Page 1

ÉREZZE MAGÁT JOBBAN

FEEL LOOK LIVE

better

NÉZZEN KI JOBBAN

better

ÉLJEN JOBBAN

better

Termékkatalógus MAGYARORSZÁG


Történetünk KÜLDETÉSÜNK, HOGY A VILÁGOT EGÉSZSÉGESEBBÉ & BOLDOGABBÁ TEGYÜK Fiatal fiúként Jerryt, asztma és allergia gyötörte. Az édesanyja elhatározta, hogy addig keres-kutat, amíg gyógyírt talál fia betegségére. Miután meggyőződött, hogy a modern orvostudomány nem segíthet rajta, jó minőségű étrend-kiegészítőkkel tette teljessé napi étrendjét. Jerry mindig is szeretett másokon segíteni, ezért elkezdte tapasztalatait környezetével is megosztani és rájött, hogy a legtöbb embernek szüksége van az étrend-kiegészítésre. A kezébe vette a dolgok irányítását és létrehozta saját közvetlen értékesítő cégét, megvalósította anyagi és egészséggel kapcsolatos céljait egy jövedelmező otthon végezhető üzleti tevékenység révén. JERRY BRASSFIELD ALAPÍTÓ

A termékekbe vetett hitének és önzetlenségének köszönhetően, hogy pozitív változást hozzon az emberek életébe, Jerry kis vállalkozása egy globális több millió dolláros céggé nőtte ki magát.

Tartalomjegyzék Legkeresettebb termékek

Mindannyian képesek vagyunk egészségi állapotunkon javítani

6

Testsúlykontroll14 Az egészséges szívért

16

A Természet ajándéka

18

A férfiak és nők egészségéért

20

Energia és Fitness

22

Az egészséges csontokért és izületekért24 Az optimális emésztésért

26

Zöldségek és gyümölcsök

28

A gyermekek étrend-kiegészítése31 Vitaminok és ásványi anyagok 34 Nutriance kozmetikumok és testápolók39 Golden háztartási tisztítószerek 44 Adományozás46

2

H


Megoldások - mindennapi szükségletek

A KRÓNIKUS CHRONIC

BETEGSÉGEK DISEASE

EGYRE GYAKORIBBAK

HIGHER THAN EVER BEFORE

HAPPY

A KRÓNIKUS BETEGSÉGEK MEGELŐZÉSÉRE Ideje megállítani a folyamatot Az Egészségügyi Világszervezet szerint 2020-ra világszerte négy haláleset közül három krónikus betegség miatt fog bekövetkezni. Krónikus betegségek: • Szív-és érrendszeri betegség • Rosszindulatú daganat • Cukorbetegség • Stroke • Krónikus légúti betegség

JÓ HÍR — VAN MEGOLDÁS Vezető egészségügyi szervezetek megegyeznek abban, hogy az egészségi állapot javítása két dolgon múlik: TESTSÚLYKONTROLL TESTMOZGÁS

valamint a teljes értékű tápanyagban gazdag étrend:

TELJES ŐRLÉSŰ GABONA

GYÜMÖLCSÖK & ZÖLDSÉGEK

HAL

3


A NeoLife különbség TISZTASÁG, KONCENTRÁLTSÁG, HATÉKONYSÁG 50 éve annak, hogy egész generációk és családok számítanak a NeoLife-ra világszerte, mert olyan támogatást nyújt, amit senki más a piacon: teljes értékű alapanyagokból származó termékeket gyárt, melyek összetevőik révén bizonyítottan hatékonyak, amit elégedett fogyasztók milliói igazolnak. •K  UTATÁS: Világhírű tudósok, kutatók, táplálkozástudományi szakemberek hatékony megoldásokat keresnek. • TISZTA: Hozzáértő technikusok a legtisztább alapanyagokat válogatják össze a lehető legmagasabb fokú tisztaság érdekében. • KONCENTRÁLT: A NeoLife termékek a legfrissebb tudományos kutatások eredményeit tükrözik és haladó technikával készülnek azért, hogy a nyersanyagban levő aktív összetevők sztenderd szerinti koncentráltságát biztosítani tudjuk. Ennek köszönhetően a kész termék összes jótékony hatása érvényesül. •T  ESZTELT: A NeoLife termékek alapos tesztelésen mennek át a legfrissebb módszerek alkalmazásával, mindez a biztonság, a minőség és a hatékonyság biztosítása érdekében. Genetikailag módosított nyersanyagokat nem használunk fel termékeink előállítása során, és a szennyezések kizárását rutinszerűen végzett tesztekkel biztosítjuk. • H ATÉKONY: A NeoLife termékek hatékonyságát igazoló tanulmányok a legrangosabb tudományos kiadványok hasábjain jelennek meg. Elkötelezettségünk a tudományos megalapozottsággal kidolgozott egyedi termékek forgalmazása mellett örökre szól, ez az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának, a világ leghíresebb egyetemeinek, elismert tudományos intézményeinek is felkeltették az érdeklődését.

Filozófia TERMÉSZET IHLETTE

A NeoLife termékek természetes összetevőik révén, segítenek abban, hogy energikusak legyünk és optimális egészségi állapotnak örvendjünk TUDOMÁNY ALKOTTA

Ezek a tápanyagok hatékony, klinikailag tesztelt, exkluzív formulák formájában kerülnek forgalmazásra, melyek biztosítják a felszívódást, a hasznosulást, jótékonyak, mert haladó technikával készülnek és tudományosan dolgozzák ki őket. MAGAS MINŐSÉGI SZÍNVONAL

Állhatatosan kitartunk a minőség és a sztenderdek mellett, melyek immáron 50 éve termékeink hatékonyságának a biztosítékai. AZT TESSZÜK, AMI HELYES

.

Természet ihlette,Tudomány alkotta A NeoLife-ban egyszerű a termékfilozófiánk: a minőségi követelmények abszolút, eltökélt követése, kompromisszumok nélkül. Meggyőződésünk, hogy egészségünkre és otthonainkra vonatkozó döntéseink - mit kerülünk el és mit tartunk meg - életünk legfontosabbjai közé tartoznak. Amikor családunk és gyermekeink egészségi állapotáról van szó, megalkuvásról szó sem lehet. 4

TERMÉSZET IHLETTE

Filozófiai elveinket követve, minden döntés az Önök, családjuk, otthonuk és a környezet javát szolgálja. Több évtizedes múltra visszatekintő üzletpolitikánk, újrahasznosítható csomagolásunk és a környezet minimális szennyezése sosem volt latolgatás tárgya.

T


TUDOMÁNY ALKOTTA

TERMÉSZET

A tudományosan megalapozott minőség története

Arthur Furst 1914-2005 Alapító tiszteletbeli tag, SAB Ph.D., Sc.D., D-A.T.S., Toxikológus, gyógyszerész

Dr. Arthur Furst a NeoLife Tudományos Tanácsadó Testületének alapító tagja, nemzetközileg elismert toxikológus és rákkutató. Dr. Furst hozta létre a Stanford Cancer Chemotherapy Laboratory-t és 50 éven át e betegség megelőzésének élenjáró kutatója volt. Sok NeoLife termék mögött az ő úttörő felfedezései állnak, tehetségének, fáradhatatlanságának, elkötelezettségének és meggyőződésének köszönhetően a NeoLife évről-évre élenjáró termékeket dolgozott ki,melyek valódi szükségleteket elégítenek ki. A NeoLife Tudományos Tanácsadó Testületét 1976-ban alapította dr. Furst, ez a testület áll egy vezető tudósokból, kutatókból és laboratóriumokból álló világháló élén; mindannyian a természetes alapanyagokból előállított termékek mellett tették le voksukat. A Tudományos Tanácsadó Testület tagjai aktív tudósok, akik nagynevű tudományos kiadványokban jelentetik meg kutatásaikkal kapcsolatos tanulmányaikat. A SAB védjegy a biztonságos és hatékony termékek szinonimája.

John R. Miller Igazgató, NeoLife Tudományos Tanácsadó Testület, Technológia, Kutatás

Fred G. Hooper

Laszlo P. Somogyi

Ph.D., Biokémikus, Ph.D., Táplálkozástudományi táplálkozástudományi szakember szakember

Arianna Carughi

David Shepherd

Ph.D., C.N.S., Táplálkozástudományi szakember Stanford Fellow

Ph. D., Mikrobiológus, biokémikus

Diane Clayton

Mark Lowman

Ph.D., Biokémikus, Igazgató táplálkozástudományi szakember Új termékek kidolgozása 5


Pro Vitality— Esszenciális sejttáplálás ÉLJEN JOBBAN • N aponta kevesebb, mint 1 adag teljes őrlésű gabonát fogyasztunk.

Változtassa meg életét, sejtről sejtre

•A  feldolgozott élelmiszerek nem biztosítják a lipidek és szterolok nyújtotta jótékony hatást, mert a feldolgozás során ezek a tápanyagok megsemmisülnek. •S  okan nem esznek halat tartván a bennük fellelhető nehézfémektől és egyéb szennyező anyagtól. •A  z emberek többsége nem tudja az ajánlott mennyiséget bevinni az alapvetően fontos vitaminokból és ásványi anyagokból.

