Page 1

Esztelen Zuschlag újra barmok a választás Sóstón káoszában? Mitől válik súlyos üggyé egy banális rongálás?

Abszurd helyzeteket teremt a pazarlóan bőkezű idei parlamenti kampány

Nagyot csökken idén a vízdíj Kiskunhalason?

Már nem kell törlesztést finanszírozni – jól járhat a lakosság

Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben

Jön az influenza? Égig értek a lángok Zsanán Ingyenes otthoni ápolás! Kísértet-hírek Halason: 100 éves mondatok ismétlődnek…! A Mágnes-misszió

2014. február 19. • XXVIII. évfolyam 8. szám•Ára: 165 Ft

Tragédiasorozat

Értelmetlen, megrendítő: drámai halál- és balesetek egymás után

A tolvajok helyett a rendeseket fizettetik




hirdetĂŠs 2014. februĂĄr 19.


2014. február 19.

A maszlag

A SZERK

Eltűnt milliók egy szoci főember titkos számláján. Melyik oldal hazudik nagyobbat Paks kapcsán? Rezsicsökkentők és rezsicsökkentés-ellopók. Föld- és trafikmutyi kontra összefogás-kabaré. Régi és új Zuschlag-ügy emitt, régi és új klientúra amott. Mi jobban, ti rosszabbul; mi ezt igen, ti azt sem; ráadásul mi azt is ígérjük, hogy.

Civilek: szép süllyedés re dolgoznának. Mint mondta, a civil egyesületek célja, hogy a közösség érdekében jót és jól tegyenek, majd arra kérte a polgármestert, hogy a Boróka Civil Házból 2013-ben kitett civilek székhelyének hatósági átíratásához a város adjon anyagi támogatást. Ez utóbbira határozott ígéretet kapott. A fórumon Mester Sándor szociálisintézmény-vezető javasolta, hogy a helyi kulturális élet szereplői évente több alkalommal, rendszeresen tartsanak szakmai összejövetelt. Véleménye szerint hiányzik az egységes városi programajánló, amely öszszefogná a helyi kulturális rendezvényeket. Válaszában a polgármester elmondta, hogy a kiskunhalas.hu honlapon megtalálható a városi sport- és kulturális programajánló (illetve bőséges információval szolgál természetesen a városi média honlapja is: halasmedia.hu). Huber Helga kezdeményez-

Tudományos tárló

Ahol egyre gazdagodik egy szűk politikai-hatalmi kisebbség, és egy- Érdekes, szemléletes új vitrin- biológia szertára. A térség álre nő a kiszolgáltatottak, elszegényedők vagy más szegénységben élők nel bővült a Szilády-gimnázium latvilágát tudományos igénnyel közti szakadék, ott előbb-utóbb elszabadulnak az indulatok. Előbbutóbb kirakatokat zúznak be, bankszékház-bejáratokat robbantanak fel, aztán jönnek a kommunisták és/vagy a neonácik – és velük az utcai lincselés, vak, differenciálatlan vérontás. Erről kellene beszélni. A többi maszlag.



Múlt csütörtökön 33 egyesület közel 50 képviselője jelenlétében a Végh-kúria adott otthont a civil fórumnak, amelynek aktualitását a város nemrég elfogadott idei költségvetése adta (lásd még cikkünket a 12. oldalon!): ebben 2 millió forint áll a civilek rendelkezésére.

Nívósan pörög a magyar politikai kampánytematika. De van valami, amiről senki sem beszél. Úgy értjük: egyetlen politikus sem. És minél A fórumon Gyovai István polinkább kerülik, annál jobban kiált a csend és lázít a szótlanság ebben az gármester úgy értékelte a helyi civil közösség tevékenyséegyetlen lényeges kérdésben. gét, mint „fantasztikusan szép Ez a lényeges kérdés pedig a legszembeszökőbb igazságtalanság: a va- gazdagságot nyújtó” szolgáltagyoni különbség. A vagyoni és jövedelmi távolodás két nagy halmaz kö- tást, ugyanakkor úgy vélte, a zött. Egyfelől vannak a szegények és a középen élők – a másik oldalon civil egyesületek saját tagjaik vannak a gazdagok és egyre gazdagabbak. Az előző csoport mindin- kedvtelésére működnek, ezért kább csúszik lefelé (nemcsak nálunk: Amerikától Japánig Dél-Afrikától kevésbé indokolt, hogy a város a sokáig kőkeményen kváziegyenlőség-párti Svédországig). A másik, a anyagilag támogassa őket. Bejelentette, legkésőbb március kisebb csoport pedig folyamatosan gyarapszik. végén kiírják a civil egyesületek Húsz éve a világ minden államában megszorítások vannak. (Magyaror- pályázatát. szágon inkább bő 30 éve: nálunk Kádárék elkezdték a 80-as évek ele- Káposzta Lajos a Csipke Hotel jén, és a „fejlődés” azóta is tart. Hogy ki fogja abbahagyni, arról még képviseletében javasolta, hogy a nem tudnak a meteorológusok sem.) Eközben a világ áru- és jövede- civil egyesületek és az idegenlemtermelése állandóan nőtt: egyre több az áru, a pénz, a vagyon és az forgalomban érdekelt szolgálelőállított érték. A folyamatosan jelenlévő válságok (Dél-Amerika, Tá- tatók közös rendezvénynaptár vol-Kelet, aztán a globális válság) ellenére a világ folyamatosan gazda- alapján dolgozzanak együtt. Ván Lajos a polgármesterhez godik, a gazdasági növekedés zavartalan. De akkor mi a baj? címezve szavait azt kérte, kéA baj az, hogy a növekedés egyben a különbségeket is növeli. A torta szíttesse el a civil tevékenységet egyre nagyobb, de egyre terebélyesedik vele az igazságtalan elosztás is feltáró leltárt. Ezáltal minden– a tehetősek még többet, a lecsúszók egyre kevesebbet hasíthatnak ki ki képet kaphatna arról, hogy maguknak. Marx Károly elvtársat kell idézzük: a kapitalizmus nem más, melyik egyesület mennyit tesz a mint a kapzsiság intézményesített rendszere. Ha válság van, a tőkével közösségért. rendelkezők olcsón bevásárolnak, ha meg virágzás van, akkor a növe- Szécsényi Mihályné úgy vélte, a városvezetésnek nincs világos kedés fő haszonélvezői ugyanazok. képe a civilek munkájáról. CáfolKözben jön a hazudozás, hogy nincs pénz. A kormányok (mindenütt) ta Gyovai István megfogalmazáfolyamatosan csökkentik az emberek életminőségét szolgáló kiadáso- sát, ami szerint az egyesületek kat. Kurtítanak az egészségügyben, a közoktatásban, a környezetvé- tagjai csupán saját örömükdelemben, a polgárt kiszolgáló közhivatalokban. Ez a mechanizmus változatlan: bármilyen is a világ- és nemzetgazdaság pillanatnyi állapota, a pénz útjának az iránya mindig ugyanaz. Sosem fordulhat elő, hogy a vagyonos kisebbség felől pénz áramoljon „lefelé” – ha csak a világszerte(!) csökkenő béreket nem vesszük lefelé tartó pénzáramlásnak. Soha, sehol nem csökkent érdemben a lélek- és személyiségnyomorító munkanélküliség; sehol nem nőnek-javulnak számottevően a közcélú kiadások mutatói; egyetlen államban sem kezd-kezdett megfordulni az arány a lecsúszók és a gazdagodók között. Demagógia ez? Lehet, de akkor pénzügyi világszervezetek és egyetemi professzorok is (állítólag) demagógokká kellett hogy váljanak. Ma már ott tartunk, hogy nemcsak panaszos, nemcsak bántóan igazságtalan, nemcsak pimaszul arrogáns ez a helyzet. Ma már veszélyes is.

álláspont/hírek

te egy civil értéktár létrehozását, amelyben a hungarikum mintájára a helyi értékkel kapcsolatos szokások, a tárgyi kultúra emlékei jelennének meg. Javasolta, hogy az önkormányzat hozzon létre egy alapot, amely a sikeres pályázatok utófinanszírozásáig kölcsönt biztosít a civil szervezeteknek. Pajor Kálmán szintén a helyi értéktárral kapcsolatban elmondta, már működik egy Értéktár Bizottság, amely először Kiskunhalas épületeit térképezte fel. Mongyi Marianna egy közös civil honlap létrehozását javasolta. A fórum végén Flösser Tamás, a Civil Házat működtető Halasi Média és Kultúra Kft. ügyvezetője a városi civil honlap céljára felajánlotta a halasikultura.hu-t. Úgy vélte, a Boróka Civil Ház elvesztésével „városi szinten civil ügyben már nincs tovább hova süllyedni.” Javasolta, hogy a városi tulajdonba került MÁV Művelődési Házat a jövőben a helyi civilek kapják meg. Kép, szöveg: Szűcs Károly bemutató berendezés a Kaposvári Múzeummal kötött együttműködés révén érkezett, miután az eddig meglévő tárgyakat, kitömött állatokat ott felújították. A hétfőn felavatott vitrinen a nemzeti színű szalagot Bödecs Pál főigazgató és Varga Judit gimnáziumigazgató vágta át a diákok jelenlétében, majd az érdeklődők ökológiai témájú előadásokat hallgathattak az iskola dísztermében Kónya Szemire 5.a, Freibert Klaudia 11.a, valamint Kiss Tamás madarászoktól. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos


fekete krónika 2014. február 19.

Tagadja a gyilkosságot V. Zoltán továbbra is tagadja a rendőröknek, hogy ő ölte volna meg barátját, a 21 éves tompai K. Zsoltot, akinek holttestét tavaly augusztusban találták meg a nyomozók a gyanúsított férfi tompai telkén. A megyei nyomozók szerint szerelemféltésből végezhetett a nála 32 évvel fiatalabb fiúval, aki 2013 áprilisában tűnt el. A megyei rendőrök hamarosan lezárják a nyomozást, és vádemelési javaslattal átadják az ügy aktáit az ügyészségnek. Mint arról beszámoltunk, fél éve eltűntként keresték azt a 21 éves tompai fiatalembert, akinek holttestét tavaly augusztusban egy tetemkereső kutya segítségével találták meg Tompán, az 53-as fõút mellett, egy ház kertjében elásva. A fiút brutális kegyetlenséggel megölték, majd a holttestét elásták. Az emberöléssel a fiú ismerősét, a szintén tompai illetőségû 53 éves V. Zoltánt gyanúsítja a rendőrség, őrizetben van. A gyilkossággal gyanúsított férfi, a fiú eltűnése után is járt annak szülei házában, a ház körüli munkában segédkezett a családnak, semmi jelét nem mutatta annak, hogy mi történt közte és Zoltán között.

A már korábban őrizetbe vett V. Zoltánon kívül más személyt nem gyanúsítottak meg az ügyben, így a nyomozók gyanúja szerint a férfi egyedül végezhetett a 180 centi magas, 70 kilós, vékony testalkatú fiatal fiúval. A gyanúsított férfi azóta sem tett beismerő vallomást, tagadja, hogy ő végzett volna, és ásta volna el a fiút a kertjében. Zsolt tavaly áprilisban tűnt el, polgárőrök, rendőrök, vadászok és önkéntesek keresték a város határában lévő erdőkben. Fél évvel később jutottak el a nyomozók az emberöléssel gyanúsított V. Zoltánhoz, akit korábban már egyszer kihallgattak a rendőrök. Korábban is gyakran voltak együtt a férfi házában. A helybéliek elmondása szerint a férfi gyakran adott pénzt a srácnak, fizette a cigarettáját, az italát. Vele látták utoljára élve Zsoltot. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos

Szinte az egész település ismerte és megrendülten gyászolja azokat a fiatalokat, akik vasárnap délután szenvedtek balesetet Kisszállás közelében. A Volkswagen három utasa közül ketten azonnal meghaltak, harmadik társuk életveszélyes állapotban került kórházba. A tragédia oka vélhetően a rutintalanság és a nem megfelelően megválasztott sebesség, aminek következtében a kocsi letért az útról, és óriási erővel egy fának vágódott. A vezető és a jobb első ülésen utazó fiatal azonnal meghalt, harmadik társukat a tűzoltók vágták ki a roncsból: mindkét lába eltört és hasi sérülésre utaló jelekkel helikopter vitte a pécsi klinikára. Tragédiasorozat után megrendült gyász Kisszálláson is Mélykútról tartottak hazafelé, alig néhány kilométerre voltak Tragédiák sorozata tör- nak. A balestben olyan súlyosan tők hiába küzdöttek érte, nem otthonuktól, amikor bekövetkezett a baj. tént az elmúlt és a mosta- megsérült, hogy a kiérkező men- tudták megmenteni az életét. A rendőrség közlekedési szakni héten Mélykút környékén. embere az óvatos közlekedésre Négy nap alatt két balesetfigyelmeztet. ben három fiatalember éleA hétvégi három életet kötét követelte a megfontovetelő két baleset körülmélatlan közlekedés, a relatív nyeit vizsgálja a kiskunhalasi gyorshajtás. kapitányság, de az már most kijelenthető, hogy a relatív gyorsMúlt csütörtökön Mélykút közeléhajtás közrejátszhatott a tragében, a Jánoshalmára vezető úton diák bekövetkeztében. egy 30 éves helyi rendőr tért le JL-PÁ autójával az útról, és hajtott fá-

Halálos napok

fotó: Donka Ferenc/MTI



Majdnem ölt a szén-monoxid

Egy kétéves kislányt és édesanyját szállították a mentők a halasi kórházba vasárnap este, miután otthonukban elájultak. Kiderült, hogy szén-monoxid-mérgezést szenvedtek. A nem megfelelő állapotú kazánok okoztak majdnem tragédiát. Szerencséje volt annak a zsanai családnak, amelyiknek két tagja szenvedett enyhébb fokú szénmonoxid-mérgezést. Vasárnap este kérték a halasi mentők és tűzoltók segítségét. Egy kétéves kislány és édesanyja is elájult, a családfő azt feltételezte, hogy szén-monoxid lehet a levegőben. Az apa megérzése helyesnek bizonyult, mert mérhető volt a mérgező gáz a lakásban. A tűzoltók átszellőztették az összes helyiséget és a helyszínre kérték a kéményseprő-szolgáltatót is.

