Page 26

Kovácsné Bíró Ágnes: A II. Országos Iúsági Népi Kézműves Pályázat megnyitója Elhangzott a pályázat megnyitóján, 1997. november 14-én Debrecenben, az Újkerti Közösségi Házban. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium nevében szeretettel köszöntöm a most másodízben megrendezett országos iúsági népi kézműves pályázat kezdeményezőit és megvalósítóit: pedagógusokat, népművelőket, tudósokat, kézműves mestereket, a kiállító alkotókat. Külön köszönet és elismerés illeti a kiállításnak és a konferenciának otthont adó Újkerti Közösségi Ház és Szakiskola igazgatóját és munkatársait. Engedjék meg, hogy most egy rövid időre megálljak emlékezni. Két évvel ezelőtt, 1995. októberében dr. Kövessi Erzsébet is itt volt velünk. Most nincs és nem is lesz többet. 1971 óta ismertem őt. Friss diplomásként akkor kezdtem el dolgozni a Fővárosi Művelődési Házban. Nagyon sokat tanultam tőle. Láttam, hogy a pályafutása során az oktatásból, a közművelődésből és a színházi világból összegyűjtött tapasztalatait hasznosítva milyen elhivatottan hozta létre a Budapesti Művelődési Központban az esélyjavító képzést, a szakiskolát. Emlékszem a két évvel ezelőtti “vándorlegény” konferencián elhangzott szárnyaló előadására, terveire. Meggyőződésem, hogy munkája példaértékű és messzire ható. Művelte a csodát, nem magyarázta – idézem Nagy Lászlót, kicsit szabadon. Azt remélem, hogy erejéből, hitéből és tehetségéből ránk is hagyott valamennyit. Az 1997. évi pályázat meghirdetői: a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Közművelődési Főosztálya, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Kézműves Alapítvány, a Pályakezdő Fiatalok Esély Alapítványa és a Magyar Művelődési Intézet célja az volt, hogy a Magyarországon és a határainkon túl élő, hagyományos kézművességgel foglalkozó fiataloknak bemutatkozási és megmérettetési fórumot teremtsen és hozzájáruljon ismereteik, tevékenységük fejlődéséhez. A versenyzők fonható szálasanyag, textil, fazekas, fafaragás, bőrművesség és népi ékszer kategóriában indulhattak. Közel 100 településről több mint 150 egyéni és mintegy 100 közösségi pályázat érkezett, az alkotók általában 15-25 évesek. Örvendetes, hogy kézműves szakiskolák egyre többen kapcsolódnak be a pályázatba és ezek az intézmények szerepeltek a legeredményesebben minden kategóriában. Az itt kiállított műtárgyak válogató zsürik és helyi kiállítások után kerültek az Újkerti Közösségi Ház Galériájába. A pályázat megZáhonyi András: Ábel - A sepsiszentgyörgyi Háromszék Népi Együttes bemutatója ) Szentgyörgyön a Tamási Áron Napok keretében mutatta be a Háromszék Könczei Árpád táncjátékát, az Ábelt. A székelység nagyköveteként ismert Tamási Áron művéből az egyszemélyben koreográfus, rendező és zeneszerző Könczei a tánc nyelvén formált a mai ember számára is érthető színházi produkciót. Az Ábel-trilógia rendhagyó feldolgozása a rendíthetetlen, csakis felcsíki táncokat járó Ábel sorsán keresztül mutatja meg mindnyájunknak, hogy „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Ennek megvalósítása nem könnyű feladat – ezt bizonyítja Ábel sorsa, aki szűkebb hazáját, Székelyföldet elhagyva már Széken és Kalotaszegen is idegenként mozog az ott élő emberek között, akiknek harmonikus táncát hiába próbálja meg utánozni, felcsíki lépései és igyekezete a beilleszkedésre szerencsétlen,

