Page 1

104

Bevezető

Belek

Elhelyezkedés Ez a nyugodt üdülőparadicsom Antalya városától 35 km-re, keletre fekszik, 3 települést, Kadriyet, Beleket és Bogazkentet, ezen belül pedig 99 %-ban 5 csillagos luxusszállodákat foglal magában. Olyan pihenésre vágyó utasainknak ajánljuk ezt az üdülőövezetet, akik távol szeretnének nyaralni a város zajától és igazi kényeztetésre vágynak. A természetes állapotában meghagyott környezetben épült luxushotelek, klubszállodák és üdülőfalvak magas fokú kényelmet és teljes körű ellátást biztosítanak. Minden szolgáltatás első osztályú és ideális környezetet biztosít az ide érkezőknek. Látnivalók Ha nem csak pihenni, de „látni” is szeretnénk, Belek az egyik legmegfelelőbb hely, innen a környék legtöbb látnivalója könnyen megközelíthető. Közel van Perge városa és a híres amfiteátrum Aspendosban. Az antik Side városát is meglátogathatjuk, illetve a csodálatos manavgati vízesést, ahol egy kirándulás alatt fürödhetünk édes és sós vízben is. Antalya is könnyen elérhető, illetve több római és görög kori várost is érdemes felkeresni, mint például Olympust és Termessost. Belekből Antalya-ba is könnyen betérhetünk egy jót vásárolgatni vagy körülnézni a nyüzsgő óvárosban. Belek delfináriumát és a közeli Körpülü-kanyon rafting lehetőséget se hagyjuk ki, ha itt járunk. Szórakozás és golf Belek központjában hangulatos bárokba és üzletekbe látogathatunk, és csak úgy, mint a legtöbb török városban, kis fűszerbazárokat és ajándékboltokat is találhatunk. Széleskörű sportolási lehetőségek állnak rendelkezésünkre, középpontban a golffal: az ország legjobb golfpályái várják az ideutazó-

www.greentravel.hu

kat. Játék közben a környék gyönyörű kilátása tárul elénk. A golfpályákat az európai golfozók elvárásainak megfelelően alakították ki. Belekben az év minden hónapjában lehetőség nyílik golfozásra, még télen is, hiszen ekkor naponta átlagosan 6 órát süt a nap. A környéken pedig az évi átlagos napsütéses napok száma körülbelül 300. A legtöbb szállodának saját golfpályái vannak, így minden ide érkező vendég megtalálja a számára megfelelőt. A legnagyobb a Gloria szállodalánchoz tartozó Gloria Golf Club, ami nemzetközi szinten is elismert szolgáltatásokat kínál. Strand A nyaralóövezet hosszú homokos illetve aprókavicsos tengerparttal rendelkezik. A tenger nyugodt és biztonságos. A szállodák szépen gondozott parkokban, egy hatalmas fenyő- és eukaliptuszerdőkkel körülölelt területen találhatóak. Belek növény- és madárvilága igen gazdag. Több mint 100 madárfaj honos itt, és a közel 600 különböző növény közül 29 csak ezen az egyedülálló és páratlan vidéken terem. Mivel ez a terület ezer éve a Caretta teknősök otthona, ezért az érdekükben, június és augusztus között zajártalom elleni korlátozásokat vezetnek be a tengerparton. Konferenciák Belek szállodái ideális környezetet biztosítanak kongresszusok és konferenciák szervezéséhez is. A termek technikailag legmagasabb minőségű felszerelésekkel rendelkeznek, mely lehetővé teszi a találkozók és értekezletek legprofesszionálisabb megrendezését.


106

Belek

belek

www.greentravel.hu

INCLUSIV LL

E

Hotel

A

www.gloria.com.tr Belek

LPANZIÓ FÉ

Gloria Serenity Resort Itt igazán fontos vendégnek érezheti magát! A hotel első számú célkitűzése, hogy vendégeinek mindig a maximumot nyújtsa. A Gloria Serenity Resortban kedvére válogathat az 5 csillagos szolgáltatások között, miközben megalkuvás nélkül élvezheti a VIP szolgáltatásokat, amelyek

minden vendéget megilletnek. A szálloda mediterrán környezetében, csodálatos, zöldellő kertjében, modern épületei között és nagy gonddal berendezett szobáiban mindenki megtalálja a

számítását: a kisgyermekes családok élvezhetik a hatalmas medencék hűsítő vizét, a sport sze-

relmesei kipróbálhatják a vízi sporteszközöket, vagy akár a golfot, akik pedig igazi újjászületésre vágynak, ne hagyják ki a spa center kezeléseit!

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

12,99 éves korig 40 km 7 km kb. 100 m homokos van 1 van van

Elhelyezkedés: az 5 csillagos resort hotel a Gloria Golf és a Gloria Verde hotelek mellett a Gloria lánc tagja, együttes területük több mint 2 millió nm a hozzájuk tartozó golfpályákkal együtt. A 270 szobás szálloda a repülőtértől 40 km-re, Belek központjától 7 km-re fekszik. A központba taxival vagy helyi járatú busszal (dolmussal) könnyedén bejuthatunk. Strand: a homokos, 500 méter hosszú strandra egy hídon át lehet eljutni. A napernyők és napozóágyak térítés nélkül használhatók. Ellátás: félpanzió: reggeli és vacsora büférendszerben, vacsora egyszer a szálloda egyik a’la carte éttermében (előzetes foglalással). Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések, minibár, fogyasztás a szomszédos Gloria hotelekben. Special all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, vacsora egyszer az egyik a’la carte éttermében (előzetes foglalással), helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00 és 24:00 között), szobaszerviz (22:00 és 07:00 között), üdítők a minibárból, fagylalt meghatározott időpontokban, frissen facsart gyümölcslevek. Térítés ellenében: szobaszerviz (07:00 és 22:00 között), fogyasztás a Gloria Entertainment Centerben, import italok, fogyasztás a szomszédos Gloria hotelekben, a’la carte éttermek: olasz, török, hal, nemzetközi, mediterrán. Szolgáltatások: medencék napernyőkkel és napozóágyakkal, 6 étterem, 7 bár, mozi, törökfürdő, szauna, fitneszterem, animáció, teniszpálya-világítás, wifi kapcsolat. Térítés ellenében: golfpályák, golfoktatás, minigolf, teniszoktatás és felszerelés, vízi sportok, Internet a szobában, mosoda, gyermekfelügyelet, spa & wellness központ kezelései, Thalasso center a Gloria Verde Hotelben, üzletek, bowling, biliárd, 3D játékok. Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-12 éves korig). Szobák: minden szoba hajszárítóval, telefonnal, plazma tv-vel, egyénileg szabályozható légkondicionálással, erkéllyel, minibárral, széffel, vezeték nélküli Internetkapcsolattal rendelkezik.

107


108

Belek

belek

www.greentravel.hu

L ÁDB A

T

CS A

LPANZIÓ FÉ

INCLUSIV LL

E

Hotel

A

www.gloria.com.tr Belek

Gloria Golf Resort Zárja ki a világ zaját néhány napra és ébredjen madárcsiripelésre! Lélegezze be a csodálatos

mediterrán fák illatát, pihentesse a szemét a gyönyörű zöldellő tájakon vagy a türkiz tengeren

és kényeztesse testét a különleges wellness-kezelések során! A Török Riviéra egyik legismertebb,

18+18+9 lyukú golfpályával rendelkező 5 csillagos, luxusszállodája gyönyörű környezetben, hatalmas, zöldellő, pálmafákkal tarkított parkkal, gyönyörű tengerparttal és színvonalas szolgáltatásokkal várja a pihenni vágyókat és a golf szerelmeseit. Kisgyermekes családoknak is ideális

választás a hotel, magyar animátorral is rendelkező gyermekklubja és aquaparkja minden lurkót elvarázsol. Ha egy igazán visszafogott, elegáns hotelt keres, csomagoljon, a Gloria Golf Resort várja Önt!

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

11,99 éves korig 40 km 7 km egy hídon át homokos van van 6 van

Elhelyezkedés: az 5 csillagos resort hotel a Gloria Serenity és a Gloria Verde hotelek mellett a Gloria lánc tagja, együttes területük több mint 2 millió nm a hozzájuk tartozó golfpályákkal együtt. Az 511 szobás szálloda a repülőtértől 40 km-re, Belek központjától 7 km-re fekszik. Strand: a homokos, 500 méter hosszú strandra egy hídon át lehet eljutni. A napernyők és napozóágyak térítés nélkül használhatók. Ellátás: félpanzió: reggeli és vacsora büférendszerben, vacsora egyszer a szálloda egyik a’la carte éttermében (előzetes foglalással). Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések, minibár, fogyasztás a szomszédos Gloria hotelekben. Special all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, vacsora egyszer az egyik a’la carte éttermében (előzetes foglalással), helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00 és 24:00 között), szobaszerviz (22:00 és 07:00 között), üdítők a minibárból, fagylalt meghatározott időpontokban, frissen facsart gyümölcslevek. Térítés ellenében: szobaszerviz (07:00 és 22:00 között), fogyasztás a Gloria Entertainment Centerben, import italok, fogyasztás a szomszédos Gloria hotelekben, a’la carte éttermek: olasz, török, hal, nemzetközi, mediterrán. Szolgáltatások: medencék napernyőkkel és napozóágyakkal, éttermek, bárok, mozi, törökfürdő, szauna, fitneszterem, animáció, teniszpálya-világítás, wifi kapcsolat. Térítés ellenében: golfpályák, golfoktatás, minigolf, teniszoktatás és felszerelés, vízi sportok, Internet a szobában, mosoda, gyermekfelügyelet, spa & wellness központ kezelései, Thalasso center a Gloria Verde Hotelben, üzletek, bowling, biliárd, 3D játékok. Gyermekeknek: gyermekmedencék, miniklub (4-12 éves korig) magyar gyermekanimátorral, aquapark. Szobák: minden szoba hajszárítóval, telefonnal, plazma tv-vel, központi légkondicionálással, erkéllyel, minibárral és széffel rendelkezik. A kerti vagy Garden és a főépületi szobák felszereltsége és berendezése azonos. A junior lakosztályok egy légterűek, tágasak, egy franciaággyal és egy nappali-sarokkal rendelkeznek.

109


110

Belek

belek

www.greentravel.hu

L ÁDB A

T

CS A

LPANZIÓ FÉ

INCLUSIV LL

E

Hotel

A

www.gloria.com.tr Belek

Gloria Verde Resort A Gloria Verde Resort a híres Gloria szállodalánc tagja, mely a törökországi Belekben fekszik, gyönyörű környezetben, golfpályákkal körülölelve, a repülőtértől csak egy félórányi autóútra.

A szálloda a szomszédos Gloria Serenity-vel és Gloria Golf-fal egy láncot alkot, így a vendégek

mindhárom szálloda szolgáltatásait élvezhetik. Ha nem vágyik hangos animációra, csak nyugodt pihenésre, akkor a Gloria Verde a tökéletes választás. Sétáljon végig a hotel smaragdzöld, me-

diterrán kertjén, vagy próbálja ki magát a Gloria Golf Club golfpályáin, a számtalan vízi sport

eszköz egyikével a vízen, vagy kényeztesse testét és lelkét az Aklepsion Thalasso Therapy centerben, míg gyermekeire a hotel képzett animátorai figyelnek!

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

11,99 éves korig 38 km 4 km 0m homokos 3 4 2 van

Elhelyezkedés: a szálloda a repülőtértől 38 km-re, Belektől kb. 4 km-re fekszik. A Gloria Golf és a Gloria Serenity hotelek mellett a Gloria lánc harmadik tagja, együttes területük több mint 2 millió nm a hozzájuk tartozó golfpályákkal együtt, melyek eléréséhez a szálloda ingyenes buszt biztosít. Strand: a hotel saját, homokos tengerpartján a napernyők, napozóágyak, strandtörölközők ingyenesen használhatók. Mivel ez a terület ezer éve a Caretta teknősök otthona, ezért az érdekükben, június és augusztus között zajártalom elleni korlátozásokat vezetnek be a tengerparton. Ellátás: félpanzió: reggeli és vacsora büférendszerben, vacsora egyszer a szálloda egyik a’la carte étteremben (előzetes foglalással). Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések, minibár, fogyasztás a szomszédos Gloria hotelekben. Special all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, vacsora egyszer az egyik a’la carte étteremben (előzetes foglalással), helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00 és 24:00 között), szobaszerviz (22:00 és 07:00 között), üdítők a minibárból, fagylalt meghatározott időpontokban, frissen facsart gyümölcslevek. Térítés ellenében: szobaszerviz (07:00 és 22:00 között), fogyasztás a Gloria Entertainment Centerben, import italok, fogyasztás a szomszédos Gloria hotelekben, a’la carte éttermek: olasz, török, hal, nemzetközi, mediterrán. Szolgáltatások: medencék napernyőkkel és napozóágyakkal, étterem, bárok, mozi, törökfürdő, szauna, fitneszterem, animáció, teniszpálya-világítás, wifi kapcsolat. Térítés ellenében: golfpályák, golfoktatás, minigolf, teniszoktatás és felszerelés, vízi sportok, Internet a szobában, mosoda, gyermekfelügyelet, spa & wellness központ kezelései, Thalasso center, üzletek, bowling, biliárd, 3D játékok. Gyermekeknek: gyermekmedencék, belső gyermekmedence, csúszdák, miniklub (4-12 éves korig). Szobák: a szálloda 272 szobájának mindegyike rendelkezik hajszárítóval, telefonnal, műholdas tvvel, központi légkondicionálóval, minibárral, széffel, erkéllyel és vezeték nélküli Internet csatlakozással.

