Page 1

Támogassa adója 1 százalékával a halasi kultúrát adószám: 18350692-2-03 Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft.

Hódított a város az Utazás Kiállításon A halasi stand volt az egyik legnépszerűbb

tükör

fotó: pozsgai ákos

Halasi

Anya, ne bohóckodj! Jelmezes futással köszöntötték a tavaszt

Képünkön Gép Anikó és kisfia, Balázs. Írásunk a 19. oldalon 2015. március 4. • XXIX. évfolyam 10. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


 jelmezes

2015. március 4.

Törp Picur, tigris és a többiek

A legnépszerűbb hószobrok

Lezárult a jelmezverseny

Kissé mulatságos így március elején a hóemberekkel foglalkozni, hiszen már nyoma sincs a télnek. Vélhetően csak azért esett az a kevés is, hogy a szerkesztőségünk által még tavaly decemberben útjára indított téli játékban részt vehessenek. Azt kértük Olvasóinktól, készítsenek vicces, ötletes, egyedi hószobrokat. A beküldött képekre a Halasmédia Facebook oldalán lehetett voksolni. Február 28-án éjfélkor lezártuk a szavazást, most pedig megmutatjuk a dobogósokat, akik március 16-ától vehetik át nyereményeiket a Halas Televízió Bethlen Gábor téri szerkesztőségében.

I. Lezárult a Halasi Média és Kultúra Kft. maskarás versenye, melyre több mint 40 kisgyermek nevezése érkezett be. A szülők, nagyszülők igazán kreatívak voltak, hiszen egyedi és különleges jelmezek készültek az idei farsangi szezonra. Transformers autók, kalózok, táncos lányok, boszik, bohócok és tavasztündérkék bájos jelmezeit sokan lájkolták a Halasmédia Facebook oldalán. Az elkészült műveken jól látszott, időt, energiát nem sajnálva kerültek ki ügyes kezek munkái alapján a szebbnél szebb maskarák. A közel egyhónapos játék alatt sok száz lájk és hozzászólás érkezett a közösségi oldalon ezek alapján, a legtöbb szavazatot elnyerő három kis maskarás kerül

II.

III.

díjazásra, melyhez a Kreatív Tündér, a Cimbora arcfestés és a Hét tengerész játszóház is ajánlott fel díjakat. 696 szavazattal az első helyen Serfőző Sándor András „kis tigris” végzett. A második egy igazán kreatív „meggybefőtt” lett 628 lájkkal, melybe Döme Vanessza bújt, egyedi jelmezének címe lehetne az is: keresd a gyereket. Harmadik helyen Bohner Gergő, „kis bohóc” végzett 376 szavazattal, míg szerkesztőségünk különdíját Németh Bálint „Törp Picur” nyerte el. Az eredményhirdetésre a pénteki Pont ifjúsági magazinban kerül sor. Kövessék figyelemmel a Halasmédia Facebook oldalát, hisz következő játékunk hamarosan indul. V. M.

Breznyán Éva képe 220 lájkkal győzött

Különdíj

Télűző halasi gyerekek Óriási sikere volt a pénteki télűző programnak a Közösségek Házának udvarán. Több száz óvodás és iskolás fordult meg a rendezvényen, amelynek legjobban várt eseménye a kiszebáb elégetése volt. Már a rendezvény előtt városszerte lehetett látni kereplőkkel, dobokkal felszerelkezett iskolás csoportokat, akik a Közösségek Háza felé igyekeztek. A télűző programot a kisbíró nyitotta meg, majd következtek a diákok, ovisok, akik műsorral, különböző produkciókkal készültek. A Kákics együttes koncertjére teljesen megtelt az udvar, a gyerekek pedig egyre jobban

Pentené Ildikóék 207 szavazatot gyűjtöttek

várták a kiszebáb elégetését. Mándity Lászlónak és a Kiskun Táncegyüttes népviseletbe öltözött tagjainak segítségével megmozdult a sokadalom. A fáklya pedig lángba borította a télűzés jelképét, a kicsik és na-

gyok vérmérsékletüknek megfelelően hangos kiáltással vagy éppen sikítással jelezték a rituálét. A gyerekek megtették a magukét, most már csak az időjáráson múlik, hogy mikor is köszönt be az igazi tavasz. Kép-szöveg: jel

Tóth Bettina és Vágó Roland bronzérmes kutyusa


2015. március 4.

Döntöttek a városi kitüntetésekről

Stabil Halas költségvetése Abban valamennyi képviselő egyetértett, hogy abszolút vállalható és jól összeállított a város idei költségvetése. Vita abban volt, hogy van-e jövőkép a számok mögött vagy sem. A Fidesz-frakció azzal érvelt, hogy jóval kiszámíthatóbb a gazdálkodási tervezet, mint korábban, az ellenzék szerint ez a korábbi évek szigorú pénzügypolitikájának is köszönhető.

Dr. Gszelmann Ádám helytörténész, a Felsővárosi Általános Iskola nyugalmazott igazgatója kapja idén a díszpolgári címet. A kitüntetésről a képviselő-testület múlt szerdán zárt ülésen döntött. Gszelmann Ádám 1987-ben megkapta a Pro Urbe-díjat is kiemelkedő szakmai munkájáért, Kiskunhalas város történelmi kutatásaiért, tudományos tevékenységéért. A Város Díszpolgára címet május 6-án, Kiskunhalas Város Napján adják majd át. A képviselők szavaztak arról is, hogy

Farkasné Wodring Zsuzsanna, a halasi rendőrkapitányság volt sajtóreferense, kiemelt bűnmegelőzési főelőadó kapja az idei Sajtó-díjat. Farkasné Wodring Zsuzsanna közel egy évtizeden át tájékoztatta a helyi, a regionális és az országos sajtót a halasi bűnügyekről, bűnmegelőzési akciókról. A rendőrségi szakember munkájával segítette a nyilvánosságot a hiteles és pontos információkhoz való jutáshoz. A város önkormányzatának elismerését március 15-én, a magyar sajtó napján adják át.

fókuszban 

Alig 75 perc alatt fogadta el a képviselő-testület az idei költségvetést. Ezúttal személyeskedés nélküli, igen konstruktív vita folyt a témában. Fülöp Róbert polgármester leszögezte, hogy áprilisig elfogadják a város új Gazdasági Programját is. Skribanek Zoltán úgy fogalmazott, hogy olyan tételek is szerepel-

nek a tervezetben, amelyek korábban nem. Ilyen a 39 millió forintos útfelújítási és építési keret. Vincze Attila a sportegyesületeknek szánt pénzt emelte ki. Mint mondta, ez az 5 millió forint nagyon sokat jelent a kluboknak. A költségvetésben több pénz jut a Városgazda Zrt.-nek (134 millió forint), lesz külön kerete a civileknek (1,5 millió forint), a lakossági járdaépítésekre (2 millió forint), intézmény-felújításra (10 millió forint). Tartalékba helyeztek 93 millió forintot, ebből szabadítanak majd fel a strand tulajdonviszonyainak rendezésére, a Sáfrik-malom felújítására, valamint a tervezett sportpálya-beruházásokra is. A Kertész utcában tervezik a főépület renoválását, tetőtér beépítését, valamint műfüves pálya létesítését is. JL

Váljék egészségünkre!

Folytatódtak az egészségi állapotfelmérő szűrések ezen a hétvégén is. A Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda munkatársai (EFI) két helyszínen is várták a pácienseket. Ezúttal a Felsővárosban dr. Gyurcsik Klára és dr. Katona Magdolna háziorvosok rendelőjében tartottak egészségnapot és a Közösségek Házában a jelmezes futóverseny után. Mindkét helyen sokan éltek a vizsgálatok lehetőségével. A halasi kórház Egészségfejlesztési Irodája időről időre tart kitelepüléseket a kistérségben, ahol a betegségmegelőzés, az egészségvédelem és a testi-lelki állapot megfelelő szinten tartása érdekében végeznek különböző felméréseket, szűrővizsgálatokat.

Az EFI munkatársai többek között mérik a vérnyomást, a vércukorszintet, a testtömegzsírt, a véroxigén-telítettséget és több más paramétert. Majd az elvégzett mérések adatait elemezve kapott eredmények alapján készítenek értékelést a háziorvosok a páciensek egészségi állapotáról és szükség esetén tesznek javaslatot a további vizsgálatokra A halasi EFI iroda a kórház területén működik, a bőrgyógyászat épületének emeletén, előzetes bejelentkezés után ide is várják a pácienseket. Emellett egészségfejlesztési klubokat is életre hívtak a kistérség több településén is, előadásokat, ismeretterjesztő rendezvényeket szerveznek. Kép-szöveg: Pozsgai Ákos


 hírek

2015. március 4.

Jelentős változások a szociális segélyezésben

Újra lehet pályázni

Idén tovább folytatódik az EDF DÉMÁSZ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tavaly májusban indított kétéves díjhátralék-kezelő programja, amelyre összesen 150 millió forint állt rendelkezésre. Tavaly mintegy 2 millió forint értékben sikerült a korábbi díjhátralékát rendezni összesen 85 kiskunhalasi adós fogyasztónak. A program célja, hogy az áramszolgáltató ügyfelei elkerüljék a kikapcsolást és a díjhátralék felhalmozását, és azt is szeretnék elérni, hogy a fogyasztók tudatosan használják az energiát. Tavaly év végéig három dél-alföldi régióból csaknem 3500 jelentkezőt regisztráltak a szeretetszolgálat és a családsegítők munkatársai, közülük több mint 2600 ügyfél már megkapta a támogatást és közel 800-an éltek az egyedi részletfizetési megállapodás lehetőségével – közölte az EDF DÉMÁSZ Kommunikációs Csoportja. A legtöbben Bács-Kiskun megyéből jelentkeztek, ahonnan több mint ezer ügyfél igényelt segítséget és 782 fogyasztóval kötött támogatói szerződést a szeretetszolgálat. A DÉMÁSZ közlése szerint a program folytatódik az idén. Azoknak a jelentkezését várják, akiknek nehézséget okoz az áramszámla fizetése, a Máltai Szeretetszolgálatnál lehet jelentkezni, de a jelentkezéssel járó adminisztrációs ügyek intézésébe a halasi Családsegítő Szolgálat is besegít. További részletekért a Máltai Szeretetszolgálat honlapján, a Hálózat a közösségért menüpont alatt (http://halozat.maltai.hu/) érdemes tájékozódni. P. Á.

