Page 27

Szerényi Béla: Az alpári ördöngös dudásról - Padkaporos történetek A dél-alföldi zenei világot bemutató sorozatban ez alkalommal a tekerő egykori társáról, a dudáról esik szó. Az adatközlők visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Szentes környékén még e század 30-40-es éveiben is előszeretettel muzsikáltak tekerő-duda zenekarral. A szentesi Koszta József Múzeum gyűjteményében van egy 1898-ban keltezett képes levelezőlap, amely duda-tekerő-klarinét bandát ábrázol. A múlt században Szentes városa önmagára nézve oly jellemzőnek találta ezt a zenekart, hogy úgy gondolták, érdemes képeslapon megörökíteni! Sajnos, ennek a zenének nyoma sem maradt. Bár valószínűleg még az ötvenes-hatvanas években is lehetett volna Csongrád megye tanyavilágában öreg dudást találni, ennek ellenére sem hangfelvétel, sem fotó vagy film nem készült, így fogalmunk sem lehet arról, hogy a Dél-alföld dudásai hogyan muzsikáltak. Csak a tekerősök visszaemlékezéseire támaszkodhatunk az alábbiak szerint: Maczik Sándor szentesi klarinétos elbeszélése 1984-ben: „Dudával, avval muzsikáltam én is....Turák János vót. Úgy kerültünk össze, hogy idenősültem én, ebbe az úcába. Aztán csak ez az öreg Kovácska Sándor bácsi (tekerős) itt lakott a szöllőbe, oszt odagyün hozzám, hallod-e aszongya, nekem van egy lakodalmam.... elgyünnél-e cimborának egy iccakára? Fene tudja, jó pénz vót abba az időbe, nem tom én már mennyi, hát asszongya ennyiér vagyok megfogadva egy klárnétossal. Hát jólvan, mondok, elmék. Hát osztá el is mentem, muzsikáltunk is úgy éjféltájig. Egyszer csak...az öreg Turák kísérte a kálótósokat a menyasszonyos háztú dudával. Oszt kurjongattak, danótak, hát aztá begyüttek, megvacsoráztatták őket, mondja aztán, hogy hát játsszunk együtt! Aztá összestímoltak a tekerővel, odavette a tekerőt a dudáhón, azt én is muzsikáltam velük reggelig. Nagyon tréfás ember volt az öreg Kovácska is meg az öreg Turák is – akkó már voltak olyan hetven valahány évesek – azt macerálták egymást, én meg csak hallgattam meg néztem űket nagyokat – fiatal voltam. Élvezet vót az énnekem. Közrefogott a két öreg, aztá csináltuk ám!” Bársony József tiszaalpári tekerős története 1991-ben: „Szentesen vótunk a köröszttestvérrel, azt meg nem mondom, hogy hát harminc hányban, csak húsvét másnapján vót. Őneki a rokonságában, ahun vótunk, éppen abba az utcába vót a lakodalom....A rokonság mondta, hogyhát má mostmajd nemsoká mennek a muzsikások, azt mivel lakodalom van, bőrdudás meg egy tekerős. Hát osztá már akkor tudtam tekerőzni jelenleg, de bőrdudát még addig nem láttam. Azt rá akartam szenni én is, meg a köröszttestvér is a dudást, hogyhát szólaltassa meg. Nem vót hajlandó...Azt így természetbe láttam a dudát, de hogyhát mit mond, azt nem. De viszont az édesapám mondta, beszélte, meg hát ugye nagyon sok asszony is, ...ezekbe is több vót olyan idős mint az én apám, aztán meg hát egy falubeliek is vótak, üsmerősek is vótak, oszt ennél fogvást, ugye összejártak...Vót egy ember, Kanász Jóskának hívták. Hogy az vót-e az eredeti neve, vagy csúfneve vót csak, így emlegette mindenki, hogy Kanász Jóska. Ennek vót, ennek az embernek bőrdudája. Oszt otthon, őnáluk sokszor csinált ilyen padkaporos bálakat...Azt asszongya, hogyhát a bőrdudát felhajította, be a kucóba. Ugyan úgy muzsikált, mint amikor a kezibe vót, ű meg táncolt. Úgy, hogy nem akartunk elhinni, elsőbb ugye egy-két embernek vagy egykét nőnek a bemondására, de végeredménybe kénytelenek vótunk, mer nem csak egy dógot magyarázott, hanem hát, dinnyék folytak a falon (télen)! Osztán vót egy legénygyerek, mondta az én apám, meg a többiek is, hogy elővette a bicskát – persze, hogy már ittas vót – hogy meglékeli a dinnyét. Akkor azt mondta neki a Kanász: Az orrodat szúrod meg, ha beleszúrod a bicskát! Nem merte...Oszt akkó, mikor eltűnt a dinnye a falról, meg minden rendbegyütt, akkor utána asszongya: Na, lányok – aszongya – a padkára, mer árvíz lesz! Ugye elsőbb nem hitték azt, míg be nem bizonyosodott...Abba az időbe még ugye nem nagyon vót bikini, vagy hát úszónadrág a nőkön sem, azt csak a hosszú szoknyát hordták...De mikor már olyan magos lett az árvíz, hogyhát a szoknyákat is fölfelé köllött húzni, akkó már elhitték az árvizet is. Azt mondta apám is, hogy még legénykorukba a lányokat is csak odaszédítette (a Kanász), úgyhogy azér csak nem vótak annyira megrökönyödve, hogyhát féltek vóna, mer elhitték, hogy így van...” Kép: Levelezőlap 1898-ból (Szentesi Koszta József Múzeum)

