Page 1

Kátyú-kár: hívj Elhunyt a halasi Pár óra alatt oda a rendőrt, és szólj be! jóga-anyó húsvéti nyereség… A járhatatlan utakon bekövetkező sérülésekért csak 80 felett is derűs és aktív volt a jóga rendőri papír fejében fizet a kivitelező egyik hazai meghonosítója

Rázós kár: vizsgálja a Coop is, mit lépjen a Démászszal szemben

Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben

Nagyon hülye sofőr bukott sorozatban Belvíz 1000 hektáron: a termés még nincs veszélyben Megjöttek a gólyák Halasra Zsákkal a nyakán dobták a kútba Isten műve és a halasi festőművész

2013. április 10. • XXVII. évfolyam 15. szám•Ára: 165 Ft

Vérző verzió fotó: kohout zoltán

Mindenki tudta, hogy alaptalanok a fegyházzal fenyegetett vádak…?!

Lehetséges, hogy „csupán” a felpumpált médiacirkusz kényszerítette ki a múlt heti, sokak számára megdöbbentő ítéletet…? Ha még a vádaskodó-rágalmazó beteg saját anyja sem hitt az ápoló elleni rágalmaknak, továbbá ha tucatnyi ellentmondás van a történet egészében, akkor hogyan lehet, hogy nem jogerősen, de súlyos fegyházbüntetésre ítélték a halasi ápolót? A Halasi Tükör e héten annak járt utána, milyen ellenérvek sorakoznak a kezdettől ellentmondásosan megítélt pszichiátriai botrányok mögött. www.halasmedia.hu




mozaik 2013. április 10.

Fotók: Lázár Zsolt

Barbi átalakult

A 15 esztendős Barát Barbit alakította át a Pont profi szépségstábja a Partyarc rovat keretében. A szerencsés nyertes könnyed, tavaszias sminkjét Markó Anikó kozmetikus

Kútba dobták Leót! Homokzsákkal a nyakában akartak végezni vele Az állatok ellen elkövetett brutalitásoknak nincs határa: a halasi állatvédőket múlt pénteken Jánoshalmára a tűzoltók hívták segítségül – kegyetlen módon akart kutyája életének véget vetni egy lelketlen gazda, aki homokzsákot kötözött kutyája nyakába és úgy dobta egy vízzel teli kútba. – Keserves kutyavonyításra lettem figyelmes, amikor a közeli gyümölcsösömbe tartottam, és az elhagyatott tanya udvarán álló kútban, a víz tetején egy hordóba kapaszkodva próbálta meg a felszínen tartani magát a szerencsétlen jószág – mesélte Tóth János jánoshalmi gazdálkodó. Szerinte nem véletlen esett a kutya a kútba: egy gyékényzsák volt a nyakára hurkolt lánchoz kötve. Ez a tízméteres

zuhanáskor kiszakadt, így nem húzta le az állatot a víz alá, sőt, a víz tetején lebegő vashordóra kapaszkodhatott a szerencsétlen állat. A jeges vízben csontig lesoványodott kutya nyakára hurkolt lánc több centi mélyen belenőtt a húsába. – Miután a kutyust a jánoshalmi tűzoltók kimentették a kútból, egy közeli tanyán élő házaspár fogadta be, az állatvédők már onnan hozták el – mondta Rémánné Halmosi Éva, a szervezet elnöke. Leót a halasi állatklinikán ellátták, és kéznyalogatással, pacsival hálálta meg megmentőinek a segítséget. Most ideiglenes befogadónál lábadozik. Az ismeretlen állatkínzó ellen rendőrségi feljelentést tesznek. (Kép, szöveg: PÁ)

cicaKERESÕ Eltűnt a Móci nevű sziámi cica a Szélmalom utcából. A megtaláló magas jutalomban részesül, és kéri a megtalálót, jelentkezzen a 06-30-65593-42-es mobilszámon!

GAZDIKERESÕ Leó ideiglenes befogadónál lábadozik, s a Kiskunhalasi Állatvédő Egyesület olyan gazdit keres a kedves és barátságos kan kutyusnak, akinél a testi-lelki fájdalmai után szerető otthonra talál. (Érd.: 06-30/591-45-17.) Támogatónk: Takarmánybolt, Kiskunhalas, Széchenyi u. 94.

készítette, frizuráját Barta Melinda fodrász álmodta meg, az ezekhez passzoló ruhakölteményt pedig Király Szilvi stylist válogatta össze. A szakembereknek alig 50 percre volt

csak szükségük ahhoz, hogy Barbiból igazi partyarcot varázsoljanak. A műsor végén a tinédzser lány elégedetten pózolt a kamerák kereszttüzében. Folytatás egy hónap múlva, jelentkezni továbbra is a Pont Facebook profiljának írt levélben lehet. Szőri Attila


2013. április 10.

Felnőttek az óvodában

A programok helyét átvették a jelszavak: felkeltik a manipulált érzelmeket, és elhallgattatják a józan észt Magyarországon például lényegében egyáltalán nincs létjogosultsága a hiteles, higgadt és racionális beszédnek. Talán nem is volt soha. Magyarország akkora törést szenvedett el a polgári fejlődés (vagyis az újkori nemzeti felnőtté válás) során, hogy valójában sosem vált a vérünkké a mérsékelt és belátó párbeszéd, a tudatos gondolkodásmód. Mire felnőtt volna a magyar nemzet, jöttek a világháborúk korának súlyos csapásai, és a nemzet ottmaradt valahol az általános iskolai gyerekek értelmi szintjén – akik nem logika és elemzés alapján cselekszenek, hanem az aktuális érdektől vagy érzelemtől hajtva. Így a magyar közéletben 100 éve nincsenek észérvek, nincs igény a tények nyugodt elemzésére. A közéletben az a nyerő, aki rafináltabban játssza el a kisgyerekekre kacsingató cukros bácsi szerepét – ügyesebben hazudik, nagyobbat lódít, mézesmázosabb csalimesét ígér az eszüket nem használó szavazópolgároknak. A magyar ezért nem úgy reagál az ellenérvre, hogy kikerekedő szemmel elemzi az addig ismeretlen információt – hanem hasból elutasítja. Aki nem ért egyet velem, az ellenség. Zsidó vagy román, szektás vagy éppen pápista, bankárbérenc vagy fasiszta… Ahelyett, hogy értelmes felnőtt módjára okos vitákkal tolnánk előrébb a közös ügyek (jól megrakott) szekerét, inkább állunk a szekér mellett, és vakok-süketek módjára veszekszünk, mint a nagyszünetben civódó hülyegyerekek. Ma már senki sem olvas pártprogramokat, mert a programok helyét átvették a jelszavak. Ez a legijesztőbb bizonyítéka annak, amikor egy országból elvész az értelem: a reklámok és hatalmi játszmák nem összetett érvekkel, hanem lebutított jelszavakkal operálnak. Felkeltik a manipulált érzelmeket, és elhallgattatják az elemző észt. És akkor ott ébredünk, ahol a gyerekek és a barbárok. De vajon tényleg ezt akartuk…?



innen  onnan

A SZERK Valószínűleg kevesen cserélnénk le a felnőtt tudásunkat a gyerekkorira. Pénzt keresni, házfelújításról dönteni, pályaválasztásban a kölykök segítségére lenni – ezek felnőttnek való problémák, ezekhez a gyerek esze még kevés. Az életünk számos döntésében – még ha nem is mindegyikben – az eszünket kell használnunk, nem az érzelmeinket. Márpedig a gyerekek és fiatalok legtöbbje még nem a racionális logika, hanem az ösztönei, érzései alapján dönt. Az egyik tipikus terület, ahol az érzelmek nem jó tanácsadók – a közélet. Európában például, már a hellén vagy latin civilizációban is aszerint választottak egy vezetőt, hogy az mennyire bizonyult „a legjobb”-nak, innen ered – „aristoi” – az arisztokrácia. Később, a vándorló törzsek megjelenésével egy időre visszahullottunk a barbárok szintjére, ahol a nyers erő döntött az uralkodás kérdésében. Aztán a 18-19. századra újból a társadalom gazdasági, tudományos és művészi legjava adta a vezető réteget. A felvilágosodás és az Ész bálványozó tisztelete nem éppen a legnagyszerűbb vívmány az emberiség történelmében. Az istenhit és a transzcendens gondolkodásmód primitív üldözése hatalmas erkölcsi és szellemi kárt okozott és okoz a mai napig. Ám társadalmi téren volt egy komoly előnye a logikus, racionális érvek világának: nem az ösztönök és a csalfa érzelmek voltak a döntőek a társadalmi életben, hanem a valós emberi, szakmai, közéleti teljesítmény. Az újabb fordulat – helyesebben talán visszahanyatlás – a tömegdiktatúrák megjelenésével következett be. A fasiszták és a kommunisták már szakítottak a „legjobbak” hagyományával. A mániás-antiszociális Hitler és a tébolyult Sztálin már nem akart bölcs, megfontolt, erényes és közérdekű kultúrát a társadalomban. Elegendő volt nekik visszahozni a nyers ösztönökre alapozott közösségi létet: más emberek tajtékzó gyűlöletét, kapzsi hatalomvágyat, egy elképzelt állam-utópia ábrándos szolgálatát. Szerencsére, a háborúk megrendítően szörnyű pusztításai, a szervezett és fronton elkövetett emberirtások egy időre elvették Európa kedvét attól, hogy újra szabadjára engedje a zabolázatlan érzelmeket a politikában. Ha az embertelenségről le is szokott (egyelőre) a kontinens, az Ész trónfosztása azonban újra folyamatban van.

álláspont/hírek

Késsel próbálta rendezni a vitát

Halasi íjászsiker Kiskunmajsán

A hétvégén ismét bizonyítottak a kiskunhalasi hagyományőrző íjászok: a kiskunmajasai 3D íjászversenyrõl három arany- és egy bronzéremmel tértek haza. A felnőtt férfi kategóriában induló Nagy Kálózi József mellett a gyerek-fiú kategóriában versenyző Csesznegi Márk és a lányok közt Barta Nikoletta is első lett, míg az ifi fiúk közt Sziládi Gábor (a képen hátul) remekelt: ő a harmadik helyen végzett.

A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vették azt a 40 éves kisszállási férfit, aki ököllel esett neki egy haragosának az elmúlt hétvégén, Kisszálláson, majd megpróbálta megszurkálni egy késsel. A férfi vasárnap este kereste fel haragosát a lakásán, egy 20 éves helybéli férfit, akit egy korábbi nézeteltérésük miatt vont felelősségre. A két férfi között kialakult szóváltás során az idősebbik előbb ököllel arcba vágta a fiatalabb férfit, majd kést rántott és többször megpróbálta megszúrni. A sértettnek a késelési kísérletet sikerült elhárítania, de eközben nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A támadót, K. Zoltánt a kiérkező rendőrök elfogták, és gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe is vették. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. (pá)

24 óra, 3 bukás – ittasan… Fél év felfüggesztett fogház piáért, jogsi nélkül…

A rekordok könyvébe is bekerülhetne az az ittas sofőr, akit az intézkedõ rendőrök egy nap alatt többször is ittas vezetésen kaptak – a slusszpoén az, hogy sosem volt autóvezetői engedélye…

A férfit 24 óra alatt háromszor is igazoltatták a rendőrök Jánoshalmán. Mindhárom alkalommal ittasnak bizonyult, sőt, kihallgatásán elismerte, hogy nincs, és soha nem is volt vezetői engedélye. A rendőrség őrizetbe vette, és pár nappal később a vádemelési

javaslat révén a Kiskunhalasi Járási Ügyészség vádat emelt a férfi ellen. Végül ittas vezetés miatt 6 hónap fogházbüntetésre ítélték, de ennek a végrehajtását 2 évre felfüggesztették, és 2 évre eltiltották a járművezetéstől is. (pá)




közélet 2013. április 10.

Fidesz: hibázott a templomi aláírásgyűjtő Az elmúlt héten ismét címoldalakra került Kecel, miután a helyi plébános és a helyi Fidesz ismét összekapott a templomban folyó aláírásgyűjtés miatt. Most a párt sem védte meg helyi aktivistáját, sőt, cáfolta a képviselőaszszony állítását. Január végén a polgármester és a helyi plébános látványos – halasi szálakkal színezett – vitája és békülése kapcsán egy időre vége szakadt a helyi Fidesz és a pap ellentétének. Két hete, a vasárnapi mise előtt azonban újabb incidens történt, amikor a templomból korábban kitiltott, majd visszafogadott fideszes politikusok egyike a rezsicsökkentés érdekében gyűjtött aláírásokat. Kiabált, mosolygott A templom bejáratában felállított aláírásgyűjtő asztalhoz lépve Roland kérte az egyik képviselőasszonyt, menjen el onnan, ez a hely nem erre hivatott. A képviselő rávigyorgott, és maradt, mintha mi sem történt volna, majd azt nyilatkozta, hogy a pártja országosan meghirdette, hogy a templomokban kezdjék a gyűjtést. – Semmit sem csináltam, csak egy sarokban kihelyeztem az aláírásgyűjtő íveket. Néhányan kiléptek a sorból, és saját megfontolt érdekükben aláírták a lapot. Ekkor kezdett az atya a legmagasabb hangján nem is kiabálni, hanem üvölteni. Én az ilyen hangra nem reagálok – mondta a magát háromgyerekes, négyunokás nagymamának nevező aktivista. A Fidesz szerint hibáztak A Fidesz kommunikációs igazgatója, Kocsis Máté a sajtóban cáfolta az aktivista állítását, leszögezve, hogy az aláírásgyűjtés szervezői biztosan nem kaptak arra szóló biztatást, hogy az ívekkel templomokba menjenek; hasonló eset sehol az országban nem is történt. A kommunikációs igazgató szerint a helyi aktivista hibázott. (A hazai templomokban nem szokatlan az aláírásgyűjtés. Legutóbb a magzati élet védelmében lehetett a hívőknek több településen is ily módon kifejezniük véleményüket. Az egyházak azonban általában távol tartják magukat a politikai pártok által kezdeményezett akcióktól, mint amilyen a Fidesz-KDNP által felvállalt rezsicsökkentés érdekében indult kampány is – a szerk.) Hegy-s

Érzek annyi támogatást Flösser Tamás a leendő média- és kultúracégről Kapcsolatai révén jelentős plusz pénzeket tudna-szeretne a helyi sajtóba és közművelődésbe hozni a két területet egyesítő cég új ügyvezetője. A Halasmédiát és a KMK-t integráló városi cég leendő ügyvezetõje, Flösser Tamás gyorsabb hírszolgáltatást és több tömegvonzó kulturális rendezvényt tervez. Kritika és kooperáció • Kritikával indult a jelölése: a baloldal azt veti az ön és a Fidesz szemére, hogy „pártkatonát” jelölnek a média (és a kultúravezetés) élére. Mit szól ehhez? • Azt, hogy ennek a „kritikának” egy része valóság: 2010-ben indultam a Fidesz színeiben a helyi választáson, és azóta is részt veszek a művelődési intézmény munkájában mint a Fidesztől delegált felügyelő bizottsági tag, illetve 2008 óta külsős tagja vagyok az önkormányzat korábban kulturális, ma már ügyrendi bizottságának. • A kritika, bár önt nem szerkesztőnek, hanem ügyvezetőnek „küldik”, nyilván nem önmagában a pártosságra célzott, hanem arra, hogy vajon pártatlan marad-e a sajtó egy pártközeli vezető alatt is? • A kérdésben is benne van a vá-

vagyis nincs a tervek között a főszerkesztő vagy bármely más munkatárs leváltása. Ugyanakkor nem is zárható ki, hogy a jövőben átalakítás, személycsere, átcsoportosítás történjen, ha a szakmai vagy gazdasági okok azt igénylik. Ennek viszont megint nincs köze pártpolitikához: ez mindenütt a „levegőben van”, ahol új vezetés és új koncepció mentén folytatódik egy szervezet élete. Ám az első, ismétlem, az, hogy meg kell próbálni együtt dolgozni. Információ és erőszakmentesség • Mik a tervei a médiát illetően? • Most még csak koncepciózus, átfogó elképzelésem van arról, hogy ennek a három szegmensből álló médiának az információáramoltatási struktúráját átalakítsuk, internetes oldalát erősítsük. Akár napi 5-10 rövid videót is el tudok képzel-

A munkám révén érzek magamban annyi rálátást, és érzek magam mellett annyi támogatást, hogy külső forrásokat Halasra tudjunk hozni. lasz: a törvény világosan kijelöli, hogy mi az ügyvezető igazgató feladat- és hatásköre, és mi a szerkesztőké. Én, ha minden a tervek szerint halad, ügyvezető leszek, és egyelőre a főszerkesztő marad a jelenlegi, így eztán sem én fogom meghatározni, mi kerüljön az újságba vagy a tévéadásba. Az csak a közös munka során dőlhet el, hogyan tudunk együtt dolgozni akár a főszerkesztővel, akár ezzel a mostani jó és összeszokott stábbal. • Mit jelent ez a sejtető „egyelőre”? • Nem azt, amit esetleg „sejtetne”,

ni, aminek aztán a szerkesztett változatai jelennének meg a híradóban, aztán az újságban. • Mivel a lakosságnak csak negyede használ internetet és „fogyaszt” internetes híreket, nem lesz ebből veszteség? • Elképzelésem szerint a struktúraváltás ezt kompenzálni fogja, de ismétlem, ez egyelőre iránykeresés, és azt is mondtam, hogy a stábbal, a szakmabeliekkel együtt akarok majd haladni, így minden lépés szakmai egyeztetés után fog megszületni. Ha valami gazdaságilag vagy szakmailag nem értelmes, ak-

kor azt nem szabad erőltetni.

