__MAIN_TEXT__

Page 9

Csörsz Rumen István: Ezüstmuzsika Vízöntő: New Wawe „Száll a tavasz kibomlott hajjal, de a régi szabadság angyala nem száll már vele.” A nemrég átalakult Vízöntő együttes legújabb kazettája Radnóti Miklós sorait juttatja eszembe. Megállapodott, igényes megszólalások jellemzik. Eltűntek a korábbi dinamikai és tematikus szélsőségek. Komoly, profi muzsikusok szomorú negyvenes éveiről mesél, szelíd beletörődéssel szemlélt hétköznapokról. Az ünnepek (mint a Gitania Expressen hallható gyermekszületés, a régi karácsonyi énekek, a menyegző) hiányoznak. A Nád Jancsi visszafojtott várakozása helyett a betyár-nosztalgia lép előtérbe (Fakó paripám), A kazetta alapgondolatai: távozás, búcsúzás, bolyongás. Azt követeli a helyzet, hogy emigráljunk, meneküljünk, idegenben vállaljunk munkát. Egyedül vagyunk, régi szeretőnk még a kapujáig se kísér. Magányunkat a helyzet bagatellizálásával próbáljuk oldani. Persze mindent megszokunk előbb-utóbb. A tagok változása a stílus átalakulását hozta magával. Vályi Nagy Tamás bőgőmuzsikája kiegyensúlyozottá teszi a harmóniákat, bár nem olyan virtuóz, mint Huszár Mihály játéka volt. Hasur János (az egyetlen alapító tag, aki most is játszik a zenekarban) a múlt értékeinek hordozója, sajátos hegedűjátékkal, mely ugyan népzenei alapú, mégis ezer szállal kötődik a klasszikus zenéhez. Különösen érezhető ez a Este a Gyimesben jártam kezdetű számnál. Kiss Ferenc helyét Fábri Géza vette át, aki szintén eredeti arc, de még nem tudja megteremteni azt a feszültséget, amit Feri tudott. Koboz és ’udjátéka autentikus alapokon nyugszik; precíz, méltó a Vízöntő hagyományaihoz. Sajnos kényelmetlen hangfekvésekben énekel, s ez a figyelmünket gyakran elvonja. Géza éneke egyébként kifejező, elég jól érthetők a szövegei. Épp csak annyi a különbség közte és Feri között, mint egy Magyarországra került vajdasági népzenész, gyűjtő meg egy pesti értelmiségi között. Géza éneke: népdal; Ferié: énekelt vers. A csapat igazi hangadója Ágoston Béla, a fúvós szólista. Érdeme, hogy új hangszereket és hangszíneket hozott a zenekarba (szaxofon, basszusklarinét). Ezek szinte minden számban kiharcolják a helyet ízléses, profi szólóiknak. Mindez nagyon szép, de nem átütő. Sajnos Béla nem drámai alkat, s ez néha kimondottan kommersszá teszi a szaxofonozást. Talán zenei fricskát kell ebben látnunk? Ami a szívünket nyomja, ma már csak „presszósan” jöhet a világra? Nem tudom. A kazetta legnagyobb értéke minden bizonnyal a „minimal-motívumokból” felépülő zenei szövet. Ez egységes környezetet teremt, ugyanakkor ludas abban, hogy a szélsőségek elvesznek. A Vízöntő afféle „aranyalbumot” készített, mely minden különösebb kompozíció nélkül, a hangzás jegyében sorakoztatja fel a számokat. A kazettát a Dudatánc nyitja, – a műsor egészéhez képest szervetlennek érzem (az egyetlen hangszeres darab). 1993 karácsonyán a Petőfi Csarnokban hallottam a régi Vízöntőt, a Dudatánc előtt a következő sztori hangzott el: „Mikor Jézus Szent Péterrel a földön járt, betértek a sarki kocsmába. Ott mulatott éppen Lucifer, s mi ezt játszottuk neki. „És úgy szólt az a duda, hogy még a zsinórpadlás is táncba kezdett. A mostani változat kristályos, de hideg. A szép, egyenes hangokban hűvös „lejátszás” cseng. Ez baj. Bár mindaz, ami egyébként jó a számban, így is érvényesül. A második szám: Ezüstmuzsika. Moldvai kobzolást hallunk (persze ’udon), összeházasítva a hegedű repetíciójával és a basszuskla-

