Page 1

Gyereklopás? Új Démász-abszurd: Halas megosztott Gyerekmentés? elsötétül a piac? Zuschlaggal

Az ügy előzményei hónapok óta adtak témát A cég szerint évekig kevesebbet mért az óra. Az új mé- „Szeretlek…!” „Megérdemelte…!” „Nem érdemelaz egyik közösségi portál közönségének. rőóra szerint viszont évekig többet fizetett a piacüze- te meg…!” „Himnusz közben is vakarózott!” „Nehéz Most a kisfiú mond békítő szót…? meltető. Mi vaaan…?! lesz újrakezdenie…” – halasiak Zuschlag Jánosról. Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben

Halason a székely hadi sztár, aki lelőtte a Lopakodót Új bérlő a belváros közepén! Baltával verte szét kutyája fejét Kórház: költöző osztályok Új utcanevek lakossági fórummal

2013. január 23. • XXVII. évfolyam 4. szám•Ára: 165 Ft

Félnek az ápoltaktól

Az egyik kocsmából már kitiltották őket, most a boltban veszik meg a napi bormennyiséget. Ha nincs rávalójuk, kukáznak, s még a lépcsőházakba is bemennek pénzért. Már nemcsak zavarja az ottani lakótelepen élők nyugalmát, ami folyik, de mind többen tartanak is a pszichiátriai otthonból kijáró ápoltaktól. Közben a rendőrség – hosszas szakértői egyeztetés után – előzetes letartóztatásba helyezett egy erőszakos lakót, aki verte az otthon ápolóit… (További részletek a 7. oldalon!) www.halasmedia.hu

fotó: hegyes attila

Sorozatosan kiszökdösnek inni, kéregetni a gondozottak a megyei elmeszociális intézetből




ünnepek 2013. január 23.

F Pezsgős koccintás a klub tevékenységére: tavaly és idén is jól csekeszik a jót! – Jót és jól kell tenni, ebben áll a működésünk lényege – ezzel foglalta össze Kakas Szabolcs, a Rotary Klub Kiskunhalas titkára a szombati jótékonysági bálon a helyi szervezet tevékenységét. A halasi humanisták kedélyes rendezvényéről ismét félmillió forint jut a város legrászorultabb polgárainak. Közszereplők, vállalkozás- és intézményvezetők adtak egymásnak randevút a kiskunhalasi Rotary-klub szombat esti jótékonysági bálján. A mostani al-

– Ismerlek titeket – fogadta kedves mosollyal a látogatókat Berzátzy László, akit 90. születésnapja alkalmából köszöntött a napokban családja mellett Fülöp Róbert alpolgármester és Simon László szociálpolitikai osztályvezető.

F Rotary-diplomácia a leendő és a jelenlegi testvértelepülés asztalánál

Báli segítség a rászorulóknak Idén is segélycsomagot kapnak a külterületen élő legszegényebbek a helyi Rotarytól

kalomra nemcsak a vajdasági, magyarkanizsai testvérklub képviselője jött el, hanem a tervek szerint a közeljövőben megalapítandó mórahalmi Rotary-klub képviselője, Mester Lajos is. – Az immár hagyományos, idén ötödik alkalommal megrendezett program célkitűzése nem válto-

90 szép esztendő

A 90. születésnapját ünnepelte a napokban Berzátzy László, akit családja mellett a város nevében Fülöp Róbert alpolgármester és Simon László szociálpolitikai osztályvezető is köszöntött.

F Kedélyes-személyes ajándékozás a szünetben

Laci bácsi örömmel vette a gratulációkat, a virágcsokrot és Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő sorait. A megható ünnepségen ott volt az idős állatorvos felesége, aki 1953 óta társa jóban, rosszban. László fiuk elismert fogtechnikus Kiskunhalason, Eszter lányuk ügyvéd Bácsalmáson. A finom pogácsa és dobostorta mellett felelevenedett a nem mindennapi életpálya. Laci bácsi ugyan Jászberényben született, de 1956 tavasza óta halasi lakos.

zott a fél évtizedben – hangsúlyozta médiánk érdeklődésére dr. Kastyják János, aki kezdettől egyik fő alakja a rotarys bálszervezéseknek és jótékonysági akcióknak. Korábban többek közt a kórházi gyermekosztály, idén második alkalommal azonban ismét a külterületi lakosság legszegényebbjei részeDolgozott a Serneválban, a kecskeméti Állami Gazdaságban, 19631983 között körzeti állatorvos volt, és a kiváló szakember nem véletlenül örvendett nagy népszerűségnek: akinek csak tudott, segített. Az sem mindennapi, hogy bár 30 éve nyugállományba vonult, még ma is aktív, 90 évesen is a hivatásának él. – Pár órában a gazdabolt állatpatikájában ténykedem, s nagyon jól érzem ott magam, hisz’ emberek között vagyok – mosolyog Berzátzy László. Szabadidejében zenét hallgat, horgászik, s korábban még teniszezett, sőt, edző is volt, s több bajnokságon is eredményesen szerepelt. Imádja a családját, büszke négy unokájára: Lili fogorvos, Gábor édesapja nyomán fogtechnikus, Zoltán és Mariann a vendéglátóiparban dolgozik. Több kerek évfordulóra is készül a család 2013-ban. – Éppen 60 éve diplomáztam Budapesten, és augusztus 7-én lesz hat évtizede, hogy elvettem az én drága páromat, akivel azóta is nagy boldogságban élünk – fordult felesége felé Laci bácsi. Ám idén is lesz még egy jeles születésnap: Laci bácsi felesége is hamarosan betölti a 90. életévét. A Halasi Tükör áldást, boldogságot kíván az egész családnak! Kép, szöveg: Jáger Levente

sülnek majd a félmillió forintos báli bevételből vásárolt tartósélelmiszer-csomagokból. Ezeket, a korábbiaknak megfelelően, február-márciusban szállítják ki maguk a rotaristák a rászurolóknak. A patinás szombati bálon felavatták a helyi szervezet egy új tagját, illetve átadták a Paul Har-

ris-díjakat. A Rotary-világszervezet megtisztelő díját az alapító Varga Alajos és a jelenlegi, számos projektet kezdeményező elnök, Bordás Zoltán kapta a Rotary szellemiségét és törekvéseit kiemelkedő színvonalon megjelenítő tevékenységükért. Kép, szöveg: Kohout Zoltán

Télvíz. Változékony idővel – hol didergető faggyal, hol dús havazással, hol márciusi enyhüléssel – szórakoztatja az átalakuló kor emberiségét az idei tél. Sokszínűségét ugyanakkor zavartalanul megmutatja, bizonyítva, hogy minden évszak szép, a maga módján… (Kép, szöveg: K-án)

GAZDIKERESÕ

Az 1 éves, játékos, okos és nagyon barátságos kan labradornak keresnek gazdát az állatvédők. Bővebb infó a kutyusról a 06-30/370-24-75 telefonon! Támogatónk: Takarmánybolt, Kiskunhalas, Széchenyi u. 94.


2013. január 23.



A SZERK

Megvalósuló rémálom

környezetszennyezést, fogyasztóellenes magatartást, korrupciót. Másrészt a reklám- és arculatépítési dömpinggel becsaphatják a tömegeket. A következő lépés a törvényhozás felvásárlása. Ma Magyarországon nem (csak) az a baj, hogy számos alapellátás külföldi kézben van. Növényolaj, cukor, sör, dohány, áram- és gázszolgáltatás, bankok és áruházláncok viszik ki az itt termelt profit nagy hányadát – és ez csak az egyik probléma. A másik az, hogy például az energiacégek olyasmit engednek meg maguknak, ami Francia- vagy Németországban nemcsak ismeretlen, hanem elképzelhetetlen is lenne. Ehhez az kellett és kell, hogy ezek az óriáscégek olyan törvényeket fogadtassanak el a magyar Parlamenttel, amelyek szentesítik… – pontosabban megengedik a nyilvánvaló és mélyen erkölcstelen vállalati magatartást. Hogy néz ki ez konkréten? Iksz rendesen fizeti az energiaszámláját évek óta. Mivel a mérőórát köteles hozzáférhető helyen tartani, az bármikor megsérülhet, ha pedig megsérül, akkor az energiacég döntőbíróként lép fel saját ügyében a saját fogyasztója ellen. Saját maga „megállapítja” a gyanút és a vádat: a „szabálytalan vételezést”, majd saját maga hoz ítéletet saját ügyében: kirója a „kötbért” – általában több százezer forintot. Az Európát felépítő görög és római jog eszménye és alapelvei ilyenkor (bocsánat a képzavarért) ordítva forognak a sírjukban. Bő kétezer éve alapelv, hogy két fél vitájában senki sem lehet a saját bírája, szakértője és vizsgálója, továbbá alapelv, hogy sosem hozhat ítéletet az, aki a gyanút és a vádat megfogalmazza. Nálunk ez kétezer évvel előtti szintre süllyed vissza: itt a barbár korok ököl-törvénye dönt: a monopol helyzetû energiacég vizsgál, gyanúsít és vádol, aztán ítél. És ez a gyakorlat törvényes! A nagy energiaszolgáltatók nem kockáztatnak: a „népképviseleti” országgyűlésben elfogadott törvények és az azokból eredő egyéb jogforrások alapján, szabadon művelik ezt. Így amikor fogyasztók tömegei állnak sorba a nagy gáz- és áramszolgáltatók panaszirodáján, ott általában nem jogsegélyt és partneri stílust, segítőkész ügyintézést kapnak, hanem – nagyvonalúan – részletfizetési csekk-köteget a 2-3-500 ezres teljesen alaptalan büntetés befizetésére. És nincs tovább hová menni. A tudósítások szerint a bíróságok egyrészt leterheltek, másrészt az óriáscégek méregdrága ügyvédei és „független szakértői” lemossák a színről a fogyasztót, ha merészel még pert is indítani. Mehetnének még persze az emberek Strasbourgba, az Emberi Jogok Bíróságára – ha ráérnek, ha van pénzük, idegrendszerük és persze, ha lenne még hitük, hogy valaha egyszer igazuk lehet. Csak annak van némi esélye, akinek van pénze vagy sajtó- és szakértői kapcsolatai. Egyes Biblia-elemzők arra jutottak, hogy az Antikrisztus nem egy apokaliptikus szörny vagy pusztító angyal képében jön majd el. Hanem az államhatalom mögé bújó tőke és bürokrácia képében – ami ellen nincs megoldás. Egy rémalakkal szemben lehet imával vagy fegyverrel védekezni. De az erkölcstelen törvényekkel körbebástyázott, számlákkal és szakértőkkel felvértezett nemzetközi óriáscégek apparátusával szemben az átlagembernek nincs esélye.

FOTÓ: KOHOUT ZOLTÁN

A világ egyik legjobb regényét 1948-ban írta egy újságíró. Nem sokat vesződött a címadással: egyszerűen megfordította a dátum két utolsó számjegyét – és attól fogva a modern világ rémálma ebben a négyjegyű számban vált legendássá: 1984. Ez lett Eric Blair (azaz George Orwell) negatív utópiájának a címe. Ez a rendkívül sötét vízió egy olyan kort ír le, amelyben – egy egészen szűk elitcsoportot kivéve – az emberek totálisan kiszolgáltatottak. A lakásban, a munkahelyeken, a vonaton és a vécén, azaz mindenhol napi 24 órában kamerákon át megfigyelnek mindenkit – még azt is, hogy amikor a híreket mondják, kinek mit árul el az arca. Örül-e a Párt sikereinek vagy titkon ellenzékieskedik; betartja-e a Párt kötelező előírásait a szexben, a napi 14 óra munkában és a baráti beszélgetésekben… Orwell azonban tévedett: 1948ban azt hitte, hogy az emberek feletti totális diktatúra politikai okból és ideológiából fog felépülni 1984re. Az ő korában persze logikus volt ezt hinni: nem sokkal korábban még élt Hitler őrült rezsimje, javában tombolt a vérszomjas sztálini, és éppen kialakulóban volt a hibbant Rákosi-diktatúra, nem is szólva később Honeckerről, Ceausescuról vagy akár az amerikai McCarthy-ról. Szóval, Orwell nem abban tévedett, hogy a politikusok – akik közt kimagasló arányban vannak személyiségzavaros (nárcisztikus, paranoid és hasonló) esetek – talán nem kívánják a többi ember feletti teljes ellenőrzést. Dehogynem: kívánják ma is, elég, ha körülnézünk Kelet-Európában. Orwell azt nem látta előre, hogy végül nem a hatalmi osztályok, hanem a tőke valósítja majd meg a totális diktatúrát. Erősen hangzik? Talán nem olvassuk a híreket a nagy energiaszolgáltatók magatartásáról? A velük és a törvényekkel szemben totálisan kiszolgáltatott emberek tömeges eseteiről? A tőke – vagyis a nagy részvénytársaságok, óriási hazai vagy nemzetközi cégek – természetesen nem tankokkal jönnek. Nem fizikai agresszióval, nem nyílt megfélemlítéssel és nem verőlegényekkel dolgoznak (bár a nagy diktátorok sem boxerrel kezdik). Hanem felvásárlással. Először befolyást szereznek a médiában. A hirdetési pénzekkel egyrészt megelõzhetik a kínos/törvénytelen esetek kiszivárgását –

álláspont/hírek

Régi posta – új bérlő

Nem marad üresen az 518 négyzetméteres üzlethelyiség Halas központjában. Úgy tudni, a mostanihoz hasonló profilú vállalkozás költözik a régi posta épületébe. Itt jelenleg egy kínai üzlet működik, ahol már hetek óta kiárusítást tartanak. Az önkormányzati ingatlanokat kezelő Halasi Városgazda Zrt.-nél a napokban tartottak versenytárgyalást. 9 ingatlant hirdettek meg és többnek is sikerült gazdát találni. A taxiállomás melletti üzlethelyiséget 300.000 Ft/hó + Áfa kikiáltási áron hirdették meg. A megyétől nemrég visszakapott egykori cukrászüzem

épülete is hasznosítva lesz a Baranyai Ferenc utcában – úgy tudni, itt sörfőzdét alakítanak ki – és több kisebb üzlethelyiség is gazdára talált. – A vállalkozókat továbbra is arra kérjük, hogy ha terveik vannak keressenek bennünket, a városban vannak, még hasznosításra váró ingatlanok. A cél az, hogy hosszabb távra rendezkedjenek be a vállalkozók, így az esetleges felújításokról, átalakításokról is egyeztetni lehet velünk – mondja Molnár Ferenc, a Városgazda Zrt. vezérigazgatója. A meghirdetett lakások viszont nem voltak kelendőek, inkább tavasztól (fe) várnak rájuk érdeklődést.




közélet 2013. január 23.

Gazdák figyelem! Már változtak, de februártól újra módosulnak a földhasználati nyilvántartás szabályai. 2013. január 1-jével a földhasználóknak területi mértéktől függetlenül minden termőföld, valamint mező- és erdőgazdasági belterületi föld – kivéve az erdő – használatát be kell jelenteniük a földhivatal felé. Február 1-jével pedig kötelező az adatszolgáltatás a földhasználati nyilvántartásba már bejegyzett földhasználók számára. Az agrárkamara tájékoztatása szerint az adatközlési bejelentéssel indult eljárás díjmentes, de csak akkor, ha azzal együtt változás bejelentésére nem kerül sor. A jogszabályi változások új formanyomtatványok kötelező használatát is előírják. Kötelező a formanyomtatvány használata a földhasználatban bekövetkezett változásoknak, illetve a használat megszűnésének bejelentésekor is. Bővebb információk Kollerné Vámos Zsuzsanna ÚMVP-tanácsadótól kérhetők a 30/298-5148 számon, illetve a vamos.zsuzsanna@ h. a. agrarkamara.hu címen.

Beindult a munka a járásnál. Kiskunhalason kívül még 8 település tartozik a halasi járáshoz, tulajdonképpen a korábbi kistérség. A járási hivatal az úgynevezett kis városháza épületében kapott helyet, miután kiköltöztek a polgármesteri hivatal eddig ott dolgozó egységei. A járási hivatal vezetésével megbízott dr. Tallós Bálint (képünkön balról) azt nyilatkozta magáról, hogy őshonos halasi, jogi diplomával rendelkezik, a halasi ügyészségen volt fogalmazó, majd 1993 szeptemberétől megkezdte a közigazgatási pályát. Harkakötönyben és Pirtón volt jegyző, majd tavaly év végéig Tázlár és Pirtó körjegyzőjeként dolgozott. Ez év januárjától a járási hivatalhoz tartoznak például a szabálysértési ügyintézések és az okmányiroda is. Helyileg az okmányiroda egyelőre maradt a polgármesteri hivatal épületének földszintjén. A járási hivatal vette át a gyámhivatali feladatokat, és szociális hatósági ügyeket, például

Beindul a járás

az időskorúak járadékát, az ápolási díjak intézését, illetve védelmi feladatokat is. A járási hivatal ügyfélfogadási rendje igazodik a halasi polgármesteri hivataléhoz. Az új hivatal dolgozóinak többsége a halasi városházáról került át a járáshoz.

