Page 12

Karácsony István: A duda II. A duda történetének vázlatos áttekintése után a hangszer készítéséről írok. Mint láttuk, legtovább a Palócföldön maradt fenn. Ezekről készültek leírások, az öreg dudások tudásukat még megoszthatták a táncházi zenészekkel is. Pál István tereskei dudás ezt teszi még a mai napig is, mindannyiunknak példát mutatva. A ma használt dudák palóc típusúak, magam is ezt veszem alapul, amikor a hangszert bemutatom. A duda legfontosabb alkatrésze a sípszár, a bőrhöz a fejjel kapcsolódik. A fej formája, díszítése igen változatos képet mutat. Leggyakoribb a kecskefej vagy a régebbi dudákon a kos fej. Ezen kívül ismerünk kutyafejű, ördögfejű dudákat is. Az Alföldön gyakran fordultak elő menyecske- illetve férfi fejű fújtatós dudák is. A szép formán kívül a dudafejet még tovább is lehet díszíteni. A díszítés gyakran életfát formáz a kecske szarván vagy a homlokán. A fej alsó részén – amely a sípszárat tartja – található körben egy fémgyűrű, amely nemcsak díszítésül szolgál, de repedés ellen is védi a fát. A fej díszei között igen gyakori a tükör – ha nincs a fejen, akkor máshol, például a „bordó” végén található. A tükör nemcsak díszítő funkciót tölt be. A duda és az ördög kapcsolatáról több történet is ismert. Például: minden dudában lakik egy ördög hangya képében, vagy egyszerűen csak az, hogy a „duda az ördög hangszere”. A történet folytatása pedig így szól: ha az ördög meghallja kedves hangszerét, előjön, hogy megnézze, ki játszik rajta. De ha meglátja csúnya képét a tükörben, rögtön visszabújik oda, ahonnan előjött. Így hát kevesen merik megkockáztatni azt, hogy dudájukról lemaradjon – ha még oly kicsi is – a tükördarab. A dudafejnek abba a felébe, amelyet a bőrbe kötünk, szintén furat található. Ezt egy gézdarabbal szokás még bekötni, amely védi a sípokat a dudabőr belsejéről leváló kisebb daraboktól. A fejnek ezen a részén található egy – a peremen végigfutó – bemarás is, amely a bekötéskor segít, hogy ne csússzon el a spárga. Ezenkívül a tömítést is javítja. A sípszár elkészítése a legnehezebb feladat. A magyar dudákra jellemző a kettős sípszár, ami zeneileg sokkal több lehetőséget biztosít, de készítéskor, hangoláskor ennek „meg kell fizetni az árát”. A kettős sípszár bal felől eső része a dallamsíp. A legfelső lyuk a sípszár hátsó oldalába van fúrva. Ezen szólal meg az oktáv és ennek rövid nyílásával lehet a jellegzetes „csipogást-csippantást” is végezni. Vele szemben egy sokkal kisebb átmérőjű lyuk található, ez a „bolhaluk”. Ezzel a lyukkal fél hangot lehet emelni az alatta levő hangsoron, illetve egész rövid idejű kinyitása vibráló hangot képez. Az oktávlyuktól lefelé haladva a mixolid hangsor hangjait kapjuk. Alul, a sípszár oldalán található egy hosszú nyílás. (Manga János rajzán egy kosfejű duda látható, ezen „stimmlyuk”-ként van feltüntetve.) Ez az alaphang beállítását szolgálja. Viasszal szokták lefedni, a sípszárhoz lánccal kapcsolódó piszkálóval lehet tágítani hangolás közben. A sípszár másik oldalán a kontra síp található. Ezen mindössze egy furat található, amely ha nyitva van, az alaphang szólal meg. Ha az alaphang „a”, akkor a kontra lyuk lefedése után „e” hang hallható. Ez az „e” hang hangolható a kontrasíphoz kapcsolódó „pipa” oldalán levő hangoló nyílással. A „pipa” egy tülökben végződik, amely erősíti és színezi a kontra hangját. A sípszárban helyezkednek el a sípok, melyek úgynevezett nyelvsípok, név szerint a dallamsíp és kontrasíp. Ez így leírva igen egyszerűnek tűnik, de aki már készített dudasípot, annak ez sok-sok próbálkozást és állandó gondot jelent. Van olyan dudás, aki azt állítja, hogy a dal is azért szól úgy, hogy: „Aki dudás akar lenni, pokolba kell annak menni”, mert amíg elkészül a sípjaival, úgyis annyit káromkodik, hogy biztos a pokolba jut. A sípok régen bodzából vagy nádból, míg manapság – egy-két kivétellel – inkább fémből készülnek a következőképpen: 4-5 centiméteres rézcsövet kell ferdén lecsiszolni, s az így keletkező ék alakú nyílásra egy nádlapot kell ragasztani. Ezt követően a nádat addig kell faragni, csiszolni, míg az a kívánt hangon nem szól. Ha kész a síp, akkor a sípszárba helyezve – ki-be tologatással – lehet a hangolást végezni. A másik hangot adó tartozéka a dudának a bordó, amely egy 70-80 centiméter hosszú cső. Négy tagból áll, a bőrtől nézve a másodikban helyezkedik el a bordósíp. Tehát ez a harmadik síp, amelynek természetesen a másik kettővel egy nyomáson kell megszólalnia. Az a hang, amely itt keletkezik, egy oktávval mélyebb, mint az alaphang, s mint

