Issuu on Google+

Januártól Építő javaslatok Szalagot kaptak megszűnik a halasi a végzősök a parkolási díj közmeghallgatáson a Tekóban Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben

Az ország legszebb konyhakertje halasi Elkészült a Földvigyázók kertje Madárvédő misszionárius Öt évtizede tart a barátság Fénykört avattak Pál Dénessel

fotó: pozsgai ákos

2014. december 3. • XXVIII. évfolyam 49. szám•Ára: 165 Ft

Szabina visszatért

Üzenünk a jövőnek Várjuk a halasiakat is a közös ünnepre!




örökhagyók

2014. december 3.

Történelmi pillanatok örök tanúi Bevallom, kissé csalódottak voltunk, amikor nemrégiben a Városháza tornya lekerült a magasból, és a kupola nem rejtett magában semmit a múltból. Így aztán kapva kaptunk kolléganőnk, Fehér Erika ötletén, hogy akkor üzenjünk mi a jövőnek. A televíziós kollégákkal öszszedugtuk a fejünket, és elhatároztuk, mi nem okozunk csalódást a jövő nemzedékének, összeállítunk egy időkapszulányi jelent. Nagydolog ez, hisz amikor legközelebb földközelbe érkezik a kupola a benne megbúvó fémhengerrel, mi már nem leszünk, sőt lehet, hogy gyermekeink se, akik

közül sokan most a címlapon mosolyognak önökre. Köztiszteletben álló halasiakat kértünk fel arra, hogy pár sorban vessék gondolataikat papírra, és üzenjenek a jövőnek. Fiatalok és idősek, nők, férfiak és gyerekek. Az ő gondolataikat, a Halasi Tükör e heti számát, Petőfi Népét, pénzérméket, halasi csipke zászlócskát és egy díjnyertes alkotói pályázatot rejt a kapszula. A jelen egy kis csipetje, a jövőnek. Büszkék vagyunk, hogy kicsit mi is részesei lehetünk. Szöveg: Vadkerti Mónika Képek: Nagy-Apáti Ivett, Pozsgai Ákos

F A felújításra váró főteret, színes pompával búcsúztatta a város

F Csipke városközpont épül

F A modern külső van akinek tetszik, van akinek nem

F Hamarosan kupola…

lekerül

F Szeptember 8-án kezdték bontani a főteret

F A piactér is új köntösbe öltözött

F A lakosság kíváncsian szemléli az új külsőt

F A városháza oszlopdísze...

F ... és címere

F …és mindjárt vissza

a


2014. december 3.

Adventi koszorúnk első gyertyáját vasárnap meggyújtottuk. Ezzel kezdetét vette a várva várt ünnepig tartó készülődés. Az adventi várakozás időszaka alkalmas arra, hogy számba vegyük, mi történt velünk a lassan elmúló évben, mi jót vagy rosszat tettünk, mi az, amit elmulasztottunk, és milyen feladatok állnak még előttünk. Ahogy városunk lakói, úgy önkormányzata is ebben a meggyőződésben várja az ünnepet, és igyekszik a halasiak karácsonyát szebbé, jobbá, könnyebbé tenni. Különösen azokét, akiknek erre a leginkább szükségük van. Ettől kezdve napról napra ünnepi díszbe öltöztetjük a lelkünket és törekszünk a készülődést környezetünkben is megjeleníteni. Ebben az évben városunk központja kevésbé tükrözi az ünnep közeledtét a felújítás miatt, de látva napról napra a megújuló változását a várakozásunk eredménye készenlétekor örömmel teli módon dobogtatja meg majd Kiskunhalas lakóinak szívét. A megújuló belváros nem felújítás alatt levő köztereit ünnepivé varázsoljuk és a hagyományokhoz híven megrendezzük az adventi vásárt. Készülünk az ünnepre sok-sok felajánlással és készülnek

a városban működő közösségek, szervezetek is karácsonyi rendezvénycsomagokkal, mert az adventi időszaknak van még egy fontos küldetése: hogy összejöjjünk, közösségben legyünk! Azt kívánom, hogy ne csak a látványosság élményét keressék, hanem az ünnepi készülődésben a halasiak találkozzanak egymással rendezvényeinken, mert az emberi találkozásból mindannyian építkezhetünk. És miközben vásárolunk, gondoljunk szeretteinkre! Ha egy-egy apró ajándékot megcsodálunk egy kirakatban vagy egy vásári sátorban, akkor gondoljunk azokra is, akikre épp senki más nem gondol! Emlékszem, amikor még kisiskolás voltam, minden évben a számomra nagy értéket jelentő játékokból felajánlottunk néhányat azoknak, akikhez a Mikulás és a Jézuska nem juthatott el. A felajánlásokra most is lehetőség adódik és a város több szervezetének kezdeményezéséhez lehet csatlakozni. Megannyi jótékonysági esemény, koncert és program kíván segíteni embertársainkon. Ha tehetik, segítsék a rászorulókat! Segítsünk egy-egy jó cselekedettel, hogy megtanuljuk és megtanítsuk, hogy a világban mindig gondolni kell másokra. És ne feledjék, nem csak ajándékkal segíthetünk embertársainkon, hanem jó szóval, szeretettel is. Látogassunk el a következő hetekben szeretteinkhez, szomszédjainkhoz, egyedül élő ismerőseinkhez, és hívjuk őket az adventi eseményekre, hiszen közösségben lehet igazi, örömteli érzés az ünnep Legyen szép és közösségi élményekben gazdag a karácsonyra való készülődés időszaka minden halasi számára! Fülöp Róbert Kiskunhalas város polgármestere

Megszűnik a parkolási díj Díjmentes parkolást hoz az új év. Még pár hét és nem kell aprópénzt, valamint automatát keresni annak, aki Halas központjában szeretne járművével megállni. Az év elején leszerelik a parkolóautomatákat, de ezzel együtt megszűnnek az előre megváltható bérletek is. Az új rend szerint 120 percet tartózkodhat helyváltoztatás nélkül az autó. A parkolási díj eltörlése nem azt jelenti, hogy mindenki korlátlanul tárolhatja járművét a frekventált övezetekben. KRESZ-tábla jelzi majd, hogy reggel 8 és délután 6 óra között egy helyen egyszerre csak két órahosszát lehet várakozni. Ezzel az intézkedéssel szeretnék felpezsdíteni az életet a központban és fellendíteni az üzletek forgalmát. Az automaták amúgy is elöregedtek és nem érte volna meg újakra cserélni őket. Farkas Dániel alpolgármesterként és körzeti képviselőként munkálkodott a rendszer bevezetésén. Azt mondja, az egyik legfontosabb dolog volt a parkolás ingyenessé tétele és szabályozása. Hozzátette: ha azt tapasztalják, hogy a rendszerben zavar lépne fel, akkor természetesen megteszik a szük-

fotó: pozsgai ákos

Kedves Halasiak!



séges módosításokat. A városháza minden segítséget megad majd az új szabályzás megértésére, alkalmazására. Azt, hogy ki mikor érkezett, például egy iskolások által használt óralappal, vagy tárcsával lehet majd jelezni. A tervek szerint az önkormányzat is készíttet ilyen időmérő lapokat, melyek várhatóan a környékbeli üzletekben lesznek elérhetőek, de a Halasmédia Szerkesztősége is szeretne meglepni jó pár autóst ilyen óralappal. Ha nincs más, akár egy cetlire is fel lehet írni a leparkolás időpontját. A lényeg az, hogy jól látható és egyértelmű legyen a megállás időpontja. A városközpontban dolgozókra és az ott lakókra is vonatkozik a kétórás limit reggel 8 és délután 6 óra között. A fennmaradó időben korlátlanul lehet használni a parkolókat. A városvezetés azt kéri, aki

napközben nem csak két órát tartózkodik a központban, az használja a környékbeli ingyenes parkolókat, az Eötvös utcait, illetve a Kossuth utcait. A kétórás várakozást célszerű lesz betartani, mert a közterület-felügyelet ellenőrzi majd a járműveket. A KRESZ szerinti büntetési tétel pedig jóval nagyobb, mint amit eddig szabtak ki a parkolóőrök. Várhatóan a város bevezető útjainál figyelemfelhívó táblákkal jelzik majd, hogy milyen parkolási rendre kell felkészülni az ide érkezőknek. A várakozási rendelet a következő területeket érinti: Bethlen Gábor tér, Hősök tere, Református templom parkolója, Május 1. térről a Semmelweis-kórház felé vezető út melletti párhuzamos parkolók, Thúry József utca, Városháza utca, Jósika utca. F. E.

Fogászati ügyelet, ingyen net Ingyenes net a halasi főtéren és a két évvel ezelőtt megszűnt fogászati ügyelet visszaállítása szerepelt a napirend előtti felszólalás témájaként. A lehetőséggel csupán Tapodi Attila élt, felvetései úgy tűnik, máris meghallgatásra találtak. Nem volt népszerű a napirend előtti felszólalás lehetősége a képviselők számára, egyetlenként Tapodi Attila kért szót. A SHT frakció tagja két költségvetést is érintő témát hozott fel. Szerinte az élhetőbb várossá válásnak az is fontos része, hogy a főtéren legyen ingyenes internetezési lehetőség. A WIFI üzemeltetése nem igényel nagy költséget és az elmúlt hónapokban a fiatalok részéről is ér-

fotó: illusztráció

GONDOLATOK...

fókuszban

kezett ilyen igény. Fülöp Róbert polgármester elmondta, hogy korábban is volt már ilyen lehetőség a centrumban, a városvezetés tervei között szerepel, hogy hamarosan ismét igénybe vehető ez a szolgáltatás. Tapodi Attila azt is kérte, hogy vizsgálja meg a városháza a fogászati ügyelet visszaállításának lehetőségét. Két évvel ezelőtt meg-

szűnt a hétvégi és ünnepi ügyelet, legközelebb pedig Kecskeméten lehet hasonlót találni, ott is csak hat órában. A képviselő javasolta, hogy a környező településekkel összefogva finanszírozzák meg az ügyeletet. Ennek összege körülbelül évi 2 millió forint volna. Válaszában Fülöp Róbert egyeztetést ígért ezzel kapcsolatban is. gerLe




üzenet

Legyetek aktívak!

2014. december 3.

Halasiak üzennek a jövőnek

Hengerbe zárt üzenetek. Kiskunhalasról, a 21. század emberé- Váradi Krisztina a Nemzetvédelmi nek gondolatairól. December 5-én helyezik vissza a városháza Egyetemen tanul, korábban éveken tetejére az épület sisakját, melybe a Halasi Tükör ezen száma át kiskunhalasi színekben atletizált. is kerül. Halasiak üzennek ebben a jövőnek. Többszörös országos bajnok, ifjúsági olimpiai második, Európa- és világ– Bízom benne, hogy 100 év 90 évvel verték – mondta a Kis- bajnoki helyezett. Ő a sport oldaláról múlva számunkra fontosaknak tar- kunhalasi Városvédő és Városszé- fogalmazta az üzenetét a jövőnek. tott értékek, mint a szeretet, a ba- pítő Egyesület örökös és tisztelet- – Kilenc éve űzöm ezt a gyönyörű sportágat, kiváló eredményeket érrátság, a becsület, a tisztesség, beli elnöke. hettem el Halasnak köszönhetően. az őszinteség és a megbízhatóság Sajnálom, hogy az elmúlt években a erősebb és kifejezőbb lesz, mint Sportolni kell! halasi atlétika rossz korszakát élte, pemost, 2014-ben. A jövő nemzedédig korábban ebből a műhelyből több kének kell kialakítani azt a világot, kiváló sportoló is kikerült. Szeretném, amiben élni akar. Fontosnak tarha ezekre a szép eredményekre emtom, hogy az emberek ne pénzzel lékeznének, ha évtizedekkel később és tárgyakkal törődjenek, hanem felnyitják a kapszulát. Az utódok majd embertársaikkal. Üzenem a 100 év tegyenek azért, hogy az eredmények múlva élő embereknek, hogy az álfolytatódjanak, a sport, az atlétika ne maikat ne dobják félre, hanem az vesszen el Halas életéből. A sport minálmaikból legyenek célok, a célokdig is egy fontos alapköve volt ennek ból pedig megvalósításra váró tera városnak, a mostani fiatalságnak, vek. Az embereknek 100 év múlígy legyen a jövő fiatalság életének is va is az lesz a feladatuk, mint ma, kiemelkedő része – üzent Budapestmégpedig családjuk, barátaink táről Váradi Krisztina. mogatása. Óvjuk meg a jövő geJáger Levente, Pál László neráció életét. Óvjuk meg az éleés Pozsgai Ákos összeállítása lis élet. – Legyetek aktívak, mert tünket, a környezetünket, és óvjuk F Váradi Krisztina egyetemista ha nem, akkor elvesztitek izmai- egymást, hiszen nincs más itt. tokat, kialakul a csontritkulás. A mozgásszegény életmód elősegí- Békesség ti a reumát, a hátfájást, a szív- és érrendszeri betegségeket, a túlsúlyt, az agyvérzést, a gyomor- és tüdőrákot, a magas vérnyomás kiA képviselő-testület hozzájá- heteiben indul. A beruházás értéke elalakulását, az asztmát, a cukorberulását adta ahhoz, hogy a Türr éri a 300 millió forintot, ennek során tegséget, az ideg- és agyfunkciók István Képző és Kutató Intézet akadálymentesítik az évek óta ürezavarát, a depressziót és az alvásmegkezdje a volt Vízmű-szék- sen álló épületet, tantermeket, tanproblémákat, a szexuális probház felújítását, átalakítását. műhelyeket és sportudvart alakítanak lémákat. Ne feledjétek: minden Várhatóan jövő szeptember- ki. A tájékoztatóból az is kiderült, hogy ártalmas, ami sok. A zavartalan ben nyit majd a létesítmény, lesznek egyéb, kiegészítő szolgáltatászellemi működéshez kifogástalan amelyben tanműhelyeket, tan- sok befogadására alkalmas helyisétesti feltételek szükségesek – tettermeket és sportudvart alakí- gek is. A kivitelezéssel párhuzamosan te hozzá Paczolay Gyula. tanak ki, mintegy 300 millió fo- szerzik majd be a szükséges berenderint értékben. zéseket, eszközöket. Mint megtudtuk, Szeretet és barátság a központban elsősorban képzéseket F Rácz-Fodor Mihály Pro UrbeKiskunhalas gazdagodik és gyaszerveznek, oktatási programokat kitüntetett, elektrotechnikus, rapodik ezzel a beruházással. Fütartanak, és fő céljuk, hogy a hátrányugdíjas kirendeltség-vezető löp Róbert polgármester mondta nyos helyzetűek is el tudjanak helyez– Remélem és kívánom, hogy itt, ezt a képviselő-testület közelmúltbé- kedni a munkaerőpiacon. A beruházás Európa közepén fennmaradjon a li, rendkívüli tanácskozásán a leendő várhatóan júliusra elkészül majd, a léMagyar más népekkel barátságban képzési központtal kapcsolatban. A tesítmény ősztől teljesen felszerelve és jólétben. Megosztott társadal- közgyűlés még korábban döntött ar- várja majd a jelentkezőket. Olyan promunk békésen egyesüljön, szűnjön ról, hogy lehetőséget ad a Türr István filú képzéseket szerveznek, amelyek meg az anyagi és kulturális sze- Képző és Kutató Intézetnek (TIKKI) megfelelnek a térség munkaerő szükgénység. Kívánom, hogy kedves arra, hogy a városban is nyisson egy új ségletének. A programok, képzések városunk, Kiskunhalas szépüljön, központot. Az elmúlt hónapok egyez- megvalósításához kistérségi koordigyarapodjon javakban és lélek- tetései után a testület újabb határoza- nátorokat vesznek fel, hamarosan peszámban. Az időkapszulába tettem ta már arról szólt, hogy átadja a volt dig kiválasztják majd azokat a roma egy ezüst 200 forintost a kiegyezés Vízmű-székházat a beruházás meg- missziós alkalmazottakat, akik segítevezéralakjának, Deák Ferencnek az kezdéséhez. A TIKKI kommunikációs nek kapcsolatot tartani a központ és a F Polgár Gabriella bibós di- arcképével. A pénz 1994-ből való, osztályától kapott tájékoztatás szerint cigány nemzetiség között. Jáger L. ák, diákparlamenti képviselő az érmét a városháza építése után az építkezés várhatóan a jövő év első