Ezekben a napokban sokan keresik fel az új hivatalt ugyanis több száz levelet küldtek ki az ügyfeleknek melyben arról értesítik őket, hogy ügyeik átkerültek a járási hivatalhoz, így ezentúl ott intézik azokat. Gárgyán Istvánné megbízott

hatósági osztályvezető felhívja a figyelmet arra, hogy az ügyfeleknek az értesítésekkel nincs semmi teendőjük, azokat csak tájékoztatási céllal küldték ki, így emiatt nem kell bemenniük a járási hivatalba. Kép, szöveg: Fehér Erika

„Cusi” felbukkanása megosztja Halast

FOTÓ: HALASI TÜKÖR-ARCHÍV/POZSGAI ÁKOS

Kőkemény kritika és megértő elfogadás egyszerre irányul a volt politikusra

F Régi kép egy kunfehértói játszótér-avatásról. Nem egyedül játszott „Szurkolok neki” – mondja régi mentora, aki anno durván leégette egy kisebb tömeg előtt. „Mindenki hibázhat egyszer” – mondja egy „keresztyén anya”. „Az a bajom vele, hogy a Himnusz alatt is vakarta…” – mondja megint másvalaki. Zuschlag János szembenézett múltjával és új életet kezdene, a halasiak eltérően ítélik meg az elítélt expolitikus minapi nyitását.

„Én durva voltam hozzá, 50 ember előtt fejtettem ki neki, hogy ennyi évesen Sztálin és Hitler még nem jutott ilyen magas posztra sem pártban, sem államban, tehát nagy jövő várhat rá… Rájött, hogy sokakat meg lehet venni, másokat meg lehet félemlíteni, esetleg csillogó karrier ígéretével lehet hű alattvalóvá tenni. A bűn – ma is vallom – nem csak az övé volt, hanem a csöndben bólogatóké” – reagált múlt heti cikkünkre például Szabó Károly korábban megyei és helyi szocialista politikus. Úgy ítéli meg, igazságtalan, hogy Zuschlag János mellett nem ülnek a cellában mások is. Szerinte amikor „ősszel János kijön, nehéz élet várja, egy

csodálatosan induló élet zsákutcája, hogy e névvel KözépEurópában nehéz lesz érvényesülni! Én szurkolok neki, hogy találjon képességeinek megfelelő állást! Ekkora pokoljárást nem érdemelt meg!” Egy hölgy – meleg szívű hozzászólásban – ezt írta: „Cusi, hiányoltak a társaid a tavalyi oszt.talin. Minden jót! Kezdd újra!” – és sorait teletűzdelte mosoly-jelekkel. Egy férfi olvasónk keresetlen nyíltsággal ezt írta: „Csak az volt a bajom vele, hogy a Himnusz alatt is röhögött és vakarta a tökeit.” Általában is jellemző, hogy egymásra kontráznak a vélemények. Míg az egyik véleményező reméli, hogy „ ilyen men-

talitású ember többé nem kap közéleti szerepet Kiskunhalas városában”, ugyanakkor elismeri, hogy Zuschlag János vittel el a „balhét, egészen más politikust kellett volna helyette börtönbe juttatni. Remélem, az is egyszer sorra kerül.” Mások azért sem sajnálják, mert biztosak benne, hogy „lesz mit a tejbe aprítania”. Végül egy önmagát keresztyén anyaként is aposztrofáló hölgy így vélekedett: „Mindenkinek benne van a pakliban, hogy megcsúszik a síkos pályán. Sok sikert, és én ezután is szeretlek…!” (Lásd még kommentárunk a 20. oldalon!) (kz)


2013. január 23.

Áram nélkül marad a piac?! „Hibásan mér” – e tömör ítélet 4,5 milliójába kerülhet a belvárosi piaccsarnokot üzemeltető Pezsgő Kft.-nek, miután két EDF-Démász-ellenőr szerint az ott telepített fogyasztásmérő éveken át 50 százalékkal kevesebbet mutatott ki a valósan elfogyasztottnál. A piacüzemeltető cégnek esze ágában sincs kifizetni ezt a horribilis és szerintük igazságtalan pótdíjat. Azzal érvelnek, hogy ha egyáltalán valóban hibás volt a berendezés, azt ők telepítették, így a felelősség sem az övék. Másrészt korábban sosem jelez-

tek hibát az ellenőrök, harmadrészt saját, a sok piaci bérlő miatt rendkívül precíz áramfogyasztásmérésük hosszú évek óta reális kimutatást tartalmaz. Ennek ellenére – tudtuk meg a piacüzemeltető cég képviselőjétől – az áramszolgáltató azzal fenyegetőzik, hogy ha nem kapja meg a többmilliós kiszámlázott áram ellenértékét, kikapcsolja a szolgáltatásból a halasiak piacát…

Állások 3 térségben

Gyorsít a NAV

(A részletek és más, a témába vágó információk lapunk 8. oldalán olvashatók!) (kz)

Január elsejétől rövidült az ügyintézési határidő, így az ügyfelek az eddigi 8 nap helyett 6 nap alatt juthatnak hozzá az adóhatósági Kiskunhalason 8, Kiskunmajsán igazolásokhoz – adta hírül szer2, míg Kiskőrösön 11 álláslehe- kesztőségünknek a Nemzeti Adótőséget kínál a járási munkaügyi és Vámhivatal tájékoztatója. kirendeltség. 99 százalékban a feltétel szakmunkás bizonyítvány, illetve érettségi. Halas térségében nyomdai előkészítő, általános iskolai német nemzetiségi nyelvtanár, pincér, 3 szakács és 2 pék számára van elhelyezkedési lehetőség. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a Halas Tv képújságjában, illetve a Tükör hirdetési oldalán még több állásajánlat olvasható napról napra, illetve hétről hétre. Kiskunmajsán jelenleg villamosgép- és készülékszerelőt, valamint húsbolti eladót keresnek a helyi vállalkozások. Kiskőrösön és a környező településeken könyvelő-adatrögzítő, területi üzletkötő, biztosítási üzletkötők, bolti eladó, pénzügyi tanácsadó, gépésztechnikus, analitikus könyvelő, üzemanyagtöltőállomás-kezelő, alkalmazásprogramozó, valamint gépészmérnök számára hirdettek meg állást. A munkalehetőségekkel kapcsolatban a helyi járási munkaügyi kirendeltségek adnak bővebb felvilágosítást. h. a.



– Kettesével voltunk beosztva, úgy mentünk, fent pedig már várt az új helyünk, minden zökkenőmentes volt, itt talán még jobb is – mondja egy kismama. Nagy volt a jövés-menés a hétvégén a halasi kórházban. Szinte órák alatt több osztályt is ideiglenes helyre költöztettek, aki csak tudott besegített a kórházi személyzetből. A rövid ápolás a 9-es szint bal oldalán kapott ideiglenes elhelyezést, míg a szülészet, nőgyógyászat, az új- és koraszülöttek a 9-es szint jobb oldalára költöztek. Az egykori szemészeti műtőből alakították ki a szülészetnőgyógyászat műtőjét, itt hétfőn már végeztek beavatkozást is. Az üresen maradt kettes és hármas szintet átadták a kivitelezőknek, akik hozzáláthatnak a nagyszabású átalakításnak. Úgy tervezik, hogy a nyáron lehet majd visszaköltözni a megújult szintekre. Friss hír még, hogy a felnőtt- és gyermek-szívultrahang (echokardiográfia) február 4-től új helyre költözik: a rendelőintézet emeletére, a 21-es ajtó mögé. – Az építkezés zajjal és porral jár – mondja Lengyel János orvosigazgató –, ezért mindenkinek a türelmét kérik, de a beruházás végére egy sokkal modernebb kór-

F Aprólékosan szervezett formában folyik a felújítással járó költözködés. Gondosan kezelik

Kórház: az osztályok költözködtek

házunk lesz. A Semmelweis Halasi Kórház struktúraváltását több mint nettó 2,8 milliárd forinttal támogatja

Egyedi torkos napok Halason két étteremben lehet féláron étkezni

Kiskunhalashoz legközelebb Kiskőrösön lesznek olyan éttermek, amelyek Torkos Csütörtök napján, január 31én ételeikből és italaikból is 50 százalék kedvezményt biztosítanak. Városunk vendéglátói egyedi ajánlattal készülnek. Mint azt múlt héten már jeleztük, idén egy hónappal korábban, január 31-én lesz a Torkos Csütörtök. A magyar gasztronómiát népszerűsítő akcióra – a néphagyománytól eltérően – nem a hamvazószerdát követő csütörtökön kerül sor, mivel az épp az étterembe járás szempontjából szintén népszerű Valentin napra esik. A Magyar Turizmus Zrt. ezért a gasztronómiai szövetségekkel egyeztetve e hónap utolsó napjára szervezi meg az akciót Farsangi Torkos Csütörtök néven.

hírek

A csatlakozó éttermek vállalják, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50 százalékos kedvezményt biztosítanak. Az akció internetes honlapja alapján, környékünkön Kiskőrösön vannak legközelebb olyan éttermek, amelyek vállalták a feltételeknek való megfelelést. A halasi vendéglátósok jellemzően az ételfogyasztásból biztosítják csak a féláron történő fogyasztást. A legnagyobbak közül a Csipke Hotel tavaly szálláshelyeiből biztosított kedvezményt, idén csak az ételfogyasztásnál érvé-

nyesítik ezt a kedvezményt. A 150 éves Sóstó Csárda pedig egyedi, egész éves ajánlattal rukkolt elő. Minden hónapban tartanak Torkos Napokat. Egy szerdán tészta különlegességeiből, egy csütörtökön saját ajánlataikból, egy pénteken pedig halételeikből biztosítanak kedvezményt. Az asztalfoglalás minden étteremben elindult. A Torkos Csütörtök eredeti célja az volt, hogy olyan embereket is megnyerjen az étteremlátogatás hagyományának, akik korábban nem vagy csak alkalomszerűen jártak ilyen helyekre étkezni. Egyébként 2010-ig – vagyis a gazdasági válság elmélyüléséig – töretlen volt a vendégcsalogató megmozdulás sikere. Hegy-s

az Európai Unió és az Európai Szociális Alap. A beruházás az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg. Kép, szöveg: FehérE

Védett körzet a homokháton A vidékfejlesztési miniszter többek közt a Dél-Alföldön, a homokhát déli részén is védetté nyilvánított nagyobb területet. A Bács-Kiskun és Csongrád megyében, Kelebia, Ásotthalom, Mórahalom és Öttömös területén lévő tájvédelmi körzet kialakítása világviszonylatban is egyedülálló természeti értékek – például az egyhajú virág, a tartós szegfű, a homoki kikerics, a tarka sáfrány, a pókbangó, a nagy tűzlepke, a vöröshasú unka, a bölömbika vagy a cigányréce – megőrzését segíti. A Körös-éri Tájvédelmi Körzet létesítésével a délvidéki földikutya élőhelyeinek jelentős része is kiemelt természetvédelmi oltalom alá került. A kritikusan veszélyeztetett, mára a kihalás szélére sodródott fajnak mindössze körülbelül 300 egyede él az egész világon, ebből mintegy 200 példány Magyarország területén, többek között az említett térségben. (pá)


bûnügyek 2013. január 23.

Térképen a bűneink Néhány hónapon belül három személy elleni erőszak történt a Polgár utca környékén, a lakásbetörések szempontjából a Tó utca, a Toldi utca és a Pipa utca veszélyesebb az átlagnál. Többek között erről árulkodik a város bűnügyi térképe, amely bárki számára hozzáférhető a rendőrség hivatalos honlapján (www.police.hu). Érdekes és tanulságos. Elkészítette az ország, így Kiskunhalas bűnügyi térképét is a rendőrség. A bárki számára hozzáférhető adathalmaz bűncselekményre, területre leosztva mutatja be az adott település közbiztonsági adatait. Ha valaki kíváncsi arra, hogy mennyire biztonságos környéken lakik, akkor érdemes rápillantani a térképre. A törvénysértések egy évre visszamenőleg visszakereshetőek. Kiderül az, hogy az elmúlt 365 napban a piac környékén két garázdaság is történt, a belvárosban, a Kossuth II. lakótelepen és a Bokányi Dezső utcában is két ilyen esetet jegyeztek fel. Ami a lakásbetöréseket illeti, a Tó utcában és a Toldi utcában volt két eset, a Pipa utca is kiemeltebb célpont volt, ott május 10-én és július 15-én is kellett helyszínelniük a rendőröknek. A Kossuth utcában négy lopást is feljegyzett a statisztika, a súlyosabbnak ítélt rablás, kifosztás a Temető utca környékén, a piac mellett és a Tárnok utca környékén volt. Autólopás és jármű önkényes elvétele okán az Átlós út, a Holló utca és a Lakatos Vince utca került a térképre, de volt egy ilyen eset a város külterületén is. Elkészült a baleseti térkép is. Súlyos balesetek szempontjából a Kunfehértóra vezető út a legveszélyesebb, motoros a Batthyány és a Jókai utcában, míg kerékpáros a Bornemissza, valamint a Köztársaság, Kossuth utca kereszteződésében sérült meg súlyosan. Külön öröm, hogy a város belterületén 2012-ben nem történt halálos baleset. JL

Gyorsan buktak az útonállók Kést szegeztek a gyanútlan autós torkához az erőszakos rablók

A korábban jól bevált módszer most is hatásosnak bizonyult: lerobbant autót mímeltek, majd rendkívül durván léptek fel a segítőkész autósokkal szemben. Szerencsére már rács mögött vannak. A tisztességes autósok bizalmával élt vissza az a jánoshalmi csapat, amelyik Miske és Hajós között „robbant le” szombat este, egy mellékúton. Nem sokkal később egy autóstól segítséget kértek: a két kocsit összekötötték a vontatásra, de egy hirtelen mozdulattal

Heroinfogás Heroint találtak a pénzügyőrök a röszkei közúti és a kelebiai vasúti átkelőnél is. A pénzügyőröknek a röszkei átkelőnél feltűnt egy belépésre jelentkező szerb férfi szokatlanul ideges viselkedése, ezért tüzetesen átvizsgálták a járművét. A vezetőülés mögötti fogason lógó kabát zsebéből egy összesen 37 gramm heroint tartalmazó, többszörösen leragasztott gyógyszeres doboz került elő. A pénzügyőrök a több százezer forint utcai értéket képviselő kábítószert és a szerbet átadták a rendőrségnek; kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. Szinte ezzel egy időben a kelebiai átkelőnél a Beograd-gyorsvonaton gyanús csomagokat találtak a pénzügyőrök. Az egyik utasfülkében, három ülés alatt keresztpánttal felfogatva egyegy csomagra bukkantak, amelyek összesen csaknem 800 gramm heroingyanús anyagot tartalmaztak. A bő 4 millió forint értékű kábítószert átadták a rendőrségnek, s nyomozás indult ismeretlen tettes ellen. (pá)

az egyikük kést szorított a gyanútlan autós torkához, és beültették a járműbe. Lekanyarodtak egy elhagyatott földútra, ahol kitették a kocsiból segítőjüket, és eltűntek a két járművel a sötétben. A hiszékeny átvert autós a támadásban súlyosan megsérült, de még értesítette a rendőrséget. Kis

idő múlva Hajóson a körzeti megbízott felfigyelt az összekötött autókra. Megpróbálta megállásra kényszeríteni a két járművet, de a három gazember figyelmen kívül hagyta ezt, s Jánoshalma felé száguldottak tovább. Az egyik autót sikerült utolérnie és megállítani a rendőrnek: a 25 éves jánoshalmi

sofőrnek bilincs kattant a kezén. Két szintén jánoshalmi társa – a 27 éves R. Zoltán és öccse, a 21 esztendős R. József – ellen elfogató parancsot adtak ki, és fotójukat is közzétette a rendőrség. A két keresett személyt aztán vasárnap délután a rendőrök elfogták, és előkerült a Mazda Pick-Up gépkocsi is Rém külterületén. A gyanúsítottakkal szemben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. PÁ

Baltával verte szét kutyája fejét Brutális állatkínzás történt múlt hét csütörtökön Kisszálláson. Egy 66 éves helyi férfi baltával szétverte kutyája fejét. A kegyetlen tett közben hazaérkezett az elkövető lánya, aki számon kérte apját, aki őt is bántalmazta. A 45 éves nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Lapunk információi szerint nem ez volt az első eset, hogy az állatkínzó férfi brutálisan elbánt a ház körül lévő állatokkal. A rendőrség a feje, de a lábai és a bordái is el volis vizsgálódik a településen tör- tak törve. Az elpusztult állat tetetént kutyakínzás ügyében. mét megpróbálta eltüntetni a férfi, aki nem tudni miért esett őrjöngve a Az emberi brutalitás újabb példájára baltával a védtelen kutyának. Az ebderült fény, amikor az őrjöngő férfi re többször is lesújtott. cselekedetéről értesítették a család- A férfi lánya információk szerint tagok az állatvédőröket. A kisszállá- ekkor érkezett haza, úgy tudni, a fesiakat megdöbbentette a férfi csele- leségét és a lányát is bántalmazta, kedete, ami egy ilyen kis településen utóbbi nyolc napon belül gyógyuló nem maradt titokban, az eset felbor- sérüléseket szenvedett. Az asszonyt zolta a kedélyeket. elzavarta a háztól a férfi, akinek A történtekről a családtagok értesí- most a bosszújától tartanak a csatették az állatvédőrséget, a helyi kör- ládtagok, ezért nem akartak nyilatzeti megbízott, amikor a helyszínre kozni a történtekről lapunknak. érkezett, borzalmas állapotban ta- A rendőrség súlyos testi sértés lált a kutyára, amely akkor már nem bűntett kísérlet és állatkínzás megélt. Az állat sérülései már első látás- alapozott gyanúja miatt indított elra is szándékos emberi bántalmazás- járást az elkövető ellen, amelyet ha ra utaltak, brutálisan szét volt verve sikerül bebizonyítani, a baltás ke-

Fotó: Kiskunhalasi Rendőrkapitányság



gyetlenkedő a Büntető Törvénykönyv szerint akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. Lapunk információi szerint a kisszállási férfit erőszakosnak ismerik a helybéliek, gyakran kerül összetűzésbe ismerőseivel, és nem először bánt kegyetlen módon az állatokkal. Nemrég egy légpuskával lövöldözött a helyi kocsmában, eljárás indult ellene, a rendőrség lefoglalta a fegyvert. Korábban egy macskát tett a zsákba és úgy ütötte-verte, majd a félholt állatot kivitte egy közeli erdőbe, ahol a zsákba kötve magára hagyta. Egy alkalommal vasvillával szurkálta össze egy másik kutyáját, a szerencsétlen állat életét csak a gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg. P. Á.