12

orgonapont, kíséri végig a dallamot. A további darabok csaposan csatlakoznak egymáshoz, így játék közben is lehet hangolni a bordót a tagok széthúzásával, összetolásával. A bordószár utolsó tagjához – a kontrához hasonlóan – egy tehén-tülök csatlakozik. Régebbi dudákon lehet látni réz tölcsért is. Mindkét megoldás erősíti a hangot és szebbé teszi a dudát. A bordó szárát gyakran díszítik. A díszítésnek sok fajtája ismert. Van, hogy az esztergált csődarabokat mintásra faragják. Máskor a mintákat ónnal vagy ólommal beöntik, de vannak olyan dudák is, melynek bordójára polírozott rézgyűrűket erősítenek. Az utóbbi megoldások erősítik az alkatrészeket és megvédik a repedéstől. A duda fontos tartozéka a „klipács”, ezen keresztül fújja a dudás a levegőt a bőrbe. Két darab, egymásba illesztett csőből áll. Az egyik darabot a bőrbe kötik, ehhez csaposan illeszkedik a fúvóka, amelynek alsó nyílásán egy bőrből vagy gumiból készült szelep található. A szelep a levegő befúvásakor kinyílik, amikor pedig nem fújja a dudás a hangszerét, akkor a bal kezével szorítja magához a bőrt, így az abban levő nagyobb nyomás miatt a szelep lezár, és megakadályozza a levegő kiáramlását. A „klipácsot” szintén díszítik. A duda fa alkatrészei kemény, esztergálható fából készülnek. Hagyományos a szilva, mert jól megmunkálható és szép. Ezen kívül készülnek dudák cseresznye-, körte-, vadkörte-, de még akácfából is. Ezeket a részeket érdemes évente egyszer-kétszer olajos ruhával áttörölgetni, a hosszabb élettartam érdekében. A fa alkatrészeket a bőrbe kötik. Ez a bőr lehet birka, kecske vagy kutya. A mai dudások inkább a kecskebőrt használják, és hisznek hosszabb élettartamában. Ritka a kutyabőr, mert nehéz hozzájutni, bár a dudások elmondása szerint jól tartja a levegőt, akár hét évig is. A bőr kikészítését és a duda bekötését Pál Pista bácsitól tanultam. A következők szerint történik: a bőrt a kecskéről zsákszerűen kell lehúzni. Ezt követően ki kell mosni. Mosás után konyhasó, timsó 1:1 arányú keverékével a belső felületet be kell dörzsölni, majd két hétig a saját levében hűvös helyen tartani. Naponta egyszer megforgatják. Ezt követően egy ágas botra húzva lassan – szintén hűvös helyen – szárítják és még a teljes kiszáradás előtt be is kötik. A duda bekötésén a fa alkatrészek bőrbe való rögzítését értjük, amelyet még megelőz a „fenekelés”. Először is el kell dönteni, hogy szőrével kifelé vagy befelé fordítva akarjuk használni a dudánkat. A legtöbb érv a befelé fordított szőr mellett