__MAIN_TEXT__

Page 1

Kepéné Bihar Mária − Lendvai Kepe Zoltán

LY N D VA M U S E U M 1

© 2017, Galerija-Muzej Lendava • Galéria-Múzeum Lendva

LY N D VA M U S E U M

1

A hetési népi textilkultúra Kultura hetiškega ljudskega tekstila

Ponatis publikacije je omogočil sklad: A könyv újrakiadását támogatta:


LYNDVAMUSEUM 1


LYNDVAMUSEUM 1 Periodiko založil in izdal: | A múzeumi folyóiratot kiadja: Galerija-Muzej Lendava | Galéria-Múzeum Lendva Bánffyjev trg – Bánffy tér 1, 9220 Lendava – Lendva Zanj: | Felelős szerkesztô: Beata Lazar Urednik: | Szerkesztô: Zoltán Lendvai Kepe Uredniški odbor: | Szerkesztôbizottság: Peter Novak Beata Lazar Zoltán Lendvai Kepe Prevodi: | Fordítások: Gabriella Bence Utroša (slovenščina) Mag. Suzanne Király-Moss (angleščina) Brigita Klujber (slovenščina) Alenka Kolenko (nemščina) Mira Unger (slovenščina) Jezikovni pregled: | Nyelvi lektorálás: Lidija Kreft (angleščina) Grafično oblikovanje: | Grafikai tervezés: Dubravko Baumgartner Tisk: | Nyomda: Digifot, Lendava Naklada: | Példányszám: 300 Prva izdaja | Első kiadás, 2006 Prvi ponatis | Második kiadás, 2017

CIP - Kataložni zapis o publikaciji Narodna in univerzitetna knjižnica, Ljubljana 746.1(497.4Hetiš) 746.1(439) 39(497.4=511.141)(083.824) KEPÉNÉ Bihar, Mária A hetési népi textilkultúra = Kultura hetiškega ljudskega tekstila / Kepéné Bihar Mária, Lendvai Kepe Zoltán ; [prevodi Gabriella Bence Utroša ... et al.]. - 1. ponatis. - Lendava : Galerija-Muzej = Lendva : Galéria-Múzeum, 2018. - (Lyndvamuseum ; 1) ISBN 978-961-91217-4-0 1. Lendvai Kepe, Zoltán 293472768


Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltán

A hetési népi textilkultúra Kultura hetiškega ljudskega tekstila

Galerija-Muzej Lendava | Galéria-Múzeum Lendva 2017


Lectori salutem! Simbol mesta Lendave je njen grad. Skozi zgodovino so imeli gradovi ne le zaščitniško funkcijo, temveč so bili tudi regionalna kulturna središča. Spodobno in dostojanstveno je torej, da tudi lendavski grad postane trdnjava kulture in učenosti. Galerija-Muzej Lendava, ki je bila ustanovljena leta 1973, je že doslej izdala nekaj pomembnih publikacij, s katerimi je obogatila zgodovinsko znanje o mestu in pokrajini. Prispevši v Kristusovo obdobje je dozorel čas za izdajo muzejske periodike, ki bi v prvi vrsti predstavila krajevno zgodovino in etnologijo našega kraja. Ob izidu smo si zastavili cilje, ki bi ob znanstvenih dejstvih pričali o odprtosti in spoštovanju do vseh tukaj živečih kultur, ki bogatijo življenje ljudi ob Muri v duhu „Europica varietas” ter „Minoritates Mundi”.

Založnik

Lectori salutem! Lendva város jelképe a vár. Európa történelme során a várak nemcsak a védelem, de a kultúra regionális központjai is voltak. Illô és méltó tehát, hogy a lendvai vár is a tudomány és kultúra fellegvára legyen. Az 1973-ban alakult lendvai Galéria-Múzeum intézménye már eddig is számos tudományos kiadvánnyal gazdagította a város és vidéke történelmének megismerését. Krisztusi korba érve elérkezettnek látszik az idô, hogy könyvkiadási tevékenységének egy részét, egy most útjára indított elsôsorban helytörténeti és néprajzi írásoknak helyet adó múzeumi periodika, tudományos sorozat köré szervezze. Az induláskor magunk elé kitűzött céljaink a magas tudományos igényeknek megfelelés mellett a nyitottság és tisztelet a térségben egymás mellett élô, a vidék kultúráját együttesen gazdagító Mura-menti népek kultúrája iránt az Europica varietas és a Minoritates Mundi szellemében.

5

A kiadó


Lectori salutem! Das Symbol der Stadt Lendava ist ihre Burg. Durch die Geschichte übernahmen die Burgen nicht nur eine Schutzfunktion, sonder waren auch regional-kultureller Mittelpunkt. Es ist nur schicklich und würdig, das sich auch die Burg von Lendava zu einer Festung der Kultur und Gelehrsamkeit entwickelt. Galerija – Muzej Lendava-Lendva, die 1973 gegründet wurde, veröffentlichte wichtige Publikationen, mit denen sie das historische Wissen über die Stadt und die Landschaft bereicherte. Im Christialter angelangt ist es nun an der Zeit, eine Museumsperiodik herauszugeben, die in erster Linie die Geschichte und die Ethnologie unseres Ortes vorstellt. Bei der Herausgabe setzten wir uns zum Ziel, anhand wissenschaftlicher Tatsachen über die Offenheit und die Wertschätzung aller hier lebenden Kulturen Aufschluss zu geben, die das Leben der Menschen an der Mur im Geiste des „Europica varietas” und des „Minoritates Mundi” bereichern.

Der Verlag

Lectori salutem! Lendava’s symbol is its castle. Historically, castles were not only for defense, but were also regional cultural centers. It is proper and fitting, therefore, that Lendava’s castle, too, has become a citadel of culture and learning. The Gallery-Museum Lendava, which was founded in 1973, has already produced several important publications through which it has enriched the historical knowledge of the town and its provinces. After so many years, reasons have accumulated for a new path to be pursued in publication activities and to organize a museum periodical with a learned series centered around the history and ethnology of our area. We have set standards for its appearance, and demand, together with high scholarship, an agreement for openness and respect toward all the people of the various cultures who live together in the area along the Mura to enrich their lives in the spirit of Europica varietas and Minoritates Mundi.

6

Editor


Dr. Kerecsényi Edit néprajzkutató emlékének ajánljuk V spomin etnologinji Dr. Edit Kerecsényi Zum Gedenken an die Ethnologin Dr. Edit Kerecsényi To the memory of the ethnologist, Dr. Edit Kerecsényi


Bevezetés A különbözô, a természettel szoros egységben élô közösségek életformáinak, így a közép-európai térség népi kultúráinak is fontos jellemzôje volt, a technikai civilizáció korszakának beköszöntéig egy-egy természet adta nyersanyagnak a mind teljesebbkörű és szerteágazóbb felhasználása. Az „egyszerű” parasztemberek a természetben körülöttük található anyagokból mindent el tudtak készíteni, amire csak szükségük volt a ház körül. Ezek segítségével roppant gazdag és sokszínű tárgyi világot alakítottak ki. Az eltérô természeti adottságoknak és társadalmi körülményeknek megfelelôen a különbözô térségek lakosai gyakran specializálódtak egy bizonyos nyersanyag feldolgozására, így jöttek létre a különbözô fazekas, szénégetô, kôfaragó és szövô-fonó falvak, amelyek messze földrôl híresek voltak egyegy mesterség magas szintű művelésérôl. A nyugat-pannon térség egyik legmarkánsabb népi kultúrájú tájegysége, a 20. századi történelmi folyamatok során mostoha módon kettészakított Hetés mindig is nevezetes volt arról, hogy az itt élô asszonyok milyen jól értettek a len- és kender termesztéshez és annak feldolgozásához, a fonáshoz, szövéshez és az így elôállított textilek díszítéséhez. Erre a tehetségükre nemcsak közelebbi és távolabbi lakókörnyezetük, de a vidéket újra és újra felfedezô kutatók is többször felhívták a figyelmet. Napjainkra a néprajztudományban köztudott ténnyé vált, hogy a hetési textilkultúra nemcsak a Dunántúl, de a közép-európai térség egyik leggazdagabb és legtöbb archaikus elemet megôrzött kultúrkincse. Olvasóink számára talán túlzásnak tűnhet, hogy házkörüli ruhaneműk és viseleti darabok kapcsán a textilkultúra kifejezést használjuk, hiszen a kultúrával kapcsolatban sokkal inkább valami fennkölt és megközelíthetetlen dologra szokás gondolni, mint magára az élet teljességére. Ha jobban belegondolunk, hogy a len- és kender feldolgozásával nyert népi textíliák az élet minden területén megjelentek, a gazdálkodástól kezdve a lakberendezésen át az emberi élet legfontosabb fordulópontjaira épülô szokások világáig, beláthatjuk, nem túlzás textilkultúráról beszélnünk. Ez a sokszínűség és funkcionális gazdagság a megformáltságban is megmutatkozik, hiszen a hetési textilkultúra a legegyszerűbb fűhordó ruhától vagy túrószsáktól kezdve a gazdagon hímzett ingekig, kötényekig mindent magába foglal. Másrészrôl a textilkultúra, mint a tárgyalkotó népművészet része fontos jel- és szimbólum rendszer, amely hitelesen vall egy közösség életmódjáról, lelki alkatáról, törekvéseirôl. Ezek a textilek évszázados tanúi ôseink szokásainak, hovatartozásának, törekvéseinek, élniakarásának és ezek a tárgyak jelképezik a családunk, a közösségünk, a vidékünk és a nemzetünk emberléptékű múltját is. Kiadványunkban a lendvai Galéria-Múzeum Hetési textilkultúra című kiállításának és ezen keresztül a múzeum textilgyűjteményének részletesebb bemutatására vállalkozunk, mindezzel emléket állítva a téma egyik legelkötelezettebb és felkészültebb, nemrégiben elhunyt kutatójának, Dr. Kerecsényi Editnek. 8


Uvod V različnih, z naravo tesno povezanih skupnostih, tako tudi v srednjeevropskem prostoru je v ljudski kulturi imela pomembno vlogo surovina, ki jo je ponujala sama narava in je bila primerna za široko predelavo in uporabo. Kmečki ljudje so iz naravnih materialov, ki so jih obdajala: iz lesa, kamna, zemlje, iz živalskih, rastlinskih in mineralnih naravnih snovi umeli narediti vse, kar so potrebovali v okolici hiše. Prav s pomočjo le-teh so uspeli izoblikovati slikovit in bogat predmetni svet. Glede na različnost naravnih danosti in različnih družbenih razmer so se prebivalci različnih okolij specializirali na predelavo določene surovine. Tako so se izoblikovale različne vasi lončarjev, oglarjev, kamnosekov, tkalcev-prelcev, ki so bile znane po svojem mojstrstvu ter visoki kvaliteti domače obrti daleč naokrog. Zahodni del panonskega prostora je eden izmed najmarkantnejših pokrajinskih enot madžarske ljudske kulture. Zaradi zgodovinskih procesov v 20. stoletju so pokrajino Hetés po mačehovsko razdelili na dvoje, zmeraj pa je bila znana po tem, da so tukaj živeče ženice odlično obvladale gojenje in predelavo lanu ter konoplje, še posebej pa okraševanje doma pripravljenega blaga. Na sposobnost teh ženic ni opozarjala le bližnja in širša okolica, temveč vse bolj tudi raziskovalci. Danes je v etnologiji že splošno znano dejstvo, da je hetiška kultura ljudskega tekstila ena najpomembnejših kulturnih zakladov, ne le madžarskega Prekodonavja, temveč celotnega srednjeevropskega prostora z eno izmed najbogatejših in največ ohranjenih arhaičnih sestavin. Bralci bodo morda menili, da je pretirano govoriti o kulturi ljudskega tekstila kadar gre za domača oblačila in za posamezne dele noše. V zvezi s kulturo namreč najraje pomislimo na nekaj vzvišenega in težko dosegljivega, ne pa na nekaj kar daje polnost življenju, neko celoto. Če pa le nekoliko bolje pomislimo, lahko ugotovimo, da se s predelavo lanu in konoplje pridobljene ljudske tekstilije pojavljajo na vseh področjih kmečkega življenja, vse od gospodarstva do urejanja stanovanja, kakor tudi v svetu običajev. Zatorej lahko ugotovimo, da ni pretiravanja, ko govorimo o kulturi ljudskega tekstila. Prav ta pestrost in bogata funkcionalnost se kažeta tudi v raznolikosti uporabe, saj hetiško tekstilno kulturo srečamo v najbolj preprostem kosu platna za nošenje trave ali v platnu za pripravo skute, kakor tudi v bogato vezenih srajcah, predpasnikih, namiznih prtih in brisačah. Poleg tega pa je ta tekstilna kultura, kot del ljudske umetnosti, pomemben simbolni sistem, ki verodostojno priča o načinu življenja skupnosti, o njeni duhovni strukturi ter njenih prizadevanjih. Te tekstilije so že stoletja priče navad naših prednikov, njihove pripadnosti, prizadevanj, težnje po bivanju, so prispodoba naših družin, naše skupnosti, pa tudi preteklosti naše pokrajine in naroda. Pričujoča publikacija z naslovom Kultura hetiškega ljudskega tekstila v izdaji Galerije Muzeja iz Lendave predstavlja razstavo, skozi katero želimo podrobneje predstaviti muzejsko zbirko tekstilij. Istočasno pa jo posvečamo v spomin nedavno preminuli etnologinji Dr. Edit Kerecsényi, kot eni od najboljših poznavalk omenjene teme. 9


A Hetés Hetés sík vidéke a Kárpát-medence nyugati peremén, közelebbrôl a történelmi Zala megye délnyugati részén terül el. Északról az Ôrség, keletrôl a Göcsej, délrôl a Lendva-vidék, nyugatról pedig a ma is nehezen átjárható Fekete-erdô határolja. Ezt a körülbelül 7x7 km kiterjedésű területet a Kebele patak és a Lendvavíz öleli közre. Települései jó termôfölddel, legelôkkel, erdôkkel és vizekkel megáldott környezetben alakultak ki. A mélyenfekvô, helyenként vizenyôs, sík területek és erdôk védelmet biztosítottak, de egyben elzártságot is okoztak. Hetés lakossága ebben a viszonylagos zártságban az évszázadok folyamán megalkotta, és a 20. század közepéig megôrizte sajátos életmódját, népviseletét, népi építkezését, napjainkig pedig nyelvjárását és szellemi kultúráját. A Hetés, mint tájnév, egyes kutatók szerint szoros kapcsolatban áll benépesülésének törté­ netével. A magyar nyelvterületen a hét vagy hetes alapú földrajzi névadás, fôként dűlô- és településnevekben elég gyakori.1 A szájhagyomány szerint Hetés tájegység a hét -háza végzôdésű településrôl kapta a nevét.2 Ezen népi etimológia nem kizárt, de fenntartásokkal kell kezelni, mivel Hetés sosem csak ezeket a településeket foglalta magába.3 A Hetés tájnév eredetével kapcsolatosan legvalószínűbb, hogy személynévbôl alakult, hiszen az Árpád-korban és utána személynév is volt a Hetés.4 Minden bizonnyal Lendva-vidéken és a Hetésben is a Göcsejjel és az Ôrséggel párhuzamos honfoglalási és letelepedési folyamatok zajlottak. Hetés benépesülése kapcsán világosan tetten érhetô azon mozzanat, amit Szabó István a Kárpát-medence számos más helyére vonatkozóan is bizonyított. Ugyanis a személynévhez birtokviszonyban kapcsolódó -háza, -laka, -ülése, -telke, -földje összetételű helynevek már nevükben is kifejezésre juttatják, hogy az ilyen településeken az Árpád-korban eredetileg alig állhatott más, mint egy telepes nagycsalád telke és udvarháza.5 Vidékünkön ennek a letelepedési idôszaknak a tanúi Göntér-háza, Fejérpálháza, Szijártó-háza, Sülegál-háza, Káma-háza, Gáborján-háza, Böde-háza, Nyakaspéter-háza, Szombat-háza, Pecman-laka, Fodor-laka, Fejér-lakosa, Felsô-lakosa, Szabó-lakosa, Nezmer-lakosa és Biró-falva, amelyek mint késôbbi települések vagy eltűnt puszták mind-mind legalább egy ideig a Hetéshez tartoztak.6 Az eddig ismert adatok szerint a hetési falvak közül Radamost említik elôször egy 1267-ben kelt oklevélben.7 A hetési települések zömével írott forrásban pedig elôször 1355-ben találkozunk, hiszen az 1322. évvel datált oklevelet a történészek hamisítványnak tartják.8 16. századi vagy még késôbbi telepítésnek egyedül Bánuta bizonyul. 1 LENDVAI KEPE Zoltán 2005. 236. 2 BELLOSICS Bálint 1897. 88. Ezek: Bödeháza, Gáborjánháza, Gálháza, Göntérháza, Nyakasháza, Pálháza és Szijártóháza. 3 SZENTMIHÁLYI Imre 1977. 15. 4 CSÁNKI Dezsô 1897. III. 61. Zalai oklevéltár I. 315. és II. 149. (1366: Filius Hetys de Hetys) 5 SZABÓ István 1976. 94. 6 LENDVAI KEPE Zoltán 2005. 237. 7 HOLUB József 1933. 650. 8 KRISTÓ Gyula 2000. 207 és 264. Az okleveleket tartalmuk és formulái révén hamisítványnak tartják.

10


Hetés, Hetiš Pokrajina Hetiš se razprostira na ravninskem delu zahodnega obrobja Karpatskega bazena, na jugozahodnem delu nekdanje zalske županije. Na severu meji na pokrajino Ôrség, na vzhodu na Göcsej, na jugu na območje Lendave, na zahodu pa meji na Črni log, ki je še danes težko prehoden. Naselja so obdana z rodovitno zemljo, pašniki, gozdovi in vodami ter so se tako oblikovala v blaženem okolju. Prebivalci Hetiša so prav zaradi teh gozdov in voda živeli v razmeroma zaprtem okolju, kar jih je skozi stoletja zaznamovalo, so pa zato do sredine 20. stoletja ohranili lasten način življenja, ljudsko nošo, ljudsko gradbeništvo, vse do današnjih dni pa značilno narečje in duhovno kulturo. Naziv pokrajine Hetiš je po mnenju nekaterih raziskovalcev v tesni povezavi z zgodovino priseljevanja madžarskega življa v ta del Pomurja.1 Po ustnem izročilu je ime pokrajine povezano s sedmimi hetiškimi naselji, ki se končujejo na „-háza”.2 Toda glede na to trditev obstajajo zadržki, saj k pokrajini Hetiš ni spadalo samo teh sedem vasi.3 Po vsej verjetnosti izhaja naziv Hetiš iz osebnega imena, saj je bilo v obdobju Arpadovičev in tudi kasneje Hetiš osebno ime.4 Po vsej verjetnosti so naselitveni procesi Madžarov na območju Lendave, Hetiša, Göcseja in Ôrséga potekali istočasno. Nazivi madžarskih naselij sestavljenih iz osebnih imen s končnico -háza, -laka, -ülése, -telke, -földje že v svoji sestavi pričajo o tem, da je v dobi Arpadovičev ta naselja ustanovila istoimenska družina.5 Z večino naselij Hetiša se v pisnih virih srečamo prvič leta 1355, saj je listina iz leta 1322, po mnenju zgodovinarjev, bila ponarejena.6 Za varnost in uspeššno gospodarstvo na območju Lendave in Hetiša so skozi stoletja skrbele v lendavskem gradu vladajoče veleposestniške družine: sprva družina Bánffy, po njihovem izumrtju pa družina Nádasdy in naposled družina Esterházy. Pri oblikovanju enotne pokrajine je bila ključnega pomena vloga „hetiškega okraja” 7 h kateremu je spadalo 21 naselij. V času turških vpadov je nekaj od teh naselij ostalo brez večine prebivalcev ter ščasoma izginilo. V začetku 20. stoletja je k Hetišu spadalo le še 11 naselij. Leta 1935 so vasico Szentistvánlak8 priključili k naselju Bödeháza, tako danes spada k Hetišu 10 naselij: Bödeháza, Gáborjánháza, Szijártóháza in Zalaszombatfa ki so na Madžarskem, Bánuta, Göntérháza, Hidvég, Kámaháza, Radamos in Zsitkóc9 pa so na podlagi trianonske pogodbe bile priključene Sloveniji.

1 LENDVAI KEPE Zoltán 2005. 236. 2 BELLOSICS Bálint 1897. 88. Ta naselja so: Bödeháza, Gáborjánháza, Gálháza, Göntérháza, Nyakasháza, Pálháza in Szijártóháza. Madžarska beseda „ház” pomeni: hiša, dom. 3 SZENTMIHÁLYI Imre 1997. 15. Ljudska etimologija izhaja iz dejstva, da se v madžarščini številki sedem pravi: „hét”. 4 CSÁNKI Dezső 1897. III.61. Zalai oklevéltár I. 315 és II. 149. (1366: Filius Hetys de Hetys) 5 SZABÓ István 1976. 94. Omenjene madžarske besede pomenijo: hiša, dom, sedež, zemljišče, zemlja. 6 KRISTÓ Gyula 2000. 207 in 264. 7 Judicatus Hetés. 8 Leta 1908 se je naselje Jósec preimenovalo v Szentistvánlak. 9 Slovenska imena teh naselij so nastala po letu 1920 in sicer: Banuta, Genterovci, Mostje, Kamovci, Radmožanci ter Žitkovci.

11


Okolica Lendave in Hetiš. | Lendva-vidék és Hetés.

12


Dobrovniška ulica. Dobrovnik-Dobronak, 1904. | Dobronaki utcarészlet. Dobronak, 1904. Fotó: Bátky Zsigmond. Néprajzi Múzeum Fotótára 6404, Budapest.

Hetiška hiša. | Hetési kerített ház. Én. Fotó: Bellosics Bálint. Türr István Múzeum Fotótára, Baja.

13


Lendva-vidék és Hetés biztonságának és gazdálkodásának eredményességén évszázadokon keresztül a lendvai vár, az ehhez tartozó uradalom és ezek birtokosai, az Alsólendvai Bánffyak, Nádasdyak és Esterházyak ôrködtek. A tájegység kialakulásában kulcsfontosságú szerepet betöltô Hetési Bírósághoz fennállásának során összesen 21 település tartozott. Fôként a török hódoltság ideje alatt ezek közül néhány elnéptelenedett, majd végképp eltűnt. A 20. század elején már csak 11 települést tartozott Hetéshez. Ez a szám Szentistvánlak 9 Bödeházához való csatolásával 1935-tôl tízre csökkent. Bödeháza, Gáborjánháza, Szijártóháza és Zalaszombatfa Magyarországhoz tartozik, Bánuta, Göntérháza, Hidvég, Kámaháza, Radamos és Zsitkóc pedig a trianoni döntések következtében ma Szlovénia területén található.10 Ennek ellenére Hetés tájegység határait szinte mindegyik kutatója másképpen húzta meg. Gönczi Ferencz, a 20. század elején 17 községet és 15 pusztát vett Hetés területének, a Csesztreg, Dobronak és Lendvahosszúfalu által meghatározott háromszögben lévô térséget.11 Mások viszont egész Lendva-vidék magyar falvait is hozzászámították, mint például a 19. század végén Hetés egyik elsô kutatója Bellosics Bálint, aki Hetéssel kapcsolatosan „harminc és egynéhány községnek gyűjtőnevé”-ről beszélt. Ennek oka elsősorban abban rejlik, hogy a Lendva-vidéki magyar falvak lakóira mindig is jellemzô volt az azonos tájnyelv és népviselet. Hetésre napjainkig az aprófalvas, sűrű településhálózat jellemzô. Bizonyítja ezt azon 1703-as összeírás is, amely Hetés akkori 11 településén mindössze 134 gazdát rögzített.12 Az elsô, 1780-as években végzett népszámlálás adatai alapján Hetés akkori 11 településén 221 házat írtak össze, amelyekben 1786 lélek élt.13 Átlagosan tehát ezidôtájt 20 ház jutott egy-egy településre, házanként 8 lakóval. Érdekes, hogy a 19. század eleji társadalmi folyamatok megritkították a hetési települések lakosságát és házait, a jobbágyfelszabadítás utáni évtizedekben pedig erôteljesen növekedett a házak száma. Hetésben a települések szerkezetét tekintve megállapítható, hogy nagy részük alkalmazkodott az általános északnyugat-délkelet irányú patak- és útmentéhez. Az építményekre a tömbszerű tömörültség jellemzô, amely a lakó és gazdasági épületek egyetlen épületbe való tömörítését jelenti.14 Régente a telken a hajlított vagy kerített ház állt magában. Az udvar hátsó felében torkos-pajta is lehetett, vagy gyakran annak a legfejlettebb változata, a sokszögű pajta. Ritkábban egy harmadik építmény is található volt a telken, a lábas-pajta.15 Hetés falvainak arculatát az elôbbiekben felsorolt természeti viszonyok, gazdálkodási mód és társadalmi szervezet formálta ezer éven keresztül egységessé. Bár a tájegység falvai

9 Jósecz települést 1908-ban átnevezték Szentistvánlakra, 1935-ben pedig Bödeházához csatolták. 10 Ezek a falvak 1920 után szlovén nyelvű elnevezést is kaptak: Banuta, Genterovci, Mostje, Kamovci, Radmožanci, Žitkovci 11 GÖNCZI Ferencz. 1914. 27. 12 ZML Conscr. Univ. Ö. 6. Conscriptio Dominy Alsó Lendva. Anno 1703. 13 Az elsô magyarországi népszámlálás 1784-1787. KSH. Bp. 1960. 250-271. 14 BARABÁS Jenô – GILYÉN Nándor 1979. 16. 15 LENDVAI KEPE Zoltán. 2005. 246.

14


Hetiška hiša | Hetési ház. Én. Fotó: Bellosics Bálint. Türr István Múzeum Fotótára, Baja.

Za Hetiš so še danes značilne majhne, gosto naseljene vasi. Glede na strukturo naselij lahko ugotovimo, da se večina prilagaja splošni smeri severozahod – jugovzhod vzdolž ob potoku in cesti. Nekoč je na zemljišču stala stavba sama zase, večinoma prelomljena v pravem kotu ali povsem ograjena. V zadnjem delu dvorišča je bil skedenj.10 Podobo hetiške vasi so skozi tisočletje oblikovale v strnjeno enoto omenjene naravne razmere, način gospodarjenja in družbena organiziranost. Vasi so med seboj uspele ustvariti sistem medsebojnega sodelovanja, toda vključitev v delitev dela v širšem okolju jim ni uspela. Prebivalci Hetiša so se v večini odločili za samopreskrbno gospodarjenje.11 Ne samo v družbenem, tudi v gospodarskem življenju je bila splošna odločitev za veliko družino. Prebivalcem Hetiša je vse do 20. stoletja bil izvor preživetja v naravnih danostih, saj so imeli rodovitna polja za obdelovanje, v bližnjih goricah vinograde, za živino travnike, za ribištvo primerne vode in gozdove. V času pred osvoboditvijo tlačanov so hetiške vasi spadale k Esterházyjevi knežji družini, kot del dolnjelendavskega posestva. Osnove poljedelstva te pokrajine so predstavljala jeseni sejana žita, pšenica, rž in ječmen. Pridelovali so tudi ajdo in proso. Živinoreja je bila v Hetišu vse do konca 20. stoletja ključnega pomena, saj je predstav-

10 LENDVAI KEPE Zoltán 2005. 246. 11 KÁLI Csaba 1999. 19.

15


maguk közt sikerrel teremtettek meg egy együttműködési rendszert, a nagytáji munkamegosztásba nem a legsikeresebben tudtak bekapcsolódni. Ennek okait elsôsorban a kedvezôtlen társadalmi viszonyokban és történelmének sajátos alakulásában kell keresni. A társadalmi viszonyok kedvezôtlenségére már a 18. század elején Bél Mátyás is felfigyelt. Szerinte ezen gazdag vidéknek óriási hátránya, hogy a mezôgazdasági terményeit nem tudta pénzre váltani, ennek következtében pedig csak annyira foglalkoztak a földműveléssel, amennyibôl az életük fenntartását biztosíthatták.16 Hetés lakossága tehát nagyrészt az önellátó gazdálkodásra rendezkedett be. Nem csak a társadalmi, hanem a gazdasági életnek is alapvetô meghatározója a nagycsalád volt. A hetési ember megélhetésének forrásai egészen a 20. század elejéig a tájegység természeti adottságaiból fakadóan a művelésre alkalmas föld, a közeli hegyoldalakon megtermô szôlô, az állatok tartását biztosító rétek, a halászatra alkalmas vizek és az erdôk voltak. A jobbágyfelszabadítás elôtti idôszakban a hetési falvak az Esterházy hercegi család birtokát képezô alsólendvai uradalomhoz tartoztak. A hetési települések határában Zsitkócon ispánság volt, Hidvégen, Nyakasházán és Szabólakoson pedig major. Vidékünk földművelésének alapját az ôszivetésű gabonák, a búza, rozs és árpa jelentették. Ehhez kapcsolódott még másodvetésként a hajdina és a köles. Az állattartás Hetésben mindig is jelentôs volt, s szinte magát a megélhetést és megmaradást jelentette. Elsôsorban szarvasmarhát, sertést és lovat tenyésztettek. Hetésben szinte kizárólagosan a hidegvérű ló és a piros-tarka szarvasmarha volt elterjedt. A sertések közül a húsfajták domináltak.17 Teheneket, lovakat és disznókat nemigen adtak el, általában csak a szaporulatot értékesítették. Nagyobb méretű juh- és kecsketartásról sem az írott források, sem az emlékezet nem tud Hetésben. A táplálkozásban fontos szerepe volt a baromfinak, szinte kivétel nélkül minden család nevelt tyúkokat. A kacsa és a liba tartása ennyire nem volt jelentôs, pulykát is csak egyesek tartottak. Szinte minden hetési gazdának volt szôlôje a közeli Lendva- és Dobronakhegyen, vagy a Riganóci-dombon. A települések határában pedig azok műveltek szôlôt, akiknek nem volt szôlôhegyük. A szôlôket az összeírók általában harmadrendűnek minôsítették. Mivel Lendva- és Dobronakhegy a trianoni döntések révén határon túlra kerültek, ezek a szôlôterületek idôvel elvesztek a magyarországi hetésiek számára. A két világháború közti idôszakban az úgynevezett kettôs birtokosok még megtarthatták tulajdonukat, de a II. világháború után már ellehetetlenült a határon túlra esô szôlôterületek művelése és haszonvétele. A magyarországi hetési gazdák ezután a gosztolai és dedesi dombokon szereztek területeket. A filoxéra pusztítása után általánosan elterjedt a fehér noha, az Izabella és az Otelló, amelyeknek a nemesített fajtákra való váltására csak a 20. század végére került sor. 16 KÁLI Csaba 1999. 19. Benne: Bél Mátyás: Zala vármegye leírása. 17 A Magyar Szent Korona Országainak Állatlétszáma. MKKSH. Bp. 1913. 158-165.

