Page 1

24. évfolyam / 3. szám / 2018. JÚNIUS

gymskik.hu

facebook.com/gymskik

e rm lgá o P

előadás a Ka steri ma ráb an

A GYÔR-MOSON-SOPRON MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA LAPJA

ntja zpo kö

Győ r az or sz á

sebb gazdaság i kö gerő rze té n

ek

g

le yik eg

om védjeg izal ye Ab


2 / AJÁNLÓ / KISALFÖLDI GAZDASÁG


KISALFÖLDI GAZDASÁG / GYÔRRÔL /

3

Beszéljünk a gazdaságról!

MODERN VÁROSOK: Gyôr a 21. századi dimenzióban

Borkai Zsolt, Győr polgármestere a megyeszékhely költségvetésének elfogadása után az első igazán részletes, komoly beszámolót Győr terveiről a kamarában tartotta. A beszámolónak hagyományai vannak, és remekül szolgálja azt a célt, hogy a vállalkozások még több kapcsolódási pontot találjanak, még több lehetőséget fedezzenek fel a dinamikusan fejlődő városban. Borkai Zsolt előadásából idézünk fel – a teljesség igénye nélkül – néhány fontos gondolatot a Kisalföld Gazdaságban. Győr és a gazdaság kapcsolata

„Szeretném megköszönni elnök úrnak, a kamarai tagoknak, hogy ismételten lehetőséget biztosítottak nekem,

„Azt gondolom, hogy már maga a siker vágya is óriási dolog.” Borkai Zsolt Győr város polgármestere

immár hagyományként, hogy a város költségvetésének elfogadása után a ránk váró komoly feladatokról tudjunk beszélni. Bízom benne, hogy ez a kapcsolat, amely a város és a kamara között kiala-

kult, a továbbiakban is segíti a gazdaságot." A polgármester elmondta, Győr 2018-as költségvetésének főösszege 53.5 milliárd forint. A büdzsé összeállítá-

sánál fontos cél volt, hogy egyensúlyban legyenek a kiadások és a bevételek, és intézményrendszerünk legalább olyan szinten működjön 2018-ban is, mint 2017-ben!

A 2018-ast a fejlesztések költségvetésének is nevezhetjük, hiszen saját bevételből, valamint a TOP-os keretből, és a Modern Városok Programból mintegy 20 milliárd forintot költ Győr beruházásokra. >>>


4 / GYÔRRÔL / KISALFÖLDI GAZDASÁG >>>

„A város rekordmértékű adóbevétellel számolhatott idén is, de azért arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az év január elsejétől az iparűzési adó 1.6 százalékra csökkent. Még jól emlékszem arra, hogy a vállalatok, nem csak a nagyok, hanem az erős gazdaság alapjaihoz hozzátartozó mikro- és középvállalkozások is megfogalmazták az igényt, találjuk meg annak a módját, hogy a vállalkozások tovább tudjanak fejlődni, és további sikereket tudjanak elérni. Mindezt úgy, hogy az a fenntarthatóság hosszú távú biztosítéka meglegyen. Úgy érzem az újabb adócsökkentés (hiszen korábban kettőről 1,8 százalékra változott) nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gazdaság továbberősödhessen. Az első lépés után sokan mondták, hogy ez csökkentheti a város adóbevételét, de ez nem így történt. Győr gazdasága, még élénkebb, még dinamikusabb lett, és soha akkora adóbevétel nem folyt be, mint 2017 ben, pedig akkor már csak 1.8 százalék volt az iparűzési adó. Idéntől ez még kevesebb lesz!” Borkai Zsolt kiemelt programként szólt a lakóutcaprogramról is. „Az úthálózatunk folyamatos javítását két másik területhez tudnám hasonlítani, s ez a közbiztonság és a városüzemeltetés, hiszen ezeken a területeken soha nem kapunk ötöst a lakosságtól. Törekednünk kell azonban arra, hogy közelítsünk az ötös felé. Az elmúlt tíz évben több tízmilliárd forintot fordítottunk az úthálózatra, 2018ban több mint 5 milliárd áll majd rendelkezésre . A Radnóti utca átkötés ebben az évben befejeződik, a Szauter utcai csomópont kialakítása pedig már elkészült.”

azt kértem, hogy nagyon körültekintően járjanak el. A gazdaságnak fontos szegmense a kisvállalkozások köre is, azok, akik a vásárcsarnokban dolgozva családokat tartanak el. Bízom benne, megtaláltuk a jó megoldást.”

Modern városok program

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, Pintér-Péntek Imrének a meghívására nem először járt a Szent István út 10/a-ban Borkai Zsolt, Győr polgármestere. A kamara elnöke a polgármester előadásának felvezetőjében a következőket mondta: „Ne csak úgy tekintsünk Győrre, mint egy városra, Győr több ennél, az ország egyik legerősebb gazdasági körzetének a központja is. Olyan központ, amelynek vonzereje a megyében, a régióban is jól érezhető. Ezért is fontos, hogy a gazdaság szereplői, a kamarában jelenlévő vállalkozások mondják el a Győr polgármesterének, milyen elképzeléseik vannak, mit tudunk tenni annak érdekében, hogy egy még erősebb gazdaság szereplői legyünk. Aztán meglátjuk, mi az, ami tovább vihető az ötleteinkből, terveinkből. Tapasztalataink mutatják, a város nyitott az együttműködésre, mert a kamarában jó partnert talál arra, hogy a fejlődés megállíthatatlan legyen.” Az utak fontosak, de fontosak a lakások is!

„A szociális bérlakások fejlesztését sem szeretnénk abbahagyni. Ma Magyarországon nincs még egy olyan település, mint Győr, ahol ennyi bérlakás lenne. Közel 5.000 bérlakással gazdálkodik a Győr-Szol Zrt. Csak a példa kedvéért: Debrecenben 1400 ilyen lakás van. Győrben tudjuk, sok terüle-

ten adhat lehetőséget, a rászorulóknak az, ha valóban új otthonokba költözhetnek.”

A vásárcsarnok felújításáról már számos sajtóhír megjelent. „Régi probléma a területen a parkolás, ám a vásárcsarnok rekonstrukciójával korszerű parkolólemezt is létre szeretnénk hozni. . A csarnok munkálatainak elkezdése előtt kollegáimtól

2018 minden kétséget kizáróan a Modern Városok Programról szól majd. „2017. április 28-án Orbán Viktor Miniszterelnök Úrral aláírtam egy szerződést. Mondhatnám vérszerződést, hiszen a város fejlődését nagyban befolyásolja majd ez a dokumentum. Olyan megállapodást kötöttünk, amely 21. századi dimenzióba helyezi el Győrt.”

Színházi felújítás, konferenciaközpont és új koncertterem, az állatkert bővítése, a strand felújítása, új mentőállomás építése, egyetem-, közlekedés, úthálózat és parkolófejlesztés. Utóbbiak azért is fontosak, mert Győrben érezhetően megsokasodtak az autók, dinamikus robbanás történt a városban.

„ Nagyváros lettünk. Az ebből adódó közlekedési gondokat enyhíteni tudjuk, de az autók száma nem lesz kevesebb. Ám elmondható, minden területen komoly előrelépéseket tettünk, a keleti elkerülő már önmagában nagyban segíti a város közlekedését. Az Észak-Nyugati körgyűrű befejezésének előkészítése is folyamatban van, de nem csak a gépjárműveknek, a kerékpárosoknak is fejlesztünk, például a Győr-Pannonhalma vonal kiépítésével.”

Borkai Zsolt a turisztikai fejlesztések fontosságáról is beszélt, majd megköszönte a győri vállalkozásoknak,


KISALFÖLDI GAZDASÁG / GYÔRRÔL / hogy ki-ki a maga területén segítette, támogatta az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megszervezést.

„.Az EYOF-ra elkészült állami és önkormányzati finanszírozású beruházások jó befektetések voltak, hiszen hazánk első olimpiai eseménye után a győriek vették birtokba, és használják azóta is a létesítményeket. A sportlétesítmények iránt ráadásul külföldről is hatalmas az érdeklődés, így azok a nagy sportesemények mellett nemzetközi edzőtáborok színhelyei is. Az EYOF jó bulinak tűnt és az is volt, egyben igazolta, hogy a nagy verseny után az ilyen jellegű létesítményeknek van létjogosultsága, fenntarthatóak, Győr számára mindenképpen pozitív a szaldó, nem is beszélve arról, hogy az ese-

mény egész Európában vitte hazánk és városunk jó hírét.„ A sikerre vágyni kell!

Az új koncertteremmel kapcsolatban folyamatosak az egyeztetések, de a színház felújítása, átépítése hamarosan elkezdődik. Az EYOF csarnokába 2019-ben költözik át két évadra a Győri Nemzeti Színház, hogy a jellegzetes épületet birtokba vegyék az építők. „2023-ban szeretnénk Európa kulturális fővárosa lenni. Megtettük az első nagy lépést, hiszen Győr bejutott a második fordulóba, és rajtunk kívül már csak két rivális maradt. Jó volt az előkészítés, a kulturális intézmények összefogása, a győriek bevonása, és még ebben az

évben eldől, hogy Győr városa kapja-e a címet.

Most azon dolgozunk, hogy a pályázat második fordulója is sikeres legyen. Győr soha nem indul feltartott kézzel egy megmérettetésen sem, még akkor sem, ha adott esetben mást esélyesebbnek tartanak. Azt gondolom, hogy már maga a siker vágya is óriási dolog, s ha sokat teszünk érte, a vágyból valóság lesz. „ Kiszámítható győri jövő

Borkai Zsolt beszélt az egészségügyi fejlesztésekről, az új mentőállomásról, a kórház melletti parkolólemezről. Mint mondta, egy megyeszékhely soha nem lehet olyan szűklátókörű, hogy csakis a saját intézményeit fejlessze, Győr csak így le-

5

het 21. századi város. A polgármester kifejtette, a beruházásoknál, a fejlesztéseknél számítanak a győri vállalkozásokra és bíznak benne, ezek lehetőséget is teremtenek számukra.

A gazdaság és a közélet kapcsolata jól működik, Győrben a megyei kamara, az egyetem és a város együttműködése is példaértékű. Ez segítheti a versenyképesség megőrzését, ez lehet alapja a biztos gazdasági teljesítményen nyugvó, kiszámítható jövőnek. Borkai Zsolt egy kéréssel zárta beszámolóját:

„Azt szeretném kérni Önöktől, hogy bátran, lendülettel építsék ezt a várost, ahogy eddig tették, mert mindenek mozgatója a gazdaság!”


6/

KAMARAI VÉDJEGY / KISALFÖLDI GAZDASÁG

?