2013. január 23.

közbiztonság



F Mi történik a rácsokon, falakon, kerítéseken túl…? Meglógnak a kerítésen át Bár már a megyei és országos sajtó is foglalkozott vele, évek óta nem történik semmi a Kőrösi úti pszichiátriai otthonból italért kiszökdöső ápoltak ügyében. Múlt év augusztusában járta be az országos sajtót Robi esete. Az otthon egyik ápoltját a tűzoltóknak kellett leszedniük egy kerítésről, mert – feltehetően rablási szándékkal – át akart rajta mászni, de

FOTÓ: HALASI TÜKÖR-ARCHÍV/KOHOUT ZOLTÁN

Félnek a lakótelepen élők az elmeápoltaktól Robi, Anikó és a többiek kiszökdösnek piálni, kéregetni az otthonból Tartanak az Esze Tamás lakótelepen élők és az ott működő vállalkozások a Kőrösi úti pszichiátriai otthonból kijáró ápoltaktól, akik odajárnak italt vásárolni. Az egyik kocsmából már kitiltották őket, most a boltban veszik meg a napi bormennyiséget. Ha nincs rávalójuk, kukáznak, s még a lépcsőházakba is bemennek pénzért.

másznak ki az intézmény hátsó kerítésén – mondja egy fiatalaszszony, aki szerint Róbert, Miklós, Anikó és a többiek egy jól bejáratott útvonalon jönnek. A kerítés egy pontján kívül és belül is domRobika, Miklós és a többiek bot alakítottak ki, vagyis gyakorAz otthon gondozottja már rend- latilag csak át kell azon lépniük. bejött, mondják az Esze Tamás laBort vásárolnak kótelepen élők. – Robika ismét aktív, rendsze- A közeli kocsmából már kitiltotres vendég a környéken. Négy ha- ták őket. sonló sorstársával együtt borért – Szeptember óta nem szolgálfennakadt. A lándzsás vasdarabok felnyársalták a 30 éves férfit, akit a vassal együtt kellett leemelni a kerítésszerkezetről.

juk ki őket, az intézmény igazgatójának tudtával. Zaklatták ugyanis a vendégeket, ha nem volt náluk elegendő pénz – mondja a pultos. A közeli élelmiszerboltban viszont még tudnak bort vásárolni, igaz, van, amikor lopnak is az üzletből. Amennyiben nincs náluk elég pénz, kukáznak, gyakran még a nyitható lépcsőházakba is bemennek, hogy értékes hulladékhoz vagy egyéb eladható portékához jussanak.

Aggódnak a szülők A lakótelepen főleg nyáron sok gyermek játszik a szabadban, a szülők egy része aggódva figyeli a gyanús kinézetű gondozottakat. Attól tartanak, hogy kiszámíthatatlanokká válnak, mivel valószínűleg gyógyszerekre isznak alkoholt. Lapunk megkereste az intézmény vezetését, a vezetők jövő hétre ígértek nyilatkozatot. A rendőrségre egyelőre hivatalos bejelentés nem érkezett az esetek kapcsán. – Amennyiben az ott élők megkeresnek bennünket az ügy kivizsgálásával, gyakoribb járőrözéssel elő tudjuk mozdítani a közbiztonság javítását – mondta Farkasné Wodring Zsuzsanna sajtóreferens. Hegyes Attila

is meg kellett hallgatni az ügyben. Csak a szakértői vélemények elkészülte után dönthettek a férfi elfogásáról és előzetes letartóztatásba helyezéséről. Folytatólagosan elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és egy rendbeli súlyos testi sértés elkövetése miatt folytat ellene eljárást a halasi rendőrség. A férfi elismerte a bűncselekmények elkövetését, különösebb magyará-

zatot azonban nem tudott adni arra, hogy miért alkalmazott fizikai erőszakot az ápolókkal szemben. A beteget Budapestre, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmeorvosi Intézetbe (IMEI) szállították, ott tölti az előzetes letartóztatásának idejét. Az őrizetbe vételre és az előzetes letartóztatásra a többi lakó és az ápolók testi épségének biztonsága érdekében volt szükség – közölte a megbízott kapitányságvezető. P. Á.

Az ápolt verte az ápolókat Előzetesben az erőszakos beteg

A nem mindennapi bűnügy részleteiről Sűrű Dezső, a kiskunhalasi rendőrkapitányság megbízott vezetője számolt be. Elmondta, hogy már hónapok óta érkeztek a bejelentések a 37 éves férfi erőszakos viselkedése miatt a rendőrséghez. Különösebb ok nélkül támadt rendszeresen az ápolókra. Lapunk információi szerint a férfit több mint tíz éve ápolják a ha-

lasi otthonban, a legveszélyesebb betegek közé tartozik, ezért egészen a közelmúltig szigorú felügyelet alatt tartották. A pszichikailag és fizikailag jól felkészült ápolóknak is komoly feladatot jelentett a beteg férfi ápolása, aki egyik alkalommal valamilyen eszközzel meg is szúrta az egyik ápolóját, akinek nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést okozott.

FOTÓ: HALASI TÜKÖR-ARCHÍV/KOHOUT ZOLTÁN

Rendszeresen verte az ápolókat az egyik beteg a kiskunhalasi pszichiátriai és fogyatékos betegek otthonában. Az erőszakos lakót hosszas szakértői egyeztetést követően a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. Ellene folytatólagosan elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt, egy rendbeli súlyos testi sértés elkövetése miatt indított eljárást a halasi rendőrkapitányság.

A rendőrségnek nem volt könnyű dolga, hiszen speciális ügyről van szó, mielőtt bármilyen korlátozó intézkedést hoztak volna a beteg férfivel szemben, hosszas vizsgálatot kellett lefolytatni és több szakértőt




riport 2013. január 23.

Vajon valóban megkérdőjelezhető az EDF-Démász árammérőóráinak hitelessége és műszaki precizitása? Most újabb ügy borzolja a kedélyeket Halason. A Május 1. téri piaccsarnokban két ellenőrük arra jutott, hogy az objektum évek óta csak a felét fizeti az elfogyasztott áramnak, így többmilliós pótbefizetést várnak a piacüzemeltetőtől. Közben a szakmában jártas mérnökök szerint a büntetések, kötbérek és pótbefizettetések mögött az is állhat, hogy az áramszolgáltató szeretné saját, üzemi veszteségét az ügyfeleivel megfizettetni. Jöttek, néztek, hibáztattak Október 11-én két szakember jelent meg a Pezsgő Kft. üzemeltette piaccsarnokban azzal, hogy ellenőriznék a központi mérőóra állapotát. Ezúttal szabályosan, ketten jelentek meg, és mindjárt rögzíthették is, hogy a plombák, szabványmatricák épek. Mivel azonban a piacon nem hagyományos, hanem korszerűbb digitális mérőóra működik, némileg elbizonytalanodtak a szakemberek – számolt be lapunknak a piac-főfelügyelő. Végül laptopról egy angol nyelvű honlap és a kecskeméti központ telefonos segítsége révén sikerült rákötniük a szerszámjukat a mérőórára. Vártak néhány percet, majd – a piac mindvégig jelenlévő felügyelőjének elképedésére – kijelentették, hogy az óra „hibás, 50 %-kal kevesebbet mér”. A „tudományos” tömörséggel megfogalmazott megállapítás többet nem is tartalmazott a jegyzőkönyvben sem. Vagyis azt, hogy melyik fázis, melyik vezeték, esetleg a hálózat vagy a mérő működne rosszul, vagy hogy az áramerősséget vagy a feszültséget méri-e pontatlanul szerintük, arra már nem tértek ki. A piaccal fizettetnék a mérőóra hibáját A piacon hosszú évek óta grafikonos kimutatások, pontos számla- és fogyasztásmérés révén mindig pontosan követték, mennyi a teljes havi és évi fogyasztás. Erre már csak a sok bérlő miatt is szükség van. Soha, semmiféle eltérés, aránytalanság, váratlan fogyasztáscsökkenés nem utalt arra, hogy az EDF-Démász által elhelyezett(!) mérőórák rosszak lennének, vagy meghibásodtak volna. Ennek ellenére az áramszolgáltató – egymaga alakítva a nyomozó- és vádhatóság, majd a bíróság szerepét – mindjárt elvégezte a bizonyítást és az ítélethozatalt: az állítólagos kétéves időszakra ki nem fizetett 197 ezer kilowatt villamosenergia-díj számlázási módosítását kezdeményezte, vagyis bő 8 milliót szabott ki a Pezsgő Kft.-re. Később módosí-

tottak, mert egy kormányrendelet csak egy évre engedi meg a pótlólagos befizettetést, így „megrendelésre” készítettek egy 4,4 milliós pótszámlát. Az EDF-Démász nem kevés nagyvonalúságról is tanúságot tett: lehetőséget adna a Pezsgőnek, hogy 367 ezer forintos havi részletekben letudja vélt „adósságát”. Az EDF-Démász lapzártánk után jelezte: nem kíván reagálni írásban megküldött cikkünkre – KZ. „Barátságtalan és igaztalan” – mégis ott a poén A Pezsgő Kft. kezdettől pontosan és maradéktalanul teljesítette a valóban elfogyasztott áram utáni fizetési kötelezettségeit. Ezért nemcsak rendkívül barátságtalannak, de abszurdnak és igazságtalannak is tartja az egész eljárást. – Ezt az órát az áramszolgáltató helyezte el nálunk, ahogy eddig is ők ellenőrizték, évente leolvasták, úgy mi is bíztunk benne és vigyáztunk rá. Teljes mértékig az ő felelősségük lenne, ha az óra rosszul mért volna, nem pedig a miénk, de szerintünk jól működött az OMH által hitelesített mérőóra. Hacsak nem véletlenül éppen akkor ment

Poénos feszültség a piacon

Mérőórájának hibáját a csarnok-üzemeltetővel fizettetné ki az EDF-Démász

százalékkal többet fizettek a va- fogyasztónak akár több(tíz)ezres lósnál a szolgáltatónak– nem pe- pluszkiadást is okozhatnak dig 50 százalékkal kevesebbet… A szakmában közismert tényként emlegetik továbbá az áramLakosok, cégek fizetik szolgáltatók vonalas létesítméa szolgáltató kárát? nyeinek, hálózatainak elavult vagy A mérőórák műszaki állapota ko- éppen hanyagul szerelt állapotát. rántsem 100 százalékos. Az egyik Említik a rosszul végzett kötésecivil fogyasztó-érdekvédelmi cso- ket, a falban átforrósódó vezetéport szerint bár az EDF-Démász keket, továbbá például azt, hogy által is használt mérőórákon az az egyes fogyasztási helyek előtt Országos Mérésügyi Hivatal (OMH felszerelt transzformátorállomá– újabban: Magyar Kereskedel- sok maguk is üzemi veszteséget okoznak, amit szerintük a szolgáltatók a fogyasztókkal fizettetnemhogy csak a felét nek ki.

Az új óra szerint fizették eddig a felhasznált áramnak, hanem még 10 százalékkal többet is – így most abszurdnak érzik a szolgáltató sokmilliós számláját. tönkre, a vizsgálat közben… – fogalmaz a piac főfelügyelője. A sokadik sötét históriába azonban becsúszott egy poén. Miután az EDF-Démász „szakemberei” „leleplezték” a „hibát”, tüstént új órát szereltek fel. Amikor a piaccsarnok megkapta az új órán mért adatokat is tartalmazó számlát, kiderült, hogy a valóságban 10 százalékkal kevesebbet fogyasztanak, mint az addigi, ilyenkor szokásos havi átlag. Vagyis szerintük éveken át 10

mi Engedélyezési Hatóság/MKEH) plombája-címkéje szerepel, kizárt, hogy minden berendezést ellenőriznének kihelyezés előtt. Így például a régi, fogaskerekes órákban előfordul, hogy a fogak letörése, hiánya miatt az óra „ugrik”, azaz sokkal többet mér. Hasonló hibának nevezi egy neve mellőzését kérő Démász-mérnök a gyártási hibából eredő „kettős spirált”, ami szintén átcsúszhat egy OMHhitelesítésen. Ha mindezek nem is tömegesek – állítja – egy adott

„Megengedett pozitívnegatív mérési eredmény” Az EDF-Démász évente több tízezer fogyasztásmérő cseréjét kezdeményezi ügyfeleinél, de a csere sokszor meghiúsul ott, ahol nem életvitelszerűen laknak (nyaraló, garázsnál vagy be nem jelentett ügyfélváltozás esetén). A fogyasztásmérők hitelesítési zárópecséteinek hiányával vagy sérülésével a munkatársaik gyakran szembesülnek, ezért kéri a cég, hogy ha észlelik a plomba hiányát, azt haladéktalanul jelezzék. Ekkor jön az adategyeztetés és a mérőellenőrzés, majd az óra dokumentált cseréje. Az órák hitelessége 10 év, de a 2007. január 1-jét megelőző hi-

telesítés esetén, 1 fázisú mérőknél 15, 3 fázisúaknál 10 évet ír elő a jogszabály. Az EDF-Démász érdemben nem kommentálta az az értesülésünket, miszerint az új, immár az EU-szabványoknak is megfelelő rádiófrekvenciás/digitális mérők felszerelése után általában bő 10 százalékkal kevesebb fogyasztást mérnek ugyanazon fogyasztónál. Lényegében azt válaszolták: a mérőórák működésére előírt szabályozási értékeket a MKEH határozza meg, s csak az a mérő alkalmas az elszámolásra, amelyik a megengedett pozitív vagy negatív mérési eredmény értékein belül mér – de hogy ez 10 vagy például netán 50 százalék, azt nem tudtuk meg… A térségi áramszolgáltató arra sem válaszolt, hogy igaz-e az: a vezetékek és berendezések állapota miatt keletkező szolgáltatói kárt a fogyasztókkal fizettetik ki. Csak annyit válaszoltak e kérdésünkre: a villamosenergia-rendszerek üzemeltetése során keletkeznek veszteségek, az EDF-DÉMÁSZ törekszik ezek csökkentésére, és ezek költségét a Magyar Energia Hivatal ismeri el. De hogy a cég vagy az emberek fizetik-e, azt nem tudtuk meg. Kép, szöveg: KohoutZ


2013. január 23.

Parázs izgalom a 20. évfordulón Konferencia a magyarság történetének két talán legvitatottabb korszakáról

Talán nemzeti önismeretünk két legellentmondásosabb témája a történelmünk két rendkívül kommunizmusával foglalkozik sokat vitatott korszaka: az ősi magyarság és a kommunizmus múlt századi évtizedei. E té- majd. (Nagyszabású új könyvét, mákkal foglalkozik a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Szilády Áron Társaság (SZÁT). amely az erőszakos téeszesítés első felvonását tárja fel, nemrég Rovásírás-feliratú névtáblák a Miközben, sajnos, a napi politika ló történész-szakmuzeológus, a mutatták be Halason.) 21. századi magyar települések is átszövi ezeket a hol tudomá- Magyar Nemzeti Múzeum igazga- A Szilády Áron Társaságot egyébként idén 20 éve alapítotbevezető útjain; tarsolylemezes nyos, hol sarlatán eredetvitákat, tója tart előadást a témában. lovasíjászok és baranta-gyakor- a megbízható és tényszerű isme- A jubiláló szellemi műhely másik ták, többek között Lukács Lászlók, finnugor kontra török nyelv- ret nem mindig jut át a komo- előadójának témája szintén a vi- ló (ma parlamenti képviselő), F. eredet-vita – csak néhány elem lyan érdeklődőkhöz. Várhatóan ták kereszttüzében áll: Ö. Kovács Nagy József tanár, 56-os elítélt abból a hatalmas választékból, már csak ezért is lesz különösen József halasi származású törté- és Bödecs Pál református lelamiről ma a magyarság őstörté- érdekes a SZÁT idei tavaszi kon- nész, akadémikus a múlt század kész-vezető kezdeményezésére. -kohoutznetével foglalkozók vitatkoznak. ferenciája, amelyen Baják Lász- második fele első időszakának Mindössze 4 másodpercen múlt, hogy szörnyethalnak – vagy végrehajtják a legújabb kor egyik legmegdöbbentőbb hadi sikerét. A már másnapra világhírűvé vált fegyvertény főszereplője egy magyar férfi: Dani Zoltán (képünkön feleségével), aki csavaros székely észjárásával két vállra fektette a sebezhetetlennek hirdetett amerikai légierőt és annak legyőzhetetlennek hitt csodagépét: a Lopakodót. F Az USA-hadsereg rémlátomása valósággá vált: lelőtt csodagépük roncsai mellett szerb katonák…

A székely sztárkatona, kilőtte az USA büszkeségét!

