Issuu on Google+

2015

FÜRDŐSZOBA

KOLLEKCIÓ


Közel 30 éve került megalapításra a Marmorin első gyára. Az eltelt évtizedek nem csak a gyártási tapasztalatok miatt jelentősek, de azért is, mert ezalatt több olyan gyártástechnológiát és anyagösszetételt dolgoztunk ki, aminek eredményeképpen most exkluzív minőségű és rendkívül kedvező tulajdonságokkal rendelkező termékeket tudunk Önnek kínálni. Így a tartósság, a szennyeződések lerakódását megakadályozó, ellenálló felület, vagy a légbuborékok teljes mértékű kiküszöbölése mind olyan sajátos tulajdonság, amik révén egy időtálló és mégis praktikus terméket vihet otthonába. Még egy ilyen hétköznapi dolog, mint egy mosdó is hatalmas kincset rejthet magában. Ha a fürdőszobai megoldásokról beszélünk, akkor mindenképpen meg kell említeni, hogy a Marmorin mosdók öntött márvány alapanyaga többek között azt is lehetővé teszi, hogy fényes illetve matt felületű termékeket egyaránt megtaláljon kínálatunkban. Az öntött márvány alapanyagú termékek kellemes lágy tapintású, nem hideg felületet biztosítanak. A széles formaés méretválaszték nem csak a már megszokott típusokat, de speciális változatokat is jelent. A könnyű beépíthetőség mellett a használat során a könnyű tisztántarthatóság is fontos szempont, amikor a Marmorin mellett dönt. Fontos kihangsúlyozni, hogy a különleges esztétikai erények sosem a minőség, az ergonómia, vagy a funkcionalitás rovására jelennek meg, hanem mindezeken túl, egy olyan hozzáadott értékként, amit Ön is értékelni fog, ha közelről megismeri termékeinket.

02


MOSDÓ ANYAGSZÍNEK Durocoat® alapanyag Annak érdekében, hogy megfeleljünk a folyamatosan növekvő vásárlói igényeknek, szüntelenül fejlesztjük termékeinket és technológiáinkat. Töretlenül keressük a legújabb megoldásokat és a legmagasabb minőségű anyagokat, melyek megfelelnek a mindennapi élet követelményeinek. Ennek eredményeként megalkottunk egy újszerű anyagot, ami ötvözi a formálhatóságot és a tartósságot. Egy anyag, mely könnyen formálható, de mégis ellenálló marad a külső hatásokkal szemben. Egy anyag, vastagabb bevonattal, amelyből gyönyörű, időtálló termékek születhetnek. Ez az anyag pedig nem más, mint a Durocoat®!

Gelcoat® - Gelcoat® matt alapanyag Minden mosdónk, zuhanytálcánk és kádunk egy újszerű anyag felhasználásával készül. Ez az anyag finomra őrölt dolomit kő és műgyanta keveréke. Egyike vagyunk az első gyártóknak Lengyelországban akik megalkották a saját igazi, egyedi technológiai tulajdonságokkal rendelkező Gelcoat® anyagukat. FELÁR: +5%

Solid® alapanyag Ez az anyag gyanták és aluminum oxid egységes keveréke. Egy fontos extra tulajdonsága ennek az anyagnak, hogy nem gyúlékony. A Solid® anyag termékek nagyra becsültek Európában és az USA területén egyaránt. Ezt az anyagot a Marmorin mosdók, zuhanytálcák és mosóteknők gyártására használja. Köszönhetően az egyedi tulajdonságainak a Solid® anyag széles körben kerül felhasználásra közületi épületekben is. FELÁR: +20%

Egyes termékek rendelhetőek fényes fekete színben is.

