Page 1

Építési terület Támogatják Büszkék a „szánkózódomb”, a drogmegelőző lehetünk a tilos bemenni! szűrést vállalkozóinkra Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben

Zárva lesznek a nagy üzletek vasárnap? Nem áll le a városközpont felújítása Jótékonykodó halasiak Megható és ünnephez méltó Kiskun gála

2014. december 17. • XXVIII. évfolyam 51-52. szám•Ára: 165 Ft

Nagy volt a Kertváros

fotó: bereczki zsolt

Áldott ünnepeket kívánnak a Halasmédia munkatársai!




köszöntõ

2014. december 17.

„Mindnyájan ismerjük ennek a varázslatos éjnek a különösségét”

Kedves Halasiak! Krúdy Gyula idézetével köszöntöm Önöket őszinte szeretettel! Valamennyiünk számára az egyik legszentebb, legnagyobb ünnep a karácsony. Adventben készülődtünk, hogy magunkban mindent rendbe téve, nyitott lélekkel köszönthessük Jézus születését. Ilyenkor mindannyiunk szívében megszületik egy gyermek. Talán az, akik egykor mi voltunk. Ilyenkor még a legmagányosabb szívben is új remény ébredhet erőt merítve ahhoz, hogy meglássuk a körülöttünk levő emberekben a csodára váró gyermeket. De addig, amíg az ünnepre őszinte lélekkel készülődünk, sok dolgunk van! Számot kell vetni magunkkal, a mögöttünk hagyott esztendővel. Ezekre figyelmeztetett az adventi koszorú gyertyáinak egyre erősödő fénye és a sötétség elmúlása, közeledve a várva várt Szentestéhez. Számadás és várakozás. E két szó jut eszembe advent hátralevő napjaiban, óráiban. Persze gyerekként, természetesen, az ajándékok kötötték le a figyelmemet, vagyis a várakozás. Felnőttként már érzem ennek az ünnep előtti időszaknak a komoly súlyát. Szavakba nem önthető béke költözik az ember szívébe, amikor egy-egy karácsonyfadísz felhelyezése közben átgondolja, hogy hogyan végezte el a rá bízott feladatokat, hogyan látta el azt a szolgálatot, amelyre megbízatást kapott, mi az, amiben hibát követett el, mi az, amit ma már másképp és jobban cselekedne. Mire elkészül a fenyő felékesítésével, addigra újult erővel gondol a következő esztendő feladataira és nézi az ünnepi díszbe öltözött fát és alatta a kis Betlehemet. A Betlehemet, mely felett a csillag ereje hite szerint sohasem gyengül, amelynek fénye erőt ad a mindennapi feladatok megoldásához. A csillag fénye lebegjen valamennyiünk előtt, jelezve: lehetünk fáradtak, letörtek, elesettek, elkeseredettek, de hitetlenek soha. Tudni kell hinni, tudni kell valamihez mindig tartozni, tudni kell valakinek mindig felelni, és ez leginkább a lelkiismeretünk. És ha az év végi számvetéskor el tudunk számolni magunkkal magunknak, akkor rádöbbenünk: nem is olyan szörnyű ez a világ. Rájövünk, hogy az életünkhöz másra is szükségünk van, mint rideg, anyagias dolgokra. Mert ezek önmagukban nem tesznek bennünket boldoggá! Figyeljük csak a gyermekek örömét, lessük meg egy kicsit az ő karácsonyi boldogságukat: az ünnepet kísérő feszült várakozást, ámulatukat, amelylyel a karácsonyfa fényét csodálják; és Szenteste teljesen átadják magukat a pillanatnak! Ebben a hitben és meggyőződésben kívánom minden kiskunhalasi polgárnak, hogy igazi béke és az elmúlt hetekben, napokban tapasztalt összefogás, önzetlen szeretet és egymás iránt tanúsított tettrekészség töltse be lelküket, és újult erővel közösen építsük városunkat 2015-ben is. Fülöp Róbert polgármester

Kedves Olvasóink!

Köszönjük egész éves megtisztelő figyelmüket! Számítunk Önökre 2015-ben is! Áldott, békés ünnepeket, boldog új esztendőt kíván a Halasmédia minden munkatársa! Legközelebb január 7-én, új köntösben jelenik meg a Halasi Tükör.


2014. december 17.

hírek



Tilos a dombon szánkózni!

A Jókai úti volt szemétlerakó területén lévő impozáns, több méter magas domb nem csak a szemnek szép látvány, hanem sokakat arra is csábít, hogy megmásszák. Városi pletykák szerint vannak, akik azt tervezik, hogy, ahogy megérkezik az első komolyabb mennyiségű hó, ott szeretnék kipróbálni az új szánkóikat. Korábban valóban szó volt arról, hogy esetleg szánkódombként is lehetne használni télen ezt a területet, egyelőre azonban erre nincs lehetőség. Annál is inkább, mert a múlt év tavaszán elkezdődött rekultivációs munkálatok még nem értek véget, vagyis a területen jelenleg is folynak az építési munkálatok. A városháza arra figyelmeztet mindenkit, hogy a területre illetéktelen személyeknek belépni tilos.

Annál is inkább, mert a területen több veszélyes bányató és más gödrök találhatók. A helyenként iszapos földszerkezet komoly veszélyeket rejt, így az esetleges balesetek elkerülése végett nyomaté-

kosan felhívják mindenki figyelmét arra, hogy az építési területre F Gál István, az év menedzsere ne menjenek. A terület szalaggal egyébként is el van kerítve és tiltó táblák figyelmeztetnek. Kép-szöveg: P. Á.

Átvilágítják a halasi önkormányzatot is A számvevők az elmúlt hetekben kezdték meg az önkormányzat teljes körű átvilágítását. Az ellenőrzés célja pénzügyi és vagyoni helyzetének feltárása. Az ÁSZ ellenőrei vizsgálják, hogy szabályszerűen gazdálkodik-e az önkormányzat a rábízott vagyonnal, átvilágítják a költségvetési tervezését, hogy az önkormányzat milyen intézkedéseket hozott a pénzügyi egyensúly megteremtésére, valamint, hogy miként ellenőrzi a különböző önkormányzati gazdasági, pénzügyi folyamatokat, hogyan kéri számon az önkormányzati erőforrásokkal való szabályszerű és hatékony gazdálkodást. A számveHárom város, köztük Kiskunhalasi önkormányzatának pénz- vőknek az ellenőrzésről szóló munkaügyeit és vagyongazdálkodásának szabályszerűségét kezdte anyagukat legkésőbb 2015. február meg vizsgálni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) – közölte Balog- elejéig kell elkészíteniük. Kép-szöveg: P. Á. né Dakó Eszter az ellenőrzést végző munkacsoport vezetője.

Fotó: kecskemeti-hirhatar.hu

A városban terjedő híresztelésekkel ellentétben a mostani téli szezonban még nem szabad szánkózni a Jókai úti szemétdombon. A hozzá tartozó területen jelenleg is építési munkálatok folynak, oda illetékteleneknek belépni nem szabad.

Büszkék lehetünk vállalkozóinkra

A megyei ipari és kereskedelmi kamara két vállalkozói díja is Kiskunhalasra került. Az év menedzsere a Kamintherm Kft. ügyvezetője, Gál István lett, míg az év kereskedője kitüntetést a Jenei Trade Kft. érdemelte ki. A két díjazott azt mondja, az elismerés mögött az ügyfelek, a vásárlók elégedettsége és a lelkiismeretes munka van. Kecskeméten, ünnepélyes keretek között zárta a 2014-es esztendőt a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Szokás, hogy ilyenkor átadják a szervezet kitüntetéseit az arra méltó vállalkozásoknak, üzletembereknek. Idén két díj is Kiskunhalasra került. Az év menedzsere elismerést a Kamintherm Kft. ügyvezetője, Gál István érdemelte ki. A cég 1992. óta működik, nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi piacon is elismertséget vívott ki magának. – Akkor tudtam meg, hogy talán kapok valamit, amikor előzetesen értesítettek az ünnepségről. Azt nem sejtettem, hogy milyen elismeréssel tisztelik meg én és a cégünk munkáját. Nagy örömmel fogadtam, amikor kiderült, hogy az év menedzsere díj lett az enyém. Hogy minek köszönhető ez? Igyekszem mindenütt ott lenni, megismerni mindent, ami a cég működésével kapcsolatosan fontos lehet. Úgy gondolom, ez egy szép elismerése annak, hogy a Kamintherm Kft. és én is jó úton járunk – fogalmazott az év menedzsere.

Az év kereskedője díjat a halasi Jenei Trade Kft.-nek ítélte oda a megyei kamara. Jenei György ügyvezető szerint ez komoly elismerése a vállalkozásnak. – Nagyon megtisztelő ez a cím, megmondom őszintén, számomra és kollégáim számára is nagy meglepetés volt, amikor kiderült, miénk lett ez a díj. Azt gondolom, e mögött vevői elégedettség is van. Nálunk nagyon fontos, hogy aki bejön hozzánk, rövid időn belül kiszolgáljuk és rögtön szakmai segítséget adjunk neki. Fő szempontunk a vevőcentrikusság, ezt a kollégáim is nagyon jól tudják. A díj azt mutatja, hogy a vásárlóink elégedettek velünk. Büszke vagyok erre a kitüntetésre – nyilatkozta a Tükör érdeklődésére Jenei György ügyvezető. Az ünnepségen még két halasi részesült elismerésben. A megyei kamara elnökének dicsérő oklevelét vehette át Fehér Károlyné iparművész és Kovácsné Uricska Erzsébet ügyfélszolgálati munkatárs is. Jáger L.




prevenció

2014. december 17.

Élénk politikai vitát váltott ki az elmúlt héten, hogy évente kötelező drogvizsgálat alá vetné a 12–18 év közöttieket, a választott politikusokat és az újságírókat Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester. A javaslatot élesen bírálják az ellenzéki pártok, pedig, mint arról a HVG beszámolt, a kiskunhalasi református gimnáziumban több mint tíz éve működik problémamentesen egy szűrőrendszer a diákok drogvizsgálatára. Nemcsak az iskola állítja, hanem a diákok is egybehangzóan nyilatkoztak arról, hogy elfogadják, sőt minden hazai középiskolában kötelezővé tennék a náluk alkalmazott drogtesztet. Közel másfél évtizede végeznek drogtesztet a diákok körében a Szilády Áron Református Gimnáziumban. A rendszer bevezetésekor voltak ugyan gondok a halasi intézményben is, a vitatott részekben bevezetett korrigálásoknak

nyi Ágnes szerint ez nagyon fontos a bizalom szempontjából. Meglepő, de a diákok több mint kilencven százaléka elfogadja, és önként vesz részt a szúrópróbaszerű szűréseken és még meglepőbb, hogy volt olyan gyerek, aki

A diákok és a szülők is támogatják A drogszűrés visszatartó erővel hat, megelőzheti a tragédiát

köszönhetően mára sok más középiskola számára is követendő megelőző mintaprogrammá vált. Az iskolában évente 200 ezer forintba kerül a heti 4-5 szúrópróbaszerű ellenőrzés, amit a szervezet az adófelajánlásokból és más támogatásokból finanszíroz, tehát nem kell érte fizetni. A 14 éven felüli diákoknak kínálják fel a lehetőséget, de a szűrőprogramban való részvételhez a gyerekek beleegyezésén kívül a szüleik hozzájáruló nyilatkozata is szükséges. – A diákok nem érzik felesleges vegzálásnak a szúrópróbaszerű drogvizsgálatot, és nem érzik úgy, hogy a személyiségi jogaik csorbulnának – mondja Csányi Ágnes, az iskolát támogató, de attól függetlenül működő Kiskunhalasi Drogmetnes Ifjúságért Egyesület szakmai vezetője, a drogteszt egyik kidolgozója, aki egyben az iskola ifjúságvédelmi felelőse is. – A programban való részvétel önkéntes alapon működik, vagyis a gyerekek és a szülők hozzájárulása is szükséges, a diákok csak így érezhetik segítségnek, nem pedig büntetésnek – hangsúlyozta a szakember, aki azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy maga a vizsgálat titkos, az eredményeket csak a szűrést végző néhány egyesületi szakember ismeri és a diák, a kapott információk az iskola elõl is el vannak zárva. Csá-

F Varga Judit egy átbulizott hétvége után maga kérte a drogtesztet, mert furcsán érezte magát, és attól tartott, hogy esetleg valamit belekeverhettek az italába. A diákok közül vannak, akik már többször is részt vettek a szűrésen. Czikó Renáta elmondása szerint egyáltalán nem megalázó a folyamat. – A drogteszt során a gyerekeknek senki előtt nem kell levetkőzniük, és vizeletmintát produkálniuk. A diákokkal a mintaadás előtt egy szakember beszélget, ami rendszerint igen jó hangulatú, majd ezt követően megy a diák a mosdóba, ahol rajta kívül senki sincs a vizeletminta adásakor. Hamis az a híresztelés, hogy a diákok megalázó eljárásnak lennének kitéve – mondta a Halasmédia érdeklődésére a gimnazista lány. Hasonlóképpen nyilatkozott Csúzdi László, a gimnázium diákönkormányzatának elnöke is, aki a tanulók többségének vélemé-

nyével egyetértve elképzelhetőnek tartaná, hogy az ország többi középiskolájában is bevezessék ezt a szűrőprogramot. – Az ismeretségi körömben már volt drogos fiatal, elkeserítő volt látni a külső változást, amin keresztülment, véleményem szerint az iskolánkban alkalmazott drogteszttel megelőzhető lenne, hogy hasonló helyzetbe kerüljenek a fiatalok – fogalmazott. – Fontos, hogy a gyerekek és a szülők felé tudjuk kommunikálni, hogy nálunk ez a védelmi rendszer működik, megtaláltunk

F Csányi Ágnes

egy olyan megoldást, ami segíti a családokat ebben a nehéz problémában is. Nem dugtuk a fejünket a homokba. A program attól is eredményes, hogy mindezt úgy tudjuk megoldani, hogy a problé-

mát nem nagyítjuk fel, de mégis egy megoldást kínálunk mindenkinek – mutatott rá Varga Judit gimnáziumigazgató. A Kiskunhalasi Drogmetnes Ifjúságért Egyesület szakembere szerint szívesen átadják a tapasztalataikat másoknak is, évente több iskola is érdeklődik náluk azzal, hogy átvennék a rendszerüket. – Ha bármi gond lenne az iskolában alkalmazott drogteszttel, az már az elmúlt tíz év alatt kiderült volna – összegezte a tapasztalatokat Csányi Ágnes. Kép-szöveg: P. Á.

Csatlakoztak az akcióhoz A Kiskunhalasi Állatvédő Egyesület is kivette részét a karácsony előtti jótékonyságból. Mint megtudtuk: csatlakoztak a Csillagszóró és a Cipősdoboz-akcióhoz, a gyepmesteri telep kutyáinak tápot vittek. A Gyermekjóléti Szolgálat Cipősdoboz-akciójához 15 pakkal járultak hozzá a halasi állatvédők. A csomagokba írószer is került, ezt az egyik helyi papírbolt biztosította. Jutott az

adományokból a Bernáth Lajos Kollégium diákjainak is, a Fidelitás halasi szervezetéhez eljuttatott állatvédő adományban tisztasági felszerelések és játékok voltak. Egy mázsányi

száraz tápot adtak át a halasi állatvédők a helyi gyepmesteri telepnek a napokban. Az állateledel megvásárlásához a civil szervezet tagsága adta össze a pénzt. Egy vállalkozó pedig kedvezményes áron biztosította a tápot. Rémánné Halmos Éva lapunkon keresztül szeretné megköszönni az adományozóknak, illetve a tagságnak a segítségét. jel


2014. december 17.

Fotó: Supka Éva

Jövõre megváltozik az eddigi fizetős parkolási rend Kiskunhalas belvárosában. Január elsejétől két óra időtartamig ingyen lehet parkolni a belváros táblával kijelölt korlátozott övezeteiben. Aki azonban a megadott két órán túl várakozik, a KRESZ szabályai szerint bírságolható, a közterület-felügyelők ellenőrzik majd a szabályos parkolást.