TÁPLÁL ZSÍR & & SZÉNHIDRÁT FEHÉRJE ZÖLDSÉG & GYÜMÖLCS TELJES ŐRLÉSŰ GABONA TESTMOZGÁS & TESTSÚLYKONTROLL

6

NeoLife Egészségpiramis OPTIMÁLIS EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT

A Pro Vitality+ fontos étrend-kiegészítőivel könnyen betarthatjuk az egészségpiramisban ajánlottakat, enyhíthetjük a modern táplálkozás negatív velejáróit és élvezhetjük az ebből származó jótékony hatásokat.


legkeresettebb termékek

90% KOMPLEX NAPI ÉTREND-KIEGÉSZÍTÉS Minden egyes tasak Pro Vitality hosszan tartó vitalitást nyújt a benne található teljes őrlésű gabona, zöldség, gyümölcs, hal, vitamin és ásványi anyag révén.

LEGTÖBBEN NEM FOGYASZTJÁK NAPONTA AZ AJÁNLOTT 400 G ZÖLDSÉGET ÉS GYÜMÖLCSÖT

Pro Vitality Kódszám 942 – 30 tasak

Hatékony tápanyagok, teljes körű étrendkiegészítés: Bőséges energia

NÉGY ESSZENCIÁLIS TÁPANYAG

 1

TRE-EN-EN GABONAKONCENTRÁTUM

TÁPLÁLJA A SEJTEKET Az első lipideket és szterolokat tartalmazó étrendkiegészítő, mely bizonyítottan fokozza a sejtek energiaszintjét azáltal, hogy optimalizálja a sejttáplálást.

• Hatékony antioxidáns védelem • Egészséges szív • Optimális immunerősség • Egészséges agyi működés • Egészséges, rugalmas ízületek • Jó látás • Fiatalos bőr, haj és körmök • Egészséges sejtek

  2

CAROTENOID COMPLEX

VÉDI A SEJTEKET Az első teljes értékű összetevőket tartalmazó étrendkiegészítő, melyet az USDA kutatói klinikailag teszteltek. A sárgarépából, paradicsomból, spenótból, piros paprikából, őszibarackból, eperből és sárgabarackból származó karotinoidok erősítik az immunrendszert. Szabadalmazott!

 3

OMEGA-3 SALMON OIL PLUS

EGYENSÚLYBAN TARTJA ÉS SZABÁLYOZZA A SEJTEK MŰKÖDÉSÉT Ez a magas hatékonyságú halolaj, mely az omega-3 zsírsavak családjába tartozó mind a 8 komponenst is tartalmazza, jótékonyan hat a szív működésére. A terméket több mint 200 szennyezőanyagra kiterjedő tesztelésnek vetették alá és a mérhető eredmény NULLA volt.

ESSENTIAL VITAMIN & MINERAL COMPLEX

4

TÁPLÁLJA A SEJTEKET Több mint 50 éves múltra visszatekintő tapasztalattal a Formula IV-et követően, ez a 18 esszenciális vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó exkluzív keverék segít a modern étrend hiányosságainak az ellensúlyozásában.

7


Fedezze fel a Pro Vitality-t

  2

Tre-en-en Grain Concentrates

  2

Carotenoid Complex

3

Omega-3 Salmon Oil Plus

4

Essential Vitamin & Mineral Complex

TÁPLÁLJA SEJTJEIT VÉDJE SEJTJEIT TARTSA EGYENSÚLYBEN SEJTJEIT TÁPLÁLJA SEJTJEIT

SEJTJEI ÉHEZNEK, TÁPLÁLJA ŐKET! A lipidek és szeterolok rendkívül fontos szerepet játszanak a sejthártya optimális működése szempontjából. Szervezetünknek szüksége van rájuk, azért, hogy a tápanyagok felszívódhassanak és a salakanyagok távozhassanak. Sajnos a feldolgozás során sérül a növények tápanyagban gazdag külső rétege, ami lipideket és szterolokat tartalmaz. Ez a sejtek elégtelen működéséhez vezet, amitől fáradtak és lomhák leszünk.

A TRE-EN-EN AZ ÉTRENDÜNKBŐL HIÁNYZÓ TELJES ŐRLÉSŰ GABONÁBÓL SZÁRMAZÓ LIPIDEKET ÉS SZTEROLOKAT SZOLGÁLTATJA

Tre-en-en Gabonakoncentrátum Kódszám 927 – 120 kapszula

TÁPANYAG A SEJTEKNEK Zöldségekből és gyümölcsökből származó karotinoidok széles spektrumát szolgáltatja.

KLINIKAILAG TESZTELT Az első teljes értékű forrásból kivont karotinoidokat tartalmazó étrend-kiegészítő, melyet az USDA kutatói is teszteltek.

MINDEN DOBOZBAN 115 KG ZÖLDSÉGBŐL ÉS GYÜMÖLCSBŐL SZÁRMAZÓ KAROTINOID TALÁLHATÓ!

Carotenoid Complex Kódszám 566 - 90 kapszula

TUDOMÁNY ALKOTTA

 1

 1

8


legkeresettebb termékek

 3

SZÍV, AGY ÉS LÁTÁS Az EPA és a DHA hozzájárul a szív optimális működéséhez. A DHA hozzájárul a normális agyi működések fenntartásához.

Omega-3

Salmon Oil Plus Bővebben a 16-17. oldalon. Kódszám 929 - 90 kapszula

A DHA hozzájárul az optimális látás fenntartásához.

ENYHÍTI A TÁPLÁLKOZÁSI HIÁNYOSSÁGOKAT

I

ESSENTIAL VITAMIN & MINERAL COMPLEX: TÁPLÁLJA SEJTJEIT

RO

NUTRI

E

S

ÉTREND

K

N

Több mint 50 éves múltra visszatekintő tapasztalattal a Formula IV-et követően, ez a 18 esszenciális vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó exkluzív keverék segít a modern étrend hiányosságainak az ellensúlyozásában. Vasat is tartalmaz - férfiaknak és nőknek megfelelő mennyiségben - ami fontos szerepet játszik a vörös vértestek és a hemoglobin képződésében valamint az oxigénszállításban.

18 M

4

ÉTRENDKIEGÉSZÍTÉS

A VITAMINOK ÉS AZ ÁSVÁNYI ANYAGOK PÓTOLJÁK A MODERN ÉTREND HIÁNYOSSÁGAIT, A FITOENZIMEK SEGÍTIK AZ EMÉSZTÉST. 9


Ízletes napi étrend-kiegészítés FEHÉRJE JÓTÉKONY ITAL FORMÁJÁBAN A NeoLife shake egy ízletes, naponta fogyasztható minőségi fehérje, rost, vitamin és ásványi anyag forrás. Tökéletes az egész család számára! A fehérjék biztosítják a csontrendszer és az izomrendszer normális fejlődését és működését.

NeoLifeShake Kódszám 915 – Vanilía 15 x 42 g Kódszám 916 – Csokoládé 15 x 42 g Kódszám 917 –Erdei gyümölcs 15 x 42 g

JELLEGZETESSÉGEK EXKLUZÍV FEHÉRJE KEVERÉK

EXKLUZÍV ROST KEVERÉK

• Biológiai szempontból teljes értékű: tartalmazza mind a 22 aminosavat, beleértve a 9 esszenciálist is • Tudományosan kidolgozott többféle forrásból származó fehérjét tartalmaz, jó az aminosav profilja: • Szója • Tej • Tejtermékek • Tejsavó (leucinban gazdag, ami egy elágazó láncú aminosav • Gazdag fehérje forrás: adagonként 18 g (26 g sovány tejben oldva).

• Gazdag rost forrás: adagonként 5 g. • Teljes értékű természetes forrásból származik: szója, zab és guarbab • Elősegíti a teltségérzet kialakulását.

Ellenőrzött glikémiás válaszreakción alapuló technológiával készül BCAA-t tartalmaz

TUDOMÁNY ALKOTTA

Elágazó láncú aminosavak

10

EXKLUZÍV NEOLIFE

• Protogard eljárás — - az összetevőket alacsony hőmérsékleten keverik össze, ami védi az aminosavakat, maximális tápanyag megőrzés mellett • Kiegyensúlyozott — Ideális a fehérjék, szénhidrátok és zsírok aránya • Vitaminok és esszenciális ásványi anyagok

ESSZ


legkeresettebb termékek

NAPI FEHÉRJE SZÜKSÉGLET 0.8 kg testsúlyra vetítve Praktikus kiszerelés

Jellegzetességek

Testsúly: 63 kg Magasság: 165 cm

Mesterséges édesítőt nem tartalmaz

50 g

testsúly: 63 kg Magasság: 178 cm 60 g

A serdülőknek, növésben levő gyerekeknek, terhes nőknek, szoptató anyáknak és fogyni vágyóknak magasabb mennyiség bevitele ajánlott.

• 15 tasak egy dobozban Kódszám 915 – Vanilía 15 x 42 g Kódszám 916 – Csokoládé 15 x 42 g Kódszám 917 –Erdei gyümölcs 15 x 42 g

Fruktóz szirup tartalma alacsony • Mesterséges színezéket nem tartalmaz • Mesterséges aromákat nem tartalmaz • Tartósítószert nem tartalmaz

KLINIKAI TESZTEK IGAZOLTÁK TESTSÚLYCSÖKKENTŐ HATÁSÁT

Bővebben a 22-23. oldalon

ZENCIÁLIS

11


Miért működik ELLENŐRZÖTT GLIKÉMIÁS VÁLASZREAKCIÓN ALAPULÓ TECHNOLÓGIA Ha olyan ételeket fogyasztunk, amik vércukor ingadozást eredményeznek, egy glikémiás hullámvasútba kényszerítjük szervezetünket. Az ellenőrzött Controlled Glycemic Response glikémiás indexű ételek stabil SUPPORTS NORMAL VÉRCUKOR SZINT

BLOOD SUGAR LEVELS

VÉRCUKOR SZINT ELLENŐRZÉSI ZÓNA

8am

10

12

2

4

6

8pm

Magas glikémiás indexű étel Ellenőrzött glikémiás válaszreakció

energiaszintet eredményeznek, csökkentik a zsírok lerakódását és elősegítik azok mielőbbi felhasználását.