Dr. Bánszky Pál: Az 1995. évi Király Zsiga díjas Borbély Jolán Borbély Jolán etnográfus Hajdúszoboszlón született. Ez az alföldi város sokak tudatában a gyógyfürdőt jelenti, nekem viszont – a szomszéd falubeli Kaba szülöttjének – inkább a Hortobággyal határos települést, ahol Szilveszter éjszakáján a pusztáról érkező csikósok csergetnek, és ahol kitűnő hímzők, szövők, bútor- és dikókészítők élnek. Édesapja gazdálkodott és cséplőgép tulajdonos volt, így beleszületett abba az életmódba és szokásrendszerbe, amivel később – az ELTE múzeológia-néprajz szakának befejeztével – hivatásszerűen is elkezdett foglalkozni. S immáron több évtizedes életműről adhatunk számot. Az első lépéseket tánckutatóként tette meg. Diplomamunkájának is ez lett a vezérmotívuma: Lakócsa táncélete címmel. A néptánc gyűjtését, mint egyetemista, a Népművészeti Intézet külső munkatársaként kezdte el. Itt végezte egyetemi gyakorlatát 1955-ben és ez lett az első munkahelye is, amíg az Intézet Népművészeti Osztályát 1957-ben meg nem szüntették. Annak ellenére, hogy tizennégy éven keresztül nevelőtanári pályára kényszerült, folyamatos kapcsolatban maradt a tánckutatással. Ehhez a különösen kedvező légkört férje – a kitűnő tánckutató, Martin György – személye is biztosította. Lakásuk a táncosok és népzenészek, valamint az erdélyi magyarok találkozóhelyévé vált. Borbély Jolán 1972-ben került vissza a Népművelési Intézetbe, most már a Vizuális Művészetek Osztályra, ahol a textil terület szakmódszertani gondozása lett a feladata. Az újrakezdés évei szerencsésen egybeestek a tárgyi népművészet megújulásának időszakával. Ekkor alakult meg a Fiatalok Népművészeti Stúdiója. Ettől kezdve kétévenként megrendezésre került Nyíregyházán az Országos Népművészeti Kiállítás. Az addig szinte kizárólagos hangsúllyal uralkodó hímzéskultúra mellé – nem kis részben Borbély Jolán szakmai segítségével – a textilterületen új szakágak bontották ki szárnyaikat. Egyre jobban terebélyesedett a nemezelés. Rohamos fejlődésnek indult a szövés, egyik megújító forrásként használva fel az erdélyi festékes hagyományt. Újraéledt a vert csipke. Kísérleti műhelyek jöttek létre. Folytatódott és tömegessé vált a szakoktatók képzése, a díszítőművészeti szakkörvezetők módszertani kiadványokkal való ellátása. Az utóbbi évtizedben pedig a szentistvánkor megrendezésre kerülő nagyhatású Mesterségek Ünnepe előkészítésének is aktív részese lett Borbély Jolán. 1982-tőt segítőpartnerre talált a Népművészeti Egyesületben is, amelynek közel évtizede maga is alelnöke. Talán legtöbb, amire büszke lehet, hogy a lépésről-lépésre elért sikerek eredményeként a textil műfajok a tágabban értelmezett népművészetnek egyik kiemelkedő, a korszerű lakáskultúrát alakító tényezőjévé váltak. A legtöbb elismerést – zsűrizések, kiállításnyitók, előadások alkalmával – az alkotó népművészektől kapta, s gondolom ez a legfontosabb! Ehhez társulnak: Kiváló Népművelő, Életfa, Magyar Köztársaság Kiskeresztje kitüntetések, s legfrissebben – amiért most méltatjuk munkásságát –a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által alapított és 1995 őszén átadott Király Zsiga díj, amellyel a szövetség az eddig kifejtett gazdag szakmai tevékenységét értékelte. A jövőben is számítunk aktív munkálkodására!

folkMAGazin

27

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1996/1  

A TARTALOMBÓL: Timár Sándor: Kallós Zoltán 70 éves; Novák Ferenc: Hagyományaink; Tálalóba tálalható; Banner Zoltán: Szobrász nép – népi szob...

folkMAGazin 1996/1  

A TARTALOMBÓL: Timár Sándor: Kallós Zoltán 70 éves; Novák Ferenc: Hagyományaink; Tálalóba tálalható; Banner Zoltán: Szobrász nép – népi szob...

Advertisement