111


112

Belek

belek

www.greentravel.hu

T

CS A

L ÁDB A

INCLUSIV LL

E

Hotel

A

www.rixos.com Belek

Rixos Premium Belek Resort Egy igazi álom vált valóra a Török Riviérán: ismerje meg a mediterrán térség gyöngyszemét,

az első török 7 csillagosnak tartott, 400.000 négyzetméteren elterülő Rixos Premium Hotelt,

a méltán híres Rixos szállodalánc legelőkelőbb tagját! 1000 méter hosszú partja, 900 fős sze-

mélyzete, 12 étterme, 11 bárja, hatalmas és szemet gyönyörködtető spa részlege, fedett bevá-

sárló utcája - ahol a legnagyobb világmárkák boltjait találjuk-, világhírű művészeket felsorakoztató esti show-műsorai, 12.000 négyzetméteres vízi vidámparkja, végtelen sport és szórakozási lehetőségei, delfináriuma, számtalan medencéje és nagy műgonddal berendezett szobái mind a

vendégek tökéletes nyaralását szolgálják. Tapasztalja meg a luxust és szerezzen egy örök élményt magának és családjának!

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

12,99 éves korig 40 km 5 km 0m homokos 2 van aquapark van

Elhelyezkedés: a lenyűgöző és minden igényt kielégítő elegáns szálloda Belektől 5 km-re, az antalyai repülőtértől pedig 40 km-re fekszik. Strand: a szálloda saját, 1 km hosszú homokos strandján napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők. Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, a’la carte reggeli (előzetes foglalással), délutáni tea/kávé/sütemény, fagylalt, 8 a’la carte étterem (előzetes foglalással), éjféli büfé, minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), minibár (üdítők és sör), gyümölcskosár érkezéskor. Térítés ellenében: prémium italok, szivar, különleges borok, maxi bár a szobában, „1001 Anatolian” étterem, 1001 éjszaka étterem, különleges ételek az a’la carte éttermekben, szobaszerviz (07:00 és 02:00 között), török kávéház, vízipipa, italok a delfináriumban. Szolgáltatások: medencék napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence 3 csúszdával, „Troyaqua” vízividámpark, 12 étterem, 11 bár, 10 teniszpálya, teniszlabda és pályavilágítás, squash, asztalitenisz, strandröplabda, röplabda, vízilabda, vízi torna, kosárlabda, boccia, darts, aerobic, íjászat, lövészet, jóga, fitneszterem, szörf és katamarán, vízibicikli, kenu, falmászás, mozi, diszkó, beach parti, shuttle járat a közeli golfpályákra, animációs programok, törökfürdő, szaunák, gőzfürdő, hajókázás a folyón, Internet. Térítés ellenében: teniszleckék, teniszütő, focipálya, motoros vízi sportok, búvárkodás, bowling, playstation, Internet-kávézó, amerikai és orosz biliárd, golf, gyermekfelügyelet, VIP szauna, szolárium, VIP mozi, masszázs, bőrradírozás, spa szolgáltatások, orvosi ellátás, mosoda, delfinárium, lovaglás, fodrász, többféle elegáns butik. Gyermekeknek: Rixy gyermekklub 4-12 évig, gyermekétterem és bár, gyermekmedencék 2 csúszdával, játszótér, gyermek játékpark a parton, gyermekműsorok, mozi, mini diszkó, „Troyaqua” vízi vidámpark. Szobák: a 769 szoba alapfelszereltsége közé tartozik a minibár, plazma tv műholdas csatornákkal, Internet, telefon, légkondicionáló, széf, erkély és a hajszárító.

113


114

Belek

belek

www.greentravel.hu

L ÁDB A

RÁ T

CS A

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

ULT R

www.calista.com.tr Belek

Calista Luxury Resort A 120.000 négyzetméteren, luxuskivitelben épült grandiózus hotel egyedi építészeti megoldásaival, modern designjával, egyéni és minőségi szolgáltatásaival érdemelte ki a képzeletbeli 7

csillagot. Számos éttermével, bárjával, hatalmas spa részlegével, csodálatos strandjával és me-

dencerendszerével várja az oda látogatókat. A hotel az egész világon egyedülálló ellátást biztosít vendégeinek, a’la carte all inclusive rendszerben. Nem büféasztalról kínálják az ételeket, hanem

kényelmesen, az étlapról lehet választani, mit szeretnénk fogyasztani, melyet a pincérek hoznak ki nekünk. Ha igazi luxusra, török vendégszeretetre, kényeztetésre, észrevétlen gondoskodásra és minden részletre kiterjedő odafigyelésre vágyik, megtalálta a megfelelő hotelt, ne lapozzon tovább!

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

12,99 éves korig 27 km 4 km 0m homokos 3 1 4 van

Elhelyezkedés: a minden igényt kielégítő luxusszálloda az antalyai repülőtértől 27 km-re, Belektől 4 km-re, 120.000 nm-en, gyönyörű környezetben fekszik. Ha nem csak pihenni, de „látni” is szeretnénk, Belek az egyik legmegfelelőbb hely, innen a környék legtöbb látnivalója könnyen megközelíthető. Az antik Side városát is meglátogathatjuk, Antalya is könnyen elérhető, illetve több római és görög kori várost is érdemes felkeresni, mint például Olympust és Termessost. Strand: a hotel saját, homokos tengerpartján a napernyők, nyugágyak, strandtörölközők ingyenesen használhatók. Ellátás: „a’la carte” all inclusive: gyümölcskosár és egy pohár bor érkezéskor, reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, délutáni snackek, tea/kávé/sütemény, fagylalt (bizonyos időpontokban), éjféli snack, üdítők és sör a minibárból, palackozott bor az éttermekben, minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital. Térítés ellenében: prémium italok, néhány import ital, a’la carte éttermek (foglalási díj ellenében), szivar. Szolgáltatások: 3 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, aquapark, belső medence, 10 étterem, 10 bár, tenisz, fitneszterem, aerobic, asztalitenisz, röplabda, kosárlabda, strandröplabda, széleskörű animációs programok, diszkó, mozi, darts, boccia, szörf, 2 törökfürdő, 3 szauna, jacuzzi, vízi torna, vízipóló, szörf, katamarán, kenu, wifi. Térítés ellenében: teniszleckék, motoros vízi sportok, bowling, biliárd, play station, asztali foci, asztali hoki, számítógépes játékok, Internet-kávézó, masszázs, szépségszalon, fodrász, orvos, széleskörű spa szolgáltatások, 24 órás szobaszerviz, gyermekfelügyelet. Gyermekeknek: gyermekmedence, belső gyermekmedence, bébiklub (0-3 évig, térítés ellenében), miniklub (4-5, 6-8, 9-13, ill. 14-17 évig), játszótér. Szobák: a szálloda közel 600, modern és tágas szobája minibárral, központi légkondicionálóval, telefonnal, LCD tv-vel, kábel nélküli Internet-csatlakozási lehetőséggel, fürdőszobái hajszárítóval, fürdőkáddal és zuhanyzóval felszereltek. A családi szobák galériásak, elválasztó ajtóval nem rendelkeznek.

115


116

Belek

belek

www.greentravel.hu

T

CS A

L ÁDB A

INCLUSIV LL

E

Hotel

A

www.guralpremier.com Belek

Güral Club Premier Belek A korábban Club Ali Bey Belek nevet viselő szálloda 2011-től Club Güral Premier néven magyar gyermekanimátorral várja utasait a Török Riviéra legzöldebb régiójában, Belekben. A csodálatos, dús, mediterrán növényzet, a gyönyörű, homokos tengerpart és a tenger varázslatos kékje biz-

tosítja a kellemes pihenést minden korosztály számára. A zöldellő fák között elterülő grandiózus aquaparkért minden vízimádó rajongani fog, a gyermekek felejthetetlen élményeket szerezhetnek, a felnőttek pedig újraélhetik gyermekkorukat. Ha még több kalandra vágyunk, próbáljunk ki néhány extrém vízi sportot, vagy egyszerűen bízzuk magunkat a 45 fős animátor csapatra,

akik gondoskodnak arról, hogy egy percig se unatkozzunk. Egy élménydús nap végén pedig nézzük meg az esti show-műsort, de ha maradt még erőnk, a diszkót se hagyjuk ki!

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

11,99 éves korig 35 km 1 km 0m homokos 6 van 18 van

Elhelyezkedés: egykor a Club Ali Bey lánchoz tartozó klubszálloda 1 km-re fekszik Belektől, 35 km-re a repülőtértől és 40 km-re Antalya városától. Itt található a Török Riviéra egyik legnagyobb aquaparkja mintegy 15.000 nm-en. Számtalan csúszda és állatfigura várja a kicsiket és nagyokat egyaránt! Mindezek mellett a hotel 31 pályás teniszközpontja a tenisz kedvelőit is szívesen fogadja, ahol különböző tornák keretében mérettethetjük meg magunkat! Strand: a szálloda közvetlenül a homokos tengerparton épült, ahol a napozóágyak, a napernyők és a strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők. Ellátás: premier all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, snack ételek délután és éjszaka, fagylalt, minden helyi alkoholos és alkoholmentes ital (10:00 és 24:00 között), üdítők a minibárból. Térítés ellenében: speciális borok és röviditalok, import italok. Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napozóágyakkal, aquapark 5 medencével, 8 felnőtt- és 10 gyermekcsúszdával, 4 étterem, 5 bár, szabadtéri diszkó, 45 fős animátorcsapat, esti show-műsorok, törökfürdő, szauna, wifi a lobbyban, strandröplabda, minifoci, fitneszterem, kosárlabda, vízilabda, asztalitenisz, boccia, darts. Térítés ellenében: gyermekfelügyelet, teniszpályák és oktatás, teniszfelszerelés, wellness és spa center, masszázs, kozmetikai kezelések, vízi sportok és oktatás, biliárd, atari, mosoda, üzletek, fodrászat, orvos, gyermekkocsi-bérlés, Internet-kávézó, golf a közelben. Gyermekeknek: aquapark, magyar gyermek-animáció, miniklub (4-12 éves korig), tiniklub (1316 éves korig, júliusban és augusztusban), Mickey teniszakadémia 3 teniszpályával, vidámpark, bébimedence az aquaparkban. Szobák: a 300 standard klubszoba mindegyike műholdas tv-vel, minibárral, légkondicionálóval, széffel, hajszárítóval és erkéllyel rendelkezik. A családi szobák 40 négyzetméteresek, két hálószobával rendelkeznek, melyeket egy lengőajtó választ el egymástól.

117


118

Belek

belek

www.greentravel.hu

L ÁDB A

RÁ T

CS A

LL INCLU AA

E SIV

Resort & Spa

ULT R

www.susesihotel.com Belek

Susesi De Luxe Találja meg a tökéletes kikapcsolódást ebben az 5 csillagos luxus resortban, mely minden igényt kielégítő szolgáltatásaival garantálja, hogy Ön és családja kitűnően érezze magát nyaralása során! Ízlelje meg a különféle nemzetek fogásait a 6 a’la carte étterem egyikében, hiszen a hotel a Török Riviéra egyik legjobb konyhájával rendelkezik, koktélozzon a 12 bár egyikében, lazít-

son a 4000 négyzetméteres spa centerben, ejtőzzön a tengerbe nyúló stégen vagy a hatalmas medencék egyikében! A Susesi De Luxe Resort & Spa szálloda a gyermekekről sem felejtkezik

meg, számtalan jobbnál jobb programmal várja őket. A luxushotel szakképzett animátorai pedig folyamatosan szervezik a sport és szórakoztató programokat, hogy egy percig se unatkozzon!

