Issuu on Google+

eu hírlevél w w w. f i d e s z - e u . h u

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Európai Parlamenti Képviselőcsoportjának hírlevele

Példátlan teljesítménnyel ért el sikereket a kormány Emberfeletti teljesítménynyel ért el eredményeket az Orbán-kormány Surján László szerint. Az Európai Parlament kereszténydemokrata alelnöke szerint az EP-választás tétje az lesz, hogy erős magyar néppárti frakció tudja-e majd kivédeni a hazánkat érő baloldali támadásokat. – 2014 első heteiben vagyunk, lassan beindul a magyar és az európai parlamenti kampány. Milyen mérleget vonna röviden a hazai, kormányzó jobboldal és az ellenzéki baloldal elmúlt évekbeli teljesítményéről, tevékenységéről? – A kampány szerintem 2010 óta folyik. Most persze durvulni fog. Ami a mérleget illeti: emberfeletti a teljesítmény. Leráztuk magunk-

A

HÓNAP HÍRE

ról a túlzotthiány-eljárást, azaz tartósan 3 százalék alatt tartjuk a hiányt. Visszafizettük az IMF-hitelt. E két tényező azt hozza magával, hogy nem kell olyan tanácsokkal foglalkoznunk, hogy csökkentsük a nyugdíjakat vagy a fizetéseket. Kevesebb az államadósságunk, különösen, ha nem forintban számoljuk az egészet. Nő a foglalkoztatottság, csökken a munkanélküliség. Adókedvezmények segítik a fiatalok, a nyugdíj előtt állók foglalkoztatását. Az adózás kevésbé bünteti a munkát, inkább forgalomhoz kötött az elvonás. Jelentősen nőttek a gyermektámogatások. Lekötöttük az uniós támogatásokat, azaz ledolgoztuk azt a hatalmas elmaradást, amit a Gyurcsány-világ ránk hagyott. Példa nélküli módon megállítottuk a megélhetés költségeinek emelkedését, a minimumra csökkent az infláció, csökkent a gáz, a víz, az ára, a szemétszállítás, a távfűtés ára. Nőtt a minimálbér. E mindenkire, a legszegényebbekre is vonatkozó intézkedések mellett elkezdődhetett a középrétegek gyarapodása, ami minden egészséges társadalom lényegéhez tartozik. A szocialisták által gazdagoknak minősített családok terheinek csökkenését az tette lehetővé, hogy a közteherviselés-

2014. január

be bevontuk azokat, akik eddig ebből alig vették ki a részüket: gondolok a bankokra, más nagyvállalkozásokra. Az elszámoltatás kapcsán értékelni kellene, hogy milyen tömegben folynak a korrupció miatti eljárások. Az ítéletek ugyan elhúzódnak, a bíróságok mintha félnének politikusokról ítéletet mondani. Ez baj, de folytatás a 2. oldalon

A

HÓNAP

TÉMÁJA

Brüsszel újabb támadást indít a rezsicsökkentés ellen

Kiállás a magyar méztermesztők érdekeiért

Újabb támadás indulhat a rezsicsökkentés ellen: értesülések szerint az EU illetékesei eljárást készülnek indítani azon országok ellen, amelyek szabályozzák a rezsiköltségeket.

Akác-koalícióba tömörültek az akác és a magyar méhészet érdekeinek védelmezői, akciójukat fideszes képviselők is támogatják.

folytatás a 2. oldalon

»

folytatás a 3. oldalon

»

»