szól. Valószínűleg ezért van, hogy a múzeumokban látható dudák – nagyon ritka kivételtől eltekintve – így vannak bekötve. Ha a szőrt így befelé fordítják, az segít a dudában levő levegő páratartalmát egyenletesen tartani. Ezen felül nem csúszkál a dudás hóna alatt, valamint a befelé fordított dudabőrt könnyebb karbantartani, ha kilyukad, könnyebb befoltozni. Ennek ellenére a mai dudások nagy része mégis kifelé fordítva köti be dudáját. Nagyon nehéz ellenállni a csábításnak, melyet egy szép kecskebőr látványa ad a dudának. A dudabőr fenekelésénél visszájára fordítjuk az anyagot, mint ahogy azt használni kívánjuk. A fenékrészen felhasított bőrt egyenletes kör keresztmetszetűre levágjuk, majd kb. 2 cm vastagságban a szőrét tövig nyírjuk. Ezt követően – mint egy krumpliszsák száját – elkezdjük a bőrt ráncbaszedve összehajtogatni. 1-2 cm vastagságot kell összefogni a kezünkkel. Minden egyes hajtogatást egy kihegyezett, vékony pálcával át kell nyomni a bőrön. Ha így a fenék végéig jutottunk, kihúzzuk a pálcát, amitől a kecske feneke ismét szétnyílik. Ezután a bőrt a lenyírt résznél jól be kell kenni csirizzel, ez biztosítja majd a jó tömítést. A bekent bőrt ismét felfűzzük és a művelet befejezése után a fapálca alatt erősen elkötjük. A pálca kilógó végeit levágjuk. Mindezek után Pista bácsi még egy vékony bőrdarabot is köt a csomóra a biztos tömítés érdekében. Általában a dudások ezt felesleges óvatosságnak tartják, de én megfogadtam a tanácsát. Fenekelés után a bőrt a nyakon át kifordítjuk, majd a bordót és a fúvókát bekötjük. Célszerű belülről elhelyezni a kötéseket, mert így nem látszik a madzag. Utolsó lépés a fej bekötése. Itt – hasonlóan a bordó és a fej bekötéséhez – csirizt használunk tömítőanyagként. A dudafejet a kötésen kívül még körben be is lehet ráncolni és úgy összehúzni. Ilyenkor a kecske nyakának nagyságától függetlenül a bőr jól simul a dudafej nyakához. Megszáradás után ez is javítja a tömítést. Ha a bőr sérült, a lyuk alá egy fagombot teszünk és alatta jól elkötjük. A bekötés után egy nappal már lehet játszani. A következő számban erről is írok...

folkMAGazin

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1996/1  

A TARTALOMBÓL: Timár Sándor: Kallós Zoltán 70 éves; Novák Ferenc: Hagyományaink; Tálalóba tálalható; Banner Zoltán: Szobrász nép – népi szob...

folkMAGazin 1996/1  

A TARTALOMBÓL: Timár Sándor: Kallós Zoltán 70 éves; Novák Ferenc: Hagyományaink; Tálalóba tálalható; Banner Zoltán: Szobrász nép – népi szob...

Advertisement