– a krízissegély lehetőségét biztosítani rendkívüli települési támogatás elnevezéssel. A települési támogatásokhoz, segélyekhez a legtöbb településen az állam forrást biztosít, így az önkormányzat nem hivatkozhat arra, hogy nincs pénze segélyezésre. A legtöbb helyi adóbevételt beszedő településeknek saját forrásból kell megoldaniuk a segélyezést, de a kevésbé gazdag önkormányzatoknak is – az adóbevételük nagyságának függvényében – részt kell vállalniuk a segélyezésből. Az érintettek a települési támogatási formákról a helyi önkorMárcius 1-jével átalakult a szociális támogatási rendszer, több mányzati hivatalokban, míg a járási tásegélyezési forma megszűnt, illetve új elnevezést kapott, vagy mogatásokról az ottani ügyfélszolgálamáshonnan lesz igényelhető, mint eddig. A változtatások után ton érdeklődhetnek. szociális támogatásokat két helyről kérhetnek majd az érintettek: egyrészt a járási hivataltól, másrészt az önkormányzatoktól. Bányai Gábor Előbbitől a jövedelemkompenzáló, míg utóbbitól a kiadáskom- országgyűlési képviselő penzáló támogatások igényelhetők. – Az átalakult segélyezési rendszerA járási jövedelemkompenzáló tá- 44250, 53100) és az alanyi közgyógyrel azok, akik mogatásokat közvetlen állami költség- ellátás (legfeljebb 12 ezer forint havoneddig jogosuvetési forrásból fizetik majd ki az arra ta). Az e támogatásokhoz való jogosultlatlanul vettek jogosultaknak. Ez azt is jelenti, hogy ságot a járási hatóságok állapítják meg igénybe bármiezeknek a támogatásoknak a megálla- országosan egységes elvek alapján. lyen pénzügyi pításába az önkormányzatoknak nincs Március 1-jével valamennyi korábbi beleszólása, az teljes egészében a Járá- önkormányzati támogatási és segélye- támogatást, rosszabbul járnak, de si Hivatal hatáskörébe tartozik. zési forma (lakásfenntartási támoga- a valóban rászorultaknak nem fog A Járási Hivatal hatáskörébe tartoz- tás, adósságkezelési támogatás, mél- csökkenni a támogatás mértéke. A nak március elsejétől a foglalkoztatást tányossági ápolási díj, méltányossági kormány közel 40 milliárd forinthelyettesítő támogatás, ami a koráb- közgyógyellátás, helyi segély) megszűnt tal több forrást juttat a szociális tábi szociális segélyt váltja fel, és azok- és egységes elnevezést kapott, melynek mogatásokra, mint korábban – öszszegezte az új segélyezési rendszer nak jár, akik nem tudnak részt venni a neve települési támogatás. közfoglalkoztatásban. A közfoglalkoz- Ennek a – kiadáskompenzáló célú – lényegét Bányai Gábor a kiskuntatásban dolgozók nem kapnak ilyen támogatásnak a keretében az önkor- halasi körzet fideszes országgyűlési támogatást, de amint kikerülnek on- mányzat szabadon dönthet arról, mi- képviselője. nan, újra kaphatják ezt a támogatási lyen élethelyzetekre ad támogatást; ezt A politikus szerint mindent meg formát. február végéig kellett rendeletben rög- kell tenni annak érdekében, hogy ne Járási támogatás lesz a jövőben a zítenie, amely rendeletet a halasi kép- az egyébként egészséges, de életvitelrendszeres szociális segély helyébe lé- viselő-testület februári ülésén fogad- szerűen segélyből élő embereket, hanem a munkát végezni akaró szegény, pő egészségkárosodási és gyermekfel- ta el. ügyeleti támogatás (46 600 forint), az Az önkormányzatok számára a szo- valóban rászorult tisztességes embeidőskorúak járadéka (22800-37500 ciális törvényben ugyanakkor előírták, reket segítse a rendszer az emberhez forint), az (alap- és emelt összegű, va- hogy helyi rendeletükben kötelessé- méltó élet megteremtéséhez. Kép-szöveg: P. Á. lamint a kiemelt) ápolási díj (29500, gük – átmeneti veszélyhelyzet esetére

Egy napon át „zöldültek” Ötödik alkalommal rendezett szakmai napot a Bibó István Gimnáziumban a Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesülete. Az idei találkozó apropóját az adta, hogy 2015 a fény nemzetközi éve, így ennek jegyében alakították ki a tematikát is a szervezők. A jelenlévőket Kiskunhalas alpolgármestere, Farkas Dániel köszöntötte. A program első részében Sarkadi Péter újság-

író, pedagógus, tartott előadást a megújuló energiákról a gimnazistáknak, de érkeztek érdeklődő vendégek a Felsővárosi Általános Iskolából is. Az előadáson Sarkadi Péter a környezetszennyezés súlyosságát illusztrálta rendhagyó fotók segítségével, majd a különböző megújuló energiaforrásokról, a környezetünk védelmének lehetőségeiről, a felelősségvállalásról beszélt a diá-

koknak. Délután a Közösségek Házában folytatódott a szakmai nap, ahol városi óvodás versmondóversenyre került sor. A legjobb hat versenyző – Schneider Vanessza, Szabó Botond, Szabó Kocsis Ádám, Papp Csanád, Sebestyén Simity Lorin, Huszár Noémi – jutalma, hogy 2015. március 7-én, a Hatvani Zoltán emlékére rendezett megyei középiskolás szavalóverseny megnyitóján ismét bemutatja produkcióját. Szőri Attila


2015. március 4.

városfejelsztés 

Költözzön a buszállomás, legyen elkerülő út Milyen legyen a jövőben Kiskunhalas? Önmagában az, hogy Integrált Településfejlesztési Stratégiát (ITS) kell alkotnia Kiskunhalasnak, az átlagember számára nem sok tartalommal bír. Pedig az ITS ördögien egyszerű, ha megfejtjük a jelentését. Azokat az elképzeléseket kell megfogalmazni benne, amely a város számára a jövőben cél lehet. Ilyen például a buszállomás költöztetése, az elkerülő út, egy új művelődési központ vagy éppen a Tabán fejlesztése. Már készül Fülöp Róbert polgármester is egyszerűen fogalmazott, amikor erről a bizonyos ITS-ről kérdeztük. A városvezető elmondta, hogy törvényi kötelezettség, legutóbb 8-10 éve készült hasonló. – Úgy is megfogalmazhatnám, hogy ez egy jövőkép, amelyet Kiskunhalas számára kell megalkotnunk. Az előkészületek már tartanak, sőt vannak javaslatok is. Talán meglepő, de legnagyobb súlylyal eddig a buszállomás elköltöztetését szorgalmazták, aztán szóba került a Sóstó vízgazdálkodása, a turizmus élénkítése, új szálláshelyek kialakítása, kerékpárutak építése, valamint a munkahelyteremtés – avatott be a részletekbe Fülöp Róbert. Mint megtudtuk: májusban már egy véleményezési fórumot tartanak, a programot pedig a képviselőtestület fogadja majd el. A nép szava A stratégia összeállításának fontos részét képezik a lakossági vélemények. Éppen ezért hívtak össze a napokban egy fórumot a témában. Az érdeklődés igen szűk körű volt, de aki ott volt nagyon ésszerű javaslatokat tett. Voltak régóta tervezett és meg nem valósított fejlesztések, aztán voltak vadonatúj felvetések is. Elkerülő út Harkai István ha teheti, véleményt nyilvánít. Ezúttal az elkerülő út problematikáját említette. Mint mondta: ezt már cirka 35-40 éve emlegeti, szerinte a várost délről megkerülő szakasz volna legjobb. – Szinte holnaptól kellene, akkora a várost terhelő teherfogalom – fogalmazott.

A mérnök emellett még a fák nyesésének szervezettségét és az utak vízelvezetését kérte. Fülöp Róbert köszönettel vette a jelzéseket. Hozzátette: a város a jövőben más útkarbantartási szisztémát vezet be, amely nem csak foltozgatásból áll. Ami pedig az elkerülő szakaszt illeti, tervek már évtizedek óta vannak, de a megvalósítás nem a városon múlik. Körforgalom, Tabán Mester Sándor ismét felhívta a figyelmet a városházi körforgalomra. Ez is évtizedes terv, megoldásra szükség van, mivel reggel és délután szinte teljesen megbénul a csomópont. A Tabánra is felhívta a figyelmet, egy olyan haldokló városrészre, amely újfent törődést igényel. Ugyancsak nagyobb figyelmet érdemelne a tanyavilág is, ahol egyre többen élnek, azoknak a száma is nő, akik kényszerből költöznek ki. Hiányolja a közösségi helyszíntereket, a kulturális életet pedig decentralizálni kellene, odavinni a művelődés lehetőségét az emberekhez. Fülöp Róbert szerint a városháza udvarában újabb művelődési tér alakul majd ki. A tanyagondnoki szolgálat felállításával, erősítésével pedig a külterületeken élőkön akarnak segíteni. A városházi kereszteződésben pedig forgalomlassító lesz az új kerékpárút átadása után, kérdés, ez mennyire jelent megoldást. A polgármester szerint is észben kell tartani a körforgalmat. Új művelődési ház? Végső István viszont arra világított rá, hogy nincs a városban egy 500-600 fős színházterem, amelyre komoly igény van. Egy új épület létesítése segíthetne ezen a problémán. A műemlékekre is ráférne a kar-

bantartás, felújítás, a Sáfrik-malom is rossz állapotban van, a Végh-kúria kerítése is düledezik. Barta József stratégiai osztályvezető szerint kicsi az esély egy új színházterem építésének. Viszont a meglévő ingatlanok átépítése már kivitelezhetőbbnek tűnik.

Hozzászólásában megfogalmazta az ivóvíz-hálózat felújítási igényét, valamint a járdák elhanyagolt, rossz állapotára hívta fel a figyelmet. Fülöp Róbert reflexiójában elmondta, hogy a vasútvonalon várhatóan kevesebb lesz majd az átkelési pont. Az ivóvíz-vezeték cseréje éppen most kezdődött el a városban, ahol peVasútfejlesztés, járdáink dig javítások szükségesek, azokat is Laczkó Lajos arra volt kíváncsi, el kell majd végezni. A városvezetés hogy miként érintheti Kiskunhalast pedig folytatja a járdaépítési programajd a tervezett vasútfejlesztés a Bu- mot, ezt anyagilag is támogatja. dapest-Belgrád vonalon. Kép-szöveg: Jáger Levente


 kék fény

2015. március 4.

