpolgármester köszöntötték elsőként a roma kultúra napja résztvevőit, mindketten azt hangsúlyozták, hogy a romák és nem romák múltja, jelene sokkal jobban összefonódik, mint azt az emberek többsége hinné. Rostás László, a halasi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke ehhez csatlakozva azt emelte ki, hogy Bács-Kiskun megyében és itt, Kiskun-


2015. május 6.

Emlékezés Szász Károlyra Szász Károly református püspök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és másodelnöke 110 éve hunyt el. Rá emlékezik a Szilády Áron Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre május 9-én. Szász Károly emléktábláját a róla elnevezett utcában (33. szám) délelőtt 9 órakor koszorúzzák meg. A középiskola dísztermében 10 órakor taggyűlést tartanak, melynek keretében Végső István történész tart előadást Szász Károlyra (1829-1905) emlékezve. } Szász Károlyról ezt írta egy korabeli cikk: „Dolgozott mindig és mindenütt, ahova dolgozni hívták, s mindig a köz javára dolgozott.” Mit kell róla tudnunk? – Szász Károly amellett, hogy egy kiemelkedően fontos református lelkész és püspök volt, egy nagyon sokoldalú irodalmárja és műfordítója lett a hazai tudományos életnek. Mentora és barátja volt Petőfi Sándor, Arany János és Tompa Mihály is. Jó ismerőse volt Madách Imre, de a politikai elitből Deák Ferenc is. Petőfi adta neki az első angol-magyar szótárt, aminek hatására többek között Thomas Moore-t, Shakespeare-t és más angol és amerikai írók és költők műveit fordította le. Emellett német, olasz, francia szépirodalmat is magyarra fordított. Szinte hihetetlen, hogy neki köszönhetjük, hogy magyarul először megjelent

Moliére-től A mizantrop, A férjek iskolája, A nők iskolája, A nők iskolájának bírálata, a Kénytelen házasság; Shakespearetől az Othello; a Téli rege; a Machbeth; az Antonius és Cleopatra; a Romeo és Julia; A vihar; a II. Richard király, a VIII. Henrik király vagy Verne Gyulától az Utazás a holdba és a hold körül az Utazás a föld középpontja felé, az Utazás a föld körül 80 nap alatt, a Tizenötéves kapitány és A Bounty lázadói. Sőt, fordított Goethetől, Heinétől, Victor Hugotól, Bérangertől és Tennysontól is. Madách Imre Az ember tragédiája című művéről ő írta az első kritikát, és élete végéig népszerűsítője volt az alkotásnak. Életéről annyit tudni kell, hogy híres erdélyi családból származott. Apja révén a tudomány és a politika mindig befolyásolta az életét. Természettudományt tanult. 1848/49-ben

katona és hivatalnok is a szabadságharc idején. Emiatt bujkálnia kellett, tanító és lelkész lett. Nagykőrösön, a gimnáziumban Arany János mellett dolgozott. Fiatalon tagja lett a Kisfaludy Társaságnak és a Magyar Tudományos Akadémiának is. 1884-től a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé választották. } Milyen helyi események köthetőek a nevéhez? – Második felesége híres halasi családból származott. Bibó Antónia révén került városunkba. 1860-ban sikertelenül pályázott a halasi lelkészi pozícióra Szilády Áronnal szemben. Később jászkun kerületi tanfelügyelőként dolgozott itt, de ő és a családja a nyarait itt töltötte, a mai Szász Károly utcán. Dante Isteni színjátékát Halason fordította. Ő avatta 1892-ben a református gimnáziumot. Gyermekei és unokái visszaemlékezéseikben szívesen meséltek Halasról. Szász Károly jó kapcsolatban volt a város vezetőivel és az értelmiséggel. Kitűnő terep volt neki a békés, csendes kisváros, hogy műfordításait véghez vigye. } A Szilády Áron Református Gimnázium május 9-én 10 órakor kezdődő taggyűlésén előadást tart Szász Károlyról. Mire helyezi a hangsúlyt? – Nyilván nekünk, halasiaknak az itt

kultúra 17

történtek a legfontosabbak. Ám az sem elhanyagolható, hogy sajnálatosan Szász Károly püspök, író, akadémikus élete kissé homályba veszett. Az egyik legforgalmasabb utcánk, de a névadójáról alig tudnak valamit az itt élők. Ezért gondoltuk úgy, hogy érdemes lenne emlékezni rá. Születése százéves évfordulóján országszerte megemlékeztek róla. Könyvet adtak ki, utcákat neveztek el róla. A Szilády Társaság 2000-ben konferenciát rendezett a tiszteletére. Most a Kiskunhalasi Református Egyházközség, a Pásztortűz Egyesület, a Thúry József Alapítvány és a sziládys öregdiákok összefogásával Szász Károly halálának 110. évfordulójára emlékezünk. Pál László

Csorba László:

Kérdések és válaszok

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc története címmel tartott előadást a Közösségek Házában Csorba László történész múlt hétfőn. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a Pásztortűz Egyesület meghívására érkezett Halasra.

halason is, országosan példamutatóan jó a többségi társadalom és a kisebbség közti békés egymás mellett élés, még ha időnként vannak is kisebb súrlódások. A halasi cigányok a fociban ugyan jócskán alulmaradnak a megyebeli romáktól, de a kulturális élet színterén élen járnak, amely nagyrészt köszönhető a város támogatásának is – hangsúlyozta a roma vezető. A cigány kultúra napján a Felsővárosi Általános Iskola Nemzetiségi Szakköre, a kiskunhalasi Esély együttes, a mélykúti Terne Serhaja együttes tagjai adtak folklórműsort, valamint Tímár Márk versmondó szavalt. Az ünnepséget követően Kunhegyesi Ferenc festőművész „Isten arca” című kiállítását nyitotta meg Rostás László a Közösségek Házában. A nemzetközi roma napot minden évben április 8-án tartják annak emlékére, hogy 1971-ben Londonban e napon rendezték meg a romák első világkongresszusát, amelyen elfogadták a roma nép zászlaját és himnuszát. A halasi szervezők ennek az eseménynek kívántak emléket állítani a halasi roma kultúra napjával. Kép-szöveg: P. Á.