TARTÓIZOM ÉPÍTÉS ÉS FENNTARTÁS A tejsavó leucinban gazdag, ami egy elágazó láncú fehérje. A fehérjék biztosítják a csontrendszer és az izomrendszer normális fejlődését és működését.

TELTSÉGÉRZET ÉS VITALITÁS A fehérjében és rostban gazdag étrend csökkenti az étvágyat és teltségérzetet okoz: ez megkönnyíti a testsúly ellenőrző program betartását!

TARTOZÉKOK:

• NeoLife Shaker • NeoLife testsúly kontroll - útmutató a programhoz 12

NeoLifeBar ÉREZZE JÓL MAGÁT A NeoLife Bar egy szárított gyümölcsöt és magokat tartalmazó, ízletes és tápláló szelet, mely hosszantartó vitalitást nyújt.

GLUTÉNMENTES

• Ellenőrzött glikémiás válaszreakción alapuló technológia • A NeoLife testsúly ellenőrző program részeként, tökéletes reggel és délután fogyasztható szelet • 10 g fehérje, 5 g rost, 320 mg lenmagból származó omega-3 zsírsav • 180 kalória • Vitaminok és ásványi anyagok széles spektrumát tartalmazza • Mesterséges édesítőszert, ízesítőt, színezéket és tartósítószert nem tartalmaz!

TELJES ŐRLÉSŰ GABONA

LENMAG

BOGYÓS NÖVÉNYEK KEVERÉKE

Kódszám 950 – Gyümölcsök & Diófélék 15 szelet ASZALT GYÜMÖLCS


Vitalitást nyújt

Testsúly ellenőrzés

NeoLifeBar

GLUTÉNMENTES ÉREZZE JÓL MAGÁT A NeoLife Bar csokoládé egy teljes őrlésű gabonát, mogyorót, lenmagot és kakaót tartalmazó szelet. • Ellenőrzött glikémiás válaszreakción alapuló technológia • A NeoLife testsúly ellenőrző program részeként, tökéletes reggel és délután fogyasztható szelet • 10 g fehérje, 5 g rost, 250 mg lenmagból származó omega-3 zsírsav • 180 kalória • Vitaminok és ásványi anyagok széles spektrumát tartalmazza • Mesterséges édesítőszert, ízesítőt, színezéket és tartósítószert nem tartalmaz!

NeoLifeTea

TELJES ŐRLÉSŰ GABONA

LENMAG

EGY BÖGRE JÓTÉKONY HATÁS Egészséges, kalóriaszegény és azonnal vitalitással tölt fel! • NA NeoLife tea ízletes, TONIZÁLÓ TEA frissítő és tonizáló KEVERÉK • Exkluzív összetevők, azonnali vitalitás • Egészséges gyógynövény keverék • A benne levő zöld tea keverék aktív EGCG-t szolgáltat (epigalokatekin gallát) GYÓGYNÖVÉNY • Adagonként csak 5 kalória KEVERÉK Kódszám 920- 15 tasak (30 adag)

MOGYORÓ

Kódszám 951 – Étcsokoládé & Mogyoróvaj 15 szelet KAKAÓ

TERMÉSZETES ÍZESÍTŐT ÉS ÉDESÍTŐ TARTALMAZ

EGYETEMI HALLGATÓK BEVONÁSÁVAL VÉGZETT KÍSÉRLET KIMUTATTA, IN A SURVEY CONDUCTED WITH UNIVERSITY HOGY A NEOLIFETEA NEOLIFE USERS: TEA: STUDENTS,

91% 78% Felt

more ad Vitalitást energy

Felt

Összponmore tosítás fokozó

focused

13


Kényeztesse testét! EGY ÉLETRE SZÓLÓ TESTSÚLY ELLENŐRZŐ PROGRAM Az európai lakosság több mint 50%-a túlsúlyos vagy kövér és ezen mi változtatni szeretnénk! A NeoLifeShake a sejttáplálás és a GR2 Control technológia (glikémiás válaszreakció) alapján tudományosan kidolgozott termék, teljes értékű, kiegyensúlyozott étkezés helyettesítő a tartós testsúly kontroll és a jó egészségi állapot szolgálatában.

TAPASZTALJA MEG A KÜLÖNBSÉGET A NEOLIFESHAKE-KEL! Tudományos kutatások igazolják, hogy a fehérjében gazdag étrend csökkenti az étvágyat és teltségérzetet okoz: ez megkönnyíti a testsúly ellenőrző program betartását.

SIKER EGÉSZSÉGES ÉTKEZÉSI TERV ÉTKEZZEN NAPONTA ÖT ALKALOMMAL, HOGY TELTNEK ÉS ÉLETERŐSNEK ÉREZZE MAGÁT.

14

REGGELI

TÍZÓRAI

EBÉD

UZSONNA

VACSORA

• NeoLifeShake • Pro Vitality

• NeoLifeBar vagy egészséges snack • NeoLifeTea

• NeoLifeShake

• NeoLifeBar vagy egészséges snack • NeoLifeTea

• Főétkezés


Testsúly kontroll

A NeoLifeShake klinikailag bizonyítottan segíti: Testsúly kontrollt

Csökkenti a zsír raktározást

Csökkenti a testtömeg indexet (BMI)

• Zsírégető, testsúlycsökkentő • Vízben is könnyen oldódik • Csak 160 kalória

Kódszám 915 – Vanilía 15 x 42 g Kódszám 916 – Csokoládé 15 x 42 g Kódszám 917 –Erdei gyümölcs 15 x 42 g

NeoLifeShake • 18 g jó minőségű fehérje • Biológiailag teljes értékű, 22 aminosavat tartalmaz • Esszenciális vitaminok és ásványi anyagok széles skálája • 5 g rost

15


Törekedjen az optimális egészségi állap

Szív, agy és látás

Annak ellenére, hogy sok ember megpróbálja halfogyasztását tudatosan emelni, a felmérések azt mutatják, hogy ez nem elegendő. Sokan azért nem fogyasztanak halat, mert aggódnak a bennük levő lehetséges szennyező anyagok - higany, ólom és nehézfémek - jelenléte miatt.

TERMÉSZETES Az Omega 3 Salmon Oil Plus magas hatékonyságú halolajt tartalmaz, tisztasága garantált és a legtermészetesebb omega-3 zsírsav forrás.

EGYENSÚ MÁS OMEGA-3 MEGOLDÁS Kódszám 929 – 90 kapszula

Omega-3

Salmon Oil Omega-3

Salmon Oil Plus Összes omega-3 bevitel

460mg

DHA

480mg

DPA

50mg

Egyéb egészséges omega-3 zsírsav a család 8 tagja közül

16

1070mg

EPA

80mg

• Egészséges, friss, tiszta vizekből származó példányok felhasználásával állítják elő • Megfelelő arányban tartalmazza az EPA-t és DHA-t, természetes Kódszám 671 – 100 kapszula


potra

Egészséges szív

A MOLEKULÁRIS DIFFERENCIÁLÁSNAK KÖSZÖNHETŐEN

Tiszta. Jótékony. A sajátos molekuláris differenciálásnak valamint a hidegen történő sajtolásnak köszönhetően, az omega-3 zsírsavak összes jótékony hatását szolgáltatja. A terméket több mint 200 szennyezőanyagra kiterjedő tesztelésnek vetették alá, mint pl. a higany, az ólom, és a mérhető eredmény NULLA volt.

5

2

1

6

3

4

8 7

MAGAS HATÉKONYSÁGÚ, 8 OMEGA-3 ZSÍRSAV JÓTÉKONY HATÁSÁT NYÚJTJA

Hatékony és tartalmas Az exkluzív UHPO3 (Magas Tisztaságú Omega-3 Hatékonyság) eljárásnak köszönhetően, 3 kapszula 1,070 mg össz omega-3 zsírsavat szolgáltat a sztenderdeknek megfelelő mennyiségben, beleértve a humán táplálkozási láncban szereplő omega-3 zsírsav 8 komponensét is. Így az omega-3 család tagjai együttesen fejtik ki hatásukat fokozva a hatékonyságot, előmozdítva a természetes folyamatot.

Klinikailag bizonyított jótékony hatás • Biológiailag hasznosul

12

1

1

2 3

3

4

2 3

4

6

64

6

8

HPA 8 — heneikozapentaénsav 7 7

DPA — dokozapentaénsav

7

5 6

EPA — eikozapentaénsav 8

5

5

5 3 4

8

DHA — dokozahexaénsav

7

TUDOMÁNY ALKOTTA

ÚLY

21

1

21

AZ OMEGA-3 CSALÁD KOMPONENSEI 5 2 1 ALA — alfa-linolénsav 6 7 3 5 45 8 8 2 SDA — sztearidonsav 6 5 6 12 8 7 3 7 3 ETA(3) 6 eikozatriénsav 4— 4 7 3 4 ETA — eikozatetraénsav

17

8


A Természet ajándéka TRE – NEM CSUPÁN EGY ITAL Olyan gyümölcsökből vonják ki, amik nagy mértékben tartalmaznak bioaktív komponenseket, polifenolokat, melyek fontos szerepet töltenek be az egészségmegőrzésben. A Tre-ben levő tápanyagok sztenderd mennyisége és sokfélesége, az étrend-kiegészítés legtermészetesebb formáját hozzák létre.

