Issuu on Google+

Digitális fényképezés Öt megapixel, tízszeres optikai zoom és a többi technikai csoda még kevés ahhoz, hogy az embert egyből fotóművésszé varázsolja. Tetszik, nem tetszik, meg kell tanulni a fotózás alapfogásait. Amikor még mindenki filmre fényképezett, magától értetődő volt, hogy a fotózáshoz szükség van némi szakértelemre. Aki tehát kicsit is többre vágyott az egyszerű családi képeknél, az beleásta magát a fényképezés szakirodalmába, és felvértezte magát a szükséges alapismeretekkel. Manapság viszont sok ember úgy ad ki komoly összegeket egy jó digitális fényképezőgépre, hogy magáról a fotózásról semmit sem tud. Meglepően sokakban él az a tévhit, hogy a digitális kamerákkal könnyebb dolgozni, mint a hagyományos, 35 milliméteres tükörreflexes fényképezőgépekkel, holott a legjobb digitális fényképezőgépek használata pontosan ugyanolyan felkészültséget igényel, mint a tekercsfilmes kameráké. De legyünk igazságosak: nemcsak a felhasználók hibásak, hanem a szaklapok is, amelyek nem jeleskednek a digitális fényképezést övező illúziók eloszlatásában, és kevés segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a felhasználók megszerezhessék a nélkülözhetetlen alapismereteket. Cikkünkben ezt a hiányt igyekszünk pótolni, és összefoglaljuk mindazt, amit tudni kell ahhoz, hogy digitális fényképezőgépünkkel jó minőségű felvételeket készítsünk. Hogyan dolgozik a digitális fényképezőgép? A digitális fényképezőgép használata ugyanolyan ügyességet és képzettséget igényel, mint a hagyományos fényképezőgépé, noha a két eszköz nem pontosan ugyanolyan módon készíti el a képeket. A két technikában azonban több a közös vonás, mint hinnénk. A hagyományos fényképezőgép egy könnyű kis doboz, amelynek elején van az objektív, hátuljában pedig a film. Az objektív lencséi a filmre fókuszálják a fényt, a zár pedig megakadályozza, hogy a kép elkészítése előtt fény érje a nyersanyagot. A mechanika lehetővé teszi a film továbbítását, valamint a rekesz és az expozíciós idő beállítását. Az egyetlen kényes pont a kereső. Egyszerűbb fényképezőgépekben külön lencsék szolgálnak a kereső számára, amely ily módon csak megközelítőleg mutatja ugyanazt a képet, amit az objektív a filmre vetít. A jobb minőségű tükörreflexes fényképezőgépek a keresőben látható kép előállításához is a főlencséket használják, így pontosan ugyanazt a képet látjuk a keresőben, ami a filmre exponálódik, és azt is jól meg tudjuk ítélni, hogy mi kerül a kép fókuszába. A digitális fényképezőgépek alapvető alkatrészei ugyanazok, mint a hagyományos kamerákéi, az egyetlen lényeges különbség, hogy a film helyén töltéscsatolt áramkör (angol rövidítéssel: CCD) található. A CCD pixelek tömegeként érzékeli a képet, a kapcsolódó elektronika pedig kiolvassa a pixelek színét, és a kiolvasott értékeket elraktározza a memóriában. A legegyszerűbb digitális fényképezőgépekben a memória be van huzalozva a kamerába, a drágábbakban a képek kivehető memóriakártyákon - lényegében tehát digitális filmen - tárolódnak. Ha a lehető legjobb minőségre törekszünk, akkor tömörítetlen formában kell elraktároznunk a képeket, ha pedig azt szeretnénk, hogy minél több kép férjen el a lemezen, akkor tömöríthetjük a felvételeket. A fényképezőgépek többfajta "sűrítési" módot kínálnak, így rajtunk múlik, hogy a minőségi és mennyiségi szempontok közül melyiket részesítjük előnyben. Az egyszerűbb hagyományos fényképezőgépekhez hasonlóan az olcsó digitális kamerákban is külön kereső van, a drágábbak az egyaknás technikát használják. Sok digitális fényképezőgépet keresőként használható folyadékkristályos képernyővel is felszerelik.