Csorba László sikeres évszázadnak nevezte a 19. századot. Akkor bontakozott ki a parlamentáris államberendezkedés, a civil társadalom, és akkor találták ki a modern magyar nemzetet. – Egy olyan országban szeretünk élni, ahol az emberek jogait tiszteletben tartják. Ahol az emberek a saját sorsukról döntenek. Ahol az emberek maguk határozzák meg azt, hogy hogyan boldoguljanak – fogalmazott Csorba László. – Ha a piacgazdaságot, a parlamentáris berendezkedést, a civil társadalmat fontosnak tekintjük, akkor rendkívül fontos lesz az a korszak, amikor ezt először próbálták ki. Amikor a bomló középkori feudális világból ilyen módon építették fel a magyar emberek az új hazát. Modern

nemzet csak egyenlő jogú emberek között lehetséges. Ma, amikor ezt fontosnak tartjuk, visszatekintünk erre a korszakra is. A saját közösségi életünket erősítjük a példák felmutatásával. A kor nagyszerű emberei ugyanezekért az eszmékért küzdöttek, tehát ha a mi világunkat megbecsüljük, úgy is tesszük, hogy rájuk emlékezünk és felelevenítjük, hogy ők mit tettek azért, hogy mi boldogabban élhessünk – tette hozzá a történész. Csorba László 2010. óta a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Kiemelkedő munkájáért idén átvehette a Magyar Érdemrend középkeresztjét. Kép-szöveg:P. L.


18 színház

2015. május 6.

Bermuda Háromszög botrány

Esztergályos Cecília:

Azt szeretném, ha mindenki örülne

Fotók: Anda Péter

Esztergályos Cecília visszatérő vendég a Városi Filmszínházban. A Bermuda Háromszög botrányt megelőzően öt éve a Társasjáték New Yorkban című vígjátékkal vendégszerepelt nálunk.

A tavaszi színházi évad Renee Taylor és Joseph Bologna nagy sikerű darabjával ért véget április 23-án este a moziban. A Bermuda Háromszög botrány című vígjátékot a Fregoli Színház mutatta be a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. A Bermuda Háromszög botrány előadás Amerikából indult el hódító útjára. A közelmúltban a halasi Városi Filmszínházba is megérkezett a bohózat, mely váratlan fordulatokat, romantikus színeket, kacagtató jeleneteket kínált. A történet szerint két özvegyasszonyt a lányaik áttelepítenek New Yorkból a napfényes nyugatra, nyugdíjasok közösségébe, ahol találkoznak egy szívtipróval. – Zseniális darab. A szerepem – Fannie Lövenstein – egy elveszett, szerencsétlen öregasszony, aki egy

szerelem hatására kinyílik és boldog lesz egy rövid időre a barátnőjével együtt – mondja Sáfár Anikó. A színésznő idén éppen 50 éve van a pályán. Ez azonban, mint megosztotta velünk, nem jelenti azt, hogy elmaradna a feszültség. – Mivel beugró vagyok ebben a darabban – ez a második előadásom –, természetes, hogy izgulok. Előadás előtt egyébként is mindig van egy kis feszültség. Amikor viszont az ember felmegy a színpadra, akkor az egész elmúlik. P. L.

– A Társasjátékba akkor beugrottam, mert megkértek – emlékezett vissza a népszerű színésznő. } Ha nagy leszek című irodalmi lemezén azt mondja, azt szeretné, ha mindenki örülne. Gondolom, a színházban is ez a célja. – Igen, természetesen. Annak örülök, hogyha az emberek örülnek és nem marják egymást, mint a mérgezett egerek. Jó lenne, ha megváltozna az élet, mindenki magába nézne és örülne annak, hogy él, hogy egészséges, hogy béke van. Körülöttünk mindenhol háborúznak. Ne háborúzzunk! Ne gyűlöljük, hanem szeressük egymást, mert nagyon-nagyon hamarosan rosszra fordul az ország helyzete, ha nem javítunk ezen és egymás ellen mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a másiknak rossz legyen. Annak is rossz lesz, aki kívánja. } A Bermuda Háromszög botrány című vígjáték viszont remélhetőleg

Timkó Eszter:

Fotó: Anda Péter

A színház meghatározó

Timkó Eszterrel a Bermuda Háromszög botrány című előadás alkalmával találkoztunk. Angelaként lépett színpadra, és hogy ki ez a lány, hamarosan kiderül. – Először vagyok itt. Köszönöm a megkeresést. Mindenkit üdvözlök szeretettel Kiskunhalason. } Utazó előadás a Bermuda Há-

romszög botrány. Kit alakít ebben a vígjátékban? – Két fantasztikus hölgyről szól az előadás, az egyikük lányát alakítom. Teresa La Ruffáét, akit Esztergályos Cecília játszik. Nem is merem elmondani, hogy hány évvel ezelőtt találkoztunk a Madách Színházban és azóta nagyon sokat játszunk együtt mindenféle formációkban. Nekem ez egyrészt öröm, másrészt hazaérkezés, harmadrészt egymást ismerve, szeretve egy jutalomjáték. } Játszik színházban, szinkronizál, filmezett is egy időben. Melyik van mostanság előtérben. – Igen, a szinkron soha nem hagyott cserben, így én sem a szinkront. } A színház igen? – Nem, a színház sem. A filmmel kis deficitem van, de nem lehet sem-

mi sem tökéletes. Volt is már, remélem, lesz is még. Abból volt eddig az életemben a legkevesebb. A színház viszont az elmúlt 20 évemet teljes mértékben meghatározta. Rengeteget álltam színpadon és ez kellő örömmel tölt el, kompenzál. } Több színházi darabban játszik. Melyek ezek? – Az Újszínház tagja lettem nem olyan régen. A bolond Ásvayné című darabban Tordai Terike unokáját játszom. Nagyon nagy szerep három felvonásban. Játszom a Nagyvizitben és az Énekes madár című Tamási Áron-darabban. Ott rám sem lehetne ismerni. Egy nagyon csúnya fekete hegyi jeti asszonyt alakítok. Játszom gyerekelőadásban is, Egér asszonyságot a Pöttöm Pannában nagyon szeretik. Harmadik évad óta nem lehet le-

jókedvre deríti a közönséget. Hogyan jellemezné az ön által alakított főszereplő karakterét? – Az egyik főszerepet játszom, Teresa La Ruffát. Egy megfáradt, rosszkedvű öregasszony, akinek az életében már semmi jó nincs tulajdonképpen, és egyszer csak megjelenik A FÉRFI. Felnyitja a szemét, boldogságot és sugarakat hoz az életébe. A történet vége viszont nem jó, mert meghal a szerelem, meghal a férfi, de ő azt mondja, hogy menjünk és keressünk új kalandot. Ez a nő, aki én vagyok, Teresa La Ruffa nem adja fel. } Nagyon szép kerámiákat készít. – Ahhoz idő kell. Most három hónapig nem dolgoztam, mert meg kellett operálni a lábamat, de jövök ki a gödörből. Hála Istennek, már jobban vagyok. Majd nyáron kerámiázom meg festek. Pál László venni repertoárról, nagyon sikeres, ennek nagyon örülök. Kerényi Imre rendezésében most mutattuk be A funtineli boszorkány című Wass Albert-darabot, amelyben cigány aszszonyt alakítok. Nagyon nehéz, de érdekes és szép szerep. } A sok munka jó erőnlétet is igényel. Régen atletizált, most mivel tartja karban magát? – Megmondom őszintén, tőlem lustább embert a világ nem hordott a hátán. Biztos, hogy ez nem divatos, nem olyan celebes. Igyekszem azzal kordában tartani magamat, hogy megpróbálok a számomra megfelelő ételeket enni, sokat aludni. Édesanyámtól és édesapámtól azt tanultam, hogy ha megtalálom mindenben a jót és derűsen szemlélem a világot, akkor nekem, magamnak is tartalmas, szép életem lehet. Én így viselkedem (nevet), szót fogadok nekik. Egy nagyon derűs, optimista szemüvegen át nézem a nem mindig olyannak tűnő világot. Pál László


városi 19

2015. május 6.

fotó: pál lászló

Múlt hétfőn Gmoser Vilmos tanár növendékeinek házi hangversenyére gyülekezett a közönség. Az ügyes kis furulyások egyénileg is és együtt, zenekarban is játszottak. Büki Adrián Zsolt, Nagy Marcell, Csauth-Pálfi Luca, Rózsa Gergely és Zákány Tünde közösen szólaltatták meg Haussmann: Jungfer Katchen című darabját és a Parasztindulót. Futó Fruzsina különleges, régi magyar hangszeren, tárogatón muzsikált. A Csínom Palkó dalt egyedül, a Még azt mondják kezdetűt nagy sikerrel fújták el tanárával együtt. Hallhattunk Purcell, Beethoven, Mozart, Pergolesi műveket, szoprán és alt szaxofont. Miklósi Fanni (klarinét) Türk Musette-jét, Komlós Krisztina (klarinét) Weber Áriáját szépen muzsikálta. A tehetséges Juhász Mihály szaxofonjából szívre hatóan szólt az Andante lágy dallama Mendelssohntól, megérdemelte a nagy tapsot. Az est folyamán zongorán közreműködött Fehérváriné Ábrahám Melinda tanárnő. A sikeres hangversenyt igényes könnyűzenei blokk zárta. Először Tóth Tibor Győző, a Szent József Katolikus Általános Iskola igazgatója szólaltatta meg, gyönyörűen, alt szaxofonján Frank Sinatra örökzöldjét – My Way. Ezután dr. Dobos Noémi (klarinét) a Yesterday, Gmoser Vilmos a Michelle című Beatles-dalokkal örvendeztette meg a hallgatóságot. Május 10-én 16 órakor a város kórusai adnak koncertet a baptista imaházban. L. Molnár Anna

fotók: anda péter

Fúvosok a színpadon

Tolnai Anett és Fodor Tamás

Rajcsány Betti szervező

Civil piknik Májusfát is állítottak majd késő estig sütögettek. Első alkalommal szervezett Civil pikniket a Halasi Média és Kultúra Kft. Május elsején délután a Véghkúriába várták a civil szervezetek tagjait, képviselőit. A résztvevők díszes szalagokra írták fel a nevüket, majd ezeket felkötötték a májusfára. A szervezők célja az volt, hogy összehozzák a civileket egy helyre, hogy mindenki elmondhassa, mivel foglalkozik, hogyan segíti a közösségét. A közös főzés és sütögetés késő estig tartott, Rapavi Rebeka, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület és a József Attila Irodalmi Kör tagjai mellett Tolnai Anett és Fodor Tamás is műsorszámokkal lépett a közönség elé. A Civil piknik egyben a Véghkúria nyitórendezvénye is volt. A remek helyszín, a baráti társaság, a dalok, versek emlékezetessé tették ezt az estét mindenki számára. B. L.