Egy évvel ezelőtt Kiskőrösön egy nagybanira induló buszban találtak szíreket a zöldség helyett

Lebukott az embercsempész Szírek és afrikaiak brutális körülmények között A kisszállási férfi a mikrobusz rakterébe zsúfolt 19 külföldit százezer forintért csempészte át a határon. Utasait az osztrák rendőrök, a gépkocsivezetőt a jánossomorjai járőrök fogták el. Az eset még január 16án történt, a rendőrség mostanra zárta le a nyomozást az ügyben és továbbította az iratokat az ügyészségre vádeme- gyanúja miatt előállították, a kihalllési javaslattal. gatásakor beismerte, hogy megbízója százezer forintot ígért neki az alAz osztrák rendőrök az említett kalmi fuvarért, ha a migránsokat napon a reggeli órákban értesítet- bérelt autóval Ausztriába szállítja. ték magyar kollégáikat, hogy An- Szorult anyagi helyzetére hivatkodau határában egy magyar rendszá- zott, a miatt fogadta el gondolkodás mú mikrobusz vezetője a raktérből nélkül az ajánlatot. Utasait aznap kiszállította utasait és elindult Ma- hajnalban segítőik szállították be a gyarország felé. A 17 szíriai, egy szo- jármű rakterébe Mórahalomnál. máliai és eritreai állampolgárt az Mosonmagyaróvárnál letért az auosztrák rendőrök az államhatár- tópályáról és Jánossomorjánál lépte tól néhány kilométerre elfogták. A át a magyar-osztrák határt. Az első 19 migráns embercsempész segít- osztrák település határában a szőlőségével illegálisan lépte át a szerb- ben kirakta az embereket és visszamagyar határt és a mikrobusz rak- indult Magyarországra, ahol Jánosterébe zsúfolva szállították őket somorján fogták el a rendőrök. Ausztriába. A Győr-Moson-Sopron Megyei A Jánossomorjai Rendőrőrs jár- Rendőr-főkapitányság Határrendéőrei a város belterületén állítot- szeti Osztálya a kisszállási férfi elták meg ellenőrzésre a Volkswa- len embercsempészés megalapozott gen mikrobuszt. A bérelt gépkocsit gyanúja miatt folytatott vizsgálaegy kisszállási férfi vezette, a rak- tot lezárta, az ügy iratait vádemelétérben papírhulladékot, férfi puló- si javaslattal küldte meg a Mosonvert és cigarettacsikkeket találtak a magyaróvári Járási Ügyészségnek. rendőrök. A kisszállási férfi szabadlábon védeA 27 éves sofőrt embercsempészés kezhet. P. Á.


2015. március 4.

közérdekû 

Bicajjal kétirányú lesz az egyirányú?

Aki tüzet gyújt, fizethet Míg korábban lehetőség volt arra, hogy akár 24 órával a tervezett tarló- vagy zöldhulladék-égetés előtt bejelentsük szándékunkat a helyi tűzoltóságra, ez a határidő mostantól 10 napra nőtt. Ha mulasztunk, akár több százezres bírságot is kiszabhat ránk a katasztrófavédelem. Az új szabályozás arról is rendelkezik, hogy Arról a képviselő-testületi ülésen is megoszlottak a vélemények, belterületen egyáltalán nem lehet elégetni a kerti hulladékot. hogy veszélyessé teszi-e a közlekedést, ha az egyirányú utcába kerékpárral be lehet majd hajtani a másik oldalról is. Viszont a Csütörtöktől már hatályba lép az pen GPS koordináta megadásával városvezetés eltökélt, megcsináltatja a hatásvizsgálatot és ennek Országos Tűzvédelmi Szabályzat, együtt. Az eljárás illetékkel jár – táfüggvényében jelölhet ki olyan szakaszokat, ahol biciklivel is le- amely rendkívüli szigort hoz majd a jékoztatott Babud Jenő alezredes, het majd két irányban tekerni. szabadtéri égetésekkel kapcsolatban. a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Mint megtudtuk: belterületen egyál- Kirendeltség vezetője. A hatóság öt A Kárász utca forgalmi rendjének engedményt a kétkerekűek részére. talán nem lehet majd ilyen tevékeny- nap alatt bírálja el a kérelmet. megváltoztatása volt az első olyan A képviselő-testületi ülésen volt ag- séget végezni, ezt egyébként eddig is lépés Kiskunhalason, amely lehető- godalom is, de az elképzelés végül kontrollálta egy helyi önkormányzati Bírság lehet vé tette az egyirányú utcában a két- zöld utat kapott. A városháza részé- rendelet. És hogy mi újság a külterü- Mi van abban az esetben, ha valairányú kerékpáros közlekedést. Er- ről megszólaló Meggyesi József leteken, a hobbikon, a városon kívül? ki mégsem kér engedélyt, nem jelenre már jogszabályi lehetőség van, a közútkezelő azt mondta, hogy csak a Nos, a szabályalkotó lehetővé tette az ti be, hogy tüzet gyűjt a határban? kritérium az, hogy ezt tábla jelezze kötelező hatásvizsgálat után tesznek úgynevezett irányított égetést, de en- Szankciók vannak, amelyek elérhetik a több százezer forintot is. Ha a és egy óra alatt kétszáz járműnél ke- majd javaslatokat utcákra, szaka- nek komoly feltételei vannak. tűzvédelmis szakemberek szúrják ki vesebb használja az adott szakaszt. szokra. Igény mind lakossági, mind a füstöt és meglátogatják az adott inHogy lesz-e folytatás, egyelőre nem pedig képviselői részről felmerült Tíz nappal előtte tudni. Mindenesetre most a város- ezzel kapcsolatban. A testület végül Valóban van lehetőség arra, hogy gatlan tulajdonosát, akkor akár 100 háza készíttet egy felmérést, amely jóváhagyta azt, hogy készüljön egy elégessük a zöldhulladékot, esetleg ezer forintot fizethet. Ha viszont egy meggyújsuk a tarlót. Eddig elegendő állampolgár bejelenti, hogy füstöt lámegvizsgálja, vannak-e még olyan hatásvizsgálat a városban. utcák, ahol be lehetne vezetni ezt az Kép-szöveg: JL volt 24 órával korábban bejelente- tott, erre kivonulnak a tűzoltók, mert ni ezt az illetékes tűzoltóságon, mos- azt hiszik, káresemény van, akkor a tantól ez a határidő tíz napra nőtt. szankció összege 200 ezer forint is – Ezt írásban kell benyújtani pon- lehet. tos cím, helyrajzi szám vagy épKép-szöveg: Jáger L. Évtizedek után végre hasznosul- találták alkalmasnak a szakemberek. hatna a volt orosz laktanya a Szegedi Amennyiben a szaktárca úgy dönt, úton, miután a város felajánlotta bün- akkor félezer férőhelyes intézmény tetésvégrehajtási-intézet létesítésére. jönne létre, ezzel együtt 250 munkaA tervek szerint félezer fogvatartot- hely teremtődne. A foglalkoztatottak – Világéletemben dolgos voltam. Tanyán éltal, mintegy 250 munkahely terem- negyede diplomás lenne. A képvise- tem, a gyerekek is nagyon szerették. Örülök, tődne, a képviselő-testület támogatta lő-testületi ülésen aztán Patocskai hogy elértem a kilencvenet – mondta mosolyogaz elképzeléseket. Tamás is érvelt a tervek mellett. va Kulcsár Mihályné a tiszteletére rendezett Mint arról korábban beszámoltunk, Farkas Dániel alpolgármester úgy szülinapi zsúron. A Székely utcában megtartott a Belügyminisztérium nemcsak ide- fogalmazott, hogy Kiskunhalason ko- köszöntőn Fülöp Róbert polgármester nyújgenrendészeti szállás, hanem bünte- moly hagyományai vannak a katona- totta át Orbán Viktor miniszterelnök díszokletésvégrehajtási intézmény tervezett ságnak, a határőrségnek, színvona- velét. A jeles alkalomból látogatta őt meg Fülöp építése okán is felajánlásokat várt az las rendészeti képzés működik, ebbe Róbert polgármester és Simon István szociálönkormányzatoktól. Kiskunhalas is tökéletesen beleilleszkedik a bünte- politikai csoportvezető. Mint megtudtuk, Rozika érintett ebben, a városháza megvizs- tésvégrehajtási intézmény is. Fülöp néni három gyermeket nevelt fel. Élete nagy régálta a lehetséges helyszíneket. Végül Róbert megkapta a szükséges felha- szét tanyán töltötte, mezőgazdasággal foglalkozott, néhány éve lányánál él a az évtizedek óta üresen álló, a Szege- talmazást a testülettől, a döntés a Bel- városban. Amikor szabadideje van, akkor rejtvényt fejt és tévét néz. Vitalitása di úton lévő egykori orosz laktanyát ügyminisztérium kezében van. JL ma is irigylésre méltó, a családja legendákat mesélt finom főztjeiről. Jáger

Börtön és munkahely

Rozika néni 90 éve


 értékmentõ

2015. március 4.

Kulturális úton

fotó: pozsgai ákos

A város egyik legforgalmasabb pontján található épület a Kulturális Út mai állomása. Bizton állíthatjuk, hogy minden halasi ismeri, jellegzetes színe, helye miatt még beszédtéma is volt évekkel ezelőtt, amikor felújították. Ezúttal az egyszerűen csak Kisvárosházaként (leánykori nevén Kistanácsháza) emlegetett ingatlan történetével, építészeti jelentőségével ismerkedünk meg. Persze erről is kiderült, hogy gazdag múltja van, számtalan olyan részlettel, amely eddig talán rejtve volt tudásvágyunk előtt.

Kisvárosháza Utcavonalon, szabadon álló, téglalap alaprajzú, egyemeletes saroképület, kontyolt nyeregtetővel. Nyugati, udvari homlokzatának északi végéhez földszintes, nyeregtetős épületszárny kapcsolódik, L alaprajzúvá bővítve az épületet. A főépület keleti homlokzatán kis kiülésű középrizalit van. (A rizalit az épület homlokzatsíkjából, az épület síkjából kiemelkedő rész, ami rendszerint a teljes épület magasságában

végigfut.) Azért alkalmazzák, hogy a hosszú homloksort függőlegesen tagolják, ezzel élénkítve az épület optikai hatását. Földszinti ablakai fölött félköríves szemöldökpárkányok vannak, a kaput a középső tengelyben alakították ki. Kéttraktusos elrendezésű az épület, a földszinten csehsüveg boltozatos, az emeleten síkmennyezetes helyiségekkel, ezeket az idők folyamán többször átépítették. Kályhafülkék, 19. század

végi nyílászárók vannak az úgynevezett Kisvárosházán. Az északi szárny utcai homlokzata pilaszteres tagolású, amely egytraktusos, oldalfolyosós elrendezésű, síkmennyezetes helyiségekkel. Részben átépítették, a nyílásázrók a 19. század végéből valók. Az itt állt földszintes épületben 1796-ban görög kereskedők üzletei voltak, majd kiskun kapitányi ház volt, melyet 1850-ben építettek át mai formájára. Itt helyezték el a

városi hivatalokat, a dísztermet és a fogdát, de kvártélyház is volt. A 19. század végén itt működött a kaszinó. Az alaprajza L alakú, a Köztársaság utcai részén egyemeletes az épület, a Szász Károly utcai részén földszintes, cseréppel fedett konty-, illetve nyeregtetős sarokház van. A közelmúltig a városháza több osztálya működött az épületben, és itt nyert elhelyezést a járási hivatal is. Utóbbi az év elején elköltözött. HT

A legrosszabb, amit tehetünk, a feledés A világon közel 100 millió főre becsülik a kommunista diktatúrák áldozatainak számát. Éhínségben, kényszermunkatáborokban vagy kivégzés során haltak meg. Február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja, Kiskunhalason, a Közösségek Házában tartottak közös megemlékezést, ahol a Vári Szabó István Szakközépiskola diákjai adtak emlékműsort. A Független Kisgazdapárt főtitkárát, Kovács Bélát 1947. február 25-én a Szovjetunióba hurcolták, az elkövetkező nyolc évet börtönben és munkatáborban töltötte. Letartóztatása annak a folyamatnak a része volt, amely során az ellenszegülőket kiiktatták, hogy totális diktatúrát hozhassanak létre. Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25-én tartják a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Kiskunhalason több emlékmű és tábla is őrzi a kommunista diktatúra idején elkövetett borzalmak áldozatainak emlékét. A főtéri 56-os kopjafa, a városháza északkeleti homlokzatánál lévő bronz emléktábla, a városi temetőkben lévő sírhelyek, 56-os sírhelyek emlékeztetnek a diktatúra borzalmaira. A kommunizmus fekete könyve becslések és levéltári kutatások alapján körülbelül 100 millióra teszi a kommunizmus áldozatainak számát az egész világon. Kelet-Közép-Európában az

éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kivégzés által elhunyt áldozatok száma eléri az egymilliót, de a rendszer hetőségétől megfosztottak, testileg és áldozata az is, akit börtönbe zártak, lelkileg megnyomorítottak. vallattak, kínoztak, megbélyegeztek, Tóth Gábor, a Vári Szabó István

akit csoport- vagy vallási hovatarto- Szakközépiskola történelemtanára arzása miatt üldöztek, vagyis mindenki, ra emlékeztetett, hogy szinte minden akit a szabad cselekvés és választás le- magyar családban van olyan ember,

aki átélte a kommunizmus borzalmait. Beszédében elsősorban a megemlékezésen is nagy számban jelenlévő diákokhoz, a felnövekvő generációhoz szólt, akiknek szerinte feladata tenni azért, hogy ilyen igazságtalanságok, a megfélemlítésen alapuló diktatúrák ne alakulhassanak ki még egyszer a történelemben. – A mai nap vagy a holocaust áldozatainak emléknapja ezt az üzenetet kell, hogy a legerősebben közvetítsék – fogalmazott Tóth Gábor, aki szerint a legrosszabb, amit tehetünk, a feledés. A gulágok, a fekete autó, a málenkij robot, a besúgó rendszer, a kollektivizálás, a kínzások, a szovjet katonák által elsősorban a nők ellen elkövetett erőszakok mindig figyelmeztessenek bennünket arra, hogy nem kér ebből a nemzet. A Vári Szabó István Szakközépiskola diákjai megemlékező műsorukkal erre a kilátástalan és kiszolgáltatott, elnyomó rendszerre hívták fel a figyelmet. Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében a Közösségek Házában tartott megemlékezés végén a diákok és az ünnepség résztvevői mécseseket és gyertyákat gyújtottak és helyeztek el két obeliszken, a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére. Kép-szöveg: P. Á.


hasznos 

2015. március 4. A cél, hogy minden gyerek ebédhez jusson. Kormányzati törekvések szerint az eddiginél több pénzből több gyerek kaphat majd ingyen ételt. 2016. január 1-jétől ingyenes étkeztetésben részesülnek azok a bölcsődés és óvodás gyerekek, akik családjában az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a minimálbér 130 százalékát. Ez egy széles kategória, amely a szegénységgel fenyegetettek 100 százalékát lefedi – jelentette be tavaly év végén Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. nes étkezésben azok részesülhetnek, akiknek gyermekvédelmi határozatuk Halason a Költségvetési Intézmé- van. A KIGSZ adatai szerint jelenleg a nyek Gazdasági Szervezete, vagyis bölcsődés gyerekek közel 20 százaléa KIGSZ két konyháján napi 65 böl- ka részesül kedvezményben. A KIGSZ csődés, 760 óvodás és 1650 iskolás konyháiról ebédet kapó óvodások 20 korú gyermek étkezik – tudtuk meg százaléka féláron, míg 30 százaléka Csendes Ildikótól. A KIGSZ veze- ingyen étkezik. Az iskolásoknál még tője azt is közölte, hogy féláron étkez- magasabb az arány, mintegy 60 száhetnek a három, vagy több gyerme- zalékuk ebédel kedvezményesen. kes családban élők, illetve a tartósan Az ebédhez jutás mellett az is cél, beteg gyermeket nevelők is a téríté- hogy egészségesen táplálkozzanak a si díj 50 százalékát fizetik. 100 szá- gyerekek. Ettől a tanévtől már minden zalékos támogatásban, vagyis ingye- konyha az iránymutatásoknak meg-

Gazdáknak

fotó: pozsgai ákos

Ingyenes gyermekétkeztetés

felelően főz a gyerekekre. A KIGSZ megelőzte a szabályok életbe lépését és már két évvel ezelőtt áttértek az újfajta menüre. A tapasztalatok szerint a kicsiknek vannak kedvenc ételeik és vannak menük, amikhez még szoktatni kell őket, de jó úton haladnak. Csendes Ildikótól azt is megtudtuk, hogy a konyháik a speciális igényeknek is igyekeznek megfelelni. A diétás ételeket például már kifejlesztették, a gluténmentes táplálkozást viszont még nem tudták megoldani a szigorú követelmények miatt. Fehér Erika

Az őstermelői igazolványokat minden év március 20-ig kell meghoszszabbítani. Azoknak az őstermelőknek, akik 2009. január 1-jét követően váltották ki a zöld színű igazolványukat, azoknak még tavaly december 31-ig le kellett cserélnie az új típusú, barna színű igazolványra. Az őstermelő igazolványok érvényessége és az adott évi adókedvezményre jogosító érvényesítés két külön dolog. Azoknál fontos erre odafigyelni, akiknek nincs munkaviszonyuk, nem nyugdíjasok, hanem őstermelőként biztosítottak, mivel a törvény szerint az igazolvány érvényessége nem visszamenőleges. A szőlőültetvény szerkezetátalakítási támogatásra benyújtható pályázatokat két ütemben lehet benyújtani. Novemberben az egyéni terveket, a következő évben április 1-jétől július 16-ig pedig magát a pályázatot kell leadni. Aki nem fajtaváltást végez, hanem áttelepítést, vagyis kvótát kell vennie, annak február végén, március elején két hétre megnyílik az állami tartalékkeret. Részletes információért a hegyközséghez lehet fordulni.

Vidám találkozót szerveztek a Merkbau nyugdíjasainak Az 1990-ben alapított kiskunhalasi Merkbau csoport idén ünnepli alapításának 25. évfordulóját. Ez alkalomból idén először, hagyományteremtő szándékkal, a cégcsoporttól az elmúlt 25 évben nyugdíjba vonulók számára egy szerény rendezvényt szervezett a cégvezetés, melynek helyszínéül a kiskunhalasi tiszti klubot választotta. A cég vitalitása ez alkalommal sem maradt rejtve. Szombaton délre hívták össze hosszú hónapok szervezői munkájának eredményeként a Merkbau cégcsoporttól az elmúlt 25 évben nyugdíjba vonultakat, akik láthatóan szívesen tettek eleget a meghívásnak, hiszen teljes létszámban jelentek meg az eseményen. A precíz szervezés alapján a köszöntőt Merényi Jakab alapító tar-

totta, aki röviden bemutatta a cégcsoport elmúlt 25 éve eredményeit a 2014-es számadatokkal együtt. Az előadást nagy érdeklődés követte, hiszen szemmel láthatóan a mára nyugdíjba vonult dolgozók ma is a magukénak tekintik a rendszerváltás előtti Kunép-ből kinőtt cégcsoport örömeit és bánatait.

A Merkbau cégcsoport nyugdíjasainak rendezett első találkozó egy finom ebéddel kezdődött, majd a ma is vitális szakik’ tapssal köszöntötték a csinos tázlári hölgyek hastáncbemutatóját, amit az egy-kétperces személyes beszédek követtek. A néhol elérzékenyülő – döntően – férfiak szinte mindegyike elmondta,

hogy élete legjobb, legemlékezetesebb munkahelye a Merkbau-nál volt, továbbá azt is hozzátették, hogy a cégcsoport ma is számíthat a munkájukra, amit szinte egyik korábbi dolgozó sem hagyott abba a nyugdíj ellenére. Balanyi László és Knáb János beszámolójában a két alapító egybehangzóan kijelentette, hogy a cégnél kezdetek óta a likviditás szerepel ugyan a legfontosabb helyen, viszont más társaságokkal ellentétben a Merkbau valódi sikere abban áll, hogy a második helyen az emberek állnak a fontossági sorrendben. Mint elhangzott, a cég mai sikereit azok az immár nyugdíjas korú szakemberek alapozták meg, akiket minden karácsonykor egy ajándékcsomaggal, a jövőben pedig rendszeres találkozókon kívánnak köszönteni. A találkozót kecskeméti cigányzenészek virtuóz előadása zárta az esti órákban.


10 halasi A mostani kiállításon kétszer nagyobb területen mutatkozott be a város és már az első két nap alatt háromszor annyian látogatták meg a halasi standot, mint az elmúlt évben. A kiskunhalasi csipkemanufaktúra új csipkeformája is debütált, amely egy lovat ábrázol. Több halasi vállalkozás is képviseltette magát a kiállításon, többek között a halasi termálfürdő, amelynek gyógyhatású vize országszerte ismert, a Csipke Hotel, a családias környezetet és hangulatot biztosító Vincze Vendégház, Csordás Katalin népviseletkészítő, a Halas Text Kft. a mutatós munkaruházati termékeivel, a Bio Paprika Kft. különböző fűszereivel, a Vízfutár Kft., amelynek egészséges és természetes alapú üdítőitalai helyi fo-

2015. március 4. szólt a világhírű csipkéről és rövid megbeszélést is folytatott Rédei Évával, a Csipkeház igazgatójával és Supka Évával, a Halasmédia főszerkesztőjével. Egy, a halasi csipkét ábrázoló értékes dísztárgyat kapott a helyettes államtitkár, aki ígéretet tett arra, hogy különös figyelemmel kísérik majd a halasi csipkét. Növekszik a belföldi turizmus Az államtitkár a 38. Utazás Kiállítást megnyitó köszöntőjében arról beszélt, hogy a hazai turizmus minden fontosabb mutatója növekedni tudott 2014-ben. Tavaly 9,5 millió vendég 24,2 millió vendégéjszakát töltött el az országban, minden régió forgalma bővült – tette hozzá. Az ágazat kiemelkedő teljesítménye

Halasi sikerek

Taroltunk az Utazás Kiállítá

Ruszinko Ádám államtitkárhelyettes és Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója is meglátogatták a halasi standot

közi szakkiállításon. Ganczer Gá- mutassák meg értékeiket az Utazás bor, a Hungexpo vezérigazgatója, Kiállításon. aki a turisztikai államtitkár kíséretében látogatta meg a halasi standot, Kapkodták arról beszélt, hogy az utazási szoká- a halasi termékeket Bakacsi Erika, a Bio Paprika Kft. ügyvezetője hasznosnak ítélte a kiállításon való jelenlétet. – Sikerült ígéretesnek tűnő üzleti megbeszélést folytatni néhány nagyobb partnerrel is, de sokkal fontosabbak a kisebb vevők, akik a tapasztalatok szerint később viszszatérő rendszeres vásárlók lesznek – nyilatkozta lapunknak az ügyvezető. Szerinte fontos, hogy a halasi vállalkozások minél nagyobb számban részt vegyenek az ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken, fontos az is, hogy Kiskunhalas, idővel egy olyan egységes arculattal jelenjen meg a nemzetközi kiállításon, amely Csordás Katalin a halasi csipke legújabb motivumát mutatja tökéletesen tükrözi a város hagyoévente tízezernél is többen nézik sok változásával egyre erősödik az mányait, értékeit, ehhez azonban meg a kézzel varrott csipkecsodát. online értékesítés szerepe, de a sze- szükséges az önkormányzat továbAz idén 113 éves halasi csipke egy új, mélyes kapcsolat ereje ezzel felve- bi támogatása, hiszen a város fejlőlovas motívummal is bővült, amely szi a versenyt. Ezért is fontos, hogy dése a helyi vállalkozások sikerén is most debütált a budapesti nemzet- a városok képviselői személyesen múlik.