„A jugoszláv hadsereg szombaton este 9 óra tájban lelőtte a NATO egyik F–117 (Lopakodó) típusú gépét a vajdasági Budjanovci közelében. A nevezetes együléses támadógép, a NATO légierejének büszkesége, miután eltalálták, megtorpant, majd tűzgömbbé változott, és lezuhant a falu mellett” – jelentette a jugoszláv hírügynökség 1999. március 28-án. Hogy ez az elképesztő és teljesen váratlan akció hogyan volt lehetséges, arról rengeteg találgatás és viszonylag kevés tényszerű ismeret van a nyilvánosság birtokában. Ennek főként két oka van: a műszaki részletek bonyolult volta, másrészt a hadtörténet e pillanata fő-

A Pásztortűz-egyesület beszélget Dani Zoltánnal, a „mítoszromboló”-val, aki ráijesztett az amerikai hadseregre szereplőjének szerénysége. Dani Zoltán, akinek székely családja évtizedekkel ezelőtt költözött a Vajdaságba, örökölte ősei csavaros és eredeti észjárását. Alezredes volt, amikor az akkor már csonka Jugoszlávia – azaz főként Milosevics rendszere – ellen megkezdődtek a NATOszövetségesek légicsapásai. A rettegett F-117-esek, vagyis a radaron láthatatlannak és ezért szinte legyőzhetetlennek hitt „Lopakodók” a támadók arzenáljában álltak csatarendbe, miközben a Belgrád védelméért felelős jugoszláv egységek régebbi, orosz légvédelmi rakétarendszerrel voltak felszerelve. Dani Zoltán, látva az esélytelennek tűnő szembenállást, arra jutott, hogy a régebben alkalmazott, méteres hul-

lámhossztartományban működő ra- sejtették, hogy Lopakodók is lehetdarokkal talán nek a „közelben”, ezért mégis vállalták a rizikót, és aktiválták a tiltott láthatóvá válnának a modern átállítást. amerikai bombázók – Hirtelen feltűnt a cél, befogtuk, is – sőt, az átállítás olcsón kivitelezhető is lett volna. Csakhogy a felet- és kiadtam a tűzparancsot… tesei nem engedélyezték a beavat- – emlékezett vissza Sebestyén Istkozást. Ugyanakkor Dani tudta, ván kollégánk Hetek-beli riporthogy ha „saját” légvédelmi egysé- jában az egykori alezredes. Ekkor ge mégis megpróbálkozik a lehetet- azonban már csak 4 másodpercük lennel, és 22 másodperc alatt nem maradt, hogy túléljék a kalandot… ér el sikert, akkor az érkező Lopa- Hogy eztán mi történt, az a Pászkodó felfedezi őket, és megsemmi- tortűz-egyesület rendezvényén desíti a támaszpontjukat… rül ki január 31-én, délután 5 órától Ezek után várták a támadást, ami- a könyvtárban, ahol Dani Zoltán arnek az első hírei 1999. március 27- ról is mesél majd, hogyan volt képes én este 8 óra után meg is érkeztek: világhírű katonatisztként visszatérni parancs érkezett, hogy kapcsolják a pékségbe… be a radart. Semmit se láttak, de (kohoutz)

helytörténet



innen  onnan Boldogasszonyés farsangi táncházak

2013. január 26-án, szombaton, délután 3 órától – hagyományosan a Pásztortűz- és a Fészekrakó-egyesület közös szervezésében Boldogasszony Havi Aprók Tánca lesz a Boróka Civil Házban. A 14 éven aluli gyermekeket és szüleiket tánc- és énektanítással, kézműves tevékenységgel, játékkal várják – díjtalan belépés mellett! A nagyobb gyerekek, fiatalok és felnőttek még aznap, este 8-tól a Szabadkai út 1. szám alatt folytathatják a mulatozást: farsangi batyus táncház és folkkocsma lesz a Ligában, szintén díjtalan belépéssel. Ide a Halas Táncegyüttes és a Zenekar vár mindenkit, sőt: aki jelmezben megy, az meghívhatja a zenekart egy italra…!

Kis kutatók estéje

A Szilády-gimnázium programsorozata keretében január 25-én, pénteken, délután 5 órától Játékos természettudomány címmel a kísérletezni vágyó diákokat várják a református gimnáziumba.

Szavazzunk legjobb orvosunkra!

A sokszor nagy áldozatot hozó ápolói kar mellett a hazai egészségügyi ellátás színvonalának, hatékony működésének főszereplői az orvosok, akiknek jelenléte, helytállása, a gyógyítás iránti elkötelezettsége olyan legendás történeteket is szült, mint például Semmelweis Ignácé, SzentGyörgyi Alberté vagy Flór Ferencé. A szakértelem mellett a betegek gyógyulásához az emberi teljesítményre és a kölcsönös bizalomra is szükség van: a beteg gyógyulni akarásához nagyban hozzájárulhat a kór legyőzésébe vetett hit, ami a jó orvos-beteg kapcsolat megléte nélkül szinte elképzelhetetlen. Ezért is keresi évről évre az Astellas Pharma Kft. és a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) az „Astellas-díj – Az év orvosa” révén azt az orvost, akit valamely betege, betegei a legjobb embernek-szakembernek minősítenek. Jelenleg is már több Bács-Kiskun megyei orvos is a lista élmezőnyében tartózkodik. A közönségszavazással kapcsolatban minden információ a http://www.astellasazorvosokert.hu/szavazas linken érhető el. (kz)


10

Közélet 2013. január 23.

innen  onnan Pénzt kapnak a gazdák

A szaktárca tájékoztatása szerint pénteken megkezdődött az idei területalapú támogatások kifizetése. Így rövidesen a halasi gazdák is pénzükhöz jutnak. A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint a következő hetekben 140 milliárd forint érkezik a gazdák számlájára. A szerencsések már meg is kapták a támogatást. A két ütemben kifizetett több mint 294 milliárdos összeg a gyakorlatban hektáronként csaknem 60 ezer forint támogatást jelent.

Nyert a tompai védőnői szolgálat

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően új berendezésekkel gazdagodott Tompa Város Önkormányzatának Védőnői Szolgálata. Az intézmény eredményesen szerepelt a „VICTORIA A GYERMEKEKÉRT” Egészségvédelmi Alapítvány pályázatán, amelynek köszönhetően több mint 166 ezer forint értékben kapott korszerű berendezéseket. A megnyert pályázat révén Tompára került egy digitális vérnyomásmérő, egy magasságmérő, továbbá egy csecsemőmérleg és hosszmérő, valamint egy LANG-teszt, amelynek segítségével a gyermekek térbeli látásának meglétét vagy hiányát állapíthatják meg.

Regionális jégkárelhárítás

Megkezdődtek egy térségünket is érintő regionális jégkárelhárító rendszer előkészületei a megyei önkormányzatnál. A körvonalazódó elképzelések szerint Bács-Kiskun és Csongrád megyéket, valamint a Vajdaság északi részét lehetne megvédeni a természeti csapásoktól. A tervek jelenleg a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésénél tartanak, és a következő uniós költségvetési ciklusban valósulhatnak meg.

Megújult kistérségi honlapok

Új formában jelenik meg több kistérségi honlap néhány napja. Balotaszállás és Pirtó települések hivatalos oldalain számos újdonsággal találkozhatnak a helyi polgárok. A helyi és megyei friss hírek mellett a polgármesteri hivatalok e-ügyintézése is elérhetővé vált. A polgárok mindezek mellett megismerkedhetnek településük történetével, valamint az ott szervezett aktuális kulturális sportprogramokról is időben értesülhetnek. (ha)

Gyermeklopás vagy gyermekmentés? Miközben mindkét fél a kisfiú érdekét nézi, holtponton a megegyezés az elhelyezését illetően

Fél éve dúl egy mind parttalanabb háború egy kisfiú elhelyezéséért Halason. Az ügy számos részlete nem itt, hanem az egyik közösségi portálon már megjelent, több száz hozzászóló vitájával kísért polémia keretében. Miközben mindkét fél – az elhagyott asszony és az elhagyó élettárs is – a kisgyerek érdekét hangoztatja, lassan mindnyájuk idegeit megrongálja a meddő veszekedés. Elment, elvitte, kereste – Augusztus 25-én a volt élettársam fogta magát, és ellopta tőlem a gyerekemet. Akkor már hónapok óta zaklatott, egyszer majdnem eltörte a kezem, és végül vagy másfél hónapra eltűnt, nem jött haza, és nem törődött se velem, se a kisfiúval. Amikor elment, azt mondta, csak egy napra viszi el a gyereket, de többé nem lehetett elérni, idegenektől tudtam meg, hogy hol lakik, hová vitte a fiamat – meséli N., az elhagyott asszony (a nevek használatától a kiskorú gyerek érdekében magam tekintettem el; N. ugyanakkor azt is kérte, ne említsük volt élettársként, mert a kapcsolat végén már egyedül nevelte a gyereket – KZ). Azóta nincs végleges bírósági döntés a kisfiú elhelyezéséről. A helyzet ugyanis csak most augusztus vége óta ilyen bonyolult köztük: a szakértők szerint alapvetően

mindkét szülő megfelel(ne) a jó ne- volt szükség, mert csak így férkőzveléssel, az elhelyezéssel kapcsola- hetett közel a fiához. A másik oldal tos elvárásoknak. viszont azt éreztette: ekkor és más alkalmakkor is védeni akarta a kisKi veszekszik, ki jámbor? fiút a konfliktustól, ezért ritkultak a K.-t, a kisfiú édesapját az anya erő- láthatások, és ezért volt szükség az szakos, verbálisan is támadó alkatú ideiglenes bírói intézkedésre. Volt férfinak írja le. Mások épp ellenke- olyan láthatás-találkozó is, amikor zőleg, jámbor és békés természe- még rendőrt is hívott az – önmagát tűnek ismerik. Nem ez az egyetlen, egyébként valótlanul kizárólagos joamiben nem értenek egyet. Az apa gosultnak feltüntető – apa, és akkor – aki a gyerek érdekében kezdettől szintén nézeteltérés támadt: a síkerüli a nyilvánosságot – csak any- ró gyereket pedig a rendőrautóban nyit üzent ügyvédjén keresztül: min- kellett nyugtatgatni… dent, amit tett, a gyerek érdekében tette. Nem hivatalosan úgy tudom, Lezárták, elzárták azért vitte magával nyáron a kis- Miközben a volt élettársak kölcsöfiút, mert sem magát, sem őt nem nösen feljelentették egymást a rendakarta kitenni tovább az otthoni őrségen, a bíróságon elindult a gyerveszekedéseknek. mekelhelyezési per. A rendőrség hol Veszekedésből pedig volt elég. azért ment ki a házhoz (ahonnan, Előfordult, hogy az anya az iskolá- úgy tudjuk, a kisfiú apja egy tavaly ban próbálta – barátnői tanúi jelen- téli elköltözése óta nyáron másodlétében – látni a kisfiút. Erre azért ízben költözött el), hogy a birtokvi-

szonyokat tisztázza, hol azért, hogy a szóbeli és kisebb testi sértésekért eljárjon. Végül, miközben ezeket az ügyeket lezárták, a bíróságon november második felében olyan ideiglenes intézkedés született, amely a kisfiút az apjánál helyezi el. Korábban olyan (átmeneti) döntés született, hogy a gyereket minden páros

Ha egyformá

A bíróság konkrét ügyről nem adha Adrienne. Az elnökhelyettes általán gyermekelhelyezési ügyek minden e napirendre. Igaz, így is előfordul, hog ítélet születik: egy-egy bíró átlagosa da ilyen ügy. Ezért is fontos, hogy ben – a felek kérelmére ideiglenes melynek célja, hogy az érintett gyer ges ítéletig a lehető legmegnyugtat ideiglenes döntés során sem mellőz mértékben. – Ahol a szülők egyetértésben van akár percek alatt megegyezhetnek. lentét van, ott akár a szomszédokra mészetesen pszichológus vagy akár m


2013. január 23. ni nekünk, néhány ismerős közvetett véleményére kell szorítkoznunk: ezek azt érzékeltetik, hogy az anya sok esetben erőszakos és indulatos fellépésű volt a kapcsolatuk végső szakaszaiban. Ő ugyanakkor igaztalannak érzi azt a beállítást, hogy ő – vagy ő is – veszekedés-, konfliktuskereső volna. – Soha nem én kezdeményeztem a vitákat, én csak a gyereket akartam magamnál tudni, vagy mikor elvitte, látni, és nem én mentem a munkahelyére és a házhoz zaklatni, hanem ő, ahogy a családban is ő volt az erőszakos – mondja. Úgy véli, ha a bíróság azon az állásponton van, hogy két alkalmas szülő esetén a gyerek érdeke az anya mellett van, akkor csak idő kérdése lehet, hogy a kisfiú hozzá kerül.

Ellopás vagy elmenekítés? N. fájdalmasnak és igazságtalannak tartja a bíróság e döntéseit. A Legfelsőbb Bíróság 17. irányelvére és a gyermekjogok ombudsmanjától kapott válaszra hivatkozva azzal érvel, hogy az apa alapvető és súlyos hibát vétett, amikor „ellopta” – azaz jelzés nélkül tartósan ismeretlen helyre vitte a kisfiút. Szerinte ezért nem ideiglenes elhelyezési jog, hanem büntetés járna a férfinek. Azt is felrója az igazságszolgáltatásnak, hogy az említett novemberi bírói intézkedés, végzés jegyzőkönyvéből – így talán indoklásából is – kimaradt a férfi el- Cáfolná, de tart járásának megítélése, sőt, kimarad- a nyilvánosságtól tak N. tanúinak szavai is. Miután a bí- – A történetem végül is annyira róság nem nyilatkozhat (lásd alább!), könnyen összefoglalható! A gyer-

ahol a mai napig nincs kiírva a … utcai albérleti csengőre a neve… panaszkodik az anya. Az asszony volt élettársának, K.nak az ügyvédje úgy tárja szét a kezét, hogy érzékelteti: szívesen cáfolná ezt az egyoldalú beállítást. Kétségtelenül megfontolandó az apa legfőbb érve is: ő már az internetes nyilvánosságot is károsnak érezte, így épp a gyerek(ek) érdekében nem akarnak a sajtóban reagálni.