FELÁR: +10%

DÍJAK Tebe kollekció

Liva kollekció

Jena kád

Liva kád

Uni mosdó

Wega mosdó Jena mosdó

Tatoo mosdó

Wega mosdó

Rea mosdó

Sirona mosdó Rea mosdó Onda mosdó 03


Dam 50 Mérete: 500x450x80 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető Dűbellel rögzíthető

35.900.-

Dam 70 Mérete: 700x450x80 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető Dűbellel rögzíthető

43.900.-

Dam 100 Mérete: 1000x450x80 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető Dűbellel rögzíthető

59.900.-

Marina 60 Mérete: 600x500x145 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

37.900.-

Rejtett konzol Mérete: 300x122x150

7.900.-/pár

04


Dam 40

T2

Dam 60

Mérete: 400x220x80 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető Dűbellel rögzíthető

Mérete: 400x220x100 Pultra tehető, bútorra tehető

Mérete: 600x450x80 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető Dűbellel rögzíthető

33.900.-

25.900.-

45.900.-

Marina 70

Marina 80 / 90

Mérete: 700x500x145 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

Mérete: 800x500x145 Mérete: 900x500x140 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető Dűbellel rögzíthető

44.900.-

50.900.51.900.-

Marina 120 Mérete: 1200x500x145 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

Marina 120 dupla Mérete: 1200x500x145 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

63.900.-

71.900.-

05


Clever 50/60

Clever 80

Mérete: 502x390x40 Mérete: 602x390x40 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

Mérete: 802x390x40 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

33.900.34.900.-

Citi Bis 50 / 60

Citi Bis 70 / 80 / 100

Mérete: 500x440x350 Mérete: 600x440x350 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

Mérete: 700x440x350 Mérete: 800x440x350 Mérete: 1000x440x350 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

32.900.34.900.-

06

36.900.-

35.900.36.900.39.900.-

Dallas 70

Dallas 90

Mérete: 700x510x75 Pultra tehető, bútorra tehető

Mérete: 900x510x75 Pultra tehető, bútorra tehető

55.900.-

57.900.-


Clever 90 jobb / bal

Clever 100 / 120

A képen a balos látható Mérete: 902x390x40 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

Mérete: 1002x390x40 Mérete: 1202x390x40 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

38.900.-

39.900.42.900.-

Citi Bis 110 jobb / bal A képen a balos látható Mérete: 1100x440x350 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

Citi Bis 140 jobb / bal

39.900.-

Mérete: 1400x440x350 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

42.900.-

Dallas 120

Dallas 140 dupla

Mérete: 1200x510x75 Pultra tehető, bútorra tehető

Mérete: 1400x510x75 Pultra tehető, bútorra tehető

64.900.-

74.900.-

07


F Ü R D Ő S Z O B A

K O L L E K C I Ó

2 0 1 5

Az idei kollekcióban megjelenő rendkívüli formákat, az óriási kényelmet biztosító használatot, egyértelműen a magas színvonalú kivitelezés garantálja. Az aprólékos, pontról pontra készült termékeket a legjobb minőségű anyagok varázsolják igazán egyedivé, s exkluzívvá. A Marmorinnak köszönhetően fürdőszobánkba nap, mint nap betérve újra és újra átélhetjük a produktumok által biztosított érzékiséget. Szinte minden mosdóhoz találunk egy termékcsaládon belül kádat is, hála ennek az ügyfél orientált tulajdonságnak mindenki saját igényeinek megfelelően teremtheti meg fürdőszobájában a megálmodott összhangot.

08


Ceto 60

Moira Bis 60

Mérete: 600x430x150 mm Pultra tehető, bútorra tehető, dűbellel rögzíthető

Mérete: 600x500x145 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

59.900.-

49.900.-

Ceto 80 / 90

Moira Bis 70

Mérete: 800x430x150 mm Mérete: 900x550x150 mm Pultra tehető, bútorra tehető, dűbellel rögzíthető

Mérete: 700x500x145 mm Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

75.900.83.900.-

Ceto 130 dupla Mérete: 1300x550x150 mm Pultra tehető, bútorra tehető 116.900.-

57.900.-

Moira Bis 80 / 90 Mérete: 800x500x145 Mérete: 900x500x140 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

65.900.74.900.-

Moira Bis 120 dupla Mérete: 1200x500x145 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

Moira Bis 120 Mérete: 1200x500x145 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

119.900.-

99.900.-

09


TEO

Teo Inset 60 Mérete: 600x450x137 Pultba süllyeszthető

84.900.-

Teo 60 Mérete: 600x450x137 Pultra tehető, bútorra tehető, dűbellel rögzíthető

76.900.-

Teo 80 / 90 Mérete: 800x450x137 Mérete: 900x450x137 Pultra tehető, bútorra tehető (a 80-as dűbellel is rögzíthető)