16


Zvonik. Szíjártóháza, 1999 | Harangláb. Szíjártóháza, 1999. Fotó: Lendvai Kepe Zoltán.

Pred cerkvijo. Gáborjánháza, 1937 | Templombamenők. Gáborjánháza, 1937. Fotó: Gönyei Sándor. Néprajzi Múzeum Fotótára 77379, Budapest.

17


Hetés vidékén az ipar sosem volt jelentôs. Ez alól csak a fazekasság képezett valamelyest kivételt, az is csak az 1800-as évek elejéig. Bödeházán például 1773-ban 14-en foglalkoztak fazekassággal, Radamosban 1750-ben 10-en, Zsitkócban pedig 11-en. A 19. század közepére ez a mesterség jóformán eltűnt Hetésbôl. Ha azt állapítottuk meg, hogy vidékünkre nemigen volt jellemzô az ipar, akkor azt is meg kell említenünk, hogy annál inkább elterjedt volt a háziipar. A hetési ember a használati tárgyait, eszközeit túlnyomó részben maga állította elô. Hetés lakosai mindig is római katolikusok voltak, kivéve azt az egy évszázadot a 16. század végétôl, amikor az Alsólendvai Bánffyak a reformáció híveivé váltak. A Hetés falvai a dobronaki plébániához tartoztak, amelyet mint egyházkerületet Szent Jakab18 templomával már az 1334-es és 1389-es Bánffy birtokosztálylevelek említenek. A dobronaki plébánia 1777-ig a zágrábi, majd a szombathelyi püspökséghez, azon belül is az alsólendvai esperesi kerülethez tartozott. Az I. világháború után a Jugoszláviához csatolt hetési települések a maribori, majd 2006-tól a muraszombati püspökség fennhatósága alá kerültek. A 20. század elejéig a hetési falvakban nem épült „kôtemplom”, de mindegyik faluban harangláb, azaz szoknyásharang állt. Szoknyásharangot ma már csak Kámaházán, Göntérházán és Szijártóházán találunk. A hetésiek végsô nyugvóhelye is Dobronak településhez kötôdik, ahol is a plébániatemplomtól északra helyezkedett el a hetési temetô. 1872-ig minden hetésit itt temettek el. Saját temetôt csak ezután létesítettek ezek a települések.19 A Hetésben zajló népesedési folyamatok azok, amelyek napjainkban leginkább aggasztják az ottani lakosságot és vezetôiket. Ugyanis Hetés összlakossága a 18. század végén végrehajtott elsô magyarországi népszámlálás szerint 1786 volt.20 Hetés lakosságának száma az 1930-as évekig állandóan növekedett, amikor is az 1931-es népszámlálás adatai összesen 3426 lelket mutattak. Ettôl az idôszaktól kezdve Hetés településeire folytonos népességcsökkenés jellemzô. A 21. század elsô éveiben készült népszámlálás riasztó adatokkal szolgált, hiszen mindössze 1420 lelket írtak össze.21 Az utolsó 70 év alatt Hetés lakossága tehát 58,5 %-kal csökkent. Hetés nemzetiségi összetételét is a 20. században hathatós változások érték. A trianoni határ meghúzása után 1925-ben Hidvégre, 1931-ben pedig Kámaházára az akkori jugoszláv hatalom jelentôs számú szlovén ajkú lakosságot telepített. A telepesek számára mindkét esetben a Lendva-Dobronak fôút kétoldalán új falurészt, úgynevezett kolóniát alakítottak ki. Az 1910. évi összeírás szerint Hetés lakossága 98,1 %-ban volt magyar nemzetiségű. Ez az arány 1991-re 73,5 %-ra csökkent.22 A települések arculatában és hangulatában a 20. század hozott gyökeres változást. Ezt a változást mindenekelôtt a trianoni döntések idézték elô. Hetést államhatár szelte ketté, így 18 VARGA Sándor 1997. 15. és HOLUB József 1933. ZML kézirat. Dobronak 175. 19 VARGA Sándor 1997. 62-63. 20 Az elsô magyarországi népszámlálás 1784 és 1787 között zajlott. 21 Magyarországon az elsô 21. századi népszámlálást 2001-ben, Szlovéniában egy évvel késôbb, 2002-ben végezték. 22 Magyarországon 1990-ben, Szlovéniában pedig 1991-ben végeztek népszámlálást.

18


ljala vir preživetja. V prvi vrsti so gojili govedo, svinje in konje.12 Skoraj vsak hetiški gospodar je bil tudi lastnik vinograda v bližnjih lendavskih ali dobrovniških goricah, oziroma na griču Riganóc. Ker so po trianonski pogodbi lendavski in dobrovniški vinogradi pripadli novoustanovljeni Kraljevini Srbov, Hrvatov in Slovencev so prebivalci naselij Hetiša na Madžarskem svoje vinograde izgubili. Med vrstami grozdja se je po pustošenju filoksere najbolj razširila bela šmarnica, izabella in otonel, katere so oplemenitili šele ob koncu 20. stoletja. Obrt v Hetišu nikoli ni bila pomembna, izjemo je predstavljalo le lončarstvo, toda tudi to le do začetka 19. stoletja. Domača obrt pa je bila zato toliko bolj razvita, saj so si prebivalci Hetiša večino uporabnih predmetov izdelali sami. Prebivalci Hetiša so vedno bili rimskokatoliške vere, izvzemši konec 16. stoletja, ko so Bánffyjevi postali pristaši reformacije. Vasi Hetiša so pripadale k dobrovniški župniji Sv. Jakoba, ki je prvič omenjena leta 1334.13 Dobrovniška župnija je do leta 1777 spadala k zagrebški, nato k škofiji v Szombathelyu, znotraj nje pa k lendavski dekaniji. Po I. svetovni vojni so vasi Hetiša, s priključitvijo k novi državi, spadale k mariborski, od leta 2006 pa k murskosoboški škofiji. Vse do začetka 20. stoletja v hetiških vaseh ni bilo zgrajene nobene „opečne cerkve”, toda v vsaki vasi je stal lesen zvonik. Danes jih najdemo le še v vaseh Kamovci-Kámaháza, Genterovci-Göntérháza in Szijártóháza. Tudi poslednje počivališče prebivalcev Hetiša je bilo vezano na naselje Dobrovnik-Dobronak, kjer se je severno od župnijske cerkve razprostiralo hetiško pokopališče. Do leta 1872 so vse prebivalce Hetiša pokopali na tem pokopališču. Lastna pokopališča so posamezna naselja dobila šele pozneje.14 Upadanje rojstev je največji problem, ki zadnje čase skrbi prebivalce teh krajev in njihove vodilne. Število prebivalcev v Hetišu je vse do leta 1930 bilo v stalnem porastu, takrat je po popisu prebivalstva tu živelo 3426 ljudi. Od tega obdobja pa je za naselja Hetiša značilen stalen upad življa. V prvih letih 21. stoletja je po popisu prebivalcev postalo stanje alarmantno, saj je bilo skupaj popisanih le 1420 ljudi.15 Torej se je v zadnjih 70-tih letih prebivalstvo Hetiša znanjšalo za 58,5%. Narodnostna sestava Hetiša je v 20. stoletju doživela intenzivne spremembe. Po postavitvi trianonske meje je leta 1925 v Mostje-Hidvég, leta 1931 pa v Kamovce-Kámaháza, takratna jugoslovanska oblast, naselila pomembno število slovenskih prebivalcev. Na­ seljenci so na obeh straneh glavne ceste Lendava-Dobrovnik oblikovali nov del vasi, ki so ga domačini imenovali „kolonija”. Ob popisu leta 1910 je 98,1% prebivalcev hetiških vasi bilo madžarske narodnosti, leta 1991 pa se je število prebivalcev madžarske narodnosti zmanjšalo na 73,5 procentov.16 12 LENDVAI KEPE Zoltán 2000. 149-150. 13 VARGA Sándor 1997. 15. Glej še: HOLUB József 1933. Rokopis ZML. Dobronak 175. 14 VARGA Sándor 1997. 62-63. 15 Prvi popis prebivalstva v 21. stoletju so na Madžarskem izvršili leta 2001, v Sloveniji pa leta 2002. 16 Popis prebivalstva na Madžarskem so izvršili leta 1990, v Sloveniji pa leta 1991.

19


mindegyik települése határsávba esett. A határon túlra szakadt hetési falvak haza nélkül maradtak, a magyarországi Hetés falvai pedig közigazgatási, gazdasági és vallási központ nélkül. De végsô soron, ahogy egyik visszaemlékezô kifejtette, a határ mindkét oldalán élôket „megbüntették”, hiszen az endogám közösség évszázados rokoni és baráti kapcsolatai megszakadtak, a falvak pedig elnéptelenedtek. Az öt magyarországi hetési falu zsákutcába került. A II. világháború után a „két Hetést” szöges drótkerítéssel és elaknásított övezettel méginkább elválasztották egymástól. Az, ami valamikor nem volt kétséges, az a 20. században azzá vált: az addig szervesen egybetartozó tájegység helyébe kettô, egy szlovéniai és egy magyarországi Hetés lépett. Most pedig tanúi lehetünk egy újabb átalakulásnak, hiszen az uniós csatlakozással jelképesen is, és valóságosan is meg kell tanulni egy Hetésrôl beszélni.

20


20. stoletje je podobo hetiških naselij in razpoloženje v njih korenito spremenilo. To spremembo so v prvi vrsti povzročile trianonske odločitve. Državna meja je pokrajino Hetiš presekala na dvoje, zaradi tega so se pretrgale sorodstvene in prijateljske vezi, število prebivalcev pa nenehno upada. V 20. stoletju je namesto dotlej organsko povezane tisočletne enotne pokrajine nastalo dvoje okrnjenih: slovenski in madžarski Hetiš. Danes pa smo lahko priče novim spremembam, saj z vstopom v evropsko unijo simbolno in realno lahko ponovno govorimo o enem Hetišu.

21


Fejezetek a kender és a len kultúrtörténetébôl A kender A kender, latin nevén a Cannabis sativa L. ma bármennyire is hírhedt növénynek számít, az emberiség egyik legôsibb, legsokoldalúbban felhasználható és leggazdagabb kultúrtörténettel rendelkezô növénye. Ôshazája Közép-Ázsia, Európába pedig a keletrôl érkezô népcsoportok juttatták el. Ôshazájában feltételezhetôen már 9000 évvel ezelôtt termesztették és felhasználták, de kenderfonatot a Törökország területén fekvô Catal Hüyük régészeti lelôhelyen is találtak, amelyet a régészek Kr.e. 8000 tájára datálnak. A magyarság ôsei is ismerték a hasznos növényt. Egyes kutatók úgy tartják, hogy a kenderszármazékokat az ógörög jósnôk is használták a jóslás elôsegítésére. Egyébként a kender latin nevét, a cannabist Dioszkoridesz, Néró római császár sebésze találta ki Kr.u. 70 körül és az asszírok jelölésébôl származtatta. A latin Cannabis sativa magyarul annyit jelent, hogy „hasznos kender”. A kender általában 1-2, de akár 3 méteres magasságot is meghaladó kétlaki növény. A porzós virágokat tartalmazó hím egyedek kisebbek és gyengébbek. Miután kibocsátották a virágport, legtöbbször elpusztulnak. A nônemű növények ezzel szemben rendkívül ellenállóképesek. Magvai növényi olajokban gazdagok. Levelei jellegzetesen tenyeresen összetettek, általában 3, 5, 9 vagy 11 levélkébôl állnak. A szár idôsebb növényeknél fásodó.

Konoplja | Kender.

22


O konoplji in lanu Konoplja Konoplja, latinsko Cannabis sativa L., čeprav danes razvpita rastlina, je ena najstarejših, vsestransko uporabnih rastlin z bogato kulturno zgodovino. Njena pradomovina je Srednja Azija, v Evropo pa so jo prinesli od tam prihajajoči narodi. Predvidevajo, da so jo v pradomovini gojili in uporabljali že pred 9000 leti. Konopljeni pletež so našli v Turčiji, v arheološki pokrajini Catal Hüyük, ki jo arheologi datirajo v obdobje 8000 let pred našim štetjem. Nekateri raziskovalci menijo, da so konopljo uporabljale tudi vedeževalke že v stari Grčiji. Latinsko ime konoplje (Cannabis) je iz asirske besede izpeljal Dioskorides, kirurg rimskega cesarja Nera, ki je živel 70 let po našem štetju. Latinska beseda Cannabis sativa pomeni „koristna konoplja”. Konoplja je v povprečju 1 – 2 , pa tudi do 3 metre visoka, dvodomna rastlina. Moška rastlina je šibkejša, ženska pa je veliko bolj odporna. Semena so zelo bogata z rastlinskimi olji. Listi imajo obliko dlani in so sestavljeni iz 3, 5, 9 ali 11 lističev. Pri starejših rastlinah steblo oleseni. Nekoč so mislili, da obstaja več vrste konoplje, tako indijska konoplja, oziroma setvena konoplja, ki je primernejša za pripravo tekstilij. Po mnenju večine botanikov gre zgolj za inačice, nastale zaradi gojitve. Konoplja je ena najstarejših industrijskih rastlin, ki jo danes uporabljajo v različne namene: iz stebla pridobivajo vlakna, delajo vrvi in platno. Konopljina preja je močna, zato je skozi tisočletja bila primerna za ladijska platna in vrvi. Semena so nekoč uporabljali za človeško hrano, danes pa le še za živinsko. Po novem pa iz nje pridelujejo brezkislinski papir, ki ga uporabljajo v arhivih za shranjevanje kulturno-zgodovinskih vrednosti. Iz konopljinega olja pridelujejo barve in lake, ki se hitro sušijo. Iz nekaterih delov te rastline pridobivajo izvlečke za pripravo različnih zdravil. Konopljini ženski cvetovi in smola pa so primerni za pridobivanje osnovne surovine za mamila. Konopljo so nekoč uporabljali v zdravstvu in kot afrodiziak predvsem na indijskem subkontinentu, danes pa se njena uporaba v hedonistične namene vse bolj širi po vsem svetu. Rastlina vsebuje karotin, kalcijev slad, kolin, lecitin, holesterol, njena smola pa vsebuje cannabinoide. Med temi je najučinkovitejši tetrahidrocannabinol. Konoplja zdravi začetne težave pri boleznih sečnega mehurja, pri suhem kašlju pa pomaga z mlekom pripravljen prevretek iz semen. V majhnih količinah zdravi tudi migreno. Iz prevretka semena in mleka dobljena snov je zdravilo tudi za jetra proti zlatenici. Pri revmi pomaga čaj iz listov, zdravi tudi prebavne težave in je pri teh težavah odlično pomirilo.17 Na našem območju ima ta koristna rastlina pomembno vlogo tako v pridelavi tekstila, kot tudi v ljudskem zdravilstvu. V številnih boleznih so od njene uporabe pričakovali ozdravitev. 17 VARRÓ Aladár Béla 1999. 121-122.

23


Korábban úgy vélték, hogy a kendernek különbözô fajtái vannak, így az indiai kender, illetve a textilkészítésre alkalmas rostjaiért termesztett vetési kender. Egyes botanikusok szerint azonban csupán különbözô tenyészváltozatokról van szó. A kender az egyik legôsibb ipari növény és ma világszerte a legkülönbözôbb célokra alkalmazzák: szárából rostot, majd zsineg- és kötélféléket, vásznat készítenek. Nedvesség hatására a kenderfonal szakítóereje 40%-al is növekszik, ezért az anyaga ideális volt évezredeken keresztül a hajók vitorlázatának és kötélzetének. Legújabban pedig savmentes papírt is készítenek belôle, amelyeket egyebek között múzeumi adattárak használnak kultúrtörténeti értékek tárolására. Magvai egykoron emberi, ma pedig elsôsorban állati táplálékul szolgálnak, valamint sajtolással nyert olajából gyorsan száradó festékek és lakkok készíthetôek. A növény valamennyi részébôl és kivonataiból gyógyszereket állítanak elô, a nônemű virága és gyantája pedig ajzó- vagy bódítószer alapanyagának szolgálnak. A kender gyógyászati és afrodisztikus célokra történô alkalmazása leginkább az indiai szubkontinensen kerül sor, napjainkban pedig hedonisztikus felhasználása a világ minden részén elterjedt. A növényben karotin, kalciummalát, kolin, lecitin, koleszterin található, a gyantája pedig az úgynevezett cannabinoidokat tartalmaz. Fô hatóanyaga a tetrahidrocannabinol. A kender a vizelési zavarral kezdôdô kankó és hólyaghurut elismert gyógyszere. Száraz köhögésnél köptetô hatású a magjából tejjel készült fűzet. Neuralgia, köszvény, váltóláz betegségeknél is használják, bár nem mindig megbízható. Kis adagban a migrén hatásos háziszere. Sárgaság, májbetegség, fehérjevizelés és korai magömlés esetén a magjából tejjel fôzetet szoktak készíteni. Reuma esetén leveleibôl vizelethajtó teát állítanak elô. Az emésztési hiánynál, a dyspepsiánál kitűnô nyugtatószer.23 Vidékünkön ennek az igen hasznos és fontos növénynek nemcsak a textilkultúrában jutott fontos szerep, hanem a népi gyógyászatban is. Számos betegségben reméltek tôle gyógyulást. Hidegfôzis, azaz láz esetén az összetört kendermagot vízbe tették, abba ruhát áztattak és azzal kenték be a talpat. De olyan módon is alkalmazták lázas betegségekben, hogy a forró vízzel telt fazékba kendermagot tettek, a fazék tartalmát sajtárba öntötték és a beteg gyermeket fölébe tartották, hogy meggôzöljék vele.24 Fejfájás esetén is foganatosnak tartották, ebben az esetben timsót ótottak, azaz a timsót tojásfehérjével habarccá keverték és kenderkócra vagy lenkócra téve a beteg fejére kötötték.25 A fülfájást is a karácsonyi éjféli mise alatt levágott harangkötél füstjével gyógyították.26 Nôi betegségek, bajok enyhítésére is elôszeretettel fordultak a kenderhez. A magos-kender között véletlenül maradt virágos-kender kócából pörgetett madzagot a vérfolyásos asszony derekára kötötték. A havibajos asszony pedig gyorsan megszabadulhatott a bajától, ha azt a 23 VARRÓ Aladár Béla 1999. 121-122. 24 GÖNCZI Ferencz 1914. 290. 25 GÖNCZI Ferencz 1914. 293. 26 GÖNCZI Ferencz 1914. 295.

24


V primeru vročine so zdrobili semena konoplje, jih dali v vodo, vanjo pa namočili krpo in z njo namazali podplate. Ponekod pa so za kratek čas prekuhali konopljina semena ter nad vročo posodo paríli bolnega otroka. Tudi proti glavobolu in bolečinam v ušesu so jo uporabljali,18 prav tako za zdravljenje ženskih bolezni. Ženska, ki je trpela od nepredvidenih krvavitev se je le-te lahko kmalu rešila, če je cvetočo konopljo, ki jo je našla na njivi izruvano, povezala na križ.19 Konoplja ni zdravila le ljudi, temveč tudi živali. Kadar so želeli obvarovati konja pred nesrečo so ga okadili z dimom obžgane konopljine vrvi. Tudi med semena za sadike so pomešali konopljo, da bi njen vonj odganjal gosenice.20 Konoplja pa je imela pomembno vlogo tudi v ljudskem verovanju. Tako so menili, da so mladega moža, ki so ga čarovnice začarale v konja le-te hranile s konopljinim pazdrjem. Vsevedni pastirji so dejali, da kdor uspe s svojim konopcem iz hlač vpreči vedomca, ter ga s pazdrjem hraniti, lahko v nedogled orje in gnoji z njim po njivi.21

Lan Domači lan, oziroma latinsko Linum usitatissimum L. sodi med enoletnice. Je kulturna rastlina z modrimi cvetovi, suličastimi listi ter rjavimi polcentimetrskimi jajčastimi semeni. V Karpatskem bazenu ga radi gojijo, predvsem zato, ker iz njegovih vlaken izdelujejo platno, iz lanenih semen pa pridobivajo olje. Laneno seme vsebuje kar 30-40% mastnega olja, 20% beljakovin, lecitin, glikozid, linamarin in linazo. Laneno seme blaži bolečine in se lahko uporablja zunanje ali notranje. Notranje ugodno deluje na dihalne organe, predvsem na sluznico, pri vnetju črevesja in sečevoda pa ga še posebej priporočajo. Iz semen pripravljen prevretek ali emulzija zdravi težave zlate žile, včasih pa so prevretek pile tudi osebe, ki so imele težave z dihalnimi organi in ki so trpele zaradi krvavega izpljunka. Sluz v lanenem semenu ščiti sluznico. Ker seme kmalu postane grenko, ima emulzija slab okus. Sluzasto tekočino namočenega lanenega semena so nekoč uporabljali tudi frizerji za kodranje las. Dnevno pitje čaja iz lanu je osvežilna pijača za ledvice. V primeru sladkorne bolezni uporabljamo naslednji prevretek: eno jedilno žlico lanenih semen v litru vode na pol skuhamo, precedimo, razdelimo na tri dele in pojemo. Ob stiskanju lanenega olja dobimo pogačice, ki imajo visoko hranilno vrednost in jih uporabljajo za živinsko krmo. Na pekoče rane polagajo olje s stepenim jajčnim beljakom.22 18 GÖNCZI Ferencz 1914. 293-295. 19 GÖNCZI Ferencz 1914. 304, 310. 20 GÖNCZI Ferencz 1914. 606. 21 GÖNCZI Ferencz 1914. 161, 163, 170. 22 VARRÓ Aladár Béla 1999. 131-132.

25


virágos kendert, amely a kenderföldön kinyüvetlenül maradt és két leánytestvér egymás kezéhez dörzsölt, a derekára kötötte.27 A kender nemcsak az emberek gyógyításában, hanem az állatokéban is szerepet kapott, amikor például bajelhárító célzattal kenderkötél darabbal füstölték meg a lovakat. A biogazdálkodás elôfutárainak tekinthetô népi praktikákban is alkalmazták, ugyanis sok helyütt a palántamagok közé kendert kevertek, hogy a szaga távol tartsa a hernyókat.28 A kendernek a hiedelmeink világában is fontos szerep jutott. A nép hitvilága szerint a boszorkányok által megbabonázott és lóvátett fiatalembereket is kenderpozdorjával etetik a boszorkák. A tudálékos pásztoremberek pedig, akik képesek gatyamadzagjuk segítségével befogni a lucfirt, azaz a lidércet, kenderpozdorjával abrakolják és úgy szántanak, ganajoztatnak vele.29

A len A házi len, latinul Linum usitatissimum L. az egyéves növények csoportjába tartozik, amelynek szára magányosan áll, levelei lándzsásak és változóak. A virágpártája kék, tokterméssel rendelkezik, amely 10 darab fél centiméteres tojásdad alakú, lelapított, barna, fényes magot tartalmaz. A Kárpát-medencében igen népszerű, sok helyen termesztik, mivel a rostjából finom vászon készül, a magjából pedig olajat sajtolnak. A lenmag 30-40% zsírosolajat, 20% fehérjét, lecitint, kéksavglikozidát, valamint linamarint és linázét tartalmaz. Fájdalomcsillapító és lágyító hatásának elérése érdekében külsôleg és belsôleg egyaránt adagolható. Belsôleg a légzôszervek nyálkáinak, a béltraktus és a húgyvezeték gyulladásainak esetében van jó hatással felhasználása. A magjából készült főzetet vagy emulziót aranyérbántalmaknál, néha vérköpésnél régi idôk óta használják. Rendszerint rossz ízű a fôzete, mert a magja gyorsan avasodik. A magban lévô nyálkának védô és borító tulajdonsága van, ami ezáltal megóvja a nyálkahártyát. Ezt a nyálkás folyadékot egykoron a fodrászok a haj göndörítésére is használták. Hólyaghurut, száraz köhögés, tartós hólyagfájdalmak, bélrenyheség és az ebbôl származó bajok kitűnô háziszere. Teája naponta fogyasztva veseüdítô. Cukorbaj gyógyszerének használhatjuk a lenmag következô fôzetét: 1 evôkanálnyi lenmagot 1 liter vízzel a felére megfôzünk, majd szűrés után 3 egyenlô részre osztva fogyasztjuk el. Az olajának sajtolásakor nyert pogácsát magas tápértéke miatt elôszeretettel alkalmazzák állati takarmányozásra. Kataplazmák, lágyító és fájdalomcsillapító kötések készítésére meg is ôrlik ezt a pogácsát. Égési sebre az olajat tojásfehérjével felverik, és úgy használják, vagy a

27 GÖNCZI Ferencz 1914. 304, 310. 28 GÖNCZI Ferencz 1914. 606. 29 GÖNCZI Ferencz 1914. 161,163, 170.

26


Lan. | Len.

V Hetišu lan ni bil deležen velike pozornosti samo zaradi mednarodnega slovesa kot rastlina za pridobivanje tekstila, temveč ga najdemo tudi v prepričanjih, verovanjih in vražah naših prednikov. Tako so menili, da je za zdravitev gnojnih izpuščajev lan najprimernejši. Ponekod so lan pomešali z makom, drugje spet s koreninami bele maline ter tako prekuhanega v sladkanem mleku polagali na gnojne izpuščaje. Ponekod pa so ga mešali tudi s svinjskim gnojem ali kisom. Če je kak tujek padel v oko so vanj spustili laneno seme v prepričanju, da seme poišče tujek in ga izvleče. V primeru zvina noge so laneno seme prevreli s čebulo in oblagali boleče mesto. Uporabljali pa so ga tudi pri težavah z glavobolom in pri porodnih bolečinah.23

23 GÖNCZI Ferencz 1914. 293-298.

27


lenolajat mészvízzel egyenlô részben elkeverik. Ez esetben kitűnô gyógyszer fájdalomcsillapító hatása folytán, a gyógyulási folyamat pedig gyorsan és nyomok nélkül megy végbe.30 Vidékünkön a len nem csak azért örvendett nagy megbecsülésnek mivel a kender mellett a nemzetközi hírű textilkultúránk egyik alapanyaga volt, hanem számos gyógyító hiedelemben is megjelent. Így például a kelevény egyik leghathatósabb orvosságának tartották. Egyes helyeken mákkal keverve, máshol fehér málna gyökerével édes tejben kifôzve tették a kelevényre, de ha szükségesnek látták disznótrágyával vagy ecettel is keverték. Ha a szembe beleesett valami, abba is lenmagot eresztettek, mert úgy tartották, hogy ez megkeresi a szemben lévô szemetet és kihúzza. Fejfájás ellen timsót oltottak, azaz tojásfehérjével habarccsá keverték és ezt lenkócra kenve kötötték a beteg fejére. A lengubát még a szülési nehézségek alkalmával is foganatosnak tartották: egykoron ezzel füstölték meg vidékünkön a vajúdó asszonyokat. De segítséget reméltek a lenmagtól a kificamodott láb esetében is, így a lenmag vöröshagymával készült fôzetével borogatták a lábat.31

A kender és len termesztése és feldolgozása Hetésben Az európai parasztság gazdálkodásában hosszú évszázadokon keresztül igen jelentôs szerepet töltött be a kender és a len finom rostjainak fonallá pödrése, majd ennek vászonná, textíliává szövése. Az így nyert anyagokból a család és a gazdaság textilszükségletét egykor teljes egészében biztosították. Kender- és lenvászonból készültek a testi ruházat egyes darabjai, ezenkívül a lakás és háztartás, valamint a gazdaság területén tudták sokrétűen hasznosítani a házilag elôállított textíliákat. Ugyanakkor jelentôs értéket képviselt az a sok kötél és madzagfajta, amit a kenderfeldolgozás melléktermékeként elhulló részekbôl fontak, szôttek, sodortak. Így még a legapróbb és legdurvább hulladékrost sem minôsült értéktelen szemétnek. Mennél inkább törekedett egy parasztgazdaság az önellátásra, annál jobban ragaszkodott a gyapjú, a kender és a len házi feldolgozásához. Pedig a hagyományos szerszámokkal és hagyományos módon végzett textilmunka a paraszti munkák közül az egyik legidôigényesebbnek és legkörülményesebbnek számított. Egy méter kendervászon elôállítása egy parasztcsalád 25-30 munkaórájába került átlagosan.32 A len a prehisztorikus Európa általánosan termelt rostnövénye. A len szavunk honfoglalás utáni, szláv eredetű, s utal egyrészt arra, hogy a magyarság a Kárpát-medencébe érkezve ismerkedett meg a len termesztésével és feldolgozásával, másrészrôl arra, hogy az itt élô szláv népcsoportok fôként lennel dolgoztak. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a lenkultúra be­

30 VARRÓ Aladár Béla 1999. 131-132. 31 GÖNCZI Ferencz 1914. 293-298. 32 SZOLNOKY Lajos 1991. 341-342.

28


Namakanje konoplje na Muri. Letenye, ok. 1970. | Kenderáztatás a Murán. Letenye, 1970-es évek. Fotó: Berentés Tamás. Thúry György Múzeum Fotótára, Nagykanizsa.