Természetes esszencia Tre Kódszám 735 – 750 ml

18

TISZTAS


A Természet ajándéka

5-10X 5-10-SZER TÖBB RESVERATROL, MINT A VÖRÖS BORBAN!

6X 6-SZOR TÖBB ALPHA LIPONSAV, MINT A FRISS SPENÓTBAN!

7X 7-SZER TÖBB ANTIOXIDÁNS ERŐ, MINT EGY ÉRETT PARADICSOMBAN!

Súly alapú összehasonlítás

A Tre: HATÉKONY ÉS EGYEDI

Gránátalma, acai bogyó és zöld tea magas tisztaságú keveréke, az Inflox bogyós növények kivonatával kiegészítve; a Tre hatását a resveratrol és az alpha liponsav, két erős antioxidáns is fokozza. Agave kaktuszból kivont természetes sziruppal édesítik. HATÁSOS

Sztenderd mennyiségű aktív összetevőket tartalmaz, mint például a gránátalmában található punicalagin és a zöld teában levő polifenolok. ÍZLETES ÉS KONCENTRÁLT

Már az első korty után érezni fogják frissítő ízét és az aktív összetevők élénkítő hatását. EGÉSZSÉGES, REVITALIZÁLÓ

A Tre alacsony glikémiás esszencia

ASÁG

19


Férfiaknak

NeoLife a férfiaknak A férfiaknak sajátos étrendkiegészítésre van szükségük, azért, hogy egészségesek, életerősek legyenek. A NeoLife-nak erre is van megoldása.

Tre Ízletes, hatékony esszencia, tele polifenolokkal és resveratrollal. Kódszám 735 – 750 ml

Masculine Herbal Complex • Kilencféle gyógynövényt tartalmaz megfelelő mennyiségben, melyek jótékony hatása ismert és vitalitást nyújt • Szabalpálmát tartalmaz • Orbáncfüvet és damianát tartalmaz Kódszám 897 – 60 tabletta *Csak Olaszországban és Romániában vásárolható meg

20


Nőknek

A férfiak & nők egészségéért

NeoLife a nőknek A nőknek sajátos étrendkiegészítésre van szükségük, azért, hogy egészségesek, életerősek legyenek. A NeoLife-nak erre is van megoldása.

Kal-Mag Plus D • A kalcium és magnézium hozzájárul a normális izomműködéshez. • A kalcium és magnézium szükséges a normál fogazat és csontozat fenntartásához. • A magnézium és a D-vitamin hozzájárul a normál fogazat és csontozat fenntartásához. • A D-vitamin hozzájárul a kalcium és foszfor normál felszívódásához/ hasznosulásához. • Három tabletta Kal-Mag plus D 450 mg kalciumot és 225 mg magnéziumot – az optimális 2:1 arányban és 5μg D3 vitamint tartalmaz, ami az ajánlott napi mennyiség (RDA) 100%-a. Kódszám 724 – 180 tabletta

Feminine Herbal Complex Azoknak a nőknek, akik minden nap jól szeretnék érezni magukat lelkileg és fizikailag egyaránt. • Tízféle gyógynövényt tartalmaz megfelelő mennyiségben az optimális egészségi állapotért • Citromfüvet tartalmaz • Vörös zsályát és barátcserjét tartalmaz Kódszám 896 – 60 tabletta

KISMAMÁK ÉTREND-KIEGÉSZÍTÉSE

NeoLifeShake

Kódszám 915 – Vanilía 15 x 42 g Kódszám 916 – Csokoládé 15 x 42 g Kódszám 917 –Erdei gyümölcs 15 x 42 g

Pro Vitality Kódszám 942 – 30 tasak

Kal-Mag Plus D Kódszám 724 – 180 tabletta

*Csak Olaszországban és Romániában vásárolható meg

21


Fehérje a sportolóknak A SZERVEZET ÉPÍTŐ ELEMEI A fehérjék hozzájárulnak az izomtömeg és a csontozat fenntartásához és növekedéséhez. A NeoLifeShake biztosítja annak a 22 aminosavnak a bevitelét, ami a humán táplálkozásban szerepel, így minden szükségletet kielégít.

NeoLifeShake

Nutrishake

Napi fogyasztásra és testsúly ellenőrzésre. • Gazdag fehérje forrás: adagonként 18 g • Biológiai szempontból teljes értékű: tartalmazza mind a 22 aminosavat • Esszenciális vitamin és ásványi anyag széles spektruma • Adagonként 5 g rost • Mesterséges édesítőszert, ízesítőt, színezéket és tartósítószert nem tartalmaz • Vízben is könnyen oldódik • Csak 160 kalória Bővebben a 12-13. oldalon.

• Adagonként 10 g fehérje és csak 70 kalória (vízzel keverve) • Hosszantartó energiát szolgáltat a benne levő egyszerű és összetett szénhidrátok révén • Gyümölcskoncentrátummal édesítették • Vízben, tejben vagy gyümölcslében egyaránt oldódik • Több ízben kapható:

Kódszám 915 – Vanilía 15 x 42 g Kódszám 916 – Csokoládé 15 x 42 g Kódszám 917 –Erdei gyümölcs 15 x 42 g

Kódszám 610 – Vanília 20 x 20 g Kódszám 611 – Eper 20 x 20 g Kódszám 612 – Csokoládé 20 x 20 g Kódszám 613 – Kávé 20 x 20 g

Hosszú felszívódású szénhidrátok

ENERGIA

A NeoLife fehérje tartalmú termékeiben hosszú felszívódású szénhidrátok vannak, ez energiát szolgáltat a szervezetnek, így a fehérjéket el tudja raktározni és speciális életfunkciók során hasznosítja őket.

A NeoLife élsportolói

Világszerte a NeoLife sportolók nagykövetei csodálatos eredményeket érnek el, rekordokat állítanak fel, ők a NeoLife-erő igazi képviselői! Ha javítani szeretne sport teljesítményén és tápanyag bevitelét növelni szeretné, akkor jó helyen van! A NeoLife étrend-kiegészítők annyira változatosak, hogy az élsportolók és a hétvégi sportolók is valóra 22 válthatják céljaikat.

Berki Krisztián MAGYARORSZÁG

Sami Jauhojärvi FINNORSZÁG

LÓLENGÉS, 2012-ES OLIMPIAI ARANYÉRMES

SIELŐ: ARANYÉREM, 2014 SZOCSI TÉLI OLIMPIA

Termékek, amiket szed: Kal-Mag, Omega-3 Salmon Oil Plus, Acidophilus Plus, Carotenoid Complex, Tre

Termékek, amiket szed: NeoLifeShake, NouriShake, Cal-Mag Plus D, Pro Vitality, Vitamin E

F


Étrend-kiegészítés sportolóknak

Energia és erőnlét

A TELJESÍTMÉNY SZOLGÁLATÁBAN Ha szervezetünk megkapja a szükséges tápanyagokat, napi energia szintünk is rendben lesz. Több NeoLife termék az egészséges, vitalitással teli és aktív életvitel fenntartásához szükséges tápanyagot nyújtja, a Pro Vitality-n alapuló étrend-kiegészítést teljesebbé teszi.

REGENERÁLÓDÁS

VITALITÁS

NeoLifeBar

NeoLifeTea

Ízletes és tápanyagban gazdag, edzés után fogyasztható fehérje forrás. Bővebben a 19. oldalon

Gyógynövények és teák energizáló keveréke. Exkluzív összetevői révén azonnali vitalitással tölt fel: a NeoLifeTea az energia italok természetes alternatívája. • Ízletes és frissítő • Mézzel édesített, adagonként csak 5 kalória • Hideg vagy meleg vízben egyaránt azonnal oldódik vízben. • Praktikus kiszerelés • Mesterséges színezéket, ízesítőt, édesítőt és tartósítószert nem tartalmaz. Kódszám 920- 15 tasak (30 adag)

Kódszám 950 – Gyümölcsök és magvak Kódszám 951 – Étcsokoládé és mogyoróvaj

FITNESS NeoLife Racing Team

DÉL-AFRIKA

MOTORVERSENY

Termékek, amiket szed: NeoLifeShake, Pro Vitality+, Kal-Mag Plus D

Katrina Webb AUSZTRÁLIA ATLÉTIKA: ARANYÉRMES PARALIMPIKON

Termékek, amiket szed: Pro Vitality+, NutriShake Kal-Mag, Vitamin C, Vitamin E Complex, Garlic Allium Complex 23


Erős csontozat… AKINEK ERŐS A CSONTOZATA MA, ANNAK BÜSZKE LESZ A TARTÁSA HOLNAP A normális csontozat fenntartásához nemcsak kalciumra és magnéziumra van szükség. Az emberek 80%-a nem visz be megfelelő mennyiségű magnéziumot, 60%-a pedig elegendő D-vitamint – ezek olyan tápanyagok, melyek fontos szerepet játszanak a kalcium felszívódásban és hasznosulásban. Az exkluzív NeoLife formula mindhármat, kalciumot, magnéziumot és D3 vitamint is tartalmazza.

Ön is a veszélyeztetett csoportba tartozik? A 20 év feletti nők 80%-a az ajánlott napi mennyiségnél kevesebb kalciumot fogyaszt naponta.

