Issuu on Google+

fot贸 T贸th Barnie

BEATUY / Sminkelemz茅s

BEATUY / Sminkelemz茅s

0 0


PHOTO / Outlook Photo

1 Bevallom őszintén: irigylem. Itt él Milánóban, a divat egyik legfontosabb és legkiemelkedőbb fellegvárában, ahol minden a trendekről és az innovációról szól. Azért ez nem volt mindig így... A nyolcvanas évek elején, amikor ideköltöztem, Milánó egy kissè elfelejtett sarka volt Európának. Nagyra nőtt, ipari városként tartották számon, de engem már akkor lenyűgözött. A posztindusztriális forradalom miatt állandó mozgásban élt, és ennek köszönhetően néhány éven belül végül az egész világ megismerte a nevét. A kecses, középkori épületek üzlethelységeiben már akkor az „új design” uralkodott; a magas, patinás irodákban szokatlanul modern íróasztalalok és székek fogadták az embert. A pezsgés már bújkált a felszín alatt. Guggiaro-val készítettünk interjút, aki már akkor a maiaknál is izgalmasabb formájú kocsikban gondolkozott, vagy éppen az avantgarde Alchimia-csoport vezéregyéniségeivel, Mendini-vel és Sottsas-szal, akik pedig a formatervezéssel foglalkozó tananyagokban szerepelnek kiemelt helyen. Ma már hihetetlenül hangzik, de az akkori Milánóban még nem jött gyorsan divatba a divat, inkább mélyről induló, igazi utca-jelenségnek számított. Akkor mi még inkább Soprani és a hozzá hasonló haute coutureös, elegáns bemutatókra jártunk forgatni. Viszont alig telt el néhány hónap, és én is ott voltam Armani és Versace lelkes tisztelői között, Ferré bemutatóinak hallatlan szépsége miatt pedig rendre leesett az állam...

De emiatt választotta Milánót? Több helyen élt már a világon, így urbánus fronton nyilván sok tapasztalattal rendelkezett.

Csontos Tibor szerint néha nagyon gyorsan el kell felejteni a büszkeséget...

Mondj igent a nemre is!

Outlook PHOTO

Ritka idők tanúja volt Csontos Tibor, amikor a nyolcvanas évek elején megérkezett Észak-Itáliába. Az elsősorban divattal, kortárs művészetekkel foglalkozó, egy zsebbe rejtett érettségivel nyugatra dobbantott magyar „képmester” saját és kamerájának szeme előtt látta felnőni a milánói divatkirályokat. Armani, Ferré, Versace, Dolce és Gabbana – a névsor éppannyira hosszú, mint amilyen impozáns. Ezt maga Csontos Tibor tudja a legjobban, hiszen élményeiről egy dokumentarista alaposságával írt könyvet „Divatkirályok közelről” címmel. A LACK Magazin plagizál, és a következő flekekken közelről láttatja azt, aki közelről látta a divatkirályokat. írta: Juhász Bianca

Milánó elsősorban a hangulatával fogott meg. Van benne valami régivágású, valami közép-európai vonás, amit egy jó adag mediterrán életérzés fűszerez. És persze ami igaz, az igaz: Milánóban könnyű belecsöppenni a divat világába. A divat ott van az utcákon, a metróban, a buszokon; azt eszik, azt isszák. Amikor a televíziónk elhatározta, hogy rendszeresen követi a multimilliárdos iparrá nőtt divateseményeket, én is ott voltam.

Mire jutott: kiknek miért sikerült? A szaktudás, a kitartás, vagy éppen a szerencse a döntő tényező egy-egy kiemelkedő karrierben? Habozás nélkül rávágom, hogy a szerencse. Azért ne csüggedjen senki, mindjárt hozzáteszem azt is, hogy a szerencse csak üresjárat szaktudás és kitartás nélkül. Ha viszont ez a kettő megvan, akkor egy kis szerencse mindenképpen kell. A szerencse olyan, mint a kedvező szél: ha jön, akkor repül a hajó a jó vitorlás kezében, ha nem jön, akkor sajnos küszködik az ember. Ha nincs szél, akkor elébb a csüggedés érkezik, később pedig a megalkuvás szorít bennünket marokra. A szép hölgyet, a Szerencsét lehet keresni, ingerelni, csipkedni, de a közhiedelemmel ellentétben már azzal is megragadhatjuk a figyelmét, ha felkészülünk, nekigyürkőzünk, elindulunk. Ilyenkor számíthatunk arra, hogy előbbutóbb belebotlunk. Könyvemben egyébként ezt hosszasan vizsgálom: mikor és milyen módon szegődött ez a kiszámíthatatlan „hölgy” Armani, Prada, vagy éppen a Dolce és Gabbana divatház mellé? Azt azonban mindenkinek látnia kell, hogy tehetség, elszántság nélkül Szerencse csókja sem ér sokat...

Tudna példát mondani az elszántságra? A „Divatkirályok közelről” című könyve épp ezekből a pillanatokból táplálkozik. Mi inspirálta a könyv megírására? Meg akartam festeni a divatlegendák hátterét: bekukkantani az alkotás, a sikerek mögé, és választ keresni arra a kérdésre, hogy miért pont azoknak sikerült, akiknek sikerült? Akkoriban nagyon sokan startoltak egyenlő feltételek mellett, de nem mindenki élte túl a hajszát. A nagyok történetével visszatérhettem a milánói hőskorba, amit egy kicsit magaménak is éreztem... Amikor Armani, Ferré, Versace már útban voltak a világsiker felé, amikor Dolce&Gabbana még csak egy volt a sok „napszámos” közül, akik a Max Mara-nak rajzoltak. A szerencsés találkozások éveit, a pénz és a tehetség közötti relációt, a milánóiság jó és rossz oldalait kutattam; most sok-sok év távlatából kérdeztem rá a miértekre, és rendszereztem a felgyülemlett élményanyagot. Mozgalmas korszak volt, amelynek végén Milánó odabigyesztette nevét Párizs mellé, és azóta se enged a kiharcolt presztízsből.

Az elszántság gyakran azt jelenti, hogy az embernek le kell járni a lábát. Ezt a magam szerény módján én is megtapasztaltam. Fiatal koromban becsöppentem a Hollywood Boulevard-on egy produkciós céghez – pont szükségük volt valakire, és ott helyben meg is egyeztünk. „Akkor adom azért az önéletrajzomat is...” – mondtam, hogy lássák: nem akárkivel állnak szemben. A főnök legyintett, és kihúzott egy fiókot telis-tele papírokkal. „Ezek mind azok!” – mutatott rájuk, majd visszalökte a fiókot. Azóta még kevésbé bízok az életrajzok küldözgetésében és az e-mailekben. Jobb felkerekedni. A szerencse valahogy szereti, ha futnak utána...

Egész életét a kulisszák között, a színpadok előtt és az objektívek mögött élte. Hogyan látja, melyek a legjobb divatfotósok legfontosabb ismérvei? A divatfotós igazi „teremtő”. Olyan tehetség, aki a fény és az árnyék, és néhány jól megválasztott kellék segítségével újat tud mondani. Nem elég a technikai tudás, álmodni és álmodtatni is tudni kell. Szín, fény, árnyék – három fogalom, amelyek új világot teremtenek. Akárcsak a zenében: három szűk oktáv, de egy Beethovennek, Gershwinnek, vagy akár Pressernek ez a három is pont elég.


1 Egyszerre sok és kevés ez a magyarázat... A divatfotósnak kiemelkedő egyéniségre, tehetségre, látásmódra van szüksége, és persze átlagon felüli rendezői képességekre is, mert egy vérbeli divatfotós igazi rendező! Egyetlenegy fotón tud elmesélni egy olyan sztorit, amire a közönség odafigyel, és nem lapozz tovább! Egy divatfotós – akárcsak egy rendező – jó pszichológus, akinek egyaránt tudni kell bánni a rosszkedvű, nyűgös modelecskékkel, a tigrisharagú, kormányozhatatlan sztárokkal és a tehetségtelen, botlábú szépségekkel is. Ha valaki birtokában van mindezen tulajdonságoknak, elég ha felszáll egy repülőgépre, fogad egy taxit, és lecsapja a book-ját a legnagyobb milánói, párizsi, vagy londoni ügynökségek asztalára. Ha még sem esnének hasra tőle, akkor még nem tart ott, ahol gondolta. Viszont akkor sem dől össze a világ; néha a nemekből többet lehet tanulni, mit az igenekből. Addig is ajánlom minden aspiráns divatfotós figyelmébe Steven Meisel-t, a Prada sikerének egyik kovácsát...

Sokszor hangoztatja, hogy az érvényesülésnek nincs szabálykönyve. De akkor mit mondana egy magyar fotóriportnek, aki ebben kéri a tanácsát? Azt gondolom, hogy a filmes, fotós szakma olyan meghökkentően sokszínű, hogy egyszerűen nincs recept az érvényesülésre. Ha van tanácsom, talán az a legfontosabb, hogy érdemes felkerekedni, és külföldre menni, de még fontosabb ott élni, s ha lehet, ott dolgozni. Garantálom, hogy hónaponként tíz centit „nő” az ember. Sajnos nem abszolút mértékkel, hanem magához képest. És ha már ott van, érdemes félretenni a büszkeséget, és beállni akár fizetetlen segédnek is. A fönököt kell „lesni”. A helyi fogásokat, a helyi szokásokat ugyanis meg kell tanulni; kár lenne hátránnyal indulnunk, mert nem tudunk jól londoniul, vagy new yorkiul. Itt, a napokban például attól esett hasra egy sztárriporter, hogy soros, jónevű fényképésze nemcsak jól és gyorsan dolgozott, de stábja ott a helyszínen kitünő minőségű, bekeretezett nyomatokkal ajándékozott meg mindenkit. Persze a képek is kitűnőek voltak a motoros világsztár, Valentino Rossiról, ahogy éppen civil öltönyében új motorja tetején álldogált.

Lehetek önző? Hogyne. Tegye meg!

Nem akar visszaköltözni Magyarországra? Konkrét tervem nincs erre, de szerencsére a hazámmal folyamatos a kapcsolatom; évente egyszer-kétszer hazajutok. Nehéz lenne gyökerek nélkül élni, lehet hogy másnak sikerül, de nekem nem megy. A feleségem és a két fiam olasz. Milánóiak... Imádják ezt a várost; itt születtek, itt nőttek fel. Viszont kedvesen törik a magyart, és nagyon szeretik Budapestet. A világ egyik legszebb villamosjáratát, a kettest, a megkopott belvárosi szépasszonyt, a Jégbüfét és a színes Nagycsarnokot... Ki ne szurkolna a sikeres jövőjükért?! A közelmúltban ugyan kiestünk a nagyvilág vérkeringéséből, de ez semmit sem von le annak az értékéből, hogy a történészek átírt vagy éppen kimondhatatlan magyar neveket vesznek sorra, ha a múlt nagy fényképészeiről beszélnek...

Outlook PHOTO

Most rajtad a sor! Csontos Tibor Milánóba Stockholmból érkezett, ahova néhány évtizede egy pesti érettségivel a zsebében vándorolt ki. Tíz skandináv év, a stockholmi filmművészeti főiskola elvégzése után elöször Los Angelesben nézett körül, majd Madrid következett. Milánóba egy meghívást követve utazott el, a terv szerint egy hétre. Az egy hétből egy év lett, az egy évből pedig állandóság... Kezdetben a Raisat Arte és az Abitare TV rendezőjeként a design és a kortárs művészet témakörével foglalkozott, de folyamatosan tudósított a szakterületek híreiről a magyar olvasóknak is. Csontos Tibor jelenleg a ClassCNBC, Business Channel munkatársa: producerként és rendezőként dolgozik, és ha minden igaz, akkor a későbiekben – barátainak és támogatóinak biztatására – számot ad saját kreativitásáról is, és olyan kiadvánnyal jelentkezhet, amelyben nemcsak a betűk játszák a főszerepet. „Amikor megmutattam a Divatkirályok magyar kiadását itt, Milanóban, egyik barátom megjegyezte: bemutattad nagyon jól néhány kiemelkedő ember kreativitását, így legközelebb a saját alkotóképességeden a sor! Hogy lesz-e az ilyentén történő bemutakozásnak eredménye, azt már mások döntik el, de ha sikerül, én leszek a legboldogabb” – fogalmazott talányosan a LACK Magazinnak a producer.

PHOTO / Outlook Photo

PHOTO / Outlook Photo

1


egy oldalon állunk

A távoli jövőben és az uralkodó művészeti élet izgő-mozgó sűrejében érezheti magát mindaz, aki előhívja a bookmarkból a folytonosan változó és újító szándékkal dolgozó www. showstudio.com-ot. „Az oldal azt az elvet vallja, hogy a kreatív munkafolyamat teljes megismerése – az elképzeléstől a megvalósulásig – egyaránt hasznos az alkotónak, a befogadónak és magának a művészetnek is” – vallja Nick Knight, a londoni központtal dolgozó site igazgatója és alapítója. A tizenegy éves brit weboldal az innovatív és „élő” divat elkötelezett online közvetítő csatornája; az alapító vezetésével állandóan új utakat és új módszereket keres a kísérleti interaktív projektjekhez, filmekhez és „élő” előadásokhoz. Az ebben a közegben születő alkotások a világ legbefolyásosabb fotósaival, művészeivel, íróival, tervezőivel és kulturális szereplőivel (John Galliano, Kate Moss, Maison Martin Margiela, Comme des Garçons, Alexander McQueen Gareth Pugh, Louise Goldin, Marios Schwab) készülnek, amelyeket élőben, cenzúrázatlanul közvetítenek a weboldalon.