Pridelava in predelava konoplje in lanu v Hetišu Iz finih vlaken konoplje in lanu so evropski poljedelci dolga stoletja pridobivali predivo za izdelavo platna. Tako pridobljeno blago je v začetku skoraj v celoti, pozneje pa v vse manjši meri zagotavljalo potrebno količino tekstila posamezne družine, oziroma gospodarstva. Iz domačega platna so izdelovali posamezna oblačila, kakor tudi številne tekstilije za stanovanje in gospodinjstvo ter za potrebe gospodarstva. Kot stranski produkt predelave konoplje pa so se pojavljale velike količine različnih vrvi, ki so jih sukali, vili in tkali iz odpadlih delov. S tem so koristno uporabili še najmanjše in najbolj grobo odpadno vlakno. Čim bolj je kmečko gospodarstvo stremelo k temu, da bi bilo kar najbolj samopreskrbno, v tem večji meri je vztrajalo pri domači obdelavi konoplje in lanu, pa čeprav so bila opravila, ki so jih vršili s tradicionalnimi orodji in na tradicionalen način ena izmed opravil, ki so zahtevala veliko časa in vloženega truda. Za izdelavo enega metra platna je morala kmečka družina vložiti v povprečju vsaj 25-30 delovnih ur.24 Lan je evropska prehistorična rastlina. Madžarski izraz za lan (len) je slovanskega izvora, ki nakazuje, da so Madžari z naselitvijo v Karpatskem bazenu spoznali pridelovanje in 24 SZOLNOKY Lajos 1991. 341-342.

29


Sušenje konoplje na predverju. Dobrovnik-Dobronak, 1904. | Kenderszárítás a tornácon. Dobronak, 1904. Fotó: Bátky Zsigmond. Néprajzi Múzeum Fotótára 6407, Budapest.

Trenje konoplje na trlici. Letenye. | Kendertörés. Letenye. Én. Fotó: Berentés Tamás. Thúry György Múzeum Fotótára, Nagykanizsa.

30


Grebenanje konoplje. Letenye. | Gerebenezés. Letenye. Én. Fotó: Berentés Tamás. Thúry György Múzeum Fotótára, Nagykanizsa.

1.

2. Greben za predelavo konoplje. Galerija-Muzej Lendava. | Gerebenek. Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

31


folyása ott tapasztalható, ahol a kendert termelô és feldolgozó magyarság jelentôsebb számú szláv néprétegek közelébe telepedett. Térségünkben lent a Hetésben, a Göcsej nyugati részén és a Csertamelléken termeltek egykoron. A lennel való bánásmódot a hetési asszonyok veszôdségesebbnek tartották, mint a kenderrel valót, ezért nem termelték olyan mértékben. A len- és kendertermesztés hetési találkozása viszont szépen rávilágít az itt kibontakozott népi kultúra évezredes interetnikus folyamataira.33 A kender viszont a Kelet ajándéka. Vadon termô fajtája a dél-orosz síkságon és a Kárpátmedencében ma is nagy tömegben megtalálható, egyes kutatók ôshazáját is ide teszik. Innen terjedt el Nyugat-Európába, amiben kétségkívül nagy szerepe volt a népvándorlásnak is. Az elsô írott forrást európai elôfordulásáról Hérodotosznál találjuk.34 A magyarság a honfoglalás elôtt ismerte már a kendert és rostanyagának hasznosítási módjait. Többek között bizonyítják ezt a honfoglalás elôtti török eredetű kender, tiló, csepű, szösz szavaink is.35 Kendert egészen a 20. század elejéig a Hetésben szinte minden gazdaasszony termelt. A kenderföldnek jó minôségű területet választottak, általában a közelbeli telkeken. A kendernek és a lennek szánt területet alaposan meg kellett művelni. Úgy tartották, hogy háromszor kell szántani alája, mert egyébként szulákossá válik a földje: így tehát ôsszel, tavasszal, majd közvetlenül a vetés elôtt harmadjára is megszántották. Ôsszel jól megtrágyázták a földet, mert a kender anélkül nem nôtt magasra. A harmadik szántás után megboronálták a földet, mert a túl mélyre került mag nem kelt ki. A kendert általában a férfiak vetették, köcölébôl kézzel, úgy, mint a gabonát. Általában kétszer szórták meg a földet, hogy sűrűn keljen, majd beboronálták. A magnak legkésôbb május közepéig kellett a földbe kerülnie, de néhol úgy tartották, hogy a Flórián napján, azaz május 4-én elvetett kender a legszebb. Igen fontos volt, hogy sűrűn keljen, mert akkor valamivel vékonyabb lett a szára és magasabbra nôtt, amibôl finomabb szösz készült, majd szebb vászon. A kender bô és jó termése érdekében régente különféle kultikus cselekményeket végeztek. A földbe került mag 12-14 hétre a vetés után beérett. A betakarítás módja a nyűvés volt, azaz a kenderszálakat kézzel, gyökerestôl szaggatták ki a földbôl. Nyűvés közben 2-3, esetleg 4 markot összefogva kévét kötöttek. A kinyűtt lent elôször kis kévékbe, majd terhébe kötötték, úgy vitték haza. Mivel a kender kétlaki növény, így a porzós, hím szálakat, a virágoskendert és a magvas, nôi egyedeket, a magoskendert külön kezelték. A virágoskendert otthon a falhoz támasztva 2-3 napig szárították, majd áztatni vitték. A magoskendert pedig kévékbe kötve kupocba rakták és megpuhulásig kint hagyták a mezôn. Amikor megpállott, hazavitték és kicsépelték a magját. A szárát pedig áztatni vitték.36 A lennél is hasonló eljárást alkalmaztak. A lendergálu segítségével általában mindjárt lehúzták a magvat tartalmazó bugát egy ponyvára vagy köcölére. Aztán 33 SZOLNOKY Lajos 1991. 344-345. 34 HÉRODOTOSZ 1998. 291. 35 SZOLNOKY Lajos 1991. 345. 36 GÖNCZI Ferencz 1914. 568-569.

32


predelavo lanu, kakor tudi, da so se tu živeča slovanska ljudstva ukvarjala pretežno z lanom. To je lahko tudi razlaga za to, da je vloga lanu tudi po poteku tisočletja najintenzivnejša na tistih madžarskih območjih, kjer so se naselili v bližini slovanskih ljudstev.25 Lan so nekoč pridelovali tudi v pokrajini Hetiš, v zahodnih predelih Göcseja in v Csertamelléku. Hetiške ženske so menile, da so opravila z lanom zamudnejša, zato so raje pridelovale konopljo. Srečanje kulture konoplje in lanu v Hetišu nazorno prikazuje izoblikovanje tisočletne multikulturne korenine tukajšnje ljudske kulture in medetničnih procesov. Konoplja (kender) pa je darilo Vzhoda. Sorto divje konoplje (vadkender) je mogoče še danes najti na južnoruskih ravninah in v Karpatskem bazenu. Večina strokovnjakov smatra, da je prav to območje pradomovina konoplje. Od tod se je razširila tudi v zahodno Evropo. Prvi pisni vir o uporabi konoplje najdemo pri Herodotu.26 Pri širitvi konoplje na zahod je imelo pomembno vlogo tudi preseljevanje narodov. Madžari so konopljo in načine uporabe njenih vlaken spoznali davno pred naselitvijo v evropsko domovino.27 Do začetka 20. stoletja je vsaka hetiška družina pridelovala konopljo. Konoplja je zahtevala bogato pognojeno in skrbno obdelano zemljo, najpogosteje so jo sejali na površinah v bližini domačije. Površino za konopljo in lan so kar trikrat preorali: jeseni, spomladi ter neposredno pred setvijo. Jeseni so zemljo dobro pognojili, kajti brez tega konoplja ni zrasla visoko. Po tretjem oranju so opravili brananje, kajti seme, ki bi pregloboko padlo v zemljo, ne bi vzklilo. Konopljo so ponavadi sejali moški iz platnenih rjuh (köcöle) podobno, kakor žito. Ponavadi so dvakrat posejali zemljo, nato pa zagrebli z brananjem. Seme je moralo biti najkasneje do sredine maja v zemlji, vendar so ponekod menili, da je konoplja, posejana 4. maja, oz. na dan Sv. Florijana najlepša.28 Pomembo je bilo, da je konoplja gosto posejana, kajti takrat je steblo nekoliko tanjše in višje zraslo, iz katerega so potem bolj fino kodeljo (szösz) ter lepše platno stkali (vászon). Da bi pridelali čim lepšo konopljo so včasih izvajali tudi razna kultna dejanja. Seme je 12-14 tednov po setvi dozorelo. Nato so jo s korenino vred izpulili iz zemlje (nyüvis). Izruvano konopljo so najprej zvezali v majhne snope (kéve), nato pa v večje (terhe) ter odpeljali domov. Ker je konoplja dvodomna rastlina, so moške cvete, belico in ženske cvete, črnico obdelovali posebej. Belico (virágoskendör) so zvezano v snop odpeljali domov. Doma so jih naslonjene na zid 2-3 dni sušili, nato pa namakali v vodi. Črnico (magoskendör) so zvezano v snop naložili v kupe in jih do zmehčanja pustili na njivi. Ko se je omehčala, so jo odpeljali domov in opravili mlatev semen. Stebla pa so odnesli namakat.29 Tudi pri lanu so uporabili podoben postopek. 25 SZOLNOKY Lajos 1991. 344-345. 26 HÉRODOTOSZ 1998. 291. 27 SZOLNOKY Lajos 1991. 345. 28 KERECSÉNYI Edit 1990. 232. 29 GÖNCZI Ferencz 1914. 568-569.

33


elteregették hogy megszáradjon, a megszáradás után pedig kicsépelték és kézi búzarostával kirostálták, majd a magjait zacskóba tették. A kender és len áztatása parasztságunknál mind álló- mind folyóvízben egyaránt szokásos volt. Gyakran természetes tóban vagy mesterségesen kialakított tókákban áztatták, folyóvizeknél pedig a sekélyebb lassú mozgású területeket jelölték ki áztatóul. A kender- és lencsomókat a víz medrébe vert karók között helyezték el. Az áztatás idôtartama fôként a víz hômérsékletétôl függött, de átlagosan mintegy 6-10 napig tartott. A lent valamivel rövidebb ideig áztatták. Áztatás után átmosták, kiöblítették a kévéket, eltávolították a lerothadt lágy részeket, így csak a keményebb rostok maradtak. A kévéket ezután újrakötötték és felállítva szárították. A további finomítás és szálasítás céljából a kendert a teljes megszáradás elôtt a kendervágón megvágták, majd a teljes megszáradás után a tilón megtilolták. Az egykarú emelô módjára működô törôszerszám szabadon mozgó karját a két párhuzamos deszka közé beverve törték meg a deszkaélek szögébe helyezett len- és kenderkórót.37 A már megtört, pozdorjaszilánkjaitól is nagyjából megtisztított kenderrostot további megmunkálás, puhítás céljából lábbal megtaposták vagy kézzel dörzsölték. Ezt követôen átfésülték, azaz meggerebenezték. Erre a szegrózsás, szegsoros, vagy sörtés fésűszerű eszközt, a gerebent használták. A rostanyagot a fésüléssel különbözô minôségi csoportokba választották szét. A hosszú, szép rostokból lett a szálnakvalu szösz, míg a kevésbé megfelelôbôl a kóc. Az így kapott szöszt a padlásra vitték, majd ott tárolták a fonásig.

A fonás és szövés művészete A hetési asszonyok len és kender fonását, szövését maguk végezték, sôt részben maguk is festették. Alapvetô asszonyi erénynek számított, a férjhezmenés egyik alapfeltételének, hogy a lányok megfelelô jártasággal rendelkezzenek a len és kendertermesztésben, annak feldolgozásában és az így keletkezett szösz megfonásában, valamint szövésében.38 A kender és len fésüléssel rendezett, rostos, szálas anyagának fonallá sodrásának alapvetô munkaeszköze a jobb kézzel pörgetett orsó, illetve a lábbal hajtott rokka voltak. A fonás 3 fô mozzanatból állt: a szálhúzásból, a három ujjal történô sodrásból és a fonal teljes besodrásából. A fonás munkájának jelentôs meggyorsítását eredményezte a zsinórkerék-áttételes megoldással hajtott szerkezet, a rokka. A rokka egy olyan lábmeghajtással működô folyamatos fonóeszköz, amely egyidejűleg sodorja a szálakat fonallá és motollálja fel a kész fonalat a csévére. A rokka tulajdonképpen a kézi orsó munkáját is végzi, ezért a fonásra kerülô rostcsomót a rokka mellett tartott székes guzsalyra vagy a rokkára szerelt rokkapálcára kötötték fel.39 37 SZOLNOKY Lajos 1991. 346. 38 GÖNCZI Ferencz 1914. 643. 39 SZOLNOKY Lajos 1991. 355-358.

34


Pri nas so konopljo in lan namakali (áztatás) tako v stoječih, kot tekočih vodah. Pogosto so namakali v naravnih ali umetnih jezerih, v primeru tekočih voda pa so izbrali plitka, počasna mesta. Svežnje konoplje in lanu so namestili med kole, nabite v struge voda. Čas namakanja je bil odvisen od temperature vode, vendar pa je trajalo v povprečju 6-10 dni. Stebla lanu so namakali krajši čas, toda podobno kot konopljo. Po namakanju so oprali in splahnili snope, odstranili strohnele, mehke dele, da so ostala le trda vlakna. Snope so nato ponovno zvezali in jih stoje posušili. Zaradi nadaljnjega čiščenja so konopljo pred dokončnim sušenjem sprva „nalomili” (kendervágás), nato pa, po ponovnem sušenju, opravili še trenje (tilulás) na trlici. Trlica (tilu) je lesena priprava za trenje konoplje in lanu, sestavljena iz dveh vzporednih ostrih desk, med kateri so namestili tretjo desko s pomočjo čepa na enem koncu. Prosti ročaj priprave za trenje namestijo med dve vzporedni deski, ki tako strejo suha stebla konoplje ali lanu.30 Streta ter očiščena vlakna konoplje so zaradi nadaljnjega mehčanja še teptali z nogami ali drobili z rokami (dörzsölés). Temu je sledilo česanje vlaken, oziroma grebenanje (gerebenezés). V ta namen so uporabljali glavniku podobno napravo, greben (gereben). Vlakna so s česanjem razdelili na različne skupine glede na kvaliteto. Iz daljših, lepih vlaken je nastala kodelja (szálnak való szösz) za niti, iz manj primernih pa otre (kóc). Tako pridelano kodeljo so odnesli na podstrešje ter tam hranili do predenja.

Umetnost predenja in tkanja Hetiške ženske so predenje (fonás), tkanje (szövés) v nekaterih primerih celo barvanje (festés) lana in konoplje opravljale same. Osnovna ženska vrlina in eden od predpogojev omožitve je bil obvladanje umetelnosti pridelovanja in predelovanja lanu ter konoplje, oziroma predenje in tkanje na ta način nastalega povesma.31 Pri predenju iz lanenih vlaken sta bila vreteno (orsó), ki se je poganjalo z desno roko in kolovrat (rokka), ki se je poganjal z nogo, nepogrešljivo delovno orodje. Predenje (fonás), katere rezultat je bilo predivo (fonál), je bilo sestavljeno iz treh pomembnih faz: iz vlečenja prediva, iz svaljkanja s tremi prsti ter iz oblikovanja klobčičev. Na hitrost predenja je bistveno vplival kolovrat, ki deluje na pritisk noge in naenkrat svaljka prejo ter navija predivo na vreteno s perutnicami. Kolovrat v bistvu opravlja tudi delo ročnega vretena, zato so povesmo zvezali na prosto stoječo preslico ali pa na palico kolovrata, ki je bila pritrjena na sam kolovrat.32 Kadar govorimo o predenju ne smemo pozabiti, da je ta dejavnost, ki so jo najraje opravljali v skupinah, nekoč veljala za eno najpomembnejših in najbolj neposrednih družabnih 30 SZOLNOKY Lajos 1991. 346. 31 GÖNCZI Ferencz 1914. 643. 32 SZOLNOKY Lajos 1991. 355-358.

35


Predica. Zalska županija, 1976. | Fonó zalai asszony. 1976. Fotó: Szentmihályi Imre. Göcseji Múzeum Fotótára, Zalaegerszeg.

36


Sušenje prediva na dvorišču. Gáborjánháza, 1960. | Fonalszárítás az udvaron. Gáborjánháza, 1960. Fotó: Szentmihályi Imre. Göcseji Múzeum Fotótára, Zalaegerszeg.

Tkanje. Dolina pri Lendavi-Völgyifalu, 1988. | Szövés. Völgyifalu, 1988. Fotó: Berentés Tamás. Thúry György Múzeum Fotótára 14369, Nagykanizsa.

37


A fonás kapcsán nem szabad arról sem megfelejtkeznünk, hogy ez számított az egyik legfontosabb és legközkedveltebb paraszti társasmunkának, amit leginkább közösségben szerettek végezni. Az asszonyok és a leányok a tél beálltával fonáshoz fogtak s fontak egész húshagyóig, sôt néha húsvétig is, a házi dolgok elvégzése mellett úgyszólván egész nap, késô estig. Este, hogy a világítás minél kevesebbe kerüljön, valamelyik háznál jöttek össze öten-tízen. A fokla vagy gyertya világa mellett fontak. Ha olajat használtak, annak is összeadták a költségeit, vagy mindennap más háznál gyűltek össze. Este 7-8 körül találkoztak és 10-11-ig maradtak. Ha a fonást befejezték úgynevezett fonuvendigsiget tartottak. Erre a célra mindenki hozott, ami tellett tôle: tojást, túrót, pogácsát, pörcöt, bort. Zene is volt, furulya, duda vagy citeraszó mellett táncoltak, így a fonó a párválasztás egyik legfontosabb helyszíne volt.40 A megfont fonalat az orsóról a motollára vezetik, amit Hetés vidékén ásopnak neveznek, hogy ezen lemérjék a kész fonál mennyiségét. Ezzel szerez a szövéshez készülô megfelelô tájékoztatást a készíthetô vászon nagyságáról. Az ásopnak két fô típusát ismerik, az egyik típus a villás elágazású, a másik a két keresztpálcás, amelynek végein a keresztpálcák egymásra merôlegesen vannak elhelyezve. Vidékünkön az ásop részei a következôk: ásopfa, lapisfa, boda és csin. Az ásopon megszámlált pászmákat külön-külön elkötötték egymástól, hogy a szálak összekeveredését megakadályozzák. Ezután a nagy motringot leemelték az ásopról és kimosták a szennyezôdéseket a fonalból. A fonalmosás ideje általában február volt, amikor befejezték a fonást. Legarchaikusabb formájának pedig a hamulúgos meleg áztatás számított, azaz a pároluban való kimosás.41 A megszárított fonalköteget végül a gombolitun fölgombolyították. A gombolyítók legáltalánosabb formája az ún. leveles gombolyító volt, ami igencsak nagy helyet foglalt a házban, ezért szétszedhetô változatokban készítették. A gombolyító egy lábakra állított függôleges tengelybôl és az e körül forgó léckeresztbôl állott. Ennek végeibe csipkés faragású 4 kacsot helyeztek.42 A szövés megkezdéséig már csak egy lényeges munkafolyamat hiányzott: a láncfonal felvetése, amellyel a szövôszékre kerülô fonalat készítették elô. Ki kellett alakítani a sűrűn egymás mellett, párhuzamosan futó hosszanti fonalakból azt a fonalsíkot, amit majd a szövésnél a keresztszálak kereszteznek és lekötnek. A fonal felvetéséhez a vetôfát használták, amely egy nagy, hasáb alakú, függôleges tengely körül forgó keret. Ennek a tengelynek a felsô végét a helyiség mennyezeti gerendájához kapcsolták, alul pedig egy fatönk kimélyített üregébe illesztették. A vászon hosszúságát rôfben43 mérték leginkább: 10 rôf hosszúságú fonal 7,5 rôf hosszú vásznat adott. A fonalat a vetôfáról láncban szedték le. Így tartották addig, amíg a szövôszékre nem húzták fel, mint láncfonalat.44 40 GÖNCZI Ferencz 1914. 644. 41 SZOLNOKY Lajos 1991. 360. 42 GÖNCZI Ferencz 1914. 644. 43 A rôf a kelmék mérésére használt régi hosszmérték, kb. 78 centiméternek felel meg. 44 SZOLNOKY Lajos 1991. 361-362.

38


opravil kmečkega življenja. O tem je veliko pisal tudi nekdanji raziskovalec Hetiša, Ferencz Gönczi. Ženske in dekleta so s prihodom zime pričela s predenjem. Ob vsakodnevnih ženskih opravilih so predle takorekoč ves dan, vse do poznih večernih ur, praviloma med obdobjem pričetka zime pa vse do pustnega torka, včasih celo do velike noči. Z namenom varčevanja z razsvetljavo so predle v družbi. Včasih se je zbralo tudi po deset predic. Predle so ob soju sveče, v kolikor pa so za razsvetljavo uporabljale olje, so stroške krile skupaj, ali pa so se vsak večer zbrale drugje. Predice so se zbrale zvečer ob sedmih ali osmih in predle tja do desete ali enajste ure. Včasih se je delo končalo s plesom. Ob tej priložnosti so s sabo prinesle hrano: jajce, skuto, ocvirke, pogače in vino. Ob takih prilikah so imeli tudi glasbeno spremljavo. Plesali so ob zvokih piščalke, gajde ali citer. Predilnice (fonó) so veljale za eno najpomembnejših prizorišč izbire partnerjev.33 Ko je bilo vreteno polno, so ga sneli in nit navili na motovilo (ásop, motolla). Na ta način so zmerili njeno količino. S tem so dobili informacijo o tem, kako veliko platno se iz prediva lahko izdela. Motovilo je naprava za navijanje in odvijanje preje. Pri navijanju in odvijanju preje so pazili, da se predivo ne bi zapletlo, v ta namen so vretena ločili med sabo. Predenju je v februarju po navadi sledilo izpiranje prediva. Ena izmed najstarejših oblik pranja prediva je kuhanje (párulás) s pepelom.34 Iz opranega in posušenega prediva so nato s pomočjo pripomočka za navijanje klopk (gombolitu) naredili klobčiče, ki so tako bili pripravljeni za tkanje. Omenjeni pripomočki so v hiši zasedali veliko mesta, zato so jih po navadi pripravili tako, da se jih je z lahkoto dalo razstaviti. Vijalo je tako bilo sestavljeno iz vertikalne osi in iz križa, ki se je okoli te osi vrtel.35 Pred samim tkanjem je bilo še potrebno osnovno nit postaviti na tkalsko pripravo. Oblikovati je bilo potrebno vzdolžne in med sabo vzporedne niti, ki služijo za križanje in vezavo prečnih niti. Pri tem so uporabljali okvir, ki se je vrtel okoli vertikalne osi. Gornjo stran osi so pritrdili na tram prostora, spodnjo pa so položili v izdolben štor. Dolžino platna so merili v vatlih:36 10 vatlov dolga nit je dala 7,5 vatlov dolgo platno. Niti so z okvira vzeli tako, da so jih verigasto oblikovali. Tako shranjene so jih držali vse dotlej, dokler jih niso dali na statve.37 Najbolj zapleteno orodje tkalske priprave so statve (fajsz). Tehnika tkanja je univerzalna, razlikujejo se le orodja, na katerih se dela. Kadar so zaključili tkanje so statve razstavili in jih pospravili v shrambo, na podstrešje ali pa v kakšen kot hiše.38 Nekoč so pri vsaki družini imeli statve. V Hetišu je tkanje veljalo za žensko dejavnost. Dekleta so se tkanja začela učiti že pri trinajstih ali štirinajstih letih. Obvladanje mojstrovine tkanja je bilo v hetiških vaseh zaželeno

33 GÖNCZI Ferencz 1914. 644. 34 SZOLNOKY Lajos 1991. 360. 35 GÖNCZI Ferencz 1914. 644. 36 Stara merska enota za blago, ustreza približno 78-im centimetrom. 37 SZOLNOKY Lajos 1991. 361-362. 38 GÖNCZI Ferencz 1914. 646.

39


1.

2.

3.

4.

5.

6.

Vzorci hetiških tkanin. Zbirka GML. | Szövés-motívumok. GML Gyűjteménye. Fotó: Lendvai Kepe Zoltán, Dubravko Baumgartner, 2006.

40


1.

2.

3.

4.

5.

6.

Vzorci hetiških tkanin (4-6: hrbtna stran). Zbirka GML. | Szövés-motívumok (4-6: fonákoldal). GML Gyűjteménye. Fotó: Lendvai Kepe Zoltán, Dubravko Baumgartner, 2006.

41


1.

2. Preslica. Galerija-Muzej Lendava. | Vetélő, 1888. Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Fotó: Lendvai Kepe Zoltán, 2006.

A paraszti textilkészítés legbonyolultabb eszköze a szövôszék, amit a Hetésben fajsznak neveztek. A fajsz felépítése olyan volt, mint a takácsoké, csak valamivel egyszerűbb. Részei: a négy láb, a durung, a durungtartu, a durungfokla, az eresztü, az eresztümazzag, a közfák, a keresztüfa, a tok. Ez utóbbiban van a borda, a tokszár, a csikati, a csikatikarika, a csikatiszeg, a két licse, a licsemazzag, a vetilü, benne a cséve, a csinfa, a vásznosdurung, a vászonfeszitü, a szék, amin a szövô ül, a csiptetü, amellyel a vásznat szétfeszítik és a lábitu, amelyre a szövô lábával ránehezedik. Midôn a szövést bevégezték, a fajszt szétbontották és a szobából eltávolították, majd a kamrába, a padlásra vagy a ház végibe vitték.45 Régente szinte minden háznál volt fajsz, a szövés pedig asszonyi mesterségnek számított, ezért takácsmesterek nem is igen voltak ezen a vidéken. A leányok már 13-14 éves korukban kezdték tanulni a szövést. A hetési falvakban a szövést olyan szinten megkívánták a fehérnéptôl, hogy a leány, kivált, ha szegényebb sorsú volt, addig nem is mehetett férjhez, míg szôni meg nem tanult. Némely asszony mások részére is szôtt egy aggyákir vagyis lisztért, zsírért, túróért, tejért cserébe. A hetési falvakat híres kelengyekészítôknek is tartották a környékbeli települések lakói.46 Gönczi Ferencz a Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének 45 GÖNCZI Ferencz 1914. 646. 46 GÖNCZI Ferencz 1914. 644-645.