rinéttal. A harmóniák óvatosak, bár a bőgő folyton kínálgatja fülünknek az egyértelmű megoldásokat. Nagyon szép pillanatok, –egy átmeneti lelkiállapot árnyalt, szellemes bemutatása. Az Árva, árva a Vízöntő nagy slágerei közé tartozik. A Gitania Expressen szereplő változat hangütése nyersebb, csibészesebb. A mostani túl szép ahhoz, hogy elhiggyük. Különösen a sorvégi kitartott hangok és a lépegető vonós basszus teszik „szalonképessé”. Hiányzik a korábbi változat dobkísérete, csakúgy, mint a szám végére került autentikus cigány pergetés. Helyette szaxofonhabot kap a torta, hogy végképp kommersszá szelídüljön a cigány börtöndal. Itt nem „hasad az ég háromfelé”, inkább csak „szomorúan szól a harang” (ugyanez a szöveg az Ezüstmuzsikában is megszólal, nyilván nem véletlenül). Szép, de önmagáért szép. A Boldogkőtánc (?) telitalálat, Ágoston Bélát dicséri. Filmzene, vagy inkább: zenefilm. Pályaudvar. Kitekintés a tegnapi világba (Zavaros a Tisza vize), aztán búcsúzás: irány a holnap. Vonatablak párája, feszültségoldó, kicsit össze-vissza bazseváló harmonikásszaxofonos zenekar a restiben. S az indulás után: szétúszó hangfoszlányok. Mindvégig zene. Este a Gyimesben jártam. Klasszikusan szép bevezető (brácsa és basszusklarinét finom egybecsengései), majd oktávpárhuzamos dünnyögés. Csak úgy, magunk elé, lefelé jövet a hegyről. Találkoztunk a búval, és a nyomunkba szegődött. Nem érezzük, csak tudjuk. Visszük magunkkal. Ez a szám mindegyik közt a legárnyaltabb. Nyugodt, fáradt este. Nem vagyunk egyedül. A Vándordal balkáni hangütése: a 80-as évek eleje, a folkzene hőskora. A hegedű „kommentárjai” a Gyerekjáték egyik motívumát idézik. Géza remekei: szinte büszke arra, hogy megríkatja a fákat. Az Én túlnő a világon, a természeten: mindenbe belebújik, és mindenhez hűtlen. Kiss Ferinél ez a téma: küzdelem (Átváltozások); a Vízöntőnél: a mozgás kényszere. A Sír az út előttem régi szám. A Villanypásztor c. album elektronikus változatában az ének mellett egy archív énekfelvétel, továbbá egy ökörszem lassított éneke hallható. A mostani felvétel a koncertváltozat, fergeteges utójátékkal. Tempója egy árnyalattal gyorsabb a kívánatosnál. Géza hangjában fojtott düh, elégedetlenség cseng (Feri hajdan inkább a dünnyögős szomorúság felé vitte a számot, egy-két közbekiáltással). Az utójáték lendületes, basszusklarinétja jó ötlet. Az egységesülő hangzás miatt azonban hosszabbnak érzem a kelleténél. A Fakó paripámmal bajban vagyok. Zsánernek lendületes, nosztalgiának harsány. Géza az énekmondót idézi, aki kívül áll a körön. Semmi optimizmus, inkább valami zaklatott bizonyítási kényszer lengi be a számot: megpróbáljuk még egyszer belakni a régi életformát, mielőtt kiszáradunk belőle. Nagy kár, hogy a hangfekvés kényelmetlen az énekes számára; nagyon feszít. Talán ez is a prés érzését erősíti a hallgatóban. A Fúnak a fellegek: igazi ezüstmuzsika. Finom pizzicatói a gondolatok villanásai. Magát a szelet csak a szaxofonszólóban halljuk, meg a doromb-énekben, ami szép, érdekes befejezése a kazettának. Géza már nem tud igazán újat mondani; ez a szám Kiss Feri Vízöntő kor c. lemezén jobb, bár a szaxofon ott túl hangsúlyos. A New Wave zárószáma: az eddigiek ismétlése, a stílus elmélyítése. Kicsit „stáblistásra” sikerült: hosszú. Nyugalom marad bennünk és hiányérzet. A Vízöntőtől megszokott sziporkázás, erő: hiányzik. Az elmélyedés, a dünnyögés muzsikája: megvan, de pódiumos, kevésbé intim, mint eddig. A szándék (bensőséges zene, akusztikus hangszereken) megvalósul. Az összkép: szép, profi játék. Nem sikátor, nem sugárút. Barátságos, egyirányú utca.

folkMAGazin

9

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1996/1  

A TARTALOMBÓL: Timár Sándor: Kallós Zoltán 70 éves; Novák Ferenc: Hagyományaink; Tálalóba tálalható; Banner Zoltán: Szobrász nép – népi szob...

folkMAGazin 1996/1  

A TARTALOMBÓL: Timár Sándor: Kallós Zoltán 70 éves; Novák Ferenc: Hagyományaink; Tálalóba tálalható; Banner Zoltán: Szobrász nép – népi szob...

Advertisement