együtt többen vannak, mint mi. Ez pedig azért van, mert ezek a pártok többnyire ellenzékben vannak a tagálPéldátlan lamokban, míg a jobbközép pártok teljesítménnyel egyedül vagy koalícióban, de kormáért el sikereket nyoznak. Az EP-választásokon alacsony a részvétel, s az otthoni vereséget ezek a kormány a pártok megpróbálják az európai térmég nagyobb baj lenne, ha a politika ben ellensúlyozni. A jobbközép pártok beavatkozna a bíróság ügyeibe. Az is híveinek, tehát nálunk a Fidesz-KDNP ártana, ha valakit megfelelő bizonyítétámogatóinak a hazai választással azokok nélkül ítélnének el: mártírokat ne nos lelkesedéssel kell részt venniük az adományozzunk a baloldalnak. európai választásokon is. Ha nem lesz erős a magyar néppárti delegáció, nem – A Fidesz-KDNP egységes és fogjuk tudni kivédeni a folyamatos balszervezett, miközben a baloldali oldali támadásokat. ellenzék épp a 2008-as MSZPSZDSZ alakjában próbál össze– Az EP alelnökeként milyen fogni. Mit gondol az újra összenötevékenységére, eredményére a vő baloldal állapotáról? legbüszkébb? – Az ellenzék önmagával foglalkozott, – Nem büszkeség tárgya ez, hanem részekre tagolódott, majd egységbe forszolgálat. A parlamentben minden jog rott. Egyébként pedig csípőből tüzelt a az elnököt illeti, az alelnököknek nincs kormányra, azt is támadták, amit annak önálló döntési joga, csak feladatai. idején még ők indítottak el. A szétválás Fontos volt, hogy egyengethettem a kétségbeesett próbálkozás volt az elpárvajdasági magyarság útját, s az egész tolt szavazók visszacsábítására. Ám csak Nyugat-Balkán felé jelezhettem, hogy a saját tortájukat tudták szeletelni. magyarként is kiemelt fontosságot tulajAmikor megrémültek, hogy a háromból donítok fejlődésüknek. Az egyházakkal akár kettő is kieshet, összeálltak ismét. való párbeszéd során sürgettem, hogy Most csuda nagy egység lesz, legalább a keresztények ne hallgassanak, hanem a felszínen. A választások után vagy hangoztassák az európai ügyekre szétesnek megint, ha másért vonatkozó véleményüket. nem, hogy öt torokból gyaláz– Új költségvetési Fontos volt, zanak minket; vagy időszak indul: mire hogy egyengethettem Gyurcsány visszaveszi a számíthatnak a a vajdasági magyarság vezetést. A politikai magyar polgárok, útját s az egész Nyugatbűnökért nem bírósági mire lesz képes Balkán felé jelezhettem, elítélés, hanem a válaszMagyarország az tásokon való leszavazás hogy magyarként is kiemelt uniós pénzek lehíjár. Az egyesült baloldalfontosságot tulajdonítok vása terén? nak most 15 százalékos a – A 2014-es indulás fejlődésüknek parlamentbe jutás küszöbe. nehezebb lesz, mint valaEz az ellenzék az ország javára ha, hiszen soha ilyen későn semmit nem tett, és nem volt képes nem születtek meg az új ciklusra vonatmég csak vázolni sem, hogy miért volna kozó döntések. De az áthúzódó prograérdemes rájuk bízni a kormányzást. A mok miatt idén is jelentős támogatásGyurcsány Ferenc fémjelezte hazai balol- hoz jutunk. A most induló ciklusban dal 2006–2010 között megbukott, mint több pénzhez juthatunk, mint eddig, s kormányzó erő; 2010 és 2014 között ezeket okosabban használjuk majd fel: megbukott, mint ellenzék. Az lenne az több jut a termelés növelésére, munkaigazi elszámoltatás, ha 15 százalékot se helyek létesítésére. kapna meg a választóktól. Itt az alkalom! – Európa továbbra is hatalmas kihívások előtt áll, ráadásul – A hazai viták gyakran kerülmájusban az EU-szkeptikus pártek ki Brüsszelbe: a néppárti tok erősödhetnek meg az jobboldal és a baloldali-liberálisEP-választásokon. Személy szezöld-kommunista egységfront rint mit gondol, mi lehetne Európa küzdelmeit hogyan értékelné? gyógyírja, válasza a többrétű vál– Gyalázatos és buta dolognak tarságra, miben reménykedhetnek az tom, hogy az otthoni eredménytelenség erős Európa hívei? után az európai színpadra vitték a belpolitikai vitákat. Ezzel maguknak nem hasz– Alapos reform kell. Épüljön le a náltak, az országnak ártottak. Két dolgot bürokrácia. Csak akkor legyen a döntés érdemes tudatosítani: azok a jelentések, közösségi szinten, ha az feltétlenül szükamelyek elítélően szóltak rólunk, senkire séges. Ha valahol hatékonyabban lehet nem kötelező vélemények. Az Európai a pénzt felhasználni közösségi szinten, Parlamentben bár a néppárti frakció a mint nemzeti keretek között, akkor jogos, legnagyobb, de még a konzervatívokkal hogy az uniós költségvetés finanszírozegyütt sem alkot többséget. A szocialiszon. Egyébként meg kell hagyni a feladaták, liberálisok, zöldek és kommunisták tot a nemzeti keretek között. folytatás az 1. oldalról