Csankó Árpád, a Halas Thermo Kft. ügyvezetője lapzártánk idején elmondta, hogy egy fémkályhánál a nem megfelelő füstelvezetés, tömítés és a gázkazán hibás működése okozhatta a bajt. Könnyen tragédia is történhetett volna, éppen ezért figyelmeztetett a téli fűtési szezon előtt a kéményseprőcég és a katasztrófavédelem is a tüzelőberendezések felülvizsgálatára. Csankó Árpádtól megtudtuk, hogy idén az illetékességi területükön ez volt az első mérgezéses eset. JL

Meghalt a tűzben Feltehetően füstmérgezés okozta annak az asszonynak a halálát, akinek a háza hétfőn dél körül gyulladt ki Jánoshalmán. Az utcáról azt lehetett látni, hogy az ablakon dől ki a füst. A helyi és a kiskunhalasi tűzoltókat riasztották, az oltás és az utómunkála-

tok több órát vettek igénybe. A lakásban nagy mennyiségű szemét, lom, bútor volt felhalmozva, ez igen megnehezítette a tűzoltók dolgát. A helyszínre érkező halasi mentők már nem tudtak segíteni az asszonyon. Kép, szöveg: jl


2014. február 19. Könnyű a menet Másfélszer annyi párt szeretné képviselni a népet, mint valaha – derül ki a még csak nem is végleges adatokból. Míg az előző országgyűlési választásokra 39-44 alakulat jelentkezett be, addig ma már 60 felett járunk. Ez az idén hatalmasra tágult BácsKiskun megyei 5-ös választókörzetben is érezteti a hatását: még soha ennyi jelölt nem szállt versenybe, mint most – máris 19-en jelentkeztek be, s 13-an vitték el a jelölésgyűjtõ íveket. Ráadásul most két szempontból is könnyebb a menet. Egyrészt elég csak 500 aláírást szerezni, hogy valaki jelölt-jelöltből tényleges jelölt lehessen, másrészt egy polgár bármennyi jelöltnek aláírhat… Jóindulatú megközelítéssel felfogható ez a hullám úgy, hogy Abszurd helyzeteket teremt a rendkívül bőkezű idei parlamenti kampány kitágult a demokrácia, minden eddiginél több szervezet érzi le- Ügyes(kedő) szervezéssel akár százmilliókat is kaszálhat egy-egy leleményes párt, és az hetségesnek és fontosnak az em- egyéni jelölteket is 1 millióval stafírungozza az állam – vagyis mi, adófizetők. Így aztán nem berek képviseletét. csoda, hogy tódul a nép: máris rekordszámú jelölt és párt áll sorompóba az április 6-i szavazásra. Sőt, a tülekedésben felbukkan régi ismerősünk, a közügyektől eltiltott Zuschlag János … és dőlni kezdenek is, „akinek” pártja Halason is indít jelöltet. a százmilliók Sőt, most az állam is bőkezűen „véletlenül” csúnyán el is buknak Erősen hasonlók lehetetlen. Hogy miért? támogatja a politizálást. Az egyé- (hisz sem ismertségük, sem ered- A lap szerint a Halason is jelöl- Lapzártánkkor 13-19 jelölt-jelölt ni jelöltek kerek 1 milliót kapnak ményes társadalmi tevékenységük tet állító budapesti Új Dimenzió gyűjt ajánlást ahhoz, hogy hivataa kampányukhoz. Ezzel ugyan té- az adott körzetben nem volt), és Párt (ÚDP) is köthető a nevéhez, losan regisztrált jelölt lehessen – telesen el kell számolni (ami per- ha vissza is fizetik az egyéni indu- mert annak is az a Táncsics Pé- addig a törvény nem engedi meg, sze a Hamis Számlák Birodalmá- láshoz kapott pénzt, a pártoknak ter az alapítója, aki Zuschlaggal és hogy tudósításban vagy hirdeban nem jelent megoldhatatlan csupán elszámolási kötelezettsé- másokkal 2002-2003-ban felduz- tésben szerepeljenek. Legkésőbb feladatot), illetve ha a jelölt 2 szá- gük marad – de visszafizetni ak- zasztotta az MSZP és a Fiatal Bal- március elejére eldől, hányukzalék alatt szerepel a szavazáson, kor sem kell a kapott közpénze- oldal Vas megyei szervezeteit. A nak sikerül ez, de elvileg számolakkor vissza kell fizetni az egészet. ket, ha egyetlen szavazatot sem botrány miatt ezeket, akárcsak a hatunk 5-10-15 jelölttel is. Ám az Ha viszont egy pártot alapítunk, kaptak végül. halasit is, újra kellett szervezni an- utóbbi években a súlyosan alulakkor máris csinos kis üzlet néz no. A Táncsicsék alapította szer- finanszírozott és válság-sújtotta ki belőle. Egy párt ugyanis össze- Duzzasztóművek vezetek alapszabálya erősen ha- Halasmédia Szerkesztõsége szesen csaknem 600 milliót kaphat A Heti Válasz egyébként tud- sonlít egymásra, és mindet – az mélyi és technikai kapacitásai, ila kampányához tőlünk (az állam- ni vél egy ilyen pártalapítási kez- ÚDP-n kívül még vagy kettőt – az letve felülete nem bír ennyi jelöltkasszából), ha mind a 106 egyé- deményezésről, ráadásul abban ő lakásába jegyezték be. Ha csak nek méltányos teret biztosítani ni választókörzetben állít érvényes Zuschlag János neve is felmerül. Ő két pártot indítanak, akkor is ösz- – egyszerűen nincs annyi kamera, jelöltet. Ha csak 80-ra futja, akkor volt az, akitől még a helyi idősebb, szesen 1,2 milliárdot is lehívhat- újságoldal, híradó és újságíró vagy is kapnak 448 milliót, ha csak 54- tisztes szocialisták is elhatárolód- nak az államtól – írja a sajtó. szerkesztő. et tudnak állítani, akkor majdnem tak, amikor kiderült, hogy Halason Zuschlag János nem reagált 300 milliót, ha pedig 54-nél keve- és a megyében – illetve Nyugat- megkeresésünkre. *** sebb jelölttel indulnak, akkor 150 Magyarországon – saját céljaiAz idei választási kép tehát legmilliót ad az állam. ra duzzasztja fiatal cimboráival a Irányelvek a káoszban alábbis ellentmondásos. Bár az helyi MSZP-szervezeteket. Aztán A 2011-ben életbe léptetett vá- állam spórol a kisebb Parlament Sőt, sokszorozható pedig olyan alapítványszervezés- lasztási törvény egyébként – a létszámán, a demokrácia csorbul És a lehetőségeknek még nincs is be fogott, aminek nem valós tevé- fentebb említett demokratikus azzal, hogy átláthatatlanul, képvivége. A Heti Válasz című lap sze- kenység, hanem bűnszövetkezet erénye mellett – szinte megold- selhetetlenül nagy választókerülerint ezek az összegek megtöbb- és börtön lett a vége. A sajtó most hatatlan helyzet elé állítja az olyan tek alakultak ki. A polgár nyer azszörözhetők, ha egy csapat több a választási pénzek lehívását célzó középvárosi médiumokat is, mint zal, hogy sokkal több jelölt és párt pártot is bejegyez. Elég egy pár pártalapítást lát Zuschlag újra-fel- amilyen a Halasmédia. Mivel a saj- indulhat, de a bőkezű/pazarló álhangzatos név (Magyar Ingyen Jó- bukkanása mögött. Bár őt bünte- tónk közszolgálati szerepet is vál- lami támogatás az ügyeskedőknek lét Párt :) – de nem akarunk ötle- tése eltiltja a közügyektől, háttér- lal, az utóbbi 12-16 évben az in- is teret nyit. A túl sok jelölt pedig teket adni) meg néhány tucat is- emberként, tanácsadóként részt duló pártokkal közösen elfogadott aligha tudja átjuttatni üzenetét, merős az ország több pontján, vehet – a Heti Válasz nem túl erős irányelvek mentén tájékoztatta a programját vagy akár csak szeés máris dőlnek az állami tíz- és „bizonyítékai” szerint részt is vesz közvéleményt e pártok jelöltjeiről, mélye ismertségét a sajtón. százmilliók. Ha az egyéni jelöltek – a burjánzó pártszervezésben. programjáról. Ez most lényegében Kép, szöveg: KohoutZ

Zuschlagék is újratöltenek a választási bizniszre?

választás 2014



Jelölt-jelölt dömping Képviselnének Olybá tűnik, hogy az új választási rendszer meghozta a vállalkozó kedvű polgárok kedvét és meglepően sokan szeretnének képviselők lenni. Érdekesség, hogy csupán egy független aspiráns van, a többiek valamilyen szervezet nevében vágnak neki a kampánynak. Felbukkant az Új Dimenzió Párt, a Magyar Gazdaság Párt és a Magyar Cselekvő Párt neve is a jelölőszervezetek között. Kedden délelőtt az alábbi jelölt-jelöltek vitték el az induláshoz szükséges okmányokat. Balázs Beáta (Együtt 2014 Párt), Bányai Gábor (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt), Farkas Gergely (Jobbik Magyarországért Mozgalom), Gyovai István (Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt), Karancsi Tibor József (Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja), Kiss-Pető Tibor (Független Kisgazda-Földmunkás és Polgári Párt), Lapos Péter (Lehet Más a Politika), Logó Ilona Rita (Magyar Cselekvő Párt), Pálinkás Anna (Seres Mária Szövetségesei), Sárosi Albert János (Új Dimenzió Párt), Sinka Antal (Magyar Gazdaság Párt), Török Zsolt Bernát (Magyar Szocialista Párt, Együtt a Korszakváltók Pártja, Demokratikus Koalíció, Párbeszéd Magyarországért Párt, Magyar Liberális Párt), Uray Erzsébet (független). Ahhoz, hogy valaki képviselőjelölt legyen és neve felkerüljön a szavazólapra, ötszáz aláírást kell összegyűjtenie. A mostani korteskedés érdekessége, hogy egy választópolgár akár mind a tizenkét személyre tehet ajánlást. A jelölt-jelöltek nem bíztak semmit sem a véletlenre, van aki nyolcvan, van, aki négyszáz ívet kért. Egy ívre nyolc ajánlás gyűjthető. A városban már megindult a kampány, a jelölőszervezetek aktivistái nyakukba vették a várost. Készül a városháza is, a választási irodában hat munkaállomást alakítottak ki, jövő héten pedig megválasztják a szavazatszámláló bizottságokat. Harminc ilyen működik majd Kiskunhalason. jáger




helytörténet 2014. február 19.

Csaknem egyévtizedes elnöki szerepvállalás után lemondott tisztségéről Ván Lajos, az 1993-ban alapított Szilády Áron Társaság elnöke. Helyét az a Lukács László veszi át, aki nemcsak alapítója, de kiötlője is volt a mára Halas egyik legbefolyásosabb szellemi műhelyévé vált szervezetnek. A kultúra valója Gyarapodó taglétszám, emlékezetes előadások és kirándulások – röviden ez a mérlege a távozó elnök tevékenységének. Ván Lajos (felsõ képünkön) sajátos képletességgel fogalmazza meg küldetése lényegét: a kultúra vonzó mágnesének kell lennie a Szilády-társaságnak és tagjainak. – A jelenlegi száznegyvennégy tagunkkal az alapítói létszámos majdnem háromszorosára, az általam átvett elnökség óta pedig egy negyedével növeltük. Úgy érzem, ez nemcsak azt jelzi, hogy sikerül a célkitűzéseinket hiteles és az eredeti elkötelezettséghez hűen követni, hanem vonzó is tud lenni sokak számára – mondta lapunknak a távozó elnök. Hitvallását Németh László megfogalmazásából vezeti le, amelynek fő üzenete: a kultúra nem tudományos vagy művészi produkció, hanem az életet szabályozó olyan elv, amely egy embercsoport belső mágnese, irányítója. – Mi ezért azt tűztük magunk elé, hogy ápoljuk és továbbvisszük elsősorban Szilády szellemi örökségét mind a tudományos, mind a közéleti és lelki értelemben. Mind a mai napig tapasztaljuk, hogy szinte kimeríthetetlenül sok téma fűzhető fel erre a hagyományvonalra, nagyon sok és rendkívül igényes, érdekes előadás hangzik el a konferenciáinkon. Akár a régi halasi családok, akár az irodalmi értékeink, akár a kereszténység és a hazaszeretet, vagy a Kiskunhalashoz kötődő témakörökből merítünk, tapasztaljuk e hagyomány gazdagságát – foglalta össze Ván Lajos. Kiemelte: ahogyan a református Szilády és korának tudományos és vallásos környezete, úgy a nevéről elnevezett társaság is nyitott a tőle eltérő szellemiségre is. – Volt, aki félve kérdezte, lehetnee tagja a társaságnak úgy, hogy nem protestáns, de volt, aki úgy érezte, kő-

A Mágnes-misszió Elnökváltás és folytatás a Szilády Áron Társaságban

műves létére nem biztos, hogy helye volna itt. Természetesen bennünk soha fel sem merült, hogy bármilyen elvi vagy más különbség kizáró, kirekesztő ok lehetne, ha az alapelvekben: a hazaszeretetben, a lokálpatrióta elkötelezettségben, a nemzeti kulturális értékek iránti érdeklődésben megvan a közösség – hangsúlyozta a távozó elnök. Ván Lajost csak egyetlen kérdés hozta örömteli zavarba: tartalmas elnöki évei után nem tud „legjobbat” említeni a programok,

polgári gyökereit, döntő jelentőségűnek láttam, hogy újraépítsük a civil társadalom, a polgári kultúra tradícióit. Ennek az egyik alapköve az, hogy életképes és erős társadalmi kapcsolatokkal, befolyással bíró civil szerveződések létezzenek – mondja a társaság ötletgazdája. Lukács László a rendszerváltás hajnalán és után számos ilyen szervezetet hívott életre. A Sziládyról elnevezett szellemi kör minden tekintetben

beváltotta ezt a küldetést: ma is a város egyik meghatározó műhelye. Ugyanakkor Lukács szerint hazai civil világ erősítése nem volt zavartalan. – Az 1997-ben elfogadott úgynevezett egyszázalékos rendszer (amelyben a polgárok adóik 1-1 százalékát politikai szerepet nem vállalható közhasznú státuszú civil szervezeteknek utaltathatják át – a szerk.) pozitív kezdeményezés, de egyben rossz alku is volt. A közhasznú státuszért cserébe ugyanis a civileknek fel kellett adniuk a közéleti-politikai szerepvállalásukat, ami teljesen ellentétes az érett nyugati demokráciák hagyományaival. Igaz, nyugaton nem fél a hatalom a saját polgárai függetlenségétől… – emlékeztet. A SZÁT-nak annyiban mégis sikerült újrahonosítania a polgári tradíciók sok vonását, hogy egyben megőrizte mind a reformkori nagyok – például Széchenyi vagy később Kossuth – szellemi örökségét, ugyanakkor a térségünkben meghatározó protestáns hangulatot is. – A Szilády-társaság a gondolkodó, cselekedni akaró és tenni kész lokálpatriótáké, akik a névadó által fémjelzett tudományos és szellemi-kulturális hagyaték gondozói, továbbvivői – mutat rá a ma parlamenti képviselőként dolgozó közművelődési-közösségszervező szakember. Lukács egyébként, mint felemlíti, 1992-ben vetette fel a társaság ötletét az akkor a városba érkező fiatal lelkésznek, Bödecs Pálnak, akivel – többek között az akkor még F Lukács László egy tavalyi köztünk élő – Nagy Szeder István mellett létre is hozták azt. Akkor SZÁT-konferencián

konferenciák sorozatában. – Nagyon sokat köszönhetünk Darányi Máriának, aki egykor megalapozta a társaságunk működését. Sokat köszönhetünk mindazoknak, akik a Szilády-társaság kirándulásait szervezték, és persze az előadóknak, akik lenyűgözték az érdeklődők tömegeit. Ha ki kellene emelnem néhányat, talán a Gáspár-család életét vagy az észak-afrikai Margat-várában folyó magyar kutatásokat bemutató előadásokat és Andrássy Gertrúd ismeretterjesztéssel gazdagított Lisztkoncertjét említeném, de szívem szerint felsorolnám mindazokat, amelyek a páratlan irodalmi, vallási és helytörténeti ismeretekkel ajándékoztak meg mindannyiunkat. Miután a negyvenévi kommunizmus maga alá gyűrte a magyarság

F Pro Patria rögzítették a máig élő hagyományt is, hogy Szilády március 22-i születésnapja, illetve halálának november 3-i évfordulója jelöli ki a SZÁT legendás, tavaszi és őszi konferenciáinak időpontját. (E konferenciákon a magyar szellemi és spirituális

hagyomány mellett a nemzeti irodalmi, zenei és számos más művészeti vagy tudományos téma adja a napirendet, méltán ismert előadók közreműködésével – a szerk.) Az ötletadó-alapító végül egy évtizeden át elnökségi tagként és programszervezőként dolgozott a társaságban, mígnem az utóbbi 8 évben elnökként tevékenykedő Ván Lajos lemondásakor őt választották új elnöknek. A szavazást a Nagy Szeder-féle titkos jelölési procedúra alapján hajtották végre. – Aki ismeri e rendszert, tudja, hogy nincs előzetes jelölés, bárkire voksolhatnak a társaság tagjai, ám akit végül kiválasztanak, annak vállalnia kell a feladatot. Így hát az évtizedes előzmények és a kiválasztás ténye is egyértelművé tette, mi a dolgom eztán a Szilády-társaságban – mondta Lukács. Az új elnök tervei közt többek között az is szerepel, hogy az egykor Halason is ismert népfőiskolai programokat újraépítsék a városban. Kép, szöveg: KohoutZ


2014. február 19. Zsana nevét viszonylag kevesen ismerték a 70-es évek Magyarországán, mígnem 1979 januárjában a fél világ megtanulta a község nevét, miután 24-én hajnalban gázkitörés történt az E-2-es kútnál. A történelem egyik leghosszabb ideig tartó heroikus küzdelme kezdődött az elemekkel. Elsőként a halasi tűzoltók értek a helyszínre, majd újabb és újabb erők jöttek, hisz úgy tűnt, az égig érő láng sohasem alszik el. Szemtanúk – például egy ma már felnőtt Erdei téri forrásunk – szerint a piros égalját még Kiskunhalasról is lehetett látni, aki pedig hallotta a gázlángcsóva robaját, ma is emlékszik rá. – Hogy is felejthetnénk el: majd’ egy hónapig dübörgött. Aztán egyszer hirtelen csend lett, megzabolázták a gázt – mesélte a Tükör érdeklődésére egy idős férfi. Bár a hatóságok igyekeztek minél távolabb tartani a kíváncsiskodókat az életveszélyes helyszíntől, Kuvaitig jutott a bátor magyar sokan – amolyan katasztrófatugázkitörés-elhárítók leleményessége ristákként – ellátogattak a faluba, 1979 telén 23 napon át tomboltak az elemek Zsanán, a törté- hogy lássák a lángokat. nelem egyik legnagyobb gázkitörésénél. Óránként 2800 liter Összesen félezren dolgoztak a vizet, 18 tonna kénsavat használt fel 5000 tűzoltó, több gáz- tűz, majd a sivító gáz megfékezésén. A 23 napos elhárítási munka ipari szakember – mire elhallgatott a kút.