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

12,99 éves korig 35 km 1 km 0m homokos-kavicsos 4 4 6 van

Elhelyezkedés: a 2007-ben épült 5 csillagos, 554 szobás luxushotel egy 90.000 nm-es kertben fekszik az antalyai repülőtértől 35 km-re, Belek központjától 1 km-re. Strand: a szálloda közvetlenül a homokos – kavicsos tengerparton épült, mely 300 méter hosszú. A napozóágyak, napernyők, matracok és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, éjféli büfé, vitamin bár (gyümölcslevek és üdítők), frissen facsart gyümölcslevek (07:00 és 19:00 között), fagylalt bizonyos időpontban, sütemények, minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), délutáni snackek, minibár naponta feltöltve (üdítők, tej, chips, gyümölcs, sör). Térítés ellenében: 6 a’la carte étterem vacsoraidőben (olasz, török, steak, mexikói, kétszer egy héten, előzetes foglalással), szobaszerviz, speciális borok, különleges italok. Szolgáltatások: 4 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, 2 belső medence, 6 csúszda, főétterem, 6 a’la carte étterem, 12 bár, diszkó, night klub, szauna, törökfürdő, gőzfürdő, nappali és esti animációs programok, show-műsorok, strandröplabda, röplabda, tenisz (felszereléssel), aerobic, fitneszterem, darts, asztalitenisz (felszereléssel), kosárlabda, squash, minifoci, kenu, szörf (csak engedéllyel), boccia, élő zene bizonyos napokon, kábel nélküli- a lobbyban és vezetékes Internetkapcsolat a szobákban, Internet sarok. Térítés ellenében: spa és a törökfürdő kezelései, fodrász, masszázs, orvosi ellátás, vízisí (engedéllyel), katamarán, banán, parasailing, jet-ski, búváriskola, üzletek, fodrászat, teniszpálya-világítás, bowling, biliárd, vízipipa, mosoda, gyermekfelügyelet. Gyerekeknek: 4 gyermekmedence, belső gyermekmedence, miniklub (4-7 éves korig), miniklub étterem ebédnél, midiklub (8-12 éves korig), tiniklub (13-16 éves korig), 2 csúszda, mini burger étterem, mini amfiteátrum, játszótér. Szobák: minden szoba rendelkezik erkéllyel, hajszárítóval, központi légkondicionálóval, telefonnal, minibárral, széffel és műholdas LCD tv-vel.

119


120

Belek

belek

www.greentravel.hu

L ÁDB A

RÁ T

CS A

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

ULT R

www.corneliadiamond.com Belek

Cornelia Diamond Golf Resort & Spa Cornelia Diamond Golf Resort & Spa, ahol az álmok és a valóság találkozik a minőséggel! Ez az ötcsillagos luxushotel csodálatos, zöld környezetben fekszik, Belek központjához közel, egy

200.000 négyzetméteres területen. A szálloda kitűnően ötvözi a török vendégszeretetet és ha-

gyományokat a személyre szabott luxussal. A hotel különleges minősége a részletekben és a szol-

gáltatásokban rejlik: a szobák letisztult, elegáns stílusban berendezettek, az éttermekben minden nap más-más finomságokat kóstolhatunk meg, az animációs csapat professzionális tagjai naphosszat szórakoztatják a vendégeket, a gyermekekkel képzett animátorok foglalkoznak, a tö-

rökfürdőben pedig tapasztalt masszőrök várják a vendégeket, hogy egy felejthetetlen élménnyel tegyék őket gazdagabbá.

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

11,99 éves korig 35 km 0 km 0m homokos 1 1 van van

Elhelyezkedés: a repülőtértől 35 km-re, Antalya központjától 45 km-re fekszik a hotel, Belek központjához közel. Strand: a szálloda közvetlenül a 250 méter hosszú, homokos tengerparton terül el, a napernyők és napozóágyak használata ingyenes. Ellátás: diamond all inclusive: üdvözlőital és gyümölcstál bekészítés a szobákban érkezéskor, reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, délutáni tea/kávé/sütemények, snackek, a’la carte éttermek (előzetes foglalással), gyermekbüfé, fagylalt, éjszakai büfé, helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital, minibár (naponta feltöltve), frissen facsart gyümölcslevek, 24 órás szobaszerviz (alkoholmentes és meleg italok). Térítés ellenében: egyes import alkoholos italok, import pezsgők, helyi és import borok, különleges és prémium italok, energia italok, vízipipa, szivar, bizonyos a’la carte éttermek (előzetes foglalással), szobaszerviz (alkoholos italok). Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, jacuzzi, aquapark, étterem, 10 bár, fitneszterem, szauna, aerobic, törökfürdő, animáció, diszkó, motor nélküli vízi sportok (előzetes foglalással), asztalitenisz, standröplabda, squash, boccia, egyes teniszpályák, wifi kapcsolat a közös helységekben. Térítés ellenében: motoros vízi sportok a parton, vitorlaés szörfoktatás, teniszfelszerelés, teniszpálya-világítás és oktatás, műfüves és agyagos teniszpályák, spa központ és a törökfürdő kezelései, masszázs, bowling, biliárd, Internet-kávézó. Gyermekeknek: gyermekmedence, belső gyermekmedence, bébiklub (1-3 éves korig, előzetes foglalással, térítés ellenében), loly klub (4-5 éves korig), speedy klub (6-8 éves korig), junior klub (9-13 éves korig), tiniklub (14-17 éves korig), csúszdák, játékterem, vidámpark, mini diszkó. Szobák: minden szoba központi légkondicionálással, műholdas LCD tv-vel, hajszárítóval, telefonnal, minibárral, Internet csatlakozással, wifi kapcsolattal (térítés ellenében) és széffel rendelkezik.

121


122

Belek

belek

www.greentravel.hu

L ÁDB A

RÁ T

CS A

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

ULT R

www.corneliaresort.com Belek

Cornelia De Luxe Resort A Cornelia De Luxe Resort Hotel elegáns és színvonalas szolgáltatásokat nyújt az ide érkező vendégeknek. A csodás homokos tengerpart és a ragyogó kék tenger mellett a hotel hűs medencéit, spa és wellness szolgáltatásait, adrenalinszint növelő vízi sportjait és szórakoztató animációs

programjait is feltétlenül ki kell próbálnia! Belek ideális kiindulópontja a környék felfedezésének, innen könnyűszerrel el tudunk látogatni Antalya-ba, megtekinthetjük nevezetességeit, bazár-

ját és óvárosát. Side csodás kis belvárosa, amfiteátruma és hangulatos éttermei, bárjai is közel vannak. Érdemes a nyaralás alatt kipróbálni a tradicionális törökfürdőt, ahol testünk, lelkünk megnyugvásra talál.

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

12,99 éves korig 35 km 0 km 0m homokos 5 3 van van

Elhelyezkedés: a repülőtértől 35 km-re, Antalya központjától 45 km-re, 65.000 nm területen fekszik ez a 358 szobás, ötcsillagos luxushotel Belekben. Minden igényt kielégítő szolgáltatásaival vonzza évről évre vissza a vendégeket. Strand: a szálloda közvetlenül a homokos tengerparton fekszik, a napernyők és napozóágyak használata ingyenes. Ellátás: de luxe all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, délutáni tea/kávé/sütemények, snackek, a’la carte éttermek (egy alkalommal, előzetes foglalással), gözleme, éjszakai büfé, fagylalt, minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), üdítők és sör a minibárból (naponta feltöltve), 24 órás szobaszerviz (alkoholmentes, hideg és meleg italok). Térítés ellenében: import pezsgő, különleges és prémium italok, vízipipa, bizonyos a’la carte éttermek. Szolgáltatások: medencék napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, jacuzzik, aquapark medence, 6 étterem, 7 bár, fitneszterem, szauna, gőzkabin, törökfürdő, egész napos animáció, esti show-műsorok az amfiteátrumban, diszkó, élő zene, egyes motor nélküli vízi sportok, asztalitenisz, standröplabda, kosárlabda, 3 teniszpálya (előzetes foglalással), darts, wifi kapcsolat a közös helységekben, különféle szórakozási lehetőségek (10:00 és 24:00 között): biliárd és play station. Térítés ellenében: motoros vízi sportok és egyes motor nélküli vízi sportok, teniszfelszerelés és oktatás, teniszpálya-világítás, üzletek, mosoda, fodrászat, orvosi ellátás, szépségszalon és törökfürdő kezelései, masszázs, golf, bowling (10:00 és 24:00 között), Internet-kávézó. Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-12 évig), gyermekfelügyelet (térítés ellenében). Szobák: minden szoba központi légkondicionálással, padlószőnyeggel, műholdas tv-vel, hajszárítóval, telefonnal, fürdőköpennyel és papuccsal, minibárral, Internet csatlakozással (kérésre) és széffel rendelkezik.

123


124

Belek

belek

www.greentravel.hu

L ÁDB A

RÁ T

CS A

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

ULT R

www.lykiaworld.com Denizyaka

Lykia World Antalya A 2008-ban nyílt modern luxusszálloda 2,5 km hosszú, homokos strandjával, közvetlenül a

hotel mellett található golfpályájával, és megannyi színvonalas szolgáltatásával várja vendégeit.

A hotel gyönyörű környezetben fekszik, egyik oldalról a kék tenger, a másik oldalról a dús, zöld erdő határolja. Különleges atmoszférája minden ide érkezőnek felhőtlen kikapcsolódást kínál.

Tágas szobáival és számos, gyermekek részére szóló szórakoztató programjával, bébiklubjával, 4 gyermekmedencéjével a családosok igazi paradicsoma ez a hotel, de ugyanakkor a romantikus estékre és privát szférára vágyó nászutas párok számára is ideális választás.

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

14,99 éves korig 50 km 25 km 0m homokos-aprókavicsos

5 4 van van

Elhelyezkedés: a hotel az antalyai repülőtértől 50 km-re, Belektől, Sidétől és Manavgattól egyaránt 25 km-re található. Strand: a szálloda közvetlenül a homokos-aprókavicsos tengerpart mellett található. A szálloda saját strandján a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, 2 a’la carte étterem (előzetes foglalással, vacsoraidőben; török, olasz), délutáni snackek, kávé/tea, éjszakai snack, fagylalt, wellness büfé, minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), minibár (üdítők, víz, sör, gyümölcslé), szobaszerviz (02:00 és 07:00 között). Térítés ellenében: 4 a’la carte étterem (előzetes foglalással, vacsoraidőben), szobaszerviz (07:00 és 02:00 között), import pezsgők és borok, frissen facsart gyümölcslevek, prémium italok. Szolgáltatások: 5 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, csúszdák, 7 étterem, 10 bár, kenu, vízibicikli, golfoktatás (heti egy alkalommal, csoportosan), animációs programok, 3 törökfürdő, szauna, gőzfürdő, belső japán medence, fitneszterem, aerobic, vízi torna, pilates, jóga, Thai-Chi, darts, török nyelvleckék, 8 teniszpálya, mini focipálya, kosárlabda, íjászat, strandröplabda, tollaslabda, boccia, Internet sarok, wifi, élő zene. Térítés ellenében: gyermekfelügyelet, teniszpálya-világítás, teniszfelszerelés és oktatás, bowling, vízi sportok, spa, wellness, üzletek, mosoda, játékterem, Internet-kávézó, golfkocsik és felszerelés. Gyermekeknek: 4 külső és 1 belső gyermekmedence, csúszda, Lykia gyermekétterem (ebédés vacsoraidőben), bébiklub (6-18 hónapos kor között), „Snoopies” klub (3-5 éves korig), „Jockers” klub (6-8 éves korig), „Kids” klub (9-12 éves korig), „Boomerang” klub (13-16 éves korig), játszótér, golf (felnőttel együtt és főszezonban). Szobák: a 449 szoba mindegyike minibárral, műholdas LCD tv-vel, széffel, telefonnal, központi légkondicionálóval, erkéllyel vagy terasszal, fürdőköpennyel, papuccsal, Internet csatlakozási lehetőséggel és hajszárítóval rendelkezik.

125


126

Belek

belek

www.greentravel.hu

L ÁDB A

RÁ T

CS A

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

ULT R

www.limakhotels.com Belek

Limak Arcadia Golf & Sport Üdvözöljük a Limak szállodalánc beleki golfszállodájában, Antalya-tól 40 km-re, a paradicso-

mi tengerparti üdülővároska, Belek partján. A hotel néhány kilométeres környezetében számos golfpálya található, ahol a sport szerelmesei kipróbálhatják tudásukat. A pályákat az európai

normák szerint alakították ki. Belekben szinte egész évben hódolhatnak szenvedélyüknek a gol-

fozók, hiszen az évi átlagos napsütéses napok száma körülbelül 300. Arról pedig, hogy eközben a család többi tagja se unatkozzon, a szálloda széleskörű szolgáltatásai, számos egyéb sportlehető-

ségei és animátorai gondoskodnak. Feltétlenül próbálja ki mind a 6 éttermet, ahol a nemzetközi fogások mellett tipikus török ételeket is megkóstolhat!

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

14,99 éves korig 35 km 700 m 0m homokos 3 1 3 van

Elhelyezkedés: a szálloda 35 km-re fekszik az antalyai repülőtértől, 700 méterre pedig Belek belvárosától. A hotelből a városközpont gyalogosan is megközelíthető. Ha nem csak pihenni, de „látni” is szeretnénk, innen a környék legtöbb látnivalója könnyen megközelíthető. Közel van Perge városa és a híres amfiteátrum is Aspendosban. Az antik Side városát is meglátogathatjuk, illetve a Manavgat vízesést. Antalya is könnyen elérhető, illetve több római és görög kori várost is érdemes felkeresni. Strand: a közvetlen tengerparti szálloda homokos stranddal rendelkezik. A napernyők és napozóágyak ingyenesen igénybe vehetők. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, különféle snackek, kávé/tea/sütemény, gözleme, fagylalt (bizonyos időpontokban), a’la carte éttermek ( japán, barbeque), éjféli leves és snack, szobaszerviz (02:00 és 04:30 között), minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), minibár (2 üdítő, 2 víz, 2 gyümölcslé és 2 sör naponta), italok a diszkóban. Térítés ellenében: palackozott italok, frissen facsart gyümölcslevek, a’la carte éttermek (olasz, kínai, török), szobaszerviz (04:30-02:00 között). Szolgáltatások: 3 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, motor nélküli vízi sportok, 6 étterem, 5 bár, diszkó, 3 csúszda, törökfürdő, szauna, tenisz, strandröplabda, futball, kosárlabda, vízilabda, vízi kosárlabda, minigolf, tollaslabda, íjászat, asztalitenisz, boccia, darts, aerobic, egész napos animációs programok, mozi, wifi. Térítés ellenében: motoros vízi sportok, bowling, orvos, búvárközpont, biliárd, teniszleckék, teniszfelszerelés, pályavilágítás, mosoda, masszázs, spa center, fodrász. Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub, gyermekprogramok 4-14 éves korig Szobák: a szálloda 444 hotelszobával és 224 bungalószobával rendelkezik, melynek mindegyike erkélyes, műholdas tv-vel, zenecsatornával, hajszárítóval, minibárral, telefonnal, széffel, központi légkondicionálóval és vezeték nélküli Internettel felszerelt.

