Page 1

Megrázó, váratlan bibós búcsú

A diákok sírtak, az alapító igazgató szomorú: nem helyben döntöttek

Nagy bajban Trafikok: lehet a száz itt tolvajt fognak, csaló feleség ott perelnének Embercsempészeten túl a születő babák is bekavarhatnak

Fiatal lány csípett nyakon egy tolvaj bagázst * Mi lesz a kiköltöztetett boltokkal?

Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben

Párbeszéd Halas jövőjéért KNKSE: megvan az első győzelem Fokozódik a helyzet, több a rendőr Tetőzik a baj: konzekvenciák egy házbontás után Szerelmes fejedelem és más történetek

2013. december 4. • XXVII. évfolyam 49. szám•Ára: 165 Ft

Szabálytalan felmondás hulladék-ügyben?

Negyedszázados forrás fotó: pozsgai ákos

Halas és Nagy-Magyarország táncait őrzi a város jubiláló táncegyüttese


táncünnep 2013. december 4.

fotók: pozsgai ákos



A társulat 1988-as megalakulása Doktor Lászlónak köszönhető. Olyan lelkes és aktív fiatalokat sikerült beválogatnia a csapatba, akikkel könynyen és jól ment a munka. Aztán az évek alatt a gyerekekből tinik, majd fiatal felnőttek lettek, s több éven át lett a csapat vezetője Mándity László. Számos országos és a határokon átnyúló turné, versenyek és fellépések jellemezték a dolgos mindennapokat. Ahogy jellemzik, Csuma Sándor munkássága alatt is, aki szintén sok éve már, hogy az együttes vezetőjeként Kecskemétről irányítja a csoportot. A lelkesedés, a tánc iránti töretlen alázat azonban az évek alatt mit sem változott. Így állhatott a színpadra az

Negyedszázados büszkeségünk Látványos koreográfiák a Halas Táncegyüttes jubileumi gálaműsorán Sok mindenre lehetünk büszkék mi, halasiak. A világhírű csipkénktől kezdve a termálvizünkön át a hagyományápoló csoportokig. Ilyen büszkeségünk a Halas Táncegyüttes is, hisz negyed évszázada nem hagyja feledésbe merülni hazánk és nagy Magyarország tájegységeinek gyönyörű táncait. A 25 éves fennállást méltón ünnepelte az együttes: nagyszabású gálaműsorral várta Halas lakosságát, a támogatókat, a családtagokat, barátokat. a közel 100 táncos, akik az elmúlt negyed évszázad jeles pillanatait idézték meg a nézőknek, azokon a tájegységeken keresztül, amelyek kihatottak az együttes életére. Boncidától Kalotaszegig, Mezőségtől Moldváig látványos koreográfiák keltek életre a felnőtt és

gyerek táncosok közreműködésével. A Halas Táncegyüttes utánpótlás generációját biztosító gyermekcsoportot Dóka Zsuzsanna vezeti, míg a Kertvárosi-iskolában Csordás Krisztina irányítása alatt folyik a mindennapi nevelés. A jubileumi gálaműsor szervezé-

sén Cornea Zsolt hosszú hónapok óta munkálkodott. A nagyszínpadi díszlet motívumain át, a táncok összeállításán és betanításán keresztül, a régi táncosok, zenészek felkéréséig sok mindenre kellett időt és energiát fordítani. Aztán a kép szépen összeállt, és a Halas

Táncegyüttes gálaműsorát megtekintő mintegy 400 néző elégedetten és jó érzésekkel nyugtázhatta: a hagyományápolás jó kezekben van mindaddig, míg van olyan társulat, mint a Halas Táncegyüttes. Vadkerti Mónika


2013. december 4.

Jó és rossz hír

A rendőrség az egyik ilyen életkönnyítő szervezet. A városi ember (szemben a nomád pásztorral és a falusi legénnyel) a legritkább esetben képes és hajlandó éjjelente virrasztani, birokra kelni tyúktolvaj rókával vagy ékszertolvaj emberrel. Ezért aztán inkább kicsit többet dolgozik, adót fizet, és e közadóból-közpénzből állíttat rendőrt a sarokra. Így megy minden mással is, amikor a kényelmes ember másra bízza a gyerekek oktatását, a lakás fűtését és a közterület-takarítást.

Fotó: Facebook

Megszüntették a népszerű tanár alkalmazását

Vadak a belvárosban A tolvajok után eredt a bátor trafikos lány Nem vesztette el a lélekjelenlétét, és utána futott a tolvajoknak az egyik belvárosi dohánytrafik fiatal eladója, amikor észrevette, hogy meglopták az üzletet. Az elkövetők az egyik közösségi oldalra feltöltött fotó és a hozzáfűzött kommentár szerint meg is rugdosták a trafik környékén parkoló autókat.

A húsz év körüli trafikos hölgy éppen kiszolgálta a társaságot, amikor látta a biztonsági kamerák képeit mutató monitoron, hogy e közben az egyikük leemelt a polcról néhány csomag dohányt, és zsebre teszi azt. A törékeny külsejű fiatal lány bátor viselkedésről tett tanúbizonyságot, utánament az elkövetőnek, és az utcán kérte számon, hogy adja vissza a csomag Jól mennek ezek a dolgok addig, dohányt, amit ellopott. A negyven amíg bele nem fárad a civilizá- év körüli férfi a cuccot átpasszolta a ció. Az európai és benne a magyar több tekintetben tipikusan fáradt civilizáció: a korrupt államok lopják a közpénzt, a nemzeti-közösségi morál a béka feneke táján. Nincs, aki rendesen és sok rendőrt fizessen, és nincs nagyon közösségi összefogás sem az elharapózó közbiztonság-hanyatlás megfékezésére.

Mit lehet tenni? Például viszszatérni a folyamat egy korábbi szakaszához, amikor még a polgár maga is hajlandó volt saját kezébe venni a saját dolgait – no és a közügyeket, természetesen. Lám, sikerült eredményt elérni a fenti ügyben is (lásd tudósításunkat e hasábokon). Manapság mi, városi emberek inkább nyafogunk mindenen, és várjuk az állam/a város segítő beavatkozását. Egyre kevésbé fog jönni. A jó és rossz hír ugyanaz: magunkra vagyunk utalva.



innen  onnan

A SZERK

Városba azért költözik az ember, hogy kényelmesen élhessen. Így van ez az egészen korai korszakoktól, hiszen eleve településeket is ott alapít a homo sapiens, ahol van víz –, hogy ne kelljen sokat gyalogolni érte reggelente. A történet folytatódik a falusitól bonyolultabb életmód-szervezéssel, munkamegosztással, különféle életkönnyítő szervezetek létrehozásával.

álláspont/hírek

haverjának, és állították, nem tudják, miről beszél az eladó, aki azonban nem tágított. A társaság tagjai, szemtanúk elmondása szerint állítólag a közelben parkoló autókat kezdték el rugdosni. Egyiküket az autóból le is fotózták és kiposztolták az egyik internetes közösségi oldalra. A dohány végül előkerült, és visszaadták a harcias eladó lánynak, aki, mint azt utólag lapunknak elmondta, közölte a tolvajokkal, hogy még egyszer be

ne merjék tenni a lábukat az üzletbe. Kérdésünkre, nem félt-e, hogy esetleg rátámadnak, azt válaszolta: amikor látta a monitoron a lopást, annyira felszökött benne az „adrenalin”, hogy hirtelen eszébe sem jutott, hogy ennek súlyosabb következménye is lehet. De mint mondta, utólag sem bánta meg, hogy utána eredt a tolvajoknak, a főnöke is megdicsérte később a bátorságáért. Úgy tudjuk, végül nem lett feljelentés az ügyből, mert megtérült a néhány ezer forintos kár, és arról sincs információnk, hogy esetleg a megrugdosott autók tulajdonosai rongálás miatt tettek volna rendőrségi feljelentést. PÁ

Lapzártánk után reagált lapunk hivatalos kérésére a halasi iskolákat, így a Bibó István Gimnáziumot is fenntartó szervezet vezetése azután, hogy november végén váratlanul megszüntették Pintér András alapító igazgató, volt matematikatanár foglalkoztatását. A hírt általános értetlenség és keserűség fogadta mind az iskolában – diák- és szülői körökben –, mind a helyi tankerületben (lásd erről rövid riportunkat a 4. oldalon!). A nyugdíjaskorú tanárt nyugállományba vonulása után hívta vissza a gimnázium, és november végéig több csoportot tanított, illetve készített fel érettségire. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) sajtóreferense közölte: a nyugdíjas pedagógusok továbbfoglalkoztatásáról (a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló 1700/2012. (XII.29.) Kormányhatározat alapján) a KLIK elnöke dönt. E kormányhatározat elrendeli, hogy ha a munkáltató különösen fontos érdeke vagy a költségvetési szerv alaptevékenysége indokolja a továbbfoglalkoztatást, akkor a kormány véleményét kell kikérni, amely köti a munkáltatói jogok gyakorlóját (vagyis a KLIK vezetőjét) döntése meghozatalában. – Ha bizonyítottan továbbra sem lehet a nyugdíjas foglalkoztatása nélkül ellátni az adott feladatot, úgy újabb engedélyeztetési eljárás lefolytatása szükséges – írta lapunknak a KLIK. (Folytatás a 4. oldalon!)

Gyűjtés a kórházi gyerekeknek

Csillagszóró 2013 néven újabb adománygyűjtési akciót szervez a Fidelitas Kiskunhalasi Csoportja. Az ifjúsági-politikai szervezet célja a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Gyermekosztályának (lásd még cikkünket a 9. oldalon!) javára olyan gyermekkönyveket, játékokat gyűjteni, amik örömet, változatosságot, szórakozást nyújthatnak a megújult intézményben ápolt-gondozott kisebb-nagyobb gyerekeknek. A gyűjtés december 19-ig tart, és a felajánlásokat a Szilády utcai City Irodaházban működő Ifjúsági és Civil Irodába várja Farkas Dániel és Szilágyi Pál Ferenc (info: 30/971-86-79 és 20/917-5205). (kz)




személyi ügyek 2013. december 4.

Csodájára járnak a 7 új orvosnak Kórház: utolérték létszámban a Hospinvest előtti időket Nagyon nehéz új orvosokat szerezni, így nem mindennapi dolog, hogy hét rezidens választotta a Semmelweis kórházat. Az intézményben évek óta dolgoznak a fiatalításon, aminek most kezd látszani az eredménye. Sőt, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház azok közé az intézmények közé tartozik, amelyek általában meg is képesek tartani a frissen felvett kollégákat. A rezidensek az elmúlt hónapokban érkeztek. A betegek például a gyermekosztályon, a belgyógyászaton, a sürgősségin, a neurológián és a sebészeten találkozhatnak az új orvosokkal. A fiatal gyógyítók itt élnek a térségben, többen halasiak, míg mások Soltvadkertről és Jánoshalmáról járnak át. A rezidensek azt mondják, jól érzik magukat Halason, gyorsan beilleszkedtek a kórház légkörébe, és a jövőjüket is itt képzelik el, vagyis úgy tűnik, maradnak hosszú távra. A kórház vezetése örül ennek a hírnek, hiszen a halasi orvosok jó része már nyugdíjas korú, többen csak azért vállalják a munkát, mert még nincs utódjuk. A fiatalokra az ügyeletek ellátásánál is nagyon számítanak, így csökkenhet az idősebb orvosok leterheltsége. – A halasi kórházban jelenleg 109 orvosi státusz van. A feladatokat 76 főállású doktor látja el, a többiek külsősök és vállalkozók. Az orvosok létszáma már most több mint a hospinvestes nagy elbocsátások előtt – tudtuk meg Lengyel János orvosigazgatótól. Úgy tudjuk, a korábban elküldött doktorok közül, aki szeretett volna visszamenni, az megtehette ezt. Ennek ellenére a szakorvosok terén továbbra is folyik a toborzás, mivel középkorú, tapasztalattal rendelkező gyógyítók is hiányoznak Halasról. Többek között a szülészetre is keresnek erősítést: várhatóan februárban érkezik majd egy új orvos. A halasi kórház abban is kitűnik más intézmények közül, hogy innen nem jellemző az orvosok külföldre vándorlása. Alig akad olyan helyi orvos, aki a kecsegtető lehetőségek miatt más országban vállalt munkát. (fe)

Megrázó volt. Azóta is alig tudom elrendezni ezt magamban, és nagyon szomorú vagyok. Nem így képzeltem az utolsó napjaimat a Bibóban. hogy jól is csináltam. Nem véletlen, hogy a diákok is kedvelték az óráimat– mondja. Helyben mind támogatták Olyannyira, hogy a múlt héten lábra kelt Kiskunhalason a híre, hogy több diák sírva fogadta Pintér András megbízása megszüntetésének hírét. A döntés értelemszerűen nem a középiskolában, de még csak nem is a tankerületben született. A Bibó igazgatónője nem volt jogosult nyilatkozni. Vágó Ferencné, a KlebelsHelyben mindent elkövettek – Pest hajthatatlan volt Pintér András ügyében berg Intézményfenntartó Központ Megrázó csalódottsággal vette tudomásul a Bibó-gimnázium alapító-igazgatója, hogy egyik (KLIK) Kiskunhalasi Tankerületének napról a másikra már nem számítanak a munkájára. Azaz számítanának rá az iskolában és a igazgatója egyértelmű elismeréssel tankerületben is, de a pesti KLIK-központban nem, így a diákok most a tapasztalt és népsze- beszélt Pintér András nyugalmazott gimnáziumi igazgató szakmai munrű nyugdíjas helyett óraadókkal készülnek a félévre és az érettségire… kájáról, sőt: a gimnázium igazgatójával közösen kérvényezték írásRendet maga körül tam, ahol nem szokás a szünetben ban a KLIK pesti központjánál Pintér Pintér András tizenöt éven át sorakozóra kényszeríteni a diákoAndrás megbízásos szerződésévolt az 1995-ben alapított önkor- kat; ahol nem valamilyen mestersének meghosszabbítását. A központ mányzati gimnázium vezetője. Em- ges tekintély miatt van rend, hanem azonban a hatályos törvényi előíráberi és szakmai elhivatottságát a benső késztetésből és értelmes diásokra hivatkozva ezt elutasította. városban való elismertsége és a kok önkéntes felfogása révén. És az – Júniusban lépett életbe a közdiákok körében is osztatlan nép- eredmények igazolnak engem, minszférában dolgozó nyugdíjasok fogszerűsége mellett a Bibó István ket. Ebben az iskolában rend van, a lalkoztatását szabályzó törvény, Gimnázium országos eredményes- gyerekek tanulnak, és úgy szeretik a amely a már korábban öregségi ségi mutatói is alátámasztják. Pintér kisebbeket is, mintha a saját kistestnyugdíjba vonult elismert halasi ma2010-ben ment nyugdíjba az iskolá- véreik lennének – mondta akkor a tematika-fizika szakos pedagógus ból, és akkor úgy fogalmazott a Tü- nyugállományba vonuló igazgató. A további foglalkoztatását is érinti – körnek, mindig is pedagógusi ideá- Bibó az ország több száz középiskoközölte a tankerület vezetője. ja volt, hogy ne idomítsák a diákot, lája között stabilan az első 30-ban hanem engedjék, hogy ő maga te- szerepel az eredményességi kompNem így akart búcsúzni remtse meg a rendet maga körül, lex méréseken. – Nem látom be, hogyan férne s büszke volt rá, hogy a Bibó meg- Ám a pihenés nem tartott sokáengedő hozzáállása a tanulásban így aztán ha akartam volna sem te- össze a pedagógia alapelveivel ez hettem volna meg, hogy nem me- a döntés?! Félidőben, érettségi felgyek vissza, amikor hívtak. Sosem készülés közben, majdnem félévTöbb diák sírva fogadta Pintér András érdekelt a pénz (akkor nem let- nél kell kirúgni valakit? Úgy, hogy megbízása megszüntetésének hírét. tünk volna pedagógusok a felesé- huszonnyolcadikán levélben közgemmel), csak az, hogy tanítsak, és löm vele, hogy harmincadikától már termékeny versenyszellemet, az ig: 2011-ben felkérték óraadónak a jobban rá is értem, hiszen az igaz- nem kell…? Megrázó volt. Azóta is gatás súlya már nem nyomta a vál- alig tudom elrendezni ezt magamegymásra figyelésben viszont a szo- szakterületén. lam. Még többet-jobban készülhet- ban, és nagyon szomorú vagyok. lidaritás megtapasztalását hozta az tem a heti tíz órámra, és azt hiszem, Nem így képzeltem az utolsó napjaúj gimnáziumban. Még többet-jobban – Megható búcsú közepette büsz- nem véletlenül szerettek a gye- imat a Bibó-gimnáziumban – fűzte Visszaigazolták kén és szépen mehettem nyugdíjba. rekek, mindent beleadtam, s ta- hozzá Pintér András. – Kezdettől olyan iskolát akar- A szívem mindmáig ezé az iskoláé, lán nem szerénytelenség mondani, A kínos és fájdalmas második, immár végérvényes búcsú árnyát talán az iskola karácsonyi ünnepsége fogja eloszlatni, ahová természetesen meghívták a volt igazgatót, tanárt is. (kz-pá)

Megrázó búcsú a Bibó-gimnáziumban


2013. december 4. Nemcsak baloldali, hanem össz-városközösségi alapdokumentummá tennék a Találjuk ki Kiskunhalast!-programot a Halasi Demokraták Közössége Egyesület (HDK) tagjai. Erről Jekő Attila helyi MSZP-elnök beszélt a civil szervezet múlt heti taggyűlésén.