Égig értek a lángok

izgalmas mozzanata volt, amikor egy harckocsival lerobbantották a sérült fejet. Ám ettől a láng még magasabb lett, és végül óránként 2800 liter vizet és 18 tonna kénsavat használtak fel. Ahogy abban az időben szokás volt, szovjet szakértő is érkezett Zsanára: Alekszej Kutyepov később azt nyilatkozta, ilyen makacs kitöréssel azelőtt nem találkozott. Az erőfeszítéseket a 23. napon koronázta siker. A holtfáradt, elcsigázott tűzoltók, kitörési szakemberek egyike azt nyilatkozta a Népszabadságnak: munkájuk legnagyobb elismerése, hogy hallgat a kút. Az Állami Biztosító szerint az oltás és a károk értéke elérte a 25 millió forintot. A történet érdekes és Magyarország számára büszke folytatása, hogy az oltáshoz alkalmazott technológiát az 1992-es kuvaiti háborúban felgyújtott olajkutak oltásakor is bevetették. Ennek lényege, hogy egy MIG-vadászgép hajtóművét szerelték egy harckocsira, és a hajtóműből kizúduló iszonyú erejű sugár fojtotta el a lángokat. Jáger Levente összeállítása

helytörténet



Lebontották a régi baptista imaházat

Kihasználatlan és elhanyagolt volta miatt lebontották az Eötvös utcai, régi baptista imaházat. – Nem lehetett tovább halasztani: a szomszédos ingatlan is veszélyben volt már, olyan rossz állapotban volt az épület – tájékoztatta lapunkat az ingatlan tulajdonosa. A halasi vállal-

kozó a jelenleg üres telek jövőjével kapcsolatban közölte: vannak hasznosítási elképzelései, de ezekről még korai beszélni. Kép, szöveg: JL

Kísértetjárás Száz éve is „ugyanezek”(!) a hírek járták, és száz éve is utáltuk a pártpolitikát Mielőtt azt hinnénk, a társadalmi, a közösségi és közéleti problémák csak ma csaptak át szélsőségekbe, rosszul hiszszük. Száz éve is hasonló gondok sújtották az itteni lakosságot: kísértetiesen hasonló címszavak fogadták a korabeli újságolvasót, mint most. Érdemes felcsapni egy-egy 1914-es lapot, hogy mit is írtak Halasnak, Halasról egy évszázada, így év elején. Íme néhány cím 1914-ből: „Választás”, „6 napi elzárás”, „Borzalmas halál”, „A káromkodó magyar”, „Új orvos”, „Mulatság”, „Holttest a székben”, „Tanítók bálja”, „Többet a népért”, „Takarékoskodjunk!”, „Lopás pásztorórán”, „Szocializmus és hazafiság”, „A halasi csipke diadala”, „19.000 koronát kap Halas”, „Állat az emberben”… Az 1913-as év sem volt igazán optimista: „Ami csak baj van, az mind rázúdult az elmúlt évben az országra. (…) szomorú külpolitikai állapotok oly lesújtó viszonyokat teremtettek a közgazdaság terén… Mi halasiak szerencsésen átéltük ezeket…”

Ugyanakkor a tavalyi, 2013-as és az 1913-as év szinte hátborzongató hasonlóságot mutat: „…Ekkor érkezett le 7000 korona államsegély. A kormány ez ajándéka pótadó emeléstől mentette meg a várost.”; „a Sóstó fürdő fennállásának 50. évfordulóját ülte meg.”; „a halasi vasúti állomást kibővítik, forgalmi gócponttá alakítják.” A világháború előtt érdekes kezdeményezések, cikkek születtek. A helyi Patronázs Egyesület célja az volt, hogy a halasi fiatalok ne zülljenek el. Egyfajta civil szociális gondoskodást kívántak megvalósítani, már akkor is, a „dekadens ifjúság”

védelme, megváltoztatása érdekében. Ennél is érdekesebb az az 1914 év elején írt cikk, ami a korabeli társas viszonyokról szólva jól kifejezi, hogy minden kor, évtized megkondítja a vészharangokat, hogy valami rossz kezdődött el, és nincs kiút. A közösségi kapcsolatok nemcsak a mi korszakunkban jelentenek fejtörést a gondolkodó embernek, hanem minden időben, pont száz éve is: „Nemcsak nálunk, hanem mindenütt az országban tapasztalható, hogy társas életünk pangásban szenved. A családok visszavonultan élnek, egyik a másikkal alig érintkezik, vagy ha igen, ez érintkezés szűk rokoni körben marad. A kötelességszerű érintkezés is, mely egyes férfiakat összehoz, nagymérvű bizalmatlansággal és hidegséggel történik s a barátságtalan zárkózottság és ridegség foglalta el a régi magyar

szívesség és nyíltság helyét; a kölcsönös ármány, áskálódás és egymás kisebbítése – mindmind a virágzásban van. E sajnálatos jelenségeknek könnyű az okát megtalálni. Nem egyéb, mint túlságig vitt pártoskodás. A pártélet küzdelmei átvitettek a magánéletbe is; a politikai és helyi érdekű kérdések fölötti vita, tusa, nemcsak a tanácsteremben a zöld asztalnál folyik, hanem szembe állítja a feleket a kölcsönös ellenségeskedéssel, ahol csak találkoznak. Társadalmat vitás kérdések nélkül képzelni nem lehet. Ahány fej, annyi módja a gon-

dolkodásnak; s így egészen természetes állapot, ha egyes kérdések fölött a vélemények megoszlanak. Természetes állapot-e az, ha politikai okok döntik el valamely dolog jó, avagy rossz voltát? Természetes állapot-e, ha a város érdekét az egyéni érdek, hiúság alá helyezzük? A válasz, bizton hiszem, mindenki részéről csak ez: nem! Hogy lehetséges-e nálunk egyének között józan és természetszerű viszont helyreállítani, azt nem tudjuk. De reméljük, hogy igen, mert a túlzások mindig megboszszulják magukat, s keserű következményei nem maradnak el.” Végső István




egészségügy 2014. február 19.

Ingyenes otthoni ápolás!

Legalább nyolc-tíz, halasi daganatos beteg otthoni gondozásában tud segíteni a zalaegerszegi székhelyű Mónika-M Szakápolási Szolgálat. A társaság a napokban jelentkezett be a halasi városházára, az ellátást pedig helyi szakemberek bevonásával oldaná meg. Kiskunhalas és néhány környékbeli település daganatos betegeinek otthoni ápolása lesz megoldott az elkövetkező időszakban. Az úgynevezett hospice szolgáltatásba nyolc-tíz beteget tudnak bevonni. Kerkai Gyuláné, a Mónika-M Szakápolási Szolgálat vezetője érdeklődésünkre elmondta: többéves tapasztalatuk van már ebben az ellátási formában. Az ápolás ingyenes, ugyanis a társa-

ság szerződést kötött a társadalombiztosítással. Van egy keretük, amelyet szabadon használhatnak fel. Megtudtuk azt is, hogy a betegekhez szakorvos, mentálhigiénés szakember, szakápoló és dietetikus látogat el. Kerkai Gyuláné kitért arra is, hogy felveszik majd a kapcsolatot a halasi háziorvosokkal, akiktől javaslatokat várnak az ellátásba bevonható személyekre. A társaság készen áll, még szükség van az ÁNTSZ engedélyére, de ezt követően várhatóan már a jövő hónapban megkezdődhet a daganatos betegek otthoni ápolása. L-ék néhány hete gondozzák hozzátartozójukat. Nekik sokat segíthet a most bevezetendő szolgáltatás. – Nagyon sok törődést, figyelmet igényel, mindent meg is teszünk, de a szakemberek azért ezt a feladatot jobban el tudják látni. Láttam a Halasmédiában a riportot, érdeklődni fogok a háziorvosomnál – mondta egy neve elhallgatását kérő olvasónk. Jáger

Országos influenzajárvány van, de Kiskunhalason még keveset érzékelnek belőle a háziorvosok. Influenzaszerű megbetegedésekkel már egyre többen fordulnak orvoshoz: ez általában a fiatal felnőtteket dönti le a lábukról.

– Elég, ha végigmegyünk az utcán. Látunk-e orrát törölgető idős embert? Nem igazán, tizen- és huszonévest viszont annál többet. Ennek oka van – magyarázta Bús Imre. A háziorvosi kollégium vezetője szerint az idősebb korosztály évek óta rendszeresen beoltatja magát a járvány előtt, így náluk jelentős védettség alakul ki. A kamaszok, a fiatal felnőttek viszont még az öltözködésükben sem ügyelnek arra, hogy elkerüljék a megfázást. Már megjelentek az influenzaszerű tünetekkel jelentkező betegek: magas láz, levertség, végtagfájdalom az általános, ugyanakkor nagyon kellemetlen tünet, ám ezek két-három napon belül megszűnnek. Bús Imre szerint karácsony előtt a szmogos időjárás okán a kínzó, irritáló köhögésre panaszkodó páciensek száma nőtt meg. – Nem tapasztaltam még, hogy

Jön az influenza? megnövekedett volna az influenzás betegek száma – tájékoztatott a gyermekorvos. Varga Gyula szerint ugyanakkor a felső-légúti megbetegedések száma emelkedett, ami főként a változékony időjárás számlájára írható. Varga Gyula arról is beszélt, hogy egyéb más jellegű, ilyenkor megszokott betegséggel is találkozik egyegy rendelés, ügyelet alkalmával. Volt hasmenéses jellegű és köhögéses, lázzal járó tüneteket produ-

káló kis beteg, aki orvosi kezelésre szorult. Huri Anikó, a halasi kórház gyermekosztályának vezetője arról számolt be, hogy 70-80 százalékos a részleg kihasználtsága. Bár az országos tisztifőorvos bejelentette, hogy járvány van, ebből még nem érzékeltek semmit. A doktornő úgy látja, hogy főként akkor kerülnek be a gyerekek, amikor valamilyen szövődmény lép fel. Kép, szöveg: Jáger Levente

Uniós pénz segítette a kórházi többletteljesítményt Csaknem 50 millió forinttal járult hozzá az Európai Unió a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban folyó gyógyítás biztonságához és színvonalához az utóbbi másfél esztendőben. A program saját forrásból még egy bő éven át működik. A kórház még 2011-ben szerepelt sikerrel azon a pályázaton (TÁMOP6.2.4.A-11/1-2012-0008, Többletteljesítmény támogatása a Semmelweis Halasi Kórházban), amelynek célja a többletmunkát végző szakdolgozók tevékenységének biztosítása volt. Az összesen 49 804 108 forintos támogatás révén 2012 szeptemberétől idén február végéig a törvényi előírásnak

megfelelő végzettséggel rendelkező 164 dolgozó fő részesült támogatásban. A projekt során intravénás injekció beadását, infúzió bekötését, férfi betegek katéterezését bízták a programba bevont szakdolgozókra. A végzettség szerint jogosult ápolók természetesen a pályázattól függetlenül e tevékenységeket eddig is végezték meghatalmazás és orvo-

si elrendelés alapján, hisz ezt a törvény szabályozás lehetővé tette. A dolgozóknak ugyanakkor vállalniuk kellett, hogy a 14 hónapos időszakában nemcsak havi rendszerességgel vesznek részt a fent részletezett tevékenységek valamelyikében, de pontos nyilvántartást is kellett vezetniük részvételükről: havonta vezetniük kellett a többletteljesít-

ményt igazoló lapot, emellett pedig A program, mint említettük, az elvégzett tevékenységeket az or- ugyanezen kritériumok mentén vos aláírásával és pecsétjével kellett folytatódik az elkövetkező bő egyigazolni. éves időszakban is.


2014. február 19.

Jó döntés volt a rezsicsökkentés A rezsicsökkentés volt a fő téma a kormánypártok múlt pénteki sajtótájékoztatóján, majd az azt követő lakossági fórumon, ahol Soltész Miklós szociális és családügyekért felelős államtitkár arról beszélt: a korábbi eladósodás után az utóbbi években megállt az adósságnövekedés. Az államtitkár kitért arra is, hogy 2010-ben nem az volt a kérdés, hogy tudnak-e nyugdíjat emelni, hanem, hogy egyáltalán ki tudják-e fizetni, olyan kevés pénzt hagytak a nyugdíjkasszában a szocialisták. A sajtótájékoztatón elhangzott: az Orbán-kormány beváltotta az ígéretét, gáncsoskodások ellenére kivezette abból a csődhelyzetből az országot. Emlékeztettek arra, hogy a választókerület 23 településén több mint 22 ezren írták alá a rezsicsökkentést támogató íveket. (pá)

Nagyot csökkenhet idén a vízdíj

A városi önkormányzat jelenleg azzal számol, hogy az idei év folyamán jelentősen mérséklődhet a lakossági és vállalkozói ivó- és szennyvízdíj mértéke. Ez elsősorban annak eredményeként állhat elő, hogy jelentősen mérséklődni fog az a bérleti díj, amit a vízszolgáltató (térségi ellátóként működő Halasvíz Kft.) eddig fizetett a halasi önkormányzatnak a városi

tulajdonban lévő víziközmű-hálózaton végzett tevékenység fejében. Ezt a bérleti díjat Halas úgy állapította meg, hogy abból a város korábban felvett kötvénykötelezettségeit fizetni tudja – ez korábban meghaladta a 165 millió forintot évente. A kormányzati adósság-átvállalási program eredményeként a kötvényadósság is megszűnt az idei évvel, így most lehetőség van ezt kiemelni az elszámolásból. Az ivó- és szennyvízdíjak meghatározásánál immár csak a vízszolgáltatás biztonságával közvetlenül összefüggő költségeket (a rendszer működtetéséhez, az amortizációs költségek biztosításához szükséges összegeket) kell szerepeltetni. Hogy a 165 milliós könnyebbség végül a kétféle vízdíjszegmensben mekkora csökkenést eredményez majd a lakossági és közületi fogyasztóknál, azt most még nem tudni. (kz)

hírek



Egyre több helyen nincs jegykiadás

A pirtói és a félegyházi vonal után január elsejével megszűnt a vonatjegy-árusítás a kunfehértói vasútállomáson is. A kisebb állomásokon felszálló utasok pótdíj nélkül vásárolhatják meg jegyeiket a kalauzoktól. A MÁV folyamatosan számolja fel a jegyárusító helyeit arra hivatkozva, hogy egyre többen térnek át az internetalapú és mobiltelefonos jegyvásárlásra. Régiónkban is egyre több vasútállomáson szűnik meg a közvetlen jegykiadás. A kisebb állomásokon,

mint Pirtó, Harkakötöny már régóta nem lehet vonatjegyet vásárolni, ez év január elsejétől a MÁV-Strart beszüntette a jegyárusítást a kunfehértói vasútállomáson is. Erre egy, a jegypénztárnál kihelyezett felhívás figyelmeztet. Információink szerint a vasúttársaság az így felszabaduló jegypénztárosokat, illetve ezt a feladatot is ellátó szolgálattevőket nem bocsátotta el, hanem belső átszervezéssel más, hasonló munkakörbe helyezte át, vagy más munkával bízta meg. Kép, szöveg: PÁ