20 hirdetés

2015. május 6.

Márkaszerviz keres gépjárművillamossági-műszerészt, vagy autóvillamosságban jártas autószerelőt. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@ kbautoteam.hu email címen lehet. A-160 Betanított munkára munkalehetőség! Pályakezdők jelentkezését is várjuk! Jelentkezni önéletrajzzal az uriesuribt@gmail.com email címre! A-305 Az ExtractumPharma Zrt. kunfehértói gyógyszergyára diplomás munkatársat keres minőségbiztosítási munkakörbe! Jelentkezési feltételek: gyógyszerészi végzettség, társalgási szintű, szóbeli és írásbeli angolnyelvtudás. Önéletrajzokat a lugosit@expharma.hu email címre kérjük elküldeni! A-306 A Wagner Pharma Kft. kunfehértói telephelyére vegyésztechnikust vagy élelmiszeripari technikust, analitikust keres. Önéletrajzokat az info@wagner.hu email címre várjuk. A-307 Soltvadkerti műanyagüzembe dolgozni akaró munkaerőt keresünk. Jelentkezni önéletrajzzal: muanyagmunka@gmail.com A-328 Libatömőt felveszünk. Tel.: 06 20/934-73-82 A-354 Álláslehetőség minimum érettségivel: stabil munkahely, erkölcsi és anyagi megbecsüléssel. Tel.: 06 30/433-57-75 A-355 Soltvadkerti műanyagüzemünkbe flexo nyomdagép mellé keresünk egy év gyakorlattal rendelkező nyomdászt, azonnali kezdéssel. Kiemelkedően magas kereseti lehetőséget biztosítunk. Tel.: 06 30/20-66-861 (egész nap), 06 78/582-310 (8-13-ig) A-356 Soltvadkert-selymesi műanyagüzembe darálós-kisegítő munkára munkaerőt keresünk. Tel.: 06 30/260-60-34 (Pap Tibor) A-375 Pultost keresek. Tel.: 06 70/774-88-24

A-376

Hétfőtől szombatig, 8-17 óráig tartó munkaidőre dolgozót keresek. Lehetsz gyerekes, családos, vagy pályakezdő is! Tel.: 06 70/453-42-63 A-377 Takarításra megbízható, precíz személyt keresünk heti 2 és fél napra. Telefon: 06 30/349-45-83 A-378 Értékesítőket felveszünk jó kommunikációs készséggel irodai munkára! Kiemelt fizetés! Vidékiek bejárási költségét térítjük! Jelentkezés személyesen: CAR-TEX Halas Kft. Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-379 Keverőüzembe gépkezelőt keresünk. Számítógépkezelői tudás előny. Tel.: 06 77/521-820 A-380 Lakatos, hegesztő munkatársak jelentkezését várjuk. Tel.: 06 20/529-68-22 A-381 Kiskunhalasi ékszerüzletbe szakképzett eladót keresünk. Tel.: 06 20/95-51-476 A-382 Kőművest és segédmunkást felvennék, azonnali kezdéssel Kiskunhalas és Kecel környékére. Tel.: 06 70/410-96-78 A-383 Mezőgazdasági munkában önálló munkavégzésre képes B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező munkaerőt keresek. Tel.: 06 30/955-46-05 A-384 Pultost keresek, jó kereseti lehetőséggel. Tel.: 06 70/510-72-53

A-385

Malacok eladóak. Tel.: 06 20/313-35-13

A-387

Raktárak, irodák bérelhetők a volt a Levi’s területén. Már 300 Ft +áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-113 Turistáknak, brigádoknak olcsó szállás kiadó! Tel.: 06 20/483-09-96 A-114 Termőföldet bérelnék, 10 ha-ig, hosszú távra Halas környékén. Tel.: 06 30/99-09-304 A-340 Kiskunhalas közelében 5300 m2 kaszáló, gép kaszálásra kiadó. Tel.: 06 30/812-56-27 A-386 Kaszálót bérelnék. Tel.: 06 30/498-21-45

A-389

Mátyás téren 32 m2-es üzlethelyiség kiadó. Tel.: 06 20/371-53-37

A-361

Oszlopos tujafavásár! Tel.: 06 20/993-80-00 A-234 Bontásra autót veszek. www.autobontokalocsa.hu Tel.: 06 30/432-62-26 A-388 Készlet kiárusítás a felsővárosi turiban: -50 %! A Kölcsey utcán, a cipőbolt mellett. A-390 Méhcsaládok Hunor rakodókaptárakban eladóak. 30 családból 20 választható, és 6 db új nádkaptár is eladó. Tel.: 06 70/368-10-04 A-391 Jézus: „aki az én beszédemet hallgatja, és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van: és nem megy kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.” Virágos Ricsi Omega gyülekezet A-392