42


Motovilo. Galerija-Muzej Lendava. | Gombolyító. Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

Ásop. Galerija-Muzej Lendava. | Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

43


összevontabb ismertetése című munkájában így írt a hetési asszonyok szövôtudományáról: „Hetésben minden háznál volt faisz. Olyan czifrán s szépen sehol sem szônek a vidéken, mint itt. Különösen a törülközôk és asztali abroszok kiállítására fordítanak nagy gondot. A törülközôt 7-8 sorban föszedik vagyis piros sávolyt szônek bele. A föszedisnek különbözô nevük van: krajczáros, tizenkettes, nyuóczmazzagos, tizenegymazzagos, négycsillagos...” Ezek az idézetben említett motívumok különös figyelmet és hozzáértô elôkészületet kívántak. Ezek szövéséhez már semmiképpen sem elegendô csak a pedálos nyüst, hanem elôször a minta szerint tűvel madzagra soronként felszedték a láncfonalakat. Ezért is nevezik ezeket szedettes abroszoknak, kendôknek. A nagyon cifra mintáknál 18-20 nyüstöt is fölkötöztek. Egy-egy hetési asszony a régiségben 16-20 rôf47 vásznat szôtt meg egy télen. Amikor a vászon elkészült, csomóba hajtották össze, ládába tették és szükség esetén ebbôl szabták le a terítôt, szakajtóruhát, törülközôt, ponyvát. Amit pedig nem használtak fel, azt visszatették a láda fenekére s ott tartogatták a leányok számára. Régente a kenderbôl tiszta vásznat szôttek, csak késôbb keverték pamuttal. Ez volt az ún. pamukos vászon. Gönczi Ferencz Göcsejrôl és Hetésrôl szóló monográfiájában is említést tesz róla, hogy milyen elterjedt háziiparnak számított a szövés-fonás Hetésben: „Az 1900. évi népszámlálás házi- és népiparral foglalkozókul az alsólendvai járásnak leirásunk körébe vágó 24 községben 21 férfi és 2 nô (...) van feltüntetve. (...) Az alsólendvai járásban, melybe a hetési községek esnek, iparral mellékesen foglalkozókul 95 férfi, 235 nô (...). Hogy ezen rovat alatt levô kimutatás nagyrésze a háziiparszerüleg szövéssel foglalkozókat foglalja magába, az kiderül akkor, ha azon községeket vesszük, a melyekben az asszonyok a szövést általánosan gyakorolják. Hetés vidékén például Bödeházán iparral mellékesen foglalkozó nô 39, Gáborjánházán 82, Göntérházán 72, Lendvahosszúfaluban 35 (...).” 48

A hímzés Az egyes gazdasági és háztartási textilek, de fôként a ruhadarabok díszítésében a Hetés vidékén is a paraszti gondolkodásmód gyakorlatiassága nyilvánult meg. Ebbôl következik, hogy kezdetben a díszítés legritkább esetben volt öncélú, legtöbbször a varrási, ruhakészítési folyamat részét képezte, csak késôbb önállósodott. Díszítésre a varrógépek megjelenését megelôzô századokban a ruhafélék részeinek összevarrása, a vágott vászonszélek elszegése adott egyszerre szükséges és alkalmas kézimunka lehetôséget, amelyek révén az öltözet struktúráját is hangsúlyozó, esetleg tájanként jellemzô megoldások születtek. A szövôszék nagyságából adódó szélek összeerôsítésére szolgáló kötéseknek, hurkolásoknak, csomózásoknak, tűzött csipkekötéseknek is számtalan variációja létezett. Nem kevésbé volt fontos a vászon meg-

47 A rôf a kelmék mérésére használt régi hosszmérték, kb. 78 centiméternek felel meg. 48 GÖNCZI Ferencz 1914. 649-650.

44


do te mere, da se dekle, predvsem v primeru, ko je bilo revnejšega stanu, ni moglo omožiti vse dotlej, dokler se ga ni naučilo. Nekatere žene so tkale tudi za prodajo, oziroma natančneje v zamenjavo za moko, mast, skuto ali mleko. Vaščani okoliških vasi so hetiške žene imeli za priznane pripravljavce nevestine bale.39 Ferencz Gönczi v svojem delu, kjer predstavlja ljudi dveh pokrajin, Göcseja in Hetiša, o tkalskem znanju hetiških žena piše takole: „V pokrajini Hetiš so statve imeli pri vsaki hiši. Tako pisano in čudovito ne tkejo nikjer v širni pokrajini kot tu. Veliko pozornosti posvečajo predvsem tkanju brisač in namiznih prtov. V brisače je vtkanih 7-8 pasov rdečih bordur. Brisače so lahko nabrane, zarobljene ali ne, okrašene z različnimi motivi…” Motivi, omenjeni v navedku so zahtevali posebno spretnost in zamudne priprave. V preteklosti je hetiška žena v času zime stkala od 16 do 20 vatlov platna. Kadar je bilo platno stkano, so ga zvili v sveženj in položili v zaboj. Po potrebi so iz tega svežnja izrezali namizni prt (teritü), prt za slamnato košarico ali štručnico (vékaruha, szakajtóruha), brisačo (törüközü), ponjavo (ponyva). Kar je od svežnja ostalo so položili nazaj v zaboj in hranili za svoje otroke, predvsem za doto dekletom. V preteklosti so tkali samo iz konoplje, kasneje pa so za tkanje motivov uporabljali tudi bombaž. Ferencz Gönczi v svoji monografiji o pokrajinah Göcsej in Hetiš piše tudi o tem, kako razširjena domača obrt je bilo tkanje in pletenje v pokrajini Hetiš: „Po popisu prebivalstva iz leta 1900 je razvidno, da se je v 24 naseljih dolnjelendavskega okraja z domačo in ljudsko obrtjo ukvarjalo 21 moških in 2 ženski. (…) V zgodovinskem dolnjelendavskem okraju, v katerega spadajo tudi hetiške vasi, se je z obrtjo postransko ukvarjalo 95 moških in 235 žensk. Da se je večina teh s tkanjem ukvarja na način domače obrti se izkaže tako, da pod drobnogled vzamemo tiste vasi v katerih ženske tkanje prakticirajo na splošno. V pokrajini Hetiš se tako npr. v Bödeházi z obrtjo postransko ukvarja 39 žena, v Gáborjánházi 82, v Genterovcih 72, v Dolgi vasi pa 35.” 40

Vezenje Praktičnost kmečkega razmišljanja je tudi v pokrajini Hetiš razvidna iz posameznih gospodarskih in gospodinjskih tekstilij, predvsem pa iz okraševanja oblačil. Iz tega sledi, da okras na samem začetku ni bil namenjen samemu sebi, ampak je bil sestavni del postopka šivanja in priprave oblačil. Osamosvojil se je šele kasneje. V stoletjih pred izumom šivalnega stroja je bilo okraševanje (cifrázás) edinstvena priložnost in na nek način nuja pri zašitju, oziroma sestavi posameznih delov obleke in prtov v celoto. Na ta način so nastala ročna dela, ki so poudarila strukturo obleke ter obenem s svojimi vzorci zaznamovala posamezne pokrajine. Potrebno je bilo tudi povezati robove, ki so pri tkanju nastali. Na ta način pa so nastale 39 GÖNCZI Ferencz 1914. 644-645. 40 GÖNCZI Ferencz 1914. 650.

45


Žena s hetiško pečo. Genterovci-Göntérháza, 1904. | Öregasszony pacsában. Göntérháza, 1904. Fotó: Bátky Zsigmond. Néprajzi Múzeum Fotótára 6373, Budapest.

46


1.

2. Žena v izvezenem usnjenem jopiču. Radmožanci-Radamos, 1904. | Asszony ködmönben. Radamos, 1904. Fotó: Bátky Zsigmond. Néprajzi Múzeum Fotótára 6379 és 6381, Budapest.

47


bontott anyagának elszegése. A viseleti darabok közül elsôként az ingeket cifrázták hímzéssel, fodorral, csipkével, subrikálással,49 pókozással, szálhúzással. Késôbb a 19. század folyamán a vándorkereskedôk, az egyre elszaporodó rôfös üzletek következtében a beszerezhetô pántlikák, rojtok, csipkék, gépi hímzéses csíkok hódítottak a textilek díszítésében.50 Arról sem felejtkezhetünk meg, hogy az archaikusabb ruhadarabok szabása igen egyszerű volt. Ezeket derékszögű vászondarabokból varrták össze, így a ráncolás révén alkalmazkodtak a test alakjához. A ráncolás különbözô módjai, a fércelésszerű öltések, a darázsolás pedig mintegy díszként is szolgált. A nagyobb felületek kitöltésére, hangsúlyossá tételére a hímzés volt a legalkalmasabb, így a hímzések ma is megadják, datálják egy-egy viselet korát. A hímzések kezdetben szigorú szerkesztésűek, szélszámosak, a szövésre emlékeztetôek voltak, késôbb elterjedt a szabadrajzú, elôbb fehér vagy piros, majd egyre naturálisabban színezett hímzés. A hímzések alakulására nagy hatást gyakorolt az 1870-es évek óta kötelezô népoktatás, ahol szintén nagy szerepet kapott a kézimunka. Az 1920-as években pedig a varrógépek megsokasodásával a tűzés, nyargalás, gépi hímzés is megjelent a viseletek díszítésének világában.51 Ahogyan az Gönczi Ferencz leírásaiból kiderül, a hetési leányok, asszonyok nemcsak a szövés-fonásban, de a textilek díszítésében is kitűntek: „A nôi kézimunkát szeretik s abban szép ügyességet tanusítanak, különösen a hímzésben. A vánkosokat, abroszokat, türölközôket széleiken, az ingek mizliit (mell) és lénzüit (kézelôit), kötényeket, fejkendôket, zsebkendôket kihimezik különféle virágalakokkal. Különösen Hetésben s a Csertamelléken a zebeczkei asszonyok tünnek ki e téren.” 52 A hetési leánygyermekeket már igen korán megtanították hímezni. Az anyák a 7-8 éveseknek már mintát rajzoltak, gyelöltek nekik és kivarratták velük, így 9-10 évesen már kihímezték az elsô kézbevalu kendüjüket. Az ügyeskezű lányokból váltak a falu jelölô asszonyai, hímzô specialistái, akik közül többen saját mintakönyvvel is rendelkeztek.53 A kézimunkázással foglalkozók számára a hetési népi hímzések közül a legismertebbek a fehér vászonhímzések és mennyiségileg is ezek alkotják a legjelentôsebb csoportot. Ezeknek a fehérhímzéseknek a nagyobb része szabadrajzú, virágmotívumos, az 1870-es évektôl pedig gyakran egyszerűbb vagy díszesebb subrikával készült. A széleiken legtöbbször egyszerű csipke vagy rojtozás található. Ezzel a vászonhímzéssel díszítették a gyolcs vállkendôket, a pacsákat, az alsószoknyákat, a kézbevaló kendôket, a jegykendôket, a gatyákat, a fehér vászonkötényeket, a tarisznyák kengyelét és vállpántját. Hetésben igen kedveltek voltak a bújtatásos technikával készített, darázslépes öltéssel sűrűn kivarrott férfi és nôi ingek. Késôbb a nôi viseletnél a fehér fonal piros, majd kék színnel egészült ki. A férfi ingek azonban mindig hófehérek voltak.54 Ez a fehér, majd piros színnel kiegészülô vászonhímzés a 20. század folyamán tovább 49 Egyes textilszálak ki és áthúzásával végzett díszítési eljárás. 50 FLÓRIÁN Mária 1997. 609-610. 51 FLÓRIÁN Mária 1997. 611. 52 GÖNCZI Ferencz 1914. 647. 53 KERECSÉNYI Edit 1975. 3-10. 54 KERECSÉNYI Edit 1975. 3.

48


številne variacije vezenja, kvačkanja, vozlanja in čipk. Prav tako pomembno je bilo tudi robljenje odvozlanega platna. Z vezenjem (hímzés), z naborki (fodor), s čipko41 so najprej okraševali srajce. Kasneje, v 19. stoletju, so se s prihodom potujočih trgovcev in razširitvijo trgovin, kjer so prodajali blago na vatle in okrase tekstilij, so se razširili okrasni trakci (pántlika), cofi (rojt) ter čipke (csipke).42 Ne smemo pa pozabiti niti na to, da je bil kroj starejših, bolj arhaičnih oblačil dokaj preprost. Oblačila so namreč šivali iz pravokotnih kosov platna. Telesu so se prilegali z nabranostjo. Različne oblike nabranosti in filcanju podobni vbodi pa so služili obenem kot okras. Vezenje je bilo najprimernejše za zapolnitev in poudarjanje večjih površin. Tako vezenine še danes lahko datirajo dobo določene noše. Motivi vezenin so bili v začetku preprosto grajeni, spominjali so na tkanje. Pozneje pa so se razširili prosti motivi, najprej z belo ali rdečo prejico, pozneje pa s pisano. Na oblikovanje motivov vezenin in načinov vezenja je od 70-ih let 19. stoletja veliko vplival začetek obveznega šolanja, v okviru katerega je pomembno mesto dobilo tudi poučevanje ročnih del. V svetu okrasov nošnje so se od 20-ih let 20. stoletja, z razširitvijo šivalnih strojev pojavili novi motivi.43 Kot je to iz zapisov Ferencza Gönczija razvidno so dekleta in žene v pokrajini Hetiš blestele tudi v okraševanju tekstilij: „Rade imajo ženska ročna dela in na tem področju, še posebej v vezenju, kažejo izredno spretnost. Robove zglavnikov, namiznih prtov in brisač, prsne dele in rokave srajc ter predpasnike, pokrivala in robčke okrasijo z vezenjem, največkrat z rožicami. V tem se odlikujejo predvsem žene iz Hetiša ter žene iz naselja Zebecke z območja Csertamellék.” 44 Hetiška dekleta so se vezenja naučila že zelo zgodaj. Matere so svojim, komaj sedem ali osem letnim hčeram narisale vzorec, ki so jih le-te izvezle. Na ta način so se urile, tako, da so pri devetih ali desetih leti izvezle že svojo prvo ročno ruto. Iz pridnih in spretnih deklet so nastale žene, ki so ostalim ženam risale vzorce. Marsikatera teh žensk, ki se je specializirala v vezenju, je razpolagala tudi s svojo knjižico vzorcev (mintakönyv).45 Za tiste, ki se ukvarjajo z ročnim delom, so med hetiškimi ljudskimi vezeninami najbolj znane platnene vezenine z belo prejo (fehér vászonhímzés). Tudi številčno so te vezenine najbogatejše. Večinah teh vezenin je rezultat proste risbe, z motivom rože. Od 70-ih let 19. stoletja pa je vezenina z belo prejo bila dopolnjena z enostavno ali pompozno t.i. šubriko. Robovi so okrašeni s čipko ali s cofi. Z omenjeno platneno vezenino so okrasili naramne rute (vállkendü), peče (pacsa), spodnja krila (asuszoknya), ročne rute (kézbevalu kendü), zaročne rute (jegykendü), hlače (gatya), bele platnene predpasnike (vászonkötiny), ročaje in zaponke platnenih torb (vászontarisznya). V Hetišu so bile moške in ženske srajce izvezene s t.i. tehniko 41 Postopek krašenja. 42 FLÓRIÁN Mária 1997. 609-610. 43 FLÓRIÁN Mária 1997. 611. 44 GÖNCZI Ferencz 1914. 647. 45 KERECSÉNYI Edit 1975. 3-10.

49


Moška srajca izvezena s skritim vbodom. Galerija-Muzej Lendava. Hetési darázslépes fehér hímzésű férfi ing részlete. Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Fotó: Lendvai Kepe Zoltán, 2006.

50


1.

2.

Izvezen robec. Galerija-Muzej Lendava. Hetési hímzett kézbevaló kendő részlete. Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Fotó: Lendvai Kepe Zoltán, 2006.

Izvezen ženski predpasnik. Galerija-Muzej Lendava. Hetési gyapjúhímzéses feketekötény. Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Fotó: Lendvai Kepe Zoltán, 2006.

51


1.

2.

Vezeni zapestniki rokava ženskih srajc. Galerija-Muzej Lendava. Hetési női ingek kézelőhímzése. Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Fotó: Lendvai Kepe Zoltán, 2006.

színesedett. Ez a színes hímzés a hetési lakodalmi törülközôkön, illetve a régebbi szôttes lepelruhákon jelent meg. A vászonhímzések mellett nem felejtkezhetünk meg a színes hetési gyapjúhímzésekrôl sem. Ezek közül legjelentôsebbek a fekete klott, szatén és pergál kötények díszítményei, amelyeket különféle színű és vastagságú pamutcérnával hímeztek ki alul és a széleken. A legismertebb motívumok a rétahásos, csipkis, csillagos, karikás, rózsás voltak. A kötény közepén hosszában a tökmagos kivarrást alkalmazták.55 A Hetés vidékére jellemzô laposöltésös, huroköltésös, slingölésös, azaz likhímzésös és bújtatásosdarázslépös öltis, illetve a különféle szálszámolásos hímzési technikákkal készült fehér hímzés az I. világháború után jórészt elsorvadt.56 Az 1990-es évek elején azonban a Magyar Nemzetiségi Művelôdési Intézet ösztönzésének és nem utolsó sorban Dr. Kerecsényi Edit hetési népviseleti kutatásainak köszönhetôen több Lendva-vidéki faluban jöttek létre kézimunkaés hímzôszakkörök. Ezek keretében a Zala Megyei Népművészeti Egyesület elkötelezett szakemberei lényegében újra megismertették a hetési és Lendva-vidéki asszonyokkal régi hímzéseiket, következetesen ügyelve arra, hogy az alap mindig a zalai gyökerekhez ezer szállal kötôdô hetési tiszta forrás maradjon.57

55 GÖNCZI Ferencz 1914. 648. 56 KERECSÉNYI Edit 1975. 10-11. 57 A témával foglalkozott még: PŠAJD, Jelka 2005. 9.

52


1.

2.

Vezenine naprsnih rut. Galerija-Muzej Lendava. Hetési vállkendők hímzésének részletei. Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

skritega vboda (bujtatásos öltés) zelo razširjene. Pozneje se pri ženskih nošah bela preja dopolni najprej z rdečo in kasneje z modro barvo. Moške srajce pa so bile zmeraj snežno bele.46 To belo vezenje, pozneje dopolnjeno z rdečo barvo, je s časom postalo bolj pisano. Pisano vezenje se je uveljavilo predvsem v primeru hetiških poročnih in prazničnih brisač ter v primeru starejših tkanih tančicah. Ob platnenih vezeninah moramo omeniti tudi volnene vezenine. Od teh so najbolj znani okrasi črnih klodastih ter satenastih predpasnikov, ki so jih ob dnu in ob robovih okrasili, izvezli z raznobarvno in različno debelo volneno prejico. Najbolj znani motivi so bili t.i. letvičasti (rétahásos), čipkasti (csipkis), zvezdnati (csillagos), obročasti (karikás), cvetlični (rózsás). Sredino predpasnika je krasilo takoimenovano semenasto (tökmagos) vezenje.47 Belo vezenje izvezeno s ploščatim vbodom (laposöltés), zankastim vbodom (huroköltés), luknjičastim vezenjem (slingöléses) in skritim vbodom (darázslépeses), je po 1. svetovni vojni začelo pospešeno izginjati.48 Na pobudo Zavoda za kulturo madžarske narodnosti iz Lendave in nenazadnje zahvaljujoč raziskavam dr. Edit Kerecsényi, so v začetku 90-ih let 20. stoletja v nekaterih madžarskih vaseh lendavskega območja ustanovili krožke ročnega dela in vezenja. V okviru teh krožkov so strokovnjaki iz Društva ljudske umetnosti iz Zalske županije (Zala Megyei Népművészeti Egyesület) hetiškim, lendavskim ter okoliškim ženam v bistvu ponovno odkrili mojstrovine arhaičnega vezenja. Pri tem so se dosledno držali čistega izvira hetiškega vezenja.49

46 KERECSÉNYI Edit 1975. 3. 47 GÖNCZI Ferencz 1914. 648. 48 KERECSÉNYI Edit 1975. 10-11. 49 PŠAJD, Jelka 2005. 9.

53


A textilek szerepe a hetési gazdaságban A hetési asszonyok által készített textíliák nemcsak a tisztaszobák és ünnepi viseletek díszes elemei voltak, de az élet minden területén fontos szerepet játszottak, így a gazdálkodásban is. Sôt a hagyatéki leltárak alapján végzett vizsgálatok arra is rámutatnak, hogy az egy-egy család esetében használt textileknél a legnagyobb tömegét éppen ezek képviselték. A kender adta az alapanyagát a halászhálóknak, az erdô- és rétgazdálkodásban, az állattenyésztésben, a közlekedésben és teherhordásban nélkülözhetetlen köteleknek, pányváknak, zsinegeknek. Abroszból vagy tarisznyából hintették el tavasszal a gazdák a gabonának, az életnek a magját. A betakarított termést ponyvákon szárították, kenderbôl, csalánból szôtt zsákokban tárolták és ezekben szállították a malomba is ôrletni. Ilyen kisebb-nagyobb zsákokban, zacskókban tartották a háziasszonyok is a különbözô élelmiszereket, vetômagokat, háztartási alapanyagokat. Ezeket használták a tejfeldolgozáshoz, például ebben érlelték a túrót. A különbözô házivásznak olyan nagy megbecsülésnek örvendtek, hogy amikor kikoptak a viseletbôl, háztartásból vagy ágyiruhák közül, sosem dobták ki ôket, hanem tovább hasznosították a ház körüli gazdaságban. Például a levágott szénát, szalmát, füvet is nagyméretű kendervászon fűhordó ruhában, azaz köcölében szállították haza a mezôrôl. Az ilyen kendervászon ponyvák védték hetési ôseinket az esô ellen is, ha szekereikkel hosszabb útra keltek. A különféle tarisznyák is mindenfelé elkísérték a hetési parasztembereket. Ezekben vitték a gyermekek az iskolába palatábláikat. A mezôre szántani, vetni, kapálni indulók is ebbe pakolták össze elemózsiájukat. Ezeket vitték magukkal, ha hosszabb útra indultak, vagy csak az erdôbe gombászni vagy különféle gyógynövényeket gyűjteni. A vidékre jellemzô fejönhordóperecöket is a háztartásból kikopott kisebb textildarabokból varrták. Gönczi Ferencz igen érzékletes leírást adott a hetési embereknek a tarisznyájukhoz kötôdô, „bensôséges” viszonyáról: „A kisszűrnek hű társa volt a vászontarisznya, mely némelyeknek állandóan, még a kaszálási munkája alatt is a nyakában lógott, ha volt benne valami, ha nem. Különben rendesen taplót, aczélt, tüzkôt s pénzt szoktak benne tartani. A puruszli fölött, de a szűr alatt hordták. Vászonszalagon függött. E szalagot darázslépesen, czifrán kivarrták. Ma is szereti a göcseji nép, s különösen a hetési ember a tarisznyát. Az elôbbinél a régi vászon tarisznyát a bôrtarisznya szorította ki. Ezt csak akkor akasszák a nyakukba, ha szôlôhegyre, vásárra egész napra erdôbe vagy más községbe mennek. Ételt vagy bort visznek benne. Hetésben még a legtöbben vászontarisznyát hordanak. Különösen el van terjedve az ún. fiékeztarisznya, melyet a nôk is hordanak. Félkézen a vállról a háton s alsó karukra eresztve viszik. Rendesen pirosra sávolyozzák. A fiékéztarisznyába rakják enni- és innivalójukat s ezeket nyáron hűvös helyen, faárnyékban s a bokor tövében tartják.” 58 A hetési gazda arra is ügyelt, ha szolgát tartottak a háznál, hogy a vászonból mindegyik a nagycsaládban élô házaspár adott 1-2 szélt, hogy kiteljék belôle a szolga fizetésszámbamenô 58 GÖNCZI Ferencz 1914. 378.

54


Vloga tekstilij v hetiškem gospodarstvu Tekstilije, ki so jih izdelale hetiške ženske, niso služile le okrasu v stanovanju in bile le okrasni elementi pražnjih oblek, ampak so imele pomembno vlogo na vseh področjih življenja, tako tudi v gospodarstvu. Konoplja je bila osnovna surovina za ribiške mreže (halászháló), različne vrvi (kötél), nepogrešljive pripomočke v gozdarstvu, pri obdelavi travnikov, v živinoreji, prometu in prevozu tovora. Kmetovalci so poleti uporabljali prt ali platneno torbo (tarisznya) pri setvi žita. Pridelek so nato sušili na ponjavah (ponyva), ter hranili v vrečah (zsák), stkanih iz konoplje ali koprive, v katerih so jih kasneje peljali v mlin. V tako izdelanih manjših ali večjih vrečah (zsák, zacskó) so gospodinje hranile različna živila, semena, surovine za gospodinjstvo. V njih so tudi sirile skuto (turuszsák). Različne domače tkanine so bile tako cenjene, da jih po tem, ko so se že dodobra obrabile v gospodinjstvu, med nošenjem ali kot posteljnina, niso zavrgli, temveč so jih uporabljali dalje v gospodarjenju okrog hiše. Na primer pokošeno seno, slamo ali travo so domov prinašali v velikih grobih platnenih rjuhah (köcöle). Take grobe ponjave iz konoplje so ščitile hetiške prednike tudi pred dežjem, ko so se z vozovi odpravili na daljšo pot. Tudi različne platnene torbe (tarisznya) so bile povsod spremljevalke hetiškega kmečkega prebivalstva. V njih so otroci nosili v šolo svoje skrilaste table. Uporabljali so jih tudi takrat, ko so se odpravili na polja: vanje so dali hrano in pijačo. Vzeli so jo s sabo v vinograd, ali ko so se odpravili v gozd nabirat gobe ali zdravilne rastline. Tudi za pokrajino značilne perece (fejönhorduperec, perec), ki so služili za nošenje tovora na glavi, so sešili iz manjših, v gospodinjstvu že obrabljenih tekstilov. Ferencz Gönczi je takole opisal pristen odnos hetiških ljudi in platnenih torb: „Zvest pajdaš platnenega suknjiča (kisszűr) je bila platnena torba (vászontarisznya), ki je nekaterim visela stalno okrog vratu, če je bilo v njej kaj ali ne. Sicer pa so hranili v njej kresilo, jeklo in denar. Nosili so jo nad pruslekom (puruszlik), toda pod plaščem (szűr).50 Visela je na platnenem traku. Trak je bil bogato izvezen. Prebivalci Göcseja, še posebej Hetiša imajo še danes zelo radi platnene torbe (vászontarisznya). Pri prvih je staro platneno torbo izrinila usnjena torba (bôrtarisznya). To si obesijo okrog vratu le tedaj, če se odpravijo v vinograd, na sejem, za cel dan v gozd ali pa v drugo vas. V njej nesejo hrano ali pijačo. V Hetišu nosijo še večinoma platnene torbe…” 51 Hetiški gospodar, ki je imel pri hiši hlapca, se je trudil, da je vsak zakonski par, ki je bil član velike družine, prispeval kos platna ali dva za platneno oblačilo hlapca, kot del plačila zanj. Hlapec je dobil hlače ali dvoje ter srajco ali dve, gate so morale biti točno določene širine, dobil pa je še letno par škornjev, bundo ter 25-30 forintov.52 50 Szűr je značilen madžarski kmečki plašč. 51 GÖNCZI Ferencz 1914. 378. 52 GÖNCZI Ferencz 1914. 139-140.

55


V kamri viseče ponjave na drogu. Kamovci-Kámaháza, 1987. | Kamra ruhatartó rúddal. Kámaháza, 1987. Fotó: Berentés Tamás. Thúry György Múzeum Fotótára 13630, Nagykanizsa.

vászonruhája, ugyanis ez is részét képezte a bérének. Ha a szolga egy vetetbe szolgált egy, ha két vetetbe, két vetet testiruhát, vagyis két pár inget s gatyát kapott. A gatyának másfél szélnek kellett lenni, s kapott még emellett évenként egy pár csizmát, bundát és 25-30 váltóforintot is.59 Elkészítésüket követôen a vászon gazdasági textilekhez és ruhaneműkhöz kapcsolódóan az egyik legfontosabb munka a párulás, azaz a mosás volt. Ilyenkor elôször vizet forraltak és beáztatták a szennyes ruhát. A szennyezôdött részt teknôben vagy párusajtárban kihúzták, vagyis nagyjából kimosták. Ezt követôen újra berakták a páruba, a párolósajtárba a ruhákat, aztán rátették a törekrostából kialakított karaj segítségével a párfödélnek nevezett durva szövésű vászonruhában a hamut. Ekkor fölforrázták a hamuval, vagyis forró vízzel öntözgették, így keletkezett a lúg. Ha megtelt a kád vízzel, a csapot leengedték és újra vizet forraltak reá, majd ezt a folyamatot egy napon keresztül többször megismételték. Mikor befejezték, újra letakarták a párfödél négy sarkával a ruhát és így hagyták egész éjszakára. Másnap reggel leeresztették a lúgot és a ruhákat kosarakban, teknôkben levitték a mosótókához, vagy a patakra. Ott két nyomórúdra rátették a mosóbörüt és ehhez csapkodva, a vízbe mártogatva tisztították tovább a ruhákat. Mosólapockát csak a nagyobb ponyvákhoz, zsákokhoz használtak. A mángorlás, vagy ahogyan itt nevezik dergálás már otthon, félnedves állapotban történt. A ruhát rácsavarták a sodrófára és a konyhában az asztalon dergátak vagy a nagy disznóbontószéken, utána terítették ki a ruhákat száradni.60 59 GÖNCZI Ferencz 1914. 139-140. 60 SZENTMIHÁLYI Imre 1960. 1-6.

56


Likanje. Radmožanci-Radamos, 1986. | Dergálás. Radamos, 1986. Fotó: Berentés Tamás. Thúry György Múzeum Fotótára 12995, Nagykanizsa.

Po izdelavi platna je bilo tako, kot v primeru industrijskega blaga, eno od najpomembnejših opravil pranje (párulás). Najprej so zavreli vodo ter namočili umazano perilo. Umazane dele so v koritu, kropnjači (párulusajtár) na grobo oprali. Nato pa so oblačila ponovno dali v parjenje, v posodo pa so dali v prt zvezan pepel (párfödél). To so zalivali s kropom večkrat na dan, tako je nastal lug. Ko se je kad napolnila z vodo, so izpustili vodo iz kadi in jo ponovno zalili s kropom, nato pa ta postopek čez dan večkrat ponovili. Drugi dan so izpustili lug in perilo v košarah ali kadih odnesli do mlake (tóka, mosutóka) ali potoka (patak, csermely). Tam so na dva žrda namestili brv (börü, mosóbörü) ob katero so mlatili in v vodo namakali perilo. Lopatico (lapocka, mosólapocka) so uporabljali le za pranje večjih ponjav ali vreč. Likanje (mángorlás, dergálás) z mongo (mángorlu, dergálufa) je potekalo že doma v polsuhem stanju. Perilo so namotali na mongo in v kuhinji na mizi opravili likanje, nato pa so perilo obesili sušit (szárítás).53

53 SZENTMIHÁLYI Imre 1960. 1-6.

57


Doma stkana vreča z monogramom. Galerija-Muzej Lendava. Monogramos szövött zsák. Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

58


Platnena torba. Galerija-Muzej Lendava. | Tarisznya. Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Fotó: Lendvai Kepe Zoltán, 2006.