hogy több célzott fejlesztési pénz érkezzen ebbe az ágazatba, és mindNyitás, családok, pozitív lobbi két (a sporttal együtt mindhárom) • És pénzügyileg mit tervez? szegmens előreléphessen, stabilan • Az elsődleges cél gazdaságilag működhessen. megerősíteni a közös média- és kultúraszolgáltató céget, aztán pedig el Arculat és problématérkép akarok indulni afelé, hogy a jelenle- • Tavaly ősszel Végső Istgi önkormányzati támogatás egy ré- vánnal kidolgoztunk egy városzét külső forrásból teremtsük elő. simázs-szemléletű média- és • A médiával ellentétben igen közművelődési koncepciót. Vésok kritika érte a jelenlegi köz- gül nem tudjuk, lett-e valami művelődést. Ott mik a tervei? az anyagból, de az biztos, hogy • Egyrészt szeretném a tömeg- városmenedzselés és városarvonzó rendezvények számát gyara- culat terén gyengén áll Halas. E pítani, és struktúráját korszerűbbé téren vannak elképzelései? tenni. Például több kiállítást szeret- • Ez a terület összetett ahhoz, hogy nék, akár multimediális megnyitók- rövid távú célokat mindjárt felvázolkal, hiszen a média és a közművelő- jak: középtávon okvetlenül célom, dés közösen fog már dolgozni. Az is hogy ez a közös cég stratégiai szecélom, hogy például a kiváló adott- repet vállaljon ebben. Máris említeságú Végh-kúria a melegebb évsza- ném, hogy a város honlapja elavult kokban nyitva legyen a családok, „hírekkel” elég gyengén műkökisközösségek előtt. Tervezem to- dik, ráadásul – tudomásom szerint vábbá, hogy a szélmalmot felújítva – nem is halasiak működtetik, hahalasi jelképpé tegyük újra. Tudom, nem szegediek… Mivel a könyvehogy sok minden pénzkérdés, ám lésben, cégvilágban dolgozom, látok sokszor elfelejtjük, hogy bár 2013 az más rossz példákat is: Halashoz kéutolsó éve az EU költségvetési idő- pest mennyivel előrébb jár egy Majszakának, attól még számos forrás- sa vagy Kőrös, ahol interneten pár ból lehet pénzt szerezni. Én pedig perc alatt lehet például iparűzésia munkám révén érzek magam- adó-bevallást készíteni, míg nálunk ban annyi rálátást, továbbá érzek nyomtatás után egy hosszú bevallást magam mellett annyi támogatást kell kézzel kitölteni, közben ugyana döntéshozóktól, hogy ilyen külső azokat az adatokat többször leírni. forrásokat Halasra tudjunk hozni. Ez belső városmenedzselés ugyan, • Fideszes körökből úgy tu- de ez is fontos gesztus és részterüdom, az ön jelölésének az egyik let azoknak a cégeknek, akik Halast oka az volt, hogy a kapcsolatai működtetik a jelenlétükkel. révén egyenesen, közvetleneb- A városimázs és a többi részletkérbül tud pozitív fejlesztési lob- désre elsősorban azt tervezem, hogy bit kifejteni az állami alapok egy problématérképet állítok össze, felé. Erről van szó? és a szakmabeliek javaslatai alapján • Erről is szó van, természetesen. dolgozzuk ki a megoldások, teendők Én minden erőmmel azon leszek, irányait, lépéseit. KohoutZ


2013. április 10.

Belvíz 1000 hektáron

– Bár néhány napja III. fokozatú belvízvédelmi készültség van érvényben, Halas térségében távolról sincs akkora baj, mint például Csongrád megye egyes részein. Lakóházak sehol sincsenek veszélyben. Szakemberek szerint városunk közelében mintegy 1000 hektárnyi földet borít víz. Ezek 80 százaléka azonban legelő, vagyis viszonylag alacsony a művelt területek aránya. Az őszi vetések jelentős része sincs veszélyben – állítja a Kiskunmajsa és Környéke Vízgazdálkodási Társulat. Néhány nappal ezelőtt a belvíz kapcsán érintett hatóságok, a gazdák és az önkormányzat képviselői egyeztetést tartottak, amelynek során kiderült, hogy a Dong-ér teljes szakasza képes a víztömeg levezetésére. Egyes szakaszokon azonban magas a vízállás, ezért szükséges lehet a csatorna terhelésének csökkentése. – A Harka-tó és a tázlári vízgyűjtő mellett Felsőszálláson, a vasút melletti nagyobb területre vezethetjük majd le a vizet – tájékoztatott Császár Imre, a Kiskunmajsa és Környéke Vízgazdálkodási Társulat elnöke. Hogy ez mikor történik meg, arra a vízügyi szakember nem tudott választ adni. Jelenleg a terv előkészítése folyik. Szakemberek azonban bíznak abban, hogy a helyzet már nem romlik tovább, mivel a következő 10 napban nem várható térségünkben jelentősebb mennyiségű csapadék. Hegy-s



innen  onnan Víz a temetőben

Csökkentik a Dong-ér terhelését Eddig nem okozott vészhelyzetet városunk közelében a belvíz, de vizsgálják annak lehetőségét, hogyan lehetne a Dong-ér terheltségét csökkenteni.

víz, víz, víz

Biztató a vetéskép

Szépen kikeltek és jól telelt az ősszel elvetett mintegy 200 hektárnyi kalászos gabona és 70 hektár őszi repce. Az őszi csapadékhiányt a csapadékos tél és tavaszi esők pótolták, míg a hótakaró megvédte az őszi vetést – nyilatkozta lapunknak P. Szabó Károly, a Halas Agromark Kft. ügyvezetője. Míg tavaly szeptemberre már átlagosan mintegy 120-130 milliméternyi víz hiányzott a talajból, a csapadékos késő ősz, a tél és a tavaszi esők pótolták a kellő mennyiséget, sőt, a hótakaró megvédte a kikelő őszi vetést. Ugyanakkor a kora tavasszal hullott 400 milliméter meghaladja az egész éves mennyiséget, és a Halas környéki füves legelőkön, réteken kisebb belvizek jelen-

tek meg. A vetésekben ez még jelentősebben nem tapasztalható, de a talaj ezeken a részeken is telítődött vízzel. Télen sikerült megfelelően előkészíteni a tavaszi vetésű növényekhez a szántók alátrágyázását, a megfelelő talajlazítást, de a magágy készítésével, a napraforgó és a kukorica tavaszi vetésével már gond lehet, ugyanis előrejelzések szerint az április is a szokásosnál csapadé-

kosabb lesz – mondta P. Szabó Károly. További gond lehet a rendkívül alacsony talajhőmérséklet, mert legalább plusz 10 fok kellene a vetéshez, ehhez azonban a nappali átlaghőmérsékletnek plusz 13-15 foknak kellene lennie. Így a vetési idő ki fog tolódni, optimális körülmények között május elsejéig be szokott fejeződni a tavaszi vetés, de elképzelhető, hogy idén csak május közepe vagy vége felé kerül a talajba a kukorica és a napraforgó. Erre persze már korábban is volt példa, így idén is jó közepes termésre számít a halasi szakember. Kép, szöveg: PÁ

Gazdákra van bízva a vízelvezetés. Vízben állnak a vetések Kiskunhalason és környékén. Rédei Ferenc, a helyi gazdakör vezetője szerint jellemzően nem nagy területeket borít összefüggő vízfelület, hanem sok, kisebb parcellában veszélyezteti a termést. Rédei az érintett gazdákkal való egyeztetésről kijelentette: a társulat nem tudja leszívatni a kérdéses területről a vizet, a gazdáknak kell megoldaniuk a problémát, különben nagy lesz a baj. – Az a tritikálé, amely napokat áll a vízben, tönkremegy, nincs időnk várni – fogalmazott a gazdakör elnöke, aki úgy véli, több helyen meg lehetett volna oldani a szivattyúzást, de a szakemberek ezt másképpen látták… Szerintük idővel a Dong-éri csatorna lehúzza majd a vizet a földekről (lásd még cikkünket e hasábokon!). (Kép, szöveg: JL)

Halasiak találják ki Halast!

Nyolc évvel ezelőtt 151 javaslat érkezett a város lehetséges fejlesztési terveihez, a Találjuk ki Kiskunhalas jövőjét! program meghirdetése kapcsán. A következő uniós ciklushoz újabb elképzelés-sorozat kell, ezért akarja a korábbi program folytatását a Halasi Demokraták Közössége Egyesület.

Találjuk ki Kiskunhalas jövőjét! projektről van szó, amelynek újjáélesztése kapcsán a meghívott vállalkozókkal, szimpatizánsokkal, amolyan vitaindító megbeszélést tartottak. Ezen Várnai László, aki korábban Lakossági fórumokon, személyes ta- Közössége Egyesület, amely foly- két cikluson át vezette a várost, arlálkozókon vitatná meg a város fej- tatná az általa sikeresnek és ered- ról beszélt, hogy a legfontosabb fellesztési irányait a Halasi Demokraták ményesnek tartott programot. A adat Kiskunhalas térségi szerepének

visszaszerzése lesz. A halasi demokraták célja az, hogy a helyi lakosokkal közösen, őket megkérdezve állítsák össze a 2014-2020. közötti fejlesztési terveket. Jekő Attila lesz a program koordinátora. Az önkormányzati képviselő elmondta, hogy április 11-én a Zenepavilonnál, egy héttel később a Práger Ábrahám utcában, míg április 24-én a lovas szobornál lesznek lakossági találkozók. (jl)

Van, ahol nem engedélyezik a koporsós temetést az elmúlt hetek csapadékos időjárása nyomán. Kis Sándorné, a Kegyelet Kft. vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a katolikus és az új református sírkert néhány területén 60-80 centiméteren van már talajvíz, amely miatt nem lehet temetni. Az ügyvezető azt is hozzátette, hogy mindenhol próbaásást végeznek és ennek alapján döntenek a szertartás megtartásáról. A mélyebben fekvő területeken viszont egyértelmű a tilalom, azokat ugyanis víz borítja. A katolikus temetőben az urnafal és az urnás sírhelyek környékén áll a víz, és a közelben lévő árok is telített. (jl)

Sok változatos munka van

Növekszik térségünkben a munkaügyi központok által kínált álláslehetőségek száma. Akár általános iskolai végzettséggel és diplomával is el lehet helyezkedni, főleg, ha valaki nem ragaszkodik a településhez, ahol él. A kiskunhalasi járás területén raktári segédmunkást, pályakezdő weblapkészítőt, pályakezdő kereskedelmi asszisztenst, mentőautó-vezetőt, webfejlesztőt, kamionsofőrt, pincért, szakácsokat, illetve pékeket keresnek a vállalkozások, intézmények. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a Tükör hirdetési oldalán és a Halas Televízió képújságjában még több állásajánlat olvasható. Kiskőrös térségében könyvelő, üzemanyagtöltőállomás-kezelő, szakács, élelmiszeripari mérnök, agrármérnökök, kertészmérnökök, proAlpharendszer adminisztrátor, magyar szakos, testnevelés szakos, történelem szakos pedagógusok, idegenforgalmi és szálloda szakos közgazdász, pénzügyi adminisztrátor, mérlegképes könyvelő, idegenforgalmi menedzser, pultos, tehergépkocsi-vezető, szakácsok, autószerelők, hegesztő, lakatos, üzletkötő, gépészmérnök, cukrász, megváltozott munkaképességű betanított fóliaválogatók, targoncavezető, varrónők, betanított munkások, valamint üzletkötők számára van munkalehetőség. Az állásajánlatokkal kapcsolatban a járási munkaügyi hivatalok adnak bővebb tájékoztatást. (ha)


közlekedés 2013. április 10.

innen  onnan Fontos és azonnali adatok a balesetekről

Napokon belül minden rendőrnél lesz olyan készülék, amelynek segítségével továbbíthatja a közlekedési események koordinátáit a megfelelõ helyre. Az újítás lényege az, hogy az egyenruhás a nála lévő okostelefon segítségével juttathatja el a központba a szükséges adatokat. Onnan pedig szét lehet küldeni minden olyan eszközre, amely képes a TMC (Traffic Message Chanel) vételére. Az úton lévő autósok így rövid időn belül tudni fogják, hogy hol lehet számítani torlódásra, esetleg útzárra. A rendszert használók ar-

Kátyúkárok: hívj rendőrt és szólj be!

FOTÓ: KOHOUT ZOLTÁN



A csatornázó cég a halasi kátyúk miatt idén csak két gépkocsikárról kapott bejelentést. A városházára ettől jóval több panasz futott be, a tulajdonosok feltehetően azért nem vitték tovább az ügyet, mert az esetről nincs rendőrségi jegyzőkönyv. Bár már megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, sőt, lapunk megjelenésének másnapján az aszfaltozás is elindul, még mindig nagyon sok a

ra is választ kaphatnak, hogy körülbelül mennyi ideig tart majd a helyszínelés. Már a Bács-Kiskun Megyei Főkapitányságra is megérkeztek a szükséges eszközök: napokon belül Kiskunhalason is működésbe állnak a berendezések, így a rendőrök már a baleset helyszínéről tudnak információkat küldeni a várható útzárról, torlódásokról. (jl)

Új hegyközségi vezetők

Az új jogi szabályozásnak megfelelően március 31-ig minden hegyközségnél új alapszabályt fogadtak el, új tisztségviselőket és küldötteket választottak. A halasi hegyközségben az elnök Szőke Sándor lett, és szintén őt választották meg borászati küldöttnek is. A tagok szavazata alapján Pintér Imre lett a testület szőlészeti küldöttje. A hegyközségi törvénynek megfelelően hamarosan új hegybíró is lesz Kiskunhalason. Mongyi Aladár július 15-ig látja el feladatait, utódját pályázat útján választják majd ki. Az új hegybíró megbízatása határozott időre szól, a munkáltatói jogokat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa gyakorolja majd felette. (ha)

Erdőszéle járhatatlan A csapadékos időjárás idén szinte járhatatlanná teszi a Kunfehértó és Jánoshalma közötti terület egyik főbb közlekedővonalát – jelentették olvasóink. A községnek nincsenek forrásai az út tartós rendbetételére. Az erdőszélei dűlőút korábban a KEFAG kezelésében volt, a cég rendszeresen karbantartotta speciális nehézgépjárműveivel és eszközeivel. Jelenleg az övezetben lakó vállalkozókra hárul az út egyengetése. Ugyanakkor gyakran éppen ezek a nagytömegű járművek mélyítik ki a legnagyobb gödröket, barázdákat, amelyek a személyautóval ki-bejáró lakosokat akadályozzák a közlekedésben. A probléma a községvezetés előtt sem ismeretlen. Csupity Zoltán jegyző szerint több tízmilliós forrást igényelne a szilárd burkolattal való fedés, és erre a településnek nincs fedezete. A kunfehértói nótárius ugyanakkor nem tartja átmenetileg sem jó megoldásnak a zúzottköves vagy makadám-jellegű megoldást, mivel a felhordott zúzalékot, köveket a nehézgépjárművek a felázott talajra préselnék. Egyelőre tehát Erdőszélen marad a helyiek összefogása – és a bizakodás a kiegyensúlyozottabb (kohoutz) időjárásban…

kátyú városunkban a csatornázási munkálatok következtében. Az útfelbontások miatt egy-egy szakasz szinte járhatatlanná vált, némely

földes út biztonságosabb, mint például a Petőfi, a Szent Imre, a Szénás vagy az Alkotmány utca – és sorolhatnánk még hosszan… A városházára hetente 1-2 bejelentés érkezik, de ott csak a tél miatt bekövetkezett károkat tudják fogadni. Az útfelbontásokkal összefüggésbe hozható esteteket, a rendõrség után, a csatornaprogram generálkivitelezőjének, a Duna Aszfalt Kft.-nek kell jelezni. A cég irodája a Majsai úton, a vastelep után, a benzinkúttal szemben található. Eddig azonban csak néhány esetről tájékoztatták õket. – Idén két kárról értesültünk, mindkettő defekt volt – tájékoztatta lapunkat a kivitelezõ építésvezetõje. A cég képviselője elmondta azt is, hogy a bejelentésekkel csak akkor tudnak foglalkozni, ha történt rendőri

helyszínelés, és készült jegyzőkönyv amely egyértelműen megállapítja, hogy a gépkocsiban keletkezett sérülés az útfelbontás következtében ott maradt kátyú miatt történt. Bár a Halas Tv és a Halasi Tükör többször tájékoztatta nézőit, olvasóit a gépjárműveket ért károkkal kapcsolatos teendőkről, a konkrét ügyek alacsony számából úgy tűnik, a járműtulajdonosok mégsem éltek a lehetőséggel, nem hívtak rendőrt, meg sem próbálták kárigényüket érvényesíteni. Mivel az időjárás melegebbre fordult, felgyorsultak a helyreállítási munkálatok is, ezért napról napra csökken a kátyúk száma, azonban még jó ideig érdemes óvatosan közlekedni. Hegy-s


2013. április 10.



innen  onnan

Nem kizárt, hogy súlyos százezrekben mérhető az a kár, amit a húsvéti áramszünet okozott a Coop-Halas Zrt.nek. A cég a sokórás kimaradás során elvesztette a szezonális vevőket, s most vizsgálja, hogyan reagál erre az áramszolgáltató felé.