Januártól bevezetik Új parkolási rend lesz Kiskunhalason

A városvezetői sajtótájékoztatón mutatta be Farkas Dániel alpolgármester a január elsejétől használható parkolóórás kártyát, amely a táblákkal és matricákkal jelölt üzletekben lesz kapható. A parkolóórát a gépjárművek belsejében, a szélvédő mögött, látható módon kell majd elhelyezni. Az órán be kell állítani az érkezés időpontját, és a parkolás megkezdésének időpontjától számított 2 órán keresztül lehet majd ingyen parkolni a belvárosi parkolózónákban kijelölt helyeken. Közterület-felügyelők ellenőrzik majd a parkolás idejének betartását, aki túllépi a kétórás időkeretet, azt bírságolni fogják. A január azonban még átmeneti időszak lesz az

új rendszerre való átállásban, ez idő alatt a gépkocsitulajdonosok meg tudják vásárolni a kijelölt üzletekben a parkoláshoz szükséges órás parkolókártyát, ebben a hónapban csak figyelmeztetni fognak az ellenőrök. A korlátozott parkolási övezethez tartozik majd a Bethlen Gábor tér, a Hősök tere, a református templom melletti parkoló, a Május 1. tértől a Semmelweis-kórház felé vezető út melletti párhuzamos parkolók, a Thúry József utca, a Városháza utca, valamint a Jósika utca. Kettő óránál tovább az Eötvös utcai, a piac melletti és a Kossuth utcán található parkolókban lehet várakozni – hangzott el a városházi sajtótájékoztatón. P. Á.

A félezret közelíti az adósok száma városunkban A kétszázat is meghaladja azoknak a magánszemélyeknek a száma, akik a halasi önkormányzat adóslistáján szerepelnek. És közel ugyanennyi vállalkozás is felkerült az adósok listájára, több százmillió forinttal tartoznak az önkormányzatnak. A folyamatosan frissülő adóslista a város hivatalos honlapján érhető el, e szerint a legnagyobb adótartozást felhalmozó magánszemély 3,5 millió forinttal, míg a vállalkozások közül 41 millió forinttal tartozik a városnak. A 2003 évi adótörvény 2013-as módosítá-

sa óta van lehetősége a jegyzőnek, az önkormányzat adóhatóságaként arra, hogy a helyi adó és gépjárműadó vonatkozásában vállalkozások esetében a százezer, magánszemélyek esetében pedig az ötvenezer forintot elérő, 90 napon túl folyamatosan fennálló adótartozással rendelkezők nevét és lakhelyét, illetve székhelyét közzétegye. A folyamatosan frissülő listából törlik azokat, akik időközben törlesztették fennálló adótartozásukat és ezt az adóhatóságnak igazolják. P. Á.

Tíz halasi cég és egyéni vállalkozó is szerepel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Pozitív Listáján. A NFH 2011-ben vezette be a vállalkozások úgynevezett pozitív listáját, amelyre az elmúlt években is szép számmal kerültek fel halasiak. A cégek az árfelszámítással, jótállással-szavatossággal, idegenforgalmi ellenőrzéssel kapcsolatban tartott ellenőrzések során szerepeltek jól.

Már futnak a Halas környéki utakon is az új VOLVO autóbuszok. Az elöregedett, sokszor közel húszéves járműveket cseréli korszerű járművekre a DAKK Zrt., amelybe idén olvadt be a Kunság Volán.

lomba a DAKK Zrt., ebből 16 fut majd a Kunság Volán szolgáltatási területén. Az első VOLVO járat a Kecel-Tompa-Kelebia vonalon közlekedik, az új buszok ára egyenként közel 70 millió forint-



Pozitív listás halasi üzletek

Új buszok a Kunság Volánnál

A cég kiskunhalasi telephelyére az elmúlt hetekben érkezett meg az első VOLVO 8900-as típusú busz és hamarosan még kettő járgány érkezik. A légkondicionált, alacsony küszöbbel kialakított járművek jóval halkabbak elődeiknél, a belső terük kialakítása is a korábbiaknál jóval kényelmesebb utazást biztosít. Összesen 52 darabot állít forga-

közérdekû

ba kerül. Az utasok is örömmel fogadták az új buszt, többek szerint ráfért már a gépparkra az újítás, úgy gondolják, volna még néhány kiváltásra okot adó autóbusz. Kép-szöveg: P. Á.

A fogyasztóvédelmi hatóság pozitív listáján jelenleg is tíz halasi cég és egyéni vállalkozó szerepel. Vannak köztük olyanok is, akik nem először érdemelték ki ezt. A pozitív listára azok a kereskedelmi és vendéglátóipari cégek kerülhetnek fel, akiknél három országos vizsgálati program során sem talált semmilyen rendellenességet a fogyasztóvédelmi hatóság, a megelőző egy évben pedig nem alkalmaztak velük szemben szankciót, illetve nem volt megalapozott panasz ellenük. A kiskunhalasi Charles Vögele Hungary Kft., DM Kft., Farkas Gyula és Társa Ker. Kft., Gömöri Szilvia egyéni vállalkozó, Kik Textil és Non-Food Kft., Magyar Posta Zrt., Marti Cipőbolt, Müller Drogéria Magyarország Bt., Nagyapáti Béláné egyéni vállalkozó, Szentirmai Péter egyéni vállalkozó kapta meg az NFH pozitív minősítését. A lista folyamatosan bővül.

A pozitív listán szereplők az árfelszámítással, jótállással-szavatossággal, idegenforgalmi ellenőrzéssel kapcsolatban tartott ellenőrzések során szerepeltek jól. A lajtstromra vételről hatósági okmányt is kaptak, s azt az üzletben, vendéglőben kifüggeszthetik. Az igazolást elnyerő cégek a pozitív listára való felkerüléssel ugyanakkor vállalták az esetleges utóellenőrzést is, ezzel együtt azt, hogy amennyiben egy újbóli ellenőrzés során a hatóság jogsértést tár fel, az üzletben kifüggesztett dokumentumot haladéktalanul el kell távolítani és a hatóság honlapjáról is törlik az adott vállalkozást. A vállalkozások mindemellett tudomásul veszik, hogy a pozitív minősítéssel rendelkezőkkel szemben bejelentett panaszokat a hatóság soron kívül kivizsgálja. P. Á.




hírek

2014. december 17.

Hatmillió kilónyi szemét Halasról Ünnepek idején szünetel

Közel hatmillió kilónyi, azaz hatezer tonnányi szemetet termelt idén decemberig Kiskunhalas, legalábbis ez derült ki a két hulladékszállító cég jelentéséből. Azért is rendhagyó a képviselők elé kerülő előterjesztés, mert az évközi szolgáltatóváltás miatt két társaság is készített beszámolót. Kiderült az is, hogy több száz ügyféllel szemben voltak kénytelenek behajtási eljárást indítani, mert azok nem fizettek.

Mint emlékezetes, a nyár folyamán szolgáltatóváltás történt a szemétszállításban, ezért a képviselő-testület elé két beszámoló is került. Ezeket végigböngészve kiderül, hogy az első hat hónapban 2,89 millió kilónyi (2890 tonna) hulladékot termelt Kiskunhalas, míg a következő időszakban ez a mennyiség 3,3 millió kiló (3300 tonna) volt. A város összesen hatmillió kilónyi szeméttel terhelte meg a regionális lerakót. Ami

a szelektív gyűjtést illeti, papírból 56,5 tonnát, műanyagból 44 tonnát, míg üvegből 41 tonnát szállítottak el. Mindkét szolgáltatónak problémát okoztak azok az ügyfelek, akik szüneteltetik a szolgáltatást. Ezek száma idén decemberre elérte az ezerötszázat. A Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft.,

amely idén június végéig szállította el a szemetet, azt is megemlítette a tájékoztatójában, hogy több tízmillió forintos kintlévősége van azok miatt, akik rendszeresen nem fizettek. Éppen emiatt kellett több száz behajtási eljárást indítani a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál. Kép-szöveg: Jáger L.

Jövő hét keddig tovább folytatódnak a munkálatok a városházán és a rekonstrukcióval érintett belvárosi részeken. Ezt követően az ünnepek idejére szünetelni fog a felújítás, a karácsony előtti csúcsforgalom miatt azonban addig is egyre több szakaszt adnak át a gyalogos forgalomnak. Jól halad a Május 1. tértől vezető kerékpárút építése, a piac előtti térfelújítás hamarosan befejeződik, és már a főtéren is használhatják a gyalogosok az új díszkővel kirakott járda egy részét. Jelenleg a földmunkák, a tereprendezés folyik a leendő pávás szökőkút

helyén, ahonnan egy fát is át kellett ültetni gyökerestől. Közben egyre több külső nyílászárót festenek át, illetve cserélnek ki a városháza külső homlokzatán is. Az ablakok jó része egyelőre csak új festést kap, de a hétfői városvezetői sajtótájékoztatón elhangzottak szerint egy pótköltségvetést készít az önkormányzat arra vonatkozóan, hogy még a mostani rekonstrukciós munkálatok keretében további nyílászárókat tudjanak teljesen újra cserélni. A kivitelezési munkálatokat végző cégek dolgozói jövő hét keddtõl szüneteltetik a munkát, de csak az ünnepek idejére. A jövő év első napjaitól folytatódnak a felújítási munkálatok. Kép-szöveg: P. Á.

Elkészült a csatornahálózat, épül a szennyvíztisztító-telep Kisszálláson Kisszállás egyik legnagyobb léptékű és legfontosabb beruházása fontos mérföldkövéhez érkezett: elkészült a belterületi csatornahálózat, épül a szennyvíztisztító-telep a település határában, és elindultak a lakossági rákötések a faluban. Ünnepélyes projektnyitó rendezvény és sajtótájékoztató keretében indult útjára 2013 novemberében a „Kisszállás szennyvíztisztítása és csatornázása” című beruházás kivitelezési szakasza. 2014 márciusában vette kezdetét a munka a település utcáin. A szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését, valamint a szennyvíztisztító-telep megépítését és a kivitelezési munkálatokat két vállalkozás, az AQUAPROFIT Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt., valamint a Közmű-Alagút Magas- és Mélyépítő Zrt. közösen – konzorciumi formában – végzi el a településen. A mérnöki konzorcium – az Innober–Wave Kft. és a Kömi Kft. – szakemberei rendsze-

res kooperációk keretében egyeztetnek a kivitelezőkkel, a beruházóval, a projektmenedzsmenttel és a közreműködő szolgáltatókkal a projekt ütemterv szerinti megvalósításának érdekében. A projektmenedzsment konzorcium – az AquaGroup Tanácsadási és Fejlesztési Kft. és az OTP Hungaro-Projekt Kft. –, valamint az önkormányzat benyújtotta a támogatási ráta emelése iránti kérelmét, amely sikeres volt. Ezáltal a közel 1,3 milliárd forintos fejlesztés 95%-os támogatási intenzitással

valósulhat meg Kisszálláson európai uniós és hazai forrásból. A községben közel 18 km hosszú gravitációs rendszerű hálózat került kiépítésre, négy átemelő szivattyúval, az összegyűjtött szennyvíz tisztítása egy eleveniszapos szennyvíztisztítóműben történik majd. Időközben a helyreállítási munkálatok is lezajlottak: a falu két leghosszabb utcájában az útburkolat alatt került lefektetésre a gerincvezeték, ez a két utca nemrégiben – teljes útburkolattal – megújításra került.

Kispál István, Kisszállás község polgármestere hangsúlyozta: „Ez a beruházás településünk életében kiemelten fontos, hiszen a környezetvédelmi szempontok alapján beláthatjuk, hogy a szikkasztásos aknáinkkal folyamatosan szennyezzük az altalajunkat, a talajvizünket, mely bizony egészségügyi problémákat is felvethet hosszú távon. Fontos kiemelni, hogy 2003. január 1-jétől kötelező közszolgáltatásként működhet a szennyvíz elszállítása. Azt gondolom, a zárt aknás, tengelyen történő elszállításos megoldás anya-

gi terheit a lakosságunk nem bírná el, mi pedig nem tudnánk eleget tenni a törvényi előírásoknak. Bízunk abban, hogy ezzel a beruházással, jövőbeni fejlesztéseinkkel, az 55-ös út megújításával településünk is bekapcsolódik a gazdasági vérkeringésbe, és a befektetők, betelepülő vállalkozások számára is vonzóbb lesz az, ha kiépített infrastruktúrával fogadhatjuk őket itt, Kisszálláson.” A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósulhat meg.


2014. december 17.

zárva



Vasárnapi boltzár, ahogy a halasiak látják Lapzártánk idején tárgyal a kormány a nagyobb üzletek zárva tartását elrendelő vasárnapi pihenőnap bevezetésérõl, illetve a dohányipar jövő évi különadójáról, és a trafiktörvény módosításáról is szavaznak a honatyák. Rendkívüli ülést kezdeményezett a kormány a fenti kérdésekben, melyek körül meglehetősen élénk a társadalmi vita. Hetek óta tart az össznépi találgatás, vajon tényleg célba ér-e a KDNP kezdeményezése, és vasárnap zárva lesznek-e az üzletek. Az általunk megkérdezett halasiak eltérő módon vélekednek a kérdésről. Van, aki azt mondja: inkább a családoké legyen a vasárnap, ne pedig a plázázásé. Aztán volt olyan vélemény is, hogy jelenleg vannak ennél fontosabb ügyek is, amiben döntést kellene hozni. Mindenesetre a kérdés mindenkit foglalkoztat így vagy úgy. A pultok mögött állók véleménye egyértelmű, több kereskedelmi hálózat vezetője is a zárva tartás mellett érvelt. – Az én véleményem egészen egyértelmű, igenis legyenek zárva az üzletek – fogalmazott érdeklődésünkre Tamás. A nyugdíjas férfi azt mondja, a vasárnap legyen a családoké – Én abban a világban nőttem fel, amikor minden üzlet zárva volt. A vendéglátóhelyek, a virágboltok voltak kivételek, meg talán egy-két édességbolt! Persze karácsony előtti hétvégéken lehetett vásárolni. Arra is emlékszem, hogy szombaton délután egykor becsuktak a boltok és legközelebb hétfőn reggel nyitottak ki – tette hozzá Tamás. Azt is megfogalmazta, hogy a családtagoknak egymással kellene foglalkozni, beszélgetniük kellene, a plázázás nem lehet életcél. Szükség van Volt, aki viszont úgy érvelt, hogy hét közben sokat dolgozik, ha valami kell, mondjuk, a gyermekének, akkor azt a hétvégén tudja megvásárolni. – Csak egy dolgot mondok erre. A lányom délután négyig isko-

lában van, aztán edzésre jár. Este hatnál előbb nem ér haza. Szombat délelőtt is van neki elfoglaltsága. Ha kell neki egy cipő, egy ruha, mikor vegyük meg? – tette fel a kérdést nekünk egy anyuka. Azt mondja, ők nem azért járnak vasárnap a bevásárlóközpontba vagy éppen a ruházati boltba, hogy eltöltsék az időt. Ha hiányzik valami István és felesége, Erzsébet is gyakorlati példát hozott fel érvként. – Most nem azért szaladtunk ki a hipermarketbe, mert nincs más dolgunk. Főztük az ebédet, és hiányzott egy fontos alapanyag. Ha a bolt vasárnap zárva lesz, akkor a jövőben ez a lehetőség kimarad – mondta a családapa. Ennyire fontos Irén viszont azoknak a táborát gyarapította, aki egyetért a KDNP-s javaslattal. – Igenis a vasárnap legyen a családoké. A lányom a kereskedelemben dolgozik, tudom, hogy mennyi hétvégéje telik el munkával. Remélem, hogy a kezdeményezést elfogadják és a jövőben több időt tölthet majd a szeretteivel – mondta érdeklődésünkre. A neve elhallgatását kérő fér-

fi viszont markáns véleményt tottak vasárnapi munkavégzését nap, valamint a jelenleginél mamondott. kössék önkéntes nyilatkozattétel- gasabb bérkiegészítés is. – Tényleg most ez a legfonto- hez, és ezért járjon plusz pihenőKép-szöveg: Jáger Levente sabb? Közeleg a karácsony, vannak bajok Halason, az országban is, inkább azokkal kellene törődni – szólt a kérdésünkre feltett válasz. Vasárnapi vásárlók Több kutatási adat is fellelhető a világhálón a témával kapcsolatban. Egy 2007-es felmérés szerint a megkérdezettek 57 százaléka nem tartotta jónak a kötelező zárva tartást. 2011-es adatokból pedig az derült ki, hogy a magyarok 48 százaléka, mintegy 1,8 millió család vasárnap is vásárol. Budapesten és a megyeszékhelyeken ez az arány ötven, míg vidéken és a falvakban negyven százalék. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) szerint korlátozni és nem ösztönözni kell a vasárnapi munkavégzést. Ez azt is jelenti, hogy az érdekképviselet nem ért egyet a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) javaslatával, amely szerint a foglalkozta-




adakozó

2014. december 17. Még lapzártánk idején is tart a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat Cipősdoboz, valamint a Fidelitas jótékonysági Csillagszóró akciója. Mint megtudtuk: több száz családnak, gyermeknek tudnak örömteli pillanatokat szerezni az elkövetkező napokban.