Fogyatékossággal élők napközije

A vak fiú sző, a többiek festenek, kézimunkáznak. Egyre többen látogatják a Fogyatékos Személyek Nappali Intézményét. A Szociális Szolgáltató Központ napközije 2012-ben nyitotta meg kapuit a Nagy Szeder István utcában, a volt gyermekorvosi rendelő helyén. Változás, hogy most már a 16. életévet betöltött fogyatékos személyeket is fogadni tudják, így például a Kiskunhalasi Nevelési Központban, ismertebb nevén a speciális iskolában végzett fia-

A gyermek bölcsessége A pro és kontra érvek sűrűjében mindkét oldal érzékelteti, hogy a szakértői vélemények az ő álláspontjukat igazolják. A szakértői jelentések természetesen nem nyilvánosak, és e sorok írója sem tartaná helyesnek, ha ezek félhivatalos kiszivárogtatásaiból idézne. Ugyanakkor tény, hogy vannak egymásnak látszólag ellentmondó tartalmak – bár ezeket, úgy érzem, az élet terellentmondásai okozzák, Ha van üzenete e riportnak, az vélhetően mészetes nem a felek vitája. Egy kiskorú nyilnem más, mint amit a kiskorú gyermek ván érezhet egyszerre többféleis. Egyrészt azt, hogy neki és fogalmazott meg: ha őérte van minden, akkor képp anyjának is rossz, ha nem tudják, hol a legjobb, ha végre kibékülnek a szülei. a kisgyermek, ugyanakkor érezheti eközben azt is, hogy – mint erezügyben lapunk sem mehetett to- mekem érdeke azt diktálja, hogy re állítólag világos utalás történik – vább. K. köreiből viszont úgy tud- az anyukája és testvére mellett le- az apjánál maradna, de elsősorban juk, éppen a megromlott viszony elől gyen a megszokott környezetében. azt, hogy legyen végre béke a szü„menekítette ki” magát és fiát a ré- Sosem hanyagoltam el a gyerme- lei között. gi otthonból… kem, ezt az apa is tudja, csupán ez Tény, hogy mindannyiunkban – az indoka ellenem… Én gondoztam gyermekben és felnőttben is – élnek Két alkalmas szülő és ápoltam a beteg kisfiam, én vol- ellentétes érzelmek és belátások. Ha Tény, hogy a hatóságokat és a gyer- tam vele gyesen is... Nem értem, van értelme ennek a riportnak, akmekjóléti intézményt az anya kereste milyen gyermek érdekeit nézi a bí- kor azt (e sorok írója szerint) a kismeg azzal, hogy megkaphassa az apa róság, amikor elvették tőlem és az korú gyermek véleménye fogaláltal elvitt kisfiú lakcímét, amihez nyil- imádott testvérétől…!? Hogy en- mazta meg: ha tényleg őérte van A Csipke Szálloda is csatlakován joga volt. Miután az apa a gyerek gedhették meg, hogy olyan hely- minden, akkor a legjobb az, ha vég- zott azok sorába, akik segítérdeke miatt nem akart nyilatkoz- re vigye, amiről mi nem is tudtunk; re kibékülnek a szülei. KohoutZ ségüket ajánlják fel Csorvási Andrea gyógykezeléséhez. Mint a Tükör arról korábban beszámolt, a halasi lány súlyos rákbetegsége miatt speciális kezelésre szorul, ameat felvilágosítást – közölte Tamás hosszadalmas eljárás alakulhat ki – utalt a szülők felelősségére Tamás lyet Münchenben végeznek el. nosságban azt emelte ki, hogy a Adrienne. Hozzátette: a bíróságok számára is a legfontosabb szempont esetben soronkívüliséggel kerülnek a gyermek egészséges fizikai és mentális fejlődésének biztosítása, így Okóber elején megmozdult a vágy 2-3 évig is eltart, míg végleges annak feltárása, hogy ez melyik szülőnél biztosított inkább, melyik szü- ros. Ekkor adtuk közre Csorváan 140 pert tárgyal, s ezek harma- lő rendelkezik kedvezőbb nevelési alkalmassággal. si Andrea megható történetét. A „menet közben” – indokolt eset- Az elnökhelyettes – az anyai elhelyezést preferáló szemlélet meg- halasi lány súlyos rákbetegséggel intézkedést hozzon az eljáró bíró, létét célzó kérdésemre – azt mondta: nincs olyan prioritás, ami írott küzd, a honi orvosok már csak fájrmek (gyermekek) sorsát a végle- vagy íratlan formában az anyát vagy az apát részesítené előnyben: dalomcsillapítással tudták volna tóbban rendezze. A megalapozott csak az a döntő, hol kedvezőbbek a feltételek a gyermek élete, fejlő- enyhíteni kínjait. Egy német klizhető bizonyítási eljárás szükséges dése szempontjából. nikán viszont olyan speciális keze– Ha a feltételek teljes mértékig azonosan jók, elfogadhatók, akkor, léseket végeznek, amely komoly nnak, ott a gyermek-elhelyezésről különösen a korai gyermekkor idején, általános tapasztalat, hogy el- eredményekkel kecsegtetett. ÖszAhol vita, netán elmérgesedett el- sősorban az anyánál helyezik el a gyerekeket, 16 éves kortól a gyer- szefogott a város, rengetegen sea, ismerősökre is kiterjedő és ter- mek nyilatkozata irányadó a gyermekelhelyezési döntésnél – mond- gítettek ismeretlenül is a családmás szakértő bevonását is igénylő, ta Tamás Adrienne. nak, így Andrea novemberben és

án alkalmasak a szülők, akkor nincs vita

11

talokat is várják. Az intézmény hétköznaponként tart nyitva. A gondozottjaiknak közösségi és szabadidős programokat szerveznek, például kirándulnak, és ami a napközi fő vonzereje, hogy szociális foglalkoztatást, munkavégzést is tudnak biztosítani. A napközibe járók azt mondják, szeretik ezt az intézményt, mert társaságban lehetnek, rendszeres elfoglaltságot jelent, sőt, igény szerint a hivatalos ügyeik intézéséhez is segítséget kapnak. FE

Fotó: Jáger Levente

hétvégén láthatja az anyukája, aki a gyámhatóság előtt már, mint mondta, minden megállapodást elfogadott volna, csak hogy „ne zárják el előlem a gyermekem”.

közélet

Újabb segítség Csorvási Andinak

decemberben 6 hetet töltött kint Németországban. A terápia kiválóan sikerült, de szükség van a folytatásra. Ennek komoly költségei vannak, elsőként a Sóstó Csárda és a Fiat KB Autoteam Kft. sietett 200 ezer forinttal Andi segítségére. Most a Csipke Szálló jelezte, hogy péntek és vasárnap között szervezett wellness hétvégéje és sportprogramjai bevételének egy részét felajánlják a gyógykezelésre. – A hétvégén a résztvevőknek kedvezményes étkezési lehetőséget is biztosítunk szállodánk éttermében. Várunk mindenkit, aki szeretne Andi gyógykezeléséhez hozzájárulni, egy egész hétvégén át tartó programsorozattal kínálunk kellemes kikapcsolódást – tudtuk meg a hotel vezetőségétől. Részletek a szálloda honlapján. jáger


12

ez történt 2013. január 23.

Ez történt – és megírtuk A tavalyi esztendő krónikája távirati stílusban

1 Nincs eseménytelen nap vagy hét, hát még hogyan lenne „üres” egy egész esztendő…!? Nem is férünk bele egy számba a tavalyi év örömteli és boszszantó, meghökkentő és vidám, csúf és derűs híreinek összefoglalásával. Szóval, hogyan és mit is írtunk 2012-ben…? Válóperek, színjátékok és bajnok sörök Mielőtt robbant volna a nyáreleji takszöv-botrány, pukkant egy színházi balhé: Színház helyett lépre mentek címmel megírtuk, hogy több halasi bukott azon az eleinte kecsegtető és népszerű lehetőségen, amit egy magánvállalkozásban működő utazás- és programszervező kínált. Írtunk arról is – „Nem tudtuk, hogy meggyűlöljük egymást” – miért húzódnak és mérgesednek el a válóperek?, noha minimális párbeszéddel enyhíthetők lennének a szenvedélyek. Jó hír volt – és máig az –, hogy Európa-bajnok lett a kezdőként is profi halasi házi-kézműves sör. Írtunk arról is májusban, hogy állami lett a kórház, egyházi lesz a névváltoztató Szűts-Központi-iskola. Az év(tized?) bankbukása Aztán jött az év bukása: hitegetés, kockáztatás, sokmilliós károk és sürgető ügyfélteendők – így zárta több évtizedes, sokáig szeplőtelen múltját a nagyemberektől (is) tönkretett kisemberek bankja: a vadkerti takarékszövetkezet. Jó hír volt ugyanakkor, hogy Bányai Gábor parlamenter megyei elnök jelentős nagyságrendű állami támogatást lobbizott Halasnak, és jött munkaerő-keresőbe a Mercedes-gyár. Miközben a megyei elmeotthon egy depressziós, öngyilkos betegét gyászolta, vérfagyasztó családi veszekedésről és egy idős bácsit házassági ajánlattal becsapó afrikai nőről is írtunk.

Gyógyító törvények és képek A takszöv gyors kimúlása heteken át a hírek élén szerepelt – már csak azért is, mert viszonylag hamar híre járt, hogy off shore-cégek, vezetési mulasztások, pocsék gazdálkodás egyaránt vezettek a csődig. Ugyanakkor a térségi képviselők – köztük Lukács László és Bányai Gábor – gyors törvénymódosítást kezdeményeztek, sikerrel, hogy többé ilyen ne essen meg. Riportot szenteltünk helyi véleményközlőkkel a közösségi oldalak részvétlenségéről, és a strand nagy látogatottságáról. És írtunk szép kiállításokról: Halason Blank Zita gyógyító mandalái és fantáziái, míg Fehértón a község 60 évét öszszegző izgalmas tárlat volt látható és arról, hogy nemzetközi vándorkiállítás viszi a halasi Thorma-képek hírét (4. fotó).

Királynői tánc és patikai erőszak A nyár derekán nagy volt a kínálat bulvárhírből: rettegés és erőszak volt abban a patikában, ahol fegyverét mutogatta, majd orális és teljes közösülésre kényszerítette asszisztensét a főnök. Nyugodtabb értesülés volt, hogy egy halasi lány készült táncolni az angol királynő előtt az olimpián; no és az is, hogy még mindig tud „csodát” a kórházi fogyitábor: 30 kiló fogyást – egészségesen! – 12 nap alatt! Örülhettek a gazdák és a takszöv kisbefektetői-ügyfelei is: jött a gyors kártalanítás, a 40 ezres euró-pályázat és a tanyaprogram a vidéknek. Eközben Halason „áramvonalasodva” közelített a normálishoz a városvezetési szerkezet, Tompán viszont nehezen csitultak az időközi választás utáni ellentétek.

Felfüggesztett a rossz gazdáknak A nyár első harmadában mutatott példát lélekjelenlétből egy cserbenhagyásban lábát vesztett fiú: „Lényeg, hogy túléltem” – mondta riporterünknek. Nem volt oka ennyi derűlátásra a Halasi Városgazda első vezetősége két tagjának, akik felfüggesztett börtönt kaptak, amiért egy 30 milliós telket 90-ért akartak megvenni – közpénzből, persze. „Hálapénz vagy vesztegetés?” – csak a szolgáltatás végén adható büntetlenül, mondta ki a legfőbb ügyész, de a halasi kórházban eztán is egyedileg kezelik a kérdést, adtuk hírül. Pozitív információkra is futotta: nagyáruházban csaknem tizedével nőtt a fizetés, és számos állást kínáltak a városban és környékén.

Arany a homokban és jó-rossz hírnevek… S ha már vidék: szörnyűség és nagyszerű erőfeszítés adott témát egy héten belül. Ekkor derült ki, hogy a pécsi gyilkos egy kisstílű kelebiai bűnöző. Ugyanakkor Kisszállás megmutatta, hol az arany a homokon – a község, a munkások és az érintet porták is jól járnak, ha a közmunkások a hanyagolt telkeket gondozzák. Írtunk arról is, milyen világraszóló munkákban vett-vesz részt a halasi ipar: szibériai gázt (1. fotó) és Audi-megrendelést „hoztak haza” cégeink. A halálra ítélt család címmel azzal is foglalkoztunk, hogy neves-ismert közéleti személyiség, átlagos kétkezi ember, művész vagy értelmiségi egyaránt vándorol ki Halasról (is) és az országból…

3

Városi sikkasztás, nemzeti torna A nyár második felének szomorú szenzációja a városi cégnél elkövetett 10 milliós sikkasztás volt – Jánoshalma gyorsan kiugrott az egészből, de Kiskunhalas miért nem, ha már 2009-ben tudhatta, hogy legalábbis zűrös a Vakáció? Riportoztunk arról, hogy egy nemzet várja a mindennapi tornaórát a „nemzeti betegségek” miatt, ugyanakkor arra intettünk, miféle komoly betegségek eredhetnek a játszótéri higiénia elhanyagolásából. Bemutattuk a Vári-szakközép új igazgatóját, aki keményen kezdett: lecserélte a vezetőség többségét, szigorú számvetést és váltást akar. Távhő-felelősök és úszó-elcsábítók A nyár vége felé még úgy tűnt, kiderülhet, ki a felelős a távhő-botrányokért: a súlyos veszteségért és a párnapos melegvíz-hiányért. Tovább menetelt a kiskunhalasi kórház: újabb sikeres pályázatokkal 340 milliós plusz bevételre tettek szert programokra, bérkiegészítésre, képzésre és egészség-megőrzésre. Felmerült viszont, hogy elcsábíthatják az olimpiaesélyes, fiatal halasi úszókat a gazdagabb-erősebb leendő úszócentrumok. S lélekben már készültünk a szüretre: az egy év alatt világhírűvé vált halasi házisör mellett savanyúmáj-verseny és más meglepetések várták az ünneplőket.

gott az ország és a német Spiegel szokásosan rasszizmust kiabált. Közben aranylakodalmon köszöntötték a 10 éve városba költözött aranydiplomás házaspárt, és elbúcsúztatták a halasi Levi’s-gyáralapítót; érett a szüret (3. fotó) és a Felsőváros legnépszerűbb rendezvénye: a Pásztortűz Zenélő Szélmalma. Foglalkoztunk azzal is, hány „évet” vesztettek a helyi lakóingatlanok az értékükből, és hogy milyen aszálykároktól féltek a termelők. Tangák, bankok és más feszültségek Túl nagy volt a mini tanga – számoltunk be egy Mátyás téri vitáról, miután a lakók leszereltették egy edzőterem plakátját. A cigányok cigányos büntetést, mások az erőszakolók börtönbéli pokoljárását jósolták a pécsi-kelebiai gyilkosnak. Aztán jöttek sorban a

2

Démász-ügyek: csaknem félmillióra büntettek (volna) egy rokkantházaspárt egy banális apróság miatt… De írtunk a bankok végtörlesztés-trükkjeiről és a hajléktalanszállót és környékét nyugtalanító esetről is. Végül három izPozitív portrék galmas portré az úszás fájdalmai, és negatív beállítások a halasi farmergyártás és a váratCigányellenes környék lennénk? lan sikereket arató csipke-fotók – kérdeztük címlapon, miután a kapcsán… (KZ) pécsi-kelebiai gyilkos miatt háborFOTÓK: HALASI TÜKÖR/ARCHÍV-KZ, PÁ

4


Élmezőnyben „Az igazat érteni, a szépet érezni, a jót gyakorolni kell!” – a jelmondata a két Bolyairól elnevezett versenynek. Az Anyanyelvi Csapatverseny legjobbjai az idei tanévben is Tatán találkoztak az országos döntőn, hogy összemérjék tudásukat. Bács-Kiskun és Csongrád megyét a Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola képviselte Kiskunhalasról.

Vörös Mária tanítványai, Hevesi Lívia, Nagy Regina Anna, Szőnyi Borbála és Takács Nikolett 5. osztályos tanulók remekül szerepeltek. A sikert azonban sok munka előzte meg. – Már szeptemberben elkezd-

tük a felkészülést. Tanítás előtt és után is sokat gyakoroltunk az előző évek feladatainak megoldásával. Csapatunk tagjai az együttes munka során megtanulták beosztani az időt – 60 perc állt rendelkezésre –, értelmezni a furfangos

feladatokat; és valóban együttműködő, egymást segítő társakként vágtak bele a megmérettetésbe – tudtuk meg a tanárnőtől. – A Szilády Áron Református Gimnáziumban megtartott első fordulót követően Kecskemétre az első hat csapatot hívták be évfolyamonként az ünnepélyes eredményhirdetésre. Itt tudtuk meg, hogy mi képviselhetjük a régiót az országos döntőn – tette hozzá. A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny decemberi országos fordulóját Tatán rendezték meg évfolyamonként 21 csapat részvételével. A kiskunhalasiak a megmérettetés első harmadában végeztek. – A verseny két részből állt, elméleti tudást és kreativitást egyaránt igényelt. Az írásbeli feladatok megoldása során nem csupán a magyar tananyag tudásáról kellett számot adni egy teszt kitöltésével, hanem a néprajzban, a közmondások világában, a rovásírásban is el kellett mélyedni. A második rész szóbeli volt. Iskolánk diákja, Gudmon Olivér: A boldogság fája című meséjét adták elő csapatunk tagjai a zsűri előtt. Nehéz feladatokkal várták az indulókat, de sikerült megszereznünk az előkelő országos hetedik helyet – tájékoztatott Vörös Mária tanárnő. P. L.

oktatás

13

A kultúra napja

A magyar kultúra napját könyvbemutatóval ünnepelték a Bibó István Gimnáziumban. A Netszótárt hétfőn este ismerhette meg a közönség a középiskola aulájában.

A kötetet dr. Veszelszki Ágnes, az oktatási intézmény egykori diákja szerkesztette, illusztrációit pedig egy jelenlegi tanuló, Czikkely Anna készítette. – A Netszótár a digitális (magán)kommunikáció szókészletének új feldolgozása. A folyamatosan változó és bővülő szótári elemeket több

fotó: pál lászló

F Nagy Regina Anna, Hevesi Lívia, Vörös Mária tanárnõ, Szõnyi Borbála és Takács Nikolett

fotó: pál lászló

2013. január 23.

mint két év munkával az ELTE BTK-n működő Kommunikáció: internet és média műhely tagjai rendezték kötetté – olvasható a könyv borítóján. A Netszótár több mint 2000 szócikket tartalmaz. Hasznos olvasmány nem csak digitális bennszülötteknek. A bemutatón dr. Bognár Zoltán gimnáziumi tanár ajánlotta a kötetet az érdeklődőknek. A beszélgetést Palásti Károly igazgatóhelyettes vezette. A témára jövő héten visszatérünk. A magyar kultúra napja városi rendezvényét lapzártánk után tartották. Annak programjairól is következő alkalommal számolunk be. P. L.