Jelzett javítások

fotó: kohout zoltán

Mint múlt héten megírtuk, március 30-án a Kuruc téri transzformátor-állomásban lévő berendezés berobbant, meghibásodott egy középfeszültségű kapcsolóberendezés is. Az üzemzavar miatt több, mint 800 fogyasztó esett ki az ellátásból, míg az EDF DÉMÁSZ fél 11-re megjavította a rendszer nagy részét, illetve átterhelésekkel és aggregátorral sikerült már 12.30-ra visszaállítani az áramszolgáltatást. Az ottani Coop-áruházat azonban rendkívül súlyosan érintette a húsvéti ünnep előtt bekövetkezett kimaradás. – Ez egy kiemelt kereskedelmi nap, amikor nemcsak jelentős mennyiségű áruval, de ráadásul idényjellegű, csak a húsvétra jellemző termékekkel állunk a vevők szolgálatára. Ha ezeket nem tudjuk akkor eladni, amikor kiemelt kereslet van rájuk, akkor az ránk marad, és ha nem tudjuk eladni, akkor a szavatossági és más szempontok miatt kárunk keletkezik – tudtuk meg a cég vezetésétől. Mészáros Gábor ügyvezető igazgató hozzátette: szokás szerint reggel 7-kor nyitottak volna, de csak fél 11-kor engedhették be az első vevőket. Mivel az otthoni

hírek

Rázós károk: vizsgálja a Coop is, mit lépjen A Park-áruház és az étterem szinte a teljes húsvéti forgalomról lemaradt az áramkimaradás miatt előkészületek miatt ezért sokan nyilván máshová mentek bevásárolni, a Coop-Halas most vizsgálja, milyen lépéseket tesz. Az EDF DÉMÁSZ minden kárigényt egyedileg vizsgál ki, és a vizsgálat eredményéről írásosan tájékoztatja az ügyfelet. Ilyen igényt pedig minden, érvényes szolgáltatói szerződéssel, hálózathasználati szerződéssel rendelkező ügyfél jelezhet a szolgáltató felé (www.edfdemaszhalozat. hu vagy az állandó ügyfélszolgálatokon). A szolgáltató a hibás teljesítésből eredő károkat azok keletkezési okától függetlenül az

POSTALÁDA Felelősség sehol? Meddig lehet a felelősséget elhallgatni? Olvasom a Tükör ápr. 3-i számában, hogy „visszaszereznék a strandot”. Állítólag a városvezetők tárgyalnak erről a strand csaknem egynegyedét osztatlan közös vagyonként birtokló magántulajdonossal. Írják, hogy számos strandfejlesztő pályázatról lecsúszott már a város, „mert nagy volt a magántulajdon aránya a területen.” Arról persze hallgat a cikk, hogy ki a felelőse ennek az áldatlan helyzetnek? Ki miatt nem tud fejlődni, pályázni már sok éve a strand? Sőt, a cikk végén (hab a tortán) megjegyzik, hogy Jekő Attila képviselő még interpellált is a tulajdonviszonyok után érdeklődve! Na, ez verte ki nálam a „biztosítékot”. Ez az ártatlant játszó, megtévesztő cinizmus a Jekő úr részéről! Mintha nem tudná, hogy az áldatlan tulajdonviszonyok mikor és hogyan alakultak ki. Ha az emlékezete fölfrissítésre szorulna: jómagam szólítottam föl a legutóbbi önkormányzati ülésen: kérdezze erről a párttársát, Várnai Lászlót, az egykori polgármestert, aki 2008-ban és 2009-ben többszöri interpellációmra sem tudott erre elfogadható magyarázatot adni. A felelősséget természetesen elhárította. Most pedig a Jekő úrral vállvetve próbálják

igazolt mértékig téríti, de ehhez az ügyfélnek meg kell jelölni a károkat (készülék-meghibásodás, elmaradt haszon stb.), a keletkezett kár mértékét és a kárigény össze-

gét. Továbbá dokumentumokkal kell igazolni a kárt, és azt, hogy a kár és a villamos hálózatban történt esemény között ok-okozati összefüggés van. (kz)

Corso-kár-ok Legalább 100 ezer forintos kára keletkezett a Corso Verona étteremnek is a másfél héttel ezelőtti áramszünetben. A vendéglátónak is éppen az aznapi, fő forgalmi időszakát tette tönkre a műszaki hiba. – Csak 11-kor kezdhettünk főzni, és 13 órára készültünk el, vagyis pont a legnagyobb vendégszámú időszak esett ki, sőt, a szintén zárva maradó Coop-áruház miatt a megszokott átmenő forgalomról is le kellett mondanunk. Számításaink szerint 100 ezer forintos kár ért bennünket – tájékoztatott a vendéglátóhely. (jl)

kitalálni Kiskunhalas jövőjét, anélkül, hogy a város jövőjének okozott kárról szó esnék. Hát essen! A tények, a fejlődést akadályozó tulajdonviszonyok kialakulásáról a következők: 2007ben, Várnai polgármestersége idején, a Délvíz Rt. felszámolója a Cégközlönyben négy(!) ízben nyilvánosan hirdette: „Kiskunhalas belterület 2524/6. hrsz.-ú fürdő elnevezésű 1.140 m2 fürdőépülettel és 190 m2 fürdőmedencével, valamint vízellátó berendezéssel beépített 36.644 m2 telekterület 2322/10 000 tulajdoni hányadát, egyben történő megvételre.” Meghirdetve: 2007. febr. 12-én 50 millió Ft + Áfa, ápr. 2án 35 millió Ft + Áfa, máj. 29-én 24,5 millió Ft + Áfa, és végül 2007. jún. 17-én 20 millió Ft + Áfa irányáron! A halasi Polgármesteri Hivatal egyik árverés iránt sem mutatott érdeklődést, a polgármester bűnös nemtörődömséggel egyiket sem terjesztette a képviselő-testület elé, így a fürdő ingatlan majd’ egynegyedének osztatlan tulajdonrészét egy tószegi bt vásárolta meg. A vásárlást a tulajdoni lapra 2007. okt. 1-jével jegyezték be. Megjegyzem, a hivatal akkori vagyongazdálkodója még nem a Városgazda Zrt. volt. Hűtlen vagy „csak” hanyag kezelés? Jogi kategória. Mindenesetre Várnai helyében nem lenne erkölcsi alapom Kiskunhalas jövőjét kitalálni! Pajor Kálmán

Állami intézmény a halasi cégből Április 1-jétől állami intézményként folytatja működését a Semmelweis Halasi Kórház. A korábban városi nonprofit kft.-ként tevékenykedő intézet tavaly került állami tulajdonba, majd az országos egészségügy-átszervezési hullám következő állomásaként a hónap elejétől intézményi státuszt kapott. Az átalakulás révén közalkalmazottakká váltak a dolgozók. Az átadásátvétel lebonyolítása után Romhányi Zoltán főigazgató közölte: az új intézmény minden tekintetben jogutódja a korábbi gazdasági társaságnak, a szállítói és más kifizetések folyamatosak. (kz)

Komoly balesetveszélyt okoz az, hogy a Dózsa György utca és a Nagy Szeder István utca sarkán hiányzik a közlekedési tükör. Többek között erre hívta fel a figyelmet Hunyadi Péter. A Fidesz képviselője jelezte azt is, hogy a Thorma János utcában az egyik járdaszakasz igen rossz állapotban van és megáll rajta a csapadékvíz. A városatya azt is észrevételezte, hogy a Szilády Áron utca végén, a szelektív hulladékgyűjtők mellett szemétkupacok éktelenkednek. Ugyanakkor a Kántor-kaszáló útjának a javítását is kérte, mert nehézkes rajta a közlekedés.

Kié a strand?

Jekő Attila hivatalos tájékoztatást kért az illetékesektől arra vonatkozóan, hogy kinek, milyen tulajdonrésze van a halasi strand területén. A képviselő szerint a kuszának tűnő helyzet miatt nincs jó pályázati pozícióban a város. Jekő jelezte azt is, hogy a Szabadkai úti buszmegállók mellé ki kellene helyezni néhány szemétgyűjtőt. (Lásd még Postaláda-rovatunkat.)

Gondok a Tabánban

A Szász Károly utcai körforgalomnál többen szabálytalanul hajtanak fel az egyik dűlőútról, oda csőkorlátot kellene tenni. Pajor Kálmán hívta fel erre a figyelmet a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. A képviselő elmondta azt is, hogy a Dózsa György utca és a Fűrész utca sarkán a közelmúltbéli építkezés során megszüntettek egy csapadékvíz-elnyelőt, ezt pedig vissza kellene állítani. Komoly gondokat okoz a csapadékvíz az Alkotmány utcában, a Tuba utca és a Markovits Mária utca környékén is. A Dózsa György utca 5. szám előtt pedig szinte használhatatlan a járda. Pajor Kálmán azt is kérte, hogy rendszeresebben ellenőrizzék a közmunkásokat, igyekezzenek őket minél hatékonyabb munkavégzésre sarkallni. A képviselő szerint ezen a területen azért vannak pozitív példák is.

Szemetes

Igen szemetesek a közterületek. Dózsa Tamás a Szabadkai utat, az Átlós út környékét, az alsóvárosi templomkertet, valamint a Hunyadi utcát emelte ki. A képviselő kérte, hogy ha kell, akkor komolyan büntessék meg a szemetelőket. (jl)




egészségügy 2013. április 10.

Rendelési hírek

a mostanihoz mérten is magas szintű megfigyelés és ellátás biztosítható Kiskunhalason.

F Sobol Rudolf, Romhányi Zoltán, Lengyel János és Varjú József

fotó: kohout zoltán

A kórház-rekonstrukció kivitelezési munkálatai miatt számos átmeneti intézkedés történt a betegirányításban. Január 3-ától a bőrgyógyászati szakrendelő és gondozó a volt, felújított bőrgyógyászati épület emeletére került át (fogászat mellett)! Január 7-étől a kardiológiai szakrendelő a 20-as számú ajtó (nőgyógyászati szakrendelő) alatt kezdi el működését; továbbá a proktológiai szakrendelő átmenetileg átköltözik a 3/2-es számú (volt bőrgyógyászati) ajtónál lévő rendelőbe. A terheléses EKG-vizsgálat (Holter-labor) is, ami a szakrendelő 22-es számú ajtaja mögött működik; a nőgyógyászati szakrendelés és a nőgyógyászati ultrahang-vizsgálat is: előbbi a 26-os, utóbbi a 27-es ajtóban található a Tüdőgondozó épületének emeletén! A szemészeti látótérvizsgálat a 9. szint baloldaláról az SBO 3-as vizsgálójába került át (csütörtök, péntek: 12.00-14.00). Az infúzióskúra-ellátás a 9. szint bal oldaláról a 11. szint jobb oldalára, míg a neurorehabilitáció (Dr. Katona József) a 9. szint jobb oldaláról a 10. szint bal oldalára került át. Az EEG vizsgálat pedig a 9. szint bal oldaláról a 10. szint jobb oldalára került. Február 4-étől a tüdőszűrőre érkező betegek röntgenfelvételei a radiológiai osztályon készülnek ezután, ám a betegfelvétel és az igazolás-kiadás változatlanul a Tüdőszűrő betegfelvételi ablakánál történik. Április 8-tól a Tüdőgondozó emeletéről a tüdőbelgyógyászati és a légzésfunkció-allergológiai rendelés leköltözött a Tüdőgondozó épület földszintjére (ez a tüdőszűrés korábbi helyszíne)! Friss előjegyzési információ, hogy tüdő-belgyógyászati vizsgálatra előjegyzés a 77/522-077-es, tüdőszűrésre előjegyzés a 77/522-046-os számon kérhető.

Biztonságosabb születések A nyár derekára megérkeznek és már szolgálnak az új koraszülött-ellátó berendezések

Jelentős, 50 millió forintos műszerfejlesztés segíti nyártól a halasi kórház koraszülött-ellátási tevékenységét. A berendezések és eszközök beszerzéséről szóló megállapodást a napokban írták alá az intézményben. Magas a koraszülöttek száma Miután a Semmelweis Halasi Kórház mintegy 140 ezres lélekszámú ellátási térségében folyamatosan nő a koraszülöttek száma, fontossá vált a sürgősségi gyermekellátási feladatokhoz szükséges infrastruktúra fejlesztése. Míg például 2007-ben 42 kisbaba – az összes születések 5,9 százaléka – volt idesorolható, addig két éve már 85 (bő 14 százalék). Orvosszakmai szempontból szükség van arra, hogy a perinatális-intenzív és neonatológiai osztályok (INO) idővel korszerűtlenné vált eszközeit, berendezéseit újakra váltsa, illetve az adatok tárolását, kezelését korszerűsítse a súlyponti státuszú intézmény.

A legkorszerűbb eszközök érkeznek Ennek anyagi feltételeihez jelent nélkülözhetetlen hozzájárulást az Európai Unió TIOP 2.2.2/C-10/1 (a Perinatális Intenzív Centrumok és az Intenzív Neonatológiai Osztályok műszaki fejlesztése érdekében kiírt) pályázata, amely 50 millió forintos forrást biztosít a halasi kórház számára. A fejlesztés révén 17 új hitech eszközt vásárol az intézmény. Három intenzív inkubátor mellett egy-egy intenzív lélegeztetőt, klinikai és hordozható inkubátort, 5 infúziós pumpát és multifunkciós betegőrző monitort, valamint egy központi monitort is vásárolnak. Ezzel lényegében a területspecifikus jelenlegi eszközállomány 60 százaléka (az informatikainak 100 százaléka) lecserélődik, és az INOszakág teljes gépparkját integrálják majd egy komplex IT rendszerbe.

A minőségi munka sikere is A program következő állomása a nemrég lebonyolított eszközbeszerzési pályázat volt, amelynek keretében a kiskunhalasival együttműködő gyulai és kecskeméti kórház vezetősége beruházót talált a szükséges berendezések megvételéhez. Ezzel lényegében már az idei év tavaszának közepén megkezdődhet az említett korszerűsítés a helyi térség koraszülött-ellátásában. Az aláírási ceremónián Romhányi Zoltán főigazgató méltatta a beszerzésben közreműködő cég munkáját. Kiemelte: a kórház tevékenységének elismerése is a pályázati siker, és ezzel együtt is hangsúlyozta a fejlesztés fontosságát. Ehhez csatlakozva Huri Anikó osztályvezető főorvos és Dobos Erika koraszülöttrészleg-vezetők rámutattak: az évek óta magas koraszülöttszám indokolttá tette a fejlesztést, amelynek révén még

Tavasz elején túlzsúfolt a pszichiátria Fontos a kedélyállapot óvása is! * Kellemetlen figyelmetlenségért kértek elnézést A vitaminhiány, a sötét téli napok kedélyromboló hatása a szokásosnál is több pszichiátriai panaszt generál. együtt is megterheli a lelket – így Így történt ez a múlt héten is, amikor egy idős bácsi az elvesztett kiskutyája miatti gyászában bekövetkezett történt annak a 90 éves bácsinak idegösszeomlással került a szakorvosokhoz, ám a család szerint nem gondoskodtak róla megfelelően. az esetében is, aki éveken át hűséges jóbarátja: kiskutyája elvesztéViszonylag kevéssé ismert tény, hogy a szervezet számára fontos anya- gyelni erre: a szezonális gyümölcsö- sét nem tudta feldolgozni a múlt héa mentális és lelki panaszok „csúcsidőgok – vitaminok, ásványok, rostok kön túl lehetőleg minél több nyers ten. Az idős férfi idegösszeomlással szaka” a kora őszi és kora tavaszi idő– hiánya tehető felelőssé. Az úgyne- vagy párolt zöldséget, gyümölcsle- került a pszichiátriára, ám a család elmondása szerint ott nem mutatszakokra tehető. Utóbbiban elsősorban vezett tavaszi fáradtság elkerülése veket, gyógyteákat fogyasztani. a kevés napsütés, a rövid nappalok és érdekében célszerű tudatosan odafi- A veszteség feletti fájdalom ezzel tak különösebben figyelmes bánás-

Nyárra még jobb szülési körülmények Sobol Rudolf, a beszerzésben résztvevő cég képviseletében elmondta: a korszerű orvostechnika mellett az integrált informatikai rendszer lehetővé teszi, hogy a kis betegek minden fontos orvosi adata könnyen, gyorsan és tartósan hozzáférhető legyen. Varjú József, a TIOP-program helyi vezetője elmondta: immár csupán a szállítás van hátra a folyamatból, ami elvileg 60 napon belül megtörténik, így a telepítéssel, beüzemeléssel kapcsolatos teendőkkel együtt is a nyár derekára várható a rendszer működésének megkezdése. Lengyel János orvosigazgató mindehhez hozzátette: a kórházi nagy fejlesztési program 900 milliós eszközfejlesztési programját kiválóan kiegészíti a neonatológia 50 milliós új berendezésekkel való ellátása. – Reméljük, hogy a szerencsére ismét növekvő születésszámok mellett ez is hozzájárul ahhoz, hogy a térség édesanyái még biztonságosabb, jobb szakmai körülmények között adhassanak életet gyermeküknek. * A kiskunhalasi neonatológiai osztály fejlesztése szintén az Új Széchenyi Terv keretében, az Európai Szociális Alap támogatásával valósulhat meg. (HT-összeállítás)

módot a beteg iránt. Infúzión kapott nyugtatókat, ám fia beszámolója szerint a beteget úgy adták ki, hogy a karjából nem távolították el az infúziós tűt. Ezt a rövid beavatkozást végül a család a háziorvosnál végeztette el. Az orvosi vezetés szerint kétségtelenül figyelmetlenség történt a fent említett okokból 100 százalék feletti zsúfoltsággal működő pszichiátrián, ám szerencsére annak semmiféle veszélye vagy következménye nincs a beteg állapotára nézve. (HT-összeállítás)


2013. április 10. A régi paraszt-polgárházak, az egykor városházaként működő ingatlanok, templom, csárda, tájház, kúria – egy sor épület szerepel a kiskunhalasi és környéki polgári-paraszti hagyomány őrzésén munkálkodó Pásztortűz listáján. re hárul. A Pásztortűz két éve vette fel a kapcsolatot a HVK-val, és az akkor még Merényi Jakab vezette szervezet pozitívan állt a halasi közcélhoz: a tábla-kihelyezési beruházás felét a HVK biztosítja a Pásztortűz kezdeményezéséhez. Jelenleg 3 műemléki tábla ismert a városban, így a közeljövőben kihelyezendő 12 új alkotással együtt az összesen 17 műemléképület majd’ mindegyikére kerül ki tájékoztató. A Dóka József tervezte és Véh Zsolt megalkotta mészkő táblák elhelyezése már folyamatban van – jelentette be Végső István Pásztortűz-elnök. Az összes tábla formális ünnepélyes átadása április 12-én, délután 5-kor a Városházánál, az ottani tábla felrakásánál történik majd. (HT-összeállítás)

A Kiskunhalason található hadisírokat és emlékműveket is öszszeírják egy országos felmérés keretében.