Ajánlás, amely üzletet jelenthet: A megyei kamara minôsítése

MENNYIT ÉR

A BIZALOM VÉDJEGYE A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Győri térség koordinálásával, Molnár Imre és Molnár Albert ötlete alapján, az alapítók aktív közreműködésével dolgozta ki a „Kamara által AJÁNLOTT vállalkozás”, a Bizalom Védjegye programot. Két év alatt már közel száz vállalkozás vállalta, hogy pályázzon, majd értékelésen essen át, és ezután megkaphassa a minősítést. A programról, amelyre kis és nagyvállalkozások, vállalkozók is jelentkezhetnek, Molnár Imrével beszélgettünk. Kiválóság, de nem elit az elitben

Miért indították el a Kamarai Védjegy programot? A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetőségében már másfél évtizede megfogalmazódott az az igény, hogy létrehoz egy átlátható, önkéntes részvételen alapuló és korrekt rendszert, melynek keretében ajánlja tagjainak szolgáltatásait, termékeit az üzleti és lakossági érdeklődőknek egyaránt – tovább bővítve azokat az előnyöket, melyeket kamaránk nyújt önkéntes tagjai számára.

Milyen példákat néztek meg a program elindítása előtt? Számos ismert védjegy rendszert átnéztünk, elsősorban marketing szempontból. Továbbá áttanulmányoztunk néhány, a mi kezdeményezésünkhöz hasonló kamarai rendszert, így például a Heves megyei kamara által működtetett „Korrekt Partner” rendszert is.

A Védjegy Program a kamarai önkéntes tagok belső körének számít? Egy elit az elitben? Szerintem nem. A lényeg az, hogy a Kamara (beleértve a munkaszervezetet, tisztségviselőket és önkéntes tagokat is) elsősorban a Védjegy Programunkban sikeresen szereplő önkéntes tagok szolgáltatásait, termékeit ajánlja az érdeklődőknek. Nem érzem, hogy „elit” rendszer lenne, nem is ez volt az alapítók szándéka.

Mi az előnye, ha valaki pályázik, és megnyeri a védjegyet? Élhet egy jó védjegy marketing előnyeivel, elsősorban ez a fő haszon. Mivel a nyertes cég szolgáltatásai és/vagy termékei számtalan kamarai felületen megjelennek, ez jelentős plusz potenciális vevői kört jelent számára. További előny, hogy megismerkedhet egy leegyszerűsített kiválósági modellel. Amennyiben ilyen irányban szeretne elindulni, jó „elő-

szoba” a kamarai védjegyprogram. Természetesen járulékos előnyök is léteznek, így például részt vehet a Védjegy

ismertségét – a védjegy felhasználás segítségével.

Elismerés ez, vagy minősítés?

Miért kell évente megpályázni ezt az elismerést? A Kamara szeretné minden évben felülvizsgálni, hogy kit ajánlhat az érdeklődő partnerek, befektetők, vagy akár a lakosság számára. Egy cég életciklusában vannak felfelé ívelő periódusok, de lehetnek

„A program célja létrehozni a kamarai tagságon belül egy olyan minôsítési rendszert, amelybe kérésre történik a felvétel, visszavonható, bizottság bírálja el és évenként felülvizsgálja a döntést. Legfôbb célok közé tartozik a vállalkozások fejlesztése valamint egy az “Ajánlott” kamarai tagokból álló adatbázis létrehozása, mûködtetése.” Molnár Albert Klub szakmai rendezvényein, ahol többek között azokkal a marketing fogásokkal ismerkedhet meg, melyek segítségével növelheti cége

komoly visszaesések, recessziók, ami kihathat a szolgáltatás színvonalára is. A Védjegyünk tehát nem örökre szól, az vissza


KISALFÖLDI GAZDASÁG / KAMARAI VÉDJEGY /

7

egyre inkább a megbízhatóság, a kiválóság szimbóluma lesz is vonható, amennyiben a Kamara olyan információ birtokába jut (pl. felszámolási eljárás, nagy összegű adótartozás, stb.), ami után nem lenne bölcs dolog, ha az adott vállalkozás továbbra is a „Kamara által ajánlott” minősítésben maradna.

Ha minősítés, miért pont ezt érdemes választani, és nem egy másikat, mondjuk a Kiválóság programot? Elsősorban egy objektív minősítés, bár nyilván, annak a cégnek egy komoly elismerés is a Védjegy programban szerepelni. A Védjegyprogramunk pályázati szempontból egy rendkívül egyszerű forma, de a Kiválósági Programok pályázati jegyeit viseli magán (EFQM Modell), csak sokkal rövidebb formában! Kipróbálhatja magát a vállalkozás, és felkészült minőségirányítási szakembereinkkel konzultálhat a továbblépés irányáról, üteméről. Természetesen a Kamara Védjegyprogram pályázati díja töredéke egy-egy kiválósági díjhoz képest, ami elsősorban a KKV szektor számára fontos.

A Kamarai Védjegyprogram után más megyék is érdeklődnek, mi ennek az oka? Több megyei kamarával is szoros szakmai kapcsolatunk van. Mi is látogattunk már más kamarához ebben a témában és nálunk is járt már több társkamarai küldöttség. Tavaly ősszel Győrben egy társkamarai értekezletet tartottunk, ahol áttekintettük egymás hasonló típusú kezdeményezéseit, és beszéltünk arról is, hogy melyiket lehetne más megyében is bevezetni, vagy akár országos szinten

is. Az érdeklődés oka egyszerű: mindenki érzi, a minősített, kamara által ajánlott vállalkozások áruját, szolgáltatását jobban igénylik. A felgyorsult gazdaságban sokszor nincs idő kiismerni a leendő partnert. Ilyenkor kell a támasz. A Kamarai Védjegy. Mert külföldön és remélem már belföldön is, a kamarákban bíznak a vállalkozók.

Mennyi idő alatt érheti el az önök által elvárt eredményt a védjegy program? Az alapítók és a jelenlegi programmenedzserek célja, hogy megyénk önkéntes tagságának tíz százaléka Védjegyes legyen. Optimális esetben a nagyobb számban keresett szolgáltatások / termékek esetében legalább számos „védjegyes” önkéntes tagja lenne a Kamaránknak, őket egy komoly rangot jelentő katalógusban ajánlanánk évről-évre. Versenyképességi előnyt jelent

Ha készítenének egy SWOT analízist, mik az erősségei és mik a gyengéi ennek a programnak? Ha tetszik, hol kell esetleg változtatni? Erőssége szerintem, hogy valós üzleti igényre alapszik, és olyan szolgáltatás van mögötte (Kamara által ajánlott vállalkozás), amely mindenképpen komoly rang és érték egy üzleti vállalkozás számára. Erőssége még, hogy a megyei teljes (iparág, méret nagyság, földrajzi megoszlás alapján is) üzleti közösségét képviselő Kamara áll mögötte. Erősség a menedzserek elkötelezettsége és az összegyűlt hároméves tapasztalat.

A program gyengesége, hogy erőforrások (anyagi és szervezeti) hiányában minimális energia maradt a brand építésére. Az elmúlt ideig alig kapott a program jelentős médiafelülelet, vagy marketing szakmai segítséget a népszerűsítésben.

A védjegyes vállalkozások-

nak van előnyük a gazdaságban valahol? Ismertebbek, keresettebbek lesznek elsősorban. Marketing kommunikációs előnyök jelentkeznek. De ezek nem maguktól vannak, ezért nekik is sokat kell tenniük. A Kamara ebben is segíti őket szakmailag.

>>>


8/ >>>

KAMARAI VÉDJEGY / KISALFÖLDI GAZDASÁG

Kiadtak egy füzetet a vállalkozásokról, akik kamarai védjegy tulajdonosok. Elég ez arra, hogy aki jó, megbízható vállalkozást keres megtalálja? Nem elég! Egyrészt a Kiadvány is nagyon alacsony példányszámban tudott megjelenni a szűkös anyagi források miatt. Másrészt igen fontos lenne további médiafelületek biztosítása a védjegyeseknek. Valamint a legfontosabb, hogy a kamara munkatársai is használják a listát, amikor egy befektető vagy egy cég partnert keres a kamaránál. És természetesen az lenne a jó, ha a Védjegyes vállalkozások jól ismernék egymást is, és egymást is ajánlanánk! Ennek érdekében idén olyan programokat is szervezünk, ahol lehetőség nyílik egymás jobb megismerésére. Fontos, hogy a Kamarai felületeken megjelenő beszerzési felhí-

vásokban, értékelésében plusz pontszám legyen mindig az a tény, hogy a pályázó rendelkezik Védjeggyel! Bízom benne, amennyiben fejlődik a brend, sok vállalkozás eléri, hogy egy versenytárgyalási felhívásban előny lesz, ha a Kamarai Védjegy szerepel a levélpapíron. Egy éves kamarai tagság után már lehet…

Csak kamarai önkéntes tag kaphatja meg ezt az elismerést. Miért? A megyei kamaránkhoz a közel harmincezer regisztrált vállalkozáson belül mindöszszesen ezer pár száz önkéntes kamarai tag tartozik. Az önkéntes tagok nagyobb számban vesznek részt a kamarai rendezvényeinken, programjainkon, így őket sokkal jobban ismeri a kamara, mint azokat, akiket sosem lát. Abban, hogy a kamara kit ajánl mások figyelmébe, fontos szerepe van

annak is, hogy meri -e ajánlani, ismeri-e a cég vezetőjét és jó véleménye van-e róla? Ezért fontos pályázati feltétel, hogy akkor lehet valaki Védjegy tulajdonos, ha két önkéntes kamarai tag ajánlását is beszerzi / ajánlásával rendelkezik/. A Kamarának meg kell győződnie arról, hogy egy vállalkozást lehet-e és érdemes-e mások figyelmébe ajánlania. Ha valaki aktívabb, önkéntes taggá lesz. Ebben az esetben a megismerési folyamat is könnyebbé válik számunkra.

Aki nem tag, de szeretne pályázni, neki viszont egy könnyítést vezettek be a pályázatba. Mi is ez pontosan? Egy éves kamarai tagság után már lehet pályázatot beadni. Aki a pályázati időszakban jelzi, hogy bár nem önkéntes tag, de szeretne Védjegyes lenni, annak be kell lépnie a kamarába. Ha ezt

jelzi felénk, belép a kamarába, rá következő évben pályázik, akkor a pályázati díjat elengedjük számára. Örömmel tölt el a közösségi munka

Ha egy barátjuk azt mondaná, pályáznék, de olyan bonyolult, meg drága, mit mondanának erre? Nem bonyolult és nem drága! Körülbelül két óra alatt kitölthető elektronikusan is az összes pályázati dokumentum, és a kisvállalkozók minimális 10.000 Ft-ért pályázhatnak. Ekkora befektetéssel, kérdezem én, hol kap ilyen mértékben reklámfelületet vagy médiacsomagot??

Kiknek javasolják a kamarai védjegyprogramban az indulást? Minden legalább egy éve önkéntes kamarai tagnak, akik szeretnék jobban kihasználni a kamarai tagság előnyeit.