Adott, aki adhatott…

Csillagszóró

Madarak és emberek

Nagy fába vágták a fejszéjüket a Zöld Közösségért Természetvédő Egyesület tagjai. Az elkövetkező hónapokban a város több forgalmas pontján helyeznek majd el saját kezükkel készített madáretetőket. Az elsődleges cél természetesen a kis szárnyas élőlények védelme, azonban az akcióval szeretnék az emberek figyelmét felhívni környezetünk védelmének fontosságára. A lelkes csapat nagy gondossággal illesztette egymáshoz az etető alkotóele-

meit, még a nádtető készítését is elsajátították. – Mivel még gyerekcipőben jár a kezdeményezés, egyelőre csak mi készítünk etetőket, ám bízunk abban, hogy idővel sok halasi és környékbeli ember csatlakozik majd hozzánk. Itt a tél, a kismadaraknak szükségük van élelemre, ezért fontos lenne, hogy minél több helyen legyenek ilyen eleségpontok városszerte – nyilatkozta a Kiss Tamás, az egyesület tagja. Kép-szöveg: Szőri Attila

A Fidelitas Kiskunhalasi Szervezetének évek óta megszokott, Csillagszóró nevet viselő jótékonysági akciója sikeres volt. Szilágyi Pál lapzártánk idején azt mondta, hogy még a héten megtörténik a beérkezett adományok válogatása. A szervezet ezúttal is a kórház gyermekosztályát, valamint a Bernáth Lajos Kollégium lakóit célozta meg. Megtudtuk, hogy a felajánlások nyomán zsákszámra érkeztek ruhák, könyvek, játékok és tisztálkodószerek. Magánszemélyek, vállalkozók is bekapcsolódtak a gyűjtésbe – kaptuk a tájékoztatást. A Kiskunhalas Ifjúságáért Egyesület a városi sportcsarnokban rendez nagyszabású ünnepi programot mintegy 250 hátrányos helyzetben élő gyermek részére. A Lyra

F Jaksa Mariann és dr. Csala Mónika is adakoztak együttes műsora mellett ugrálóvár, kézműves sarok és egy ugrálókötél-bajnok bemutatója is színesíti a programokat. A rendezvény fénypontja természetesen a gyerekek ajándékozása lesz. Gyűjtöttek, ajándékoznak A Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat Cipősdoboz-akciója is megmozgatta az adakozókat. Lapzártánk idején 208 becsomagolt ajándék várt kiosztásra, 20-25 olyan pakk van, amely még doboz-

ban van. Mester Sándortól megtudtuk, hogy még legalább 30 csomagra van konkrét ígéretük. Érkezett játék, ruhanemű, könyv, testápoló, fogkrém, szaloncukor és csoki Mikulás is. Vannak olyan ajándékok, amelyeket az Átlós utcai óvoda, illetve a Családok Átmeneti Otthona kap majd meg. A tájékoztatóból kiderült, hogy folyamatosan szortírozzák a beérkezett ajándékokat a szolgálat munkatársai. A csomagokat a héten kezdik el kiosztani a rászoruló családok részére. JL

A Borotai Takarékszövetkezet közleménye 2014. december 12. A legbiztonságosabb hi- elhelyezett megtakarítások hatóbban és biztonságosabban telintézetek között a Bo- gyakorlatilag 100 százalé- működő betétvédelmi közösrotai Takarékszövetkezet. kos védelmet élveznek. ség létrejöttét átfogó vizsgálatsorozat előzte meg. Ennek célHáromszáz milliárd forintnyi A szektor központi bank- ja a szektor átvizsgálása, a tőke védi a takarék betéteseit ja, a TakarékBank Zrt. dönté- múltból örökölt problémák se alapján december 5-én orvoslása, a szabálytalanul A Borotai Takarékszövet- 115 szövetkezeti hitelinté- működő hitelintézetek kikezet tagja lett Magyaror- zet, köztük a Borotai Taka- szűrése volt. Ez az átmeneszág legbiztonságosab- rékszövetkezet részvételé- ti időszak most lezárult: a ban és legátláthatóbban vel teljes körűen kiépült a garanciaközösséghez csatlakoműködő hitelintéze- takarékszövetkezetek ga- zott intézmények egytől egyig ti rendszerének, a Taka- ranciaközössége. A döntés megfeleltek a vizsgálat szirékszövetkezetek Garan- értelmében a Takarékbank, a gorú követelményrendszeciaközösségének. Az erről Szövetkezeti Hitelintézetek In- rének, transzparens és biztonszóló oklevelet Orbán Vik- tegrációs Szervezete (SZHISZ) ságos működésük folyamatos tor miniszterelnök jelen- és a takarékszövetkezeti szek- fenntartása érdekében a jövőlétében december 10-én tor összes tagja – 115 szövet- ben egységes kockázatkezelési Budapesten vette át Jacsó kezeti hitelintézet – ezentúl szabályzatokat alkalmaznak. Lászlóné, a takarékszövet- egyetemlegesen felelnek egykezet vezetője. Az új be- más kötelezettségeiért. A garanciaközösség létretétvédelmi közösségben a jöttével a Borotai Takaréktakarékszövetkezeteknél Az új, minden eddiginél átlát- szövetkezet betéteseinek

megtakarításai mostantól gyakorlatilag 100 százalékos biztonságban vannak. Ennek anyagi fedezetét az is biztosítja, hogy az állam tavaly 136 milliárd forinttal növelte meg a szövetkezeti hitelintézetek szavatoló tőkéjét és létrehozta a szövetkezeti hitelintézetek új Tőkefedezeti Alapját. Az új rendszerben az integráció egésze, illetve minden egyes, a garanciaközösséghez csatlakozó takarék mögött tehát egységesen közel 300 milliárd forintnyi tőke áll. A garanciaközösség kiépítése mindemellett kulcsfontosságú feltétele a szövetkezeti hitelintézetek egységes piaci fellépésének, piaci bővülésének, mivel lehetővé teszi a szektorban lé-

vő tőkének a jelenleginél jóval hatékonyabb, csoport szintű felhasználását. A takarékszövetkezetek így a jövőben képesek lesznek nagyobb vállalatok, önkormányzatok és projektek hitelezésére is. Az új, hatékony működési modell révén az ország egyik legbiztonságosabb, legnagyobb hálózatával és piaci részesedésével rendelkező pénzügyi szolgáltatója jöhet létre.


2014. december 17.

szépítõ



Halasi adventen

nyaikat, így sok szép csomag került a fa alá itt is. A Baba-mama klub és az önkormányzat is öszszefogott, és a város karácsonyfája alá helyezték adományaikat, melyeket a Családsegítő Intézettel együttműködve juttatunk el a rászorulóknak. Az adventi vásár is ezen a napon nyílt városunkban, ahol ajándéktárgyakat, kézműves alkotásokat, meleg holmikat és nem utolsó sorban finom forralt bort és sülteket is lehet vásárolni. S ha már a vásárban nézelődünk, semmiképp sem hagyható ki a Betlehem megtekintése, mely első alkalommal került megépítésre városunkban. A volt Gyűjtemények Házának kapubeállójában látható az installáció, amelynél eddig is sokan álltak meg és készítettek emlékként fotókat. December 23-ig a vásár mellett minden este vidám, zenés programokkal várják a Közösségek Házában a halasiakat. Vadkerti Mónika

fotók: pozsgai ákos

A halasi adventi napok nyitórendezvényei a város karácsonyfájának ünnepi fénybeborulásával kezdődtek. Az, hogy a Kossuth utcai nagyparkolóban állhat a város fája, igazi összefogás eredménye. A fenyő, a beszállítás, a kehelyfúrás mind-mind felajánlásként érkezett a szervező Halasi Média és Kultúra Kft.-hez. A város karácsonyfája attól különleges és egyedi, hogy a kis iskolás és óvodás gyermekek készítették rá a díszeket, az ő kezeik munkáit dicsérik a szebbnél szebb alkotások. Az ünnepi fénybeborulást sokan fogadták visszaszámlálással és tapssal, előtte azonban Fülöp Róbert polgármester mondta el ünnepi gondolatait. Az egyházak képviselői is jelen voltak az eseményen, így Berki József katolikus káplán, dr. Bödecs Pál református főtiszteletes, valamint az evangélikus egyház részéről Honti Irén mondott áldást és köszöntötte a résztvevőket. Sokan hozták ide a cipősdoboz-adomá-

Megmenekült a félévszázados tiszafa

Nem mindennapi látványosságban lehetett részük azoknak, akik csütörtök délután a városközpontban jártak, egy tiszafát ültettek át új helyére. A fa a jelenlegi helyén útban volt a főtéri rekonstrukciós munkálatok miatt, ezért volt szükség az átköltöztetésre. A tiszafa egyes fajtái akár kétezer évig is élnek, több más országhoz hasonlóan Magyarországon is védett növény, a halasi főkertész éppen ezért nem engedte a fa kivágását.

Nem kis logisztikai feladat volt a fa gyökerestől való kiszedése, elszállítása és újraültetése. Matos Andrea városi főkertész szerint a műveletet pontosan meg kellett tervezni,

de még így sem biztos a siker. Mindenesetre bízik abban, hogy a fa életképes lesz az új helyén is. Csütörtök délután egy markolóval ásták körbe a fát, kézi szerszámokkal a gyökereit megszabadították a felesleges földtől, majd kettő munkagéppel megemelték és araszolva átszállították a mintegy harminc méterre lévő új helyére. A fát a főtéren zajló átépítési

munkák miatt ki kellett volna vágni, mert jelenlegi helyén útban volt az épülő pávamotívum miatt, a főkertész azonban nem engedélyezte a védett tiszafa kivágását, az átültetéséről határozott. A kiásás és az átszállítás több órát vett igénybe, majd kiderült, hogy az új kijelölt ültető gödör kiásásakor egy késő középkori falmaradványra bukkantak az építőmunkások, ezért az egész folyamatot fel kellett függeszteni. Másnap, pénteken a halasi Thorma János Múzeum régész-szakemberei vizsgálták meg a falat és az előkerült téglákat, dokumentálták, majd folytatódhattak a faültetés munkálatai. A tiszafát azóta elültették új helyére, a főkertész bízik abban, hogy itt is életképes lesz. A tiszafa védett növény Magyarországon, lassan növő, egyes fajtái akár 2 ezer évet is megérnek. A most átültetett halasi tiszafa a szakemberek becslése szerint közel félévszázados lehet. A szakirodalom szerint a nyesést jól bírja, így parkokban, kertekben szép formák hozhatók ki belőle – több mint 200 termesztett változata ismert. Eredeti élőhelyén végveszélyben lévő növény, ezért a Nyugat-magyarországi Egyetem szakemberei 2011ben a közönséges tiszafát választották az év fájává. Kép-szöveg: P. Á.


10

segítõ

2014. december 17.

Fotó: Pozsgai Ákos

Jótékonykodók a hetesben

F Vincze Attila képviselő koordinálta a jótékonysági akciót Mint ahogy a múlt héten jeleztük, folytatódott a jótékonysági akció a hetes kerületben. Vincze Attila és lelkes segítői jutatták célba azt a három mázsányi húst, amelyet a képviselő, a Baromfifeldolgozó és Szabó Sándor ajánlott fel az ünnepek előtt. Az adományból jutott a Családok Átmeneti Otthonában élőknek is. Már sötétedett, amikor Szabó Sándor vállalkozó hűtőkocsija lefékezett a Bercsényi utcában. Vincze Attila és több tucat önkéntes várta már a

járművet, amelyben közel 3 mázsányi húst hozott. A Baromfifeldolgozó segítségével, a képviselő közbenjárására volt lehetőség az újabb jóté-

konysági akcióra a hetes kerületben. – Nehéz sorsú családokat, nyugdíjasokat kerestek fel a segítőim, több mint száz helyre kellett menniük. Minden csomagban 1-3 kilónyi hús volt, ami úgy gondoljuk, hogy jól fog jönni a közelgő ünnepeken. Ismét sikerült az összefogás, a körzet együtt mozdult, nagyon sokan szerettek volna segíteni abban, hogy az adományok célba jussanak – fogalmazott a képviselő. Vincze Attila maga pakolta ki a hűtőkocsit, aztán útnak indultak az önkéntesek. Mi a képviselővel és Szilágyi Pállal tartottunk, úti céljuk a Családok Átmeneti Otthona volt. Oda több mint negyven csomag hús jutott, emellett még több zsáknyi ruhát is sikerült kiosztani. Mint megtudtuk: a felajánlás egy jómódú családtól érkezett, ők is úgy gondolták, hogy jó helye lesz a volt Baky-kastélyban élő családoknál ezeknek a ruhaneműknek. Jáger L.

Adományok a halasi rendőröktől Ruhák, játékok, finom falatok és gyümölcs várta a cigány családokat szombaton délután. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság dolgozói határoztak úgy, hogy szebbé teszik az ünnepet a helyi romák számára. Ráadásként a rendőrség központi felajánlásából egy modern televíziót is kapott a Cigány Közösségi Ház. Kenték a zsíros kenyeret, pakolták a ruhazsákot a halasi rendőrkapitány munkatársai. Farkasné Wodring Zsuzsanna őrnagy, Nagy János alezredes, valamint Hegedűs Richárd főtörzsőrmester együtt szorgoskodott a Cigány Közösségi Házban. Mint megtudtuk: a helyi rendőrök úgy döntöttek, hogy gyűjtést szerveznek. Megunt játékok, kinőtt ruhák kerültek bele a zsákokba. Emellett jutott pénz süteményre, narancsra és üdítőkre is. – Kollégáim segítőkészek voltak, egyre csak gyűltek az adományok. Úgy gondoltuk, hogy örömet szerzünk a családoknak, a gyerekeknek néhány nappal karácsony előtt. Arra is volt lehetőségünk, hogy a rendőrség központi segítségével egy modern televíziót vásároljunk a Közösségi Ház számára. Hallottuk, hogy rendelkeznek kábeltelevíziós előfizetéssel, de nem volt olyan tele-

vízió, amit használni tudtak volna. Most már ez a problémájuk is megoldódott – fogalmazott Farkasné Wodring Zsuzsanna őrnagy. A gyerekek és szüleik pillanatok alatt megtöltötték a nagytermet, ahol Nagy János alezredes köszöntötte őket. Szépen fogyott az üdítő, a gyümölcs és a sütemény is. A televíziót Rostás László, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke bontotta ki, az üzembe helyezésben Hegedűs Richárd törzsőrmester segített. A roma vezető kiemelte, hogy évtizedes kapcsolat fűzi össze az önkormányzatot a helyi rendőrséggel. Az együttműködés jó, Rostás László külön kiemelte, hogy a mostani jótékonysági akcióval ezt tovább erősítették a kapitányság dolgozói. A finom falatok után pillanatok alatt elfogyott az összes ruhanemű és játék is. Kép-szöveg: Jáger Levente


2014. december 17. Kiskunhalason is megalakult a Települési Értéktár Bizottság, amelynek feladata összesíteni és rendszerezni a városban és környékén fellelhető települési, tájegységi értékeket. A helyi értéktár létrehozásának célja a térség természeti környezetének, szellemi, anyagi, művészeti alkotásainak, hagyományainak összegyűjtése, bemu-

Kiskunhalas helyi értékei tatása, ezen keresztül az összetartozás erősítése. Egy érték Települési Értéktárba kerülésére bárki tehet javaslatot. A javaslattevő a benyújtani kívánt értéket elektronikus formában adhatja

be a jogszabályok előírásai szerint Kiskunhalas Város polgármesteréhez. Az Értéktár Bizottság (Szakál Aurél elnök, Erhardt Györgyi tag, Flösser Tamás tag, Pajor Kálmán tag, Végső István tag) a be-

érkezett javaslatokat megvizsgálja, kategorizálja, és javasolhatja az egyes értékeknek a Megyei, illetve a Magyar Értéktárba vételét, azt követően hungarikummá nyilvánítását. A Települési Értéktár

közkincs

11

Bizottság a lakosság közreműködésével szeretné megvalósítani a helyi értékek felkutatását, és kér mindenkit, akinek tudomása van helyi értékekről, hogy javasolja azok felvételét a Kiskunhalasi Települési Értéktárba. Az értéktárba felvett értékek sora folyamatosan bővül. Bővebben az interneten: www.kiskunhalas.hu/értéktár.

