__MAIN_TEXT__

Page 14

Ünnepre készül a Hegyalja 1970.

Hát igen. ... Az idén mi is beléptünk a harmincasok közé: 1968 – 1998. A Hegyalja Népi Együttes három évtizede koptatja a színpadok deszkáit. Az alakuláskor kezdetben az együttes célja saját tájegységeink, Bodrogköz,

Hegyköz, Zemplén táncainak felelevenítése, színpadra formálása volt, melyhez még annak idején rengeteg adatközlõ nyújtott segítséget. Talán azóta minden generáció táncosainak illõ volna tudnia vagy megtanulnia Ureczky Csaba híres

koreográfiái közül legalább a Berecki hatoztatót vagy a Cigándi kemény csárdást. Természetesen ezalatt a 30 év alatt az együttes mûsora szélesedett, kibõvült. Néprajzi dialektusaink közül talán minden tájegység tánca szerepelt az együttes repertoárján, mindig is vigyázva az eredetiségre, az autentikus elõadásmódra. Ehhez sok nagyhírû koreográfus nyújtott segítséget. A Hegyalja számos díjat, kitüntetést tudhat magáénak. Fesztiváldíjak, nívódíjak, többszörös kiváló együttesi cím, nemzetközi elismerések. Mind-mind 30 éves kemény munka eredményei. Mára egy komplett, kidolgozott módszer szerint mûködõ igazi mûhelymunka folyik Sátoraljaújhelyen. Az 5 gyermekcsoportban és utánpótlás csoportban közel 300 fiatal, a Hegyalja Népi Együttesben 40 fõ táncol. Mindemellett régi táncosaink sem szakadtak el igazán a Hegyaljától, így õk a Hagyományõrzõ Egyesület tagjai. Ennek a csodálatos 30 évnek a megünneplésére készülünk 1998. november 6-7-én a Kossuth Lajos Mûvelõdési Központban. A jubileumi rendezvényen kiállítások, film- és videovetítések, elõadások, táncházak, és természetesen az ünnepi mûsor várja a kedves érdeklõdõket és a régi hegyaljásokat. További információ: 47/321-727 Horváth Csaba, Hlinyánszky Tamás

TÁNCOS APRÓSÁGOK BOGLÁRON A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezték Balatonbogláron a gyermeknéptánc-csoportok koreográfiai versenyét. Az idõpont május utolsó hé tvégéje és pünkösd hétfõ volt. A háromhónapos szervezõmunka meghozta gyümölcsét, az elõzõ évben megjelentek szinte kivétel nélkül újra indultak a versenyen, újakkal kiegészülve. A résztvevõk: Balatonendrédi Táncszakkör, Csobolyó (Gyõrújbarát), Erkel Ferenc Ének-zenei Általános Iskola (Pápa), Gyermekkacaj (Nagyberény), Gyomika (Gyomaendrõd), Motolla (Budapest), Pendelyes (Sopron), Pityegõ (Siófok), Sündörgõ (Balatonszárszó), Szakajtó (Siófok), Szedelice (Iregszemcse), Szelence (Balatonboglár), Törekvés-Cseperedõk (Budapest), vendégként pedig egy gyermekegyüttes Csehországból, akik versenyen kívül léptek fel, kétszer is. A versenyt vasárnap rendezték meg a boglári teniszcsarnokban, ahol a közel 600 fellépõ gyereket és a közönséget Nagy Zoltán József mûsorvezetõ és Sós Zoltán polgármester köszöntötte. A zsûri – Borbély Joli néni, Németh Ildikó, Szabó Szilárd, Olsvai Imre, R.-né Bagó Erika – bemutatása után sorsolással dõlt el a bemutatandó koreográfiák egymásutánja. Ezután a tavalyi pünkösdi király és királynõ leköszönt.

14

Néhány szó a pontozásról. A zsûri három kategóriában értékelte a látottakat, a színpadi megjelenés, a stílusos táncolás és a koreográfia tekintetében. Egy-egy zsûritag 10-10 pontot adhatott kategóriánként, a versenyprogram végén pedig mindegyiküknek rendelkezésükre állt még 50 pont, amelyet utólag oszthattak szét, együttesenként legfeljebb 10-et. Az eredmények számítógépbe kerültek, ezen kívül egy nagy táblán folyamatosan kiírták a pontszámokat, így a sorrend, illetve sorrendváltozás mindenki számára jól követhetõvé vált. Az igen erõs és színvonalas verseny délelõtt tíztõl egy óráig, majd fél háromtól fél ötig zajlott. Örömmel nyugtázta mind a zsûri, mind a közönség, hogy a stílusos táncolás, a koreográfiai többszólamúság és a rendezett színpadi megjelenés (viseletek) a felnõtt fesztiválokat idézték. Nehéz helyzetben volt a zsûri, hiszen sok, egyformán magas szintû produkció között kellett igazságos sorrendet megállapítania. Bizony nemegyszer egy-két pont döntött a helyezésekrõl. A zsûritagok csak a számok címeit tudhatták, az esélyegyenlõség miatt a koreográfus és a csoport neve titokban maradt. Vacsora után közös táncház vette kezdeté t, ahol elõször a cseh vendégek táncai, majd somogyi és szatmári táncok segítettek a bõséges étkezés „le-

folkMAGazin

mozgásában“. Ezalatt a zsûri és az együttesvezetõk közösen értékelték a látottakat, este tízkor pedig mindenki pihenni tért. A hétfõ délelõtt futómétával kezdõdött, amit ebéd után az idei pünkösdi királynõ és király megválasztása követett. Délután ismét a külföldi vendégek mûsorát láthattuk, majd következett a gálamûsor és a várva várt díjkiosztás. Az eredmények ismertetése elõtt meg kell említeni a fesztivál támogatóit – a teljesség igénye nélkül. Balatonboglár Önkormányzata, Boglárlelle Önkormányzata, BMK, Balatonboglári Teniszklub (a verseny fõhelyszíne), MÁV Üdülõ stb., akik nem pénzzel, hanem munkával, helyszínnel, felajánlott díjakkal és ajándékokkal segítették ezt a nagyszerû eseményt. A szervezést a Szelence Gyermektánccsoport Alapítvány végezte, szülõk és rokonok áldozatos közremûködésével. Végül álljon itt a legjobban szerepelt csoportok listája: 1. Szakajtó (Siófok) 2. Erkel Ferenc Ének-zenei Általános Iskola (Pápa) 3. Sündörgõ (Balatonszárszó) 4. Szelence (Balatonboglár) 5. Szedelice (Iregszemcse) Pátkay László

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1998/2  

A TARTALOMBÓL: Kiss Ferenc: A népzene, mint zenekultúránk... – II.; Szacsvay Éva: Kalotaszeg – a népmûvészet felfedezése; Vadasi Tibor: Ki v...

folkMAGazin 1998/2  

A TARTALOMBÓL: Kiss Ferenc: A népzene, mint zenekultúránk... – II.; Szacsvay Éva: Kalotaszeg – a népmûvészet felfedezése; Vadasi Tibor: Ki v...

Advertisement