Jobb- és baloldali fundamentummá tennék – A Találjuk ki…!-dokumentum szerkesztési szakasza hamarosan lezárul, így a kész anyag megtekinthető lesz az egyesület honlapján, és reményeink szerint előbb-utóbb a képviselő-testület napirendjén is szerepelhet majd. Azt szeretnénk, ha ez az anyag nem pártpolitikai téma lenne, hanem olyan közös alapvetés, amely később bármilyen városfejlesztési koncepció alapjául szolgálhat. Ezért elküldjük a képviselők és a polgármester mellett például Bányai Gábor megyei elnök parlamenti képviselőnek is – erősítette meg nyári közlését Jekő Attila. Mint arról korábban két ízben tudósítottunk, a HDK és a két baloldali testületi képviselő aktivista társaikkal együtt több száz kérdőívet osztottak-küldtek szét, amelyekből őszre 300 lakossági válasz érkezett. Ez, illetve a szakértői öszszegzés után a HDK szeretné a Találjuk ki…!-dokumentumot társadalmi párbeszédre bocsátani, ezért teszik közszemlére az anyagot, és tartanak róla lakossági fórumokat, képviselő-testületi eszmecserét.



Aranyforintok Halasnak is?

Párbeszéddel Halasért Nyilvános vitára bocsátják a Halasi Demokraták a Találjuk ki!-programot Tárt karokkal az EU felé Korábban Váradi Krisztián és Jekő Attila úgy is indokolta a programot, hogy míg Halason a közszereplő erők egymással vitatkoznak és egymást próbálják legyőzni, addig a közeli konkurens városok inkább egymással konkurálnak, és már javában készülnek a következő uniós támogatásokra. (Ezt a problémát mind a halasi polgármester, mind Bányai Gábor is felvetette nemrég a Kiskunhalasi Térségi Területfejlesztési Munkacsoport megalakulásakor: minden korábbinál több pénz lesz lehívható az EU 2014-2020-as időszakában terület- és gazdaságfejlesztésre, de az előzetes programkészítésben eddig viszonylag passzív a helyi és térségi vállalkozói szféra. Lásd a szomszédos hasábokon. A szerk.) Sok megvolt, sok ránk vár – Fontos, hogy mire az új támogatási pályázatok és források megnyílnak, a város rendezett, szakmailag és társadalmilag elfogadott programokkal rendelkezzen, hogy ne megint hátrányból kelljen versenyeznünk más városokkal. A (Várnai László-féle – a szerk.) első Találjuk ki…! óta sok minden megvalósult: a kórház, a csatornázás, folyamatban van a városközpont-felújítás, de sok minden még ma is hiányzik – nyilatkozták lapunknak a HDK-sok a nyár végén. Hangsúlyozták: sok lakossági igényt

– például a munkahelyteremtést – egy város nem tud egymagában kezelni, de a város is válhat munkaadóvá: termény-előállításban, kisebb-nagyobb városrendezési beruházásokban akár a Városgazdán, akár magáncégekkel közös vállalkozások révén megjelenhet a gazdasági szférában is.

rosfejlesztésben elérhető a pártpolitikán túlhaladó konszenzus. Múltkor példaként említették a csatornázásból kimaradt utcák bekötésének pótlását, amit a jobboldal kezdeményezése után a baloldal is támogatott, azóta pedig hasonló közös munka és közös álláspont volt például a költségvetés-módosítás, a parkolódíjak és egyes elmaradt Konszenzust akarnak döntések végrehajtása kapcsán. A HDK bízik benne, hogy a váKép, szöveg: KohoutZ

FOTÓ: POZSGAI ÁKOS

Termál, lovas, turisztika Négy fő városfejlesztési irány köré gyűjtötték a szakértői, politikusi és lakossági ötleteket, terveket a Találjuk ki Kiskunhalast! mostani fejezetét kidolgozó HDK-tagok. A mintegy 80 oldalas dokumentumban így a város gazdasági versenyképességének erősítése, az infrastrukturális fejlesztések, a térségi szerep helyreállítása és az élhető környezet megteremtése szerepel. Kiemelt helyen volt a beérkező észrevételek sorában a termálfürdő- és a kerékpárút-fejlesztés, illetve a lovasélet sport- és turisztikai profilú kibontakoztatása is. Mindezt Jekő Attila MSZP-s képviselő és elnök jelentette be múlt csütörtökön, a HDK e témával foglalkozó taggyűlése során.

városfejlesztés

Nyit a pályázatsegítő iroda Teljes körű, ingyenes, gyors és hatékony segítséget nyújt cégnek, civilnek, intézménynek Döntő segítséget jelenthet a halasi pályázóknak, hogy a jövő héttől nem kell Kecskemétre vagy Bajára utazni ahhoz, hogy ingyenes, gyors és hatékony szakmai-adminisztratív segítséget kapjunk uniós és/vagy állami pályázatainkhoz – nyit a halasi SZPI!

Gyakorlati példák (Balatoni Korona, Soproni Kékfrankos, Bocskai Korona) azt bizonyítják, komoly gazdasági lehetőség van az ilyen fizetőeszközben. Lukács László országgyűlési képviselő maga is több alkalommal szorgalmazta, hogy Kiskunhalas is éljen az eszközzel: helyi pénz kiadásával élénkülne a halasi gazdaság és kereskedelem. A közelmúltban az előkészítés folyamata elkezdődött Kiskunmajsán és Kiskunfélegyházán is: fórumokat tartottak, és képviselő-testületi szinten foglalkoztak a témával. Kiskunhalason a pénzügyi bizottság kapott előterjesztést Fülöp Róbert alpolgármestertől, aki felvázolta, hogy a Kiskunsági Aranyforint kiadásához létrehoznák a Gyárfás István Alapítványt. Ebben Félegyházáé lenne az elnöki szerep, az ügyvezetői elnöki tisztet viszont Kiskunhalas kapná. Az alpolgármester a megbeszélés után elmondta: még több információra van szükség. Maga is tájékozódott, és jól tudja, hogy például a Bocskai Korona a Hajdúságban igen jól működik. Ezzel együtt fórumok, széles körű tájékoztatók kellenek ahhoz, hogy döntést lehessen hozni a helyi pénz bevezetéséről. (jl)

Ha zökkenőkkel is, de végül sikerült elérni, hogy a városháza főtéri frontján nyisson ügyfélváró helyiséget a lakossági, vállalkozói és intézményi pályázatok sikerét segítő Széchenyi Program Iroda (SZPI). Ezek az irodák pályázatírással ugyan nem, de a fejlesztési és más folyamodványok hatékony ügyintézésével foglalkoznak. Az SZPI-k közreműködése, minden szolgáltatása teljesen ingyenes, és még azokra is kiterjed, akiknek ugyan van (volt) pályázatírójuk, ugyanis előfordul, hogy az állami iroda gyorsabb, netán lelkiismeretesebb szolgáltatást, ügyintézést garantálhat, mint egy magáncég. Jelenleg a halasi SZPI bútorozása, felszerelése van napirenden, a hivatalos átadásra várhatóan a jövő hét derekán kerül sor. Az irodának döntő szerepe lehet kiskunhalasi pályázatok sorsában: 2014-től új EU-költségvetési időszak indul, ahol minden korábbinál több fejlesztési-beruházási forrás jön Magyarországra – így Bács-Kiskun megyébe is. (kz)




jogi környezet 2013. december 4.

Okmánytitkok a hivatalok napján Nyitottak az ügyfelek felé: vendégeket, rendhagyó osztályfőnöki órára érkező diákokat fogadtak a Kiskunhalasi Járási Hivatalnál és szakigazgatási szerveinél. A január óta működő szervezetnél november 28-án tartottak nyílt napot. – A cél az volt, hogy minél többen megismerjék a hivatalokban folyó munkát és még nagyobb bizalommal forduljanak az ügyintézőkhöz – nyilatkozta a házigazdák nevében Tallós Bálint hivatalvezető. A Szózat kottája, a Himnusz kézzel írt sorai, egy szabad szemmel láthatatlan pici fotó – sok titkos jelet rejtenek a biometrikus útlevelek. Ha minden tudásukat bevetik a hamisítók, akkor is szinte lehetetlen tökéletes másolatot készíteni a hazai okmányról. A nyílt napot látogató középiskolások szerint az egyik legérdekesebb a rendőrségi okmányszakértő előadása volt. Nincs egy éve, hogy megkezdték működésüket a járási hivatalok, de úgy tapasztalják, mára az ügyfelek megszokták az új rendszert. – Az indulásnál némi tárgyi, technikai nehézségek voltak, de profi ügyintézőket kapott a járás az önkormányzatoktól, így nagyobb zökkenők nélkül indult el a munka – emlékezett a kezdetekre a hivatalvezető. A nyílt napon az okmányiroda és a járási hivatal többi részlege hosszított ügyfélfogadással egészen este nyolc óráig várta az érdeklődőket. Ez egyben egy próba is volt, elképzelhető, hogy a jövőben már nem számít kirívó esetnek a késő délutánig, estig tartó ügyintézés. A közigazgatás szeretne még jobban igazodni az ügyfelekhez, sokaknak csak a munkaidő után jutna ideje ügyes-bajos dolgai intézésére, vagy pedig szabadságot kell kérnie. A jövő év újdonsága lesz az egyablakos ügyintézés. Halason is lesz kormányablak. A járási hivatal több egysége, így az okmányiroda is a Szilády Áron utcába, a volt rendőrségi épületbe fog átköltözni, az ingatlan felújítását követően. (fe)

Szabálytalan felmondás? Másik paragrafust javasolnak a hulladékszállítás átszervezésében

Miközben már az új hulladékszállító céget próbálják megalakítani a Homokhátságihoz korábban tartozó 82 településen, most kiderült, hogy téves jogszabály-alkalmazással mondott fel a halasi önkormányzat is – akárcsak a többiek – a hulladékszállító vállalatnak. Az új felmondásokat még decemberben nyélbe kell ütni. A régió 82 települése 2008-ban kötött szolgáltatási szerződést a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft.-vel, több mint 30 évre. E viszonyt is érinti egy tavalyi törvény, ami kimondja: jövőre csak olyan cég végezhet ilyen munkát,

amely többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társasággá alakul. A régióban a Homokhátsági az egyetlen, amely nem felel meg ennek a feltételnek – nem sikerült a településekkel megegyezni a hulladékszállítás és -feldolgozás részle-

teiről. Mivel a tárgyalások megrekedtek, és azok folytatására sincs remény, az önkormányzatok sorra felmondták a szolgáltatási szerződéseket. Kiskunhalas ezt még augusztusban megtette. A napokban azonban kiderült, hogy a képviselő-testületek által meghozott határozatok szabálytalanok, pontosabban azok nem a megfelelő törvényi hivatkozást tartalmazzák. Erre – államtitkári szintű jelzés alapján – maga a szolgáltató hívta fel a figyelmet. Eszerint nem elegendő

Trafikok: költözhetnek, de nincs kártérítés

Kivárnak a halasi dohányboltosok: amíg lehet, nyitva tartanak, de nem tudják, mi lesz később. A kormány az aránytalan forgalomkülönbségekkel indokolta a dohánytermék-kiskereskedelem újraszabását – a legforgalmasabb dohányboltok közül a hipermarketekben és a benzinkutakon működő kimagasló havi hasznot hozó egységeket bezáratja. Profit és pangás A cél az, hogy az aránytalanul kisebb forgalmat bonyolító üzletek felé terelje a vevőket. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. szerint a 6300 dohányboltból a hipermarketekben, plázákban, benzinkutakon működő 200 dohánybolt a piaci forgalom 17 százalékát lefölözte, s ezzel 2500 trafikot sodort a tönk szélére. Ezért jövő júniustól a plázákban vagy benzinkutakon nem működhet dohánybolt: a 2500 négyzetméternél nagyobb eladóterű üzletekben és az

üzemanyagkutakon csak 2014. má- hetekben nyílt nemzeti dohánybolt, jus 30-ig lehet dohány-kiskereske- amely korábban néhány száz méterdelmet űzni. rel arrébb, a Fejérföld úton működött. Az alacsony forgalomból származó Változó széljárás bevételkiesést csak növelte, hogy a Az országos tendenciához hasonló- NAV szúrópróbás ellenőrzésén megan oszlik meg a dohányból származó bukott az üzlet: egy 18 éven aluli fiabevétel Halason is. Míg a forgalma- tal tartózkodott a boltban. Az ismételt sabb helyeken lévő dohánytrafikok a költözés újabb százezres kiadásokkal vártnál is magasabb bevételre tesz- jár majd. nek szert, addig a többi dohányke- Hasonló helyzetben van a néhány reskedésben a remélt forgalom fele hónapja éppen az alacsony forgalom sem realizálódott. Az egyik belvárosi miatt a Kossuth utcáról az egyik vábenzinkút területén éppen az elmúlt rosszéli bevásárlóközpontba költö-

a hulladékról szóló tavalyi törvény 90. § (5) bekezdésére hivatkozni, mert az csak 30 napig ad lehetőséget a szerződés felmondására. Hivatkozni kell ugyanezen törvény 37. § (1) bekezdés c) pontjára is a szerződés jogszerű felmondása érdekében. A javított határozatokat vélhetően ezekben a napokban hozzák meg az önkormányzatok – ha egyáltalán. Halason és a halasi szolgáltató területén összefogó településeken ugyanis még folynak a jogértelmezések. Több helyütt úgy tudják, maguk a kormányhivatalok sem teljesen egységesek a jogértelmezésben, így végső döntés is december közepére, második felére várható. (Munkatársainktól) ző dohányboltos is. Neki most igazán nincs oka a panaszra, de a költözéssel és az új üzlet kialakításával járó pluszkiadások csak most kezdenek megtérülni neki. Lapunknak úgy nyilatkozott, hogy amíg csak lehet, nyitva tartanak, egyelőre még nem tudja, hogy utána hogyan tovább. A bevásárlóközponttal 5 évre szóló bérleti szerződést írt alá, még nem tudni, hogy a multinak ki fizeti majd ki a szerződés felmondásából adódó veszteséget, neki pedig az újabb költözéssel és az üzlet-átalakításokkal járó költségeket. A jog marad – így nincs kártérítés… Szerettük volna megtudni az egyik városszéli benzinkúton nemzeti dohányboltot üzemeltető vállalkozó véleményét is, akinek a másik dohánytrafikja pedig egy oktatási intézmény közelében működik, amellyel kapcsolatban a kormány ugyancsak szigorításokat tervez, de a vállalkozó elzárkózott a nyilatkozatadástól. Korábban olyan sajtóinformációk jelentek meg, hogy 2-5 millió forintos kártérítésre is jogosultak lehetnek azok a trafikosok, akiknek az üzletét érinti a kormány legújabb rendelete, és költöznie kell a mostani helyéről. Ezt az összeget azonban csak akkor kaphatnák meg, ha a trafikosok ezzel elvesztenék a koncessziójukat is. Erről azonban nincs szó, csak a jelenlegi helyüket kell elhagyniuk, másutt nyithatnak új üzletet. Ez a döntés megkímélte az államkasszát, ugyanakkor jelentős kárt okoz a trafikosoknak, hiszen ingatlanszakértők szerint éppen ezeken a helyeken volt a legdrágább az üzletek kialakítása. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos


2013. december 4. szerint azonban erről csak akkor lehetne beszélni, ha Magyarországon köttettek volna a házasságok, akkor történt bűncselekményt, amikor a színlelet házassággal szerzett okmányokkal beléptek Magyarország területére. Vagyis az ügyészség álláspontja szerint a hölgyek voltak azok, akik a színlelt házasságkötéssel segítették a tiltott határátlépést, ezért embercsempészet bűntettével gyanúsítják őket, ami egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A férjek így csak menekültnek tekinthetők. Emellett embercsempészéssel gyanúsítják az érdekházasságok szervezőit és a közreműködő közvetítőket is.