Kal-Mag Plus D Három tabletta Kal-Mag Plus D 450 mg kalciumot, 225 mg magnéziumot – az optimális 2:1 arányban - és 5μg D3 vitamint tartalmaz, ami az ajánlott napi mennyiség (RDA) 100%-a. Kódszám 724 – 180 tabletta

24

A csontok és fogazat számára fontos kalcium és magnézium hozzájárul a normális izomműködéshez és a normális anyagcseréhez. Mindkettő, a kalcium és magnézium is több funkció fenntartásában is fontos szerepet tölt be. Csak két példa: a magnézium a fehérje szintézisben, a kalcium az emésztési enzimek normál működésében játszik fontos szerepet. A D-vitamin hozzájárul a kalcium és foszfor normál felszívódásához/ hasznosulásához és erősíti az immunrendszert.


Csontok és ízületek

Thinned Porckopás cartilage

Cartilage Letört porcdarab fragments

NORMAL JOINT

JOINT AFFECTED BY OSTEOARTHRITIS

Full Motion • 1,500 mg glükozamin hidroklorid – tudományosan igazolt hatékonyságú, könnyen emészthető, szulfitmentes –minimális emésztési diszkomfort vagy allergiás reakció • Herbal Comfort Complex – Válogatott gyógynövények és fitonutriensek exkluzív keveréke – bromelain, fehér fűzfa és boswellia • Regenerative Mineral Complex Exkluzív esszenciális ásványi anyagok keveréke: cink, bór és szilicium. • A 3D előny – Egyedi technológia maximalizálja a bomlást, feloszlást és szóródást a könnyű emésztés és optimális biológiai hasznosulás céljából Kódszám 505 – 90 tabletta * Csak Romániában kapható.

25


Az optimális emésztésért FELEJTSE EL AZ EMÉSZTÉSI GONDOKAT

Acidophilus Plus Tartsa egyensúlyban bélflóráját • Bélrendszerben ható probiotikumot tartalmaz • Minden kapszula 5 milliárd élő mikroorganizmust tartalmaz - annyit, amennyi 10 adag joghurtban van, könnyen lenyelhető kapszulában • Tejtermékekből izolált összetevők az ismert jótékony hatással, de kalóriák nélkül • Ötféle klinikailag tesztelt probiotikum: Lactobacillus acidophilus, Lactobacillus bulgaricus, Lactobacillus paracasei, Bifidobacterium animalis és Streptococcus thermophilus • Egy különleges védőrendszer, “gel-guard” biztosítja, hogy a baktériumok életben maradjanak a gyomor savas közegében és hogy nagyszámú élő baktérium jusson el a bélrendszerbe Kódszám 560 – 60 kapszula

Költsön kevesebbet a napi probiotikumokra Minden Acidophilus Plus kapszula 5 milliárd élő mikroorganizmust tartalmaz - annyit, amennyi 10 adag joghurtban van!

x1 =

x10

€€€€

EXKLUZÍV “GEL-GUARD”RENDSZER

TUDOMÁNY ALKOTTA

Jótékony probiotikumok garantált bevitele

26

Zselatin kapszula

A gel-guard 5 milliárd élő megvédi a mikroorganizmus baktériumokat amíg a bélrendszerbe jutnak. A baktériumok életben maradnak a gyomor savas közegében. Aktív kultúrák kerülnek a vékonybélbe, így kiegyensúlyozott az emésztés.


A bélrendszer egészségéért

Aloe Vera Plus Az évezredek óta jótékony hatásáról ismert aloe vera egy exkluzív keverékben • Frissít és relaxál a növény leveléből kivont minőségi aloe vera juice hatékonyságával és kellemes ízével • Gyógynövények egyedülálló keveréke ginzenggel és kamillával dúsítva Kódszám 731 – 1 liter

27


A zöldségből és gyümölcsből származó tá A HÁROM HATÉKONY ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐVEL

Pótolja a hiányosságokat

28

3 kapszula Carotenoid Complex • 2 tabletta Flavonoid Complex • 1 tabletta Cruciferous Plus

FITONU


A zöldségek és gyümölcsök jótékony hatása

ápanyagok ereje Carotenoid Complex

Flavonoid Complex

Cruciferous Plus

Az első teljes értékű összetevőket tartalmazó étrend-kiegészítő, melyet az USDA kutatói klinikailag teszteltek. A sárgarépából, paradicsomból, spenótból, piros paprikából, őszibarackból, eperből és sárgabarackból származó karotinoidok erősítik az immunrendszert Bővebben a 8. oldalon Kódszám 566 – 90 kapszula

Zöld teából, kelkáposztából, tőzegáfonyából, fekete bodzából, vörös és fekete szőlőből, céklából, citromból, narancsból és grapefruitból származó flavonoidokat tartalmaz koncentrált formulában. Kódszám 790 – 60 tabletta

A keresztesvirágúakban - brokkoli, retek, zöld káposzata, mustár, vízi torma - levő fitonutriensek koncentrátum formájában, praktikus kiszerelésben. Kódszám 892 – 60 tabletta

3 +

2 +

1

Garlic Allium Complex A NeoLife kutatás és fejlesztés a fokhagyma minden jótékony hatását klinikailag kimutatható értékek mellett biztosítja egy exkluzív formulában. • Minden tabletta 4.2 mg tiszta, aktív allicint tartalmaz. • A NeoLife exkluzív Célzott beviteli technológiája biztosítja, hogy az aktív allicin közvetlenül a bélrendszerben fejtse ki hatását, kizárva a fokhagyma kellemetlen utóízét, garantálva a felszívódást. Kódszám 555 – 60 tabletta

UTRIENSEK

29


Napi védelem Betaguard Dr. Arthur Furst, világhírű toxikológus, a Tudományos Tanácsadó Testület, a SAB alapító tiszteletbeli tagja dolgozta ki.

A benne levő tápanyagok naponta megvédenek a környezeti ártalmakkal szemben. • Vitaminok, ásványi anyagok és karotinoidok gondosan válogatott keveréke

Betaguard • Többféle tápanyagot tartalmaz, a szervezet több életfunkciójának működését segíti. • A benne levő C-vitamin, B6 vitamin, cink, és szelén hozzájárul az immunrendszer normális működéséhez. • A benne levő E- és C-vitamin, cink és szelén védelmet nyújt az oxidatív stresszel szemben. • Vitaminok, ásványi anyagok és karotinoidok gondosan válogatott keveréke szabadalmazott formulában. Kódszám 789 – 90 tabletta

C-VITAMIN

• Hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez. • Védelmet nyújt az oxidatív stresszel szemben sejtszinten. • Csökkenti a fáradtság érzetet. • Hozzájárul a kollagén képzéshez, a fogíny, a fogak, a bőr és a véredények normális működéséhez. • Az intenzív testmozgás alatt és után hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez. A jótékony hatás napi 200 mg bevitelénél tapasztalható az ajánlott napi bevitel kiegészítéseként.

Sustained Release Vitamin C • A benne levő vízben oldódó C-vitamin felszívódása a bevételt követően akár 6-8 óráig is eltarthat. 200 mg C-vitamint tartalmaz. Kódszám 551 – 120 tabletta

All-C

30

• A z All-C egy felnőttek és gyermekek által egyaránt kedvelt, rendkívül ízletes rágótabletta. 50 mg C-vitamint tartalmaz. Bővebben a 33. oldalon Kódszám 552 – 120 rágótabletta


5 89 30 #9

c 5c 27

A gyermekek egészségéért

A gyermekek étrendkiegészítése

SOSEM LEHET ELÉG KORÁN ELKEZDENI Mindannyian tudjuk mennyire fontos gyermekeink étrend-kiegészítése, hiszen az aktív, egészséges élet alapjait korán kell lefektetni!

J ÁT K É 31


Olyan intenzíven hat, mint amilyen intenzí Számíthat a NeoLife étrend-kiegészítőkre, melyeket nagy gonddal dolgoztak ki azért, hogy gyermekeink minden szükséges tápanyagot megkapjanak.

Vita-Squares

Multivitamin rágótabletta formájában 18 vitamint és ásványi anyagot szolgáltat, a gyermekek optimális egészségi állapotáért • Kolinnal dúsított • Tre-en-en gabonakoncentrátumot tartalmaz, mely a sejtek működését segíti • Kellemes déli gyümölcs íz gyermekeknek és felnőtteknek • Mesterséges színezéket, ízfokozót, édesítőt vagy tartósítószert nem tartalmaz Kódszám 740 – 180 rágótabletta

É É L M

RÁGHATÓ, FELRÁZHATÓ, SOSEM ELÉG.

N

YE

Nutrishake Jó minőségű fehérjét és kalciumot tartalmaz • A kalcium hozzájárul a normál energiatermeléshez és a normál izomműködéshez. • A kalcium hozzájárul a normál csontozat fenntartásához. • Négy ízben kapható. Kódszám 610 – Vanília, 20 x 20 g Kódszám 611 – Eper, 20 x 20 g Kódszám 612 – Csokoládé, 20 x 20 g Kódszám 613 – Kávé, 20 x 20 g

32

K


A gyermekek étrendkiegészítése

íven játszanak a gyerekek

K

All-C Az immunrendszer normál működéséért • Minden rágótabletta annyi C-vitamint tartalmaz, mint amennyi egy narancsban található • Egy felnőttek és gyermekek által egyaránt kedvelt, rendkívül ízletes rágótabletta Bővebben a 30. oldalon Kódszám 552 – 120 rágótabletta

33


Sokoldalú jótékony hatás FORMULA IV — A SEJTTÁPLÁLÁS ÉLVONALÁBAN A Formula IV több mint egy multivitamint és ásványi anyagokat tartalmazó étrend-kiegészítő. Az első többtényezős termék, amely vitaminokat, ásványi anyagokat, lipideket és szterolokat szolgáltat. Az első formulát 1950-ben dolgozták ki, a Tre-en-en gabonakoncentrátumot is tartalmazó formula világszerte sok embernek segít a sejtszinten történő étrend-kiegészítésben.