Nincs még egy ilyen médium, amely annyira közvetlen kapcsolatban állna a divatvilág zárt, „bennfentes” felső rétegével, mint annak nemzetközi közönségével. A több mint tíz éves, Nick Knight nevével fémjelzett www.showstudio.com innovatív, úttörő projektjei kis túlzással meghatározzák az internet és a divat közötti viszonyt. A site a legerősebb vezére a divat online szegmensének; munkatársaik csak a legújabb technológiákkal dolgoznak, és minden mozdulatukat élőben közvetítik. Legyen szó divatbemutatókról, fotózásokról, filmekről, a SHOWstudio mindent dokumentál, és mindenbe bevonja saját, aktív közönségét.

:N í r ta

y ag

ö rg Gy

o yB

r bá

la

A nagy leleplezés

A SHOWstudio.com sikere leginkább abban keresendő, hogy a világ legkeresettebb filmeseivel, íróival, kulturális alakjaival dolgozik együtt, hogy olyan online tartalmat kreáljon, amiben a divat összes megjelenési felületének lehetőségeit kiaknázzák – a mozgóképtől az illusztráción át, a fotográfián, filmen túl a leírt betűkig. A SHOWstudio több mint 300 eddigi „kollaborációja” a produkciós előkészületektől a megbeszéléseken át, a stylistok kiválasztásától az élő forgatásokig, pontosan dokumentált; ezek részleteit olvashatjuk az oldal blogján, a fórumon pedig ezek részletezése is jól körülhatároltan nyomon követhető.

PHOTO /Showstudio

1

Film az egész világ A SHOWstudio talán legnépszerűbb „alegysége”, a SHOWstudio FILM elindítását a site 2009 áprilisában tette közzé hivatalos bejegyzésben – a hírt ki más, mint a divatberkekben teljesen ismeretlen Kate Moss főszereplésével készített rövidfilm kísérte... A stúdió már addig is a sosem látott stílusú divatfilmek teremtője és közvetítője volt, de a SHOWstudio FILM név alatt futó, kreatív forrásként működő társügynökség már kifejezetten csak divat- és beautyfilmeket készít. Független, a kreativitás által vezérelt reklámügynökségről beszélünk, ami felöleli az összes kommunikációs platformot, beleértve ebbe a nyomtatott sajtót, a televíziót és az online médiát is. Talán mondani sem kell, de a SHOWstudio FILM a legbefolyásosabb art direktorokból álló csapattal dolgozik; többek között David James, Tom Hingston, Paul Hetherington és Peter Saville alkot közösen a divatfotográfia és a filmművészet tehetségeivel. A SHOWstudio FILM arra hasznosítja munktársainak kreativitását és szaktudását, hogy innovatív és izgalmas látványt hozzon létre, így mi is lelkesedjünk nyugodtan, sűrű klikkelésekkel fogadjuk be a minden körülmények között elfogadható alkotásokat.

K

A siker tehát ebben is keresendő: a SHOWstudio.com filmjeinek készítésébe, produkcióinak összeállításába saját, globális közönségét is bevonja, arra biztatván őket: szóljanak hozzá az projektekhez! A stúdió imígyen kötelességének érzi, hogy leleplezze a divatban jártas és „olvasott” közönség előtt, hogy miként születik és valósul meg egy-egy projekt.

A képmágus webre megy Nick Knight, a www.showstudio.com alapítója határtalan képzelőerejével egyike a világ legbefolyásosabb fotográfus látnokainak. Divatfotósként folyamatosan ellenszegül a szépségről alkotott konvencióknak, emellett nagyra becsült a formabontó kreatív kollaborációiért olyan neves divattervezőkkel együtt, mint Yohji Yamamoto, John Galliano vagy az elhunyt Alexander McQueen.

Szem-fülnek ingere Amiből aztán van bőven... A 316 produkciót nehéz lenne kategorizálni, mivel mindegyik egyedi és megismételhetetlen. A különböző tervezőkkel közösen készített projekteket viszont muszáj kiemelnünk, amelyek képanyagot, interjút, szöveges leírást és (interaktív) videót is tartalmaznak. Ilyen pl. Balenciaga, Comme des Garçons, Viktor & Rolf stb. videói, de böngészés közben letölthető szabásmintákra is bukkanhatunk Alexander McQueen, Gareth Pugh, Martin Margiela, Yohji Yamamoto, John Galliano vagy éppen Juhnya Watanabe műhelyeiből. Kate Moss, Linda Evangelista, Twiggy, Claudia Schiffer, Naomi Campbell szereplésével pedig videókra, interjúkra, hanganyagokra lelünk, de szépséges modellünkről, Mihalik Enikőről is találunk remek videógyűjteményt a Björk, Brad Pitt, vagy éppen Lady GaGa főszereplésével készült felvételek kattintható tárházában.

Nick Knight tervezett már kampányokat a legnagyobb presztízzsel bíró klienseknek is – Christian Dior, Lancôme, Swarovski, Levi Strauss, Calvin Klein, Yves Saint Laurent, hogy csak a legnagyobb neveket említsük a portfólióból... A munka persze meghozta gyümölcseit is: többször nyert díjat az angol és a párizsi Vogue, a Dazed & Confused, az Another, az Another Man, valamint az i-D magazinoknak készített fotósorozataival; a fotográfust ezek a sikerek tartották a progresszív képalkotás élmezőnyében az elmúlt három évtizedben.

A SHOWstudio.com „SHOP” galériájában vásárolni is lehet – többnyire egyedi fényképek, ruhák, kiegészítők vagy dísztárgyak közül választhat az érdeklődő. Az árak 30 fonttól 34 000 fontig terjednek...

Ez idő alatt megjelentetett három fotóalbumot és számos nemzetközi intézményben állították ki a munkáit, amelyek közül az egyik legjelentősebb a „Plant Power” néven futó állandó installáció a Londoni Természettudományi Múzeumban.


(Pályázni csak olyan fotókkal lehet, amelyek 2010 után készültek. A pályaművek megjelentetésével kapcsolatos változtatás jogát fenntartjuk.)

Beküldési határidő: 2011. október 24.

Az igényes és színvonalas divatfotókat – pályázatonként maximum 3 darabot – 300 DPI felbontásban a palyazat@lackmagazine.com email címre várjuk. Kérjük, mellékeljétek a stáblistát és egy rövid leírást a koncepcióról!

A következő pályázat témája: „ AMERIKA”

1

#1 Koncepciónk egyszerű: az otthonhagyott ruha. Milyen egy kabát vagy egy cipő lényege, karaktere a viselője nélkül. Ez volta kiindulópont, majd azt találtuk ki, hogy érdekel lenne modelles képekkel bővíteni az anyagot. A helyszínre is jellemző a hiány, hiszen a lakás tulajdonosa évek óta nem lakik benne, és azóta háborítatlan. Így született egy már-már editorialként működő sorozat, melynek öt darabját küldjük a LACK magazin pályázatára. Úgy gondoljuk, hogy ennyi kép kell, hogy igazán működjön a sorozat.

/ Fotó: Rajnai Ákos

/ Styling: Csík Melinda

/ Model: Ladics Renáta at Face / Smink: Kristal Gabriella / Haj: Molnár Attila

PHOTO / Pályázat

Célunk, hogy lehetőséget adjunk az ismertségre és elismertségre vágyó fiatal, kezdő tehetségeknek, ezért minden lapszámunkban új pályázatot indítunk. A legjobban sikerült alkotásokat – 3 pályázó általunk kiválasztott 2-2 képét – a LACK következő, téli számában, a Pályázat rovatban mutatjuk be. Az első helyezettet 30. 000 Ft értékű Tripont vásárlási utalvánnyal jutalmazzuk.

PHOTO PÁLYÁZAT PHOTO/ Pályázat

1


"Vissza hozzád" "A sorozatot Herceghalmon készítettük a vasútállomáson. A hiány azt a vonalát igyekeztünk megfogni, amikor egy nő szerelmes és minden áron vissza akar jutni kedveséhez. Arra gondoltam, hogy ültessük az egészet a 40-es évekbe. A hiány nálunk egy személy iránti vágyakozás, cselekvésbe való kifejezése. Elindulunk a kedvesünk után."

#3 #2 "A koncepciónk az ürességen alapult.Kevés szín, fény, veszi körül a lányokat, nincsenek kiegészítők. A képekre nézve érezhető a hiányosság."

/ Fotó / Styling / Smink : Deak Eve / Haj: Liziczai Réka / Model: Liziczai Réka, Fórizs Diána

/ Fotó: Séllei Zsanette

/ Smink: Szilvási Kinga / Haj: Wamberszky Simon / Model: Kniezl Flóra / Utómunka: Federer Ádám / Ruha: a Budapesti Operett Színház Jelmeztárából


Emese '86 Budapest – Egyetlen dolog maradt ki az életemből... A család. Az abszolút kimaradt. Nem lett gyerekem, nem mentem férjhez. A folyamatos „őrület” vitte el az éveimet. És most hatvanvalahány évesen jutott eszembe, hogy egyszer az életben, talán férjhez kéne mennem... Hogy ne maradjon ki semmi... Most már van nevem, van egzisztenciám, most már csak férjhez kéne mennem. De ilyenkor mindig eszembe jut: no de, akkor hol lenne a szabadságom?! – Amikor ír, beszél, vagy éppen interjút ad, mindig kitüntetett helyen beszél a szabadságról. Miből jön ez, meg tudjuk fejteni?

Baricz Katalin fotóművész

„Szeretnék repetát kérni az életből” Írta: Dombrádi Olivér „Ahogy most végigpörgetem az életem, nem hiszem el, hogy ezt én éltem meg...” – mondja diktafon-bekapcsolás előtti intrójában Baricz Katalin fotóművész, mielőtt beszélgetni kezdünk. A szabadság elkötelezett híve, a kompromisszumok nélküli alkotás megszállottja, a mindig hazatérő vándor olyan elánnal beszél választott szakmájáról és megélt pályafutásáról, hogy nincs kétségünk: mindenki Katija jól választott. Ezt persze díjak, elismerések, kiállítások armadája is jelzi, de azt gondoljuk: a szív, a lélek, a szenvedély erősebb szintmérő. Húszezer karakterben egy ötvenéves karrierről mesélünk.

– Az ember szeretne több lenni. Szeretne „kiválni”, szeretne egyéniség lenni – ez egy egészséges egoizmus, és én ennek a szellemében élek. Azt hiszem nem tettem vele tönkre senkit. Mindig szeretnék az energiámmal, az őszinte lelkesedésemmel tovább vinni embereket, és ez talán sikerül is. Hihetetlenül önfejű vagyok. Ha úgy adódott, nem teljesítettem a feladatot, mert inkább én találtam ki magamnak a kihívást. Nem tudom, hogy a fiatalok ezt ma mennyire tudják megcsinálni. Ma a fizető megrendelő megmondja, hogy a fotós mit csináljon, és a fotósnak azt meg kell valósítania, különben nem hívják többször. Így működik a szakma. Az alkotói szabadság viszont úgy működik, hogy én biztosítom a háttért, a pénzt, az eszközt, a gondolatot. Tehát áldozok arra, ami tetszik, mert van egy ötletem, és azt meg szeretném valósítani. Ha ez sikerült, a kész képet megpróbálom prezentálni, pénzzé tenni, eladni, vagy éppen kiállítani. Önfejű vagyok és hihetetlenül makacs. Nem érdekel, hogy ki, mit akar. Nem kötök kompromisszumot, soha nem szolgáltam ki senkit. Azt mondtam, ha valakinek nem tetszik az, amit csinálok, akkor nem adom. Számomra ez a szabadság, ami nem függ sem

időtől, sem pénztől, amik hiánya manapság leginkább kiváltják az emberekből a türelmetlenséget. Talán egy picit engem is elért ez, de máshogy. Magam is kezdek türelmetlen lenni, de én azért, mert szeretnék repetát kérni az életből... – Nem tudok elképzelni olyan szituációt, hogy Ön valami ellenében ne újra a fotográfus szakmát választaná. – Ha valaki erről a szakmáról rosszat mond, akkor nagyon tudok haragudni, mert ez a szakma gyönyörű. Ugyanúgy tele van örömökkel, bánatokkal, veszélyekkel, mint maga az élet. Mert az élet is a férfi-nő kapcsolatról szól, a lelked nyitottságáról és a sorsod megtalálásáról. Ez csodálatos dolog. Nem csoda, hogy a gyerekek, a fiatalok ezt annyira szeretnék átélni, és sokan akarnak fotózni. A fiatal fotós munka közben hamarabb megtapasztalja azt, amit majd az életben megkap. Mert úgyis megkapja. A pofonokat, az örömöket, mindent... A fotós hihetetlen mértékben birtokolja a jelenségek azon részét, ami nem látható, de általa láthatóvá válik. A bensőt, a lelket. És nekem ez elég, mert ez a legfőbb valami, amit kaphatunk az életben. – Hogy látja, az emberek könnyen adják a lelküket? – Igen, legalábbis nekem többnyire igen. Valószínűleg ez azért van, mert én is mindig nyitottan és pőrén adom magamat, ezért ők is önmagukat adják. Körülöttünk minden tükörként működik: amit én adok, azt kapom vissza. Nekem nagyon fontos, hogy a modellt ismerjem, mindent tudjunk egymásról, hogy a lelkek találkozzanak. Ez az, ami nekem fontos, és a képeimről ez mindig lejön.