»

2 w w w. f i d e s z - e u . h u

folytatás az 1. oldalról

»

Brüsszel újabb támadást indít a rezsicsökkentés ellen Újabb támadás indulhat a rezsicsökkentés ellen: értesülések szerint az EU illetékesei eljárást készülnek indítani azon országok ellen, amelyek szabályozzák a rezsiköltségeket. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ennek kapcsán hangsúlyozta: Magyarország élen jár a rezsicsökkentésben, „így nem meglepő, hogy a harmadik rezsicsökkentés bejelentését követően a harmadik támadás is megindul hazánk ellen”. Úgy vélekedett, nem csak a magyar parlamentnek és a kormánynak, hanem a magyar választóknak is meg kell erősíteniük, hogy akarják és megvédik a rezsicsökkentést. A frakcióvezető az MTI kérdésére elmondta: az EU-ban semmi nem tiltja, hogy szabályozható legyen a víz, a gáz vagy a villany ára. Szerinte Magyarországon erre szükség is volt, mert a fizetésekhez viszonyítva hazánkban volt a legmagasabb a gáz és villamos energia ára. „Az elmúlt egy évben leszorítottuk a profitot a szolgáltatóknál, a következő parlamentnek pedig egyértelműen és végleg ki kell kimondania, hogy a rezsiszolgáltatásnak nonprofit alapon kell működnie.” Közölte: Magyarország azzal a jogával élt, amit sem az unió alapokmánya, sem a szerződései nem tiltanak. „Mindössze arra van szükség, hogy hazánk kiálljon jogai mellett” – fogalmazott. Rogán Antal történelmi ténynek és rendkívül fontosnak nevezte, hogy évtizedek óta először csökken a rezsi. Emlékeztetett arra, hogy 2012 decemberéhez képest áprilisra a gáz ára 25, őszre a villany ára is 25 százalékkal lesz kevesebb. Kiemelte, hogy „a megfizethető rezsi érdekében” szemléletváltásra volt szükség: profitorientált rezsiszolgáltatók helyett nonprofit szolgáltatások felé mozdult el az ország. „Az elmúlt egy évben leszorítottuk a profitot a szolgáltatóknál, a következő parlamentnek pedig egyértelműen és végleg ki kell kimondania, hogy a rezsiszolgáltatásnak nonprofit alapon kell működnie” – fogalmazott Rogán Antal. Hozzátette: az emberek erről április 6-án mondhatnak véleményt és megerősíthetik a rezsicsökkentést. Rogán megjegyezte, hogy sok változás volt a számlákban, de további, fogyasztóvédelmi változtatásokra van szükség a következő egy évben. Nem csak alacsonyabb rezsire, hanem áttekinthető rezsiszámlára is szükség van – hangsúlyozta. Kérdésre válaszolva elmondta: a legutóbbi törvénymódosítással kikötötték, hogy vissza kell adni a fűtés díjában bekövetkezett változásokat a társasházak lakóinak is, mert „nem lehetséges, hogy egy társasház lenyeli vagy másra költi a megtakarításokat”. A közösségnek meg kell adni azt a lehetőséget, hogy mindannyian hozzájuthassanak ahhoz a megtakarításhoz, amit a rezsicsökkentés jelent – fűzte hozzá a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője.


folytatás az 1. oldalról

»