Jövő szeptemberben nyit az új képzőközpont

F Paczolay Gyula, Kiskunhalas díszpolgára

Paczolay Gyula, Kiskunhalas díszpolgára, nemzetközileg is elismert torna szakember mindenképpen fontosnak tartja, hogy üzenjen a jövőnek. – Az egészségünkért tenni kell. Az elmúlt 100 évig mi, magyarok voltunk a világ egyik legvirtuskodóbb, a legegészségtelenebbül élő népe. Ez mindaddig tartott, amíg a világ akkori legnagyobb sportszervezete, az ISCA a tudósok véleménye és kutatási eredményei alapján rá nem vette a sportvezetőinket arra, hogy a mindenki sportjára is költsenek annyit, mint a versenysportra – emlékeztetett a szakember. Paczolay Gyula azt mondja, hogy mozgás nélkül nincs normá-


2014. december 3.

lakossági



Felvetések, javaslatok a közmeghallgatáson

Egyik hozzászólónak a vasúttal van vitája, hogy pontosan mi, az nem igazán derült ki a közmeghallgatáson elhangzott mondataiból. Mindenesetre a városháza igyekszik majd utánajárni ennek a felvetésnek is. Egy nagymama pedig arról beszélt, hogy nem megoldott a lisztérzékeny unokájának az étkeztetése. Azt mondja, a speciális értrendre másnak is szüksége volna, de erre nem találnak olyan helyet, ahol ezt elkészítik. Utak, kereszteződések

Molnár István arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy 1989-ben saját erőből alakították ki az úgynevezett járószéki utat, amelyet aztán a nehézgépjárművek több alkalommal tönkretettek. A hozzászóló elmondta, hogy legutóbb Aradszky Lászlóné képviselő és Fülöp Róbert polgármester közbenjárásának köszönhetően történt javítás a Városgazda jóvoltából. Mongyi Aladár viszont a Lidl áruháznál lévő kereszteződés hibájára hívta fel a figyelmet. Azt mondja, hogy a balra kanyarodás balesetveszélyes helyzeteket idéz elő. A Tinódi utca végén lévő kereszteződésben is vannak bajok, ott a szabályok kőkemény betartására és betartatására van szükség, egyébként könnyen karambolozhat az autós. Mongyi Aladár beszélt a Huszár utca forgalmi rendjéről is, az ott élők már régóta szeretnének oda egy lakó-pihenő övezetet jelző táblát. Járhatatlan, veszélyes

Varga Antalné a Vadkerti út mellett élők nevében kérte, hogy épüljön járda, mert csak egyik oldalon van ilyen. Tallérné Nyitrai Ilona, a helyi mozgáskorlátozott egyesület vezetője arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy több járda járhatatlan a városban kerekes székkel, illetve babakocsival. Az útszegélyek úgy vannak kialakítva, hogy szinte teljesen lehetetlen egy beteg ember számára leküzdeni. Felszólalásában azt is kiemelte, hogy szeretnének ügy-

Fotó: pozsgai ákos

Régen tapasztalt érdeklődés övezte az idei közmeghallgatást. Míg egy évvel ezelőtt szereplő hiányában kudarcba fulladt a véleménynyilvánítás fóruma, most kilencen érezték úgy, hogy problémáikat meg kell osztaniuk a nyilvánossággal. Kiderült, hogy a csapadékvíz elvezetésének hibája, forgalomszervezési problémahalmaz, felújításra váró épület, járhatatlan járda szerepelt a közmeghallgatás felvetései között.

F Veszélyesnek gondolják a kereszteződést szervezéssel és odafigyeléssel hatékonyabb lenne a tevékenységük.

Fotók: jáger levente

Csipkemarketing

F Tallérné Nyitrai Ilona szerint az Átlós úti átjáró életveszélyes Víz az úr

Seres Sándor szerint a csapadékvíz-elvezetéssel a belvárosban is baj van. Nemrégiben egy üzletbe is befolyt már a szennyes lé. A Vasút utcában a falevelek eldugítják F Tassonyi Tamás a száguldozó autókra panaszkodott

F Varga Antalné a járdát hiányolta a csatornaszemet, gondot okozva egy-egy eső idején az ott élőknek. A felszólaló úgy érezte, hogy ennek nincs igazán gazdája a városban. Reményét fejezte ki, hogy az új testület megoldja majd ezt a problémát is. Seres Sándor szólt még a közmunkásokról, szerinte jobb

Halász Balázs örömét fejezte ki, hogy megszépül a városközpont. Ugyanakkor javasolta, hogy újítsák fel a régi postaépületet is, mert az igen rosszul mutat a szép környezetben. Érdeklődött az iránt is, hogy a képviselők képzésének miért nem Kiskunhalas ad otthont. A halasi csipke érdekében kérte, hogy az 53-as főút mellett óriásplakátokon is szerepeljen a város büszkesége. Jáger Levente összeállítása

Őket gyanúsítják az erdőszéli gyilkossággal

feleik számára két parkolót kérni az Eötvös utcában, az irodájuk közelében. Ismét szóba hozta az Átlós utcai vasúti átkelőt, amely szintén életveszélyes gyalogosan, kerekes székkel. Hozzátette: a Szilády Áron szo- Vezetőszíjon, megbilincselve bornál a járda burkolata csúszós és vezették a Kecskeméti Járásbíbalesetveszélyes. róságra a nyomozási bíró elé azt a két jánoshalmi férfit, akiket Bajok a lakótelepen az erdőszéli gyilkosság ügyéEgy, szeptember közepi egyeztetés ben gyanúsítanak. A 36 éves N. ellenére nem történt semmi a lakóte- Tamást emberöléssel és lőfegylepi szemétszállítással kapcsolatban. verrel, lőszerrel való visszaTöbbek között ezt emelte ki Tassonyi éléssel, míg a 22 éves F. KriszTamás. Elmondta, hogy lakóhelyén, tiánt bűnpártolással gyanúsítja a Bocskai és a Bem utca környékén a rendőrség. A rendőrség által gondot okoznak a száguldozó autó- eddig közölt információk szesok. Szerinte csoda, hogy nem tör- rint a gyanúsítottak agyonvertén baleset, de szükség volna for- tek egy 44 éves román férfit, galomlassítóra a lakótelepi utakon. majd a holttestét Erdőszél haHat évvel ezelőtt szólt a Kötönyi út tárában egy kútba dobták. egyik szakaszának vízelvezetéséről, akkor kiderült, hogy a baj orvoslása A két férfi együtt dolgozott favá400 ezer forintba került volna. Azóta góként az áldozatukkal, akire a 34 sem javították meg a hibát, eső ide- éves gyanúsított november 10-én jén a víz bokáig ér. Ugyanakkor meg- a munka után támadt rá, majd a említette azt is, hogy van fejlődés is, magatehetetlen férfit az út mellett mert egyre kevesebb a kutyapiszok elrejtették fiatalabb kollégájával, a köztereken. aki segített a sértett kerékpár-

jának eltüntetésében is. Másnap visszatértek a tett színhelyére, és a halott férfit egy elhagyott tanya kútjába dobták. Ezek után a sértettet megölő, idősebb elkövető Zsana külterületén egy fenyves erdőben 2 lőfegyvert és 1661 darab lőszert is elásott, amelyhez szintén a fiatalabb társa nyújtott segítséget. Mint azt a rendőrségi kihallgatáson az idősebb férfi elmondta, attól tartott,

ha lebuknak, akkor megtalálhatják a nyomozók a fegyvereket és a lőszereket a házában, amiket engedély nélkül tartott. Az ügy érdekessége, hogy F. Krisztián korábban már több alkalommal volt büntetve, a mostani bűncselekményeket a vele szemben korábban kiszabott börtönbüntetés felfüggesztésének lejártát követő három hónappal követte el. P. Á.




kék hírek

2014. december 3.

A cipõ volt a bűnjel

Élnek a joggal Értesüléseink szerint ezzel a joggal él is a migránsok jó része. Az embercsempészek előre felkészítik a menekülteket, hogy elfogásuk esetén azonnal kérjék a menekültstátuszt, így őket nem vehetik idegenrendészeti őrizetbe. A gyakorlat szerint 24 óra alatt a hatályos jogszabályok figyelembevételével eldöntik, hogy ki az, akit kiutasítanak az országból, illetve kit fordítanak vissza, és ki az, akinek befogadják kérelmét, s a döntésnek megfelelően irányítják a migránsokat a megfelelő szálláshelyekre.

Pechjére, az első számú bűnjelben ment a rendőrségi kihallgatásra a kiskunhalasi férfi, akinek F A rácsok mögé gyakran kerülnek gyerekek is egy másik bűncselekmény kapcsán kellett megjelennie a helyi rendőrkapitányságon. Az egyik nyomozónak azonban ismerős volt a lábán lévő cipő nyoma, amit egy korábbi bűnügy helyNincs pánikhangulat színén rögzítettek a technikusok. A férfi beismerő vallomást Özönlenek a menekültek. Vannak napok, amikor 100-150 külföldit is elfognak a rendőrök a tett. szerb-magyar határszakaszon. A déli államhatár mentén élők aggódnak az Ebola-fertőzés terjedése és a fokozódó nemzetközi terrorveszély miatt, de nincs pánikhangulat. Vannak, akik élelA Kiskunhalasi Rendőrkapitányság miszerrel és vízzel segítik a menekülteket, és segítik a hatóságok munkáját is, hogy össze tudBűnügyi Osztálya lopás ügyében indí- ják gyűjteni a határ mentén bolyongó külföldieket. tott nyomozást még november 2-án ismeretlen tettes ellen. Kiskunhala- Az államhatárra eddig még soha nem Megállás nélkül jönnek son, a Felsőöregszőlők egyik tanyá- látott migrációs nyomás nehezedik. A jában surrant be a nyitott ajtón egy szerb-magyar államhatár Bács me- Az erdőkön, mezőkön, külterületanyába az elkövető, az egyik szobá- gyei szakaszán ebben az évben ed- ti utakon érkezik a migránsok legnaból ellopott a 68 éves tulajdonos ké- dig 5828 migránssal szemben kellett gyobb része. Kelebián közvetlen az zitáskájából 10 ezer forintot. intézkedniük a rendőröknek. Szep- államhatár közelében lévő tanyákon Néhány nappal ezelőtt a halasi tember elsejétől emelkedett meg je- élő emberek közül jó néhányan úgy rendőrkapitányság egyik nyomozója lentősen a külföldiek által elkövetett védik ki, hogy ne menjenek be hozegy kihallgatásra érkező férfi cipőjére tiltott határátlépések száma Magyar- zájuk a külföldiek, hogy élelmet és figyelt fel. A rendőr előkereste a no- ország felé. ivóvizet akasztanak a kerítésre. Az vember 2-án történt lopás anyagát, – Az első 8 hónapban 1568 fő ér- idősek félnek a messziről jött külfölamelyben a helyszíni képeken sze- kezett, ezzel szemben az elmúlt két diektől, de pánikhangulat nincs, tudreplő cipőnyomot összevetette a ki- hónapban 4260 fő – sorolta a szám- ják, mit a teendő, ha kisebb-nagyobb hallgatott K. István cipőjével, amely adatokat a Halas TV Beszéljünk ró- embercsoportokat látnak bolyongani F Védõmaszkban egyezést mutatott. A 49 éves kis- la című műsorában Bodor László, a a határban. Azonnal értesítik a polkunhalasi férfi elismerte a bűncselek- Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főka- gármesteri hivatalt vagy a határren- dieket, amíg meg nem érkeztek a mény elkövetését. Immár gyanúsítot- pitányság megbízott határrendészeti dészeket. Volt már arra is példa, hogy rendőrök, akik aztán átvették tőlük ti kihallgatásán elmondta, hogy látta, szolgálatvezetője. a polgárőrök feltartóztatták a külföl- az intézkedést. a ház tulajdonosa a kertben gondozta Törvényes kiskapu teheneit, és ezt használta ki. A rendőrség befejezte a nyomoA 2012. január 1-jén hatályba lézást, a bűnügyi iratokat bíróság elé pett Alaptörvény XIV. cikkének (3) állítási javaslattal tovább küldte a bekezdése értelmében MagyarorKiskunhalasi Járási Ügyészségnek, szág kérelemre menedékjogot bizígy hamarosan akár ítélet is születtosít azoknak a nem magyar álhet az ügyben. P. Á. lampolgároknak, akiket hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy tarthatnak az üldözéstől. F Román és magyar rendõrök szolgálatban

Sorsuk elől menekülnek

Zsúfolt befogadók A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BAH) rendelkezésre álló menekültügyi központjai, menekültügyi őrizetre alkalmas objektumai azonban megteltek, ami komoly hírértékkel szolgál koszovóiak körében is, vagyis szerintük most egy kicsit szabadabban tudnának Magyarországról menekültkérelmet benyújtani, illetve annak tudatában, hogy a menekültügyi őrizet elrendelése a helyhiány miatt egy kissé körülményes, a nyílt befogadó állomásokra való irányításukat követően illegálisan to-

vább tudnak utazni a nyugat-európai országokba. A menekültügyi befogadó állomások sajátossága, hogy az ott elhelyezett menedékkérők szabad mozgását nem korlátozzák, így onnan bármikor szabadon kijöhetnek. A jelenleg működő – menekültek, illetve kérelmezők elhelyezésére szolgáló – intézmények Kiskunhalason is zsúfoltak. Menedékjogot kapnak A tapasztalatok is ezt támasztják alá, az illegálisan Magyarországra érkező külföldiek közel 95 százaléka menekültstátuszt kérelmezőként hazánkban marad, többségük koszovói albán, a maradékot utasítják ki az


2014. december 3. országból, azonban az ő visszajuttatásuk sem olyan egyszerű a kibocsátó országba. A legtöbb migráns Koszovóból vagy Dél-Szerbiából jön, albán, Afrika belső országaiból nagyon kevesen érkeznek. Szírek vagy magukat szírnek valló állampolgárok, illetve afgán és kis számban pakisztáni és iraki állampolgárok jönnek a déli határon. Többségük a háború, a kiszolgáltatottság és a szegénység elől menekül. Nehéz a hazatoloncolás Szerbiával van ugyan kiadatási egyezmény, a szerb oldalról érkező koszovói migránsokat azonban mégsem fogadják vissza szívesen. Koszovót Szerbia ugyanis a saját elidegeníthetetlen részének tekinti, míg Magyarország elismerte önálló országnak. Van kétoldalú visszaadatási egyezmény Koszovóval is, de a MALÉV két évvel ezelőtti csődje miatt, megszűnt a közvetlen légi utaztatási lehetőség, így nem tudják közvetlen visszareptetni a kitoloncolt koszovóiakat. Tisztázatlan a személyazonosságuk Sokszor nehéz az illegálisan érkező külföldiek személyi azonosítása is, hiszen rendszerint útközben eldobálják a személyi azonosításukra alkalmas irataikat. Ezért minden migránstól digitális ujjlenyomatot vesznek és lefényképezik őket, amely bekerül egy európai uniós adatbázisba, így minden uniós tagország látja, és bárhol, ha később az EU területén a hatóságok hálójába kerül újra, az ujjlenyomata alapján beazonosítható lesz.