Száz embercsempész ara? Mi lesz, ha itthoni, igazi párjuknak szülnek a szerbekkel álházasságot kötő nők… Már a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja az elhíresült szerbiai érdekházasságokat: közel száz embert hallgat ki a rendőrség, akik névházasságokkal segítették a határátlépést és az EU-ban való életet szerb férfiaknak. Csakhogy az ügyben főszerepet vállaló nők közül idehaza sokan élettársi kapcsolatban élnek, és tanulatlanságuk folytán nem tudták, mit vállalnak – most embercsempészéssel gyanúsítják őket. Ráadásul érdekes családjogi helyzetbe is kerülhetnek, ha időközben szülnek egy gyereket itthoni, valódi párjuknak… Gyanús lett a nősülési kedv Mint részletesen megírtuk, márciusban kötötték az első érdekházasságot is, amelyről a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságnak van tudomása. Közel száz hasonló esetre derült fény az eddigi nyomozás során. A belgrádi magyar nagykövetség munkatársainak tűnt fel elsőként a sok házasságkötés, ahova tucatjával folyamodtak az ügyben érintett ügyfelek a házasságlevelek honosításáért. A követségtől és több magyarországi – információink szerint köztük a jánoshalmi és a kiskunhalasi – önkormányzattól kapott jelzések alapján indított nyomozást a rendőrség. Házasságlevéllel az EU-ba Lapunkban először augusztus közepén foglalkoztunk a gyanús házasságkötésekkel, ekkor már a megyei rendőrség Migrációs Osztálya javában nyomozott az ügyben, de még nem adott ki információkat. Téglás Péter kiskunhalasi vezető ügyész szerint eddig még nem tapasztalt elkövetési módról van szó, amely jogi minősítése sem egyszerű. Névházasságokkal segítették a határátlépést az ügyletben résztvevő nők. Mivel az Európai Unión kívüli

országok állampolgárai csak nagyon körülményesen kaphatnak tartózkodási vagy munkavállalási engedélyt a tagországokban, a gyanú szerint ezt próbálták meg kijátszani a névházasságokkal. A zöldhatáron való átszökés, majd a hatóságok elõli bujkálás helyett választották a házasságlevelet, amely úgy tűnt, mindent megold. A szerb férfiakat fényképek alapján párosították öszsze a korban hozzájuk illő magyarországi nőkkel, és tömegével voltak jelentkezők Kiskunhalasról és környékéről is, de az egész dél-alföldi régióból toboroztak fiatal nőket.

Már a készenlétiek nyomozzák Az ügynek már több mint egy tucat gyanúsítottja van, kisszállási, tompai személyeket vett őrizetbe a rendőrség, köztük egy Magyarországon élő 56 éves szerb férfit, aki a főszervezője volt a házasságkötéseknek, valamint annak a kiszállási vállalkozónak a fiait, akit a 90-es évek elején az olajszőkítési ügyekkel hozott összefüggésbe akkor a rendőrség. Információink szerint a gyanúsítottak száma tovább növekedhet, hiszen közel száz ilyen, gyanús körülmények között kötött házasságról tudnak a magyar, a szerb és a német hatóságok. Információnk szerint legkésőbb január közepéig le akarja zárni a rendőrség a kihallgatásokat. Az ügyet felgöngyölítő Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Osztályának állományába tartozó nyomozók munkáját a múlt héten az országos rendőr-főkapitány is elismerte, ettől a héttől azonban átvette a nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája.

országában, de illegális tartózkodás vagy munkavégzés miatt kiutasították őket. A házassággal pedig nemcsak újra kimehettek dolgozni, és legálisan vállalhattak munkát, de bizonyos szociális kedvezményekre is jogosulttá váltak. A házassághoz persze kellett még, hogy az anyakönyvi dokumentumokat honosítsák Magyarországon, később ezekkel a papírokkal léptek be az országba. A következő lépés pedig az volt, hogy a magyar feleségekkel mentek tovább Németországba, illetve Ausztriába, ahol hivatalosan is bejelentkeztek egy lakcímre, ezzel legalizálva a Segélyt, munkát jelent kinti tartózkodást. Később az álfele- Apává teszik az álférjeket…? az álházasság ségek hazajöhettek Magyarországra A Kékfénynek nyilatkozó családjogi szakértő szerint tovább bonyolítEgy-egy ilyen házasságkötés 100- a családjukhoz. hatja a helyzetet, hogy ha a hosszú 150 ezer forintot ért. A szabadkai és költséges válási procedúra idevárosházán azt ígérték a nőknek, Embercsempész nők? hogy semmi hátrányuk nem lesz az Az ügyészség álláspontja szerint je alatt, itthoni valódi párjuktól szüesküvőből, néhány hónap múlva el- azonban az egyszerűnek tűnő meg- letne gyermek, akkor a baba apjáválhatnak újdonsült férjeiktől. A nő- oldás csak látszatra az, Téglás Péter nak a családjogi törvények szerint a kért külön futár jött a házasságkötés szerint embercsempészetről, vagyis szerb férjet kellene tekinteni. Persze napján, sokan csak útban Szabad- bűncselekményről van szó. A gya- kérdés, hogy ezek a házasságok érkára, a ceremónia előtt nem sok- núsítottak védői másként láttatnák vényesek maradhatnak-e, mert ha kal tudták meg, hogy ki lesz a férjük, a dolgot: szerintük legfeljebb az új bebizonyosodik a bűncselekmény, akik kétezer eurót fizettek a közve- Btk.-ban július 1-jén hatályba lépett akkor érvényteleníthetők, kérdés títőknek. De így is megérte nekik, vétségről lehet szó, vagyis csalá- azonban az is, hogy ez melyik orhiszen közülük többen már dolgoz- di kapcsolat létesítésével való visz- szágban fog megtörténni. P. Á. tak az Európai Unió valamely tag- szaélésről. Az ügyészség érvelése

közbiztonság



Ezrek szöknek

Valószínűleg Tompa és Kelebia környéke is megérzi majd, hogy már Szerbia sem tud mit kezdeni azzal a több ezer menekülttel, akik Belgrád közelében táboroznak és alig várják, hogy egy alkalmas pillanatban Magyarországra szökjenek. – Tavaly egész évben 2157 fő kért Magyarországon nemzetközi védelmet, idén a kérelmezők száma már meghaladta a tizenhétezer főt. Állampolgársági összetételük szerint főként koszovói, pakisztáni, algériai, afgán, szír és marokkói állampolgárok – tájékoztatott Daragó Réka, az Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal illetékese. A migránsok a déli határszakaszon szöknek be az országba, volt olyan, hogy Kiskunhalas belterületén, egy lakótelepen fogtak el afrikai menekülteket. Az elmúlt napokban is élénk volt a zöldhatár, a rendőrségi jelentések szerint több gyermek- és fiatalkorú is illegálisan jutott be az országba. A szakemberek szerint újabb hullám várható, ugyanis lapzártánk idején közölt hírek szerint már Szerbia sem tud mit kezdeni azzal a több ezer külföldivel, akik Belgrád közelében, egy erdőben táboroznak. Ők alig várják, hogy Magyarországra szökjenek. A szerb kormánynak sincs pénze a helyzet rendezésére. A magyar kormányfő, Orbán Viktor két hónappal ezelőtt, egy uniós megbeszélésen megemlítette, hogy a menekültkérdés súlyosan érinti az országot. A miniszterelnök akkor leszögezte, hogy akik életveszélyben vannak, vagy politikai okokból kérnek menedékjogot, azoknak meg kell adni, ugyanakkor a többieket nem kell befogadni. Vagonban, mosdóban Csak az elmúlt hétvége alatt közel harminc menekültet fogtak Tompa és Kelebia közelében. Koszovóból, Maliból, Szíriából, Pakisztánból, Afganisztánból érkező külföldiek gyalogszerrel, illetve volt, aki a gyorsvonat mosdójában, illetve egy tehervonat alvázán bújva szöktek Magyarországra. (jl)




szellem 2013. december 4.

Szerelmes fejedelem és más történetek

Tragikus sorsú kapcsolatuk utolsó percéig forró szívvel nevezte-becézte feleségét Erdély legendás hírű, még a halasi főtér-elnevezőket is megihlető fejedelme, aki nemcsak hadvezéri tehetségével és míves-szavú hitvallásával, de még a királyi trónról is lemondani kész bölcsességével is példát mutat mind a mai napig. Erről és a halasi városházák érdekes történetéről is szó volt a Szilády Áron Társaság november végi konferenciáján. immár kőből emelt helyhatósági ingatlan, amely a 18. század második felének elején: 1757-58-ban létesült. Végül a 18. század végén már a mai polgármesteri hivatal helyén épült egy új: a

290 éve van városházánk Először vályogfalak közt, aztán a rabsétáltató mellett lakott a városvezetés A mai, elhanyagolt állapotú, de egykor impozáns városháza-épület a sokadik azok sorában, amelyek az 1700-es évek eleje óta otthont adnak a helyi közigazgatásnak. Mai tudásunk szerint az első városházát 1723-ban építették. Csak annyit tudunk róla, hogy vert falú, egy-két szo-

bás épület volt, de hogy hol állt és ki építette, arról semmit. Ugyancsak nem tudjuk, hogy állt az első,

természetesen istállók-ólak is létesültek. A ma is látható szecessziós városháza 1906-ra épült fel. Szakál György szerint akkoriban e téren is

nagyobb épületet, amelyen pénzügyi okok miatt kreatív költségtakarékos megoldásokat kellett alkalmazni (például a Bethlen tér felőli oldalon található színház-rész díszía kor áramának vezető tőelemei). A majdnem négyzet alamezőnyéhez pú (73,5x72 négyzetméteren fekvő) tornácos, barokk stílusban tartozott a város: a 100 méter ma- objektum emeletén a polgármestealkotott épületben vendégfogadó is gas tornyú szabadkai, a díszes kis- ri és jegyzői mellett adó- és mérnöki működött a tanács mellett. kunfélegyházi vagy a Lechner Ödön hivatal, rendőrség, A történet következő állomása már az 1800-as évekre mutat: a mostani Köztársaság utca 1. alatt alakí- Amikor még Halas vetekedett a kor hasonló tották ki a „kis városházát”. Ebben nagyszabású beruházásaival az akkor boltíves ingatlanban „lakott” a kunkapitány, és ekkor kap tervezte kecskeméti helyikormánya tornácos arculat új, ma is látha- épület mellett említhető a kiskun- fogház, rabsétáltató tó külsőt. A klasszicizáló városháza halasi is. Nemcsak időben estek és bíróság, Fischer Ágoston 1833-34-es terve- körülbelül egybe ezek a jelentős be- árvaszék és levéltár is működött, inek nyomát viseli – a SZÁT-konfe- ruházások, hanem számos stíluse- míg a földszinten a színház mellett rencián Szakál György építész töb- lem tekintetében is, miközben min- étterem és kávéház, szálloda és üzbek között a Köztársaság utca keleti denütt önálló arculattal is bírnak. A letek várták a polgárokat. oldalán látható épületfront tetején Kuruc-szobor talapzatát is meg- A legújabb kor viharai miatt egy elhelyezett bőségszaru-címer-kom- rajzoló Hikisch Rezső, illetve Kotál időben tágas légoltalmi és polgári pozíciót emelte ki ennek illusztrálá- Henrik tervezte városházánk egy- védelmi funkciót is ellátni képes pinsára. Akkor alakították ki a most is ben az egész belváros arculatát, cét alakítottak ki, amelynek a kijáudvarként használt belső teret, és hangulatát meghatározta. Az ere- rata a mai főbejárat előtti kerékpárakkor persze nem autók, hanem deti koncepcióhoz képest az akko- tároló mellett volt. A pincét végül a fogatok várakozhattak ott: s ehhez ri polgármester, Nagy Mór javasolt rendszerváltás előtt feltöltötték.

Az áldott fejű fejedelem Királycsinálóként vált maga is uralkodóvá és történelmünk egyik legendás alakjává választása előtt döntő szerepe volt Báthory uralkodóvá emeltetésében, ám történelmi belátó-képességére, igazságérzékére és felelősségtudatára jellemzően korábbi

„Az önálló Erdélynek több fejedelme volt, mint évtizede, de amikor hangsúlyosan ejtjük ki, hogy A fejedelem, akkor minden erdélyi egyre, Bethlen Gáborra gondol” – írta Makkai László történész, egyetemi tanár és akadémikus a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjáról. Nem fukarkodott a Bethlent méltató szavakkal Németh Norbert református lelkész, tanár sem. A pécsi egyházközség lelkipásztora rendkívüli tudásvággyal, bölcs politikai-stratégiai érzékkel rendelkező, ugyanakkor a magánéletben is nagyszívű emberként írta le a fejedelmet. Bethlen Gábor kora fiatalságától fogva olthatatlan tudásvággyal gyarapítot-

ta tudását akár a klasszikus műveltség, akár a hadtudományok terén. Már tizenötévesen(!) sikerrel vezette 50 lovas vitézét, amivel visszaérdemelte az apja halála után az erdélyi belviszályokban elvesztett családi birtokaikat. Bethlennek fejelemmé

támogatottjával is szembefordult, amikor úgy látta: Báthory nem méltó-alkalmas vezetője Erdélynek. Bethlen ismerte fel azt is, hogy még a török jelenléte mellett sem jó irány a Habsburgokhoz való közeledés, így – amellett, hogy a latin mellett kiváló töröknyelv-ismeretre is szert tett – jó kapcsolatokat alakított ki a megszálló portával. Miután 1613ban fejedelemmé választják, megszervezi a Mátyás utáni első magyar állandó hadsereget, amellyel az 1610-20-as években ellenőrzése alá vonja Észak-Magyarországot, és

eljut egészen Bécsig, ahol I. Gáborként királlyá is választják – igaz, ő lemond a címről. Figyelmét Erdélynek szenteli, amely az ő uralkodása alatt virágzásnak indul: gazdaságilag és kulturálisan is megerősödik, fejlődik, növekszik a nemesfém-bányászat és az ipar, nyugati szellemiművészeti források mellett a református intézményrendszer is bővül. Bethlen Gábor céltudatos politikai és katonai vezetői szerepe mellett sem veszítette el a kapcsolatát szívével és hitével. Bár viszonylag korán elvesztette élete szerelmét – sőt, mindkét gyermekük is korán meghalt –, Károlyi Zsuzsannával mindvégig

mes szívem”-nek nevezték egymást. A jámboran hithű nagy fejedelem végrendelkezése szintén a választékos magyar nyelv egyik lenyűgöző példája (részlet): „De adok mindeneknek felette teljes szivemből hálákat Ő szent Felségének, ki az én büneimnek tenger fövenyéhez hasonló sokaságát nem tekintette e napig, énnekem érdemem szerint nem fizetett, a bünnek sárjában nem hagyott, ellenségem kezében nem adott, hanem véghetetlen irgalmasságából örök időknek előtte az én idvezitő Jézus Krisztusomban az örök életre elválasztott, keresztyén atyától és anyától való születésemet bénaság nélkül engedte volt, azótától fogva tartott, táplált, éltegyönyörű becézgetéssel tett, sok rendbeli áldását fejemre ki emlegették egymást: árasztotta.” „igaz szerelmesem”-nek, „szerelKép, szöveg: KohoutZ


2013. december 4.