PHOTO / Interjú

1

PHOTO / Interjú

1


Rita '92 Ciprus

Krisztina '94 Fonyód

PHOTO / Interjú

1

PHOTO / Interjú

1


1 – Tehát pusztán nyitottság kell ahhoz, hogy ebben az elidegenedett világban közel kerüljünk a másikhoz, és ne érezzük egyedül magunkat?

– Tudom, hogy kifejezetten sértőnek érzi, ha pályafutására olyan értelemben kérdeznek rá, hogy azt nőként miként élte meg? Pedig ez nem feltétlenül sértő.

– A világ nem elidegenedett. Ez szerintem csak egy közhelyes polgárpukkasztó kiszólás. Az emberek szépek, gyönyörűek és egyáltalán nem távolságtartóak. Mindig megtalálják azokat, akikkel jól érzik magukat. Én is jól érzem magam velük, és – azt hiszem – ők is így gondolják abban a pillanatban, amikor egymásra találunk. Van, hogy egyáltalán nem is fotózom, csak egyszerűen beszélgetek. Nem egy olyan fotógráfus vagyok, aki csak úgy „beszáll”. Engem senki nem küld. Ez nagyon fontos. Szabad voltam egész életemben, és most is szabad vagyok. Magam döntöttem, döntöm el, hogy mit csinálok, ki felé nyitok; én választom ki az embereimet, a modelljeimet. Saját magam írom a történeteimet, és azt hiszem, ezt csak nagyon kevés ember kapja meg a világon.

– Húúú, ennek sok ága-boga van. Egyrészt magamat tartom el, és ezért meg is dolgozom. Nőként is van erőm ahhoz, hogy eltartsam magamat, és ezt így tartom természetesnek. Apám mindig azt mondta: majd akkor beszélhetsz, és akkor csinálhatsz azt, amit akarsz, amikor megkerested a saját pénzedet. Ez volt az útravaló tizennyolcévesen, és én ennek szellemében indultam el otthonról. Másrészt a divatvilágban ugye főként a nők a főszereplők. Én is inkább nőket fényképeztem mindig is, a nőkre indulok rá. Azt hiszem, a nőkben hihetetlen mértékű játék, szépség és lelki „túltengés” van, ami másként jön le, mint a férfiakról. Aztán idővel – azt hiszem  –, viszolyogni kezdtem attól, hogy a nő csak egy felszínes dísztárgy lett. Akkor jött ez a sértődés, mert azt mondtam: én nem születtem igazából nőnek, nincsenek női kivetüléseim és nem játszom rá erre. Én tényleg olyat fogok csinálni, hogy szeressenek az emberek, és szeretném megmutatni mindenkinek, hogy az emberek szépek, okosak, műveltek, tiszták. Tehát, ha valaki elém áll, az ünnep, felemelő dolog, és nem hazugság. Az pont az, ami bennünk van, ami velünk együtt létezik. Amit ugyan nem tudunk megélni minden pillanatban, mert vannak olyan dolgok, amik nem képre valóak. Létezik intimitás, mit tudom én micsoda, ami nem képre való. Ma viszont minden képre való. Nem azt mondom, hogy ez szörnyűség!, hanem hogy a képek annyira a szélsőségek, hogy csak pukkasztásra szolgálnak. Mintha fricskát adnának a szépségnek.... Talán az a bajunk, hogy túl sok minden zajlik körülöttünk, túl sok mindent kapunk, de nem tudunk mindent elérni. De minek a hajsza?! Attól boldog az ember?!

– Igen, és ezért egy kicsit zavarodott is vagyok. Hiszen ebben a pénzközpontú, megrendelés-központú világban a fotósoknak egyszerűen muszáj alkalmazkodniuk, és nehezen tudják megvalósítani saját elképzeléseiket. Ön szerint lehet a kettő között jól egyensúlyozni? – Ez nagyon nehéz ügy. Az ember többféle életet élhet. Élhet úgy, hogy elfogadja az élet folyamatát, beáll, dolgozik, pénzt keres, a szépséget pedig mondjuk a művészi alkotásban találja meg. Nekem szerencsém van, mert a fotográfia nekem egyaránt jelent műkedvelést, boldogságot, és meg is tudtam belőle élni. Úgy, hogy nem kötöttem kompromisszumot: nem volt a család, nem volt gyermek, az én hátterem más volt. A fotográfusok egy része úgy él, ahogy Ön is jelezte, de van annyi ötlete és energiája, hogy szabadidejében alkot. Mert soha nem ülhetsz a babérjaidon, mert az ember minden pillanatban megmérettődik, ezért dolgozni kell és csinálni kell. A saját idődből, a saját pénzedből... Ha valaki igazából művész, akkor erre mindig áldoz. Ha alkotó ember, erre áldoznia kell! – A fotográfia művészet, de nem elbarikádozva magát a szakma megélhetési törvényeitől... – ...és ezt nem kell szégyellni senkinek! A fotográfia szerteágazó terület. Aki ebből él, szakmailag nem kevesebb annál, mint aki alkotásra használja. Mert az alkotó ember is a szakmai tudásra támaszkodik. Az, hogy ki miben ügyesebb, az kiderül később. Tudsz-e ebből pénzt csinálni, vagy nem; meg nem értett művész vagy, vagy olyan, aki el tudja adni az alkotásait. Ezt végül a piac dönti majd el, bár én erre mindig megvontam a vállam. Mostanában mindent azonnal akarunk: a pénzt, a jólétet, a sikert. Úgy érzem, hogy ez nem megy. Azt mondom, hogy nagyon kevés embernek adatik meg, hogy olyat csináljon, amiből dől a pénz, és biztosítani tudja belőle a várát, a lakását, a családját, és közben még szárnyalni is tud. Hogy ez összejöjjön, nem is tudom, minek kell történnie... – Ugye sokszor mondták már Önnek, hogy ritkán hallani valakit valamiről ilyen szenvedélyesen beszélni? – De nem lehet máshogy! Fotográfusnak lenni életstílus. A fotográfus kis túlzással más emberfaj, mint a többi – állandóan néz, lát, megy, és jöhet az életében bármi, teszi a dolgát. „Apukám hova kajtatsz már megint?!” – tudja, hányszor hallottam ezt a mondatot? Most válaszoljam erre, hogy hajt a fény, hajt a kíváncsiság, hajt az élmény?! Ez egy olyan őrült élet, amit egy normális ember képtelen megélni. Van egy repülőjegyed, és bárhova el mersz menni... Ehhez nagy bátorság és nagy kíváncsiság kell. Sokan azt mondják, hogy ez komolytalan szakma. Azt hangoztatják, hogy „csak” kattintani kell. De addig, amíg te kattintasz, mi történik, hogy a kattintás után mikor lesz kép, arra senki sem figyel. Hogy mi épül fel egy emberben, milyen tudást és mennyi tapasztalatot halmoz fel, mire a kattintás jó helyen és jó időben megtörténik – az már senkit sem érdekel.

– Tegyük rendbe: akkor most Baricz Kati egyetért a képi szélsőségek térnyerésével, vagy nem? – Szabad világban élünk, a lehetőségek korlátlanok. Baromira élvezem, hogy nagyon izgalmas korban élek, és ezért nagyon feldobott vagyok. Mert időközben rájöttem, hogy a szélsőségekből az ember meg tudja teremteni a saját harmóniáját, a saját karakterét, a saját egyéniségét. Tényleg azt hiszem, hogy a boldogságot az adja, ha egy csomó impulzus elkap és elér bennünket. Mindegy, hogy honnét jön, keletről, nyugatról, csak jöjjön, és érje el a nyitottságunk. Szerintem az a helyes hozzáállás, ha mindenevők vagyunk, és mindenből kivesszük azt a szeletet, ami nekünk érdekes és fontos. – Ezt hasonlóan élte meg húsz-harminc évvel ezelőtt is, amikor a mostaninál lényegesen kevesebb impulzus érkezett a világból? – Igen, mert ez nem rendszer-, hanem emberfüggő. Sőt azt hiszem, hogy a korlátok feszegetése, az azok elleni küzdelem visz előre. Amikor valamiért meg kell küzdeni. Ami készen van, az már nem izgalmas. Egy-egy nehézség jobban éltet, és jobban hozza ki belőlem a kíváncsiságot. A tiltott dolgok nagyon izgalmasak és nagyon édesek, éppúgy mint a szerelemben. – Ötven éve fotózik. A korlátok ledöntése mellett mi az, amiből ilyen hosszú időn keresztül építkezni lehet? – A fotográfiát amolyan „kísérleti telepnek” tartom, ahol muszáj kísérletezni. Ez a folyamatos fejlődés záloga. Tudtam és most is tudom jól, hogy egy egész élet kevés arra, hogy megtanuljuk a fény mesterségét, hogy felmérjük, miket tudunk és miket tudhatnánk. Azt gondolom, hogy képet mindenki csinálhat, de nem mindegy, hogy milyet; egy fotós nem attól lesz fotós, hogy megvesz egy gépet. Aki azt mondja, rögtön csináltam egy képet, azt nagyképűnek tartom. Mert a vak tyúk is talál szemet. Ezzel persze nem akarok senkit kizárni, de bennem állandóan zakatol az elégedetlenség. Törekszem a fejlődésre, és szeretném, ha a közönség mindig azt látná meg a fotómon, amit én el akartam mondani. Ez az igazi siker, és mindig ezt kell

Fénytest '96 Budapest

PHOTO / Interjú

PHOTO / Interjú

1


Baricz Kati vö. Baricz Katalin Egy legendás pályafutás fejezetei szem előtt tartani. Mert van a jelen, ez rendben, de majd, ha ötven év múlva is tudsz újat csinálni, ha az elméd akkor is úgy működik, mint most, ha akkor is tudod magadat überelni, nos, akkor végzed jól és tudatosan a munkád. A legelső kép ugyanis mindig jó. Amikor viszont megcsinálod a tizediket, a huszadikat, rájössz, hogy valamit nem tudsz. Valami hiányzik, nincs mire építened. Ezért kell a szakmai tudás, a szakmai alázat, és idővel emellé kell társítani az egyéniséget. – A folyamatos fejlődés viszont a technikai igazodást is feltételezi. Ön például az analóg vagy a digitális technika mellé teszi le a garast? – Szerintem élni kell a lehetőségekkel, a világtól sohasem szabad lemaradni, de ezt a kérdést nem vagy-vagy alapon kell feltenni... Nem attól jó, érdekes a kép, hogy milyen gépet használsz, hanem attól, hogy ki kattint? Mert a kamera mögött mindig egy ember áll, és hogy milyen technikákat találnak ki az ő megsegítésére, tök mindegy. Nem attól jó a képem, hogy filmre fotózom, és nem attól jó, hogy digitális gépet használok. –  És a Photoshop mennyit vesz el, vagy mennyit tesz hozzá a kattintó ember kvalitásához? – A Photoshop egy jó játék... És miért ne játszhatnál a fantáziával, ha arra van igényed?! Miért ne játszhatnál azzal a világgal, amibe benne vagy, illetve, amit teremteni szeretnél?! Miért ne láttatnám magamat szebbnek, mint amennyire engem lát valaki?! Ha analógot használok, akkor is ezt teszem: megnézem a fényeket – jobbról jön? balról jön? –, ha kell, lágyítom; ha kell, alulról, ha kell, felülről fotózok. A laborban pedig korrigálok. Régen is retusáltak a fotósok, mert az emberek szeretik a szépet, és igen, szeretik az illúziót! Annyi reális dolog között élünk. Az élethez kell egy kis szirup is... – Fontos, hogy a kép hibátlan legyen? – Mit nevezel hibának? Vagy: mit nevezel hibátlannak? Szerintem egy fotón muszáj lenni valami kis hibának, valami rendellenesnek, különben azonnal elfelejted. Réti Pali bácsi azt mondta egyszer: Ha elmész egy kiállításra, és mindegyik kép szép és tetszik, nem maradt meg benned semmi... És igaza volt! Lennie kell valami hibának, valami rendkívülinek, mert különben az egész megy a felejtés szemétkosarába. A hibátlan nem érint meg. A figyelem megragadásához valami nagyonnagyon egyéninek, valami nagyon különlegesnek kell lennie a képen. Hogy ez hiba, vagy éppen egy photoshopos manipuláció, édesmindegy. A kép magáért beszél, a kép a fotóst mutatja meg, de ez igaz fordítva is: én a képeken keresztül élek meg mindent. A kép őrültje vagyok, mondhatnám, ez a szenvedélyem. De azt hiszem, enélkül nem is érdemes csinálni. – Úgy hangzik, mintha a jövő generációjának adott volna instrukciót... – Igen?! Akkor még kiegészítem... Az a legfontosabb, hogy bízzanak önmagukban és bízzanak a másikban! Ne ítélkezzenek felületesen! Sokat tanuljanak és legyenek nyitottak a világra. Ja..., és szeressék egymást!