84.900.91.900.-

Teo 120 dupla Mérete: 1200x450x137 Pultra tehető, bútorra tehető

104.900.10


LIRA

Lira 50 / 60 Mérete: 502x390x117 Mérete: 602x390x117 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

58.900.69.900.-

Lira 80 Mérete: 802x390x117 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

76.900.-

Lira 90 bal / jobb A képen a balos látható Mérete: 902x390x117 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető 84.900.-

Lira 120 Mérete: 1202x390x117 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

104.900.11


LARISSA

Larissa 60 Mérete: 600x480x147 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

49.900.-

Larissa 80 Mérete: 800x480x150 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

68.900.-

Larissa 90 bal / jobb A képen a balos látható Mérete: 900x480x150 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

76.900.-

Larissa 120 Mérete: 1200x480x150 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető, konzollal rögzíthető

99.900.12


NOEL

Noel 80 Mérete: 800x450x112 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

79.900.-

Noel 100 Mérete: 1000x450x112 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

95.900.-

Noel 120 Mérete: 1200x450x112 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

99.900.-

Noel 120 dupla Mérete: 1200x450x112 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

114.900.13


TALIA

Talia 60 Mérete: 600x310x140 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

59.900.-

Talia 80 Mérete: 800x310x140 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

73.900.-

Talia 90 bal / jobb A képen a balos látható Mérete: 900x310x140 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

83.900.-

Talia 120 Mérete: 1204x310x140 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

108.900.14


VALA

Vala Mérete: 705x505x82 Pultra tehető

149.900.-

DUNA Duna Mérete: 600x450x120 Pultra tehető, bútorra tehető

116.900.-

Tatoo Rendelhető fehér vagy fekete pulttal Mérete: 705x504x68 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

139.900.-

Argo Mérete: 1000x500x140 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

TATOO

89.900.15


ELARA

Elara 1 Mérete: 400x200x100 Pultra tehető, bútorra tehető, dűbellel rögzíthető

47.900.-

Elara 2 Mérete: 400x200x100 Pultra tehető, bútorra tehető, dűbellel rögzíthető

47.900.-

Elara 3 Mérete: 400x200x100 Pultra tehető, bútorra tehető, dűbellel rögzíthető

47.900.-

Elara 4 Mérete: 400x200x100 Pultra tehető, bútorra tehető, dűbellel rögzíthető

47.900.16


IVA

Palera Mérete: 596x277x268 Pultra tehető

84.900.-

THIN Thin Mérete: 550x400x143 Pultra tehető

114.900.-

PALERA ATRIA

Iva Mérete: 600x390x157 Pultra tehető, bútorra tehető

75.900.-

Atria Mérete: 650x520x150 Pultra tehető

75.900.17


DIONE

Ceti Mérete: 450x480x150 Pultra tehető, bútorra tehető

59.900.-

MODICO

Modico 60 / 80 Mérete: 600x430x145 Mérete: 800x430x145 Pultra tehető, bútorra tehető

99.900.119.900.-

Dione Mérete: 700x450x115 Pultra tehető, dűbellel rögzíthető

116.900.-

Rosa Mérete: 600x435x110 Pultra tehető, bútorra tehető, dűbellel rögzíthető

85.900.Ezekhez a mosdókhoz zuhanytálca is kapható lásd. 39 oldal.

18

ROSA


BALIA

Balia Mérete: 400x400x300 Pultra tehető

169.900.-

Balia kád Mérete: 1215x1215x650 Szabadon álló

399.900.-

19


LOREN

Loren Mérete: 596x358x150 Pultra tehető

84.900.-

Loren kád Mérete: 1627x630x562 Szabadon álló

349.900.-

20


BALTA

Balta Mérete: 900x490x130 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

89.900.-

Balta kád Mérete: 1570x750x600 Szabadon álló Fehér láb kerettel: 409.900.Fekete láb kerettel: 439.900.-

21


TEODOR

Teodor kád keret 149.900.-, Teodor Mérete: 712x763x130 Pultba süllyeszthető, pultra tehető