Kiállás a magyar méztermesztők érdekeiért Létrejött az Akác-koalíció, mint a méhészethez kapcsolódó szervezetek közötti együttműködés fóruma. A magyar érdekek védelmezőihez Glattfelder Béla és Bánki Erik fideszes EP-képviselők is csatlakoztak. Az Akác-koalíció célja az akác és a hozzá kapcsolódó tevékenységek, különösen a méhészet védelme az egyre szaporodó támadásokkal és korlátozási szándékokkal szemben. Közleményük szerint Magyarország akác- és akácméz-nagyhatalom. „Hazánkban van Európa akácerdejének a fele, ami a hazai erdőterület egynegyedét adja. A nemzetközi hírnévnek örvendő magyar méztermelés bevételeinek jóval több, mint a fele akácméz értékesítéséből származik. Okkal lehetünk büszkék azokra az eredményekre, amelyeket elődeink ennek a fafajnak a hasznosításával ez idáig elértek. Az akác óriási lehetőségeket kínál a jövőben is” – fogalmaztak az érdekvédők, akik nagy aggodalommal figyelik azokat az EU jogszabály-tervezeteket, amelyek az akácnak, mint nem őshonos növénynek a „betiltásához” vezethetnek. „A magyar érdekek, munkahelyek és vállalkozások megvédése azt követeli, hogy szembeszálljunk a felelőtlen és rosszindulatú törekvésekkel. Nem elegendő azonban a mostani támadások elhárítása, azt is el kívánjuk érni, hogy az akác és az akácméz megfelelő társadalmi elismerésben részesüljön. Ezért kezdeményezzük az akác és az akácméz hungarikummá minősítését” – közölték az aláírók. Az Akác-koalíciót többek között a MAGOSZ, a Nemzeti

Agrárgazdasági Kamara, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület vezetői, valamint neves agrárszakemberek és egyetemi vezetők írták alá, az aláírókhoz Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő is csatlakozott. Glattfelder Béla az akác üldözése ellen emellett felszólalt a mézről szóló irányelvtervezet európai parlamenti plenáris vitájában is „A magyar méhészek által előállított méz döntő része akácméz, ezért minden, az akác korlátozására vonatkozó törekvés a méhészek érdekeivel megy szembe” – hangsúlyozta az EP-képviselő, aki kiemelte: „a magyar méhészek követelik, hogy semmilyen szinten ne üldözzék az akácot”. Glattfelder szerint minden eszközzel támogatni kell a magyar méhészeket abban, hogy az akácok telepítése és az akácméz szüretelése terén szükségtelen akadálytól mentesen tevékenykedhessenek. Az akácok kiválóan alkalmasak méhészeti célokra, továbbá gazdagítják a biológiai sokféleséget, karbantartják a talajt és megakadályozzák a szél- és vízeróziót ezeken a területeken. Glattfelder Béla ezért hangsúlyozta: elfogadhatatlan minden olyan uniós és magyar törekvés, amely az akác fafajok telepítését akadályozza, azok hatósági üldözéséhez vezet, vagy kiirtásukat célozza. „Az ilyen gazdaellenes törekvéseket még csírájukban el kell fojtani, a magyar EP-képviselőknek és a magyar kormánynak ebben vállvetve küzdeniük kell” – hívta fel a figyelmet a néppárti politikus. „Az érintett szervezetek, valamint gyakorló erdészek és méhészek is teljes mellszélességgel támogatják az akác védelmében végzett tevékenységemet. A szakmai szervezetek és számos erdész, méhész és gazda

Önálló főigazgatóságot a fogyatékosügynek! Az EP nyilvántartásba vette a fogyatékosok helyzetével foglalkozó főigazgatóságról szóló kezdeményezést. A kezdeményezés széles politika és frakcióközi együttműködésre alapozva egy önálló, a fogyatékos emberek helyzetének javításáért felelős európai bizottsági főigazgatóság felállítását célozza. Kósa Ádám fideszes EP-képviselő Őry Csaba néppárti koordinátorral, Sógor Csaba RMDSZ-es képviselővel, valamint további nyolc, más frakciókhoz tartozó EP-képviselő-

társával együtt írásbeli nyilatkozattal hívná fel a figyelmet arra, hogy a Bizottság nem csak több éves késében van az általa 2010-ben megígért akadálymentesítési jogszabálycsomaggal, de a Bizottságban nincs olyan egyértelmű, önálló szekció sem, amely a fogyatékos emberek helyzetének javításával foglalkozna. A jelenlegi európai biztosok csupán a saját szakterületük szempontjából foglalkoznak a fogyatékos személyek jogaival: Andor László a foglalkoztatáspolitika és szociálpoliti-

