Page 6

faluban alárendelt szerepet játszott, s a szűk határú Balaton-felvidéki falvakban a nagyobb mérvű ál lat tar tás feltételei is hi á nyoz tak. Ellensúlyozta azonban ezt a szőlőművelés, a Bakony nagyobb határú falvaiban pedig egy ideig az erdők hasznosítása, majd az irtásuk révén kiterjesztett termőterület. Emel lett különféle iparok űzése jelentett gazdasági erőforrást. Az alapkő-letételt több évtizedes kutatás előzte meg Csalog Zsolt, Takács La jos, majd H. Csukás Györgyi tájegység-felelős muzeológus vezetésével, akik többek között alapos terepmunkát végeztek a megfelelő épületek és berendezési tárgyak kiválasztása, begyűjtése érdekében. A tájegység helyszínéül a Sza bad té ri Nép raj zi Múzeumban egy domboldalt jelöltek ki, melyet nagyjából középen árok szel ketté. Az utca ennek az egyik oldalán vezet a falu középpontjához, ahol a közösségi épületek állnak. „Ide szeretnénk felépíteni köveskáli mintára a közkutat és a mosót a falu központjában. Köveskálon a katolikus és a református templom szomszédságában most is áll a kútkávával ellátott ma is bővizű forrás, mely fölé kútházat emeltek, mögé pedig fedett mosót építettek. A lakosság innen hordta a vizet, hiszen a köves talaj és a mélység miatt a legtöbb portán drága lett volna kutat ásni. A városkútnak nevezett forrás mellett – Köveskál ugyanis a múlt században mezővárosi rangot kapott – áll a jelenleg raktárként használt XIX. század végi tűzoltószertár. Ennek másolatát is felépítjük” – tájékoztat H. Csukás Györgyi. A mosóban is forrás tört fel, de a kút túlfolyó vizét is vályún keresztül ide vezették. A mosóból egy nyíláson erecske formájában folyt el a víz, mellyel a környező káposztáskerteket öntözték. A mosót az 1920-as években átalakították, tetejét lebontották, ám Taljándörögdön és Óbudaváron megmaradt egy-egy mosóház, ma mindkettő védett műemlék. A múzeum a kiszemelt építményeket vagy elbontja, s épületelemeiket, felhasználható épületanyagukat a majdani építés céljából elszállítja, vagy – mint a védett műemlékként számon tartott köveskáli közkút és mosó ese tén – azok hiteles másolatát építi fel. A bontás információkkal szolgál az épület történetéről, szerkezetéről, átalakításairól, ezért hiteles másolat esetén is elengedhetetlen a kiválasztott objektum kutatása. Így történt ez a tájegység központjában felépítendő, a kapu kő szemöldökgerendáján olvasható dátum szerint 1836-ban épített óbudavári templom esetében is, melyet a 100-120 lelket számláló falu emeltetett Szent Márton tiszteletére. A tájékozódó falkutatás során a jelenlegi alatt két rétegben tűntek elő falfestmények. Amíg nem történik meg a legalsó, legkorábbi falfestés teljes feltárása és helyreállítása Óbudaváron, addig a már épülő szentendrei másolat falait fehérre festve láthatja majd a közönség. Az utca tervezett három portája közül valamennyi áll – fűrészfogas elrendezésben. Ez a beépítés akkor jellemző, amikor a telek nem merőleges az utca vonalára. „Mi nemcsak a kőépítészet főbb típusait akarjuk bemutatni, ezért az épületeket úgy válogattuk össze, hogy a különböző életmódú, eltérő gazdálkodási módot folytató, más és más vagyoni rétegből származó emberek életét is megelevenítsük különböző időmetszetekben, emellett a tájegység

