Page 12

Eleki román hagyományőrzők – Kanyó Béla felvétele A táncházasok civil szervezete éppen egy évtizede alakult meg, kezdettől fogva legfontosabb feladatának tekintve a Táncháztalálkozó gondozását. A Budapesti Tavaszi Fesztivál kétségtelenül legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye idén immár tizennyolcadszor került sorra. A Táncháztalálkozó mind méreteit, mind jellegzetességeit tekintve egyedülálló programkínálatot képvisel a kulturális rendezvények versenyében, hiszen rendszeresen nagy tömegeket vonz (idén is mintegy húszezer látogatót), s ezen alkalommal nemzeti kulturális örökségünk értékes és eleven része válik átélhető élménnyé. 1993-ig minden egyetlen napra zsúfolódott össze, azóta – egy húsvéti alkalom kivételével – már egy teljes hétvégére betöltjük a Budapest Sportcsarnok „összes termeit”. A bővüléssel az „Örökség” Gyermek Népművészeti Egyesület által rendezett Aprók Bálja nyerte el méltó helyét a küzdőtéren, de az Ínyenc Táncház és a népzenei kamarakoncertek első része is bizonyítják a szombati nap létjogosultságát. Kora este az edzőteremben, az Ökrös együttes és a Budapest Táncegyüttes „Bonchida, háromszor...” című műsorán már egy tűt is alig lehetett volna elejteni. (Bizonyára nem ekkorra kellett volna időzítenünk azt az állófogadást, amelyre a meghívottak közül jó néhányan a protokoll helyett a műsort választották.) Harrach Péter családvédelmi miniszter megnyitóját követően a különlegességek sorát a fennállásának 25. évfordulóját idén ünneplő Vujicsics együttes küzdőtéri műsora folytatta. A Magyar Rádió rögzítette a koncertet,

12

amelyen többek között Sebestyén Márta, Halmos Béla, Juhász Zoltán, Kobzos Kiss Tamás, Sebő Ferenc, a pécsi Tanac Táncegyüttes és a Vizin zenekar, a budapesti Fáklya Nemzetiségi Táncegyüttes is közreműködött. Eredics Gáborék fohásszal búcsúztak. Torokszorító érzés volt – az éppen akkoriban megkezdődött bombázások tudatában – a Borbély Misi klarinétján megszólaló „rastanak”-ot hallgatni. A szombat esti gálaműsor második részében a Martin György Néptáncszövetség rendezésében a legkiválóbb „amatőr” együttesek – Somogy (Kaposvár), Balassi (Békéscsaba), Dunaújvárosi Vasas, Jászság (Jászberény), Válaszút (Budapest) és a Nyírség (Nyíregyháza) – műsorát élvezhette a közönség. A legkitartóbbak (mintegy kétezren) a Fonó Budai Zeneház éjszakai bálján hajnalig folytathatták a közös táncolást. Vasárnap már kora délelőtt benépesült a küzdőtér, ahol a tánctanításon a legismertebb magyar és Kárpát-medencei tájegységek követték egymást, Balla Zoltán lelkes műsorvezetésével. Folytatódott a kamaratermi koncertek sorozata is, ahol elsősorban a népzeneoktatásnak és a feltörekvő generációnak igyekeztünk bemutatkozási lehetőséget biztosítani, de élvonalbeli előadók is szívesen vállaltak itt szereplést. Az edzőterem délelőtt ismét a gyermekeké volt (Aprók tánca és kézműves foglalkozások), majd lemezbemutató koncertek (Kalamajka, Jártató, Hegedős, Téka) és új programként hagyományőrző vendégeinkkel zajló zenés beszélgetések váltották egymást: a királyhelmeci zenekar (Agócs Gergely),

folkMAGazin

a gyimesi Tímár Viktor, Tímár János és Berszán Fülöp (Juhász Zoltán) és a kolozsi banda (Kelemen László). A Táncháztalálkozó egészének, de különösen a vasárnap este Gálaműsorának megvalósításában számíthattunk a felvidéki és erdélyi folklórszervezetek, valamint a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség együttműködésére. (Vajdasági barátaink sajnos nem lehettek jelen.) Rendezvényünket az éjfélig tartó Össznépi Mulatsággal zártuk, amelyen a közreműködők serege együtt énekelt és táncolt közönségünkkel. A magyar nyelvterület legkiválóbb tárgyalkotó népművészei képviselték mesterségüket a kétnapos Népművészeti Kirakodóvásáron, amelynek – a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által garantált – színvonala méltónak bizonyult a Táncháztalálkozó hagyományaihoz. Az egyedi néprajzi könyvek és kották, hanghordozók között megtalálhatták az érdeklődők a folkMAGazin hatodik évfolyamának tavaszi számát. Szintén a Táncháztalálkozóra időzítettük nyilvános pályázatra épülő „Új élő népzene” lemezsorozatunk ötödik darabját, amely ez alkalommal dupla CD-n és kazettán jelent meg. A XVIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár az utóbbi évekhez képest szervezettebben és gördülékenyebben zajlott, köszönhetően annak, hogy az előkészítésben részt vállaló szakemberek és civil szervezetek körét tovább sikerült bővíteni. Szakmai fórumainkon széles teret engedtünk az előzetes ötleteknek, s Hollókői Lajos programigazgató tevékenységével gyártási oldalról is megerősödtünk. Megítélésünk szerint sikerrel járt azon törekvésünk is, hogy közönségünk változatlan érdeklődését a megszokott események mellett újdonságok bevezetésével, még érdekesebb programokkal igyekeztünk meghálálni. A Táncháztalálkozók kapcsán a népművészetre irányuló figyelem a nyomtatott sajtóban általában felerősödik, idén főként a Népszabadság és a Vasárnapi Hírek jóvoltából. Ezen időszak alatt e-mail-forgalmunk is megugrott, valamint örvendetesen megnövekedett internetes honlapunk nézettsége. (Az 1996 karácsonya óta mért negyvenezer látogatásból tizenháromezer jut 1999 első félévére. A folkMAGazin honlapjára egy év alatt háromezren voltak kíváncsiak.) Az elektronikus sajtó részéről rendezvényünket a Magyar Rádió Rt. Bartók Adófőszerkesztősége tüntette ki helyszíni adásaival és felvételeivel. A televízió-állomások – minden igyekezetünk ellenére – csak néhány rövid tudósítással emlékeztek meg a Táncháztalálkozóról. Ez az érdektelenség számunkra érthetetlen, különösen a közszolgálati adók részéről. A Táncháztalálkozó anyagi hátterének biztosítása évről-évre egyre nehezebb. Kénytelenek vagyunk tudo-

folkMAGazin 1999/2  

A TARTALOMBÓL: Halász Péter: A magyar népzene és a média; Bankó András: Tábortűz; Császi Erzsébet: Bűvös erejű sellőt hord a bőrműves; K. Tó...

folkMAGazin 1999/2  

A TARTALOMBÓL: Halász Péter: A magyar népzene és a média; Bankó András: Tábortűz; Császi Erzsébet: Bűvös erejű sellőt hord a bőrműves; K. Tó...

Advertisement