KISALFÖLDI GAZDASÁG / KAMARAI VÉDJEGY /

Molnár Imre és Molnár Albert

9

Jó példát mutatnak, maguk is jelentkeztek cégeikkel, érzik a hasznát az elnyert minősítésnek? Igen, érzem. Több visszajelzés érkezett már, hogy látták a Védjegyet az ajánlaton, illetve a kamara munkatársai is ajánlanak bennünket.

Hogyan fejeznék be ezt a mondatot: Olyan a kamarai védjegy egy jó vállalkozásnak, mint ... Egy jó ajánlólevél a sikeres üzleti együttműködés első lépéséhez!

Önök azok, akik a kamarai tantárgy elindításában is aktív, alkotó szerepet játszottak a Széchenyi István Egyetemmel együttműködve. Sok energiát fektetnek ebbe, de közben komoly, sikeres vállalkozásokat vezetnek. Miért éri meg a kamarai célokat is segíteni, dolgozni értük? Mert örömmel tölt el a hasznos közösségi munka is!


10 /

SZOKÁSOK / KISALFÖLDI GAZDASÁG

INGYEN WIFI TESZI BOLDOGGÁ A MAGYAR

OKOSKÜTYÜ használót A magyarok több mint fele fogadna reklámokat is készülékén a jó minőségű, ingyenes wifi-szolgáltatásért cserébe, derül ki a PushAir felméréséből Az okos kommunikációs eszközöket használó magyarok több mint fele hajlandó lenne szemet hunyni a reklámok felett az ingyenes wifiért cserébe – derül ki a PushAir legfrissebb kutatásából. A felhasználók jellemzően a bejelentkező képernyőn hajlandóak a reklámfogyasztásra, de ha 15-30 percenként kellene megnézniük egy-egy

területeken és a közintézményekben.

A reklámüzenetekért cserébe ingyenes wifi elérést biztosító magyar startup, a PushAir, saját felmérése alapján a hazai okoskütyühasználók 58 százaléka hajlandó lenne a minőségi, szélessávú ingyenes wifiért cserébe reklámokat fogadni

üzenetet, akkor sem mondanának le az ingyenes internetelérésről. A megkérdezettek döntő többsége böngészésre és a közösségimédia-felületeken történő szörfözésre használná a lehetőséget, leginkább a köz-

eszközén, míg ezt a lehetőséget 100 válaszadó közül csak 42 utasította el kategorikusan. A megkérdezettek 29 százaléka a bejelentkező képernyőn találkozna legszívesebben a reklámokkal, százból hét ember akár ne-

gyedóránként is elviselne egy-egy rövid üzenetet a szolgáltatásért cserébe, míg 19 százalékuk számára a 30 percenkénti megszólítás tűnik elfogadható „árnak” a szélessávú, vezeték nélküli internetelérését cserébe.

„Magyarországon – főleg a fiatalabb generációk körében – ma már szinte teljesnek mondható az okos mobilkommunikációs eszközök penetrációja. Okosmobillal a válaszadóink mindegyike rendelkezik, de döntő több-

ségüknek laptopja vagy tabletje is van. Ez a trend, illetve az, hogy ma már az internet a mindennapok elengedhetetlen velejárója lett, magával hozta a minőségi wifi-szolgáltatások iránti igényt is. A szélessávú drót-


KISALFÖLDI GAZDASÁG / SZOKÁSOK / nélküli internetelérésért pedig úgy tűnik egyre kisebb ár a felhasználók részéről megnézni egy-egy reklámüzenetet” – emelte ki Zsadányi István, a PushAir magyar startup ügyvezetője. A megkérdezettek többsége a mobilkommunikációs eszközön végzett három leginkább jellemző tevékenységként a közösségimédia-felületeken történő barangolást

11

kább valamilyen wifis megoldáson keresztül és nem a mobilinternet-csomag kontójára végzik legszívesebben a felhasználók” – mutatott rá Zsadányi István.

Arra kérdésre, hogy mely három helyen szeretnének leginkább ingyenes wifihez jutni, a felhasználók többsége, egészen pontosan száz emberből 73, a tömegközlekedési eszközöket és a

Mi a PushAir? A PushAir egy teljesen magyar fejlesztésű eszköz, amely ingyenes internetszolgáltatás mellett juttatja el, jellemzően wifin keresztül, a megrendelő üzeneteit a felhasználók – egyidejűleg akár 180-200 ember –, mint célcsoport számára. Lényegében egy fejlett technológián alapuló, reszponzív, gyorsan és szabadon átalakítható virtuális reklámtábla, amely teljes mértékben képes alkalmazkodni a megrendelő igényeihez. Az eszköz a hagyományos routerek szoftveres és hardveres kialakításából kiindulva, azokat jelentősen továbbfejlesztve és testre szabva hozták létre magyar szakemberek. Az eszközöket itthon szerelik össze, a vezérlőprogramokat magyar informatikusok írják, de az eszköz felhasználásának üzleti modellje is teljesen magyar innováció.

(64%), a böngészést (62%) és az e-mailes levelezést (52%) jelölte meg. A legjellemzőbb tevékenységek köréből alig maradt le a térképek és menetrendek ellenőrzése (49%), valamint a híroldalak olvasása (30%). „Ezek mind olyan online tevékenységek és szolgáltatások, amelyek ma már a társadalmi beágyazottságuk alapján a mindennapi élet megkerülhetetlen velejárói sok ember számára. Nem véletlen, hogy ezeket lehetőség szerint in-

várókat jelölte meg. Hajszállal maradtak le az első helyről a klasszikus közintézmények – orvosi rendelők, hivatalok – ahol a válaszadók 72 százaléka szeretne ilyen szolgáltatást, míg a harmadik legnépszerűbb helyszínként a közterületeket és utcabútorokat jelölte meg a megkérdezettek 60 százaléka. A képzeletbeli dobogóról a vendéglátó szektor szereplői (40%) és a vállalati ügyfélszolgálatok (38%) maradtak le.

Sajtókapcsolat: Albert Péter – Goodwill Communications +36-70-377-1332 albert@goodwillcom.hu


12 /

PÉNZVILÁG / KISALFÖLDI GAZDASÁG

MNB hazahozatta az ország

ARANYTARTALÉKÁT Eddig Londonban tárolták derül ki a jegybank közleményéből. A hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre. A jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár értékű jegybanki aranytartalék hazahozataláról teljes egyetértésben döntött a Magyar Nemzeti Bank vezetése. A jegybank megítélése szerint az aranytartalék országon belüli birtoklása – amely lépés összhangban van a nemzetközi trendekkel – tovább erősítheti a Magyarország iránti piaci bizalmat.

Az elmúlt években számos ország határozott aranytartalékának hazaszállításáról. Az aranyban tartott tartalék külföldi kezelését egyre több jegybank ítélte kockázatosnak, így az elmúlt időszakban többek között a holland, a német, valamint az osztrák jegybank vezetése döntött úgy, hogy az aranytartalékot részben hazaszállítja. Fontos szemponttá vált annak számbavétele is, hogy az aranykészletek helyzete rendezett-e, illetve,

hogy olyan helyszíneken őrizzék az aranytartalékokat, amelyek geopolitikai válságok esetén is biztonságot jelentenek.

A Magyar Nemzeti Bank az 1924-es alapításától fogva tart aranytartalékot. Ennek mennyisége folyamatosan növekedett a II. világháborúig, amelynek a vége felé, 1945 januárjában mintegy 30 tonna súlyú aranytömböt és aranypénzt szállítottak ki az MNB „aranyvonattal” az ausztriai Spital am Pyhrnbe. Ez a mennyiség a háború után, 1946-ban teljes mértékben visszakerült.

A rendelkezésre álló adatok alapján a hetvenes évek első felében 65-70 tonna körüli szintre emelkedett a hazai aranytartalék mennyisége, amely 1989-re 50 tonna körüli szintre csökkent. A Bretton Woods-i aranydevizarendszer felbomlását követő időszakban az aranytartalék jelentős változását befektetési- és spekulatív megfontolások befolyásolták. Az 1980-as évek végén született döntés arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét a minimális szintre kell csökkenteni. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy rövid idő alatt 10 tonnára zsugorodott az arany-

tartalék, majd 1992-re a mai, 3 tonna körüli szintre csökkent.

A kilencvenes évek eleji értékesítés során az MNB – az akkori nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – az aranyért ellenértékként kapott devizát az akkor biztonságosabbnak, likvidebbnek tartott és még magasabb várható hozammal rendelkező külföldi állampapírokba fektette be. A 2008as pénzügyi világválság ugyanakkor alapjaiban írta át a jegybankok aranytartalékokkal kapcsolatos magatartását. Az arany immáron nem pusztán befektetési termék a jegybankok számára, hanem olyan stratégiai eszköz, amely alkalmas az ország iránti bizalom erősítésére külföldön és belföldön egyaránt. A tradicionális tartalékeszköz ilyen módon egyre nagyobb mértékben, ismételten gazdaságstratégiai szereppel is bír. Ehhez a folyamathoz illeszkedik a Magyar Nemzeti Bank mostani döntése, miszerint eljött az ideje annak, hogy hazahozzuk az ország aranytartalékát, ami felett teljes joggal és fennhatósággal rendelkezünk.


KISALFÖLDI GAZDASÁG / PÉNZVILÁG /

13

380 TONNA

aranyat fedeztek fel

KÍNÁBAN Aranybánya felfedezéséről szóltak a hírek 2017. márciusban. A becslések szerint 2 000 méter mély és 67 méter széles az újonnan felfedezett bánya, Kína keleti felén, az Laizhou-Zhaoyuan régióban található. Az arany kitermelése 40 évig fog tartani, ha a ma-

ximális kapacitást kihasználva dolgoznak majd rajta. A mostani felfedezés 22 milliárd dollár bevételt hozhat az ázsiai országnak. Kína rendelkezik a világon az ötödik legnagyobb aranytartalékkal, az USA, Németország,

Olaszország és Franciaország után. Az ázsiai országnak 1 842 tonna aranytartaléka van. Kína 2015 júliusában vetett véget a találgatásoknak, hogy mennyi aranytartaléka is van valójában. A 2009-es adatokhoz képest 57 százalékkal több arannyal rendelkeznek.

Korábban jelentették be azt is, hogy aranyat találtak a Kelet-kínai-tengerben. A kínai média jelentése szerint a tengerfenéken fekvő bánya 2 000 méter mélyen fekszik és több mint 470 tonna aranyat rejt.