Települési Értéktár Bizottság által elfogadott helyi értékek (2014. december) 1. Az I. világháborúban elhunyt zsidók emléktáblája 2. Bacsó László életműve 3. Baky-kripta 4. Búsuló kuruc (Damkó József szobra) 5. Csipkeház 6. Csipkevarró szobor 7. Dékáni Árpád életműve 8. Erzsébet királyné szobra 9. Fejeték mocsár 10. Friedrich Lajos életműve 11. Gózon István életműve 1.

12. Gulyás Sándor életműve 13. Gyárfás István életműve 14. Halasi borok 15. Halasi csipke 16. Halas Táncegyüttes 17. Hősök szobra 18. Jézus Szíve róm. kat. templom 19. Kiskunhalasi izraelita temető 20. Kiskunhalasi Martonosi Pál Városi Könyvtár 21. Kiskunhalasi római kat. temető 22. Kiskunhalasi Termál Gyógyfürdő- és Strand 4.

23. Kiskunhalasi tulipános ládák 24. Kiskunhalasi Városvédő és Városszépítő Egyesület 25. Kiskunhalasi víztorony 26. Korda Imre életműve 27. Köteles-kálvária 28. Lakatos Vince életműve 29. Lány madárral (Simon Ferenc szobra) 30. Markovits Mária életműve 31. Monszpart László életműve 32. Nagy Czirok László életműve 33. Nagy Kálmán életműve 5.

34. id. Nagy Szeder István életműve 35. Országzászló emlékmű 36. Pásztortűz Kulturális és Hagyományőrző Egyesület 37. Református templom 38. Római katolikus templom 39. Sáfrik-szélmalom 40. Sóstó Csárda 41. Stepanek Ernő életműve 42. Szász Károly életműve 43. Szégyenkő 44. Szilády Áron életműve 15.

45. Szilády Áron Református Gimnázium épülete 46. Tájház 47. Thorma János Múzeum 48. Thorma János: Az aradi vértanúk festménye 49. Thorma János: Talpra magyar! festménye 50. Thúry József életműve 51. Úri kaszinó 52. Vári Szabó István életműve 53. Vas Imre életműve 54. Végh-kúria 17.

35. 3.

37. 29. 38. 40.

19.

43.

45.

25. 39.

51. 47.

46.

Települési Értéktár Bizottsághoz beérkezett javaslatok (2014. december)

II. Rákóczi Ferenc mellszobra, Adóhivatal épülete, Árvay-féle bérház, Babenyecz-család sírkápolnája, Babó-ház, Babó-kúria, Batthyány utcai gesztenyefasor, Berki-ház, Bibó-Szász-kúria, Brázay Kálmán életműve, Brinkus-ház, Csetényi-park, Csonka Mihály életműve, Diószegi Balázs életműve, Dobó Kálmán életműve, Dobozy-ház, Eklektikus polgárházak, Éliás Antal életműve, Fehér Károlyné hímzései, Fekete-ház, Felsővárosi Óvoda, Grósz Ferenc életműve, Gyárfás-ház, Gyugel-ház, Gyenizse Antal életműve, Halasi savanyú máj, Halasi szűr, Halasi suba, Halasi viselet, Ipartestület székháza, Izraelita hitközség háza, Kálmán-szanatórium, Kiskunhalasi baptista temető, Kiskunhalasi Ganz-Air Atlétikai Club, Kiskunhalasi helytörténeti kiadványok, Kiskunhalasi Lovas-bandérium Egyesület, Kiskunhalasi sportpálya, Kiskunhalasi tanyai iskolák, Kiskunhalasi új reformátustemető, Krammer-ház, Latabár Endre életműve, MABI-bérház, Női lovas szobor (Szabó Iván alkotása), Parasztház – Szabadkai út 28., Parasztház – Hunyadi u. 19., Parasztház – Posta u. 3., Parasztház – Vörösmarty u. 32., Pázsit-ház, Pázsit-ház, Pázsit-Darányi-ház, Péter-Monszpart ház, Petőfi-szobor (Mihály Gábor alkotása), Puskás Sándor életműve, Református Önképzőkör székháza, Régi református-temető, Római Katolikus Elemi Iskola épülete, Római katolikus parókia, Schneider cég napközi otthona, Schneider-villák, Semmelweis Kórház, Skribanek-ház, Soket-ház, Sóstó, Szabadelvű Párt székháza, Református Internátus, Szathmáry Sándor életműve, Szecessziós városháza, Szent Pál szobra, Szent Péter szobra, Szilády Áron mellszobra (Szentgyörgyi István alkotása), Szombati Károly életműve, Szuper Károly életműve, Takarékpénztár székház (Bíróság-ügyészség), Tooth János életműve, Villanytelep, Weisz-ház, Zilah-ház – Béke u. 5., Zilah-ház – Szent Imre u. 1., Zárda, Zseny József életműve, Zsigray Julianna életműve


12

ünnep

2014. december 17.

Szívből szeretni Másfél óra töltekezés Rákász Gergellyel

Rákász Gergely ezúttal is kiskunhalasi koncertjével búcsúztatja az évet. A népszerű koncertorgonista SPIRIT című ünnepi hangversenyén december 30-án este fél 6-tól vehet részt a közönség a református imaházban. A tapasztalatok szerint a műsorprogram másfél óra töltekezés és mosolygás. • Új turnéd címe: SPIRIT. Minden évben hozol valami újat. Milyen élményt kínál az idei hangversenyed? Kiktől hangzanak el zeneművek? • Beszédes cím ez: lelket jelent, és utal rá, hogy a műsorban lesz spiritusz. Az alcím az, hogy ébreszsze fel az Önben élő gyermeket, és a művek és a hozzájuk fűzött kommentárok is ebbe az irányba mutatnak. Mozart Hull a pelyhes fehér hóra írott variációi például. Vagy a reneszánsz tánc sorozat, amellyel Mátyás király udvarába utazunk. Bach egyik legjátékosabb fúgáját a D-dúrt tűztem műsorra, amelyik az Egy boszorka van gyermekdal témájából építkezik. A tapasztalatok szerint a koncert másfél óra töltekezés és mosolygás a hallgatók részéről. • Célod, hogy a közönség közösséggé is váljon. Mitől lehet

valódi közösségi program az új koncert? • Van egy turnékarácsonyfánk. Mire Kiskunhalasra ér, már 15 város koncertlátogatói hagyták rajta a lelkük egy darabkáját egy kézzel készített dísz formájában. Tavaly a közös gyertyagyújtás kapcsolt össze mindenkit a koncertek elején, és közönségből és művészből közösséget teremtett. Ennek egy új, és talán még erőteljesebb formája a közös díszítés, mert itt nem csak egy koncert, de az összes koncerthelyszín hallgatóit lélekben összekapcsoljuk. Arra mutat ez – ki is mondom a koncert végén, hogy melyik az az irány, amire fókuszálnunk érdemes a szeretet ünnepének közeledtével. Még egy zokni vagy sál vásárlása? Vagy a szeretteinkkel eltöltött közös idő, valódi közösségi élmény? • Milyen az ünnep lelke, ha te álmodod meg?

• Mosolygós, erőteljes, felemelő. A szeretetben pont ez a lényeg, hogy nem valamiféle bárgyú megalázkodás, ami a gyengék sajátja. Épp a legerősebbek képesek szívből és erőteljesen szeretni. Abban ugyanis megsérülhet az ember, de az, aki lelki erővel bír, ezt nem bánja. Lehet úgy is élni az életet, hogy bezárkózunk egy szobába, besötétítünk, hogy kizárjuk a rossz dolgokat, nehogy megsérüljünk. Elkerüljük a necces helyzeteket, és abban reménykedünk, hogy nem kapunk nagy pofonokat az élettől. Aztán egy nap hasra esünk a szőnyeg szélében és ott a baj. Nem épp egy magasztos baj, de aki bezárkózik, annak ennyi jár. A másik lehetőség, hogy kiállunk a fénybe, és elfogadjuk, hogy a fényben mindennek árnyéka van. Kis dolognak kicsi, nagynak nagy. Ebben is megsérülhet a lélek, de ez emberhez méltó. Ha az ünnep lelkét vesszük, én ezt álmodom. Egyenes gerincű, egymást érteni akaró és szerető embereket. Ehhez egy csepp minden alkalommal egy-egy koncertem. Önmagában persze nem elég, de szerencsére nem áll önmagában. • Decemberben szinte minden nap más városban koncertezel. Van idő közben adventi töltekezésre? • Ezzel töltekezem. A családom már elfogadta, hogy a plázajárást képtelen vagyok végrehajtani. Ezzel szemben szépen lassan az eddig csak ígérgetők is eljönnek egy koncertre. Idén egy olyan rokonom jelentette be, hogy velünk ünnepel koncertkeretek között, aki 15 éve talál valamilyen kreatív kifogást. Mostanra valahogy megszokta a kis és tágabb családi közösségünk, hogy nagyon rossz vagyok sálválasztásban, de egészen elfogadható ünnepi hangulat megteremtésében. Hálás vagyok nekik ezért! • A zenében időről időre megmutatod a kreativitásodat. A konyhában szintén? Van olyan fogás, amit te készítesz el az ünnepi menüből? • Kinti szakács vagyok. Csak akkor főzök jól, ha kellő adag hamu és kosz kerül a bográcsba. A konyhában állóháború van, a szeretteim elkészítik az ételeket „úgy, ahogy kell”, aztán jövök én, és utókezelem őket. Szeretek erre művészkedésként gondolni, ők inkább elrontásnak hívják. De érdekes módon mindig minden elfogy. Pál László

Kézműves tárlat

Harmónia önmagunkkal és a világgal címmel nyílt kiállítás a halasi Nefelejcs Otthon lakóinak kézműves munkáiból a Közösségek Házában. A tárlatot Mester Sándor, a Családsegítő Központ Gyermekjóléti Szolgálatának vezetője nyitotta meg, és ajánlotta a közönség figyelmébe. Beszédében az alkotók kifinomult ízléséről és tehetségéről beszélt, akik több mint tíz éve karácsony előtt mutatják be munkáikat az érdeklődőknek. A kiállítás egyben jótékonysági vásár is, amelynek bevételét az otthon lakóinak támogatására költi az intézmény. Kép-szöveg: P. Á.

Történetek a fonóból

F Diákok próba közben a Közösségek Háza színpadán A halasi Advent 2014 programsorozat keretében zenés-táncos fantázia játékot mutatnak be a Vári Szabó István Szakközépiskola dráma tagozatos diákjai és az Alapfokú Mûvészeti Iskola Czagányné Pásztor Anikó rendezésében. A Történeket a fonóból advent táján címû összeállítás alapja Gárdonyi Géza Karácsonyi álom címû színmûve. A bemutató december 17-én 18 órakor lesz a Közösségek Házában. Az elõadást dalok, zene és tánc színesíti. Közremûködik a Balotaszállási Citerazenekar. A díszlet Sáli Levente festõmûvész munkáját dicséri. Kép-szöveg: P. L.


2014. december 17.

ünnep

13

F A Megváltó születését vitte színre a Kiskun Táncegyüttes

Karácsonyi táncjáték, varázslatos Kiskun gála

Idén is megtartotta hagyományos karácsonyi gálaműsorát a Kiskun Táncegyüttes. A Városi Filmszínház zsúfolásig telt nézőkkel, a színpadon Jézus születésének történetét bemutató táncjátékot adtak elő a művészeti csoport tagjai. A 2008-ban a kiskunhalasi művészeti iskola végzős növendékeiből alakult táncegyüttes tagjai középiskolás és egyetemista diákok, dolgozó fiatalok. A tánccsoport a regionális minősítő fesztiválokon csoportos és szólista kategóriában is több arany, ezüst és bronz minősítést szerzett már. Magas szintű művészeti munkájukat, produkcióikat számtalan rangos szakmai díjjal ismerték már el. Nem csupán a kiskunhalasi kulturális és hagyományőrző rendez-

vények állandó szereplői, de az ország számos településére hívják őket fellépni, sőt a külföldi testvérvárosok és más európai városok nívós kulturális fesztiváljainak is állandó, visszatérő meghívott fellépői. Az együttes fő célja a néptánchagyományok ápolása, gyűjtése és színpadra állítása a Kárpát-medence táncaiból. Emellett kiemelt fontossággal bír a szűkebb környezetük Kiskunhalas és a DélAlföld hagyományainak, szokása-

inak, táncainak gyűjtése, ápolása és továbbadása a következő generációk számára. Utánpótlásuk a halasi alapfokú művészeti iskola néptánc tagozatos diákjai. Az intézmény 2003-as megalakulása óta szerepel a néptánc oktatása a tanszakok között. A gyerekek tantervben meghatározott követelmények szerint az életkori sajátosságaikat figyelembe véve, felmenő rendszerben részesülnek az oktatásban. A népi gyerekjátékoktól kezdve a későbbi önálló táncolás és motívum-szerkesztés, önálló táncalkotás elsajátításáig. Jelenleg a gyerekek 7 éves kortól középiskolás korig tanulnak néptáncot 5 évfolyamon több mint 100 fővel. A

Kiskun Táncegyüttes koreográfusa László, aki a táncegyüttes többi és művészeti vezetője, valamint a táncosával maga is állandó fellépő művészeti iskola néptánc tansza- a különféle táncos produkciókban. kának tanszakvezetője Mándity Kép-szöveg: P. Á.

Ünnepi dallamok a templomban

F A pedagógusok kara ünnepi hangulatot varázsolt a templomba A közelgő karácsony jegyében rendeztek jótékonysági koncertet múlt vasárnap délután az alsóvárosi katolikus templomban. Az eseményre ellátogatott a Mikulás is. A Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógus kórusának szervezésében tartottak hangversenyt, a zenés eseményen közreműködött a Szent Ágoston Gyermekkar, valamint az intézmény zeneiskolás növendékei is játszottak hangszeren. A rendezvény ingyenes volt, lehetett adományozni, hogy a műsorban fellépő gyerekek tanulmányi kirándulását támogassák. Kép-szöveg: P. Á. F A gyerekek csilingelő éneke angyali üzenetként érkezett


kultúra

2014. december 17.

