__MAIN_TEXT__

Page 23

„Széki napok“ – Martonvásár, 1998. május 23-24. – Még több tanulni vágyó fiatalt vártak a rendezõk (Németh Ildikó, Szabó Szilárd) a rangos martonvásári rendezvényre. Az elsõ hosszú „pár“ után kifújhattuk magunkat a községházán berendezett széki szobában, ahol a saját szemünkkel gyõzõdhettünk meg arról, hogy a király miért nem sorozott be lányokat is, „mert a lánynak harminchárom szoknya kell, s szoknya mellé, csuhaj szoknya mellé tulipános csizma kell...“ Miközben egy kisebb templomozásra való széki vendéggel Kása Béla és Juhos Nándor széki fotográfiáit szemrevételeztük, nem szûkölködtünk régi emlékeink kölcsönös elõhozatalával sem. A zenészek (Ifjú Muzsikás, Marton zenekar) hangolását hívogatónak is vettük, igyekeztünk hát vissza az iskola épületébe, hogy minél többet táncoljunk és énekeljünk együtt. Két napon keresztül egy „kicsit“ mindenki székinek érezhette magát, méghozzá felszeginek, csipkeszeginek vagy akár forrószeginek, ugyanis mindhárom utca képviseltette magát. Sokat tanulhatunk még tõlük, mert Szék az a falu, ahol örök idõktõl fogva a zene és az ember eggyé forrott, egyszerûen azért, mert mindkettõ a természetbõl adódó rend hullámait, rezgéseit követi. Felszeg-Csipkeszeg-Forrószeg, e három falurész alkotta az egységes Széket, mert mindhárom helyen mindig ugyanaz történt, történik, csak másképpen, mint ahogyan Csoóri Sándor barátom szokta mondani, minden reggel van hét óra, csak egyik sem egyforma. Amikor megkérdezik a székieket, hogy miért nem engedik elõre a feleségüket, ha valahova együtt mennek (hogy megvédjék), vagy ha vendégre ráköszöntenek egy üveg pálinkát, miért isznak elõször õk belõle (hogy a vendég meggyõzõdhessen annak tisztaságáról), vagy a lakodalomban miért nem ülhet mindenki ahova akar (csak rokonsági fokok szerint), ilyenkor csak kurtán válaszolnak, nálunk ez a szokás! Arra már nekünk kell rájönnünk, hogy ezek az „íratlan szabályok“ az örökös rend részei. Ahol rend van, ott egység is! Ennek köszönhetõen él a székiekben az érzés, összhangban az egymásra való figyeléssel és tisztában vannak a segítés fogalmával is. Mondhatnánk, hogy könnyû nekik, hiszen errõl szól a zenéjük is, hát ezért tanító jellegû a széki zene mindenki számára. Tanítók voltak maguk a széki zenészek is. Mesélte apám, hogy annak idején, a 30-as, 40-es években, Gyurica, az egyik széki prímás minden vasárnap délben hegedûszóval kísérte a táncolni tanuló kislegényeket a nagyok táncára, ahol a „cigányfogadó legény“

Az országos szakmai szervezetek felhívására ez év tavaszán ismét megrendezésre került a Néptáncosok Országos Bemutató Színpada címû fesztiválsorozat. A programot elõször 1996-ban bonyolították le azzal a céllal, hogy új reális és összehasonlítható minõsítési rendszert teremtsenek az amatõr néptáncegyüttesek számára. A kiírás szerint minõsülni csak a kétévenként megrendezésre kerülõ bemutató sorozaton lehet, amelyen hasonló feltételek és közel azonos zsûritagok elõtt kell a maximum 30 perces idõtartamú mûsort bemutatni. Milyen tanulságokkal járt az idei minõsítés? Elsõ helyre kívánkozik, hogy a bemutatók átlagos színvonala igen magas volt. Úgy tûnik, hogy tart a néptáncmozgalom folyamatos fejlõdése, egyre több fiatal, nagylétszámú együttes