gyasztók kedvencei, a halasi Sóstó elsősorban a belföldi turizmus teljeCsárda, amely gasztronómiai étel- sítményének köszönhető. különlegességeivel mutatkozott be, A halasi Csipkeház egyik kiemelt a Halas Bon-bon Kft. egyedi, kézzel célpontja a dél-alföldi turizmusnak, készített konyakmeggyeivel, a Szőke Pincészet, amelynek díjnyertes kunsági borait ízlelgethették négy napon át a látogatók. Két helyettes államtitkár is járt nálunk Az idegenforgalmi szakkiállítás az ország legnagyobb turisztikai seregszemléje is volt egyben, 20 ezer négyzetméteren 258 kiállítóval zajlott. A kiállítás ideje alatt több tízezer látogató fordult meg a rendezvényen, ahol idén a külföldi díszvendég Románia, a hazai pedig Székesfehérvár volt. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára, Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója személyesen is megnézte a halasi standot, ahol találkozott a csipkevarrókkal. Az államtitkár elismerően

Folyamatos és hatalmas volt az érdeklődés a kiskunhalasi stand iránt az idei Utazás Kiállításon is. Négy nap alatt több ezren voltak kíváncsiak a halasi csipkére és a halasi vállalkozások kiállított termékeire. Államtitkárok, turisztikai szakemberek és számos hazai híresség mellett Kiskunhalas vezetői is meglátogatták a város standját.


2015. március 4. alpolgármester, aki Fülöp Róberttel és dr. Csala Mónikával közösen egy legotáblán kirakták Kiskunhalas Fülöp Róbert, Kiskunhalas pol- nevét és elhelyezték Magyarország gármestere és Farkas Dániel al- óriási legotérképén. polgármester annak a reményüknek adtak hangot, hogy a következő ki- Beindult a városmarketing állításra sikerül tovább fejleszteni a – A halasi standnak több országos hírportál is külön figyelmet szenhalasi standot. – A Halasmédiában megvan a kel- telt a kiállításról szóló halasmédilő kreativitás, bízom abban, hogy ás hírleveleknek köszönhetően, de sikerül további partnereket találni, az újságíró kollégák személyes tapasztalatai is rendkívül pozitívak voltak. Volt olyan tudósító, akit a kiállításon díszes, gyönyörű halasi ünnepi viseletben megjelenő Vadkerti Mónika programszervező öltözéke, valamint Csordás Katalin, parasztviseletet bemutató ruhái és a csinos munkaruhák ragadtak meg és emelték ki tudósításaikban – mondta el Nagy-Apáti Ivett, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. ügyvezetője. A városi marketinget is végző önkormányzati cég vezetője bízik abban, hogy egyre több halasi és környékbeli vállalkozás ismeri fel az ilyesfajta összefogásban rejlő lehetőségeket és jövőre még többen lesznek jelen az Utazás Kiállítás halasi Vadkerti Mónika standján. A vasárnapig nyitva tartó és Bakacsi Erika a csipke idegenforgalmi szemléhez kapcsolódíszítéssel ékesített kerékpáron dott a szomszédos pavilonban Brinés jövőre akár még nagyobb stand- gaexpo is, ahol szintén találkoztunk dal megjelenni így még több látoga- halasiakkal. A Koliken Kft. keréktót vonzani – nyilatkozta a kiállítás párjain is megjelent a halasi csipke Fejleszteni kell a halasi standot

Pesten

áson

A halasi biopaprika is népszerű volt

Czár Miklósék elegáns munkaköpenyeikkel mutatkoztak be

siker 11

FÉNYes fizikai kísérletek

Az idei év a fény éve. Ennek jegyében tartott a Szilády Áron Református Gimnázium múlt pénteken az új és modern természettudományos laborban egy különleges rendezvényt. A meghívott előadó – az iskola egykori diákja – Ignácz Ferenc, a Szegedi Egyetem tudományos munkatársa volt, aki önmagát egysze-

rűen csak fizikusként mutatta be. Nagy örömmel jött régi iskolájába, és külön öröm volt számára, hogy a hallgatóság soraiban köszönthette egykori fizikatanárát, Magyar Lajosné tanárnőt. Ignácz Ferenc olyan kísérleteket hozott Kiskunhalasra, amelyek nagy része csak egyetemi laborok felszerelésével végezhető el. Mivel a kísérletek a fénnyel kapcsolatosak voltak, így szó szerint látványos volt mindegyik. Az előadó természetesen érdekes magyarázatokat is fűzött a látottakhoz, mindezt olyan mélységben és nyelvezettel, hogy azt a legfiatalabb látogatók is megértsék. A legnagyobb sikert a nem mindennapi lézermutató aratta. Saját szemükkel győződhettek meg róla, hogy a lézer nem játékszer. Egyrészt veszélyes, mert egy pillanat alatt meggyújtott egy gyufát, kipukkasztott A halasi stand az egyik leglátogatottabb volt az Utazás Kiállításon. egy léggömböt. A kedves fogadtatás, a vendégmarasztaló halasi termékek A bemutató után következtek azok és a bemutatott értékeink megtették a hatásukat a kísérletek, ahol bárki kipróbálhelyszínén lapunknak Fülöp Ró- motívuma, amely angol és magyar hatta ügyességét. Mind az előadásból, mind az önálló kísérletekből bert polgármester. – Nagyon nagy nyelven olvasható. kiderült, hogy a fizika nemcsak egy büszkeséggel tölt el, hogy a kör„nem szeretem” tantárgy, hanem nyező standok közül a kiskunhalalátványos, érdekes, a mindennapsi pultnál volt a legnagyobb tolonjainkat átszövő, meghatározó tugás, a legtöbb érdeklődő. Reméljük, domány – írta lapunknak, Rapavi ez később a városba érkező turisták számában is meg fog jelenni – öszKép-szöveg: Róbert matematika-fizika szakos szegezte véleményét Farkas Dániel Pozsgai Ákos tanár.


12 bál

2015. március 4.

20 éves a Bibó: jubileumi bál és gála

A Bibó István Gimnázium jubileumi bállal köszöntötte új épületbe költözésének 20. évfordulóját. A szombat esti ünnepi rendezvényen közel 400-an ünnepeltek együtt: szülők, nevelők, közéleti személyiségek, egykori és jelenlegi diákok.

Bárány Olivér és Zsikla Gréta

Az iskola vezetésének 20 éves emlékplakettet adott át a szülői közösség

A pohárköszöntőkor Veszelszkiné Huszárik Ildikó és Franczia Imre, az első bál szervezője

Adrienn operaénekes énekelt, Kardos Zsolt harmonikán játszott. Az est sztárvendége Sárközi Anita énekesnő volt, aki legnagyobb slágereit hozta el a kiskunhalasi közönségnek.

A népes vendégsereget ízléses dekoráció és terülj-terülj asztalkám várta a sportcsarnokban tartott svédasztalos vacsoraest alkalmával. Az ünnepi műsort két volt bibós diák: Szabados Ágnes, az RTL Klub híradósa és Poór Csaba, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke vezette. Ők köszöntötték a 20. jubileumi szülők-nevelők

Tóthné Felföldi Zsuzsanna, Sárközi Anita és Nagy-Pálné Mezei Magdolna

Kardos Zsolt

Wágner Adrienn

bálja közönségét. A műsort fitness, hegedű-, ének- és táncprodukció nyitotta meg jelenlegi diákok közreműködésével. A műsor második felében a középiskola volt tanulói léptek fel: Wágner

Ünneplő báli résztvevők a 20 éves Bibó István Gimnázium sportcsarnokában

Veszelszkiné Huszárik Ildikó igazgató pohárköszöntőjében kiemelte, hogy a Bibó-gimnázium országos elismertsége a szülő-diák-tanár közös munka eredménye. Ezt a gondolatot erősítették meg a műsorvezetők, idézve az iskola pedagógiai alaptörekvését: Minden idegen egy-egy ígéretet testesít meg, ugyanakkor bizonyos fokig az idegeneknek be kell illeszkedniük az otthonul kapott világba, hogy legyen egy világuk, s hogy élni tudjanak. A Bibó-gimnázium diákjai e világban élni tudnak, nem véletlenül lett az iskola Magyarország 45. legeredményesebb vidéki középiskolája, érettségi eredményei alapján matematikából 185., történelemből 22., magyar nyelv és irodalomból 8. helyen van. A jubileumi alkalom méltó megünnepléséről a bibós szülők közössége gondoskodott Tóthné Felföldi Zsuzsanna vezetésével. Kép-szöveg: Pál László


2015. március 4.

kultúra 13

Fotók: Pozsgai Ákos

Macskacicó és halasi csokor

A népzenei csemegékkel fűszerezett estek sorozata folytatódott galmazott Bakó Kati népdalénekes. városunkban. Zenész barátaival Bakó Kati énekelt nekünk, aki Azután a Macskacicó révén a mesok-sok szállal kötődik Kiskunhalashoz. sék birodalmába, a legszebb országba repülhettünk. A folytatásban Sej, pünkösdi rózsa kihajlott az út- legutóbb körülbelül 20 éve volt itt többek között menyhei, ipolyvarra… – e dallal kezdődött a szombati előadóestem. A szeptemberi Zenélő bói, felvidéki lakodalmas dalok és népzenei est a Végh-kúriában, majd Szélmalom rendezvény alkalmával dudanóták is helyet kaptak. megbeszéltük, hogy évente eljövök Az előadás második felében megKati köszöntötte a közönséget. – Fontos nap ez nekem. Utoljára egyszer. Ez az első alkalom – fo- érkeztünk Halasra. A helyi kö-

zönséget városunkból való dalcsokorral is megajándékozta Kati vendégeivel: Ujvári Gáborral és Vladár Károllyal. A programot közös éneklés és kötetlen baráti beszélgetés zárta a Végh-kúriában a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. P. L.

Aprók tánca kézmûveskedéssel

Tatics Péter huszárcsákóban

A táncházat Szőnyiné Vas Lívia vezette

sület szervezésében. Az Aprók tánca-sorozat legutóbbi rendezvényén Szőnyiné Vas Lívia dunántúli és sárközi csárdást tanított. A talpalávalót a Szilaj citerazenekar tagjai szolgáltatták. A közelgő nemzeti ünnepre való tekintettel a kézműves foglalkozáson süvegrózsás huszárcsákót készíthettek a résztvevők S. Császár Anna vezetésével. Rita asszony, lapunk gasztronómiai rovatának vezetője bőséges adag puliszkával kedveskedett az egybegyűlteknek. Kép-szöveg: P. L.