Német tervek 2020-ig

ARANYTARTALÉKUK országon belül lesz

A német aranytartalék a második legnagyobb a világon, az USA 8134 tonnája mögött. Németország 674 tonnányi aranytartalékot szállított haza, de nem az egészet számolt be a Financial Times alapján a magyar média 2017. augusztus végén. A Bundesbanknak négy évébe telt, mire sikerült hazaszállítania az ország aranytartalékának egy jelentős részét. Így összesen 53 780, egyenként 12,5 kilogrammos, 440 ezer euró értékű aranyrúd került vissza Frankfurtba a New Yorki regionális jegybank és a francia központi bank széfjeiből. Ez a valaha volt egyik legnagyobb ilyen jellegű küldetés.

Nyugat-Németország vezetői tartottak egy esetleges szovjet megszállástól, ezért az aranykészleteik nagy részét New Yorkban, Londonban és Párizsban tárolták. A hazaszállítás most véget ért négy éve alatt semmilyen különleges esemény nem történt. Korábban volt már példa hasonló eseményre, az 1990-es években ugyanis 940 tonna arany érkezett Londonból Németországba, azért, hogy a külföldi tárolás magas költségeit megspórolja a Bundesbank. Több mint 1700 tonna arany található a német jegybank frankfurti széfjeiben, a 3374 tonnányi összesített aranytar-

talék egy jelentős része még mindig New Yorkban, 13 százaléka pedig Londonban van.

A német jegybank 2017. februárban jelentette be, hogy már 583 tonna arany tért haza, s várhatóan 2017 vége előtt a teljes német aranytartalék fele ismét az ország határain belül lesz, jóval az eredetileg célként kitűzött 2020 végi időpont előtt. A korábbi hírek szerint több teória terjedt el a hazaszállítás okáról. Az egyik szerint az eurózóna sorozatos válságai során a német közvélemény egyre inkább azt szerette volna, ha a német gazdaság stabilitását is jelképe-

ző tartalékok minél nagyobb része van otthon. Sőt egyesek szerint az aranytartalékok akár az eurózóna felbomlása esetén biztosítékot is szolgáltathatnának egy új német márka kibocsátásához.

A Bundesbank 2013-as hivatalos közleménye szerint az aranykészlet tárolásának új rendszerével két követelménynek szeretnének megfelelni: egyrészt az aranytartalék belföldön segítsen bizalmat ébreszteni, másrészt a tartalékok olyan helyszíneken legyenek, ahol azt szükség esetén viszonylag gyorsan és megbízhatóan lehet értékesíteni.


14 /

A KAMARÁRÓL / KISALFÖLDI GAZDASÁG

Tagtoborzásról

ÉLÔ KAPCSOLAT a vállalkozásokkal

A kamara 2016-ban megválasztott elnöksége stratégiája kialakításánál kiemelt területként határozta meg a vállalkozásokkal való élő kapcsolattartást, amely a gazdasági információk közvetlen átadását és a vállalkozások kamara iránti érdeklődésének felkeltését is segíti. A célhoz erőforrást is rendeltek, a tagtoborzó iroda munkatársai 2017-ben megkezdték ügyfélkapcsolati tevékenységüket.

A vállalkozások egy jól felkészült kamarai munkatárssal találkozhatnak. Rokob Péter aktívan részt vesz a Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság munkájában, amelyben a kamara a hiányszakmák évenkénti megállapításában működik közre. Alapos ismereteket szerzett továbbá a fémipari vállalkozások klaszter tevékenységéről és a kamara Ipari tagozati tagjainak működéséről is. A gyakorlatban tapasztalta meg, hogy mit jelent egy vállalkozásnak külső segítség nélkül boldogulni, a gazdasági eredményt növelni? Küzdeni a napi problémákkal? Vagy mit jelent a kamarához tartozni, akár önkéntes tagként is? Hogy indult a kapcsolattartás a vállalkozásokkal, mit tud átadni a számukra?

Munkánk során számos vállalkozással találkoztunk, amelyek nyitottak és kezdeményezők voltak a kamara felé. Kezdeményezéseink támogatásra találtak. A kamara infrastruktúrát, emberi erőforrást is biztosít a jó ügyek mellé, kapcsolati tőkéjük pedig eseményről eseményre, találkozóról találkozóra hatványozottan növekszik. Azok a vállalkozások, akik keveset tudnak a kamaráról, kihívást jelentenek számunkra. Számos vállalkozás magáról is keveset tud, nehezen fogalmazza meg, hogyan tudna fejlődni, bővülni, sikeressé válni. Számukra

a kamara adta lehetőség nehezen elképzelhető. Az első pozitív tapasztalatot személyes találkozásunk adja, amely ha sikeres, a folytatás már bizalmi alapon, együttműködve folytatódhat.

Mit kérdeznek, mire kíváncsiak a vállalkozások?

Mit ad a kamara? Ez a kérdés gyakori a kis és mikrovállalkozások körében. Ők az éves 5000 forintos kötelező hozzájárulások ellenértékét szeretnék visszakapni különböző szolgáltatások formájában. A kamara szolgáltatásai egy terített asztalhoz is hasonlíthatók, ahonnan mindenki igényei és lehetőségei szerint részesülhet. Sokat segít, ha igényeiket, elvárásaikat el tudják mondani. Arra könnyebb válaszolni, hogy a kamarai lehetőségek közül melyik ajánlható célzottan az Ő számukra. Elsősorban információkhoz, inspirációhoz és kapcsolatokhoz lehet jutni. Akik bejönnek a kamarában részt vesznek valamelyik programon vagy csak tájékoztatást kérnek, ők már lépnek, lépnének a kamara felé. Valójában van is miért. Belőlük válhatnak az elkötelezett, aktív, önkéntes kamarai taggá is váló vállalkozások. Milyen szolgáltatásokat vehet igénybe egy vállalkozó, cégvezető? A kamara szolgáltatások köre 50 konk-

rét szolgáltatást tartalmaz, amely folyamatosan bővül és az igényeknek megfelelően változik. A szolgáltatásokat 6 fő csoportba soroljuk. A friss és hiteles információ átadására mindig szükség van, legyen szó akár adózásról, pénztárgép használatról, szállítmányozásról (EKÁER), hatósági ellenőrzésekre történő felkészülésről. Az illetékesekkel együttműködve biztos forrásból nyújtunk tájékoztatást, ahol az egyéni kérdésekre is választ lehet kapni. Pályázati, forráshoz jutási, külpiaci tanácsadásaink is számos vállalkozás sikeréhez, anyagi stabilitásához vezettek már. Készek vagyunk szélesebb körben is megtenni. A közösségépítésre és az üzleti kapcsolatok bővítésére is számos lehetőséget nyújtunk. A pályaválasztás segí-


KISALFÖLDI GAZDASÁG / A KAMARÁRÓL /

15

végző vállalkozás beszállítója az autóiparnak , amelyek komoly szakemberutánpótlási gonddal küzdenek. A magyar műanyag-feldolgozó iparág több mint 50000 embert foglalkoztat, ennek több mint a fele fröccsöntő üzemekben dolgozik, ahol többnyire előszerelés jellegű tevékenység is történik. Országszerte általános az igény műanyagipari szakemberek iránt: gépkezelő, gépbeállító, műszakvezető, technológus, folyamatmérnök, minőségbiztosítási szakember iránt. A szakemberigény felmérésére interjúkat készítettünk a régióban működő 25 műanyag feldolgozó vállalkozásnál. Fő célunk a szakember-igények strukturált felmérése, és erre alapozva javaslatok megfogalmazása a regionális továbbképzésekre. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködő partnere a térség szinte minden gazdaságfejlesztő, oktató intézményének, számos projektjének. További célunk a közeljövőben, hogy a vállalkozások véleményét, gondjait, fejlesztő elképzeléseit visszacsatornázzuk, hogy a döntéshozók, megvalósulást támogatók elé kerüljön. Szívesen beszélünk az igényekről, javaslatokról, véleményekről minden vállalkozásvezetővel. Örülünk, ha jobban megismerik a kamara adta lehetőségeket, és célunk a vállalkozások érdekeltté tétele, hogy egyéni céljaik közösségi célokká váljanak. Ajánlom web és közösségi oldalunkat is, ahol kamaránk sokrétű tevékenysége, programjaink nyomon követhetőek. Várjuk megkeresésüket, hogy felvegyük Önnel személyesen a kapcsolatot!

tése, a szakképzés, a mesterképzés, a felnőttképzés, a gyakorlatias oktatás, a vállalkozások szakember utánpótlásának támogatása, mind kiemelt feladatai a kamarának. Ezeken a területeken akár minden vállalkozás érintett lehet. Együttműködésünk kölcsönösen előnyös, a feladatunk, hogy tájékoztassuk a vállalkozásokat. Létezik a kamara ésa vállalkozások közötti párbeszéd a gyakorlatban?

Szerencsére igen és nekünk is öröm, ha a mindennapi kérdésekről vagy stratégiai témákról beszélhetünk cégvezetőkkel, vállalkozások, egyéb partnerek képviselőivel. Egy konkrét példa: a térségben számos műanyagipari tevékenységet

Elérhetőség: Rokob Péter ügyfél kapcsolattartó referens Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Tagtoborzó Iroda 9021 Győr, Szent István út 10/a. Mobil: +36 20 322 4869 Telefon: +36 96 520 274 rokobpeter@gymskik.hu www.gymskik.hu www.facebook.com/gymskik


16 /

A KAMARÁRÓL / KISALFÖLDI GAZDASÁG

A Gyôr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

NEMZETKÖZI PROJEKTJEI

Enterprise Europe Network

Az Enterprise Europe Network tudása, kapcsolatai, szakértelme révén összegyűjti és eljuttatja a vállalkozásokhoz a vállalkozások fejlesztését szolgáló információkat. Legfontosabb célja, hogy ösztönözze az exportot és a termék, vagy szolgáltatásfejlesztést, megismertesse a hazai vállalkozásokat a rendelkezésükre álló lehetőségekkel, és támogassa azok minél szélesebb körű felhasználását.