Széchenyi utcában 61 m2-es, II. emeleti lakás sürgősen eladó. Tel.: 06 30/682-00-13 A-1949 Családi ház eladó, Dr. Nagy Mór u. 7. Irányár: 4,9 M Ft. Tel.: 06 30/999-81-88 A-1704 Raktározás céljára 2-300 m2-es ingatlant keresünk Kiskunhalason. Kertvárosi részen elhelyezkedés előnyt jelent. Tel.: 06 30/914-59-74 A-214 Eladó 1+2 félszobás lakás a Kurucon. További információk a http://ingatlan.com/21111537 honlapon találhatók. Tel.: 06 20/417-25-95 A-315 II. emeleti 1 szobás lakás eladó a Kuruc v. terén. Tel.: 06 20/93-51-646 A-316 Belvároshoz közel a Vas utca 5. szám alatt, 2 generációs ház (2x100 m2) családi okok miatt, áron alul, sürgősen eladó. Tel.: 06 70/31-75-123 A-317 Kiskunhalas, Gózon u. 8. szám alatt családi ház költözés miatt, áron alul eladó. Összeköltözők részére és vállalkozásra is alkalmas. Tel.: 06 20/982-61-68 A-320 Kiskunhalas, Hunyadi u. 63. felújításra szoruló családi ház telekáron eladó. Tel.: +36 70/266-55-59 A-342 Kiskunhalason lakásépítési telek 90 m2 beépítési lehetőséggel, 3200 m2 terület, vezetékes víz, villany leköthető. Iá.: 2,5 M Ft. Tel.: +36 70/266-55-59 A-343 Kunfehértón üdülő eladó. Iá.: 3,1 M Ft. Tel.: 06 30/82743-00 A-344 Kertes ház eladó. Ág u. 9. Tel.: 06 20/97-65-168 A-345 Városközpontban 2 szobás, összkomfortos, gázkonvektoros lakás bútorozottan is sürgősen eladó. Tel.: 06 30/421-41-79 A-346 Világos 2 szobás téglaépítésű egyedi fűtéses lakásomat sürgősen eladom. Tel.: 06 70/32-35-744 A-365 Balotaszálláson 2 db, egyenként 1.300 m2-es bekerített belterületi telek együtt vagy külön eladó. A telkek irányára egyenként 1,3 M Ft. Tel.: 06 20/937-43-92 (Dr. Prohászka Imre), 06 20/97-44-561 (Dr. Tápai Mária) A-366 Kiskunhalas, Szentháromság tér 6. polgárház eladó. Lakórész 170 m2, melléképület 70 m2, telek 770 m2. Tel.: 06 30/43-43-176 A-368 Kiskunhalas, a városközpontban (Semmelweis tér) 4 szobás, zöldövezeti, földszinti lakás eladó. Tel.: 06 20/380-68-60 A-370 Eladó Práger Á. utcában egy 80 m2-es 2 plusz 2 félszobás lakás, garázzsal. Tel.: 06 30/299-46-77 A-371 Méhészkedésre alkalmas tanya eladó. Tel.: 06 20/311-71-40 A-373 Kossuth utcai IV. emeleti 1 szobás távfűtéses lakás eladó. Tel.: 06 20/363-48-05 A-393 II. emeleti 2 és fél szobás, egyedi fűtésű lakás eladó az Esze Tamás ltp-n. Szocpol igénybe vehető. Tel.: 06 20/219-24-27 A-394

lcd-tv-monitor-szerviz.hu Tel.: 06 30/626-10-21 (H-P 8-18-ig) A-1992 Vízszerelés, dugulás-elhárítás, szennyvízcsatorna-bekötés. Tel.: 06 20/91-71-403 A-2053 Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/91-35-535 A-55 Erdészeti munkát, fűkaszálást, sövényvágást és azokkal kapcsolatos tevékenységet vállalunk. Tel.: 06 70/421-33-17, 06 20/45-75-079 A-395

Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK:

Május 6. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:20 Napi Mozaik (ism.) 22:30 Beszéljünk róla (ism.) 23:00 Képújság

12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:55 Műsorajánló 18:00 PONT – ifj. magazin (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 153 Lélekmód – ifj. m. (ism.) 23:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 00:00 Képújság

Május 7. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Beszéljünk róla (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 12:50 Napi Mozaik (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek 19:30 Kultúrkép – kult. magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 23:00 Képújság Május 8. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kult. m. (ism.)

Május 9. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 Napi Mozaikok, Gyermeksarok (ism.) 18:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 20:00 153 Lélekmód – ifj.i m. (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság Május 10. vasárnap 00:00 Képújság 14:00 Nagykanizsa – KUKSC (férfi kézilabda mérkőzés) 15:30 Esélyes – esélye. magazin 16:00 Megyei Krónika (ism.) 16:30 Sport Magazin (ism.) 17:00 Kultúrkép – magazin (ism.) 17:30 153 Lélekmód – ifj. m. (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő  (ism.) 19:00 Híradó/kedd  (ism.) 19:30 Híradó/szerda  (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Nagykanizsa – KUKSC (férfi kézilabda mérkőzés)

22:30 Képújság

Május 11. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifj. m. (12) (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT – ifj. m. (12) (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Nagykanizsa – KUKSC (férfi kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:30 10 éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 10 éve történt (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 Képújság Május 12. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07.30 10 éve történt (ism.) 08.00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Nagykanizsa – KUKSC (férfi kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság

online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Anyakönyvi hírek Születtek: Benke Timót (Babós Szilvia) Kiskunhalas, Tóth Ákos (Kis Hajnalka Tímea) Kunfehértó, Tapodi Eliza (Ladányi Judit) Kiskunhalas, Gazdag Marcel (Farkas Mónika) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Horváth-Czinger György és Simity Xénia, Döme Gábor és Jójárt Andrea Meghaltak: Tóth-Baranyi Sándor (Pirtó), Kapeller Lajosné Malustyik Katalin (Kisszállás), Nagy Józsefné Mészáros Katalin (Kiskunhalas), Keresztúri Istvánné Kossipos Emília Mária (Kiskunhalas), Kolompár Mátyás (Kiskunhalas), Kolompár Julianna (Kiskunhalas), Sándor Gyuláné Czifra Margit Viktória (Kiskunhalas), Becze Mihályné Garas Ilona (Kiskunhalas), Hugyi Imre (Kiskunhalas), Vincze Benőné Facskó Erzsébet Ágnes (Kiskunhalas), Matkó Károlyné Horváth Etelka Jolán (Kiskunhalas), Bakics József (Kiskunhalas)


alma mater 21

2015. május 6.