• Vitaminok és ásványi anyagok széles skáláját tartalmazza, beleértve az A- és D-vitamint, a B- és E-vitamin teljes családját és a C-vitamint. • Tre-en-en gabonakoncentrátumot tartalmaz

Formula IV Kódszám 576 100 kapszula

Formula IV Plus Kódszám 691 - 60 kapszula/rabletta

LIPIDEK ÉS SZTEROLOK SZÉNHIDRÁTOK

A FORMULA IV ERŐSÍTI AZ ÉLET LÁNCÁT

FEHÉRJÉK

ÁSVÁNYI ANYAGOK

ENZIMEK

VITAMINOK

Egy lánc csak annyira erős, amennyire a leggyengébb szeme, ezért a 6 tápanyag csoportnak megfelelő mennyiségben és megfelelő egyensúlyban kell jelen lennie azért, hogy sejtjeink optimálisan működhessenek.

VÁLASSZA A MEGFELELŐ FORMULÁT

34

FORMULA IV Multifaktoros étrend-kiegészítő

FORMULA IV PLUS

Felnőtteknek

Időseknek és azoknak, akik vasmentes formulát keresnek

Petrezselyemből kivont vasat tartalmaz

Vasmentes formula

Tre-en-en gabonakoncentrátumot tartalmaz

50%-kal több Tre-en-en gabonakoncentrátum


Étrend-kiegészítés, szó szerint

Vitaminok és ásványi anyagok

NÖVELJE BELSŐ ENERGIÁJÁT C-VITAMIN

A C-vitamin szervezetünk legfontosabb vízben oldódó antioxidánsa. Védelmet nyújt az oxidatív stresszel szemben, hozzájárul az idegrendszer normális működéséhez és a kollagén képződéshez. Sajnos szervezetünk nem tudja előállítani és raktározni! Ezért minden nap gondoskodnunk kell ennek a fontos anyagnak a beviteléről. A NeoLife két optimális alternatívát nyújt megoldásként!

A jobb hasznosulás érdekében ezek a formulák megfelelő tápanyagokat szolgáltatnak, melyek segítik az ásványi anyagok emésztését, felszívódását, mint pl. a D3 vitamin a Kal-Mag Plus D-ben.

E-VITAMIN

Az E-vitamin védelmet nyújt az oxidatív stresszel szemben sejtszinten.

Multi • Kulcsfontosságú ásványi anyagok a szervezet általános jólétéért • Makro-és mikroelemek széles skálája • Szinergista módon ható ásványi anyagok széles skálája • Vasat nem tartalmaz Kódszám 590 – 60 tabletta Magyarországon a Formula IV Plus-ban.

Kal-Mag Plus D

Sustained Release Vitamin C • A benne levő vízben oldódó C-vitamin felszívódása a bevételt követően akár 6 óráig is eltarthat. • 200 mg C-vitamint tartalmaz. Kódszám 551 – 120 tabletta

All-C Az All-C egy felnőttek és gyermekek által egyaránt kedvelt, rendkívül ízletes rágótabletta. • 50 mg C-vitamint tartalmaz, annyit amennyi egy narancsban van. Kódszám 552 – 120 rágótabletta

Wheat Germ Oil with Vitamin E

• A kalcium és magnézium hozzájárul a normális izomműködéshez. • A kalcium és magnézium szükséges a normál fogazat és csontozat fenntartásához. • A magnézium és a D-vitamin hozzájárul a normál fogazat és csontozat fenntartásához. • A D-vitamin hozzájárul a kalcium és foszfor normál felszívódásához/hasznosulásához. • Három tabletta Kal-Mag Plus D 450 mg kalciumot és 225 mg magnéziumot – az optimális 2:1 arányban és 5μg D3 vitamint tartalmaz, ami az ajánlott napi mennyiség (RDA) 100%-a. Kódszám 724 – 180 tabletta

Hatékony, zsírban oldódó, természetes E-vitamin. • Az E-vitamin védelmet nyújt az oxidatív stresszel szemben sejtszinten. • Az E-vitamin mind a 8 formáját tartalmazza, 4 tokoferolt és 4 tokotrienolt tartalmaz Kódszám 562 – 100 kapszula 35


Tudományos kutatás AZ ENERGIASZINT A SEJTEK TÁPLÁLÁSÁN MÚLIK

 1

Tre-en-en Grain Concentrates Beteg sejt cell Inefficient

Egészséges sejt Efficient cell

A Tre-en-en az első teljes értékű gabonából kivont lipideket és szterolokat tartalmazó étrend-kiegészítő, mely bizonyítottan fokozza a sejtek energiaszintjét azáltal, hogy optimalizálja a sejthártya működését. Sejtjeink hatékonyabbak, ezért mi is életerősebbek leszünk.* A TRE-EN-EN TÁPLÁLJA A SEJTEKET

Ha a sejthártya éhezik, hiányoznak a létfontosságú tápanyagok (lipidek és szterolok), rugalmatlanná válik és képtelen megfelelően, rendeltetésszerűen működni. A teljes értékű gabonából származó lipidek és szterolok rugalmassá teszik a sejthártyát, így a tápanyagok könnyebben bejutnak, a salakanyagok pedig könnyebben távoznak.* BIZONYÍTOTT HATÉKONYSÁG

A tápanyagok bejutnak Nutrients get in A salakanyagok megfelelően Waste gets out távoznak

A&M UNIVERSITY TEXAS

OPTIMÁLIS NÖVEKEDÉS ÉS FEJLŐDÉS

Tre-en-en-nel

* Kubena, K.S.; Fat and Mineral Metabolism as Affected by Source of Fat and Exercise in Rats. Texas A&M University, 1987 (unpublished)

SÚLY GRAMMBAN

350 — 300 — 250 — 200 — 150 — 100 — 50 —

SZÍV-ÉS ÉRRENDSZER OPTIMÁLIS MŰKÖDÉSE

JOBB TÁPANYAG FELSZÍVÓDÁS A BEVITT TÁPANYAG ÉS A FEJLŐDÉS KÖZTI ARÁNY

450 —

Tre-en-en nélkül

Kimutatták, hogy amikor étrendünket Tre-en-en-nel egészítjük ki, amellett, hogy életerősebbek leszünk, a tápanyag felhasználásunk is javul.*

0.50 — 0.45 — 0.40 —

SÚLY GRAMMBAN

A tápanyagok nem jutnak Nutrients can’t getbein A salakanyagok nemget távoznak Waste can’t out

0.35 — 0.30 — 0.25 — 0.20 —

0.4 1.35 1.3 1.25 1.2 1.15 1.1 1.05 1 .95 .9

— — — — — — — — — — —

IMMUNERŐSÍTÉS A KERTBŐL ÉS AZ ERDŐBŐL

Carotenoid Complex

EMELKEDÉS ALAPSZINT

IMMUNRENDSZER

Csupán 20 nap alatt 37% -kal erősítheti az immunrendszert

CSUPÁN

Gyakorlatilag minden aktuális egészségre vonatkozó ajánlásban szerepel a zöldségek és gyümölcsök bevitelének fontossága. A bennük levő fitonutriensek védik sejtjeinket. Sőt mi több, a kutatások kiemelték a karotinoidok erejét, melyek a vörös, narancssárga, sárga és sötétzöld növényekben találhatók és azzal a tulajdonsággal rendelkeznek, hogy erősítik az immunrendszert. KÖNNYEN FELSZÍVÓDÓ KAROTINOIDOK SZÉLES SPEKTRUMA

A betakarotin mellett sárgarépából, paradicsomból, spenótból, piros paprikából, eperből, sárgabarackból és őszibarackból származó 15 karotinoidot is szolgáltat - mindezt természetes, tiszta olivaolajban, ami segíti a felszívódást. ERŐSEBB ANTIOXIDÁNS HATÁS, MINT A C-ÉS E-VITAMIN ESETÉBEN

• Fokozza a fehér vérsejtek immunreakcióját - a „natural killer” sejtekét és a limfocitákét.* • Csökkenti a koleszterin oxidációt, így elősegíti a szív optimális működését* • Növeli az antioxidánsok szintjét a szabad gyökök okozta károk sejtszinten történő semlegesítésítése érdekében*

E-VITAMIN

C-VITAMIN

800 —

— 400

700 —

— 350

600 —

— 300

500 —

— 250

400 —

— 200

300 —

— 150

200 —

— 100

100 —

— 50

0 —

1 KAPSZULA (CAROTENOID)

—0

1 TABLETTA (VITAMIN)

1 KAPSZULA (CAROTENOID)

ANTIOXIDÁNS EGYSÉG (MG)

20 NAP ALATT ANTIOXIDÁNS EGYSÉG (IU)

2

1 TABLETTA (VITAMIN)

* Az eredmények az American Journal of Clinical Nutrition, Free Radical Biology & Medicine, Annals of The New York Academy of Sciences, és a Federation of American Societies for Experimental Biology hasábjain jelentek meg angol nyelven. (Látogasson el a www.carotenoidcomplex.com oldalra, ahol többet olvashat a kutatásokról és 36 az eredményekről.)