Az Aprók tánca programsorozat őrzi a magyar hagyományokat. Legutóbbi alkalommal papírkartonból, nemzeti színű szalaggal huszárcsákókat lehetett készíteni. Akinek pedig kedve volt, táncra perdülhetett, ezúttal csárdást rophatott a művelődési központ Forrás-termében. A Közösségek Házában szombaton délután program várta a gyerekeket és szüleiket, kísérőiket a Fészekrakó és a Pásztortűz Egye-

Kézműves foglalkozás a Közösségek Házában, háttérben a Szilaj citerazenekar tagjai

Rita asszony ízvarázslata: ezúttal puliszka készült a konyhában


14 színház

2015. március 4.

Szirtes Gábor és Pásztor Erzsi

Pásztor Erzsi:

Jutalomjáték nekem

Pásztor Erzsi Kossuth-díjas színésznő a közönség egyik nagy kedvence. Drámákban és vígjátékokban egyaránt nagyszerű alakításai voltak és vannak. A legtöbben mégis a Szomszédok Janka nénijeként ismerik. Kiskunhalasra viszont a Hajmeresztő előadás szereplőjeként látogatott el. – Én egy képviselő felesége vagyok itt. A darab érdekessége, hogy a nézők mindent követhetnek, és elég hamar bekapcsolódhatnak a játékba, ami számunkra is ritkaságszámba megy. Nekem is újdonság volt – árulta el Pásztor Erzsi. – Féltünk tőle, mert nem minden nap csinál az ember ilyet. Nem tudjuk, hogy a különböző emberek hogyan reagálnak, de az eddigi tapasztalatunk az – és nem kétszer játszottuk már –, hogy nagyon szeretik a nézők. Érdekes módon megfeledkeznek mindenről, és teljes mértékben, szívvel-lélekkel részt vesznek a játékban. Váratlan helyzetek adódnak. Vannak előre megírt és várható kérések, de volt olyan előadás, amikor azt mondtam, hagyjanak már békén, ne szekáljanak – nevet. – A darab végére viszont megoldódik minden és mindig úgy, ahogy a közönség akarja. } A nézők inkább komikaként ismerik, de számos drámai szerepet is játszott. Több vígjátéki szerepe volt azért? – Nem. Mondhatom, hogy hosszú évekig drámai szerepeket játszottam. Volt olyan, hogy már elhatároztam, bemegyek az igazgatóhoz, és megmondom, próbáljanak már ki egy vígjátékban. Jó, Gertrudis voltam. A fizikusokban őrült szerepet játszottam, már mást is szerettem volna. A Bernarda Alba házában Martiriót, a

púpost és Ponciát, a cselédet is alakítottam. Sok drámai szerepet kaptam. Persze azokat is nagyon kedveltem. A Karinthy Színházban nemrég volt az Olympia bemutatója. Az szintén egy vígjáték. Ott a hercegné egy nagy keverő-kavaró asszony, aki lebonyolítja az egész darabot. Nagyon-nagyon élvezem. } Nagyon szeret játszani. Érezni, ahogy a színházi feladatairól beszél. – Igen, igen. } Mennyi színházi felkérést kapott ebben az évadban? – Van a Hajmeresztő, az Olympia, a Szellem a spájzban, a Kávéházi kabaré és a Nyolc nő a Játékszínben. Ha egészségem engedi, március 10én kezdek próbálni egy vígjátékban ugyancsak a Játékszínben. Ez a Vidám kísértet lesz. } Jól hangzik. – Remélhetőleg, jó lesz. Az az igazság, hogy most hálás vagyok az Olympiáért. Az én koromban egy ilyen csodálatos főszerepet alakítani jutalomjáték. Nemigen vesznek elő ilyet majdnem 80 éves színésznőnek. } Örökifjú. – Remélem, hogy az vagyok, és addig, amíg dolgozni tudok. Mondjuk, ez az egészségi állapotomnak is betudható, de a premier előtt beteg voltam és az nagyon megviselt. Szerencsére túljutottam rajta. A főisko-

lán Szinetár volt az osztályfőnököm. Azt mondta, te addig leszel a színpadon, amíg a lábad meg a fejed bírja, mármint hogy meg tudom tanulni a sok szöveget. Még bírom. } Az interneten a Szomszédok Janka nénijeként vissza-visszatér. – Igen, igen. Most is megkerestek ezzel, milyen aranyosak. Mondták, esküvőjük lesz. Én meg kérdeztem: mit akarnak tőlem az esküvőn? A Szomszédok végén mindig volt összefoglaló mondandó. Arra kértek, Janka néniként én is üzenjek, mondjak pár szót. Ennek a kedves kérdésnek nem tudtam ellenállni. Megbeszéltük, mire gondoltak, és elvállaltam. } Úgy értesültem, nem nagyon szokott már messzire utazni. – Sok nekem. Holnap reggel például a betegségemből kifolyólag tüdővizsgálatra kell mennem. Megnézik, rendben van-e minden, reggel 8-ra várnak. Korán kelő vagyok, az engem nem zavar, de az izületeim nem bírják a hosszú utat. Ez már sok. Szeretem, ha Budapest 40 kilométeres körzetében lehetek. Ez már nekem nagyon fárasztó. } Nagyon köszönjük, hogy eljött Kiskunhalasra. Jó egészséget kívánunk! – Én is minden jót kívánok – mondja mosolyogva.

Egy évad, öt új bemutató. Bácsatyai Gergely, a Turay Ida Színház fiatal művésze elégedett a felkérésekkel. Többször járt már Kiskunhalason, legutóbb a Hajmeresztő című bűnügyi vígjáték fiatal nyomozójaként érkezett hozzánk. Az előadás nagy sikert aratott. – Három-négy éve mutattuk be a Turay Ida Színházzal. Nagyon nagy sikerrel játszottuk a József Attila Színházban, és játsszuk a mai napig szerte az országban, hála Istennek. Én egy fiatal nyomozót alakítok ebben a darabban, ami az elején még nem derül ki, majd a darab során. Én sose foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy rendőr legyek, de nagyon sok rendőr ismerősöm van, és ők segítettek, hogyan kell viselkedni egy ilyen szituációban. Igazándiból szinte csak magamat adom, közel áll hozzám a karakterem – mondta Bácsatyai Gergely. } A halasi előadásotokat megelőző hétvégén premiered volt a józsefvárosi Turay Ida Színházban. – Igen, ez egy nemrég nyílt színház a Kálvária téren. A legfrissebb bemutatónk a Charley nénje, én játszom a címszerepét. Jó lenne, ha itt, Halason is láthatná a közönség. Reméljük, sor kerül majd rá.

Győri Péter és Nagy Gábor


színház 15

2015. március 4. Bácsatyai Gergely

A fiatal nyomozó tornők, az Egerek és emberek, most a Charley nénje. } Megy még az Első Emelet-musical is? – Megy, hála Istennek, minden hónapban van egy-két előadás. Nagy sikerrel játsszuk. } A ’80-as években gyerek voltál. Szeretted az Első Emeletet? – Nem és ezt mondtam is Kikinek, Patkó Bélának, az énekesnek. Inkább rocker voltam. Erre azt válaszolta, hiszen ő is az. Mondtam, pedig elég távol áll egymástól a két műfaj. A nővérem viszont nagyon szerette az Első Emeletet. Abban az időben én még nagyon gyerek voltam, nem nagyon foglalkoztattak ezek a dolgok, de megszerettem a zenéjüket és a zenészeket is. Berkes Gábor a színház zenei vezetője. Ő hangszerelte újra Szentirmai Ákos dalait a Charley nénje előadásban. } Most újra Kiskunhalason beszélgetünk. Milyen emlékeket őrzöl a Bácsatyai Gergely és Kollár Tímea városról? – A halasi csipkét. Borokat. Per- Jakó Beával egy József Attila-est- óvodásoknak. A közeli Kunfehértón sze vannak színházi élményeim is. tel. A Tihanyi Vándorszínpaddal gye- pedig Mátyás királyról szóló mesejáKözel 20 éve voltunk a könyvtárban rekelőadást játszottunk kiskunhalasi tékunkkal vendégszerepeltünk.

Fotók: Anda Péter

} Hogyan fogadta a közönség az új Charley nénjét? – Nagyon-nagyon szerették. Egy elég nehéz próbafolyamaton vagyunk túl. Nagyon sok helyen és sokféleképpen játszották itthon és külföldön. Mi most leporoltuk. Tévéjáték is készült belőle Gálvölgyi János főszereplésével. } Megnézted ezeket, vagy saját kútfőből jöttek ötletek? – A neten nagyon sokféle verzió megtalálható, bele-belenéztem a különböző feldolgozásokba. Többek között a dán változatba, mert Nyírő Bea rendező is hasonlót szeretett volna létrehozni. Próbálta elkerülni azokat a kliséket, amiket egy férfi játszhat el női ruhába bújva, hogy ne legyen „ripacséria”. Megpróbáltuk a természetességre és az ösztönökre alapozni ezt a játékot, az előadást. } Egyre foglalkoztatottabb vagy. Milyen kihívások várnak még e címszerep mellett? – Nem vagyok elégedetlen, mert augusztusban kezdődtek az új évad próbái, és öt bemutatón vagyok túl. Jött a Bubamara musical, A Szépség és a Szörnyeteg mesejáték, a Dok-

Egy igazi közönségsiker: Hajmeresztő! Egy gyilkosság történetét dolgozza fel Paul Porter Hajmeresztő című darabja. Egy zongoraművésznő az áldozat, akinek rejtélyes halála ügyében a rendőrök együtt nyomoznak a közönséggel. A nyomok a Haymeresthew fodrászszalonba vezetnek, ahol mindenki gyanús. Elindult a tavaszi színházi évad a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. Első alkalommal, múlt hétfőn este a Hajmeresztő című bűnügyi vígjáték szerepelt műsoron Mikó István rendezésében, a Városi Filmszínházban. A fordulatokban gazdag darabban Szirtes Gáborral, Pásztor Erzsivel, Keresztes Ildikóval, Nagy Gáborral, Győri Péterrel és Bácsatyai Gergellyel is találkozhatott a közönség. – Abszolút közönségsiker ez az interaktív társasjáték. Ha a nézők

csendben ülnek, akkor nekünk kell megmozgatnunk őket, de többnyire nagyon aktívak, nagyon szeretik és élvezik. Ha pedig belelendülnek, szinte nem lehet őket leállítani… – mondta Bácsatyai Gergely, aki a fiatal nyomozót alakítja az előadásban.