Ballag már a vén diák, tovább… A Szilády Áron Református Gimnáziumban is búcsúztak a végzősök Több száz végzős diák vette vállá- tűs Életbe. Másodikként a szildáy- ünnepségüket. A Halasi Tükörben dok. A következő héten a Bibó Istra a tarisznyát, hogy búcsút intve az sok köszöntek el középiskolájuk- minden végzős osztály fotóját vi- ván Gimnázium diákjai és tanáraik alma maternek, kilépjen a nagybe- tól: április 30-án tartották ballagási szontláthatják a tanulók, a csalá- osztályképeit közöljük. 12.a Osztályfõnök: Brinkus Helga Bálint-Buzás Éva, Bárdi Brigitta Laura, Dusnoki Márk, Fekete Lili, Fodor Dóra, Fodor-Rácz Attila, Forgács Bence, Heródek Péter, Kiss Bernadett, Komlós Anna, Kósa Noémi, Kovács Zoltán, Markó László, Márta Dolli, Oláh Judit, Pakai Kristóf, Patocskai Mátyás Zsolt, Patocskai Rita, Serfőző Gergő, Szabó István Márió, Szigeti Dzsenifer, Tandari Henriett, Ternyák Lilla, Trummer Anna Erzsébet, Váczi Barnabás, Véh Martin, Vörös Péter, Zsigmond Bálint, Kaplan Gökce Efe 12.b Osztályfõnök: Nagy Brigitta Angeli Petra, Bányai Krisztina, Behány Zoltán, Beke Anna, Csengődi Csilla, Csóti Adél, Csúzi László, Dörömbözi Alex, Farkas Zsanett Emese, Friebert Klaudia, Galántai Csaba, Gyetvai Fanni, Haszilló Judit, Herczeg Veronika, Kazi Vince, Kovács Máté, Lakner Marianna, Meggyesi Gerda, Micic Márta Mária, Mike Árpád, Mike Kristóf Bence, Mintál Gergely, Miskolczi Zsolt, Pásztor Gábor Dávid, Petrohán Vivien, Rigler Renáta, Szabó-Galiba Ákos, Szőke Dorina, Szűcs Lívia, Tamási Dávid, Túri Luca Krisztina, Zsilinszki Mirella

fotók: bertalan gábor

12.c Osztályfõnök: Szabó Ferenc

Bánóczki Sándor, Csernák Amarilla, Csík Szabolcs, Filus Péter, Földes Anna, Hangya Fruzsina, Herceg Benita, Jámbrik Annamária, Juhász Anita, Lehőcz Laura, Magyar Helga, Monda Kitti, Nagy Alex, Nagy Bátor, Nagy Nikolett, Rácskai Dávid, Richter Jennifer, Szloboda Bernát, Tamási Dalma, Tasnádi Dávid Miklós, Turcsány Roland, Versegi-Molnár Viktor


22 sport

2015. május 6.

Pedál&Café: Országúti bringázók

A legfiatalabb úszóink is ott vannak már az országos elitben. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői, Varga Kata és Fülöp Bianka Győrben, a Jövő bajnokai régiós bajnokságon szerepeltek, nem is akárhogyan. A dél-alföldi régióválogatott tagjaként Kata 200 méteres vegyesúszásban 7 másodpercet faragva, óriási egyéni rekordot úszva bronzérmes lett, míg 50 méter háton szintén egyéni csúccsal a dobogó legfelső fokára állhatott. Bianka a klasszikus sprintszámban, 50 méter gyorson javított jelentőset, és szerzett bronzérmet az országos válogatott mezőnyben. A bajnokság azért is volt jelentős, mert a lányok mindhárom versenyszámban a honi ranglista élmezőnyébe úszták magukat, ami reményteljes pozíció a júliusi országos gyermekbajnokság előtt. J. L.

Fotó: Berzátzy Gábor

Úszóink az elitben

Több, mint egy esztendős közös múltra tekinthet vissza az a közel 20 fős csoport, amelynek tagjait ugyanazon szenvedély fűzi össze. Szeretnek és tudnak 35-36 kilométeres átlagsebességgel 100-120 km-es távokat országúton letekerni! Az ötlet Berzátzy Gábortól származik, aki 2014 tavaszán néhány barátjával, ismerősével megalapozta a Pedál&Café elnevezésű csoportot, az országúti kerékpározás jelszavával. Célként a szombatokra tervezett közös kerékpározást tűzték ki. A csoportot vezető Berzátzy Gábortól megtudtuk, hogy rövid idő múltán, már tavaly májusban egyre „combosabb” köröket men-