Tudományos kutatás

TUDOMÁNY ALKOTTA Klinikailag igazolt jótékony hatás

3

Omega-3 Salmon Oil Plus

BIOLÓGIAILAG HASZNOSUL

Azonnal felszívódik és gyorsan beépül a sejthártyába*

DIF ÁRIS FEREN UL C EK

S LÁ IÁ

MO L

VÉDI A SZÍVET**

• 17%-kal csökkenti a triglicerid szintet • 38%-kal javítja az omega-3 indexet a vérben • 8 hét alatt 43%-kal javítja az omega-3-omega-6 zsírsav arányt EGYENSÚLYBAN TARTJA A GYULLADÁSCSÖKKENTŐ MUTATÓT**

TA Á LT T I S Z T

MAGAS HATÉKONYSÁGÚ HALOLAJAT TARTALMAZ, AZ OMEGA-3 ZSÍRSAVAK CSALÁDJÁBA TARTOZÓ MIND A NYOLC ELEMBŐL A SZTENDERDEKNEK MEGFELELŐ MENNYISÉGET, MELYEK TISZTASÁGA GARANTÁLT.

Egyensúlyban tartja a pro -és anti gyulladásfaktorokat. Csupán 8 hét leforgása alatt ez a mutató 68%-kal csökken.

OMEGA-3 INDEX

GYULLADÁS INDEX

38%

-OS EMELKEDÉS

68%-OS

KARDIÁLIS KOCKÁZAT

AN

AS

SZÍV VÉDELEM

G

AR

ÁG

Omega-3s

Kiinduló pont

4 hét

8 hét

CSÖKKENÉS

Kiinduló pont

4 hét

8 hét

* Az eredmények az American Journal of Clinical Nutrition, Free Radical Biology & Medicine, Annals of The New York Academy of Sciences, és a Federation of American Societies for Experimental Biology hasábjain jelentek meg angol nyelven. (Látogasson el a www.neolife.com oldalra, ahol többet olvashat a kutatásokról és az eredményekről.) 37


Oldal

Rost

Ásványi anyagok

Jó egészségi állapot

Omega-3 zsírsavak

Lipidek és szterolok

Fehérjék

Vitaminok

ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐK

Fitonutriensek

Kódszám

Multivitamin/Ásványi anyag

Tápanyagok

560

Acidophilus Plus

552

All C

731

Aloe Vera Plus

789

Betaguard

566

Carotenoid Complex

8

892

Cruciferous Plus

29

790

Flavonoid Complex

29

576

Formula IV

34

691

Formula IV Plus

34

555

Garlic Allium Complex

30/33/35

27

30

29

915-917

NeoLifeShake

950-951

NeoLifeBar

920

NeoLifeTea

724

Kal-Mag plus D

610-613

26

12-13 13

√ √

21/35 22/32

NutriShake

10-11

671

Omega-3 Salmon Oil

16

929

Omega-3 Salmon Oil Plus

9/16-17

942

Pro Vitality+

551

Sustained Release Vit C

735

Tre

927

Tre-en-en

740

Vita Squares

562

Wheat Germ Oil Vit E

30/35

18-19

8

√ √

6-7

√ √

32 35

Bizonyos piacokon nem elérhető a teljes NeoLife termékskála. Bővebb információért lépjen kapcsolatba független Distributorával vagy használja az árjegyzéket.

38

F


Őrizze meg fiatalos külsejét minél tovább

Étrendkiegészítés és szépség

FIATALOS KÜLSŐ LEGYEN ÁPOLTAN SZÉP A Nutriance termékeket a NeoLife legendás igényességre való törekvése alapján dolgozták ki; meg vagyunk győződve, hogy a bőr táplálása sugárzó, fiatalos külsőt kölcsönözhet, kortalanná tehet!

39


Fedezze fel a Nutriance szépséget VÁLASSZA A TUDOMÁNYOSAN KIDOLGOZOTT FORMULÁKAT Hiszünk abban, hogy a bőr táplálása - ami a legterjedelmesebb szervünk - hosszan tartó fiatalos, sugárzó külsőt kölcsönöz, annyira, hogy csak találgatni lehet valódi életkorát! A Nutriance termékeket svájci laboratóriumokban dolgozták ki és állították elő a NeoLife Tudományos Tanácsadó Testületének szigorú ellenőrzése alatt, és Európaban hírneves intézményekben tesztelték klinikailag.

-O-

5 EGYSZERŰ LÉPÉS fordítsa vissza az idő kerekét!

1

Tisztít

2

Nutriance Synergy Cycle

Hámtalanít

3

Tonifikál

5

Regenerál & véd

4

Hidratál

1

2

Tisztítás

Hámtalanítás

A Nutriance termékek olyan gyógynövények exkluzív keverékét tartalmazzák, melyek finoman és hatásosan távolítják el a sminket, a szennyeződéseket, a felszíni koszt úgy, hogy a bőr természetes pH-ja nem borul fel.

Refreshing Facial Cleanser 1 Normál és száraz bőrre • A bőr tiszta, friss és selymesen sima lesz; kímélő és szappanmentes Kódszám 317 – 150 ml O

Foaming Gel Cleanser 2 Kombinált és zsíros bőrre • Kíméletesen tisztít a mély pórusokban is. Borotválkozásra is kitűnően alkalmas. Kódszám 320 – 150 ml

40

Purifying Facial Scrub Minden bőrtípusra • Sejtszinten tisztít a benne levő finom szemcséknek és növényi kivonatoknak köszönhetően • Serkenti a vérkeringést, simává és sugárzóvá teszi a bőrt • Klinikailag bizonyított, hogy: • Eltávolítja az élettelen sejteket • Simává, sugárzóvá teszi a bőrt már az első használat után Kódszám 323 – 100 ml


Nutriance szépség

NUTRIANCE SYNERGY CYCLE IS THE SKIN CARE SYSTEM CLINICALLY PROVEN TO:

AVANTGÁRD TUDOMÁNYOS TECHNOLÓGIA SEGÍTSÉGÉVEL IGAZOLÁST NYERT, HOGY A NUTRIANCE TERMÉKEK ELTÜNTETIK A THE MOST ADVANCED S RÁNCOKAT ÉS A TECHNOLOGY PROVES BARÁZDÁKAT! MAKES LINES AND WRINKL

TUDOMÁNYOSAN IGAZOLT, HOGY A NUTRIANCE SYNERGY CYCLE:

28% 86% 90% csökkenti aReduce ráncokat a & fineéslines szarkalábakat wrinkles

Increase jelentősen emeli a bőr skin hidratáltságát moisture

Boostaz növeli antioxidáns antioxidant tevékenységet activity

Minél több terméket használunk, az eredmény annál látványosabb

FIG. FIG. A –ABEFORE NUTRIANCE: NUTRIANCE ELŐTT: Skin topography is rough and coarse. Blue areas represent

-O-

3

4

5

Tonifikálás

Hidratálás

A Nutriance tonikok a maradék szennyeződéseket is eltávolítják, kasvirág és zöld tea kivonatot tartalmaznak, ezért immunerősítő, antioxidáns hatással is rendelkeznek. Alkoholmentesek, borotválkozás után is használhatók.

Klinikailag igazolt, hogy a Nutriance termékek hidratáltabbá teszik a bőrt használat után félórával, és tartják a hidratáltsági szintet.

Regenerálás & védelem

Refining Toner 1 Normál és száraz bőrre • A bőr természetes zsírtermelését segíti elő, a hidratáltság fokát egyensúlyban tartja. Kódszám 318 – 200 ml O

Balancing Toner 2 Zsíros és kombinált bőrre • Klinikailag bizonyított, hogy nem szárítja a bőrt és megtartja annak természetes pH egyensúlyát Kódszám 321 – 200 ml

Enriching Moisturizer 1 Normál és száraz bőrre • A benne levő aminosavak késleltetik a ráncok és az apró barázdák megjelenését Kódszám 319 – 75 ml O

Revitalizing Moisturizer 2 Zsíros és kombinált bőrre • Rugalmassá teszi a bőrt, szabályozza és egyensúlyban tartja a zsír termelését Kódszám 322 – 75 ml

FIG. A – BEFORE NUTRIANCE: Skin topography is rough and coarse. Blue areas represent the deepest lines and wrinkles.

Renewing Antioxidant Treatment Minden bőrtípusra A tökéletes megoldás a fiatalos bőr megőrzésére • Klinikailag bizonyított, hogy csökkenti a ráncokat és a mimikai vonalakat • Természetes antioxidáns erő A-, C, E-vitaminnal és zöld teával • Forradalmian új ACR (Aktivált sejtreakció) technológia, mely felgyorsítja az anyagcserét a sejt regenerálás érdekébe • Kasvirág kivonatot tartalmaz a bőr természetes védelmének erősítésére, UVA/UVB sugarakkal szemben is védelmet jelent (SPF 6) Kódszám 327 – 50 ml

FIG. Fig. B B – AFTER NUTRIANCE: Lines and wrinkles have NUTRIANCE UTÁN: been dramatically reduced

Aor barázdák és ráncok have disappeared. szemmel láthatóan csökkentek vagy teljesen eltűntek.