A folyadékkristályos kereső nagyjából ugyanazokat az előnyöket nyújtja, mint a jobb tekercsfilmes gépek keresője, de kicsinyke méretei miatt nem pontosan látható rajta, milyen lesz a kép. A digitális fényképezőgépek másik sajátossága, hogy a kép beállításakor gyakorta teljesen nyitva van a rekesz, ami világos, tiszta képet eredményez a keresőben, de nem segíti annak megítélését, hogy pontosan mi kerül a fókuszba. Nyílás (apertúra) A nyílás (apertúra) az objektív még éles képalkotásra használható legnagyobb átmérője. Ezt az átmérőt azonban csökkenthetjük a fényrekesz (blende) szűkítésével, és ezáltal precízen szabályozhatjuk az objektíven keresztül bejutó fény mennyiségét. A rekesz nagyságát számok jelzik: 2, 3,5... 16, 22 - az első szám az objektív teljes fényerejét mutatja (a fényerő az objektív gyújtótávolságának és a nyílásnak a hányadosa), a többi pedig a rekesz szűkítésével módosított fényerőt. Minél nagyobb tehát a rekeszszám, annál kisebb a relatív nyílás, amin a fény bejuthat. A rekesz méretétől függ a mélységélesség, vagyis az, hogy az élesre állított objektum előtt és mögött milyen távolságig lesznek a tárgyak élesek a képen. A blende szűkítésével nő a mélységélesség, nyitásával pedig csökken: minél nagyobb rekeszszámot állítunk be, annál szélesebb mélységi tartományban lesz éles a felvételünk. Megvilágítási idő A megvilágítási (zár-) idő szabja meg, hogy a fény mennyi ideig áradhat be a lencsén, így értéke döntően meghatározza az expozíciót. A záridő általában 1/1000 másodperctől néhány másodpercig terjedhet, és beállításától függ, hogy a mozgó objektumok elmosódottak lesznek-e a képen, vagy élesek. Hosszú expozíciós idő esetén a mozgó tárgyak elmozdulhatnak, és a kamera rázkódása is gondokat okozhat. Rövid expozíciós idővel pedig akár egy vízesés vízcseppjeit is "megfagyaszthatjuk" a levegőben.

A bal oldali kép 1/15 másodperces záridővel készült, ennek következtében az autók egy része erősen bemozdult. Ilyen hosszú expozíciós idő esetén a kéz remegése miatt az egész kép hajlamos a bemozdulásra, hacsak nem helyezzük a fényképezőgépet állványra. A jobb oldali kép sokkal kisebb zársebességgel (1/125 másodperccel) készült. A kép kompozíciója ugyan nem tökéletes, de szempontunkból most lényegesebb, hogy a járművek viszonylag élesek rajta