Miriam '96 Budapest

Leány a fényképésznél... „Vidéken éltünk, hárman voltunk lánytestvérek. Anyu nagyon szerette a fényképeket, és szeretett öltözködni, öltöztetni is, ezért minden hétvégén elvitt bennünket a fényképész bácsihoz. Szépen felöltöztünk és a fényképész bácsi lefotózott bennünket. Ott láttam először a csodamasinát; a vegyszerek illata, a műterem hangulata azonnal magával ragadott. Én mindig a gép mögé, és nem elé akartam állni. Így is történt, ezért nagyon kicsi koromtól nem készült rólam fotó...” Lány a városban „Tizennyolc évesen elhagytam a szüleimet, hogy megvalósítsam azt az álmomat. Fotós akartam lenni. Akkor végeztem el a fonyódi gimnáziumot, és felköltöztem Budapestre. Próbáltam fotósnak állni, de sehova sem vettek föl. Voltaképpen ez volt életem legnagyobb szerencséje, mert így szabad maradhattam. Senki nem mondta meg nekem, hogy melyik képet szeressem és melyiket ne; nem volt főnököm, nem volt szerkesztőség, amely kijelölte az utamat. A Magyar Filmlaboratórium Vállalatnál helyezkedtem el laboránsként, és ott találkoztam a filmes szakmával is. Az én kezem alatt mentek át a negatívok, én másoltam a filmeket. Ott ültem Jancsóval, Futárikkal, mindenkivel, akik akkoriban számítottak a filmiparban. Hihetetlenül mázlista voltam, hogy az ő beszélgetéseik, elemzéseik során tanulhattam meg egy sor dolgot. A laborban megismerkedtem fiatal operatőrökkel is, akik pedig a technikai kérdéseimre adtak választ; a szakmai impulzusok sorra érkeztek, mert kerestem ezeket, mert minden érdekelt, ami a képről szólt. Munka után állandóan fotóztam. Mentem mindenfelé és fotografáltam, amiből később létrejött egy kiállítás is. El voltam ájulva magamtól... Később rengeteg kiemelkedő szakember segített a fejlődésben: Hefele Jóska, Sziman Oszi bácsi, Morva Gyuri bácsi, Réti Pali bácsi – hihetetlen, amit ezektől az emberektől kaptam.” Nő a divatban „A divatra a nyolcvanas években kattantam rá. A kisszövetkezetek egymás után gyártották a ruhákat, és nagyon szerették volna, ha a ruhákat valahol megmutathatják. Megszülettek az első divatlapok; a szövetkezetek adták össze a pénzt, és mindenkinek volt egy oldala, ahol reklámozhatott. Mi, fotósok lelkesen vetettük bele magunkat az új munkákba; voltak elképzeléseink, amit szabadon megcsináltunk. Megkaptuk a ruhát a szövetkezettől, és az öt-hat modellel végigfotóztuk. Megcsináltuk a sminket, a hajat, mindent! Ha nem tetszett a szerkesztőknek, akkor hazamentünk és ismételtünk, és addig mentünk, amíg jó nem lett.” Nő a világban „Az inspirációkat főként külföldről kaptam. Nagy csavargó vagyok, egy vándor. Marha nagy mázli, hogy a modellek vittek magukkal. A magyar lányok gyönyörűek, fantasztikusak. És ezek a lányok kimentek külföldre próbálkozni, és mindig hívtak, hogy „Kati itt vagyok, gyere! Csak vedd meg a repülőjegyet, van szállás, gyere és fotózzunk!” És én utánuk mentem. Fotóztunk magunknak, fotóztunk az ügynökségeknek, szabadok voltunk. Vittem magammal az állványt, a 6x7-es fényképezőgépet és az objektíveket. Az én személyes holmim elfért egy kis válltáskában. A lányoknak és nekem is egyetlen célunk volt: mindenből a maximumot szerettünk volna kihozni, és ezért minden munkába beletettük a lelkünket és a szívünket.” Nő a csúcson „1986-ban csináltam egy Magyarországon élő német modellről egy sorozatot. A képek nagyon megtetszettek a Helia-D egyik menedzserének. Megkeresett, és azt mondta: ezeket a fotókat megveszem. Nem sokkal később a fotóból készült fekete-fehér plakát kikerült Budapest utcáira. El tudja képzelni, milyen büszke voltam?! És az anyám milyen büszke volt?! Ezek után jóideig fotóztam a Helia-D-nek, majd jött a Voila, az Elit – a divatmagazinok sorra alakultak. Ezeknek már csapatban dolgoztunk. Összeállítottuk a koncepciót, hozták a modelleket, jött a fodrász, érkezett a sminkes. Jó helyen voltunk, jó közösségben... A stábban érzed az összetartást, a védelmet, a közös alkotás örömét. Nagyon szerettem – azt hiszem, ez volt életem legszebb időszaka...”

PHOTO / Interjú

1

PHOTO / Interjú

1


1 Grafikusok vagytok-e inkább, vagy: dizájnerek, fotósok, zenészek?

KEREKASZTAL

beszélgetés

ÁRON: Nem hiszem, hogy a zene és az újmédia művészet kizárná egymást, bár nekem egyre fontosabb, viszont egyre ritkábban kombinálom a kettőt. Nehéz a képi és a hangi értéket egy szintre hozni. Sose értem, amikor egészen jó videóanyag alá az alkotó csökönyösen a saját zenéjét vágja, ezzel teljesen elrontva az élményt. Ha valaki nem jó zenész, az előbb-utóbb úgy is nyilvánvalóvá válik, és csak a mű kárára megy. Szóval zene-e inkább, vagy újmédia? A zeneiség tágabb értelmezése az, ami mozgat. JÁNOS IVÁN: Fotós vagyok papíron, de bölcsésznek indultam angol szakon, viszont hamar rájöttem, az nem az én világom. Aztán a képzőművészetire nem vettek fel, Bécsben viszont azonnal felvettek. MÁRK: Az első diplomámat a könnyűipari műszaki főiskolán szereztem, terméktervező szakon. Ezzel a képzéssel már orientálódtam a kreatív pálya irányába. Először alkalmazott grafikus akartam lenni, de végül az élet hozta a megoldást, így képzőművészettel foglalkozhatok. A dolog talált meg engem, nem én találtam rá. Helyezzük el térben, időben, történetben, amikor a Dolog eljött, hogy elvigyen? MÁRK: Az utcán sétáltam és egy koszos flyer feküdt előttem, felvettem, megnéztem, egy rajziskola hirdetése állt rajta. Mivel a rajzolás gondolata abban az időben már foglalkoztatott, úgy gondoltam, felhívom az iskolát, majd el is kezdtem látogatni a kurzusokat. Így épült fel, jelnek vettem.

Ha a radír beesik az ágy alá

János, nálad mivel kezdődött? JÁNOS IVÁN: A zenével. Volt egy zenekarunk, ami végül feloszlott. A zenét helyettesítette a fotó. A zene absztrakt, a fotó objektív, és innen jön a médiaművészet, mert az nyílik minden műfaj felé. Ott van zene, kép, hang, effektek, fotó, videó, Internet és nagyon tág határok között lehet szabadon garázdálkodni.

Bécsben kínai kortárs művészetekre viszik múzeumba a gyerekeket, oké, hogy nem érdekli őket, rosszalkodnak, de mégis van egy impulzus, ami elég fiatalon éri őket. MÁRK: Lehet, hogy itt is viszik a gyerekeket…, ne legyünk túl szigorúak. A magyar tanárok inkább biztosra mennek. Kortárs kiállításokra nem mennek, talán maguk sem értik, Munkácsyra mennek, ha elmennek. Érdekes, hogy mindhármótok inkább kint van, mint bent... Rajtatok kívül még sok magyar művész kezdi kintről... ÁRON: Igazság szerint a barátaimon, ismerőseimen kívül nincs akkora rálátásom a kortárs magyar művészetre, közegére, így inkább nem mondok semmi hülyeséget. JÁNOS IVÁN: Azért szép nagy ez a Budapest… Amikor felvettek, nem ismertem senkit a bécsi magyar diákok közül, egyedül mentem, hostelben laktam, és ott bemondták a hangosba, hogy Bajusz Orsinak lesz kiállítása az aulában. Ezt nem lehet eltéveszteni, a Bajusz az magyar név, lementem, és ott találkoztunk többen, magyarok… Nem ritka a magyar hang, vagyunk azért kint. MÁRK: A bécsi iskolák több szempontból jók, egyrészt NyugatEurópa, és több más országgal szemben nem kell nemzetközi nyelvvizsga ahhoz, hogy felsőfokú végzettséget szerezz. Most már tandíj sincs, a felvételin kell sikerességet elérni. A nem művészeti szakokon pedig felvételi sincs, befizeted a 16 eurós jelképes tandíjat fél évre, és elkezdesz tanulni. JÁNOS IVÁN: ...és ezért a 16 euróért olyan műhelyeket, azokban olyan eszközöket használhatsz, melyek professzionálisak. Bécsben a mûvészetek között nagy az átjárás. Faműhelytől, rézkarcos litókőig mindent megkapsz, és meg is tanítják, hogyan csináld. Nincs az, hogy grafika szakos vagy és akkor nem engednek be téged a kötőmûhelyhez, egyébként se fértek be, csináld csak te a te dolgodat, mert ott csak a kötőscsajok lehetnek. Ez mentalitásbeli különbség, de pénz kérdése is.

ÁRON: Régebben itthon tanultam egy művészeti egyetemen, de tavaly úgy döntöttem, hogy kiköltözök. Egy éve Hollandiában élek és a Királyi Művészeti Akadémiára és Konzervatóriumba járok, vagyis kint tanulok, és kint is tervezek maradni. Miért váltottál országot és iskolát?

Mi az Újmédia művészet? Zavarbaejtő kérdés, sokféle válasz adódik. A kortárs művészet persze mindig nehezen volt belegyömöszölhető egy mondatba, a nagybetű és a pont határai közé, melyen belül feszesen kell állítani alanyokról, tárgyaikról ( – jelzőből nincs hiány).

ALANYAINK: Birtalan Áron, Fridvalszki Márk, Kárpáti János Iván. TÁRGY: ÚJMÉDIA MŰVÉSZET MIT ÁLLÍTUNK RÓLA? Hogy az majd kiderül...

ÁRON: Nem voltak különösebb problémáim a hazai oktatással, szimplán más irányba akartam menni, mint amit itt tanítanak. Hollandia kicsit járatlan út a kezdő magyar művészek előtt, de a bécsi egyáltalán nem..., ha valakinek nem sikerül itthon a képzőművészeti. Aztán az is egyfajta tapasztalat, hogy akinek sikerül a képző, az maximum dizájnboltban lesz eladó öt év múlva, aki meg Magyarországon kudarcba fullad, nem veszik föl, és átmegy Bécsbe, annak a nevét hamarosan megismeri a magyar underground, és aztán innentől ki tudja, hol áll meg. Az is lehet, megél belőle… JÁNOS IVÁN: Azért Bécs, mert közel van. De ennyire nem egyszerű. Azért Bécs, mert más világ egy kicsit. Nyitottabb. globálisan nyitottabb. Ott bejönnek hatások, irányok, áramlatok, és hamar találkozol velük, ebben élsz. Magyarország meg leginkább magából táplálkozik.

írta: Kovács Boglárka

Fridvalski Márk •31 éves, a Budapesti Műszaki Főiskola terméktervező szakáról az Universität für Angewandte Kunst grafika stúdiumán folytatja, majd a Bécsi Képzőművészeti Akadémia grafika tanszékén fejezi be a tanulmanyait. 2011-ben kitüntetéssel diplomázik. Több osztrák pályázaton is ért el eredményeket, 2009 óta a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület tagja.

PHOTO / Kerekasztal

PHOTO / Kerekasztal

1


1 Kárpáti János Iván•30 éves, az ELTE BTK angol-nyelv szakáról vált a BUSZEKSZI (Práter utca) fényképész szakára, 2007 -től az Universität für Angewandte Kunst Wien – Transzmédia szakának hallgatója, közben kiállít Budapesten: pl. Trafik Galéria, Millenáris, Szilvuplé, KÉK (Kortárs Építészeti Központ) /térinstalláció és egyéb alternatív kávézók szerepelnek vendégkönyvében.