TUDOMÁNY ALKOTTA

-O-

Athebőr felülete durva és deepest lines and wrinkles. kérges. A kék részek a THE MOST ADVANCED SCIENCE AND legmélyebb ráncoknak és TECHNOLOGY PROVES NUTRIANCE barázdáknak felelnek meg. MAKES LINES AND WRINKLES DISAPPEAR

41

Fig. B – Lines an been dr or have


Fiatalos külsőt biztosító formulák Aloe Vera Gel

Ragyogóvá teszi a bőrt

• Aloe veraval, B5 pro-vitaminnal (panthenol) valamint gyógynövény kivonattal, beleértve a hársat és a kamillát, ápolja a bőrt • Hidratálja a napnak, a szélnek és a hidegnek kitett bőrt • Támogatja a természetes sejtregenerálódást • Klinikailag bizonyított, hogy: • Nyugtatja a bőrt és enyhülést biztosít • A bőr természetes zsírosságát és hidratáltsági szintjét megtartja Kódszám 316 –100 ml

Anti-Aging Collagen Cream • Ápolja bőrét tiszta svájci kollagénnel. A kényeztetést az aloe vera , a B5 pro-vitamin (panthenol) és az uborka kivonat biztosítja • Klinikailag bizonyított, hogy: • Négy hét alatt csökkenti a ráncokat és mimikai vonalakat • Növeli a bőr hidratáltsági szintjét Kódszám 325 – 50 ml

Moisturizing Night Formula • Ápolja és mélyen hidratálja a bőrét miközben ön alszik! • E xtra kényeztetés egy exkluzív, tiszta aloe verat, svájci kollagént valamint A- és E-vitamint tartalmazó formulában • Alvás közbeni mély kondicionálás. Ébredjen sima, bársonyos bőrrel! Kódszám 326 - 50 ml

REGEN 42


NERÁL

Nutriance szépség

Kényeztesse magát a feje búbjától a lábujjáig!

Rich Revitalizing Shampoo

Refreshing Bath & Shower Gel

• Gazdagon habzik, selymessé, fényessé varázsolja a hajat • A haj fésülhetővé, formázhatóvá válik és nem veszti el tartását • Bársonyossá teszi a hajat Kódszám 310 – 250 ml

• A benne levő növényi kivonatoknak köszönhetően, beleértve az aloe verat is, tisztítja és frissíti bőrünket • Klinikailag bizonyított, hogy hidratál • Nem tartalmaz olajat, könnyen leöblíthető, környezetbarát • Üdítően friss az illata • Kímélő, nem irritál Kódszám 314 – 250 ml

Mild Revitalizing Shampoo • Szinergista módon ható összetevői révén, úgy tisztítja a hajat, hogy közben hidratálja is • Segít megtartani a haj és a fejbőr normális pH-ját • A haj csillogó és könnyen fésülhető lesz Kódszám 311 – 250 ml

Enriching Conditioner • Hidratálja, puhítja a hajat • Úgy puhítja a hajat, hogy az megőrzi tartását • Természetes összetevőinek köszönhetően, tartást ad a hajnak Kódszám 312 – 250 ml

Moisturizing Hand & Body Lotion • Kényeztesse bőrét olyan hidratáló és puhító testápolóval, mely visszaállítja bőre selymességét • Klinikailag bizonyított, hogy növeli a bőr hidratáltságát • Aloe verat tartalmaz Kódszám 315 – 250 ml

Gentle Cleansing Bar • J avasolt az érzékeny bőrűeknek • Gazdag, krémes habot képez Kódszám 324 - 125 g

43


Legyen otthona tiszta

HATÉKONY, GAZDASÁGOS A Golden a környezet barátja volt, jóval azelőtt, hogy ez divattá vált volna. Formuláink eleget tesznek az érvényben levő szabályoknak, a lehető legkisebb mértékben szennyezik a környezetet. Kis adag, maximális hatékonyság, haladó technológia - az eredmény pedig látványos.

TIS Super 10

LDC

A Super 10 a legjobb választás. Behatol, feloldja és emulgeálja a legmakacsabb szennyeződéseket is. A Super 10 megkönnyíti munkáját, úgy hogy közben környezetkímélő. • Hármashatású tisztítószer, hatékony és eredményes • A legmakacsabb szennyezéseket is eltávolítja a nappalitól a garázsig, bárhol

Az LDC kímélő és sokoldalú háztartási tisztítószer. Mosogatásra, kézmosásra, konyhai pultok, tűzhelyek, hűtőszekrények tisztítására, felmosóként egyaránt alkalmazható. • Hármashatású formula, fürdőszobában, berendezési tárgyak, műszaki cikkek és ablakok tisztítására is alkalmazható. • Kiemelkedően hatékony.

Általános tisztítószer

Kódszám 016 – 1 l

44

Kímélő mosószer

Kódszám 021 – 1 l


Golden háztartási tisztítószerek

G1

Disinfectant

A G-1 teljesen kiöblíthető koncentrált mosópor • A legmakacsabb szennyeződést is eltávolítja és újjá varázsolja a ruhát • Minden hőfokon hatékony és minden foltot eltávolít • Már kis mennyiségben adagolva is hatékony, teljesen kiöblíthető • Finom mosásra is alkalmas

• Tisztít és fertőtlenít. • Háztartásban, kórházakban és ipari létesítményekben egyaránt alkalmazható • Kártékony mikroorganizmusokat pusztít el • Gazdaságos és nem mar. Kódszám 411 – 1 l Kódszám 412 - 10 l A szóró-és keverő flakont külön lehet megvásárolni.

Mosópor

Makulátlan otthon, tisztább bolygó A Golden Home Care termékek hatékonyak és sokoldalúak, ideálisak otthonaink tisztántartásához.

Kódszám 147 - 5 Kg

SZTÍT Környezetkímélés Csak a Super 10 által feltehetőleg 700 millió palack nem került megsemmisítésre, nem szennyezte a környezetet.

Fertőtlenítő

Booster

Mosószer adalék • Vízlágyító hatása van • Adalékként használható a mosópor mellett a makacs szennyeződések eltávolítására • Kitűnő folt előkezelő • Minden mosható anyag esetében biztonságosan használható Kódszám 191 – 1 l

SOFT Öblítő

• Lágyítja a kelmét • Koncentrált és gazdaságos • Kellemes, friss illat • Megkönnyíti a vasalást Kódszám 42 – 1 l

25.000 pingvint mentettek meg az LDC-vel!

Tiszta otthont a pillangóknak!

A vadvilág egyik legnagyobb mentőakciója során, több mint 25.000 kőolajjal szennyezett pingvint tisztítottak meg az LDC-vel Cape Townban, DélAfrikában.

A Bordano House of Butterflies nevű pillangóházat Friuliban, Olaszországban kizárólag a Super 10-zel és LDC-vel tartják tisztán, mert nem okoznak kárt a fiatal pillangókban. 45


Adomány

FAMILY FOUNDATION AZ ÖNÖK SEGÍTSÉGÉVEL VILÁGSZERTE POZITÍV VÁLTOZÁST HOZUNK AZ EMBEREK ÉLETÉBE A NeoLife több éve segélyszervezeteken keresztül segít a rászorulókon. Helyi programoktól kezdve nemzetközi kötelezettségvállalásig, a NeoLife Family Foundation körültekintően választja ki azokat a jótékonysági szervezeteket, melyek valóban változást hoznak az emberek életébe. A termékek eladásából származó bevétel jelentős részét emberbarát szervezetek támogatására fordítjuk alapítványokon keresztül.

A jövőbe vetett hit

46

EGY


Emberközpontúság

Filozófiánk Hiszünk a szívünk diktálta önzetlen segítségben, és a mi szívünk a gyermekek felé húz. Körültekintően választunk ki egyet a szegény gyermekek segítését megcélzó jótékony szervezetek közül. A NeoLife Family Alapítvány olyan szervezeteket támogat, melyeknél minden egyes beérkezett dollár 90%-a közvetlenül a gyermekek javát szolgálja.

Az általunk támogatott szervezetek • Egy non-profit iskolai étkeztetést támogató szervezet, mely Tanzániában 15.000 gyermek meleg ebédjét biztosítja. Az ebéd része zászlós termékünk, a Formula IV® mely Tre-en-en® gabonakoncentrátumot tartalmaz. A program háromszorosára nőtt segítségünkkel. • Egy keresztény szervezet, amit Kaliforniában, San Jose-ban hoztak létre, az utcán élő gyermekeknek nyújt menedéket, ételt-italt és tanácsot a hogyan továbbra. • Egy perui árvaház, mely Limában nyújt orvosi ellátást, ételt és menedéket a rászoruló gyermekeknek, akik mindezt nem engedhetik maguknak. • Egy szervezet Nevada-ban, Las Vegasban mely segít a nehéz helyzetben levő gyermekeken, például családon belüli erőszak áldozatai; keresztény nyári táborba juttatja el őket. • Indiában, egy olyan szervezet, mely a társadalomból kizárt embereket támogatja, ők az”érintetlenek” nevű kaszt tagjai. • Mexikóban egy gyermek program, ami élelemmel, mentorálással és nyaralással segíti a következő generáció boldogulását.

YÜTTÉRZÉS 47


BE YOUR BEST

Kódszám 1459/HUN | Kiadás 9/2016

Bővebb információért, vagy ha vásárolni szeretne, lépjen kapcsolatba független NeoLife distributorával. Bővebb információért látogasson el a www.gnld.com-ra vagy hívja az ügyfélszolgálatot a 06-80/465-336-os zöldszámon (csak vezetékes telefonról hívható)!

GNLD katalógus Rendelés: 20/482-3577  
GNLD katalógus Rendelés: 20/482-3577  
Advertisement