Ez óriási játékra ad lehetőséget, mindig történik valami extra. – A darab zseniálisan van megírva, három befejezése van. Minden előadáson azt a végkifejletet játsszuk el, amit a nézők aznap este megszavaznak. Aki a leggyanúsabb, az lesz a gyilkos. Ez óriási játékra ad lehetőséget, mindig történik valami extra, amitől mi sem unjuk meg játszani az előadást. A nehézsége az, hogy nagyon résen

kell lenni. Minden közönség más, minden helyzet más. Főleg, amikor régóta nem játszottuk a darabot. Akkor még inkább nehéz, hogy ne felejtsünk ki semmit, és mindent elmondjunk – segítve a nézőket abban –, hogy jól tudjanak nyomozni a rendőrökkel együtt – fogalmazott Keresztes Ildikó. A közönség soraiban pozitívan fogadták az újszerű színházi kezdeményezést. Érdekességnek számított, hogy bele lehetett szólni a történet alakulásába. – Nagyon tetszett, érdekes volt, felrázta a közönséget. Tetszettek a művészek reakciói. Itt megmutatkozott, hogy milyen felkészültek a művészek. Jól éreztem magam. Megnézném az előadás következő variációit is – mondta Ekéné Misándi Klára. A társasjátéknak halasi szereplője is volt. A nézőtérről Kollár Tímea vállalkozott arra, hogy színpadra lépjen, részese legyen a történetmesélésnek.

Interaktív a produkció. A közönség részvételével, közreműködésével alakult. – Remek volt a darab. Azt hiszem, a kiskunhalasi színház történetében először találkoztunk egy olyan bűnügyi komédiával, amelyet a nézők irányítottak. Interaktívvá vált ezáltal a produkció. A közönség részvételével, közreműködésével alakult. Fantasztikus volt szerepelni a darabban. Érkezett egy nagyon kellemes és kedves felkérés, amelyet nem illett visszautasítani – mondta el érdeklődésünkre.

Pál László


16 hirdetés

2015. március 4.

Radix Kft. németül beszélő recepcióst és laborasszisztenst keres. Előny: angolnyelv-tudás és gyógyszertári asszisztensi végzettség. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a halasmunka@gmail.com email címen. A-127 A Jó-Trans Kft. gyakorlattal rendelkező gépjárművezetőt keres nemzetközi munkára. Tel.: 06 30/94-36-704 A-143 4 éves gyermek mellé keresünk autizmusban jártas fejlesztőpedagógust vagy gyógypedagógust. Hosszú távú munkaszerződés, fő vagy mellékállásban is végezhető. Bérezés 200.000 Ft vagy megegyezés szerint. Önéletrajzokat a halas.fejlesztes@gmail.com címre várjuk. A-152 Kiskunhalasi gazdaboltba eladót keresünk. Fényképes önéletrajzot: gazdabolt@rollo.hu A-155 Soltvadkerti műanyagipari kft. gépkezelőt keres 3 műszakos munkarendbe. Érdeklődni 8-16 óráig lehet az alábbi telefonszámon. Tel.: 06 70/539-75-01 A-156 Környezetvédelmi tevékenységgel foglalkozó cég belföldi fuvarozáshoz ADR engedéllyel rendelkező gépjárművezetőt keres. Tel.: 06 30/74-73-043 A-157 Bécsi exkluzív lokál táncosnõket keres! Utazás, lakás megoldott. Tel.: +43 677/614-12-584 A-184 Márkaszerviz keres gépjárművillamossági-műszerészt, vagy autóvillamosságban jártas autószerelőt. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@ kbautoteam.hu email címen lehet. A-160 Pultost keresek. Szállás megoldható. Tel.: 06 70/510-72-53 A-161 Paprika Zsolt ács-állványozó, tetőfedő mester ácsokat felvesz. Tel.: 06 70/38-28-762 A-169 Az Elektrans Elek és Fia Kft. nemzetközi gépkocsivezetőt keres C és E kategóriás jogosítvánnyal. Tel.: 06 30/955-45-53 A-170 Szakképzett szakácsot felveszünk. Tel.: 06 70/330-54-58 A-171 Gazdaasszonyt, házvezetőnőt élettársat keresek tanyasi birtokra. Tel.: 06 30/501-88-57 A-172 Telekommunikációs üzletbe értékesítői munkakörbe érettségivel és átlagosnál magasabb informatikai ismeretekkel rendelkezők jelentkezését várom fényképes önéletrajzzal: telekommunikaciosallas @gmail.com A-173 Jogosítvánnyal, energikus, fiatalos dolgozót keresek, piacozáshoz. Tel.: 06 30/21-79-794 (délután) A-174 Festékboltba szakképzett eladót felveszünk. A feltételekről személyesen érdeklődhet a Tikkurila festékboltban a Kölcsey u. 11. száma alatt, vagy telefonon. Tel.: 06 30/93-54-241 A-1139 Faaprításhoz gallyrakót keresek. Tel.: 06 20/988-55-64 A-175 Reklámfeliratok készítéséhez munkatársat keresünk. Kézügyesség, szerelésben való jártasság szükséges. Bemutatkozó leveleket a dekartbt@gmail.com címre várjuk. www.dekart.hu A-176

Félsertés eladó. Tel.: 06 30/938-64-16

A-177

Raktárak, irodák bérelhetők a volt a Levi’s területén. Már 300 Ft +áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-113 Turistáknak, brigádoknak olcsó szállás kiadó! Tel.: 06 20/483-09-96 A-114

Tejüzem tejet vásárolna. Tel.: 06 70/451-48-82 A-168 Eredeti csomagolásban lévő barna, klasszikus, 12 személyes étkezőasztal eladó. Ár megegyezés szerint. Tel.: 06 77/429-598 (esti órákban) A-178 Figyelem! Kisszálláson a Szállásforg Kft. használtruha- és cipővásárt tart. Időpont: március 14. Nyitás: reggel 6 órakor. Kisszállás, Felszabadulás u. 6. Tel.: 06 20/491-35-67 A-179 Bontásra autót veszek. www.autobontokalocsa.hu Tel.: 06 30/432-62-26 A-19

Széchenyi utcában 61 m2-es, II. emeleti lakás sürgősen eladó. Tel.: 06 30/682-00-13 A-1949 Családi ház eladó, Dr. Nagy Mór u. 7. Irányár: 4,9 M Ft. Tel.: 06 30/999-81-88 A-1704 KUNFEHÉRTÓN A RÓZSA MOTEL ELADÓ! Tel.: 06 20/544-55-18 A-99 Kiskunhalason, Gózon u. 8. sz. alatti családi ház, költözés miatt áron alul eladó. Összeköltözők részére, vállalkozásra is alkalmas. Tel.: 06 20/982-61-68 A-135 Belvároshoz közel 2 generációs családi ház a Vas u. 5. szám alatt családi okok miatt áron alul sürgősen eladó. Tel.: 06 70/31-75-123 A-136 Tanya eladó sok gazdasági épülettel Felsőöregszőlőkben. Tel.: 06 20/477-24-23 A-163 1 szobás, bútorozatlan I. emeleti lakásomat eladom. Tel.: 06 30/59-95-265 A-164 Lehel utcában I. emeleti 2 szobás lakás eladó. Tel.: 06 20/97-04-383 A-166 1 szobás lakás a Kurucon II. emeleten eladó. Tel.: 06 20/93-51-646 A-180 12,5 hektár termőföld eladó. Tel.: 06 30/97-83-215 A-181 Jánoshalma-Kiserdőn gazdálkodásra, állattartásra alkalmas tanya eladó, vagy kunfehértói nyaralóra vagy kiskunhalasi lakásra cserélhető. Tel.: 06 30/462-88-17 A-182 Erdei F. téren I. emeleti 2 szobás 55 m2 alapterületű, egyedi fűtésű tehermentes lakás eladó. Tel.: 06 20/544-89-04 A-183

Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/91-35-535 A-55 lcd-tv-monitor-szerviz.hu Tel.: 06 30/626-10-21 (H-P 8-18-ig) A-1992 Vízszerelés, dugulás-elhárítás, szennyvízcsatorna-bekötés. Tel.: 06 20/91-71-403 A-2053

Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: Március 4. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:20 Napi Mozaik (ism.) 22:30 Beszéljünk róla (ism.) 23:00 Képújság Március 5. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Beszéljünk róla (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 12:50 Napi Mozaik (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Március 6. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:55 Műsorajánló 18:00 PONT - (ifjúsági műsor) (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:20 Gyermeksarok (ism.) 20:30 Hétvégi Szerenád (zenés kívánságműsor) 21:30 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT - (ifjúsági műsor) (12) 00:00 Képújság Március 7. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság

16:20 Hétvégi Szerenád (zenés kívánságműsor) (ism.) 17:20 Napi Mozaikok, Gyermeksarok (ism.) 18:00 PONT - (ifjúsági műsor) (12) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 10 éve történt (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Hétvégi Szerenád (zenés kívánságműsor) (ism.) 22:00 Zenés Farsang – a Városi Fúvószenekar koncertje 23:30 Képújság Március 8. vasárnap 00:00 Képújság 13:00 Zenés Farsang – a Városi Fúvószenekar koncertje 14:30 Hétvégi Szerenád (zenés kívánságműsor) (ism.) 15:30 Esélyes – esélyegyenlőségi magazin 16:00 Megyei Krónika (ism.) 16:30 Sport Magazin (ism.) 17:00 Kultúrkép – magazin (ism.) 17:30 10 éve történt (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd  (ism.) 19:30 Híradó/szerda  (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Zenés Farsang – a Városi Fúvószenekar koncertje 22:30 Képújság Március 9. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT - (ifjúsági műsor) (12) 08:00 Képújság 12:00 PONT - (ifjúsági műsor) (12) 13:00 Képújság 17:00 Kiskőrös - KUKSC (férfi kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 153 – Lélekmód – ifjúsági magazin 20:00 Híradó /hétfő/ (ism.) 20:30 153 – Lélekmód – ifjúsági magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 153 – Lélekmód – ifjúsági magazin (ism.) 23:00 Képújság 015.03.10. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07.30 153 – Lélekmód – ifjúsági magazin (ism.) 08.00 Képújság 12:00 153 – Lélekmód – ifjúsági magazin (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Kiskőrös - KUKSC (férfi kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság

online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Anyakönyvi hírek Születtek: Grácz Maja (Barna Zita) Kiskunhalas, Szakál Zsombor (Pap Beáta) Kiskunhalas, Baranyi Blanka (Perlaki Henriett) Kiskunhalas, Csontos Noémi (Tóth Mária) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Fekete Tamás és Matkowska Dorota Elzbieta Elhunytak: Illés István (Kiskunhalas), Dr. Stein János (Kiskunhalas), Fricska Ferencné Farkas Mária (Kiskunhalas), Répa Istvánné Bánóczki Mária (Kiskunhalas), Komlós József (Kiskunhalas), Horváth Magdolna (Kiskunhalas), Urlauber Pál (Kisszállás), Törköly Józsefné Sós Julianna (Kiskunhalas), Kolompár István (Kiskunhalas)


2015. mĂĄrcius 4.

hirdetĂŠs 17


18 sport

röviden

2015. március 4.