26

hirdetése óta eltelt időszakban ezek az alkotások más-más környezetben már láthatóak voltak. Ám az igazi elismerés mégiscsak az, hogy az alkotók és munkáik meghívást kaptak erre a kiállításra. Újszerű és követésre méltó együttműködést valósítottak meg a pályázatot lebonyolító, a zsürizéseknek és az előbb említett kiállításoknak is helyet adó intézmények: a Megyei Művelődési Központ és Kézműves Szakiskola Békéscsabán, a Kézműves Szakiskola Bonyhádon, az MMIK Szakiskolája Zalaegerszegen, a Népi Kismesterségek, Szolgáltató Mesterségek Szakiskolája Nádudvaron, a Grassalkovich Művelődési Központ Pályakezdők Szakiskolája és házigazdáink, az Újkerti Közösségi Ház és Szakiskola. Összefogás, együttműködés. Milyen jó, hogy a rendezvénysorozat megvalósítóinak munkáját ezekkel a kifejezésekkel jellemezhetem. Ha Magyarország térképére gondolunk, láthatjuk, hogy földrajzi értelemben is nagy területet ölelt át ez a munka, ugyanakkor összefogta különböző szakterületek, különböző szakmák képviselőit. Önzetlen és kiváló mesterek tanították meg a fiataloknak a kézműves tevékenységeket. Az ország legkiválóbb szakemberei vállalták a zsürizést. Úgy gondolom, az életminőség, az élet értelmességének fejlesztésében a közösségi tevékenység az egyik legfontosabb támasz. Ennek egyik nagyszerű eredményét mutatják a kiállított gyönyörű munkák. A múlt hagyományvilágát magunkénak valljuk. De tudjuk, hogy a hagyomány – mint társadalmi fogalom – állandó változásban, átalakulásban van. A hagyomány természetesen magában foglal minden innovációt is, amelyet a közösség befogad. A hagyományok ihletet adhatnak költőknek, festőknek, zeneszerzőknek. Nagy zeneszerzőnk, Kodály Zoltán emlék éve az idei. 175 éve született és 30 éve halt meg a Mester. Az ő megszívlelendő gondolatait olvashatjuk a kiállítás és a konferencia meghívóján. Engedjék meg, hogy az ő hitvallásával erősítsem meg a szervezők, alkotók közreműködő munkáját és biztassak mindenkit, aki szakértelmével, jóakaratával, pénzével segítette a pályázat lebonyolítását. „Egy ország létének nemcsak gazdasági feltételei vannak. A magyarság joga az élethez elsősorban egy sajátos kultúra, amit magából merítve megteremt, s amivel naponta él. Ez a kultúra megvan és folyton fejlődik. További életének másik feltétele a közösség, amely használja. Ezt a közösséget tervszerű munkával megteremteni: első és fő kötelessége mindenkinek, aki a magyar kultúra és vele a magyarság fennmaradását akarja. Mert e nélkül a kultúra az űrben lebeg, használatlanul elsorvad.” Szíves figyelmükbe ajánlom a kiállítást! fájdalmas őgyelgésnek tűnnek. Szabad-e ezen csodálkozni, ha már a Felcsíkhoz közeli, emberi gondolkodásban (és a táncban is) rokon vonásokat mutató gyimesi és nyárádmenti területeken is felfedezhettük a deviancia kezdeti jeleit Ábel viselkedésében (és esetlenül utánzó tánclépéseiben)? Azután a harmadik rész, az Ábel Amerikában, ezt az elidegenítést fokozza a teljes elviselhetetlenségig. A színes selyem-miniszoknyás lányok és zakós fiatalemberek között tébláboló Ábel, a székelyharisnyás hegyi gyerek a nagy lehetőségek Amerikájában belekerül a múzeum üvegkalitkájába, és kiállítási tárgyként találja meg egyetlen elviselhető helyét a civilizáció elgépiesedett, kiürült, közönyös világában. A beteljesületlen párkapcsolat, a mindenhol egyedül maradás, a minden nőben – így az amerikai múzeum vitrinjében kiállított kitömött székely leányban is – Blanka kisasszony keresése a tánc nyelvén remekül fogalmazódik meg. Mutatja azt a hajtóerőt,

folkMAGazin

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1997/3  

A TARTALOMBÓL: Kóka Rozália: A Szűzanya Katrincában; Juhász Katalin: Öltözködési divatok a táncházban; Bankó András: Úristen!; Nagy Balázs:...

folkMAGazin 1997/3  

A TARTALOMBÓL: Kóka Rozália: A Szűzanya Katrincában; Juhász Katalin: Öltözködési divatok a táncházban; Bankó András: Úristen!; Nagy Balázs:...

Advertisement