ve, kialakult a minimum 100 kmes penzum. Gyakorlattá vált az is, hogy egy adott helyre és onnan vissza más-más útvonalat válasszanak. A „Szombati pedál” néven emlegetett sporteseményeket sok esetben a Mátrában, a tolnai dombság vidékén vagy Pécs környékén bonyolították le, gondolva arra, ne csak a felénk megszokott sík vidéken, hanem hegyi terepen is helyt állhassanak. Mint kiderült, a komoly szintkülönbség nem is jelentett akkora nehézséget számukra, mivel a felénk jellemző, szinte állandó erős szélben ugyancsak megedződtek. Sok esetben az itthoni körülmény jobban igénybe vette erejüket, mint hegyre feltekerni. Berzátzy Gábortól megtudtuk azt is, – ne legyenek senkinek kétségei – amit tesznek, nem verseny, de komoly versenyszituációkat teremt úgynevezett szökésekkel vagy a lánctalpazásként emlegetett váltott vezetésekkel. Mindenesetre erőnlét szempontjából igen jó, hiteles mérce. A közös hajtás ezért is vált városunk és a környéken élő bringások legjobbjainak legfőbb vonzerejévé. Tagjai között régi és „új” bringásokkal, triatlonosokkal, elismert emberekkel. A törzsgárda névsora: Albert Zoltán, Babud László, Barcsik Tibor, Bencsik Lukács, Berzátzy Gábor, Hegedűs István, Jekő Attila, Jeszenszky Péter, Kovács Iván, Seres Gá-

bor, Szentirmai Péter, Váradi Krisztián. Sokat mondó 2014., tehát durván háromnegyed év statisztikai adata: 45 alkalom, melynek egy főre vetített átlaga 5000 kilométer. És hogyan telik el ebből egy-egy szombat délután? A kezdés egyforma, találkozó déli 12 órakor az Aldi áruház parkolójában. A kiragadott eset programjában Szeged szerepel, oda felé többek között Pusztamérgesen, Zákányszéken, Domaszéken át, vissza pedig Dorozsma, Bordány, Üllés, Zsana érintésével. Átlagsebesség 35-36 km, távolság 126 km, időtartam 4 óra. Persze utóbbi csökkentendő azzal a cirka fél órával, amit egy kávézóban – innen az utalás a Pedál&Café elnevezésükre – töltöttek, egy frissítő, kávé mellett lezajló vidám élcelődéssel elegyített komoly beszélgetéssel. Sikereiken felbuzdulva olyan érdeklődők is jelentkeztek, akik „csak” 28-30 kmes tempót tudnak. Az ő érdekeiket képviselve, nekik alakították meg ez esztendő tavaszán a Vasárnapi pedált. Mindkét csoport nyitott, arra elhívatottaknak szívesen biztosítják a bekapcsolódás lehetőségét.

Vass Katalin


Sport 23

2015. május 6.

Sikereink – A lovasbázis mostani fejlesztése, az új nemzetközi szintű melegítőpálya, a környezet közösségi terének erősítése, a felújított Ismeretlen ló szobor ezt a sajátos kiskunhalasi arculatot erősítik – fogalmazott a városvezető. A rendezvény vendége volt dr. Pus-

kás Imre, a miniszterelnökség helyettes államtitkára is. – Lenyűgöző látvány volt a megnyitó program, a közönség lelkesedése az ifj. Szegedi Gábor féle pusztafogat láttán, a bócsai csikósok mutatványai, a huszár bandérium bemutatója, a kitartásos magas ugratás, egy magyar lófajta, a Gidrán győzelmével és persze Szotyori Nagy Kristóf nagyszerű lovaglásával. Remélem, Halasnak kedvező döntés születik a kormányzatban, biztos vagyok benne, hogy jó ügyet szolgálna a megújult, központi lovasbázis a térségben.

Juhász Tibor versenymenedzser szerint nagy előrelépés történt a bázis infrastruktúrájában. – Nagyon kevés idő állt rendelkezésre, de a Halasi Városgazda Zrt. pozitív hozzáállása megoldotta a nemzetközi szintű, négy évszakos melegítőpálya felépülését. Ez korszakos jelentőségű lépés volt – emelte ki a versenymenedzser. Versenyben A versenyen nagy mezőny volt és sok halasi induló a különböző kategóriákban. A legfiatalabbaknál Rózsahegyi Dorka (Toscana), Szőke Viktor (Hanna), Dudás Vanda (Vodoo), Szikora Beáta (Nadlin) dobogós helyezései szereztek örömöt a hazai szurkolóknak, de Weinhardt Virág (Queenie) ifjúságiaknál elért 5. helye is dicséretes. Láthatták a nagyoknál a hazai lovasokat, Sós Attilát, Tuska Pétert, Nagy Sándort, Füzér Gábort, Fodor Gábort, Sebők Jánost és Fazekas Istvánt jó köröket menni a halasi nézők. De Fazekas Istvánnál egy kicsit álljunk meg! Több versenyszámban is a legjobbak között végzett a szerény határőr dózsás lovas, de amit a legrangosabbon produkált, az a fantasztikus kategóriába

