Page 5

A húsvéti locsolástól a Zeneakadémia nagyterméig – A népzene és a klasszikus zene egysége – Negyedszázados lét azonos felállásban – ezzel nem sok zenekar büszkélkedhet. A Vujicsics Együttes tagjai komoly felelősséget vállaltak, amikor az ismert zenetudós nevét felvették, ezzel is kinyilvánítva, hogy folytatják az általa megkezdett munkát. Visszatekintve az elmúlt huszonöt évre, megállapítható: méltó módon bántak és bánnak Vujicsics Tihamér nevével és örökségével. Eredics Gáborral az együttes életének fontos eseményeit igyekszünk felidézni. – Még ha akartátok is volna, akkor sem igen tudtátok volna kivédeni az együttes létrehozását, hiszen megannyi tényező taszított benneteket ebbe az irányba. Csokorba gyűjtenéd e motivációkat? – Első helyre az 1974-es pomázi húsvét hétfő kívánkozik, amikor a település lakóiként szokásunkhoz híven elmentünk meglocsolni a lányokat, de a korábbi gyakorlatunktól eltérve úgy gondoltuk, hogy zenével is locsolkodni fogunk. S bár inkább bohócságnak vettük a dolgot, semmint komoly produkciónak; hiszen műanyag zsákból készített dudát is bevetettünk – nem is délszláv, hanem magyar zenét játszottunk, többek között köcsögduda segítségével –, a fogadtatásból is úgy éreztük, hogy a népzene megszólaltatásában magasabb szintre kellene lépnünk. A későbbi Vujicsics Együttes három tagja részt vett a mulatságban, a zenekar születésnapja így hát pontosan meghatározható. – Zenészekben pedig nem volt hiány, hiszen a Vujicsics majd’ minden tagja együtt nőtt fel... – Szendrődi Feri Kálmán bátyámnak, a bőgősünknek gyerekkori barátja, a budakalászi Brczán Miroszláv pedig Győri Karcsival és velünk együtt járt zeneiskolába. Ráadásul itt már tíz éve működött egy rézfúvós zenekar, amely a pomázi hagyományoknak megfelelően természetesen főképpen sváb muzsikát játszott, de szerb és szlovák feldolgozásokat, komolyzenei átiratokat is. Borbély Misi szaxofonozott, Kálmán bátyám pedig harsonázott és baritonon játszott, Szendrődi Feri volt a slagverk – ütő –, azaz a nagydob-csinnel, én meg harmonikáztam. A veze-

tőnk, Papp Tibor bácsi zseniális pedagógus volt, nem véletlen, hogy a társaság kilencven százaléka – sokan eredeti terveiket módosítva – zenei vagy zenével kapcsolatos pályát választott: zenetudós, koncertező művész, zenetanár, hangszerkészítő, katonazenész egyaránt kikerült ebből a kis falusi csapatból. Itt, no és a zeneiskolában szereztük meg az együttmuzsikálás semmihez sem hasonlítható élményét. Tibor bácsi a zenekar tagjainak tudása szerint hangszerelte meg a műveket, s abban az időben igencsak újszerűnek számított, hogy ilyen kis kamara-összeállítások ennyire igényesen szólaljanak meg. Összhangzattant és hangszerelést is tanított nekünk. Ahhoz a munkához, amit később a Vujicsicsban elkezdtünk, tehát hogy gyűjtünk, lejegyzünk, hangszerelünk, feldolgozunk, számunkra nagyon fontos iskolának bizonyult a fúvószenekarban eltöltött idő. – Ebből persze még nem következett a délszláv zenei orientáltság... – Ez a mozzanat onnan fakad, hogy Pomázon megalakult egy nemzetiségi tánccsoport, ahol kezdetben idősebb zenészek muzsikáltak, de – a fiatalítás igényével – új érdeklődőket kerestek az e-gyik fúvószenekari próbán. Jelentkeztünk, s most már elsősorban szerb és horvát zenét játszó együttessé alakultunk, de azért magyart és svábot továbbra is megszólaltattunk. Fantasztikus volt megtanulni a tánc alá muzsikálást, s annyi érdekes zenét megismerni. Arra is rájöttünk, hogy a fúvós tradíció mellett Pomázon a szerb közösség hagyományai is milyen nagy értéket képviselnek. Ráadásul ki voltunk éhezve az olyan

folkMAGazin

5

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1999/4  

A TARTALOMBÓL: Héra Éva: Ünnepek, fesztiválok?!; K. Tóth László: Vujicsics; Kocsán László: Eljöttem én kántálni...; Szánthó Zoltán: Csávás;...

folkMAGazin 1999/4  

A TARTALOMBÓL: Héra Éva: Ünnepek, fesztiválok?!; K. Tóth László: Vujicsics; Kocsán László: Eljöttem én kántálni...; Szánthó Zoltán: Csávás;...

Advertisement