Milyen lett az új gyermekosztály?! Minden szobához fürdő, zsilipelt fertőző, játékok és új műszerek A kórház történelmi léptékű átalakításának részeként újabb fejlesztéssel igazodik a kor követelményeihez az intézmény gyermekosztálya. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház 4. emeletén a napokban fejeződik be a gyermekosztály beköltöztetése a felújított és kibővített 4. szintre. Az eddig a 10. szinten elhelyezett osztályon folyó tevékenység eztán teljes egészében az új helyen működik: az épület jobboldalán a csecsemőket és kis gyerekeket, a baloldalon a nagyobbakat helyezik el. Nemcsak a helyszín, hanem az elhelyezés körülményei is jelentős változáson mentek keresztül: a gyerekeket 2-3 ágyas, kom-

fortos, fürdőszobás szobák várják. Nem mellesleg az új építésű torony-épületrészben 200 négyzetméterrel nőtt a gyógyításra fordítható hasznos alapterület. – Ez biztosítja azt, hogy ugyanazon ágyszámmal tud működni az osztály, de kisebb ágyszámú, tágasabb kórtermekben, és mindegyikhez fürdőszoba is tartozik – mondta a Tükörnek Varjú József üzemeltetési igazgató. Ebben az új, tágasabb épületrészben arra is lehetőség nyílt, hogy a gyermek-fertőzőt egy zsilipelő rendszerrel teljesen elválasszák a többi ellátási egységtől. Külön figyelmet kaptak a mozgáskorlátozottak is: őket akadálymentes fürdőszobák kialakításával várja a Semmelweis-kórház. A na-

gyobb gyerekek családiasabb elhelyezése érdekében mindezeken felül játszószobát is kialakítottak. – A fő hangsúly itt az építészeti kialakításon volt, de a beépített bútorok mellett további új bútorokat és egyéb mobíliákat szer-

gos gyógyszerporlasztót szállítottak le az intézménybe több, mint három és félmillió forintért – fűzte hozzű Varjú József. A beköltözés a múlt héten lényegében megtörtént: csütörtökön a gyerek fertőző, pénteken

A gyerekeket 2-3 ágyas, komfortos, fürdőszobás szobák várják, sőt, az új építésű torony-épületrészben 200 négyzetméterrel nőtt a gyógyításra fordítható hasznos alapterület. zett a kórházunk mintegy négymillió forintos értékben, orvosi műszerekből pedig egy betegőrző monitort, két nagy tudású pulzoxyméter monitort és egy ultrahan-

és szombaton pedig a gyerekosztály helyezkedett el új helyén úgy, hogy mindeközben az ellátás zavartalanságát is biztosították. (Munkatársainktól)

Halason van a legtöbb munka Évek óta nem volt példa arra, hogy Kiskunhalas térsége több álláslehetőséget kínált volna, mint Kiskőrös. A munkaügyi hivatal 16 szakmában kínál munkát.    Kiskunhalas járás területén pénzügyi tanácsadót, emelőgép-kezelőt, mechanikai műszerészt, pályakezdő fodrászt, kazángépkezelőt, vízvezetékszerelőt, szerkezetszerelőt, asszisztenst, villanyszerelő szakoktatót, pszichológiatanárt, kozmetika szakos tanárt és szakoktatót, biológia-matematika/fizika szakos tanárt, fóliaszabászt, műanyagextruder-kezelőt, adminisztrációs ügyintézőt, péket vennének fel a foglalkoztatók. További állásajánlatok a Tükör hirdetési oldalán és a Halas Televízió képújságjában olvashatók.   Kiskőrös térségében tehergépkocsi-vezetők, telefon- és hálózatszerelő, németül beszélő adminisztrátor, felszolgálók, értékesítési asszisztens, intézményi takarító, szakácsok, pékek, lakatos, építésztechnikus, jogász, mezőgazdasági technikus, kertészmérnök, mérlegképes könyvelő, adminisztrátor, angolul beszélő kereskedelmi ügyintéző, projektvezető számára nyílt elhelyezkedési lehetőség. (HT-összeállítás)

hírek



Újabb tízmilliók jönnek Kormányzati forráshiányenyhítés a kistérségben Az adósságátvállalás után újabb kormányzati segítséget kaptak a térség kisebb önkormányzatai. A pénz az  önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló 2013. évi kiegészítő támogatásból (régi nevén önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő települések kiegészítő támogatása – ÖNHIKI) érkezik. A pályázatra 1890 település jelentkezett 76,1 milliárd forint forrásigénnyel, összesen 23 problémát megjelölve. Az igények egy része indokolatlan volt, a másik része pedig jórészt adósságtörlesztéshez kapcsolódott. Az 1875 támogatott önkormányzatnak hétfőn utalták el a megítélt összeget. A több mint 30 milliárdos forrás részben a szerkezetátalakítási tartalék maradványából, részben az általános tartalékból, valamint az év végi előirányzatok fel nem használt összegeinek átcsoportosításából áll össze. Térségünk kisebb települései között Harkakötöny 15,8, Imrehegy 11,3, Jánoshalma 9,2, Kisszállás 6, Mélykút 13,9, Tázlár pedig 18,2, Kecel pedig 36 milliós pluszforráshoz jutott. Kormányzati tájékoztatás szerint minden pénzszűkében lévő önkormányzat nyert, igaz, a feltételek miatt volt, aki nem pályázhatott. (Munkatársunktól)

Kárászon kerékpárral, két irányban?

Elképzelhető, hogy kompromisszumos megoldás születik a Kárász utca forgalmi rendjének ügyében. A lakók szeretnék, ha megszűnne az egyirányúsítás, viszont a közlekedési szakemberek és a rendőrség azt mondja, veszélyes lehet az utca Kötönyi úti végénél a kanyar miatt összeengedni az autósokat. Szokásjog és a gyorsabb közlekedés érdekében használják a Kárász utcát mindkét irányban a kerékpárosok. Pedig ez a szakasz egyirányú, a lakók viszont szeretnék, ha ez a korlátozás megszűnne. Petíciót készítettek, sőt, az egyik ott élő fiatalember, Ambrus Péter a közmeghallgatáson nyomatékosította a Kárász utcaiak igényét. Fülöp Róbert alpol-

Az ott élők akarata egységes ebben a kérdésben. Jogos lehet az igényük, ugyanakkor közlekedésbiztonsági szempontokat is figyelembe kell venni. gármester, aki az érintett körzet képviselője is, azt mondja, tartottak már bejárást is a kérdéses utcában. A politikus úgy érzékelte,

hogy az ott élők akarata egységes ebben a kérdésben. Jogos lehet az igényük, ugyanakkor közlekedésbiztonsági szempontokat

is figyelembe kell venni. Fülöp úgy látja, hogy kompromisszumos megoldás születhet a lakossági kezdeményezés kapcsán. A tervek szerint a kerékpárosok részére lehetőséget teremtenek a kétirányú közlekedésre. Gyakorlati példák azt mutatják, hogy elfér egymás mellett a biciklis és az autós. Ráadásul nagyon sokan eddig is így közlekedtek, noha több alkalommal a rendőrség megbüntette a szabálytalankodókat. A forgalmi rend megváltoztatásáról, immáron a lakók akaratának figyelembevételével várhatóan december 19-én születhet döntés. Kép, szöveg: jl


10

Riport 2013. december 4. lapította a halasi Polgármesteri Hivatal építésügyi hatósága által felkért szakértő. Ebből következően már akkor határozatban kötelezték a családot a veszélymentes állapot helyreállítására, a visszabontásra. Erre azonban a családnak sem pénze, sem hajlandósága nem volt, továbbá ekkor már ügyvéddel felvértezve bíróságon próbálták meg a szerintük elrontott kivitelezés miatti káruk megtérítését érvényesíteni. Igazság, idő és bizonyíthatóság Nem sok sikerrel jártak. Az egyik ügyvéd időközben – családi okokra hivatkozva – viszszaadta a megbízást, a másiknál pedig nem sok sikert jósoltak az ügynek. Ekkor már

Tetőzik a baj

Hibák, felelősök és felelősségi körök, tanulságok egy szomorú kunfehértói házépítés kapcsán Így indult A fehértói Seprényi-Nyerges család 2010-ben kezdett építkezni Kunfehértón, a Petőfi utcában. A három saját és egy gyámságban vállalt gyerek révén jogosultak voltak több millió forint szociálpolitikai lakásépítési támogatásra. Ehhez még a nagypapa is hitelt vett fel az egyes kalkulációk szerint cirka hétmillióra rúgó átalakításos felújítás finanszírozására. A tervek az akkor még az akkor még ott – ma már külön – élő nagypapa Petőfi utcai, földszintes házán egy külön bejáratú, majd’ 90 négyzetméteres tetőtér-beépítést és a melléképületek felújítását célozták. A munkát 2010 nyarán egy kiskunhalasi építési kivitelező, Hevesi Roland vállalta el, aki a rendkívül csapadékos év őszének végén vonult le. Utóbb azonban kiderült, hogy a tetőtér szerkezetbiztonsági szempontból nem megfelelő, így azt – éppen a múlt heti kiadós esőzés napjaiban – hatóságilag lebontatták…

Aggasztó véget ért egy elhibázott házbővítés Kunfehértón: jelenleg az fenyeget, hogy egy ötfős nagycsalád lakhatása kerül veszélybe. A szomorú és ellentmondásos ügyben csak úgy sorjáznak az általános érvényű tanulságok. Ellent mondanak A család először a kivitelezőt hibáztatta. Szerintük eleve adódott probléma abból, hogy a munkát öt hétre vállalták el, de csak négy-öt hónap alatt végeztek vele. Seprényi János, a nagyapa ehhez azt is hozzá-

Hevesi Roland mindezt határozottan visszautasítja. – Eleinte még magam is erőltettem, hogy legyen műszaki ellenőr, de a család mindent a lehető legolcsóbban akart meg megúszni. Nemcsak ezt nem akarták fizetni, hanem még az

Hónapokkal-évekkel később akkor is nehéz a bizonyítás, ha igaza van a panaszosnak. Pontos szerződés megelőzheti a bajt. teszi, hogy szerinte műszakilag sem lehetett elfogadható, amit kaptak, ezért nem fogadta el az építési hatóság az átadott munkát. – A kivitelező műszaki ellenőrt sem fogadott, és a később felkért másik, fehértói építész, Sarok Tibor is azt mondta, hogy szerinte rosszul csinálták meg.

eredeti tervtől való eltéréseket is akarták, hogy maradjon a pénzből. Amikor viszont már fizetésre került volna a sor, akkor mindig egyre-egyre kevesebbet akartak adni. Ezért vonultam le végül, de amit építettem, az megfelelt a szabályoknak – mondta lapunknak a kivitelező.

A család jelezte, a szakértő igazolta Ennek azonban ellentmondanak az építéshatóság által akkoriban tapasztalt tények. Nem hivatalosan, de megbízható forrásból megtudtuk: a 2009-ben kiadott építési engedély kapcsán 2010-ben indult építkezést illetően mind a család, mind a fehértói utcaszomszédok jelzést tettek a halasi építési hatóság felé. Nyergesék érezték, hogy valami nem stimmel, és a 2011-ben helyszínelő szakemberek előtt beigazolódott, hogy a szakszerűtlenül végezték a falazási, ácsszerkezeti kivitelezést, és valóban problémás volt a dokumentáció és a szakmai kontroll, mivel nem volt műszaki ellenőr és felelős műszaki vezető. Papír, pénz, per A háromgyermekes családban Nyerges Éva azt állította, nem tudja, miért nem volt műszaki ellenőr – sőt, mint utóbb kiderült, még építési napló sem – az építkezésen. Szerinte amikor a fehértói építő megtekintette a munkát és a papírokat, látta, hogy az építkezés megkezdése sem volt rögzítve. Hogy a földszintre épült tetőtér statikailag nem elfogadható, azt már 2011 nyarán megál-

Szerintük mindvégig más ahelyett, hogy felelősségg tak volna a probléma meg kezükben volt egy bírósági döntés, amely szerint kártérítés akkor járt volna Nyergeséknek, ha saját pénzük veszett volna oda, nem a szociálpolitikai támogatás. Így legfeljebb a procedúra miatti lelki-mentális megterhelés miatt követelhetnének félmilliót. A másik ügyvédi iroda


2013. december 4.

Drágán kellett bontani is Ám közben, mint említettük, a család feje fölül elbontották a tetőteret. A munkát november 20-a táján végezték el a ha-

stól várták a segítséget, gel és hajlandósággal állgoldásához. lasi építéshatóság által megbízott cég emberei. Nyerges Éva, aki végigkövette a lehangoló műveletet, elmondta, hogy az egyik munkás megjegyezte neki: nem érti, miért kell a falakat is elbontani – azok olyan erősen álltak, hogy még a téglákat sem sikerült egészben kiemel-

ni-megmenteni… Most az udvaron tárolják az alig használt műanyagtokos nyílászárókat, a cserepeket, és döbbenettel állnak a számla előtt: a tetőtérre korábban elköltött 2,5-3 millióval szemben az elbontást nettó 1,8 millióért végeztették el. – Állítólag ezt a pénzt is most a házunkra terhelik. Mivel az építkezés elakadt, a szocpolnak csak egy részét kaphattuk, így most egy csomó adósságunk van. Munkahelyünk nincs, vagy csak alkalmilag van, így mást se tudunk fizetni, nemhogy ezt a kétmilliót – panaszkodott Nyerges Éva. Mint utóbb megtudtuk: a bontás azért volt olyan drága, mert azt nagyrészt kézi erővel kellett elvégezni úgy, hogy közben a család az alsó szintet lakta, használta. Bírság, bontás, beázás Ám nemcsak emiatt fáj a fejük: a bontás után a ház szinte teljesen elázott. Bár az elbontást végzők egy hatalmas, fekete nejlon fedést terítettek a külső födémre, azt vagy a szél mozdította el, vagy lyukas volt – egy biztos: a konyhán kívül a kamra, a háló- és nappali szoba durván beázott. A mennyezet, szőnyegek és néhol még az oldalfalak

nyi családot, majd 2012 őszén már kilátásba helyezték, hogy hatóságilag elbontják a tetőteret. Egy bennfentes forrásunk szerint végig azt tapasztalták a család részéről, hogy mindvégig mástól várták a segítséget, pedig ha minden szabályt betartanak, megelõzték volna a súlyos bonyodalmakat. A felelősség kérdései A család Seprényi János megfogalmazása szerint nem érti az egészet. – Nem értem, hogy lehet ezt megcsinálni egy családdal. Nem mi rontottuk el az építkezést, mi nem akartunk tartozni senkinek, de most már az ügyvédek, a bíróság is csak pénzért áll szóba velünk. Hogyan fajulhat odáig, hogy eleinte mindenki segítőkész, ígér munkát, segítséget, mindent, de aztán mindenki csak a pénzt várja… A műszakiak is tudták, hogy nem tudunk fizetni, mégis elbontatták a tetőt… – mondja a nagyapa. Hozzáteszi: tudja, hogy rokonai járatlanok a jogi, szakmai világban, de ez nem volna szabad, hogy oka legyen annak, hogy most ilyen nehéz helyzetbe kerültek, és senki sem akar nekik segíteni. – Lett volna építő, aki meg-

Ha az ellenőrök nem akarnak felelni mások szabálytalanságaiért, ki kell kényszeríteniük az előírt állapotok kialakítását. is vizesek, a fatüzelésű kályhával jól fűtött konyhából melegített ház levegője dohos. – Amikor a műszaki osztályosok elmentek, csak annyit vetettek oda, hogy ha még tovább romlik a helyzet, és a megmaradt földszint is megroggyan az átnedvesedés miatt, akkor még azt is el kell majd bontani. És akkor nem lenne hol laknunk – panaszolja Nyerges Éva. A halasi műszaki hatóság nem nyilatkozhat konkrét ügyekben. Lapunk azonban úgy tudja, az illetékeseknek egy szakértői jelentés alapján már 2011-ben veszélyessé kellett minősíteni, és a veszélymentes, eredeti állapot helyreállítását kellett előírni. Mivel ez nem történt meg, először megbírságolták az építtető Nyerges-Sepré-

csinálta volna újra a munkát ugyanannyiért, de addigra már pénzzavarba kerültünk, ügyvédhez kellett fordulnunk, aztán jött a bontási határozat. Most ott állnak az ablakok az udvaron, pedig talán ha kétszer nyitottuk ki azokat, míg állt a tetőtér… Az ügyet közelebbről ismerő építési és jogi szakértő némileg árnyalja e képet. Ők szinte egybehangzóan úgy vélik: a család nem tett meg mindent azért, hogy elkerülje, hatékonyan orvosolja a helyzetet. A hatóságnak pedig nincs mérlegelési lehetősége: ha az ellenőrök nem akarnak felelni mások szabálytalanságaiért, ki kell kényszeríteniük az előírt állapotok kialakítását. Kép, szöveg: KohoutZ

11

Miért is kell chip a kutyákba…?!