elmúlt napokban kinyilvánított támogatása arra kötelez, hogy tovább küzdjek a magyar akác védelme, sőt elismerése érdekében” – tette hozzá Glattfelder Béla. Az EP plenáris ülése a méz irányelv módosításáról szóló kiélezett szavazáson végül az európai és a magyar GMO-mentes mézet termelők érdekeivel szemben voksolt. Bánki Erik fideszes EP-képviselő szerint az elfogadott jelentés az Unión kívüli, harmadik országokból származó, GMO-t tartalmazó méz importjának kedvez, és súlyosan sérti a fogyasztók választási szabadságát. „A csatát elvesztettük, a háború azonban még nem ért véget” – kommentálta a döntést az EP-képviselő. Bánki szerint a szavazás csak egy hosszú tárgyalási folyamat első lépése, mert a Tanáccsal való tárgyalások még előttünk állnak, ahol a szövetséges tagállamokkal együtt hazánk továbbra is küzdeni fog a magyar méztermelők érdekeiért. Az uniós és a magyar méhészek érdekeit a parlamenti tárgyalások során mindvégig képviselő Bánki csalódottságának adott hangot, amiért az EP többsége a fogyasztók választási szabadságának biztosítása helyett a lobbiérdekeknek kedvezett. A lényeg az lenne, hogy a fogyasztók korrekt tájékoztatást kapjanak a mézben található virágpor GMO tartalmáról, s ez alapján szabadon választhassanak a GMO-t tartalmazó és a GMO-mentes termékek közül. Bánki Erik plenáris felszólalásában kiemelte: Magyarország az Alaptörvényében rögzítette, hogy területén nem kíván GM növényeket termeszteni és ilyen szervezeteket tartalmazó élelmiszereket előállítani.

ka, míg Viviane Reding az alapjogok és az igazságszolgáltatás területén. Magyarországon – ahol egyértelmű helye van a fogyatékosságügynek az Emberi Erőforrások Minisztériumában – csak az elmúlt egy évben több tízmilliárd forint értékben indultak olyan programok, amelyek a fogyatékos emberek társadalmi befogadását segítik elő az infokommunikációs akadálymentesítéstől kezdve a nagy bentlakásos intézmények kiváltásáig. Ezt tovább segíti majd, hogy a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó kohéziós jogszabálycsomagban a Kósa Ádám, mint jelentéstevő által benyújtott módosításoknak köszönhetően az uniós források felhasználásakor az akadálymentesítés már idén kiemelt szemponttá válik.

3 w w w. f i d e s z - e u . h u


Magyar siker az EP-ben: „nem” a GMO kukoricára

Új uniós pályázatok az év közepétől Magyarország mielőbb szeretné kiírni az új uniós pályázatokat, amelyek várhatóan az év közepén már meg is jelennek. A Szabad Európa Vitanapok konferenciasorozat budapesti rendezvényén Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára elmondta: Magyarország a kormány jóváhagyását követően várhatóan január végén hivatalosan is benyújtja az Európai Bizottságnak a 2014–2020-as fejlesztési időszak fejlesztési stratégiájának irányait, keretét meghatározó partnerségi megállapodást, és február végén az operatív programok tervezetét is beadja. A magyar kormány célja, hogy ez a folyamat minél gyorsabb legyen, mert annál hamarabb ki lehet írni a pályázatokat. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára azt mondta: az év közepén elindulhatnak az új pályázatok, de kisebb pályázatok várhatóan már tavasszal megjelennek. Az elindult új tervezési időszakban a források 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre szeretné fordítani Magyarország, míg az előző, 2007–2013-as időszakban csak a források 16 százaléka jutott erre. A leg-

Erősebb fogyasztóvédelmet sürget az EP Az EP nagy többséggel megszavazta azt a javaslatot, amely az Unió 2014–2020as időszakra szóló fogyasztóvédelmi politikája számára törekszik finanszírozási keretet teremteni.