Élelmiszer és gyógyszer Az eljárások során élelmiszerrel, innivalóval látják el a sokszor étlenszomjan, kimerülten érkező migránsokat, ha szükséges, gyógyszerrel. Szükség esetén pedig a menekültek



alapvető orvosi vizsgálatokon esnek keresztül, semmiképp nem kerülhetnek kapcsolatba a helyiekkel. Számos védőfelszereléssel rendelkeznek a határrendészek, többféle gumikesztyűt is használnak, indokolt esetben speciális védőruházatot, sisakot és arcvédő plexit is viselnek. Újszülöttektől az aggastyánokig Sokszor néhány hónapos csecsemők, kisgyerekek vagy mindenórás várandós nők és idős beteg emberek is vannak a menekültek között, azonban a közelgő téli hideg idő várhatóan csökkenteni fogja a migránsok számát, hiszen kevesebben indulnak majd útnak a fagyos idő miatt. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni az Iszlám Állam által folytatott jelenlegi háborús tevékenységet, a háborúk elöl jelenleg közel három és félmillió ember menekült el – mondta Csonka Károly alezredes, az Idegenrendészeti Osztály vezetője, a Halas TV Beszéljünk róla című műsorában. Közülük körülbelül 400 ezer fő Törökországba és 200 ezer fő Bulgáriába menekült. Utóbbiak később nagy valószínűséggel tovább indulnak majd Románián, Szerbián és Ma-

F Ígéret földje alapján vagy az ő segítségükkel fogják el. A rendőrség többféle eszközzel őrzi az államhatárt, köztük speciális stabil és mobil hőkamerákkal. Szervezett embercsempészbandák A 20-21. század legnagyobb tömeges menekülése zajlik a világban, amelyre egy jól szervezett embercsempész iparág épült, az embercsempészek a nagy koszovói migráció sodorvonalában igyekeznek eljuttatni az EU tagállamokba a jól fizető szír állampolgárokat, viszont egyre eredményesebben lépnek fel a magyar és a nemzetközi hatóságok az embercsempészekkel szemben. Csak ebben

Nincs pánikhangulat A határ mentén élők tartanak ugyan az Ebolától, de szó sincs pánikhangulatról. A rendőrség szerint fontos tudni, hogy a zöldhatáron Magyarországra érkezők közül azok, akik a vírussal érintett országokból érkeznek hozzánk, még a járvány kitörése előtt indultak el hazájukból, ők már hosszú hónapokkal, sőt évekkel korábban jöttek el otthonaikból, sokan közülük más menekülttáborokban is eltöltöttek több hónapot, így „nem valószínű, hogy a lappangási időszakban behoznák Magyarországra a fertőzést”.

kék hírek

F Nyilvántartásba vétel gyarországon keresztül a nyugat-eu- az évben több mint 50 embercsemrópai országokba. pészt fogtak el a rendőrök, és egyre többet állítanak bíróság elé, és ítélnek Segít a lakosság el közülük. A déli államhatár mentén Rácz Róbert alezredes, a Kelebiai élők nem szívesen nyilatkoznak, pehatárrendészeti Kirendeltség vezető- dig, mint mondják, sokat tudnának jének közlése szerint Magyarország mesélni. 19 kilométeres határszakaszán, eb- Egy névtelenül nyilatkozó kelebiai ben az évben eddig több mint 3 ezer tanárnő arról beszélt, hogy egyszer fővel szemben jártak el a határrendé- többet látott, mint kellett volna, ezért szek, ami rendkívül komoly próbaté- megfenyegették, ha a rendőröknek telt jelent a rendőri állomány számára beszél a történtekről, az életével játis. A rendőr alezredes jónak értékel- szik. A határ menti községben sokan te a határ mentén élő lakossággal a tudni vélik, hogy kik azok, akik helyrendőrség kapcsolatát, rendszeresen ben embercsempészetből próbálnak kapnak migránsokról bejelentéseket, megélni. De amikor konkrétumokról sokat segítik a határrendészek mun- faggattuk őket, nem beszéltek, mint káját a civilek. A határsértők közel mondták, azért, mert félnek. 20 százalékát a civil lakosság jelzése Kép-szöveg: P. Á.

Vádemelés Norbi támadója ellen Két hétig élet-halál közt lebegett Norbi, miután ököllel, olyan erővel leütötte támadója, hogy eszméletlenül esett össze a kunfehértói diszkó betonpadlózatára. Két társaság verekedett össze, amikor a vétlen, kívülálló halasi fiatalembert érte a majdnem végzetes ütés. Vádemelést javasol a rendőrség a 35 éves kiskunhalasi K. Tibor ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Még júniusban Kunfehértón, a tóparton üzemelő diszkóban keveredett szóváltásba, majd verekedett össze egymással két társaság a hajnali órákban, törtek-zúztak, a balhénak egy életveszélyes és

két könnyű sérültje volt. Súlyos, életveszélyes állapotban került a halasi kórházba a 24 éves kiskunhalasi Márta Norbert, akinek, mint utóbb kiderült, nem volt köze egyik társasághoz sem. Az egyik támadó azonban őt ütötte le egy jól irányzott ökölcsapással, ami a fején érte. A betonpadozatra zuhant, a második súlyos zúzódás a fejét e-közben érte. Több mint két hétig kómában feküdt, előbb a szegedi klinikán, majd egy budapesti speciális gyógyászati központban ápolták. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya lezárta a nyomozást az ügyben, és vádemelési javaslattal tovább küldte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek. Kép-szöveg: P. Á.

Drogot találtak a kocsiban

Kábítószert találtak egy személyautóban közúti ellenőrzés során a kiskunhalasi rendőrkapitányság járőrei. Összesen 70 darab tabletta került elő a két kiskunmajsai férfi járművéből. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást R. Attila 33 éves és B. Imre 27 éves kiskunmajsai lakosok ellen, akik egy közúti ellenőrzés során buktak le még szerda hajnalban Kiskunmajsán, a Kossuth utcán. A rendőrök az ellenőrzés során tüzetesen átvizsgálták a személygépkocsit, a jobb első ülés alól került elő egy dobozban a 70 egész és egy fél tabletta. Az elvégzett gyorsteszt során kiderült, hogy kábítószer. A két férfit gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A lefoglalt tablettákat szakértő vizsgálja – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. P. Á.




alkalmi

2014. december 3.

Huszonöt év emlékezete

Ünnepélyes külsőségek között avatták fel azt az emléktáblát, amely egy történelmi eseményt örökített meg az utókornak. 1989.

halasi saját szemével akarta látni, hogy a 36 darab, T64-es harckocsi vagonokra kerülve hagyta el a várost, majd az országot is. Kiskun-

József Katolikus Általános Iskola összefogásának köszönhetően valósulhatott meg. A vasútállomáson megtartott avatóünnepségen Bá-

Fotók: Pozsgai Ákos

Negyedszázaddal ezelőtt Kiskunhalasra figyelt az egész világ: az országban itt kezdődött meg a szovjet csapatok kivonása. A Thorma János Múzeum, a városháza, valamint a Szent József Katolikus Általános Iskola emléktáblát állíttatott a jeles évforduló alkalmából. Szabó Áron alkotása a vasútállomás falát díszíti.

F Bányai Gábor országgyűlési képviselő leplezte le a táblát

Egy tonnányi adomány Jótékonysági koncert

F Sok halasi, köztük Szűcs Csaba alpolgármester is részt vett az ünnepségen április 25-én Kiskunhalasról indultak el az első szovjet katonavonatok az anyaországba. Nálunk kezdődött meg az armija kivonása, a jeles eseményről 25 évvel ezelőtt az egész világsajtó beszámolt. Sok

halas sem feledte el ezt a fontos eseményt, és idén tavasszal megemlékezést tartottak a negyedszázados évfordulón. Szabó Áron alkotása a Thorma János Múzeum, az önkormányzat, valamint a Szent

nyai Gábor országgyűlési képviselő mondott köszöntőt, és ő leplezte le a táblát is. A megjelent vendégeket Fülöp Róbert polgármester és Tóth Tibor igazgató köszöntötte. Jáger

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében a Karitász Kiskunhalasi Csoportjának segítségével már hetedik alkalommal volt adománygyűjtés a városban. A Tescóban két napon át várták a tartós élelmiszereket. A korábbiakhoz hasonlóan idén is sikeres volt a kezdeményezés. Kuti Sándorné, a halasi Karitász csoport vezetője arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy több mint egy tonnányi tartós élelmiszert sikerült összegyűjteni. A szervezet nagyon hálás az adakozóknak és a családsegítő szolgálatnak, valamint azoknak az önkén-

tes diákoknak, akik segítettek az akcióban. Kuti Sándorné azt is elmondta, hogy az adományokat karácsony előtt juttatják el a rászoruló családoknak. A Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógus kórusa karácsonyváró jótékonyági koncertet szervez december 7-én 16 órára. Az alsóvárosi templomban megrendezett hangversenyen a Szent Ágoston Gyermekkar mellett az intézmény zeneiskolás növendékei lépnek majd fel. Az összegyűlt adományokból a szereplők tanulmányi kirándulását támogatják. jáger

Meglelni hont a hazában Kiskunhalas a szovjet megszállás időszakában A hagyományokat követve idén is megrendezték a Meglelni hont a hazában helytörténeti versenyt a Szent József Katolikus Általános Iskolában. A megméretésen hat oktatási intézmény képviseltette magát a városból. A verseny résztvevői a nevező iskolák 7-8. évfolyamos tanulóiból álló négyfős csapatok voltak. A Jaltától Máltáig címmel múlt pénteken rendezett Meglelni hont a hazában helytörténeti vetélkedő témája idén a Kiskunhalas a szov-

jet megszállás időszakában volt. A megméretésen szóbeli és írásbeli feladatok egyaránt voltak az adott korra vonatkozóan. Kérték a diákokat, hogy vigyenek a döntőre olyan tárgyat, amely a szovjet megszállás időszakára emlékeztet, annak időszaka alatt készült, mutassák be, és említsék meg személyes vonatkozásait. Kértek történetet a szovjet katonák és a magyar lakosság kapcsolatáról. Feladvány volt továbbá egy korabeli munkahely bemutatása egykori dolgozóval készített riport alapján. Az írásbeli kérdésekhez megadott szakiro-

dalomból kellett felkészülni. Palásti Károly játékvezető elmondta, a témát az emléktábla-avatás adta, mely összekapcsolódott a helytörténeti vetélkedővel. A verseny szakmai tapasztalatait Szakál Aurél történész, zsűrielnök összegezte, értékelve azt a tudást, melyet a diákok a közelmúlt megismerését illetően szereztek. A házigazda oktatási intézmény nevében Tyavoda Julianna főszervező és Tóth Tibor Győző igazgató köszönte meg mindenkinek a lelkiismeretes munkát és az eredményes felkészülést.

F A győztes csapat: Szűcs Sarolta, Torma Eszter, Tyavoda Julianna tanárnõ, Rácz Hunor és Kántor Nikolett A versenyt a Szent József Katolikus Általános Iskola csapata nyerte. A Bibó István Gimnázium második, a Kertvárosi Általános Iskola harmadik helyezést ért el. A Központi Református Általános Iskola negyedik, a Fazekas ötödik, a Szi-

lády-gimnázium pedig hatodik lett. A Meglelni hont a hazában helytörténeti verseny a tervek szerint jövőre folytatódik a Szent József Katolikus Általános Iskola szervezésében. Kép-szöveg: P. L.


2014. december 3.

életmentõk



„Ének az életekért” A koraszülöttekért hirdették az evangéliumot

„Ének az életekért” címmel szervezett jótékonysági koncertturnét a Szegedi Ökumenikus Gospel Kórus, melynek első állomása a kiskunhalasi baptista templom volt. Az est célja a dél-magyarországi koraszülött mentés támogatása és az evangélium üzenetének átadása volt. A Szegedi Ökumenikus Gospel Kórus és zenekar idén negyedik alkalommal szervezte meg a jótékonysági koncertet a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat munkájának támogatására. A szolgálat nem csupán Szegeden, hanem Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyében és Jász-Nagykun-

Szolnok megye déli részében menti az életveszélyben lévő újszülötteket, koraszülötteket. Ezért a kórus idén is egy jótékonysági koncertturnéval szeretné felhívni a dél-magyarországi lakosság figyelmét erre az életmentő munkára. – A jótékonysági koncert másik fő üzenete volt a lelki életmentéshez vezető út, amelyet minden ember megtalálhat Jézus Krisztuson keresztül – mondta köszöntőjében Friebert Tibor, a kiskunhalasi, kelebiai és a tompai baptista gyülekezet körzeti lelkipásztora. A fellépő művészeket és a közönséget köszöntötte Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere is, aki köszönetet mondott a szervezők-

nek azért, hogy a városba is elhozták a jótékonysági koncertsorozatot, valamint azért az áldozatos munkáért, amit a kiskunhalasi újszülöttekért végez a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány. A koncertsorozat első állomása Kiskunhalas volt, ahonnan az elmúlt 22 évben több száz életveszélyben lévő újszülöttet és koraszülöttet mentett a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány koraszülött mentőautója. Évente összesen közel 1300 gyermek köszönheti életét a szolgálat munkájának. A koncert helyszínén megtekinthették az érdeklődők az egyik koraszülött mentőautót is. Sajnálatos,

hogy a szolgálat egy másik koraszülött mentőautója balesetben összetört és használhatatlanná vált, ezért fontos lenne, hogy mielőbb szolgálatba tudjanak állítani helyette egy másik mentőautót. A jótékonysági koncertre a belépés ingyenes volt, a székekre elhelyezett borítékba azonban bárki elhelyezhette adományát, a borítékokat a bejáratnál elhelyezett „kosárba” lehetett

tenni. Az elmúlt évek alatt számtalan pozitív visszajelzést kapott mind a szegedi kórus, mind a baptista gyülekezet arról, milyen jó, hogy egy ilyen nemes ügyet támogatnak a jelenlétükkel, a kórustagok a felkészüléssel és a koncerttel. A szegedi kórus legközelebb december 5-én, pénteken a kiskőrös baptista imaházban lép fel. Kép-szöveg: P. Á.

Az ország legszebb konyhakertje halasi F Mongyi Mariann mellett Veszelszkiné Huszárik Ildikó és Palásti Károly segítik a faültetést

Helyi földvigyázók F Polgármesteri fogadást tartottak a díjazottaknak – Van, amikor bizony látástól vakulásig ott kell lenni, csinálni és csinálni – fogalmazott Pősz Miklós, aki feleségével együtt elmondhatja magáról, hogy az ország egyik legszebb konyhakertje az övék. A közelmúltban megtartott díjátadáson elismerték a halasi önkormányzat és Matos Andrea főkertész munkáját is. A díjazottakat a városházán köszöntötte Fülöp Róbert polgármester.

hakertje mozgalomban. Az egyre nagyobb sikert arató akcióban a helyi kertbarát kör invitálására számtalan kiskunhalasi nevező is volt. Azért is értékesek a halasi díjak, mert az országból összesen 128 település és 1447 konyhakert nevezett. Miklós és felesége, Éva munkáját Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter ismerte el. Büszke erre a díjra a város is, Fülöp Róbert polgármester és Farkas Dániel alpolgármester külön is fogadta azokat a halasiakat, akik elismerést vehettek át. A város és Kiskunhalas második alkalommal Matos Andrea főkertész is oklevett részt az ország legszebb kony- velet vehetett át a mozgalomban

kifejtett munkájáért. Pősz Miklós konyhakertjét pedig az ország legszebbjei között tartják számon. A büszke tulajdonos szerint rengeteg munka és törődés kell a területnek. – Úgy látom, hogy Kiskunhalason is egyre népszerűbb volt ez a konyhakert-verseny – fogalmazott Pősz Miklós. Megtudtuk azt is, hogy a halasi zsűrizés idején megnéztek egy nevezőt, a mellette lévő terület pedig kissé elhanyagolt volt. Mire legközelebb ment a zsűri, azt a kertet is rendbe hozták. Már most eldőlt, hogy Kiskunhalas jövőre is nevez majd a versenybe. JL

A Bibó-gimnázium mögötti, korábban rendezetlen területet a kiskunhalasi Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesülete vette gondozásba. A Földvigyázók kertje Mongyi Mariann egyesületi elnök ötlete alapján a lelkes környezetvédő önkéntesek közreműködésével és civil szervezetek, cégek és magánszemélyek segítségével valósulhatott meg. Számtalan jótékonysági akció, bál, rajzpályázat és komoly tervezés, több egyeztetés előzte meg a terület rendezését. A „Földvigyázók kertje” című ökopályázatra még tavaly nyertek központi forrásból támogatást. A civilek által megálmodott ökopark építése mostanra befejeződött. A pályázat célja egy zöldövezeti, közösségi tér létrehozása volt.

A terület a város központjához közel, az ökointézményként is működő Bibó István Gimnázium udvara mögött, a szomszédos teniszpálya által határolt területen helyezkedik el, közvetlen a Dong-ér csatorna mellett. A korábban elhanyagolt területet közös erővel, több ezer önkéntes munkaórával tudták úgy helyre hozni, hogy az mára több korosztály számára is alkalmas használható zöld területté váljon. A kertben közel száz darab különféle facsemetét, bokrot és cserjét ültettek el az önkéntesek, padokat, hulladékgyűjtőket helyeztek el, épült kerékpártároló és egy fahíd is, amelyet az elmúlt napokban hivatalosan is átadtak. Kép-szöveg: P. Á.


hirdetĂŠsek

ElkÊszßlt az Êvek óta nagyon vårt szennyvíztisztító-telep Båcsalmåson. A lÊtesítmÊny a Båcsalmås Våros Szennyvízcsatornåzåsa Ês Szennyvíztisztítåsa elnevezÊsŹ projektben valósult meg, melyre a telepßlÊs Ünkormånyzata 2.254.836.727 forintot nyert el az Európai Unió tåmogatåsåval, a KohÊziós Alap tårsfinanszírozåsåval, az Új SzÊchenyi Terv keretÊben. A telepßlÊs polgårmestere, NÊmeth Balåzs lapunknak elmondta, óriåsi elő-

2014. december 3.