Felértékelődtetek attól itthon, hogy kint tanultatok és dolgoztok? Amióta kint vagytok, több magyar undergrund kocsma, bár, kávézó és műhely kért fel benneteket kiállítani. MÁRK: …ez nem attól volt, hogy kimentünk, hanem mert a kapcsolati tőkét, amink volt, fenttartottuk itthon.

lálkozni olyannal, amire azt mondhatod, hogy nem nőttünk még fel hozzá. Kétségtelen, hogy van egy-két olyan irányzat, mint az interaktív fényfestés, ami itthon népszerűbb, mint máshol, de ez inkább betudható a hazai igényeknek, mint akármilyen „lemaradásnak”. Ti már azért név vagytok Magyarországon, itthon küldés nélkül is meghívnak kiállítani, pl. Printa, Szatyor, a Silán Babel sorozat. JÁNOS IVÁN: Név lennénk? Labirintusszerű körmondatokat írnak rólatok neves kritikusok, melyek értelme rejtély, mint az a mondanivaló, amivel piszkáljátok a közönséget, úgyhogy: igen. Így aztán megkérdezzük a pályakezdő szimpatizánsaitok nevében, hogy szerintetek melyek azok az opciók, amik fontosak egy kezdő képzőművésznél? MÁRK: A progresszió, a friss látásmód, nyitottság, illetve nem utolsó sorban az őszinteség. JÁNOS IVÁN: Mindenképpen tájékozottnak lenni, és reaktívnak. Kellenek jó reflexek. ÁRON: Legtöbbször azt se tudom, hogy magamnak mit tanácsoljak... Akkor honnan tudod, jó-e egy ötlet?

Abból a kapcsolati tőkéből táplálkozol, amit négy évvel ezelőttig, tehát 26 éves korodig gyűjtöttél itthon? „Berobbanni“ nem lehet? Ez külföldről vagy külföldön könnyebb?

ÁRON: Megkérdezem Anyámat.

JÁNOS IVÁN: Egyértelműen a régi kapcsolataim fontosak ma is. Sokat számít a kapcsolati tőke itthon, akárcsak külföldön, de én hiszek abban, hogy be is robbanhatsz. Engem például már érnek meglepetések. Az ember alkot, és felhívják telefonon, hogy érdeklik a képei, és meg akarják venni. Persze nem találok azért sok ilyen embert még, de volt már ilyen.

JÁNOS IVÁN: A művészet lényege számomra az, hogy nyitva hagyjunk utakat…

Ez a pesszimista ember portréja optimista perspektítából, digitális utómunkával. Szerénykedsz…?

ÁRON: Utoljára talán az újvonalas net-artnak az a része fogott meg, ami különböző ‘internet-trash’ jelenségekkel foglalkozik, pl. a dump.fm, vagy ami a jellegzetes internetes képformátumokkal (gif, .png...), mint amit a Computers Club csinál. Ezen kívül, ha inspirációról van szó, ritkán foglalkoztat, hogy mi megy a kortárs körökben. Sokkal inkább mozgat a klasszikus művészet, az utóbbi egy évben például az antik görög és a kora-középkori zene volt az egyik fő támpontom.

JÁNOS IVÁN: Jó érzés... Vadidegen ember volt. Kiállításon látta a képem… Kiállításra hogyan lehet bekerülni Bécsben? MÁRK: Folyamatosan kell dolgozni, pályázni, anyagokat küldeni, kontaktolni, hasonlóan, mint a világ bármely részén. Hányszor kell anyagot küldeni, hogy kiválasszanak? JÁNOS IVÁN: Engem sokszor első körben kiválasztottak. Voltam egypár pesti kiállításon, most persze én is a kereskedelmi célúakra gondolok. Kis bor, pogácsa, nagy csend, kézfogások, udvarias gratulációk, és szürke köd, amiben nem látsz tisztán, mit is gondolnak a munkáidról. Persze egy kereskedelmi galériában Bécsben sem őrülnek meg a gyűjtők, de ott mégis az egész fesztelenebb. Ha kávézókban állítunk ki itthon, ott más, alig van különbség, odajönnek a haverok, a shopboltokban is szuper a tér, vagy pl. a Rohamban a kiállítás az klassz buli. Áron, szerinted milyen a magyar ugar? ÁRON: Ilyen téren nem látok nagy különbséget Magyarország és külföld között. A befogadó közönség nagy része elég tájékozottnak tűnik, mind az Internetről, mind máshonnan, ritkán ta-

KEREKASZTAL

beszélgetés

Mire jó most nyitni a művészetben?

MÁRK: Erről sokszor beszélgetünk... ÁRON: Csak azt tudom, hogy engem mi érdekel. Mi szólít meg benneteket? Mire nyittok ti?

MÁRK: Van, aki a múlt felé nyit, van aki a jelenbe, és van, akit a jövő érdekel. Én próbálok mindhárom felé, próbálom ezt a három síkot összedolgozni. Stílusjegyek vannak egymás mellett, és mindenki a saját kézjegye szerint emel ki belőle és viszi tovább. Bécsben minden év végén az Iparművészeti Múzeumban látható az Essence nevu kiállítás, és minden osztályból válogatott diákok munkáit mutatják meg. Õrültnagy tér, mûködnek benne a dolgok, dizájnerek, akciók, szoborral összekötött zene, performatív kultúra, frissesség... JÁNOS IVÁN: A bort és a pogácsát is kiállíthatod, képzavart teremtesz, és működik, ez nem új, de a mai napig hat. Az az izgalmas művészet, ami nyitva hagyja a kérdéseket, és motoszkál benned, hogy mi is volt ez?! Áron és Feles Dániel az Aqua Glitch-el számtalan embert vett rá, hogy egyik kezében borospohárral és pogácsával, másikkal egyensúlyozva a kihelyezett vizestartályban fröcskölve átvegyék az installáció kivetítője és a hang-

szórói felett az irányítást. Mit szerettél volna kifejezni az Aqua Glitch-csel? Szeretsz segíteni a közönségnek?

vesztettem e területben, kiváltképp a digitális és interaktív művészetben.

ÁRON: Az AquaGlitch-re szerintem mind Dani, mind én úgy tekintünk inkább, mint egy interfész kísérletre, nem pedig egy hagyományos értelemben vett művészi alkotásra. Nem feltétlen szeretek segíteni a közönségnek, távol áll tőlem ez az interaktív-intuitív irányú művészet.Szeretem a dolgokat annyira absztraktnak hagyni, hogy nyitva maradjanak. Ettől függetlenül értelemszerűen van egy hangulata, textúrája a műveimnek, amik terelhetik az egészet egy irányba. Nagyon minimális mennyiségű komponenssel dolgozom, inkább a dolgok elemi oldalát szeretem megfogni, mint az utolsó centiig kimunkáltat. Általában gyorsan kész vagyok valamivel, de a végső pár pontot évekig állítgatom.

JÁNOS IVÁN: Nehéz a fogalmakkal, itthon szeretnek skatulyázni, észrevettem. Amit mi csinálunk, azt intermédia művészetnek nevezik Pesten, Bécsben viszont transzmédia szakra járok, New York-ban Combined médiának becézik. A XX. századi mûvészeti hagyományokon alapuló mûvészeti ágról van szó, ami sokat használja a mai kortárs technológiát, facebookot, flyereket, digitális nyomtatást, internetet, vagyis a tömegek által használt eszközöket. Ez eddig rendben van, de hogyan tovább? Egy festő az mûvész. És a fotós? Autonóm fotó és alkalmazott fotó határai ugyanis összemosódnak. A fotó az tömegmédium, szerintem több digitális fotó készül egy nap, mint ahány sajtburgert eladnak, így necces, mi az alkalmazott és az autonóm fotómûvészet közötti határ. Mert aki képzõmûvészként fotóval foglalkozik, az nyilván egy gyönyörû térben, 6x6 méteres C-printet szeretne kiállítani, közben meg dolgoznia kell esküvõi-partyfotósként, hogy megéljen. Én is fotózom rendezvényeket, és én is fotóztam esküvőt.

JÁNOS IVÁN: Ízlelgetem a helyzetet, hogy a nevünk itthon ér már valamit... De én még nagyon az elején érzem magam. Az igazi megfejtést, hogy hogyan és merre, nem hiszem, hogy megmondanám… Amiket eddig kérdeztél, azokat én is felteszem nap mint nap magamnak. Válaszok helyett még a kérdések garmadájával állok szemben. Jön a feeling, nagyon sok ötletünk van, elképzeljük magunk előtt, képzeletben már megvalósul, de ha nem csinálod meg, előbb-utóbb valaki megcsinálja helyetted. Jársz kiállításokra és ott meglátod. Olykor még akkor is, ha te már megcsináltad... Van egy mondás, miszerint ha leesett a radír az ágy alá, és nem veszed fel, akkor ott marad... Vagyis meg kell csinálni, mert különben valaki más fogja megcsinálni. Ebből a felismerésből származik legutóbbi közös munkánk Markkal: a Babel. (http://www.facebook.com/silanoscope )Végülis a konceptuális mûvészetnek ez az alapja, hogy le is írhatod az ötletedet és kiállíthatod azt, ahogy leírtad, mert az is mûvészet. Ennél azért interaktívabb-interpasszívabb mûvészetet akarok. MÁRK: Jófajta művészetet… JÁNOS IVÁN: …ami izgalmas lehet. ÁRON: ...végre tényleg ki akarom iktatni a számítógépet a munkáimból. Márk, te a Vasarely irányt is kedveled, hogy a művészet legyen a tömegek számára elérhető. Pl. a Printában flyerszerû-szitanyomatokat szignóztál, melynek nagy sikere volt, és pólón is hazavihették a plakátjaidat. MÁRK: Ez a "Vasarelys vonal", hogy kipörgetni, és elérhetővé tenni sokak számára a munkákat, ez az életérzés sok esetben jelentkezik nálam, szimpatizálok vele. Szeretem felsokszorosítani a dolgokat, hogy minél több helyre, minél több emberhez eljusson. JÁNOS IVÁN: Amiben én gondolkodom, az nehezen eladható. Egy digitális munkát ugyanis nehezebben vesznek meg, mint egy festményt, amit az emberek az otthonaik falára tehetnek. Mostanában térinstallációkban gondolkodom, aminek nem az a lényege, hogy hazavidd, ahhoz tér kell, talán zene is, és egy idő után kanonizálódik a fejekben. Az újmédia nem feltétnül a műkereskedelemre alapoz... Az újmédia művészet jelen van, sokféle, nagyon nehezen definiálható. Szerintetek mit jelent? ÁRON: Az a művészet, ami az új technológiák termékeit használja fel eszközként, hogy ezáltal valami olyasmit hozzon létre, ami nem csak megvalósításban, hanem tartalmilag is új. Nem tudom, hogy ez lenne-e a jövő. Az utóbbi időben kicsit hitemet

ÁRON: Én koncerteket hangosítok Hollandiában, meg besegítek rendezvényeken, mint színpadtechnikus. Ez segít ki. MÁRK: Ha azt kérdezik, mivel foglalkozom, azt mondom: képzőművészettel. Régebben grafikust mondtam, de az nem volt rendben, azt hitték, alkalmazott grafikát csinálok. Ha azt mondom, képgrafikus vagyok, azt gondolták, rézkarcokat készítek. Lehet, mostantól azt fogom mondni, intermediális mûvészettel foglalkozom. ÁRON: Én igyekszem ezt a kérdést elkerülni. Ha nagyon kíváncsiak, akkor többnyire azt mondom, hogy zenész. Aztán leginkább nagyképűnek tartanak emiatt. De nem tudok mást mondani, ezzel foglalkozom, ezt tanulom, ez érdekel. JÁNOS IVÁN: Az újmédia művészet a szamizdat korszakban kezdődött Magyarországon, a performance-okkal, happeningekkel, az aktuális kor tárgyaira, jeleneteire, fogalmaira épít. Testvértudományai a szociológia és a pszichológia. Olykor politikus is. Itt lehet a legjobban érezni azt a világot, amiben élsz. Ez a jó benne.

Birtalan Áron •22 éves, 2009-2010 Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Media Design szakán kezd, innen utazik Hollandiába, és 2010-től már a Royal Academy Of Art és a Royal Conservatory hallgatója. Számtalan kiállítással büszkélkedhet, Budapesten kívül Hollandiában, Bécsben, Londonban, Amerikában (BLIP FESTIVAL NYC - New York City), sőt Kuala Lumpurban is.