Üzletfejlesztéshez kapcsolódó fontosabb eredményeink számokban (2017. január 1-től): • Cégre szabott tanácsadások száma: 177 db • Önállóan megszervezett és lebonyolított üzletember-találkozó: 1 db (InnoSport2017) 83 résztvevő, 51 üzleti tárgyalás • Társszervezésben megvalósított üzletember-találkozók száma: 8 db • Társszervezésben megvalósított nemzetközi üzletember találkozón, céglátogatáson részt vett olyan megyei ügyfelek száma, akik külföldi partnerrel tárgyaltak: 29 fő, tárgyalásaik száma: 89 db • A Hálózat adatbázisában szereplő megyei cégek konkrét üzleti ajánlatára érkezett külföldi megkeresések száma: 72 db • A cég aláírással hitelesített nyilatkozata arról, hogy a kapott mélytanácsadás jelentős, EU dimenziójú ha-

tással van működésükre: 14 db • A cég aláírással hitelesített nyilatkozata arról, hogy hosszútávú üzleti együttműködés jött létre külföldi partnerrel a mi segítségünkkel: 9 db INNO-HUN 2017-18

Kamaránk aktív szerepet vállal az Európai Unió Horizon 2020 elnevezésű kutatás-fejlesztési keretprogramjában. A GYMSM KIK a program keretében GyőrMoson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém megyékben nyújtja a szolgáltatást. A Horizon 2020 program keretében a GYMSM KIK 7 napos szolgáltatási csomagot kínál két ügyfélcsoport számára: 1. Innovatív, növekedésorientált kkvknak Innováció menedzsment kapacitásfejlesztés

Miért jó ez a vállalkozásoknak? Az innovációs tanácsadás egy Imp3rove nevű diagnosztikai szoftver segítségével vagy az Innovation Health Check elnevezésű módszerrel történik, mellyel felmérjük a vállalkozás innovációs kapacitás növelésének és tevékenységének hatékonyabbá és eredményesebbé tételének lehetőségét. Ezen módszertan alkalmazásával a vállalkozás jelentősen növelheti hatékonyságát és csökkentheti a piaci bevezetéshez szükséges időt. Az IMP3rove vagy Innovation Health Check felmérés segít meghatározni az innovációs folyamatok erős és gyenge pontjait, beazonosíthatók a cégen belül azok a területek, ahol változtatásra lehet szükség, amit tovább kell fejleszteni annak érdekében, hogy az innováció pozitív gazdasági hatása minél jobban érvényesüljön.


KISALFÖLDI GAZDASÁG / A KAMARÁRÓL /

17

• A résztvevő cégek növekedési és fejlesztési potenciáljának erősítése a széleskörű eszközrendszer segítségével • Workshopokon választjuk ki azokat a vállalkozásokat, akik kiemelt, személyre szabott coaching és mentoring szolgáltatásban részesülhetnek díjmentesen

SMART-UP

A projekt célja: • a fiatal vállalkozások megerősítése mentorálással és coaching szolgáltatások nyújtásával, • az innovációs teljesítmény növelése a határrégiók fiatal vállalkozásai (<5 év) körében, egyetemi K+F együttműködések generálása, • határon átnyúló üzleti (start-up) közösség létrehozása a hosszú távú innovációs és üzleti együttműködés megalapozására. A 2018. január 1-jén indult projekt keretében április hónapban két ötletgeneráló rendezvény került megrendezésre Győrben 106 fő, Mosonmagyaróváron 80 fő részvételével. Előnyök: • objektív értékelés és nemzetközi benchmarking, melynek segítségével felmérhetőek a versenytársak is • mérhetővé válik a vállalkozás innovációs eredménye és képessége, mely alátámaszthat fontos céges döntéseket 2. Key Account Management (KAM) szolgáltatás KKV Eszköz kedvezményezettként a vállalkozás jogosult egy regionális kapcsolattartó segítségére, speciális innovációs szolgáltatás igénybevételére. A kapcsolattartó segíti a vállalkozást az elnyert támogatás optimá-

lis felhasználásban, valamint a program keretein belül elérhető szolgáltatások kiválasztásában, igénybevételében.

ScaleMeUpHungary

A projekt célja, hogy a program során kiválasztott magyarországi KKV-kat támogassa nemzetközi szintű verseny- és exportképessé válásukban. Ehhez kapcsolódó tevékenységek: • Potenciális vállalkozások beazonosítása • A “gazellák” igényeinek és elvárásainak megismerése(kérdőíves lekérdezés történt)

CORD (CrOssing BriDges with the help of ambassadors)

A projekt célja hogy szorosabb együttműködés alakuljon ki a magyar és a szlovák vállalkozásfejlesztési szervezetek között, növelje a kooperáció hatékonyságát úgy, hogy kizárólag a határon átnyúló tevékenységek ösztönzésére koncentrál a határmenti KKV-k nemzetköziesedését támogató szolgáltatások fejlesztésén keresztül. A vállalkozói együttműködést, a szolgáltatások vállalkozókhoz történő eljuttatását az Enterprise Europe Network magyarországi partnerei által kialakított követi rendszer („Brand Ambassador”) adaptálásával tesszük még hatékonyabbá.

Ha a projektekkel kapcsolatban kérdése van, kérjük, keresse munkatársainkat az een@gymskik.hu email címen vagy a +36 96 520 290-es telefonszámon.


18 / AUTÓIPAR / KISALFÖLDI GAZDASÁG

Az átalakuló autóiparnak már nem benzinmotorokra és gyújtógyertyákra van szüksége, hanem olcsó kobaltra, rézre és lítiumra.

Amire az autóiparnak

SZÜKSÉGE VAN... Jelenleg a globálisan kitermelt kobalt mennyiségének nagyjából egynegyedét használják okos telefonokban. Ám ahogy a felhasznált kobalt mennyisége nő, úgy növekszik arányosan az a része is, amely mobiltelefonokba kerül beépítésre. A szorzószám pedig bő egy évtizedre vetítve is elképesztő. Az elektromos autók terjedése és a mobileszközök számának további növekedése miatt, a járművekbe beépített és más, lítium-ionos megoldások kiszolgálá-

sára 2030-ra több mint 300 ezer tonnára lesz szükség globálisan. Ez a 2017. évi kitermelt mennyiség nagyjából ötszöröse.

Az egyik legjellemzőbb, várhatóan hosszú életű innováció az elektromos autó, melyhez az üzemanyag tankot a minél jobb teljesítményű akkumulátorok adják. Ehhez lítiumra, mangánra, kobaltra, magnéziumra van elsősorban szükség. Ezen fémek iránti kereslet a következő évtizedekben várható-

Kobalt elengedhetetlen alkotóeleme a lithium-ionos akkumulátoroknak, elektródként funkcionál. A kobalt az átmenetifémek csoportjába tartozik, elemi állapotban nem fordul elő a természetben, csak vegyületeiben, ércekben, földben, vízben.

an a jelenlegi szint százszorosát is meghaladja. Mivel a fémek jelentős részét az elsődleges források felkutatásával és termelésbe állításával kell biztosítani, ezek a munkák valójában az autóipar közép- és hosszútávú fenntarthatóságának zálogai is. Az újrahasznosítás is versenyképes lehet.

Akkumulátorokat bányászni sokkal jövedelmezőbb, mint magát a kobaltot bányászni. A bányászott ércnek 2 százalékos a nyersanyag tartalma, míg az akkumulátoroknak 100 százalék" –állítja Larry Reaugh, az Amerikai Mangán Vállalat elnöke, aki egy új eljárást is szabadalmaztatott e területen. Kiváltani a kobaltot

Új alternatívára figyeltek fel az elektromos járművek gyártói, mellyel mentesíthetnék magukat a kényszerű kobaltfüggőségtől – jelzi a The Economist. A közeljövőben – az elemzések szerint, már a következő néhány évben – a nikkel veheti át a viszonylag ritka, és az utóbbi években brutális mértékű ár dráguláson átesett kobalt helyét. Nehéz ügynek számít minden, ami az értékes ko-

A kobalt (régi magyar nevén: kékleny vagy kobany, latinul: Cobaltum) a periódusos rendszer kémiai eleme, az átmenetifémek közé soroljuk. Kemény, csillogó, ezüstszürke. Rendszáma 27, vegyjele Co. A 4. periódusban, a VIII. B mellékcsoportban található. Megtalálható meteoritokban, különböző ércekben, a nagy ellenállóképességű, mágneses ötvözetek fontos alkotóeleme. Vegyületeit általában tintákhoz, festékekhez és lakkokhoz használják fel. Az emlősöknek szükségük van kis mennyiségű kobaltra, mivel a kobalt a B12-vitamin alapja. Vegyületei jellegzetesen bíborvörös színűek vizes közegben, illetve kristályvizes sókként. Szerves vegyületei, vagy vízmentesített sói viszont kék színűek - ez a sajátságos tulajdonság a kobalt azonosítására is felhasználható.

balttal kapcsolatos. A főként az elektromos járművek és elektronikai eszközök gyártásában használt fémfélével nem csak az a gond, hogy egyre drágább. A világtermelés több mint felét adó Kongó, a jelek szerint újra véres konfliktus felé sodródik. A kitermelés körül emellett is számos aggasztó körülményt látni, egyrészt a gyerekmunkát, másrészt a gyártók kiszolgáltatottságát. Nyugaton a helyzet változóban

Egyetlen elektromos jármű gyártása közel 10 kilogram kobaltot igényel. Kína keve-


KISALFÖLDI GAZDASÁG / AUTÓIPAR /

Tovább bírja, bár hamarabb gyulladhat ki

Egyes vállalatok most a nikkellel kísérleteznek. A nikkel felhasználási területének jelenleg mások a súlypontjai, mint a kobaltnak. Néhány cég most „kobaltkönnyített" katódok gyártásával próbálkozik. Ez azt jelenti, hogy a katódba nem kerülő kobalt helyett nikkelt használnak – igaz, ebből a fémből nyolcszor annyi kell, mint kobaltból, ugyanakkor alacsony ára miatt, így is vonzó választás lehet. A gyártók azt mondják, így a telepek egyetlen töltéssel tovább bírják, ami egyértelműen nyereségnek mondható. Bár – és ezt sem lehet figyelmen kívül hagyni – ennek az az ára, hogy megnövekszik a kigyulladás kockázata a kobalttal készült változatokhoz képest. Egyes elemzők szerint, bár a nikkel ára most még alacsony a kobalthoz képest, nem kizárt, hogy hamarosan ez a fém is a kobalt nyomdokaiba lép, már ami keresletét és piaci árát érinti. Az egyik cég azt valószínűsíti, hogy az elektromos járművek miatt 2025-re a mostani szint tizenhatszorosára nő a kereslet.

Egyre több a villanyautó, de van-e elég

LÍTIUM?

Jelen ismereteink szerint a lítium-ion akkumulátor a legjobb, és ezért a legelterjedtebb megoldás az energia tárolására, nem csupán az elektromos autókban, hanem számos elektronikai termékben is. Mivel egyelőre nem tudunk olyan anyagot, ami helyettesíteni tudná a lítiumot a teljesítmény romlása nélkül, az elektromos autózás kritikusai ezt a ráutaltságot használják ki az igazuk bizonyítása végett, mondván: „a villanyautózás nem életképes, mert a lítium el fog fogyni.”

Érdekes módon azt már csak néhányan tudják, hogy egy Li-ion akkumulátor más, véges mennyiségű ásványt is tartalmaz, amikből még kevesebb áll rendelkezésünkre, mint lítiumból, sőt, nem az akku az egyetlen alkatrész, mely bányászatot igénylő anyagot tartalmaz.