Érzékenység Bár a digitális fényképezőgépekben nincs film, érdemes néhány szót ejteni a 35 milliméteres fényképezőgépek filmérzékenységéről. Ez azt méri, hogy a film milyen gyorsan reagál a fényre. Ha egy fényképész tudja, hogy gyenge fényben kell dolgoznia, érzékeny filmet tesz a kamerájába. Az érzékenységet ISO számmal mérik, értéke 64 és 400 közé esik. A nagy érzékenységű film hátránya, hogy képe szemcsésebb, a finom részleteket kevésbé jeleníti meg. A digitális fényképezőgépekben nincs film, de jó néhány típus ennek ellenére lehetővé teszi, hogy szabályozzuk a CCD érzékenységét, mégpedig - a filmmel ellentétben - akár felvételről felvételre. Akárcsak a hagyományos nyersanyag esetében, az érzékenység növelése itt is csökkenti a képminőséget, viszont egyfajta puha, meleg hangulatot kölcsönözhet a fotónak. Az expozíció beállítása A helyesen exponált kép se nem túl sötét, se nem világos. A helyes expozíciót a megvilágítási idő és a rekesz megfelelő beállításával érhetjük el. A gyakorlatban e két érték többfajta kombinációja is helyes expozíciót biztosít. Mivel azonban a rekesz nagysága kihat a mélységélességre, a megvilágítási idő pedig megszabja, hogy a mozgó tárgyak mennyire mosódnak el a képen, a különféle kombinációk eltérő eredményt adnak. Vegyünk egy példát: 1/1000 másodperc 2,8-as rekesszel, 1/500 másodperc 4-es rekesszel, 1/125 másodperc 5,6-os rekesszel, 1/60 másodperc 8-as rekesszel, 1/30 másodperc 11-es rekesszel, valamint 1/15 másodperc 16-os rekesszel egyaránt helyes expozíciót eredményezhet, ám a képek gyökeresen különbözni fognak egymástól. Ha 1/1000 másodpercet és 2,8-as blendét választunk, kis mélységélességű, de azon belül borotvaéles képet kapunk, míg 1/15 másodperccel és 16-os blendével a kép elő- és hátterében is minden éles lesz - helyesebben lenne, ha a kamera beremegésétől el nem mozdulnának a tárgyak. A legtöbb fényképezőgép a fotós dolgát megkönnyítendő különféle automatikus expozíciós lehetőségeket kínál. A rekeszprioritási módban mi választjuk meg a rekeszszámot, és a kamera automatikusan beállítja hozzá a megvilágítási időt. Az időprioritási módban a záridőt választjuk ki, és a kamera ehhez állítja hozzá a blendét. A programozott automatikus módban pedig néhány ökölszabálytól függően az időt és a blendét is a kamera állítja be. Ez a megoldás helyes expozíciót garantál, de szűk teret ad a kreativitásnak. A legtöbb fényképezőgép lehetővé teszi, hogy felülbíráljuk az automatikusan kiválasztott értékeket, és túl- vagy alulexponáljuk a képet. Ennek első ránézésre nincs sok értelme, de jól jöhet, ha a kamera automatikáját megzavarják a körülmények. Erről később még részletesen szólunk. Gyújtótávolság A fókusz- vagy gyújtótávolság az objektív jellemzője, és meghatározza, hogy az objektív milyen mértékben nagyítja fel a jelenetet. Az olcsó digitális fényképezőgépeken a gyújtótávolságot nem változtathatjuk. A drágább gépek már lehetőséget adnak zoomolásra, vagyis a fókusztávolság csökkentésére és növelésére, a professzionális kamerák pedig az objektív cseréjét is megengedik. A digitális fényképezőgépek gyújtótávolságát általában a 35 milliméteres kamerákéval ekvivalens értékben adják meg, mivel a legtöbb felhasználó ezeket a fényképezőgépeket szokta meg. A


tényleges fókusztávolság rövidebb a 35 milliméteres gépekénél, mivel a CCD kisebb, mint a 35 milliméteres film. Az 50 milliméteres fókusztávolságú objektív se nem nagyítja, se nem kicsinyíti a képet. Az ennél nagyobb fókusztávolságú objektívek felnagyítják a tárgyakat, de szűkebb mezőt tesznek beláthatóvá (a teleobjektíveket kis látószögű lencséknek is nevezik), a kisebb gyújtótávolságú objektívek pedig kicsinyítenek, de szélesebb sávot mutatnak meg (emiatt nagy látószögű objektíveknek hívják őket). Vigyáznunk kell arra, hogy a fókusztávolság változtatásával a perspektívát is módosítjuk. A nagy látószögű objektív mélységben kitágítja a perspektívát, a kis látószögű összenyomja. Bizonyos fényképezőgépek az optikai zoom mellett - vagy helyett - digitálisat is tartalmaznak. Ilyenkor zoomolásnál nem a fókusztávolság, csak a pixelek változnak, és a kép egyre inkább képpontjaira esik szét.