Fotó: Pozsgai Ákos

14

Cintányéros cudar világ; A bugaci határon; Délibábos Hortobágyon; Hajmási Péter, Hajmási Pál; Álom, álom, édes álom. Slágerek az operett műfajából, melyek elhangzottak a múlt keddi nagy sikerű halasi gálán, a sort pedig még hosszan lehetne folytatni. A Kalocsai Színház és a Pesti Magyar Operett Színpad művészei alaposan kitettek magukért. Fergeteges hangulatot keltettek tehetségükkel, temperamentumukkal, pompás jelmezekben. Jutalmuk vastaps volt. P. L.

Fotó: Pozsgai Ákos

Színes operettálmok

„Nagyon szeretem Halast” Oszvald Marika volt a gála sztárvendége Oszvald Marika született tehetség. Az operettműfaj ünnepelt sztárja. Mozdulatai, gesztusai is azt mutatják, hogy színpadra termett, és nagyon szereti, amit csinál. Indíttatása arra sarkallja, hogy megnyerje a közönséget, és ez inspirálja. Interjúnkban először halasi kötődéséről beszélt.

F Hunyadi Viktória Izabella, Kenéz Márkó, Teleki László, Rádi Hanna, Cornea Flóra, Pap Korina és Márta Renáta

Jeles diákmesemondók

A városi könyvtárban régi hagyományuk van már a mesemondó-találkozóknak. A jó elõadókészséggel rendelkezõ gyerekek idén is megmérettették magukat e tradicionális versenyen.

A Martonosi Pál Városi Könyvtárban december 8-án rendezték meg a mesemondó versenyt, melyen 10-10 diák vett részt, a térség iskoláinak legjobbjai. A zsűrinek nehéz dolga volt, mert erős mezőnyből

kellett kiválasztani a díjazottakat. Az alsó tagozatosoknál Pap Korina nyert. Cornea Flóra második, Rádi Hanna harmadik helyezést ért el. A felső tagozatosoknál Teleki László szerezte meg a győzelmet. Márta Renáta második, Kenéz Márkó harmadik lett. Különdíjat Hunyadi Viktória Izabella vehetett át. Korcsoportonként az elsők jutottak tovább a megyei fordulóra, ahol újból népmese előadásával mérettetik meg magukat. Kép-szöveg: P. L.

• A kezdetektől rendszeresen járok ide, és tényleg varázslatos közönség van itt. Ezt mindig mondja az ember, de most nagyon helytálló – erősíti meg Marika a Városi Filmszínházban előadás előtt. – Sőt, ott szemben, a múzeumban rengeteget léptünk fel, varázslatos volt. Nagyon szeretem Halast. Anyukám Halasi Marika. Nem idevalósi, csak a neve Halasi. • Milyen műsorszámokkal érkezett ezúttal? • Tulajdonképpen ugyanazokat az operett dalokat hoztam, amiket szoktam énekelni, de hoztam olyat is, amit szerintem itt még nem adtam elő. Ez az Adj egy édes csókot, drága kisbaba. Az operettet a közönség tényleg szereti, és most újabb csúcspontját éli. Az Operettszínházban varázslatos előadások vannak fiatalokkal, akik bevonzzák az ifjabb közönséget. • Decemberben például új-

ra műsorra tűzték a Szép nyári napot, melyben Rózsikát, a szakácsnőt alakítja. Hogyan érzi magát ebben a szerepben? • Nagyon jól, mert nagyon szeretem a Neotont, nagyon jó zenéje van. Jó hallgatni, jó látni a fiatalokat, és benne lenni az előadásban, aminek ilyen formában a részese lehetek. Nagyon-nagyon fiatalos és modern előadás. Nagyon szeretik a fiatalok, és ezáltal nekem is sikerem van náluk, mert egy olyan szerepet játszom, ami nagyon kedvükre van. • Az ünnepek előtti időszak az otthoni sütés-főzésről is szól. Mennyire lesz erre ideje? Mi szokott lenni a karácsonyi menü? • Hal, majonézes krumpli, tojással, megbolondítva kicsit, érdekes módon. Lesz sült alma, benne gesztenye és rumban áztatott szilva. Természetesen lesz halász-

A kezdetektől rendszeresen járok ide, és tényleg varázslatos közönség van itt. lé, szárnyasok, mindenféle. Együtt lesz három napig a család, nálam is alszanak. Most nincsenek ünnepi előadásaim a színházban. Ez különleges alkalom, mert évekig Münchenben karácsonyoztunk. Általában előrehoztuk emiatt az ünnepet, nálunk 23-án volt karácsony. Az idei év adta lehetőséget nagyon-nagyon kihasználom, és nagyon boldog vagyok attól, hogy ez most így alakult. Csodálatos. • Hogyan telik a szilveszter? • Az Operettszínházban lesz Csókos asszony előadás. A Csillárteremben megterítve nagy party, eszem-iszom, dínom-dánom. Az előadáson belül pedig lesz egy különálló gálaműsor is, úgyhogy nagyon sok mindent fog kapni a közönség szilveszterkor. • Az újévi gálában is részt vesz? • Elsején is, igen. Pál László


Hangulat a tetőfokon

Operettgálával örvendeztették meg a közönséget múlt kedden a Városi Filmszínházban. A színes zenei összeállításról, az újévi tervekről és az ünnepi készülődésről Horgonyi-Szabó Árpáddal, a városunkban vendégszereplő Kalocsai Színház igazgatójával, a Pesti Magyar Operett Színpad vezetőjével beszélgettünk.

• Kiskunhalas a második otthonunk Kalocsa mellett, mert Gregussné Mariann jóvoltából évek óta járunk ide. Több színházi előadással volt szerencsénk itt vendégszerepelni, ez a gála sem az első a sorban. Szívünkbe zártuk a kiskunhalasi közönséget, mert fantasztikus színházbarátok és kultúraértők ülnek a nézőtéren. Nagyon szeretik, amit látnak, minket is szoktak szeretni, és mi is nagyon szeretjük őket. Az autó pedig már magától jön ide, nem kell GPS sem. • Milyen összeállítással érkeztetek ezúttal? • Kétórás, egész estés látványos show-műsorral készültünk. Minden operettgálában szerepet kap a jövőre 100 éves Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, A mosoly országa. A szólók és a kettősök mellett önálló tánckari számokkal is készültünk. Hoztunk keringőt, palotást, ezúttal a hunyadit. Az első felvonásban kisoperettek, örökzöldek és egy-két nagyoperett kapott helyet felvezetve ezzel a második felvonás nagy ívű dallamait, melódiáit. Minden szám olyan volt, amit a kedves néző szerethet. Kérem szépen, a magyar operettet a mai napig ismeri kicsi és nagy. Örökzöld műfaj, még mindig él és virul. A kiskunhalasi telt ház a nagyon jó szervezésen túl azt is bizonyítja, hogy az embereket ez érdekli. Kiváló énekművészek kísértek el engem és egy fantasztikus balettkar. Az est sztárvendége Oszvald Marika volt. • Jelentkeztek a közeljövőben új előadásokkal? • Készülünk kettővel is, és emellett játsszuk a régieket: A katusz virágát, a Páratlan párost, a Hippolyt, a lakájt; a Bál a Savoybant. Januárban nyolcállomásos gálaturnén is részt veszünk. A közelben Kalocsán, Kis-

F Horgonyi-Szabó Árpád: Halas a második otthonunk kunmajsán és Kiskunfélegyházán találkozhat még velünk a közönség, azután távolabbi vizekre evezünk. Van mit csinálnia a csapatnak: jövünkmegyünk színházi előadásokkal és gálákkal is. Ami a jövőt illeti: év elején nekikezdünk egy jó kis komédiának, legkésőbb március-áprilisban pedig egy zenés előadásnak. • Tavaly Budapesten szilvesztereztetek, többek között orosz vendégekkel. Idén? • Idén is így lesz. Most már évek óta járunk egy hotelbe, és orosz, olasz, német vendégek előtt lépünk fel. Oroszok nagy számban vannak jelen, így készülünk orosz melódiákkal is. Nem tudjátok elképzelni, mi van ott! Este 10-kor kezdünk, akkor azért már jó hangulatban vannak. Amikor az orosz nótázáshoz érünk, az addig szolidan pezsgőző, vodkázó, csendesnek tűnő negyvenfős társaság felpattan, és ropják velünk. Kikapják a mikrofont az énekes kezéből, és megy a duhajkodás. Persze jópofán és a tető fokára hág a hangulat. Ez nekünk is nagyon jó, mert a tulajdonos minden évben meghív minket. • Mindezek előtt még el kell fogyasztani a karácsonyi menüt. • Nálunk a szenteste külön-külön telik. Elvált ember vagyok, gazdagítva az elvált férjek nagy táborát. A szentestét édesanyámmal, nővéremékkel, unokaöcsémékkel töltöm. Azután pedig a kislányom, Csenge jön hozzám karácsonyozni, a szilveszter meg munkával telik. Addig azonban még van jó pár nap. Túléltük a Mikulást, és az ünnepekig még többfelé játszunk. Kép-szöveg: Pál László

2014. december 17.

kultúra

15

Bagdi Bella több alkalommal tartott már előadást Kiskunhalason, hogy segítsen megtalálni közönségének a boldogsághoz vezető utat. Az életmódfejlesztő énekesnőt az ünnepek közeledtével arról kérdeztük, miként várja a karácsonyt, és köszönti az új évet. • Hogyan készülsz az ünnepekre, mint nő, háziasszony? • Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert mindig olyan férfiak voltak az életemben, akik nagyon szerettek főzni, én pedig boldogan hátraléptem, és hagytam. Nekem nem erről szól az advent, a szenteste. • A lelkedet öltözteted ünneplőbe? • Igen, én az ajándékőrületbe például nem nagyon tudok bekapcsolódni. Nem az a típus vagyok, aki emiatt bevásárló-körútra indul. Nekem tényleg az a fontos, hogy Jézus születésére odafigyeljek, teret adjak. Fontos, hogy tudjunk megújulni. Úgy érzem, az év vége és a következő év eleje mindig egy lehetőség arra, hogy újrakezdjem az életemet, valami újat előhozzak, és felépítsek. Jó is, hogy ilyenkor lecsendesedik az élet körülöttem. Ez az az időszak, amikor nincs olyan nagy hajtás. Egy picit befelé

Az ünnep fényei lehet figyelni. Nekem fontos kapcsolatban lenni Istennel, a minőségi együtt töltött idő. Nekem ezt adja ez az időszak. Arra hív, hogy még többet legyek vele, és hagyjak lehetőséget arra, hogy megszülessen bennem ez a minőség. Nem akarok azonban elvontnak tűnni. Nyilván egy hétköznapi ember is vagyok. Imádom az ünnepi dolgokat. • Hangulatok, illatok, fahéjas süti. • Mi például már nem eszünk cukrot, szénhidrátot. Sütikkel, édességgel nem élünk, de nagyon gyertyás vagyok. Az ottho-

nunk kis szentély hangulatú. Nálunk fontosak a hangulatfények. Idén úgy készülünk a szentestére, hogy meghívtuk a családunkat, én a szüleimet és a tesóimat Erdélyből. Ez most különleges alkalom lesz, mert eddig mi mentünk haza. Erre nagyon készülök, egyre fontosabbá válik már a családdal együtt lenni. Szerencsés helyzetben vagyok, mert édesanyám, édesapám él, jó erőben vannak, áldás rájuk. Úgy van, mint a jó bor esetében. Minél idősebb, annál többet ér. Így vagyok én is a családdal. Várom a találkozást, nagyon. Kép-szöveg: Pál László

Szoba a magasban

vű faluban élt Kőrösi Csoma Sándor nyelvtudós, amikor a tibeti angol szótáron dolgozott. – Japánban éltünk a párommal, és folytattuk egyetemi tanulmányainkat, amikor úgy döntöttünk, hogy biciklitúrán vennénk részt magashegyi levegőn. Így jutottunk el a Himalájához nyolc évvel ezelőtt – tudtuk meg Irimiás Balázstól. – Az átkelést könnyebb végbevinni, ha van egy jó cél. Mi Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain jártunk. Épületet, kultúrát mentettünk. Azután expedíciót szerveztünk. Kőrösi Csoma az élethosszig tartó tanulás szellemében élt. Így jött az ötlet, hogy önkéntesekkel napiskolát építsünk 4 ezer méter magasan, ahol még mínusz 25 fokban is lehet tanítani. Nagy lelkesedéssel kezdtük a munkát, ami azóta is tart – tudtuk meg az építésztől. A Dalai Láma is fogadta őt. Jólesnek számára azok a visszaigazolások, melyek arra sarkallják, hogy folytassák a nemes vállalásukat. Kép-szöveg: P. L.

A Szilády Áron Református Gimnázium dísztermében december 4-én folytatódott a Halasi Téka érték- és mértéktartó előadóestjeinek sorozata. A Gimnáziumi Esték újabb rendezvényének vendége Irimiás Balázs építész volt, aki Kőrösi Csoma Sándor szobája címmel tartott előadást. A vendégeket Bognárné Nagy Éva Áron Társaság elnöke köszöntötte. címzetes igazgató és az est házi- Nyugat-Tibet 6 ezer kilométerre gazdája Lukács László, a Szilády van Budapesttől. Ott, a Zangla ne-


16

magazin

2014. december 17.

Földvigyázók

A Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesület a közelmúltban ünnepélyes keretek között köszönte meg a velük együttmûködõk segítségét. Földvigyázó Diplomát és Földvigyázó Oklevelet vehettek át a szervezet tevékenységét kiemelten támogatók. – A Kiskunhalasi Földvigyázók Kertje a Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesület nemrégiben elkészült – a támogatásokkal együtt – több mint egymillió forintos beruházást eredményező projektje – mutat rá Mongyi Marianna elnök. – A köztéri elemek kihelyezésével – padok, tájékoztató tábla, zöld fahíd, hulladék és kerékF Mongyi Marianna, a Zöld- pártárolók –, valamint számos fa és híd Halasi Környezetvédõk cserje ültetésével szépült, gazdagoEgyesület elnöke az ünnepi dott a város. Kiskunhalas lakosságát, az önkormányzatot, helyi vállalkozótortával

kat és intézményeket, zöld óvodákat, ökoiskolákat bevonva épült fel a kert. A több generáció részére létrehozott többfunkciós zöldövezet kialakítása és a közösségépítés is sikeres volt. Nagy öröm az egyesület számára, hogy a vártnál sokkal több támogató nyújtott segítséget. December elején, méltó módon, ünnepélyes keretek között köszönte meg az egyesület az együttműködést a résztvevőknek. Földvigyázó Diplomát és Földvigyázó Oklevelet adott

F A Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület nevében Greguss Viktor vette át az elismerést át a Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesület a tevékenységét kiemelten támogatóknak. – A kert névadója Palásti Károly, a Bibó István Gimnázium igazgatóhelyettese, az egyesület alelnöke, így az ünnepi alkalom helyszíne az intézmény művészeti terme lett. A középiskola szomszédságában található a park, amely új közösségi tér szere-

programkosár Egy hét van még karácsonyig. Az adventi rendezvénysorozat folytatódik a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. Irodalmi és zenés esték várják a lakosságot december 23-ig. A Programkosár olvasói ezúttal ünnepi kínálatból csemegézhetnek. December 17. A Petőfi Sándor Irodalmi Kör december 17-én 17 órától a Martonosi Pál Városi Könyvtárban várja programmal az irodalomkedvelőket. Betlehemi csillag című adventi, karácsonyi estjükön Sári Katalin működik közre, énekel és gitáron játszik. December 17-23. Az Adventi vásár – Zenés esték Kiskunhalason rendezvényei továbbra is várják az érdeklődőket a Közösségek Házában. Az ökumenikus óvoda december 17-én 17 órakor mutatja be műsorát. A Történetek a fonóból advent tá-

ján című népszínművet 18 órakor tekintheti meg a közönség diákok előadásában, Czagányné Pásztor Anikó rendezésében. A darab alapjául Gárdonyi Géza Karácsonyi álom című alkotása szolgált. (12. o.) A Bajza utcai óvoda verses műsora december 18-án 16.30-kor kezdődik. Fél órával később ezt követi az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület ünnepi felolvasása. A „Decemberi csillagok” – a Portéka Színpad karácsonyi előadása. December 19-én 17 órakor folytatódik az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület programja, majd a Baptista Gyülekezet ad műsort. December 20-án 17 órakor a Fun Dance Club és a WDS táncklub tart bemutatót. A mézeskalács-készítés rejtelmeibe december 21-én 16 és 18 óra között lehet betekintést nyerni a művelődési központban. Ugyanezen a napon 18 órakor lesz a baptista imaházban a Városi Fúvószenekar karácsonyi koncertje. A Közösségek Házában december 22-én 17 órakor újra várja a közönséget az Erdélyi Csillagok Iro-

TANÁRI KARÁCSONYI KONCERT. December 19-én, pénteken 17 órakor kezdődik a hagyományos karácsonyi koncert a művészeti iskola hangversenytermében. A színvonalas, változatos műsorban a zeneiskola tanárainak játékában gyönyörködhetnek az ünnep előtti elmélyedésre és lelki megújulásra vágyó zeneszeretők. Minden érdeklődőt szertettel várnak a művészek-tanárok. L. M. A.