Avató a Városháza falánál

Isten munkáját láttatja Fény, szellem és szín Székely Tibor festészetében és kiállításán Istenről mindenekelőtt azt tudjuk, hogy láthatatlan és – emiatt – leírhatatlan. Fiainak, az embereknek mégis hagyott szűk ösvényeket arra, hogy ezt-azt megtudjunk Róla. Ám ahhoz, hogy ezt-azt megtudjunk Róla, ahhoz el kell mélyednünk abban, ami látható és leírható. Például a Természet látványában és hangulatában. Ez az eszmény inspirálja Székely Tibor festőművész alkotói filozófiáját és tevékenységét.

„Nem látszatni, hanem láttatni akar, s nem saját magát, tehetségét és gondolatait akarja megmutatni, hanem Isten keze munkáját” – idézte a minapi kiskunhalasi kiállítás-megnyitón Szűcs Károly művészettörténész



Összeírják a hadi emlékhelyeket

Emléktáblák a Pásztortűztől és a vállalkozóktól

Összesen 12 tábla kerül fel végre az országosan védett műemlékekre a Halasi Vállalkozók Klubja (HVK) és a Pásztortűz-egyesület együttműködése révén. Ezek a Köztársaság utcai Kisvárosháza, a római katolikus templom, a református parókia és a téli imaterem, a Sóstó csárda, a régi-új nevén Központi-iskola, a jelenlegi klasszicista és szecessziós városházi épületrészek, a Véghkúria, illetve a Posta utca 14. alatti népi lakóház és a(z egyelőre) Marx téri tájház. Az elmúlt 55 év alatt a 16 épületből csupán három helyen volt tábla, most szinte mindenhova kerül végre. Az első műemlékké nyilvánítás 1958-ban történt a Sáfrik-szélmalom esetében. A tábla-kihelyezés egyébként állami feladat lenne, de a pénzszűke miatt a megvalósítás a halasi civilek-

hely, szellem

liget, egy vízpart idilli békéjében, és akár csak egy pillanatra is átérezte a Természet kelléktelen, egyszerű és nemes varázsát, az pontosan érti Székely Tibor művészetének a lelkét is. A halasi festő a homokbuckás síkvidék, a lápos-nádas taa 77 éves mestert, Székely Tibort. vak, dél-alföldi vidék – az elmúlt Ezúttal „Isten keze munkája” nem hétköznapi vallásos szófordulat, nem illendő vasárnapi hangulat, hanem szemmel látható valóság: aki valaha is, akárcsak egy percre megállt egy erdő, egy rét, egy

csaknem 60(!) évben klasszikus munkásságot produkáló alkotója – képeiben éppen ezt láttatja. Ha Isten láthatatlan is, a látható világon (még?) látszanak teremtői „keze” nyomai: az eredeti világ, az emberi kéztől nem vagy alig érintett táj, a növények és nyílt terek színei, formái és hangulatai még az eredetit hordozzák. A Láthatatlant mutatják a láthatóban. Noha Székely Tibor művészetét sokáig a realista, a külső világot fénykép-szerű valósággal ábrázoló művészetek közé sorolták, ma már nyilvánvaló, hogy ez szemléleti tévedés – mutatott rá Szűcs Károly művészettörténész –: nem másolásról, hanem újjáteremtésről, a láthatóban rejlő Láthatatlan megmutatásáról van szó. Isten keze nyomát megmutatni – aligha adhat ennél többet a közönségnek egy művész; és az ehhez kellő tehetségnél aligha kaphat nagyobb kegyelmi ajándékot egy művész. (Kép, szöveg: KohoutZ)

Kiskunhalason is több hadisír és a hősi halottaknak állított emlékmű, emléktábla található. Többek között az alsóvárosi katolikus temetőben, ahol az I. és II. világháborús hősöknek is található sírkertje és emlékműve. De a világháborús áldozatoknak a városközpontban, a Hősök terén is áll két emlékmű. A vasútállomás előtt az I. világháború idején hősi halált halt halasi zsidók emlékét, a zsinagógában a II. világháborúban elesett halasi zsidó mártírokét őrzik elhelyezett emléktáblák. A Bethlen Gábor téren pedig egy 56-os emlékoszlop áll, amelyet az 1956-os halasi áldozatok tiszteletére emeltek 1996-ban. A leghíresebb és az országban egyedülálló kuruc emlékhely a Kossuth és a Bercsényi utca sarkán álló Búsuló kuruc szobor. A Rákóczi-szabadságharc 1703. október 3-án lezajlott halasi csatájára emlékeztet, amelyben 234-en haltak hősi halált. A felsoroltakon kívül még több tucat közterületi emlékhely és az oktatási intézményekben elhelyezett kopjafa és márványtábla őrzi a halasi hősök emlékét, amelyek mind bekerülnek az országos adatbázisba. Az elmúlt években a Pásztortűz és a Kuruc Vitézek Nyugdíjas Egyesület hozta rendbe a temetőkben található katonai emlékhelyeket és sírokat. Az országos hadisír-felmérési program az első világháború közelgő, századik évfordulója alkalmából induló megemlékezés-sorozat miatt vált ismét aktuálissá. A HM közleménye szerint Magyarországon a hadisírokról és a hősi emlékművekről ilyen alaposságú felmérést még nem végeztek. Hasonló jellegű adatkérés legutoljára 1948-ban történt, s bár 2006-ban az akkori hadisírgondozó iroda megkereste az önkormányzatokat, törvény hiányában alig egyharmaduk küldte meg az adatokat. Pozsgai Ákos


10

riport 2013. április 10.

Ápoltakintézmény 2:1 A pszichiátriai otthon ápoltjai állnak nyerésre az intézménynyel szemben, mivel továbbra is rendszeresek a szökések. Év elején számoltunk be arról, hogy az otthon betegei rendszeresen dobbantanak a Kőrösi úti pszichiátriai otthonból, hogy a közeli kocsmában, illetve élelmiszerboltban alkoholt vásároljanak. Tavaly az országos sajtót is megjárta az ügy, mivel az egyik ápoltat a tűzoltóknak kellett leszedniük egy kerítésről, a lándzsás vasdarabok kis híján felnyársalták a 30 éves férfit. A Tükör februárban írt utoljára az esetekről az Esze Tamás lakótelepen élők, illetve ott műkö-

dő vállalkozások panaszai nyomán. A lapunkat megkeresők attól félnek, hogy a gyógyszeres kezelés alatt állók viselkedése alkohol hatására kiszámíthatatlanná válhat. Cikkünk nyomán az intézmény határozott intézkedéseket ígért. Ezek között szerepelt a szociális és mentálhigiénés tevékenység átszervezése, az esetmenedzseri követés, az egyéni esetkezelés és az új házirend bevezetése. Mindezek mellett pedig megszüntették azt a dobbantó helyet, amelyen keresztül a betegek kijártak. A pszichiátriai betegek azonban változatlanul kijátsszák a rendszabályokat. Most egy szomszédos építési területre ugranak át, ahonnan a kerítést megbontva mennek tovább borért. Lapunk az újabb esetek kapcsán szerette volna megtudni az intézmény álláspontját is, de az igazgatót nem sikerült elérnünk telefonon. (ha)

Vérző verzió: mindenki tudta, h

A beteg anyja sem hitt az ápoló elleni rágalmaknak: válaszra váró

Vajon nem bűncselekmények, hanem egy mindeddig háttérben maradt családi dráma áll az utóbbi 3 év megyei pszichiátriai botrányai mögött? Vajon a „vérző” vagy a logikusnak tűnő verzió a valódi? Egy biztos: súlyos ellentmondások fedezhetők fel a szakértői vélemények, illetve a tanúk és bennfentesek elmondásai között arról, mi – azaz mi NEM – történt a megyei elmeotthon 7-es osztályán. A néhol hihetetlen vádakkal szembeni kétségbeesett cáfolatok rendületlenül fennállnak azután is, hogy a jogszolgáltatás majd’ kétévi procedúra után nem jogerős ítéletet hozott. A Kőrösi úti megyei elmeotthon egyik ápolóját mindenesetre ezekkel az ellentmondásokkal együtt ítélték el, és most – sokak teljes elképedésére – rendkívül súlyos büntetés vár rá. Ha csak másodfokon át nem értékelik a tényeket. Mire van bizonyíték? A halasi-megyei pszichiátriai otthont megrázó botrányés persorozat előzményei még 2009 tavaszára nyúlnak vissza. Ekkor találkozott életében először F. Z. ápoló azzal a beteggel, T. A.-val, aki – bár nem érte meg az ügyében nemrég hozott ítéletet – nemcsak a kálváriájában, hanem az egész intézmény tortúrájában főszerepet játszott. F.-et azzal vádolják (és ítélték el nem jogerősen), hogy többször megerőszakolta T. A.-t, illetve verte a többi beteget (is). Noha a vádakat két, egymástól azonban nem független orvosszakértői szakvélemény támasztja alá, ezek kizárólag a súlyos pszichés betegségben szenvedő T. A. vallomására és vizsgálatára alapozódnak. Ezeken kívül semmilyen más, még közvetett bizonyíték sem erősíti meg F. bűnösségét – ártatlanságát azonban tömegesen készek ma is bizonyítani az őt és munkáját közelről ismerő tanúk. Bosszúból indult a vádaskodás? Már a hajmeresztő vádak is gyanús körülmények között fogantak 2009-2010 fordulóján – mondják lapunknak nevük mellőzését kérő, hiteles források. A nemi erőszakkal, verésekkel és zsarolásokkal, „szexuális játszadozásokkal” és más meghökkentő állításokkal kapcsolatban két alapvető probléma van. Az egyik az, hogy a vélt visszaéléseket kizárólag utólag, több hónappal az állítólagos bekövetkeztük után látták fontosnak jelenteni. Az egyik be- és feljelentő másfél évtizede dolgozott ápolóként a megyei elmeotthonban, és korábban sosem jelezte a hivatalos szervek

felé, hogy ilyen visszaélések történtek volna. Csak akkor fordult a sajtóhoz és felsőbb hivatalokhoz, amikor egy átmeneti időre (párhónapos közhasznú foglalkoztatásra) felvett segédápoló is előállt hasonló állításokkal. Ám ez utóbbi segédápoló is csak akkor tartotta fontosnak „a betegek érdekében” telekürtölni a nyilvánosságot, miután kiderült: pénz híján nem hosszabbíthatják meg a szerződését… Addig mindketten hallgattak. Végül egyikük egyetlen állítása sem jutott el a vádig. Így aztán több, mint jogos a kétely: vajon igaz volt-e, amiket mondtak? Rögzítették az abnormális jelzést is Mint minden elmeotthonban, a Kőrösi úti megyei intézetben is szigorú vezetésű, úgynevezett dekurzus naplóban rögzítik a napi eseményeket. Ezekben elsősorban a betegekkel, gondozot-

Miután az otthon lakói aktuális és általános elmeállapotának súlyossága eltérő, e panaszok közt lehetnek valós és nyilván valótlan beszámolók is: bántalmazások, visszaélések, indokolatlan bent tartás és hasonlók. Ezeket – mint azt több utólagos felsőbb szerv is megerősítette – korábban minden alkalommal kivizsgálták, akkor is, ha maga az állítás már első hallásra-olvasatra is alaptalannak tűnt. Lehetetlen lett volna eltussolni Ezt egyébként akkor sem volna könnyű megúszni, ha egy esetleges hiba folytán valaki valóban ártana egy ápoltnak. Ennek magyarázata laikusoknak is könynyen belátható: a jellemzően zavart, nyugtatókkal sem mindig stabil elmeállapotú betegek néha a legkisebb lármára, eseményre is nyugtalansággal, kérdezősködéssel reagálnak. Forrásaink hangsúlyozzák: ha a Kőrösi úti otthonban

A vádaskodó beteg saját anyja sem tett panaszt sehol, noha hónapok óta tudta, miket állít a fia. A vádak ellentmondásainál csak az ápoló ártatlanságát bizonyító vallomásokból van több. Lehetséges, hogy nem is bűncselekmény, hanem a szomorú családi helyzet és a sajtóbotrányok állnak a háttérben? takkal kapcsolatos információk szerepelnek: rohamok, gyógyintézkedések, betegpanaszok, kérések és hasonlók. E naplóba kerülnek a betegek azon állításai, panaszai is, amelyek nem valós eseményekből, hanem az elmeállapot betegségéből fakadnak.

egy, vagy különösen, ha több erőszakos visszaélés történt volna, azt lehetetlen lett volna eltussolni. F. Z. esetében azonban valami oknál fogva másként történt. A régóta az intézményben dolgozó és elfogadott munkájáról ismert ápoló 2009. május 1-jén

F A fiatal betegnek minden vágya került át a 7-es osztályra. Május 23-án hozták oda vissza a korábban számos intézetet megjárt, súlyos tünetekkel küzdő, több öngyilkosságot és szökést megkísérlő beteget, T. A.-t. A férfi azóta öngyilkos lett, de forrásaink ma is úgy emlékeznek rá, mint olyan ápoltra, aki ha dühöngött vagy nem értett egyet egy ápolói kéréssel, több ápolónak kellett lefognia, olyan erő volt benne. F. Z. és T. május 25-én találkoztak először, majd T. május 28-án újra megszökött. T. azonban csak azután kezdte hangoztatni a vádaskodását, miután 2009 késő őszén újra megszökött, ám ekkor F. megfogta őt, és figyelmeztette, amíg ő lesz az osztály egyik ápolója, inkább ne próbáljon engedély nélkül távozni. Élményszerű ellentmondások Ez utóbbi is lehetett az oka a beteg férfi rosszindulatának. Ettől fogva T. A. hol négy, hol hat, hol csak két olyan esetet „vallott be” a később őt kérdező pszichiáter szakértőknek, amikor F. Z. állítólag megerőszakolta volna. Noha ezekben is több ellentmondás van, az igazságügyi elmeszakértők szerint T. szavahihető(!?): állapotára jellemző, hogy élményszerűen és következetesen nyilatkozik, gondolataitól nem könnyen tántorítha-


2013. április 10.

hogy alaptalanok a vádak…?!

ó ellentmondások sora a nem jogerős fegyházbüntetési ítélet után

riport

11

Elment Etka anyó

Kilencvenhárom éves korában húsvétvasárnap elhunyt Kártyikné Benke Etka jógaoktató, akit sokan csak Etka anyóként emlegettek.

a volt hazamenni, ezért mindenütt támadta, vádolta, rágalmazta az ápolókat… tó el – vagyis a szakértők szerint is tartós párkapcsolatban élő F.a néhai elmebeteg férfi vallomá- et egyébként maga az időközben sa igaz lehet. elhunyt T. A. is ellentmondásosan vádolja. Úgy tudjuk, először Hihetetlenek négy, majd hat, végül két erőszaRajta kívül azonban lényegé- kot „vallott be” a nyomozóknak. ben senki sem erősíti meg eze- Ráadásul ezek közül éppen a két ket az F. ellenes súlyos vádakat. utolsót akkor, amikor – éppen a Az egyik volt felettese lapunk- vádaskodások miatt – már kamenak a napokban újólag elmondta: rákkal volt felszerelve az a helyihárom éven át dolgozott a „ke- ség is, ahol az állítólagos erőszak ze alatt” F., de nemhogy erőszak történt… Továbbá úgy tudjuk, T. vagy verés, még durva szóhasz- vallomása abban is ellentmonnálat sem volt jellemző rá – a dásos volt, hogy egyedül F. vagy nagy hangerején kívül. Két kol- egy másik ápoló is erőszakolta-e; légája (és a lapunkban múlt hé- pontatlanok a meghatározásai az ten ismertetett kollégák által írt állítólagos bűntény helyét és idelevél) szerint F. valódi személyi- jét illetően; továbbá a beteg „sérsége egyáltalán nem rajzolódik ki tett” szerint voltak szem- és füla szakértők által elfogadott do- tanúi is az egyik erőszaknak. kumentumokból: ők is lehetet- Ám ilyen tanú egyetlen egy lennek tartják, hogy ilyen súlyos sincs. vagy akár könnyebb súlyú vissza- Egy forrásunk ráadásul azt is tudni élést követett volna el. véli, hogy T.-t és több más beteget Sajátos módon még a beteg sa- szabályellenesen vittek a rendőrök ját édesanyja is elismerte egy és ügyészek a kórházi pszichiátriávallomásában: fiára jellemző volt, ra kihallgatásra: egyikük törvényes hogy a hazajutás érdekében gya- gyámja sem volt jelen. korta megrágalmazta az ápoló- További ráadás, hogy a bekat, s nemcsak a halasi-megyei teg által bevallott utolsó erőotthonban. Egy korábbi intézet- szak után nem sokkal urológiai ben kiugrott az emeletről, és a és proktológiai vizsgálatra vitlábtörését kezelő kórházban a ték, hogy látleletet vegyenek tőrendőröknek azt mondta: a gon- le. A vizsgálat negatív eredménydozói lökték ki az ablakon… nyel zárult: erőszaknak nyomát nem találták a beteg testén. Súlyos ellentmondások Az igazoltan heteroszexuális be- Haza akart szökni: állítottságú, korábban és jelenleg ez mindennek az oka…?