PHOTO / Kerekasztal

PHOTO / Kerekasztal

1


0

Photo Explosion Deluxe: 9 700 Ft

Adobe Photoshop Lightroom 3: 57 700 Ft

Xara Photo and Graphic Designer 7: 17 400 Ft

Serif Photoplus X4: 16 500 Ft

ACDSee Photo Editor 2008: 9 700 Ft

Arcsoft Photo Impression: 9 700 Ft

Összeállította: Viszlay Márk

Arcsoft Photo Studio: 15 400 Ft

Corel PaintShop Photo Pro X3: 5 800 Ft

Adobe Photoshop Elements 9: 15 500 Ft

Gimp: ingyenes

Zoner Photo Studio Pro 13: 13 500 Ft

Ulead PhotoImpact 12: ingyenes

BEATUY / Sminkelemzés

1


Fotó: Sam Scott Schiavo, Styling: Kiss Márk, Judy Dudas Stylist asszistens: Abigeil La Fey, Tóth Tímea Smink: Vörös Renáta, haj: Koczka

1

PHOTO / MADE BY

PHOTO/ The Replicants

1


PHOTO / MADE BY

PHOTO/ The Replicants

1 1


PHOTO / KĂŠs alatt

PHOTO/ The Replicants

0 1


127. oldal: garbó: stylist sajátja / galléros póló: Coin / öltöny: Coin / cipő: Pantanetti, Heaven 128 oldal: István: ing: New Yorker / nadrág (zakóval): Coin / kabát: Neil Barrett, Heaven 129 oldal: Robi: ing1: Patrizia Peppe, Heaven/ ing2: Réger Zsuzsa / csokornyakkendő: Coin / zakó: Yves Saint Laurent, Heaven / öv: Coin 130. oldal: kabát: Csík Orsolya / ing: Armani Jeans, Coin / nyakkendő: Coin 132. oldal: ing: Coin / zakó: Coin / nadrág: Coin / öv: Yves Saint Laurent, Heaven / cipő: Vagabond

BEATUY / Sminkelemzés

0

PHOTO/ The Replicants

1


A Neue Sachlichkeit stílusirányzat fotóművészeti vonatkozásai írta: Baki Péter

A Neue Sachlichkeit realista irányzat, mely az 1920-as években, Németországban jött létre. Megszületésétől fogva szemben állt az expresszionista művészetfelfogással, amely érzelmi töltésű, nagy részben pozitív életérzést bemutató alkotásokban mutatkozik meg. A Neue Sachlichkeit az objektivitásra törekszik, tiszta, tárgyilagosan figuratív ábrázolásmód jellemzi. Megjelenése a német társadalom hangulatváltozásával függ össze, az I. világháború utáni korszak kiábrándultsága mutatkozik meg a művekben, és nem egyszer – mint Otto Dix festészetében – a cinizmus. A húszas évek európai festészetében Christian Schad, Otto Dix, Georg Grosz, Adolf Uzarski, Arthur Kaufmann, Gottfried Brockmann, Franz Wilhelm Seiwert, Wilhelm Schnarrenberger, Georg Scholz, Karl Hubbuch, Otto Griebel, Conrad Felixmüller képviselte az irányzatot.1 Christian Schad a Neue Sachlichkeit stílust csak festészetében érvényesítette, fotóművészeti tevékenységében azonban nem. Az ő nevéhez fűződik viszont az 1918-ban létrejött fotogram képzőművészeti kísérleti alkotásmód, melyet ő használt először. A magyar festészetben az Új Tárgyilagosságot, mint alkotói stílust elsősorban Kontuly Béla és Medveczky Jenő képviselte. Az Új Tárgyilagosság azonban nem állt meg a képzőművészet határainál, hatással volt az irodalomra is, elsősorban a német irodalomban tükröződött, mint ahogyan a Nyugatban olvashatjuk, a „valóságot akaró”2 írókra, elsősorban Kurt Tucholsky, Karl Kraus, Carl Zuckmayer és a bécsi születésű Ferdinand Bruckner műveire volt hatással. Utóbbi alapította 1923-ban a berlini Renaissance Theater nevű színházat, melyet 1933-ig irányított.3 A stílus az angol irodalomban is megjelent, példaként hozhatjuk fel J. B. Priestley Angel Pavement című regényét, mely 1930-ban jelent meg. A fotóművészet történetében ezt az új stílust a piktorialista fényképészet előzte meg. A legfontosabb alkotók között említhetjük Franciaországban Robert Demachyt, Constant Puyot, Németországban Rudolf Dührkoopot vagy Heinrich Kühnt. Művészetük és az Új Tárgyilagosság között ugyanaz az ellentét figyelhető meg, mint az impresszionista festészet és a Neue Sachlichkeit között. A fent említett festőművészek alkotásainak dátumait figyelve az állapítható meg, hogy az új festészeti stílus 1921-től körülbelül 1925-ig stílusában egészen képlékeny volt, olyan alkotásokat látunk, melyek csak nagyon lazán – szemléletükben – fűzhetőek fel egy folyamatos történeti láncra. 1925-től az Új Tárgyilagosság érettebbé vált, majd az 1930-as évek elején az irányzat “vegytiszta” vonulata kifulladt. A fotóművészetben ez a fejlődési folyamat pár éves eltéréssel, szintén jelen volt. Albert RengerPatzsch 1925-ben publikálta első könyvét, Das Chorgestühl von Kappenberg címmel, mely már e stílus szellemében fogant. Ugyanebben az évben volt az első kiállítása is Harzburgban. A Neue Sachlichkeit stílus az 1928-ban bemutatott Die Welt ist schön című albumában jelent meg a legerőteljesebben.4 A könyv előszavában a szerző rávilágít a festői fényképezés utánzó voltára, amely azonban soha nem éri, érheti el a festészeti ideát.

1. A korszak festészetével foglalkozik Sergiusz Michalski: New Objectivity. Neue Sachlichkeit – Painting in Germany in the 1920s. Taschen GmbH, Köln, 2003. című művében. A korszakot szélesebb horizonttal szemléli Hans Gotthard Vierhuff: Die Neue Sachlichkeit: Malerei und Fotografie című munkájában. DuMont Buchverlag, Köln, 1980. Vierhuff kiszélesíti a stílust O. Schulz, A. Meinholz, E. Herzog, H. Finsler, F. Kleinschmidt, M. Burchartz, Aenne Biermann, MoholyNagy László és August Sander fotóművészeti alkotásaira is. 2. Turóczi-Trostler József: A német próza útja. Expresszionizmus és új-naturalizmus (Neue Sachlichkeit). Nyugat, 1935. 5. sz. 3. Györffy Miklós: A német irodalom rövid története. Corvina, Budapest 1995. 168–170. p. 4. Donald Kuspit-Weston Naef: Albert Renger-Patzsch. Joy before the object. Aperture Foundation Inc., New York, 1993. 5. Heise, Carl Georg: Bevezetés. In: A világ szép. (Die Welt ist schön.) Albert Renger-Patzsch száz fényképfelvétele. München: Kurt Wolff Verlag A. G., 1928. 7-[17.] p.

„A tájfényképek veszélyesek, mert túl gyakran csábítanak festőktől ellesett hatásokhoz. Minden dilettánsban élnek dachaui és worpswedei hangulatok, hogy megkíséreljék a tengert vagy a magashegy-óriásokat az ismert divatos festők stílusában fényképezni. Aggasztó itt a művészi kézjegyek utánzása az úgynevezett «nemes eljárások» alkalmazásával, amelynek során a motívum megformálása nem a tipikus kiválasztása, a világítás, a kivágás, a visszaadás pregnáns volta által történik.”5 Renger-Patzsch fényképein már nem a festészetből megörökölt motívumok, témák kerülnek az objektív elé, hanem technikai eszközök, épületek, melyeket azért fényképezett, hogy az épületek technikai szerkezetét (is) ábrázolja, a mindennapos tárgyakban rejlő szépséget bemutassa. Ami az emberábrázolást illeti, Helmar Lerskit kell kiemelnünk, aki 1931-ben adta ki Köpfe des Alltags című albumát, mely a portré műfajában jelentett relevációt és nemcsak a németországi fotóművészek körében.

PHOTO/

1

PHOTO/

1


Curt Glaser a könyv előszavában már céloz arra, hogy ezzel a stílussal gyökeres fordulat következett be a fotóművészet elméletében. „Ha ebben a könyvben ismeretlen emberek fényképi arcképei nem másért, mint optikai megjelenésükért – és egyértelműbben kifejezve – esztétikai tulajdonságaikért résztvevő szemlélődést kívánnak, a kezdet kezdetétől adódik a kérdés, vajon mennyiben jogosult a fénykép olyan igényt támasztani, ami azt a képzőművészet alkotásaival egy sorba állíthatja. Ezzel együtt megjelenik ugyanakkor a fotográfia értelmére és lényegére vonatkozó alapkérdés iránt, amire az idők során különféle válaszok születtek. Bizonyára a feltaláló és az új technika első haszonélvezőinek a véleménye az, miszerint készülékük képes és alkalmas az emberi kezet teljesen kiiktatni és helyettesíteni; a gépek korszaka feltalálta azt az eszközt, amely arra hivatott, hogy a képzőművészetet a kézműves alapjáról elmozdítsa.”6 S ez az az album, mely hazánkban is óriási visszhangot váltott ki. Olyan írók, esztéták foglalkoztak az albummal, akik addig csak érintőlegesen kapcsolódtak a fotográfia művészetéhez. „Óriás alakú fényképalbumot lapozgatok, melyben Helmar Lerski berlini fényképész nyolcvan arcképet közöl, ünnepien, életnagyság fölötti formában. Nyolcvan arc, nyolcvan lélek. Ismeretlen emberek egytől egyig, nem hírességek, nem mozikirálynők vagy bankigazgatók. A jelenkor nem is kiválogatott vándorai ezek, munkások, munkásnők, akik véletlenül bukkannak ki a homályból. Szóval csak emberek, embertársaim. De érdekelhetnek-e azok, akiket egyántalán nem ismerek? Úgy látszik, igen. Már több órája bámulom őket, nem bírok betelni velük. Ha ismerőseim fényképeit rakták volna elém, azokat már rég félrelöktem volna, miután megállapítottam, hogy hasonlítanak-e hozzájuk vagy sem. Itt a varázs mélyebb. Ezek nem önmagukhoz hasonlítanak, hanem az élethez. Minden arc mögött titkos arc lüktet, s ez egyre jobban csigázza képzeletemet.”7 Kosztolányi Dezső recenziója Renger-Patzsch könyvének bemutatóját követő hetekben jelent meg, s ugyanilyen gyorsan reagált az albumra Hevesy Iván is, akinek erről az albumról írt esztétikai méltatása volt az első olyan publikációja, amely a fotóművészetet érintette: „Helmar Lerskiről, a berlini fotografusról sokan tudnak…Éppen ezért érdekes, hogy most amikor Lerski, kétségtelenül a világ egyik legjobb portrétistája, kötetben reprodukál egy gazdag arcképgyűjteményt, nem polgári és művészfejeit sorakoztatja fel, hanem a proletariátus figuráiról szed össze 25 fejet és a róluk 80 változatban szebbnélszebb fotostudiumot… Lerski fotostílusa… ahhoz a fotografáláshoz tartozik amely a »neue Sachlichkeit« fogalmához esik közel. Az arcok fotoszerű megjelenésében nyers naturalizmus látszik: retus, szépítés nélkül serkenő szőrtövekkel, bőrhibákkal, szeplőkkel, minden egyébbel látjuk az arcokat. De ez a kendőzetlen valósághűség mégis csak látszat. Látszat, mert eszköz, eszköze az igazságnak, de nem öncélja a művészi ábrázolásnak.”8

az új irányzatot felvállalva arattak sikert. Ilyen volt az 1928-ban rendezett jénai és az 1929-ben megnyílt esseni tárlat. Azonban az igazi áttörést, az 1929. május 18-án Stuttgartban megnyílt Film és Foto című kiállítás jelentette, ahol fényképészeti tanácsadóként jelen voltak a világ haladó szellemiségű fotográfusai: El Liszickij, Moholy–Nagy László, Edward Steichen, Edward Weston és Piet Zwart. Edward Weston jelenléte azért is fontos, mert ő volt az, aki 1932-ben megalakította az F-64 nevű csoportot az Egyesült Államokban, akik átvették – bizonyos megkötésekkel – a Neue Sachlichkeit irányzat technikai szempontjait. A csoport rövid idő alatt tekintélyt szerzett és szakmai vitákat váltott ki. A vita földrajzi értelemben is tovaterjedt, példa erre, hogy a Szovjetszkoje fotó című fényképészeti havilap is foglalkozott a csoport törekvéseivel: „A »valódi fényképészet« baloldali formalista irányzat, amelyik a fényképábrázolás esztétikáját a mechanikusságára építi. Ahogy a csoport neve is mutatja, jelszava a »becsavart diafragma«. Ez világos Weston nyilatkozatából, mely szerint »az összes tárgy – a legközelebbitől a legtávolabbig – éles kontúrokkal kell, hogy rendelkezzen«, ami viszont csak a diafragma minimális nyílása mellett érhető el.”10 A szerző utal arra, hogy 64-es blende használatával a nagy mélységélesség miatt az előtér és a háttér is élesen rajzolódik ki, legalábbis tájképeknél, mely műfajt gyökeresen megváltoztatta a csoport. Azonban a „szerkesztőségi vélemény” megfogalmazásakor nem maradhatott el a kritika, s a szocialista realizmus egyedüli helyes útként való hangsúlyozása: „Az »F-64 csoport« elvei számunkra azért érdekesek, mert tagjai a fényképfelvétel és a különféle eljárások technikai kultúráját magas színvonalra emelik. A csoport alkotói módszerei viszont dekadensek. Weston minden kísérlete is, ami arra irányul, hogy a csoportnak filozófiai-elméleti alapot teremtsen azzal a tézissel, hogy »a mechanikus fényképezőgép és a megvesztegethetetlen objektív-szem, bár a művész személyes fantáziáját korlátozzák, ugyanakkor a külső világ objektív ábrázolásának útjára is vezetik« – teljesen meddő. Weston – akár tudatosan akár nem – felcseréli az »objektivitás« fogalmát az objektivizmus, a mechanikusan felszínes, álobjektív megismerő módszer nézeteivel. A világot csak olyan művész tudja objektíven ábrázolni, aki a szocialista realizmus alkotói módszerére támaszkodik.”11 Magyarországon – bár nem maradt visszhang nélkül – nem, vagy csak jóval később alakult e stílust képviselő csoport. A Modern Magyar Fényképezők Csoportja 1937-ben jött létre Kinszki Imre12 vezetésével, megkésve, hiszen akkor már az egyetemes fotóművészet másfajta problémákra kereste a választ.