94.900.-

Teodor kád Mérete: 1800x750x570 Szabadon álló

369.900.-

22


TYTAN

Tytan Mérete: 620x460x112 Pultba süllyeszthető, bútorra tehető

104.900.Tytan kád Mérete: 1790x890x620

369.900.Tytan álló mosdó Mérete: 620x460x840 Falhoz állítható

204.900.Tytan kád szerelvény takaróval Mérete: 1790x890x620 szabadon álló 449.900.23


LA DONNA

La Donna Mérete: 700x460x112 Pultra tehető, butorra tehető

99.900.-

La Donna mosdó láb

La Donna kád

Mérete: 200x190x780

Mérete: 1645x894x600 Falhoz álló

79.900.-

24

389.900.-


FAMA

Fama kád

Fama kádláb fehér:

Mérete: 1730x825x645 Szabadon álló

Fama kádláb fekete: 57.900.-

49.900.-

229.900.-

Fama kádláb króm: 78.900.Fama lefolyó rendszer króm:

42.900.-

25


Disa 50

Disa 60

Mérete: 500x480x150 Pultra tehető

Mérete: 600x520x150 Pultra tehető

51.900.-

59.900.-

DISA

Delia

Toni

Mérete: 630x465x180 Pultra tehető

Mérete:600x400x138 Pultra tehető

59.900.-

67.900.-

DELIA

26

TONI


Carme

Carme

Mérete: 980x550x145 Pultra tehető, bútorra tehető

Mérete: 1300x550x150 Pultra tehető, bútorra tehető

139.900.-

179.900.-

CARME

Onda

Uni

Mérete: 1200x500x240 Pultra tehető, bútorra tehető

Mérete: 850x600x120 Konzollal szerelhető

189.900.-

79.900.-

UNI

ONDA

27


EMMA

Emma Mérete: 600x450x178 Bútorra, tehető

54.900.-

Emma Mérete: 800x450x178 Bútorra tehető

64.900.-

Emma bal / jobb A képen a balos látható Mérete: 900x450x178 Bútorra, tehető

74.900.-

Emma 120 Mérete: 1200x450x178 Bútorra, tehető

91.900.28


Perla Mérete: 400x400x264 Pultra tehető

83.900.-

PERLA LARA

JACOB Lara Mérete: 400x400x478 Pultra tehető

155.900.-

Jacob Mérete: 358x358x247

109.900.-

KORE

Kore Mérete: 400x400x120 Pultra tehető

75.900.29


LAVINIA

DUDU

30

Dudu

Pamona

Mérete: 837x420x174 Dűbellel rögzíthető

Mérete: 750x477x175 Pultba süllyeszthető, bútora tehető, konzollal szerelhető

156.900.-

51.900.-

Lavinia

Pamona

Mérete: 890x515x150 Pultra tehető

Mérete: 1210x480x174 Pultba süllyeszthető, bútora tehető, konzollal szerelhető

199.900.-

75.900.-


LIVA

Liva Mérete: 486x320x137 Pultra tehető

83.900.-

Liva Mérete: 600x350x137 Pultra tehető

99.900.-

Liva kád Mérete: 1710x755x600 Szabadon álló

449.900.-

31


ALTA

Alta Mérete: 650x390x145 Pultra tehető, pultba süllyeszthető, bútorra tehető

69.900.-

Alta kád szerelvény takaróval Mérete: 1560x730x590 389.900.-

Alta kád Mérete: 1560x730x590 Szabadon álló

329.900.32


PIA

Pia inset

Pia

Mérete: 620x361x125 Pultra tehető, pultba süllyeszthető

Mérete: 600x410x126 Pultra tehető, dűbellel rögzíthető

69.900.-

83.900.-

Pia Mérete: 720x361x125 Pultra tehető, pultba süllyeszthető

75.900.-

Pia Mérete: 920x361x125 Pultra tehető, pultba süllyeszthető

79.900.-

Pia kád Mérete: 1607x653x650 Szabadon álló

329.900.33


MISA

Misa Mérete: 400x421x177 Pultra tehető, dűbellel rögzíthető

68.900.-

Misa kád bal / jobb Mérete: 1553x916x812 Falhoz álló 299.900.-

34


SELIA

Selia Mérete: 592x330x124 Pultra tehető

69.900.-

Selia álló mosdó

Selia kád

Mérete: 550x348x850 Falhoz álló

Mérete: 1560x840x585 Szabadon álló

259.900.-

339.900.-

35


Noemi

Febe

Méret: 400x400x850 Falhoz álló

Méret: 900x500x850 Falhoz álló

299.900.-

329.900.-

Rea álló

Rea álló

Mérete: 400x400x850 Falhoz álló Fehér / fehér medencével:

Mérete: 400x400x850 Falhoz álló Fehér / fekete medencével:

285.900.-

343.080.-

Erato

Rea

Mérete:490x495x885 Falhoz álló:

Mérete: 400x400x165 Pultra tehető, bútorra tehető Fehér / fehér medencével: 79.900.Fehér / fekete medencével: 95.880.-

FEBE NOEMI

REA

329.900.-

36

ERATO


Wave Mérete: 400x400x880 Falhoz álló

WAVE

277.900.-

ATAMI

Atami Mérete: 1000x387x955 Falhoz álló

209.900.-

Waver Mérete: 400x400x875

277.900.-

WAVER 37


EGYEDI - MÉRETRE VÁGHATÓ MOSDÓK

Ugo R

Ugo Duet R

Mérete: max. 2500x400x137 Bútorra tehető, konzollal rögzíthető

Mérete: max. 2500x400x154 Bútorra tehető, konzollal rögzíthető

Vera R

Lira R

Mérete: max. 2500x430x129 Bútorra tehető, konzollal rögzíthető

Mérete: max. 2500x390x117 Bútorra tehető, konzollal rögzíthető

Emma R

Moira Bis R

Mérete: max. 2500x450x178 Bútorra tehető

Mérete: max. 2500x500x140 Bútorra tehető, konzollal rögzíthető

Larissa Hotel R

Hale R

Mérete: max. 1200x480x145 Konzollal rögzíthető

38

Mérete: max. 1800x480x200 Pultra tehető, konzollal rögzíthető

UGO

UGO DUET


EGYEDI - MÉRETRE VÁGHATÓ MOSDÓK

Megnevezés Vera Ugo Ugo duet Moira bis Emma Lira Hale Larissa hotel

Alapár 126 900 Ft 76 900 Ft 149 900 Ft 49 900 Ft 56 900 Ft 68 900 Ft 68 900 Ft 52 900 Ft

Méret felárak

Minimális hosszúság

Maximális hosszúság

+10cm

(mm)

(mm)

13 900 Ft 12 900 Ft 12 900 Ft 15 900 Ft 13 900 Ft 12 900 Ft 15 900 Ft 15 900 Ft

900 700 1535 600 600 600 600 600

2 500 2 500 2 500 2 500 2 500 2 500 1 800 1 200

Egyszeri vágási és zárási felár: 29 900 Ft

UGO

LARISSA HOTEL

39


ZUHANYTÁLCÁK A zuhanytálcákhoz designban hozzá illő mosdó is elérhető

Rosa 90 íves Mérete: 900x900x60

89.900.-

Modico I 80 / 90

Rosa 90 szögletes

Mérete: 1200x800x60 Mérete: 1200x900x60

Mérete: 900x900x60

89.900.-

119.900.128.900.-

40

Ceti 80 / 90 szögletes

Ceti 80 / 90 íves

Mérete: 800x800x55 Mérete: 900x900x55

Mérete: 800x800x45 Mérete: 900x900x55

63.900.69.900.-

59.900.65.900.-


Otero 80 / 90 íves

Dione 90

Mérete: 800x800x45 Mérete: 900x900x45

Mérete: 900x900x100

99.900.129.900.-

159.900.-

41


ÁLOM KOLLEKCIÓ 2015

TEBE Design: Jędrzak Design

TEBE

42


Az Álom kollekció egy ajánlat, azoknak akik nyitottak a luxusra, a nem szabványos megoldásokra, a nagyfokú designra. Az álom kollekció, termékeiben tökéletesen egyesíti a rendkívüli formákat és a mindennapi használhatóságot. A kollekció termékeit a Marmorin belső tervezési osztályának, a Marmorin Design Stúdió legkiemelkedőbb tervezőinek köszönhetjük. Mit jelent az Álom kollekció? kiváló minőséget, designt, tökéletes gyártási folyamatot és a világ legkorszerűbb alapanyagát.

A Te fürdőszobád, a te elképzelésed.

