__MAIN_TEXT__

Page 24

Szabadi Mihály: Drága János Bátyám! Negyven esztendővel ezelőtt találkoz-tunk! Első pillanatban rácsodálkoztam ízes be-szédedre, szárnyaló gondolataidra, és arra, hogy van egy falu, ahol minden csodálatos. Kérges tenyerű parasztemberek bütykös ujjai alatt táncra hív a muzsika, feketébe öl-tözött férfiak méltóságosan kopogják, hosszú szoknyás asszonyok lágyan libben-tik a csárdást, és előttük ott jár táncban, mu-zsikában Földesi János. Ennek negyven esztendeje már. Most pedig itt állok a koporsód mellett, hogy bú-csúszókat mondjak, hogy elköszönjek Tő-led a Magyar Művelődési Intézet, a Muha-ray Elemér Népművészeti Szövetség, az MTA Zenetudományi Intézete, a Tolna me-gyei népművelők és mindazon népművészet szerető emberek nevében, akik ebben a me-gyében, ebben az országban élnek, ismertek és szerettek Téged. A Te életed, munkásságod eredménye-ként tudtuk meg azt, hogy ... A magyar népművészet kincsestárában Madocsa különlegesen egyedi értéket je-lent. A 60-as években még élő parasztzene-kar gyönyörű dallamait mindörökre őrzik a hangszalagok. És a tánc! Közép-Európa egyik legszebb párostánca a madocsai csár-dás ott kopog a táncházakban és sohasem fog kikopni, a legjobb magyar táncegyüttesek műsorából. A szíved már nem dobog, de a meghatódottságtól oly gyakran ki-buggyanó könnyeid egy cseppje jéggé der-medve még mindig ott sajog a lelked mé-lyén, mert a klasszikussá vált öreg tánco-soknak csak Madocsán nincsenek utódai. Bölcs ember pásztorok, mindentudó öreg nyárfák voltat tanítóid. Szívós, kitartó besenyő konoksággal jártad az utadat és a madocsai föld

Bankó András: Jersze, Európa! - Ismerkedési esetek A folk mint olyan lehet szórakoztató zene, s kicsit több, lehet zenetörténeti adalék, s kicsit még több, egy nemzet vagy népcso-port névjegye. Jellegzetességeket, sajátságokat hordoz, előző nemzedékek tapasztalatátízlését örökíti az utókorra. Ezt a ha-gyományt ma már csak tudatosan lehet őrizni; megszakadt a szájhagyományozás folyamata (s persze a lehetősége is), az írásbeliség élteti tovább. Sokáig úgy tűnt, egy ország - egy kultúra. Aztán előtérbe ke-rültek a regionális kultúrák s kezdett kiderülni, az országhatár csupán egy rissz-rossz államalakulat abroncsa. Tovább színese-dett a kép a helyi kisebbségekkel, az együtt élő népek kultúrái-nak kölcsönhatásával. Bartók Béla szerint azok a leggazdagabb gyűjtőterületek, ahol vegyes lakosság él, mert zenéik (művé-szetük stb.) kölcsönhatásában sokkal régebbi dalok (motívumok stb.) őrződnek meg, mint másutt. Vegyes lakosságú területen minden bál: „ismerkedési est”, ami az együttélés harmonikussá-gát mélyíti el. A népcsoportok közti torzsalkodást, meg nem ér-tést legtöbbször a fölsőbb politikai körök gerjesztik; attól fél az ember, amit nem ismer, s a félelem szüli az erőszakot. Manapság a sokrétű folkfesztiválok tölthetik be az „ismerke-dési est” szerepét. Bolgár és ír, grúz és okcitán zenék szólalhat-nak meg egymás után, a „világfalu” polgárai pedig – immár tuda-tosan – bólogathatnak: az a másik ember is csak olyan, mint én; öröme van, bánata van, megüli a jeles napokat. Így aztán bolgár, ír, grúz, okcitán s mindenféle Duna-táji közösen őrizheti a megta-lált értékeket, a hagyományt. És akkor jön Európa, az a nagy, közös, unióval az ő tetején... Nyilvánvaló, hogy elsősorban a multinacionális cégek érdeke létrehozni a közös gaz-