A zoomolás erősen befolyásolja a fotó "térszerkezetét". A bal oldali kép hosszú gyújtótávolsággal (teleobjektívvel készül), a jobb oldalinál a fotós közelebb ment a témához, és rövid gyújtótávolságot állított be. A központi képelem ugyanakkorának látszik, de a jobb oldali fotón a perspektíva jóval tágasabb, a háttérben lévő objektumok (ház, autók) sokkal távolabbinak tűnnek, mint a kis látószögű beállítással készült fotón. Fókusz A fókusz az a távolság, amelyből a tárgyak élesen jelennek meg a képen. Az olcsó digitális kamerák fix fókusszal rendelkeznek, és a kis apertúrának köszönhetően nagy a mélységélességük, így minden olyan objektum éles a felvételen, amely egy megadott távolságon túl helyezkedik el. A fejlettebb kamerák autofókuszosak, drágább masináknál pedig az élességállítás kézzel is módosítható. Mint később látni fogjuk, az autofókusz könnyen becsapható. Minden objektívhez tartozik egy minimális távolság, amelyen belül már nem lehet élesre állítani a képet. Említettük korábban, hogy a kész fotón nemcsak az a tárgy lesz éles, amelyre ráfókuszáltunk, hanem azok is, amelyek előtte és mögötte bizonyos távolságon belül helyezkednek el. Ennek a sávnak a szélessége a rekesz nagyságától függ. Ha egy 50 milliméteres gyújtótávolságú objektívvel öt méterre fókuszálunk, és 16-os rekeszt állítunk be, három métertől a végtelenig minden tárgy éles lesz. Ha nyitjuk a blendét, és 4-es rekeszt állítunk be, az éles sáv a négy és nyolc méter közötti tartományra szűkül le. A mélységélesség különösen kicsi abban az esetben, ha közeli tárgyat fotózunk, vagy teleobjektívet használunk. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem kell mindig a maximális mélységélességre törekednünk. Portrék esetében kifejezetten hasznára válik a képnek a kis mélységélesség, mert a modell így "leválik" a háttérről, és a háttér mellékes részletei nem vonják el a néző figyelmét a valódi témáról.


Vaku A vaku a fényképezőgépek egyik leginkább félreértett szolgáltatása, és hibás használatának számtalan rémséges példájával találkozhatunk olyan felvételeken, amelyeken a vakuval megvilágított részeken kívül szinte minden szurokszerű sötétségbe vész. A legtöbb fényképezőgép olyan beépített vakuval van felszerelve, amely automatikusan felvillan, ha a megfelelő expozícióhoz egy bizonyos értéknél (mondjuk 1/50 másodpercnél) hosszabb megvilágítási időre volna szükség, és így fennáll az a veszély, hogy a kamera beremegése miatt a kép életlenné válik. A legtöbben a vakut a gyenge fény általános ellenszerének tartják. Ez azonban súlyos tévedés. A vaku fénye nem olyan erős, hogy egy bizonyos távolságon túl képes legyen megvilágítani a képelemeket. A digitális fényképezőgépek vakuinál ez a határ néhány méter, de még a fényképezőgépre szerelhető nagy és drága vakuknál sem haladja meg a 15 métert. Azok a tárgyak, amelyek ezen a tartományon kívül helyezkednek el, nem kapnak elég fényt, és beleolvadnak a sötét háttérbe. Ha a téma nagyobb távolságra van tőlünk - mondjuk a Halászbástyáról fényképezzük az éjszakai várost -, az egész kép sötét lesz. Az ilyen témák megörökítéséhez hosszú - alkalmasint több másodperces - expozíciós időre van szükség, a vakut viszont nyugodtan kikapcsolhatjuk. Ilyen hosszú expozíció természetesen elképzelhetetlen kézből, tehát állványról is gondoskodnunk kell, és arra is ügyeljünk, hogy a képmezőn ne haladjon át mozgó tárgy, mert fényes csík marad utána a felvételen. Előfordulhatnak olyan esetek is, amikor az expozíciót vezérlő automatika azt hiszi, hogy vakuzás nélkül is elegendő fény áll rendelkezésre a jó képhez. Tegyük fel például, hogy egy verőfényes nyári napon egy fa árnyékában akarunk lefényképezni valakit. Ha vaku nélkül készítjük el a felvételt, a modell arca teljesen sötétbe bukik. Ha viszont vakut használunk, a felvillanó fénnyel deríthetjük az árnyékot, és feljavíthatjuk fotónkat. Menjünk a saját fejünk után Tíz tanács kezdőknek Említettük már, hogy nem mindig bízhatunk 1. Az expozíciós programokat csak addig használjuk, amíg el nem sajátítottuk a meg a fényképezőgép automatikus fényképezőgép használatát. A programok helyes expozíciót biztosítanak, de az alkotás örömétől megfosztanak bennünket. expozíciós és fókuszbeállításaiban. De 2. A rekeszprioritási módot akkor használjuk, ha szabályozni akarjuk a vajon mikor érdemes felülbírálni ezeket az mélységélességet. 3. Az időprioritási módot akkor használjuk, ha el akarjuk kerülni a bemozdulást -- ha automatikus funkciókat? tehát gyorsan mozgó tárgyakat fényképezünk.