127


128

Belek

belek

www.greentravel.hu

L ÁDB A

RÁ T

CS A

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

ULT R

www.limakhotels.com Belek

Limak Atlantis Resort Üdvözöljük a Limak szállodalánc egyik legmodernebb szállodájában, Antalya-tól 40 km-re, a paradicsomi tengerparti üdülővároska, Belek partján. A hotel egyedi berendezésével, modern

dizájnjával, színvonalas szolgáltatásaival és fenyőerdővel övezett homokos tengerpartjával várja az oda látogató turistákat. Az 5 csillagos hotel tökéletesen megtestesíti mindazt, amit a gyer-

mekes családok és a tengerparti pihenésre vágyók elvárnak az ideális nyaralóhoteltől. A szálloda letisztult formáival, igényes szolgáltatásaival és nyugodt környezetével ideális választás minden korosztálynak. Ne hagyja ki a spa részleget és a törökfürdőt, ahol kipihenheti az egész napos sport- és szórakoztató programok fáradalmait.

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

14,99 éves korig 35 km 1 km 0m homokos van van 4 van

Elhelyezkedés: a szálloda az antalyai repülőtértől 35 km-re fekszik. Belek városközpontja, mely kb. 1 km-re található a hoteltől, tömegközlekedéssel (dolmussal) vagy taxival könnyedén elérhető. A centrumban hangulatos bárokba és üzletekbe látogathatunk, és mint a legtöbb török városban, kis fűszerbazárokat és ajándékboltokat is találhatunk. Ne hagyjuk ki az alkudozást és egy jó török kávét egy hangulatos török kávézóban. Strand: a közvetlen tengerparti szálloda homokos stranddal rendelkezik. A napernyők és napozóágyak ingyenesen igénybe vehetők. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, különféle snack-ek, gözleme, délutáni kávé/sütemény, fagylalt (bizonyos időpontban), a’la carte éttermek (török, japán és indiai), éjféli leves és snack, szobaszerviz (02:00 és 04:30 között), minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), minibár (2 üdítő, 2 víz, 2 gyümölcslé és 2 sör naponta), italok a diszkóban. Térítés ellenében: palackozott italok, frissen facsart gyümölcslevek, a’la carte éttermek (olasz, mexikói és hal), szobaszerviz (04:30 és 02:00 között). Szolgáltatások: kétszintes medencerendszer napernyőkkel és napozóágyakkal, 6 étterem, 7 bár, diszkó, tenisz, belső medence, törökfürdő, fitneszterem, szauna, jacuzzi, animációs programok, motor nélküli vízi sportok, wifi, strandröplabda, vízilabda, asztalitenisz, íjászat, boccia, darts, aerobic, futball, tollaslabda, kosárlabda, minigolf. Térítés ellenében: motoros vízi sportok, bowling, orvos, búvárközpont, teniszleckék, teniszfelszerelés, pályavilágítás, mosoda, mas�százs, spa center, fodrász, orvos, Internet-kávézó, biliárd, játék központ. Gyermekeknek: miniklub (4-12), juniorklub (13-16), gyermekmedence, 4 csúszda Szobák: a szálloda 466 szobájának mindegyike rendelkezik központi légkondicionálóval, műholdas tv-vel, zenecsatornával, minibárral, telefonnal, széffel, hajszárítóval és egyéb kényelmi berendezésekkel.

129


130

Belek

belek

www.greentravel.hu

L ÁDB A

RÁ T

CS A

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

ULT R

www.letooniaresorts.com Belek

Letoonia Golf Resort Üdvözöljük a Letoonia Hotellánc beleki szállodájában, Antalyától 45 km-re, a paradicsomi tengerparti üdülővároska, Belek partján. Az 5 csillagos luxushotel tökéletesen megtestesíti mind-

azt, amit a gyermekes családok és a golfrajongók elvárnak az ideális nyaralóhoteltől. A szálloda

letisztult formáival, igényes szolgáltatásaival és nyugodt környezetével ideális választás azoknak, akik golfozni szándékoznak nyaralásuk alatt. Arról pedig, hogy eközben a család többi része se

unatkozzon, a szálloda kiterjedt szolgáltatásai, animátorai és számos programja gondoskodik. Ne

hagyja ki a spa részleget sem, ahol este kipihenheti az egész napos sport és szórakoztató programok fáradalmait!

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

11,99 éves korig 35 km 3 km 0m homokos-aprókavicsos

4 1 2 van

Elhelyezkedés: a szálloda Belek központjától 3 km-re, az antalyai repülőtértől pedig 35 kmre fekszik. Belekbe taxival vagy helyi járatú autóbusszal (dolmussal) juthatunk be, mely kb. negyedóránként jár. A gyönyörű zöld természeti környezetben fekvő, eredeti építészeti megoldásokkal rendelkező szálloda gyermekes családoknak és a golf szerelmeseinek egyaránt felejthetetlen nyaralást biztosít. A golfpályákat európai golfozók elvárásainak megfelelően alakították ki. Belek egész évben várja a golfozókat, hisz az itteni sok napsütéses, mediterrán klíma az év kb. 300 napján megfelel a golfozáshoz. Strand: a strand egy folyón átívelő hídon keresztül közelíthető meg. A szálloda saját, 500 m hosszú, homokos-aprókavicsos strandján a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők. Ellátás: superior all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, snackek, délutáni tea, éjféli snack, 3 a’la carte étterem (hal, török, ázsiai, előzetes foglalással), minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), szobaszerviz (00:00 és 07:00 között), üdítők a minibárból (naponta töltik). Térítés ellenében: néhány import ital, palackozott italok. Szolgáltatások: 4 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 2 csúszda, 7 étterem, 8 bár, aerobic, jóga, kosárlabda, minifoci, strandröplabda, tollaslabda, darts, boccia, íjászat, motor nélküli vízi sportok, 4 teniszpálya, asztalitenisz, minigolf, biliárd, fitneszterem, nappali és esti animációs programok, show-műsorok, szauna, gőzfürdő, jacuzzi, törökfürdő. Térítés ellenében: teniszpálya-világítás, teniszfelszerelés, motoros vízi sportok, gyermekfelügyelet, spa, masszázs, bőrradírozás, orvos, fodrász, üzletek, mosoda. Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-8; 8-12 évig), junior klub (12-16 évig). Szobák: a szálloda 492 szobájának mindegyike rendelkezik telefonnal, hajszárítóval, műholdas tv-vel, minibárral, széffel és erkéllyel, padlószőnyegesek és központilag légkondicionáltak.

131


132

Belek

belek

www.greentravel.hu

L ÁDB A

RÁ T

CS A

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

ULT R

www.crystalhotels.com.tr Bogazkent

Crystal Family Resort & Spa A Földközi-tenger kristálytiszta vizéről elnevezett szállodalánc legcsaládiasabb tagja a Crystal

Family Resort & Spa Hotel, mely egy Belekhez közeli üdülőfaluban, Bogazkentben található. Ha szeretne családjával néhány napra elmenekülni a világ zajától, épp Önnek való ez a paradicsomi hely. Az ultimate all inclusive ellátás biztosítja, hogy a család minden tagja maradéktala-

nul elégedett legyen, és minden kívánsága valóra váljon. A kényelmes szobák, a gyönyörű ten-

gerpart, a széleskörű szórakozási lehetőségek, az ízletes török ételkülönlegességek, a kényeztető

wellness szolgáltatások garantálják a tökéletes kikapcsolódást minden korosztálynak. Élvezze Ön is a gondtalan nyaralást ebben az ötcsillagos, minden igényt kielégítő szállodában.

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

11,99 éves korig 40 km 1 km 0m homokos-aprókavicsos 3 2 3 van

Elhelyezkedés: a 2007-ben nyílt szálloda Bogazkent településtől 1 km-re, Belektől kb. 6 km-re, az antalyai repülőtértől pedig 40 km-re fekszik. A közeli városokba taxival vagy autóbusszal juthatunk be. Strand: a szálloda saját 150 m hosszú, homokos-aprókavicsos strandján napernyők, napozóágyak ingyenesen, a strandtörölközők letét ellenében vehetők igénybe. Ellátás: ultimate all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései kontinentális reggeli, a’la carte reggeli, fagylalt (bizonyos időpontokban), kávé/tea/sütemény, különféle snack-ek, gözleme, 3 a’la carte étterem (mexikói, olasz, török, előzetes foglalással, 1 alkalommal) éjszakai snackek, üdítők a minibárból (naponta töltve), helyi alkoholos és alkoholmentes italok napi 24 órában, valamint néhány import ital (10.00 és 01.00 között). Térítés ellenében: néhány import ital, különleges italok, frissen facsart gyümölcslevek, szobaszerviz. Szolgáltatások: 3 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, aquapark, belső medence, szauna, törökfürdő, 5 étterem, 4 bár, diszkóbár, kávézó, gőzfürdő, jacuzzi, tenisz, szörf, kosárlabda, strandröplabda, vízilabda, asztalitenisz, fitneszterem, aerobic, darts, minigolf, motor nélküli vízi sportok, animációs programok, mozi. Térítés ellenében: üzletek, spa- és wellness szolgáltatások, masszázs, bőrradírozás, szépségszalon, fodrász, orvosi ellátás, mosoda, Internet-kávézó, wifi, tenisz felszerelés és pályavilágítás, jet ski, banán, parasailing, motoros vízi sportok, asztali foci, golf, bowling, biliárd, professzionális futballpálya, play station. Gyermekeknek: gyermekbüfé ebédnél és vacsoránál, miniklub (4-12 évig), juniorklub (13-16 évig), 2 gyermekmedence, belső gyermekmedence, játszótér. Szobák: a szálloda 278 standard szobájának mindegyike rendelkezik padlószőnyeggel, központi légkondicionálóval, széffel, műholdas tv-vel, minibárral, telefonnal, erkéllyel és hajszárítóval. Internet csatlakozási lehetőséget előzetesen foglaláskor kell igényelni (térítés ellenében). 257 szoba tengerre néző.

133


134

Belek

belek

www.greentravel.hu

L ÁDB A

RÁ T

CS A

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

ULT R

www.crystalhotels.com.tr Bogazkent

Crystal Paraiso Verde A Földközi-tenger kristálytiszta vizéről elnevezett szállodalánc tagja, a Crystal Paraiso Ver-

de Hotel, egy Belekhez közeli üdülőfaluban, Bogazkentben található. 500 méter hosszú strand-

jával, és több mint 1600 négyzetméternyi medencével és aquaparkkal várja az élménydús csa-

ládi nyaralásra vágyó vendégeket. Az ultimate all inclusive ellátás biztosítja, hogy a család minden tagja maradéktalanul elégedett legyen, és minden kívánsága valóra váljon. Amíg Ön a leg-

különfélébb sportokban próbálja ki magát, vagy épp a spa center pihentető és kényeztető keze-

léseit választja, addig gyermekeiről a miniklub képzett csapata gondoskodik, hogy mindannyian felejthetetlen élményekkel térhessenek haza.