A XIX. Kalamáris Tankönyv- és Tanszerbörze ünnepélyes megnyitóját pénteken délután tartották az intézmény tornacsarnokában. A vendégeket elsőként Juhászné Czinkóczi Éva iskolaigazgató köszöntötte a házigazda oktatási intézmény nevében. – A mai nap a könyv ünnepe – mutatott rá. – Egy-egy szép színes könyv motivál a további tudás megszerzésére. Információt, izgalmas kalandokat ad. Bízom benne, hogy a bemutatott kiadványok mindegyikét használják a különböző városokban – tette hozzá. Beszédet mondott Kriston-Bordi Zsuzsanna közoktatási szakértő, a Mozaik Kiadó szakértője is.

fotók: pál lászló

A Felsővárosi Általános Iskolában a hétvégén tankönyv- és tanszerbörze várta a közönséget. A közel két évtizedes múlttal rendelkező, nagyszabású rendezvény újdonságait pedagógusok, szülők és gyerekek egyaránt megismerhették.

Tankönyv- és tanszerbörze újdonságokkal – Ez a rendezvény bemutatkozási lehetőséget ad a tankönyvkiadóknak, a pedagógusok pedig megismerkedhetnek az új kiadványokkal. A számos szép és szakmailag változatos kiadvány közül úgy kell választani, hogy a lehető legjobbat adjuk a diákok számára – fogalmazott. – Az eredményekhez szakértő, bölcs emberek

alapos munkájára van szükség. Legyen iránymutató: Csak a legjobbat a gyermekeknek! A rendezvényre 10 kiállító érkezett az ország különböző tájegységeiről. Rajtuk kívül pénteken délután szakmai előadások is várták a pedagógusokat. Előadás hangzott el az anyanyelvi oktatásról és az idegennyelv-tanításról. Be-

mutatták a papírszínházat – mesekönyv mellett, mesekönyv helyett – óvodapedagógusok és tanítók számára. Az érdeklődők megismerkedhettek a matematikai kompetenciákat fejlesztő taneszközkészlettel is. A rendezvényt megnyitó Kriston-Bordi Zsuzsanna Fejlesztés mesékkel – Szókincstől az erköl-

csig címmel tartott előadást. Napirenden szerepelt még többek között: magyar kerettanterv alsó és felső tagozaton, hagyomány és megújulás, régi és új taneszközök, segédkönyvek. A helyszínen idén is lehetőség nyílt tankönyvek, oktatási eszközök kedvezményes vásárára a kiállító és forgalmazó cégek termékeiből. P. L.


kultúra 2013. január 23.

fotó: pál lászló

A Cérnába szőtt évszázad című kiállításról a látogatók az elismerés hangján szólnak. A tárlat kurátora Erdei T. Lilla muzeológus, aki szívén viseli a halasi csipke sorsát. Az Iparművészeti Múzeumban történő ünnepi bemutatkozás mozzanatait is ő álmodta meg Mádl Dalma asszony, a jubileumi év védnöke és Kiliti Zsuzsanna Csipkeházigazgató támogatásával és közreműködésével.

1 év, 19 km cérna

A halasi csipke nagy utat járt be tavaly. Szintén nem kevés az a cérnamenynyiség, amit használtak a készítéséhez. Az asszonyok 19 kilométernyit varrtak el belőle az elmúlt évben, erről tájékoztatta lapunkat Kiliti Zsuzsanna, a Csipkeház igazgatónője. Információi szerint a remek alapanyag Egyiptomból való pamut. A 2012-es év rendkívül mozgalmas volt, de az idei sem fog szűkölködni programokban, már egyeztetések vannak újabb felkérésekről. Legközelebb az Utazás 2013 Kiállításon vendégszerepel városunk büszkesége. A meghívó ezúttal a Magyar Turizmus Zrt., dél-alföldi régiójuk standján lesz attrakció iparművészeti remekünk február 28. és március 3. között. P. L.

– Az első igazi magyar varrott csipke, a halasi csipke megalkotása Dékáni Árpád és Markovits Mária nevéhez kötődik. Dékáni Árpád (1861-1931), a Mintarajztanoda egykori diákja, a kiskunhalasi gimnázium tanára volt. Ő tervezte a különleges halasi csipke mintákat, melyeket a szecesszió for-

Új kiadvány

Cérnába szőtt évszázad – 110 éves a halasi csipke

fotó: pál lászló

Magyarországon a varrott csipke készítésének nem volt több évszázados hagyománya. Különlegessége révén azonban megálmodása után nem sokkal világhírre tett szert a halasi iparművészeti remek. Azóta újabbnál újabb közönségrétegeket hódít meg határon innen és túl. Erdei T. Lilla, az Iparművészeti Múzeum muzeológusának kötete múltját és jelenét állítja fókuszba, történetét sok képpel illusztrálva az érdeklődőknek.

• Mikor, minek kapcsán került érdeklődése középpontjába a halasi csipke? • Magam is készítek csipkéket tízéves korom óta. Igaz, vert csipkéket, de nagy rajongója vagyok mindenfélének. Különböző típusaival táborokban ismerkedtem meg gyerekként. Nemcsak készíteni, hanem kutatni és restaurálni is szeretem a csipkéket. Kislánykoromban ismerkedtem meg a halasival, onnantól kezdve érdekelt a varrása és a története is – árulta el Erdei T. Lilla. – Nagyon jó, hogy ezen a területen is minden mindennel összekapcsolódik. A különböző technikák a 20. században nagyon szépen érintkeztek. • A halasi csipke iránti szeretete okán írt, szerkesztett egy kiadványt is a közelmúltban. Hatalmas múltja van iparművészeti remekünknek, és reméljük, jövője is. Mire helyezte a hangsúlyt a szöveges rész összeállításakor?

F A bemutatózás vonzza az érdeklõdõket

Szívemhez nőtt a csipke

fotó: pál lászló

14

Erdei T. Lilla rajong a textilművészetért

• A 110 évet szerettem volna átfogóan bemutatni, nem ismételve az előzőeket. Olyan kis sztorikkal, történetekkel is fűszereztem, amelyek pluszt ízt adnak neki, a múltja megörökítésének. A kiemelkedőbb periódusokat tűztem ki célul erősebben bemutatni és gyönyörű szép csipkéket, a készítés-technikát. Főleg a szecessziós csipkéket szerettem volna kiemelni és azokat a darabokat bemutatni, amelyek nem annyira ismertek. • Egy nagyon impozáns helyen, az Iparművészeti Múzeumban tekinthető meg a jubi-

leumi kiállítás. Meddig? • Február 24-ig látogatható. • Mennyire volt elégedett a megnyitó-rendezvénnyel? • Nekem nagyon a szívemhez nőtt a csipke, úgyhogy én csak elfogult tudok lenni a kiállítással is. • Mire ösztönzi a siker? Hű lesz a halasi csipkéhez? • Továbbra is fogom kutatni. Már újabb terveim is vannak, hogy milyen irányba szeretnék elmenni ez ügyben. Például a közgyűjteményekben Magyarországon és külföldön is fellelni a nyomait. Pál László

mavilága, a magyar népművészet mintakincse és családja nőtagjai által készített és gyűjtött kézimunkák inspiráltak. Markovits Mária (18751954), a Nőipariskola volt diákja fehérneművarrónőként alapított műhelyt szülőhelyén, Kiskunhalason. Több sikertelen kísérlet után Dékáni Árpád kérésére ő kísérletezte ki a csipke egyedi készítéstechnikáját. Kettejük szerencsés találkozásának, közös munkájának eredménye a halasi csipke – mutat rá a szerző. – A varrott csipkétől szokatlan módon – Markovits Mária újításának köszönhetően – a főmintát a szövőöltéses technika emelte ki – teszi hozzá. A halasi csipke bemutatkozása 1902-ben volt az Iparművészeti Múzeumban rendezett karácsonyi vásáron, melyet az Iparművészeti Társulat szervezett. Számos elismerésben

részesült, megkapta az 1904-es St. Lous-i Világkiállítás és az 1906-os Milánói Világkiállítás Grand Prix díját is. Az utóbbi évek szakmai díjait a jelen kor krónikája őrzi. – A halasi csipkevarrás élő hagyománya 2010-ben felkerült a Magyar Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, védett kulturális kincs lett. 2012-ben az örökségvédelemért elnyerte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal Millennium Díját. A halasi csipke eddigi korszakának bemutatása az Iparművészeti Múzeumban rendezett történeti kiállítással – a Cérnába szőtt évszázad – zárul, amelyet 2012. december 13-án, pontosan 110 évvel azután és ugyanazon a helyszínen nyitottunk meg, hogy a magyar iparművészet ezen csodáját először láthatta a közönség – hangsúlyozta Erdei T. Lilla, a tárlat kurátora. P. L.


Vándor Éva régen járt Kiskunhalason, de szívesen jött újra. Az apropót egy vendégszereplés adta, nevezetesen a legendás Meseautó a Városi Filmszínházban. • Vannak kiskunhalasi élményei? • Nagyon régről. Amikor főiskola után Kecskemétre kerültem színésznőnek, erre is tájoltunk. Próbálom felfedezni a régi nyomokat, de gondolom, itt is sokat változott minden. A hangulatból valamire úgy nagyon mélyen emlékszem. • Most viszont a Meseautóval érkeztek hozzánk. Azt olvastam önről, hogy a karakterszerepeket, az egyedi színeket szereti. Kit alakít ebben a darabban? • Annuska titkárnőt, akit a filmben Gombaszögi Ella játszott. Nagyon aranyos, édes volt teltkarcsú alakjával. Én kisebb vagyok, de mindenki abból dolgozik, amije van – mosolyog. • Az egyes évadok különböző szerepeket kínálnak. Hogyan kényeztetik idén? • Most nagyon sok színházban játszom, így hozta az élet. Szerepelek a József Attila Színházban, a Karinthy Színházban, a budaörsi Pinceszínházban és Tatabányára is van meghívásom a Körúti Színház mellett. Mindenhol vagyok egy kicsit – nevet. • Régen nagyon sokat szinkronizált. Mostanában? • Ez is változó. Sorozatok szinkronizálására rendszeresen felkérnek. A kis kedvencem, amivel mindig megtalálnak, az a Family Guy. Őrületes fan clubja van. Én Loise vagyok, mint hang. Nagyon sok komédiasorozatot behoznak Amerikából, ott fantasztikusan tudják ezt a szakmát. Csodálatosan értik, hogyan kell csinálni a műfajt. Nagyonnagyon lehet nevetni, de mindig belecsempésznek valamit: gondot,

A bulvár kerül engem Vándor Éva színházról, nagy találkozásról, kívánságokról

problémát, mulatságot. Az egyik jelenet annyira meghatott, hogy elsírtam magam a szinkronban. Nagyon jó szövegeket írnak, remek szituációkat találnak ki. Azt gondolja az ember, olyan, mint az életben. Mindig belevisznek egy kis könnyet és az annyira jó. Nagyon kell. • Több emlékezetes magyar sorozatban játszott. Ilyen a Patika, a Jóban Rosszban. Azonosítják még szerepével? • Persze. Hála Istennek, Lenkére még emlékeznek, bár már 2009. óta nem vagyok a Jóban Rosszban

Könyvbemutató Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig – Thorma János levelezéséből című könyvének bemutatóját január 25-én 17 órakor tartják a Thorma János Múzeumban. A rendezvényen részletek hangzanak el a kötetből a Bibó István Gimnázium di-

ákjainak közreműködésével. A könyvet Szakál Aurél múzeumigazgató mutatja be és ajánlja a közönség figyelmébe. A programban szerepel beszélgetés is Thorma Jánosról Sümegi György művészettörténésszel. (pl)

sorozatban. Nagyon múlik az idő, négy évig forgattam. Nagyon kellemes és kedves emlék. Nagyon örülök, hogy az is része volt az életemnek. • A Meseautó előtt legutóbb a Vidám kísértetet mutatták be Kiskunhalason Harmath Imre, a párja szereplésével. Játszanak együtt? • Sajnos, most úgy alakult, hogy nem, de voltunk egy színpadon. A megismerkedésünk is úgy történt 49 ezer évvel ezelőtt – nevet. – A Szidike lakodalma idején bimbózott

ki a szerelmünk és azóta is együtt vagyunk. A Koldusopera és az Irma, te édes című előadásokban játszottunk még együtt. Legutóbb a Karinthy Színházban a Tanár úr, kérem feleség szerepére ugrottam be egyik kolléganőm betegsége miatt. Akkor tudtunk házaspárt alakítani, nagyon érdekes volt. A férj soha nem talál semmit, a neje pedig mindig megmutatja, hogy mi hol van. Teljesen az életből ellesett pillanatok voltak – meséli derűsen. • Pozitívum a privát életből? • A férjem nagyon szeret és nagyon jól főz. Ha majdnem üres a hűtőszekrény, akkor is képes háromfogásos vacsorát készíteni. Mindenki nagyon kedveli a főztjét. Szabadidejében zenét is szerez és filmet vág. • Az utóbbi időben kevesebbet szerepel a magazinokban. Tudatosan kerüli a bulvárt? • Nem, szerintem a bulvár kerül engem, mert nem vagyok nekik hír. Az urammal 25 éve vagyunk együtt, nem váltunk el. Semmi különös botrányban nem veszünk részt. A bulvár azt szereti, ha valamit meg lehet szellőztetni vagy intim titkokat lehet a közönség elé tárni. Ránk ez nem jellemző. A bulvár abból él, azzal tartja fenn magát, hogy a legrosszabb pletykákat szedi elő, hát szedje! Rólunk most nincs mit kitalálni. • Mit vár az új évtől? • Legelőször is egészséget. Ha egészség van, akkor minden van. Annyira szeretném, ha a békesség meg a tolerancia beköltözne az emberek szívébe. Sokfélék vagyunk, sokfélét gondolunk, sokfélében hiszünk, csak egy kicsit tolerálni kellene a másik ember hitét, gondolatait, érzéseit is. Ne csak az számítson, hogy én, én, én… Az igazságnak nagyon sok arca van és azt meg kell látni. Meg kell próbálni egymás mellett békében élni. Most ezt tartom fontosnak. Pál László

kultúra

15

fotó: pál lászló

2013. január 23.

Krámli Kinga az erőszak ellen

Elindult a 8 hang a nőkért! – koncertsorozat a családon belüli erőszak ellen. Az egyik fellépő a kiskunhalasi kötődésű Krámli Kinga. A szervezők ígérik, aki részt vesz a rendezvényen, annak ezerszínű utazásban lesz része a minőségi pop, jazz, világzene és több határterület vizeinek érintésével. A koncert nemcsak buli, hanem zeneművészeti megmozdulás is, ami öszszefogás a nőkért, életekért. Nyolc fiatal énekesnő és a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak ellen (NANE) közösen áll ki a családon belüli erőszak ellen kampányolva. Az egyik fellépő a kiskunhalasi kötődésű Krámli Kinga, városunk egykori diákja. A legközelebbi koncert január 24-én 20 órakor lesz Budapesten, az A 38 Hajó színpadán. – Bízunk benne, hogy általunk több nő ismeri meg a szervezetet, és mer segítséget kérni bántalmazások esetén – nyilatkozta korábban lapunk érdeklődésére Krámli Kinga a koncertsorozattal kapcsolatban. P. L.

Sztárok Halason Színészek és írók is Hala- tudni. Információink szerint ismét son vendégeskednek a közel- városunkban köszönthetjük Bejövõben. leznay Endrét, akinek vendégszereplése mindig garancia a kacagtaA kiskunhalasi színházi évad tavasz- tó poénokra, a jó hangulatra. Détár szal újabb elõadásokkal folytató- Enikõ és Rékasi Károly is városunkdik. Az egyeztetések még folynak az ba érkezik majd új elõadásával. idõpontokról, de neveket már lehet A színházi produkciók mellett ne-

ves írók is ellátogatnak majd hozzánk. Müller Péter február 1-jén 18 órakor várja elõadására a helyi közönséget. Márciusban Kepes András lesz a Városi Filmszínház vendége. A Halasi Tükör késõbbi számában visszatérünk a témára pontos dátumokkal. P. L.


hirdetés 2013. január 23.