24

borozdájából kinőve Szabó Pál, Veres Péter, Sinka István szellemi magasságáig emelkedtél. Sokan ismertek, szerettek Téged e ha-zánkban, és hosszú életed végén nem men-tél idegen helyre, mert barátaid, munkatár-said közül már sokan vannak abban az új országban. Biztosan tudom, hogy Szent Pé-ter helyett Sós Ferkó bácsi fogadott a kapu-ban: Hát möggyütté, Földesi? Megöleltétek egymást Bogár Pistával, kezet foghattál Martin Gyurkával, Pesovár Ferivel. És ott vannak mind, akikkel egy kenyéren, egy muzsikaszón nőttél föl: Bó-dog, Seregi, Kovács sógor, Kisbíró Tarcal, Szitnyay meg a többiek. Odaállhatsz az égi cimbalom elé és sinyorozhatod a selyöm csárdást. Nem halljuk többet gyönyörű, parttala-nul áradó, ízes-míves beszédedet, az emlé-kek tengernyi tömegéből táplálkozó költői-en színes történeteidet hajdan mesélő juhá-szokról, borozdából váratlanul felugró nyulakról, a szittyós nádasokban csöndőr elől megbújó subás betyárokról, szép járású lovakról és a muzsikákról, árván maradt édes gyermekeidről, a hegedűkről. Otthon voltál a gágogó ludakkal teli pa-rasztudvarokon és a fényes hangver-senytermekben egyaránt, gyűjtötted az is-meretek morzsáit mindenütt, ahol csak lehe-tett, és adtad, akartad adni tovább mindenkinek, aki arra éhezett. Sokat tanul-tunk Tőled. A legnagyobb tanulság a pél-dád. A legeslegnagyobb az a lángoló érzés, mellyel –időnkénti meg nem értések és bántások ellenére is – szeretted a madocsai népet. Verseid, elbeszélő írásaid őrzik szelle-medet. A madocsai néprajzi gyűjtések nyo-mán keletkezett filmek, hanglemezek, tudo-mányos kiadványok mindörökre őrzik a Földesi János nevet, és amíg mi élünk min-den alkalommal torkunkban dobban a szí-vünk és Rád gondolunk, ha a szögény csár-dás dallamaival nyikkan a muzsika. Nyugodj békében!

dasági egységet, a közös pénzt, hogy gyorsabban forogjon a tőke, hogy a nagy ellátó rendszerek még kényelmesebben terjeszkedhessenek. Félő, hogy ennek velejá-rója az a tömegkultúra, amitől sokan már most iszonyodnak, hisz az amerikanizált ízlésvilág leginkább azt képes hirdetni: az ember mennyire állati! Könyvei, filmjei ott vannak mindenütt, zenéi betöltenek minden csatornát – szinte kizárólagosságot követelve maguknak. (Hol itt a demokrácia, az esélyegyenlőség?!) Az egyszerű halandó vagy elutasítja ezt, vagy kiszolgáltatja magát ennek. Döntése tudatos kell legyen. Ezt a tudatosságot addig is – míg Közös Európánk létrejön – nem árt pallérozni az ismerkedési esteken. Épp a hagyomány, a népművészet mutatja legmeggyőzőbben: az ember fenség. És ha ismeri ezt a kultúrát, nincs kizárólagosság, szabadon választhat. Így értem én, hogy a folk szórakoztató zene, ám azért egy kicsit több is. Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, egy magát kellőképpen régóta pallérozó, s a tudatosságba merülő társaság, a Vujicsics együttes egyszerre tartja repertoárján a szerb és horvát műsor-számokat, lehetőséget teremt az ismerkedésre. Tette ezt a dél-szláv háború előtt, alatt és azóta is – teljes következetességgel. Most megjelent CD-jén Rastanak címmel szentel egy számot a tragikus eseményeknek, fohászként, imaként, s akár zsoltárként is hallgatható. A dallam – írja a fülszöveg – eredetileg török hadi-induló lehetett (s mint tudjuk, az oszmán egyformán sanyargatott szerbet, horvátot, magyart – tehát mindnyájunkhoz szól), csak-hogy ma az elérkezett béke hálaadó szólama ez, félelemoszlató zene. És egy kicsit több is annál... (A fenti cikk – Bankó András „hattyúdala” – az RF Produkciós Kft. megbízásából készült el, és a Fesztiválújság [1997/2.] című kiadványban jelent meg.)

folkMAGazin

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1997/2  

A TARTALOMBÓL: Jávorszky Béla Szilárd: 25 éves a táncházmozgalom; Martin György tudományos életrajza; Dr. Törzsök Erika: Gondolatok a VII. C...

folkMAGazin 1997/2  

A TARTALOMBÓL: Jávorszky Béla Szilárd: 25 éves a táncházmozgalom; Martin György tudományos életrajza; Dr. Törzsök Erika: Gondolatok a VII. C...

Advertisement