Page 3

Kóka Rozália: A Szűzanya Katrincában - Beszélgetés Petrás Máriával, az első csángó magyar iparművésszel Moldvában a Szeret-menti Diószénben született. Szülei egyszerű földműves emberek, nyolc gyermeket neveltek fel. A legidősebbik Mária. Tíz éves korától rendszeresen dolgozott szüleivel, testvéreivel a „kollektívban”. Korán megmutatkozó rajztehetsége, szövő, hímző tudása, gyönyörű énekhangja soha, senkit nem indított arra, hogy kiemelje, foglalkozzék vele. A tízosztályos iskola elvégzése után szőlőmunkás lett a alujában. Szerette a szőlővel való foglalatoskodást, sokáig gondolta, hogy szőlőműves lesz a hivatása. 1995-ben fejezte be kiváló eredménnyel tanulmányait a budapesti Iparművészeti Főiskola kerámia szakán. Az idén negyven évesen kitüntetéssel végezte el a mesterképzőt. Néhány csoportos kiállítás után sorra nyílnak az országban önálló kiállításai. Nagy művészek méltatják eddigi munkásságát, s valamennyien nagy jövőt jósolnak neki. Barátok, munkatársak vagyunk, 1990 óta ismerem. Közös előadóestjeinken szép ünnepi csángó öltözékében énekli szülőföldje, Moldva népdalait, balladáit, Mária- énekeit. Egyéni pályáján – úgy tűnik – legyőzött minden akadályt. Tehetsége, hatalmas akaratereje, Istenben való mélységes hite átsegítette a legreménytelenebb élethelyzeteken is. Művész lett. Aggódása, egy percre se szűnik meg az otthon maradottakért, a „világ legárvább magyarjaiért”, a csángó magyarságért, akiket úgymond „ellökött, elfeledett az anya, Magyarország”. Értük, helyettük panaszkodik szakadatlan Istennek, s imádkozik az áldott Szűzanyához földből égetett képeivel. Eddigi élete olyan, mint egy csodálatos mese. A “legkisebb fiú” elindul... és győzedelmeskedik, de hát közben ...! Erről az életútról kérdeztem Petrás Máriát. – Marika, hogy kerültél te Magyarországra? – 1990-ig még álmomban se gondoltam volna, hogy egyszer eljövök ide. Nem ismerem a magyarországiakat, olyan erdélyieket se, mint például Kallós Zoltán. 1990. februárjában Sepsiszentgyörgyön összehívtak egy csángó gyűlést. A testvéreim ott dolgoztak és elhívtak. Sokan összegyűltünk, voltunk vagy négyszázötvenen. Nagyon zűrzavaros volt az egész. Ki sírt, ki beszélt, de nagyon sok embert megmozdított. Engem is. Egészen megváltoztatta az életemet. Megismerkedtem Kallós Zoltánnal, beléptem a Csángó Szervezetbe. Otthagytam mindenemet, a műhelyemet, a méhesemet, mert akkoriban abból éltünk. Júliusban szóltak, hogy a Csángó Szervezet elküld tíz embert Magyarországra, Domokos Pál Péter születésnapjára. Én is eljöttem Laci testvéremmel. Nekem akkor estek a kezembe Péter bácsi könyvei. Amikor megláttam a kicsi könyvecskéjét, a Rezedát, sírni kezdtem. Hogy? Csángó énekek összegyűjtve? A mi falunkban is voltak gyűjtések? Nem hallottam soha. Amint megláttam, rajzolni kezdtem valami grafikákat az énekekhez. Kijöttünk és én ezekből a grafikákból hoztam néhányat ajándékba Péter bácsinak. Sokan megnézték és mindenki kérdezgetett, hogy mit végeztem? Mondtam, én nem végeztem komolyabb iskolát. Ott volt Csőke Antal is, mondja nekem: – Nem akarsz kijönni tanulni Magyarországra, most az őszön? Csoóri Sándor és Balogh Júlia tíz helyet szerzett a csángóknak a Nemzetközi Előkészítőben. – Nem, – én már idősebb is vagyok és van két gyermekem, nem jöhetek. Azután sokan, mások is bíztattak és eljöttem. Délelőtt magyarul tanultam, este rajzolni jártam. A következő évben felvettek az