Indulhatnak a råkÜtÊsek relÊpÊst jelent ez a båcsalmåsiak ÊletÊben. – Az új lÊtesítmÊny maximålisan kiszolgålja az igÊnyeket. Mivel minden ßtemterv szerint haladt, akår mår most megtÜrtÊnhetnÊnek a legelső lakossågi råkÜtÊsek. A szennyvíztelep rÊgi medencÊi sem maradnak kihasznålatlanul. NÊmi korszerŹsítÊst

fotĂłk: pozsgai ĂĄkos

10

mÊny nagyon biztató. A telepßlÊs legtÜbb utcåjåban mår megkezdtßk a helyreållítåsi munkålatokat, åm egyelőre mÊg kis tßrelmet kÊrnÊnk a båcsalmåsiaktól. Abban bízunk, hogy a hó mÊg jó ideig nem Êrkezik meg a tÊrsÊgbe, hiszen addig gond nÊlkßl tudunk dolgozni – nyilatkozta lapunknak a szakember. Szőri Attila

kÜvetően teljesen alkalmasak lesznek arra, hogy szßksÊg esetÊn úgynevezett ideiglenes tårolókkÊnt funkcionåljanak – mondta el a vårosvezető. Farkas Lórånt projektvezető szerint az elsődleges mÊrÊsek nagyon pozitív eredmÊnyeket mutattak. – Az EU-s előíråsoknak 100 szåzalÊkosan megfelelő teljesít-

_Ă&#x161;J DUCATO. Ă&#x161;J GENERĂ CIĂ&#x201C; A MUNKĂ BAN &Â&#x2039;*(.1(. (*<Â&#x2039;1, 9Â&#x192;//$/.2=Â&#x2022;.1$. 1+3 +,7(/

4 799 000

NETTĂ&#x201C;

FT

.$0$7

TĂ&#x2013;BB TECHNOLĂ&#x201C;GIA. NAGYOBB HATĂ&#x2030;KONYSĂ G. MAGASABB Ă&#x2030;RTĂ&#x2030;K. FIAT DUCATO DUPLA KABIN 2.3 MJET 130 LE-S DĂ?ZELMOTORRAL, KLĂ?MĂ VAL, GYĂ RI PLATĂ&#x201C;VAL Ă&#x2030;S 7 SZEMĂ&#x2030;LYES UTASKABINNAL. A kĂŠpen lĂĄthatĂł autĂł illusztrĂĄciĂł. BruttĂł ĂĄr: 6 094 730 Ft. * KizĂĄrĂłlag

a NĂśvekedĂŠsi Hitelprogram igĂŠnybevĂŠtelĂŠvel vĂĄsĂĄrolt gĂŠpjĂĄrmĹąvekre. A tĂĄjĂŠkoztatĂĄs nem teljes kĂśrĹą, a rĂŠszletekrĹ&#x2018;l ĂŠrdeklĹ&#x2018;djĂśn a.%$XWRWHDP.IWQpO

www.fiatprofessional.hu

.%$XWRWHDP.IW)LDW0ÂŁUNDNHUHVNHGÂŤVÂŤV0ÂŁUNDV]HUYL] .LVNXQKDODV.HFHOLÂźWWHOHIRQKRQODSZZZNEDXWRWHDPKX Ducato Dupla Kabin_A5_Vert-Dealer_1006.indd 1

10/6/14 3:39 PM


Gyűjtést szerveznek a fiatal aktivisták Idén is megrendezi hagyományos jótékonysági akcióját a Fidelitas Kiskunhalasi Szervezete. A Fiatalok a Fiatalokért és Csillagszóró 2014 elnevezésű kezdeményezés a napokban már elkezdődött, de egészen december 17-ig tart – tudtuk meg. A Fidelitas Kiskunhalasi Szervezete évek óta igyekszik megkönnyíteni a Bernáth Lajos Kollégiumban élő gyerekek mindennapjait. A jótékonysági akciójukat a karácsony előtti időszakra szervezik idén is. Öt és tizenhat év közötti gyerekek számára elsősorban meleg ruhákra, tisztálkodási sze-

A takarékszövetkezeteknek az elmúlt időszakban számos, komoly hatással bíró jogszabályi változással kellett szembenézni mindamellett, hogy a szektorban és pénzpiaci folyamatokban is történtek jelentős módosulások. Sokakban merült fel a kérdés, hogy hogyan képesek a Takarékok megfelelni a kihívásoknak? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kértünk válaszokat Sebestyén Istvántól, a Fókusz Takarék ügyvezető igazgatójától. Ügyvezető Úr, Ön hogyan látja? Képesek megfelelni a Takarékok az újszerű elvárásoknak? A Takarékszövetkezetek életében most egy erőteljes, komplex hatásokkal bíró átalakulási időszak van. Fontos látnunk azt, hogy ez egy természetes folyamat, mint ahogyan működésünk elmúlt 56 évében is mindig az aktuális jogszabályi és piaci környezethez alkalmazkodva tettük a dolgunkat. Most is ez történik! Alkalmazkodunk a keretekhez és a tőlünk megszokott rugalmassággal reagálunk a változásokra. A Fókusz Takarék hogyan alkalmazkodik az említett, újszerű keretekhez? Gazdasági és stratégiai folyamataink területileg és szervezetileg olyan helyzeteket eredményeztek, me-

11

rita ízvarázslata Hagyományos ötletek, gasztronómiai kalandok A háziasszonyok legnagyobb kérdése ilyen tájban: mi kerüljön az ünnepi asztalra? Nem árt már jó néhány héttel karácsony előtt megtervezni, mit is teszünk a család, a vendégek elé, az együtt töltött napok alatt. A halászlé elmaradhatatlan része a karácsonynak. Gondoltam egy merészet, és úgy döntöttem, hogy egy olyan alternatív fajtáját osztom meg, ami talán szokatlan, de evvel garantáltan meglephetünk mindenkit.

rekre, játékokra és könyvekre van szükség. Az akció november 25-én kezdődött és egészen december 17-ig tart. Idén is gondolnak a kórház gyermekosztályának lakóira, őket is meglátogatják majd ajándékokkal felpakolva az ünnepek előtt. Aki adakozni szeretne és részt kíván venni a jótékonysági gyűjtésben, az keresse fel a Fidesz irodát Kiskunhalason, a Kossuth utca 27. alatt. Korhely halászlé A szervezők azt is vállalják, hogy házhoz mennek a felaján- Hozzávalók: 1 db kb. 1,5 kg-os lott ajándékokért (06-20-917- ponty, 1 fej hagyma, 1 zöldpaprika, 5205, 06-30-971-8679, 06- 1 paradicsom, fél citrom, 1 dl tej30-908-6219). jel föl, só, őrölt tárkony, pirospaprika,

Új utakon a Fókusz Takarék!

magazin

Fotó: Szőri Attila

Jótékony Fidelitas

2014. december 3.

fehér bors, babérlevél, 1 halászlé kocka, 1 dl száraz fehér bor. Elkészítés: a karikákra vágott hagymát, zöldpaprikát, paradicsomot pár szem borssal, a babérlevéllel és a hal farkrészével 1 liter vízben puhára  főzzük. A megtisztított halat szeletekre vágjuk és besózzuk. A megfőtt  zöldségeket és a farkrészt szitán áttörjük. A halszeleteket, a fejet és a belsőségeket belerakjuk az átpasszírozott lébe, felengedjük annyi vízzel, hogy a halat ellepje. Hozzáadjuk a bort, a halászlé kockát.

lyek miatt újra kellett gondolni az eddigi működésünket és meghozni az eddig elodázott irányváltásokat. Új utat kell mostantól járnunk. A világ állandó változásának eredménye, hogy vannak olyan szolgáltatások, amelyek idejét múltak, természetes módon leépülnek és velük együtt a hozzájuk tartozó feladatok is. Mindezzel egy időben azonban mindig megjelennek modern korunk igényeit kielégítő új lehetőségek is. A Fókusz szervezete már most úgy épül fel, hogy bármikor képesek legyünk a szükségszerű folyamatok kivitelezésére. Így rövid idő alatt, sikeresen, új, értékesítői feladatköröket alakítottunk ki, melyhez speciális tudással, képességekkel rendelkező, új munkatársakra volt szükség. Értékesítői csoportunk az egyes helyeken fiókhálózatunkkal karöltve, másutt pedig önállóan áll az ügyfelek rendelkezésére személyi bankári szolgáltatásokkal. Ezen újszerű, modern korunk igényeit szolgáló megoldások mellett megtartható a Takarékoktól megszokott, közvetlen ügyintézési folyamat? Célunk továbbra is a maximális ügyfélelégedettség és úgy gondolom, hogy bizonyos szempontból minden eddiginél közvetlenebbé válhat az ügyfélkapcsolat, hiszen a személyi bankárok helybe mennek. Ugyanakkor akinek fiókjaink szolgáltatására van szüksége, ő is elérhető közelségben fog Fókusz Takarék fiókot találni Bács–Kiskun megyében. A lényeg, hogy a hivatali jellegű üzemszerűséget részben felváltja az egyéni, személyes tanácsadó jellegű ügyfélkapcsolati mód. A Fókusz, mint minden, előremutató folyamatban, ebben is igyekszik élen járni, mint a térség legkorszerűbb, legdinamikusabban fejlődő Takarékja. Ön szerint mi a jövő sikerének a záloga? A jövő biztosítékát én egyértelműen a folyamatos fejlődésben és innovációban látom! A Fókusz dinamikusan fejlődik. Büszkék vagyunk arra, hogy egy számunkra testre szabott ügyfélkapcsolat-menedzselő (CRM) rendszert, egy komplex információs bázist vezethet-

Beletesszük a meghámozott és karikára szelt citromot. Fűszerezzük 1 evőkanál  pirospaprikával, kevés sóval, 1 késhegynyi fehér borssal és tárkonnyal. Körülbelül 20-25 percig főzzük, ezután belekeverjük a tejfölt, és összeforraljuk. Tálaláskor széles metéltet adhatunk mellé. Jövő szerdán folytatom karácsonyi menüsoromat egy ízletes főétellel. Addig is várom észrevételeiket, ötleteiket az attila@halasmedia. hu címre. Rita asszony

tünk a közelmúltban! Ez segít minket abban, hogy minden munkatársunk tisztában legyen adott ügyfelünk eddigi termékeivel, esetleges igényével, még akkor is, ha személyesen először találkoznak. A fejlődésünkhöz fontos, hogy egyre több Takarék úgy érzi biztonságban a jövőjét, ha a Fókusszal egyesülve folytatja az útját. A közeljövőben a Dunapataj – és a Solt és Vidéke Takarékszövetkezet csatlakozik hozzánk. Ez fontos elismerés számunkra és tudjuk, hogy együtt minden eddiginél erősebbek leszünk! A dinamikus fejlődés és a gyors ügyféligény-kiszolgálás mellett, hogyan tudják az ügyfelek pénzügyeinek biztonságát garantálni? Visszautalva a riport elejére, számunkra az ügyfeleink pénzügyeinek és a Fókusz Takarék működésének biztonsága az első! Ennek érdekében nap mint nap sokat teszünk! A legfontosabb, hogy kiemelkedő, kettős biztonságot tudunk garantálni ügyfeleinknek! Ez, annak eredménye, hogy a takarékszövetkezeti szektor megújításában részt vevő irányító szervek, mindenre kiterjedő vizsgálata, a Fókusz Takarék működését biztonságosnak és stabilnak értékelte. Így 2014. augusztus 30-i hatállyal felvette pénzintézetünket a garanciaközösség teljes jogú tagjai sorába. Így mostantól ügyfeleink betéteit két szervezet, az OBA és Garanciaközösség is védi. A Fókusz Takarék tehát mindent elkövet annak érdekében, hogy ügyfelei érezzék, tudják, velünk nincsenek egyedül. A pénzügyek tekintetében mi partnerek, társak vagyunk családok, egyének és vállalkozások számára egyaránt! Tudjuk, hogy vannak örök érvényű dolgok. Ilyen az a bizalom, ami az ügyfeleink és a Fókusz között közel hatvan éve kialakult és él.


12 természetbarát

2014. december 3.

– Már gyermekkoromban is természetvédő akartam lenni. Mivel a kertben nem voltak oroszlánok, zsiráfok, ezért a madarakat választottam. Etetőt építettem, kaptam távcsövet és madárhatározót is – meséli Kiss Tamás halasi biológus, akinek gyermekkori hobbija mára elhivatottsággá vált, mondhatni megszállottja lett egykori kedvtelésének, amely azóta már olyan szintre fejlődött, hogy külföldi mentőmissziókban vett részt. A fiatal szakembert már világviszonylatban is jegyzik, hiszen szerepelt már a National Geographic-ban is.

Tamás, a halasi madárvédő Talán azt kevesen tudják, de komoly madármentő akciók vannak a mediterrán régióban. Cipruson, Máltán, Olaszországban rengeteg orvvadász van, aki különféle trükkökkel fogdossa be az apró szárnyasokat. Aztán valamennyi madár az ínyencek asztalán végzi sült vagy éppen pástétom formájában. Egy halasi fiatalember évek óta részt vesz azokban az akciókban, amelyek ezt próbálják megakadályozni. Kiss Tamás végzett biológusként jelenleg a Szilády Áron Református Gimnázium pályázati referense. Madárlesen Tamásnak már gyermekkorában természetvédelmi őr volt a válasz arra a kérdésre, hogy mi akar lenni, ha nagy lesz. – Kedveltem az oroszlánokat, az orrszarvúkat, de mivel ezekből igen kevés volt a kertünkben, jöttek a madarak, melyek ismerete Szélkiáltó Táborokban tovább mélyült, ahogy megfogalmazta: ott alakult ki az a szemlélete, amely azóta is végigkíséri őt. Kipróbálta magát Magam is azt gondoltam, hogy ebből egyenesen következett a továbbtanulás ebbe az irányba. A piarista gimnáziumban érettségiző Tamás a pécsi egyetemen biológusként végzett. Éppen az államvizsgára készült, amikor tudomására jutott, hogy vannak madármentő akciók külföldön. Lehetett jelentkezni, természetesen ő is megpróbálta. Sikerrel járt. – Nagyon jó lehetőség volt. Én meg úgy voltam vele, hogy kipróbálom magam, azzal nincs mit vesztenem. Egy hónapot voltam kint Cipruson, ott megismerkedtem egy szervezettel, a CABS-sel, így kezdődött az egész – árulta el Tamás.

F Tamás kedvenc madara a szalakóta

F Misszióban Madárkrimi Még mielőtt bárki is azt hinné az olvasóink közül, hogy madarat menteni nagyon szép, ám kevésbé kockázatos feladat, gyorsan ki kell ábrándítanom. Az orvvadászok köré komoly üzletág szerveződött, akik pedig benne vannak, nem lacafacáznak. Tamás elmondta, hogy Cipruson a maffia harmadik legjelentősebb pénzforrása ez a terület. – Kezdetben a hatóság nem segített minket, pedig mi az ő feladatukat végezzük, a jogszabályok mellettünk állnak, és ez a mi fegyverünk, meg persze az elhivatottság. Egy-egy tábor alkalmával sok száz madarat mentettünk meg közvetlenül, sok tízezret pedig közvetve a csapdák elpusztításával, de szankció hiányában az átütő eredmény csak hiú remény volt – tárta fel nekünk a nem mindennapi mozgalom árnyas oldalait is Kiss Tamás. Lőttek is Hiába állnak a jogszabályok, a törvények a madárvédők mellett, ez nem nagyon hatotta meg a maffia tagjait. Ha kellett, akkor bizony keményebb eszközökhöz is folyamodtak. – A halálos fenyegetések mindennaposak voltak, de menekülésben, autós üldözésben és tettlegességben sem volt hiány. Többünk sérüléseit kellett kórházban ellátni, de volt, hogy a sörétes is eldördült… Végül is a jogi út taposása, levelek, tárgyalások, külföldi nagykövetek, ombudsmanok, európai bizottsá-

gi tagok, bírósági ítéletek, úgy tűnik, meghozták az eredményt – árulta el Tamás. Most már rendőrökkel jártak minden nap, és hellyel-közzel azt csinálják, amit mondanak nekik. A halasi madárvédő azt mondja: ennek hála naponta 1-2 orvvadászt sikerül elkapni és meghurcolni, aminek azért érezhető a hatása. Persze a korrupció Cipruson is virágzik, vannak érinthetetlenek, de a szálak már messzire vezethetnek.

e kedvence. Tamásnak ez a szalakóta. Azt mondja, nyaranta 30 fészkelő pár életét követi nyomon már évek óta, és most 6 évig uniós forrásból is segítséget kap a faj, melynek keretében a kutatás mellett az élőhelyfejlesztésé és a szemléletformálásé lesz a fő szerep. Egyébként éppen a közelmúltban tért vissza egy ciprusi mentőakcióról, és hamarosan Albániába utazik, ahol egy konferencia keretében próbálják Szalakóta, a kedvenc majd lefektetni az alapjait a BalAdott volt a következő kérdés: kánon zajló orvvadászat-ellenes vajon egy madármentőnek van- akcióknak.

Hivatás vagy hobbi? Jelenleg a Szilády-gimnázium pályázati referense, de korábban éppen az intézményben vezetett madarász szakkört. Ekkor segített egy pályázatban az iskolának és kapott lehetőséget, hogy ez legyen a munkája. Kiss Tamás nem adta fel azt, hogy a hobbiból egyszer hivatás legyen. Volt már vele egy cikk a National Geographic-ban, az ominózus példányt egyenesen Washingtonból kapta. Dolgozott már együtt a világ egyik legjobb természetfotósával, Máté Bencével is. Jáger L.


