a product message image
{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade

Page 5

Kóka Rozália: „Mikor kijöttek a hazából...” (Bukovinai székelyek Kanadában) Apai nagyanyám, Dolha Katalin két bátyja még édesapám születése előtt kivándorolt a bukovinai Hadikfalváról Kanadába. Márton 1910-ben, Gergely 1911-ben kelt útra. Nagyanyám fiatalon meghalt, hat árvát hagyott maga után. Nagyapám, Kóka Antal újból megházasodott. Az eltávozottak emléke egészen elhalványult. Családunkban csak hébe-hóba jöttek szóba a kanadai rokonok. Édesapám emlegette, hogy nagyanyjának időnként küldtek a fiai néhány dollárt. Egy képet is őrizgettek sokáig. A fotón egyik nagybátyjuk Ford teherautón kapálni indult népes családjával. A fénykép elkallódott rég. A nagybácsik kivándorlása óta eltelt közel kilenc évtized. Úgy tűnt, hogy a kapcsolat örökre megszakadt. 1993-ban egyik érdi nagybátyámhoz kanadai rokonok érkeztek. Dolha Vince édesapám első unokatestvére Kanadában született. Mintha csak a nyolcvanéves édesapámnak ikertestvére volna. Ízes bukovinai székely szavai közé sűrűn tűzdelt angol kifejezéseket. Feleségének édesanyja Tuzsérról vándorolt ki a század elején. Edna nénénk beszédének szabolcsi zamata volt. Leányuk és unokájuk csak angolul tudnak. Szüleim régi, elsárgult iratokat, fényképeket kerestek elő. Rég elporladt ősök emlékét idéztük fel sorban. Kettészakadt családunk sorsán túl lassan felsejlett a kivándorolt bukovinai székelyek küzdelmes életének története. Rokonaink elutaztak, de bennem valami hatalmas nyugtalanság támadt. Egyre gyakrabban nézegettem a térképeket. Néha szerettem volna felreppenni, mint a madár, átrepülni téren, időn, szerettem volna megfogni a megfoghatatlant. Kutatni kezdtem a könyvtárakban, családokat kerestem fel, krónikákat lapozgattam, saját régebbi gyűjtéseimből próbáltam megismerni a kivándorolt bukovinai székelyek sorsát. Élénken kezdett foglalkoztatni egy, a kanadai székelyek életét bemutató riportfilm terve. 1996 áprilisában két barátnőmmel, Fábián Margit tanárnővel és Höflerné Kelemen Emmával a Bonyhádi Székely Kör elnökével útra keltünk, rokonkeresőbe. A bukovinai székely népcsoport létrejöttének körülményei, hányattatásának története közismert. Őseik a 18. században szakadtak ki a Székelyföldről. Az erőszakos osztrák határőrség-szervezés elleni lázadás leverése után az ún. Siculicidiumot követően több ezren menekültek Moldvába 1764-ben. 1776 és 1786 között gróf Hadik András közbenjárására kegyelmet kaptak, és a hivatalos adatok szerint 702 család, 2136 fő telepedett le az osztrákok frissen megszerzett koronagyarmatán, Bukovinában. Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Fogadjisten nevű településeket alapították a soknemzetiségű tartományban. A letelepülők 18 fálcsa (36 kataszteri hold) földet kaptak családonként, ezek néhány évtized alatt elaprózódtak. A szapora gyermekáldás következtében rohamosan növekedő népesség nehezen tudott megélni a rendelkezésre álló földterületen. A bukovinai székely közösség a múlt század nyolcvanas éveiben időről- időre nagy rajokat bocsátott ki magából. 1883--ban négyezren települtek Belgrád környékére. Ők alapították Székelykevét, Hertelendyfalvát és Sándoregyházát, aldunai székelyeknek nevezik őket. 1888-ban Dél-Erdélybe, Dévára, Vajdahunyadra, Csernakeresztúrra és Sztrigyszentgyörgyre költöztek néhány ezren. „Dévai csángóknak” nevezi őket a szakirodalom. A dél-erdélyi telepítésekkel egyidőben a Temes-megyei Balsára, a Szolnok-Doboka megyei Vicére és a Beszterce-Naszód vármegyei Magyarnemegyére, valamint Marosludasra is telepítettek kisebb csoportokat. A bukovinai székelyek Kanadába való tömeges kivándorlása 1903-ban kezdődött. A század elejére, amikor elindultak az „ígéret földjére”, az Egyesült Államok területéhez tartozó préri az egész Európából odaáramló paraszt kivándorlókkal már jórészt benépesült. A Kanadához tartozó prérin még hatalmas szabad területek voltak. 1885-ben készült el az Atlanti-óceánt és a Csendes-óceánt összekötő vasútvonal. A rajta érkező első telepesek között már magyarok is voltak, mivel Kanadába telepítésük egyik szervezője az 1848-as emigráns, Esterházy Pál volt. Az általa 1885-ben kiválasztott területet Eszterház Dolha Márton és családja az 1900-az évek elején Dolha Gergely első háza a farmon

