Page 16

Amerikából jöttem… Interjú Tobak Ferenccel Tobak Ferenc neve sokak számára ismerõsen cseng, de talán nem mindenki tudja pontosan, milyen életpálya van mögötte, és még kevésbé értesülhettünk arról, mivel foglalkozik most. A Halmos Béla által nemrég alapított Táncház Archívum célja éppen az, hogy a Táncházmozgalom történetének fõbb eseményeit dokumentálja és anyagot gyûjtsön az utókor számára e világviszonylatban is egyedülálló szubkultúra (talán nevezhetjük így) egyes személyiségeirõl is. A továbbiakban az Ar chí vum szá má ra Ferivel készített hosszabb interjú legérdekesebb részleteit adjuk közre. – Elõször is arra kérnélek, hogy dióhéjban mesélj a népzenével való kapcsolatod legfontosabb állomásairól azoknak az olvasóknak a kedvéért, akik nem ismernek. – Zenészcsaládból származom, nagyapámék öten voltak testvérek, ebbõl négyen Kecskemét egyik híres parasztzenekarában játszottak vonós hangszereken és klarinéton. Nagybátyám híres lakodalmi zenész, én pedig gitározni tanultam. 21 éves koromban bulgáriai nyaralásom során Szozopolban egy csárdában láttam elõször élõ dudást egy dobos kíséretében és azonnal beleszerettem ebbe a zenébe, annyira, hogy vettem kint egy dudát. Elõtte már játszottam blockfõtén, de a gajdát nem tudtam sehogy megszólaltatni. Sokat bütyköltem szegény hangszeren, míg végül teljesen elrontottam, de közben rájöttem a mûködésére, így a szétfarigcsált alkatrészek helyett újakat tudtam készíteni. Közben egy lemezboltban kezembe került a Sárosi Bálint szerkesztette hangszeres magyar népzenei album, amelyen egy csomó dudás felvétel szerepel. Ezután már tudatosan kerestem azokat a könyveket, amelyekbõl még többet megtudhattam a magyar dudáról. Az így talált fényképek alapján építettem meg az elsõ dudámat mindenféle népzenei mozgalomtól függetlenül. Az általam készített hangszeren aztán megtanultam néhány dalt játszani és a népzene iránt is érdeklõdni kezdtem. Amikor a Muzsikás Veszprémbe jött, és meghallottam Csoóri Sanyit, a koncert után odamentem hozzá és mondtam, hogy én is tudok dudálni. Sanyi a kezembe nyomta a saját hangszerét, hogy akkor mutassam meg. Hát így kezdõdött a kapcsolatom a hazai népzenészekkel. Késõbb közösen is készítettünk egy ideig dudákat, majd önállóan dolgoztam. Mintegy száz dudában van benne a kezem munkája. – A hangszereid nemcsak kivételesen jók, hanem szépek is. 1997ben a Népi Iparmûvészeti Tanács »Gránátalma díját« nyerted el az egyik mestermunkád elismeréseként. De ne szaladjunk elõre, Veszprémnél tartottunk, ahol a népzenei pályafutásod elindult. – Igen, a veszprémi Hajdina együttesben kezdtem muzsikálni, szólistaként. Pécsre (Méta táncházba), Miskolcra jártam, és mint elsõ generációs népzenész, szinte mindenkivel muzsikáltam együtt. Késõbb bekerültem a Vasmalom együttesbe, amellyel az országban elsõk között független kiadásban jelentettünk meg kazettát és lemezt, amire ma is büszke vagyok. Aztán megnõsültem, majd Amerikából származó feleségemmel és idõközben született két gyermekünkkel az amerikai Brisbane-be (Kalifornia) költöztünk, remélhetõleg átmenetileg. – De a zenélést ott sem hagytad abba. – A feleségem, Mary Wallace a MAG olvasói számára sem ismeretlen Sue Foy-jal együtt, az ottani népzenei megmozdulások aktivistái. Rendszeresen tartunk táncházat, gyermekprogramokat, és évente népzenei tábort szervezünk. Nagyon izgalmas az amerikai népzenei érdeklõdés kialakulásának és fejlõdésének története, amely a magyarországi táncházmozgalomtól a gyökereiben különbözik, viszont sok jelenségében mégis hasonló. Ott például nem szerepelt a kialakulást meghatározó tényezõk között az identitástudat, inkább a hippimozgalom természetközelisége, a primitív és hagyományos kultúrák iránti vonzódás volt a mozgatórugó.

16

– Úgy tudom, nagy fába vágtad a fejszédet, ugyanis immár másodszor indulsz hosszabb gyûjtõútra Moldvába, ahol dudazenét próbálsz gyûjteni. Hogyan és mikor kezdtél a moldvai dudások után érdeklõdni, és mikor bukkantál elõször dudásokra? – Domokos Pál Péter könyvében olvastam a hetvenes évek végén, hogy még van Moldvában két dudás: Klézsén és Külsõrekecsinben. 1980 nyarán kerekedtem fel Sztancsik Sándorral. Rekecsinig jutottunk, ahol a helyes irány után érdeklõdve a rendõrségen kötöttünk ki, így végül is meghiúsult a tervünk. Ezt követõen egészen tavalyig nem volt lehetõségem visszatérni. Mielõtt Amerikába mentem, Stuber György (Svédországban élõ népzenész) hozott nekem egy rekecsini dudát, a Mersterke Gergelyét, hogy készítsek róla másolatot. Ezt megcsináltam és magamnak is „legyártottam” egy sípszárat. Szerencsére, mert így a tavalyi rekecsini látogatásom alkalmával Mesterke Gergely kezébe tudtam adni az én dudámmal összekombinálva, hogy játszhasson rajta, mivel neki továbbra sem volt hangszere. – A rekecsini dudáson kívül is találtál még dudához értõ muzsikust Moldvában? – Tavaly, mikor szisztematikusan elkezdtem bejárni a moldvai fal va kat, néhány nap alatt kiderült, hogy nagyon gazdag hagyománya volt Moldvában a dudának, csak legfeljebb eddig nem fordítottak rá kellõ figyelmet. Én általában falvanként találtam egy-két embert, aki még emlékezett falubeli dudásokra. – Ezek magyar dudások voltak? – Igen, magyarok voltak. Egy egész listám van a már nem élõ dudásokról (több mint húsz névvel), akik az utóbbi 10-15 évben hunytak el, volt egy olyan, aki fél éve halt meg. – Élõ dudásokat is találtál?

folkMAGazin

Tobak Ferenc saját készítésű moldvai dudái

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1999/3  

A TARTALOMBÓL: Timár Sándor: Néphagyományaink, ifjúság, nevelés; Kóka Rozália: „Margitka” kitüntetése; K. Tóth László: Épül a »Bakony, Balat...

folkMAGazin 1999/3  

A TARTALOMBÓL: Timár Sándor: Néphagyományaink, ifjúság, nevelés; Kóka Rozália: „Margitka” kitüntetése; K. Tóth László: Épül a »Bakony, Balat...

Advertisement