2014. december 3. táncra készülődtek a Kiskun Táncegyüttes, a Halasi Fitness Egyesület és a Stúdió 2000 Tánc-Sport Egyesület táncosai szórakoztatták a vendégeket. A szalagavató a hagyományoknak megfelelően a bécsi keringővel zárult. A Rákóczi idén is kitett magáért, a korábbi években már megszokott magas színvonalú produkciók feledhetetlenné tették a szalagavatót a tanulók és az este valamennyi résztvevője számára egyaránt. A szalagavató ünnepségről készült

13

Fotók: Pozsgai Ákos

Életük fontos állomásához érkeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium végzős tanulói. Múlt pénteken rendezték a tanév egyik kiemelt iskolai eseményét, a szalagavatót. Az ünnepségen mind a 95 végzős diák neve elhangzott, miközben az osztályfőnökök feltűzték nekik a középiskolai évek végét jelző szalagot, mely a rájuk váró erőpróbák szimbóluma is egyben. A fiatalok közös énekléssel köszönték meg tanáraik négyéves kitartó munkáját. Az

ünnepi

Közel száz végzős diák kapott szalagot a Tekóban

osztálytáncokat megelőzően még az iskola alsóbb éves és korábbi tanulói szórakoztatták a közönséget. Az osztályok közül elsőként a 12.c osztály szorgalmas diákseregként érkezett a táncparkettre, majd a könyvek hirtelen alászálltak, a hangulat viszont az egekbe szökött a táncparketten és a nézőtéren egyaránt. A fergeteges táncos produkciót hatalmas vastapssal jutalmazta a közönség. A 12.b osztályos tanulók ólomkatonákat és játékbabákat keltettek életre. A zenében és látványban is kitűnő előadás osztatlan sikert aratott a zsúfolásig telt városi sportcsarnokban. Az osztályok előadásait a 12.a Üvegtigris-tánca zárta, melyben nem volt hiány vicces és akrobatikus elemekben sem. Amíg aztán az osztályok az évfolyam-

F Az akrobatikus tánc, és a csinos lányok- biztos siker további képeink a www.halasmedia. hu oldalon a Hírek menüpontra kattintva a Galéria rovatban tekinthetők meg. Kép-szöveg: P. Á. F Illésné Liska Teréz és Halmágyiné Dicső Bernadett a szalagosok kíséretében

F Az Üvegtigrisek tánca a rekeszizmokat sem kímélte

F Az ólomkatonák ötletes tánca nagy sikert aratott


magazin

2014. december 3.

Meseszépek…

A városi könyvtárban nyílt kiállí- kén. – Később a gyapjúfonás iránt tás Törteliné Fodor Mária munká- éreztem olthatatlan vágyat. Jó játék iból „Gyapjút festek, fonok, szö- a festés, jó játék a fonás, és mindketvök, kötök” címmel. Az érdeklődők tőt művelem. a gyapjú megmunkálásának folya- Túlzás nélkül elmondható Marikámatait is megismerhették a mese- ról, hogy mindezt mesterfokon teszép kézimunkákat készítő hala- szi. Vendégkönyvébe méltán került si alkotótól. a sok dicséret. – Először bolti fonalakkal dolgoz- Törteliné Fodor Mária kiállítása detam, azután találkoztam gyapjúból cember 3-án még megtekinthető a készült színátmenetesekkel. Nagyon könyvtárban, december 12-én délmegtetszettek, és mivel elég drá- után pedig a Szilády-gimnáziumban gák voltak, elsajátítottam a techni- szervezett adventi rendezvényen leElkezdődött az ünnepekre va- dor szobája címmel tart előadást. Az káját, és most már én is elő tudok het találkozni vele és termékeivel. Kép-szöveg: P. L. ló készülődés, és ez már a ren- est házigazdája Lukács László, a Szilá- rukkolni ilyenekkel – mondta büszdezvénykínálatban is megmu- dy Áron Társaság elnöke. tatkozik. Keresztény kiállítás, Mikulás-ünnep is szerepel a December 5. Programkosárban történelmi je- Történelmi pillanatok! A centrumban lentőségű események mellett. december 5-én 10 órától emelik vissza helyére a városháza tornyának felújított kupoláját, melyet a helyi felekezetek képviselői megáldanak. A lakosságot a Hősök terén programokkal, teával és forralt borral várják. További részletek a 2. oldalon. A Thorma János Múzeumban december 5-én 17 órától látogatható a Múzeumi kincsek című tárlat, melynek közönségét Fülöp Róbert polgármester köszönti. A kiállítást Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Múzeum igazga- Játszó- és táncház. A Végh-kúria Szent András Havi Aprók Táncának F Vajgel Pál tója nyitja meg. A program részeként adott otthont múlt szombaton délután a kecskeméti Hegedűs Együttessel December 4. Gyarmati Andrea történész, Kocsisné a Fészekrakó és a Pásztortűz Egyesület szervezésében. Az apróságoknak Advent első hetében ünnepi tárlat Varga Zsuzsanna régész és Szakál Au- magyar és nemzetiségi néptáncot és éneket tanítottak és kézműveskenyílik. A Csipkeházban Keresztény rél néprajzos, történész tárlatvezetést désre is lehetõség nyílt. Kép-szöveg: P. L. kiállítás várja a látogatókat Vajgel tart. A rendezvényen közreműködik a Pál festőművész alkotásaiból. A meg- Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus. A nyitó december 4-én 17 órakor lesz, kiállításhoz kapcsolódóan december beszédet mond Végső István helytör- 17-én könyvbemutató is lesz. ténész. A rendezvényen közreműködik a Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar. December 6. A tárlat december 31-ig tekinthe- A városi könyvtárban december tő meg a Halasi Média és Kultúra Kft. 6-án délelőtt kézműves játszóház, mesesarok, arcfestés, zenés-táncos szervezésben a Csipkeházban. A Szilády Áron Református Gimnázi- mulatság vár minden érdeklődőt. Jóum dísztermében december 4-én 18 kedvedet otthon ne hagyd! – kérik a órakor folytatódik a Halasi Téka ér- program szervezői a gyerekektől, akik ték- és mértéktartó előadóestjeinek verset mondhatnak, énekelhetnek, sorozata. A Gimnáziumi Esték újabb és helyben rajzokat is készíthetnek a rendezvényének vendége Irimiás Ba- Mikulásnak. Kép-szöveg: P. L. lázs építész, aki Kőrösi Csoma Sán-

programkosár

karaoke

Szeretne továbblépni A szegedi Tutsek Zsuzsa második alkalommal állt az óriási Pont-logóra. Magabiztosságot adott neki, hogy ezúttal nem csak párja, hanem kislánya is bejutott a döntőbe. A szakmai zsűri most úgy döntött, ott a helye a legjobbak mezőnyében. Az ítészek szerint Birdy dalával hozta a tőle elvárható, magabiztos szintet. Zsuzsa bevallotta, tervei között a szólóének helyett inkább egy zenekaros felállás szerepel, s úgy tűnik, belátható időn belül ez meg is valósulhat. Azt sem titkolta, hogy valószínűleg ez volt utolsó karaoke megméretése, hiszen zenei karrierjét ezután komolyabb szintre szeretné terelni. Az már biztos, hogy az idei mezőnyben ott van a legjobbak kilences csapatában, így esélye lesz megnyerni decemberben a műsor fődíját.

Fotók: Pozsgai Ákos

14

Ilyen még nem volt A Pont Karaokeverseny történetében eddig még nem szerepelt rapdal a döntőben. Petes Gábor, vagy ahogy a térség hip-hop kedvelői ismerik, Gabesz most változtatott ezen. Sub Bass Monster 1999-es Nincs nő, nincs sírás című dalával egészen a döntőig juttatta magát. A zsűri szerint a rapper kiváló szövegdaráló képességével még sokra viheti. Gabesz nagy álma válna valóra, ha elismert előadóvá válhatna stílusában. Erre minden esélye megvan, hiszen több saját dala is van már, és rövidesen egy saját albumot is meg akar jelentetni. Ehhez nagy segítség lehetne a verseny fődíja, mely éppen egy saját demo CD elkészítése profi stúdiókörülmények között. Szőri Attila


Ezen a rendhagyó órán szívesen vettek részt a gyerekek. A Szitakötő folyóirat ismeretterjesztő foglalkozásán játékos formában mutathatták meg kreativitásukat a diákok és még véleménycserére is lehetőség nyílt egy érdekes témában: kit tartanak rossz gyereknek? Aztán kiderült, ezzel óvatosan kell bánni. Eláruljuk, hogy miért.

Dr. Horgas Judit tanár, szerkesztő, a Liget Műhely Alapítvány programvezetője a Szilády Áron Református Gimnáziumban kreatív foglalkozást és továbbképzést tartott. Előbbi programon gyerekek, utóbbin felnőttek vettek részt. – A környezeti és a művészeti nevelést próbáljuk egybehangolni, erre hívjuk fel a figyelmet a

A jó példa tanít

továbbképzéseken is – mutatott rá dr. Horgas Judit. – Vers, mese, képzőművészeti alkotás felhasználható természettudományos célra és fordítva. Véleményem szerint környezet minden, ami minket körülvesz. Ha valaki a saját épségére vigyáz, az is környezetvédelem. A környezet tágabb értelmezése minden tantárgyba beilleszthető. Akkor nevelhető felelős ember, ha minden tárgyban van erkölcstan. Az egymásra figyelés, az odafordulás is környezetvédelem. Remélhetőleg a tanár megnyilvánulásaival, tetteivel jó példával szolgál. A negyedévente megjelenő Szitakötő című lap ezek függvényében célul tűzte ki a természeti érté-

kek megismerését és megóvását; a szellemi, erkölcsi értékek gondozását, és kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetű gyerekekre. A Liget Műhely programja összekapcsolja a művészeti és környezeti nevelést és az oktatást. Lapjukban kortárs irodalmi művek és ismeretterjesztő cikkek, kreatív foglalkoztató feladatok kapnak helyet számos játék és pályázati lehetőség mellett. Az aktuális szám kézhezvétele után a pedagógusok hasznosítják a cikkeket, feldolgozzák diákjaikkal és ennek eredményeit, termékeit továbbítják a központba. Az oktatási programhoz hazai és határon túli magyar tannyelvű iskolák csatlakozhatnak, megtet-

A Szilády Áron Református Gimnázium is nagy hangsúlyt helyez a környezeti nevelésre. Ennek jegyében külön foglalkozásokat tartanak. – A Liget Műhely gyermekfolyóiratának, a Szitakötőnek a felhívását négy éve „fedeztem fel”. Az iskolavezetés támogatta az ötletet, így az első évben egy osztállyal vehettem részt a munkában – tudtuk meg Kardos Mónikától. – A későbbiekben bővült a résztvevő osztályok, és a vele dolgozó kollégák létszáma is. A technika és életvitel tantárgy mellett természetismeret, biológia, magyar nyelv-

tan és irodalom, történelem, osztályfőnöki órákon is hasznosítottuk az olvasottakat. A kiadványok elérhetők a könyvtárban, szavalóversenyek előtt, a versválasztás idején előszeretettel lapozgatják a diákok a korábbi évfolyamok számait is kortárs gyermekversek után kutatva. – A környezeti nevelés témakörben neves szakírók cikkeit publikálja a lap. Amikor a gyerekek kezébe adjuk az aktuálisan legfrissebb lapszámot, a forma és a tartalom is magával ragadja őket, szívesen forgatják a „könyvszagú” kiadványt. A foglalkozások színesek a Szildáy-

oktatás

15

F Horgas Judit érkezett a gyerekekhez a Szitakötõ laptól

te ezt a Szilády Áron Református Gimnázium is négy évvel ezelőtt. – Úgy gondolom, a Szitakötő folyóirat küllemében is vonzó. Sok vizuális inger éri a gyerekeket, ennek figyelembevételével igényességet próbálunk kialakítani a megjelenésben. Kreatív foglalkozásaink, továbbképzéseink mindig a legfrissebb lapszámhoz kapcsolódnak. Most épp az volt napirenden, kit tartanak rossz gyereknek. A diákok szerint van ilyen, a megkérdezett pedagógusok szerint gimnáziumban. A kíváncsi gyerekek nincs. A felnőttek egyébként sokat folyóiratának negyedévente megjelenő új számát felhasználva tartanak tanórákat. – Így kísérleteztünk műanyagokkal, megfigyeltük a hulladékok lebomlását, készítettünk a gyerekekkel az iskolakertben komposztálót és tájékoztató táblát. Évente projektnapot tartunk – tájékoztatott Kardos Mónika. – A beszámoló mellett a kollégák által elkészített segédanyagok, óratervek, játékok, bemutatók megjelennek a Szitakötő honlapján. Ez a határon túli magyar nyelvű iskolákban tanító kollégáknak nagy segítséget nyújt, hiszen sok helyen nincs pénz tankönyvekre – mutatott rá dr. Horgas Judit. – Az aktuális számhoz kötődően évente érkeznek hozzánk gyermekfoglalkozást és képzést tartani a szerkesztőségből. Az idei alkalom is rendkívül jól sikerült. A mostani szám témája, a Rossz gyerek különösen az osztályfőnöki órákon nyújt segítséget. Így több kolléga tudja használni a folyóiratot – fogalmazott Kardos Mónika. Kép-szöveg: Pál László

Kíváncsi gyerekek lapja

F Kreatív foglalkozás Kardos Mónika vezetésével

2014. december 3.

hangoztatják, ezen érdemes lenne elgondolkodni. Óvatosan kell bánni a megjegyzésekkel, hogy ne legyen megbélyegzés. Elkülönítjük: nem a gyerek rossz, ő rosszalkodik. Akkor tombol, ha valami fáj neki. Az a jó megoldás, ha megpróbálunk rájönni a miértre – mondta dr. Horgas Judit. A Szitakötő folyóirat következő, téli száma a jutalmazás és büntetés kérdéskörével foglalkozik. Szóba kerül az is, hogy felcserélhető-e a kettő. Kép-szöveg: Pál László


kultúra

A legfrissebb halasi zenekar már nagy lendülettel készül a bemutatkozásra. Az együttes tagjai hetente próbálnak, hogy mielőbb közönség elé léphessenek műsorukkal. Kik ők? Mindjárt kiderül. – Fél éve jöttem vissza Halasra – mondja Maruzsenszki Endre, aki egykor az Ördöngös zenekarban húzta el a közönség nótáját, majd Írországban játszott. – Jelenleg a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben dolgozom. A munkám mellett muzsikálni is szerettem volna, de visszatérésemkor azt vettem észre, hogy a népzenei vonal le volt fedve. Valami újat, mást, többet akartam. Kik ebben a partnerei? Felfedjük a titkot. Az új kiskunhalasi zenei formáció tagjai: Maruzsenszki Endre (hegedű, citera, ének), Bata László (akusztikus gitár), Szlifkó Ágoston (szaxofon, egyéb fúvós hangszerek), Szőke János (ütős hangszerek), Vladár Károly (magyar népzenei és a blues muzsika hangszerei).

2014. december 3.