FOTÓ: POZSGAI ÁKOS

szerint a fő probléma az, hogy hónapokkal-évekkel a probléma keletkezése után szinte lehetetlen a felperes vélt-valós igazának bizonyítása. A jogász szakértő szerint megelőzhető lett volna mindez azzal, ha – akár ügyvédi jelenléttel – pontos, számonkérhető szerződést kötnek a kivitelezővel a határidők, a műszaki paraméterek és más fontos tényezők tekintetében. Az ügy jogi része egyébként jelenleg ott tart, hogy Nyergesék keresetét újra beadták a Kiskunhalasi Járási Bíróságra.

Riport

Sokakkal megesett már, hogy futottak az utcán a kutyájuk után. No, nem játékból, nem is kondíciójukat akarták így javítani – hanem kényszerűségből. A leggondosabb gazdával is előfordulhat, hogy kedvence egy óvatlan pillanatban kislisszol a kapun, és a megriadt, de felelősségteljes és állatát féltő gazda lohol utána, amíg bírja szuflával. Ha azonban a kutyánk túl messzire kerül a biztonságos és ismert otthontól, az állat maga is elbizonytalanodhat, sőt, az állatvédők szerint kalandja során számos veszélynek teszi ki magát. – Eleinte még élvezi az új szagokat, az új ingereket, még akkor is, ha rendszeresen sétálni is viszik. Ha ismeretlen vidékre téved, akkor kezdődik a nehezebb időszak, csatangolni kezd, próbál hazatalálni. A szagok, a hely, a gazdiszerű lények ismeretlenek, és sokszor közömbösek. Ugyanakkor az emberek többségét hidegen hagyja egy közterületen étlen-szomjan kóborló, fázó eb látványa. Nem akarnak plusz gondot a nyakukba. Sokan félnek is a kutyától, ezért nem merik megközelíteni, nemhogy magukhoz hívni, megetetni, megitatni – vélik a helyi állatvédő aktivisták. Szerencsére mégis vannak néhányan, akik nem mennek el a probléma mellett. Ők megpróbálják megfogni az állatot és biztonságba helyezni, amíg értesítik az állatvédőket, netán a gazdát. De vajon mennyi esély van rá, hogy a gazdit rövid időn belül megtaláljuk? Elég kicsi, ha nincs chip az állat bőre alá ültetve. Pedig a megoldás egy kutyatartót sem vinne anyagi csődbe. – Nézzük a lehetőségeket! A chip

idén év eleje óta minden kutyatartó számára kötelező. Remek dolog, sok kutya jutott már vissza segítségével a gazdájához. Egyetlen apró hátránya van, hogy bár ott rejtőzik benne a tulajdonos elérhetősége, kívülről nem vehető észre. A kis kalandort mindenképp el kell vinni állatorvoshoz, aki leolvassa a chipszámot, és az adatbázisa segítségével rátalál a gazdi adataira. A chipet nem elég a kutyába behelyezni, regisztrálni is kell az adatokat – mondják a Kiskunhalasi Állatvédő Egyesületnél. Javaslatuk is van a „problémára”: a legegyszerűbb a helyzet, hogy ha – a chipet kiegészítendő – az állatra nyakörvet helyezünk, és bilétát teszünk rá, amin feltüntetjük a kutya nevét, esetleg címét és a gazda elérhetőségét, sőt, akár azt is, hogy az állatban van adatazonosításra alkalmas eszköz. – Akkor gondoskodunk megfelelően kedvencünkről, ha ellátjuk chippel és látható azonosító jelöléssel, mert a kettő tesz ki egy egészet! Ezáltal rögtön kezünkben a megoldás, és a világjáró csavargó eb hamarosan újra fogócskázhat a gazdival. Remélhetőleg, csak a kertben és fordított szerepben: legyen inkább a kutyus a fogó! Ő legalább biztos lehet benne, hogy gazdája nem lóg meg előle – fogalmaznak tréfás komolysággal az állatbarát aktivisták. (Munkatársunktól)


12

bûnügyek 2013. december 4.

Vonatalvázon jött a menekült Volt, akit az autósztrádán kaptak el a megyei rendőrök December 2-án három afgán férfi próbált meg – nem szokatlan módon a szabályok megkerülésével – Magyarországra bejutni. Az ázsiai utasokra délután leltek rá, nem is akárhol: a belépő tehervonat kutatáskor, a szerelvény vagonjának alvázán megbújva találták őket. Semmiféle okmánnyal nem rendelkeztek, így azt sem tudták igazolni, hogy jogszerűen érkeznénektartózkodnának hazánkban, ezért tiltott határátlépés miatt előállították őket a kirendeltségen. Az afgánok menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, és így végül a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kiskunhalasi meghallgató pontjának adták át őket. A szokatlan, de nem példátlan esetek sorát gyarapítja az az elfogás is, amelyre november 30-án került sor, amikor a megyei rendőrség emberei kora reggel az M5-ös autópályán találtak rá szír migránsokra. Egy személykocsit ellenőriztek, amikor kiderült, a benne ülő négy külföldi szabálytalanul tartózkodik Magyarországon: őket tiltott határátlépés, a sofőrt embercsempészés gyanújával állították elő. A sofőr egyébként Ásotthalom külterületén vette fel a külföldieket. (kz)

Fokozódik a helyzet, több a rendőr

Az egyre erősödő menekülthelyzet miatt az év végéig hatszázzal növelik a határrendészek számát, akiket folyamatosan képeznek ki és állítják őket szolgálatba főként a déli államhatáron – jelentette be Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár a hétvégén Balatonalmádiban. Az államtitkár közlése szerint a határrendészek főként a magyarszerb határon teljesítenek majd szolgálatot, mert ott jelentősen megemelkedett az illegális bevándorlók száma; míg 2012-ben 2700-an, addig idén az első kilenc

hónapban több mint 15 ezren lépték át illegálisan a határt. A készenléti rendőrség 4200 fővel az ország minden megyéjében jelen van, így Magyarország minden településén biztosított a rendőri jelenlét – hangoztatta az ál-

lamtitkár. A politikus hozzátette: a készenléti rendőrség tagjai addig maradnak – gördülő akció keretében – egy adott településen, amíg a települési vezetőkkel és a helyi intézményvezetőkkel folytatott rendszeres konzultáció alapján szükséges. Kiskunhalason a városi rendőrkapitányság állományához tartozó rendőrökön, valamint a városban, a környező településeken és az államhatáron szolgálatot teje-

sítő határrendészeken kívül jelenleg több mint 160 rendőr teljesít szolgálatot a Készenléti Rendőrség helyi egységénél. Ők Kiskunhalason kívül a környező főutakon erősítik a különböző rendőri szolgálatokat. A már meglévő nagy létszámú rendőri erőket fogja tovább segíteni az év végéig érkező további több száz rendőr Halas térségében is a déli államhatáron tapasztalható egyre erősödő migráció miatt. P. Á.

Vérüket adják A városi véradó ünnepséget a Csipkeházban tartották, ahol Szűcsné Nagy Andrea, a Vöröskereszt kiskunhalasi titkára köszöntötte a véradókat. A jubiláló véradók külön ajándékot is kaptak. Budapesten, az országos véradó ünnepségen vehetett át kitüntetést a kiskunhalasi Farkas Sándor, aki több mint 130-szoros véradó. „Az életmentésben tanúsított példamutató magatartásáért” részesült Pro Vita-díjban. A megyei véradó ünnepségen pedig Apjók László és Rékasi László több mint 120-szoros véradók részesültek elismerésben. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos

Halasi rejtélyek: a tettes ismeretlen A Berzsenyi utcai emberölés ügyében felemelték a nyomravezetői díjat (lásd még cikkünket), de Amál néni gyilkosa és J. Erzsébet gázolója még szabadlábon van. E két rejtélyt nem sikerült megoldani a rendőröknek.

évvel a történtek után sem lepleződött le. Pedig a nyomozók sejtése szerint a környéken lakhatott az eset idején.

Időről időre visszatérünk három olyan rejtélyes ügyre, amelynek megoldása várat magára. Hogy újra elővesszük ezeket az aktákat, egyetlen oka van: egyik esetben, mégpedig a Berzsenyi utcai emberölés kapcsán a minap kétmillió forintra emelte a megyei főkapitány a nyomravezetői díjat. A másik két esetben viszont nincsenek ilyen fejlemények.

Gázolt J. Erzsébet halála még talán Amál néni eseténél is rejtélyesebb. Anynyi előnye lehet a rendőröknek, alig másfél évvel ezelőtt történt. 2012. május 20-án hajnalban női holt-

Bicikliről ölt K. Balázsné halála megdöbbentő, ugyanakkor elgondolkodtató is. Az idős asszony 2004. május 30-án, pünkösdhétfőn délelőtt indult el Erdei Fe-

renc téri lakásából a Kossuth utcai cukrászdába. Onnan hazafelé tartott, amikor a Tekó sarkánál egy biciklis megtámadta őt. A 83 éves asszony hiába védekezett, a tettes kitépte kezéből a táskáját, a néni a földre zuhant. Beverte a fejét a szegélybe, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A 25-30 év körüli fiatalember elmenekült a helyszínről. Amál néni néhány nappal később, a kórházban halt meg. A halasi és megyei rendőrök szinte minden Erdei Ferenc téri lakásba becsöngettek, érdeklődtek. A montain bike kerékpárral menekülő támadó kilenc

tettek az elsőként helyszínre érkező rendőrök, hogy gyilkosság történt. Ebben az irányban indult nyomozás, amely néhány héttel később fordulatot vett. Állítólag szakértői vélemény szerint mégsem emberölés, hanem gázolás történt. Cserbenhagyásos, merthogy a sofőr magára hagyta áldozatát. Az asszony előző este a közelben lévő Lovascsárdában volt, záróra után együtt indult

Ekkor érte a végzetes baleset. A gázoló azóta ismeretlen, a rendőrség egyelőre lezárta az aktákat, de ha új fejlemény van, akkor újra előveszik az ügyet.

Rejtélyek A kétezres évek elején három cserbenhagyásos gázoló is megúszta a felelősségre vonást. Ismeretlen maradt az, aki Cseh Sándornét ütötte el az 53-as főúton egy fehér A nyomokból arra következtettek az elsőként furgonnal. Nem tudni azt sem, hogy októberében ki gázolt el egy helyszínre érkező rendőrök, hogy gyilkosság 2002 halasi férfit a keceli úton. Ugyantörtént. Ebben az irányban indult nyomozás, csak rejtély maradt, hogy ki vezetazt az autót, amely a Bibó István amely néhány héttel később fordulatot vett. teGimnázium előtt okozta egy keréktestet talált a mezőőr Kiskunhalas haza a felszolgálóval. A Keceli út és páros halálát. Jáger Levente külterületén, az úgynevezett Bíró- a Bíró-dűlő kereszteződésében válösszeállítása dűlőn. A nyomokból arra következ- tak el, Erzsébet otthona felé tartott.


Lovagi krónika

2013. december 4.

kultúra, oktatás 13

Lovagok, csaták és talányok – e témakört ölelte fel dr. Veszprémy László hadtörténész múlt csütörtöki előadása a Közösségek Házában. A Pásztortűz Egyesület rendezvénye a középkor történelmi eseményeit elevenítette fel, az Oroszlánszív Lovagrend tagjai pedig viseleteket mutattak be.

Végső István, a Pásztortűz Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Veszprémy László ismertette az 1000 és 1526 közötti időszak lovagi kultúrája és a lovagi hadviselés művelődéstörténeti, fegyvertörténeti tanulságait. Mindehhez a Rövid magyar hadtörténet című kötet képeit használták. – Az első évszázadok tekinthetők a legsikeresebbnek. Az utóbbi években a magyar parlament által kezdeményezett Magyar Nemzeti Emléknapok ennek elismerései – mutatott rá. – A nándorfehérvári diadal mellett felmerült a pozsonyi csata előtt való tisztelgés is – tette hozzá. A közismert kutató a továbbiakban beszélt arról, hogy Szent László király a magyar lovagság szimbóluma, mind a mai napig lovagkirálynak hívják. Rámutatott: úgy tekintettek hadjárataira, mint a lovagi hadviselés mestermûveire. A továbbiakban szó volt arról, hogy II. András 1217-18-ban keresztes hadjáratott vezetett a Szentföldre, ahol

bekapcsolódtak a harcokba. Dr. Veszprémy László beszélt a magyar történelem fájdalmas eseményéről, a tatárjárásról, a IV. Béla vezette muhi csatáról kiemelve tanulságait. A későbbiekben utalt a 13. század kedvezőbb harci eseményeire is, köztük a IV. László uralkodása alatt vívott morvamezei csatára. Ott a magyar sereg nagyon sikeresen harcolt, a lovagi gyakorlottságú csapatok együtt küzdöttek a kunokkal. A kun fegyveresek száma akkor tájt öt-tízezerre tehető, kiváltságokat kaptak. Bátorságukkal, olykor kegyetlenségükkel felhívták magukra a krónikások figyelmét. – A történészeket általában az foglalkoztatja, hogy a kalandozó hadjáratok rablóhadjáratoknak tekinthetők-e, vagy komolyabb politikai szándék húzódik meg mögöttük vagy egyéb más ok is megnevezhető. A nyugati történészek szeretik barbár hordáknak beállítani a honfoglalókat, a magyar történészek viszont a kalandozás fülnek kellemes hangzásával igyekeznek másként láttatni az eseményeket – fogalmazott. Dr. Veszprémy László a rendezvényre elhozta a Lovagvilág Magyarországon és A magyar had-

történelem évszázadai című köteteket is, melyekből tovább gazdagíthatják ismereteiket a téma iránt érdeklődők. A rendez- F Szabóné Füle Szilvia, Patocskai Csongor, Lajkó Marcell, vényen hagyományőrző fegyveHegedûs Ildikó, Molnár-Solti Nikolett, Csehó-Kovács Lajos resek is részt vettek. Az előadás előtt és után lovagi fegyverekkel lehetett ismerkedni. Az Oroszlánszív Lovagrend XIII. századi viseleteket mutatott be a közönségnek. Kép, szöveg: P. L. A Szent József Katolikus Álhíven. Igyekeztünk az életkoruknak talános Iskolában kilencedik megfelelő kérdéstechnikával sikeralkalommal rendezték meg a hez juttatni őket – fogalmazott PaMeglelni hont a hazában cílásti Károly játékvezető, a versenymű, történelmi témájú vetélfeladatok összeállítója. A középiskolai kedőt. Hat induló csapat kötanár a zsűriben Sütőné Mohos Anita zül a Kertvárosi-iskola nyerte és Szakál Aurél elnök társaságában a megméretést. értékelte a tanulók munkáját. Minden induló dobogós helyen végHelyi iskolákból ötödik és hatodik zett. Kertvárosi Általános Iskola csaévfolyamosok vettek részt a múlt pata győzött. Tagjai: Hegedûs Ildikó, pénteki versenyen. Elméleti kérLajkó Marcell, Molnár-Solti Nikolett désekre kellett választ adniuk, de és Patocskai Csongor. Felkészítõ taszituációs gyakorlatra vonatkozó náraik: Szabóné Füle Szilvia és Csefeladatot is kaptak. Halas és körhó-Kovács Lajos. A Felsővárosi-, a nyéke 19-20. századi történelme Központi református és a Szent Jóvolt a téma, melyet a diákok órázsef-iskola második helyezést ért el. A kon még nem tanultak, de jól vetFazekas-iskola és a Szilády-gimnáziték az akadályokat. um harmadik lett. A tanulók könyvju– Térképismeret, a kiskunhalasi talomban részesültek. A szervezésért járás nevezetes épületei és szobdicséret illeti Tyavoda Julianna tanárrai szerepeltek napirenden, tonőt, aki immár kilencedik alkalommal vábbá posztert kellett készíteniük szorgoskodott a verseny színvonalas a diákoknak, majd sajtótájékoztalebonyolítása érdekében. tón bemutatni a kor szelleméhez Kép, szöveg: Pál László

Meglelni hont...