Megkérdeztük a K&H-t

Kellnerné Kurusta Mónikát ügyi szolgáltatásokat kínál mintegy a kiskunhalasi K&H Bank új 1 millió lakossági, kkv és vállalafiókvezetőjét kérdeztük. ti ügyfelének. A KBC anyavállalata az elmúlt 15 évben mintegy 300 • Hogyan sikerült beillesz- milliárd forint értékben fektetett be kedni Kiskunhalas életébe? magyar leányvállalataiba, ezáltal az • Év elején vettem át a kiskun- országba. Ügyfeleink száma folyahalasi bankfiók vezetését. A vá- matosan növekszik mind lakossárost jól ismerem, hiszen már 8 éve gi, mind pedig vállalkozói terüleélek itt a családommal. A K&H az ten. Munkatársaimmal együtt gyors ország vezető pénzintézete- és udvarias kiszolgálással, minőségi ként 220 lakossági fiókkal pénz- tanácsadással és változatlanul szé-

les körű pénzügyi szolgáltatásokkal várjuk régi és új ügyfeleinket a hét minden munkanapján. • Valamennyi korosztály tud Önöknél bankszámlát nyitni? • Már újszülött kortól nyitható K&H trambulin megtakarítási számla, illetve általános iskolásoknak, középiskolásoknak és főiskolásoknak, egyetemistáknak is kínálunk bankszámlát. Ezen kívül ajánljuk okos számlacsomagjainkat is. Ez esetben akár 0 forint is lehet a számlacsomag díja, amenynyiben a feltételek teljesülnek. Természetesen a nyugdíjasokról sem feledkeztünk meg, részükre külön K&H nyugdíjas számlacsomagot ajánlunk. Fontosak számunkra a vállalkozások is, ezért már 445 Ft-tól kínálunk számlacsomagokat részükre. • Milyen aktuális termékkínálattal várják városunk lakosságát? • A Bank 2014. január 20-án ve-

zette be a K&H törlesztéscsökkentő hitelt. Ezzel a hitellel a késedelemmentes törlesztési múlttal rendelkező ügyfelek más bank által nyújtott piaci kamatozású lakáscélú (lakásvásárlás céljára nyújtott) forint vagy deviza alapú ingatlanfedezetes kölcsönüket válthatják ki. A váltással jelentős összegeket is megtakaríthatnak a jelenlegi havi törlesztőrészlethez képest. Lehetőség van személyre szóló kalkuláció készítésére bankfiókunkban, melyhez csupán 3 adatra van szükség: jelenleg fizetett törlesztőrészlet, jelenleg fennálló kölcsöntartozás öszszege, hátralévő futamidő hónapokban. Fontos, hogy négyfajta kedvezménnyel tovább csökkenthető a kölcsön kamata a teljes futamidő alatt. • Milyen módon vannak jelen még városunkban? • A K&H Csoport fontos feladatának tekinti, hogy Kiskunhalason is magas színvonalú pénzügyi szol-

gáltatásokkal legyen jelen. Alaptevékenységén túl és lehetőségeinek megfelelően számos területen nyújt támogatást a pénzintézet. A K&H gyógyvarázs program keretében játékokkal, szórakoztató programmal, illetve két alkalommal is nagy értékű műszerekkel támogattuk a kiskunhalasi kórházat. Ezen program mellett van egy szívünknek nagyon kedves kezdeményezés, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő. A K&H Csoport különösen fontosnak tartja, hogy a felnövekvő generáció tagjai mielőbb elsajátítsák az alapvető pénzügyi ismereteket, hogy már fiatalként is tudatosan hozzák meg gazdasági vonatkozású döntéseiket és természetes legyen számukra a napi pénzügyekben való jártasság. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőre tavaly több mint 40 iskola jelentkezett Kiskunhalas és környékéről, idén év elején pedig szintén nagyon sokan jelezték már részvételi szándékukat.


10

riport 2014. február 19.

A tolvajok helyett a rendeseket fizettetik Hiába indult rendőrségi eljárás, tovább lopják az áramot Néhány hónapja a Halasmédia felvételei alapján indult rendőrségi nyomozás áramlopás gyanújával több család ellen Kiskunhalason. A képeken jól látható, hogy a Sáros utcában két családi házban illegálisan bekötött vezetéken keresztül lophatták az áramot. Most újabb képeket készítettünk, miután a Sáros utcában a helyzet változatlan, sőt, a korábbinál több házat csatlakoztattak szabálytalanul a városi áramhálózathoz.

Esztelen barmok pusztította Elefántot kreálunk a bolhából – avagy mitől válik súlyos üggyé egy banális rongálás?

Van jelenség, amire huszonkét év után is nehezen talál szavakat az újságíró. Pedig semmi extra: felnőtt csinált félmillió kárt a sóstói üdülőrészleg építményeiben. Mondhatnánk, hogy nem nagy el, egy autóbalesetben is összejön milliós kár. Még a látvány sem ijesztő vagy hátborsóztató. „Cs

A balesetveszély és a hivatalos eljárások sem riasztják vissza az elkövetőket: Kiskunhalason egyes városrészekben szinte sportot űznek az áramlopásból, úgyszólván azon versenyeznek a jellemzően a cigány kisebbség lakta övezetben, hogy egy-egy lebukást követően ki tudja hamarabb visszakötni a vezetéket. A Sáros utcában is messziről feltűnnek a légkábelekre csatlakoztatott illegális vezetékek. Az áramszolgáltató a jelek szerint tehetetlen az áramtolvajokkal szemben. Bár egy korábbi közlése szerint a felderítésben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a lakossági bejelentések, és bár egy-két napon belül megjelennek a helyszínen az ellenőrök, ez mégsem visszatartó erejű fellépés – még akkor sem, ha a névtelen bejelentések 80 százalékában beigazolódik a szabálytalan vételezés. Mielőtt elkészítettük volna a Sáros utcában az illegális bekötésekről újabb felvételeinket, személyesen tettünk bejelentést az EDF DÉMÁSZ halasi irodájánál, ahol azonban azt a választ kaptuk, hogy nincs elég munkatárs, ezért nem tudnak kijönni velünk. Egy héttel később ismét bejártuk a Sáros utcát, ahol változatlanul lógtak az illegális vezetékek. A Démász munkatársától nem hivatalosan kapott

Nosztalgikus hangütés Miután a 90-es évektől – az iszapdombi kilátó felépítésén és a jóemlékű Csáki László erőfeszítésein túl – lényegében semmi sem történt Sóstón, majdnem egy újkorszakos feléledéssel volt egyenlő Savanya Szabolcsék megjelenése a tóparti üdülőszegleten. A rendszerváltás után elhanyagolt területen őelőttük kiépült a tanösvény és a kilátó, kikerült néhány tájékoztató tábla, és sikerült a horgászok bevonásával gondnokot találni a parti övezet rendben tartására.

hány kérészéletű nekibuzduláson túl senki sem törődött. Le is pusztult idővel minden: a zuhanyzókat és a kerítésfákat rendre szétlopták, a szociális helyiségeket tönkretették, megrongálták, a tanösvény területét néhány tahó ma is szeméttárolásra használja: megkötött cementes papírzsák, tönkrement teafőző vagy használt rongyok ugyanúgy hevernek a tó tágabb parti övezetében, mint kábítószeres fecskendők, használt óvszerek (a hozzájuk tartozó használtpapírzsebkendő-halmokkal) és pizzásmeg sörösdobozok.

tavaly végre új életet leheltek ebbe a lehangoló, pusztuló világba. Nemcsak felújították az épületeket, rendbe tették a kerítéseket, nagyobb vendégtömeg befogadására alkalmas és külsőleg is elfogadható büfét nyitottak. Erre már több rendezvény – magyarul mondva: sok halasi ember – is odacsábult: gimnazistáktól hazafias kun-motorosokig meg persze a természetes vízpartot kedvelő napozók. A bevezetett 300 forintos (lesörözhető/-jégkrémezhető) belépő és a fürdőruha-előírás pedig némileg szűrte az oda nem való közönség jelenlétét.

információk szerint hiába vágják le az illegális vezetékeket a nyílt hálózatról, rövid időn belül újra visszakötik az elkövetők. Nem hivatalosan megtudtuk azt is, hogy a Démásznál történt legutóbbi elbocsátási hullám óta kevés a szakember, akik rendszeresen ellenőrizni tudnák az illegális bekötéseket. Márpedig egy-egy ilyen kiszállás rengeteg jegyzőkönyvezéssel, jelentős pluszmunkával jár. Továbbá több estben megfenyegették már az eljárás alá vont személyek az áramszolgáltató munkatársait, vagy érte őket Nyitány … és folytatás tettlegességig fajuló atrocitás, akik Ám a felépítményekkel – vizes- Utópisztikus felvezetés… ezért nem szívesen járnak rendőrségi blokkokkal, büfével, piknik-kiszol- Savanya Szabolcsék – az önkor- Már-már úgy tűnt, hogy beigazoés bírósági kihallgatásokra tanúskod- gáló kioszkokkal és a gyeppel – né- mányzat pozitív hozzáállása révén – lódik a régi recept: amire egy önkorni. A bizonyítási eljárás sem egyszerű feladat, de ha sikerrel is jár egy-egy vizsgálat, hiába szabják ki a bírságot, nem tudják behajtani. A legtöbbször vagyontalan, munkanélküli elkövetőkről van szó, akik nem egy esetben már visszaesőnek is számítanak. Az áramszolgáltatónak okozott kár éves szinten több tízmillió forintra tehető, amit az áramdíjba építve nyilván a többi fogyasztónak kell megfizetnie… Hogy ez tisztességes-e, az persze más kérdés. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos


2014. február 19.

riport

11

teken túl ehhez „csak” annyi kellett, hogy sok mindent – szerelés, földmozgatás, satöbbi – saját kézzel oldjanak meg. Nemcsak olcsóbb így, de az elkötelezettség is erősebb. Mindaddig, amíg nem jön néhány eszement marha, aki az értelem leghalványabb szikrája nélkül tönkreteszi mindezt.

ak Sóstón

: néhány hülyegyerek vagy ostoba ügy: máshonnan milliókat lopnak sak” végképp elkeserítő. mányzati apparátus nem képes (talán nem is dolga), arra a civil kurázsi, civil szorgalom és ötlet tüstént alkal-

Feltárul a bonyodalom Sóstón a télen ismeretlenek szinte az összes kábelt szétvágták. Két-háromméteres darabokat szabdaltak ki a villany- és telefonvezetékből. Mindenütt eltüntették a villanyégőket, de a legtöbb helyen tönkre is tették vele a burát, a foglalatot. Ha már ott jártak, kitépték a falból a villanyszekrény fedőlapját – Istennek hála, hogy egy kíváncsi kisgyerek nem ment közelebb ezekhez. A vizesblokkoknál leszakították a falakról az alkonykapcsolókat, lyukat ütöttek a zuhanyzó téglafalában, hogy (látszik a talpnyomokból) felkapaszkodhassanak a tető alatti résig – talán hogy beláthassák, mit érdemes kilopni onnan. Nem tudni, hogy egy csorda végezte-e mindezt, vagy más-más hordák művelték. De látható például egy vasrács mögött bevert drótszálas üvegablak is, amit áttörni ugyan nem sikerült, de leg-

No, de mindezt a kárt helyrerakni? Lehet, hogy a közvetlen anyagi kár nem haladja meg a néhány tízezer forintot, de a helyrehozatal az első becslések szerint is félmilliós lesz. Ennyi pénzből idén akár tovább is szépülhetett volna a terület. De kinek lenne lelkesedése eztán folytatni…? Ha így folytatjuk, akkor maholnap nem lesz jó itt élni.

ható a folytatás, de azért tovább sorolom, mert jellemző a többi is. Néhány helyen nem nemcsak a kábelt vágták ki, hanem letörték a villanykapcsoló fedőlapját. Hogy minek? Szerintem az anyjuk se tudná, hogy minek. Kicsivel odébb tönkretették a tópart északkeleti fás ligetének kerítésszakaszát is, ahová előszeretettel járnak idősek és fiatalok, különféle cégek majálisozni-juniálisozni, bográcsozni. A pusztítás jellege itt is meghaladja a hagyományos ész szempontjait. Az egyik kerítésszelvényből elloptak például egy 6-8 méteres drótháló-szövetet, máshonnan a kerítés vezérhuzalát feszítő fém alkatrészt. Így aztán az egész kerítésszakasz megrenyhül, ahogy most kinéz, nemcsak ronda, de előbb-utóbb már nem is lesz alkalmas a funkciójára.

Drámai tetőpont Direkt hagyom a leginkább elmekórtani vizsgálatot érdemlő esetet a végére. Valaki a tél folyamán megnyitotta a vízhálózat főcsapját a bejáratnál. Ez azért baromi klassz vicc, mert a tópart üzemeltetői gondosan levíztelenítették az összes vizesblokkot, nehogy a rendszer szétfagyjon. mas: életet vinni egy kihasználatla- alább kár ott is van. nul enyésző értékünkbe. Az említet- Nem folytatnám, mert kiszámít- A csapokat meg ennek megfelelően

nyitva hagyták. Így amikor a tréfás barbárok megnyitották a főcsapot, ömleni kezdett a víz – és ömlött is egészen addig, amíg valakik be nem szóltak a tópart bérlőinek, hogy mi folyik odakint. Az üzemeltetők előrelátók voltak: talán tudták előre, mi fenyegeti a civilizációs létesítményeket a civilizálatlan lényektől. Ezért a vizesblokkok ajtajait az őszi szezon végén lehegesztették, az épületeket áramtalanították. Így most kétes előjelű tavaszi meglepetés lesz kivárni, hogy a feleslegesen kizúdult víz költségén túl milyen statikai, építészeti kárt okozott ez a mozzanat. Katarzis Ezekben az idióta rongálásokban az a felfoghatatlan, hogy semmiféle hasznot nem hoznak az elkövetőknek. Ez nem elégethető fa, nem súlyos fém tárgyhalom, nem drága vasúti rézkábel, nem értékes műszaki berendezés. Egy villanykörte, egy többméteres kábel vagy kerítés-drótszövet vagy drótfeszítő pár száz, egy konnektorvég mondd, hogy pár ezer forintos tételek – még ha újak is! A vastelepen leadva sem érnek többet hulladékfémként. Mivel továbbá az elkövetők

inkább mosdatlan félállati lényeknek képzelhetők, mintsem mindenáron fürdeni kívánó, gondolkozó, előrelátó embereknek, ezért a vízvezeték-főcsap megnyitását sem könnyű elhelyezni a homo sapiensek logikus gondolkodásra épülő galaxisában. No, de mindezt a kárt helyrerakni? Az már bizony igenis gondos tervezést kíván majd. Lehet, hogy a közvetlen, nettó anyagi kár nem haladja meg a néhány tízezer forintot. De a rendbetétel az első becslések szerint is félmilliós lesz. Ennyi pénzből idén akár tovább is szépülhetett volna a tóparti föveny. Végszó helyett A sok keserű feltételes módot nem én erőltetem ide, hanem a helyzet: a Sóstó bérlői-üzemeltetői nagyon tanakodnak: folytassák-e a tavaly megkezdett erőfeszítéseket. Nem beszélnek róla, hogy mennyi pénzt öltek eddig bele, mert nem a közvetlen haszonért csinálják, csak becsülni lehet, hogy hol állnak meg a százezrek-milliók. Most, mikor az idei tavasz előtt kezdene szárba szökkenni az eddigi idő-, pénz- és energia-ráfordítás – most ezt kapják szembe: ezt a megmagyarázhatatlan pusztítást. Tegye a kezét a szívére az Olvasó – kinek lenne lelkesedése eztán folytatni…? Mondom, nem nagy ügy, ha úgy veszszük. Sem a látvány nem megrendítő, sem a kárösszeg nem fejelné le a rendőrség vagy a nyilvánosság ingerküszöbét. Talán nem is érdemelne két újságoldalt egy ilyen banális történet, nem igaz? De, basszus, ha nem kapjuk össze magunkat, ha így folytatjuk, akkor maholnap nem lesz jó itt élni. (Kép, szöveg: kohoutz)


12

Pénz, Pénz, Pénz 2014. február 19.