Hevesy Iván olyannyira az albumhatás alá került fotóesztétikai nézeteit tekintve, hogy a későbbi publikációiban is a Neue Sachlichkeit stílusú, a modernista fotóművészeti eredményeket tette követendő példává, és szüntelenül ostorozta a még mindig a piktorialista hatás alatt álló alkotókat. És nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy Kálmán Kata 1937-ben megjelent Tiborc albuma – amely méltán aratott sikert a hazai művészeti közéletben – fogalmazási módját tekintve mennyire közel áll Helmar Lerski albumához, melyet hat évvel azelőtt férje (Hevesy Iván) méltatott a Korunk hasábjain. Bár legközelebbi rokonságban Erna Lendvai-Dircksen Das Geschicht des Deutschen Ostens9 című albumával van, mivel a Tiborc album felvételei is szabadban készültek, és kizárólag az arcra összpontosítanak. A piktorialista fotográfiai látásmóddal szemben a húszas évek végétől mind több országban megalakultak azok a csoportok, akik használva a stílusmegjelölést vagy sem, de az Új Tárgyilagossághoz álltak közel. Sorra nyíltak azok a kiállítások, amelyek Glaser, Curt: [Bevezetés Helmar Lerski Köpfe des Alltags (Mindennapos fejek) című fényképalbumához]. In: Helmar Lerski: Mindennapos fejek. Ismeretlen emberek. Berlin: Verlag Hermann Reckendorf GmbH, 1931. – Bevezető – számozatlan oldalak. Kosztolányi Dezső: Nyolcvan ismeretlen fénykép. Pesti Hírlap, 1931. február 8. 5. p. 8. Hevesy Iván: Mindennapos fejek. Korunk, 1931. 3. sz. 214-216. p. 9. Zeitgeschichte Verlag und Vertriebs-Gesellschaft, Berlin, évszám nélkül. 10. Edwards, John Paul: Az F-64 csoport. (A cikk közlése utáni szerkesztőségi vélemény). Szovjetszkoje foto (Szovjet fotó), 1936. 10. sz. (október) 15-16. p. (Vértes Judit fordítása). 11. Edwards, John Paul: Az F-64 csoport. (A cikk közlése utáni szerkesztőségi vélemény). Szovjetszkoje foto (Szovjet fotó), 1936. 10. sz. (október) 15-16. p. (Vértes Judit fordítása). 12. Kinszki Imréről bővebben: Kiscsatári Marianna: Kinszki Imre 1901–1945. Vintage Galéria, Budapest 2001. 6.

7.

PHOTO /

1

PHOTO /

1


0

Kisses from

CHO BÖN CON HÖ!*

/ Fotó: Makó Szilveszter / Styling: Bendik Boglár / Smink: Fehérvári Orsi / Haj: Makó Szilveszter / Modell: Kron Bea *Cho Bön Con Hö = Józsefvárosi piac kínai neve

BEATUY / Sminkelemzés

PHOTO/Made by...

1


PHOTO/Made by...

BEATUY / Sminkelemzés

1 0


PHOTO/ A retusรกlรกsrรณl

PHOTO/Made by...

1 1


/ Ruhรกk: Indivin by Horvรกth Zsรณfia, Kissmark, Bendik Boglar, Mango / Accesories: Mango

PHOTO/Made by...

1

PHOTO/Made by...

1


0

BEATUY / Sminkelemzés

név:

Barna Bálint foglalkozás: fotós

Hol találkozhattunk eddig a munkáiddal? Több külföldi online magazin publikálta az anyagomat, mint például a The Fashionisto, a CQC, vagy a Chaos. Eddig szinte csak külföldi magazinokkal voltam kapcsolatban, sajnos itthon nagyon nehéz megjelentetni egy editorialt. Mit szeretnél közvetíteni a képeiddel? Hogy merjünk kockáztatni, és adjunk több teret és szabadságot a fiataloknak. Engem inspirál, ha látok egy olyan anyagot, amit egy nálam fiatalabb fotós készített. Lehet, hogy ufó vagyok, de bennem alapból kimaradt az irigyég.

08

BEATUY BEATUY // Sminkelemzés Hirdetés

1

Találkoztál már a múzsáddal? Sajnos még nem, de van: Freja Beha Erichsen. Kivel dolgoznál szívesen? Bárkivel, aki kreatív és kerüli a kliséket. Az idei Fashion Video Festiválon számíthatunk a pályázatodra? Igen, mindenképpen. Már van is egy két konkrét elképzelésem. Hol buliztál legutoljára? Az a baj hogy nem emlékszem. De biztos jó lehetett..

Farkas Edina Lina írása

Hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?

ó ci rá ne ge X-

Néhány éve viszonylag sok kiállításon fordultak meg a képeim, például a Lumenben volt önálló kiállításom 2009-ben. Legemlékezetesebb fotózásod, vagy forgatásod?

Nemrég tértem haza Indiából, ahol a diplomamunkámon dolgoztam. Összesen öt hónapot töltöttem különböző nagyvárosokban.Emlékezetes volt. Milyen zenét hallgatsz, miközben dolgozol?

Komolyzenét, drum and basst, elektroakkusztikus hangfelhőket. Mit szeretsz leginkább Budapestben?

Érdekes, biztos nem így válaszoltam volna fél éve, de jelenleg nagyon jó helynek tartom. Az emlékeimet szeretem benne, és azt, hogy összefutnak a szálak. Ha a holnap több mint 24 órából állna, mivel töltenéd ki az ajándékba kapott időt?

név:

Bartha Máté foglalkozás: fotós

Megpróbálnám pénzzé tenni…mármint az ajándékba kapott időt. Azt hiszem valahol láttam, olvastam hasonlót, időpiac, szerintem elég jól menne : ) A legutolsó film, ami nagy hatással volt rád?

Egy animációs film, a címe The External World. Neten megtekinthető (http://www.theexternalworld.com/ ) A kedves olvasóink hol nézhetik meg a munkáidat? www.barthamate.com

fotó Kecskés Márton

Xge ne rá ci ó

A kedves olvasóink hol nézhetik meg a munkáidat? Sajnos még nincs honlapom, egyelőre csak a facebookon vagyok megtalálható. Az érdeklődőknek szívesen publikussá teszem az e-mail címem: balint916@gmail.com http://www.facebook.com/balint.brn


PHOTO / STREET

1


PHOTO /Blog

1

Ha már látta valaki az MTV The Hills valóságshow-ját, akkor talán Emily Weiss idegesítően perfekcionista személye sem tűnik ismereretlennek, bár alig szerepelt néhány részben. A fashionista Into the Gloss blogja a belső szépségről szól. De nem a lelkünk szépségéről, bár kétségtelenül az is nagyon fontos, hanem a divatvilág kulisszái mögött zajló szépségeseményekről. A széles palettájú blogbejegyzések ihletői szerkesztők, stylistok és modellek, akik megosztják személyes tapasztalataikat, illetve szépség trükkjeiket. Ezen felül sminkmesterek és fodrászok beszámolói közül is szemezhetünk, valamint szakmai meglátásaikról, trendelőrejelzéseikről és szokásaikról is van bőven olvasnivaló. Amint azt már a tengeren túlról megszokhattuk: íme egy újabb igényes, profi weboldal. A Runwayward blog hetenként lepi meg követőit újabb bejegyzésekkel divatról és mindenről, ami ehhez kapcsolódik. Mivel az oldal angolul íródik, nem ártana kicsit jobban figyelni a nyelvhelyességre, de ez elnézhető egyelőre, mert számos magyar tervező kollekcióit is viszontláthatjuk a bejegyzések között, mint pl. Szegedi Katáét vagy Mojzes Dóráét. És erre szükség van!

Tombor Zoltán blogja az egyszerűség varázsával él. Kizárólag fotókat közöl, amiket természetesen saját maga készített, rövid leírással alattuk. A fényképek nagy része külföldön készült, beleértve a divatfotókat és a portrékat is. Teljes nyugalom árad a blogból, érdemes végig böngészni.

Amint a neve is mutatja divatról és szemétről olvashatunk a magyar blogoldalon. Ha csak éppen tudni akarjuk mi éppen menő vagy ciki, akkor érdemes rákukkantani az oldalra. Csípős, odamondós, néhol vicces bejegyzéseket találhatunk sztárokról, kampányokról vagy éppen editoriálokról.

PÚDERFELHŐ A The Ones2Watch New Wave blog írói igazán profi munkát végeztek, ami a blogokat illeti. A csapat 2000es évek elején született, de csak 2010-ben indították útjára ezt az online magazint, ami elsősorban fiatal, kreatív és eddig fel nem fedezett tehetségeket mutat be a divat minden területéről, de kizárólag a lencse túloldaláról. Mivel a MODELS.com oldal a szárnyai alá vette a magazint, ezért sok profi illetve divatőrült szem rávetül. Az oldal nem csak közöl, hanem fogadja is a hozzájárulni vágyók munkáit. Egyetlen kikötésük, hogy a pályamunkák a benyújtás előtt nem jelenhetnek meg semmilyen más formában.

A kellemes külsejű Andi blogja már nem újdonság az arcápolásban jártas internet böngészők számára. A szőkeség weboldala már komoly archívummal rendelkezik a különböző kozmetikumok és divatcikkek bemutatásából. Legyen szó hajápolásról, sminkről vagy divatról, amit Andi szerint éppen érdemes beszerezni, arról biztosan olvashatunk egy kis beszámolót a Púderfelhő blogon.

írta: Nagy-György Borbála


Kritika írta: Szabó Patrícia

1 A mamuton túl

A hírek szerelmesei

Mert ugye mi van ma? És ugye ki nyer ma? Egy a biztos, a funkcionalitás nem. Hol van már az az idő (tavalyi hó), amikor az öltözködés azért történt, hogy megvédje az embert az időjárás viszontagságaitól? Nem, nem ezért ruházkodunk már. Életérzéseket veszünk magunkra, nem mást. Ahogy a magazinoknál is két fő típus van, a nice to have és a need to have, úgy a sikk üzletágban is. Hisz minden áldott nap felépítjük magunkat. Állunk a szekrénynél és megalkotjuk azt a valakit, akit vagy amit a világnak szeretnénk üzenni magunkról. Nézd már meg, én nagyon fontos drágaság vagyok -üvölt egy LV laptoptáska a Menzán és szinte ugrál a székre lerakva, vegye már észre őt valaki. Igaz, lehet, hogy a viselője pont az 1200 forintos menüt kéri minden áldott nap és azt sem nagyon tudja kifizetni, de pr-eli magát divatilag rendesen. Majd szétesik a műveletben mondjuk.

Ez is a világ rendje. Így kezdett el szépen közelíteni el egymáshoz az alternatív romkocsmás kör és a fiatalabb akár Fókuszt is néha néző tagság. Ügyes emberek, ügyes történetekkel, ügyes üzenetekkel dolgozni kezdtek azon, a tehetséges avagy tehetségtelen tervezőket, eljuttassák a közönséghez. Így szerencsére a harminc alatti és körüli korosztályban már számos hazai márkát ismernek lassan a fiatal felnőttek, és mondhatjuk el azt együtt hangosan:hurrá! Blogok indultak, amelyeket alig huszonévesek írnak és amelyeknek nem minden második szó a Gucci és a Prada, jut mellette hely Abodi Dórának és a Je Suis Bellenek is. Van már Gombold újra és Triumph pályázat is, ráadásul nemzetközileg is magyar győztessel, sőt Divatkreátor. Egy dolog nincs még csak: divat pr Magyarországon. Akinek telik is rá és el is hiszi, sőt, olyat kér fel, aki érti is. Mert mi van sokszor? A tömegkultúrát mélységesen lenéző valakik sokszor, akik ugyanabban a körben terítik az infókat. Nem látják be és meg, hogy merre kéne menni és hogyan kéne tálalni az eseményeket, hogy ne csak ugyanahhoz a körhöz jusson el, ahová eddig is. Meg egyébként sem alacsonyodnának le hozzá...