Rendhagyó könyvvásár Az adventi időszakra készülve rendhagyó jótékonysági vásárt tartottak a Bibó István Gimnáziumban az elmúlt hétvégén. A diákok négyszáz könyvet csomagoltak be. – Azért tettük ezt, hogy senki se tudja, mit vesz. Az emberek sokszor a külső alapján döntenek, mi ezt nem akartuk. A könyvről sem ítélkezhetnek a borítója alapján,

attól függetlenül is lehet jó. Az interneten láttam hasonló eseményről képeket, innen jött az ötlet – árulta el Szécsi Krisztián, a szervező Inter Act Club elnöke. – A könyveket egységesen 300 forintért adtuk. Mindegyik évfolyam érdeklődött a vásár iránt, a programunk nagy sikert aratott. A befolyt összeget jótékony célra ajánljuk fel a rászorulóknak. Kép, szöveg: P. L.


14

advent 2013. december 4.

Közeleg a karácsony, az ünnepeket számos rendezvénnyel köszöntik a városi, kistérségbeli intézmények. Lapunk csokorba gyűjtötte az eddig ismert adventváró programokat. Advent a Lyrával A Lyra december 13-án 17 órakor a Végh-kúriában rendezett Civil karácsony vendége lesz, 15-én 17 órakor pedig a Közösségek Házában szervezett adventi műsorban lép fel. Csorvási Zoltán zenekarvezető ezen kívül december 11-én a Szilády utcai szociális otthonban, 14-én 17 órakor a művelődési központban, majd 20-án a központi református iskolában énekel és gitározik. Bibó István Gimnázium Ezen a héten a gyergyóújfalui Katorzsa együttes az iskola vendége. A néptáncosok délelőttönként gyergyói táncokat tanítanak a diákoknak. Délutánonként fél 3-tól várják a halasi és a város környéki iskolák táncházkedvelő tanulóit a gimnázium aulájába. A tánctanulás és a táncház ingyenes. A rendezvényt, amelyen a vendégek megismerhetik a székely ízeket is, pénteken este 6 órától táncházzal zárják. A Földvigyázók kertje címmel nyílt kiállítás kedden a Bibó István Gimnáziumban. Óvodások, általános és középiskolások készítettek rajzokat, maketteket és terveket a tárlatra, mely december 4-én és 5-én is megtekinthető a középiskolában.

Programsoroló

megnyitott gobelinkiállítása iránt. A szervezők épp ezért úgy döntöttek, hogy a Kódolt képek című tárlat nyitvatartási idejét meghoszszabbítják, így az január elejéig látogatható.

Kórház A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban december 5-én fél 5-kor a Bibó István Gimnázium hetedikesei mesélnek a gyermekosztályon fekvő beteg gyerekeknek a Zöld-híd Környezetvédő Egyesület szervezésében. Közben a Mikulás is megérkezik. Az egészségügyi intézmény évek óta programmal készül ez idő tájt. Idén a bibós Aula Színház ad műsort Krampuszolimpia címmel, interaktív játék formájában.

mesemondó versenyét az 1-8. évfolyamos diákoknak. A Petőfi Sándor Irodalmi Kör Adventi gyertyák című estje december 13-án 17 órakor kezdődik az olvasóteremben. Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület december 18-án 17 órakor lesz az intézmény vendége Erdélyi karácsony című irodalmi összeállításával. A nagy sikerű játszóházi sorozat december 21-én 9-től délig várja kézműves foglalkozásra a gyerekeket és szüleiket, kísérőiket szintén a könyvtárban.

Művészeti iskola A zeneiskolában december 10én 17 órakor furulya-, kürt- és zongora hangverseny lesz. Lukacz Anikó és Lauer Zsolt tanárok és növendékeik szeretettel várják a közönséget. A művészetoktatáKönyvtár si intézmény néptáncosai Mándity A Martonosi Pál Városi Könyvtár László vezetésével december 14december 9-én 14 órakor tartja én 14 órakor a Városi Filmszín-

fotó: szõnyi gábor

Csipkeház Élénk érdeklődés mutatkozott Babósné Albert Mónika októberben

F A Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar a zeneiskolában

Aprók tánca. November 30-hoz, a tél kezdetéhez színes népszokások társultak: mulatságok, férjjóslás, számos érdekesség. A Szent András Havi Aprók Táncán a szervezők e hagyományokat elevenítették fel. A Pásztortűz és a Fészekrakó Egyesület rendezvényén népi kultúrával ismerkedhettek a Végh-kúriában. Morvainé Kovács Ibolya kézműves tanár foglalkozást tartott, illetve mesélt a gombócjóslás rendjéről. Vladár Károly zenélt, Szőnyiné Vas Lívia az évkörnek megfelelő néptáncot, játékokat és népdalokat tanított. Folytatás: december 21-én 15 órától a Végh-kúriában.

házban tartják gálájukat. A zene- és Maronka Csilla játssza. iskola karácsonyi hangversenye december 20-án 17 órakor kez- Harkakötöny dődik a tanárok és volt növendé- Harkakötönyben, a Faluházban keik közreműködésével. december 7-én 13-tól 17 óráig (adventi/Mikulás) kézműves fogMűvelődési központ, lalkozás lesz a Faluházban, majd Végh-kúria, Zenepavilon gyertyagyújtásra kerül sor a falu A Közösségek Házában decem- parkjában. ber 8-án 10 órakor a kecskemé- December  13-án 13-tól 17 óráig ti Ciróka Bábszínház vendégsze- kemencés mézeskalács-sütés, Lurepel. Almafácska című előadásuk ca-búza ültetés a program a Faluaz 1-4 éves korosztálynak kínál házban, ezt gyertyagyújtás követi színházi élményt. A Végh-kúria Harkakötöny parkjában lesz a Halasi savanyúmáj est hely- December 19-én a Szent Ágosszíne december 14-én 18 órától. ton Katolikus Általános Iskola diEgy órával később a Mûvelõdési ákjai Karácsony a Szegedi Dómba Központban az Avalon együt- látogatnak el. tes koncertezik Patai Tivadar December 21-én 8 órakor karávezetésével. csonyi ünnepi misét tartanak, kaAz adventi idõszakban vasárna- rácsonyi műsor a Szent Ágoston ponként adventi játszóház lesz a Katolikus Általános Iskolában, 10 Művelődési Központban 15-17 óra órától mindenki karácsonya a Faközött. Közben ugyanitt 16 órától luházban, 13-tól 17 óráig karácsoszórakoztató kulturális programon nyi kézműves foglalkozás szintén is részt vehetnek az érdeklõdõk. a Faluházban, majd gyertyagyújAdvent harmadik és negyedik va- tás Harkakötöny parkjában. sárnapján 18 órától koncertet is tartanak. Pirtó Advent idején minden vasárnap A pirtói Művelődési Házban Vesz17 órakor gyertyagyújtás lesz a tergám Miklós lesz a vendég defőtéren egyházak képviselõivel, cember 8-án 16 órakor a véradók továbbá zenés programokkal szí- napja alkalmából. A művész benesítve az estéket. A Zenepavi- mutatja a tárogatót, a magyarok lon-koncertek december 16-tól ősi hangszerét történelmi és hangi 20-ig hétköznapokon is várják az terjedelemben. Ezt követően köérdeklődőket fél 5-től kezdve. A szöntik a többszörös véradókat. A szervezõk meleg teával kínálják a rendezvényen örömmel fogadnak vendégeket. adományokat a Magyar VöröskeA felnőtteket december 17-én reszt javára. Vesztergám Miklós 19 órakor a Csárdáskirálynő várja előadása után dedikálja Az első a Városi Filmszínházban. A nagy- lépés a Szentkorona-tanhoz című operett főszerepeit Mádi Piroska, CD-jét és könyvét. Egyházi Géza, Benkóczy Zoltán Kép, szöveg: P. L.

Adventi koncert

Szép Magyar Beszéd

December első vasárnapján a Művelődési Házban a művészeti iskola zenetagozatának növendékeivel kezdődött az idei adventi hangversenysorozat. Advent – várakozás. Várakozás Jézus születésére, az ünnep megélésére, vágyakozás a szeretetre, a békességre. Ebben az időszakban megpihen a természet és az ember is, a test, a lélek is várakozik. Ezt a csendes békességet idézte meg a színes műsor. A koncert közönségét Ulakcsainé Lovas Jolán igazgató asszony az alkalomhoz illő verssel köszöntötte. Karácsonyi muzsika szólalt meg először a vonós kamaracsoport – hegedűk és csellók – előadásában. Fésűs Adél Lea és Huszár Maxim csellózott, László Luca furulyázott, mindhárman tanárukkal együtt. Chen Xin zongorán muzsikált. Ezután egy másik vonós kamaracsoport játszott. Végül Balogh Andrea, Fábián Krisztián és Juhász Mihály szólaltatta meg John Lennon és Yoko Ono örökzöldjét: Happy Christmas, így kívánva mindenkinek szép estét és meghitt pillanatokat az adventi időszakra. L. Molnár Anna

Idén is megrendezték a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskolában a Szép Magyar Beszéd verseny helyi fordulóját. 1844. november 13-án hazánkban hivatalos államnyelv lett a magyar, anyanyelvünk csak ekkor váltotta fel végleg a latint. Erre a napra emlékezve rendezték meg a tekósok a Péchy Blanka érdemes művész által elindított versenyt. A zsűriben középiskolai pedagógusok Kovács Karolina (Szilády-gimnázium), Zákányné Frei Erzsébet (Bibó-gimnázium) és Vágóné Bárány Zsuzsanna (Tekó) foglaltak helyet. Az ítészek döntése alapján harmadik lett Szabó Dóra, másodiknak Schütz Martint választották, a mezőny legjobbjának pedig Farkas Edit bizonyult. Szőri Attila


2013. december 4.

Édes élet Szalontai Szilvivel Szalontai Szilvia modell, énekesnő, műsorvezető a ’90-es évektől rendszeres szereplője volt a médiának. Azután egyszer csak nem hallottunk róla. Később kiderült, hogy Amerikába költözött. Las Vegasban lakott és élte a mindennapjait. Egészen mostanáig. Legutóbbi, pár hetesre tervezett hazalátogatásakor számos felkérést kapott, ami arra ösztönözte, hogy átértékelje a hogyan tovább kérdését. Némi töprengés után vállalta a reality-szereplést: hétköznap esténként így figyelemmel kísérhetjük az Édes élet adásaiban, hogy merre jár, mi foglalkoztatja. Szilvi pályája Kiskunhalasról indult, és amikor csak teheti, hazajár. Interjúnkban azt is elárulta, ilyenkor mivel tölti az idejét. • Úgy tudtam, Las Vegasban élsz. Meglepődtem, amikor megláttalak az Édes élet című műsorban. Mikor jöttél haza? • Nemrég. Úgy terveztem, hogy itthon töltök pár hetet a családommal. Berki Krisztiántól, aki jó ismerősöm és indulása óta szereplője a reality-nek, megtudták, hogy újra Magyarországon vagyok. Mivel a műsorgyártó cég

Nem vagyok híve a privát élet kiteregetésének, ezért kértem egy kis gondolkodási időt, de azután igent mondtam. Úgy voltam vele, hogy nem lehet ebből semmi probléma: csak az mehet képernyőre, amit megengedek.

15

Csipkés ékszerek

Fotó: Pozsgai Ákos

Tiffany stílusú alkotásokkal gazdagodott a kínálat

A halasi csipke folyamatosan keresi a megújulás lehetõségeit. A kínálat gazdagodása ezúttal új technikával, ékszerek formájában valósul meg. – A Halasi Csipke Közalapítvány fontos küldetésének tartja, hogy a halasi csipkét kimozdítsa a múzeumi keretek közül és minél több ember számára nyilvánvalóvá tegye, hogy csipkénk nem csupán múltidéző, de helye van a mai divat- és lakásdíszek között is. Ezért már régóta kerestük a lehetőséget és a művészt, akinek keze által az ezüst keretbe foglalt halasi csipkék mellé más technikával ajánlhatjuk a csipkés ékszereinket is, remélve, hogy ily módon még jobban bűvül és fiatalodik a csipkeszeretők tábora –

fogalmazott Kiliti Zsuzsanna, a Csipkeház igazgatója. A Szabó Edina által megálmodott, halasi csipkével megszépített ékszerek Tiffany technikával készülnek, és a medálok mellett gyűrűk és fülbevalók is választhatók. Az igazgatónő elmondta azt is, hogy a Halasi Csipke Közalapítvány nevében benyújtotta a Hungarikum Bizottsághoz azt az ajánló dokumentumot, amellyel kezdeményezte, hogy a halasi csipke az Értéktárból – ahol jelenleg Szellemi Kulturális Örökségként automatikusan szerepel – felkerülhessen az őt igazán megillető helyre a Hungarikumok Gyűjteményébe. Hozzátette, hogy a halasi csipke egyébként már 2003-ban, az országban ötödikként hungarikummá vált. P. L.

Fotó: Pozsgai Ákos

Nekem is új ez az egész

épp keresett egy női szereplőt, éltek a lehetőséggel és felkértek. Nem vagyok híve a privát élet kiteregetésének, ezért kértem egy kis gondolkodási időt, de azután igent mondtam. Úgy voltam vele, hogy nem lehet ebből semmi probléma: csak az mehet képernyőre, amit megengedek. • Hogyan bonyolódnak, szövődnek az Édes élet cselekményének szálai? • Két út volt: a családomat vagy a barátaimat viszem a show-ba. A családtagjaim nem szeretnek szerepelni, de megértem őket, mert nekem is új ez az egész. A barátaim viszont vállalták a forgatást. Eddig annyi történt röviden, hogy hazajöttem és próbálok asszimilálódni a repülőút után. A stáb jön velem, ahova csak megyek, a lakásomtól az ügyeim intézéséig követnek a kamerák. A tévénézők ízelítőt kaphatnak a munkáimból, egy fotózásra is elkísérnek. Egyelőre ennyit árulhatok el. • Hogyan viseled, hogy megismernek és gondolom, meg is szólítanak az utcán? • Jól és jól is esik. Nem kaptam még negatív visszajelzést. Írnak nekem a facebookon, sőt CD-t is kértek még tőlem, pedig a lemezem sem most jelent meg. Újra felelevenednek a régi dolgaim. • Hosszú idő telt el a Nem akarok várni rád című lemezed megjelenése óta. Lesz folytatás? • Úgy tűnik, lesz. Hídvégi Tom, régi barátom, aki reklámszakember és most újra elkezdtünk együtt dolgozni. Ő és csapata lett a háttérügynökségem és nagyon jól működünk együtt. Már érkezett is felkérés egy új dalra és egyéb fotózásokra. A hazaérkezésem oka pedig egy tévésorozat és egy nagyjátékfilm főszerepe is volt, amit Moharos György rendez. Szó van róla, hogy a betétdalát is éneklem. • Kit alakítasz a mozifilmben? • Egy Amerikából hazaköltöző nőt. • Ez párhuzamot mutat a privát életeddel. • Annyi a különbség, hogy van egy gyereke és kertvárosban éli az életét. • Mint egy született feleség… • Hasonló, de ez a magyar valóságról szól. • Mielőtt Amerikába költöztél, volt Pesten egy rendezvényszervező céged. Újraindítod? • Sok új tapasztalatot szereztem kint egy hasonló profilú vállalkozást vivő házaspártól. Most újraértékelek sok mindent. Ami tetszett, és megvalósítható a hazai körülmények között, azt szívesen meghonosítanám. • Nem titok, hogy a halasi diákéveidből, a Szilády Áron Gimnáziumból ismerjük egymást. Mennyire része még életednek a város? Milyen gyakran jársz haza? • Mostanában kevesebbet voltam otthon. Az utóbbi időben inkább a családom és anyukám jön-megy Halas és Pest között többet, de ha tehetem, én is leutazom a családomhoz. Meglátogatom a nagymamámat, a bátyámékat. Az unokaöcsém, Olivér már főiskolás Pesten, ő is sokat van nálam. Amikor Halason vagyok, a szeretteimmel töltöm az időmet, ezért nem látnak sehol. Egyébként régebben sem jártam nagyon sehova. Otthon vagyok, beszélgetünk és reggeltől estig megy a sütés-főzés. Pál László

magazin

A magyar Joe Cocker Szegedről érkezett a Halas TV stúdiójába az V. Pont Karaokeverseny felvételére az ötvenesztendős Bárkányi Zoltán, aki mindössze néhány éve kezdett énekelni. Előtte semmilyen köze nem volt a zenéhez, versenyszerűen birkózott. Amikor sportkarrierjét befejezte, új hobbit keresett, így lett része életének

a karaoke. A halasi versenyről interneten értesült, s mint mondja, jó ötletnek tűnt eljönni egy Joe Cocker-dallal a műsor felvételére. Azt, hogy ez jó elképzelés volt, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a szakmai zsűri egyhangúlag juttatta be a legjobb nyolc versenyző mezőnyébe. Szőri Attila