F Jekõ Attila, Váradi Krisztián és Dózsa Tamás Károly

Ha nem is egy Kánaán… Bizakodó és kritikus vélemények a város legfontosabb rendelete kapcsán Minden korábbinál békésebb körülmények között fogadta el a képviselő-testület Halas 2014. évi gazdálkodási tervét. Most azonban nem az apátia, hanem – néhány vitatott pont mellett – inkább a derű könnyítette a város legfontosabb döntésének fogadtatását. Az egyeztetések során 6,3 milliárd forint főösszegű költségvetésről döntöttek a képviselők. A város idei gazdálkodásának mutatószámai közül kiemelhető, hogy a helyiadó-tervezet nem számol érdemi növekménnyel, a működési költségeket nagyjából az előző évi szinten tervezi, a felhalmozás (beruházások) területén viszont 2,5 milliárd csökkenést rögzít. Az ismert városi beruházásokon kívül az ivóvízhálózat és a hulladékgazdálkodás induló fejlesztése más forrásokból valósul meg, ezzel viszont a városunkat érintő beruházások nagyságrendje nem csökken. Az uniós projektek önerejét a korábbi önkormányzat által létrehozott, de az elmúlt évben megharmadolt fejlesztési hitelkeret biztosítja. – A derűlátó hangulatot az alapozta meg, hogy a korábbi intézkedéseink nyomán a város pénzügyi helyzete stabilizálódott, és a kormányzat adósságátvállalással segíti az önkormányzatot, bár az általa elvont adóbevételek éves mértéke jóval meghaladja az adósságszolgálat szintjét – mondja a polgármester, aki szerint talán egy évtizede nem volt ilyen elegáns és

gyors költségvetés-elfogadás. – A korábbi évek tapasztalatai, vitái alapján kialakult jogos igényeket a tervezet kiszolgálta, a precíz előkészítést követően új igény nem, csupán pármilliós képviselői módosítási javaslat merült fel – kommentálta a rendelet megszületését Gyovai István. Ugyanakkor értetlenül áll a baloldal és Nagy Péter kritikái előtt, amelyek szerint az idei pazarló választási költségvetés volna. – Valóban, a korábbi szűkösség elmúltával egy-két területen jelzés szintű bővítést tettünk lehetővé. A képviselőknek lehetőségük lett volna más javaslattal is élni, mégsem tették – tette hozzá. Gyovai István szerint megalapozatlan Nagy Péter adómegszüntetési ötlete. Ha ez bekövetkezne, nemcsak hetvenmilliós bevételt veszítenénk, hanem ezáltal az állami támogatások is jelentősen csökkennének. Cáfolta Váradi Krisztián sok éve ismételt észrevételét is, miszerint az intézmények működtetése alulterveztetett. – Ahogy eddig, idén is tartható szintet állítottunk be, és nem vonjuk el az intézményekben a várható megtakarításokat sem. A napelemes energiával akár tízmillióval nőhetnek a megtakarítások, ráadásul külön felújítási keretből finanszírozzuk az igényeket – mondta a polgármester, hozzátéve: ha Váradi Krisztián nem csak

az alaptalan kétségeit hangoztatná, hanem őszintén érdeklődne az önkormányzati rendszer adatai iránt, akkor reális képet alkothatna a gazdálkodásról, és nem vonná kétségbe a hivatal munkatársainak szakmaiságát sem. Váradi Krisztián valóban arról beszélt az ülés után, hogy szerinte a városi intézményeket túl szűken és csak 10 hónapra elegendő pénzzel finanszírozza az önkormányzat. – A dologi kiadásokban a tavalyi évet vették alapul, ám annak utolsó havi kiadásait már áthozták erre az évre, így kevesebbel számolnak, mint kellene. Ez a hiányzó finanszírozás tízmilliókkal, akár 50-100

F Gyovai István

millióval is megnőhet, így nem beszélhetünk stabil és hiánytalan költségvetésről – hangsúlyozta a Demokratikus Koalíció tagja. Jekő Attila MSZP-s képviselő szerint a város kötelező feladatait alulfinanszírozza az önkormányzat, míg nem kötelező célokra (például kultúra, sport, csipke, termál és ha-

sonlók – a szerk.) 5-10 százalékos emelkedést engedett meg. – A Fidesz-propagandával ellentétben nem jött el a Kánaán, sőt, a polgármester szerint a kormány alulfinanszírozza a helyhatóságokat, amelyek így még inkább saját bevételeikre kell támaszkodjanak. Csakhogy e saját bevételeket felültervezték, és félő, hogy például ingatlanértékesítésből nem fog megvalósulni a terv – mondta a baloldali képviselő. Dózsa Tamás jobboldali, független képviselő szerint a költségvetés jó, de stratégiai célokat még mindig nem valósít meg. – Örömteli, hogy jól tartható gazdálkodást folytathat végre a város, ami elsősorban a kormányzati intézkedéseknek és a kormánypárti képviselők lobbijának köszönhető. Ugyanakkor hiányolom, hogy a helyi bevételekben nincs előrelépés: munkahelyteremtés és vállalkozásfejlesztés nélkül nem lesz helyi gazdaságnövekedés és több bevétel – mutatott rá. Skribanek Zoltán szerint 2014 fordulópont a város és az önkormányzati gazdálkodás történetében is. – Évtizedes és sok százmilliós éves adósságteher után most hiánytalan kasszával vághatunk neki az idei évnek. Ezt az önkormányzati erőfeszítések mellett a fideszes

F Nagy Péter

kormánypárti képviselők munkája teremtette meg, és most ennek köszönhetően van mód számos fontos területre a korábbinál kicsivel több pénzt juttatni. A sort azzal folytatjuk majd, hogy az intézményi kiadásokhoz év közben újabb forrásokat szerzünk – vetítette előre a fideszes frakcióvezető. A legtöbb kifogást az ülésen Nagy Péter emelte a költségvetéssel szemben. – Amikor még Gyovai Istvánnal együtt kezdtük az idei ciklust,

döntő választási ígéretünk és vállalásunk volt a kommunális adó eltörlése és a vállalkozók támogatása. Azóta az útjaink elváltak, de ő még a válság ellenére a vállalkozók nyakába szakította a telekadót, és a külterületiekre is kiterjesztette a kommunális adót. Ám miután a kormány átvállalta a város adósságát, részben az Intézkedési Tervnek, részben a Bányai Gábornak köszönhető közbenjárás révén több százmillióval javult a város pénzügyi helyzete, ezeket az adónemeket nemcsak lehetséges, de fontos is lett volna eltörölni. Ez segítette volna a helyi gazdaságot, másrészt nem okozott volna zavart a működésben – hangoztatta a független képviselő, aki szerint az adókról egyeztetni határozati kötelesség is lett volna. Nagy Péter egyetért azzal, hogy az idei „választási költségvetés”, amelynek célja hatalmi-politikai helyezkedés, pazarló és egyben súlyosan pontatlan is, mert sem fontos bevételeket, sem kiadásokat nem korrekten szerepeltet. – Egyrészt jelentős összegeket várhatunk a vízszolgáltatótól, a kormányzati támogatási alapoktól, másrészt vélhetően az ingatlanértékesítési tervet is alábecsülték, ám mindezek nem derülnek ki a rendeletből – mutatott rá Nagy Péter. A képviselő szerint ebből a pontatlan alultervezésből fakad az az

F Skribanek Zoltán aggasztó tény is, hogy a város nem a várható bevételekből, hanem 281 milliós fejlesztési hitelből akarja idén a beruházásai önerő-részét fedezni. – Erre az évre majdnem hárommilliárdos fejlesztési tervet elfogadni túlzott és erőltetett, csak addig kellene nyújtózni, amíg a takaró ér, nem pedig újra az eladósodás felé terelni a pénzügyi helyzetet, hiszen ezzel a következő városvezetés dolgát nehezíti meg a mostani. (Kép, szöveg: KZ)


2014. február 19.

Valentin nap A Felsővárosi Általános Iskola angol nyelvi munkaközössége külön programmal készült Valentin nap alkalmából. A pedagógusok projekt délutánt szerveztek a gyerekeknek. Farsangoló ovisok. Elkezdődött a farsangi szezon, az elmúlt hétvégén a Szilády Áron utcai óvoda apróságai vonultak fel a Tiszti Klubban rendezett hagyományos farsangi mulattságon. A többször vicces helyzeteket sem nélkülöző előadások sokszor fakasztották kacagásra a gyerekek színpadi előadását vastapssal jutalmazó szülőket és az óvó néniket. A kiscsoportosok, a középsősök és a nagycsoportosok is színpadra vonultak a megálmodott és elkészített ötletes jelmezekben. A farsangi felvonulásról készült tévéfelvételt pénteken este 19 óra 15 perckor tűzi műsorára a Halas Televízió a Gyereksarok című műsorában. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos

– A projekt ebben az esetben azt jelentette, hogy a diákok sokoldalú tevékenységen keresztül játszva tanulhattak – mutat rá Nagy Ildikó tanárnő, az angol munkaközösség vezetője. – Az angolszász országokban nagy hagyománya van a Valentin napnak. Erre építve szerveztünk foglalkozást, melynek keretében

csapatmunkában kamatoztathatták tudásukat és kreativitásukat a tanulóink, több készséget használva. A diákok megismerkedhettek az angol szokásokkal, hagyományokkal, a Valentin nap történetével, a legendás Beatles együttes múltjával. Volt daltanulás – All my Loving –, kvízjáték, valamint vetítés: híres filmes csókjelenetek és szerelmespárok felismerése – tette hozzá a pedagógus. A program résztvevői kézműves foglalkozáson Valentin napi üdvözlőkártyát is készítettek. A rendezvényt táncverseny zárta. Kép, szöveg: P. L.

Jelmezes rockbuli A héten finiséhez érkeznek a Rockfarsang többhetes előkészületei. A Közösségek Házában február 22-én este 7 órakor kezdődő bulin színpadra lép a Satisfaction, a Sunset Symphony, a Voices, az Ozirisz és a Légy a kaktuszban zenekar. – Csak a rock and roll címmel új számmal készültünk a jubileumi, tizedik Rockfarsangra. A dal korábbi rendezvényeken készült fényképeiből összeállított klipjének tévés premierje múlt csütörtökön volt a Halas TV-ben, a Kultúrkép magazinban. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki fotóval a segítségünkre volt ebben – mondja Jeszenszky Zoltán szervező, a Voices együttes frontembere. – Aki lemaradt erről, megtekintheti a klipet a Halas TV február 21-én 18 órakor kezdődő Pont című ifjúsági műsorában. A szám egyébként a YouTube-on is elérhető – teszi hozzá a gitáros. A jubileumi buli szombaton este 7 órakor indul. Az előzőek-

hez hasonló lesz, de extrákkal megspékelve. – Eddig hagyományosan négy együttes lépett fel, most több zene lesz. A Rockfarsangra hosszabb, húszperces bejátszással is készülünk, felelevenítve a rendezvény történetét. A világításban és a színpadi megjelenésben, ahogy korábban, úgy idén is oroszlánrészt vállalt Gál Dezső. Egyelőre annyit árulhatunk el, hogy újszerű lesz a színpadkép. Próbálunk az eseményhez illő külsőségeket varázsolni a Közösségek Házába – tudjuk meg Jeszenszky-Sebők Judittól. – A farsangi buli jelmezekkel az igazi. Örülnénk, ha minél többen érkeznének beöltözve – fűzi hozzá a Voices énekesnője. P. L.

kultúra, oktatás 13 innen  onnan Oklevél a Bibógimnázium igazgatójának

A Bibó István Gimnázium közösségi szolgálatát mutatta be Veszelszkiné Huszárik Ildikó pályamunkája Közösen a Bibóban címmel. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, amely az Iskolai Közösségi Szolgálatot koordinálja, a legjobb 10 dolgozat között kiemelt elismeréssel díjazta a kiskunhalasi igazgató bemutatóját. A Segítő diákok pályázat oklevelét az OFI főigazgatója, dr. Kaposi József és dr. Dobszay Ambrus igazgató jegyzi aláírásával. – A most kilencedikes és tizedikes középiskolai diákoknak már 50 órányi közösségi szolgálatot kell teljesíteniük. 2016-tól ugyanis az érettségi vizsga előfeltétele lesz e közösségi szolgálat igazolt elvégzése. A díjazott pályamunkámban a bibós példákat gyűjtöttem össze – tudtuk meg Veszelszkiné Huszárik Ildikótól.

Könyvtári hír

Szondi Miklós tanár, rováskutató Kárpát-medencei ősiségünk címmel tart vetítettképes előadást Kiskunhalason. A különböző szaktudományok, mint a régészet, genetika, néprajz és nyelvészet eredményeit mutatja be az érdeklődőknek. A rendezvény február 20-án 18 órakor kezdődik a Martonosi Pál Városi Könyvtárban. Belépés: adománnyal. (pl)

Aprók tánca

A Végh-kúriában február 22-én 15 órakor lesz a Böjtelő Havi Aprók Tánca a Fészekrakó Egyesület és a Pásztortűz Egyesület szervezésében. Program: fánksütés; apróságoknak tánc- és énektanítás, kézműves tevékenység. Várják a 14 éven aluli gyermekeket és szüleiket a BajcsyZsilinszky u. 5. szám alatt. A belépés díjtalan. (kz)


14

riport 2014. február 19.