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

11,99 éves korig 40 km 0 km 400 m homokos-aprókavicsos 2 1 aquapark van

Elhelyezkedés: a 2004-ben nyílt szálloda Bogazkent településen, az antalyai repülőtértől 40 km-re, egy 42.000 négyzetméteres területen fekszik. A komplexum 8 ötemeletes, és 3 kétemeletes blokkból áll, melyeket egy 32.000 négyzetméteres kert ölel körül. A közeli városokba taxival vagy autóbusszal juthatunk be. Strand: a szálloda 400 m-re fekszik a homokos-aprókavicsos strandtól, ahol a napernyők, napozóágyak és a matracok ingyenesen, a strandtörölközők letét ellenében vehetők igénybe. Ellátás: ultimate all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései kontinentális reggeli, fagylalt (16:00 és 18:00 között), kávé/tea/sütemény, különféle snack-ek, gözleme, 4 a’la carte étterem ( török, hal, olasz, mexikói előzetes foglalással, 1 alkalommal), éjszakai snackek, üdítők a minibárból (naponta töltik), helyi alkoholos és alkoholmentes ital napi 24 órában, valamint néhány import ital (10.00 és 01.00 között). Térítés ellenében: néhány import és különleges italok, frissen facsart gyümölcslevek, szobaszerviz. Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 3 étterem, 7 bár, diszkó, törökfürdő, szauna, teniszpálya (előzetes foglalással), szörf, motor nélküli vízi sportok, kosárlabda, asztalitenisz, darts, minigolf, aerobic, vízipóló, strandröplabda, animációs programok. ­Térítés ellenében: fodrász, üzletek, masszázs, törökfürdő kezelései, bőrradírozás, orvosi ellátás, mosoda, Internet-kávézó, teniszpálya-világítás, motoros vízi sportok, biliárd, bowling, golf. Gyermekeknek: aquapark, gyermekmedence, miniklub (4-12 éves korig), gyermekbüfé ebédnél és vacsoránál. Szobák: a szálloda 460 standard szobájának mindegyike rendelkezik egyénileg szabályozható légkondicionálóval, széffel, műholdas tv-vel, zenecsatornával, minibárral, telefonnal, erkéllyel és hajszárítóval. A szobák fele padlószőnyeggel borított. Az 1. típusú családi szobák két légterűek, a 2. típusú családi szobák pedig egy légterűek, emeletes ággyal rendelkeznek.

135


136

Belek

belek

www.greentravel.hu

L ÁDB A

RÁ T

CS A

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

ULT R

www.elaresort.com Belek

Ela Quality Resort Ela Quality Resort Hotel, ahol az álmok és a valóság találkozik a minőséggel! A szálloda kitűnően ötvözi a török vendégszeretetet és hagyományokat a legmodernebb építészeti megoldásokkal. A hotel különleges minősége a részletekben és a szolgáltatásokban rejlik: a szobák saját otthonunk

kényelmével vannak berendezve, a főétteremben minden este Törökország más-más területének konyháját mutatják be, az amfiteátrumban professzionális előadók szórakoztatják a vendégeket, a gyermekekkel képzett animátorok foglalkoznak, a törökfürdőben pedig tapasztalt massző-

rök várják a vendégeket, hogy egy felejthetetlen élménnyel tegyék őket gazdagabbá. Ela Quality Resort - azoknak, akik nem tudják elképzelni, milyen lehet a paradicsomban…

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

11,99 éves korig 25 km 2 km 0m homokos 1 1 5 van

Elhelyezkedés: a luxusszálloda az antalyai repülőtértől 25 km-re, Antalyatól 35 km-re, Belek központjától 2 km-re fekszik, egy 110.000 nm-es területen. A szálloda kitűnően ötvözi a török vendégszeretetet és hagyományokat a legmodernebb építészeti megoldásokkal. Strand: a hotel közvetlenül a homokos és lassan mélyülő, 270 m hosszú tengerparton fekszik, ahol a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők használata ingyenes. Ellátás: ELA all inclusive: gyümölcskosár érkezéskor a szobában, reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, diétás sarok, éjféli büfé, délutáni snackek, fagylalt, 6 a’la carte étterem (előzetes foglalással és foglalási díj ellenében), minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), minibár (naponta töltve vízzel, sörrel üdítőkkel), frissen facsart narancslé a reggelinél. Térítés ellenében: japán a’la carte étterem (előzetes foglalással) prémium italok, palackozott borok, energia italok, import sörök, szivar, vízipipa. Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 5 csúszda, nappali és esti animációs programok, 14 étterem, 12 bár, 2 teniszpálya, kosárlabda, futball, minigolf, asztalitenisz, strandröplabda, darts, aerobic, jóga, szauna, törökfürdő, gőzfürdő, fitneszterem, vízilabda, boccia, biliárd, kenu, vízibicikli, szörf és katamarán, mozi, diszkó, wifi. Térítés ellenében: vízi sportok, bowling, Internet-kávézó, játékterem, üzletek, mosoda, orvosi ellátás, mas�százs, szépségszalon, törökfürdő és spa kezelései, fodrászat. Gyermekeknek: külső és belső gyermekmedencék 4 csúszdával, gyermekbüfé, gyermekklub (01-17 év között, 09:00 és 24:00 között), mini diszkó, 3 mini mozi, play station, játszótér. Szobák: az 583 szoba mindegyike rendelkezik műholdas LCD tv-vel, telefonnal, Internet csatlakozási lehetőséggel, minibárral, széffel, hajszárítóval, fürdőköpennyel és papuccsal, központi légkondicionálással és erkéllyel.

137


belek

belek

Belek

Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

ULT R

13,99 éves korig 35 km 1 km 0m homokos 4 1 4 van

LL INCLU AA

L ÁDB A

T

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város

Hotel

Adam & Eve

Belek

E SIV

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

www.greentravel.hu

www.papillon.com.tr

CS A

www.adamevehotels.com

139

ULT R

138

Papillon Zeugma Elhelyezkedés: a 2006-ban nyílt, exkluzív luxusszálloda az antalyai repülőtértől 35 kmre, Belektől 1 km-re fekszik. Strand: a hotel saját, 300 méter hosszú, homokos tengerpartján a napernyők, napozóágyak, strandtörölközők ingyenesen használhatók. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, éjszakai snack, különféle snackek a nap folyamán, 4 a’la carte étterem (előzetes foglalással, foglalási díj ellenében), minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), szobaszerviz (02:00 és 07:00 között), minibár (üdítők, víz, sör, bor), italok a diszkóban. Térítés ellenében: 3 a’la carte étterem, szobaszerviz (07:00 és 02:00 között), maxibár, néhány import és különleges ital, vízipipa. Szolgáltatások: 4 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 4 csúszda, 9 étterem, 12 bár, törökfürdő, finn és orosz szauna, aroma kabin, gőzfürdő, fitneszterem, jakuzzi, aerobic, pilates, vízi torna, táncórák, jóga, squash (felszereléssel), tenisz, strandröplabda, röplabda, biliárd, asztalitenisz, szörf és katamarán, kenu, vízibicikli, kosárlabda, minifoci, vízilabda, animációs programok, zenei programok, lézer show-k, diszkó, strand partik, téma estek, koncertek, 2 mozi. Térítés ellenében: privát törökfürdő, masszázs, széleskörű spa szolgáltatások, vízi sportok, búvárleckék, teniszleckék, teniszfelszerelés, sportpályák világítása, atari, elektronikus darts, bowling, golfszimulátor, extrém sportok, üzletek, mosoda, fodrász, orvos, gyermekfelügyelet. Gyermekeknek: a hotel rendelkezik gyermekeknek szóló szolgáltatásokkal, de mivel elsősorban a felnőtt korosztály igényeit hivatott kielégíteni, így inkább nászutasoknak, pároknak, baráti társaságoknak ajánljuk. Szobák: a szálloda 469 szobájának mindegyike tágas terasszal, öltözőszobával, jacuzzival, minibárral, maxi bárral (térítés ellenében), műholdas plazma tv-vel, telefonnal, különleges világítással, wifivel, széffel és légkondicionálóval rendelkezik.

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

12,99 éves korig 35 km 4 km 0m homokos 4 van van van

Elhelyezkedés: a luxusszálloda Belektől 4 km-re, az antalyai repülőtértől pedig 35 km-re fekszik. Strand: a hotel közvetlenül a homokos tengerparton terül el. A napernyők, napozóágyak, matracok és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe. Ellátás: high class all inclusive: üdvözlőital érkezéskor, reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, délutáni snackek, frissen facsart gyümölcslevek, kávé/tea/ sütemény, fagylalt, éjféli büfé, 5 a’la carte étterem (előzetes foglalással), helyi és import alkoholos és alkoholmentes italok (napi 24 órában), minibár (üdítőkkel, vízzel és sörrel naponta töltve), szobaszerviz (24:00 és 07:00 között). Térítés ellenében: speciális pezsgők és borok, prémium italok. Szolgáltatások: 4 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, 3 belső medence, 2 csúszda, 6 étterem, 5 bár, törökfürdő, szauna, fitneszterem, 2 teniszpálya, teniszpálya-világítás, teniszfelszerelés, darts, asztalitenisz, röplabda, biliárd, nem motoros vízi sportok, szörf és katamarán (engedély szükséges), animáció, biliárd, diszkó. Térítés ellenében: szépségszalon, fodrászat, törökfürdő kezelései, wellness- és spa szolgáltatások, masszázs, üzletek, orvosi ellátás, teniszoktatás, bowling, motorizált vízi sportok, Internet-kávézó. Gyermekeknek: külső-, belső gyermekmedence csúszdákkal, mini diszkó, miniklub (412 éves korig), tinédzser klub (13-16 éves korig, júniustól augusztusig), játszótér, mini bowling, mini darts, gyermek-animáció, mozi, gyermekfelügyelet (térítés ellenében). Szobák: a 338 szoba mindegyike rendelkezik hajszárítóval, fürdőköpennyel, papuccsal, műholdas tv-vel, telefonnal, minibárral, központi légkondicionálóval, széffel és erkéllyel. A családi apartmanok a villaépületekben helyezkednek el, egy hálószobával és egy nappalival rendelkeznek, a két helyiséget ajtó választja el. A duplex családi szobák a főépületben helyezkednek el, kertre néznek, galériásak, egy nappalival, egy hálószobával és két fürdőszobával rendelkeznek, a helyiségek között nincs ajtó.


belek

belek

Belek

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

CS A

ULT R

12,99 éves korig 35 km 4 km 0m homokos 5 1 3 van

Elhelyezkedés: a 2005-ben teljesen felújított szálloda Belektől 4 km-re, az antalyai repülőtértől pedig 35 km-re fekszik. Belek központjában hangulatos bárokba és üzletekbe látogathatunk, és csak úgy, mint a legtöbb török városban, kis fűszerbazárokat és ajándékboltokat is találhatunk. Széleskörű sportolási lehetőségek állnak rendelkezésünkre, középpontban a golffal. Strand: a hotel közvetlenül homokos tengerparton található. A napernyők, napozóágyak, matracok és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe. Ellátás: high class all inclusive: üdvözlő ital érkezéskor, reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, frissen facsart narancslé a reggelinél, délutáni snackek, fagylalt, kávé/tea/sütemények, gözleme, éjféli büfé, 5 a’la carte étterem (előzetes foglalással, vacsoránál), minden helyi és import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), italok a diszkóban, diétás büfé, minibár (üdítők és sör naponta töltve), szobaszerviz (24.00 és 07.00 között). Térítés ellenében: import pezsgők, prémium italok, fagylalt a bárokban. Szolgáltatások: 5 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 5 étterem, 6 bár, 3 csúszda, törökfürdő, szauna, jacuzzi, fitneszterem, teniszpálya-világítás, tenisz felszerelés, kenu, vízibicikli, szörf (csak engedéllyel rendelkezőknek), darts, asztalitenisz, vízilabda, röplabda, boccia, kosárlabda, aerobic, nappali és esti animációs programok, diszkó, élő zene, wifi kapcsolat. Térítés ellenében: Internet-kávézó, spa és wellness szolgáltatások, törökfürdő kezelései, masszázs, biliárd, bowling, motoros vízi sportok. Gyermekeknek: gyermekmedence csúszdákkal, mini diszkó, miniklub (4-12 éves korig), junior klub (13-16 éves korig júliusban és augusztusban), játszótér, gyermek-animáció. Szobák: a szálloda 363 szobájának mindegyike rendelkezik hajszárítóval, műholdas tvvel, telefonnal, minibárral, központi légkondicionálóval, széffel és erkéllyel. A családi szobák egy hálószobával, egy nappalival és két fürdőszobával rendelkeznek.