Egy, az ügyet ismerő forrásunk szerint a megyei otthonban, aki csak ismerte T. A.-t és ismerte az előzményeket, tudta, mire megy ki a „stratégiája”. Őt az anyja (aki egyben gyámja is volt) – szokatlan módon – a lakhelyüktől távoli pszichiátriai otthonokban helyezte el. A beteg szinte mindenütt olyan magatartást tanúsított, amelynek célja nem lehetett más, mint hogy eltávolítsák: hazaküldjék. Erre azonban (vélhetően egy, a nyilvánosságra nem tartozó családi ellentét miatt) sosem került sor, így – szintén szokatlan módon – a fiatalembert az egyik intézetből a másikba küldték, hisz mindenütt problémás, összeférhetetlen esetnek minősült. Lapunk értesült arról a megdöbbentő tényről is, hogy a gyámanya már fél évvel a nyomozások előtt tudta, hogy a hazaszökdöső és az ápolókkal „harcban álló” fia mikkel vádolja F. Z.-t. Ám sem az intézeti orvosnak vagy főigazgatónak, sem a rendőrségnek nem Lapunk megkérdezte F. Z. ügyvédjét, hogyan kommentálja a legalábbis váratlan ítéletet. A jogász nem kívánt véleményt formálni az ítéletről, csak annyit mondott: érveit a másodfokú tárgyaláson vezeti majd elő, és teljesen biztos védence ártatlanságában.

tett be- vagy feljelentést. Forrásaink szerint azért, mert maga is tudta, hogy az F. elleni vádak alaptalanok, és hogy F.-re azért „pikkelt” a beteg, mert az ápoló vigyázott, nehogy újra megszökhessen. A sajtó és a bűnbak Az F. helyzetét jelentősen segítő, esetleg meg is fordító tények azonban – állítják forrásaink – mintha nem kerültek volna bele az ügy anyagaiba. Állítólag az a hazugságvizsgálói jelentés is csak a tárgyalás elején „került elő”, ami negatív eredményével igazolta, hogy F. Z. igazat mond az ügyben. Van olyan kolléga, aki szerint koncepciózus eljárás folyt, amelyben még csak nem is a rendőrség vagy az ügyészség a hibás. Hanem a sajtó. Tény, hogy a két vádaskodó ápolónő bizonyítatlan, de kellően szaftos állításai hatalmas médianyilvánosságot kaptak. Mindezt a szcientológia „egyházhoz” köthető egyesület aktivistái sorozatos feljelentésekkel tovább is gerjesztették. Több forrásunk úgy véli, „akkora cirkusz lett ebből a sok sebből vérző koholmányból, hogy végül muszáj volt bűnöst kreálniuk”. Ez F. Z. esetében az 5 év fegyházat – vagyis a legsúlyosabb elzárási formát – jelentheti. Nem kizárt, hogy ártatlanul. Kép, szöveg: KohoutZ

Benke Etka 1920. január elsején született Kiskunhalason, szülei módos gazdálkodók voltak. Szívbetegen jött világra, a tornától és a fizikai munkától is évtizedekig tiltották. A képzőművészet érdekelte, a Magyar Képzőművészeti Főiskola esti tagozatán és a József Attila Szabadegyetemen tanult művészettörténetet, irodalmat, filozófiát, nyelveket, de igazából mindig autodidaktának mondta magát. 1995-ben alapította meg az általa kidolgozott módszert népszerűsítő civil szervezetet, az Etka Jóga Nemzetközi Egyesületet, amely 2001-ben nonprofit szervezetté vált. Követőivel, munkatársaival kialakított egy olyan oktatási rendszert, „amellyel ötvözve bármely más oktatás, akár fizikai vagy szellemi, sokszorosan felfokozottabb hatással éri el eredményeit”. Benke Etka gyakran látogatott haza Kiskunhalasra, nemcsak rokoni kapcsolatai, hanem szakmai

munkája révén is, sokszor tartott telt házas előadásokat, foglalkozásokat a helyi művelődési házban. Legutóbb fél éve látta vendégül szülővárosa. P. Á.


12

HÍREK 2013. április 10.

innen  onnan Halasról a mentőszolgálat élére

Hétfőn bízta meg az egészségügyi államtitkár az Országos Mentőszolgálat vezetésével Burány Bélát, aki a kétezres évek elején a halasi állomáson volt kivonuló mentőorvos, majd ő irányította az itteni kollektívát. Az államtitkár azért váltott, mert szerinte a mentőszolgálatnak hatékonynak, gyorsnak és mozgékonynak kell lenni. A vezetőcsere „egyfajta sebességváltást, gyorsítást” jelent a mentőszolgálat fejlesztésében. A Vajdaságból áttelepült szakember amellett, hogy gyakorló orvos, kitűnő muzsikusnak számít. Nem véletlen, hogy a magyar jazz zenét népszerűsítő hungaricumfilmben is szerepel Burány Béla. (jl)

Térségi kutyatenyésztőknél a NAV

A kutyatenyésztők sem lehetnek biztonságban, ha nem szabályszerűen végzik tevékenységüket. A NAV dél-alföldi régiójának revizorai az elmúlt hetekben több kutyatenyésztőnél is jártak, ahol a bizonylat-kiállítási és bejelentkezési kötelezettség teljesítését vizsgálták. Az ellenőrzések részben bejelentések nyomán indultak és szinte kivétel nélkül valamilyen szabálytalanságot tártak fel. Az egyik tenyésztő saját honlapján hirdette kutyáit eladásra, és telephelyén büszkén ismertette a próbavásárlókkal, hogy már számos kiállításon bizonyítottak a Német Dog kutyái. Az ellenőrök éltek is a lehetőséggel, és 100 ezer forintért megvásárolták az egyik kutyakölyköt, de a vételárról bizonylatot nem kaptak, csak egy adásvételi szerződést. (ha)

Óvodai „zebravadászat”

Bár több alkalommal is felmerült, hogy kellene kijelölt gyalogátkelő a Szilády Áron utcai óvodánál, eddig az anyagi lehetőségek felülírták a kérést. Néhány szülő inkább jókora kerülőt tesz és a Magyar utca felől közelíti meg az intézményt. Többen viszont a főbejáraton mennek be az óvodába, vállalva a szabálytalanságot és a veszélyes helyzeteket. Hiába van a közelben kiépített parkoló, a legközelebbi kijelölt gyalogátkelőhelyhez több mint 200 métert kellene gyalogolniuk a kis-

gyermekes szülőknek, akik a Szilády Áron utcai óvodába kísérik csemetéiket. Már több alkalommal felmerült, hogy zebrát kellene léte-

síteni az intézménynél, de erre sohasem volt meg az anyagi fedezet. Az anyukák és apukák pedig vállalva a kockázatot hol türelmes várakozás után, hol pedig lendületesen, alkalmasint futva teszik meg a 15 méteres távot az óvoda bejáratáig. Vágó József szinte minden reggel szemtanúja annak a jelenetnek, hogy a szülők és a kisgyermekek az autók, buszok között szlalo-

mozva kénytelenek közlekedni. – Ez már nem állapot, van, amikor perceket várnak hóban, esőben, hidegben, szélben, hogy át tudjanak menni a túloldalra. Nem hiszem, hogy akkora munka lenne lebontani a szegélyt, kitenni két táblát és felfesteni a zebrát – fogalmaz az idős férfi, aki néha forgalmat is irányít, csak hogy ne legyen baleset. Vágó József szerint az autósok, és a buszosok nem veszik figyelembe az átkelőket és nem igazán lassítanak. A férfi azt mondja, hogy a rendőrség meggazdagodna, ha egyszer-kétszer sebességet mérne a Szilády Áron utcában. Persze nem olyan egyszerű egy gyalogátkelőhely létesítése. Tervezési és engedélyezési költségek mellett külön előírás szabályozza, hogy milyen világítás kell. A felfestés és a tábla-kihelyezés jelenti a legkisebb összeget ebben a folyamatban. Elvi akadálya nincs annak, hogy a Szilády Áron utcában legyen zebra, de egyelőre nincs rá önkormányzati fedezet. Addig is marad a szabálytalan átkelés és a Magyar utcai hátsó bejárat használata. Kép, szöveg: Jáger L.

A halasi polgárőrök az országos mintaprogramban A lakosság biztonságérzetének javítását célozza a polgárőrség által indított bűnmegelőzési mintaprogram, amelyben száz település vesz részt. Bács-Kiskun megyéből öt polágőrszervezet, köztük a Kiskunhalasi Bűnmegelőző és Önvédelmi Egyesület.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke elmondta: azt szeretnék, ha az érintett településeken hatékony egyesületek működnének, ehhez pedig arra lenne szükség, hogy a lakosság 1-1,5 százaléka csatlakozzon hozzájuk. – Jelentősen befolyásolják az emberek biztonságérzetét a gyakori, kisebb súlyú bűncselekmények, lo-

pások, ezen szeretnének javítani a programmal, amellyel megelőznék azt is, hogy a lakosság törvénytelen eszközökhöz folyamodjon, például árammal védekezzen – hívta fel a figyelmet Túrós András. Az OPSZ a mintaprogramban résztvevő egyesületeknek, így a halasi polgárőröknek is 250 ezer forintot biztosít, és arra kérték az érintett

önkormányzatokat, hogy maguk is ekkora összeggel járuljanak hozzá a kezdeményezés sikeréhez, míg a rendőrség technikai eszközökkel segíti a programot. Nem elsősorban a rendőrségi statisztika alapján választották ki a résztvevő településeket, sokkal inkább a lakosság szubjektív biztonságérzetét vették alapul. Egyes településekre az átutazó bűnözés jellemző, másutt a külterületi bűncselekmények dominálnak, és van, ahol a lakosság összetétele a meghatározó – hangzott el a programnyitó rendezvényen.

Juhász László, a Kiskunhalasi Bűnmegelőző és Önvédelmi Egyesület elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a programban való részvételtől a halasi bűnügyi mutatók kedvező alakulása mellett azt várják, hogy némileg levegőhöz jusson a polgárőr egyesület is, az utóbbi időben ugyanis jelentősen megcsappantak az anyagi forrásaik. A tavalyi évre beígért önkormányzati támogatás is késik, így rendkívül szűkösek a lehetőségeik a különböző bűnmegelőzési programokban való részvételhez. Kép, szöveg: P. Á.


2013. április 10.

Ösztöndíj

F Harangozó Nikoletta és a Republic egy próba szünetében 2010-ben

Klasszikusok halasi zenésszel Republic és Road 67: közös album re, Grieg és Hacsaturján szerze- korongon áthangszerelve, nagyményeinek átiratai mellett Re- zenekari megszólalással. public-slágerek is szerepelnek a Pál László

A Berki Viola Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki 60. életévét 2013ban betöltött vagy annál idősebb, Magyarországon élő képzőművész támogatására. A támogatás összege 200 ezer forint, elnyerhető egy részletes szakmai önéletrajz és fotókkal illusztrált művészi bemutatkozás benyújtásával, melyből kiderül a pályázó tevékenységi köre, eddigi szakmai életútja. A Halas Galéria kéri a pályázót, a jelenlegi munkásságának bemutatása mellett – az örökhagyó Berki Viola művésznő rendelkezése alapján – jelenlegi életkörülményeit, jövedelmi viszonyait is tüntesse fel. – Ezek a jellemzők az azonos minőségű pályázatok esetében sorolási szempontként kerülnek számbavételre. A Kuratórium a feltételeknek megfelelő pályázók között előnyben részesíti azokat, akiknek művészete Berki Viola stílusával összhangban van – tájékoztatott Harangozó J. Angéla múzeumpedagógus, aki további információkkal szolgál az érdeklõdõknek a Halas Galéria elérhetõségein. A pályázat beadásának határideje: 2013. május 31.

Fa- és rézfúvósok zenéje A tavaszi szünet előtti utolsó napon ismét házi hangversenyt hallhattak az érdeklődők a zeneiskolában. Városiné Benkő Gabriella és Szabados-Tóth Gábor tanárok közösen tartották meg növendékeik koncertjét. Az előképzősök, elsősök, másodikosok többnyire népdalokat játszottak furulyán, köztük Gáspár Petra, Kőrösi Dániel. A két kürtös közül Böszörményi Diána Mozart: Tavasz című darabját, Soltész Péter orosz népdalt játszott. Mindhármuk tanára Városiné Benkő Gabriella. Zákány Tünde és Csatári Vivien Mozart és Phalese

egy-egy művét sikeresen furulyázta. Az egy szem klarinétos, Szabó-Galiba Vanda, Mozart Menüettjét játszotta hangszerén. Tanáruk Szabados-Tóth Gábor. Tetszést arattak a közönség körében a produkciók. A telt házas koncert záró műsorszámában a furulyások aprajanagyja részt vett a jó időt hívogató – Tavaszi szél… kezdetű szép, magyar népdal többszólamú változatának bemutatásában, mely szintén kiérdemelte a közönség nagy tapsát. Ebben a műben a sok szoprán furulya mellett a nagyobb méretű alt furulyák is megszólaltak a

felsőbb osztályos nagy lányok: Birgés Evelin, Daday Zita, Dusnoki Réka Zsuzsanna, Márki Bianka és Tóth Bianka előadásában. A sikeres esten zongorán közreműködött Litauszki Petra tanárnő. A hangverseny bevételét Márta Debóra gyógykezelésére fordítják. Ulakcsainé Lovas Jolán igazgató asszony zongorista növendékeinek jótékonysági házi hangversenye április 17-én (szerda) 17.30-kor lesz a zeneiskola hangversenytermében. Minden érdeklődő, zeneszerető jótékonykodót szeretettel várnak! L. Molnár Anna

Jubileumi tárlat

fotó: pál lászló

fotó: pál lászló

az emberek hallani akartak, de új élményt is kaptak. A közönségnek olyannyira tetszett ez a felállás, hogy Budapesten, 2011 tavaszán megismételtük hatalmas sikerrel. Ez a koncert jelent meg idén albumon. Nagyszerű élmény volt velük zenélni. Ebben az időszakban, 2010-ben ünnepelték a 20 éves fennállásuk jubileumát is. Zoltán János Republic 20 címmel könyvet jelentetett meg, melyben a zenekar zenészeivel, menedzserével, rajongókkal készült riportok olvashatók. Ez a könyv nekem is megvan, a zenekari tagok dedikálásával, ami egy örök emlék marad. Találtam egy mondatot, ami szíven ütött most, hogy a tragédia bekövetkezett Cipő halálával: „ A következő 20 évre!” 2010-ben még biztosra vettük mind, hogy ez így is lesz. Republic mindig is volt és mindig is lesz, legalábbis a rajongók és a velük dolgozó zenészek, szakemberek szívében. Bartók Béla, Paganini, Jar-

archív fotó: pál lászló

A közelmúltban jelent meg a Republic együttes Klasszikusok című CD-je. A hanghordozó koncertlemez, amelyet a zenekar szimfonikusokkal kiegészülve készített. A Republic 2011 tavaszán adott különleges koncertje jelent meg idén albumon. A zenekart a Road 67 Symphonic Orchestra kísérte, melynek kiskunhalasi kötődésű zenésze is van. A hangversenyen Harangozó Nikoletta is játszott gordonkán. – 2010-ben keresett fel először Veér Bertalan, az akkor alakulófélben lévő Road 67 Symphonic Orchestra vezetője és felajánlotta, hogy csatlakozzak a zenekarhoz – tudtuk meg Harangozó Nikolettától. – A szimfonikus zenekar alakulásának oka a „Bartók+Európa 2010” Miskolci Nemzetközi Operafesztivál Opera-Rock Show-ján való szereplés volt, ahova mindenképpen újdonságot akart vinni a nagy múltú Republic. Az operafesztiválon való együttműködés sikeres volt. A klasszikus dallamok mellett az igazi nagy Republic-slágerek is kaptak egy szimfonikus zenei alapot, így mondhatjuk, megmaradtak az igazi, ismert dalok, amiket

Kultúra, oktatás 13

A jubiláló református gimnázium kiállítással is ünnepel. A Szilády Galéria idõrõl idõre bemutatja helyi alkotók munkásságát, ezúttal pedagógusok hozták el mûveiket az egyházi középiskolába. A Szilády Galéria 20 év, 20 kép címmel tárlatot mutat be az elmúlt két évtized folyamán az oktatási intézményben tanító művész-tanárok alkotásaiból. Résztvevők: Baráth József, Kollarics Gábor, Kosztánné Stefánovics Katalin, Rácz-Fodor Ibolya,

Rácz-Fodor Katalin és Szabóné Biacs Ildikó. A múlt csütörtöki megnyitón Varga Judit igazgató ajánlotta a közönség figyelmébe a tárlatot. A kiállító művész-tanárokról a Tükör jövő heti számában részletesebben is olvashatnak. P. L.


Kultúra, oktatás 2013. április 10.