De ha már a nyersanyagok végességét tárgyaljuk, akkor a kőolaj hajóját a legsürgősebb elhagynunk, így a lítiumra való átszállás akkor is jó ötletnek tűnik, ha tudjuk, hogy valamikor az is el fog süllyedni. A témában szerencsére rengeteg szakirodalom áll rendelkezésre – nem véletlenül, hiszen a kérdéses nyersanyagok a legnagyobb hozzáadott értékű iparágak, a hightech elektronika és a gépipar

alapját adják -, a legújabb kutatás pedig a belgiumi Transport & Environment által készült el. Az érdeklődők a https://villanyautosok.hu/2017/11/15 /egyre-tobb-villanyauto-devan-e-eleg-litium/ címen olvashatnak arról, hogy valóban gátat szabhat-e a lítium, és más anyagok hiánya az elektromos autók további gyártásának.

Lítium térkép

Forrás: Bloomberg

set exportál saját készleteiből, hiszen a kitermelt mennyiség jó részét felhasználja saját akkumulátorgyáraiban. Az elemzők szerint ezt megelégelhetik a többi ország akkumulátorgyártói és más megoldásokat keresnek. A kobalt árának emelkedését egyáltalán nem követte egy másik fontos fém, a nikkel drágulása. Mivel a különbség mértéke többszörös, ezért egyre több, kobaltot használó gyártó figyelme fordul a nikkel felé, mellyel – elméletileg legalábbis – jelentősen csökkenthető lehet a kobaltkitettség.

19

A legfőbb lítium-lelőhelyek a Földön

Minél több a villanyautó, annál több ritkaföldfémre van szükségünk. Több információ a tanulmányban: https://www.transportenvironment.org/sites/te/files/publications/2017_10_EV_LCA_briefing_final.pdf


20 / ROBOTOK / KISALFÖLDI GAZDASÁG

GENERÁCIÓVÁLTÁS

A csendes fejlődés és térfoglalás után nemsokára igazi „robotforradalom” vár ránk: megjelen-

Mi a kobot?

A magyar kobot szó az angol cobot egyszerű magyarosítása. Az eredete a collaborative (együttműködő) robot szóra vezethető vissza, angol nyelvterületen kezdetben co-working vagy co-robotként is használták. Az első, kezdetleges kobotot 1996-ban hozták létre az Egyesült Államokban, de csak egy évtized múlva jelentek meg azok a szerkezetek, amelyek valóban alkalmasak voltak arra, hogy az emberrel közös térben dolgozzanak. A kobotok az úgynevezett merev automatizálás helyett a rugalmas automatizálást képviselik, ezért óriási jövőt jósolnak nekik – nemcsak a gyáriparban, hanem a szolgáltatások bizonyos területein is.

tek a színen az úgynevezett együttműködő robotok, a kobotok, amelyek újraértelmezik az ember-gép viszonyt. A robotfejlesztés alapvetően három irányba tartott az elmúlt évtizedekben. Egyrészt létrejöttek a mókás küllemű, géphangú, tornázó-táncoló, jobbára guruló humanoid robotok, amelyek tulajdonképpen gyermekek vagy felnőttek játékszerének tekinthetők, bár oktatási célokra is alkalmasak lehetnek. A családi otthonokban kezdenek teret nyerni hasznos munkát (porszívózást, fűnyírást stb.) végző robotok is. Ezeken kívül előállt a legnagyobb csoport: az ipari robotok, amelyek nélkül az elmúlt két-három évtizedben már elképzelhetetlen egy modern autógyár, elektronikai összeszerelő üzem vagy a gyógyszer- és a fémipar. (A közbeszéd gyakran szinonimaként használja az „automata” és a „robot” fogalmat, pedig nem célszerű összekeverni őket, például nem minden automatizált gyártósor tartalmaz ipari robotokat is – lásd Mi a robot? című keretes írásunkat.) Főleg az ipari robotok családján belül jut majd hely az együttműködő robotoknak, de az új generációs kobotok az élet más területein is megjelenhetnek.

Galambos Péter az Óbudai Egyetem Bejczy Antal iRobottechnikai Központjának igazgatója szerint igen nagy jövő várhat a kobotokra, ami középtávon előrevetíti a felhőalapú „kobotika” megjelenését: A robotnak lesznek motorjai, szenzorai, aktuátorai (beavatkozói), minden hardveres készsége, de a szükséges „robotképességeket” felhőalapú szolgáltatásként veszi igénybe, valamely erre szakosodott szolgáltatótól. Forrás: http://www.innoteka.hu/cikk/robot_utan_kobot.1466.html

A ROBOTVILÁGBAN

Az elmúlt évtizedekben egyik kedvenc témájuk volt a regényíróknak (Isaac Asimov: Én a robot) és a filmrendezőknek (James Cameron: Terminátor, Andy és Larry Wachowski: Mátrix stb.) az élő embertől megkülönböztethetetlen szuper intelligens robot, amely előbb fellázad, majd átveszi a hatalmat a Földön. Ez a hatalomátvétel eddig még (remélhetőleg) nem történt meg, viszont az egyre fejlettebb szórakoztató, háztartási és főleg ipari robotok valóban milliószámra álltak szolgálatba a fejlett országokban.


KISALFÖLDI GAZDASÁG / ROBOTOK /

21

Mi a robot?

A kezdetleges Unimate ipari robot 1961-es munkába állása óta – a tudomány és technológia robbanásszerű fejlődésével párhuzamosan – a robot fogalma is sokszor átalakult. Az ISO 8373 szabvány szerint az ipari robot: „Három vagy több tengely mentén mozgó, újraprogramozható, automatikusan vezérelt, többcélú manipulátor, amely lehet rögzített vagy mobil.” A lényeg itt is a részletekben van, hiszen nem tekinthető önálló mechanizmusnak, tehát robotnak például az a szerkezet, amelyet rögzített módon (csapok, bütykök stb.), illetve emberi távirányítással működtetnek. A legkorszerűbb meghatározás szerint ma már inkább csak azok a szerkezetek tekinthetők robotnak, amelyek taníthatóak, munkát végeznek, szenzorok segítségével érzékelnek, adatokat dolgoznak fel, és mindezek alapján képesek saját viselkedésüket módosítani. Ráadásul más meghatározás alkalmazható a „játék” robotokra és a professzionális (ipari) berendezésekre. Ennek alapján például csak azokat a drónokat tekinthetjük robotnak, amelyeket nem joystickkel irányítanak, hanem autonóm módon képesek küldetések végrehajtására.

Kobot az együttműködő robot

A kobotok az emberi munkát is hatékonyabbá és élvezetesebbé tehetik, mivel átveszik a rutinfeladatokat, így az alkalmazottak a nagyobb hozzáadott értékű teendőkre összpontosíthatnak. Egyes előrejelzések szerint az idén újonnan telepített ipari és szolgáltató robotok 30 százaléka olyan együttműködő, azaz kollaboratív robot (angol rövidítéssel cobot) lesz, amely a két évvel ezelőtti modellekhez mérten háromszor gyorsabban végzi munkáját, és az emberek közvetlen környezetében, azokkal egy csapatban is biztonsággal dolgozhat.

Az International Federation of Robotics (IFR) legfrissebb (2018. évi) statisztikái szerint a gyártóiparban ma már átlagosan 76 robot jut 10 ezer alkalmazottra – 2015-ben ez a szám még 66 egység volt. A régiók robotsűrűsége azonban jelentősen eltér ettől a globális mutatótól. Európában átlagosan 99 robot jut ennyi dolgozóra, Amerikában 84, Ázsiában pedig 63 darab. Magyarázható ezzel is, hogy 2010 és 2016 között a robotsűrűség az ázsiai országokban nőtt a leggyorsabban, évente átlagosan 9 százalékkal, míg ez érettebb piacokon a telepítések üteme visszafogottabb volt, Amerikában átlagosan évi 7, Európában 5 százalékkal bővült a munkába állított robotok száma. A világ tíz, legnagyobb mértékben automatizált országának gyártóiparában a robotsűrűség a globális és a régiós átla-

gokat is messze felülmúlja. A listát DélKorea vezeti 631 egységgel, majd Szingapúr (488) következik, és dobogós helyezést ért el Németország (309) is, megelőzve Japánt, ahol 303 robot jut 10 ezer alkalmazottra. A top 10-es listát egyértelműen Európa uralja, mivel az élmezőnybe jutott még Svédország (223), Dánia (221), Olaszország (185) és Belgium (184) is. Kivétel az Egyesült Államok (189) a hetedik, és Tajvan (177) a tizedik helyen.

Európában Németország jár élen az ipari automatizálás terén, a térségben 2016ban leszállított robotok 36 százalékát itt üzemelték be, és a telepített robotok 41 százaléka itt működött. Az IFR arra számít, hogy a németeknél 2018 és 2020 között is legalább 5 százalékkal bővül majd az automatizáció piaca, elsősorban az ipar, de különösen az autógyártás növekvő robotigényétől hajtva. Franciaország a globális átlagot ugyan jóval felmúló 132 egységével régiós szinten már kevésbé jeleskedik, két keleteurópai ország is megelőzi a rangsorban, míg az Egyesült Királyság a 10 ezer főre jutó, 71 robotjával ugyancsak leszerepelt, és bizonytalan, hogy lemaradásából mikor tud behozni valamit, mert a helyi és a jelen lévő külföldi iparvállalatok, közöttük az autógyártók a Brexit körüli bizonytalanság miatt elodázhatják beruházásaikat.

A kobotok alkalmazására a kisvállalkozások körében is vannak jó példák. Egy 23 főt foglalkoztató német kisvállalat, amely orvosi és kutatólaboratóriumoknak, valamint ipari készülékekhez szállít technikai üvegtermékeket és -alkatrészeket, két kobottal javította a munka hatékonyságát és a termékek minőségét. Az UR5-ös és UR10-es robotkar a cég különböző CNC-üvegesztergapadjait eteti a megmunkálandó, törékeny üvegcsövekkel, pontosan és fáradhatatlanul, naponta 11 órán át. A szakképzett alkalmazottak így több figyelmet fordíthatnak bonyolultabb feladatok elvégzésére, miközben a stabilabb folyamatok és a kevesebb leállás eredményeként a termelékenység 50 százalékkal nőtt, és a beruházás mindössze 6 hónap alatt megtérült a kisvállalkozás számára.

Még több információ található Kis Endre http://gyartastrend.hu/cikk/kozvetlen_kollegank__a_kobot című cikkében.


22 /

E-KERESKEDELEM / KISALFÖLDI GAZDASÁG

Rendeljkínait.hu kutatás – a kínai termékek rendelői 30 éven felüli férfiak, akik átlagosan 10 és 100 ezer forint között rendelnek évente, és elsősorban okostermékekre és robotporszívóra hajtanak

TAROL

a robotporszívó a kínából rendelô magyarok körében

Budapest, 2018. március 6. – Okoskütyük, robotporszívó és vezeték nélküli fejhallgató voltak a tavalyi év legnépszerűbb termékei a kínai webáruházakból vásárló magyarok körében - derült ki a Rendeljkínait.hu platformcsalád felméréséből. Ha kínai termékek online vásárlásáról van szó, a 30 évesnél idősebb férfiak a leglelkesebbek, akik átlagosan 10.000 és 100.000 forint között költenek egy évben a különböző távol-keleti webáruházakban. A vásárlás igen ritkán impulzív, a legtöbben tudatosan választanak, teszteket és értékeléseket is olvasnak a kiszemelt termékről, mielőtt annak megrendelése mellett döntenének. A válaszadók alapvetően elégedettek a kínai gyártótól rendelt, jellemzően elektronikai eszközökkel, szerintük azok

ma már legalább olyan minőségűek, mint európai és amerikai versenytársaik.