16

hirdetés 2013. december 4. Márkaszerviz keres gépjármű villamossági műszerészt, vagy autóvilamosságban jártas autószerelőt. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a feherszilvia@kbautoteam.hu email címen lehet. A-479 Vezető beosztásba munkatársat keresünk az alábbi feltételekkel: mérlegképes könyvelői vagy közgazdász végzettség, legalább 3 év szakmai tapasztalat pénzügy-könyvelés területén, számítógép, office kezelése haladó szinten, B kategóriás jogosítvány. Angolnyelv-ismeret előnyt jelent. Fényképes önéletrajzokat a juhasztibor@kbautoteam.hu email címre kérjük! A-689 Asszisztens munkatársat keresek. Tel.: 06 30/329-90-79 (15 h után) A-1094 Keresünk adminisztratív munkakör betöltésére munkatársat kiskunhalasi irodánkba. Feltétel: számítógépes ismeretek. Fényképes önéletrajzokat kérünk a Pf. 31-re. A-1042 GÉPVEZETŐ munkatársat keresünk Kiskunhalasra. Fényképes önéletrajzot a gepvezeto@gmail.com címre kérjük, „gépvezető” jeligével. A-1095 A Telekom kiskunhalasi partnerüzlete ügyfélkapcsolati képviselőt keres. Jelentkezési feltételek: középfokú végzettség, alapfokú angolnyelv-tudás. Fényképes önéletrajzaikat 2013.12.15-ig várjuk Kiskunhalason a Köztársaság u. 10. szám alá. A-1119 Műanyagipari gépek javításában tapasztalattal rendelkező villanyszerelőt, műszerészt keresünk. Jelentkezni: info@rollo.hu. A-1120 Számlaképes varrót-varró csapatot keresünk női munkaköpenyek, nadrágok, kötények gyártásához kiskunhalasi beszállítással. Gépigény: ipari sima tűző, szegővarró, gomblyukazó. Tel.: 06 20/95-94-520 A-1121 Németnyelv-tudással, üzleti érzékkel rendelkező logisztikus munkatársat keresek Kiskunhalasra. Önéletrajz: cargoallas@ gmail.com. A-1122 Gépjárművezetőt keresünk. Élő állat, zsákos takarmány szállítására, kézi rakodással. Tel.: 06 30/249-28-81 A-1123 Ápolónői végzettséggel rendelkezőknek térítésmentes németnyelv-tanfolyamot indítunk németországi munkalehetőséggel. Tel.: 06 30/870-12-54 A-1124

Anyakönyvi hírek Születtek: Varga Alíz (Jakab Anita) Kiskunhalas, Török Dávid (Dr. Németh Mariann) Kunfehértó, Kolompár Krisztián Márk (Kolompár Andrea) Kiskunhalas, Takács Emma (Szaglica Inna) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Volom Gergely Mátyás és Győri Szilvia Elhunytak: Kökény Istvánné Galgóczi Julianna (Kiskunhalas), Bálint Jenő (Kiskunhalas), Komlos Lajos (Kiskunhalas), Ördög Józsefné Varga Mária Franciska (Kunfehértó), Szakács Józsefné Vajda Irén (Kiskunhalas), Gubicsák Lajos (Tompa), Botka Józsefné Zadravec Erzsébet (Kiskunhalas), Kolompár Lászlóné Kolompár Julianna (Kiskunhalas)

Segédmunkást keresünk. Tel.: 06 20/526-05-85 (H-Vas.) A-1125 Kisherceg Sörözőbe pultost keresek. Tel.: 06 70/385-12-09 A-1126 Karnevál Italdiszkontba eladót keresek. Fényképes önéletrajzokat: Vasút u. 17. A-1127 Telekommunikációs cég autóval rendelkező értékesítő munkatársat keres, mozgó üzletkötői munkakörre. Önéletrajzokat a fomex@ t-online.hu email címre várjuk. A-1036 Félsertés eladó. Tel.: 06 30/938-64-16 A-1073 Mangalica hízók eladóak. Tel.: 06 30/96-70-865 A-1098 Nagy súlyú hízó és malacok vannak eladóak. Tel.: 06 30/90-377-11 A-1128 Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 300 Ft+áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-654 Kertes háznál lakrész kiadó. Tel.: 06 70/29-55-511 A-1129 Garázs kiadó, Pozsony u. 41. Tel.: 06 30/904-04-73 A-1137 Száraz akác tűzifa felkuglizva Halas 20-25 km-es körzetében kiszállítva 2600 Ft/q. Tel.: 06 30/291-55-42 A-1051 Veszek rossz elektromos berendezéseket. Tel.: 06 20/255-65-20 A-1052 Tűzifa eladó ingyenes házhoz szállítással. 2650 Ft/q. Tel.: 06 20/32-45-202 A-1057 Kalodás tűzifa 16.500 Ft-tól. Tel.: 06 20/32-45-202 A-1058 Árpa, búza, tritikálé 5000 Ft/q, kukorica 5200 Ft/q, szója 16.000 Ft/q eladó. Harkakötöny Tel.: 06 30/32-33-789 A-1093 Körbálás fűszéna eladó. Tel.: 06 30/498-21-45 A-1106 Figyelem! A Szállásforg Kft. 2013. december 7-én használtruha- és cipővásárt tart. Nyitás: reggel 6 órakor. Kisszállás, Felszabadulás u. 6. Tel.: 06 77/457-474 A-1107 „Mindazokat, akik győztesek lesznek, fehér ruhába fogják felöltöztetni. Az ő nevüket soha nem törlöm ki az Élet könyvéből...” Térj meg! Életed napról-napra rövidül. Virágos Ricsi A-1130 Kombájn tiszta kukorica eladó! Tel.: 06 30/624-78-68 A-1131 Jó minőségű kévés kukoricaszár eladó. Tel.: 06 20/354-50-52 A-1132

Minden héten szerdától malachús és sertéshúsok nagyker áron vásárolhatóak! Ga-Liba Hús- és Baromfibolt Vasút utca 21. A-1133 Elveszett drótszõrû nás tacsó. Megtalálónak Tel.: 06 70/379-4539

barjutalom. A-1138

Muskátlis házban lakás eladó. Tel.: 06 70/45-02-079 A-1118 Ház eladó Ág u. 9. Tel.: 06 20/97-65-168 A-875 2 helyiségből álló 72 m2-es üzlet eladó. Tel.: 06 20/577-66-03 A-1080 Új családi ház eladó. Tel.: 06 20/31-22-308 A-1082 Új építésű tanya eladó. Tel.: 06 20/31-22-308 A-1083 148 m2-es családi ház eladó. Sólyom u. 16. Tel.: 06 70/33-15-600 A-1108 Kiskunhalason a Semmelweis téren 4 szobás (90 m2), kelet-nyugati tájolású szép lakás eladó. Irodának is alkalmas. Tel.: 06 20/380-68-60 A-1109 Áron alul sürgősen eladó a Kertvárosban (Kiffer u.) 57 m2-es, 2 szobás, erkélyes, egyedi fűtésű, felújítandó I. em. tehermentes társasházi lakás és 18 m2es garázs aknával. Külön-külön is! A lakás iá. 6,3 M Ft, a garázs iá. 1,8 M Ft. Tel.: 06 30/466-51-05 A-1134 Felsővárosban 3 szobás kertes családi ház eladó! Garázzsal, külön bejáratú garzon lakrésszel. Tel.: 06 70/549-09-82 A-1135 2008-as Opel Astra eladó. Tel.: 06 70/45-02-079

A-1117

Dugulás-elhárítás, vízszerelés. Tel.: 06 20/917-14-03 A-1115 Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/91-35-535 A-603 Könyvelés, bérszámfejtés. Új ügyfeleknek első két hónap ingyen. Lázár Viktor okleveles közgazdász Tel.: 06 70/311-26-32 A-991 Hunkár Nyelviskola – Telc nyelvvizsgaközpont! Intenzív nyelvvizsgára felkészítő angol-, németnyelv-tanfolyamok. www.hunkarnyelviskola.hu Tel.: 06 30/870-12-54 A-1136

HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán

MÛSORAJÁNLATUNK: December 4. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:20 Napi Mozaik (ism.) 22:30 Beszéljünk róla (ism.) 23:00 Képújság December 5. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Beszéljünk róla (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 12:50 Napi Mozaik (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:20 Zöld Percek (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális mag.(ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:20 Zöld Percek (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális mag.(ism.) 23:00 Képújság December 6. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:55 Műsorajánló 18:00 PONT – ifjúsági magazin 12 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 10 éve történt (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:20 Gyermeksarok (ism.) 20:30 10 éve történt (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT – ifj. mag. (ism.) 12 00:00 Képújság December 7. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.)

13:00 Képújság 17:20 Napi Mozaikok, Gyermeksarok (ism.) 18:00 PONT – ifj magazin (ism.) 12 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép - magazin (ism.) 20:00 10 éve történt (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság December 8. vasárnap 00:00 Képújság 16:00 Megyei Krónika (ism.) 16:30 Sport Magazin (ism.) 17:00 Kultúrkép – magazin (ism.) 17:30 10 éve történt (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő  (ism.) 19:00 Híradó/kedd  (ism.) 19:30 Híradó/szerda  (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Kiskunhalasi UKSC - Nagykanizsa (férfi kézilabda mérkőzés) 22:30 Képújság December 9. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifj. magazin (ism.) 12 08:00 Képújság 12:00 PONT – ifj. magazin (ism.) 12 13:00 Képújság 17:00 Kiskunhalas NKSE - Hajdúnánás (női kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 153 – Lélekmód – ifj. magazin 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 153 – Lélekmód – ifj. m. (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:20 Napi Mozaik (ism.) 22:30 153 – Lélekmód – ifj. m. (ism.) 23:00 Képújság December 10. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 153 – Lélekmód – ifj. m. (ism.) 08.00 Képújság 12:00 153 – Lélekmód – ifj. m. (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Kiskunhalasi UKSC - Nagykanizsa (férfi kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság online műsorújság www.halasmedia.hu A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.


2013. december 4.

Hírek+HIRDETÉS 17

Három arany a halasi hódoknak

lő halasi úszók Grigorov Leila irányításával álltak rajtkőhöz, és bár a versenyzők munkából érkeztek a viadalra, jó néhány egyéni csúcs és biztató időeredmény született: a versenyzők 11 érmet és 13 pontszerző helyezést értek el. Vas Luca 3 arany és 3 ezüst mellett egy 4. és egy 5. helyet Az 50 egyesület 626 induló- szerzett; Nagy András két pilja között a HalasThermál és a langó-számban nyert 2. helyeMerkbau támogatásával készü- zést és gyorsban egy 6. helyet; Hód-Kupa – ez volt az elnevezése annak a nemzetközi úszóversenynek, amelyet a múlt hétvégén rendeztek Hódmezővásárhelyen hazánkon túl Románia, Szerbia és Szlovákia részvételével, az utánpótlás korú sportolóknak.

Fülöp Bianka egy ezüst mellé egy 4., 7. és 8. helyezést ért el; Varga Kata 2 bronz mellé egy 5., 7. és 8. helyet szerzett. Az első tízben szerepeltek még versenyszámaikban Kiss Virág, Barna Rozina és Flaisz Fanni – így a halasi versenyúszók összesen 3 arany, 6 ezüst, 2 bronzéremmel és 13 pontszerző helyezéssel érkeztek haza. (kz)

Adománygyűjtés Adományt gyűjt egy kecskeméti nemzetőr egyesület és a prevencióval segítő Csillagfény Egyesület Kiskunhalason élő rászorultaknak. Az adományozókhoz december 14-én csatlakozik a helyi baptista szeretetszolgálat és a Krisnahitűek is, akik december 21-én egy tál étellel várják majd a rászorulókat. A szervezők kérnek minden melegszívű, segítőkész

embert, hogy csatlakozzanak adományokkal: ruha, lábbelik, játék, bútor, híradástechnika, hideg élelem – bármi, ami már otthon felesleges, de más még szívesen használna. További információ: Gyalai Imréné (70/333-8375) és Kollár Tímea (70/363-9965). Az adománygyűjtést december 21-ig tervezik a szervezők. (kz)


18

sport 2013. december 4.

innen  onnan Kispálya

Megtartották a Joma városi kispályás labdarúgó-bajnokság téli sorozatának sorsolását. Ismét 32 csapat vág neki a küzdelmeknek, a csoportbeosztásokat hétfőn este készítették el. Számtalan új név is felbukkan a résztvevők között, de vannak régi, tradicionális válogatottak is. Újdonság, hogy pályára lép majd a Kiskunhalasi FC női csapata is. Az A-ligába a KisItália, a Retro2, a Kertvárosi Grund, a Csakkapura, a Trinát Junior, a Medosz (Fröccsjárat), a Tricomp FC, valamint a Rolló-Halas-Balota került. A B-csoportban a Szilády-Joma, a Cel FC, a Faddi FC (KFC női csapata), az FC Plan-and-Bau (Drazsé), a Szivacs, a Lindau, a Fortunatusz és a Just 4 Fun játszik majd. A C-csoportba a Rose, a Totya Boltja, a Top Ár-Bácskaagrár, a Randevú 2013 (Laza FC), a Leverpol, a Sóstó, a Connextion és a Rákóczi 1 került. A D-ligában a Grund-Gugu, a Jóbarátok-Bócsa, a Halaspack, a Rolló-Gazdabolt (Flaszter), a Szilády Retro, a Másnaposok, a Rákóczi 2 és a 32. került. A hajrahalas.hu tudósítása szerint az első játéknapok december 14-15-én lesznek, a rájátszás január 18-án kezdődik.

Bajnokok

A VI. korcsoportos kézilabda diákolimpia megyei döntőjének a Bibó István Gimnázium Horváth István Sportcsarnoka adott otthont. A négycsapatos tornán a házigazdákon kívül a Szilády Áron Református Gimnázium, a Kecskemét és Tiszakécske vett részt. A győzelmet, ezzel együtt a továbbjutást a Szilády harcolta ki, Nagy Ernő tanítványai képviselhetik BácsKiskunt az országos elődöntőben.

Újévi sakk

Jövő január elsején sem marad el a hagyományos újévi sakk villámverseny. Több évtizede hagyomány, hogy az esztendő első óráiban a szellemi sport szerelmesei nyitják a sportesemények sorát. 2014. január elsején, 15 órától a Vasutas Művelődési Házba várják a nevezőket – tájékoztatta szerkesztőségünket Szécsényi Mihály, aki évtizedek óta fáradhatatlanul szervezi ezeket az eseményeket. Tőle tudjuk, hogy a tervei szerint a következő évben a Közösségek Házában heti rendszerességgel lesznek sakkfoglalkozások, illetve bárkinek lehetősége lesz majd asztalhoz ülni. (jl)

Puskás, Nyilasi leszek…

A jövő reménységei azok a fiatalok, akik hétről hétre pályára lépnek az OTP-Bozsik Program keretében. A kifejezetten a magyar foci utánpótlásának fejlesztésére kiírt sorozat egyik állomása volt szombaton az a torna, ahol a műfüvön mutathatták meg tudásukat a labdarúgó-palánták. Nem kifejezetten az eredmény a programban minden olyan játélegfontosabb ezen a sorozaton. kos szerephez juthat, akik esetleg A szakemberek szerint ebben a a bajnokságban nem játszanak.