Felsős sikerek

F Eszter Ákos a Varga Tamás Matematikaverseny országos döntőjében elért 6. helyezésért kapott ajándékokkal A Felsővárosi Általános Iskola diákjai és felkészítő pedagógusaik szép sikereket értek el a közelmúltban. A megméretéseken matematikából és könyvtárhasználati ismeretekből is a legjobbak között szerepeltek. A Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei döntőjén egyéniben Tetlák Ádám 3.-os tanuló 20. helyezést ért el, felkészítője: Czombos Péterné. A 7.-es Eszter Ákos 12. lett, õ Juhászné Czinkóczi Éva tanítványa. A csapatversenyben a 3. évfolyam 9., a 4. évfolyam 8., a 6. évfolyam és a 7. évfolyam is 7. helyezést ért el. A Bolyai János Matematikaversenyen a helyi oktatási intézmény hetedikes indulói 48 csapatból a 2. helyet szerezték meg. A siker Eszter Ákos, László András, László Levente és Pocsai Ákos érdeme. A Varga Tamás Matematikaverseny megyei döntőjén 76 induló között dobogós a 7. évfolyamos Eszter Ákos, aki 3. lett. Ugyanezen a megméretésen László András 13. helyezést ért el. A Varga Tamás Matematikaverseny országos döntőjén 56 induló közül Eszter Ákos 6. helyezett lett. Felkészítő tanára: Juhászné Czinkóczi Éva. A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny országos döntőjén az 56. évfolyamosok mezőnyében Kordás Rebeka 3. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Mészárosné Lövey Mónika. A megyei nemzetiségi vers- és prózamondó versenyen a 3-4. osztályosok kategóriájában Tapodi Janka 3.b-s tanuló 1. helyezést ért el, és az országos döntőbe jutott. Felkészítő tanára Barcsik Beáta. (pl)

• Rendszeresen jön Kiskunhalasra. Emlékszik az első látogatására? • Igen, 1998-ban jártam itt először, akkor hívott meg az iskola vezetése. Arra is emlékszem, hogy busszal jöttem, két átszállással, mert Kiskunfélegyházáig ment az egyik járat, onnan Kecskemétig utaztam, majd Pestre. • Utazása apropóját már akkor is a szövegértési verseny zsűrizése adta? • Nem, azt hiszem, csak egy előadásra kértek fel. Innen datálódik a jelenlétem Kiskunhalason. Ebbe az iskolába szoktam jönni, de van egy helyi levelezőm is. Balog Lajos tanár úr rendszeresen ír nekem, gyűjtéséből fel szoktam olvasni a rádióban. Nem csak egy iskolához kapcsolódik az ismeretség. • Ha az elmúlt tizenöt évet vesszük alapul, már előadássorozatról beszélhetünk. A legutóbbi a verbális agresszióról szólt. Ennyire rossz a helyzet? • Kutatásaim egyik szelete a verbális agresszió. Nem is erről ismernek az emberek, inkább a nyelvhelyességről meg egyebekről. Kutatásaim igazából a nyelv működésével kapcsolatosak. Azért került sor erre az előadásra, mert mostanában az öntudatlan nyelvi működések nagyon érdekelnek. Sok más is, nem csak a káromkodás, viszont valóban ez egy neuralgikus pont. Sokan mondják, hogy durvul a nyelvhasználat. A közéletben megjelent a verbális agresszió, tehát aktuális a kérdés. Számszerű adatok viszont nincsenek erre vonatkozóan. Pusztán arról van szó szerintem, hogy a technológiák fejlődnek. Ami

ma elhangzik, rögtön kikerül a nyilvánosság elé. Ez még negyven-ötven éve is máshogy volt, ezért érzékeljük úgy, mintha a világ durvább lenne. • A rendhagyó órán említette, hogy a következő előadása az álmokhoz kötődik majd. • Az öntudatlan nyelvi működések között felbukkan az is, hogy éjjel az ember az álmában beszél, valamilyen hangokat ad. Vagy nem beszél és nem ad hangokat, de emlékszik reggel arra, hogy beszélgetett valakivel. Elkezdtem gyűjteni ezzel kapcsolatos adatokat és egészen meglepő dolgokra jöttem rá. Ebből már meg is jelent egy tanulmányom, most írom a másodikat. Ez azt próbálja vizsgálni, hogy az álmainkban levő álomképek szerkezete párhuzamba állítható a stilisztikai és retorikai alakzatokkal. Azt gondolom, ez egy nagy felfedezés. Lehet, hogy mások majd legyintenek rá. Szerintem valami nagyon mély és öntudat alatt működő öszszefüggés van az agyunk – az álom az agyunk terméke -, a gondolkodásunk, a kimondott szavaink és a cselekedeteink között. El fogom mondani következő alkalommal. • Módosul a helyesírási szabályzat. Melyik területen és milyen jellegű változások vannak? • Nem lesz forradalmi átalakulás. Belevettek egy-két új kategóriát, például szabályozták a csillagneveket, lakóparkneveket. A tekinget, kacsingat szót le lehet írni t-vel is. Eddig nem lehetett, most vagylagosság jön elő. Az egybe- és különírás nem változik, de a szabályok megfogalmazása egyszerűsödik. Mindenkit megnyugtatok, aki izgult, nem kell

Nem kell újratanulni a helyesírást

fotó: pál lászló

fotó: az iskola felvétele

Dr. Balázs Géza visszatérő vendég Kiskunhalason. Az ELTE-EHE egyetemi tanára legutóbb a verbális agresszióról tartott előadást középiskolás diákoknak és pedagógusoknak a Bibó István Gimnáziumban. A nyelvésszel a rendhagyó óra után beszélgettünk látogatásairól, kutatásairól, a korszerűsödő helyesírási szabályzatról és hobbijáról.

Nyelvhelyességről, korszerűsítésekről és álomképekről újratanulni a helyesírást. Aki eddig tudta, fogja tudni továbbra is. Szerintem ez a legfontosabb. • Mikor jelenik meg a szabályzat? • Nem hivatalosak az információim, de úgy tudom, hogy most már hamarosan. Az sem biztos, hogy új lesz, még ezen is gondolkodnak. Lehet, hogy csak a régi szabályzatot korszerűsítik kicsit. Akkor viszont, a ’84-es, tizenegyedik kiadás egy javított változata jelenik meg. Akik most pörlekednek, hogy új szabályzat kell, nincs igazuk. Akkor lenne baj, ha felrúgnánk a helyesírás jelenlegi szabályait. Totális káosz lenne. Kő kövön nem maradna és mindenki nagyon mérges lenne. Nem ebbe az irány-

ba ment el a bizottság és én ezzel egyetértek. • A digitális nyelvhasználat terén pedig a közelmúltban megjelent Netszótár nyújt segítséget dr. Veszelszki Ágnes szerkesztésében. • Reméljük, igen. • A nyelvészkedés mellett túrázni is szeret, bár mostanság elég rossz az idő erre. Mikor, hová szervezik a következőt? • Ilyenkor tavasszal leginkább a Pilisbe vagy a Börzsönybe szoktunk gyalogolni. Amit biztosan tervezek, az a Tisza-túra. Nyáron idén is szeretnék elmenni egy hétre a folyóra. Pál László

Halasi programok A Városi Filmszínházban április 10-én 10, 13 órakor és negyed 3-kor a Vitéz Katinka című mesejátékot tekinthetik meg a gyerekek. A Közösségek Házában április 10-én 18 órakor előadás lesz. A címe: „Megtalálni emberben az embert…” – Jogok és elvárások egymás felé. A Városi Filmszínházban április 11-én 13 órakor folytatódik a Filharmónia-sorozat. Zenés, táncos rendhagyó óra lesz a Népművészet Ifjú Mestereinek közreműködésével. FA Csipkeházban még megtekinthetõ a Kincsek, amelyek A Közösségek Házában április 11-én 17 órakor Költészet napi műsor várja köztünk vannak címû tárlat. A kiállítás anyagát a katolikus a közönséget. A rendezvénnyel Weöres Sándorra emlékeznek születésének általános iskola pedagógusai, szülõk és nagyszülõk kézmûves 100. évfordulója alkalmából. Az ünnepi előadáson fellép a „Harmónia” Integrált Szociális Intézmény – Kiskunhalas irodalmi összeállításával. (pl) munkáiból állították össze fotó: pál lászló

14


Megtalálják a szerepek Sáfár Anikó újra Halason vendégszerepelt ugrásom is a társulaton belül. Van, hogy egy kolléga nem ér rá és akkor szólnak, Ancsa ekkor és ekkor te játszol, én pedig felkészülök és csinálom. • Ezek szerint gyorsan is tanul. • Nagyon gyorsan. Három óra alatt negyven oldalt meg tudok tanulni. Volt olyan évem a Thália Színházban, hogy tizenhárom beugrásra kértek fel. • Szép és életvidám hölgyként ismerte meg a közönség. A Randevú Párizsban című előadásban is így találkozhat önnel a közönség.

Versírók A Martonosi Pál Városi Könyvtárban ünnepi rendezvény lesz a költészet napja alkalmából. A Bibó István Gimnáziummal közösen kiírt „Lány galambbal” című versíró verseny eredményhirdetését április 11-én 16 órakor tartják. A Bács-Kiskun Megyei Írók, Költők Baráti Körének műsora 17 órakor kezdődik. Vendégek: Szénási Pál Bertalan dalszerző és Ambrus Edit népdalénekes. P. L.

• Blanche szerepe elgondolkodtató. A darab egy francia kispolgári család életébe enged betekintést. Nagyon szolidan, szeretetben élnek. Én nem sokat tudok a férfiak tevékenykedéséről, a darabban eléggé váratlanul érnek bizonyos dolgok, de azokat nem árulom el. A férjemet Harsányi Gabi játssza, a testvéremet Straub Dezső, a lányomat pedig Farkasházi Réka. Ők szövik a hálót. Mi Csala Zsuzsival együtt kimaradunk a történésekből olyan szinten, hogy nem tudjuk, miről van szó, de mindig beletrafálunk a közepébe. • Hosszú út vezet Kiskunha-

lasig. Mivel telik ilyenkor az idő a turnébuszban? • Beszélgetünk, olvasunk, magnót hallgatunk. Van, aki alszik. Mindenkinek megvan a civil élete is, és eléggé fáradt a nap végére. Eljövünk délután, éjszaka megyünk haza és másnap kezdődik minden elölről. El kell látni az otthoni feladatokat, és ha hívják az embert, csinálja azt, ami színészként a dolga: játszik, szinkronba megy. Szerencse, hogy van munka. • Mivel telik egy pihenőnap? • Nagyon szeretem a kertészkedést. Most már nézegetem, hogy megmetszem a bokraimat, a fáimat. Nagyon szép, tizenhárom éves kivim van, egy mázsát termeltem. • Ez igen! • Én ültettem. Vagy nyolc évig nem akart teremni, már ki akartam szedni, azután megsajnáltam. Ez egy futónövény, meghagytam rajta egy fiú és egy lány ágat. Legnagyobb megdöbbenésemre egyik ősszel azt láttam, hogy a szárán ott üldögél egy gyümölcs. Megmutatta, hogy tud teremni. A következő évben száz kivit számoltunk meg. Tálra tettem, lefényképeztük. Nagyon büszke vagyok rá, mert már egy mázsa terem. Aki eljár előttünk, mind szájtátva nézi, hogy ilyet csak déli országokban lát, nem a Hűvösvölgyben. Felfutott a nagyon magas fenyőfánkra, azon is lógnak a kivik – nevet. - A kertészkedés mellett az állatainkkal szoktam foglalkozni. Amikor csak lehet, útra kelek és meglátogatom a kis unokámat és a nagyot is, aki huszonkét éves egyetemista. Általában nagyon kevés az idő, mert az embernek minden feladatot magának kell elvégeznie. Pál László

Rózsák háborúja A Rózsák háborúja című feketekomédiát tavaly nyáron mutatták be Budapesten, a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Ősztől a József Attila Színház repertoárján szerepel és hamarosan a kiskunhalasi közönség is megtekintheti a nagy sikerű előadást. A tavaszi halasi színházi évad harmadik, szezonzáró darabját április 15-én 19 órakor mutatják be a Városi Filmszínházban. A Rózsák háborúja főszerepét Détár Enikő és Rékasi Károly játssza Sediánszky Nóra rendezésében.

A feleség megpróbál megfelelni a társadalmi és családi elvárásoknak, de egyszer csak kitör belőlük. A folytatás: a korlátok átlépése, érzelmi viharok kialakulása. A férfi-nő kapcsolatát feszegető történet Zborovszky Andrea és Végh Péter ügyvédi alakításával válik még hitelesebbé. Détár Enikővel és Rékasi Károllyal, a népszerű művész házaspárral a Jelenetek egy házasságból című előadás alkalmával már találkozhatott a közönség halasi színpadon. P. L.

15

innen  onnan Változnak az évszakok…

fotó: pál lászló

• Sok előadásban szerepeltem már Halason, többek között az Anna csak egy van és a Hatan pizsamában című darabokban – emlékezik vissza Anikó korábbi látogatásaira. • Kollégák most is jöttek a régi csapatból. • A Vidám Színpad csapata ez. Fogarassy András mellénk állt, amikor útilaput kötöttek a talpunkra és el kellett jönnünk. A Család ellen nincs orvosságban játszott, ezért nagyon jó kapcsolatban voltunk vele. Megalakította társulatát, a legújabb neve: Fogi Színháza Egyesület. A régi kollégákat foglalkoztatja, majdnem mindenki itt van. Nagyon jó a csapat, szeretjük egymást, összeszokott a társulat. Nincs olyan, hogy a színpadon váratlanul ér valami bennünket. A szemünk villanásaiból, egymás gesztusaiból tudjuk, ha valakinél gond van és segítünk. Jól dolgozunk együtt. • Megtalálják azok a szerepek, amelyeket szeretné, hogy megtalálják? • Megtalálnak, megtalálnak. Nem vagyok válogatós, soha életemben nem voltam az. Ha kis szerepet kapok, azt is elvállalom. Azt is fontos és komoly feladatnak érzem. Ha megkapok egy szerepet, az a célom, hogy azt maximálisan jól oldjam meg. Természetes, hogy mindig valahol, valamelyik szerep megtalál. Nagyon sok a be-

fotó: pál lászló

Sáfár Anikó többször játszott már Kiskunhalason, a Városi Filmszínházban. Legutóbbi vendégszereplése a Randevú Párizsban című vígjáték kapcsán volt. Egy feleséget alakított, akit nem avatnak be a dolgokba, de azért mindig beletrafál a közepébe.

kultúra

Balázs Fecó hamarosan Kiskunhalason koncertezik. A népszerű énekes, zenész, szerző a Korál együttessel és szólóban egyaránt nagy sikereket aratott. Változnak az évszakok címû mûsorában az elmúlt évtizedek dalaiból, slágereiből kap ízelítőt a közönség május 10-én 19 órától a Kiskunhalasi Református Templomban. A rendezvény jótékony célú, bevételét a Benjámin Lakóotthon javára ajánlják fel. Támogató jegy vásárlására a Református Lelkészi Hivatalban van lehetőség és a koncert helyszínén is váltható belépő.

Gimnáziumi koncert

fotó: pál lászló

2013. április 10.

A Szilády Áron Református Gimnázium dísztermében a közelmúltban adott koncertet a kiskunhalasi kötődésű Baráti Eszter (gordonka) zenész kollégáival: Éder Pállal (hegedű), Romanovszkaja Ljudmillával (hegedű), Fülöp Leventével (brácsa) és Barát Bálinttal (zongora). A Magyar Állami Operaház művésze immár második alkalommal lépett közönség elé az egyházi középiskolában, a Gimnáziumi Esték sorozatában. Ezúttal Csajkovszkij D-dúr vonósnégyese és Schumann Eszdúr zongoraötöse szerepelt a műsor programjában. (pl)


16

hirdetés 2013. április 10. Végtagok nélkül, de boldogan Nick Vu- Szántót vennék, bérelnék Kiskunhalason és jiciccal előadás április 20-án. Jelent- környékén. Tel.: 06 30/23-63-149 A-319 kezni április 18-ig. Jegyek, információ: Egészségmegőrző előadásokhoz tele- Tel.: 06 20/77-58-048 (Virágos Ricsi) A-314 Kertes ház eladó Fenyő u. 5. fonos szervezőket keresünk, jó komTel.: 06 20/450-12-29 A-73 munikációs készséggel, otthoni mun- ERDŐGAZDÁLKODÓK a Kiskunhalasi „BOkavégzésre. Tel.: 06 30/937-35-71 GÁRZÓ” Földtulajdonosi VADÁSZATI Kö(H-P 15-19 óráig) A-226 zösség kéri a területén keletkezett VADKÁ- 3 szobás, 73 m2-es, III. emeleti lakás A-320 ROK bejelentését telefonon vagy írásban. eladó. Tel.: 06 70/38-74-948 Nemzetközi gépkocsivezetőt keresünk. Je- bboris@t-online.hu Kiskunhalas, Alsólentkezni személyesen Kiskunhalas, Átlós szállás 177. Majsai út Sertéskombinát Félkész állapotban eladó 1 szobás összút 31-33. A-258 Tel.: 06 77/521-822, Fax: 06 77/521-820 A-315 komfortos lakás a Szilády Á. utcában. Iá.: 2,3 M Ft. Tel.: 06 20/44-61-102 A-321 Savanya Vízgépészeti Kft. állást hirdet anKertvárosban építési telkek eladók. golnyelv-tudással, gépészmérnöki vagy vízügyi végzettséggel rendelkező mű- Kossuth u. 11. szám alatti, Schönfeld ud- Tel.: 06 30/697-22-32 A-322 szaki előkészítő munkakör betöltésére. varra néző 65 m2-es, I. emeleti, téglaTel.: 06 20/92-70-741 A-293 építésű, gázfűtéses lakás tágas ebéd- Kiskunhalason kertes ház eladó Ág u. 9. lővel, nagy erkéllyel reális áron eladó. Tel.: 06 20/97-65-168 A-323 Titkárnőt keresünk legalább középfokú vég- Egyszobás lakást első emeletig beszámítok. zettséggel, számítógépes ismerettel (Word, Tel.: 06 77/738-809, 06 30/442-72-69 A-27 Excel). Gépírás és angolnyelv-tudás előny! Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az 2011-ben épült tehermentes csainfo@regreenfield.hu címen lehet. A-305 ládi ház eladó a Kolmann utcá- 125-ös motorkerékpár eladó. A-324 ban. Tel.: 06 70/387-39-72, Tel.: 06 30/468-58-14 A-272 Ügyfélszolgálati munkakörre keresünk 06 30/570-90-13 kollégát alkalmazotti munkavégzésre. Tel.: 06 30/55-83-849 A-306 Kiskunhalashoz 8 km-re Kecel irányában komfortos tanya eladó 3-6 hold föld- Dugulás-elhárítás, vízszerelés. A-122 HTKT Szociális Szolgáltató Központ Csalá- del. Buszmegálló 200 méter. Iá.: 5 M Ft. Tel.: 06 20/917-14-03 A-274 dok Átmeneti Otthona szakgondozói munka- Tel.: 06 30/525-25-91 kör határozott idejű betöltésére munkatársat Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László keres. 15/1998. NM rendelet 2. sz. mellék- 1+2 félszobás lakás eladó. Kossuth u. 19. Tel.: 06 20/91-35-535 A-54 letében meghatározott képesítési előírá- Tel.. 06 30/76-96-749 A-277 soknak megfelelően. Tel.: 06 77/428-355 Víz- és csatornahálózat-szerelést vállalok. (Magyar Anikó) A-307 Kiskunhalas Alsóöregszőlőkben kis taGóczen István Tel.: 06 70/339-22-65 A-126 nya melléképületekkel 3000 m2 teRoyal II. Sütőipari Zrt. cukrász és pék szak- rületen eladó. Villany, fúrott kút van. munkást, vagy tapasztalattal rendelkező Tel.: 06 70/336-90-28 A-316 Április hónapban minden testkezelés bérletre 50% kedvezményt adunk. Aphrodité betanított péket keres azonnali kezdéssel. Jelentkezni személyesen 8-15 óráig a Sza- A Kertváros szélén építésre alkal- Szépségszalon Kiskunhalas, Szilády Áron A-276 badkai út 90. szám alatt. A-308 mas terület sürgősen, áron alul eladó. u. 17. Tel.: 06 77/421-850 Tel.: 06 70/336-90-28 A-317 Mosás, vegytisztítás, szőnyegtisztítás, bőr-, Építőipari vállalkozás keres megbízható, agilis gépkezelőt és betanított munkást. Je- Budapesten stadionok, metróállomásnál 1 ruhafestés! Csak a Tescoban, a hét minlentkezni önéletrajzzal halasfliesen@gmail. szoba+hallos lakás eladó. Ár: 8,2 M Ft. den napján! www.tiatti.hu, facebook-tiatti. com. A-309 Tel.: 06 30/383-61-85 A-328 A-318 Tel.: 06 30/355-14-25 Házi és ház körüli munkára munkatársat felveszek, bentlakással. Tel.: 06 30/501-88-57, 06 30/630-70-89 A-325 Lakatost, géplakatost keresek. Tel.: 06 30/891-42-14