Az élő zene új halasi képviselői

F Vladár Károly, Szlifkó Ágoston, Maruzsenszki Endre, Bata László és Szõke János készül a bemutatkozó koncertre – Ágostont hallottam jazzt zenélni Bende Bélánál. Szőke János dobosként hosszú időt játszott luxushajókon. Bata Laci népzenész, mint én. Brácsás, pluszban jazz akkordokat penget gitáron. A legnagyobb zenei tapasztalattal és múlttal azonban Vladár Károly rendelkezik közülünk. Fellép a Lyra zenekarral, a dudazenekarral, blues és népzenei együttesekkel muzsikál. Én, mint szerve-

ző a legfiatalabb vagyok – mondja Endre. Feltettük a kérdést az újonnan alakult zenekar tagjainak, ki mit vár ettől az egésztől. A válaszaikban vol-

tak átfedések, de ez így van jól, hiszen közös a cél. Maruzsenszki Endre: – A mai zenei sokszínűségben, ha különböző forrásokból táplálkozunk, akkor a zenei tehetséget, a stílusokban használt különböző hangszerkezelést alkalmazva tudunk egy érdekes, izgalmas elegyet alkotni. A mai stresszes, rohanó világnak ellensúlyt szeretnénk adni, bemutatni. Gyertyafényes, meghitt, baráti, ünnepi alkalmakra képzelem el a jövőben a műsorainkat. Szlifkó Ágoston: – Valami újat várok, de ez még most alakul. Bata László: – Még irányt keresünk. Szőke János: – Nagyon sok for-

mációban játszottam itthon és külföldön, még a Déli-sarkvidéken is zenéltem, erre különösen büszke vagyok. Műfajokat viszont még nem ötvöztem. Most a latin találkozik a jazz és a beat muzsikával, a népzenével. Most nem a feldolgozások futnak, hanem az ötvözés. Ez a trend, a világzene. Vladár Károly vendégzenész egyelőre viccesen csak annyit mondott: – Üdvözlöm az újságolvasókat! A próbák után pedig jönnek a fellépések. Maruzsenszki Endre és barátai december 12-én 17 órakor lépnek először közönség elé Kiskunhalason, a Közösségek Házában, a Városi Adventi Programsorozat keretében. Kép-szöveg: Pál László

Meghódította műsorával a magyarkanizsai közönséget a Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar. A helyi énekesek az ottani városháza dísztermében léptek fel a vendéglátó Cantilena Kamarakórussal közös nagy sikerű hangversenyen. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően idén három, határon túli testvérvárosban vendégszerepelt a Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar. Májusban Sepsiszentgyörgyön nagyszabású kórustalálkozón együtt ünnepelték a vendéglátó unitárius kórus fennállásának 15. évfordulóját. Júliusban Kronachba látogattak, ahol Berki Viola kiskunhalasi festőművésznő kiállításán énekeltek a várban. November 15-én Magyarkanizsára voltak hivatalosak, hogy a Cantilena Kamarakórus hagyományos őszi hangversenyét a városháza dísztermében közösen tartsák meg, illetve megismerkedjenek Tolnay Ilona karnaggyal, aki az év eleje óta vezeti a vendéglátó énekkart. – A színvonalas műsorban többek között Palestrina, Mozart és Bárdos Lajos műveit énekeltük, de színesítette repertoárunkat japán, észak-amerikai és délszláv dal is. Hagyomány, hogy a hangversenyt közös énekléssel zárjuk. Ezen az estén Bárdos Lajos Szellő zúg… című kórusművét és a Simuljon mindig… kezdetű ír népdalfeldolgozást énekeltük. Bárdos Lajos zeneszerző, zenepedagógus 115 éve született, és 80 évvel ezelőtt indította el az Éneklő Ifjúság kórusmozgalmat. E két jeles évforduló is apro-

Fotó: Harmati János

16

Hangos siker

póját adta, hogy a közösen énekelt két dalból az egyik Bárdos-mű volt – tudtuk meg Faddi Istvánnétól, a Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar vezetőjétől. A rendezvényen zongorán közreműködött Ulakcsainé Lovas Jolán tanárnő, a helyi művészeti iskola igazgatója. Szólót énekelt Kókai Ágnes és Lovas János. A hangversenyről felvételt készített a Pannon RTV. Interjút is adott a két kórusvezető, mely november 16-án már adásba került. A színvonalra és a sikerre jellemző, hogy a tudósításnak a „Pazar zenei élmény Magyarkanizsán” címet adták. – Nagyon jólesett a sajtóérdeklődés, majd olvasni a cikket és látni a felvételeket. Mindig nagy izgalommal készülünk határon túli barátainkhoz, hiszen nemcsak a zenei élmény miatt jó találkozni, legalább olyan fontos a közös szereplést követő baráti beszélgetés, kottacsere, tervezgetés. Szerencsére most többen el tudtak jönni az énekkarból, mint általában, ha utazunk. Ez meghatározza a műsor összeállí-

tását, színvonalát. Magabiztosságot, bátorságot ad az énekeseknek. „Színes és erős műsorotok van” – csodálkozott rám a Cantilena Kamarakórus új karnagya, Tolnay Ilona. Valóban, az említett zeneszerzők művei mellett nagyon szép egyházi zenei blokkal is készültünk. Örömünkre nagyon jól sikerült az újabb kanizsai szereplésünk. A telt házas kórustalálkozó közben és végén is többször hangzott fel vastaps. A fehér asztal melletti baráti beszélgetés tartalmasan, jó hangulatban zajlott. Kiskunhalason kórusunk jövő nyár közepén regionális kórustalálkozót szervez, melyre meghívtuk, és szeretettel várjuk vajdasági barátainkat – mondta el Faddi Istvánné. A városi vegyes karral az adventi időszakban is találkozhatnak. Közreműködnek Vajgel Pál festőművész december 4-én 17 órakor kezdődő kiállítás-megnyitóján a Csipkeházban. Advent 4. vasárnapján pedig a református egyházközség felkérésére énekelnek a 10 órakor kezdődő istentiszteleten az imaházban. Pál László


2014. december 3.

barátság

17

Öt évtizedes barátság „Mindig kell egy barát” címmel útjára indított rovatunk egyre népszerűbb. Merthogy barátra mindig szükségünk van. Gyermekkorban vagy kiskamaszként, felnőtt és idős emberként is kell egy vagy több barát. Akit felhívhatunk, ha baj van, akihez fordulhatunk akár éjnek évadján is. Kellnerné Marika és Vörösné Békefi Évi barátsága épp ilyen. Közös sorsuk, életútjuk már az általános iskolában megpecsételődött. De az évtizedes barátnők a mai napig tudnak egymásnak mit mondani, szinte fél szavakból is értik egymást. Szóval, akkor jöjjön most a ma ápolási igazgatóként és vállalkozóként dolgozó hölgyek sztorija.

dásunk csiszolásának érdekében. Mi nem művészeti pályára készültünk, olyan nagyon nem kötött le a rajzolás és a festés, nem mutatkoztunk elég tehetségesnek sem. Cserfesek, beszédesek voltunk, rötyögtünk az órán. Kaptunk tenyerest is emiatt, de még azon is jót nevettünk. Büntetésként az osztályon kívül találtuk magunkat, amit mai fejjel persze most már bánunk, de akkor nagyon jó heccnek bizonyult. Büszkék vagyunk egymásra – Gimnáziumba is közösen mentünk, de külön osztályba – folytatja a múltidézést Évi. – Nagyon büszke voltam a barátnőmre, mert szerintem ő volt az iskola legcsinosabb tanulója. Ez mindig is jellemző

Fotó: Ekéné Misándi Klára

– A mai központi református iskolába jártunk, és a második osztályban találtunk egymásra. Hogy mi hozott össze minket, azt ma már tudom, a közös értékrend – idézi fel a régmúltat Békefi Éva. – Szerintem választottuk egymást – erősít rá Marika. – Sok mindenről hasonlóan gondolkodtunk. Ösztönösen, tudat alatt vonzottuk be egymás barátságát. Sokszor tanítás után – szüleink legnagyobb örömére – egymás társaságában töltöttük az időt tanulással és játékkal, az volt a lényeg, hogy mindezt nagyon élveztük. De az iskoláról is jó emlékeink vannak. Olyan fantasztikus rajztanáraink voltak, mint Diószegi Balázs vagy Baráth József tanár úr, akik mindent elkövettek rajztu-

F Halasi Molnár László, Égetõ Lászlóné és Eke Pál

Különdíjas nótások

Solton immár hetedik alkalommal rendeztek versenyt magyarnóta-énekeseknek. A megméretésen huszonegyen indultak. Térségünket Tázlárról Égető Lászlóné, Kiskunhalasról pedig Eke Pál képviselte. Bokor János vezetésével négytagú zsűri és a zenekar pontozott. Pali negyedik, Ilonka pedig

ötödik helyezést ért el, így mindketten átvehették a Kulturális Bizottság különdíját. A versenyen részt vett nézőként Halasi Molnár László. A helyi kötődésű, de most már Budapesten élő nótaénekes gratulált Palinak és Ilonkának, és hasznos tanácsokat adott a további szerepléseikhez. P. L.

volt rá. Kettőnk közül én mindig a sportos nőies, míg Marika az elegáns vonalat képviselte. Ez a mai napig így van. Marika és Évi barátsága tehát átívelte az általános és a középiskolát is, és akkor sem szakadt meg, amikor a két lány külön utakon próbált szerencsét a felsőfokú tanulmányok során. Míg Marika az egészségügyi, addig Éva a pedagógusi szakmában látta a jövőt. – Én még a tű láttán is rosszul leszek – nevet fel Éva –, így nem is volt kérdés, hogy itt sajnos szétválnak útjaink. Aztán egyszer bekerültem a kórházba egy egészségügyi problémával, és fél éjszakán keresztül erősített, bátorított, öntötte belém a lelket a nővérszobában. Emlékszem, Barna akkor kezdett neki udvarolni, így volt más témánk is, mint az én műtétem. Aztán a páromat, Tibort hívták egy egészségügyi bálba diszkózni az Ezerjó pincéjébe. Barnabást itt mutatta be nekünk, barátságunk pedig folytatódott. Rengeteg közös buli, nagy beszélgetések, kirándulások következtek ezután. Ahogy a nagykönyvben megvan írva, a lányok megbonthatatlan barátsága a férjekre is átragadt. Szívesen voltak és vannak a mai napig is egymás társaságában. Haverság vagy barátság, nem mindegy

– Nekem a ruhák, a divat és az öltözködés volt az erősségem – néz barátnőjére Évi –, neked pedig a főzés. Emlékszem, nálatok ettem először tatár bifszteket, azóta is arról a kis papír cetliről készítem, amire akkor leírtad nekem. De nem csak recepteket, hanem a tálalás, a vendégvárás apró fortélyait is Maritól tanultam. – Éviről tudni kell, hogy mindig nagyon attraktív volt. Különösen figyelt a megjelenésére akkor is, amikor kismama lett. Volt egy padlizsán-lila, magas nyakú ru-

F Vörösné Békefi Éva és Kellneré Marika

morra. Imádunk együtt jókat nevetni, szórakozni és táncolni. Szeretem, ahogy Évi önkritikát gyakorol, például a ritmusérzéke felett – ezen igazán jót derülnek mindketten. – Gondolj bele, milyen Isten csapása az, hogy szeretek bulizni, de nem érzem a ritmust? Mindig nagyon jókat mulatunk a tánctudásomon, de ez csöppet se ront a hangulatunkon. Sőt! – Mit kívánnátok magatoknak a hátralévő 50 évre? – Egy közös kívánság, hogy a családunkban boldogság legyen, ez hozza magával az egészséget is, mert hogy kölcsönhatás van a kettő között. Legyen sok felejthetetlen pillanat a családdal és a barátokkal, a sok közös emlék építette eddig is és fogja ezután is a barátságunkat. Ilyen szép gondolatokkal zárjuk a beszélgetést, a fotózásra készülődve. Marika és Évi fiatalosan, vidáman állnak az objektív elé. Nem kell utasítást adni, ösztönösen cselekednek, igazítják egymás öltözékét, frizuráját. Ekkor Marika nevetve megjegyzi, hogy: Évi, neked még ma sem egyforma színű a két szemed! Mert bizony tényleg igaz, Évi egyik szeme kék, a másik pedig gyönyörű zöld. Tartsanak velünk egy hónap múlva is, akkor újabb barátságoA humor az erősségünk kat ismerhetnek meg – hisz tud– Visszatérnék barátságunk ják, mindig kell egy barát! egyik mozgatórugójára, a huVadkerti Mónika

hája, amiben csak úgy sugárzott, irigyeltem is érte. Aztán pár évre rá, amikor megtudta, hogy várandós vagyok, azonnal megjelent a lila ruhával nálunk. Amikor csak tehettem, azt hordtam. A barátság lényege az, hogy szerezzünk egymásnak örömet. Ahogy nekem Évi is szerzett, ezzel az egyszerű gesztussal. Véleményem szerint ma trend, hogy haverkodunk, sajnos nem érzelmi alapon, de az igazi tartalom hitem szerint a barátság mélyében van. – Nem kell mindig sülve-főve együtt lenni, ahogy mi sem szoktunk. Mégis, amikor együtt vagyunk, akkor érzem azt a közelséget, amit nekem Simon Mari jelent. Tényleg, lehet, hogy egyedül én Marizlak, más nem is hív így, ugye? – vár megerősítésre Marikától Éva. – Ez tényleg így van, hisz a kollégáim Marikának szólítanak, de ez egy másik történet. Te Marizol, amit nem győzök elégszer köszönni, mert ez régi barátságunk szimbóluma is. A gyerekeid Mari néniznek. Évi férjének Tibornak, semmi köze az egészségügyhöz, Barnabással mégis mindig sok közös témájuk van. Ugyanez vonatkozik a fiainkra, akik szintén nagyon jó baráti kapcsolatot ápolnak, és nekünk, szülőknek ezt nagyon jó érzés látni.


18

hirdetés

Nemzetközi gépkocsivezetőt felveszünk. Jelentkezni személyesen Átlós út 31-33. Tel.: 06 30/913-55-01 A-2032 A Jó-Trans Kft. gyakorlattal rendelkező gépjárművezetőt keres nemzetközi munkára. Tel.: 06 30/94-36-704 A-2123 A Kalmár Sütőipar termékei kiszállítására sofőrt vesz fel B, C jogosítvánnyal. Tel.: 06 20/94-70-713 A-2135 Festést, mázolást, kőműves munkákat, hidegburkolást vállalunk. Műszaki előkészítőt felveszünk. Plan-And-Bau Plusz Kft. Tel.: 06 30/563-94-20 A-2141 Raktárost felveszünk! Feltétel: középfokú végzettség, temperamentumosság, irodai számítógépes alkalmazások ismerete (pl. Excel). Vidékiek bejárási költségeit biztosítjuk! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal! CAR-TEX Halas Kft. Kiskunhalas, Szénás u. 15. Tel.: 06 77/424-340 A-2163 Irodai adminisztrációs feladatok ellátására munkatársat felveszünk! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft. Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-2164 Értékesítőket felveszünk jó kommunikációs készséggel irodai munkára! Vidékiek bejárási költségéhez hozzájárulunk! Jelentkezni személyesen: CAR-TEX Halas Kft. Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-2165 Kereskedelmi ügyintézőt keresünk (Halas Irodaszergyártó Kft.). Előnyök: vevőorientált személyiség, rendszerezőkészség, idegennyelv. Önéletrajz: csapatjatekos1114@ gmail.com. A-2166 A Halas Irodaszergyártó Kft. logisztikai munkatársat keres (raktár-targonca-iroda). Előnyök: rendszerezőkészség, csapatszellem. Önéletrajz: csapatjatekos1114@gmail.com. A-2167 Azonnali belépéssel munkatársat keresünk az alábbi munkakörökre: géplakatos, lakatos, vízfűtésszerelő, villanyszerelő. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óra között az alábbi telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-13 A-2169 Értékesítő munkatársat keresek. Feltétel: B kategóriás jogosítvány. Önéletrajzokat várom: sales11.ertekesito@gmail.com. A-2186 Dolgoznék. Tel.: 06 20/34-35-485 A-2187 Idénymunkára 2015. január 12-i kezdéssel alkalmi munkaerőt keresünk. Tel.: 06 30/49-63-361 A-2188 Önállóan dolgozni tudó mérlegképes könyvelőt keresek. Tel.: 06 20/254-97-40 A-2189 Szakképzett szakácsot keresünk. Tel.: 06 70/330-54-58 A-2190 Sofőrt felveszünk 7,5 TGK-ra és ponyvás furgonra, bérezés 200-300 E Ft. Tel.: 06 20/418-12-36 A-2191 Autószerelőt, gépszerelőt felveszek. Tel.: 06 70/459-66-21 A-2192

Anyakönyvi hírek Születtek: Darányi Ádám Viktor (Sziráki Klára Ildikó) Kiskunhalas, Tamasi Csongor (Csapi Éva) Kiskunhalas, Káposzta Lizett (Csamangó Ildikó) Tompa, Nagy Naomi (Károlyi Rózsa) Kiskunhalas Elhunytak: Faddi Lajosné Bajusznács Mária (Kiskunhalas), Dobák Vincéné Hegedűs Julianna (Kiskunhalas), Zubor Károly (Kiskunhalas), Kocsándi Józsefné Lajos Anna Mária (Kiskunhalas), Szabó Jenőné Harkai Ilona Erzsébet (Kiskunhalas)