16

Sóstónál 2009-ben épült családi ház eladó. Iá.: 21 M Ft. Tel.: 06 20/26-48-599 A-71 Keresünk szakmai tapasztalattal rendelkező autószerelőt, vagy gépszerelőt. Szakmai fejlődési lehetőséget, kiemelkedő fizetést biztosítunk. „B” kategóriás jogosítvány, számítógépkezelői ismeretek szükségesek. Tel.: 06 30/531-53-73 A-8

Félsertés eladó. Tel.: 06 30/938-64-16 Félsertés eladó. Tel.: 06 20/33-20-160

A-11 Sürgősen eladó 3 szobás igényesen felújított lakás az OTP házban konvektoros fűtésA-65

Hasított sertés eladó. A Vas és Társai Kft. felvételt hirdet 1 fő Tel.: 06 20/373-02-76 A-66 németül beszélő értékesítési munkatárs és 1 fő gyakorlattal rendelkező műanyag ip. nyomdász számára. A fényképes önéletrajzokat a vaskft@vaskft.hu email Jánoshalma központjában üzlethelyiség A-1131 címre vagy a 6230 Soltvadkert, Pf.: 63. kiadó. Tel.: 06 70/331-59-04

sel. Tel.: 06 20/66-77-079

A-72

Kertes ház eladó Fenyő u. 5. Tel.: 06 20/450-12-29

A-73

1 szobás földszinti konvektoros felújított lakás a víztoronynál eladó. Iá.: 4,5 M Ft. Tel.: 06 30/95-55-505

A-74

Felsőszálláson erdővel körbevett ligeKossuth utcai társasház alagsorában garázs tes tanya kb. 1 ha területtel, szoba, konyA-46 ha, villany, ár alatt 1,5 M Ft-ért eladó. A Jó-Trans Kft. jól képzett, gyakorlott te- kiadó. Tel.: 06 20/5-105-305 herautó-szerelőt keres. Email: jotrans@ Tel.: 06 70/246-11-18 A-75 jotrans.hu Tel.: 06 30/94-36-704 A-5 Kiskunhalas belvárosában 130 m2-es üzlethelyiség egyben vagy részben is kiadó. Áron alul sürgősen eladó földszinA-67 A Sunset Kft. felvesz villanysze- Tel.: 06 70/38-27-891 ti 2 szobás egyedi fűtésű téglarelő és gépész szakmunkásokat. blokkos igényesen felújított lakás. 1 szobás lakás kiadó. Tel.: 06 30/279-06-22 A-44 A-52 Tel.: 06 20/261-53-36 A-68 Tel.: 06 30/32-60-329 Felszolgálót keresnek a Ben Joe Sörözőbe. Kovács Sándor u. 18. szám alatt belJelentkezni fényképes önéletrajzzal telefonső házrész eladó. Iá.: 2,7 M Ft. szám megadásával a benjoepub@gmail. com email címen lehet. A-62 Használtcikk Bizományi Kisáruház Kiskun- Tel.: 06 70/33-99-860 A-79 halas, Kossuth u. 27. A-18 Kőművesmunkára segédmunkást keresek. A Mátyás téren 3 szobás, felújított lakás Tel.: 06 20/31-22-308 A-63 Bükk és tölgy tűzifa kedvező áron eladó. eladó. Tel.: 06 30/94-53-747 A-80 Tel.: 06 20/347-11-47 A-69 Új termék értékesítésére hálózatépítőket keresek. Kiemelkedő jövedelem. Bontásra autót veszek. www.autobontokaloA-70 Tel.: 06 30/913-68-46 A-64 csa.hu Tel.: 06 30/432-62-26 Dugulás-elhárítás, vízszerelés. címre várjuk!

A-41

Anyakönyvi hírek Születtek: Szerencsés Linett (Bugóczki Zsuzsanna) Kisszállás, Ádám Adrienn (Felföldi Klaudia Mónika) Kiskunhalas, Kollár Gergő (Gál Beáta) Kiskunhalas, Biró Jázmin Anasztázia (Kolompár Veronika) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Tóth Sándor és Német Tünde Elhunytak: Rádai Sándor (Kunfehértó), Hatvani Attila (Kiskunhalas), Barna István (Kiskunhalas), Jenovai Lászlóné Megyesi Magdolna (Tompa), Szabó Józsefné Takács Mária (Kiskunhalas), Lakos Imréné Gyenizse Margit (Kunfehértó), Gyenizse Istvánné Zsámboki Margit (Kiskunhalas), Kolompár Istvánné Rostás Juliánna (Kiskunhalas), Németh József (Tompa), Varga Sándorné Bárány Ilona (Kiskunhalas), Béla Józsefné Buri Mária (Kiskunhalas)

Kemény tűzifa kapható. Tel.: 06 70/222-61-47

Tel.: 06 20/917-14-03 A-19

Mélyszántás, erdőtelepítés. Tel.: 06 30/690-17-76

Kossuth u. 11. szám alatti, Schönfeld udvarra néző 65 m2-es, I. emeleti, téglaépítésű, gázfűtéses lakás tágas ebédlővel, nagy erkéllyel reális áron eladó. Egyszobás lakást első emeletig beszámítok. Tel.: 06 77/738-809, 06 30/442-72-69 A-27 Családi ház eladó. Ár: 11,8 M Ft. Tel.: 06 20/449-63-52

A-496

A-33

Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László. Tel.: 06 20/9-135-535 Angol

és

matematika

Tel.: 06 70/397-16-53

A-54 korrepetálás. A-76

Lomtalanítást vállalok. A-30

Tel.: 06 20/255-65-20

A-77

Nyugdíjas ápolónő betegfelügyeletet vállal. Felsővárosban vállalkozásra alkalTel.: 06 30/981-43-70 A-78 mas családi ház eladó. Iá.: 21 M Ft. Tel.: 06 30/9-459-921 A-31 1+2 félszobás I. emeleti lakás eladó KosCigány (lovári) nyelvtanfolyam insuth u. 19. Tel.: 06 30/76-96-749 A-37 dul Kiskunhalason a Tiszti Klubban febTrafik eladó. Tel.: 06 70/415-09-53

ruár 8-án. Nyelvvizsga A-57 Tel.: 06 30/415-97-44

májusban. A-56


Gyászol a halasi sport

Két kiváló sportembert veszített el Kiskunhalas rövid időn belül. Mindketten nagyon sokat tettek a helyi egyesületükért, éppen ezért váratlan a haláluk. Ráadásul Szénási Csaba labdarúgó és Frei Krisztián ökölvívó is fájdalmasan fiatalon hunyt el. Krisztián családja rendkívül nehéz helyzetbe került a családfő elvesztésével, ezért adománygyűjtő akciót indított a Halasi Box Club. Gyászol a halasi sport. Rövid időn belül két kiváló ember hagyta itt váratlanul az itteni világot. Fájdalmasan fiatalon érte őket a halál, gyakorlatilag előttük állt még életük nagyobb része. Szénási Csaba labdarúgó volt, nagyon sokan szerették, szerettük. Megalkuvást nem tűrő akarattal, acélkeménységgel játszott minden egyes mérkőzésen. Talán éppen ezért csábította ide Kiskunhalasra az akkor zeniten lévő focicsapathoz a legendás Gulyás József. Szénási Csaba, vagy ahogy mindannyian ismertük, Széna góljaival, küzdeni tudásával gyorsan belopta magát a drukkerek szívébe. Bohém, közvetlen viselkedése miatt nagyon sok barátja volt pályán belül és kívül egyaránt. Az akkori Kiskunhalasi FCnek nagy repsektje volt a megyében,

meccseire nagyon sokan voltak kíváncsiak. Széna később eligazolt innen, de barátai megmaradtak neki. Egy héttel ezelőtt terjedt szinte futótűzszerűen az interneten, hogy 43 éves korában, súlyos betegségben, de váratlanul elhunyt. Az egész országból érkeztek részvétnyilvánítások, és mindenki a megdöbbenésének adott hangot. Széna, nyugodj békében, Pók biztosan téged is beválaszt majd az égi csapatába! Frei Krisztián ökölvívó volt. A kétezres évek elején húzott kesztyűt, gyorsan megkedvelték őt a Halasi Box Clubnál. Népszerű volt, szerették őt. Amikor már nem sportolt aktívan, akkor is gyakran emlegették őt. Aztán múlt vasárnap szíve megszűnt dobogni. Alig három évtizedet engedett számára a sors, pedig

családja volt. Felesége, Krisztina és a 7 éves Krisztián gyászolja őt. Frei Krisztiánt többször megoperálták, de az elmúlt napokban már rendkívül súlyos állapotban feküdt a halasi kórházban. Reménykedtek, reménykedtünk, hátha felépül, de szervezete nem bírta tovább és feladta a küzdelmet. Betegsége miatt az utóbbi időkben nem tudott dolgozni, ezért a családja nagyon nehéz körülmények közé került. Már Krisztián iskolájában is gyűjtöttek nekik, és ehhez csatlakozott most a Halasi Box Club elnöksége is. Szabó Lajos elnök és Mester Sándor elnökségi tag kezdeményezésére az edzőteremben elhelyeztek egy kis adománygyűjtő ládát. Emellett az Ezer Mérföld Szociális és Kulturális Egyesület számlájára történő átutalással is lehet segíteni a nehéz sorsú családnak. (Számlaszám: 10101047-30021000-01003008 Budapest Bank – Ezer Mérföld Szociális és Kulturális Egyesület Kiskunhalas. A KÖZLEMÉNY rovatba kérjük beírni: „Frei Krisztián emlékére”.) Jáger L.

2013. január 23.

40 év

Jövő hétvégén, három napon át ismét benépesül a városi sportcsarnok. Az ország egyik legpatinásabb középiskolás labdarúgó tornáját, a Rákóczi Kupát már 40. alkalommal rendezik meg. A jeles jubileum kapcsán pénteken jelenik meg Dávid Géza és Tóth Ferenc könyve, majd fél öttől a Tekó

Sport+HIRDETÉS 17 sportcsarnokában a 70-es, 80-as éveket idézve a Szilády, II. Rákóczi egykori játékosai csapnak öszsze. Már megkezdődtek a Rákóczi Hadnagya Kupa előselejtezői is, a bronzmeccsre és a döntőre jövő vasárnap kerül sor. A házigazda, II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola szervezőitől megtudtuk, hogy idén is tíz csapat küzd a kupáért és lesz egy meglepetésvendég. jáger

HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán

MÛSORAJÁNLATUNK: Január 23. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd 07:30 Sport Magazin 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin 12:30 Híradó/kedd 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda 20:20 Napi Mozaik 20:30 Beszéljünk róla 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla 23:00 Képújság Január 24. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik 07:30 Beszéljünk róla 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 17:00 KNKSE – DVSC (női kézil.m.) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök 22:30 Kultúrkép – kult. magazin (ism.) 23:00 Képújság Január 25. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin 13:00 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:55 Műsorajánló 18:00 PONT – ifjúsági műsor 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 10 éve történt 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:20 Gyermeksarok (ism.) 20:30 153 – Lélekmód – ifj. magazin 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek 22:30 153 – Lélekmód – ifj. magazin 23:00 PONT – ifjúsági műsor 00:00 Képújság Január 26. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép

09:00 Képújság 12:00 153 – Lélekmód – ifj. magazin 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 15:50 KNKSE – DVSC (női kézil. m.) 17:20 Napi Mozaikok, Gyermeksarok 18:00 PONT – ifjúsági műsor 19:00 Sport Magazin 19:30 Kultúrkép - magazin (ism.) 20:00 153 – Lélekmód – ifj. magazin 20:30 Beszéljünk róla 21:00 Képújság Január 27. vasárnap 00:00 Képújság 16:00 KNKSE – Békéscsaba (női kézil. m.) 17:30 153 – Lélekmód – ifj. m. (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd  (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 KNKSE – Békéscsaba (női kézil. m.) 22:30 Képújság Január 28. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifjúsági műsor 08:00 Képújság 12:00 PONT – ifjúsági műsor 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 10 éve történt 20:00 Híradó/hétfő 20:20 Napi Mozaik 20:30 10 éve történt 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő 22:30 10 éve történt 23:00 Képújság Január 29. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő 07.30 10 éve történt 08.00 Képújság 12:00 10 éve történt 12:30 Híradó/hétfő 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd 20:20 Napi Mozaik 20:30 Sport Magazin 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd 22:30 Sport Magazin 23:00 Képújság online műsorújság www.halasmedia.hu

A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.


18

sport 2013. január 23.

innen  onnan Gáláznak

Ami eddig csupa kérdőjel volt, az mostanra megválaszolásra került. Lesz Sportbál, ennek időpontja március 2-a, helyszíne pedig a Sóstó Csárda. A kezdeti bizonytalanság után a szervezés már gőzerővel folyik – tudtuk meg. Az ünnepi alkalom kapcsán lesz a hagyományos díjátadás, a finom falatokról a tervek szerint Lekrinszki Zoltán gondoskodik majd, a vacsora után pedig Benny nosztalgia disco zárja a programot, ennek tavaly nagy sikere volt. Hét kategóriában adják majd át a díjakat: az év felnőtt női és férfi, az év legjobb leány utánpótlás, az év legjobb fiú utánpótlás versenyzője, az év legjobb csapata, az év legjobb „esélyes” sportolója mellett lehet javaslatot tenni a Gulyás József-díjra is. A Városi Sportiroda, valamint a Kiskunhalas Város Sportjáért Közalapítvány közösen várja a jelöléseket. A javaslatokat a leki@digikabel.hu elektronikus címre vagy személyesen a sportpályán lévő sportirodába lehet leadni a hónap végéig.

Bowling

Az utolsó előtti őszi fordulót rendezték meg a városi bowling bajnokságban. Az alábbi eredmények születtek: Drink Team-Rolling Balls 0:3, Bowling Boys-Pontvadászok 1:2, Amazonok-Halaspack Bowling Team 3:0, Digit Iroda-Pelle Glass 3:0, Fa Vágók-Strike Bizottság 3:0, a Jankováczi Golyószórók-Leki Strike találkozót elhalasztották.

Merkbau Kupa

Folytatódik a sorozat a Szilády Áron Református Gimnázium Buborékjában. A műfüves focitornák közül ezúttal a Merkbau Kupát rendezik, immáron negyedik alkalommal. A megméretés idén is rangos lesz, mert nyolc csapat nevezett a szombati mérkőzésekre. A házigazda két csapattal képviseli magát, csakúgy mint a szegediek. Itt lesznek még a Kiskunhalas FC, a Kecel, a Tompa és a Mórahalom focistái. A sorozat reggel 8 órakor kezdődik, a csoportmérkőzéseket követően kerül sor a helyosztókra, majd az ünnepélyes eredményhirdetésre. A tavalyi tornán egyébként a házigazdák kerültek a döntőbe, ahol az Akasztót verték jó játékkal 3-0 arányban. (jl)

Megyedöntős halasiak

Múlt hét szerdáján került sor a Diákolimpia Játékos Sportversenyének városi-körzeti döntőjére, melyet – zsinórban – magabiztosan nyert a Felsővárosi Általános Iskola csapata, második helyen több esztendeje rendszeresen, a Kertvárosi képviselői végeztek. Idén a Kertvárosi Általános Iskola rendezte meg remekül, saját, a sportesemény céljának tökéletesen megfelelő sportcsarnokában a Játékos sor- és váltóverseny városi-körzeti döntőjét az elmúlt héten. Kiskunhalasról kettő, a körzetéből négy csapat lépett pályára, melyeknek tagjait, felkészítőiket, hozzátartozókat, vendégeket Kovács Sándor igazgató köszöntötte. Megnyitójában méltatta azt a rengeteg, áldozatos munkát, amit a résztvevők testnevelőik segítségével hosszú időn át végeztek, tudásuk maximumát adva váltak egységes csapattá. Nos, a belefektetett mun-

ka bizonyítottan megtérült, a feladatokat begyakoroltan, láthatóan részletekre kidolgozottan, meglepően gyorsan és pontosan oldották meg az ifjú sportolók. A tizenkét fős, alsó tagozatos együttesek közül a legnagyobb dicséret a – Fülöpné Ábrahám Irén, Bende Bernadette, Horváth Eszter pedagógusok által felkészített – felsővárosiak teljesítményét kell, hogy illesse. A tíz év alatti fiúk, leányok – egy kivételével – lebilincselő módon, mindvégig elsőként fejezték be a kisorsolt feladatot. Mögöttük gyönyörűen felzárkózva, a kertvárosi gyerekek minden versenyszám második he-

lyezését biztosították maguknak. Pontosabban, egy játéknál Pappné Tóth Adrienn, Csíkné Torday Hargitta, Szloboda Mihály tanítványai meg tudták előzni a felsővárosiakat. A harmadik helyezést az egyenletes teljesítményt nyújtó, soltvadkerti Kossuth-iskola érte el, Zsikláné Szarka Judit vezényletével. Igás Andor kunfehértói tanítványai a negyedikek, Ruskó Éva kiskunmajsai – Arany János Általános Iskola – tanítványai ötödikek a sorban, míg a jánoshalmi Szent Anna katolikus iskola diákjai – testnevelőjük Komáromi Róbert – hatodikak lettek. A január 24-én, Kecskeméten megrendezendő megyei döntőn az arany- és ezüstérmes, tehát a városunk színeit viselő Felsővárosi és Kertvárosi együttesei versenyezhetnek a dobogóra, illetve az országos elődöntőbe kerülésért. Vass Katalin

Diákolimpiai éremeső Elkezdik

8 megyei diákolimpiai cím, 5 ezüst- és 2 bronzérem a hala- diákolimpiai bajnok, bronzsiak mérlege a megyei diáksport szövetség Úszó Diákolim- érmes (Szilády), Nagy Andpia döntőjének. rás: ezüstérmes, bronzérmes (Felsővárosi). A Bács-Kiskun Megyei Diák- res megyei diákolimpiai bajnok „B” kategória – Koklár Tasport Szövetség január 16-én (Szilády), Juhász Janka: kétsze- más: ezüstérmes (Felsővárosi). rendezte meg Kecskeméten res megyei diákolimpiai baj- Juhász Adél, Juhász Janka, Laaz idei tanév Úszó Diákolimpia nok (Felsővárosi), Slezák Vivi- katos Krisztina, Slezák Vivien, megyei döntőjét. en: megyei diákolimpiai bajnok, Vas Luca és László Levente meA Kiskunhalasi Úszó és ezüstérmes (Felsővárosi), Vas gyei elsőségükkel továbbjutotGyógyúszó Egyesület sziládys, Luca: megyei diákolimpiai baj- tak a március 2-án, Budapesten bibós, illetve felsős versenyzői, nok, ezüstérmes (Bibó), László megrendezésre kerülő országos Novotny Attila felkészítésével Levente: megyei diákolimpiai döntőbe, ahol iskoláikat fogják álltak rajtkőre. Az „A” kate- bajnok, ezüstérmes (Felsőváro- képviselni. Munkatársunktól góriában Juhász Adél: kétsze- si), Lakatos Krisztina: megyei

A napokban kezdi meg a felkészülést a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi idényére a Kiskunhalasi FC. A nyár folyamán alaposan megfiatalított keret több szoros mérkőzést is játszott ősszel, de teljesítménye és pontjainak száma elmaradt kissé a várakozásoktól, főként hazai pályán hullajtott sok pontot a csapat. A Kiskunhalasi FC most azon van, hogy tavasszal odaérjen a tabella középmezőnyébe, de ehhez győzelmekre van szükség. J. L.