A-326

Baromfigondozót felveszek. Tel.: 06 30/20-72-601

A-327

Vörös jércék és kakasok eladók. Tel.: 06 70/967-19-65

A-237

Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 300 Ft+áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-161 2 szobás lakás kiadó. Tel.: 06 70/70-284-29

A-310

Garázs kiadó vagy eladó. Kossuth u. 27. muskátlis házban. Tel.: 06 70/341-00-02 A-311

Tujafák eladók Kelebián. Galgóczi. Tel.: 06 20/993-80-00 A-240 Erdőt veszek, vágási engedéllyel! Tel.: 06 30/630-95-61, 06 20/91-81-516 A-241 Használtcikk Bizományi Kisáruház Kiskunhalas, Kossuth u. 27. A-279 Bontásra autót veszek. www.autobontokalocsa.hu Tel.: 06 30/432-62-26 A-297 Akác és vegyes tűzifa házhoz szállítva eladó. Tel.: 06 70/772-12-12 A-312 Veszek rossz elektromos tárgyakat. Tel.: 06 20/255-65-20 A-313

Anyakönyvi hírek Születtek: Soczó Gergő (Mester Szabina) Kiskunhalas, Horti Vivien (Tímár Anita) Kiskunhalas, Lőrincz Norbert (Kovács Tünde) Tompa, Rostás Viktória Mirella (Mészáros Betti) Kiskunhalas Elhunytak: Kóti Jánosné Domokos Erzsébet (Balotaszállás), Fadgyas Jánosné Jákich Klára (Kiskunhalas), Molnár Dezsőné Varga Rozália (Kiskunhalas), Nagy Sándorné Daczi Margit Eszter (Kiskunhalas), Vinek István (Balotaszállás), Kiss Bálintné Bednárik Irén (Tompa), Szőke József (Kiskunhalas), Kothencz Józsefné Engler Ágnes (Kiskunhalas)


2013. április 10. HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán

MÛSORAJÁNLATUNK: Április 10. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd 07:30 Sport Magazin 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin 12:30 Híradó/kedd 13:00 Képújság 17:00 Veszprém – KNKSE (női kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda 20:20 Napi Mozaik 20:30 Beszéljünk róla 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla 23:00 Képújság Április 11. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik 07:30 Beszéljünk róla 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök 22:30 Kultúrkép – kulturális mag. (ism.) 23:00 Képújság Április 12. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT – ifjúsági magazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 153 Lélekmód – ifj. magazin 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:20 Gyermeksarok (ism.) 20:30 153 Lélekmód – ifj. magazin 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek 22:30 153 Lélekmód – ifj. magazin 23:00 PONT – ifjúsági magazin 00:00 Képújság Április 13. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép 09:00 Képújság 12:00 153 Lélekmód – ifj. magazin

12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 15:00 100 éves a TEKÓ - centenáriumi ünnepi műsor 17:20 Napi Mozaikok, Gyermeksarok 18:00 PONT – ifjúsági magazin 19:00 Sport Magazin 19:30 Kultúrkép - magazin (ism.) 20:00 153 Lélekmód – ifj. magazin 20:30 Beszéljünk róla 21:00 100 éves a TEKÓ - centenáriumi ünnepi műsor 23:00 Képújság Április 14. vasárnap 00:00 Képújság 14:00 100 éves a TEKÓ - centenáriumi ünnepi műsor 16:00 KNKSE – Dunaújváros (női kézilabda mérkőzés) 17:30 153 Lélekmód – ifj. magazin 18:00 Beszéljünk róla 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd  (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 KNKSE – Dunaújváros (női kézilabda mérkőzés) 22:30 Képújság Április 15. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifjúsági magazin 08:00 Képújság 12:00 PONT – ifjúsági magazin 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:30 10 éve történt 20:00 Híradó/hétfő 20:30 10 éve történt 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő 22:30 10 éve történt 23:00 Képújság Április 16. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő 07:30 10 éve történt 08:00 Képújság 12:00 10 éve történt 12:30 Híradó/hétfő 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd 20:20 Napi Mozaik 20:30 Sport Magazin 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd 22:30 Sport Magazin 23:00 Képújság online műsorújság www.halasmedia.hu

A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.

HIRDETÉS

HIRDETMÉNY

Kiskunhalas Város Önkormányzata a Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2011. (XII.21.) Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló önkormányzati rendelete alapján nyilvános pályázatot hirdet az Önkormányzat tulajdonában lévő alábbi költségalapú bérlakások bérleti jogának megszerzésére:

d.) Az előzetesen vállalt egyösszegű befizetés ( óvadék ) minimum 3 havi, maximum 12 havi lakbérnek megfelelő összeg lehet,amely a bérleti szerződés megszűnésekor a lakás rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotba történő visszaadásának biztosítéka. e.) A pályázatok elbírálása során előnyt élvez, aki a bérleti díj vonatkozásában magasabb bérleti díjra tesz ajánlatot. f.) Amennyiben csak egy ajánlat érkezik, úgy a meghirdetett pályázati feltételekkel köthető meg a bérleti szerződés az ajánlattevővel. g.) Amennyiben a konkrétan meghatározott lakásra kettő vagy több

A pályázat benyújtására rendszeresített formanyomtatványokat átvenni és azokat benyújtani 2013. április 08-tól 2013. május 03-ig lehet a Halasi Városgazda Zrt. 6400 Kiskunhalas, Bem u. 1. szám alatti központi irodájában. Pályázni csak a „Pályázati adatlap” kitöltésével és benyújtásával lehet. A kitöltött pályázatokat kérjük zárt borítékban, SZEMÉLYESEN leadni központi irodánkban. A pályázati felhívás és a Pályázati adatlap az Önkormányzat hivatalos honlapján a www.kiskunhalas.hu címen letölthető formátumban is elérhető. Pályázatnak tartalmaznia kell: - pályázó személyi adatait, lakcímét - az együttköltözők jövedelem igazolását - büntetőjogi felelősség tudatában tett nyilatkozatot arról, hogy a tulajdonában, illetőleg haszonélvezetében nincs beköltözhető lakás, vagy családi ház - a pályázó nyilatkozatát arról, hogy az előzetes egyösszegű befizetésre vonatkozó kötelezettségvállalásának – pályázat nyertesség esetén – az elbírálásban hatályban lévő bérleti díj mértéke szerint tesz eleget - a vállalt egyösszegű befizetés hónapra és pénzösszegben meghatározott mértékét - pályázó maximum három lakásra pályázhat, azokat RANGSOROLVA /a lakás pontos meghatározásával (épület, lépcsőház, emelet, ajtószám megjelölésével)/, - számlakivonatot a pályázat során vállalt egyösszegű befizetés fedezetének meglétéről (lakáselőtakarékosság, vagy más jellegű megtakarítás fedezetként való felhasználása esetén, a megtakarítást kezelő pénzintézet igazolása a pályázó rendelkezésére álló pénzösszegről, illetőleg annak kifizetésének határidejéről) - nyilatkozatot a bérleti jogviszony tartamáról (határozott, de legfeljebb 3 év időtartamra) Pályázati feltételek: A költségalapon meghatározott lakbérű bérlakások bérletére kiírt pályázaton a.) pályázatot nyújthat be bármely természetes személy, akinek, illetve a vele együtt költöző közeli hozzátartozójának és más, vele együtt költöző személynek nincs a tulajdonában a településen beköltözhető ingatlana, ingatlan haszonélvezeti, vagy más jogcímen használati joga a pályázat benyújtásakor , és b.) aki állandó vagy ideiglenes kiskunhalasi lakóhellyel rendelkezik, továbbá c.) olyan igazolt jövedelemmel rendelkezik a pályázó, illetve a vele együttköltözők, amely biztosítja azt, hogy az egy főre jutó jövedelem összege legalább a mindenkori nyugdíjminimum 150%-a (42.750,- Ft) kell, hogy legyen.

pályázó, azonos összegű ajánlatot tesz, úgy közülük az Ügyrendi és Humánpolitikai Bizottság a lakás bérlőjének kiválasztására az azonos ajánlatot tevő pályázók között versenytárgyalás tartását is elrendelheti. A bérleti díjak mindenkor érvényben lévő mértékét Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2011. (XII.21.) Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló önkormányzati rendelete hatályos rendelkezései állapítják meg. A hiányosan, olvashatatlanul kitöltött, valamint a valótlan adatokat tartalmazó pályázatok érvénytelennek minősülnek. Érvénytelen továbbá az olyan pályázat, amelyet nem az arra rendszeresített formanyomtatványon, valamint formamellékletein, illetve a megadott határidőn túl nyújtottak be. Felhívjuk pályázóink figyelmét arra, hogy a benyújtott pályázatok kiegészítésére, illetve az abban szereplő adatok módosítására a pályázati anyagok benyújtási határidejét követően nincs lehetőség! A beérkezett pályázatok elbírálására 2013. május 17. napjáig kerül sor. A pályázók a döntésről írásban értesítést kapnak. A nyertes pályázó az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül köteles az általa vállalt pénzösszeget az értesítésben megjelölt számlára befizetni. A befizetésről szóló igazolás alapján kerül sor a bérleti szerződés megkötésére. Amennyiben a nyertes pályázó a befizetésnek a fenti határidőn belül nem tesz eleget, úgy az adott lakásra a következő legnagyobb összeget vállaló pályázó válik jogosulttá, akinek szintén 8 nap áll rendelkezésére az összeg befizetésére és így a bérleti jog megszerzésére. A pályázat során az együtt költöző és közösen pályázó személyekkel bérlőtársakként (ennek minden jogaival és kötelezettségeivel) kerül a bérleti szerződés megkötésre. A nyertes pályázóval (pályázókkal) Kiskunhalas Város Önkormányzatának nevében eljárva a Halasi Városgazda Zrt. köt bérleti szerződést. A lakásbérleti szerződés tartalmára a Ptk., a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. tv. és Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2011. (XII.21.) Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló önkormányzati rendelete rendelkezései az irányadóak. A pályázattal összefüggően további felvilágosítás kérhető a Halasi Városgazda Zrt.6400 Kiskunhalas, Bem u.1.szám alatti központi irodájában, illetve az alábbi telefonszámon: 77/421-833. Nyitvatartási idő:Hétfőtől Szerdáig 8-15 óráig, Pénteken 8-11 óráig, Csütörtökön ügyfélfogadás nincs! A pályázat ideje alatt lehetőség van a pályáztatott lakások megtekintésére, mely igényt a Halasi Városgazda Zrt-nél kell jelezni. Pályázati határidő: 2013. május 03. péntek 11.00 óra A pályázat benyújtásának helye: Halasi Városgazda Zrt. 6400 Kiskunhalas, Bem u.1. ügyfélfogadási időben személyesen

17


18

sport 2013. április 10.

innen  onnan Kiválóan szerepeltek a Fit-Kid Országos Bajnokságon a halasi versenyzők. A Halas-Fitness Egyesület színeiben Hirsch Lili és Angeli Ágota is remekelt és aranyérmet szerzett. Tóth Péter vezetőedző tájékoztatása szerint eredményesen versenyzett még Tassi Nelli, Skribanek Dóra, Zsebi Dóra és László Zsófia is. Részletek a jövő héten.

Hármas

Folytatja kiváló tavaszi szereplését a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban a Kiskunhalasi Spartacus. A fiúk a Tázlár gólzáporos idegenbéli legyőzését követően Csólyospáloson is remekeltek. A Varga Tamás – Nyagui Dávid, Lőrincz István, Gyenizse Gábor, Czirka Mihály, Csortos Gábor, Varga Liviu, Szalka Zsolt, Árvai Roland, Urlauber Barnabás, Csernák Zsolt összeállításban játszó Szpari a második félidőben kerekedett felül az ellenfelén. Urlauber duplája után nem sokkal a lefújás előtt Csernák biztosította be a győzelmet. CsólyospálosKiskunhalasi Spartacus 0-3 (0-0), a következő ellenfél szombaton délután a bajnoki listavezető, Orgovány lesz a városi sportpályán.

Robognak

Győzelmekkel hangol a Kiskőrös elleni, bajnoki döntőnek is beillő találkozóra a KB Autoteam SE. A halasiak a Kalocsa ellen léptek pályára vasárnap. Virág Erika csapata nem sok kétséget hagyott szurkolóiban, mert végig magabiztos játékot mutatott. A szünetben 9 gólt volt az előnyük, amely a végére 12-re nőtt. KB Autoteam SE-Kalocsa 31-19 (15-6), a gólokon Rácz Fodor Ágota 7, Baksa Nikolett 6/1, Agócs Erika 5/1, László Krisztina 3, Katkó Andrea 3, Torma Mónika 2, Kardos Csilla 2, Rostás Brigitta 1/1, Sárközi Nóra 1, Makai Katalin 1 osztozott. A minden bizonnyal a bajnoki címet is eldöntő Kiskőrös elleni találkozóra április 21-én kerül sor, előtte még Nemesnádudvaron szerepel a halasi csapat.

Bowling

A 20. fordulóhoz érkezett a városi bowling bajnokság. Az alábbi eredmények születtek: Szekeres PálinkaFa Vágók 0:3, Pelle Glass-Drink Team 2:1, Strike Bizottság-Jankováczi Golyószórók 3:0, Pontvadászok-Amazonok 3:0, Halaspack-Digit Iroda 0:3. (jl)

fotó: minkó beáta

Bajnokok

F Felső sor, balról: Kolompár Nikolett, Kolompár Gábor csapatkapitány, Kolompár Alex, Kolompár Milán, első sor: Mezei Krisztofer, Kolompár Mátyás, Kolompár Klaudia, Kolompár Alexandra, Mezei Alex

Megyebajnokok

A Kapkodd a lábad! elnevezésű Játékos Sportverseny Dunavecsén lebonyolított megyei döntőjét toronymagasan a Kiskunhalasi Nevelési Központ csapata nyerte. Április 4-én a hagyományoknak megfelelően ismét Dunavecsén rendezték meg a Kapkodd a lábad! játékos sor- és váltóverseny megyei döntőjét. A Bács-Kiskun legjobbjait pályára hívó összecsapásban a Kis-

kunhalasi Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Nevelési Tanácsadó képviselői oldottak meg minden feladatot a leggyorsabban és legprecízebben, s így egyértelműen nekik járt ki a Diákolimpia megyebajno-

ka cím. Az aranyéremmel és az országos döntőn való szereplés jogával tetézve. A házigazda dunavecseieknek a második, illetve az izsákiaknak a harmadik helyezésért járt ugyan az érem, de erre a tanévre a halasi gyerekek elbúcsúztatták őket a versengéstől. A győztesek teljesítményét felkészítőjük, Balogh Annamária értékelte. – Minkó Beáta kolléganő segített abban a munkában, amelyben tanítványaink elsajátították, begyakorolták a feladatokat, a megoldások legpraktikusabb módját. Bár az egyik „törzstagnak” számító fiunk, Kutasi Krisztián betegség miatt nem tudott részt venni a döntőn, a többiek a hiánya okozta kényszerű módosítás ellenére is mind nagyon-nagyon ügyesen, összeszedetten, fegyelmezetten versenyeztek. Ezért tudtak most, és már 2008. óta zsinórban nyerni. Kimondhatatlanul büszke vagyok rájuk, a teljesítményükre! Mivel a zord időjárás miatt többször változott a megyei időpontja, ezért sajnos, az országos döntőig csak egy hetünk maradt a megoldások további finomítására – tudtuk meg Balog Annamáriától. VK

Kézilabda Halasi (Veszp)rémes Gólzápor, vereség

Veszprém-KNKSE 28-25 (13-11)

A mostoha időjárási viszonyok miatt elmaradt mérkőzését pótolta szombaton a Kiskunhalasi UKSC a keszthelyi Georgikon ellen az NB II-es férfi kézilabda-bajnokságban. A halasiak ősszel idegenben le tudták győzni ellenfelüket és most is nagyon szükség volt a két bajnoki pontra. Pláne annak fényében, hogy a csapat az utolsó helyen van és bent akar maradni a bajnokságban. A keszthelyiek komolyan vették a találkozót és 30 perc alatt 4 gólos előnyt harcoltak ki. A szünet után minden megpróbált az UKSC, de ez csak ahhoz volt elegendő, hogy közelebb kerüljön a keszhelyiekhez a Kiskunhalas. Kiskunhalasi UKSC-Keszthelyi Georgikon 28-31 (12-16). A juniorok találkozóján sokkal nagyobb volt a különbség a két csapat között. A hazaiak gólerősen nagy kedvvel kézilabdáztak és 30 perc játék után 31-6-ra(!) vezettek. A folytatásban már nem esett ennyi gól, de a különbség tovább nőtt. Kiskunhalasi UKSC-Keszthejl lyi Georgikon 46-17 (31-6).