Posoda za pranje platen. Galerija-Muzej Lendava. | Párolóedény. Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

59


A hetési kelengye A kelengye a hozomány egyik fajtája, illetve elnevezése, amely elsôsorban házi készítésű vászonneműkbôl állott. A gazdagabbak esetében föld, gabona, szôlô, jószág is csatlakozhatott hozzá. Ezt nemcsak a szülôk állították össze, hanem a rokonok is segítettek benne. A kelengye ezen textilekbôl sokhelyütt biztosította a fiatal pár élethossziglan való ellátottságát, csak a különbözô munkaeszközök, az önálló háztartás viteléhez szükséges eszközök hiányoztak belôle. Az európai feudális jog bizonyos társadalmi osztályok szerint szabályozta azt a minimumot, amivel illett kiházasítani egy leányt, bár a parasztság esetében a nagyfokú szegénység miatt jócskán akadtak eltérések. Mivel a kelengye adása a kiházasításnál általában kötelezô volt, így igen nagy anyagi terhet jelentett a szülôi ház számára. Nem véletlenül keletkezett a következô mondás: „Egy apának ahány lánya, annyiszor ég le a háza.” Éppen a nagy anyagi teher miatt legtöbbször a leányoknak is ki kellett venniük a részüket a kelengye elôteremtésébôl. A régi Hetésben sem volt ez másként. Itt a leány érettségének, a házasságra való alkalmasságának legfôbb fokmérôje az volt, tudott-e kenyeret sütni, illetve megtanult-e jól szôni-fonni. Egy-egy szegényebb családban a leányok akár 7-8 évig is azért szolgáltak, hogy a kelengye egyéb részeire elegendô pénzt megkeressék. A család gazdagsági fokának megfelelôen a kelengye tartalmazta azokat a ruházati elemeket, gazdasági- és lakástextileket, amelyek a különbözô életszituációkhoz, ünnepekhez kapcsolódtak: az ünneplô és hétköznapi ruhákat, kendôket, idôsebb kornak megfelelô divat szerint szabott viseleti darabokat, babaruhákat, bölcsôbe való vánkosokat, halottas lepedôket, karácsonyi és ünnepi abroszokat, ágyneműket, törülközôket, aratási tarisznyákat, zsákokat, ponyvákat, még megvarratlan végvásznakat, s mindemellett esetenként a szoba díszítésére alkalmas tányérokat, kancsókat, korsókat, tükröket, tároló és raktározó bútordarabokat. A kelengye nemcsak saját célt szolgált, hanem mind több elemét igyekeztek úgy továbbadni, hogy a leány, majd az unoka is örökölhesse. A kelengyét a régebbi korok asszonyai az ácsolt-, majd tulipános ládában tartották, ezt pedig a sublót és a szekrény váltotta fel. A tulipános ládát általában az apja csináltatta a lánynak valamely asztalossal, amelyre rákerült a teljes neve, esetleg monogramja és a férjhezmenetelének évszáma is. A tulipános láda speciálisan védettnek, szentnek számított, abba csak a leány nyúlhatott bele, még az anyjának is illett tiszteletben tartania.61 A kelengyeládában nem csak a saját maguk által elôállított textilekbôl készült ruhaneműket tartották, de a vásárolt anyagokból készült díszesebb ruhákat, ékszereket, a Bibliát, könyveket, megtakarított pénzüket is. A kelengye az asszony kizárólagos magántulajdonát képezte, így a szekrények és ládák kulcsait személyesen ôrizte. Korai halála esetén mindezt gyermeke örökölte, vagy visszaszállt családjára, de sok helyütt a szebb darabokat beletették a koporsójába is. Kiss Lajos néprajztudós így 61 TÁRKÁNY SZŰCS Ernô 2003. 382-384.

60


Hetiška bala Bala (kelengye) je ena izmed oblik dote, oziroma izraz zanjo, ki je bila v glavnem sestavljena iz domačih platnenih izdelkov. V primeru premožnejših družin je zraven spadala še zemlja, žito, vinograd in živina. Bale niso dali le starši, temveč so jo lahko prispevali tudi sorodniki. Dota iz teh tekstilij je ponavadi zagotavljala preskrbljenost mladega para do konca življena, manjkala so le različna delovna sredstva za vodenje samostojnega gospodinjstva. V Evropi je fevdalno pravo po družbenih razredih urejal minimalno obvezno opremo za omožitev dekleta, čeprav so bila zaradi pomanjkanja in siromaštva marsikdaj odstopanja. Ker je bila bala obvezna, je marsikdaj pomenila veliko finančno breme za starše, tako se je razširil tudi madžarski pregovor: „Koliko hčera ima oče, tolikokrat mu pogori hiša” (Egy apának ahány lánya, annyiszor ég le a háza!). Ravno zaradi tega velikega finančnega bremena so največkrat morale tudi hčere pomagati pri pripravi svoje bale. Tudi v Hetišu je bilo temu tako. Veljalo je, da je dekle zrelo za poroko, če je znalo speči kruh, oziroma če se je naučila dobro presti in tkati. V ta najpomembnejša ženska opravila so dekleta vključili že v starosti 10-12 let. V najsiromašnejših družinah pa so dekleta kar 7-8 let služile za to, da bi zaslužile dovolj denarja za posamezne dele dote. Glede na to, kako premožna je bila družina, je bala vsebovala predmete za vsakdanjo nošo, gospodarske in stanovanjske tekstilije, ki so jih uporabljali v različnih življenjskih situacijah in ob praznikih. Tako na primer praznična oblačila (ünneplü) in za vsakdanjo nošo (hétköznapi ruha), različne rute (kendü), kose oblačil po modi za starejše generacije, oblačila za dojenčke (babaruha), vzglavnike za zibelko (vánkos), mrtvaške prte (halottas lepödü), božična in praznična preginjala, prte (teritü), posteljnino (ágyiruha, ágynemű), brisače (törüközü), žetvene torbe (tarisznya), vreče (zsák), različne ponjave (ponyva), še nezašite kose platna (végvászon), razen tega pa morebiti še okrasne predmete za sobo: krožnike, različne vrče, ogledala ter kose pohištva za shranjevanje posameznih predmetov, predvsem skrinjo (láda) ali različne omare (szekriny). Bala ni služila le lastnemu namenu, ampak so želeli vse več predmetov ohraniti tako, da jo je lahko pozneje podedovala hčerka, pa tudi vnukinja. Balo so ženske včasih hranile v tesanih skrinjah (ácsolt láda), kasneje pa v takoimenovanih poslikanih skrinjah (tulipános láda), le-te pa sta kasneje nadomestili nizka omara s predali (sublót) in omara (szekriny). Skrinjo za balo (kelengyeláda) je za svojo hčer po navadi dal izdelati oče pri mizarju, ki je nanjo napisal tudi njeno polno ime ali monogram ter letnico poroke. Taka skrinja je veljala za specialno zaščiten, „sveti” predmet, in jo je lahko odpirala le lastnica, ki je tudi razpolagala z vsebino skrinje in je to morala spoštovati celo njena mati.54 V skrinji za balo niso hranili le oblačila iz doma izdelanih tekstilij, ampak tudi dragocenejša oblačila, ki so bila izdelana iz industrijskega blaga, kupljenega v trgovini, nakit, Biblijo, privarčevani denar. Bala je bila izrecno zasebna last, posebno premoženje žene, ki je osebno čuvala ključe 54 TÁRKÁNY SZŰCS Ernô 2003. 382-384.

61


Tesana skrinja za balo. Galerija-Muzej Lendava. | Ácsoltláda, Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

Poslikana skrinja za balo. Galerija-Muzej Lendava. | Tulipános láda. Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

62


Omara z balo. Galerija-Muzej Lendava. | Kelengyés szekrény. Kiállításrészlet, Galéria-Múzeum Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

63


írt a menyasszonyi ládáról: „A szegény ember egyszerű szobájának a menyasszonyi, színes, virágos láda adta meg a kedves, barátságos hangulatát. Féltette is azt a fiatalasszony, napjában többször is törölgette a portól, piszoktól.” 62 A lakodalom fontos mozzanata volt a hozomány, a kelengye átszállítása a leány új lakhelyére. Gönczi Ferencz így írja le ezt a hetési lakodalom esetében: „Néhol a menyasszony búcsúzásakor váltják ki a menyasszonyládát is. Hetésben a menyasszony tulipános ládájára és ágyiruhájára a velejáró asszony ráül s addig le nem száll, míg a vôfély 20-80 fillért nem fizet neki. A kocsira üléskor pedig a násznép rázendít: Zörög a kocsi, Pattog a Jancsi; Talán iértem gyünek? Jaj, jaj, ides anyám, Kedves szülü dajkám, Talán iértem gyünek? Tedd fö a ládám, Vesd fö a párnám, Magam is fölülök! Ezután a násznép a menyasszonyládával s ágyiruhával megterhelt kocsikra vagy szánokra ül s dal- és zeneszó kiséretében indul a siránkozó menyasszonnyal együtt a vôlegényes házhoz.” 63 A hetési kelengye a magyar népi textilkultúrával foglalkozó Flórián Mária néprajzkutató terminológiája szerint az életreszóló kelengyék csoportjába tartozik, vagyis mind men�nyiségileg, mind összetételében arra törekedtek elôállítói, hogy egy család legalább egy generációját mind teljesebben kiszolgálja. A hetési textilkultúra iránt érdeklôdô utókor számára így a kelengyék kutatása nemcsak azért bír nagy jelentôséggel, mivel a segítségükkel megismerhetjük egy-egy család tárgyi ellátottságát, hanem azért is, mivel számos viselettörténeti kérdésre is rávilágít. Az életreszóló kelengyék öltözetformáló szerepérôl ugyanis elmondható, hogy a praktikumot szem elôtt tartva bizonyos ruhadarabok használatát konzerválja, ezzel pedig képes viseleti archaizmusokat megôrizni. Minél nagyobb és egyre bonyolultabb helyi normákhoz illô volt a kelengye, annál kisebb lehetôség mutatkozott arra, hogy a már meglévô ruhadarabokat, anyagokat mellôzve új divathullámoknak hódoljanak.64

62 KISS Lajos 1938.1. 63 GÖNCZI Ferencz 1914. 348-349. 64 FLÓRIÁN Mária 1997. 745-750.

64


omar in skrinj. V primeru njene prezgodnje smrti so lahko balo vrnili njeni družini, če pa je imela otroka, je dedoval on, marsikje pa so lepše kose oblek položili v njeno krsto. Etnolog Lajos Kiss je o nevestini skrinji zapisal naslednje: „Preprosta soba siromašnega človeka je dobila prijazno, prijateljsko ozračje zaradi nevestine pisane, s cvetjem poslikane skrinje. Mlada gospodinja jo je skrbno čuvala, večkrat dnevno je z nje pobrisala prah in umazanijo.” 55 Pomemben moment ženitovanjske gostije je bil prevoz bale do nevestinega novega doma. Ferencz Gönczi opisuje v primeru hetiške gostije takole: „Ponekod ob slovesu neveste odkupijo tudi nevestino skrinjo. V Hetišu se na nevestino skrinjo in posteljnino vsede tudi ženska, ki spada zraven in se ne dvigne, dokler ji svat ne plača 20-80 filerjev. Ko se pa vsedejo na voz, svatje zapojejo: Voz zaruži Janči poči; Mar po mene prihajajo? Joj, joj mati, Draga moja mati, Mar po mene prihajajo? Daj gor skrinjo, Vrzi blazino, Tudi sama se tja vsedem. Zatem se svatje usedejo na vozove ali sani, obložene z nevestino skrinjo in posteljnino ter ob glasbeni spremljavi in petju krenejo z objokano nevesto proti ženinovi domačiji.” 56 Za hetiško balo je etnologinja Mária Flórian, raziskovalka madžarske ljudske tekstilne kulture, uporabila terminologijo „bale za celo življenje” (életreszóló kelengyék), kar pomeni, da so se izdelovalci tako glede količine, kot sestave trudili, da bi v čim večji meri zadostila potrebam vsaj eni generaciji družine. Rezultati s področja raziskav hetiške bale so zelo pomembni ne le zato, ker lahko tako spoznamo stvarno opremljenost posamezne družine, oziroma gospodinjstva, temveč tudi zato, ker razkrije tudi številna vprašanja glede zgodovine mode. O vplivu takoimenovane „bale za celo življenje” na navade oblačenja lahko namreč ugotovimo, da z upoštevanjem praktičnosti ohranja arhaizme v oblačenju in konzervira uporabo določenih kosov oblačil. Čim večja in čim bolj v skladu z zapletenimi krajevnimi normami je bila bala, tem manjša je bila možnost, da bi z opustitvijo že obstoječih kosov in blaga prevzeli nove modne smeri.57

55 KISS Lajos 1938. 1. 56 GÖNCZI Ferencz 1914. 348-349. 57 FLÓRIÁN Mária 1997. 745-750.

65


A hetési viselet A hetési textilkultúra egyik legreprezentatívabb eleme maga a viselet, amely nemes egyszerűségével, letisztult formavilágával az európai viseletkultúra igen értékes gyöngyszeme. Bellosics Bálint az alsólendvai vásárban megforduló színes forgatag leírásával fest érzékletes, ma már akár egzotikusnak is tűnô képet a 19. század végi Lendva-vidéki viseletcsoportról. „A Szent György-napi vásár: A magyar asszonyok izmos alakja tele van borítva csipkével körülvarrt patyolat kendôkkel. Fejük a specziális pacsában, - mely úgy látszik rokona a hasonló olasz fejdísznek, - kámzsába bujt barátfejhez hasonlít. A fekete, széles, pirossal bevarrt szélű kötény közül csak kevéssé látszik ki a piros rózsás, fekete alapú szoknya. Nagy ritka ma már a régen oly divatos ezerránczú fehér vászon „kitlin”; öreg nénék tartják már csak a ládafenekén halotti ruhának. Télen a remek sárga báránybôr dolmányba gombolják a derekukat, melynek piros irhabôrére czifrábbnál-czifrább tulipánok, pávaszemek, szívalakok hímezvék. (...) Ott megy a hetési öreg Dancs Mihály, ki kerek hatvan évet egy gatyaszárban járt meg. Az arczára ült a gondolatja: hej, nem úgy van már, mint volt régen! Nem is mer körül nézni a fiatalokra. Csupa bolti minden, a mi rajtuk van. Mennyivel más volt a módjuk az ô idejében! Egy házban egy télen leöltek tizenöt húsz darab disznót, s a közül háromnak a zsírja hajkenésre fogyott el. Maguk szôtték az asszonyok a vásznat, tellett belôle mindenre, még szemfedôre is. Nem kellett akkor czifra szoknya! Ha színeset akartak, megfôzték a gubacsot, s annak a levében festették meg. (...)

Hetiška noša. Dolnja Lendava-Alsólendva, 1895. | Férfiak és nők hetési viseletben. Alsólendva, 1895. Fotó: Szobotka. Néprajzi Múzeum Fotótára 406, Budapest.

66


Hetiška noša Ena najbolj reprezentativnih prvin hetiške tekstilne kulture je noša sama. Ta noša je s svojo plemenito preprostostjo in očiščeno formo zelo pomemben biser evropske kulture. Bálint Bellosics je z opisom pisanega vrveža dolnjelendavskega sejma podal čutno podobo noš s konca 19. stoletja. „Sejem ob Jurjevem: Polna mišična telesa madžarskih žensk so obdana s čipko okrašeno ruto iz platna. Na glavi nosijo pečo, ki je najverjetneje sorodna podobnemu italijanskemu naglavnemu okrasu. Izpod črnega širokega z rdečo obrobljenega predpasnika se črno krilo, obdano z rdečimi rožami, komaj vidi. Beli platneni „kitlin”, ki je nekoč bil tako zelo moderen, šteje že za redkost; samo stare ženice jih hranijo na dnu zaboja za mrtvaško obleko. Pozimi si živote ovijejo v dolman iz rumene ovčje kože, katerega irho so izvezle z vzorci pisanih tulipanov, oči pava, srčki. (…) Tam gre stari Mihály Dancs iz Hetésa, ki je okroglih šestdeset let hodil v enih hlačah. Na obraz mu je sedla misel: Hej, nič več ni tako kot je bilo nekoč! Niti si ne upa pogledati mlade. Vse kar nosijo, je iz

Hetiške postave. Genterovci-Göntérháza, 1904. | Göntérházi alakok. Göntérháza, 1904. Fotó: Bátky Zsigmond. Néprajzi Múzeum Fotótára 6375, Budapest.

67


Marczona, szép, barna, pitykés dolmányú kanász legények sorra megszólaltatják a hangos tülköket, melyiknek van szebb szava. (...) A szűcsök mellett állnak a csizmadiák, hosszú póznákra rakott lábbeliekkel. Mellettük lesik a vásárt a patkoló kovácsok; szebb a csizma, ha patkós! – Azután jó darab hely mintha nagykalapú gombákkal lenne benôve. (...) A vásár zümmögô-zummogó hangzavarából kihalatszik a gyólcshasítás, egy-egy türelmetlen „adjanem adja”, a megkötött alku után a hangos parola, meg a pereczes gyerek sípja. Távolabb, a sátrak mögé kerülve, olvassák a „szomorú levelet”. (...) A kanizsai kaszárnyából küldte a jó legény a kalaposokkal. (...) Bezzeg más a képe a vásárnak Simon-Judáskor! Nagy a kelete olyankor a szűcs portékájának. (...) A déli harangszót keresztényi ájtatossággal imádkozzák át. Ritkán nyúlik az ebéden túl a vásár. Lassanlassan foszlik a tömeg, szűnik a zaj.” 65

A csecsemôk és gyermekek viselete A Dunántúl más vidékeihez hasonlatos volt egykoron a csecsemôk és gyermekek viselete a Hetésben is. A legrégebbi adatok szerint a 19-20. század fordulója táján a csecsemôket sok helyütt bölcsô híján kis teknôbe fektették, amit pólának neveztek. A kisdedet elôször csak pelenkába helyezték, fejére vászonkendôt kötöttek, a pelenkára pedig a dunnát helyettesítô vászonköcölit terítettek, hogy meg ne hűljön. Egy éves korától bóbának vagy bóbalucának nevezett kender- vagy kócvászoninget viselt a gyermek, amelynek ujjai végére piros vászonszálakat szôttek. A fejére három éves korig a vásáron vagy boltban vásárolt piros, fehér vagy fekete pöttyökkel tarkázott karton- vagy gyolcsfejkötôt húztak, amit sipaknak neveztek. A fejkötô után kis pörge kalapot vettek a fiúknak.66 A csecsemôk viselete a késôbbiekben úgy módosult, hogy már a születésük után pár héttel inget adtak rájuk. Erôsen pólyázták ôket, hogy a derekuk el ne görbüljön, a pelenka pedig már inkább gyolcsból volt. Mihelyt pedig járni kezdtek, hosszú fehér gyolcs- vagy színes kartoninget kaptak, amelynek hosszú hasítéka volt hátul kapoccsal vagy porcellán gombbal összetűzve. 3-4 éves korukban a leányok szoknyát, külön inget és fejrevaló kendôt kaptak. E ruha többnyire sötétkék vagy barna színű volt, fehér, piros és fekete pöttyökkel vagy virágmintákkal. Ettôl a kortól kezdve ruházkodásuk erôsen megegyezett a nôi viselettel. A fiúk 5-6 éves koruktól gatyát kezdtek hordani, ezzel rövid, elôl hasadékos ing járt. A tehetôsebbek kivarrott mellényt és kabátot is kaphattak. A fiúgyermekek és legények haját gyakran nyírták, de sohasem kopaszra, egyszerűen csak nem engedték túlságosan hosszúra nôni. Hátul a hajat elkerítették, vagyis a végét vízszintesen elvágták, s alatta a nyakat megborotválták.67 A leányok hajviseletét a fejtetôn elválasztott két 65 BELLOSICS Bálint 1891. 457-459. 66 GÖNCZI Ferencz 1914. 373. 67 GÖNCZI Ferencz 1914. 372.

68


trgovine. Kako drugače je bilo to v njegovi mladosti! V eni hiši so na zimo zaklali 15, 20 prašičev. Mast treh prašičev so porabili za mazanje las. Ženske so platno tkale same, bilo ga je ogromno. Tedaj ni bilo potrebe po pisanem krilu! Če so želeli imeti barvasto obleko, so skuhali šiško in jo tako obarvali. (…) Svinjski pastirji v lepem, rjavem dolmanu po vrsti pihajo v svoje trube, tekmujejo čigav ima lepši zven. (…) Ob krznarjih stojijo izdelovalci škornjev. Obuvala imajo obešena na drog. Kovači ob njih opazujejo sejem; škorenj je lepši, če je podkovan! Nato pa velik kos prostora za klobučarja, takšen, kot bi bil zarasel z gobami.(…) Iz neubranega mešanja glasov se ponekod sliši trganje tkanine, platna, povezano z nestrpnim „date-ne date”, po sklenjeni kupčiji glasno veselo rokovanje in zvok piščalke otroka s pereci. V daljavi, izza šotorov se bere „žalostno pismo”. (…) Pismo je poslal fant iz vojašnice v Nagykanizsi. (…) Podoba sejma ob 28. oktobru je čisto drugačna! Tedaj je povpraševanje po krznarjevih izdelkih veliko. (…) Ob opoldanskem zvonjenju vsi molijo s krščansko pobožnostjo. Sejem se le redko zavleče v čas po kosilu. Množica počasi razhaja, vrvež počasi tone v tišino.” 58

Noša dojenčkov in otrok Noša dojenčkov in otrok iz Hetiša je bila podobna kot v drugih pokrajinah madžarskega Prekodonavja. Ker še ni bilo zibelke, so za postelje dojenčkom na prelomu 19. in 20. stoletja večinoma uporabljali korito. Dojenčkom so sprva nadeli samo plenice (pelenka) in na glavo povezali platneno ruto (vászonkendü). Da se otrok ne bi prehladil, so ga pokrili s krpo iz platna (vászonköcöle), ki je nadomeščala pernico. Od prvega leta starosti je nosil srajco iz konoplje ali iz otre (bóba, bóbaluca), na robove rokavov pa so stkali rdeče platnene niti. Do tretjega leta starosti so otroci nosili v trgovini ali na sejmu kupljene rute (fejkötü) iz kambrika. Od tretjega leta starejšim fantom pa so že kupili klobučke (pörgekalap).59 Noša dojenčkov se je z leti tako „modernizirala”, da so nekaj tednov stare dojenčke oblekli v srajce in jim močno prevezali život, da se jim ne bi ukrivil. Plenica pa je bila že iz kambrika. Iz kambrika je bila tudi bela dolga srajca, ki jo je otrok dobil, ko je začel hoditi. Srajca je na hrbtu imela razporek in zaponke ali pa porcelanaste gumbe za zapenjanje. Tri ali štiri leta stara dekleta so dobila krilo (szoknya), bluzo (ing) ter ruto (fejrevaló kendô). Obleka je bila več ali manj temno modre ali rjave barve in je bila okrašena z belimi, rdečimi in črnimi pikami ali pa z motivi rož. Kasneje so dekleta dobila pripravljeno obleko podobno noši odraslih žensk. Fantje so od 4. ali 6. leta starosti naprej nosili hlače (gatya). K temu je spadala kratka srajca (üng), otroci premožnejših staršev pa so dobili tudi izvezen telovnik (melliny) in suknjič (kabát). 58 BELLOSICS Bálint 1891. 457-459. 59 GÖNCZI Ferencz 1914. 373.

69


Hetiška ženska z otrokom. | Hetési asszony gyermekeivel. É.n. | B. l. Göcseji Múzeum Fotótára, Zalaegerszeg.

oldalt megsodort, a fül mögött hátravezetett hajfonat jellemezte, amelynek végébe piros szalagot kötöttek, mégpedig olyan hosszút, hogy szinte a lábukat verte. Cipôt csak kevés gyermek viselt, csizmát pedig 6-7 éves koruk táján kaptak elôször. A felnôttekhez hasonlóan a gyerekek is csak vasár- és ünnepnapokon, valamint hideg idôben húztak lábbelit, így jobbára mezítláb jártak.68 68 GÖNCZI Ferencz 1914. 373.

70


Obleke za dojenčke. Galerija-Muzej Lendava. | Csecsemőruhák. Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

Lase fantov in mladeničev so pogosto strigli, a nikoli na balin. Enostavno niso dovolili, da bi jim zrasli predolgi lasje. Fante so strigli tako, da so konec las prerezali vodoravno, vrat pa obrili.60 Dekleta so imela na vrhu glave prečo ter dve kitki z dolgim, rdečim trakom (pántlika, szalag), ki sta se dotikala nog. Čevlje je imelo le malo otrok, škornje pa so prvič dobili, ko so bili stari 6-7 let. Podobno kot odrasli so tudi otroci imeli obutev na nogah le ob praznikih, dnevih sejmov, in v mrzlih dnevih. Največkrat pa so bili bosi.61

60 GÖNCZI Ferencz 1914. 372. 61 GÖNCZI Ferencz 1914. 373.

71


A hetési férfi viselet Az 1850-es évekig a göcseji és hetési férfiak az akkori, Dunántúlon általában szokásos hajat viselték, vagyis a hajat megnyôlesztettik, teljes hosszúságúra, annyira, hogy a vállukra omlott. A hajat hátrafésülték s közepén a homloktól a kupáig, azaz a tarkóig barázdát vontak, majd horgosfésűve lefogták. Kétoldalt, a fül elôtt, külön eresztettek le egy-egy csomó hajat, amiket csimbókba, azaz gombosan kötöttek. A felnôtt férfiak csak a nôsülés után növeszthették hosszúra a hajukat. A hajat zsírral, hájjal kenték. Ezen célra egy 15-20 tagból álló nagycsaládnál egész vindü zsír elfogyott. Ezt a frizuratípust a rövidre vágott és a fejtetô oldalán vagy közepén választott hajviselet követte. Hetésben az idôsebbek haját a nyakszirtnél egyenesre vágták s alatta a nyakat borotválták.69 Vidékünkön szakállt nem igen növesztettek, legföljebb oldalszakállat, azaz barukát hagytak. A bajuszt pedig többnyire rövidre nyírták, csak némelyek hagyták hosszúra és pödrôsre.70 A ránk maradt fotódokumentumokból és leírásokból megtudhatjuk, hogy az 1860-as években a hetésiek is hétköznap szűkebb, ünnepen bôvebb, 5-6 szélbôl, kézzel varrott háziszôttes vászongatyát viseltek, egyenes szabású, fehér vászoninggel. Az ing rövid hasítékát a nyaknál és a kézelônél pertlivel kötötték meg. Az ing mellrészét, a mizlit szépen darázslépes hímzéssel gazdagon díszítették. Minden kelengyéhez hozzátartoztak a vôlegény számára varrt ingek és gatyák, a hímes sávokkal ékes kötények, a fölszedett mintázatú és egyszerűbb szövésű tarisznyák. Télen birkabôrbôl varrott, mellrészén hímzett, hátul kötôkkel rögzített mellest, késôbb sötét posztó kabátkát, dómányt vettek magukra. A hetési férfi viseletnek mintegy virágkorát jelentette az 1860-tól 1914-ig terjedô idôszak, amikor is az egyenes szabású, pálhás fehér vászoning mellrészét és kézelôjét a függôleges szegôzések közé szerkesztett, fehér pamutfonállal bújtatásos, lapos szálöltéssel gazdagon díszítették. Ezekrôl az ingekrôl méltán mondhatjuk, hogy a népművészet igazi remekei. A gatya elé pedig fehér vászonkötényt kötöttek, aminek az alját többnyire 3 sávos, piros fölszedéses hím és némi rojtozás díszítette. A szennyes munkához házilag barnára vagy kékre festett kötényt használtak. Régente ezen a vidéken is a mezítlábjárás mellett a bocskor volt az általános lábbeli, csak késôbb tértek át a csizmára. A fehér vászonöltözetet fokozatosan kiszorító fekete posztó vagy szövet ünneplôruha már a mezôvárosi szabók munkája volt és alig különbözött a szélesebb körben használatostól. A hetési férfiak pitykegombos, gyér zsinórzatú mellényt viseltek és ritkán mutatkoztak kalap, fôként pörgekalap nélkül. Templomba, vásárba vászon- vagy bôrtarisznyát vittek magukkal, amibôl az I. világháború elôtti idôszakban nem hiányozhatott a pipa és a meggyújtására szolgáló tűzcsiholó acél, a kova és a tapló.

69 GÖNCZI Ferencz 1914. 372. 70 GÖNCZI Ferencz 1914. 373.

72


Hetiška moška noša Do 1850-ih let so moški v Göcseju in Hetišu nosili lase tako, kot je bilo v navadi na madžarskem Prekodonavju: pustili so jih rasti, da so jim padali do ramen. Lase so počesali nazaj, na sredini do tilnika potegnili prečo ter z glavnikom oprijeli. Na obeh straneh pred ušesi pa so lase sprijeli v vozel (csimbók). Moški so si lahko pustili rasti lase le po poroki. Lase so si namazali z mastjo, s salom. V ta namen so pri 15-20 članski družini porabili cel čeber svinjske masti. Temu tipu frizure je sledila moda kratkih las, ki so bili razdeljeni ob strani glave ali na sredini. V Hetišu so starejšim lase na tilniku ravno porezali, spodaj pa so vrat obrili.62 Brade si po navadi niso puščali, kvečjemu zalizke. Brke pa so večinoma na kratko ostrigli, le posamezniki so si pustili daljše.63 Ohranjeni fotografski in pisni dokumenti nam pričajo o tem, da so hetiški moški, kakor tudi iz Ôrséga in Göcseja v 1860-ih letih ob delavnikih nosili ožje, ročno sešite platnene hlače (vászongatya, gatya), medtem ko so bile praznične hlače široke (bôgatya), sešite iz 5-6 delov z ravno krojeno belo platneno srajco (vászoning, üng). Kratki razporek srajce so pri vratu in pri zapestju zvezali s pentljo (pertli). Sprednji del srajce (mizli) je bil bogato izvezen. K vsaki bali so spadale srajce in platnene hlače za ženina, predpasniki (kötiny), izvezene in navadno tkane torbe (tarisznya). Pozimi so oblekli še telovnik (melles), sešit iz ovčje kože, ki je bil spredaj izvezen, odzadaj pa se je zavezoval s pentljo, kasneje pa še temni suknjeni plašč, dolman (dómány). Hetiška moška noša je doživela svoj razcvet v letih 1860-1914, ko so sprednji del in zapestja ravno krojenih belih platnenih srajc (pálhás vászoning) bogato okrasili z belim skritim ploščatim vezom (bújtatásos lapos szálöltés). O teh srajcah lahko upravičeno trdimo, da so prave mojstrovine ljudske umetnosti. Nad srajco so oblekli črn sukneni brezrokavnik (posztómellény). Pred hlače pa so si zavezali beli platneni predpasnik (vászonkötény), ki je bil spodaj okrašen z rdečo nitko z večinoma trivrstičnim ažurjem in resicami. Za nesnažna opravila so uporabljali doma barvane rjave ali modre predpasnike (festett kötény). Nekoč so ponavadi hodili bosi ali v opankah, škornje so začeli nositi šele v drugi polovici 19. stoletja. Bela platnena oblačila so postopoma izpodrinila črna suknena ali tekstilna pražnja oblačila, dela meščanskih krojačev, ki se skorajda niso razlikovala od oblačil v Göcseju ali širši okolici. Hetiški moški iz okolice Lendave so se le redko kazali brez klobuka (kalap, pörgekalap). V cerkev in sejem so vzeli s sabo usnjeno torbo (bôrtarisznya), v kateri je morala v obdobju pred prvo svetovno vojno obvezno biti tudi pipa in pripomočki, s katerimi so jo prižgali: jeklo za netenje ognja (tűzcsiholó acél), kremen (kova) in kresilo (tapló).