(T)Érdre rogytunk a hétvégén Érd-Kiskunhalas NKSE 34-22 (15-11) Senki sem számított arra, hogy Érd, 300 néző, vezette: Bacs, Bán ilyen súlyos vereség lesz a vége Érd: OGUNTOYE – Koren 1, KOVÁCS ANNA 7, Wolf 5/3, Vukcsea halasiak érdi vendégjátékának. vics 2, ELEZ 4, Balog 4/2, csere: Gridnyeva, Janurik (kapusok), SzeA lányok sok hibával játszottak és keres 3, Bognár 3, Kisfaludy, Vincze 3, Török 2, Kovács G., edző: a második félidő hajrájában teljeSzabó Edina. sen feladták a küzdelmet. A hazaKNKSE: Pethő – Sterbik, Drávai, Takács B., Szamoránsky 2, Barna iak sem csillogtak, de magabiztos 2, Fehér 1/1, csere: Lengyel (kapus), FAUSZT 9, Valovics, Tápai 4, győzelmük néhány pillanattól elteFöldes 1, Varga D. 3/2, edző: Golovin Vlagyimir kintve nem forgott veszélyben. A Kiállítások: 8 perc, illetve 12 perc játékosaink az első félidőben nagyHétméteresek: 6/5, illetve 5/3 gyá tették a hazai kapust és heteseket is hibáztak. A mieinknél egyedül Fauszt Éva (képünkön) nak egyáltalán nem jött ki a lépés. zés is vár a lányokra. Részletek a gólerős játéka dicsérhető, a töb- Ezen a vereségen túl kell lépni, 19. oldalon. biek közül néhány kulcsjátékos- mert a héten két fontos mérkőlevi


2013. január 23.

Sport

19

Kispálya

Közeledik a vég a Joma városi kispályás teremlabdarúgóbajnokság rájátszásában. Az már kirajzolódni látszik, hogy a Cel FC, a Jóbarátok Bócsa, a Retro2 és a Rose ott van a legjobbak között. Hogy ki játszik majd az első helyért, egyelőre nyitott kérdés, de egy most hétvégi Rose-Cel FC végeredmény már árulkodó lehet.

Szilády: Remekül Focizó Csapat

Újabbb remek színvonalú focitornát rendeztek a Buborékban, ezúttal a Szilády-Déli Városkapu Kupáért szállt harcba 8, jól felkészített csapat. A játék szeszélye és a sport szépsége úgy hozta, hogy a helyosztókon házirangadókat rendeztek. A bronzmeccsen két kecskeméti, míg az aranyért folyó küzdelemben két Szilády RFC-s válogatott csapott össze. Gólgazdag mérkőzések, emlékezetes megmozdulások: sikeres volt a negyedik ilyen rendezésű focitorna is. Nyolc csapat vágott neki a küzdelmeknek a negyedik alkalommal megrendezett Szilády-Déli Városkapu Kupán. A Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület segítségével lebonyolított focitornán a szakemberek és szülők is több alkalommal elégedetten csettinthettek. Gólokban, szép megoldásokban, cselekben, kapusbravúrokban nem volt hiány. A selejtezők során a KLC Kecskemét és a Szilády 2000 összecsapá-

sa kifejezetten izgalmas és magas színvonalú játékot hozott. A 7-8. helyért folyó találkozón a Kiskunhalasi FC 2-1-re legyőzte a Tompát, az 5-6. helyért vívott összecsapást az UFC Kecskemét nyerte 2-1-re a Kecel ellenében. A bronzmeccsen két kecskeméti csapat, a KTE-Hetényegyháza és a KLC-KTE nézett egymással farkasszemet. Igazi rangadó és presztizsmeccs volt a két csapat 20 perces

találkozója. Mindkét válogatott bizonyítani akart és ebből egy nagyon jó meccs kerekedett. Végül a hetényiek nyertek 2-1-re, így övék lett a 3. hely. A döntőben kisebb meglepetésre a két Szilády találkozott. A 2000-es korosztálytól elvárható volt a finálé, a 2001-esek pedig teljesen megérdemelten, de kissé váratlanul jutottak az aranyküszöbhöz. Furcsa volt, hogy mindkét csapatot Velez

Attila készítette fel, így a népszerű edző gyakorlatilag övéinek és az ellenfélnek is utasításokat adhatott. A találkozó is magas színvonalú és küzdelmes volt, a fiatalabbaknak meg kellett hajolniuk a nagyobb „rutin” előtt. Az aranyérem a Szilády 2000 játékosainak nyakába került, de a 2001-es korosztálynak sem kell szégyenkeznie az ezüstérem miatt. A torna válogatottjába két sziládys, Temesvári Tekla és Keresztúri Márk került. Az érmeket és kupákat Varga Judit igazgató és Bíró Anikó, a névadó képviselője adta át. Kép, szöveg:JL

„Nagyon kellenek a szurkolók!” Talán még sohasem volt szüksége annyira a szurkolók biztatására a Kiskunhalas NKSE-nek, mint ezen a héten. A lányok három vereség után vannak, amelyek alapból elfogadhatóak ugyan, de a mutatott játék ad okot az aggodalomra. Tudja ezt Golovin Vlagyimir edző, aki szerint a drukkerek segítségével hozható a Debrecen és a Békéscsaba elleni fontos mérkőzés. A Kiskunhalas NKSE őszi 4. helye a tabellán óriási meglepetés volt. A szurkolók és a játékosok közül is többen elhitték, hogy most már könnyed lesz a bajnokság. Az elmúlt egy hét megmutatta, hogy nem így van. A Siófok, a Győr és az Érd ellen is vereséget szenvedett a csapat, ami nem lenne akkora baj, de a mutatott játék annál inkább. Jó játékkal is el lehet bukni egy meccset, de ezeken a találkozó-

kon nem mutatta valós tudását a csapat. Rengeteg volt a hiba, amely nem engedhető meg az NB I-ben. Golovin Vlagyimir edző szerint nincs akkora baj, mint ami esetleg látszódhat. – Tudtuk, hogy a 4. helytől lefelé igen kiegyensúlyozott a mezőny. Tudtuk azt is, hogy nem lehet állandóan győzni. A játékunk nem volt elfogadható az elmúlt meccseken, ezen javítani kell. Ki lehet kapni a válo-

gatottakkal felálló csapatoktól, de nem ilyen teljesítménnyel. A héten olyan meccseink vannak, amiket hozni kell. A Debrecen elleni kupatalálkozó és a hétvégi, Békéscsaba elleni mérkőzés is fontos. Kellenek a drukkereink, számítunk rájuk, az ő segítségükkel többször sikerült vesztes helyzetből is a magunk javára fordítani az eredményt. Nagyon kellenek a szurkolók, az atmoszféra, amit teremte-

nek. Mi ezt jó játékkal és győzelemmel igyekszünk majd meghálálni – fogalmazott az edző. Jáger

Két fordulót is játszottak a hétvégén a Joma városi kispályás teremlabdarúgó-bajnokságban. A Zsana csapatát kizárták a szervezők, mert háromszor nem állt ki soros ellenfelével szemben, így a mezőny immáron 31 válogatottból áll. Valamennyi csoportban teljes kört játszottak, gólokban ezúttal sem volt hiány. Annyi bizonyos, hogy a hátralévő három fordulóban egyre több izgalom várható. Eredmények, szombat: Hammerfall-Just For Fun 1-2, CsakkapuraTrinát Junior 2-9, Balota-Fröccsjárat 0-6, Zsana-Frankó-Szer 0-3, Bourbon Brothers-Leverpool 0-2, Halaspack-Top Ár-Bácskaagrár 1-4, Viviera Trans-Tricomp FC 3-1, Connextion-Szivacs 1-1, Valkom Pékség-Másnaposok 6-2, Rolló-Halas-Balota-Lindau Logistic 1-1, Flaszter-Paracel 3-8, Sóstó-Szilády Retro 3-2, Rose-Szilády Joma 2-0, Cel FC-Grund-Gugu FC 2-0, Retro2Dr. Kis Itália 5-1, Totya Boltja-Jóbarátok Bócsa 2-5. Vasárnap így alakultak a mérkőzések: Hammerfall-Frankó-Szer 3-4, Just For Fun-Fröccsjárat 2-4, Csakkapura-Balota 9-3, Trinát Junior-Zsana 3-0, Viviera Trans-Connextion 3-4, Top Ár-BácskaagrárBourbon Brothers 3-2, Tricomp FC-Halaspack 3-3, Szilády RetroParacel 0-3, Leverpool-Szivacs 2-7, Lindau Logistic-Valkom Pékség 2-0, Rolló-Halas-Balota -Flaszter 2-2, Másnaposok-Sóstó 1-9, Szilády Joma-Jóbarátok Bócsa 1-9, GrundGugu FC-Retro2 2-6, Dr. Kis ItáliaRose 1-2, Cel FC-Totya Boltja 1-0. A hétvégén is két kört játszanak a csapatok, vasárnap este a Cel FCRose csúcsrangadó után már többet lehet sejteni a végső győztest illetően. Ráadásul az utolsó fordulóban jön a Cel FC-Jóbarátok Bócsa, amely lehet, hogy a nagydöntő lesz. Vagy nem. (jl)


2013. január 23.

– Nem volt jól előkészítve – fogalmazott a tavaly tavasszal elbukott halasi utcanév-változtatásokról az alpolgármester. Fülöp Róbert szerint azóta törvény született erről, így könnyebb dolga lehet az önkormányzatnak: a lakossággal közösen kell megtalálni a mindenki számára elfogadható elnevezéseket. – Lesz egy ötletláda, ahová várjuk a polgárok javaslatait. Ezeket összegyűjtjük, bizottsági szinten megvitatjuk, és csak ezt követően kerül a képviselő-testület elé. Ha szükség van rá, akkor lakossági fórumokat is tartunk – tette hozzá az alpolgármester. Tavaly tavasszal egy háromtagú munkacsoportot bízott meg

rita ízvarázslata Becsavarodott virsli

Nincs is annál jobb, mint hétvégi reggelen friss péksüteményt enni szeretteink körében. Sőt, el sem kell hagyni otthonunkat a finomság beszerzéséhez: elkészíthetjük saját konyhánkban is! Hozzávalók: fagyasztott, vajas leveles tészta, 10 db virsli, tojás a kenéshez. A leveles tésztát kinyújtom. A tojást elkeverem, és lekenem vele a kinyújtott tésztát, derelyevágóval  ujjnyi vastag csíkokra felszeletelem, és belecsavarom a virslit vagy a kolbászt. Ha nagyon vastag a kolbász, el lehet vágni félbe. Tepsibe teszem, 15 percig hideg helyen pihentetem, majd előmelegített sütőben 200 fokon, kb. 15 percig sütöm. Kínálhatjuk mustárral, ketchuppal. A fagyasztott leveles tészta sokféleképpen felhasználható. Készíthetünk belőle kakaós csigát, sajtosrudat, különféle töltött  batyukat, s természetesen a házi sokkal finomabb, mint a bolti! Rita asszony

fotó: kohout zoltán

Bárki megteheti javaslatát az új halasi utcanevekre. A törvényi kötelezettségét igyekszik teljesíteni a halasi önkormányzat, de a szükséges változtatásokat a lakosság bevonásával kívánják megtenni – közölte Fülöp Róbert alpolgármester.

F Tájház épp Marx neve alatt. Rogyadozó múlt

Ötletvárás utcanév-ügyben

az önkormányzat azzal, hogy vizsgálja felül az utcaneveket. Ennek előzménye az volt, hogy egy képviselő jelezte: lakossági igény van erre. A munkacsoport a Fazekas

Gábor, a Garbai Sándor, a Bundzsák István, a Ságvári Endre, a Népfront, a Bokányi Dezső utca és a Marx tér átkeresztelésére tett javaslatot. Akkor komoly lakossá-

Halasmédiás arcok a Tekóban

Decemberben Tekós beszélgetések címmel indult útjára egy kulturális sorozat a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskolában. A program lényege, hogy a fiatalok olyan volt tekósokkal ismerkedhetnek meg egy-egy összejövetel alkalmával, akik az élet valamilyen területén kiemelkedőt alkottak az

elmúlt években, évtizedekben. Ma (szerda) délután a médiában dolgozó egykori rákóczisokkal találkozhatnak az érdeklődők. A beszélgetés 14.30-kor kezdődik az iskola emeleti dísztermében. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A belépés most is ingyenes!

gi felzúdulás volt, aláírásgyűjtés indult, végül lekerült a kérdés a napirendről. A tavaly év végén hozott törvény viszont ismét aktuálissá tette az utcanév-ügyet. JL

Kacsákkal borult

Az árokba borult és fának csapódott egy kacsákat szállító kamion múlt kedd éjjel a Kiskunhalas és Zsana között vezető úton. A tűzoltók szabadították ki a kamion vezetőfülkéjébe szorult sofőrt, aki könnyebb sérülésekkel került kórházba. A kiskunhalasi rendőrkapitányság baleseti helyszínelői vizsgálják, hogy mi okból sodródott le az útról a jármű és igyekeznek tisztázni a baleset körülményeit. P. Á.

VÁROSUNK SZÍNEI

20

Bocs. Ha már lopsz, lopj akkorát, hogy meg is úszd! – ez a magyar rendszerváltás túlélői bölcsessége. Magyarországon sem a Tocsik-, sem a Princz-, sem az olajügyeknek nem lettek elítéltjei. Ha voltak, azok a kis halak voltak: hamisgázolaj-szállító sofőrök, minisztériumi alosztályvezető-helyetteseknek aktatáskában pénzt átadó pártkatonák – vagyis, már elnézést, a senkik. A „valakik” nálunk mindig megússzák a felelősségrevonást. Megúszták az országot csődbe vivő bal- és jobboldali államemberek, a bankelnökök és a brókerek, megússzák a rendőrkorrumpáló maffiózók, a balesetező színészkirályok, a BKV-vezetők és a VIP-hitelesek (köztük pártelnökök és szakszervezeti vezetők), vagy épp azok, akik egykor jobb- és baloldalon kitalálták a közpénzlopás alapítványi technikáját. Akik buknak – kevesen persze –, azok olyan kis halak, mint Zuschlag János. Nem is kell és nem is lehet mentegetni ezt az értelmes és ügyes expolitikust, aki sokra vihette volna, ha odafigyel a politikai kavarás mellett az erkölcsi szabályokra – és persze a minimális gyanú elemi szempontjaira. Az erkölcsöt és az óvatosságot figyelmen kívül hagyta, így elvés tettestársai magára hagyták őt, hagyták, hogy ő vigye el a balhét mindenért. Zuschlag épp a határon állt: már volt kellő ismeretsége a manővereihez, de még nem volt elég befolyása, hogy megússza. Az a rongyos 70 millió, amit társaival elsíboltak, aztán ő részben visszafizetett, össze sem mérhető a nevezetes többi ügyekkel. Így aztán, amikor arra apellál – csaknem bocsánatot kérve –, hogy szeretne új életet kezdeni a múltját vállalva-belátva, nem csoda, ha zavarban van a (helyi) közvélemény. Manapság (néha politikai okokból is) divat kereszténynek lenni. Csakhogy a kereszténységből fakad a bocsánatkérőnek való megbocsátás is. Így ez jár-járna Zuschlag Jánosnak is, különösen úgy, hogy a különféle színű nála nagyobb gazfickók, farizeus gőggel, még bocsánatot sem kértek a tönkretett Magyarországért. Az persze maga lenne a csoda, ha ebben az országban a keresztény erkölcs lenne az irányadó… k-out

XXVII. évf. 4. szám 2013. január 23.  
Advertisement