A kifejezetten a kínai termékeket webshopokon keresztül rendelőket kérdező felmérésben a Rendeljkínait.hu szerkesztői elsősorban a vásárlási szokásokra voltak kíváncsiak. Ennek alapján a Kínából rendszeresen rendelők több mint kétharmada 29 évesnél idősebb férfi, az online áruházakat látogatók mindössze 6 százaléka nő. A válaszadók több mint fele általában havonta néhány alkalommal vásárol Kínából, de vannak extrém esetek is. „Még minket is meglepett, hogy néhány lelkes válaszadó saját bevallása szerint napi rendszerességgel rendel valamilyen kínai terméket


KISALFÖLDI GAZDASÁG / E-KERESKEDELEM / online. Ezek jellemzően kisebb értékű – átszámolva alig párszáz forintba kerülő – apróságok” – mondta Bicsérdy Gergő, a Rendelkínait.hu platformcsalád alapítótulajdonosa.

A túlköltekezés nem jellemző a csoport tagjaira, átlagosan 1500 és 9000 forint közötti értékben vásárolnak, éves költéseiket pedig 10 000 és 100 000 forint közé becsülik a válaszadók. A kérdőívet kitöltők közül 100

23

zódni egy termék megrendelése előtt. A válaszadók 55 százaléka keres valamilyen tesztet, mielőtt leadja rendelését, emellett a többi vásárló értékelése, véleménye is mérvadó a döntéshozatalnál. A rendelési adatok alapján a tavalyi év slágerterméke egyértelműen a robotporszívó volt. Ezt követik az okostelefonok, bluetooth hangszórók és az okosórák. Idén januárban pedig az

A Rendeljkínait.hu platformcsaládról:

A Rendeljkínait.hu 5 éve alapították, és ma már Magyarország vezető távol-keleti termékeket bemutató, tesztelő és értékesítő online platformcsaládja: egy lelkes, a kínai és távol-keleti árurendelés területén tapasztalt fiatalokból álló csapat, akik hisznek abban, hogy ami kínai, az nem feltétlenül gagyi. A szerkesztők célja, hogy megmutassák a magyar vásárlóknak a legjobb vételeket, lehetőségeket, illetve megvédjék őket a kellemetlenségektől, nehézségektől. A platformcsalád működési alapelvei a minőségi tartalom előállítása, a tesztelői hitelesség és a minőségi értékesítés-támogató megoldások alkalmazása. Sajtókapcsolat: Albert Péter albert@goodwillcom.hu +36-70-377-1332

emberből 19 mélyebben is belenyúl a zsebébe, akár 100 000 forint feletti összeget is elköltenek egy évben, 0,8 százalék pedig éves szinten még 500 000 forint felett is szívesen rendel kínai terméket online.

A legtöbben általában nem hirtelen felindulásból választanak egy kínai terméket, a válaszadók fele szükséglet alapján, alapos utánajárás után rendel csak online. Impulzusvásárlónak csak 9 százalék tartja magát, 100 emberből 17 pedig a kuponok és akciók hatására rendel kínai online áruházból. A többi válaszadó is igyekszik alaposan tájéko-

akciókamerák és a projektorok is felzárkóztak a sorba. „A kínai termékeket rendelők köre folyamatosan bővül. Ez nem meglepő különösen annak fényében, hogy a kérdőív kitöltőinek 78 százaléka elégedettnek vallja magát a kínai termékek minőségével kapcsolatban, szerintük az árucikkek vannak ugyanolyan jók, mint európai, vagy amerikai konkurenseik. Mindemellett a válaszadók nem tartanak anyagi kockázatoktól, a legtöbben egyetértenek abban, hogy biztonságos Kínából rendelni akár drágább eszközöket is” – fűzte hozzá Bicsérdy Gergő.


24 /

KÜLÖNLEGESEN / KISALFÖLDI GAZDASÁG

Miniatűr kert a nyakban

Aki odavan a természetért, ezeket a kiegészítőket biztosan értékelni fogja. Colin Jordan ékszerkollekciója ugyanis – aminek gyártásához 3D nyomtatót használ – apró cserepekből áll, amibe mini élő virágok ültethetők.

TA

MÁ Lebegő kád

Az orosz Aleksandr Zhukovsky különleges kádjában úgy érezhetjük, mintha a levegőben úszkálnánk. A csillárszerűen alálógó kád akár a nappaliban is felszerelhető – a gömbön belül pedig esőt generálhatunk, megváltoztathatjuk a hőmérsékletet, a páratartalmat, de zenét és illatokat is választhatunk a megfelelő relaxáláshoz.

Csap, amivel gyönyörűen spórolhatunk a vízzel

Simin Qiu különleges találmánya gyönyörű mintázattá alakítja a vízsugarat, ami nem csak elegáns és stílusos kiegészítője lehet a fürdőszobánknak, de meglepően gazdaságos is. A speciális technológiával ugyanis 15%-kal több vizet spórolhatunk meg!


KISALFÖLDI GAZDASÁG / KÜLÖNLEGESEN /

25

Tükrös csészék

A japán D-Bros dizájner csapat egy olyan különleges teáskészletet tervezett, amiben a csészék a csészealjak mintáit tükrözik vissza. A Waltz névre keresztelt kollekció darabjait tehát nem kell „összepárosítani” egymással – bármelyik bögrét és tálkát kivehetjük a szekrényből, a végeredmény szemet gyönyörködtető lesz!

LÁL

NYOK

Cserélhető sarkak

Egyetlen magassarkú így egy gyors mozdulattal rengeteg különböző stílushoz igazítható – ráadásul ez a modell akkor is jól jön, ha megjelenni igen, vezetni viszont nem szeretnénk magassarkú cipőben. Aki beleszeret, akár a neten is megrendelheti ezeket a darabokat, de Párizsban, Münchenben, Portóban, Lisszabonban, Madridban, Valenciában és Amszterdamban is találhatók Tanya Heath szalonok.

Forrás: bien.hu


26 /

EURÓPAI UNIÓ / KISALFÖLDI GAZDASÁG

Egymilliárd eurót fordítana az Európai Bizottság (EB) az európai szuperszámítógépkapacitás fejlesztésére, a cél a világszínvonalú infrastruktúra mielőbbi kiépítése a kontinensen — jelentette be a brüsszeli testület.

A tájékoztatás szerint az EU a jelenlegi költségvetési keretből 486 millió euróval fogja támogatni a nagy teljesítményű számítástechnikai kapacitás bővítését, és ehhez hasonló mértékű hozzájárulás várható az uniós tagállamoktól és a társult országoktól, így 2020-ig összesen egymilliárd eurós közbefektetésre lehet számítani. Leszögezték: a lépés döntő fontosságú az EU versenyképessége és adatgazdasági függetlensége szempontjából, az európai tudósok és cégek ugyanis, az infrastruktúra elégtelensége miatt, egyre inkább a kontinensen kívül dolgozzák fel adataikat.

„A szuperszámítógépek a digitális gazdaság motorjai. A verseny igen nagy, és az uniónak még be kell hoznia lemaradását. Világszinten élenjáró szuperszámítógépes kapacitást akarunk biztosítani 2020-ig az európai kutatóknak és vállalkozásoknak, hogy fejlődni tudjanak az

játszanak a legfontosabb fejlesztéseknél és innovációknál számos, az európai polgárok életét közvetlenül érintő területen, hozzájárulnak például a személyre szabott gyógyászathoz, illetve a klímaváltozás elleni küzdelem hatékonyabbá tételéhez.

Brüsszel egymilliárd euróból fejlesztené az európai szuperszámítógép-kapacitást

EU

„Egy jobb európai szuperszámítógépes infrastruktúra kiterjedt munkahely-teremtési lehetőségeket kínál, továbbá döntő tényező az ipar digitalizálása és az európai gazdaság versenyképességének növelése szempontjából” — fogalmazott.

A leggyorsabb szuperszámítógépek aktuális listáján Kína messze megelőzte az Egyesült Államokat. A top 500-as listán előbbi 202, utóbbi mindössze 144 rendszerrel képviselteti magát. Az első tízben négy amerikai gép van, három japán, egy svájci, illetve két kínai, viszont utóbbiak a listavezetők. A világ leggyorsabb számítógépe jelenleg a kínai Sunway, amely 93 petaflop műveleti sebesség, vagyis másodpercenként 93 billiárd lebegőpontos művelet elvégzésére képes.

szuperszámítógépet

FEJLESZTENEK

olyan technológiák terén, mint a mesterséges intelligencia, és alkalmazásokat tudjanak létrehozni az egészség, a biztonság és a mérnöki tudományok területén” — emelte ki Andrus An-

sip, az EB digitális piacért felelős biztosa.

Marija Gabriel digitális gazdaságért felelős uniós biztos rámutatott: a szuperszámítógépek már most is kulcsszerepet

A bizottság tavaly ismertetett tervei szerint 2023-ra a három legerősebb szuperszámítógép egyikének Európában kell működnie.

EU – Növekszik a szélenergia-felhasználás

EU a mûanyag szemétrôl

Az Európai Unió 28 tagállamában tavaly 16 ezer megawattal, 170 ezer megawattra emelkedett a szélenergiás áramtermelési kapacitás, ami az áramfogyasztás 12 százalékát fedezi — derül ki a WindEurope adataiból. A tavaly létesített áramtermelő kapacitás 85 százaléka megújuló forrásokra támaszkodik: ebből 55 százalék jutott a szélenergiára, 21 százalék a napenergiára, négy százalék pedig a vízenergiára. A legnagyobb szélerőműves áramtermelő kapacitással Németország rendelkezik, a második Spanyolország, a harmadik Nagy-Britannia. Ugyanakkor az áramfelhasználást legnagyobb arányban, 44 százalékban Dániában fedezik szélenergiából. Ez az uniós átlag majdnem négyszerese.

Minden műanyag-csomagolásnak újrahas Európai Unióban, emellett csökkenteni k felhasználását az Európai Bizottság tegn A tervezett szabályok javítják az újrahas az újrahasznosított műanyagok iránt. Eh re és a hulladék hatékonyabb gyűjtésére begyűjtött tonnánként várhatóan 100 eu ban évente 25 millió tonna műanyag hul mint 30 százalékát hasznosítják újra. A t lágszerte műanyagok teszik ki.