Felülmúlták önmagukat

Aranyérmesek

fotó: pozsgai ákos

Szegeden rendezték meg a tornász diákolimpia országos elődöntőjét, ahol a Fazekas Mihály Általános Iskola 1-2. osztályos diákjaiból álló csapat szerepelt. Tóth Péter tanítványai tovább öregbítették a halasi tornászhagyományokat, az Ádám Levente, Rádi Ádám, Vidra Dániel, Jósa Miló, Nagy Zsombor, ifj. Tóth Péter alkotta válogatott aranyérmet nyert. Ezzel továbbjutottak az országos fináléba is. Egyéniben Rádi Ádám első, Ádám Levente második, míg Tóth Péter a harmadik volt.

Év íjásza

A Játékos Sportverseny országos elődöntőjének csodálatos végeredménye ismeretes, ám az ott történtek és a Kertvárosi-iskola csapatának rögös, ám egyesen felfelé ívelő útja megérdemeli a visszaemlékezést. A múlt pénteken, Törökbálinton lebonyolított nívós sporteseményen a Bács-Kiskun képviseletében pályára lépő ügyes kis alsó tagozatos fiúk, leányok bronzérNeszár Kupa Kalocsán, a Neszár Kupán szerepelt mes helyezéssel zárták a négy megye a Kiskunhalasi Szilády RFC 2007-es nyolc legeredményesebb csapatának születésű játékosokból álló csapata. Teleki Csaba tanítványai négy mérkőzésen léptek pályára és mind a négyet meg is nyerték. Ez alatt 14 gólt rúgtak és mindössze hármat kaptak. A csapat megérdemelten lett kupagyőztes, és bekerült a torna válogatottjába Hegyi Alexander. A Dél-Dunántúli Íjász Régió a napokban tartotta évet értékelő bankettjét. Mint megtudtuk: a halasi Barta Nikolett ebből az alkalomból vehette át az év íjászának járó elismerést. A versenyző az elmúlt esztendőben országos bajnoki címek egész sorát gyűjtötte.

találkozóját. Három versenyszámot megnyertek, arattak kötélugrásban, káprázatos gyorsasággal és hibátlanul oldották meg a tornabotos feladatot – és koronázatlan bajnokai lettek a kötélhúzásnak. Ezekhez a káprázatos teljesítményekhez még két második helyezést is tudtak szerezni, és mindent egybevetve – noha a dobogós hely egy percig sem volt veszélyben – a továbbjutás lehetőségét nem hordozta magában. Bár jobban kezd-

tek, mint riválisaik, fordultak másodikként is, menetközben egált is kiharcoltak, a második helyet a házigazda csapata tudta mégis meghódítani. Így aztán az országos döntőre a budapesti Újlak utcai iskolások mellett a törökbálinti gárda utazhat majd e hónap végén. A kertvárosis gyerekek produktumával nem csupán felkészítőik, Szloboda Mihály, Csíkné Torday Hargitta és Pappné Tóth Adrienn lehetnek méltán elégedettek, a Baráth Annamária, Baráth Marianna, Bárány Zsolt, Böszörményi Szabolcs, Fenyvesi Evelin, Flaisz Edina, Fődi Ádám, Horváth Marcell, Hugyecz Péter, Kajdocsi Richárd, Kocsi Levente, Kuklis László, Markovics Dóra, Markovics Lili, Nagy Lúcia, Nagy Máté, Rúzsa Eszter, Ságodi Levente, Süveges Bence, Szakál Eszter, Szűcs Máté, Takács Ádám, Tóth Ramóna, Ujvári Dóra, Virág Mariann, Virág Sándor alkotta, bővebb keretre az egész város büszke lehet. VK

Kupagyőztes a Szilády RFC

Kettőből kettő

Második bajnoki mérkőzését is megnyerte a KB Autoteam SE. A Bácsalmás volt az ellenfél, amely súlyos sérülése miatt nem számíthatott a játékosedző, Fenyvesi Évára. A Horváth István Sportcsarnokban megrendezett találkozón végig koncentrálásra késztette a vendégcsapat a halasiakat. A hazaiak uralták a játékot, a vendégeknél az egyszemélyes támadósor, Tumbas Sanela tartotta meccsben a csapatát. Ő egymaga 13 gólt szerzett. Ezzel együtt is magabiztosan nyert az Autoteam, amelyben minden benevezett játékos lehetőséget kapott Virág Erikától. KB Autoteam SE-Bácsalmás 24-15 (13-7). A halasi gólokon Nagy Marianna 6, Agócs Erika 6, Szanyi Alida 4, László Krisztina 2, Makai Katalin 2, Csősz Szilvia 2, Dudás Katalin 1/1, Rácz Fodor Ágota 1. A KB Autoteam vasárnap hazai pályán játszik, 16 órától a Kecel lesz az ellenfél.

Remekül szerepelt a Bács-Kiskun megyei futsal döntőben a Szilády RFC. Vincze Attila vezetésével két csapat szerepelt a rangos tornán. Az A-jelű gárda a csoportkörből nem jutott tovább, de játéka biztató volt.

A B-jelű válogatott simán továbbjutott a csoporttól, majd az elődöntőben is sikeresen vette az akadályt. A döntőben pedig a Kalocsai Méhecskéket verte a csapat 4-1 arányban, ezzel megyei bajnok lett. A győze-

lem azt jelentette, hogy az RFC ott lehet majd az országos elődöntőben. Vincze Attila vezetőedző értékelése szerint Jánoshalma kiváló házigazdának bizonyult, a csapatai pedig jó focit mutattak be. Jel


2015. március 4.

sport 19

zes kocogókat a városban, akik a Kossuth utcán futottak a Hősök ligetéig, majd vissza a Bem és Thúry József utcán, a főtéren át a Sétáló utcáig, voltak, akik többször is megtették a közel másfél kilométeres távot. A legötletesebb jelmezeket külön is díjazták, de a legfőbb cél a mozgás öröme volt. Rajcsány Attila főszervező év közben is készül még néhány hasonló, családokat megmozgató sporteseménnyel és jövőre ismét megszervezik a jelmezes futást, amely várhatóan jótékonysági célokat is fog már szoldi József veterán futó. Molnár- gálni. A szervezésben pedig ismét né Gép Anikó kisfiával, Bazsival számít a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. együttműködésére. futott. Kép-szöveg: Pozsgai Ákos A szemerkélő eső ellenére is sokan rajthoz álltak az elmúlt szom- Sokan ámulva figyelték a jelmebaton az első halasi jelmezes futáson. Rajcsány Attila, a Fuss Halas ötletgazdája és egyik főszervezője maga sem hitte volna, hogy ilyen nagy érdeklődés lesz a felhívásukra. Hangulatos, vidám, sportos program volt.

Vidám jelmezes futás

első alkalommal rendezett futáson a vártnál jóval többen vettek részt. Szombat délután a borongós idő ellenére több mint félszázan álltak rajthoz, az indulás előtt azonban közös zenés bemelegítéssel kezdődött a Közösségek Háza udvarán a jelmezes „bohóckodás”. Kreatív ötletekből nem volt hiány, Superman, Hókuszpók, a törpék réme, a Flintstone családból A szervezők szeretnének hagyo- Frédi és Béni, avagy a két kőkormányt teremteni a halasi jelme- szaki szaki épp úgy rajthoz állt, zes futóversennyel, hiszen már az mint Mikulás ruhában Tabaj-

Szépen csillog az ezüst

Ferenczi Bálint és Nagy-Biblia Vajk Noé mellett a többi sziládys focista is dicséretet érdemel azért a teljesítményért, amelyet a Közép-Magyarországi Pincegazdaság Kupán nyújtottak. A két kapus bekerült a torna válogatottjába, a házigazda Szilády RFC ezüstérmet nyert.

Az U9-es korosztály lépett pályára az első alkalommal kiírt Közép-Magyarországi Pincegazdaság Kupán, amelyet a névadó szponzor mellett a Szilády RFC és a Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület szervezett. A házigazda két csapata mellett bajai, kiskunfélegyházi, kecskeméti, soltvadkerti egyesületek léptek műfűre a Buborékban. Az RFC II egyetlen egyszer botlott a végső nyertes Kecskemét ellen, így a második helyen zárta a kupát. Két halasi fiatal került be a torna válogatottjába. Ferenczi Bálint volt a legjobb kapus, míg NagyBiblia Vajk Noét választották meg a kupa legjobb halasi focistájának. A támogató, névadó Németh László cégvezető az edzőkre is gondolt, ugyanis a szakemberek finom borokkal gazdagodtak. A műfüves szezon még nem ért véget, a hétvégén ismét az U9 tíz csapata szerepel majd az I. MiniCel Kupán. Kép-szöveg: JL

Ex-KNKSE

Múlt héten rendezték a női kézilabda Magyar Kupában a Kecskeméti NKSE-MTK Budapest mérkőzést. Ennek a hírnek látszólag nem kellene szerepelni a halasi sportrovatban. Azonban ha rápillantunk a két csapat összeállítására, akkor megváltozhat a véleményünk. A kecskemétieknél a KNKSE korábbi játékosai közül Scholtz Andrea, Fehér Viktória és Karsai Roberta is pályára lépett. Az MTK-ban Ignácz-Pető Renáta, Barna Éva és Valovics Nóra szerepelt. Ha ezt összerakjuk, egészen jó kis halasi csapatot lehetne kiállítani. Kár, hogy ez már a múlt… A Siófok színeiben Pastrovics Melinda szerepelt bajnoki mérkőzésen, az újabb sikerrel a Balaton partiak esélyesek a legjobb négy közé kerülésre. A siófokiak edzője egyébként Golovin Vlagyimir, aki szintén ült a halasi kispadon.


2015. március 4.

színesben 20

rita asszony ízvarázslata

Néz, mint borjú a pörköltre Borjúpaprikás Hozzávalók: 70 dkg borjúhús, 1 db nagyobb vöröshagyma, 4 evőkanál olaj, 1 evőkanál pirospaprika, 1 db zöldpaprika, 1 db paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, fél mokkáskanál őrölt köménymag, só, cseresznyepaprika-krém, 2 dl tejföl, 1 kiskanál liszt Elkészítés: a finomra vágott hagymát  az olajon megfonnyasztom, majd hozzáadom a húst és kevergetve párolom, amíg kifehéredik. Ezután meghintem a törött paprikával, rárakom a feldarabolt zöldpaprikát, paradicso-

mot, a zúzott fokhagymát és a köménymagot. Sóval és cseresznyepaprikakrémmel ízesítem. Felöntöm vízzel és fedő alatt puhára főzöm. Ha kell, közben az elfőtt vizet pótolom, és amikor megpuhult a hús, a lisztet a tejföllel simára keverem, ezzel sűrítem be a szaftot. Kapros, túrós-tejfölös galuskát készítettem mellé. Egy hét múlva folytatom sorozatom, addig is kellemes időtöltést kívánok mindenkinek a konyhákban! Rita asszony

Fotó: Szőri Attila

A magyar családok egyik kedvence a pörköltek kimeríthetetlen világa. A hölgyeknél általában a csirke a nyerő, az urak viszont szeretnek valami tartalmasabbat fogyasztani. E heti ajánlatom szerintem mindkét nemnél tuti befutó lesz.

XXIX. évf. 10. szám 2015. március 4.  
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you