2014. december 3. Kazánkezelői végzettséggel karbantartót keresünk. Előny: villanyszerelői vagy csőhálózatszerelői végzettség. Tel.: 06 30/574-12-05 A-2193 Mangalica hízó eladó. Tel.: 06 30/689-73-75 A-2194 Félsertés eladó. Tel.: 06 30/938-64-16 A-2195 Raktárak, irodák bérelhetők a volt a Levi’s területén. Már 300 Ft +áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-1285 Turistáknak, brigádoknak olcsó szállás kiadó. www.halasszallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-1286 Üzlethelyiségek, raktárak és műhelyek kiadók a Panyova épületében. Tel.: 06 20/92-48-400 A-2063 Bútorozott irodák kiadók a City irodaházban. Tel.: 06 20/92-48-400 A-2125 Üzlethelyiség lakással, garázzsal kiadó, eladó. Kiskunhalas, Kun tér 1. Tel.: 06 70/455-11-00 A-2196 Használtcikk Bizományi Kisáruház. Kiskunhalas, Kossuth u. 20. A-2126 A kiskunhalasi ADVENTI VÁSÁRBA várjuk kézművesek, hagyományőrző és egyéb termékeket forgalmazó kereskedők, látványkifőzdék jelentkezését! A kiskunhalasi advent december 12. és 23. között közül megrendezésre a Sétáló utcában. Bővebb információ a Közösségek Házában kérhető. A-2149 Bontásra autót veszek. www.autobontokalocsa.hu Tel.: 06 30/432-62-26 A-2151 Használt akác szőlőoszlopok eladóak. Tel.: 06 20/95-22-518 A-2181 Száraz akác tűzifa, felkuglizva, helybe szállítva 2650 Ft/q. Tel.: 06 30/291-55-42 A-2197 Eladó Textima ipari varrógép 380V-ról 220Vre átalakítva. Tel.: 06 30/515-54-78 A-2198 Visszfuvart keresek Budapest környékéről. 4 raklap, max 20 q. Tel.: 06 30/456-42-55 A-2199 Használt ajtók, ablakok, bútorok, konvektorok, gázbojler eladó. Tel.: 06 77/426-704 (14 óra után) A-2200 Akác fűrészpor eladó! Kardos Tüzép Tel.: 06 77/423-553 A-2201 Mélykúton 3 szobás családi ház, gazdálkodásra is alkalmas, eladó. Lakáscsere is érdekel. Tel.: 06 30/478-37-92 A-2162

Széchenyi utcában 61 m2-es, II. emeleti lakás sürgősen eladó. Tel.: 06 30/682-00-13 A-1949 Családi ház eladó, Dr. Nagy Mór u. 7. Irányár: 5,9 M Ft. Tel.: 06 30/999-81-88 A-1704 Szegeden panellakás eladó. Tel.: 06 70/408-08-10 A-1887 Belvároshoz közel 2 generációs családi ház a Vas u. 5. szám alatt családi okok miatt áron alul sürgősen eladó. Tel.: 06 70/31-75-123 A-1838 Családi ház eladó, Ág u. 9. Tel.: 06 20/97-65-168 A-2155 Eladó exkluzív ingatlan Kiskunhalas belvárosában, a Garbai utcában. Felújított 58 m2-es I. emeleti lakás, exkluzív beépített bútorokkal, jakuzzival, egyedi fűtéssel. A lakáshoz garázs is tartozik, elektromos kapuval, alatta borospincével. Iá.: 12,5 M Ft. Tel.: 06 30/219-27-31 A-2158 Az Állomás utcában felújított, kis rezsijű III. emeleti lakás eladó. Irányár: 5,1 M Ft. Tel.: 06 70/410-99-87 A-2159 Újszerű egyedi fűtésű lakás eladó 55 m2. Kiskunhalas, Sárkány u. 3. Tel.: 06 70/410-23-61 A-2160 Sóstón 1200 m2 zárt kert eladó. Tel.: 06 30/270-28-53 A-2182 Kiskunhalason belvárosi felújított családi ház eladó. Tel.: 06 30/270-28-53 A-2183 Kiskunhalason belvárosi felújított I. emeleti 94 m2-es lakás eladó. Tel.: 06 30/270-28-53 A-2184 Jánoshalma központjában 160 m2es polgári ház 70 m2-es üzlettel eladó. Tel.: 06 30/428-33-49 A-2185 1281 m2 alapterületű ingatlan eladó. Tel.: 06 20/500-54-87 A-2202 Jánoshalmán a Bajai úton összkomfortos családi ház eladó. Irányár: 2,2 M Ft. Tel.: 06 20/95-18-995 A-2203 Veterán Mercedes esküvőre kiadó! Tel.: 06 20/483-09-96 A-1636 lcd-tv-monitor-szerviz.hu Tel.: 06 30/626-10-21 (H-P 8-18-ig) A-1992 Vízszerelés, dugulás-elhárítás, szennyvízcsatorna-bekötés. Tel.: 06 20/91-71-403 A-2053 Tradicionális japán masszázs (akár otthonában is). www.homannstudio.hu Tel.: 06 30/967-71-32 A-2133

Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: December 3. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:20 Napi Mozaik (ism.) 22:30 Beszéljünk róla (ism.) 23:00 Képújság December 4. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Beszéljünk róla (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 12:50 Napi Mozaik (ism.) 13:00 Közmeghallgatás 13:30 Testületi ülés (élő közvetítés) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális mag.(ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális mag. (ism.) 23:00 Képújság December 5. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális mag. (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális mag.(ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:55 Műsorajánló 18:00 PONT - ifjúsági magazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 10 éve történt (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:20 Gyermeksarok (ism.) 20:30 Hétvégi szerenád (zenés kivánságm.) 21:30 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT - ifjúsági magazin (ism.) 00:00 Képújság December 6. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.)

12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 16:20 Hétvégi szerenád (zenés kivánságm.) 17:20 Napi Mozaikok, Gyermeksarok (ism.) 18:00 PONT - ifjúsági magazin (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális mag. (ism.) 20:00 10 éve történt (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Hétvégi szerenád (zenés kivánságm.) 22:00 Képújság December 7. vasárnap 00:00 Képújság 13:00 Hétvégi szerenád (zenés kivánságm.) 14:00 KUKSC-HŐGYÉSZ (ffi kézil. mérk.) 15:30 Esélyes – esélyegyenlőségi mag. 16:00 Megyei Krónika (ism.) 16:30 Sport Magazin (ism.) 17:00 Kultúrkép – magazin (ism.) 17:30 10 éve történt (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő  (ism.) 19:00 Híradó/kedd  (ism.) 19:30 Híradó/szerda  (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 KUKSC-HŐGYÉSZ (ffi kézil. mérk.) 22:30 Képújság December 8. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT - ifjúsági magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT - ifjúsági magazin (ism.) 13:00 Képújság 17:00 KUKSC-HŐGYÉSZ (ffi kézil. mérk.) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 153 – Lélekmód – ifj. magazin 20:00 Híradó /hétfő/ (ism.) 20:30 153 – Lélekmód – ifj. mag. (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 153 – Lélekmód – ifj. mag. (ism.) 23:00 Képújság December 9. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07.30 153 – Lélekmód – ifj. mag. (ism.) 08.00 Képújság 12:00 153 – Lélekmód – ifj. mag. (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 KUKSC-HŐGYÉSZ (ffi kézil. mérk.) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság online műsorújság www.halasmedia.hu A mûsorváltozás jogát fenntartjuk.


2014. december 3.

Fotó: Bertalan Gábor

Bolyaiverseny

A 2014-es Bolyai Anyanyelvi Verseny helyi fordulójának idén is a Szilády Áron Református Gimnázium adott helyszínt. A fiataloknak életkoruknak megfelelő szintű feladatokat kellett megoldaniuk a rangos megméretésen, melynek megyei eredményeire a napokban derült fény. A szervezők legnagyobb örömére városunkból összesen öt (három sziládys, egy felsős, egy fazekasos) csapat került be a top 6-os mezőnybe. A Szilády Áron Református Gimnázium nyolcosztályos képzésében résztvevő nyolcadikos, hetedikes és hatodikos csapatai sorrendben a harmadik, negyedik és ötödik helyet szerezték meg a szoros megyei mezőnyben. A negyedik osztályosok között a Felsővárosi Általános Iskola az ötödik, a Fazekas általános iskola a hatodik helyen végzett. Szőri Attila

hirdetés

19


oktatás

20

2014. december 3.

Kotta nélkül A legjobbak között

F Pál Dénes (középen) a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium tanáraival és diákjaival

Fényes jövő Pál Dénessel

A Fénykörközösség törekvései, elképzelései életmódbeli változást, fejlődést irányoznak elő: a napenergiával működő zöld új világot. Pál Dénes az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti döntőjében Szép új világról énekelt. Gondolatiságában találkozott a szervezet célkitűzése és a népszerű énekes slágerének üzenete, így lett Dénes a Fénykör arca. Szép új világ

ziós szereplésemet követően érkezett, miután a Szép új világ című dalom elnyerte a tetszésüket. Ehhez hozzájárult még az energetikai mérnökasszisztens-hallgatói múltam. Ez egy nagyon érdekes kapcsolat, ami közel egy éve tart. A zene mellett ez a második szenvedélyem, aminek élek és hódolok. Örülök, hogy ilyen formában is foglalkozhatok a környezettel. Úgy gondolom, sok fiatalt sikerült megszólítani, eljutni hozzájuk, és felhívni a figyelmüket a környezettudatos, fenntartható életre. Arra, hogy a mostani generáció – beleértve magamat is – tud tenni azért, hogy a jövőnk jobb legyen. Úgy érzem, ha egy ilyen szenvedélyt tudok nagyközönség előtt is hirdetni és ennek üzenetét közvetíteni, akkor majdnem hogy kötelességem megtenni. Én pedig nagyon-nagyon szívesen teszem a dolgom. Jövőre lesz egy nagyobb projektünk is, Energy Factory néven válik ismertté. Ez a Fénykörközösség interaktív játéka lesz, melyről bővebb információt a szervezet weboldalán lehet majd találni. A pályázatokba bevonhatóak a fiatalok is, akik ezáltal is több tárgyi tapasztalathoz juthatnak – tudtuk meg Pál Dénestől.

A Fénykörközösségnél azért dolgoznak, hogy minél több ember érdeklődését felkeltsék a környezetvédelem iránt. A Fénykörközösség kiindulópontjai a Fénypontok. Ezek olyan magyarországi intézmények, vállalkozások, családi házak, amelyek napenergiával biztosítják saját energiaellátásukat; elkötelezettek a fenntartható életmód megoldásai iránt. Kiskunhalasról a közelmúltban a Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda és a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium lett Fénypont. Diákjaik és pedagógusaik Jánoshalmán vettek részt ünnepi rendezvényen és Pál Dénes koncertjén. A környezetvédő énekest arról kérdeztük, milyen ered- Szép iskolapélda A természetvédelem és a környezetményeket értek el eddig. – A Fénykörközösség felkérése az euroví- védelem meglehetősen különböző tar-

F A halasi katolikus általános és középiskola is Fénypont lett

talmat hordozó fogalmak napjainkban világszerte. – Az igazi értelemben vett természetvédelem a mai, modern társadalomban nem értelmezhető. Több mint 7 milliárdos népességgel a bolygón fenntartani, az emberi tevékenységtől háborítatlanul megőrizni a természeti környezetet, nem lehet már. Aki e technologizált világban ebben bízik, illúziókat kerget. Az elérhető cél a tudatos, tervezett környezetvédelem. A tudatos környezetvédelemnek jó válasza lehet a megújuló energiaforrások hangsúlyosabbá tétele. Kimeríthetetlen energiaforrásként szolgál minket a Nap. A technikai környezetben diszkréten megbúvó napelemes erőművek, teljesen tiszta eljárással, jelentős villamosenergiához juttatnak minket. Szép iskolapéldája ez annak a gondolkodásnak, amit a környezetvédelem képvisel. Nekem, okleveles környezetvédőként személyesen is nagy örömet jelent az, hogy két napelemes erőmű elindulásában is közreműködhettem intézményemben. Fontosnak gondolom mindezt a tanulók szemléletformálásában is – fogalmazott Téglás László, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója. Diákok a környezetvédelemért – A mindennapjainkban talán nem érezzük jelenlétét, de mégis örömmel tölt el bennünket a tudat, hogy iskolánk is komoly hangsúlyt fektet a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra. Beszélünk és tanulunk is ezekről a dolgokról, aminek hatása van viselkedésünkre is – az iskolában és otthon is jobban odafigyelünk a környezettudatos magatartásra. Ezek a gondolatok kavarogtak bennünk a Fénykörközösség által szervezett ünnepségen is, amit megkoronázott Pál Dénes előadása, akinek többen is nagy rajongói vagyunk – mondják tekós diákok. Kép-szöveg: Pál László

A XIII. Országos Lubik Imre Zeneiskolai Trombitaversenyen a legjobbak között szerepelt Szigeti Menyhért József, a helyi művészetoktatási intézmény növendéke. A háromévente megrendezett megméretésre tanára, Mezei Attila készítette fel – eredményesen. A három megyét – Bács-Kiskun, Békés és Csongrád – felölelő szegedi területi válogatóról a legmagasabb pontszámmal jutott tovább Szigeti Menyhért József. H. Purcell és Hasse egy-egy zeneművét játszotta kötelezően, illetve szabadon választottként, kotta nélkül. A tehetséges diák versenyzését mind a Szilády Áron Református Gimnázium, mind pedig a halasi művészeti iskola a lehetőségeihez mérten maximálisan támogatta. Az országos megméretésen 63 tanuló versenyzett, ebből 23 Menyhért korcsoportjában, a 8-11 évesek mezőnyében. Mint megtudtuk, a halasi diák J. Hasse: Bourré és G. Ph. Telemann : Allegretto művét játszotta Zalaegerszegen, Dobos Bianka zongorakíséretével. – Már júliusban elkezdtük a felkészülést Menyussal, ősszel pedig már naponta legalább egy órát gyakoroltunk. Ugyanaz a helyzet ilyen esetekben, mint egy élsportolónál: el kell érni a megfelelő szintet, állóképességet. Magasra tettük a lécet, de tanítványom hozta a formáját. A lehetséges 120 pontból 100-at szerzett. A produkciója úgy szólt, ahogy kellett, mondhatjuk, CDminőségben – értékelte a tehetséges diák teljesítményét tanára, Mezei Attila. A közös munka, az eredmények még nagyobb munkára sarkallják őket. Verseny idén már nem lesz, a közönség azonban találkozhat a fúvósokkal különböző rendezvényeken. – A Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar adventi, karácsonyi és újévi koncertjén is játszom. Ezen kívül is lesznek azonban fellépéseim az elkövetkezendő hetekben – árulta el Menyhért. – Van benne annyi spiritusz, hogy mehet zenei pályára. Kevés ilyen kiugró tehetség van. Egy-két éven belül be kell ülnie az első trombitaszólamba – tudtuk meg Mezei Attilától, aki méltán büszke tanítványára. Kép-szöveg: Pál László


Csak ne legyen csönd!

Kiskunhalason, a Közösségek Házában Nemes Nagy Anita és Ralbovszky Csaba idézte fel Cserháti Zsuzsa életét dalaival és újságcikkek alapján. A Csak ne legyen csönd! című előadás a kezdeti sikerektől visszatérésének nagy slágereiig elkíséri az énekesnőt az idő pályaudvarán.

– Ki ezért, ki azért emlékszik rá – mondja Anita, aki kiskunlacházi énektanárnőként Szabadkán csöppent bele a színházi világba. – Lehetőséget kaptam, hogy nagyszínpadon énekeljek. Én ehhez értek jobban, Csaba pedig kiváló színész. Az ötletelésünk három évig húzódott. Idén nyáron azonban vettünk egy nagy levegőt és megvalósítottuk az elképzeléseinket. A Csak ne legyen csönd! októberi premierje óta

már a 18. előadásnál tartunk. A kiskunlacházi után a kiskunhalasi volt a második magyarországi bemutatkozásunk ezzel a zenés esttel, januártól pedig a Szabadkai Népszínház repertoárján megy tovább. Nemes Nagy Anita kisgyerekkora óta ismeri és szereti Cserháti Zsuzsa dalait. Az énekesnő különböző korszakaiban nagy hatással volt rá. – Kerestem azokat az énekesnő példaképeket, akik magyar szívvel énekelnek, és lúdbőrzök, ha meghallom őket. Cserháti Zsuzsa ilyen volt, megvettem az albumait. A viszszatérésének fontos állomása volt a Kongresszusi Központban, ahol a régi dalok is új hangszerelésben szólaltak meg. A koncertlemeze inspirációt adott nekem. Őszintén énekelt, felvállalva azt, amivel új korszakában nehéz volt együtt élnie. Tíz évnyi eltűnés után olyan hangja lett, ami-

lyet szerintem mindig is akart. Megelőzte a korát. A mai napig állócsillag – osztja meg velünk véleményét Anita. – A Te csak szelíden ringasd el a kedvencem tőle, de mindegyik számát szeretem. Az előadás végén elhangzó, Boldogság, gyere haza újjászületett bennem, és az egyik legkedvesebb dala lett. Nagyon közel áll hozzám az Idő van (Gothár Péter 1985-ös alkotása – P. L.) című film betétdala, melyet Cseh Tamás írt. Benne vannak a problémái, az az élet, ami előtt állt. A Csak ne legyen csönd! szövegkönyvét Góli Kornélia dramaturg állította össze újságcikkekből, és Mezei Kinga segített neki színpadra állítani. Cserháti Zsuzsa életét Ralbovszky Csaba, a Szabadkai Népszínház művésze idézi fel. Ő az a színész, aki eljátssza a darabban a szomszéd szerepét.