KISALFÖLDI GAZDASÁG / EURÓPAI UNIÓ /

27

EU – Intergráció, stabilitás, digitalizáció

JANUÁR ELSEJÉTÔL BULGÁRIA

vette át az Európai Unió soros elnökségét Január elsejétől hat hónapon át Bulgária tölti be az Európai Unió soros elnökségét, a kelet-balkáni állam Észtországtól veszi át, majd júliusban Ausztriának adja tovább a tisztséget.Az EUhoz tíz évvel ezelőtt, 2007ben csatlakozott Bulgária most fogja először ellátni a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztet.

Szófia már véglegesítette programját és annak a prioritásait: az ország elsősorban a gazdasági növekedés és a társadalmi kohézió erősítésére, a nyugat-balkáni államok integrációjára, a kontinens stabilitására és biztonságára, illetve a digitalizációra, a versenyképesség fokozására kíván majd összpontosítani.

Az első területen belül kiemelték, hogy a gazdasági teljesítmény kulcsfontosságú Európa jövője szempontjából, és bár a helyzet összességében kedvező, bizonyos közös kihívásokra még meg-

sznosíthatónak kell lennie 2030-ra az kell az egyszer használatos műanyagok ap bemutatott stratégiája értelmében. sználhatóságot és növelik a keresletet hhez nagyobb feldolgozó létesítményeke, szétválogatására lesz szükség, ami uróval mérsékli a költségeket. Európáladék keletkezik, s ennek kevesebb tengerparti hulladék 85 százalékát vi-

oldást kell találni, valamint vitát kell folytatni az euróövezet megreformálásáról és a következő hétéves uniós költségvetési ciklusról. A Nyugat-Balkán kapcsán Bulgária hangsúlyozta: a térség országainak „európai perspektívára” van szükségük, és ehhez konkrét lépések, világos cselekvési tervek kellenek.

A biztonságpolitika és a migrációs politika területén a bolgár kormány szerint konszenzusra kell jutniuk az EU tagállamainak. Mint rámutattak, Szófia tisztességes és hosszú távú megoldásra törekszik a menekültügyi reform terén. Figyelmeztettek ugyanakkor, hogy a krízist a gyökerénél kell kezelni, a biztonsági helyzet javításához pedig erősíteni kell a határok védelmét és az információk megosztását a tagállami hatóságok között. Aláhúzták emellett: Európa jövőbeli szerepe közvetlenül kapcsolódik a kontinens gazdaságának versenyképessé-

géhez, ezért ennek javítása elengedhetetlen a belső piac, az innováció, az oktatás, a digitális kompetenciák fejlesztése által.

Az elnökség nyitóeseményére a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság tagjai január 11-én Szófiába látogattak, ahol a bolgár prioritásokról egyeztettek. A rotációs elnökség az EU új alapszerződése, a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés óta valamelyest veszített a korábbi jelentő-

ségéből, főként amiatt, hogy a külügyi tanács üléseit már nem az elnöklő állam külügyminisztere, hanem az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő vezeti. A többi szakminiszteri ülésen azonban továbbra is az érintett ország feladata a napirend kialakítása, az álláspontok közelítése és a kompromisszumok elérése.

Magyarország 2011 első felében töltötte be először az Európai Unió elnökségét, és 2024-ben fog ismét sorra kerülni.

Egységes áfaövezetet akar az unió Az Európai Bizottság új szabályokra tett javaslatot az egységes uniós áfaövezet létrehozása érdekében. A cél, hogy csökkentsék az Európai Unión belüli évi 50 milliárd eurós áfacsalás mértékét, ugyanakkor támogassák a vállalkozásokat és biztosítsák az államháztartási bevételeket. A tagállamok által 1992-ben elfogadott közös uniós áfaszabályok túlságosan korlátozóvá váltak, alig néhány ágazat és termék esetében teszik lehetővé a kedvezményes áfamérték alkalmazását. A javaslat nagyobb önállóságot biztosít a tagállamoknak az adókulcsok tekintetében. A tervezet szerint több vállalkozás vehetné igénybe az egyszerűbb áfaszabályokat, amelyek jelenleg csak a legkisebb cégek számára elérhetőek. forrás:haszon


28 / SZÁMOK, TRENDEK / KISALFÖLDI GAZDASÁG Elérhetô a 2018. január 1-jétôl hatályos új Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke

KSH:

68,8

százalékos

A tavalyi negyedik negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 447 ezer volt, 36 ezerrel, 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A 15—64 évesek foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal, 68,8 százalékra emelkedett egy év alatt — jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A foglalkoztatási ráta az egy hónappal korábbi három hónapos időszakban elért csúcsértékhez képest változatlan maradt. Az elmúlt év egészét tekintve, a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 421 ezer volt, amely 70 ezerrel haladta meg a 2016. évit. A foglalkoztatási ráta a 15—64 évesek körében — továbbra is rekordszintű — 68,2 százalék volt, 1,6 százalékponttal magasabb az előző évinél. A 2017 negyedik negyedévében az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 88 ezerrel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 39 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 13 ezerrel csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A foglalkoztatottak számának növekedése a munkanélküliek számának 30 ezres

Elérhető a 2018. január 1-jétől hatályos új Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke. egjelent a Miniszterelnökséget vezető miniszter 34/2017. (XII. 19.) MvM rendelete az Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 36/2011. (XII. 23.) KIM rendelet módosításáról. A rendelet 2018. január 1-jétől hatályos. Az új ÖVTJ struktúra és tartalom a http://www.ksh.hu/ovtj_menu címen található.

REKORDSZINTEN a foglalkoztatás

csökkenéséből és a munkaerőpiacon újonnan megjelenő 6,6 ezer álláskereső munkába állásából ered. A munkaerőpiacon jelenlévők, az úgynevezett gazdaságilag aktív népesség aránya a 15—74 éves korosztályban 62,1 százalékos volt, 0,6 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál, miközben a korosztály lélekszáma 59 ezerrel csökkent.

A 15—24 éves fiatalok korcsoportjában a foglalkoztatási ráta 29,3 százalék volt. A legjobb munkavállalási korú 25—54 évesek foglalkoztatási rátája 1,1 százalékponttal, 84,0 százalékra, az idősebb, 55—64 évesek foglalkoztatási aránya 1,9 százalékponttal, 53,0 százalékosra nőtt.

A 15—64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 1,9 százalékkal emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2,1 százalékponttal, 76,1 százalékra nőtt. A nők körében a foglalkoztatottak száma lényegében stagnált, foglalkoztatási rátájuk — demográfiai változásokból adódóan — 0,5 százalékponttal, 61,7 százalékra javult.

A 20—64 éves korcsoportban, amelyre az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos foglalkoztatási célértéket tűzött ki, Magyarországon a foglalkoztatási ráta 1,4 százalékponttal, 73,9 százalékra nőtt. A korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 81,9, a nőknél 66,2 százalék volt a múlt év negyedik negyedében. (MTI)


KISALFÖLDI GAZDASÁG / SZÁMOK, TRENDEK /

29

KSH – letölthetô kiadványok 3,7%-OS GDP-NÖVEKEDÉS

A több mint négy éve tartó konjunktúra 2017 I—III. negyedévében folytatódott a magyar gazdaságban: a GDP volumene, folyamatos növekedés mellett, 3,7%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A gazdasági teljesítménybővülésünk üteme nagyobb volt az EU-28 átlagánál. A KSH jelenti, 2017. I—III. negyedév.

http://www.ksh.hu/apps/shop.kiadvany?p_kiadvany_id=99 3103&p_lang=HU

12,8%-OS KERESETNÖVEKEDÉS

NÖVEKVÔ GAZDASÁGI AKTIVITÁS

2016-ban a gazdaságilag aktív népesség — a foglalkoztatottak és a munkanélküliek összessége — 5,4%-kal több volt, mint amit a legutóbbi, 2011-es népszámlálás mért. A gazdaságilag aktív népesség aránya a teljes népességen belül 45-ről 48%-ra emelkedett, amely a rendszerváltás óta a legmagasabb szint. Mikrocenzus 2016 — 5. A népesség gazdasági aktivitása http://www.ksh.hu/apps/shop.kiadvany?p_kiadvany_id=99 3095&p_lang=HU

BÔVÜLÔ INFOKOMMUNIKÁCIÓ

2017 I—III. negyedévében 3 millió 30 ezer fő állt teljes munkaidőben alkalmazásban. A bruttó átlagkereset 290,9 ezer forint volt, 12,8%-kal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Munkaerőpiaci folyamatok, 2017. I—III. negyedév.

2016-ban a közösségi hálózatokban való részvétel (felhasználói profilkészítés, üzenetposztolás stb.) a hazai lakosság 66%-át érintette, míg a saját készítésű tartalmak feltöltésében és közösségi megosztásában a lakosság 36%-a vett részt aktívan. Mindkét mutató jelentősen meghaladta az EU átlagát. Az infokommunikációs technológiák és szolgáltatások helyzete Magyarországon, 2016

KEVESEBB DIÁK

A TURIZMUS NÖVEKVÔ RÉSZESEDÉSE

http://www.ksh.hu/apps/shop.kiadvany?p_kiadvany_id=99 3044&p_lang=HU

A 2017/2018-as tanévben az általános iskolai tanulók száma 8900-zal, a középfokú iskolák nappali rendszerű képzéseire járók létszáma 6700 fővel esett vissza az előző tanévhez viszonyítva. A felsőoktatási intézményeket 3300-zal kevesebb hallgató látogatja. Oktatási adatok, 2017/2018 (előzetes adatok)

http://www.ksh.hu/apps/shop.kiadvany?p_kiadvany_id=99 3083&p_lang=HU

2008 óta a turizmus teljesítménye nagyobb mértékben nőtt, mint a gazdaság teljesítménye. A turizmushoz köthető ágazatok hozzáadott értékének aránya a nemzetgazdaság egészének 6,4%-a volt. Turizmusszatellitszámlák, 2014—2015 http://www.ksh.hu/apps/shop.kiadvany?p_kiadvany_id=99 3053&p_lang=HU

EU-INFO STATISZTIKAI SZOLGÁLAT

Az EU-INFO Statisztikai Szolgálat segítséget nyújt minden olyan érdeklődőnek, akinek adatokra, információra, módszertani magyarázatokra vagy kiadványokra van szüksége az Európai Unió statisztikai rendszeréből, elsősorban az uniós tagállamokra vonatkozóan. A szolgáltatás — az Eurostat finanszírozásával — térítésmentesen vehető igénybe.

Az Eurostat honlapja az alábbi linken érhető el: http://ec.europa.eu/eurostat/web/main. Kövessen bennünket a Facebookon és a Twitteren is!


Kisalfoldigazdasag2018 3  
Kisalfoldigazdasag2018 3  
Advertisement