6

vallási összetételét is figyelembe vesszük” – beszél a telepítés, terület-kialakítás elveiről H. Csukás Györgyi. Az utcakép a századfordulót idézi. Az épületek közül a templomtól lefelé haladva az első porta a múlt század harmincas-negyvenes éveiben épült Szentgálon. A ház a berendezésével a múlt század végi állapotot tükrözi, amikor egy paraszti életmódot folytató, 50-60 holdas birtokán erdővel is rendelkező kisnemes lakott benne. – Az építtető módosságát mindig jelzik a gaz da sá gi épületek, melyek együttesen itt majd nem nagyobbak a lakóháznál – magyarázza H. Csukás Györgyi. – Szentgál kisnemesi falu, ami nem azt jelenti, hogy csak kisnemesek lakták. A település kisnemesi lakói hajdan királyi vadászok voltak. Évente többször is nagy hajtóvadászatokat rendeztek, s 1848-ig szállították a szarvast Bécsbe, a királyi udvarba, bár ez akkoriban már csak szimbolikus jelentőséggel bírt. Az említett szentgáli ház annyiban is fej let tebb a bemutatandó többi épületnél, hogy két szobás, és a konyhából nyíló „félkéz” kamra is található benne. Ez utóbbi spájzként a napi ételek tárolására szolgált. Az építtető a saját erdejéből hozatta az építkezésre való fát, s az eredeti gerendák közül sokat sikerült beépíteni a múzeumban. A szabadkéményes konyhában a kenyérsütő kemence mellett egy kisebb, kalácssütő kemencét is felállítottak. A szobai kályhák fűtőnyílása előtt kőpadkákat képeztek ki, melyek szabad tűzhelyként szolgáltak. Ezen főztek nagy cserépfazekakban vagy lábakon álló cseréplábasokban. A ház földes, mert gazdája ugyan kisnemes volt, de annyira mégsem volt módos, hogy téglával rakassa ki a padozatot. Az épület szinte minden helyisége boltozatos. A tisztaszobaként funkcionáló – tégla csehsüveg-boltozattal fedett – első szobát biedermeier bútorokkal rendezik be, közülük a faragott fa kanapé a ház eredeti bútorzatához tartozott. Üveges kredenc is szerepel a berendezési tárgyak között, melybe főként a somhegyi hutában megrendelésre készült, díszített, feliratos üvegek kerültek. A kupolás záródású táblás cserépkályha azért érdekes, mert ilyet a módosabbak engedhettek meg maguknak, hiszen ezt nem fazekas készítette – mint a szemes kályhát –, hanem kályhás. Az asztal polgári szokás szerint középen áll majd

folkMAGazin

a szobában, a székek viszont az ágyak előtt sorakoznak – tükrözve az átmeneti állapotot. A vadász mivoltra utal az őzláb fogas, melyre a fegyvert és a lőportartót akasztották. A falakat szarvasagancs trófeák díszítik, ahogy ez szinte valamennyi szentgáli házban ma is látható. Az 1896-os Millenniumi Néprajzi Falu szentgáli házának is megvannak a bútorai a Néprajzi Múzeum tulajdonában. Közülük néhány darabot megkapott a szentendrei múzeum. A bútorok zömmel keményfából készültek, hiszen ezen a vidéken lombos erdők találhatók. A deszkafödémes hátsó szobába beépített fali téka, faragott fogas, sarokpad, asztal, in tar zi ás láda, faragott támlájú, illetve intarziás és spanyolozott díszítésű székek ke rül nek, s egy kisnemesi levelesláda, melyben például az adásvételi szerződéseket meg a testamentumot őrizték. Ez általában a sarokpad szögletében állt, s a tetején tartották a Bibliát. Az első szoba alatti pincébe csapóajtón keresztül lehet lejutni a nyitott tornácról, azaz a gádorból. A hátsó gazdasági épület helyiségei közül feltétlenül említést érdemel a dongaboltozatos gabonáskamra, a két kőpillérrel és hevederekkel hat csehsüvegboltozatos mezőre osztott mennyezetű istálló, amely 2001 végéig ideiglenesen népművészeti kiállításnak ad majd otthont. Ugyancsak ideiglenes kiállítás várja majd a megnyitón a látogatókat az épületegyüttest záró pajtában, amely a tájegység szentendrei születéséről, felépítésének folyamatáról ad képet, s a táj kutatóinak is emléket állít. Ezt követően mindkét helyiséget eredeti funkciójának megfelelően rendezik be. A pajtában áll majd többek között a szekér, a szán, a borona, a faragószék. A fűrészmalomban feldolgozott fát is itt őrizték, hogy hirtelen halál esetén legyen miből megcsináltatni a koporsót. „Szentgál erdőkben gazdag, nagy határú falu volt. Az erdőt a fa felhasználásán kívül legeltetéssel is hasznosították, majd a kiírtott erdők helyén szántókat létesítettek” – mutat rá a falu sajátosságára a tájegység-felelős muzeológus. „A tagosítást követően, a múlt szá zad vége felé itt hasonló tanyásodási folyamat kezdődött el, mint az Alföldön. A Bakonyban jellemzőek voltak az erdőn alapuló iparágak. Bakonybélből például a Balkánig szállították a favillát. Gondoltunk arra is, hogy a múzeumban az erdei iparokat is bemutatjuk. Szénégető, mészégető boksát állítunk fel, s

folkMAGazin 1999/3  

A TARTALOMBÓL: Timár Sándor: Néphagyományaink, ifjúság, nevelés; Kóka Rozália: „Margitka” kitüntetése; K. Tóth László: Épül a »Bakony, Balat...

folkMAGazin 1999/3  

A TARTALOMBÓL: Timár Sándor: Néphagyományaink, ifjúság, nevelés; Kóka Rozália: „Margitka” kitüntetése; K. Tóth László: Épül a »Bakony, Balat...

Advertisement