Page 28

„Felszántatom a buzai nagyutcát...” Császár Attila képriportja – Buza, 1992. Simon József volt buzai kántor háza – melyet maga építtetett – a Fõtérhez közel áll. A tiszteletes hozzá küldött „eligazításra”. Tiszta, határozott gondolkodásmódja, kétségektõl mentes világképe el is igazított – nem csak a falu zenei életében. Az akkor még „csak” 84 – ma már 90 – esztendõs egykori kántor a hosszú élet titkát három pontban foglalta össze: ne egyen az ember zsírosat, ne erõltesse meg magát, és ne hûljön meg. Rálegyinthetünk erre, hogy ezt mi is régóta tudjuk, no de az õ trükkje abban áll, hogy amit tud, ahhoz tartja is magát. Így a törtpaszulyos puliszka után hozta is az asztalra a savanyúkáposzta levet, hogy mint minden nehéz étel után, most is igyék egy pohárral. Simon József egyébként nem csak szellemi, hanem fizikai frissességével is többször meglepett. Egy évvel késõbb például táncgyûjtést rendeztünk, ahová elhívtuk a falu legjobb táncosait. Sajnos a férfitáncokhoz érve csak egy-ket-

28

ten álltak fel és bizony rajtuk is érezhetõ volt a sokéves „kihagyás”. Jóska bácsi elégedetlenül csóválta a fejét, és elment. Mint kiderült, csak hazaugrott a csizmájáért, mert anélkül úgy érezte, nem állhat ki táncolni. Megrendelte a „magyar táncot”, és a valamikor sokat táncolt figurák óvatosan, de régi méltóságukból mit sem veszítve, újra elõjöttek. A kántor elmesélte, hogy a faluban a magyaroknak legtöbbet Simon Sándor – õk úgy csúfolták: a „vajda” – muzsikált, aki vele szemben lakik, és ha valaki, akkor õ el tudja húzni a nótáit. Jóska bácsi feleségétõl visszakapva szemüvegemet, amelyen keresztül most boldogan nézte sok éve elhomályosult tárgyait (egyébként meglepõen sok az olyan idõs ember Erdélyben, aki rossz látása ellenére sem jutott el a szemészetre), a frissen hallott dalokkal tarsolyomban, bekopogtattam a szomszédba. Simon Sándornál nem indultak bíztatóan a dolgok. Szabadkozott,

Simon Sándor és felesége, Borsos Anikó

hogy évek óta elõ sem vette a hegedûjét, csak a gyerek játszik vele néha, lehet, hogy húrok sincsenek rajta. Mostanában ami ideje marad, azt cipõjavításra fordítja, jobban járok, ha elmegyek a cigányokhoz. (Sándor bácsi sokoldalúságával erõsen emlékeztetett Maneszes Márton szováti kántorra.) Végül csak-csak elõkerült a hangszer, akadtak húrok is, és a nóták mellett néhány „cifraság” is – ahogy a cifrákat nevezte – megszólalt. A szomszédasszonyok bíztatására újabb és újabb dalba kezdett: Most jöttem Gyuláról..., Nekem is volt édesanyám, de már nincs..., Felszántatom a buzai nagyutcát / Vetek belé piros pünkösdi rózsát... No, ez utóbbi – jutott eszembe – fölösleges volna, hiszen ott akkora a sár, hogy így is bármikor mûvelésre kész. Eke Péter házához is csak a kerítésen csimpaszkodva sikerült eljutnom, de megérte a fáradságot. Felesége, Simon Mária (késõbbi legkedvesebb vendéglátóm Buzában) ugyanis egy olyan kincs, aki – Kelemen László szavaival élve –, ha például Írországban született volna, világhírû lenne. Mari néni – a kántor leánya – elsõsorban édesapjától tanult énekelni, de az õ nótáin kívül a faluban elterjedt dalok szinte mindegyikét ismeri. Ehhez Kallós Zoltántól, akivel egyébként rokoni kapcsolatban is áll, sok bíztatást kapott. Mari néni elõadóként is kiemelkedõ. Õ volt számos, a táncházakban közkedvelt dal, mint például a Fehér galamb szállt a házra... (amikor a fiatal halottat kísérik) és az Én az éjjel nem aludtam egy órát... forrása. Három éneke is meg je lent (sajnos névtelenül) Simon József kántor, Eke Péterné édesapja az 1985-ben kiadott Észak-Mezõségi

folkMAGazin

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1998/3  

A TARTALOMBÓL: Kormos Valéria: Ahova a tiszta dallam elvezet; Nagy Gábor: Palóc karácsonyi pásztorszokások; Pesovár Ernő: 90 éve született M...

folkMAGazin 1998/3  

A TARTALOMBÓL: Kormos Valéria: Ahova a tiszta dallam elvezet; Nagy Gábor: Palóc karácsonyi pásztorszokások; Pesovár Ernő: 90 éve született M...

Advertisement