Szakítós dress code

Kicsiny értekezésünket a madárnak az ő távlatából kell kezdjük. Tehát indítsunk a best of közhely albumról a tyúk vagy a tojás volt-e előbb kérdéssel. Abban egészen biztosak lehetünk, hogy az öltözködés szükségességét a hideg és a zord körülmények hívták életre. Nem annyira hallottunk olyan teóriákról, mely szerint az ősemberek azért kezdték magukat bőrökbe és szőrökbe burkolni, hogy megmutassák magukat a szomszéd barlang lakóinak. Egész egyszerűen nyilván süvített a szél és szakadt eső, amikor valaki rájött, akár védekezhetnének is ellene. Persze, nem kizárt, hogy valamelyik barlangi hisztérika idővel sikoltozni kezdett, neki a másik törzs ágyékkötőjéből kell szoknya, sőt természetesnek vehetjük, hogy már a neandervölgyi időszakban is már ment az irigykedés. (Még az sem kizárt,hogy a sötét odúkat olykor kifutónak is használták, mikor elkészült egy újabb szőr akármi.) A lényeg, hogy az öltözködésre ekkor még a funkcionális szó volt a leginkább jellemző, őseink szerencséjére.

Aztán ott van mondjuk az a helyzet, amikor egy csaj felöltözik: a túl vagyok rajtad, te rohadt görény, nem számít a szakítás, és mindenki meglátja, milyen bombázó vagyok külső. Bizony, bizony, ő tűsarkakon mozog, nála tapad ám a testre a ruci rendesen és egy kis bronzosítós púder is becsillant a dekoltázson. Hmmmm... Talmi ez a csillogás, de létező. Van az a fajta pr is, ami arról szól: nagyon fontos döntéseket kell meghoznom naponta, über giga mega vezető vagyok a multinál és a föld nélkülem nem is forogna. Katonatiszt az ő ascendense. Ő az, aki egyenes vonalú dolgokat vesz csak fel, sosincs olyan, hogy ne lenne betűrve a blúz a nadrágjába vagy szoknyájába és minden mindennel passzol. A színek nem hogy nem harsányak, de még a létezésük is kétséges. Egyszerű, szabályos minden, de azért trendi, mert hát mégiscsak a passzát szél sem fújna ugye, ha a viselője nem lenne. Persze, minden területen más és más az, amivel az ember jelzi magán: én azért vagyok valaki. Mert amíg Budán egy tehetős ember dekorációként is szolgáló két közös gyermeküket nevelő asszonykán a strassz látszata sem merülhet fel, addig egy vidéki polgármesterné kell, hogy ott csillogjon, ahol fény éri. Ugye, egyes helyeken minél feljebb van valaki a hierarchiában, annál több arany helyezkedik el a nyakán, csuklóján és a szabadon fellelhető területeken. Ne is ragozzuk túl, a lényeg, hogy amit viselünk, az a mi pr-ünk. Akár egy fekete garbó is lehet üzenet. Na de kit ismer Marika néni?

"Divat a PR, de nagyon"

A következő fontos topic az, hogy honnan is vesszük azt, amelyet magunkra aggatunk. Ez a pr kérdéskör elég érdekes része. A Lack magazin indulásakor készült egy kis video az utca emberével, milyen tervezőket ismer. Hát, és az utca embere bizony megmondta a magáét. Egészen pontosan kettő nevet. Ebből is látszott, hogy az átlagnak nevezhető polgár azt a két hazai divatos figurát ismerte, akik nem a csapból, hanem a kereskedelmi televíziókból folytak. Mert bizony lássuk be, az ország nagy hányada Barátok közt, Fókusz, Aktív és egyéb ilyen nyalánkságokat néz. A napi rutinjuknak ez a része. Így aki ott ezeken a tereken megszólal és mondja az okosságot, az van az emlékezetbe elmentve. Tehát kinyílik a divattervező file az agyban és ha azt mondják: Makány Márta, akkor őt jegyzi meg. (Egyébként emeljük meg kicsiny és láthatatlan kalapunkat Makány előtt, aki a pr egyik legzseniálisabb mestere, imádás!.) Szóval, Marikák az ország nagy számú populációja. A másik fele viszont, aki köszöni, de nem kér a bármily kecsegtetőnek sem tűnő tömegkultúrából. Neki aktívan nincs tévéje, vannak viszont közösségi szokásai. Barátkozik, eljár, haverozik, csavarog, felfedez. Nyitott, mondhatnánk igen egyszerűen, ha marketing prezit készítetnénk. Ebben a körben tudott a szájhagyomány és a de baromi jól néz ki, ki tervezte ezt rajtad elv alapján cool-lá válni akár Nanushka, akár a USE. Őket ugye már nem kell oly sokat pr-ezni. Viszont akik utánuk jöttek! Hát igen, őket igen.

A másik oldalról meg sokszor a túl harsány, a vezényeljünk ki a bemutatóra minden életben lévő celebet feeling, ahol egy fashion guru úgy érzi magát, mintha céllövöldében lenne és a kakasos nyalókáért folyó küzdelmet nézné. És sokszor az is van, hogy valaki még azt gondolja, az eladás olyan, mint 1982-ben. Csinálunk valamit, aztán megveszik. Hát kérem, ez a vonat már régen elment, aki pedig így gondolkodik, annak sajna a vakvágány.hu-n kéne regisztrálnia. Szeretem a tested Mert a divat pr-benis ügyesen és okosan kell egyensúlyozni és nem erőből játszani. Akkor lehet cool-lá válni. Ez ennek a gyönyörűsége. Ebben a témában pedig másodszor emelünk kalapot, Lakatos Márk az, akinek a két oldal szinkronizálásában elvitathatatlanok az érdemei. Már amennyiben valaki egyáltalán szeretné elvitatni. Szeretjük a testét, és azt, ahogy a tervezőket megismerteti azzal a közönséggel, akik sokszor leginkább csak a Majocsikszet ismerik meg a Budmilt. A pr is művészetet és kreativitást igényel, majdnem, mint a divattervezés, csak hát kevesebb benne az olló és a cérna és több a telefonálgatás. Az élet pedig alapvetésileg szép, és zseniálisabbnál zseniálisabb ruhák születnek itthon a fiatal tervezőknél. Mert a magyarok kreativitása az nem messze földön híres, hanem egy olyan tényező, amelyre nagyon büszkék lehetünk és kell is lennünk.Használjuk ki ezt, juttassuk el a felhasználókhoz az üzeneteket, amelyeket ezek a ruhák rejtenek. És ne felejtsük el a kommunikáció igen fontos szerepét. Olyan emberekét, akik tényleg értenek hozzá és nem csak mondják magukról. Azt pedig ne felejtsük el kifizetni, ne sunyítsunk, mert bizony ha valaminek, hát ennek rossz vége lehet. Mert itt tényleg a teljesítmény beszél.Tervezőként pedig olyan ismert emberekre helyezzük fel az alkotásunkat,akik a mi közönségünkhöz szólnak. Mert ennek a divat iparnak egy ügyes, összefogott és jól megkomponált alkotásnak kell lennie, nem másnak. És akkor nem a világ lesz a hibás, ha senki nem veszi észre a zseniális új kollekciót! Mert Budapest is egy nagy kifutó, nem más. Csak okosan kell rajta lépkedni, bármennyire is töri a lábunkat néha a cipő.

PHOTO/ Kritika

PHOTO/ Kritika

1


IMPRESSZUM/SHOPLISTA

1

Impresszum LACK I. évfolyam 3. szám, 2011. Szeptember Főszerkesztő: Juhász Bianca Divatrovat vezető: Szántó Anna Szépségrovat vezető: Fazekas Richárd Fotórovat vezető: Viszlay Márk Design: Gróf Grafikák: Nagy Zsófia, Berencsi Attila, Abigail La Fey Közreműködők: Baki Péter, Barna György, Bendik Boglárka, Bíró Vince, Farkas Edina Lina, Fehérvári Orsolya, Eugénia Zsenya Bulah, Hortobágyi Kászon, Hriczu Anita, Judy Dudás, Kecskés Márton, Kiss Márk, Koczka, Kovács Boglárka, Körtvély Adrienn, Makó Szilveszter, Marosi Viktor, Moró Máté, Nagy Dorottya, Nagy-György Borbála, Rony Soltzman, Sam Scott Schiavo, Schön Péter, Steiner Kristóf, Szabó Patrícia, Szél Soma, Tóth Barnie, Varga Noémi, Véssey Endre, Vörös Renáta. Szerkesztőség: 1052 Budapest, Aranykéz u. 6. Telefon: +36 1  951 15 29 Email: info@lackmagazine.com Lapalapító: Dombrádi Olivér Felelős kiadó: Fodor István vezérigazgató Kiadó: Pátria Nyomda Zrt. 1117 Budapest, Hunyadi János út 7. Telefon: +36 1 464 33 12, Fax: +36 1 464 33 00 Email: info@patria.hu ISSN 2062-3747 Nyomdai munkák: Pátria Nyomda Zrt. 1117 Budapest, Hunyadi János út 7. Felelős vezető: Fodor István vezérigazgató Hirdetésfelvétel: Telefon: +36 30 427 46 67 Email: info@lackmagazine.com Árusításos úton terjeszti a Lapker Zrt. Előfizetésben terjeszti a Pátria Nyomda Zrt. Megjelenik 3000 példányban. Előfizethető a www.lackmagazine.com internetes oldalon, valamint a lackmagazine@lackmagazine.com e-mail címen, illetve a kiadóban a +36 1 951 15 29 -es telefonszámon. Előfizetéssel és kézbesítéssel kapcsolatos további információk: +36 1 951 15 29, email: lackmagazine@lackmagazine.com A lap előfizetési díja négy lapszámra: 4800 Ft, három lapszámra: 3600 Ft, két lapszámra: 2400 Ft, egy lapszámra: 1200Ft. Az ár csak belföldi kézbesítésre érvényes.

Shoplista Fashion

Dekor

Bendik Boglárka Tel.: 00 30 488 93 25

ADVANCED TRANSFERS & TECHNOLOGIES - S.R.L. 6, Via Dei Calzolai 55041 Camaiore (Lucca) www.advancedtransfers.com

Bijou Brigitte 1058 Bp., Váci utca 1-3. www.bijou-brigitte.com Coin 1051 Bp., Dorottya u. 6 www.coin.co.hu Croisette Lingerie 1052 Bp., Deák Ferenc u. 16-18. (Le Méridien Budapest) www.croisette.hu Furla 1052 Bp., Deák Ferenc utca 23. www.furla.com Heaven 1052 Bp., Fehérhajó u. 12-14. www.heavenstore.hu H&M 1052 Bp., Vörösmarty tér 1. www.hm.com Indivin - Zsófia Horváth Tel.: 00 36 20 947 3267 www.indivin.com Kepp Showroom 1151 Bp., Vörösmarty tér 3/II www.keppshowroom.com Kissmark Tel.: 00 36 30 496 0556 kiss.mark@lackmagazine.com Mango 1058 Bp., Váci utca 19-21 www.mango.com Mojzes Dóra Showroom R9 1092 Bp., Ráday u. 9. www.doramojzes.com Mono Fashion shop 1054 Bp., Kossuth Lajos utca 20. www.monofashion.hu MyGem WestEnd City Center földszint, Niagara tér 105. New Yorker 1052, Vörösmarty tér 1. www.newyorker.de/hu/ Surányi Szilárd Tel.: 0036 20 342 6652 USE unused 1052 Bp., Szervita tér 5. www.use.co.hu Vagabond WestEnd City Center I.em., Schulek sétány 13. www.vagabond.hu Zara 1052 Bp, Váci u. 6. www.zara.com

Anna Bijoux srl  Via G.E. Pestalozzi, 103-105      51100  PISTOIA www.trendibijoux.com Azienda Foderami Dragoni S.p.a. Via L. Vaschi, 10. 21013 Gallarate (VA) www.dragoni.it Botto Giuseppe e Figli S.p.A via Bartolomeo Sella 166 13825 Valle Mosso (BI) www.bottogiuseppe.com BOTTO PAOLA SPA Via Cesone 15. Lessona www.bottopoala.com Carvico SpA Via Don A. Pedrinelli, 96 24030 - Carvico (BG) www.carvico.com Gombudvar 1052 Budapest, Régiposta utca 7-9. Telefon: 318-3326 Jersey Lomellina SpA Via Don A. Pedrinelli, 94 24030 - Carvico (BG) www.jerseylomellina.com Knopf und Knopf International GmbH + Co. KG Ferdinand-Dünkel-Straße 5, 88433 Schemmerhofen, Germany www.knopfundknopf.com Lanificio Moessmer SpA Via Walther von der Vogelweide Str. 6 39031 Bruneck – Brunico www.moessmer.it Manifattura di Domodossola Viale dell’Industria 1/3/5 28844 Villadossola VB www.manifatturadomodossola.it Manifattura IGEA S.p.A. Via Pollative 119 59100 Prato Manifattura Modenese s.r.l. Via E. Montale, 10/14 41016 Rovereto S/S Novi di Modena www.manifatturamodenese.com NUOVATESS S.r.l. Via della Chimica 10/12 41012 CARPI (Modena) www.nuovatess.it RECA Group SpA Via J. Watt 3/7. 41012 Capri (MO) www.recagroup.com BEAUTY Douglas 1052 Bp., Váci utca 11/a www.douglas-parfumeria.hu Glamour Beauty 1061 Bp., Andrássy út 35. www.glamourbeauty.hu


Lack autumn photo 2011