több forrás – várhatóan mintegy 1100 milliárd forint – a foglalkoztatás ösztönzésére jut 2014 és 2020 között, de jelentős forrás jut a kis- és közepes vállalkozások versenyképességének javítására is – ismertette Cséfalvay Zoltán. Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő hangsúlyozta: az uniós kohéziós politika a tagállamok közötti szolidaritás legfőbb megtestesítője, amely a versenyképesség növelését, a munkahelyteremtést, és a fenntartható növekedés kialakítását segíti. A regionális politikában a beruházások növekedését és munkahelyteremtést, valamint az európai területi együttműködést célozták meg. Deutsch szólt arról is, hogy az EU2020 stratégiával való összhang érdekében 2014-től átalakul az unió kohéziós politikája: 11 tematikus célkitűzést határoztak meg, amelyeket a fejlesztési programoknak szolgálniuk kell. Hangsúlyozta: a 2014–2020 közötti időszakban az egy főre jutó kohéziós támogatási összegek tekintetében Magyarország a 28 tagállamból a második helyen végzett. (MTI)

Pelczné Dr. Gáll Ildikó, a belső piaci bizottság néppárti témafelelőse, aki a fogyasztóvédelem költségvetési sorainak meghatározásáért felel, üdvözölte a szavazás eredményét. A fideszes EP-képviselő felszólalásában kiemelte: „A fogyasztóvédelem megszilárdítására van szükség, különösképpen a digitális piac fejlődésének tükrében, figyelembe véve más területeket is, mint az adatvédelem vagy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok. A fogyasztói jogok megfelelő érvényre juttatása érdekében az uniós polgároknak hozzáférést kell biztosítani a jogorvoslati mechanizmusokhoz”. Pelczné szerint az európai fogyasztók

4 w w w. f i d e s z - e u . h u

Az EP plenáris ülése nagy többséggel támogatta azt a határozattervezetet, amely ellenzi a „Pioneer” GMO kukorica uniós termesztését engedélyező európai bizottsági javaslatot. Bánki Erik fideszes EP-képviselő rámutatott: a parlamenti döntés Magyarország érdekeit védve kiáll a genetikailag módosított növényektől mentes mezőgazdaság mellett. Az EP környezetvédelmi szakbizottságának decemberi pozitív döntése után a plenáris ülés is felszólította a Tanácsot, hogy ne engedélyezze a szóban forgó GMO növény uniós forgalomba hozatalát. Az európai honatyák legfőbb aggálya az volt, hogy a rendelkezésre álló kockázatértékelési módszerek alapján ma még nem lehet pontosan meghatározni a GMO termesztésben rejlő környezeti veszélyeket. Bánki Erik a decemberi szakbizottsági vita során kifejtette, a jelenlegi kutatási eredmények nem bizonyítják, hogy a genetikailag módosított élelmiszerek hosszú távon nem gyakorolnak károsító hatást környezetükre vagy az emberi szervezetre. A Fidesz-EP képviselője kiemelte: Magyarország az Alaptörvényében rögzítette, hogy területén nem kíván GMO növényeket termeszteni és ilyen szervezeteket tartalmazó élelmiszereket előállítani. Hazánk GMO-mentességéből származó komparatív gazdasági előnyeit ezért jelentősen rontaná egy újabb GMO növény uniós termesztésének engedélyezése.

naponta számtalan új kihívással és új információk tömegével találják szembe magukat. Mindez növeli az uniós jogorvoslati eszközök és a fogyasztóvédelmi programok iránti igényt. Ha hatékonyabbá válik a fogyasztóvédelem, a fogyasztók több bizalommal fordulnak majd a piacokon kínált termékek és szolgáltatások felé, ez pedig lendületet ad a versenynek és a gazdasági növekedésnek. „Az európai fogyasztóknak biztonságos termékekre és szolgáltatásokra van szükségük, továbbá bizonyosnak kell lenniük a hatékony piacfelügyelet működésében” – hangsúlyozta Pelczné Dr. Gáll Ildikó.


Az eredményes válságkezelés példája Magyarország A görög soros elnökség programjáról vitázott az EP a plenáris ülésén, ahol Gyürk András a magyar sikerekre hívta fel a figyelmet.