Tebe

Tebe III kád

Mérete: 550x450x850 Mérete: 700x500x850 Falhoz álló

Mérete: 1800x730x600 Szabadon álló

539.900.-

249.900.289.900.-

Tebe II kád Mérete: 1805x732x600 Falhoz álló

499.900.-

Tebe mosdó pult 200

Tebe mosdó pult 325

Mérete: 200x360x50

Mérete: 325x360x50

49.900.-

53.900.-

Tebe I kád

Tebe zuhanytálca

Mérete: 1805x802x602 Falhoz álló

Mérete: 900x900x50

529.900.-

169.900.43


ALICE

Design: Marmorin Design Studio

CASCADA Design: Marmorin Design Studio

ISAR

Design: Marmorin Design Studio

44


Alice III

Alice I

Mérete: 600x386x163 Pultba süllyeszthető

Mérete: 560x327x205 Pultra tehető

94.900.-

119.900.-

Alice II Mérete: 672x392x280 Pultra tehető

144.900.-

Alice álló mosdó

Alice II kád Mérete: 2067x915x910

Mérete: 580x380x980 Falhoz álló

589.900.-

279.900.-

Alice I kád Mérete: 1790x750x740

499.900.-

Cascada Mérete: 436x366x216 Pultra tehető

99.900.-

Cascada álló mosdó Mérete: 468x480x854 Falhoz álló

Cascada kád Mérete: 1533x873x560

299.900.-

449.000.-

Isar kád Mérete: 1750x780x638

499.900.-

Isar Mérete: 457x330x300 Pultra tehető

149.900.-

Isar 80 Mérete: 800x360x150 Pultra tehető

159.900.-

Isar álló mosdó Mérete: 455x328x850 Szabadon álló

279.900.45


JENA Design: Mowo Studio

GOCCIA Design: Marcin Konicki Design

WEGA 46

Design: Marmorin Design Studio


Jena kád Mérete: 1900x1180x1100 Szabadon álló

1.299.900.-

Jena Mérete: 450x490x160 Pultra tehető

99.900.-

Goccia kád Mérete: 1967x963x763 Szabadon álló

679.900.-

Goccia Mérete: 638x425x137 Pultra tehető

139.900.-

Wega 440

Wega kád

Mérete: 440x305x850 Szabadon álló

Mérete: 1690x685x520 Szabadon álló

269.900.-

459.900.-

Wega 600 bal / jobb Mérete: 607x305x850 Szabadon álló 318.900.47


SIRONA Design: Grupa Projektowa Ette

FLORA Design: Grupa Projektowa Ette

Flora Mérete: 762x358x910 Falhoz álló

499.900.-

Sirona Mérete: 465x465x895 Szabadon álló

1.599.900.-

48


TALASSA Design: Marmorin Design Studio

SIWA Design: Mowo Studio

Siwa Mérete: 540x395x150 Pultra tehető

89.900.-

KIARA Design: Marmorin Design Studio

Talassa Mérete: 466x277x152 Pultra tehető

57.900.-

Kiara Mérete: 500x322x130 Pultra tehető

69.900.-

TINETTE Design: Marmorin Design Studio

Tinette Mérete: 374x297x92 Pultra tehető

49.900.49


50


A termékek minden egyes részlete örömöt okozó érzékiséget és mesés esztétikát tükröz. A már-már megszokott kivételességet is felülmúlóan jelennek meg az új, meghökkentő formák. Kinek szánja Eva Minge a szóban forgó kollekciót? Azoknak a független embereknek, akik élvezik az életet s tele vannak szenvedéllyel, illetve fantáziával. A cél pedig egy kifejező, érzéki, energikus és exkluzív fürdőszoba, melyben biztosított a pihenés.

51


KONYHA KOLLEKCIÓ 2015

MARMORIN MOSOGATÓK IS NAGY VÁLASZTÉKBAN! Látogasson el weboldalunkra, megkönnyítjük választását! TERMÉK INFORMÁCIÓK… formák és technikai adatok

AKTUÁLIS AKCIÓINK… minőség és design kedvező áron

FANTÁZIA… enteriőr képek és műszaki adatlapok

HOL VÁSÁROLHATOK... keresse meg az Önhöz legközelebbi partnerünket


marmoin