A szombati tornán a Kiskunhalasi Szilády RFC, a Kiskunhalasi FC, a Kunfehértó, a Kiskunmajsa lépett műfűre. Az RFC például több csapatot is indított, hogy valamennyi játékos meccsen szerepelhessen. A jelenlévő szakemberek egyértelmű véleménye volt, hogy ez az út lehet a magyar foci egyetlen lehetséges felemelkedése. Amíg ezek a srácok, ennyire szeretik ezt a sportágat, addig nagy baj nem lehet – fogalmazott egy edző. A gólokban, szép megoldásokban, örömökben, könnyekben ezen az alkalmon sem volt hiány. Az általunk megkérdezett játékosok közül volt, aki hallott már Puskás Öcsiről, Nyilasi Tiborról, de akadt olyan is szép számmal, aki Ronaldo, Messi, Götze iránt rajong. A két korosztály számára rendezett, egy egész napot felölelő torna sikerrel zárult. Mint megtudtuk: nem sok idő lesz a lazításra, mert a jövő hét végén két kupát is rendeznek a Buborékban, ahol azért már az eredmény is számítani fog… Kép, szöveg: Jáger Levente

Megvan az első!

Megtört a jég: a Kiskunhalas NKSE tizenegy sikertelenül megvívott csata után mérkőzést nyert, ráadásul idegenben. A szakvezetés reméli, hogy ez a győzelem erőt és kitartást ad a továbbiakban, valamint ezzel a két ponttal a remények szerint elérkezett a fordulat ideje is. Talán kevesen hittek abban, hogy az őszi szezonban akár egyetlen pontot is szerez a Kiskunhalas NKSE. Az első fordulókban mutatott játék kevésnek tűnt, ám az elmúlt néhány meccsen már vol-

tak olyan jelek, amelyek bizakodásra adtak okot. A Gyömrő elleni idegenbéli találkozó előtt a hazaiak voltak az esélyesek, de a hozzáértők azt mondták, a lányok képesek lehetnek a győzelemre. Nos, a találkozó minden szempontból a halasiak szájíze szerint alakult. A KNKSE játékosai közül többen jó teljesítményt nyújtottak, végig uralták az első félidőt is. A hazaiak kulcsjátékosait sikerült semlegesíteni és a támadósaink is eredményesek voltak. 14-11-es halasi győzelemmel zárult az első harminc perc. A szünet után tovább tartott a KNKSE lendülete és egyre job-

ban elléptek a mieink az ellenféltől. Óriási lelkesedéssel kézilabdáztak a halasiak, ez pedig azon a délutánon két bajnoki pontot ért. A halasi kapusok is jól védtek, négy büntetőt hárítottak. A KNKSE megszerezte az ősz első győzelmét. Gyömrő-Kiskunhalas NKSE 23-26 (11-14), a halasi gólokon Juhász Dóra 10/4, Nagy Marianna 8/2, Nagy Babett 3, Csordás Renáta 3, Terner Alíz 1, Terner Zsanett 1 osztozott. A KNKSE az utolsó őszi mérkőzésen a Hajdúnánás ellen lép pályára. levi

Hiányoznak a pontok

A második rangadóján sem tudott pontot szerezni a Kiskunhalasi UKSC, amely ezúttal a Kiskőrös otthonában kapott ki. A csapatok végig kiélezett, szoros mérkőzést játszottak, amelynek a félidejében még a halasiak vezettek 15-13-ra. A szünet után fordítani tudott a Kiskőrös és meg tudta nyerni a mérkőzést. Kiskőrös-Kiskunhalasi UKSC 30-28 (13-15). Az

UKSC ezzel a harmadik a tabellán, vasárnap az utolsó fordulóban az Izzó SE lesz az ellenfél hazai pályán, 15 órától. A juniorok továbbra is veretlenek, úgy tudtak nyerni Kiskőrösön, hogy a félidőben még 13-6-ra a hazaiak vezettek. Kiskőrös-Kiskunhalasi UKSC 21-24 (13-6). JL

Röviden Világbajnoki Kiválóan szerepelt a Latin Táncok Világbajnokságán a halasi Szalai Ágnes, aki párjával, Nagymihály Balázzsal (Pro-Art) remek formában versenyzett. A Berlinben megrendezett rangos bajnokságon 49 ország 87 párosa lépett parkettre. Ágiék korábban megnyerték a magyar bajnokságot, így jutottak ki a világbajnokságra. Ott aztán az elődöntőbe táncolták magukat, ahová csak a világ 25 legjobb párosa kerülhet. A végén a 24. helyen végeztek, amely szakmailag is óriási sikernek számít. A kettős felkészítésében elévülhetetlen érdemei vannak Juhász Ágnesnek, Tóth Szilárdnak, Törökgyörgy Melindának, Törökgyörgy Erikának és Andrej Skufca-nak is. Mint emlékezetes, Ági és Balázs nemrégiben Kiskunhalason is megmutatta, hogy nem véletlenül van a legjobbak között. A RexTerra Kupa latin gáláján, amelyen tizenkét páros versenyzett, őket találták a legjobbnak a bírók. Pontosan Úgy tűnik, hogy az idei szezonban nem tud hibázni a KB Autoteam SE. Ráadásul a legutóbbi fordulóban egy rangadó várt a csapatra. Egy évvel ezelőtt a bajnokságban megtréfálta a Kiskőrös a halasiakat, de most a KB került lépéselőnybe. A kőrösiek Kiskunhalason már a második vereségüket szenvedték el. Az Autoteam végig vezetett, volt, hogy 5-6 góllal is, de a kőrösiek nem adták fel és a végén csak egyetlen gól maradt a különbség a két csapat között. KB Autoteam SE-Kiskőrös 26-25 (16-13). A halasi gólokon Baksa Nikolett 9/4, Makai Katalin 6, László Krisztina 4, Virág Erika 2, Katkó Andrea 2, Agócs Erika 2/1, Csősz Szilvia 1 osztozott. A KB Autoteam SE továbbra is pontveszteség nélkül áll a bajnoki tabella élén. Bowling Negyedik fordulónál jár a városi bowling bajnokság. Az alábbi eredmények születtek: Fa-Vágók-Szekeres Pálinka 3:0, Rolling Balls-Strike Bizottság 2:1, Leki Strike-Halaspack 3:0, Digit IrodaAmazonok 3:0, PontvadászokDrink Team 3:0. jáger


2013. december 4.

Sziládysport Mozgalmas lesz a Szilády Áron Református Gimnázium sportolóinak hétvégéje. A patinás iskola ad otthont a Református Iskolák Asztalitenisz- és Sakkbajnokságnak. A közel száz résztvevőt megmozgató esemény pénteken délelőtt kezdődik. E közben a labdarúgók Sepsiszentgyörgyön szerepelnek a IV. Extractum Pharma-Kárpát Kupán. A rangos rendezvényen Magyarországról egyedüli iskolai csapatként a Szilády vesz részt. A többi résztvevő egy-egy város válogatottját vonultatja fel. Mint emlékezetes, a kupa Kiskunhalason indult 2010ben, házigazdája volt már Karcag és Magyarkanizsa is. Vincze Attila edző szerint a szereplésen túl a sportbaráti szálak erősítése is a célja a labdarúgó-tornának. jl

19

innen  onnan Röplabda

Fotó: Döme Gábor

Minden esztendőben hagyomány, hogy az év vége előtt a Halas-Fitness Egyesület versenyzői megmutatják, mit is tanultak abban a szezonban. Immáron a tizenhatodik ilyen év végi gálára került sor, amely ezúttal egybeesett a jótékonysági fitnesz bál idejével is. – Egy jól sikerült családi napon vetődött fel az ötlet, mi lenne, ha szerveznénk egy ilyen alkalmat. Nem is gondoltuk volna, hogy ekkora sikere lesz a kezdeményezésünknek – mondta Jójárt Andrea, aki Stír Tímeával együtt oroszlánrészt vállalt a bál szervezéséből. A szülők nagyon jól fogadták az ötletet, mindenkit megmozgattak, így több mint százan voltak ott a karitatív eseményen. Mint kiderült: volt még jelentkező, akit helyhiány miatt kellett elutasítani. A Csipke Hotel konferenciatermében Tóth Péter elnök köszöntötte a vendégeket. Elmondta, hogy országos és nemzetközi sikereket értek el a halasi versenyzők. A bajnoki címek mellett Grand Prix-sikerek és válogatott szereplés színesítette a páratlan sorozatot. Nem sok egyesület büszkélkedhet azzal, hogy Európabajnoka és világkupa-győztese van, a fitneszesek ilyenek. Tóth

Sport

Fittek, ügyesek, eredményesek A Halas-Fitness Egyesület eredményes versenyszezonon van túl, ráadásul ez az esztendő a megújulásról szólt. Mint arról korábban beszámoltunk: a nyár folyamán elnökváltás történt, a sportszervezet irányítását az addigi vezetőedző, Tóth Péter vette át. Az új irány egyik jele, hogy igyekeznek még családiasabb hangulatot teremteni az egyesületben. Ennek egyik eleme az a jótékonysági bál, amelyet szombaton rendeztek. Péter azt is hozzátette, hogy az 1997-es megalakulás óta nagyon sokat segítettek a szülők. Az elnök-vezetőedző ugyanakkor emlékeztette a versenyzőket arra, hogy még egy komoly próbatétel vár rájuk a téli szünet előtt. December 13-án felmérő lesz, amely alapján a szakemberek eldöntik, ki milyen szinten

versenyezhet majd a 2014-es esztendőben. Emellett egy gálaműsorral is készülnek majd a fitkidek. A bálon 37 műsorszámban mutatták meg az egyesület tagjai, hogy mit is tanultak az elmúlt hónapokban. A siker nem maradt el, a kezdők és a klub top-versenyzői is nagy tapsot kaptak. A finom falatok után Vi-

rág Norbi muzsikájára megtelt a tánctér, majd éjfélkor értékes nyereményekkel következett a tombolasorolás. A szervezők már megegyeztek, hogy a sikeres rendezvénynek mindenképpen lesz folytatása. A bevételt a gyerekek versenyeztetésére fordítják majd. JL

Működik Kiskunhalason – és BácsKiskun megye déli részén – néhány öntevékeny, a röplabdasportágat kedvelő és rendszeresen művelő csapat, amelyek pár havonta összemérik egymással erejüket. A nyári találkozást követően, most hétvégén érkezett el az ideje az újabb vetélkedésnek, melyen hat csapat vett részt. A helyszín – lévén a Szilády junior válogatottja a soros rendező – a református gimnázium tornacsarnoka volt. A sorsolással kialakított két csoportból a döntőt a mélykútiak, illetve a halasi Zöldek játszhatták, mely 2:1 arányban a Mélykút csapatának javára dőlt el. A kisdöntőn, a zömében volt ÁMK-s tanárokból álló gárda a sziládys fiatalokkal került szembe, ahol szoros küzdelemben az exÁMK-sok győztek. Ötödik a Szilády régi, hatodik a Baja együttese lett. Komoly elismerést érdemelnek a sziládys diákok, akik felnőve a felnőttekhez szetteket, mecscset is nyertek. Tudását Zákány Sándor testnevelőnek köszönheti – a dobogótól karnyújtásnyira végző – „mix”, Czár Levente, Gyenizse Máté, Pál Gábor, Kósa Edina, Lehőcz Laura, Szigeti Dzsenifer, Trummer Anna alkotta csapat.

Új egyesület

Taggyűlést tartott a napokban a Ganzair KAC, hogy a szükséges változtatások végére pontot tehessen. Mint az már ismeretes, az egyesület székhelye átkerült a Szilády Áron Református Gimnáziumba, és személyi kérdésekben is döntésekre volt szükség. A korábbi héttagú vezetőség helyett új, öttagú vezetést választottak. Flösser Tamás elnökként, Boross Viktor alelnökként, Szloboda Mihály, dr. Jerémiás Attila és Dózsa Tamás Károly elnökségi tagként dolgozik az egyesületért. A jövőben a sportszervezet, visszatérve a gyökerekhez Kiskunhalasi Atlétikai Club néven működik majd. Szloboda Mihály indítványát elfogadva, Gidai Jánost örökös tiszteletbeli elnöknek választották hosszú időn át tartó hatékony támogatásáért. A városunk atlétikai életéért, a sportág jövőjéért felelősséget érző emberek megbízásából dr. Kastyják János vállalta, hogy a szükséges jogi intézkedéseket megteszi. (vk)


2013. december 4.

A fény és sötétség ünnepe. A világ szinte minden kultúrájában spirituális ünnepek sora követi egymást a téli időszak, a napforduló és a legrövidebb napsütéses nap idején. Míg például az ind kultúrában Dívalinak – a fény születése ünnepének – nevezik, addig a keresztény kultúrkörben a csillagjósoktól kísért Megváltó-születés és a zsidó hanuka is ebben az időszakban van. A katolikusoknál vasárnap kezdődött az advent, a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A Krisztus születésének ünnepére való várakozást a böjt, a bűnbánat és a tettekben megnyilvánuló jócselekedetek mellett a kifejezetten csak erre az időre jellemző szertartások és szokások is segítik. A gyertyák színei szimbolikus jelentőség-

mozaik

20

gel is bírnak: a lila a bűnbánatra, a rózsaszín az örömre utal. Az elkövetkezendő hétvégéken, karácsonyig minden vasárnap adventi zenés programokkal várják az érdeklődőket a Kiskunhalasi Művelődési Központban, valamint a főtéri Zenepavilonban. A fény ünnepét köszöntötték a halasi izraelita hitközség tagjai is: a hanuka annak az időszaknak állít emléket, amikor zsidó szabadságharcosok szembeszálltak üldözőikkel, és szentélyüket visszafoglalták, megtisztították, majd újraszentelték. Bár a keresztény és zsidó ünnepnek nincs köze egymáshoz, multikulturális korunkban ismert a „hanukarácsony” becenév, amely a zsidó-keresztény vegyes házasságoknál szokás, ahol megtartják mindkét vallási ünnepet. Kép, szöveg: P. Á.

Emelkedett, ugyanakkor vidám hangulatú volt a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola szalagavató bálja. A városi sportcsarnok több száz fős közönsége előtt először a szalagtűzésre került sor, majd Téglás László igazgató köszöntötte a végzős diákokat. Már mindenki várta az osztálytáncokat, ugyanis az előzetes hírek szerint is különlegeséggel készültek a negyedikesek. Elsőként Kun Hajnalka osztályfőnök vezetésével a 12. c mutatta be Mennyei párbaját, ebben még Finta József plébános is közreműködött. Gurály Attila és a 12. b az amerikai rögbimeccsek hangulatát hozták vissza. Molnárné Faragó Melinda osztálya, a 12. a pedig Charlie Chaplin történetét ültették át a mai korba. Az évfolyamtánc a fenséges bécsi keringő volt, amelyen negyvenkettő páros varázsolt szép koreográfiát a csarnokba. (jl)

Fotó: Szőri Attila

rita ízvarázslata

Az adventi időszakhoz találtam olyan ételeket, amik az ünnephez is köthetők, mégis eltérnek a hagyományoktól. Így bukkantam rá e heti halkülönlegességemre, a fokhagymás tejben áztatott busára. Hozzávalók: 4 db kb. 20 dkg-os busaszelet, 2 evőkanál étolaj, 2 gerezd fokhagyma, tej, só, bors. A megtisztított halszeleteket sózom, borsozom és a lereszelt fokhagymával bedörzsölve egy lapos

edénybe rakom. Öntök rá annyi tejet, hogy ellepje, és így pácolom legalább 2 órán át, de jobb, ha egy éjszakán át. Kiveszem a pácból, jól lecsepegtetem, és egy kiolajozott serpenyőben mindkét oldalát kb. 5-5 perc alatt pirosra sütöm. Párolt, citromos édesköményt készítettem mellé. Ne féljenek újítani a jól bevált recepteken, higgyék el, az ilyen újdonságokkal is sikert aratnak majd a családtagok körében! Rita asszony

Fotó: Anda Péter

Chaplin a szalagozón

XXVII. évf. 49. szám 2013. december 4.  
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you