Iparművészeti Főiskolára. Elektrotechnikai szakiskolába jártam Hétfaluban. Tudod, 1974ben a szüleim férjhez adtak egy csíki fiúhoz. Én nem akartam hozzámenni, hanem egy tanárnak odaadtam a papírjaimat és ő elvitte Hétfaluba. Azt se tudtam, hogy milyen iskola van ott. Semmit sem bántam, csak eljöhessek otthonról. Be akartam bizonyítani apámnak, hogy nélküle is boldogulok. Felvettek a szakiskolába. Két évig teljes ellátást kaptunk, de utána öt évig ott kellett dolgozni. Jól ment a tanulás. Az országos tanulmányi versenyen első lettem. 1975-ben beiratkoztam Brassóban a grafikai népfőiskolára. Három évig Klement Bélánál tanultam. Eközben férjhez mentem egy román fiúhoz. Mire a három év eltelt, megszületett Robi fiam, hamarosan Alina lányom is. Közben elváltam a férjemtől. Szerettem volna, hogy legyen érettségim, ezért esti iskolában újra tanulni kezdtem és leérettségiztem. – Magyar iskolában érettségiztél? – Nem. Volt magyar iskola is, de nem tudok rá példát, hogy valaki abban az időben a csángók közül ott tanult volna. A fejük se vitte rá a csángókat, hogy oda felvételizzenek, de nem is vették fel őket magyar iskolákba. – Ilyen előképzettséggel hogy tudtál tanulni az Iparművészeti Főiskolán? – Nagyon nehezen. Nem ismertem a fogalmakat, nem értettem a kifejezéseket. Csak amit láttam, hogy csinálják mások, azt tudtam eleinte megcsinálni. Művészettörténetből kellett csinálni egy könyvet. Illusztrálni is kellett. Én a csángó guzsalyasról írtam, csángóul. Csillagos ötöst kaptam. Nagyon sokat segített nekem a mesterem, Csekovszky Árpád. Vele mindent megbeszéltem és mindig eligazított, ha kellett. – Nekem nagyon jó volt. Rengeteg problémám volt, az igaz, de itt fedeztem fel önmagamat. Itt fedeztem fel, hogy tudok mintázni. A felvételi előtt összesen egy fület mintáztam. – Ahogy így elbeszéled, nagyon könnyűnek tűnik minden, pedig emlékszem, sokszor nagyon elkeseredtél, meg akartál futamodni. Mi volt nehéz? –Az élet. A gond, hogy miből éljünk hárman. Már az első évtől dolgoztam a tanulás mellett, amit tudtam. Aztán elhelyezkedtem a Villamos Műveknél, ők adtak egy szolgálati lakást. Volt úgy, hogy igen megsértődtem és jött, hogy hazamenjek. Engem ne kezeljenek úgy, mint egy szolgát. Szerencsém volt, hogy mindig találkoztam jó emberekkel, akik bátorítottak vagy segítettek. Nem mondhatom, hogy egyedül voltam. Valahogy elvégeztem az iskoláimat. – Mi volt a diplomamunkád? – Valami olyant szerettem volna csinálni, ami megmarad. A falumban van egy csorgó az útkereszteződésnél. Oda szerettem volna egy keresztet csinálni. Erről le kellett mondanom. A papunknál még azt se tudtam elérni, hogy az együttesünk, amit Diószénban vezettünk édesanyámmal, tíz percre felmehessen a színpadra. Hát arról is le kellett mondanom, hogy az első munkámat a falumba csináljam. Közben jártam Déván, a ferences kolostorban, akkor született meg az ötlet, hogy oda készítek egy több alakos kompozíciót. – Több kiállításodnak azt a címet adtad, hogy „Panaszkodás Istennek”. Kompozícióidon, domborműveiden csángó katrincás, kerpás, hímes inges Szűz Máriák, pendelyes Kisjézusok láthatók. A keresztek csángó inghímekkel, bundamintákkal vannak díszítve. Az egész olyan, mintha egy középkori mester alkotta volna őket. Mit panaszolsz te Istennek ezekkel a csángó figurákkal? – Mindent. Mindent, ami történt és ami nem történt a csángókkal. Panaszolom, hogy évszázadok óta nem oldódik meg

folkMAGazin

3

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1997/3  

A TARTALOMBÓL: Kóka Rozália: A Szűzanya Katrincában; Juhász Katalin: Öltözködési divatok a táncházban; Bankó András: Úristen!; Nagy Balázs:...

folkMAGazin 1997/3  

A TARTALOMBÓL: Kóka Rozália: A Szűzanya Katrincában; Juhász Katalin: Öltözködési divatok a táncházban; Bankó András: Úristen!; Nagy Balázs:...

Advertisement