és 1. osztályú üdüló´falu

LL INCLU AA

L ÁDB A

T

T

Papillon Ayscha

Hotel

L ÁDB A

Kadriye

E SIV

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

www.greentravel.hu

www.papillon.com.tr

CS A

www.papillon.com.tr

141

ULT R

140

Papillon Belvil Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

12,99 éves korig 35 km 4 km 0m homokos 2 2 2 van

Elhelyezkedés: az antalyai repülőtértől 35 km-re, Belekben fekszik az 5 csillagos, 462 szobás hotel. Belek központjába helyi járatú minibusszal, vagy taxival juthatunk be. Strand: a szálloda közvetlenül a homokos tengerparton fekszik, a napernyők, napozóágyak, a matracok és a strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, éjféli büfé, sushi, gözleme, fagylalt (bizonyos időpontokban), kávé/sütemények, minibár (üdítőkkel és sörrel naponta újratöltve), a’la carte éttermek (csak bizonyos napokon, előzetes foglalással); minden helyi és import alkoholos és alkoholmentes ital (09:00 és 24:00 között), alkoholos és alkoholmentes italok a diszkóban, délutáni snackek. Térítés ellenében: fagylalt a bárokban, frissen facsart gyümölcslevek, prémium italok. Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 2 csúszda, 3 bár, 6 étterem, széleskörű nappali és esti animáció, élő zene, show-műsorok, diszkó, szauna, törökfürdő, fitneszterem, 2 teniszpálya, teniszpálya-világítás és felszerelés, kosárlabda, röplabda, darts, boccia, vízilabda, futballpálya, asztalitenisz, szörf (engedély szükséges), kenu, vízibicikli. Térítés ellenében: fodrászat, üzletek, Internet-kávézó, wellness és spa szolgáltatások, törökfürdő kezelései, masszázs, gőzfürdő, orvosi ellátás, mosoda, biliárd, motoros vízi sportok, sportpályák világítása. Gyermekeknek: 2 gyermekmedence, belső gyermekmedence, miniklub (4-12 éves korig), junior klub (13-16 éves korig, májustól szeptemberig), kreatív sarok, mini diszkó, mini futball, mini bowling, mini darts, gyermek-animáció, gyermekbuli (hetente egyszer), gyermekfelügyelet (térítés ellenében). Szobák: minden szoba rendelkezik légkondicionálással, telefonnal, műholdas tv-vel, minibárral, széffel, erkéllyel, tea és kávéfőzővel (csak a főépületi szobákban) és hajszárítóval. A főépületi szobák alapterülete kb. 40 nm, a bungaló szobáké kb. 27 nm.


belek

belek

Belek

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

CS A

ULT R

LL INCLU AA

L ÁDB A

T

T

Spice

Hotel

L ÁDB A

Belek

E SIV

LL INCLU AA

E SIV

Hotel & Spa

www.greentravel.hu

www.ichotels.com.tr

CS A

www.spice.com.tr

143

ULT R

142

IC Santai Family Resort 11,99 éves korig 35 km 1 km 0m homokos 4 1 7 van

Elhelyezkedés: a 2007-ben nyílt szálloda az antalyai repülőtértől mintegy 35 km-re, Belektől 1 km-re fekszik, 91 hektárnyi területen. A központba taxival vagy helyi járatú busszal (dolmussal) könnyen be tudunk jutni. Strand: a hotel közvetlenül a 270 méter hosszú, finomhomokos tengerparton fekszik. A strandon a napernyők, napozóágyak, matracok és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, különféle délutáni snackek (a parton is), kávé/tea/sütemény, 4 a’la carte étterem (foglalási díj: 10 Eur), fagylalt, éjféli snack, reggelinél frissen facsart narancslé, minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (10:00 és 24:00 között), italok a diszkóban (23:00 és 02:00 között), alkoholmentes italok a lobby bárban napi 24 órában, üdítők és sör a minibárból (naponta töltve). Térítés ellenében: pezsgők, prémium italok, egyes import italok, márkás borok, szobaszerviz (24 órában), minden alkoholos ital 24 óra után. Szolgáltatások: 5000 négyzetméteres medence napernyőkkel és napozóágyakkal, aquapark 7 csúszdával, belső medence gyermekrésszel, 5 étterem, 5 bár, diszkó, wifi, mozi, törökfürdő, szauna, gőzfürdő, fitneszterem, 4 teniszpálya felszereléssel, röplabda, kosárlabda, asztalitenisz, strandröplabda, aerobic, szörf (csak engedéllyel), egész napos animáció, amfiteátrum, este változatos műsorok, élő zene. Térítés ellenében: fodrászat, masszázs, spa- és egészségközpont (3.500 nm-en), Internet-kávézó (előzetes foglalással), számítógépes játékok, mosoda, gyermekfelügyelet, orvos, bowling, biliárd, asztalifoci, motoros vízi sportok, üzletek, golf a közelben. Gyerekeknek: külső és belső gyermekmedence, aquapark, játszótér, miniklub (4-12 éves korig). Szobák: az 546 ízlésesen, marokkói stílusban berendezett szoba mindegyike hajszárítóval, műholdas tv-vel, telefonnal, minibárral, széffel, központi légkondicionálóval és erkéllyel rendelkezik.

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

11,99 éves korig 30 km 0 km 0m homokos-aprókavicsos 3 2 van van

Elhelyezkedés: a szálloda Belek turisztikai központjában, közvetlenül a homokosaprókavicsos tengerparton fekszik, az antalyai repülőtértől 30 km-re. A hotel az International Comfort szállodalánc tagja, mely garantálja vendégeinek a kényelmes nyaralást elegáns környezetben. Strand: a szálloda saját, 300 m hosszú strandján a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, éjféli büfé, többféle snack napközben, gözleme, fagylalt, kávé/tea/sütemény, olasz-, mexikói-, japán-, kínai-, török- és hal a’la carte étterem (tartózkodás alatt egyszer), helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), frissen facsart gyümölcslé a Vitamin bárban (10:00 és 20:00 között), italok a diszkóban, víz, üdítők és sör a minibárból (naponta töltve). Térítés ellenében: palackozott italok, prémium és néhány import ital, szobaszerviz. Szolgáltatások: 3 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, csúszdák, belső medence, 7 étterem, 6 bár, kávézó, diszkó, aerobic, vízi torna, animációs programok, showműsorok, szauna, törökfürdő, fitneszterem, squash, darts, boccia, íjászat, táncórák, asztalitenisz, tenisz és felszerelés, minifoci, strandröplabda, minigolf, szörf, néhány motor nélküli vízi sport, vezeték nélküli Internet a lobbyban. Térítés ellenében: Internet, fotószolgálat, mosoda, fodrász, spa és wellness szolgáltatások, jacuzzi a spa központban, szépségszalon, orvos, biliárd, gyermekfelügyelet, videó játékok, motoros vízi sportok, teniszpálya-világítás, butikok. Gyermekeknek: 2 gyermekmedence, csúszdák, gyermekbüfé a főétkezéseken, miniklub (4-7 éves korig), midiklub (8-12 évig), mozi, számítógépes játékok, biliárd. Szobák: a kényelmesen berendezett szobák és lakosztályok (összesen 464) mindegyike rendelkezik hajszárítóval, papuccsal, fürdőköpennyel, központi légkondicionálóval, telefonnal, műholdas tv-vel, zenecsatornával, minibárral, széffel és erkéllyel.


belek

belek

www.voyagehotel.com

Belek

CS A

T

ULT R

L ÁDB A

Voyage Belek Golf & Spa Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

12,99 éves korig 35 km 2 km 0m homokos 4 2 6 van

Elhelyezkedés: a 2007-ben nyílt és 2010-ben felújított, 93.000 nm területű szálloda Belek központjától 2 km-re, a repülőtértől pedig 35 km-re helyezkedik el. A szállodát elsősorban gyermekes családoknak ajánljuk, de széleskörű szolgáltatásainak köszönhetően minden korosztály számára biztosítja a felhőtlen nyaralást. Strand: a hotel 300 méter hosszú, saját finomhomokos strandján a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, snack ételek, gözleme, kávé/tea/sütemények, friss gyümölcsök, fagylalt, vacsora az a’la carte éttermekben előzetes foglalással, víz, üdítőitalok, sör a minibárból (naponta töltve), minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában) Térítés ellenében: frissen facsart gyümölcslé, vacsora a japán a’la carte étteremben, pezsgő, palackozott borok Szolgáltatások: 4 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 8 a’la carte étterem (török, olasz, kínai, mexikói, hal, francia, görög), 12 bár, aquapark, nappali és esti animációs programok, show-műsorok, 2 diszkó, törökfürdő, szauna, gőzfürdő, fitneszterem, játékszoba, darts, boccia, asztalitenisz, minigolf, röplabda, kenu, wifi a lobbyban, széf. Térítés ellenében: biliárd, bowling, masszázs, mosoda, Internet-kávézó, orvos, teniszpálya kivilágítás, teniszlabda és ütő, motoros vízi sportok, gyerekfelügyelet, fodrász, üzletek. Gyermekeknek: miniklub (4-6; 7-9; 10-12 évig), tiniklub (13-15 évig főszezonban), 2 gyermekmedence, csúszda, mini diszkó, mini mozi, vidámpark, játszótér, gyerekmenü az a’la carte éttermekben Szobák: az 587 kényelmesen berendezett szoba mindegyike légkondicionált, és rendelkezik műholdas tv-vel, telefonnal, széffel, minibárral, hajszárítóval és balkonnal vagy terasszal. A bungalószobák a főépület mögötti bungalóépületekben helyezkednek el, berendezésük megegyezik a standard szobákéval, kőpadlósak, és kertre néznek.

www.greentravel.hu

www.maxxroyal.com Belek

Hotel

LL INCLU AA

E SIV

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

145

ULT R

144

Maxx Royal Belek Golf & Spa Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

11,99 éves korig 35 km 1 km 0m homokos 4 1 11 van

Elhelyezkedés: a 2011. májusában nyíló, 5 csillagos, több mint egymillió négyzetméteren elterülő luxushotel Belek központjától 1 km-re, a repülőtértől 35 km-re fekszik. Mivel a szálloda a szezon elején nyílik, foglaláskor számítani kell a nyitás csúszására, valamint egész szezon alatt előfordulhat, hogy nem, vagy csak részlegesen indulnak el, illetve fennakadásokkal működnek bizonyos szolgáltatások. Kérjük, ezt vegyék figyelembe foglaláskor. Strand: a szálloda közvetlenül a 300 méter hosszú, homokos parton terül el, a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen használhatók. Ellátás: Maxx Inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd, vacsora büférendszerben, diétás büfé, helyi és import alkoholos és alkoholmentes italok a nap 24 órájában, ételek a nap 24 órájában, számos snackbár, minibár fogyasztás. Térítés ellenében: 5 a’la carte étterem (előzetes foglalással, foglalási díj ellenében), fogyasztás a Golf clubban és a Nargile bárban, szobaszerviz. Szolgáltatások: 4 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, nagy aquapark 11 csúszdával, hullámmedencével, étterem, 14 bár, 4 snack étterem, fitneszterem, teniszpályák, asztalitenisz, strandröplabda, kosárlabda, darts, aerobic, vízilabda, vízi sportok, play station, élő zene, nappali és esti animációs programok, 2 törökfürdő, 2 spa, 2 szauna, gőzfürdő, vitamin bár. Térítés ellenében: üzletek, business center, mosoda, fodrászat, orvosi ellátás, teniszpálya-világítás, teniszfelszerelés, motoros vízi sportok, bowling, biliárd, Internet café, masszázs, szépségszalon, törökfürdő kezelései, golfpálya. Gyermekeknek: medence csúszdákkal, belső gyermekmedence, gyermekklubok (1-17 éves korig, 06.01 és 09.30 között), gyermekkarnevál, gyermekprogramok animációval, aquapark, gyermekétterem. Szobák: minden szoba rendelkezik bérelhető széffel, Internet csatlakozással (térítés ellenében), telefonnal, minibárral, műholdas LCD tv-vel, hajszárítóval, egyénileg szabályozható légkondicionálással és erkéllyel.


belek

belek

Kadriye

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

CS A

ULT R

12,99 éves korig 29 km 2 km 0m homokos-kavicsos 2 1 3 van

Elhelyezkedés: a hatalmas fenyvesekkel határolt, 42.000 négyzetméteren elhelyezkedő, 5 csillagos szálloda az antalyai repülőtértől 29 km-re, Kadriye településtől pedig mindössze 2 km-re található. A hotel a sport- és szórakoztató tevékenységek széles skáláját kínálja a kikapcsolódni vágyók számára. Egyedülálló fekvésének köszönhetően különösen népszerű a gyermekes családok körében is. Amennyiben vásárolgatni támad kedvünk, helyi járatú busszal percek alatt eljuthatunk Kadriyébe, ahol egy hatalmas bazársor vár bennünket. Nyugodtan igyunk egy igazi török teát a helyiekkel, és alkudozzunk bátran! Strand: a szálloda saját, 300 méter hosszú strandján a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, délutáni snackek, éjféli büfé, vacsora az a’la carte éttermekben előzetes foglalással (olasz, távol-keleti, barbeque), víz a minibárból (naponta töltve), kávé/tea/sütemény, minden helyi és néhány import alkoholos ital (napi 24 órában). Térítés ellenében: frissen facsart gyümölcslé, import és prémium italok. Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 4 étterem, 5 bár, animációs programok, show-műsorok, táncoktatás, diszkó, fitneszterem, törökfürdő, szauna, minigolf, asztalitenisz, strandröplabda, kosárlabda, darts, sakk. Térítés ellenében: motorizált vízi sportok, masszázs, jacuzzi, törökfürdő kezelései, spa center, üzletek, fodrászat, orvosi ellátás, gyermekfelügyelet, mosoda, szobaszerviz. Gyermekeknek: gyermekmedence 3 csúszdával, miniklub (4-12 évig), tiniklub (13-16 évig július-augusztusban), mini diszkó, mini futball, mini kosárlabda, homokozó. Szobák: az 506 szoba mindegyike rendelkezik központi légkondicionálással ( június és szeptember között), műholdas tv-vel, telefonnal, bérelhető széffel, minibárral és hajszárítóval.