F Jeszenszky-Sebõk Judit hétfõn a 5 Non Bonds együttessel lépett fel, december 23-án pedig a Lyrával énekel dalmi Egyesület, ezúttal „Ezernyi apró gyertya…” című műsorával. Patai Tivadar és barátai 18 órakor koncerteznek. Az ünnepi rendezvénysorozatot december 23-án 18 órakor a Pro Urbedíjas Lyra együttes műsora zárja. December 18. A városi könyvtárban december 18-án 17 órakor folytatódik a Családbarát-sorozat. Vendég: Tari Annamária pszichoterapeuta, aki Család, párkapcsolatok, új generációk címmel tart előadást. Az egykori Intim szféra műsor tanácsadója, a Z generáció és az Y generáció kötetek szerzője együttélési, nevelési kérdésekben is kifejti véleményét. December 20. Egy kicsi mozgás mindenkinek kell – ez a mottója a Tegnapi Emberek bulijának, melyet december 20án 19 órától tartanak a Szakiban, egy batyus bál keretében.

– Teljesen új, változatos mûsorral, nem hangos zenével várjuk vendégeinket. A repertoár a fiatalságotok idejét hozza vissza – ígéri Bende Béla zenekarvezetõ a hölgyeknek és az uraknak.

pét tölti be Halason, s amely hamarosan tovább szépül egy fűzfa-kapuval. A következő projekt során a város ismét gazdagodik, hiszen nemcsak a Földvigyázók kertjébe, hanem a Szász Károly utcai körforgalomba is készül egy új alkotás, a szélmalom élőfűzkompozíció – tudtuk meg Mongyi Mariannától. Kép-szöveg: P. L. cember 22-én 15 órakor mutatja be a Hetven éve történt Kiskunhalason című kiadványt. A kötetrõl dr. Róna Tamás rabbi, dr. Téglás Péter városi főügyész és Végső István történész beszélget. Előtte: Fésüsné Bakos Ágnes tanárnő énekel. A rendezvény után gyertyagyújtás, majd 16 órakor Hanuka – vendégfogadás, fellép: Gusztos Károly és Gusztos Enid. Díszvendégek: Bányai Gábor országgyűlési képviselő, Fülöp Róbert Kiskunhalas polgármestere, dr. Feldmájer Péter Mazsihisz-alelnök. A kiskunhalasi vasútállomáson december 28-án 15 órakor lesz emlékezés. Beszédet mond: dr. Róna Tamás rabbi, Végső István történész. Közreműködik: Fésüsné Bakos Ágnes énektanár és Patai Tivadar zenész. A Holokauszt kiállítás megnyitóját 16 órakor tartják a Petőfi utcai volt izraelita elemi iskolában. Beszédet mond dr. Róna Tamás rabbi. Verses holokauszt címmel irodalmi műsort adnak a hitközség tagjai. Fellép: Gerendás Péter előadóművész. Utána vendégfogadás lesz a Kiskunhalasi Zsidó Hitközség szervezésében. Szilveszter éjszaka

Kiskunhalason, a Semmelweis téren együtt ünnepelhet a város szilveszter éjszakáján. Fülöp Róbert polgármester éjfél után, január 1F Bende Béla jén köszöntõt mond, majd pezsgõs koccintásra kerül sor. A prograDecember 22., 28. mot tûzijáték és térzene is színeHolokauszt emlékezéseket tar- síti. Minden érdeklõdõt szeretettel tanak városunkban. A Zsidó Hitkö- várnak a szervezõk. Kép-szöveg: P. L. zség Petőfi utcai zsinagógájában de-


2014. december 17.

A karácsony a családé

Pál Dénesről eddig is sokan tudták, hogy remek énekes, előadó. Megnyerte a Voice című tehetségkutató műsort, majd a Sztárban sztárt is, amiben már színészi képességeire is szükség volt. A szólóéneklés mellett vágyott arra, hogy zenekarral is közönség elé lépjen. A közelmúltban ez az álma is valóra vált. Clubkoncertjén azonban frontemberi mivolta mellett újabb oldalát is megmutatta. Előadta egyik saját versét zenei aláfestéssel. • Novemberben volt életed első clubkoncertje. Milyen érzésekkel jöttél le utána a színpadról? • Nagyon nagy izgalommal és várakozással kezdtem bele az egészbe. Amikor pedig vége lett, egy picit megkönnyebbültem, de örültem annak, hogy a visszajelzések alapján nagyon jól sikerült. • Olyannyira, hogy a folytatásra sem kellett sokat várni. Sorozat lesz? • Ha nem is sorozat, de most, év végén picit nekünk is szükségünk van arra, hogy a zenekar ne csak a próbateremben, de éles helyzetben is összeszokjon, összeérjen. A Cotton Club után a Stereo Chéfben játszottunk. Januárra is van már lekötve zenekaros fellépésünk. Úgy érzem, kellenek a koncertek, ahol a zenekar egy emberként tud mozogni, létezni a színpadon. Frissítünk, újabb repertoárral készülünk. Megnézzük, mi a közönség reakciója, miben kell alkalmazkodni.

Ünnepi gyertyagyújtás • Az év vége az ünnepekről is szól. Van időd a készülődésre? • Adventkor otthon, Miskolcon mindig közösen gyújtottunk gyertyát. Idén az első vasárnapon fellépésem volt. A debreceniekkel gyújtottam gyertyát. Ez nagyon kedves és hálás felkérés számomra, de azért egészen szokatlan, hogy ki kell szakadni a családi légkörből. Az ünnepekre, karácsonyra viszont hazamegyek, a családdal fogom tölteni, vagy vendégül látom őket magamnál. • Hogyan tetszik a budapesti élet? Nem annyira rég laksz a fővárosban. • Közel két éve vagyok fent, és azt kell mondjam, otthonomnak még mindig Miskolcot tekintem. Amennyire lehetett, alapszinten belerázódtam a pesti létbe, és megszoktam, de nem lehet összehasonlítani a szülővárosommal. Egészen más az életstílus, egészen más a hétköznapok pörgése. Most inkább a munkáról szól, mint a pihenésről. Félig-meddig kötelezően költöztem Pestre, az elfoglaltságaim miatt, de ha lehetőségem van, mindig hazalátogatok. Koncertjeire és új dalaira koncentrál • Szép új világ című számod az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe jutott. A jövő évire november közepéig lehetett jelentkezni. Részt veszel rajta újra? • Most nem indultam. Úgy érzem, egy előadónak nem mindig kötelessége a képernyőn szerepelni. Ha ez lenne a lényeg, az már régen rossz lenne az én életutamat vagy szakmai pályámat tekintve. Nem az a feladatom, hogy minden al-

17

karaoke

kalmat megragadjak, hogy az emberek szeme előtt legyek. Úgy érzem, ezt egy picit pihentetni is kell. Nem tartottam most szükségesnek az indulást: két éven belül ez lett volna az ötödik versenyem. Most a koncertjeimre, a zenekarra, az új dalokra koncentrálok. Úgy gondoltam, most otthon, kényelmesebben, hátradőlve fogom nézni az Eurovíziót. Sztárban sztár-gyõztes

F Dénes vendégségben a Halasmédiánál • Ami a versenyzést illeti: a Voice után a Sztárban sztárt is megnyerted, amihez ezúton is gratulálok. Nekem Gergely Róbert megjelenítése, az Emanuelle előadása tetszett a legjobban. Melyik karakter, produkció áll a legközelebb hozzád? • Köszönöm. Nagyon Jó volt a Sztárban sztár. Nagyon örültem a versenynek. Nagyon örültem, hogy több oldalamat megmutathattam. Még ha nehéz is beismerni, talán elmondhatom, most lehet, hogy jobban vagy többen megismertek, mint a Voice kapcsán anno. Örültem, hogy szépen, lassan, hétről hétre megkaptam azokat a szakmai visszaigazolásokat, amelyek reményében elindultam a versenyen. Ez nem egyfajta bizonyítási vágy volt számomra, de tény: jólesik, ha elismerik az ember munkáját. Voltak kedvenc karaktereim. Gergely Róbert például nekem is pont ilyen volt. Somló Tamás is jó volt. Azokat a karaktereket egyébként talán jobban szerettem, amelyekben volt kihívás. Szerettem, mert volt vele munka. Szeretek dolgozni és nem magától értetődő feladatokat teljesíteni. Nagyon izgalmas volt. Örültem a lehetőségnek, hogy több emberhez eljuthattam, és több oldalamat megismerhették. Kép-szöveg: Pál László

Évről évre jobb Minden évben többet, jobbat nyújt az óriás Pontlogón Rapavi Rebeka. A mindig mosolygós gimnazista szinte már törzstagnak számít a műsorban, ám a legnagyobb dicséretet idei előadásával zsebelte be. A zsűritagoknak nagyon tetszett a U2 zenekar „rebisített” verziója. A diáklány általában könnyed slágerekkel szokott nevezni, most viszont egészen új oldaláról is meg akart mutatkozni. – Nem volt könnyű dolgod, hisz csak Bono tud igazán jól U2-t énekelni. Azonban nem hiszem, hogy ő ennyi idősen így tudott volna szerepelni, szóval le a kalappal – értékelte a dalt az ítészek csapata. A Pont legutóbbi adásában így az is kiderült, hogy Rebekával vált teljessé a 2014es mezőny top 9-es csapata.

Fotók: Pozsgai Ákos

• A clubkoncerten verset is előadtál. Többet is megismerhet a közönség a jövőben? • Igen, különlegességgel is készültünk. Úgy gondoltuk, ne legyen sablonos a clubkoncert. Volt egy első és egy második felvonás kis szünettel, mint a színházban. Ezt a hely stílusa, hangulata is adta. Még kevés saját dalt, több feldolgozást hallhatott a közönség, éppen ezért az önkifejezésnek egy olyan formáját mutattam be, ami számomra is nagyon fontos. Néha szoktam verseket írni, de nem vallom magam költőnek. Ez nem akar több lenni, mint ami: a gondolataim papírra vetése. Örülök, ha erre van hallgatóság. Számomra fontos volt, hogy ez a vers elhangozzon. A későbbiekben viszont mindig mást fognak hallani.

kultúra

Őszinte alázat A hódmezővásárhelyi Kristó Krisztián nem mindennapi produkcióval állt közönség és zsűri elé a VI. Pont Karaokeversenyen. Edith Piaf legismertebb slágerét hozta magával. Férfiként női dalt énekelni mindig kihívás, ám a zsűri által most képernyőre küldött énekes esetében a feladat maximálisan teljesítve lett. Krisztián Piaf minden dalát imádja, sőt az énekesnő életét is betéve tudja. Mint az a mellékelt videóból is jól hallható, a francia kiejtéssel sincs semmi gondja. Célja az volt, hogy egy szakmai zsűri elé állva megmutathassa, mit tud. Ez olyan jól sikerült neki, hogy az ítészek egyből a legjobb kilenc előadó Szőri Attila közé sorolták.


18

Sport

2014. december 17.

innen  onnan Megtiszteltetés

A világ legrangosabb díjugrató versenyét közvetíthette a Digisport nézői számára kollégánk, Tóth István. A Sportmagazin felelős szerkesztője évek óta segíti munkájával a népszerű televíziós csatornát, eddig országos díjugrató-, valamint fogathajtó-versenyek kapcsán működött közre kommentátorként. A napokban érkezett a felkérés, amely a Rolex Grand Prix döntőjének közvetítéséről szólt. Ezen a földkerekség negyven legjobb lovasa vett részt. Genfben, a helyszínen 40 ezren követhették végig az eseményeket. Az összdíjazás is több millió euró, ezért tényleg maximumot kellett nyújtani. A pályát 160 centiméter magas akadályok tarkították. – Nagyon megtisztelő és élményteli volt ez a feladat – értékelt Tóth István. A versenyt mind a Digisport1, mind pedig a Digisport2 műsorára tűzte.

Per-ka Kupa

Hetedik alkalommal rendezték meg a Per-Ka Kupa nyílt egyéni bowling versenyt. A hagyományos megméretésre huszonketten neveztek, a győzelmet a 783 fát ütő HősNagy István szerezte meg, a második helyen a 766 fát szerző Kökény Gábor, a harmadik helyen Czombos Tamás (730 fa), míg a negyediken Bende Béla (705 fa) végzett. A legeredményesebb női versenyző Sörös Dóra (683 fa) volt.

Bowling

A tizedik fordulónál jár a városi bowling bajnokság. Eredmények: Bowling Boys-Jankováczi Golyószórók 3:0, Rolling Balls-Strike Bizottság 1:2, Amazonok-Halaspack 1:2, Drink Team-Szekeres Pálinka 0:3, Pontvadászok-Fa-Vágók 0:3, Leki Strike-Digit Iroda 1:2. A forduló csapata ismét a Fa-Vágók volt (2931 fa), míg a legeredményesebb gurítóként Balkó Istvánt (Fa-Vágók) 820 fával jegyezték. (jl)

F „Aranyosak” lettek a rendőreink

Lőttek, de nem a levegőbe A megye rendőrei és határrendészei bebizonyították, hogy igenis tudnak lőni. Nemcsak a levegőbe vagy pisztollyal, hanem kapura is. Tizenkét csapat részvételével rendezték meg Kiskunhalason azt a kézilabdatornát, amelyen az egyenruhások, nyomozók, útlevélkezelők sportoltak. Nagy sikere volt a halasi kapitány- nának. Összesen tizenkét csaság által szervezett kézilabdator- pat nevezett a kupára, amelynek

egyik sajátossága volt az, hogy egyszerre két női játékosnak a pályán kellett lennie. Ráadásul az ő találatuk kettőt ért az eredmény számolásánál. Igyekezett mindenki kihasználni ezt a rendkívüli lehetőséget. Voltak, akik évekkel korábban aktívan játszottak magasabb osztályokban is, de volt olyan is, aki csak a mozgás, a sport kedvéért öltött mezt. A nap folyamán 16 mérkőzést rendeztek, a legjobb négy közé Bácsalmás, Hercegszántó, Kecskemét és a házigazda Kiskunhalas került. A döntőben aztán elmaradt a várva várt nagy csata, mert a halasiak simán, 12-4-re megverték a megyeszékhely csapatát. A kupát és az aranyérmeket Molnár László helyi rendőrkapitány adta át munkatársainak. A legjobb női játékos a halasi Csendes Edit volt, a férfiak között pedig Ubornyák Zoltán (Kecskemét) jeleskedett. A legjobb kapusnak járó elismerést a hercegszántói Hirtenberg István érdemelte ki. Az egész napos sportprogram közös vacsorával zárult. Kép-szöveg: JL