Veszprém, 300 néző, vezette: Hargitai, Markó Veszprém: PÁSZTOR – Hosszú 3, Tóth G. 2, SCHATZL 8/2, Takács Bianka 3, TÓTH E. 3, Pelczéder, csere: VÍGH (kapus), Kokas, Palotás, Gulyás 1, Bárány 3, PLANÉTA 5/1, edző: Róth Kálmán. KNKSE: PETHŐ – Sterbik A. 1, Szamoránsky A. 2, Drávai 1, Valovics 1, BARNA 7, Varga D. 2/1, csere: Lengyel (kapus), Takács Bernadett, Borkowska 1, FAUSZT 5/1, Tápai A. 2, Földes 3, edző: Golovin Vlagyimir. Kiállítások: 12 perc, illetve 8 perc Hétméteresek: 4/3, illetve 4/2 Legutóbb 13 góllal győztük le idegenben a Veszprémet, ezért jó előjelekkel vártuk a vasárnapi mérkőzést. A hazaiak kezdtek jobban, és a 6. percben már időt kellett kérnie a halasi edzőnél. Ez jót tett a KNKSEnek, mert 10 perccel később kollégájának is ezt kellett tennie, mivel már két góllal a mieink vezettek. Úgy tűnt, hogy ezen a találkozón nem lesz akkora különbség a két csapat között, ennek megfelelően alakult az eredmény is. Egy-két gólnál nem volt nagyobb a differencia és mindkét oldalon jó kapusteljesítményeket láthattunk. Harminc perc elteltével 13-11-re vezetett a Veszprém. A második félidőt is a hazaiak kezdték jobban, a helyszíni beszámolók sze-

rint a halasiak pontatlanok voltak, sokszor dadogott kezükben a labda. Mindezzel együtt sem tudott ellépni a Róth-csapat, ráadásul Golovin mester időkérése után némileg rendezni tudtuk a sorainkat. A félidő felénél már 4 gólos veszprémi vezetés volt. Ezután visszajöttünk a meccsbe: egészen 21-20-ig zárkóztunk, ekkor már Róth Kálmán kért időt. A hajrába érve úgy tűnt, hogy lehet keresnivalónk, ugyanis a lefújás előtt 4 perccel utolértük ellenfelünket. A folytatás a hazaiaknak sikerült jobban és 24-24 után megint kétgólos előnyt harcoltak ki. Az 59. percben még egy időkérés volt a halasi oldalon, de gólt már csak a veszprémiek szereztek. levi

Foci

A Kiskunhalasi FC három csapata is pályára lépett és a szinte teljesen irreális talajviszonyok közepette. A felnőttek a Kalocsa ellen reménykedtek a pontszerzésben. A Gerner Dániel – Sejben Péter, Nagy Dániel (Erdélyi Ádám), Máté-Tóth Viktor, Csordás Gergely, Tóth Tamás (Tóth Zsolt), Amariutei Sorin, Farkas András, Ács László, Hegyesi László, Farkas Tamás (Szabó Zsolt) összeállítású csapat bealudta az első 20 percet és ezt ki is használták a vendégek. Ezután feltámadt a hazai csapat, helyzetei is adódtak, gólt azonban csak a második játékrészben tudott szerezni Ács László révén. A folytatásban mindkét oldalon sok helyzet kimaradt. Kiskunhalas-Kalocsa 1-2 (0-2). Az U19 a Farkas Ákos – Forgács Bence, Hugyecz János, Somogyvári Gergő, Zelei Béla, Petrezselyem János, Patocskai Mátyás, Modok Marcell, Vágó Olivér, Kerekes Márk, Torma Barnabás összeállításban dagasztotta a kalocsaiakkal együtt a sarat. A három pont sorsáról egyetlen gól döntött és ezt a vendégek szerezték. Kiskunhalasi FC–Kalocsa 0-1. A becsületünket az U16 mentette meg, amely a Szank ellen lépett pályára. A Szűcs Csaba (Fodor Zsolt) – Kis Szabolcs, Huczek Csaba, Gyenizse László, Szili Árpád (Virág Ádám), Nagy Dávid, Grácz László, László Dániel, Tóth Ákos, Babud Ákos (Nagy Levedi István), Lavati Alex alkotta gárda László Dániel három és Kis Szabolcs góljával 4-0-ra nyert. A Kiskunhalasi Szilády RFC viszont remekelt az NB II-es bajnokságban. Az U13-as csapat Juhász Péter 2 és Suhajda Merlin góljával 3-2-re legyőzte az Orosházát. Velez Attila együttese ezzel az 5. helyen áll, 3 ponttal lemaradva a dobogótól. Az U15 is az Orosházát fogadta és Simon Márk János 3, Csizmadia Christopher és Kaszap Attila góljával 5-1-re nyert. A halasiak ezzel a sikerrel a bajnoki tabella 6. helyén állnak. jl


2013. április 10.

RÖVIDEN Rájátszás

Véglegessé vált az NB I-es női kézilabda-bajnokság rájátszásának sorsolása és a mérkőzések menetrendje. E szerint a Kiskunhalas NKSE április 13-án 18 órától hazai pályán játszik a Dunaújvárossal, majd egy héttel később a Székesfehérvárral. A rájátszás utolsó hazai bajnokijára április 28-án 18 órakor kerül sor, az ellenfél a Veszprém lesz. A Dunaújváros elleni idegenbéli találkozóra április 14-én 18.30 órától kerül sor, míg a Fehérvár ellen idegenben május 8-án 18 órakor kell pályára lépnie a Kiskunhalas NKSE-nek.

Mesteredző

Egy éven át tanultak a legkorszerűbb módszerekkel és a legmagasabb szinten azok a magyar szakemberek, akik részt vettek az EHF mesteredző képzésében. Hazánkból 21 trénert képeztek, a kurzus végén vizsgát kellett tenni. Az edzők között ott volt a Kiskunhalas NKSE mestere, Golovin Vlagyimir is, aki a hét elején vehette át a sikeres zárást követően az EHF mesteredző diplomát. (jl)

Több havi fizetéssel tartozik a Kiskunhalas NKSE a játékosainak és az edzőjének, a klub ezért különösen nehéz helyzetbe került. A csapat a várakozásokon felül szerepelt a bajnokságban, több országos publicitást kapott, mint az előtte való években összesen, de ez sem nyitotta meg a szponzorok pénztárcáját. A szurko- F Össze kell kapaszkodni lók aggódnak, hogy mi lesz a pok óta csúszó fizetésekről szólt, kedvencekkel. amely aggodalomra adott okot. A szakember azt is megfogalmazHiába szerepel(t) parádésan a ta, hogy érzése szerint nincs igalegmagasabb honi kézilabda osz- zi „gazdája” a csapatnak. Szerettályban a Kiskunhalas NKSE, nék, ha az önkormányzat is jobban komoly bajban van a klub. Az a csapat mögé állna. Annyi bizoéveken át csak kiesőjelöltként nyos, hogy az évek óta tartó konemlegetett és lesajnált egyesü- szolidáció mellett az elnökségnek let ebben a szezonban óriási cso- nem volt ereje újabb támogatódát tett. Golovin Vlagyimir edző kat felkutatni. Nem tudták kimunkájával, a lányok akaratával aknázni a csapatban rejlő leheés lelkesedésével mára már ret- tőségeket sem, a hírek szerint tegett ellenfél lett a Kiskunhalas- hiába voltak reményt keltő próból. Az őszi szezon végén a bajno- bálkozások, a leendő mecénások ki tabella 4. helyén állt a klub, az pénztárcája csukva maradt. Hiáalapszakaszt követően pedig a 6. ba kapott akkora országos publilegjobb volt. A rájátszásnak pedig citást a csapat, amelyre az elmúlt az 5. hely megszerzésének esé- évek alatt nem volt példa, mégis lyével vágott neki a klub. A múlt mélyült az anyagi válság. A Kishéten azonban – talán segély- kunhalas név pedig hónapok óta kiáltásként is felfogható módon pozitív tartalommal bír sportos – Golovin edző a nyilvánosság berkekben. előtt beszélt a bajokról. Hóna- – Január óta dolgozunk a prob-

Sport

19

innen  onnan Anyai öröm

KNKSE-krízis léma megoldásán. Azt hittem, hittük, hogy nagyobb lépéseket tudtunk tenni, de nagyon lassan haladunk. Keressük az utat, tárgyalunk, egyeztetünk – fogalmazott lapzártánk idején Kovács Attila egyesületi elnök. A helyzet égető, mert lassan a következő idény csapatát kellene építeni és más klubok is jól tudják, ahol baj van, onnan játékosokat lehet elcsábítani. A különböző kézilabdás fórumokon máris több információ kering erről. A csapat pedig próbálja függetleníteni magát a történésektől, de ez nagyon nehéz. Eddig mindenki lelkesen tette a dolgát, sokszor erőn felül is, kérdés az, hogy ez tartható-e sokáig. A Veszprém elleni idegenbéli vereség reméljük csak rossz játék volt és nem az első baljós jel… Kép, szöveg: Jáger L.

A hírek szerint kisbabát vár a Vác nemzetközi kupagyőztes kézilabdázója, Tápai Szabina. A kiskunhalasi születésű kiváló játékos hetek óta nem játszik, kiderült, hogy ennek nem betegség, hanem áldott állapota lehet az oka. Szabina nem cáfolta az értesülést. (jl)

Aranyüst

A 34. alkalommal megrendezett nemzetközi úszóversenyen, az Aranyüst Kupán a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület HalasThermál Szakosztályát két versenyző képviselte. Slezák Vivien és Juhász Janka 2012/13-as teljesítménye alapján immár a magyar serdülő válogatott színeiben állhatott rajtkőre. A korosztály számára ez az egyik kijelölt verseny, ahol szintidőt lehet úszni a 2013. júliusban, Hollandiában rendezendő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) történő részvétel jogáért. Janka aranyérmet szerzett 400 m gyorson, ám teljesítménye 92 század másodperccel elmaradt a szintidőtől. Vivien pedig 200 m pillangón lett a legjobb. Vivien a szintidőt már teljesítette, így jó eséllyel az utazó keret tagja lehet. Az utolsó válogató verseny a május 11-i Bácsvíz Kupa lesz Kecskeméten. (ha)


2013. április 10.

Sár-vásár vasárnap. Didergető szél, hol tűző, hol bujkáló napsütés várta a hóeleji nagyvásár látogatóit a Harangos téren. No és persze sár: ha nem is elviselhetetlen mértékben, de igencsak próbára téve a cipőjüket kímélni akaró vevőket. Szeszélyesen alakult a forgalom is: míg az egyik árus elégedett, a másik ingerült volt, kiegyensúlyozottnak talán megint csak a sülthúsos és süteménysütödések kereslete bizonyult. Ez volt a vasárnapi vásár 2013 tavasza derekán. (Kép, szöveg: K-án)

Ki hinné, hogy naponta akár tíz órát is repülnek hazafelé ezek a madarak, így összesen 10 ezer kilométert tesznek meg Afrikától Magyarországig. Halasra, a Bocskai utca 53-as főút felõli végén lévő fészekbe már megérkezett az első gólyapár. Persze nem ők az első hazatérő gólyák. Az elmúlt napokban többen is láttak egy magányos gólyát a régi Félegyházi út környékén bandukolni a nagy hóban. A madarat egy természetvédelmi őr is megnézte, szerinte jó esélye volt, hogy a szokatlanul elnyúlt tél tól elkezdődik. A tavasszal megérvégéig kihúzza. kező szerencsés párok, akik találnak maguknak fészket, pár napos „tataA madarak körülbelül két hét alatt rozás” után nekiállhatnak a tojásrateszik meg a tízezer kilométeres tá- kásnak, amelyek viszont költőhely volságot, közben pedig mindössze nélkül maradnak, a lakosság segítnéhány pihenőhelyen állnak meg ségére szorulnak. Azokon a helyeken, táplálkozni és erőt gyűjteni. A már- ahol szeretnénk megtelepíteni a fecius-április fordulóján hazaérkező gó- hér gólyákat, a Magyar Madártani és lyák időbeosztása igen „feszített”: alig Természetvédelmi Egyesület szaktöbb mint 4 hónapjuk van, hogy fész- embere szerint a madarak megérkeket találjanak vagy építsenek, pár- zése előtt kell kihelyezni a fészektartó ra leljenek, és felneveljék fiókáikat. és magasító gólyakosarakat. A nagyŐszi vonulásuk már augusztus 20- testű madarak ugyanis előszeretettel

rita ízvarázslata

Isten hozta gólyák költenek a vezetékhálózat tartóoszlopain, ez pedig megfelelő talapzat nélkül számos veszélyt hordoz magában. Éppen ezért az eszköz nem csak új fészkelő helyként jöhet számításba, ennél is fontosabb alkalmazási módja az áramütésveszélyes fészkek kiemelése, ami engedélyköteles és csak szakember végezheti. Ha a kosarat május-júniusban (vagy később) tesszük ki, akkor a madaraknak esélyük sem lesz ezen az új helyen a kirakás évében sikeresen költeni. Kép, szöveg: P. Á.

Elteltünk a sok hússal az elmúlt napokban? Akkor most készítsünk egy finom, rumos desszertet: íme, a házi sportcsoki! Hozzávalók: 50 dkg darált keksz, 4 evőkanál kakaópor, 25 dkg margarin, 20 dkg kristálycukor, 2 dl tej, rum vagy rumaroma. A darált kekszet a kakaóporral öszszekeverem. Ezután egy edény-

ben a margarint a cukorral és a tejjel összemelegítem annyira, hogy a vaj és a cukor elolvadjon. Ezt ráöntöm a kakaóporos kekszre, és hozzáadom a rumot vagy a rumaromát. Jól összekeverem a masszát és egy tepsibe vagy jénaiba nyomkodom. Én egy 23x24 cm-es formát alakítottam ki belőle. A csokimázhoz, gőz felett 2 tábla tortabevonót felolvasztok 2 ek. étolajjal, rákenem a süteményre,  és hűtőbe rakom. Forró vízbe mártott késsel lehet könynyen szeletelni. Rita asszony

mozaik

20

Minden a Semmiben. Miközben egyre több komplikált dolgot vagyunk képesek megcselekedni, aközben szinte semmit nem tudunk a legalapvetőbb dolgainkért megtenni. Tudunk számítógépet kezelni, egytonnás autót elvezetni, bonyolult filozófiai összefüggésekre lelni vagy milliós tömegeket megmozgató alkotásokat-ötleteket kitalálni. Ám már a saját testünk is csupa rejtély: nem tehetünk semmit a szívünk ritmusának szabályzásáért, vagy az emésztésért. Nem tehetünk semmit a Föld testének működéséért sem: ha esik, ha vulkán tör ki, ha fordulnak a pólusok – csak állunk tehetetlenül, kicsinységünk tudatában. Azért is különös ez, mert hitelt érdemlő jelentésekből tudjuk, hogy azok az emberek, akiknek összeomlik az életük, sokszor fenséges és megváltásszerű élményeket élnek át. Egy háborús trauma, egy családtag, barát, egy végtag elvesztése, vagy akár egy anyagi összeomlás természetesen fájdalmas csapás. Sokan mégis katartikus (azaz a szó eredeti jelentése szerint: megtisztító erejű) átalakuláson mennek át. De miért? Vélhetően azért, mert aki elveszíti „mindenét”, de mégis túléli a veszteséget, az rájön, hogy a „semmi”-ben is létezik folytatás. Mi, akik eltávolodtunk az alapoktól, nemhogy nem értékeljük, de már nem is emlékszünk rá, hogy a szeretteink és a szeretett tárgyak mind nem volnának élvezhetők, ha az alapok hiányoznának. Azok az alapok, amelyekért mi magunk soha, semmit sem tettünk: a Föld lakhatóságáért, az esőért, a termőföldért és a testünk működéséért mi, személyesen egy szalmaszálat nem tettünk keresztbe. Sőt, mi inkább azt hisszük, hogy a szeretteink és a féltve őrzött csecsebecséink nélkül már nincs is élet… Sokan tehát mégis azt tapasztalják: a legnagyobb veszteségek vezették el őket a legnagyobb megkönnyebbüléshez, a derűhöz és az elégedettség érzéséhez. A „semmi” közepén mintha rátaláltak volna „mindenre”: nyugalomra, békés boldogságra. Talán azért, mert a látható dolgok elvesztése egy láthatatlan forrás felé terelte a tapasztalataikat – afelé a forrás felé, ahonnan minden származik, és ahol még nincs örökös vívódás a látható dolgok miatt… k-out

XXVII. évf. 15. szám 2013. április 10.  
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you