LL INCLU AA

L ÁDB A

T

T

Riu Kaya Belek Hotel

Hotel

L ÁDB A

Kadriye

E SIV

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

www.greentravel.hu

www.kayatourism.com.tr

CS A

www.kayatourism.com.tr

147

ULT R

146

Club Hotel Riu Kaya Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

12,99 éves korig 29 km 2 km 0m homokos-kavicsos 1 2 2 van

Elhelyezkedés: a mintegy 150.000 négyzetméteren elterülő, 16 bungaló-épületből álló komplexum az antalyai repülőtértől 29 km-re, Kadriye településtől pedig csupán 2 kmre. A Club Hotel Riu Kaya ötcsillagos minőségű szolgáltatásai, egyedülálló strandja, rekreációs, valamint wellness és spa központja gondoskodnak a vendégek nyugodt és kiváltságos pihenéséről, több korcsoportot is átfogó gyermekklubja pedig garantálja, hogy a kisebbek számára is felejthetetlen maradjon a nyaralás. Strand: 200 méter hosszú, homokos-kavicsos strandján a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, snack ételek, éjszakai büfé, vacsora az a’la carte éttermekben előzetes foglalással (olasz, török, barbeque), víz a minibárból (naponta töltve), kávé/tea/sütemény, minden helyi és néhány import alkoholos ital (10:00 és 07:00 között). Térítés ellenében: frissen facsart gyümölcslé a reggelinél, import és prémium italok, palackozott italok. Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 4 étterem, 4 bár, nappali és esti animációs programok, show-műsorok, diszkó, törökfürdő, szauna, jacuzzi, fitneszterem, strandröplabda, röplabda, aerobic, boccia, íjászat, asztalitenisz, wifi a lobbyban és a medencénél. Térítés ellenében: motorizált vízi sportok, búvároktatás, masszázs, wellness center szolgáltatásai, spinning, tenisz, biliárd, Internet-kávézó, fodrászat, orvosi ellátás, gyermekfelügyelet, mosoda, szobaszerviz, golf. Gyermekeknek: miniklub (4-12 évig), 2 gyermekmedence. Szobák: a 346 kényelmesen berendezett szoba többsége erkélyes, mindegyike rendelkezik központi légkondicionálással ( június-szeptember), műholdas tv-vel, telefonnal, bérelhető széffel, minibárral, hajszárítóval, valamint igény esetén vízforraló is kérhető a szobákba. A családi szobák 58 nm-esek, két hálószobával és két fürdőszobával rendelkeznek.


belek

www.maritim.com.tr Belek

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

CS A

ULT R

11,99 éves korig 33 km 3 km 0m homokos 2 2 8 van

Elhelyezkedés: a repülőtértől 33 km-re, Antalya központjától 45 km-re, Belek központjától pedig 3 km-re, pínea erdőkkel és narancsfákkal szegélyezett, nyugodt környezetben fekszik ez a 2010-ben felújított hotel. A beleki szállodák, ahogy a Maritim Pine Beach Resort is, szépen gondozott parkokban, egy hatalmas fenyő- és eukaliptuszerdőkkel körülölelt területen találhatók. Belek központjában hangulatos bárokba és üzletekbe látogathatunk, és csak úgy, mint a legtöbb török városban, kis fűszerbazárokat és ajándékboltokat is fellelhetünk. Strand: a szálloda közvetlenül a 100 méter hosszú, homokos tengerparton fekszik, a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők használata ingyenes. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, különféle snack-ek, tea/kávé/sütemény, fagylalt, éjféli snack, minden helyi alkoholos és alkoholmentes ital (08:00 és 24:00 között), helyi italok a diszkóban 02.00 óráig, víz, üdítő, sör a minibárból (naponta töltve), a’la carte éttermek (török, olasz és hal, előzetes foglalással. Térítés ellenében: pezsgő, frissen facsart gyümölcslevek, import italok. Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, 2 belső medence, 4 étterem, 7 bár, animációs programok, élő zene, tenisz, asztalitenisz, strandröplabda, kosárlabda, fitneszterem, darts, szauna, törökfürdő. Térítés ellenében: Thalasso spa center szolgáltatásai, masszázs, bőrradírozás, biliárd, Internet, gyermekfelügyelet, teniszpálya-világítás, teniszleckék, motoros vízi sportok, orvos, üzletek. Gyermekeknek: 2 gyermekmedence, Kid’s World: miniklub (4-7 évig), maxiklub (8-12 évig), tiniklub (13-17 évig), aquapark 8 csúszdával, játszótér és egyéb szórakoztató programok, mini diszkó, gyermekbüfé. Szobák: a hotel 325 szobájának mindegyike erkéllyel, telefonnal, rádióval, minibárral, légkondicionálóval, széffel, hajszárítóval és Internet kapcsolódási lehetőséggel felszerelt.

LL INCLU AA

L ÁDB A

T

T

Maritim Pine Beach Resort

1. osztályú üdüló´falu

L ÁDB A

Belek

www.greentravel.hu E SIV

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

www.palomahotels.com

149

CS A

belek

ULT R

148

Paloma Grida Village & Spa Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

11,99 éves korig 35 km 700 m 0m homokos 3 2 aquapark van

Elhelyezkedés: az 1996-ban nyílt és 2008-ban felújított, 35 db háromemeletes villaépületből álló szálloda az antalyai repülőtértől 35 km-re, Belek központjától pedig 700 m-re található. A gyönyörű trópusi kertben elterülő komplexum mellett levő golfpálya remek sportolási lehetőséget kínál a golf szerelmeseinek. Belekbe könnyedén eljuthatunk taxival vagy helyi járatú busszal, de akár egy könnyű sétát is tehetünk a városig a csodálatos mediterrán környezetben gyönyörködve. Strand: a hotel közvetlenül a tengerparton található, saját homokos strandján a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe. Ellátás: ultra all inclusive: üdvözlőital érkezéskor, reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, frissen facsart narancslé a reggelinél, fagylalt ebédnél és vacsoránál, snack ételek, gözleme, kávé/tea/sütemények, vacsora az a’la carte éttermekben előzetes foglalással (távol-keleti, nemzetközi, kebab, hal), éjszakai snackek, víz, sör és üdítőitalok a minibárból (naponta töltve), minden helyi és néhány import alkoholos ital (napi 24 órában). Térítés ellenében: vacsora a barbecue a’la carte étteremben, vízipipa. Szolgáltatások: 3 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 6 a’la carte étterem, 4 bár, aquapark, diszkó, kenu, röplabda, kosárlabda, asztalitenisz, minifoci, aerobic, vízilabda, boccia, darts, vízibicikli, élő zene minden este, animáció, törökfürdő, szauna, wifi a lobbyban. Térítés ellenében: motoros vízi sportok, széleskörű spa és wellness szolgáltatások, masszázs, törökfürdő kezelései, teniszfelszerelés, orvos, mosoda, Internet-kávézó, fodrász, gyerekfelügyelet, szobaszerviz. Gyermekeknek: 2 gyermekmedence, gyerekmenü, miniklub (4-12), tiniklub (13-16 főszezonban), mini diszkó, animáció, játszótér, minigolf. Szobák: a 35 villaépületben található összesen 459 erkélyes szoba mindegyike központilag légkondicionált, fürdőszobás, és rendelkezik műholdas tv-vel, telefonnal, széffel, minibárral és hajszárítóval. A standard szobák mindegyike kertre néz.


belek

belek

www.iberostar.com

Kadriye

ULT R

Iberostar Bellis Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

12,99 éves korig 40 km 5 km 0m homokos-kavicsos 2 1 2 van

Elhelyezkedés: az Iberostar szállodalánc beleki tagját 2007-ben teljesen felújították. A szálloda az antalyai repülőtértől 40 km-re, Antalya központjától 50 km-re, Kadriye-től pedig 5 km-re található, ahová helyi járatú autóbusszal (dolmussal) vagy taxival juthatunk el. Kadriyében kedvünkre vásárolgathatunk a bazárban, ha pedig igazi török teával, vagy hűsítő gránátalma-lével kínálnak bennünket, mindenképp fogadjuk el, és közben bátran alkudozzunk! Strand: a homokos–kavicsos strand közvetlenül a szálloda előtt terül el, melyhez a hotel pálmafákkal körülölelt kertjén át lehet lejutni. A napozóágyak, napernyők, matracok, valamint a standtörölközők használata ingyenes. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd, vacsora büférendszerben, kései reggeli, kávé/ tea/sütemény, délutáni és éjszakai snackek, fagylalt délután a medencénél, a’la carte éttermek (török-, olasz-, ázsiai-, mexikói-, hal; előzetes foglalással egy alkalommal), üdítők a minibárból (naponta töltve), minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában). Térítés ellenében: frissen facsart gyümölcslé, palackozott italok, néhány import ital, jégkrém. Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel, napozóágyakkal és csúszdákkal, belső medence, 6 étterem, 6 bár, nappali és esti animációs programok, diszkó, mozi, színház, fitneszterem, aerobic, törökfürdő, szauna, 3 teniszpálya, asztalitenisz, boccia, íjászat, strandröplabda, minigolf, wifi a lobbyban. Térítés ellenében: vízi sportok, masszázs, spa, biliárd, teniszfelszerelés és pályavilágítás, futballpálya, lovaglás, orvos, mosoda, Internet, üzletek. Gyermekeknek: külső és belső gyermekmedence, miniklub (4-11 évig), junior klub (1216 évig). Szobák: a szálloda 338 főépületi szobával, és 262 bungalóval rendelkezik. A szobák központi légkondicionálóval, minibárral, széffel, műholdas tv-vel, telefonnal, hajszárítóval, és erkéllyel rendelkeznek. A családi szobák két hálószobával rendelkeznek, melyeket ajtó választ el egymástól.

www.greentravel.hu

www.sirene.com.tr Belek

Hotel

LL INCLU AA

E SIV

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

151

ULT R

150

Sirene Belek Golf & Wellness Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

12,99 éves korig 25 km 4 km 0m homokos-aprókavicsos

2 2 2 van

Elhelyezkedés: a mediterrán stílusban épült, golfpályákkal és fenyőerdőkkel körülvett szálloda Belek golfközpontjához közel fekszik, 25 km-re az antalyai repülőtértől, 40 kmre Antalya történelmi és kereskedelmi központjától, 4 km-re pedig Kadriye településtől. A hotel 120.000 nm-en terül el, sétatávolságra az Antalya Golf Club-tól. Két részből áll, a 6 emeletes főépületből (Palace szobák) és az 5 db 2-3 szintes villa blokkból (villa szobák). Strand: a szálloda közvetlenül a széles és hosszú homokos-aprókavicsos parton fekszik. A napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen állnak a vendégek rendelkezésére. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, minden helyi és néhány import alkoholos ital és üdítők korlátlan fogyasztása (10:00 és 23:00 között), délutáni snackek, éjféli snack, fagylalt, kávé/tea/sütemények, a’la carte éttermek (előzetes foglalással, egyszeri alkalommal), minibár (víz, üdítő, sör, naponta töltik). Térítés ellenében: szobaszerviz, import és prémium italok, jégkrém, frissen facsart narancslé, palackozott borok, vízipipa. Szolgáltatások: 2 külső medence napozóágyakkal és napernyőkkel, belső medence, 2 csúszda, 7 bár, főétterem, snack bár, 4 a’la carte étterem (tenger gyümölcsei-, török-, brazil- és olasz) előzetes foglalással, 7 teniszpálya, strandröplabda, vízilabda, kosárlabda, aerobic, torna, sakk, backgammon, kártyajátékok, darts, nappali és esti animációs programok, törökfürdő, szauna. Térítés ellenében: üzletek, vízi sportok, mosoda, biliárd, gyermekfelügyelet, számítógépes játékok, Internet, fodrász, wellness szolgáltatások, törökfürdő kezelései, masszázs, orvos, golf a közelben, teniszpálya-világítás és felszerelés. Gyermekeknek: 2 gyermekmedence, csúszdák, miniklub (4-6; 7-9; 10-12; 13-15 éves korig), gyermekbüfé, animáció, mini diszkó, mini mozi. Szobák: a 444 szoba mindegyike rendelkezik központi légkondicionálással, telefonnal, minibárral, széffel, hajszárítóval, fürdőköpennyel, műholdas tv-vel, zenecsatornával és erkéllyel vagy terasszal.


belek

belek

www.attaleia.com

Kadriye

ULT R

Attaleia Shine Luxury Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

11,99 éves korig 35 km 5 km 0m homokos 2 1 nincs nincs

Elhelyezkedés: a 2008-ban nyílt, 5 csillagos luxusszálloda, 80 000 négyzetméteren fekszik és 2 épületszárnyból áll. A hotel összesen 294 szobával rendelkezik, 35 kilométerre helyezkedik el az antalyai repülőtértől, 45 km-re Antalya és 5 km-re Kadriye város központjától. A környező városok taxival vagy busszal könnyedén elérhetők. Strand: a szálloda közvetlenül a saját, stéggel is rendelkező, homokos strandján fekszik. A napernyők és a napozóágyak ingyenesen vehetők igénybe. Ellátás: ultra super all inclusive: reggeli, ebéd, vacsora büférendszerben, délutáni snackek, ötórai tea és sütemények, érkezéskor bor/pezsgő, a helyi és import borok, egyes import alkoholos italok az éttermekben és a bárokban, helyi alkoholos italok és üdítők korlátlan fogyasztása (10:00 és 24:00 között). Térítés ellenében: import italok, italok a diszkóban, frissen facsart gyümölcslevek, különleges borok az a’la carte éttermekben. Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal (az egyik medence tengervizes), fűtött belső medence, belső hidromasszázs medence, 2 étterem, 7 a’la carte étterem, 11 bár, borház, szivarház, Internet a lobbyban, Internet a business központban, íjászat, step aerobic, vízi gimnasztika, strand futball, strandröplabda, mini futball, bridzs szoba, teniszpálya, kivilágított focipályák. Térítés ellenében: szobaszerviz, biliárd, vízi sportok, golf, spa központ különféle kezelései: szauna, törökfürdő, bowling, fitneszterem, masszázs, bőrradírozás. Gyermekeknek: gyermekmedence, belső gyermekmedence, gyermekmegőrzés 2 éves korig (térítés ellenében). Szobák: minden szoba elegánsan berendezett, jacuzzival, központi légkondicionálóval, széffel, minibárral, hajszárítóval, telefonnal, műholdas tv-vel rendelkezik. A deluxe szobák a tengerre vagy az erdőre néznek, 62 nm-es alapterületűek, padlószőnyeggel burkoltak, erkélyesek. A luxury french szobák 72 nm-esek, parkettával és szőnyeggel burkoltak, erkélyesek és a tengerre vagy az erdőre néznek.