kolóniának nevezte el. Itt kaptak földet a százával ideérkező magyar kiván-dorlók. Mikor számuk ezer fölé emelkedett, a vasútvonal újabb szárnyát is megépítették, amely a kolónián is átvezetett. Az első állomás az Esterházy nevet kapta. Hamarosan ez lett a sorra megszülető magyar települések központja. A kivándorló székely családokat elbúcsúztatta a közösség. „Amikor indultak el János bámék Istensegítsről, akkor az egész falu kikísérte őket az állomásra. A mozsikások szépen felkésérték őköt a vonatra. Szép keservesekvel búcsúztatták őköt.” A kivándorlók Galacon vagy Antwerpenben ültek hajóra s hetekig tartó utazás után Montrealban kötöttek ki. A hajózás viszontagságairól, az embertelen körülményekről, a hosszú utazás alatt történt tragédiákról szóló történeteknek se szeri, se száma. Gyermekkoromban gyakran hallottam lakodalmakban, búcsúkon az akkor számomra érthetetlen szövegű dalt: „Galac felől most indul ki a hajó Tetejébe ki van tűzve a zászló. Négy sarkára fekete gyász van kötve, Isten veled szülőföldem örökre. Aki meghal a tengerbe temetik, A csontjait a nagy halak elnyelik. A holttestét hullámok ringatgatják, Odahaza kis árvái siratják.” Montrealtól Esterházyig vitte a vonat a bevándorlókat. A családok itt ökröket, szekeret, ekét, boronát, puskát, lőport és építőanyagokat vásárolhattak későbbi törlesztésre. Az első bukovinai székely telepesek az Esterházytól 150 kilométerre északra lévő Cupar és Punnichy nevű települések közti területen állapodtak meg, a területet elnevezték Székelyföldnek. Mai neve Arbury. Családonként 160 acre (112 kh) földet kaptak 10 dollár jelképes összegért. A törvény előírta, hogy a telepesek kötelesek földjeiken élni. Amennyiben a három év alatt megművelték a terület 2/3-ad részét, megkapták a kanadai állampolgárságot és a föld, a „homested” a tulajdonukba ment át. Az állam gondolt a telepesek későbbi terjeszkedésére is. Két kiosztott földdarab között egyet-egyet szabadon hagytak, s ha a farmercsalád anyagilag kellően megerősödött, megvásárolhatta a szomszédos területet is. Élet a kanadai Székelyföldön „A magyarok oda mentek, ahol vót fa. Azt mondták, hogy kell a fa, hogy tudjanak építeni, meg tüzelni. Nem mentek oda, ahol jó egyenes fődek vótak. Azokat az angolok meg a németek mind elfoglalták. Ezek mind rossz fődek vótak, hegyes vót, teli vót kövekkel. Mü Dolhák Cupártól 12 máldra (1 mile=1,61 km) a cibényiek (isten-segítsiek) meg az andrásfalviak azok még északabbra laktak. Azok Cupartól 30 máldra vótak. Azok már Punnichyra hordták a búzát. Tőlünk keletre voltak a Zala megyesiek. A legelsők, akik kijöttek a farmára, azok beástak a hegybe vagy a földbe, csináltak fából valami gyenge tetőt. Füves földet tettek a tetőre. Behúzódtak abba, de nem sokáig vótak benne. Amikor sokáig esett az eső, akkor folyt rejik a víz. Később vágtak le fákat, osztán rudakból csináltak házat. Megsározták s osztán tetőt tettek nádból vagy bezsindelyezték, s kész vót. Na, akkor legelébbszer megkezdték a fődet feltörni. Első esztendőbe jó ha 10 akert fel tudtak törni. Erdő vót, kő vót, tavak vótak. Jó vót, ha vaj egy ökröt tudtak venni. Rettentő drága vót a marha. Beszélték, hogy aki egyet eladott, meggazdagodott. Apám, Dolha Gergely tizenegybe jött ki. Elvette anyámot, de ő rokonok vótak. Apámnak 50 dollárjába került, hogy el tudja anyámot venni. Mü testvérek tizenketten vótunk a családba. Nyóc gyerek és négy leány. Tizen még élünk. Elég szegényesen éltünk, de azért nem kellett menynyünk a kormányhoz, hogy segéljenek. Emlékszem, hogy vótak azok a nagy préri nyulak, úgy mondtuk „jack rebit”, azt ettük. Jó húsa vót. Még vót itt „hongerien fertics”, olyan vót, mint a csirke, a tolluja babos vót, vót fácán, réce, s avval éltünk, később aztán neveltünk tyúkokot, disznót, s a nyulak el vótak felejtve. Nem messzire vót tőlünk az iskala. A mü iskalánk neve Szent Imre vót. Vót még Bimbó iskala, Virág iskala. Jó messze vótak, vót, hogy a gyerek három, négy máldot is kellett mennyen. Ha nagyon hideg vót, akkor nem mentünk iskalába, vagy ha vót ló, akkor lóval mentünk. Az iskala mellett vót istálló, s oda bétettük a lovat amíg tanoltunk. Harmincötnegyven gyerek járt a nyóc osztályba. Mi magyarul beszéltünk, me mind

folkMAGazin

5

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1996/3  

A TARTALOMBÓL: Fehér Anikó: Advent; Dr. Dienes Gedeon: Pesovár Ernő 70 éves; Kóka Rozália: „Mikor kijöttek a hazából...”; Király Zsiga-díjas...

folkMAGazin 1996/3  

A TARTALOMBÓL: Fehér Anikó: Advent; Dr. Dienes Gedeon: Pesovár Ernő 70 éves; Kóka Rozália: „Mikor kijöttek a hazából...”; Király Zsiga-díjas...

Advertisement