Page 31

ellenére, hogy elõzõ éjjel zúdult le az országra az elsõ hó. Volt olyan együttes, amelyik már éjfélkor elindult, csak hogy idõben megérkezzen! A színházi próbák a legnagyobb rendben történtek, jókedvûen készültek az együttesek a versenyre. Izgatottan vártam a kezdetre, kíváncsi voltam a mûvekre. Valamikor ezen a fesztiválon csak érvényes Arany I. minõsítéssel (egészen rendkívüli esetben Arany II.) lehetett részt venni. Olvasván az induló együttesek listáját, úgy tûnt, hogy ezúttal a kiváló minõsítés sem volt kötelezõ. Mindenesetre a színház aggodalma egy kicsit igazolódni látszódott. Már a próbák közben többször kérték az együtteseket, hogy a versenymûsor alatt, csak és kizárólag a fellépés idõtartamára menjenek a színpadra. A másik együttes bemutatója közben a folyosón kell várakozni, de itt is teljes csendet kértek, mert nem tudni, ki milyen hangeffekteket, vagy éppen csendet használ. Ezeket a kéréseket sajnos néhány együttes olyan dilettáns módon nem tartotta be, hogy az már elképesztõ volt. Mindez tipikusan „magyar néptáncmozgalmi felfogás”: a hátsó színpadon önfeledten muzsikáló zenekar, amely

erõsen behallatszik. A színfalak mögött nem tudni miért tartózkodó együttes (kettõvel késõbb, tehát 30 perc múlva léptek fel), kezükben borosüveggel (ez a késõbbiekben színpadi kellék volt, de bor volt benne, és fellépésük elõtt a színpadon itták) lábukon sarkantyúval. Természetesen akkor kezdtek el mászkálni, amikor az éppen fellépõ együttes függöny nyitás után „teljes csenddel” kezdte volna elõadását. Ha nem hallatszott volna be a zene a hátsó színpadról, és a Zalai Táncegyüttes férfi tánckarának sarkantyúpengése, mászkálása. Természetesen a színpadmestert mindenki meglepõ magabiztossággal hurrogta le és küldte el, miután õ – színházi szakemberként – egyszerûen nem értette ezeket az embereket és csendet kért. Ez egyébként végig jellemzõ volt a bemutatók és a gálamûsor alatt is. Néhány együttes egyszerûen érthetetlen módon viselkedett ezekben a helyzetekben! Mint a CIOFF Fesztiválbizottságának tagjában, de mint egyszerû néptáncpedagógusban, együttesvezetõben óhatatlanul felmerül bennem ilyenkor a kérdés: ezek az együttesek külföldön is így viselkedhetnek? A válaszra legtöbb esetben gondolni sem merek!

Szigetvári József (folyt. köv.)

PADKAPOROS TÖRTÉNETEK

A

mikor ezt a cikksorozatot elindítottam, feltett szándékom volt, hogy gyűjtésekre támaszkodva olyan néprajzi kuriózumokat mutassak be, amelyek érdeklődést keltenek a tekerő iránt. Arra azonban nem számítottam, hogy témaválasztásaimat ennyire befolyásolni fogják a napi események. Jómúltkor a délszláv háborúval, azután meg a tekerőfesztivál elmaradásával voltam kénytelen foglalkozni. No, de ebből elég! Térjünk csak vissza Bársony Mihály levelezésének közléséhez. Az igen nagy számú levél rendezése történhet időrendben, vagy témák szerint. Én az utóbbit választottam, így az elkövetkező folkMAGazinokban a következő történetek várhatók: Bársony Mihály és földijei; Bársony Mihály és a népzenekutatás; Bársony Mihály és a táncházmozgalom; Bársony Mihály és a média; Bársony Mihály és a Párt (abszurd

történet „Bársony elvtárs”, a „népművészetben dolgozó munkás” klerikális és reakciós kapcsolatairól). Már éppen összeraktam a megfelelő leveleket a mostani cikkhez, amikor közbeszólt egy újabb aktuális esemény. Ez pedig a Vujicsics együttes 25 éves jubileumi koncertje volt a Zeneakadémián. Szinte látom, hogy többen felhúzzák a szemöldöküket: a Vujicsicsnak ugyan mi köze a tekerőhöz? Kérem szépen, nagyon is sok! Azok a muzsikusok, akik a hetvenes években elkezdték a táncházas műfajt, mind egy szálig megfordultak Bársony Mihálynál. Közülük azonban elég sokan elfelejtették, hogy mi mindent kaptak tőle. Nem így a Vujicsics együttes alapítói, akik 1974-ben már tekerőt vettek Mihály bácsitól és úgy mentek az elkészült hangszerért, hogy addig megtanultak egy-két nótát Bársony Mihály stílusában!

Pomáz, 1974. július 31. Kedves Mihály bácsi! Mielőtt bármiről is írnék, engedje meg, hogy bemutatkozzam, illetve bemutatkozzunk, mert ezt a levelet tulajdonképpen hárman írjuk Mihály bácsinak, egy barátom Borbély Misi, a bátyám Eredics Kálmán, és én, Eredics Gábor. Mind a hárman zenészek vagyunk, ketten a konzervatóriumba járunk Pesten. Ez év húsvétján született az a gondolat, hogy népi hangszeres muzsikával is foglalkozzunk. Komoly és elszánt lendületet Sárosi Bálint könyvének megjelenése adott nekünk. Célunk most már nem csak saját szórakozásunkra játszani, hanem hozzájárulni ahhoz, hogy a kiveszőben lévő, vagy már kiveszettnek mondható hangszereket és játékmódot az utókornak közvetítsük. Ehhez kérjük Mihály bácsi segítségét. Bár itt Pomázon megkezdtük a hangszerek gyűjtését és az egyszerűbbek készítésével magunk is megpróbálkoztunk, de hangszerkészletünk még hiányos. Mihály bácsi tekerőjére és játékára az „Aranypáva” adásain is felfigyeltünk és nagyon megtetszett nekünk. Törtük a fejünket, hogy miként vegyük fel a kapcsolatot Mihály bácsival? – Így aztán Sebő Feritől sikerült megkapni a címet! Élünk, halunk azért, hogy tekerőt vásárolhassunk Mihály bácsitól és néhány mesterfogást elsajátítsunk. Mindezek megbeszélésére, vagy ettől függetlenül is legjobb volna – ha erre mód van – egy személyes találkozás, ha lehet, még e nyári szünet alatt. Válaszát várva a közeli találkozás reményében kívánunk addig is és még sokáig Mihály bácsinak erőt és jó egészséget. Tisztelettel mindhármunk nevében: Eredics Gábor Pomáz 1975. július 10. Kedves Mihály bácsi! Remélem, hogy levelem jó egészségben találja Mihály bácsit és kedves feleségét. Mielőtt bármiről is írnék, szeretném ezúton is megköszönni Mihály bácsi és családja szíves vendéglátását, melyet az utóbbi találkozáskor

folkMAGazin

31

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1999/4  

A TARTALOMBÓL: Héra Éva: Ünnepek, fesztiválok?!; K. Tóth László: Vujicsics; Kocsán László: Eljöttem én kántálni...; Szánthó Zoltán: Csávás;...

folkMAGazin 1999/4  

A TARTALOMBÓL: Héra Éva: Ünnepek, fesztiválok?!; K. Tóth László: Vujicsics; Kocsán László: Eljöttem én kántálni...; Szánthó Zoltán: Csávás;...

Advertisement