62 GÖNCZI Ferencz 1914. 372. 63 GÖNCZI Ferencz 1914. 373.

73


Moški v hetiški noši, ok. 1930. | Idős férfi hetési viseletben 1930 táján. Fotó: Serényi Árpád. Göcseji Múzeum Fotótára 10174, Zalaegerszeg.

74


Hetiški moški. Radmožanci-Radamos, 1904. | Hetési férfiak kötényben és bocskorban. Radamos, 1904. Fotó: Bátky Zsigmond. Néprajzi Múzeum Fotótára 6378, Budapest.

Hetiški moški. Genterovci-Göntérháza, 1904. | Hetési férfiak. Göntérháza, 1904. Fotó: Bátky Zsigmond. Néprajzi Múzeum Fotótára 6370, Budapest.

75


A hetési nôi viselet A hetési nôi viseletek legrégebbi, rekonstruálható korszakát a háziszôttes-vászonból, kézzel összeöltögetett egyszerű szabásvonalú ruhák alkották. Ezt a gyári gyolcsból készült gazdagon hímzett váll- és fejkendô egészítette ki. A fehér gyolcs vállkendôt, a mellkötű kendüt kezdetben csak fehérhímzés, késôbb kevés piros, majd kék laposhímzés élénkítette. Alul kanavász vászonból varrott lájbiszoknyát viseltek, amire 3-4 alsószoknyát húztak. Az apró hajtásokba szedett vászonszoknya, a kikliny elôtt még fehér kötényt viseltek. Ehhez a régi típusú viselethez kapcsolódott a hetésiek bonyolult hajtogatási móddal elkészített, ôsiséget és elôkelôséget sugárzó, számos európai párhuzammal rendelkezô, fehér nôi fejrevalója, a pacsa.71 A vasárnaponként újra és újra nagy gonddal felvarrott hajkontyra az asszonyok kis kontyfát, azaz káplit helyeztek, erre került a színes kasmír fejkötô, amelyrôl a tarkón hosszú fehér, horgolt vagy csipkés végű pántlika csüngött alá. A nôi viselet fontos kelléke volt a kézbevaló hímzett kendô is. A vállkendô alatt viselt, a nyak körül kerek szabású, bokrosujju ing kézelôin a piros gyári szôttes szalag melletti hímzett szoritut a 19. század közepén még fôleg fehér bujtatásos és kevés piros laposhímzéssel varrták ki.72 Télen az asszonyok itt is egyenes szabású, szűkujjú vászoninget viseltek, mely fölé meleg ködmönt, testhezálló dolmányt és színes mellénykét vettek magukra. Hétköznap általában mezítláb jártak, de ünnepen csizmában mentek a templomba, amire mindenki úgy vigyázott, mint a ködmönre. A nyakukon még az öregasszonyok is színes, nagyobb szemű gyöngyöt viseltek. A színesebb, divatosabb öltözködésre vágyó fiatalasszonyok az 1880-as években kezdték elhagyni az „ôsi” viseletet. A változás fokozatosan ment végbe: a pacsát mind egyszerűbben hordták. A férjhezmenendô leányok pedig igyekeztek a Lendván kapható sokféle gyári, színes kelmébôl kasmír, delin vagy kékfestô szoknyáravalót vásárolni, fekete szaténból vagy klottból kötényt, elekötüt varratni. Ez utóbbit élénk színű gyapjúfonállal, hetési motívumokkal hímezték ki. Az idôs, „kontyos” asszonyokat azonban a régi, pacsás viseletben temették el, pacsáikat szemfedélként terítették rájuk, ezért maradt ezekbôl csak igen kevés az utókorra.73

71 A pacsa leírásai: BELLOSICS Bálint 1903. 275-277. és SZENTE Arnold 1898. 63-65. 72 KERECSÉNYI Edit 2001. 1-5. 73 KERECSÉNYI Edit 1999. 9-21.

76


Hetiška ženska noša V najstarejše rekonstruirano obdobje hetiške noše spadajo preprosto krojena, ročno sešita oblačila iz domačega platna. Temu so sledile bogato okrašene naramne (vállkendü) in naglavne rute (fejkendü) iz belega industrijskega platna. Iz belega industrijskega platna izdelana naramna (vállkendü) in naprsna ruta (mellkötü kendü) sta bili v začetku okrašeni le z belim ploščatim vezom, kasneje pa z rdečim, nato pa modrim ploščatim vezom. Spodaj so nosile platneno krilo (lájbiszoknya) čez katero so oblekle 3-4 plasti spodnjih kril. Nad drobno nabranim platnenim krilom (kikliny) so nosile še beli predpasnik (kötiny). K temu starinskemu tipu noše je spadalo še na zapleten hetiški način izdelano elegantno belo žensko pokrivalo, peča (pacsa), ki ima številne evropske vzporednice. Na spletene kite, skrbno zvite v svitek na tilniku ter sešite z lasmi so ženske ob nedeljah namestile majhen leseni vložek (kontyfa ali kápli), na to pa pisano avbo (fôkötü) iz kašmirja, s katere je na tilniku visel dolgi beli kvačkani ali čipkast trak (pántlika). Pomemben detajl ženske noše je bil tudi izvezen robec (kézbevaló hímzett kendô, kendű). Do sredine 19. stoletja so ženske pod naramno ruto (vállkendü) nosile srajce z okroglim izrezom z bogato nagubanim rokavom (bokrosujjú ing), zapestniki rokavov (szoritu) pa so bili okrašeni predvsem z belim skritim vezom (bujtatásos öltés) in z malo rdečega ploščatega veza (laposöltés).64 Pozimi so ženske nosile ravno krojene platnene srajce (vászoning) z ozkim rokavom, nad tem pa topel jopič (ködmön), teliran dolman (dómány) in pisan telovnik (melliny). Ob delovnikih so bile ponavadi bose, ob praznikih pa so si v cerkev nadele škornje, na katere je vsaka tako skrbno pazila kot na jopič. Okrog vratu so tudi starejše nosile pisane ogrlice. Mlade ženske, ki so se želele oblačiti bolj po modi, so v 1880-ih letih začele opuščati nošo svojih prednikov. Spremembe so se zgodile postopoma. Noša peče (pacsa) se je vse bolj poenostavila in jo je sčasoma nadomestila ruta (fejkendü). Dekleta, godna za možitev so si prizadevala, da bi si v Lendavi iz bogate ponudbe industrijskega blaga nabavile blago za krilo iz kašmirja, delina in modrotiskanega blaga ter iz črnega satena ali klota dale sešiti predpasnik (elekötü). Predpasniki so bili izvezeni z bombažnimi nitkami živih barv, s hetiškimi motivi. Starejše ženske, ki so lase še nosile počesane v svitek (konty), so pokopali v starih nošah s pečo (pacsa), s katero so jih pokrili po obrazu. Zatorej ni nenavadno, da se je ohranilo le malo hetiških peč.65

64 KERECSÉNYI Edit 2001. 1-5. 65 KERECSÉNYI Edit 1999. 9-21.

77


Ženska s hetiško pečo in izvezenim usnjenin jopičem. Radmožanci-Radamos, 1904. Öregasszony pacsában és ködmönben. Radamos, 1904. Fotó: Bátky Zsigmond. Néprajzi Múzeum Fotótára 6380, Budapest.

78


Ženska s hetiško pečo. Genterovci-Göntérháza, 1904. | Öregasszony pacsában. Göntérháza, 1904. Fotó: Bátky Zsigmond. Néprajzi Múzeum Fotótára 6371, Budapest.

79


Lesen vložek za lase in igla. Galerija-Muzej Lendava. Kápli és kontyfelvarró tű. Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

Vezenina naprsne rute. Galerija-Muzej Lendava. Hetési vállkendő piros-fehér hímzésének részlete. Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Fotó: Lendvai Kepe Zoltán, 2006.

80


Avba iz kašmirja. Galerija-Muzej Lendava. Kasmír főkötő pántlikával. Galéria-Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, Lendva. Fotó: Lendvai Kepe Zoltán, 2006.

81


A bölcsôtôl a koporsóig A születés, a házasság és a halál az élet három nagy „szüksége”. Ezzel a három történéssel a hagyományos paraszti társadalomban a maga módján minden embernek szembe kellett néznie. Három mérföldkô ez az ember életében, amely ezer szállal kötôdik egymáshoz. Az egyik életszakaszból a másikba átvezetô rítust a viselet változása is jelezte szimbolikusan. A többi népviselethez hasonlóan a hetési is olyan kifinomult jelrendszerként működött, hogy a helybéliek és a hozzáértôk egy-egy emberrôl a viselete alapján meg tudták állapítani életkorát, társadalmi helyzetét, családi állapotát, rangját és származását. A finom kelmékhez, gondosan elkészített viseleti darabokhoz annyira ragaszkodtak, hogy egy-egy textil akár életfordulóról életfordulóra is kísérhette gazdáját. Így például, ha a leánygyermek a keresztelôjére korozsmaként, keresztelôi ajándékként finom gyolcsot kapott, ebbôl késôbb akár a menyasszonyi ruhája egyik darabja is lehetett. Sôt, az is elterjedt szokás volt, hogy az asszonyokat a menyasszonyi ruhájukban temették el, így egyetlen gyolcsdarab a bölcsôtôl akár a sírig is kísérhette viselôjét.

Zibelka z otroškimi oblekami in igračami. Galerija-Muzej Lendava. Bölcső gyermekruhákkal és játékokkal. Kiállításrészlet, Galéria-Múzeum Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

82


Od zibelke do groba Rojstvo, poroka in smrt so tri velike „nuje” življenja. S temi tremi dogodki se je v tradicionalni kmečki družbi na svoj način srečal vsak človek. To so trije izredno povezani mejniki v življenju človeka. Obred prehoda iz enega v drugo življenjsko obdobje je simbolično označevala tudi noša. Tako kot druge ljudske noše, je bila tudi hetiška tako prefinjena, da so lahko domačini in drugi, ki so se v to spoznali, o posamezniku že na podlagi njegove noše ugotovili starost, družbeni položaj ali poreklo. Na nekatere skrbno izdelane kose oblačil iz finega blaga so bili tako navezani, da jih je le-to spremljalo skozi vsa življenjska obdobja. Na primer, če so otroku, deklici za krst (korozsma) podarili fini kambrik, so ji lahko iz tega kasneje sešili del poročne obleke. V navadi pa je bilo tudi, da so ženske pokopali v poročnih oblekah (menyasszonyi ruha). Tako je lahko kos tkanine, kos kambrika, pospremil nekoga od zibelke do groba.

Krst Na celotnem madžarskem jezikovnem področju je bilo v navadi, da so krstni botri svojemu krščencu prinesli darove (korozsma), največkrat že ob priliki krstne gostije (paszita). Otroku so podarili predvsem obleke iz šifona, kartona, kambrika, k temu pa so lahko dodali še ruto (fôkotü), klobuk (kalap) ali denar. Verjetno je iz te navade nastala tudi druga, da so morali botri v primeru, če je otrok umrl, kupiti obleko in pokrivalo čez obraz (szemfedü).66

Poročna obleka Nekdanja poroka je po prepričanju hetiških kmetov pomenila cerkveno blagoslovitev gospodarskega in življenjskega združenja dveh oseb, ter nato v obredu gostije potrditev in odobritev s strani družine in skupnosti. Poroki je sledila večdnevna gostija pri nevestini in ženinovi hiši. Slavje ob eni izmed največjih življenjskih prelomnic je bilo polno običajev, obredov in simboličnih dejanj v imenu obilja in plodnosti. Tudi poročna obleka je zelo pomemben del tega sistema simbolov. Za evropske kmete je bilo na splošno značilno, da se je šele na prelomu 19-20. stoletja izoblikovala navada nošenja posebne obleke na poroki, pred tem nevesta ni imela posebne obleke. Prvič je bila v modi bela poročna obleka (menyasszonyi ruha) s čipkastim predpasnikom (csipkis kötiny). Hetiške neveste so lase pustile razpuščene, okrašene z vencem (koszoru), ženin in svatje pa so imeli pušeljc iz rezanega cvetja, oziroma iz umetnih ali voščenih rož (bokréta). 66 GÖNCZI Ferencz 1914. 324.

83


A korozsma Az egész magyar nyelvterületen ismeretes azon szokás, amely szerint a keresztszülôk, azaz a komák a keresztgyermeküknek keresztelôi ajándékot, azaz korozsmát vittek, általában már a paszita, avagy a keresztelôi lakoma alkalmával. Ez fôként ruhaneműbôl, sifon-, karton- vagy gyolcsanyagból állott, ami fejkötôvel, kalappal vagy pénzzel egészülhetett ki. Talán ebbôl a szokásból adódott, hogy a keresztgyerek halála esetén a keresztszülô kötelessége volt testi ruhát és szemfedôt vásárolni neki.74

Az esküvôi ruha Az egykori hetési házasságkötés a korabeli paraszti életfelfogás szerint két ember gazdasági- és életszövetségének egyházáltali megáldása, majd a lakodalom szertartásában a család és a közösség általi szentesítése. Ebben a fontos közösségi eseményben a közelebbi és távolabbi család, valamint a faluközösség az ünneplés keretei között adta áldását erre a gyarapodását, jólétét, biztonságát szavatoló társadalmi intézményre. Az esketést ezen a vidéken is többnapos, mind a menyasszonyos, mind a vôlegényes háznál megtartott lakodalom követte. Az élet ezen egyik legnagyobb fordulópontjához kapcsolódó ünnepség telis tele van bôség- és termékenységvarázsló szokásokkal, szimbolikus cselekményekkel. Az esküvôi ruha is igen fontos része ennek a szimbólumrendszernek. Az európai parasztságra általánosan jellemzô volt, hogy csak a 19-20. század fordulójára alakult ki külön az esküvô alkalmából viselt ruha szokása. A hetési menyasszonyok a hajukat leeresztve, koszorúval díszítve viselték, a vôlegénynek és a lakodalmi tisztségviselôknek pedig kijárt az élô, illetve mű- vagy viaszvirágból készült bokréta. A lakodalom csúcspontján, a leányságból az asszonyságba vezetô rítust, azaz a nász „elhálását” a menyasszony öltözékének megváltoztatásában is kifejezték. A menyasszony levetette fehér ruháját és menyecske, azaz újasszony ruhába öltözött, a koszorúslány vagy a nyoszolyóasszony pedig levette koszorúját és fölkontyolta, a kontyára pedig fôkötôt tett. Hetésben a kontyot a lakodalom második napján varrták fel. Ennek megtörténte után a menyasszonyt a templomba vezették és az oltárt háromszor megkerülték vele: ez volt az ô asszonnyá avatása. Egyébként a díszes hetési törölközôk a lakodalmi tréfákban, kivált a vôlegénynek a létrához való kikötözésében és a menyasszony általi megváltásában fontos szerepet kaptak.75

74 GÖNCZI Ferencz 1914. 324. 75 GÖNCZI Ferencz 1914. 350-355.

84


Svatba. Radmožanci-Radamos, ok. 1930. | Lakodalom. Radamos, 1930-as évek. Fotó: Lendvai Kepe Zoltán magántulajdona.

Na vrhuncu slavja, ko se je dekliški stan prevesil v ženski, se je nevesta, še preden so jo peljali med goste, preoblekla, da bi tudi z obleko izrazila nastale spremembe. Mlada ženska je slekla belo obleko ter si nadela oblačila novopečene žene (újasszony ruha), družica ji je snela venec ter ji lase počesala v svitek (konty), nanj pa nadela pokrivalo (fôkötü). V Hetišu so svitek las speli drugi dan gostije, nato so nevesto odpeljali v cerkev, kjer so trikrat obšli z njo oltar, kar je pomenilo, da je postala ženska. Med šalami in veseljem gostije so imele pomembno vlogo tudi bogato izvezene praznične brisače (ünnepi törölközô, törüközü).67

Žalne obleke Tudi simbol smrti je bil hetiškim prednikom drugačen kot sodobnemu človeku. Opraviti svečani pogreb pokojnega so smatrali kot osnovno moralno dolžnost. Starejši so si prizadevali, da bi se na smrt tudi zavestno pripravili. „Starejši so se na smrt pripravljali ne le psihično, temveč so vnaprej določili tudi nekatere stvari. (…) Starejše ženske so vnaprej pripravile mrliška oblačila (halotti ruha) 67 GÖNCZI Ferencz 1914. 350-355.

85


Halottas ruha, gyászruha Hetési ôseink halálképe is más volt, mint napjaink emberének. A halottnak járó végtisztesség megadása alapvetô erkölcsi kötelességnek számított. A halálra igyekeztek az idôsebbek tudatosan is készülni. „Az öregebbek a halálra nemcsak lelkileg, hanem bizonyos rendelkezések tekintetében is elôre készülnek. (...) Az öregasszonyok halotti ruháikat, a kiteritéshez szükséges lepedôket már elôre elkészítik. Az ilyen ruhát ünnep-, és vasárnapokon, templombamenetelükkor is magukra veszik. Hetésben a régi fehér, pacsás viseletbôl maradt ruhát azok, akik ilyet viseltek, mint már divatból kiment ruhát, elteszik halálukra. Mindazon öreg asszonyokat, kik életükben pacsás ruhát viseltek s e ruha megvan, ravatalukon abba öltöztetik.” 76 Valamely tagjának közelgô halálára a közösség különbözô elôjelekbôl következtetett. A halál beálltával otthon ravatalozták fel eltávozott szerettüket. A férfiakat férfiak, a nôket nôk öltöztették egykoron, ha pedig biztosra vették, hogy a családban lévô nagybeteg meghal, elôre felkészítették. Az elhunytat meghagyásának, utolsó kívánságának megfelelôen öltöztették fel, vagy ha ilyen nem volt neki, akkor a legszebb, ünneplô ruhájába. Kezébe imakönyvet és szentolvasót tettek. A koporsóba helyezték még az elhunyt kedvenc ruhadarabjait és használati tárgyait is. A kisgyermekekre fejkötô, a fiúcskákra kalap, a lánykákra koszorú került. A halottat a szoba közepén, a mestergerenda húzódásának irányába illett felravatalozni. A ravatalt ágyiruhával vetették fel, a kiterített halottra pedig szemfödôt vagy kendôt borítottak. A ravatal állandó eleme volt a halottaslepödü, amelynek a fej felöli végét piros fölszedéses sávokkal cifrázták. A rokonok, ismerôsök és a falu lakossága virrasztáson vehetett végsô búcsút az elhunyttól. Egykoron a háztól temettek, szívrehatós búcsúztató éneket követôen kísérték ki a halottat a temetôbe végsô nyughelyére. A búcsúztatáskor a vezérkeresztre, amelyet a temetési menetben elôl vittek, egy pamutos vagy tisztavászon hosszútörölközôt kötöttek, amely a temetési szertartás végéig rajtamarad. Ezen ruha rendszerint a lelkészé, kántoré vagy tanítóé lett.77

76 GÖNCZI Ferencz 1914. 359. 77 GÖNCZI Ferencz 1914. 361-371.

86


Pokop. Radmožanci-Radamos, 1956. | Temetés. Radamos, 1956. Fototeka Galerije-Muzeja Lendava. Galéria-Múzeum Lendva Fotótára, 883.

ter potrebne mrliške prte (halotti lepödü). Te obleke so nosile tudi ob praznikih ter ob nedeljah v cerkev. V Hetišu so tiste, ki so svojčas še nosile bele noše s pečo, le-to shranile za svoj pogreb. Tako so vsem starkam, ki so nekoč še nosile nošo (viselet) in pečo (pacsa) in se je ta ohranila, za pogreb oblekli ta oblačila.” 68 Člani skupnosti so iz nekaterih znakov napovedali smrt posameznega člana. Pokojnega svojca so na pare položili doma. Nekoč so moške oblačili moški, ženske pa ženske, če pa so bili prepričani, da bo bolan svojec zagotovo umrl, so ga vnaprej pripravili. Pokojnega so oblekli tako, kot je bila njegova poslednja želja, če pa je ni imel, pa v najlepšo pražnjo obleko. V roko so mu dali molitvenik in rožni venec. V krsto so položili tudi njegove priljubljene kose oblačila ter uporabne predmete. Dojenčkom so na glavo dali pokrivalo (fejkötô), manjšim fantkom klobuček (kalap), deklicam pa venček (koszorú). Pokojnega so položili na sredino sobe, v smeri nosilne gredi. Na mrtvaški oder so namestili posteljno perilo (ágyiruha), ležečega mrtveca pa so pokrili s pokrivalom ali prtom (szemfödü). Stalni element mrtvaškega odra je bil tudi mrtvaški prt (halottaslepödü), zgornji del katerega je bil okrašen z rdečimi bordurami. Sorodniki, znanci in vaščani so lahko z bedenjem ob pokojniku vzeli zadnje slovo od njega. Pogreb je potekal od doma, po odpeti otožni žalostinki so pospremili pokojnega na pokopališče, na zadnje počivališče. Na križ, ki so ga nosili na začetku žalne povorke, so obesili eno izmed najlepših prazničnih brisač (hosszitörüközü), ki je ostala tam do konca pogreba. To so kasneje podarili župniku, kantorju ali pa učitelju.69

68 GÖNCZI Ferencz 1914. 359. 69 GÖNCZI Ferencz 1914. 361-371.

87


Vdova. Gáborjánháza, 1937. | Özvegyasszony. Gáborjánháza, 1937. Fotó: Gönyei Sándor. Néprajzi Múzeum Fotótára 77382, Budapest.

88


Hetiška ženica. Bödeháza, 1951. | Hetési öregasszony. Bödeháza, 1951. Fotó: Szentmihályi Imre. Göcseji Múzeum Fotótára, Zalaegerszeg.

89


A textilek szerepe a hetési lakáskultúrában A gazdasági és viseleti ruhaneműk mellett a háztartás, a lakberendezés volt a paraszti kultúrának azon szeglete, ahol legnagyobb szerepet kaptak a házi készítésű textilek. Ezek egy része a konyhában használatos munkaeszköz volt, másik része a hideg elleni védelmet biztosította vagy a tisztálkodásban játszott szerepet. De akadt olyan is, amely egyszerűen csak díszként szolgált és lakhelyüket ékesítették vele. Bár a néprajzi kiállításokban és kiadványokban a kutatók gyakran arra törekednek, hogy elsôsorban a legdíszesebb tárgyakat mutassák be, nem felejtkezhetünk meg arról a tényrôl sem, hogy egy háztartásban ezeknek a száma elenyészô volt a mindennapi használatra készített, dísztelen vagy alig díszített törölközôkhöz, konyharuhákhoz és ágyneműkhöz képest. A ránkmaradt 20. század eleji leírások alapján a hetési szobák bútorzata egyszerű volt és kevés darabból állott. A szoba utcára esô részének a tornác felôl való sarkában volt általában az asztal. Az asztalra ünnepi alkalmakkor, valamint rétesnyújtáskor asztalruha, azaz abrosz került. Az asztal körül tölgyfapadok húzódtak. Az asztal mellett fekvô sarokban pedig falivagy szegletalmáriom lógott. Az asztal fölött egyik vagy mindkét falon tálas helyezkedett el. A tálasok rúdján gazdagon díszített rúdravaló kendô ékesítette a szobát. Ezek közül is ki kell emelnünk a szedettes, csipkében és rojtokban végzôdô ún. magyar címeres, madaras törülközôket, amelyek a 20. század elsô néhány évtizedében készültek. Ezek a magyarság és a környezô népek kultúrájában is unikumnak számító, rendkívül reprezentatív textilek gyakran magukon viselik készítôjük teljes nevét vagy monogramját, a készítés évszámát és esetenként néhány, egy napra vonatkozó jókívánságot is. Igényes megformáltságuk büszke paraszti öntudatot és hazaszeretet sugároz, mindenképpen további kutatást érdemelnek és igényelnek! Általában a tornác felôl való falnál állt egyvégben két ágy. Az ágyakba aljnak bödüc, azaz szalmazsák került, arra pedig lepödüt terítettek. A lepedôt régebben kócból szôtték és télen is csak azzal takaróztak. A dunyhákkal és vánkosokkal magasra vetették az ágyat, majd ágytakaróval befödték. A két vetettágy mellett lévô valamelyik sarokban pedig a tulipános láda díszelgett. Az ágyak valamelyike fölött vastag madzagon húzódott vízszintesen a ruhatartó rúd, elôtte pedig a hátasszék állott. Régebben a szobai bútorok elmaradhatatlan kiegészítôje volt a szövôszék, amelyet ügyeskezű ezermesterek készítettek. A szoba kályhája mindenkor a konyha felôl húzódó közös fal mellett volt. A földre gyakran terítettek rongyszônyegeket. A szobaajtótól balra egyszerű ruhatartó fogasokat vertek a falba. A díszes hosszutörüközünek egyes helyeken külön fogasa volt, a kendütartu vagy törüközütartu. Az ajtó mellett függött a szentöttviztartu, az utca felôl esô ablakok között pedig a tükröt helyezték el. A mestergerenda fölött egész szertár volt, ott tartották az evôeszközöktôl kezdve a borotván át akár a lábbeliket is. A falakon szenttárgyú vagy a királyi családot, valamint Kossuth Lajost ábrázoló képek lógtak. Szinte minden háztartásban megtalálhatóak voltak akár a szobában, akár a konyhában a hímzett, feliratos falvédôk, amelyek ugyan érdekes átmenetet képviselnek a népi és a polgári 90


Vloga tekstilij v hetiški stanovanjski kulturi Razen v gospodarstvu in za oblačila so domače tkanine največ uporabljali v gospodinjstvu pri opremi stanovanja. Del teh so predstavljali delovni predmeti kuhinje, drugi del pa je zagotavljal varstvo pred mrazom ali pa so ga uporabljali pri higieni, nekateri kosi pa so služili zgolj okrasu stanovanja. Čeprav so se raziskovalci na etnoloških razstavah in v publikacijah največkrat trudili, da bi v prvi vrsti prikazali najimenitnejše predmete z visoko estetsko vrednostjo, ne smemo prezreti dejstva, da je bilo število teh reprezentančnih tekstilij v posameznem gospodinjstvu majhno v primerjavi s preprostimi, neokrašenimi predmeti za vsakdanjo rabo, brisačami, kuhinjskimi krpami in posteljnino. Na podlagi ohranjenih zapisov iz začetka 20. stoletja so bile hetiške sobe preprosto opremljene z malo pohištva. V sobi s cestne strani proti verandi je bila največkrat miza. Ob praznikih in ko se je raztegovalo testo za zavitek (rétes), so na mizo pogrnili namizni prt (asztalruha, abrosz). Okrog mize so bile klopi iz hrastovega lesa. V kotičku ob mizi je stala zidna (faliolmárium) ali kotna omarica (szegletalmáriom), nad njo pa na eni ali obeh stenah polica za krožnike in lončene predmete (tálas). Sobo je krasila bogato praznična okrasna brisača (rudravalu kendü, hosszitörüközü), ki je visela na drogu. Izmed teh so najlepše tiste, ki so zaključene z okrasnimi resicami, s čipko, okrašene z madžarsko krono in ptiči, ki so bile izdelane v prvih desetletjih 20. stoletja. Ti reprezentativni kosi tekstila so edinstveni, tako v kulturi Madžarov kot kulturi ostalih okoliških ljudstev, in najpogosteje vsebujejo polno ime osebe, ki jo je izdelala, oziroma monogram, letnico izdelave in včasih tudi pozdrav, npr.: Jó reggelt!70 Zahtevna oblika izdelave priča o ponosni kmečki zavesti ter domoljubju in si vsekakor zaslužijo nadaljnje študije. Ob steni z verandne strani sta nenehno stali dve postelji. Na dno postelje so položili slamnico (bödüc, szómazsák), nanjo pa rjuho (lepödü), ki je bila nekoč stkana iz otre (kóc) in s katero so se pokrivali tudi pozimi. S pernicami (dunyha) in blazinami (vánkos) so visoko postlali posteljo ter jo prekrili s pregrinjalom (ágytakaru). V enem izmed kotičkov med dvema postlanima posteljama je stala poslikana skrinja (tulipános láda). Nad eno izmed postelj je na debeli vrvi vodoravno visel drog (ruhatartó rúd), pred njo pa stol (hátasszék). Obvezni dodatek sobne opreme so bile včasih tudi statve (fajsz), ki so jih izdelale spretne roke mojstrov. Peč je bila vedno ob skupni steni s kuhinjo. Na tleh so bile največkrat preproge (rongyszônyeg). Levo od sobnih vrat so nabili navadne obešalnike za oblačila (fogas). Bogato izvezena dolga praznična brisača (hosszitörüközü) je ponekod imela poseben obešalnik. Zraven vrat je visela kropilnica (szentöttviztartu), med okni s cestne strani pa ogledalo (tükör).