Kellenek új tervek Paczolay Gyula Kiskunhalas díszpolgára, testnevelő tanár, edző, nemzetközi bíró, akinek hosszan lehetne sorolni érdemeit. A torna szakértője azonban szerényen elhárítja ezt és válaszában a jelenre koncentrál, merthogy mostanság sem unatkozik. Ezt nemes egyszerűséggel nem engedi meg magának. – Reggel tornával kezdek. Napközben gyalogolok, biciklizek, ez a tevékenységem azonban nem teljesítményközpontú. Azért csinálom, hogy kellemesen érezzem magam – árulja el érdeklődésünkre. – A teljesítménykényszerrel többet ártanék magamnak, mint amennyit használok. Kísérletezem, az érdekel, hogyan lehet a korral járó izületi fájdalmakat, gerincproblémákat kordában tartani. Nekem sikerült olyan állapotba hoznom magam, hogy most semmim sem fáj. Tapasztalataimat a Jól Idősödők Klubjában igyekszem hasznosítani. Hetente kétszer találkozunk a Fazekas-iskola edzőtermében ötven-hatvan fővel. Az ISCA – Nemzetközi Kulturális és Sportszövetség – tagjaként szeretném az egészségügyi sportolást mérhetővé tenni a különböző országok szakértői tapasztalatai alapján. Figyelni kell a helyes járásra, egyensúlytartásra. Ezzel más irányt vehet az idős kori sportolás. Saját találmányom is van. Fontosnak tartom a gondolkodást, a kreativitást. Tagja vagyok több baráti társaságnak is, ami a szellemi frissességet fokozza, és ahová jó érzés járni. Fontosnak tartom az idegennyelv-tudásom szinten tartását. Rendszeresen járok a budapesti Szabó Ervin Könyvtárba. Igyekszem lépést tartani az újdonságokkal és nem csak a sport területén. A tevékenységeim mellett sok szabadidővel is rendelkezem, amikor szívesen segítek másoknak. Amikor az ember felad valamit, akkor egy kicsit meghal. Kellenek mindig az új tervek és kihívások. Nincs lehetetlen Vass Katalin is a sport területén dolgozik, de ő újságíróként. A ’80-as évek elejétől a Sportfelügyelőségnél végzett munkája mellett a megyei napilapnak tudósított, majd párhuzamosan a Halasi Tükörnek is írt cikkeket. Azóta is így van ez újságunk esetében: fő területe az atlétika, az asztalitenisz, a teke, a veterán és a diáksport. – Nekem a családom szeretete ad erőt és energiát. Az tart frissen, fitten, hogy fontos vagyok nekik és ők nekem. Amit tudok, szívesen felvállalom, intézem az ügyeket, így sokat jövök-megyek a városban. Nem jelent problémát, akár a Kertvárosba, akár a külső vízműtelepre

F Paczolay Gyula mostanában is rendszeresen tornázik

Aktív nyugdíjasok Nem csak a húszéveseké a világ

Kiskunhalason számos területen találkozni olyan hatvan és hetven év felettiekkel, akik személyes példájukkal bizonyítják, hogy szakmájuk a hivatásuk is egyben. Nyugdíjazásuk után is éreznek magukban erőt az aktív életre, mely tartalmassá teszi életüket. Frissességük titkairól, az őket motiváló tényezőkről kérdeztük őket. Válaszaikban számos hasznos tanáccsal is szolgálnak kortársaiknak és az újabb nemzedékek képviselőinek egyaránt. Életfelfogásukkal azt hirdetik, amit a régi sláger: Nem csak a húszéveseké a világ.

F Kövecs Imréné Judit

kell kimennem gyalog – tudjuk meg Kati nénitől. – Örömmel teszek eleget annak is, amikor különböző, főként iskolai sporteseményekre meghívnak akár versenybírónak, akár versenyirodai feladatok végzésére. A sport által szinte fél Halast ismerem. A rendezvények révén ma is közösségek tagja vagyok. Cikket is írok a

F Kószó József

sporteseményekről. A jegyzeteimet legépelni szívesen járok be a szerkesztőségbe, otthon érzem magam. Szeretek beszélgetni, vidám társaságban lenni, történeteket mesélni, feleleveníteni. Nyugdíjasként új elfoglaltságom is van: sokat kertészkedek a tanyánkon, tavasztól őszig gyönyörködöm a virágainkban. Min-

Nem enged a 48-ból Székely Tibort szintén sokan ismerik Kiskunhalason. Három gyermek édesapja, akik unokákkal ajándékozták meg őt. Építésztechnikusi végzettséggel rendelkezik. Dolgozott a városi tanács műszaki osztályán, a kórházban pedig műszaki vezető volt. Szabadidejében már akkoriban is rajzolt, festett. Művei által eddig összesen 48 tárlaton találkozhatott vele a közönség. – Nagyon megkedveltem a képzőművészetet, végigvezetett az életemen. Pasztell technikával dolgozom a legszívesebben, ebben tetten érhető bajai mesterem hatása. Fő témám az alföldi, homokos, buckás táj, de a vizeket, a hegyeket is nagyon szeretem. Mostanában is festek, de jóval kevesebbet, mint régen. Önállóan 24 nagy kiállításom volt és ugyanennyi csoportosan. Nem untam magam sose, mindig elfoglaltam magam – jegyzi meg. – Édesapám agrármérnök volt, a vérembe átitatódott a természet és a gazdaság szeretete. A ’70-es években a családdal vettünk is Alsószálláson egy tanyát, amit szépítgettünk, a területet pedig beültettem fákkal. A húsvéti locsolószokásokról filmet is forgattak nálunk. A tanya ma is megvan, almát szedni még szoktam. Továbbra is szeretem, próbálok ott is lenni.

F Székely Tibor

den évben nagy öröm az első szamóca, az első paradicsom. Nincs lehetetlen legyen szó kapálásról, fordításról vagy gyomlálásról – fűzi hozzá Kati néni, aki szabadidejében szívesen böngész recepteket és süt-főz családjának és kollégáinak mindenféle finomságot, esetenként hobbikertjük terményeiből.

Székely Tibor számára fontos a vallás. Mindig közel volt a református egyházhoz. – Annyira, hogy voltam egyházmegyei gondnok, a magyarországi zsinat tagja és 15 évig főgondnok a halasi gyülekezetben, ahová azóta is járok. Részt vettem az ökumenikus imahéten is a többi felekezet


2014. február 19.

F Vass Katalin

képviselőivel – tudtuk meg Székely Munka, kultúra, utazás Tibortól. Kövecs Imréné szintén a tevékeny nyugdíjasok közé tartozik. Üzletet Szeretet veszi körül vezet a belvárosban, de amikor ráJurcsák Mártonné 40 éve kez- ér, részt vesz Kiskunhalas kulturádett dolgozni az ÁFÉSZ-nél. Előtte lis életében. és utána más szakmákban is elhe- – A butikomat 1978-ban nyitotlyezkedett, de a kereskedelemben tam és azóta is mindennapos elfogtöltötte a legtöbb időt. Ma is ez a te- laltságot jelent. Vasárnaponként járület jelenti számára a munkalehe- rok áruért, hétköznapokon pedig tőséget, mellyel örömet okozó kö- itthon várom a vásárlókat. Szeretek zösségi lét is együtt jár. emberekkel találkozni, beszélget– 2000 óta vagyok nyugdíjas, a ni. Mindig vannak terveim, az üzletboltom egy kis jövedelem-kiegészítés nekem. Hétköznapokon reggelente már jóval a 6 órai nyitás előtt bent vagyok. Azért jövök nagyon korán, hogy a megrendeléseket teljesítsem. Elkészítem a szendvicseket, hamburgereket, hot dogot, wimpyt, ki mit szeret. Nagyon sok személyes ismerős a vásárlóm. Örülök, hogy szeretnek idejárni. Nekem is jó, hogy kapcsolatban vagyok az emberekkel és nem egyedül, otthon töltöm az időmet. Rendesek, kedvesek a vásárlók, ahogy a beszállí- F Jurcsák Mártonné Katika tók is nagyon előzékenyek – sorolja Katika, hogy miért szeret ma is el- helyiségemet szeretném majd átadóként dolgozni. – A helyiséget is alakítani, felújítani – vázolja jövőre szeretem, csak nagyon kicsi. Amíg vonatkozó elképzeléseit Judit, a diaz egészségem engedi, szeretnék vatárubolt tulajdonosa. – Szabaddolgozni. Kisnyugdíjasként viszont időmet a családommal töltöm, kötöbbletkiadásként terhet jelent a tb- zös programokat szervezünk. Van járulék fizetése az új pénztárgép be- egy shar pei kutyusunk, ő is sok töszerzése – teszi hozzá. rődést igényel. Én is futok, sétálok Jurcsák Mártonné szeretné, ha a vele, amikor csak tudok. Szeretek büfé külsőleg is megújulna. Ter- olvasni, zenét hallgatni, sütni-főzni, vei között szerepel az ablakok és a kertészkedni, füvet nyírni, kerékpáfalak színesre festése. Katika ott- rozni. Szívesen veszek részt kultuhon is tesz-vesz, főleg a tavasz rális eseményeken. Szoktam venni beköszöntével. bérletet a halasi színházi évad elő– Van egy kis kertem, amit gon- adásaira, eljárok a Gimnáziumi Esdozok. Járok sétálni a kutyáinkkal, ték rendezvényeire, látogatom a biciklizni szoktam, intézem a csa- kiállításokat, emellett megyek Buládi ügyeket. Szabadidőmben olva- dapestre, Kecskemétre és Szegedsok, sütök-főzök közös beszélgeté- re is bemutatókra. seinkhez. Persze, nem ülök mindig otthon. Baráti társasággal szíve- A kertész ember nem adja fel sen eljárunk táncolni a halasi zenés Kószó József a MÁV-nál dolgozott szórakozóhelyekre. oktatóként, és már akkoriban éle-

te része volt a kertészkedés kikapcsolódásként. Nyugdíjasként több ideje jut arra, hogy 2400 négyzetméteres telkének növényeit ápolja, gondozza. – Zöldséget, gyümölcsöt termesztek. Ha nem lesz fagy, akkor márciusban el lehet kezdeni a vetést. Az időjárás kihívást jelent a mezőgazdaságban, de a kertész ember kitartó, nem adja fel. A mi földterületünk kicsit alacsonyabb fekvésű, így a szárazság ellen könnyebb védekeznünk, mint a belvíz ellen. Télen kevesebbet, nyáron többet tartózkodunk a telken. Főszezonban napi gondozást igényelnek a növények. A kertészkedés akkor az igazi, ha az ember örömét leli benne. Én megtalálom benne a jót. Nagyon örültem, hogy tavaly a paprika és a padlizsán is szép termést hozott – árulja el érdeklődésünkre. Kószó József az elnöke a Szathmáry Sándor Kertbarát Körnek, mely 163 taggal rendelkezik. Nagy többségben halasiak, de Fehértóról, Kö- Vajgel Pál érdeklődő, művészetét frissíteni képes, sokrétű alkotó. Legutóbbi kiállítása anyagát a múló idő jegyében állította össze és tárta a nyilvánosság elé. A régi képek mellé újakat is készített. Számára az alkotás vágy és öröm forrása. Ezzel tartja fiatalon önmagát, ez inspirálja. Vannak kiskunhalasi, balatoni tájképei, de az egyetemes világ is érdekli.

riport

15

Lehet újrakezdeni

tönyből és Kisszállásról is vannak. – Szakmai és szórakoztató programokon egyaránt részt veszünk. A következő összejövetelünket február 19-én 17 órakor tartjuk a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola kollégiumában. A biokertészkedésről és a növények energiaellátásával kapcsolatban a gyökéritatóról hangzanak el hasznos tudnivalók. Március 5-én 17 órakor a szőlőültetvények, gyümölcsösök és zöldségeskertek növényvédelme lesz a téma. Lesz vetőburgonyamag-bemutató. Érintjük továbbá az aktuális jogszabályváltozásokat. Előadásainkra a tagságunk mellett minden érdeklődőt szeretettel várunk. Ami pedig a kikapcsolódást illeti: télen bálozunk süteményversennyel, nyáron piknikezünk borversennyel. Kép, szöveg: Pál László

A Múló idő című kiállítása megnyitóján sok-sok vendég várta Vajgel Pált. A Végh-kúriában műveit házigazdaként Végső István ajánlotta a közönség figyelmébe. A rendezvényen közreműködött a 5 Non Bond. Beszédet mondott Szűcs Károly művészettörténész. A múló idő szerinte jelentheti a feledést, az elszakadást és a dolgok megmásíthatatlan voltát. – Hatvan év, harminc kiállítás, több ezer látogató. Időutazás a legújabb kiállítás, válogatott képek gyűjteménye: Best of Vajgel. A festés izgalma olyan állapot, amelyről nem mondana le. Ez elválaszthatatlan az alkotótól. Ettől a felemelő és boldogságot hozó érzéstől van jól az ember – mondta Szűcs Károly. Vajgel Pál kilencéves kora óta rajzol, fest. A képzőművészetről sohasem mondott le. Lehetőségeihez képest önképzéssel, szabadiskolákban és képzőművészeti táborokban fejlesztette tudását. Ezek az alkalmak lehetőséget teremtettek ar-

ra, hogy a képzőművészet minél több műfajában szerezzen jártasságot és új technikákkal ismerkedjen meg. – Nem tudok nyugodni. Örök tűz ég bennem, közel a nyolcvanhoz is ez tart energikusan. Ez a tárlat a múló idő jegyében készült, ennek megfelelően válogattam össze az anyagát. Vannak régi képeim, de újak is, ezekkel inspirálom magam – árulta el Vajgel Pál. Vajgel Pálban a változásra és változtatásra való hajlandóság most is benne van. Ezt legutóbbi tárlata is mutatja. – Tizenkilenc évesen megfestettem a portrémat, ezt is elhoztam a Végh-kúriába. Újabban domborműszerűen festek, ezeken a képeken kiemelkedik az előtér. Most ez foglalkoztat, nem csak színben kalandozok. Ezen túl kisplasztikai kiállításban is gondolkodom – osztotta meg terveit. A kiállítás előterében két arckép fogadja a látogatót. Bent újabb portrék, csendéletek, tájképek várják a vendégeket március 8-ig, a tárlat nyitva tartásáig. Vajgel Pál képeivel igyekszik meghitt, békés hangulatot, életörömöt sugározni. Festményeivel, grafikáival a világról, a környezetéről alkotott gondolatait, érzelmeit is próbálja kifejezni. – Vannak halasi, balatoni tájképeim, de az egyetemes világ is érdekel. Példa erre a Kék bolygó képem. Arra törekszem, hogy ne csak ábrázoljak, hanem mondjak is valamit. A drámai képeim is előremutatóak. Azt szeretném érzékeltetni, hogy lehet újrakezdeni – fogalmazott Vajgel Pál. Kép, szöveg: Pál László


16

hirdetés 2014. február 19. Autószerelő munkatársat keresünk. Tel.: 06 30/69-01-800 A-1297 Önállóan dolgozni tudó autószerelőt keresek, típusismeret előnyben, jó kereseti lehetőséggel. Fényképes önéletrajz: serviz@index.hu A-1299 Fogtechnikust keresünk Kiskunhalason a Fréz központba. Jelentkezni a halasmunka@gmail.com címen. A-1301 Új nyíló üzletünkbe eladót keresünk Kiskunhalasra. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal: gazdabolt@rollo.hu. A-1308

Lakatos- és hegesztő szakmunkásokat keresünk azonnali belépéssel. Modinvest Kft. Tel.: 06 30/94-37-458 A-1315 Újszerű fénycsőarmatúrák 1,5 m hoszszúak (2x58 Watt) 3000 Ft/db eladóak. CO-hegesztőt keresek jánoshalmi telep- Tel.: 06 20/483-09-96 A-1286 helyre. Tel.: 06 30/314-77-20 A-1316 Körbálás fűszéna eladó. A-1293 Külföldi munka! 6-8 hetes angliai idény- Tel.: 06 30/498-21-45 munkára (palántázás) keresünk megbízható munkaerőt. Tel.: 06 30/483-89-52 A-1317 Városközponti 4 szobás felújított családi Érettségizett munkatársat szőnyegbolti ház eladó, szegedi lakást, ingatlant beszámítok. Tel.: 06 30/270-28-53 A-1283 eladónak felveszek. Tel.: 06 20/92-48-400

A-1319 Széchenyi utcában 2 szobás földszinti lakás eladó. Ár: 5.000.000 Ft. Tel.: 06 20/988-53-40 A-1310