Hogy mennyire válik majd be a városi kispályás teremlabdarúgó-bajnokságban az új, kétcsoportos lebonyolítási rendszer, az majd az elkövetkező hetekben derül ki. A szezon elrajtolt, 14 mérkőzésen 56 gólt szerzett a 28 csapat. Győzelemmel kezdett az előző kiírás bajnoka, a Jóbarátok-Bócsa. A korábban megszokott négy csoport és rájátszás helyett két csoport, valamint tizenhárom lejátszott forduló vár majd az idei városi kispályás teremlabdarúgóbajnokság csapataira. Összesen huszonnyolc válogatott vágott neki a közel két hónapon át tartó menetelésnek. A nyitányon, csakúgy mint a további tizenkét körben egy nap alatt 14 meccset rendeznek. A nyitófordulóra nem lehetett panasz, már ami a gólok számát illeti. A csapatok 56 gólt szereztek. Csupán kettő olyan csapat volt, amely nem szerzett gólt, öt mérkőzés zárult döntetlennel. A legtöbb gól a Lindau-Logistic-Bibó FC mérkőzésen esett, itt 8-0 volt a végeredmény. Az is látszott, hogy fiatalo-

F Kellett a sorfal a Cel ellen

56 góllal nyitottak dott és lendületesebb lett a Cel FC, a Totya Boltja bár vereséget szenvedett, komoly riválisa lehet az Aliga csapatainak. Tartalékosan kezdett és nehezen győzött a nagyot küzdő Rolló-Gazdabolt ellen a tavalyi kiírás nyertese, a JóbarátokBócsa. A Rose pontokat vesztett az első körben, de még messze van a

vége. Üde színfoltjai a bajnokságnak a halasi középiskolások, a Bibó, a Rákóczi, a Szilády, a Vári is nevezett a bajnokságra. Idén még két fordulót rendeznek, szombaton és vasárnap. A kezdés délelőtt 9 óra, az új esztendőben január 3án folytatódik a szezon. JL

22 emeletnyi küzdelem – A tűzoltó lépcsőfutás egy anynyira speciális sport, hogy nem lehet másképpen készülni, mint teljes bevetési ruhában és légzőben – nyilatkozta a Tükörnek Taskovics Sándor, aki Orbán Balázzsal együtt legyűrte a budapesti SOTE 22 emeletes épületét. A teljesítményük az országos verseny második helyére volt elegendő. Évek óta hagyomány, hogy a budapesti SOTE toronyépületében rendezik meg az országos tűzoltó lépcsőfutó versenyt. A halasi parancsnokságról is mindig van egy-két bátor vállalkozó, aki a cirka 30 kilót nyomó bevetési felszerelésben, légzővel az arcán teljesíti a feladatot. Idén a kecskeméti megyeháza 15 emeletének megmászásával melegített a fővárosi versengésre Orbán Balázs tűzoltóparancsnok és Taskovics Sándor szolgálatparancsnok. A két tiszt párosban indult neki a SOTE 22 emeletének. – Ez a sport annyira speciális, hogy gyakorolni csak teljes bevetési ruhában, légzőben lehet rá. Nekünk nem sok lehetőségünk volt, a halasi kórház tíz emeletének megmászásával tudtunk készülni. Azt azért tudni kell, hogy az igazi nehézség éppen a tizedik emelet után kezdődik – fogalmazott érdeklődésünkre Taskovics Sándor. A százados szerint a második helynél is jobb eredményt csak úgy tudtak volna elérni, ha lett volna módjuk a budapestihez hasonló épületben tréningezni. Azt is elárulta nekünk, hogy élesben, bevetés közben még nem volt szüksége az ilyen különleges lépcsőfutó képességére. Azonban magabiztosságot kölcsönöz neki az a tudat, hogy szükség esetén egy perc alatt felér a tizedikre. Persze teljes bevetési felszerelésben… Jáger L.


2014. december 17.

Remekeltek

ték őket. Különösen a floorballos játékban és az igen összetett és komplikált, úgynevezett hógolyós feladatban brillíroztak. A duplapontos utolsó, „sielős” feladat után – amely során az első, fején csuklyát viselő játékost a vele egy sítalp-páron lévő négy társa instruálta az akadályokon át – akadályok alatti, mindannyiuk összehangolt mozgását igénylő, minél gyorsabb haladásra – magabiztos második helyezettként szerezték meg a jogot a középdöntőben való szereplésre. Erre az eseményre sem kell Magabiztos továbbjutók azonban már sokat várnunk, hiszen a Kertvárosi iskola nevével fémjelzett csapat hétvégén, 21- A tét komoly, hiszen ott dől el, a középdöntőbe jutást a már soén vasárnap (TV2 8.30 óra) újra lesznek-e a nagyok között még kat és sokszor bizonyító gárda. ringbe száll. „nagyobbak”, ki tudja-e harcolni Vass Katalin

Nagy vagy!

Fotó: Pozsgai Ákos

December 6-án, szombaton a Kertvárosi iskola Sportcsarnoka adott otthont a „Sport az Esélyért” Kiskunhalasi Egyesület tízesztendős fennállása megünneplésének. Az aktív résztvevők körét a fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű fiatalok, felnőttek és a tanulási problémákkal küzdő gyerekek adták városunkból, valamint Kiskőrösről és Dunavecséről. Megtisztelte jelenlétével az ünnepséget Szabó László, a Fogyatékkal élők Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének elnöke, továbbá Toponáry Gábor megyei elnök mellett a főszponzor tisztviselői gárdája, valamint vállalkozók egész sora. Miklós nap lévén nem hiányozhatott a Mikulás sem. Az előzőekben felsoroltaknak köszönhetően Mikulás-csomag, szendvicsek, sütemények, üdítők várták a sportoló személyeket, akik ugyancsak megdolgoztak a „vendégségért”. A felnőtt mezőny egy része labdarúgásban mérte össze erejét, a többiek és a gyerekek játékos váltóversenyben ügyeskedtek. Izgalmakban bővelkedő versenyek voltak, amelyekben azért a főszerepet mégiscsak a mozgás játszotta, feledhetetlen élményt nyújtva a résztvevőknek. Mindez természetesen nemcsak erre a napra, hanem az elmúlt tíz év

Sporttal ünnepelt jubileum összes sportrendezvényére jellemzően. Ezzel kapcsolatban az egyesület fő mozgatórúgóját, Molnárné Gép Anikó elnököt kérdeztük. – Egyesületünket 2004-ben Édesanyámmal és akkori szakmabeliekkel, gyógypedagógusokkal, ápolókkal, edzőkkel hoztuk létre. Azzal az elgondolással, hogy a sport, a mozgás azon túl, hogy kikapcsolódást, kiemelkedési lehetőséget is jelent, visszaigazolva, hogy a művelője tud olyat, ami ér-

19

innen  onnan

Lezajlott az esztendő Nagy vagy! országos televíziós sportversenyének őszi évadja, melynek selejtezőjén a Kertvárosi Általános Iskola csapata – ismét lazán véve az akadályokat – feljutott a középdöntőbe. Aki szerencsés volt, és láthatta a televíziós közvetítést, tudja, a Kertvárosi képviselői szinte már hagyományosan szerepeltek olyan jól, hogy útjuk a középdöntőbe vezethetett. Az érdi Sportcentrumban most, azaz ezüstvasárnap, mint az előző három csoportban is már, egy hatcsapatos csoport tagjaként lépett pályára a halasi válogatott. Szemben a debreceni, szentesi, szentmártonkátai, sásdi és a házigazda Érd csapatával. A Katus Attila által vezényelt pár perces bemelegítés után a kertvárosiak a rájuk váró feladatokat végig az élmezőnyben fejezték be. Voltak a listavezető helyen is, de legrosszabb esetben is a harmadik helyen jegyez-

Sport

tékes. Olyan nekem ez az egyesület, mintha a második gyermekem lenne, óvom, féltem, felelősséggel tartozom érte, a nemes cél, a perifériára szorultak szolgálatában. Tovább ösztönöz, motivál amikor látom vagy rágondolok a sok örömteli arcra, csillogó szempárra. Ezért keresem a lehetőséget az anyagiak megteremtéséhez, de szerencsére egyre több az az ember, aki segítő kezet nyújt, nézi, hogy miben segíthet. Köszönöm

nekik és a „csapatomnak” Sörös Imre alelnöknek, Szikora Józsefné titkárnak , Végvári Ferenc és Horváth Róbert labdarúgó edzőknek, Balogh Annamáriának, a halasi iskola testnevelőjének és nem utolsósorban férjemnek, Tamásnak és Balázs kisfiunknak, továbbá rendszeres és alkalmi segítőinknek, hiszen egyedül nem jutottam volna ennyire. Biztos vagyok benne, hogy szükség van a folytatásra. VK

A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület utánpótlása is bontogatja szárnyait. A hétvégén Kiskunfélegyháza adott otthont a megyei korosztályos bajnokságnak. A halasiak folytatták a tőlük megszokott remek szereplést. Grigorov Leila tanítványai, Véé Péter egy arany-, egy ezüst- és két bronzérmet; Király Anna egy arany- és három bronzérmet; Bakró Nagy Dániel egy ezüstérmet szerzett, míg Balogh Vera egy negyedik, egy ötödik és egy hatodik helyet ért el. Vera, Péter és Dániel ezzel sikeresen vizsgázott, így a jövőben igazolt versenyzőként erősíthetik a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesületet.

Köszöntés

Minden évben szokás, hogy a jól teljesítő sportolókat külön is köszönti a Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület. A kecskeméti ünnepségre meghívót kapott a Fazekas Mihály Általános Iskola III-IV. korcsoportos tornászcsapata, amely aranyérmet nyert a diákolimpián. A Kádár Leander, Süveges Csanád, Süveges Csaba, Szalai Ádám, László Dénes, Kádár Zalán alkotta válogatott, valamint edzőik, Tóth Péter és Mészáros Csaba sikeréhez külön gratulált Vágó Ferencné tankerületi elnök és Paczolay Gyuláné, a halasi diáksport bizottság elnöke.

Kebpro Kupa

Már ötödik állomásához érkezett a Szilády-Kebpro Kupa kispályás teremfocitorna, amely a téli műfüves szezon első hivatalos eseménye is egyben. Szombaton a Buborékban két csoportban nyolc csapat küzd majd a minél jobb helyezések érdekében. A házigazda Szilády két válogatottja mellett Kalocsa, Baja, Kecskemét, Szeged és Soltvadkert is elküldi majd a legjobbjait. A 2004-es korosztály számára kiírt kupát egy évvel ezelőtt a (jl) Szilády RFC I. nyerte.


20

hirdetés

2014. december 17. Sóstón 1200 m2 zárt kert eladó. Tel.: 06 30/270-28-53

Raktárost felveszünk! Feltétel: középfokú végzettség, temperamentumosság, irodai számítógépes alkalmazások ismerete (pl. Excel). Vidékiek bejárási költségeit biztosítjuk! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal! CAR-TEX Halas Kft. Kiskunhalas, Szénás u. 15. Tel.: 06 77/424-340 A-2163 Irodai adminisztrációs feladatok ellátására munkatársat felveszünk! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft. Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-2164 Értékesítőket felveszünk jó kommunikációs készséggel irodai munkára! Vidékiek bejárási költségéhez hozzájárulunk! Jelentkezni személyesen: CAR-TEX Halas Kft. Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-2165 Raktárost keresünk. Feltétel: targoncavezető jogosítvány, középfokú végzettség. Előny: alapfokú számítógépes ismeretek. Pirtói munkahelyre. Fényképes önéletrajzotvárunk.Jelentkezni:bodo.mariann@ plasztik-tranzit.hu A-2207 Hentesüzletbe gyakorlott eladót felveszünk. Tel.: 06 70/524-35-39 A-2218 Pultost keresek Pirtóra. Tel.: 06 70/510-72-53

A-2219

Fuvarszervező munkakörbe németül vagy angolul jól beszélő munkatársat keresünk. Önéletrajzot az ugyvezeto@elektrans.com címre kérjük. A-2220

Félsertés eladó. Tel.: 06 30/938-64-16

A-2195

Hízó félbehasítva olcsón eladó, akár élve is. Tel.: 06 20/541-34-33 A-2209

Anyakönyvi hírek Születtek: Takács Dominik (Hugyi Andrea) Kiskunhalas, Faddi Zente (Dévényi-Tóth Eliza) Kiskunhalas, Szűcs Dorka (Bohner Virág) Kiskunhalas, Tegzes Dominik (Faragó Diána) Kiskunhalas Elhunytak: Kossik József (Kiskunhalas), Takács Károlyné Tajti Mária Terézia (Kiskunhalas), Tegzes Ferenc (Harkakötöny), Pál Nándor (Kiskunhalas)

Raktárak, irodák bérelhetők a volt a Levi’s területén. Már 300 Ft +áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-1285 Turistáknak, brigádoknak olcsó szállás kiadó. www.halasszallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-1286 Üzlethelyiségek, raktárak és műhelyek kiadók a Panyova épületében. Tel.: 06 20/92-48-400 A-2063

A-2182

Kiskunhalason belvárosi felújított családi ház eladó. Tel.: 06 30/270-28-53 A-2183 Kiskunhalason

belvárosi

felújí-

tott I. emeleti 94 m2-es lakás eladó. Tel.: 06 30/270-28-53 Jánoshalma

központjában

A-2184 160

m2-

es polgári ház 70 m2-es üzlettel eladó.

Bútorozott irodák kiadók a City irodaházban. Tel.: 06 20/92-48-400 A-2125

Tel.: 06 30/428-33-49

Szoba, konyha, fürdőszobás albérlet kiadó. Tel.: 06 20/31-32-690 A-2224

Tel.: 06 20/370-84-04

A-2185

Ház eladó Balotaszálláson. A-2214

Szegeden panellakás eladó. Tel.: 06 70/408-08-10 Száraz akác tűzifa, felkuglizva, helybeszállítva 2600 Ft/q. Tel.: 06 30/291-55-42 A-2212 Termelői fenyővásár Kiskunhalason! Tel.: 06 20/448-44-40 A-2221

A-2222

Veterán Mercedes esküvőre kiadó! Tel.: 06 20/483-09-96

A-1636

Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/91-35-535 Mélykúton 3 szobás családi ház, gazdálkodásra is alkalmas, eladó. Lakáscsere is érdekel. Tel.: 06 30/478-37-92 A-2162 Széchenyi utcában 61 m2-es, II. emeleti lakás sürgősen eladó. Tel.: 06 30/682-00-13 A-1949 Családi ház eladó, Dr. Nagy Mór u. 7. Irányár: 5,9 M Ft. Tel.: 06 30/999-81-88 A-1704 Belvároshoz közel 2 generációs családi ház a Vas u. 5. szám alatt családi okok miatt áron alul sürgősen eladó. Tel.: 06 70/31-75-123 A-1838 Családi ház eladó, Ág u. 9. Tel.: 06 20/97-65-168

lcd-tv-monitor-szerviz.hu Tel.: 06 30/626-10-21 (H-P 8-18-ig) A-1992 Vízszerelés, dugulás-elhárítás, szennyvízcsatorna-bekötés. Tel.: 06 20/91-71-403

A-2053

Hitelügyintézés és Provident gyorskölcsön. Tel.: 06 20/95-90-309

A-2216

Családi napközis tanfolyam indul január

A-2155

A-1528

első

hetében

Tel.: 06 30/56-65-458

Kiskunhalason. A-2223

Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: December 17. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:20 Napi Mozaik (ism.) 22:30 Beszéljünk róla (ism.) 23:00 Képújság December 18. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Beszéljünk róla (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 12:50 Napi Mozaik (ism.) 13:20 Testületi ülés (élő közvetítés) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság December 19. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:55 Műsorajánló 18:00 PONT - ifjúsági magazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 10 éve történt (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:20 Gyermeksarok (ism.) 20:30 Hétvégi Szerenád – zenés kívánságműsor 21:30 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT - ifjúsági magazin (ism.) 00:00 Képújság December 20. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.)