fotó: Kovács Iván

sorolható. Nem ő volt a 21 indulóból a nagy favorit Jethro-val a döntő számban, de ők versenyeztek a legokosabban a rendkívül nehéz pályán. – Az, hogy az alapidőt túlléptük nem foglalkoztatott. Végül érvényesült a taktikám, mert mindenki vert akadályt, így az időhibával is győzni tudtunk – mondta Fazekas István, aki ezzel azt a ritka bravúrt vitte véghez, hogy hazai lovasként nyerte a Grand Prix-t. Városmarketing Farkas Dániel alpolgármester szerint ilyen városmarketing kell sok, mint ez a lovasverseny. – Az egész ország lovas társadalma ránk figyelt, online közvetítették reggeltől estig az egész világon hozzáférhetően a versenyünket. Egy magyar lófajta, a Gidrán 2 méteres ugrása Szotyori Nagy Kristóffal a „Halason ugrotta” címmel járta be a sportos hírvilágot. A nagydíjat aznap este főműsoridőben száz percen át közvetítette a Digisport csatorna több százezer embert elérve és persze a Halasmédia promóciós és hírszolgáltatása is az eseményről profi volt. Összességében az ilyen és ehhez hasonló események sűrűbbé tétele hozhat új lendületet Kiskunhalas ismertségének – mondta az alpolgármester. Kovács Iván

fotó: hajdú krisztia

Bányai Gábor országgyűlési képviselő megnyitó szavaiban a szervezők kitartását is dicsérte, hogy nem adták fel és hittek abban, hogy saját erőből, lovas szakmai összefogással kialakítható az új, nemzetközi szintű melegítőpálya és még arra is maradt energiájuk, hogy egy nagyszerű köztéri emlékhelyet állítsanak fel a nagy elődök dicsőségének, a felújított Ismeretlen ló szobrával, amit Fülöp Róbert polgármester avatott fel szintén a megnyitó program részeként.

Kiskunhalas nagy győzelme

fotó: hajdú krisztia

Négy nap alatt 33 versenyszámmal, 200 fölötti lólétszámmal, több mint 1000 starttal zajlott le a négynapos Országos Minősítő Díjugrató és Grand Prix a múlt hétvégén. Úgy tűnik, hogy a sok győztes, helyezett sportoló mellett, Halas nyerte a legnagyobbat május első hétvégéjén.


mozaik 24

2015. május 6.

Trafikkérdés: fóliával vagy nélküle? Nem szedik le a fóliát a trafikok kirakatáról a halasi dohányboltosok, amíg ezt nem teszi lehetővé a törvény. Arról megoszlanak a vélemények, hogy később, ha lehetőség lesz rá, akkor láthatóvá teszik-e majd az üzletek belsejét. Abban azonban egyetértettek, hogy önmagában a fólia kevés ahhoz, hogy a kiskorúak ne szokjanak rá a dohányzásra. A kiskunhalasi trafikosok többsége, noha tisztában volt azzal, hogy a törvény szó szerint nem írja elő a kirakatok lefóliázását, de kézenfekvő megoldásnak tartották. Polccal vagy más eszközzel nehezebb lenne úgy elkülöníteni a dohányterméket, hogy azt a törvény

szerint kívülről ne lehessen látni. Ugyanakkor szerintük a fóliának abban kevés szerepe van, hogy a kiskorú ne lássa a dohányterméket és ne szokjon rá a cigarettára,

rita asszony ízvarázslata

Szerencsére, nálunk a családban mindenki rajong az édességekért. Gyakorlatilag kimer��thetetlen a lehetőségek tárháza, ezért ezen a héten egy ízletes, és persze nem túl bonyolult süteményt ajánlok olvasóim figyelmébe. Kókuszos sütemény Hozzávalók: Tészta: 25 dkg liszt, 1 db tojás, 10 dkg olvasztott vaj, 1 csomag sütőpor, 1 cs. vaníliás cukor, 15 dkg cukor, 4 dkg kakaópor, 2-3 db alma, annyi tej, hogy piskóta állagú legyen a tészta, 1 kávéskanál fahéj, rumaroma, csipet só, 1 cs. vaníliás vagy tejszín ízű puding, 4 dl tej, kókuszreszelék, cukor. Elkészítés: megfőzöm a pudingot a 4 dl tejben, a cukorral, amikor elkészült keverek bele kókuszreszeléket. A tésztához a sütőport elkeverem a liszttel, majd sorban hozzáadom a

Fotó: Szőri Attila

Pudingos is, kókuszos is

kakaót, a vajat, a tojást, a cukrot, a fahéjat, a rumaromát, a vaníliás cukrot, a csipet sót, a reszelt almát, és tejjel kikeverem. Kivajazom a 22 x 33 cm-es tepsit, és beleöntöm a tésztát. A tetejére szaggatom a kókuszos  pudingot, és 180 fokos sütőben 20-25 percig sütöm. Amikor kiveszem a sütőből, meghintem kókuszreszelékkel. A házi süteményeknek nincs párja, süssenek hát Önök is egyet kedvenceik közül, a receptet pedig küldjék el szerkesztőségünknek az attila@ halasmedia.hu címre. Rita asszony

mert otthon, ismerőseiknél látják ezt. Abban megoszlanak a vélemények, ha a törvény lehetővé teszi, akkor eltávolítják-e a fóliákat. – Megfelelő biztonsági berende-

zéseket működtetünk az üzleteinkben, nem érezzük, hogy nagyobb veszélyben lennének a dolgozóink, mint bármely más boltban – nyilatkozta az egyik kiskunhalasi trafiklánc tulajdonosa. Az egyik peremkerületen lévő dohányboltban viszont azt mondták, hogy szívesen eltávolítanák a fóliát az ablakról, mert nagyobb biztonságban éreznék magukat. Egy másik belvárosi forgalmas helyen lévő dohánytrafik tulajdonosa viszont még gondolkodik rajta, szerinte a belső polcok egyébként is eltakarják a belátást. Ha megfelelő kirakatot tudna elhelyezni az ablakban, leszedné a fóliát, de attól még továbbra sem lehetne belátni a bolt eladóterébe. -pá-


XXIX. évf. 19. szám 2015. május 6.