70 „Dobro jutro!”

91


Del sobe. Radmožanci-Radamos, 1986. | Szobarészlet. Radamos, 1986. Fotó: Berentés Tamás. Thúry György Múzeum Fotótára 12993, Nagykanizsa.

92


Del sobe. Stalna etnološka razstava, Galerija-Muzej Lendava. | Szentsarok. Kiállításrészlet, Galéria-Múzeum Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

1.

2.

Stenska prta. Galerija-Muzej Lendava. | Hímzett falvédők. Kiállításrészlet, Galéria-Múzeum Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

93


1.

2.

Praznični brisači. Galerija-Muzej Lendava. | Hetési ünnepi törülközők. Galéria-Múzeum Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

lakáskultúra között, de rendkívül hitelesen, ôszintén és szépen mutatják be az ôket kihímzô hetési háziasszonyok életkörülményeit, vágyait és érzésvilágát: „Az én uram csak a vizet issza, Nem is sirom a lányságomat vissza.” 78 A szoba mellett a konyha is gazdag tárháza volt a hetési mívesen elkészített textileknek. A kelengyéhez tartozó egyszerűbb és díszesebb 8-10 abrosz, a több tucat paszitos vékaruha, amelyben a gyermekágyas asszonynak vittek meleg ebédet, a számolatlan konyhai törölgetô ruhák, az egyszerűbb és díszesebb törülközôk mind-mind a háztartás rendelkezésére álltak. Míg a díszesebb, értékesebb ruhadarabok helye a szobában a tulipános ládában, majd a sublótban illetôleg a szekrényben volt, addig az egyszerűbb kidolgozású, mindennapos használatra szántakat sok család a szoba mellett a kamrában egy másik ruhásládában, vagy a ruhatartó rúdon tartotta. Abban az idôben, amikor még a teljes nagycsalád is együtt élt a házakban akár külön ruháskamrát is kialakítottak a vászonneműk és viseleti darabok tárolására.

78 A témával foglalkozik: KOVÁCS Ákos 1987. 72-78.

94


Vezenina na praznični brisači. Galerija-Muzej Lendava. | Hímzés az ünnepi törülközőn. Galéria-Múzeum Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

Na stenah so visele pobožne slike, ali slike s podobami kraljeve družine, oziroma Lajosa Kossutha. V odprtinah med tramom in lesenim stropom je bilo pravo skladišče: tam so hranili stvari od jedilnega pribora prek pribora za britje do obutve. V skoraj vsakem gospodinjstvu so imeli v sobi ali v kuhinji različne izvezene stenske prte z napisi (falvédü), ki predstavljajo zanimiv prehod med ljudsko in meščansko stanovanjsko kulturo in zelo verodostojno in iskreno prikazujejo življenjske pogoje hetiških žena, ki so jih izdelale: „Az én uram csak a vizet issza, Nem is sírom a lányságomat vissza.” 71 Razen sobe je bila tudi kuhinja bogata zakladnica mojstrsko izdelanih hetiških tekstilij. Od preprostih, do bogato izvezenih namiznih prtov (asztalteritü, abrosz), ki so predstavljali del bale, do na tucate kuhinjskih prtov, v katerih so npr. porodnicam nesli topel obrok (paszitos vékaruha), od številnih kuhinjskih krp (konyharuha) do enostavnejših ali bogato izvezenih brisač (törüközü): vse to se je uporabljalo v gospodinjstvu. Dragocene in lepše kose so hranili v sobi v skrinji (láda), oziroma v omari (szekriny), enostavnejše kose za vsakdanjo uporabo pa v kamri zraven sobe v skrinji (ruhásláda) ali na drogu (ruhatartu rud). V času, ko je še skupaj živela velika družina, so marsikje morali nameniti poseben manjši prostor za hranjenje platnenih izdelkov in za oblačila. 71 KOVÁCS Ákos 1987. 72-78. „Moj mož pije le vodo, ne želim si svoje dekliščine nazaj.”

95


A Hetés Európa textilkultúrájában Az általunk bemutatni kívánt Hetés népi kultúrája egyfelôl mélyen gyökerezik a zalai és göcseji térség hagyományvilágában, másfelôl szervesen illeszkedik az osztrákok, horvátok, szlovének és magyarok lakta nyugat-pannon táj soknemzetiségű viszonyaihoz. Népművészetében, textilkultúrájában is jól nyomon követhetô ez a kettôsség. A Hetés a textilkészítés alapanyagait tekintve éppen a keletrôl jövô kender alapú textilkultúra és az európai len alapú textilkészítés határövezetében fekszik, így egymás mellett élô, egymást kiegészítô gyakorlattá alakította mindkettô vívmányait. Erre a szerencsésnek is mondható adottságra épült rá az a nagyfokú önellátásra való törekvés, amely a Hetés sajátos földrajzi-, gazdasági- és társadalmi viszonyaiból fakadt. A Hetés történeti fejlôdése szempontjából ugyanis mindig meghatározó volt, hogy nem tudott igazán sikeresen bekapcsolódni a vidék nagytáji munkamegosztásába. Ennek a viszonylagos elszigeteltségnek köszönhetô, hogy lakói rá is kényszerültek, de ragaszkodtak is ahhoz, hogy minél több kézműves tevékenységhez értsenek és házkörüli szerszámaikat, használati eszközeiket maguk készítsék el. Az asszonyok vonatkozásában ez a törekvés leginkább a len- és kenderfeldolgozásban, szövésben-fonásban, viseletkészítésben, kézimunkázásban tudott kiteljesedni. A 20. század eleji politikai folyamatok, különösen a trianoni döntések, amelyek a határsáv miatt periférikus és „bűnhôdni kénytelen” szerepbe kényszerítették ezen tájegység lakóit, tovább konzerválták a nyelvjárást, a hagyományos textilkészítési eljárásokat és viseleti elemeket. Így egészen a 20. század második harmadáig megôrzôdhetett a szövôasszonyoknak az a magas mesterségbeli tudása, amelynek köszönhetôen szövôszékeiket akár a legbonyolultabban felvetve, szinte végtelen sokszámú motívummal, viszonylagos szegénységük ellenére pazar gazdagságot tudtak szôni abroszaikba, tarisznyáikba, halottas lepedôikbe. Nevüket vállalva, büszke öntudattal és jövôbe vetett hittel hímezték életfás, madaras, címeres rúdravaló dísztörölközôiket. Viseleteiket tekintve is olyan érzésünk támad, hogy szilárdul hittek abban, hogy egy élethossziglan szóló kelengye elkészítése biztonságot nyújt bármilyen körülmények között és rendíthetetlen alapokra helyezheti az újonnan induló család életét. Talán az ebbôl fakadó ragaszkodásuk ôrizhette meg oly sokáig az európai viseletkultúra legarchaikusabb rétegéhez tartozó vászonviseletüket, a férfiak borjúszájú ingeit, pazarul subrikált fehér hímzéses ingmelleit, bôgatyáit, és a nôk díszesen hímzett gyolcs mellkötô kendôit, valamint az európai viseletkultúra fejlôdése szempontjából különlegességnek számító fejrevaló lepelkendôjüket, a pacsát. Ez a szögletes lappal merevített, fejtetôre hajtogatott kendô a 19. század elején a Dunántúl nagy részén még köz- és ünnepi viselet volt. A hetési pacsa, ha a magyarság körében különös benyomást is keltett, rokonságot mutatott a szomszédos stájer és horvát asszonyok fejviseletével és beilleszkedett a mediterráneum már a 15. század óta könnyű fátylakat viselô 96


Hetiš v evropski kulturi tekstilij Ljudska kultura Hetiša, ki vam jo želimo predstaviti, po eni strani globoko korenini v bogatem svetu dediščine zalske županije in Göcseja, po drugi strani pa je povezano z večetničnim panonskim prostorom, kjer v sožitju živijo Avstrijci, Hrvati, Slovenci in Madžari. To dvojnost lahko zasledimo tako v kulturi tekstilij kakor tudi v ljudski kulturi nasploh. Hetiš glede osnovnega materiala tekstila leži na meji med kulturo tekstila Vzhoda, ki temelji na konoplji in pripravo tekstilij Evrope, ki temelji na lanu. Prav zato je dosežke obeh izoblikovala v prakso. Iz te, lahko bi rekli tudi srečne danosti izvira tista težnja po samooskrbi, ki je značilna za hetiški zemljepisni, gospodarski in družbeni položaj. Z vidika zgodovinskega razvoja Hetiša je bilo odločilno dejstvo, da se nikoli ni znal najuspešneje vklopiti v organizacijo in podelitev del širše okolice. Zaradi sorazmerne izoliranosti so ljudje bili prisiljeni, obenem pa so tudi stremeli k temu, da bi obvladali čim več rokodelskih dejavnosti in da bi sami izdelovali orodja, ki so jih potrebovali pri vsakdanjih opravilih. Kar se tiče žensk, se je ta trud najbolj kazal v predelavi lanu in konoplje, v tkanju in vezenju, v izdelavi noš in pri ročnih delih. Politični dogodki iz začetka 20. stoletja, predvsem pa trianonska meja, so tukajšnje prebivalstvo prisilili v periferično vlogo, v nekakšno „prisiljeno pokoro”. Po drugi strani pa so ti procesi konzervirali narečje, postopke priprav tradicionalnih tekstilij, elemente nošnje ter nekatere običaje. Tako se je lahko vse do druge tretjine 20. stoletja ohranilo visoko mojstrsko znanje tkalk, zaradi katerega so ponovno posegle po statvah, in so kljub sorazmerni revščini v svoje namizne prte (asztalteritü), platnene torbe (tarisznya) in mrtvaške rjuhe (halottaslepödü) z raznovrstnimi motivi vtkale razkošno bogastvo. Praznične brisače (hosszitörüközü) z madžarskim grbom so te ženske vezle stoječ za svojim imenom, s ponosno narodno zavestjo in z upanjem na boljšo prihodnost. Ni naključje, da so te brisače polne motivov drevesa življenja in ptic. Iz bogate dediščine hetiške noše lahko sklepamo, da so trdno verjeli v to, da bo skrbno pripravljena nevestina bala nudila varnost v najrazličnejših okoliščinah, in da bo prihodnost nove družine stala na neomajnih temeljih. Prav ta navezanost in vztrajnost je pripomogla k ohranitvi platnenih noš (vászonviselet), najbolj arhaičnega sloja evropske kulture oblačil: moških srajc (borgyuszáju ing), belo izvezenih prsnih delov srajc, hlač (bôgatya), bogato okrašenih ženskih oprsnih rut (mellkötü) ter posebnega zaklada, hetiške peče (pacsa). Ta, z oglatim listom utrjena, na teme zgibana ruta je bila v začetku 19. stoletja vsakodnevna in praznična naglavna noša v številnih krajih madžarskega Prekodonavja. Hetiška peča (pacsa) je svoji madžarski posebnosti navkljub kazala na sorodnosti z nošami štajerskih in hrvaških žena. Prav tako kaže sorodnost z, od 15. stoletja naprej razširjenimi, lahkimi pajčolanastimi naglavnimi mediteranskimi nošami.72 Hetiško pečo zgodovina evropskih 72 ŽAGAR, Janja 2004. 23-54. Glej še: KRESZ Mária 1956.

97


Praznična brisača z madžarskim grbom. Galerija-Muzej Lendava. Hetési ünnepi címeres törülköző, Galéria-Múzeum Lendva. Foto: Dubravko Baumgartner, 2006.

98


Ženske s pečo. Okolica Veszpréma, 19.stoletje. | Veszprém vidéki parasztasszonyok pacsában. Kresz Mária: Magyar parasztviseletek (1820-1867) I-II. 1956, Budapest.

99


övezetébe.79 A hetési pacsát az európai viselettörténet ma is úgy tartja számon, mint a fejrevalók közül a legbonyolultabb módon hajtogatottak egyikét.80 Mindemellett Hetés egészen a 20. század elejéig hű ôrzôje volt a 17-18. századig Európában általános fehérgyásznak is. A hetési textilkultúra történetét végigtekintve a legkorábbi idôktôl egészen a 20. század utolsó évtizedében történt újraélesztéséig megállapíthatjuk, hogy a történelem, vagy ha úgy tetszik, a sors a hetési textilkultúrára a megmaradás egyik zálogának szerepét osztotta. Míg a hagyományos paraszti társadalom keretein belül egzisztenciális biztonságot, a jólét fenntartásának egyik eszközét látták benne, addig napjainkban a hagyományôrzô együttesek viseletei és a hímzôszakkörök újratanult öltései mögött a hetési textilkultúra identitásôrzô, kultúramegtartó erejébe vetett hit nyilvánul meg.

79 A téma európai kultúrtörténeti párhuzamaival foglalkozik: KRESZ Mária 1956. és ŽAGAR, Janja 2004. 23-54. 80 FLÓRIÁN Mária 1997. 704-706.

100


noš omenja kot eno izmed najbolj zapleteno zgibanih naglavnih noš.73 Ob vsem tem pa je bilo v Hetišu vse do začetka 20. stoletja ohranjeno t.i. belo žalovanje (fehérgyász), ki je bilo v Evropi razširjeno samo do 17-18. stoletja. Ko pogledamo zgodovino hetiške kulture tekstilij, vse od najzgodnejših virov pa do ponovnega rojstva ob koncu 20. stoletja, lahko ugotovimo, da ji je usoda prizanesla. Medtem ko so v preteklosti znotraj kmečke družbe v tej dejavnosti videli možnost eksistencialnega obstoja in blaginje, se danes preko noš kulturnih društev ter krožkov vezenja, ki težijo k ohranjanju tradicije, izraža vera v moč hetiških tekstilij, in sicer v moč ohranjanja narodne identitete in kulture.

73 FLÓRIÁN Mária 1997. 704-706.

101


Resümee Mária Kepéné Bihar - Zoltán Lendvai Kepe Die Hetés-Kultur der Volkstextilien

Hetés Hetés ist eine Landschaft im mitteleuropäischen Flachland. Sie erstreckt sich im südwestlichen Gebiet des einstigen Komitats Zala. Früher gehörten zu Hetés 21 Siedlungen, heute sind es nur noch folgende: Bödeháza, Gáborjánháza, Szijártóháza und Zalaszombatfa in Ungarn sowie Bánuta/Banuta, Göntérháza/Genterovci, Hidvég/Mostje, Kámaháza/ Kamovci, Radamos/Radmožanci und Zsitkóc/Žitkovci, die sich nach dem Ersten Weltkrieg zu Slowenien bekannten. Die Staatsgrenze teilte Hetés in zwei Teile auf, wodurch zahlreiche Familien- und Freundschaftsbande rissen. Aber auch die Einwohnerzahl nahm ständig ab. Die Hetéser lebten verhältnismäßig abgeschieden, was sie über Jahrhunderte prägte. Gerade dadurch konnten sie bis Mitte des 20. Jahrhunderts aber auch ihre eigene Lebensart, die Volkstracht, die Volksbauweise, und bis zum heutigen Tag auch ihren Dialekt und ihre Geisteskultur bewahren. Heute sind wir die Zeugen der neuen Veränderungen, denn mit dem Beitritt in die Europäische Union können wir symbolisch und real wieder von Hetés sprechen.

Anbau und Verarbeitung von Flachs und Hanf im Hetés Hanf ist eine der ältesten Kulturpflanzen, die schon immer vielseitig eingesetzt wurde. Eine wichtige Rolle spielte er sowohl in der volkstümlichen Medizin als auch auf dem Gebiet des Aberglaubens. Als einer der wichtigsten elementaren Textilrohstoffe war er in allen Bereichen der Bauernkultur gegenwärtig. Eine der markantesten Landschaften Sloweniens, in der die Ungarn lebten, ist Hetés. Es war dafür bekannt, dass die dort lebenden Frauen das Verfahren des Anbaus und der Verarbeitung von Flachs und Hanf, die Spinnerei, das Weben und die Verzierungen von derartig hergestellter Textilien ausgezeichnet beherrschten. Bis zum Beginn des 20. Jahrhunderts baute jede Frau in Hetés Hanf an, der einen reichlich gedünkten und sorgsam bearbeiteten Boden erforderte. Als die Pflanze eine Höhe von 1,5-2 m erreichte, wurde sie gehechelt und anschließend in der „Hanfröste“1 eingeweicht, damit die Fasern an der Außenseite des Halms aufweichten. Danach wurde der Hanf getrocknet, in Stücke gebrochen und gerauft. Nur die ganz sauberen Fasern waren zum 1 Das Wort Flachs wird durch Hanf ersetzt, weil es keine speziellen Fachausdrücke für die Hilfsmittel zur Bearbeitung von Hanf gibt

102


Spinnen geeignet. Die wichtigsten Hilfsmittel bei der Verarbeitung von Flachs und Hanf waren die „Hanfbreche“, die Haspel, das Spinnrad und der „Hanfkamm“. Der Webstuhl gehörte damals zur Inneneinrichtung einer Wohnstätte und wurde von den Hetéser Frauen meist mit großem Geschick verwendet. Der Anbau und die Verarbeitung von Hanf waren für die Bauernfamilien, die sich selber versorgen wollten, von großer Wichtigkeit. Diese Arbeit wurde hauptsächlich von den Frauen verrichtet. Die Familie benötigte zur Herstellung von einem Meter Stoff 24 – 28 Arbeitsstunden. In den Webstuben (fonók) trafen sich aber auch oft die Mädchen und Jungen zum geselligen Beisammensein.

Die Rolle der Textilien in der Hetéser Wirtschaft Die Textilien dienten nicht nur als Zierde der Wohnung oder als Schmuckelement für die Festkleidung, sondern sie spielten in allen Lebensbereichen eine wichtige Rolle, u. a. auch in der Wirtschaft. Der Hanf war aber auch der Grundrohstoff für Fischernetze, verschiedene Taue und Planen. Außerdem wurde er für die unentbehrliche Ausrüstung in der Forstwirtschaft, bei der Bearbeitung der Wiesen, in der Viehzucht, im Verkehr und beim Transportieren von Ladegut eingesetzt. Die Landwirte verwendeten die Tücher im Frühjahr als Stofftaschen für die Aussaat des Getreides und im Sommer als Planen, auf denen man die Feldfrüchte trocknete, um diese dann später in Hanfsäcken zur Mühle zu bringen. In diesen kleinen und großen Säcken bewahrten die Hausfrauen verschiedene Nahrungsmittel, Getreide und Rohstoffe für den Haushalt auf. Die zu Hause hergestellten Stoffe wurden so sehr geschätzt, dass man sie, nachdem sie (vom Tragen oder durch den Gebrauch als Bettwäsche) völlig abgenutzt waren, anschließend zum Transportieren von Heu oder Stroh (köcöle) weiterverwendete. Auch verschiedene Stofftaschen waren der ständige Begleiter der Hetéser Bauernbevölkerung und dienten z. B. als Schul- und Werkzeugtaschen oder als Taschen zum Tragen von Speisen und Getränken.

Die Hetéser Aussteuer Im alten Hetés galten die Mädchen als reif für die Ehe, wenn sie die Fertigkeiten wie Brot backen, Spinnen und Weben beherrschten. So wurden schon 10-12-jährige Mädchen darauf vorbereitet, die Aussteuer für ihre Mitgift selber vorzubereiten. Je nachdem, wie vermögend eine Familie war, enthielt die Aussteuer Gegenstände wie Alltagskleidung oder Wohntextilien, die in verschiedenen Lebenslagen und an verschiedenen 103


Feiertagen verwendet wurden, unter anderem Festtagskleidung, Alltagskleidung, modische Hemden für ältere Generationen, Kindersachen, Kopfkissen für die Wiege, Leichentücher, Weihnachtstischdecken, Planen. Die Aussteuer bewahrten die Frauen zunächst in gezimmerten Truhen und später in blumenverzierten (mit Tulpen bemalten) Truhen auf, welche später durch niedrige Schubladenschränke (sublót) und andere Schränke ersetzt wurden. Die Truhe gab der Brautvater beim Tischler in Auftrag. Auf die fertige Truhe wurden auch der volle Name der Tochter oder ihr Monogramm sowie das Hochzeitsdatum geschrieben. Diese war ein sehr persönlicher Gegenstand und somit „heilig“, denn nur das Mädchen, das über den Inhalt verfügte, durfte sie auch öffnen. Der Ethnologe Lajos Kiss schrieb über die Truhe der Braut: „Das schlichte Zimmer eines armen Menschen bekam eine freundliche, freundschaftliche Atmosphäre durch die bunte, mit Blumen bemalte Truhe der Braut. Die junge Hausfrau gab sorgfältig acht auf die Truhe, mehrmals am Tag wischte sie Staub und Unreinheiten von ihr.“ In der Truhe mit der Aussteuer bewahrte man außerdem noch kostbare Kleider aus gekauftem Industriestoff, Schmuck, die Bibel und Ersparnisse auf. Im Laufe der Zeit versuchte man dort so viele Aussteuerstücke wie nur möglich aufzubewahren, damit sie die Töchter und die Enkel einmal erben konnten. Die Aussteuer war jedoch ausdrückliches Privateigentum der Frau und ihr persönliches Vermögen. Sie selber bewahrte die Schlüssel zu den Truhen und Schränken auf. Im Falle ihres frühzeitigen Ablebens wurden diese an die Familie oder ihr Kind vererbt. Oftmals aber wurden die schöneren Gegenstände auch mit in den Sarg gelegt.

Die Hetéser Frauentracht Zur ältesten rekonstruierten Periode der Hetéser Frauentracht gehören einfach geschneiderte, handgenähte Kleider aus selbsthergestelltem Stoff. Dazu trugen sie reichverzierte Schulter- und Kopftücher aus weißem Industriestoff. Das Schultertuch und das Brusttuch (mellkötü kendü) waren anfangs mit weißer Plattsticharbeit und später mit kleiner roter, danach mit blauer Plattsticharbeit geschmückt. Die weiße Schürze trug die Frau über einem fein angekrausten Stoffkleid (kikliny). Zu dieser Tracht gehörte noch eine auf Hetéser Art gearbeitete weiße Kopfbedeckung (pacsa), die schon damals europäische Parallelen aufwies. In den geflochtenen und im Nacken zusammengebundenen Haaren trugen die Frauen sonntags noch kleine Holzeinsätze (kontyfa) bzw. kápli. Darüber kam eine bunte Haube (főkötő) aus Kaschmir, von der aus im Nacken ein langes weißes Spitzenband herunterhing. Bis zur Mitte des 19. Jh. trugen die Frauen unter den Schultertüchern noch Hemden mit Rundausschnitt und stark gekräuselten Ärmeln, wobei die Ärmelumschläge (Manschetten) meist mit weißem, verstecktem Stich und kleinem roten Plattstich verziert waren. 104


Im Winter trugen die Frauen geradegeschnittene Stoffhemden mit engen Ärmeln, darüber eine warme Jacke (ködmön), einen taillierten Rock (dolmány) und eine bunte Weste (mellényke). In den Jahren um 1880 wollten sich die Frauen moderner kleiden und ließen allmählich von der Tracht ihrer Vorfahren ab. Das Tragen der Pacsa wurde durch das Tuch ersetzt. Die heiratsfähigen Mädchen bemühten sich, aus dem reichen Angebot an Industriestoffen in Lendava den Stoff für ihre Röcke aus Kaschmir, „Delin“ sowie den blaubedrucktem Stoff zu besorgen. Aus schwarzem Satin oder „Kloth“ ließen sie ihre Schürzen (elekötü) nähen, die mit farbigen Baumwollfäden in typischen Hetéser Motiven bestickt wurden.

Die Hetéser Männertracht Überlieferte und erhaltene Fotografien und Schriftstücke bezeugen, dass die Männer aus Hetés, also auch in Őrség und Göcsej, an den Wochentagen (im Jahre 1860) engere von Hand genähte Hosen anhatten. An den Festtagen trugen sie wiederum breite Hosen, die aus 5-6 Teilen (ein Teil hatte ungefähr eine Länge von 70 cm) bestanden, und ein gerade geschnittenes Stoffhemd. Die kurzen Hemdschlitze an Hals und Handgelenk banden sie mit Schleifen zusammen. Im Winter zogen sie zustätzlich noch eine genähte Weste aus Schafsfell an, die vorderseitig bestickt war und hinten mit einer Schleife gebunden wurde. Darüber kam zum Schluss noch ein Tuchmantel. Die Hetéser Männertracht erlebte ihre Blütezeit in den Jahren 1860-1914, als die gerade geschnittenen weißen Stoffhemden (pálhás) vorne und an den Handgelenken mit weißem verstecktem Plattstich reichlich verziert wurden. Diese Hemden sind wahre Meisterwerke der Volkskunst. Über das Hemd zogen die Männer eine schwarze Rockweste und über die Hose banden sie eine weiße Stoffschürze, die mit roter dreireihiger Stickerei und Fransen verziert war. Für die Hausarbeiten verwendeten die Männer aber braun- oder blaugefärbte Schürzen. Zur Aussteuer gehörten auch die Hemden und Hosen für den Bräutigam sowie die mit Stickerei verzierten Schürzen, Männerstofftaschen und anderen Kleidungsstücke für die Tracht. Die weiße Stoffkleidung wurde allmählich durch die schwarze Festkleidung aus Tuch oder Textilien der bürgerlichen Schneider verdrängt. Die Hetéser Männer aus der Gegend um Lendava - Lendva gingen nie ohne Hut (kalap) oder dem sogenannten Pörgekalap aus dem Haus. Für die Kirche und den Jahrmarktsbesuch trugen sie Ledertaschen, die während des Ersten Weltkrieges unbedingt auch eine Pfeife und Pfeifenzubehör enthielten.

105


Die Rolle der Textilien in der Hetéser Wohnkultur Aufgrund der bis heute erhaltenen Schriftstücke aus dem 20. Jh. waren die Hetéser Zimmer spärlich möbliert und an der Wand zur Straßenseite hin stand meist ein Tisch. An den Festtagen wurde über den Tisch ein Tischtuch ausgebreitet, um darauf den Strudelteig auseinander zu ziehen. Um den Tisch herum standen Eichenstühle und in der Ecke befanden sich Wand- oder niedrige Eckschränke mit Schubladen oder Regale. Darüber waren die Hängeregale für die Teller und Töpfergegenstände befestigt. Die Regalstange schmückte ein reichverziertes Tuch. An der Wand standen immer zwei Betten und auf dem Boden neben dem Bett lag ein Strohsack mit einem Bettlaken darüber. Das Bett wurde mit einer Daunendecke und Kopfkissen bezogen und mit einer Tagesdecke überspannt. In einer Zimmerecke befand sich zwischen den beiden Betten noch eine buntverzierte Truhe und über einem Bett hing eine waagerecht hängende Stange mit einem Stuhl davor. Natürlich durfte auch der Webstuhl (Fajsz) nicht fehlen. Der Ofen war ein Bindeglied zwischen Küche und Wohnstube und auf dem Boden lagen oftmals Teppiche. Links von der Tür befestigte man gewöhnliche Kleideraufhänger. Das reichverzierte Handtuch bekam in manchen Haushalten aber einen besonderen Bügel. Neben der Tür hing ein Weihwasserbecken und zwischen den Fenstern zur Straße hing ein Spiegel. Die Wände schmückten religiöse Bilder oder Bilder von der Königsfamilie oder von Lajos Kossuth. Auch zwischen den Deckenbalken bewahrte man alles Mögliche auf, von Lebensmitteln, Rasierzeug bis hin zum Schuhwerk. Auch in der Küche befanden sich die Schätze der Hetéser Textilien wie zum Beispiel bestickte Deckchen, Küchentücher sowie einfache und verzierte Handtücher.

Von der Wiege bis ins Grab Die Geburt, die Vermählung und der Tod sind die drei Meilensteine im Leben eines Menschen. Wenn man z. B. einem Kind, einem Mädchen einen feinen „Kambrik“ schenkte, konnte später daraus das Hochzeitskleid genäht werden. Es war aber auch der Brauch, die Frau im Hochzeitskleid zu beerdigen. So begleitete der Kambrik den Menschen von der Wiege bis ins Grab. Das Symbol des Todes bedeutete für die Hetéser Vorfahren die moralische Pflicht, für den Verstorbenen ein feierliches Begräbnis vorzubereiten. Die Älteren wollten sich aber auch bewusst auf den Tod vorbereiten. Darüber schreibt Ferencz Gönczi Folgendes: „Die Älteren haben sich auf den Tod nicht nur psychisch vorbereitet, sondern bestimmten schon im Voraus einige Dinge. (...) Die älteren Frauen bereiteten vorweg die Leichengewänder und die notwendigen Leichentücher vor. Diese Kleidungsstücke trugen sie an Festtagen oder an Sonntagen in die Kirche. Im Hetés haben diejenigen Frauen, die einst weiße Trachten mit Pacsa trugen, diese für ihre Beerdigung 106


aufbewahrt. So hat man allen Greisinnen, die einst Trachten und Pacsa trugen und aufbewahrten, diese Kleidung auch zu ihrer Beerdigung anzogen.“ Die Mitglieder der Gemeinschaft konnten den Tod schon voraussagen. Der Verstorbene wurde zu Hause auf die mit einem Leichentuch bedeckte Totenbahre gelegt. Während der Totenwache nahmen die Angehörigen und Bekannten Abschied vom Toten und geleiteten ihn von seinem Zuhause bis zur letzten Ruhestätte. Auf das Kreuz legte man das schönste bestickte Handtuch, das man nach der Beerdigung anschließend dem Priester schenkte.