12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 16:20 Hétvégi Szerenád – zenés kívánságműsor (ism.) 17:20 Napi Mozaikok, Gyermeksarok (ism.) 18:00 PONT - ifjúsági magazin (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 10 éve történt (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Hétvégi Szerenád – zenés kívánságműsor (ism.) 22:00 Képújság December 21. vasárnap 00:00 Képújság 12:00 Testületi ülés (ism., a kezdés változhat) 14:30 Hétvégi Szerenád – zenés kívánságműsor (ism.) 15:30 Esélyes – esélyegyenlőségi magazin 16:00 Megyei Krónika (ism.) 16:30 Sport Magazin (ism.) 17:00 Kultúrkép – magazin (ism.) 17:30 10 éve történt (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd  (ism.) 19:30 Híradó/szerda  (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság December 22. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT - ifjúsági magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT - ifjúsági magazin (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 10 éve történt 20:00 Híradó /hétfő/ (ism.) 20:30 10 éve történt (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 Képújság December 23. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07.30 10 éve történt (ism.) 08.00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság online műsorújság www.halasmedia.hu A mûsorváltozás jogát fenntartjuk.


2014. december 17.

magazin

21

F Újra együtt énekeltek a döntősök

Keceli lány lett az „Év hangja”

nem lepődött meg, hogy 2014látványosan átalakul, és egy egyeben az Év Hangja a zsűri egybedi borító is készül majd a koronghangzó véleménye alapján a kehoz. A nyertes elárulta, hamarosan celi Paplanos Ildikó lett. Ő volt stúdióba vonul zenekarával, hogy az, aki dalával a döntőben könymihamarabb kézben tarthassák elnyekig hatotta Hardy-Horváth ső saját albumukat. A díjátadó ösMária operaénekesnőt. A fődíj egy szefoglalóját a Pont című ifjúsági műsor december 19-ei adásában saját demo CD elkészítésének a lehetősége a Bendegúz Hangstúláthatják az érdeklődők. Az ereddió jóvoltából. A Pont profi szép- F Ildikó fődíját Kiss Dávid ményhirdetéssel azonban nem ért ségstábjának köszönhetően Ildikó stúdióvezető adta át véget az idei karaokedömping, hiFotó: Pozsgai Ákos

szen a döntős énekesek egy gálaműsor keretében léptek színpadra a Közösségek Házában az elmúlt hétvégén. Közeledvén karácsonyhoz, sokan hoztak magukkal adventi hangulatú slágereket, a közel másfél órás program zárásaként pedig közösen kívántak boldog karácsonyt a hallgatóságnak a Csengőszó című klasszikussal. Szőri Attila

Egy életem, két halálom Fotók: Pál lászló

Hétről hétre újabb előadók csatlakozhattak a top 9-es mezőnyhöz, a múlt hétvégi eredményhirdetésen pedig az is kiderült, kik állhatnak idén a képzeletbeli dobogó fokaira. Természetesen a közönség idén is kiválaszthatta, melyik énekes produkciója sikerült legjobban. Facebookon és Instagramon is szép számmal érkeztek voksok. A publikum abszolút kedvence ebben az évben a mezőny legfiatalabb tagja, Vincze Rita volt, akire összesen 319 „like” érkezett. Különdíjban a verseny történetének első budapesti énekesét, Kovács Rékát és a karaokeveteránnak számító, immár büszke édesapát, Szabó Boriszt részesítették az ítészek. Bronzérmes helyen a Bibó-gimnáziumban tanuló Kovács Viktória végzett, másodiknak pedig a hódmezővásárhelyi Piaf-rajongót, Kristó Krisztiánt választották. Azon talán senki

Fotó: Anda Péter

2014-ben már hatodik alkalommal rendezte meg a Halas Televízió stábja a Pont Karaokeversenyt. A nézők, olvasók két hónapon keresztül követhették a döntőbe jutott tizenhét énekes sorsát.

Dévényi Ildikó és Gregor Bernadett fõszereplésével vitte színpadra a Pécsi Harmadik Színház az Egy életem, két halálom címû színmûvet. A történet szerint két színésznõ egy bûnügyi vígjáték fõpróbája elõtt találkozik, hogy csiszoljon a szövegtudásán. A színházi játék azonban egyszer csak véres valósággá válik. Izgalom, humor, fordulatok – Moravetz Levente rendezésében. A darab hétfõn Halason is nagy sikert aratott. P. L.


22

sportos

2014. december 17.

Megújul a halasi Sportbál Az idei esztendőben kiemelkedő eredményeket elért halasi versenyzőket köszöntik a hagyományos Sportbálon, amelyet megújult formában február 14-én rendeznek Kiskunhalason, a tervek szerint a Sóstó Csárdában. A különböző kategóriák díjazottjaira még lehet javaslatot tenni, viszont az már eldőlt, hogy a tavaly alapított Csáki Öcsi-díjat a halasi úszó egyesület és Novotny Attila kapja meg az ünnepi rendezvényen. A Halasi Média és Kultúra Kft. szervezi a soron következő Sportbált. Február 14-én, a Sóstó Csárdába várják a helyi egyesületek versenyzőit, vezetőit és a helyi sportbarátokat. Ahogy az évek óta hagyomány, ezen a jeles eseményen köszöntik és jutalmazzák az előző szezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtókat. Még várják a jelöléseket az év férfi, női; az év utánpótlás fiú és

leány; az év felnőtt és utánpótlás csapata; valamint a speciális sportolója címre. Nem lesz könnyű dolguk a jelölőknek és a döntéshozóknak sem, mert az idei év is számtalan sportsikert tartogatott. Van a városnak korosztályos Európa-bajnoka Juhász Adél személyében, Csobánci Vilmos pedig a közelmúltban nyert ezüstérmet a kontinensviadalon. Ez csak két kiragadott példa

a sikersorozatból. A jelöléseket január huszadikáig várják a leki@digikabel.hu címen vagy a városi sportirodába, a Kertész utca 28/a alatt. Ugyanott adják majd át a Gulyás „Pók” József-emlékdíjat is, a kitüntetett személyéről egy kuratórium dönt majd. Az viszont már most eldőlt, hogy kié lesz az idei Csáki Öcsidíj. Az özvegy és a család döntésének értelmében 2014-es teljesítménye alapján a Kiskunhalasi Úszó- és Gyógyúszó Egyesület és Novotny Attila vezetőedző lesz a kitüntetett. Az elismerést tavaly alapították, eddig a CEL FC labdarúgói, valamint a KB Autototeam SE kézilabdázói vehették át. Jáger L.

Sóstó Csárda – látvány halászléfőzés és úszótámogatás Hagyomány a Sóstó Csárda látvány halászléfőzése karácsonykor. Így lesz ez az idén december 24-én is, tudta meg szerkesztőségünk a csárda ügyvezetőjétől, Takács Józseftől. „Az ünnepeket sokan halászlé tálalásával indítják. A csárdában is így teszünk évek óta a nyilvános halászléfőző rendezvényünkkel. A kiskunhalasi családok és háziasszonyok nagy örömére ilyenkor elvitelre is készítünk a hagyományos magyar ételből, amely lehetőséggel nagyon sokan élnek, mert az egyébként is sok há-

zimunka legalább ezzel csökken. December 24-én délelőtt várjuk a vendégeinket a Sóstó Csárda teraszán, ahol forralt bor és tea mellett megbeszélhetik a barátok, ismerősök az ünnepi készülődést, miközben rotyog a halászlé mesterszakácsaink gondos felügyelete alatt. Ilyenkor az is hagyomány, hogy a KB Autoteammel közösen jótékony célra félreteszünk a halászlé bevételeiből. Az idén egy halasi sportoló testvérpárost támogatunk, reméljük, ezzel is hozzájárulva sportsikereikhez. Kiskunhalas országos hírű utánpótlás úszósportjának két kiválósága, Juhász Adél (Ifjúsági Európa Bajnok) és Juhász Janka lesz kedvezményezettje idén a Sóstó Csárda hagyományos karácsonyi halászlé látványfőzésének. A csárda vezetése felajánl minden adag eladott halászlé után

100 Ft-ot, amelyhez a KB Autoteam Kft. Fiat Márkakereskedés és Márkaszerviz újabb 100 Ft-ot tesz hozzá! Remélem, sokan lesznek ismét, akik a Sóstó Csárda halászlevét kínálják az ünnepi asztalnál a családnak és vendégeinek, erősítve ezzel a segítő szándékunkat is egyben.” – mondta Takács József ügyvezető. Juhász Tibor, a KB Autoteam Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, hogy ezúttal miért a sport felé fordult a Sóstó Csárda halászléfőzésének jótékonysági része. „Minden évben komoly fejtörést okoz, hogy kit segítsünk jótékony kezdeményezésünkkel. Nagyon sok területen és nagyon sok arra érdemes ember, közösség van, akiket segíthetnénk ilyenkor. Eddig is igyekeztünk széleskörűen gondolkodni. Most a sport mellett és azon belül az úszás mellett tettük le a voksunkat. A Novotny Attila vezette Kis-

kunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület évek óta ámulatban tartja a hazai utánpótlásúszó szakmát, mi, halasiak pedig nagyon büszkék vagyunk a „kicsikre”. Különösen annak tudatában, hogy technikai szempontból hatalmas hátrányból, egy szabványosnak semmilyen tekintetben nem nevezethető,19 méteres medencéből, emberfeletti edzésmunkával érik el sikereiket. Közülük is kiemelkedett az utóbbi időben Juhász Janka és Juhász Adél. Tu-

dom, hogy a családnak mekkora teher, hogy a testvérpár eljusson a versenyekre, az edzőtáborokba, hogy megfelelő sportorvosi figyelem mellett, hasznos táplálékkiegészítőkkel legyenek ellátva. Bizony, ez nagy anyagi teher egy családban. Szóval az eléggé összetett úszóéletformájuk költségeihez egy kis segítség biztosan jól jön, gondoltuk Herczeg Nórával és Takács Józseffel közösen. Arra biztatok a Halasi Tükrön keresztül is mindenkit, hogy segítsük a halasi úszósport két kiválóságának felkészülését!” A Sóstó Csárda 2014. december 24-én 9 órától várja vendégeit a halászlé látványfőzés alkalmából a csárda teraszán. A finom ételeket helyben fogyasztásra, elvitelre és házhoz szállítással is kínálják. Bővebb információ www.sostocsarda.hu, telefon: 77/521-402, mobil: +3620/544-5518


2014. december 17.

magazin

23

Szilády korát idézték Korhű öltözetben tanítottak A századforduló társadalmi, gazdasági, oktatási, kulturális jellemzőit elevenítették fel a református gimnáziumban, középpontba állítva Szilády Áron életét és munkásságát. A pedagógusok korhű ruhákat húztak, amihez a jelmezeket az Ópusztaszeri Emlékpark Múzeum biztosította. A jelmezeket a diákok is felpróbálhatták és fotózkodni is lehetett. Kedden korhű tanítási órákat tartottak a gimnáziumban és a református gyülekezeti házban, szerdán pedig számos iskolai és iskolán kívül program közül választhatnak a diákok, míg csütörtökön pedig közös szelle-

mi kalandozásra várják a gyerekeket, filmeket vetítenek Szilády Áron korából. A különleges nap kiszínezte az egyébként sem unalmas hétköznapokat, a fiataloknak még ha szokatlan is volt a különleges alkalom,

a kellően jó hangulat és derűs percek mellett, partnerek voltak. Maguk a tanárok megmosolyogták egymás uniformisát, ugyanakkor, amint mondták, kicsit jó volt belebújni az elődök öltözetébe, és egy kis időutazást tenni a múltba. A református gimnáziumban az utolsó tanítási nap december 19-e lesz, ezen a napon 11 órától az alsóvárosi katolikus templomban vesznek részt a diákok a karácsonyi ünnepégen. Kép-szöveg: P. Á.

2014. december 24.

Gasztrotippek karácsonyra III.

Fotó: Bakos László

rita asszony ízvarázslata

Egy jól eltalált édesség mindig tökéletes zárása lehet karácsonyi menüsorunknak. Ebben az esztendőben az alábbi süteménynyel zárom ünnepi összeállításom.

Diós-vaníliás szelet Hozzávalók: 6 tojás sárgája, 15 evőkanál víz, 20 dkg cukor, 15 dkg darált dió, 30 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 6 tojás fehérje. Krém: 2 csomag vaníliás pudingpor, 2 evőkanál vaníliás cappuccino por, 30 dkg vaj, 20 dkg cukor, 6 dl tej Elkészítés: a tojás sárgáját a vízzel és a cukorral kikeverjük, majd hozzáadjuk a sütőporos lisztet, a darált diót, és az egész masszát csomómentesre keverjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan a lisztes masszába forgatjuk. Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük, majd előmelegített sütőben, 25x35-ös tepsiben, 195 fokon megsütjük. A pudingporokat 1 dl tejjel összekeverjük, a maradék tejet a cukorral felforraljuk, majd a ki-

kevert pudingporokat lassan hozzáadjuk. Megvárjuk, amíg besűrűsödik, majd kihűtjük. Ha langyosra hűlt, belekeverjük a  cappuccino port, hozzáadjuk a vajat és krémesre keverjük. A kihűlt tésztát kettévágjuk, és megtöltjük a krém kétharmad részével, a többi krémmel pedig bevonjuk. A tetejét darált dióval megszórjuk, díszítjük. Ezzel a finomsággal köszönöm meg egész éves kitartó figyelmüket. Bízom abban, hogy receptjeimmel hétről hétre hozzá tudtam járulni a családi ebédek sikeréhez. Az ünnepekre jó sütést-főzést kívánok, tartsanak velem 2015-ben is! Áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdag új évet mindenkinek! Rita asszony

Buli a Felsővárosiban

Rendelés, asztalfoglalás:

77/521 402 20/544 5518

F Fergeteges szülők-nevelők bálját rendeztek a Felsővárosi Általános Iskolában, ahol a Mikulás lányoknak óriási sikerük volt


2014. december 17.

mozaik

24

Viszik a fenyõt

Jól fogynak a fenyők a halasi árusoknál is, a fák a tavalyihoz hasonló árakon kaphatók. Egyre több fenyőfa lel gazdára, érdemes időben beszerezni, aki az utolsó pillanatokra hagyja, már nem biztos, hogy talál megfelelőt. A város több pontján is árulják az örökzöldet, ezer forinttól akár több tízezer forintig is lehet kapni. Az ár függ a mérettől és a fenyőfa minőségétől. A legtöbben a hosszú tűlevelűt keresik, azok némileg olcsóbbak, ugyanakkor a drágább fajták is jól fogynak. Slágernek számít idén is a Nordmann-fenyő, amely a meleg szobában sem hullajtja le a tűleveleit, igaz, egy kicsit mélyebben a pénztárcába kell érte nyúlni. Károly Istvánné a nyugdíjából spórolja össze a karácsonyfára valót, rendszerint lucfenyőt szokott vásárolni, ebből pedig 2000 ezer forintért is kapha-

tó már egy közepes fajta. Az ezüstfenyő ára 4000 forintról indul. Nagy Szeder Bertalan fenyőfaárus szerint egyre kedveltebbek a földlabdás fák, amelyeket később, ha már nincs rá szükség, vissza is lehet vinni, vagy később ki lehet ültetni. Fontos azonban tudni, hogy az élő fát hűvösebb helyiségben érdemes feldíszíteni és kiültetés előtt is szoktatni kell a külső hőmérséklethez. A karácsonyi fenyőillatot asztali díszekkel is fokozhatjuk, különösen akkor, ha olyan fát választottunk, aminek nincs intenzív illata. Idősek, egyedülállók szívesen folyamodnak ahhoz a megoldáshoz, hogy néhány zöld ágat visznek haza, és ezzel teremtik meg a karácsonyi hangulatot otthonukban. A karácsonyfákért ezekben a napokban indul meg a nagy roham. A tapasztalatok szerint egyre többen keresik a 2,5-3 méteres, sudár fenyőket. Kép-szöveg: P. Á.

XXVIII. évf. 51. szám 2014. december 17.  
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you