A

Pozitív üzenet Szerbiának és a Vajdaságnak Az EP plenáris ülésén nagy többséggel elfogadták Szerbia 2013. évi teljesítményének értékelését. Schöpflin György és Gál Kinga fideszes EP-képviselők munkájának köszönhetően a jelentés a vajdasági magyarság és Vajdaság autonóm tartomány szempontjából fontos ajánlásokat tartalmaz. A dokumentum elfogadása megerősíti a Szerbia és Koszovó között létrejött történelmi megállapodás jelentőségét, hiszen így januárban megkezdődhetnek az EU és Szerbia közötti csatlakozási tárgyalások egy kormányközi konferencia keretében. Schöpflin György felszólalásában kiemelte: az elmúlt év kulcsfontosságú volt Szerbia számára, hiszen valódi áttörésre került sor a Koszovóval való viszony rendezésében. Felhívta a figyelmet, hogy „legyen érzelmileg bármennyire fontos a Koszovóval való viszony rendeződése, nem vakíthat el senkit. Sok probléma van még napirenden”. A fideszes képviselő elsőként a szerb alkotmány módosításának szükségességét emelte ki, amely értelmében Szerbia területének szerves részének tekinti Koszovót. Schöpflin hangsúlyozta a szerb politika meghatározó elemének, a központosító gondolkodásmód mielőbbi változtatásának szükségességét, különösen a Vajdaság autonómiája miatt. A mélyen gyökerező korrupció felszámolására tett politikai cselekvést Schöpflin dicséretesnek értékelte. Mindenekelőtt azonban Szerbiának a gazdaság rendkívül rossz állapotát kell orvosolnia. Gál Kinga fideszes képviselő szerint lényeges, hogy a Bizottság kövesse nyomon azokat a problémákat, amelyek kulcskérdések a vajdasági magyarság számára és amelyeket megneveztek a jelentésben. Ilyen például a felhívás a nemzeti tanácsok kompetenciáinak csorbítatlan megőrzésére és a pénzügyi forrásaik biztosítására; a felhívás a restitúciós törvény diszkriminációmentes alkalmazására; az utalás a rehabilitációs törvény ártatlanság vélelmén alapuló alkalmazására; a felhívás a kisebbségi nyelvhasználat biztosítására az önkormányzatokban; az utalás az anyanyelven sugárzó média megőrzésére, valamint a Vajdasági Autonóm Tartomány autonómiájának és költségvetésének tiszteletben tartására. Gál Kinga szerint fontos fejlemény, hogy a kisebbségi jogokat is érintő két tárgyalási fejezet a csatlakozás utolsó pillanatáig nyitva marad Szerbia esetében.

vitában Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője hozzászólásában felhívta a figyelmet: a szocialisták felelőtlen gazdaságpolitikájának köszönhetően Magyarország a göröghöz hasonló súlyos válságba került 2008-ra, amiből azonban határozott és innovatív lépésekkel képes volt kitörni. Ezen intézkedések és a magyar polgárok erőfeszítéseinek köszönhetően a költségvetés helyzete stabilizálódott, a munkanélküliség csökken és a gazdasági fejlődés beindult. Ezek a sikerek például szolgálhatnak az európai válságkezelésben. „Magyarország polgárai elismerik a görög kormány erőfeszítéseit. Hazánk számára ugyanis nem ismeretlen a helyzet: 2009-ben Magyarország Görögországhoz hasonlóan rendkívül súlyos pénzügyi helyzetbe került, és az államcsőd elkerüléséhez a trojka mentőövére volt szükség. Mindkét országban a korábbi szocialista kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája idézte elő a csődhelyzetet, és a néppárti kormányokra hárult a gazdaság rendbetételének hálátlan feladata” – hívta fel a figyelmet Gyürk András.

A fideszes EP-képviselő emlékeztetett: a 2010-ben hivatalba lepett Fidesz-kormány, szemben több eurozóna-tagországgal, semmiféle kedvezményt és haladékot nem kapott a deficitcél elérésére, ezért innovatív intézkedéseket kényszerült bevezetni. „A kockázat és az ellenállás nagy volt, de a kitartó munka meghozta az eredményeket: a költségvetési hiányt 3% alatt tartjuk, a foglalkoztatottak száma rekordszintre, 4 millió fölé emelkedett, csökken a munkanélküliség és szinte minden héten új termelő beruházásokról érkeznek bejelentések. A magyar gazdaság 2013-ban jóval az EU-átlag fölött növekedett és jók a kilátásaink az idei évre is” – jelentette ki Gyürk András. „A magyar modell sikere azt bizonyítja, hogy a válságkezelés nem kizárólag ortodox módszerekkel lehetséges. A hiány és az államadósság mérséklése nem csupán a fizetések, a nyugdíjak, és más szociális transzferek visszavágása árán érhető el, hanem a gazdasági szereplők közteherviselésbe való bevonásán keresztül is” – zárta felszólalását Gyürk András, aki eredményes elnökségi munkát kívánt a görög kormánynak.