www.greentravel.hu

www.belconti.com Belek

Hotel

INCLUSIV LL

E

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

153

A

152

Belconti Resort Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

11,99 éves korig 30 km 0 km 0m homokos-aprókavicsos

2 1 van van

Elhelyezkedés: az ötcsillagos szálloda 30 km-re a repülőtértől, pínea és eukaliptusz erdőkkel körülvéve, csodaszép zöld környezetben fekszik közvetlenül a tengerparton, Belek központjához közel. Belekbe helyi járatú busszal vagy taxival könnyedén és gyorsan bejuthatunk. Strand: a szálloda saját, homokos-aprókavicsos strandján napernyők, napozóágyak ingyenesen, strandtörölközők letét ellenében vehetők igénybe. Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, délutáni snackek, fagylalt, kávé, tea és sütemény, diétás büfé, éjféli snack, 2 a’la carte étterem (olasz és török; előzetes foglalással, foglalási díj: 5 Eur/fő), üdítők napi 24 órában, minden helyi és néhány import alkoholos ital (12:00 és 02:00 között), sör, víz és üdítők a minibárból érkezéskor (csak vízzel utántöltve). Térítés ellenében: import pezsgő, egyes import italok. Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel, napozóágyakkal, csúszdákkal, belső medence, 3 étterem, 2 bár, 8 teniszpálya használata (napközben), minigolf, strandröplabda, kosárlabda, vízilabda, darts, animációs programok, táncoktatás, főzőiskola, fitneszterem, törökfürdő, gőzfürdő, szauna, aerobic, asztalitenisz, motor nélküli vízi sportok, kenu, szörf (engedély szükséges), diszkó, élő zene. Térítés ellenében: teniszpályák világítása, teniszleckék, teniszfelszerelés, nordic walking felszerelés, biliárd, atari, asztali foci, motoros vízi sportok, Internet, masszázs és kozmetikai kezelések, törökfürdő kezelései, fodrász, butikok, mosoda, orvos, gyermekfelügyelet. Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-11 éves korig), tiniklub (12-16 éves korig; csak főszezonban), játszótér, gyermekbüfé vacsoránál (a főszezonban), mini diszkó, mini mozi. Szobák: a szálloda egy főépületből, egy melléképületből és villaépületekből áll. A 600 szoba mindegyike rendelkezik erkéllyel vagy terasszal, hajszárítóval, központi légkondicionálóval, műholdas tv-vel, telefonnal, minibárral és széffel.


belek

belek

Bogazkent

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

CS A

ULT R

12,99 éves korig 40 km 1 km 0m homokos-köves 2 2 3 van

INCLUSIV LL

L ÁDB A

T

T

Siam Elegance

Hotel

L ÁDB A

Bogazkent

E

LL INCLU AA

E SIV

Hotel & Spa

www.greentravel.hu

www.aydinbeyresorts.com

CS A

www.siamelegancehotels.com

155

A

154

Aydinbey Famous Resort Elhelyezkedés: a 2008-ban nyílt, távol-keleti stílusban épült, 5 csillagos szálloda Bogazkent település központjától 1 km-re, az antalyai repülőtértől pedig 40 km-re található. Strand: a szálloda saját homokos-köves strandján a napernyők, napozóágyak, matracok és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők. Fürdőcipő használata javasolt. Ellátás: elegance ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, különféle snack-ek napközben, tea/kávé/sütemény, fagylalt (14:00 és 16:00 között), a’la carte éttermek (előzetes foglalással, hetente egyszer; csak 12 éves kor felettieknek), kései vacsora, éjféli snack, minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (10:00 és 01:00 között), üdítők a minibárból. Térítés ellenében: palackozott borok, import és prémium italok, szobaszerviz, frissen facsart gyümölcslevek, sushi bár. Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 3 csúszda, 5 étterem, 5 bár, teniszpálya, kosárlabda, strandröplabda, asztalitenisz, vízilabda, aerobic, darts, minigolf, törökfürdő, szauna, gőzfürdő, fitneszterem, diszkó, élő zene, animációs programok. Térítés ellenében: Internet-kávézó, bowling, biliárd, asztalifoci, playstation, teniszfelszerelés és pályavilágítás, motoros vízi sportok, spaszolgáltatások, szépségszalon, masszázs, bőrradírozás, jacuzzi a spa-központban, fodrász, üzletek, mosoda, orvos, játékszoba, gyermekfelügyelet. Gyermekeknek: 2 gyermekmedence, belső gyermekmedence, miniklub (4-12 éves korig), mini diszkó. Szobák: a 324 szoba mindegyike légkondicionált, széffel, LCD műholdas tv-vel, zenecsatornával, minibárral, telefonnal, hajszárítóval, Internet csatlakozással (térítés ellenében) és erkéllyel rendelkezik. A családi szobák galériásak, két hálószobával rendelkeznek, melyek között nincs elválasztó ajtó. A junior lakosztályok tengerre nézők és jacuzzival rendelkeznek.

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

12,99 éves korig 40 km 12 km 0m homokos-kavicsos 2 1 van van

Elhelyezkedés: a repülőtértől 40 km-re, Antalya belvárosától 45 km-re, Belek központjától 12 km-re fekszik ez az 5 csillagos, 242 szobás hotel. A közeli városokba taxival vagy helyi járatú busszal lehet legkönnyebben bejutni. Belek központjában hangulatos bárokba és üzletekbe látogathatunk, és csak úgy, mint a legtöbb török városban, kis fűszerbazárokat és ajándékboltokat is találhatunk. Széleskörű sportolási lehetőségek állnak rendelkezésünkre, középpontban a golffal: az ország legjobb golfpályái várják az ideutazókat. Strand: a szálloda saját, Kék Zászlóval kitüntetett homokos-kavicsos strandján a napernyők, napozóágyak, matracok és strandtörölközők ingyenesen állnak a vendégek rendelkezésére. Ellátás: all inclusive plus: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, heti egyszer vacsora a 2 a’la carte étterem egyikében (előzetes foglalással), kávé/tea/sütemény, snack ételek, éjféli büfé, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00 és 24:00 között), minibár naponta töltve vízzel. Térítés ellenében: szobaszerviz, italok a diszkóban, import italok, frissen facsart narancslé, török kávé, fagylalt. Szolgáltatások: medence napernyőkkel, napozóágyakkal és csúszdákkal, belső medence, étterem, medence bár, snack/strand bár, törökfürdő, szauna, nappali és esti animáció, fitneszterem, jacuzzi, asztalitenisz, darts, boccia, strandröplabda, aerobic, Wifi a lobbyban, tv-szoba. Térítés ellenében: játékterem, biliárd, Internet-kávézó, mas�százs, kezelések a szépségszalonban és a törökfürdőben, üzletek, fodrászat, mosoda, vízi sportok, orvosi ellátás, gyermekfelügyelet. Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub 4-14 éveseknek, mini diszkó, gyermek animáció, játszótér. Szobák: minden szoba rendelkezik telefonnal, műholdas tv-vel, minibárral, erkéllyel, egyénileg szabályozható légkondicionálással, hajszárítóval és bérelhető széffel. A családi szobák két helyiségből állnak, 45 négyzetméteresek, felszereltségük azonos a kétágyas szobákéval.


belek

www.verahotelmare.com Bogazkent

Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

CS A

ULT R

11,99 éves korig 40 km 5 km 0m homokos-kavicsos 1 1 van van

Elhelyezkedés: a hotel a repülőtértől 40 km-re, Belek központjától 5 km-re fekszik, Bogazkent településen. A legközelebbi bevásárlási lehetőség kb. 500 méterre található. Strand: a szálloda közvetlenül a homokos-kavicsos parton fekszik, ahol a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen állnak a vendégek rendelkezésére. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, frissen facsart narancslé reggeli alatt, kései reggeli, gyermekbüfé ebédnél és vacsoránál, éjféli leves, délutáni snackek, tea/kávé/sütemények, gözleme, fagylalt bizonyos időpontokban, minibár érkezéskor feltöltve üdítőkkel, a’la carte éttermek (előzetes foglalással, foglalási díj ellenében), minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital a különböző bárokban (10:00 és 24:00 között). Térítés ellenében: 24 órás szobaszerviz, import és palackozott italok, olasz, hal és távol-keleti a’la carte étterem. Szolgáltatások: medence napernyőkkel, napozóágyakkal és csúszdákkal, snack bár, medence bár, lobby bár, vitamin bár, teniszpálya, teniszfelszerelés, törökfürdő, szauna, gőzfürdő, fitneszterem, minigolf, nappali animáció, esti show-műsorok, diszkó, asztalitenisz, strandröplabda, kosárlabda, darts, boccia, szörf (engedéllyel rendelkezők részére), motor nélküli vízi sportok, asztalfoci, alkalmanként élő zene. Térítés ellenében: masszázs, spa- és wellness center, spa medence használata, jacuzzi, törökfürdő kezelései, motoros vízi sportok, szörfoktatás, gyermekfelügyelet, bowling, biliárd, videojátékok, Internet hozzáférés, teniszpálya-világítás, fodrászat, orvosi ellátás, játékterem, üzletek, mosoda. Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-12 éves korig), junior klub (13-16 éves korig, csak főszezonban), játszótér, gyermekbüfé a főétteremben, gyermek-animáció. Szobák: a szobák rendelkeznek műholdas tv-vel, központi légkondicionálással, bérelhető széffel, minibárral, telefonnal, káddal felszerelt fürdőszobával, hajszárítóval és erkéllyel. A szobák nagy része a tengerre néz.

LL INCLU AA

L ÁDB A

T

T

Vera Club Mare

Hotel

L ÁDB A

Belek

www.greentravel.hu E SIV

LL INCLU AA

E SIV

Hotel

www.xanaduhotels.com.tr

157

CS A

belek

ULT R

156

Xanadu Resort Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub

11,99 éves korig 40 km 5 km 0m homokos 3 2 3 van

Elhelyezkedés: a csodálatos környezetben, golfpályák közelében épült, luxusszolgáltatásokat nyújtó, 5 csillagos szálloda Belek központjától 5 km-re, a repülőtértől pedig 40 km-re helyezkedik el. A szállodát elsősorban a golfozás szerelmeseinek ajánljuk, de széleskörű szolgáltatásainak köszönhetően minden korosztály számára felhőtlen nyaralást biztosít. A golfozni vágyók a szálloda által üzemeltetett kis buszokkal térítésmentesen juthatnak el a közeli Nobilis és Gloria golfklubokba. Strand: a szálloda saját homokos partszakaszát egy folyó választja el a hoteltől, így a strandra a szálloda kertjén keresztül, egy hídon átkelve lehet eljutni. A strandon a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe. Ellátás: high class all inclusive: üdvözlő ital (pezsgő) érkezéskor, reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, korai kontinentális reggeli, snack ételek, bébi és gyermek menük, kávé/tea/sütemények, friss gyümölcsök, fagylalt, vacsora az a’la carte éttermekben (előzetes foglalással), üdítőitalok a minibárból (naponta töltve), minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában). Térítés ellenében: frissen facsart gyümölcslé, néhány import ital, prémium alkoholos italok. Szolgáltatások: 3 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, 5 a’la carte étterem, 7 bár, török kávézó, aquapark, nappali és esti animációs programok, show-műsorok, 5 teniszpálya, biliárd, bowling, diszkó, fitneszterem, játékszoba, darts, asztalitenisz, vízilabda, aerobic, kosárlabda, röplabda. Térítés ellenében: Shang-Du Spa és szolgáltatásai, mosoda, Internet kávézó, orvos, teniszpálya-világítás, teniszfelszerelés, motoros vízi sportok, gyerekfelügyelet, fodrász, üzletek. Gyermekeknek: 2 gyermekmedence, csúszda, miniklub (4-12 évig), játszótér, gyermekanimáció. Szobák: a 420, kényelmesen berendezett szoba mindegyike légkondicionált, műholdas tv-vel, telefonnal, széffel, minibárral, hajszárítóval és erkéllyel vagy terasszal rendelkezik.

torok katalogus 2011_104-157 (belek)  

104 Konferenciák Belek szállodái ideális környezetet biztosítanak kongresszusok és konferen- ciák szervezéséhez is. A termek technikailag le...

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you