Meisterwerke der Hetéser Spinnerinnen und Weberinnen „In Hetés hatte man in jedem Haus einen Webstuhl (fajsz). So bunt und schön wird nirgendwo anders in dieser Landschaft gewebt wie hier. Eine besondere Sorgfalt widmet man der Herstellung der Handtücher und der Tischtücher. Die Handtücher sind in 7-8 Falten gekräuselt, es werden bzw. rote Bordüren eingewebt. Die Nähte haben verschiedene Namen: krajczáros, tizenkettes, nyuóczmazzagos, tizenegymazzagos, négycsillagos ...“ Ferencz Gönczi: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése, S. 646, Kaposvár, 1914.

„Die Frauenhandarbeit ist sehr angesehen, wobei die Frauen auch besonders geschickt sind, insbesondere beim Sticken. Die Kissen, Tücher, Handtuchsäume, Vorderteile und Ärmelumschläge bei Hemden, Schürzen, Kopftücher werden mit verschiedenen Blumenmotiven verziert. Besonders erfahren sind in Hetés und in Csertamellék die Frauen aus dem Ort Zebeczke.“ Ferencz Gönczi: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése, S. 647, Kaposvár, 1914.

„Nach Angaben der Volkszählung aus dem Jahre 1900 gab es im Bezirk Alsólendva 24 Siedlungen, in denen 21 Männer und 2 Frauen im Hausgewerbe tätig waren. (...) Im Bezirk Alsólendva, wohin auch die Einwohner aus Hetés gehören, beschäftigten sich 95 Männer und 235 Frauen mit einer Nebentätigkeit. Dass die Angabe in dieser Rubrik hauptsächlich Personen betrifft, die sich mit der Weberei als Hausgewerbe beschäftigen, wird dann offensichtlich, wenn man die Siedlungen miteinbezieht, wo sich die Frauen im Allgemeinen mit der Weberei beschäftigten. Im Hetés gab es z. B. im Dorf Bödeháza 39 Frauen, die sich als Nebentätigkeit mit dem Gewerbe beschäftigten; in Gáborjánhaza 82, in Göntérháza 72 und in Lendvahosszúfalu waren es 35.“ Ferencz Gönczi: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése, S. 650, Kaposvár, 1914.

Übersetzung: Alenka Kolenko 107


Summary Mária Kepéné Bihar - Zoltán Lendvai Kepe Hetés Folk Textile Culture

Hetés Hetés is in the plains of Central Europe in the western part of the Carpathian Basin, stretching from the southwestern part of the former Zala district. In the past Hetés had 21 settlements, but today only the following remain: Bödeháza, Gáborjánháza, Szijártóháza and Zalaszombatfa in Hungary, and Banuta/Bánuta, Genterovci/Göntérháza, Mostje/Hidvég, Kamovci/Kámaháza, Radmožanci/Radamos and Žitkovci/Zsitkóc, which have belonged to Slovenia since the First World War. The State border had divided Hetés and, consequently, the centuries-old endogenic community rapport of family and friends came to an end, and the villages began losing their populations. Forests and waterways had kept the inhabitants of Hetés in relative isolation, however, and until the middle of the 20th century they had managed to preserve their characteristic folk culture. Presently we can witness another new transformation that will surely, thanks to our entry into the European Union, let us speak, both symbolically and literally, about a single Hetés.

The Cultivation and Processing of Hemp and Flax in Hetés Hemp is one of the oldest and most widely used cultured plants. Not only did it play an important role in folk medicine and beliefs, but was also one of the most basic textile materials of the past, and it appeared in every corner of peasant culture. Slovenian Hungarians always knew Hetés as one of the most striking folk-cultural areas, for the women living there fully understood the growing of flax and hemp, along with the processes of spinning, weaving and the trimming of manufactured textiles. Until the 20th century, every woman in Hetés sowed hemp. Hemp required well fertilized and carefully tilled fields. When it grew to 1.5-2 meters, it was uprooted (nyűvés), then retted (áztatás) to loosen the outer parts of the fiber stems. Drying (szárítás) was followed by pounding (törés), softening (puhítás), and then the fibers were hackled (gerebenezés), that is to say, combed. Only the really clean fibers could be used for spinning. The finished yarn (motring) was measured (lemérés), washed (mosás), dried (szárítás) and reeled into skeins (gombolyítás). Finally, preparation of the warp beam (fonalfelvetés) for weaving followed and the warp end (láncfonal) was placed on the loom. In the processing of flax (len) and hemp 108


(kender), the most important implements ware the scutcher (tiló), the reel (motola), the bobbin (gombolitu), the mattock (ásop), the spinning wheel (rokka), and the flax comb (gereben). The loom (szövôszék or fajsz) was a regular piece of furniture, considering how often and masterly the Hetés women used it. Working with hemp played an enormous part in the economy of the industrious, selfsufficient peasant family. The extraordinarily time- and labor-consuming job was considered women’s work since the family had to put in 24-28 working hours to turn out one meter of canvas. But spinning and weaving was always a communal occasion as well. Spinning sessions (fonó) were organized in winter, and along with work and conversation, a place was also provided for games and courting.

The Role of Textiles in the Hetés Economy The textiles made by the women of Hetés were not meant only for cleaning cloths and holiday apparel ornamentation; they played important roles in all areas of life and in the economy as well. Hemp supplied raw material for various ropes (kötél), cords (pányva) and twine (zsineg) and was indispensable for making fishing nets, in the management of forests and fields, ani­ mal husbandry, traffic and transportation. From tablecloths (abrosz) or satchels (tarisznya), the farmers sowed grains, the source of their life. The harvested crop was dried on canvas (ponyva), then kept in sacks (zsák) that were woven from hemp or nettles, in which they were also transported to the mill for grinding. Housewives kept various provisions, seed-grains and domestic articles in such smaller or larger sacks and pieces of canvas. They also strained cottage-cheese in them. Miscellaneous domestically woven goods were so sought after and greatly valued that when clothing or bedclothes (ágyiruha) became worn out they were not thrown away but put to some other household use. For example, cut hay, straw or grass was carried home in large hemp canvases made from old rags, called köcöle. Covers from such hemp canvases had shielded the Hetés forebears from the rain when they set off on long journeys. Other kinds of satchels (tarisznya) also accompanied the Hetés peasants wherever they went. Children carried their writing slates to school in them. People packed them with food and drink to take along to the fields when they went to plow or hoe. They took them to the vineyards, or when they went into the woods to pick mushrooms and all sorts of healing herbs. And, characteristic for the region, the perec (like twisted rings), that served to carry packages on the head, were sewn from smaller pieces of used textiles.

109


The Hetés Trousseau In the Hetés of the past, a girl was considered eligible for marriage if she knew how to bake bread and had learned to spin and weave. At the age of 10 or 12, girls were already involved in this most important women’s work because they had to prepare their own dowry with items produced for their trousseau. Depending upon how well off the family was, the trousseau included clothing and household textiles that were used in various daily situations and on holidays. For example, holiday garments and everyday wear, fashionably tailored shirts suitable for older people, infant wear, cushions for cradles, winding sheets for the dead, Christmas tablecloths, satchels for reaping, all the bedclothes, kitchen towels and cloths for breadbaskets, covering canvases and sacks. In the old days, the trousseau was kept in a wooden box (ácsolt láda), then in a chest painted with tulips (tulipános láda), which was replaced later by a chest of drawers (sublót), and, again, a wardrobe (szekrény). The father generally ordered the chest for his daughter from a carpenter; he had her entire name written on it or a monogram and the year of her marriage. The tulip-chest was respected as a personal object, exceptionally protected, „sanctified,” and only the girl could open it and set things in order. Ethnologist Lajos Kiss wrote about the bride’s hope chest: „The poor man’s simple room obtained a pleasant, cheerful tone from the bride’s colorful, flower-painted hope chest. The young woman took care of it with concern, wiping dust and dirt from it many times daily.” Not only were clothes made from home-made textiles a part of the trousseau, but also more valuable, store-bought, industrially-manufactured apparel, jewelry, a Bible, books and savings. Thus, the people strove to always retain more trousseau elements, to be passed on as an inheritance for a daughter, then for a granddaughter. The trousseau was the exclusive property of the woman, it made up her private wealth; she personally kept the keys to the wardrobes and chests. In the event of her early death, it was returned to her family, if she had children, they inherited it, and it also happened that the nicer items from it were placed in her coffin.

Costumes of the Hetés Women The oldest reconstructions of the Hetés female’s garments show that they were produced from homespun, straight-cut, simple, hand-stitched linen. These were supplemented by richly embroidered neck- and head scarfs from factory-made cambric. In the beginning, white cambric shawls (vállkendô) and fichus (mellkötű kendü) were embroidered in only white, later a little red was added; still later they were enlivened with blue satin-stitch embroidery. A white apron was worn over finely-pleated, linen skirts (kikliny). Belonging to this traditional type of costume, pleated in the complicated Hetés manner, which had numerous parallels in European 110


tradition and among the nobility, was the women’s white head wear, the pacsa. On Sundays, with great care, the women always „sewed” (felvarrott) knots of hair (braided or coiled) around a wooden support or bar (kontyfa or kápli), on which they placed a cashmere bonnet (fôkötô) with a long, white, crocheted or lace ribbon (pántlika) hanging down at the back of the neck. Upon this they wore the above-mentioned head covering (pacsa). One important women’s costume accessory was the embroidered handkerchief (kézbevaló hímzett kendô). Women donned round-neck styled shirts with puffy, loose-fitting sleeves (bokrosujju ing) under their shawls (vállkendô), the wrist band bindings having been embroidered with a limited stitch (szoritu); and, from the middle of the 19th century, they were trimmed mostly with white layered (bujtatásos öltés), satin-stitched embroidery (laposhímzés) and a small amount of red. In the winter, women attired themselves in straight, loose-fitting, tight-sleeved, linen shirts (vászoning) and warm, short jackets (ködmön), close-fitting dolmans (dolmány), and colorful waistcoats (mellény). Weekdays they went around barefoot, but on holidays, boots (csizma) were put on for church, and they guarded them as carefully as they did their jackets. In the 18th century, young women wanting to dress more colorfully and modernly, started to abandon the „ancient” costumes. Changes began gradually: the head covering (pacsa), became more simplified and was replaced in time by the scarf. Girls of a marriageable age did their best to obtain goods from Lendava’s various factories, where they bought colorful fabrics suitable for skirts like cashmere, delin, and blue-dyed cloths, and they had aprons and pinafores stitched from black satin or silesia (klott). The latter were embroidered with Hetés motifs in colorful worsted yarn. When elderly women, who still wore their hair in coils, (kontyos asszony) died, they were buried in their old costumes and the head coverings (pacsa) were placed over their faces.

Costumes of the Hetés Men Photographs and written documents have shown that, in the 1800s, the men from Hetés, similar to those in Ôrség and Göcsej, wore narrow, hand-sewn trousers on weekdays, although their holidays trousers were broader, sewn from five or six strips (one strip was often 70 cm wide) of hand-spun, hand-sewn linen, and straight, loose-fitting, white linen shirts (vászoning). The short splits at the neck and cuffs of the shirts ware tied with laces (pertli). In winter, they wore sheepskin vests (melles), the bodices of which ware embroidered and secured with laces at the back; later they also put on dark broadcloth coats (dolmans). The costume of the Hetés male was at its prime between 1860-1914, when the bodice and cuffs of the straight, loose-fitting, white linen shirt were gusseted (pálhás ing) with white knitting cotton in richly decorated surface layers. It can rightly be said about those shirts that they are true masterpieces of folk art. A black broadcloth vest (posztómellény) was worn 111


over the white shirts. Over the trousers, a white linen apron was tied, the bottom of which was generally ornamented with three stripes of red drawnwork embroidery and fringed trimmings. For messy tasks, homemade brown or blue colored aprons (kötény) were used. Every trousseau included items sewn for the bridegroom: shirts (ing), trousers (gatya), aprons (kötény) with stripes of embroidered ornaments, patterned drawnwork and simpler, textured satchels (tarisznya) and other costume textiles. White linen clothing was gradually displaced by black broadcloth or holiday textiles, previously the work of market-town tailors, and they were not very different from those in use in Göcsej or broader circles. The Hetés man from the Lendava provinces, as pictures show, seldom appeared without headwear (kalap), mainly the pörgekalap, a small circular felt hat with turned-up brim. The men carried leather handbags (bôrtarisznya) to church and market which, during the period before the First World War, would not have been without a pipe (pipa) and the means of lighting it: a fire striker (tűzcsiholóacél), flint (kova) and tinder (tapló).

The Role of Textile in Hetés House Interiors Based upon writings from the beginning of the 20th century, rooms in Hetés houses were scantly furnished with simple furniture. The most frequent place in the room for the table was in the corner on the street side that was nearest to the porch. During holidays, or when dough was to be stretched for strudel, a tablecloth (asztalruha) or towel (abrosz) was spread on it. Oak benches were placed around it. In old houses, standing in the corner beside the table, were wall- (falialmárium) or corner cupboards (szegletalmárium), above which, on one or both walls, were shelves for pottery (tálas). The shelves’ ornamented bars and richly decorated bar-cloths (rúdravaló) embellished the room. Inevitably, two beds stood along the walls. Straw mattresses (bödüc or szalmazsák) were placed on them and these were covered with sheets (lepedô). In the old days, the latter would have been woven from oakum. The feather-bedding (dunna) and pillows (vánkos) made the bedding quite high; to complete it (the bedding) was decked with a bedspread (ágytakaró). A tulip-ornamented chest (tulipános láda) was situated in the corner between the two covered beds (vetettágy). On thick cords above one of the beds hung a horizontal rod for clothes (ruhatartó rúd); in front of it was a kind of chair (hátasszék). One additional piece of furniture, obligatory in the old days, was the loom (fajsz), made for a master’s skillful hands. The room’s tile stove always shared a wall with the kitchen. There were often carpet runners (rongyszönyeg) on the floor. To the left of the door, simple clothes hooks (ruhatartó fogas) were pounded into the wall. A lavishly decorated, long hand towel (hosszútörülközô) sometimes had its own special towel rail (törölközôtartó). A holy-water basin (szenteltvíztartó) was suspended by the door and a mir112


ror was hung between the windows on the street side of the room. There were also religious pictures on the walls or portraits of the king’s family or of Lajos Kossuth. The main girder beam was a proper depot where everything was kept, from silverware to shaving equipment to footwear. Besides the main room, the kitchen was also a bountiful treasury of exquisitely produced textiles. Also belonging to the trousseau, there more simple as well as more ornamented tablecloths (abrosz), a couple dozen small towels (paszitos vékaruha), innumerable dusting cloths (konyhai törölgetô ruha), and both simple and decorated hand towels (törülközô), all of them on hand for keeping house.

From the Cradle to the Grave Birth, marriage and death are life’s three certainties. In the traditional peasant family, everyone met with them in their own way. Those three milestones were particularly connected in each person’s life. For example, when an infant girl’s godparents gave her a gift of fine cambric linen (korozsma) at her christening, she might have been able to use a part of it for her bridal costume. Customarily, women were also buried in their wedding dresses, so it was possible that a piece of cambric followed someone from cradle to grave. The Hetés forefather’ symbol of death was different from today’s. They understood the granting of appropriate funeral rites to the deceased as their fundamental, moral obligation. The elderly also wanted to prepare themselves suitably for death. Ferencz Gönczi wrote the following about that: „The elderly not only prepared themselves psychologically for death, they also provided for certain things in advance. (...) Aged women got their winding sheets and grave-clothes ready beforehand. Those were garments they had worn for holidays or attending church. In Hetés there were women who had once worn the white costume and head covering and had laid them aside for their funerals. Thus, all such women who had still worn the head covering costume during their lifetimes, and for whom the garment had remained, were dressed in those clothes at the mortuary.” Sometimes, through obvious signs, community members would come to the conclusion that another member was approaching death. When death set in, the departed loved one was laid out at home. The bier’s invariable elements were the death-bed winding sheets (halottaslepedô), the ends of which, by the head, were ornamented with gathered red stripes. Relatives, acquaintances and the inhabitants of the village could keep vigil and take leave of the deceased. Formerly, the funeral also started in the home where the bereaved sang farewell burial songs „from the heart”, and saw the deceased off to the graveyard, their last resting place. One of their most decorative long hand towels (hosszútörülközô) was selected and draped on the cross to be carried at the front of the funeral procession; afterwards it was presented to the parish priest. 113


The Praiseworthy Women Spinners and Weavers of Hetés „In Hetés every house had a loom (fajsz). Nowhere else in the region is weaving as colorful and beautiful as here. They extend great care in exhibiting extraordinary towels and table cloths. The towels have 7-8 rows of stitches, namely red twills, woven into them. Each stitch has its special name: the Pinched stitch (krajcáros), the Twelfth stitch (tizenkettes), the Eighth stitch (nyócmazzagos), the Eleventh stitch (tizenegymazzagos), the Four-star stitch (négycsillagos)...” In: Ferencz Gönczi: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Göcsej in connection with a closer acquaintance with the Hetés provinces and people), page 646, Kaposvár, 1914.

„Women’s handwork was very much liked, and their elegant skill bears witness to that, especially in embroidery. Pillow covers, table cloths, the edges of hand towels, shirt cuffs and bodices, aprons, head scarfs, handkerchiefs, needlework of manifold flower forms, in those areas the Hetés and Csertamellék were particularly remarkable.” In: Ferencz Gönczi: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Göcsej in connection with a closer acquaintance with the Hetés provinces and people), page 647, Kaposvár, 1914.

„According to the 1900 census taken in the Alsólendva district and 24 surrounding villages, there were 21 men and 2 women regularly employed in home trade. (...) In the Alsólendva district, into which fall the Hetés villages, the number of people occupied with home crafts as a spare-time activity was 95 men and 235 women. That mainly people who were weaving as a home trade is meant under those headings becomes clear if we look at villages where women were generally doing it. In Hetés, for example, there were 39 women in the village of Bödeháza who wove as a side activity; 82 in Gáborjánháza; 72 in Göntérháza, and 35 in Lendvahosszúfalu.” In: Ferencz Gönczi: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Göcsej in connection with a closer acquaintance with the Hetés provinces and people), page 650, Kaposvár, 1914.

Translated by: Mag. Suzanne Király-Moss 114


RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE | KRAJŠAVE Bp. GML KSH MKKSH MOL DL NM EA ZML

= Budapest = Galerija-Muzej Lendava / Lendvai Galéria és Múzeum = Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. = Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. = Magyar Országos Levéltár, Diplomatikai Levéltár. Budapest. = Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattára, Budapest. = Zala Megyei Levéltár. Zalaegerszeg.

FELHASZNÁLT IRODALOM | LITERATURA | LITERATUR | LITERATURE BARABÁS Jenô – GILYÉN Nándor 1979 Vezérfonal népi építészetünk kutatásához. Budapest BELLOSICS Bálint 1891 Alsó-lendvai vásár. Vasárnapi Újság. 38.évf. 28. szám, 457-459. 1897 A hetési faház. Ethnographia VIII. 88-103. 1903 A hetési magyarság viselete. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítôje. IV. 9. szám, 273-280. BÍRÓ Friderika 1988 Göcsej. Budapest CSÁNKI Dezsô 1897 Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában III. Budapest FLÓRIÁN Mária 1997 Öltözködés. Magyar Néprajz IV. Anyagi kultúra 3. Életmód. 587- 768. Budapest GÖNCZI Ferencz 1914 Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése. Kaposvár HÉRODOTOSZ 1998 A görög-perzsa háború. Budapest HOLUB József 1933 Zala megye települései a középkorban. (Kézirat a ZML-ban) KÁLI Csaba (szerk) 1999 Zala megye a XVIII-XIX. században két korabeli leírás alapján. Zalai Gyűjtemény 46. Zalaegerszeg KERECSÉNYI Edit 1975 Zala megye népi hímzései I. Zalai fehérhímzések. Budapest 1997 A kapcai „fakonty” – miként kontyolták a hetési asszonyokat? Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2. 57-61. Szombathely 1998 Ženska noša iz 19. stoletja iz madžarskih vasi v okolici Lendave v etnološki zbirki Pokrajinskega muzeja Murska Sobota. Zbornik soboškega muzeja 5. 37-63. Murska Sobota 1999 Hetési viselet és hímzések a Muraszombati Múzeum gyűjteményében. Zalaegerszeg 116


KISS Lajos 1938 Néprajzi tárgyak a hódmezôvásárhelyi múzeumban. Népünk és Nyelvünk 22. KOCSISNÉ KOSZORÚS Anikó – KONRÁD Lajos 2001 Hetési női viseleti hímzések. A lendvai-, a muraszombati-, a zalaegerszegi múzeumok és magángyűjtők anyagából. Zalaegerszeg. KOVÁCS Ákos (szerk.) 1987 Feliratos falvédôk. Budapest KRESZ Mária 1956 Magyar parasztviselet (1820-1867) I-II. Budapest KRISTÓ Gyula (szerk.) 2000 Anjou-kori oklevéltár VI. 1321-1322. Budapest LENDVAI KEPE Zoltán 2000 Hetés a népszámlálási és gazdasági adatok tükrében. Néprajzi Látóhatár IX. 1-2. szám. 147-154. 2005 Adalékok Hetés településnéprajzához. Határjáró. Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére. 235-255. Szeged M. KOZÁR Mária 1994 Kölcsönhatások. In: Gráfik Imre (szerk.): Tanulmányok a szlovéniai magyarság körébôl. 91-112. Budapest PŠAJD, Jelka 2005 Hetiške tkanine in vezenine. Murska Sobota SZABÓ István 1976 Jobbágyok – parasztok. Budapest SZENTE Arnold 1898 Lendva-vidék néprajza. Ethnographia IX. 62-67. és 118-128. SZENTMIHÁLYI Imre 1960 Mángorlás a hetési -Zala megye- községekben. NM EA 6722 1977 Hetés és Lendva-vidék néprajzi sajátosságai. Zalai Gyűjtemény 7. Zalaegerszeg SZOLNOKY Lajos 1991 A kender, a len és a gyapjú népi feldolgozása. Magyar Néprajz III. Kézművesség, Anyagi Kultúra 2. 341-369. Budapest TÁRKÁNY SZŰCS Ernô 2003 Magyar jogi népszokások. Budapest VARGA Sándor 1997 A dobronaki plébánia története. Lendva VARRÓ Aladár Béla 1999 Gyógynövények gyógyhatásai. Budapest ŽAGAR, Janja 2004 Pokrivala. Ljubjana Zbornik občine Lendava. Lendava, 1981.

117


Tartalomjegyzék Lectori salutem! ......................................................................................................................

5

Bevezetés .................................................................................................................................

8

A Hetés .................................................................................................................................... 10 Fejezetek a kender és a len kultúrtörténetébôl .................................................................... 22 A kender .................................................................................................................................. 22 A len ........................................................................................................................................ 26 A kender és len termesztése és feldolgozása Hetésben ....................................................... 28 A fonás és szövés művészete .................................................................................................. 34 A hímzés ................................................................................................................................. 44 A textilek szerepe a hetési gazdaságban ............................................................................... 54 A hetési kelengye .................................................................................................................... 60 A hetési viselet ........................................................................................................................ 66 A csecsemôk és gyermekek viselete ...................................................................................... 68 A hetési férfi viselet ................................................................................................................ 72 A hetési nôi viselet ................................................................................................................. 76 A bölcsôtôl a koporsóig ......................................................................................................... 82 A korozsma ............................................................................................................................. 84 Az esküvôi ruha ...................................................................................................................... 84 Halottas ruha, gyászruha ...................................................................................................... 86 A textilek szerepe a hetési lakáskultúrában ......................................................................... 90 A Hetés Európa viseletkultúrájában .................................................................................... 96 Resümee ................................................................................................................................. 102 Summary ................................................................................................................................. 108 Rövidítések jegyzéke ............................................................................................................... 116 Felhasznált irodalom .............................................................................................................. 116 118


Kazalo Lectori salutem! ......................................................................................................................

5

Uvod ........................................................................................................................................

9

Hetés, Hetiš ............................................................................................................................. 11 O konoplji in lanu .................................................................................................................. 23 Konoplja .................................................................................................................................. 23 Lan ........................................................................................................................................... 25 Pridelava in predelava konoplje in lanu v Hetišu ................................................................ 29 Umetnost predenja in tkanja ................................................................................................ 35 Vezenje .................................................................................................................................... 45 Vloga tekstilij v hetiškem gospodarstvu ............................................................................... 55 Hetiška bala ............................................................................................................................ 61 Hetiška noša ........................................................................................................................... 67 Noša dojenčkov in otrok ....................................................................................................... 69 Hetiška moška noša ............................................................................................................... 73 Hetiška ženska noša ............................................................................................................... 77 Od zibelke do groba ............................................................................................................... 83 Krst .......................................................................................................................................... 83 Poročna obleka ....................................................................................................................... 83 Žalne obleke ........................................................................................................................... 85 Vloga tekstilij v hetiški stanovanjski kulturi ....................................................................... 91 Hetiš v evropski kulturi tekstilij ........................................................................................... 97 Resümee ................................................................................................................................. 102 Summary ................................................................................................................................. 108 Krajšave ................................................................................................................................... 116 Literatura ................................................................................................................................. 116 119


Inhaltsverzeichnis Lectori salutem! ......................................................................................................................

6

Einleitung ...............................................................................................................................

8

Der Hetés ................................................................................................................................ 10 Über den Hanf und den Flachs ............................................................................................ 22 Der Hanf ................................................................................................................................. 22 Der Flachs ............................................................................................................................... 26 Anbau und Verarbeitung von Hanf und Flachs im Hetés ................................................. 28 Das Spinnen und das Weben ............................................................................................... 34 Die Stickerei ........................................................................................................................... 44 Die Rolle der Textilien in der Hetésen Wirtschaft ............................................................. 54 Die Hetése Aussteuer ............................................................................................................. 60 Die hetése Volkstracht ........................................................................................................... 66 Kinderbekleidung .................................................................................................................. 68 Die Hetése Männertracht ...................................................................................................... 72 Die Hetése Frauentracht ........................................................................................................ 76 Von der Wiege bis ins Grab .................................................................................................. 82 Taufgeschenke ........................................................................................................................ 84 Das Brautkleid ........................................................................................................................ 84 Das Trauerkleid ....................................................................................................................... 86 Die Rolle der Textilien in der Hetésen Wohnkultur .......................................................... 90 Der Hetés in der europäischen Trachtenkultur .................................................................. 96 Resümee .................................................................................................................................. 102 Summary ................................................................................................................................. 108 Abkürzungen .......................................................................................................................... 116 Literatur .................................................................................................................................. 116 120


Table of Contents Lectori salutem! ......................................................................................................................

6

Preface .....................................................................................................................................

8

Hetés ........................................................................................................................................ 10 Chapters on the Cultural History of Hemp and Flax ........................................................ 22 Hemp ....................................................................................................................................... 22 Flax .......................................................................................................................................... 26 The Cultivation and Processing of Hemp and Flax in Hetés ............................................ 28 The Arts of Spinning and Weaving ..................................................................................... 34 Embroidery ............................................................................................................................. 44 The Role of Textiles in the Hetés Economy ........................................................................ 54 The Hetés Trousseau ............................................................................................................. 60 The Hetés Folk Costume ...................................................................................................... 66 Infant and Chidlren’s Clothing ............................................................................................ 68 Costumes of the Hetés Men ................................................................................................. 72 Costumes of the Hetés Women ............................................................................................ 76 From Cradle to Grave ............................................................................................................ 82 Christening Gifts ................................................................................................................... 84 Wedding Apparel ................................................................................................................... 84 Clothes for Mourning ............................................................................................................ 86 The Role of Textiles in Hetés House Interiors .................................................................... 90 Hetés In European Dress ...................................................................................................... 96 Resümee ................................................................................................................................. 102 Summary ................................................................................................................................. 108 Abbreviations .......................................................................................................................... 116 Reference Literature ............................................................................................................... 116 121


Zahvaljujemo se donatorjem: Köszönjük támogatóink nagylelkű segítségét: Wir danken den Mäzenen: We thank all supporters for their generous assistance:

Göcseji Múzeum Zalaegerszeg Határon Túli Magyarok Hivatala - Szülôföld Alap Iroda Illyés Közalapítvány Madžarska samoupravna narodna skupnost občine Lendava Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Magyar Nemzeti Múzeum, Restaurátori Fôosztály Nemzeti Kulturális Alapprogram Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Ministrstvo za kulturo Republike Slovenije Néprajzi Múzeum Budapest Občina Lendava – Lendva Község Országos Széchenyi Könyvtár Budapest Pokrajinski Muzej Murska Sobota Pomurska madžarska narodna samoupravna skupnost Muravidéki Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség Thúry György Múzeum Nagykanizsa Türr István Múzeum Baja Zala Megye Múzeumok Igazgatósága

123


Kepéné Bihar Mária − Lendvai Kepe Zoltán

LY N D VA M U S E U M 1

© 2017, Galerija-Muzej Lendava • Galéria-Múzeum Lendva

LY N D VA M U S E U M

1

A hetési népi textilkultúra Kultura hetiškega ljudskega tekstila

Ponatis publikacije je omogočil sklad: A könyv újrakiadását támogatta:

Profile for Galerija-Muzej Lendava / Galéria-Múzem Lendva

LYNDVAMUSEUM 1 (2017)  

LYNDVAMUSEUM 1: A hetési népi textilkultúra - Kultura hetiškega ljudskega tekstila. Avtorji/szerzők: Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltá...

LYNDVAMUSEUM 1 (2017)  

LYNDVAMUSEUM 1: A hetési népi textilkultúra - Kultura hetiškega ljudskega tekstila. Avtorji/szerzők: Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltá...

Profile for gmlendava
Advertisement