5 w w w. f i d e s z - e u . h u


Debrecent bemutató kiállítás nyílt az Európai Parlamentben Debrecen városát bemutató kiállítás nyílt az Európai Parlament brüsszeli épületében. Az életerős város című tárlat mintegy 20 tablóján több mint száz fotón keresztül ismerkedhetnek meg Magyarország második legnépesebb városával az érdeklődők. A kiállítást Gál Kinga fideszes EP-képviselő és Kósa Lajos, a város polgármestere nyitotta meg. A megnyitón Gál Kinga elmondta: a kiállítás célja Debrecen megismertetése, hogy a „kálvinista Róma” felkerüljön Európa térképére. Angol nyelvű beszédében a néppárti politikus kiemelte: Debrecen évszázadokon át az ország értelmiségének bölcsője volt. A kolozsvári születésű, majd Nagyváradon nevelkedett Gál Kinga arra is kitért, hogy a Ceausescudiktatúrából nézve a határ túloldalán, 70 kilométerre lévő város számára a szabadság jelképe volt. A fideszes EP-képviselő egyben hangsúlyozta: a város megújult, a belvárost rehabilitálták. A határokon átnyúló együttműködés kiemelkedő a térségben, és az uniós források felhasználásával csillogó városként szülelett újjá a város. Kósa Lajos polgármester megnyitó beszédében felidézte, hogy Kossuth Lajos a szabadság őrvárosának nevezte Debrecent, majd felidézte a település korábbi történelmét is, ismertetve, hogy a török időkig Magyarország legnépesebb városa volt. A Fidesz ügyvezető alelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a város lakói 1538-ban fegyverkezés helyett azzal akarták biztosítani jövőjüket, hogy adójukból iskolát alapítottak, ami abban a korban egyáltalán nem volt általános. Kósa Lajos beszédében kiemelte: Debrecen gazdasága a 2008-ban kezdődő válság alatt sem zsugorodott, hanem folyamatosan növekedett, mert a város gazdaságát időben új alapra helyezték és átállították a nagy hozzáadott értéket termelő ipari szolgáltatások fejlesztésére. A fideszes polgármester hangsúlyozta: a városban működik az ország egyik legnagyobb egyeteme, valamint folyamatosan bővülő nemzetközi repülőtér is, emellett a település számos kulturális és sporteseménynek adott otthont a közelmúltban.

6 w w w. f i d e s z - e u . h u

eu hírlevél

·

X. évfo oly oly lyam, am, 1. szzám, am, áám m 201 2 01 14. 4 janu uár u ár á , megjele enik h havon nta Fe Fel F elelő e ős kiad iadó: Eu urópai róp ó ai Parla laaam ment nti Maaag agy gy gyar ar Népp pár ár ártit Deleg gáció gá ió Titkárrs rsá s ág Postac Po ta acím: m: Vajn na M na Már árton, dele e gá el gációss tititká tkárság,, Par tk tká tkár P lle emen nt Eu nt Euro ro opéen n – ASP 12 12 E 264, 2 60 6 0R Ru ue Wie ier ier ertz tz, B–10 047, 04 47, B Brruxellles less Telefo fo on: n: + +3 32 2 28 28 37 7544 544; Fax Fa ax: +32 2 2 28 8 49 98 871 71 7 E ail: epp-h E-m hund dele e g@e @europarl.e @eu @e euro opa. p eu pa e A szer szer zerkes ze kesztő ke z bizottság zt ge elnök nö e: Panyi Paanyi P yi Mi Mikló k óss kló Fő F Fős ő zer ze kes sztő ztő:: Heg Hegedű ed dűs Zoltá dűs dű olttán án

·

·

·

·

·

·


2940