Letojt vörös tyúk rendelhető. Kiskunhalas, Muskátlis házban lakás garázzsal eladó. A-1311 Kötöttáru varrásához állítóst felveszek. Tó u. 10. Tel.: 06 30/95-75-145 A-1309 Tel.: 06 70/45-02-079 Tel.: 06 30/92-57-517 A-1309 Harkakötönyben a főutcán azonnal beköltözhető kertes csaláSzobafestést vállalok. di ház eladó. Irányár: 3.800.000 Ft. Tel.: 06 30/725-46-16 A-1310 Raktárak, irodák bérelhetők a volt a Levi’s Tel.: 06 20/298-98-64 A-1312 területén. Már 300 Ft +áfa/m2/hó ártól. HTKT SzSzK Kiskunhalas, Nyúl u. 5-7. Az Alsóöregszőlőkben 17.785 m2-es zártTel.: 06 20/92-70-946 A-1285 Családok Átmeneti Otthonába családgonkert eladó – csere is. dozó munkatársat keres (15/1998. NM Üzlethelyiség lakással, garázzsal kiadó, el- Tel.: 06 20/298-98-64 A-1313 rendelet felsőfokú végzettséggel). Jelent- adó (X-Treme Söröző) Kiskunhalas, Kun tér kezés: szakmai önéletrajzzal 02.25-ig. 1. Tel.: 06 70/455-11-00 A-1306 Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 77/422-022 (Nyilas László) A-1311 A-1284 Városközponti, II. emeleti, egye- Tel.: 06 20/91-35-535 Házvezetőnőt felveszek, bentlakással. di fűtéses téglalakás kiadó vagy eladó. Kiskertek, hobbikertek talajmarózása. Tel.: 06 30/501-88-57 A-1312 A-1314 Tel.: 06 20/39-35-292, 06 30/75-66-255 A-1308 Tel.: 06 70/243-93-25 Gyakorlattal rendelkező szakácsot keresünk. Tel.: 06 70/330-54-58 A-1313 Főzésben jártas konyhai kisegítőt keresünk. Tel.: 06 70/330-54-58 A-1314

Anyakönyvi hírek Születtek: Brecska Bátor (Királykuti Dóra Éva) Kiskunhalas, Kovács Tamás (Sebestyén Anikó) Kiskunhalas, Barvirc Levente Patrik (Balogh Klaudia) Tompa Molnár Boglárka (Szanyi Szandra) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Kocsis János és Fábián Anita, Csamangó László és Gönczöl Beáta Meghaltak: Rausch József (Kiskunhalas), Tüske Gyuláné Bóka Terézia Paula (Kiskunhalas), Dóra Györgyné Gregus Katalin (Kiskunhalas), Klein Sándorné Bédi Erzsébet (Kiskunhalas)

Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: Február 19. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:20 Napi Mozaik (ism.) 22:30 Beszéljünk róla (ism.) 23:00 Képújság Február 20. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Beszéljünk róla (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 12:50 Napi Mozaik (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:20 Zöld Percek (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:20 Zöld Percek (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Február 21. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:55 Műsorajánló 18:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 10 éve történt (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:20 Gyermeksarok (ism.) 20:30 10 éve történt (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 00:00 Képújság Február 22. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság

17:00 Veszélyzóna-munkavédelem a multinacionális cégeknél 17:20 Napi Mozaikok, Gyermeksarok (ism.) 18:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép - magazin (ism.) 20:00 10 éve történt (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Veszélyzóna-munkavédelem az építőiparban 21:15 Képújság Február 23. vasárnap 00:00 Képújság 13:45 Veszélyzóna-munkavédelemi oktatás 14:00 Kiskunhalasi UKSC – Kiskunmajsa (férfi kézilabda mérkőzés) 15:30 Esélyes – esélyegyenlőségi magazin 16:00 Megyei Krónika (ism.) 16:30 Sport Magazin (ism.) 17:00 Kultúrkép – magazin (ism.) 17:30 10 éve történt (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő  (ism.) 19:00 Híradó/kedd  (ism.) 19:30 Híradó/szerda  (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Kiskunhalasi UKSC – Kiskunmajsa (férfi kézilabda mérkőzés) 22:30 Képújság Február 24. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 08:00 Képújság 12:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 13:00 Képújság 17:00 Kiskunhalasi UKSC – Kiskunmajsa (férfi kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 153 – Lélekmód - ifjúsági magazin 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 153 – Lélekmód - ifj. magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:20 Napi Mozaik (ism.) 22:30 153 – Lélekmód - ifj. magazin (ism.) 23:00 Képújság Február 25. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07.30 153 – Lélekmód - ifj. magazin (ism.) 08.00 Képújság 12:00 153 – Lélekmód - ifj. magazin (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság online műsorújság www.halasmedia.hu A mûsorváltozás jogát fenntartjuk.


2014. február 19.

HIRDETMÉNY

március 14. napjáig kerül sor. A pályázók a döntésről írásban értesítést kapnak. A nyertes pályázó az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül köteles az áltaKiskunhalas Város Önkormányzata a Kis- a pályázó, illetve a vele együttköltözők, amely la vállalt pénzösszeget az értesítésben megHIRDETMÉNY kunhalas Város Önkormányzata Képvise- biztosítja azt, hogy az egy főre jutó jövede- jelölt számlára befizetni. A befizetésről szóló lő-testületének 35/2011. (XII.21.) Az ön- lem összege legalább a mindenkori nyugdíj- igazolás alapján kerül sor a bérleti szerződés kormányzat tulajdonában lévő lakások és minimum 150%-a (42.750,- Ft) kell, hogy megkötésére. Amennyiben a nyertes pályáKiskunhalas Város Önkormányzata a Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselőhelyiségek bérletéről és elidegenítéséről szó- legyen. zó a befizetésnek a fenti határidőn belül nem testületének 35/2011. (XII.21.) Azd.)önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek ló önkormányzati rendelete alapján nyilváAz előzetesen vállalt egyösszegű befize- tesz eleget, úgy az adott lakásra a következő bérletéről és elidegenítéséről szóló önkormányzati rendelete alapján nyilvános pályázatot nos pályázatot hirdet az Önkormányzat tulaj- tés ( óvadék ) minimum 3 havi, maximum 12 legnagyobb összeget vállaló pályázó válik johirdet lévő az alábbi Önkormányzat tulajdonában lévő megfelelő alábbi összeg költségalapú bérleti jogának donában költségalapú bérlakások havi lakbérnek lehet,amely bérlakások gosulttá, akinek szintén 8 nap áll rendelkezémegszerzésére: bérleti jogának megszerzésére: a bérleti szerződés megszűnésekor a lakás sére az összeg befizetésére és így a bérleti jog SORSZÁM

LAKCIM

m2

SZOBASZÁM

KOMFORTFOKOZAT

LAKÁSOK LAKSÁSOK ÁLLAPOTA ÁLLAPOTA

1 ALLOMAS U 3 III.11.

55

2

Komfortos Gázfűtéses

LAKÓTEL. TÉGLAÉPÜLET

2 ALLOMAS U.7.I.5.

55

2

Komfortos Gázfűtéses

LAKÓTEL. TÉGLAÉPÜLET

3 HOSOK TERE 4. I. 3.

85

2

Komfortos Gázfűtéses

EMELETES, RÉGI ÉP.

4 KURUC V.T.41.IV.13.

62

2

Összkomfortos

PANEL, LAKÓTEL.

5 KURUC V.T.42.IV.13.

54

2

Összkomfortos

PANEL, LAKÓTEL.

6 ÁLLOMÁS U.9.IV.13.

55

2

Komfortos Gázfűtéses

LAKÓTEL. TÉGLAÉPÜLET

7 BERCSÉNYI U:18.IV.14.

55

2

Összkomfortos

PANEL, LAKÓTEL.

8 KOSSUTH U.43.II.15.

37

1

Komfortos Gázfűtéses

TÉGLA, EMELETES

9 KURUC V.T.40.IV.15.

62

1+2fél

Összkomfortos

PANEL, LAKÓTEL.

10 ALLOMAS U 1 IV.14.

49

2

Komfortos Gázfűtéses

LAKÓTEL. TÉGLAÉPÜLET

11 ALLOMAS U 9.II.9.

55

2

Komfortos Gázfűtéses

LAKÓTEL. TÉGLAÉPÜLET

12 KURUC V.T.40.II.9.

62

1+2fél

Összkomfortos

PANEL, LAKÓTEL.

13 KURUC V.T.43.I.5.

34

1

Összkomfortos

PANEL, LAKÓTELEPI

Költség alapon számolt lakbér minimum Ft/hó 15 300 Ft 17 800 Ft 32 900 Ft 19 500 Ft 17 000 Ft 15 300 Ft 17 300 Ft 14 300 Ft 19 500 Ft 13 600 Ft 17 200 Ft 24 000 Ft 13 200 Ft

A pályázat benyújtására rendszeresített formanyomtatványokat átvenni és azokat benyújtani

- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy az elő- rendeltetésszerű használatra alkalmas álla- megszerzésére. 2014. február 10-től március 7-ig lehet a HalasiA Városgazda Zrt. költöző 6400 és közetes egyösszegű befizetésre vonatkozó2014. kö- potba történő visszaadásának biztosítéka. pályázat során az együtt Kiskunhalas, Bem u. 1. szám irodájában. telezettségvállalásának – pályázat nyertes-alatti e.) Aközponti pályázatok elbírálása során előnyt él- zösen pályázó személyekkel bérlőtársakként Pályázni csak a "Pályázati adatlap" és benyújtásával lehet. ség esetén – az elbírálásban hatályban lévő vez, aki kitöltésével a bérleti díj vonatkozásában maga- (ennek minden jogaival és kötelezettségeibérleti díj mértéke szerint tesz eleget sabb bérleti díjra tesz ajánlatot. vel) kerül a bérleti szerződés megkötésre. A vállalt egyösszegű befizetés hónaprakérjük és f.) Amennyiben csak egy ajánlat SZEMÉLYESEN érkezik, úgy nyertes pályázóval (pályázókkal) KiskunhaA- a kitöltött pályázatokat zárt borítékban, leadni központi pénzösszegben meghatározott mértékét a meghirdetett pályázati feltételekkel köthető las Város Önkormányzatának nevében eljárirodánkban. - pályázó maximum három lakásra pályáz- meg a bérleti szerződés az ajánlattevővel. va a Halasi Városgazda Zrt. köt bérleti szerhat, RANGSOROLVA /a lakás g.) Amennyiben a konkrétan meghatározott ződést. A lakásbérleti szerződés tartalmára A azokat pályázati felhívás és pontos a Pályázati adatlap az Önkormányzat hivatalos honlapján a meghatározásával (épület, lépcsőház, emelet, lakásra kettő vagy több pályázó,isazonos ös- a Ptk., a lakások és helyiségek bérletére, vawww.kiskunhalas.hu címen letölthető formátumban elérhető. ajtószám megjelölésével)/, szegű ajánlatot tesz, úgy közülük az Ügyren- lamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes - számlakivonatot a pályázat során vállalt di és Humánpolitikai Bizottság a lakás bérlő- szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. tv. és Pályázatnak tartalmaznia kell: egyösszegű befizetés fedezetének meglété- jének kiválasztására az azonos ajánlatot tevő Kiskunhalas Város Önkormányzata Képvise- pályázó személyi adatait, lakcímét ről (lakáselőtakarékosság, vagy más jellegű pályázók között versenytárgyalás tartását is lő-testületének 35/2011. (XII.21.) Az önkor- az fedezetként együttköltözők jövedelem igazolását megtakarítás való felhasználáelrendelheti. mányzat tulajdonában lévő lakások és he- büntetőjogi felelősség arról,lévőhogy a tulajdonában, illetőleg szóló sa esetén, a megtakarítást kezelő pénzinté-tudatában A bérletitett díjaknyilatkozatot mindenkor érvényben lyiségek bérletéről és elidegenítéséről haszonélvezetében nincs lakás, családi ház zet igazolása a pályázó rendelkezésére álló beköltözhető mértékét Kiskunhalas Városvagy Önkormányzata önkormányzati rendelete rendelkezései az pénzösszegről, illetőleg annak kifizetésének Képviselő-testületének 35/2011. (XII.21.) Az irányadóak. határidejéről) önkormányzat tulajdonában lévő lakások és A pályázattal összefüggően további felvilá- nyilatkozatot a bérleti jogviszony tar- helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló gosítás kérhető a Halasi Városgazda Zrt.6400 tamáról (határozott, de legfeljebb 3 év önkormányzati rendelete hatályos rendelke- Kiskunhalas, Bem u.1.szám alatti központi időtartamra) zései állapítják meg. irodájában , illetve az alábbi telefonszámon: Pályázati feltételek: A hiányosan, olvashatatlanul kitöltött, vala- 77/421-833. Nyitvatartási idő:Hétfőtől SzerA költségalapon meghatározott lakbérű mint a valótlan adatokat tartalmazó pályáza- dáig 8-15 óráig, Pénteken 8-11 óráig, Csütörbérlakások bérletére kiírt pályázaton tok érvénytelennek minősülnek. Érvénytelen tökön ügyfélfogadás nincs! a.) pályázatot nyújthat be bármely termé- továbbá az olyan pályázat, amelyet nem az A pályázat ideje alatt lehetőség van a pályázszetes személy, akinek, illetve a vele együtt arra rendszeresített eredeti formanyomtat- tatott lakások megtekintésére, mely igényt a költöző közeli hozzátartozójának és más, ve- ványon, valamint eredeti formamellékletein, Halasi Városgazda Zrt-nél kell jelezni. le együtt költöző személynek nincs a tulajdo- fénymásolatban, illetve a megadott határidőn Pályázati határidő: 2014. március 7. pénnában a településen beköltözhető ingatlana, túl nyújtottak be. Felhívjuk pályázóink figyel- tek 11.00 óra ingatlan haszonélvezeti, vagy más jogcímen mét arra, hogy a benyújtott pályázatok kiegéA pályázat benyújtásának helye: Halasi Váhasználati joga a pályázat benyújtásakor , és szítésére, illetve az abban szereplő adatok rosgazda Zrt. b.) aki állandó vagy ideiglenes kiskunhalasi módosítására a pályázati anyagok benyújtási 6400 Kiskunhalas, Bem u.1. lakóhellyel rendelkezik, továbbá határidejét követően nincs lehetőség! Ügyfélfogadási időben személyesen c.) olyan igazolt jövedelemmel rendelkezik A beérkezett pályázatok elbírálására 2014. Kiskunhalas, 2014. február 05.

HIRDETÉS

17


18

sport 2014. február 19.