2014. december 3.

A szeretet nyelve sokféle lehet, kultúránként is más, de fontos, hogy megtanuljuk – hangsúlyozza dr. Belső Nóra. A pszichológus rámutat, ennek elsajátítására a családi kör a legalkalmasabb. Előadására a Pásztortűz Egyesület Családbarát-sorozatának keretében került sor múlt csütörtökön a városi könyvtárban, telt ház előtt. Lelki szükségletek Dr. Belső Nóra Család, párkapcsolatok, depresszió című előadását lelki oldalról indította. Elmondta, a lelki szükségletekhez hozzátartozik a bio-pszicho-szociális és spirituális egyensúly, a biztonságérzet, az alapszükségletek kielégítéséhez szükséges hátterek megléte – pár, munka – és lelki egészség. – Napjainkban gyakran kielégítetlenül maradnak, ami szorongáshoz, alulmotiváltsághoz, depresszióhoz vezet – hívta fel a figyelmet. – Az ember szociális lény. Fontos,

hogy szeretve legyen és szerethessen. A társainkkal való szociális együttműködéshez szükség van érzelmekre. Vesszük mások érzelmeit és adunk is – fűzte hozzá a pszichológus. Szeretet, szerelem

fűződik hozzá. A személyiségfejlődés alapja. Minőségi módon szeretni a szüleinktől tanulunk. A szerelem pedig a lelki élet legnagyobb kalandja, ajándék – fogalmazott. Családi funkciók

Az előadó az elsődleges csaláAki szeretett és volt szeretve, di funkciók között említette a biaz tudja: élményszerű állapot, ha ológiai, utódnemző funkciót, a őszinte. Segítő, motiváló erő, mely társadalmi státus reprodukciósegíti a létfenntartást. – Az első szeretetélményünk az édesanyánktól van. Az anyai szeretet a jó közérzet alapja. Megelégedettség, kötődés, biztonság, intimitás, nemi szerepek kialakulása

21

F Nemes Nagy Anita és Ralbovszky Csaba emlékezett Cserháti Zsuzsára

– Egy Cserháti Zsuzsa-rajongó vagyok, aki be van zárva a lakásába, és szegmenseket mesél az énekesnő életéből. Énekes partnerként utólag jöttem a képbe, a duetteknél számított rám Anita. Szakmailag, mindenhogy meghatározó nekem ez az előadás, szeretem játszani. Olyan, mint

egy gyorsvonat. Jó, hogy van benne történet. A dalok pedig máshogy szólnak, ha van funkciójuk. Amikor elkezdtük a műhelymunkát, nem tudtuk, mi lesz a vége. Most már tudjuk, így kellett lennie. Mi így emlékezünk Cserháti Zsuzsára. Kép-szöveg: Pál László

ját, a gazdasági funkciót, az érzelmi szükségletek kielégítését, az idősek gondozását. A másodlagos funkciók közé tartoznak a pszichológiai, lelki jellegűek.

Dr. Belső Nóra mindezt példákkal is illusztrálta. – A nőknél új: a munkavállaló. További új szerepek: szexbomba, modell, médiasztár, önmegvalósító feminista. Ezek azért ellentétben állnak „a hagyományosan mindent tudó” asszonnyal. A férfi szerepek is változtak. A vadászó földművelőből lett James Bond, izomagyú, metroszexuális, önmegvalósító férfi, gyeden lévő kispapa.

Női agy, férfi agy

Mindenkinek van egy álma

magazin

A női agyat empátia, intuíció jellemzi. A férfiét rendszerező, hierarchikus és szociális látásmód. Mindenfajta stresszre is másként reagálnak nők és férfiak. – A szeretet nyelve sokféle lehet, kultúránként is más, de fontos, hogy megtanuljuk – hangsúlyozta. – A két nem közötti vonzalom sorrendje is különböző. A nőnél: értelmi, érzelmi, testi, szeretet. A férfinél: testi, érzelmi, értelmi, szeretet. Példa erre az is, amikor egy idősödő férfi fiatal hölgyet választ párjául. Mindenkinek van egy álma, amiben megtalálná az igazit. A szerelem, a kötődés fontos a hosszú boldog kapcsolathoz. A természettől mindent megkapunk, hogy boldog kapcsolatban éljünk, de azért tenni kell érte.

Tények a jó házasságról

Ha recept nincs is, fogalmak azért vannak a jó házasságról. Dr. Belső Nóra ezeket is megosztotta a közönséggel. – Csökkenti a stressz-hormonszintjét. Kiegyensúlyozottá teszi mindkét felet. Védő faktor a pszichés sérülékenység esetén. A jó szex inkább a férfiakra gyakorol erősebb pozitív hatást. A rossz kapcsolat inkább a férfiaknál egészségkárosító. Az egyedül élők egészségkárosodásának kockázata magasabb. Egy jó kapcsolatban a férfi és a nő újra egyesül. A gyeNői és férfi szerepek reknevelés pedig alkotó folyamat, A társadalomban folyamatosan fantasztikus kaland. változnak a női és férfi szerepek. Kép-szöveg: Pál László


22

sport

innen  onnan Kézi EB

2014. december 3.

Szabina az élvonalba készül

Fotó: facebook.com

Lesz halasi szereplője a magyarhorvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságnak. Az egykor olimpián is bíráskodó Klúcsó Jenő-Lekrinszki Tivadar kettős a debreceni helyszínen kap fontos feladatot a nemzetközi kézilabda szövetségtől. Versenybírói feladatokat látnak majd el az Európa-bajnokság mérkőzésein.

Vereség

A Kiskunmajsa magabiztos idegenbéli legyőzése után megint rangadó várt a KB Autoteam SEre a megyei női kézilabda-bajnokságban. A halasiak Kiskőrösön léptek pályára. Az első és a második félidő is hajszálra azonos eredményt hozott, amely a hazaiaknak kedvezett. KiskőrösKB Autoteam SE 26-20 (13-10).

Atom jók

Boldog családi hátteret biztosít az egyik legszebb magyar sportolónőnek Kucsera Gábor és a kisfiuk, Bence. Tápai Szabina pedig szorgosan készül arra, hogy a következő szezonban már újra az élvonalban kézilabdázzon. Jelenleg a Vasas NB I/B-s csapatában játszik, és egyre jobb formába kerül. Kilencévesen kezdett el kézilabdázni, a sportág gyorsan „megfertőzte” és magához láncolta őt. Tápai Szabina pályafutása a Szűts

József Általános Iskolában kezdődött, majd a Kiskunhalas NKSEben folytatódott. Közben korosztályos válogatott lett, 2001-ben

pedig a KNKSE felnőtt keretének tagja volt. Egy évvel később szerződött Székesfehérvárra, ahol igen sikeres időszakot élt át. Neki is köszönhető, hogy 2005-ben EHF Kupát nyert úgy, hogy egy fantasztikus Győrt múltak felül máig emlékezetes mérkőzésen. Közben válogatottként az ifjúsági Európabajnokságon harmadik volt, a junior világbajnokságon pedig negyedik. A főiskolás válogatott tagjaként pedig egy VB-ezüstöt gyűjtött be. 2008-tól a dán Randers, majd a francia Breszt színeiben játszott. Hazatérése után Vácott kézilabdázott, a pályafutásába pici szünet állt be, mert férjével, Kucsera Gábor válogatott kajakossal megszületett közös gyermekük, Bence. Szabina néhány héttel ezelőtt visszatért a kézilabdapályára, mégpedig az NB I/B-s Vasas színeiben. – Megkeresett a klub, az edzővel, Varga Mártival volt egy beszélge-

Remekül játszott és tornagyőzelmet aratott a Kiskunhalasi Szilády RFC Pakson, egy négy csapatot felvonultató kupán. Vincze Attila tanítványai három meccsből kettőt nyertek, egy döntetlent játszottak. A végső sikerről döntő büntetőpárbajt is megnyerték a halasiak, akiknek a játékáról elismerően szóltak az ellenfelek is.

Magabiztosan Igazi kézilabdaünnepet varázsolt a városi sportcsarnokba a Kiskunhalasi UKSC a Nagykanizsa elleni rangadón az NB II-es férfi kézilabda-bajnokságban. Advent első vasárnapjának előestéjén sima halasi győzelem született.

Bowling

A városi bowling bajnokság a hetedik fordulónál jár. Eredmények: Pontvadászok-Strike Bizottság 1:2, Amazonok-Szekeres Pálinka 0:3, Drink Team-Halaspack 0:3, Bowling Boys-Digit Iroda 3:0, Rolling-Jankováczi Golyószórók 3:0 A Leki Strike-Fa-Vágók mérkőzést elhalasztották. (jl)

Fotó: Döme Gábor

Négyes

Győzelemmel zárta az idei szezont a Kiskunhalasi FC U21-es csapata. A Kiskunfélegyháza ellen pályára lépő csapat jól és eredményesen játszott, így három ponttal gazdagodva várhatja a téli szünetet. Kiskunhalasi FC-Kiskunfélegyháza 4-0, a gólokon Vágó Olivér 3 és Erdélyi Lajos osztozott. A felnőttek számára viszont rémálom volt a meccs. Kiskunhalasi FC-Kiskunfélegyháza 0-7.

tésünk. Megkérdezte, hogy lennee kedvem beállni hozzájuk. Mivel nagyon hiányzott már a játék, igent mondtam – nyilatkozta a Tükörnek Szabina, aki négy bajnoki és egy Magyar Kupa mérkőzésen szerepelt már az angyalföldieknél. Amikor újra edzésbe állt, nem sok ideje maradt a premierre. – Elég hamar bedobtak a mélyvízbe. Még csak két hete készültem, és már be is neveztek az első meccsemre. Aztán szép lassan kezdek belerázódni, egyre többet játszom. A célom mindenképpen az, hogy visszanyerjem a régi formámat, ugyanis az NB I-ben szeretnék újra szerepelni – árulta el a kiváló játékos. Családi élete harmonikus, és természetesen főszerepet játszik benne a sport. Szabina elárulta nekünk, hogy kisfiuk, Bence, a kajakszezonban az édesapja legnagyobb szurkolója, meg persze az édesanyja meccsein is kint volt már. Ráadásul hetente több alkalommal babaúszásra jár. Jáger Levente

F Egy jó csapat a szülői közösség Eredményes évet zár a HalasFitness Egyesület, így volt mit ünnepelni a második alkalommal megrendezett jótékonysági báljukon. Az esten négyen vehettek át elismerést azok közül, akik sokat tettek a klubért. Köztük voltak azok a szülők is, akik valamennyi versenyen ott biztatták a lányokat. Az idén tizenhét éves egyesület nagyon szépen szerepelt az országos versenyeken. Ráadásul május végén egy rangos megméretésnek lehetett a házigazdája a klub.

Egy jó csapat…

A Halas-Fitness Egyesület jótékonysági bálján volt mit ünnepelni. Tóth Péter elnök úgy fogalmazott, hogy egy remek közösséget alkotnak a versenyzők, a szülők, így az edzők nyugodtan tudnak eredményes munkát végezni. A klubvezető elismeréseket adott át azoknak, akik 2014-ben sokat tettek a halasi fitneszért. Büki László vállalkozó, Nagy Czirok Lászlóné, a Fazekas Mihály Általános Iskola

igazgatónője, Döme Gábor vállalkozó és a szülői közösség érdemelte ki az egyesület díját. A Csipke Hotel gondoskodott a finom falatokról, a zenét pedig a Virág-Nagy Duó szolgáltatta. A klub számára két fontos esemény van hátra az idei évből: jövő héten pénteken lesz a szokásos felmérés, másnap pedig a karácsonyi gála, amelyen szinte minden tag fellép majd. Jáger L.

Több sérülés nehezítette az elmúlt hetekben a halasi férfi kézilabdacsapat mindennapjait, de úgy látszik, ez erőt adott. A nagykanizsaiak elleni találkozó pályaválasztói jogát felcserélték, így a zalaiak látogattak Kiskunhalasra. Kérdés egyedül az első félidőben volt, akkor kicsit szorosabbra alakult az eredmény, a lefújáskor 15-13 állt az eredményjelzőn. A henger a pihenő után indult be és Paic Róbert minden játékosának lehetőséget adott a bizonyításra. Fokozatosan elhúzott ellenfelétől az UKSC, amely aztán kiütéses győzelmet aratott. Kiskunhalasi UKSC-Nagykanizsa 34-22. Folytatás szombaton, szintén hazai pályán, az ellenfél pedig a Hőgyész lesz. A találkozó 18 órakor kezdődik, előtte 16 órától a juniorok csapnak össze. jáger


2014. december 3.

szĂ­nes

23


2014. december 3.

hirdetés

Csillag a hazai óragyártás egén

Kecel a hazai óratervezés központja. Városi Ferenc és családja az Astron, a Merion, a Cardy és a Tiko Time márkák gyártását felügyeli. Az Astron Kft. cégvezetője ötven éve nyitotta meg önálló műhelyét Kecelen.

volt a politikai meghatározás a maszek vállalkozói tevékenységről. „A munkásosztály cipőjét, óráját valakinek karban kell tartania, meg kell javítania…!” – mondta Kádár János. Ezek voltunk mi, nem állami szektorhoz tartozó vállalkozók. Nem volt esélyünk a kitörésre, de a „kaptafánál” maradva kiszámít• Ekkor még dübörgött a szo- ható biztonsággal élhettünk, tercializmus, milyen esélyei vol- vezhettünk. Aki nyughatatlan volt, tak akkor egy maszeknak? és mégiscsak próbálkozott, az ál• „Megtűrt osztályidegen!” Ez talában gyorsan falnak ütközött.

Ezek közé tartoztam magam is • 50 év nagyon hosszú idő. Mi lehet a talpon maradás titka? • A jó vezető távolba nézve szemlélődik, miközben figyel arra is,  ami az orra előtt van. Utólag látom, mennyire fontos volt ez a messzebbre néző, különösen a nyugati világra kitekintő szemlélet és érdeklődés. Mindent megtettem, hogy kijussak az órák hazájának tartott Svájcba. 1976 után amint tehettem, a szabadságomat a svájci és más nyugati ország óragyáraiban, szerelőüzemeiben töltöttem. • 1994-ben tervezték meg a saját óramárkájukat, az ASTRON-t. Honnan jött az ötlet, hogy vidéki órásként belevág az óragyártásba? • A rendszerváltás után a javítóműhelyeket a gyermekeim kezére bíztam, én pedig elindítottam a nagykereskedelmi tevékenységet. Az új világ azonban nem ked-

vezett a magunkfajta felfogású üzletembereknek. Ekkor döntött a család, hogy új területre lép, így felépítette a korábban szerzett tapasztalatok bázisán a saját óramárkáját, melynek az ASTRON nevet adta. Nem voltak hazai példáink, akik sikerre vittek már hasonló ötletet. Negatív példából viszont bőven akadt, hiszen a hazai óragyártás nem volt elismert. Kezdetben a viszonteladóink gyakran félretájékoztatták a vásárlót, inkább mondták, hogy az ASTRON angol vagy német vagy francia óramárka. Legtöbb viszonteladónk azonban gyorsan felismerte, hogy a vásárló számára a hitelesség része a minőségi magyar háttér, hiszen itt van az alkatrészbázis és a tulajdonosi érdek, mely védi a márkát és a lehető leghosszabb távon szolgálja a kapcsolatokat. • Nagyon fiatalon indította el a vállalkozását, hogyan történt? • 1964. november 11-én nyitot-

24

tam meg az órásműhelyemet Kecelen, a Császártöltési út 11. szám alatt. Amikor a bérlemény felől alkudoztam, az idős hölgy láthatóan nem vett komolyan. Egyezkedés közben gyakran sunyin somolygott az orra alatt, hitetlenkedve méregetett, kisgyereknek nézett, alig hitte, hogy egy elszánt fiatalemberrel van dolga. Végül megmutatta az utcai fronton lévő 15 négyzetméteres helyiséget. Éppen alkonyodott. Villanykapcsolás után a kakasülőn pihenő baromficsalád zajos rikácsolással rebbent szét. Havi 300 forintért kiadó! – mondta. Gyorsan megállapodtunk. 18 éves voltam ekkor.  Nem végeztem megelőzően kockázatelemzést, az elkötelezettség, a szakmaszeretet és az erős bizonyításvágy volt a bátorságom hajtóereje. Talán a ma is bennem égő tűz „átterjedt” az utódaimra, akikre büszkén tekintek, mert bár remélem, még sokáig együtt futunk, de az övék a jövő. Megérte! B. Zs.


XXVIII. évf. 49. szám 2014. december 3.