az elsõ „párt“ (táncrendet) a kicsiknek kiáltotta ki, hogy azok még napvilág hazaérhessenek. A szülõk is gyakran érdeklõdtek a zenészektõl gyermekük magatartása iránt. Hogy miért bíztak a zenészek véleményében? Mert tisztában voltak azzal, hogy csak õk tudnak igazán figyelni mindenre, de erre leginkább az általuk játszott zene hatalma jogosította fel õket. A széki mindennapok megélésébõl a zenészek sem voltak kivételek, még ha nem is jártak együtt kaszálni, kapálni. Sokszor látták Icsán Pista bácsit az udvaron, kicsi székén üldögélve, figyelni a mozgalmas reggelt, amikor neki muzsikált ember és természet. Hallgatta a harangot, a madarak énekét, a közeli réten a kaszák pengését, vagy a kovács tempót diktáló kalapácsának hangját. E hangulatot muzsikájában is érezhetjük.

Gyermekkoromban nem egyszer láttam õket a mezõn is, ahol Dobos Károly bácsiékkal, Ilka Gyuriékkal együtt muzsikálással segítették az arató székieket, hiszen mindannyian ugyanabból a búzából õröltek... A székiektõl és az átmentett széki zenébõl megtanulhatjuk, hogy továbbra sem maradhatunk le az egységre való tudatos törekvésünkrõl, ha ezt tesszük, tapasztalhatjuk, hogy átmentett kincseink kézrõl-kézre adásuk során sem kopnak, hanem teljes értékûek maradnak. Ezt próbálta bizonyítani a „Széki napok“ Martonvásáron rendezvény is. Köszönet érte mindenkinek!

Soós János Lakodalom Széken – Hlinyánszky Tamás felvétele

Minõsítés *1998 tûnik fel, amelyekben igényes, magas színvonalú munka folyik. Az is szembetûnõ, hogy ez a dinamizmus elsõsorban vidéken jellemzõ, a budapesti együttesek többsége – nem véletlenül – távolmaradt az országos megmérettetéstõl. Az országos fellendülés hátterében elsõsorban a szervezett és nagylétszámú gyermekmozgalom áll, amelynek elsõ generációja mostanában érte el a felnõtt korosztályt, és vett részt a minõsítésben. Örömmel láttuk, hogy jelentõs fejlõdés volt tapasztalható a színpadi megjelenés terén is. Egyre több együttes lépett színpadra eredeti, vagy eredeti minta alapján készült viseletben, ugyanakkor a hagyományos ruhák sokszínûségére is

folkMAGazin

hangsúlyt fektetve. (A legjobbak a hajviseletre is kiterjedõ részletességgel ügyeltek a megjelenésre.) Talán éppen a kiváló együttesi produkciók miatt volt feltûnõ a koreográfiák alacsonyabb színvonala. A megnövekedett igényekhez képest kevés a jó koreográfus, ezért az együttesek visszatérõen néhány, ugyanazt a már korábban sikereket elért szakembert foglalkoztatják. Tekintettel arra, hogy a néptánc – sok más állítással szemben – mégis csak mûvészet, a sorozatgyártás nem használ a koreográfiák minõségének. A jelenség orvoslása természetesen nem kritikai észrevételektõl, hanem az intézményes néptánc-koreográfus képzés sürgõs beindításától várható. (Reményeink szerint ez hamarosan megtörténik.) A rendezés körülményeit értékelve kiemelkedik, hogy ez évben két alka-

23

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1998/2  

A TARTALOMBÓL: Kiss Ferenc: A népzene, mint zenekultúránk... – II.; Szacsvay Éva: Kalotaszeg – a népmûvészet felfedezése; Vadasi Tibor: Ki v...

folkMAGazin 1998/2  

A TARTALOMBÓL: Kiss Ferenc: A népzene, mint zenekultúránk... – II.; Szacsvay Éva: Kalotaszeg – a népmûvészet felfedezése; Vadasi Tibor: Ki v...

Advertisement