Felemás mérleg

Mindkét kézilabda egyesület csapatai pályára léptek a hétvégén. Folytatódott az NB I/B-s női és elkezdődött az NB II-es férfi kézilabda-bajnokság is. Érdekesség, hogy mindkét klub juniorjai jobban teljesítettek, mint a felnőttek. Az NB I/B-s női bajnokságban már a második tavaszi fordulót rendezték. A lányok idegenben, az Inárcs-Örkény ellen léptek pályára. A dobogóra is esélyes hazaiak ellen nem sok reményük lehetett a halasiaknak. Őszszel is magabiztosan nyertek az inárcsiak Kiskunhalason (18-31), így ők voltak a mostani találkozó esélyesei. A papírforma ezúttal sem borult, már az első harminc percben tetemes előnyt szerzett a hazai egylet. A szünet után némileg csökkent a különbség, de súlyos vereség lett a vége. Inárcs-Örkény-Kiskunhalas NKSE 46-19 (25-9). A halasiak a következő fordulóban idegenben, a Szent István SE ellen játszanak. A juniorok viszont szépen szerepeltek. Ledényi Vivien tíz, valamint Sörös Vivien hat góljával 25-19-re nyertek idegenben a halasiak. A fiatalok ezzel a nagyszerű sikerrel a bajnoki tabella hatodik helyén állnak. Megkezdte bajnoki szereplését a Kiskunhalasi UKSC is. Mint arról korábban beszámoltunk, a halasiaknál edzőt váltott az elnökség, Paic Róbert fiatal és ambiciózus szakember vette át Kun István helyét. Az UKSC verhető ellenféllel, a Siklóssal kezdte a bajnokságot. A rendhagyó módon a városi sportcsarnokban megrendezett találkozón nem kezdett rosszul az UKSC, de az ellenfél végig ott loholt a halasiak nyomában, A szünetben 10-10 volt az állás. Az UKSC jól küzdött a második félidőben, de az ellenfél felül tudott emelkedni. Ennek nyomán öt góllal nyertek a siklósiak. Kiskunhalasi UKSC-Siklós 23-28, következhet szombaton, hazai pályán a Kiskunmajsa elleni rangadó. A juniorok viszont folytatták remek sorozatukat. Nagy Ernő tanítványai továbbra is száz százalékos teljesítménnyel vezetik a tabellát. Kiskunhalasi UKSC-Siklós 41-26 (22-12). (jl)

Hagyományosan sikeresek Bács-Kiskun megye legjobbjai a halasiak

A megye legjobbjai között is legjobbként zárták a Diákolimpia Játékos Sportversenyének döntőjét városunk képviselői. A győzelmet magabiztosan magához ragadó kertvárosiak mellett az ezüstérmet birtokló felsős válogatott is jogos résztvevője immár a Karcagon megrendezésre kerülő országos elődöntőnek. A sikeres megyei szereplésről a gyerekek felkészítői számoltak be. „Tornacipő nem sáros, abban nyer a Kertváros!” Másodszor jött be a rigmus, amelyet azóta mindenki fúj azon a tájon. A Kertvárosi Általános Iskola válogatottját a Pappné Tóth Adrienn, Csíkné Torday Hargitta és Szloboda Mihály „mesterhármas” hozta ilyen nyerő formába. Tapasztalataikat foglalta egybe Szloboda Mihály. – Egy kivételtől eltekintve, mindegyik feladatot első helyezéssel oldották meg a gyerekeink. Az ominózus harmadik, gátakadályos pályán – noha a városi döntőn hibátlanul teljesítették –

most viszont csak negyedikként értek célba. Ekkor a felsővárosiak egy pontra megközelítettek bennünket, félő volt, hogy a városi döntőn elszenvedett vereségükért visszavágnak. Mivel nagy hangsúlyt fektettünk az akkori hibáink kijavítására, ez után minden játékot meg tudtunk nyerni. Végül 12 pont előnyt gyúrtunk öszsze. Az országos elődöntőre még szisztematikusabban készülünk a szeptembertől együtt dolgozó alsó tagozatosainkkal, hogy egyre pontosabban és egyre gyorsabban teljesítsünk. A megyebaj-

Hangol a KFC

Lejátszotta negyedik és ötödik edzőmérkőzését is a Kiskunhalasi FC. Tápai Tibor csapatának mérlege egy győzelem és egy vereség. Jövő héten már rajtol a bajnokság.

Folyamatosan alakul, formálódik a Kiskunhalasi FC megyei I. osztályú labdarúgó csapata a jövő héten esedékes rajtra. A hétvégén két edzőmérkőzést is játszott a KFC, mindkét alkalommal idegenben léptek pályára a fiúk. A Kecel elleni meccs azért volt érdekes, mert éppen ezzel a csapattal találkozunk a bajnoki rajton. A keceliek szereztek vezetést, de Török András két góljával

fordított a KFC. Kecel-Kiskunhalasi FC 1-2. A jó erőkből álló Tápé volt a következő ellenfél, ideális körülmények között, műfüvön játszottak a csapatok. A hazaiak ellen több jó momentuma is volt a halasiaknak, ezekből lehet táplálkozni a jövőben. A csongrádiak 3-1-re nyertek, de az eredmény másodlagos volt. Kezd összerázódni a csapat, a friss visszatérők, Török András és Bogdán Róbert is pályára lépett, Török több alkalommal is gólokkal vétette magát észre. Szombaton és vasárnap még egyegy felkészülési találkozó vár a fiúkra, aztán jövő héten már rajtol a bajnokság. Kép, szöveg: jl

noki cím kiharcolásában Ujvári Dóri, Fenyvesi Evelin, Flaisz Edina, Fődi Ádám, Ságodi Levente, Kajdocsi Richárd, Rúzsa Eszter, Tóth Ramóna, Virágh Mariann, Horváth Levente, Süveges Bence, Horváth Marcell, Benkő Bettina, Kovács Kíra, Tóth Laura, Szécsi Zsolt, Patocskai Lázár, Rokolya József játékosainké az érdem – árulta el a testnevelő. A Felsővárosi megyebajnoki második helyezetteket illetően a Bende Bernadette-Horváth Eszter edzőpárosból Bende Bernadette nyikatkozott. – A városi-körzeti döntő, illetve egy „házi” összecsapást követően úgy véltük, verhető a Kertvárosi, de nem jött össze. Pedig nagyon odafigyeltünk azokra a tanácsokra, amelyeket külső megfigyelő szakértőktől kaptunk. A második

helyet viszont gond nélkül tudtuk tartani, egészen a labdahordás versenyszámig, ami azonban maga volt a katasztrófa. A nyolc labda százfelé gurult, nem egyszer tök utolsónak értünk be. A Solttal szembeni meggyőző fórunk egy szempillantás alatt – szerencsére csak átmenetileg – egállá degradálódott. A következő feladatok teljesítése azonban újra megerősítette pozíciónkat. A lényeg, hogy továbbjutva van esélyünk a bizonyításra. Most pihenő nélkül készülünk az új feladatok betanulásával párhuzamosan a régiek ismétlésével, gyakorlásával. Például a pók- és a rákjárást, a talicskaváltót, a kötélhajtást minden esetben átvesszük – és bízunk az országos elődöntő kedvező sorsolásában – vallotta a csapatvezető. Vass Katalin


2014. február 19.

Sport

19

innen  onnan Edzőtábor

F Boross Viktor méltatja Angyalné Maróti Tímeát Emlékezetes kupával és támogatói esttel ünnepelt a Kiskunhalasi Szilády RFC. Délelőtt és kora délután a Buborékban, estétől pedig a Sóstó Csárdában zajlottak az események. A Szilády RFC-Osváth Kupán a házigazdák második helyet szereztek, míg a bálon Angyalné Maróti Tímea vehette át a klub elismerését. Első alkalommal rendezték meg a Szilády RFC-Osváth Kupát a Buborékban. A Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület támogatásával lebonyolított labdarúgó-tornán kilenc csapat lépett pályára. A rangos megméretés igazán hangulatos volt, ezért nagyon sokat tettek a műfüvön szereplő játékosok és az őket biztató szülők, edzők. A csoportmeccseket követően a házigazdák a Bajával és a Kecskeméttel ke-

F Ezüst jutott a házigazdáknak

Szombat az RFC napja volt Utánpótlás-kupát és támogatói estet rendeztek rültek a felsőházi rájátszásba, ahol egymás között döntöttek az első három hely sorsáról. Az RFC-Kecskemét ragadóval nyitó play off során Kern Martin góljával vezetett a Szilády, de a kecskemétiek fordítani tudtak. Mint később kiderült, ez a meccs döntött az aranyéremről. Később a Baja is kikapott a kecskemétiektől, így a Baja-Szilády RFC tétje a második hely volt. A halasiak nagy elánnal játszottak, kiváló teljesítmények egész sora volt a pályán. Kern Martin pedig brillírozott, három gólt szerzett, így itthon maradt a bronzérem. A torna válogatottjába két halasi játékos, Horváth Koppány és Vajk Noé került.

A díjakat Farkas Dániel, a Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület elnöke és Osváth Árpád, a névadó cég vezetője adta át. Este már a Sóstó Csárda volt a bál helyszíne, ahová 220 vendég volt hivatalos. A támogatói estet szervező szülői közösség, amelyet Horváth Anikó vezetett, emlékezetes pillanatokat szerzett a jelenlévőknek. Zsellér Pál egyesületi elnök és Bányai Gábor megyei közgyűlési elnök köszöntője után a Studio 2000 TSK tehetséges párosa, Dubai Dóra és Reznák Zsolt szerepelt. Ezt követően a Szilády-gimnázium tanára, Brinkus Helga, valamint két diák, Kósa Krisztina és Zöldi Nikolett éne-

kelt. A tavaly alapított Pro Ludum Calcium Adiuvando-díjat idén Angyalné Maróti Tímea érdemelte ki, az elsimerést Zsellér Páltól vehette át. Külön megköszönték a szervezésben résztvevő szülők munkáját, valamint köszöntötték az edzők feleségeit, párjait is. Az est egyik legnagyobb meglepetése az volt, hogy levetítették a Szilády RFC legemlékezetesebb góljaiból készült felvételeket. Elkészült az RFC indulója, ehhez a Halas Televízió készített egy klipet, a premier nagy sikert aratott. A bál finom falatokkal és Dj. Csongi nosztalgiabulijával zárult. Kép, szöveg: JL

Jóbarátok a kispálya bajnoka Tavasszal mûfüvön folytatják Véget ért a Joma városi teremfoci-bajnokság téli sorozata. A hét alapszakaszbeli, majd hét rájátszásbeli forduló után alakultak ki a csoportok eredményei. Az már előző héten eldőlt, hogy az A-ligát a Jóbarátok Bócsa nyeri, amely az utolsó fordulóban kikapott a Rose-tól. A hagyományok szerint az ünnepélyes záráson ott volt Szendrei József, egykori sokszoros válogatott kapus is. Elbúcsúztak a Horváth István Sportcsarnoktól a Joma városi kispályás teremfoci-bajnokság játékosai. Harmincegy csapat, majd’ három hónapon át küzdött a minél jobb helyezések elérésének érdekében. A rájátszásban már korábban eldőlt,

hogy idén nincs komolyabb a Jóbarátok Bócsánál, így övék az A-csoport bajnoki címe. A száz százalékos mérlegüket a Rose rontotta el, amely igen jó játékkal fektette két vállra az utolsó mérkőzésen a torna legjobb csapatát. A második helyen a nagy jövő előtt álló Retro2 végzett, amely idén már a torna legjobb kapusát adta Urbán Gábor személyében. Ők a következő idényben megszoríthatják a Jóbarátokat. A harmadik helyen az FC Plan-and-Bau végzett. A B-csoportban a Totya Boltja volt az aranyérmes, megelőzve a Szivacs FC és a Rolló-Halas együttesét. A C-csoport győztese a Trinát Junior volt, második helyen a Szilády Retro, harmadikon a Connextion végzett. A D-csoportban végül a Csakkapura nyert, a Rákóczi1 és a Lever Valkom előtt. A külön-

díjak sorában elismerést vehetett át Martinaj Bljerim (Lever Valkom), aki a torna gólkirálya volt 21 találattal. A legjobb mezőnyjátékos az ördögien cselező, és magabiztos Nemanja Raicevic (Jóbarátok Bócsa) volt. A kupa fair play-díjasa a Halaspack csapata volt. A rájátszás során csak a Fotunatus és a Szilády Joma nem szerzett pontot. Egyedül a Szivacs maradt a play off alatt veretlen, de ők négy döntetlent is összeszedtek a három győzelmük mellett. A legtöbb gólt (43) a Fortunatus, legkevesebbet (5) a Jóbarátok Bócsa kapta. Folytatás tavasszal lesz, a Szilády-gimnázium műfüves arénájában indul majd útjára a labda, várhatóan nyolc csapat részvételével. JL

Ideális körülmények között, festői környezetben készülhetnek az idei versenyszezonra a halasi úszók. Juhász Janka és Juhász Adél, valamint edzőjük, Novotny Attila a magyar válogatott kerettel közösen egy thaiföldi edzőtáborban vesznek részt. Három héten át Thanyapura lesz a nemzeti csapat főhadiszállása, ahol kőkemény munka vár a tehetségekre. Mint Novotny Attila edzőtől megtudtuk, a két Juhász-lány nagy elánnal készül, az edzőterem, az uszoda mellett jut idő szabadidős programokra is. Nem véletlen, hogy a halasi versenyzők is ott lehetnek a korosztályos válogatottal együtt az edzőtáborban. Egy közelmúltban napvilágot látott értékelés szerint Juhász Janka és Juhász Adél több országos ranglistát is vezet.

Rangadó

Igazi rangadóval kezdi meg az idei szereplését a KB Autoteam SE női kézilabdacsapata. A halasiak eddig vezetik a bajnokságot, rögtön a nyitányon egy komoly ellenféllel találják szemben magukat. A Kiskunmajsa ellen idegenben lépnek pályára Virág Erika tanítványai. Ősszel hazai pályán 38-17-re nyertek a halasiak, de valószínűleg nem lesz ilyen sima mérkőzés a vasárnapi idegenbeli párharc. A majsaiak jelenleg a hatodik helyen állnak a bajnokságban, míg a KB Autoteam SE első helyen van, veretlenül.

Tízéves Esély

Idén ünnepli alapításának tizedik évfordulóját a Sport az Esélyért Alapítvány. Gép Anikó és lelkes csapata éppen egy évtizede karolta fel a hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő és magatartási zavarokkal küzdők támogatását. Labdarúgásban évek óta eredményesek a halasiak, egyik legjelentősebb rendezvényük minden esztendőben a Focizni jó! elnevezésű nemzetközi torna. Szombaton, a Buborékban a tizedik születésnap jegyében rendezik meg a kupát, amely egyben visszatekintés is lesz az eredményekben gazdag évtizedre. Mint emlékezetes, a Sport az Esélyért Egyesület érte el, hogy évek óta a Sportbálon külön elismerésben részesül egy-egy egyesületi versenyző, csapat, amely az előző évi teljesítményével rászolgál a díjra. (jl)


2014. február 19.

mozaik

20

Család és magyarság

„Régóta vártuk ezt a pillanatot”, „sokat jelent ez nekem” – ilyen és ehhez hasonló, szép szavakkal és hazafias érzésekkel telve vallottak szándékaikról azok a magyarok, akik kedden tettek állampolgársági esküt a városházán. Összesen 18, zömmel vajdasági polgár találkozott a városvezetőkkel, és tett esküt az anyaországnak. Sokuk úgy érzi, nem mindig könnyű a határokon túl magyarnak lenni, ezért megerősítést és benső örömet ad nekik a mostani

aktus. Mások – több esetben egész szefonódó szálakat, köztük érdekes családok – azért is vállalták hivata- módon olyanok is, akik egykor itt, los magyarságukat, hogy erősebbé Kiskunhalason születtek. szőjék az eddig „csak” szívben ösz(Kép: BL, szöveg: KZ) *** Családbarát közgondolkodást! Mit nevezünk családnak, hogyan alakultak a családok szerkezetükben és funkciójukban az ókortól egész napjainkig, hogyan befolyásolta ez a családi dinamikát és kommunikációt, a férfi, női szerepeket? Sok más fontos és érdekes részlet mellett erről is szól az az előadás, amelyet február 27-én, délután 5-től a Család szerepe és fontossága a mai korban címmel Bodnár Csilla tart a sétálóutcai Közösségek Házában.

Emlékezz! Február 25-én, délután 5 órától az ’56-os kopjafánál a Vári Szabó-középiskola közreműködésével és Bányai Gábor megyei közgyűlési elnöke beszéde mellett koszorúzással, mécsesekkel, virágokkal emlékezünk a kommunizmus áldozataira. Hatvanhét éve e napon hurcolták el jogellenesen a Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok, s 2000 óta e nap emlékeztet a pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralmának igazságtalanságaira, mártírjaira. (Kép, szöveg: KZ)

Kicsinyeink farsangja

Tréfás, kedves, bájos népi játékokat, táncokat adtak elő szombaton a Városi Filmszínházban a Bóbita-óvoda kisgyermekei a ha-

gyományos farsangi rendezvényen. A tizennégy csoportban több, mint háromszáz óvodást nevelőoktató intézmény telt házas ün-

nepén mondókák és táncok, dalos teremtettek sok mókás pillanatot kiskecskék és pajkos kergetőzők a népes közönségnek két előadássorozatban. Korábban a Sziládyóvoda hagyományos farsangján a meghatódott szülők, családtagok többször is vastapssal jutalmazták gyermekeik ötletes jelmezeit, vicces tánckoreográfiáit. (Kép, szöveg: KZ , PÁ)

XXVIII. évf. 8. szám 2014. február 19.  
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you