Az autofókusszal kapcsolatban az örök kérdés: "Honnan tudja a fényképezőgép, hogy mit akarok lekapni?" Ha a téma a kép középpontjában van, a gép valószínűleg pontosan fog mérni. De ha nem éppen középen helyezkedik el, a kamera a háttérre fogja beáll��tani az élességet.

4. Sose felejtsük el, hogy a vaku hatótávolsága csupán néhány méter. 5. Ha éjszakai felvételt készítünk távoli objektumokról, ezt vaku nélkül, hosszú megvilágítási idővel és állványról tegyük. 6. Tanuljuk meg, melyek azok a helyzetek, amikor nem bízhatunk az automatikák által beállított távolsági és expozíciós értékekben. 7. Jól nézzünk bele a keresőbe, mielőtt elsütnénk a gépet. 8. Ne használjuk nyakra-főre a zoomot -- ha tehetjük, inkább menjünk közelebb a témához. 9. Tanulmányozzuk a profi fotósok munkáit, és próbáljuk ellesni tőlük a képszerkesztés szabályait. 10. Gyakorlat teszi a mestert -- minden exponált képkocka a hasznunkra van, mert a tapasztalatainkat gyarapítja.

Ezen segíthetünk a kézi élességállítással vagy a fókusz rögzítésével. Utóbbi azt jelenti, hogy ráirányítjuk a gépet a témára, ügyelve arra, hogy az pontosan a képmező középpontjába kerüljön; félig lenyomjuk az elsütő gombot, jelezve a gépnek, hogy tartsa ki ezt a fókusztávolságot, majd átkomponáljuk a képet, és ezt követően teljesen lenyomjuk az elsütő gombot. Az expozíciós beállításoknál többnyire rábízhatjuk magunkat a gépre. De nem mindig. Az egyik gyakori probléma akkor jelentkezik, ha fénnyel szemben fényképezünk, és a háttér legnagyobb


részét a ragyogóan tiszta ég tölti ki. Amennyiben a kép középpontja napfényben fürdik, a fényképezőgép ehhez állítja be az expozíciós értékeket, és a többi rész alulvilágított marad. A jelzett problémán a rekesz és a megvilágítási idő kézi beállításával vagy az expozíciós értékek rögzítésével segíthetünk (utóbbi ugyanúgy működik, mint a fókusz rögzítése). Hasonló gondot okoz a havas táj fényképezése. Az alulvilágítás elkerülése érdekében itt is felül kell bírálnunk az automatikus beállításokat, és az első vagy második technikával "kényszerítenünk" kell a fényképezőgépet a kép túlexponálására. Nem csak technika Amit eddig elmondtunk, az alapvetően a fényképezés technikájáról szólt. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy aki megértette, és betartja az eddigieket, az technikai szempontból kifogástalan fényképeket fog készíteni. De nem biztos, hogy ezek egyben jó képek is lesznek - és itt lépnek be a kompozícióval kapcsolatos kérdések. A fényképezés technikai kérdéseivel ellentétben itt szinte lehetetlen rövid, egyértelmű szabályokat megfogalmazni. És még ha volnának is ilyen szabályok, biztos, hogy rövidesen jönne egy fotós, és könnyedén átlépne rajtuk valamilyen meghökkentő, újszerű hatás elérése érdekében. Az egyetlen tanácsunk: jó alaposan nézzünk bele a keresőbe, mielőtt exponálnánk. Veszedelmesen könnyű oda sem figyelve elcsettenteni a kamerát, de mi értelme, ha közben lemarad a képről a modell fejének kétharmada? Ha kényszerítjük magunkat a legalapvetőbb kompozíciós szabályok betartására, már csak gyakorlatot kell szereznünk. És közben az sem árt, ha saját munkáink mellett minél többet tanulmányozzuk kiváló fotósok alkotásait is. Végül feltétlenül érdemes még néhány szót szólni a zoom használatáról. Ne felejtsük el, hogy a zoomolás csökkenti a képperspektívát, mélységben "összenyomja" a képet, általában tehát jobb eredményt ad, ha zoomolás helyett közelebb megyünk a témához. Erre természetesen nincs mindig mód, és sokszor előfordul az is, hogy éppen a perspektíva csökkentése a célunk - de sose zoomoljunk csak azért, mert lusták vagyunk kicsit gyalogolni.

Móray Gábor


A digitális fényképezés alapfogalmai