Page 9

Bankó András: Évforduló I. Michel Montanaro épp Pomázon vendégszerepelt, amikor 40. életévét betöltötte. A ll. Nemzetiségi Találkozó házigazdája, a Vujicsics együttes ajándékokkal kedveskedett neki, sőt a tévé stábja is tartogatott számára meglepetést... Az elmúlt években két CD-je jelent meg. A francia kiadású, Tenson című korongot legkedvesebb zenészcimboráival készítette el (többek közt Serge Pesce, Christian Zagaria, Barre Phillips zenélt vele), több fölvételen a pozsonyi Écsi Gyöngyi éneke hallható (a 8.-on szólóban). A másik kiadvány Csehországban készült Theatre Montanaro címmel, s a kellemes jazzmuzsikát szintén régi zenésztársak szólaltatják meg (Alan Vitouš, Luboš Andršt többek közt). Akik tudják, hogy Michel bármiről eldiskurál öt nyelven (okszitánul, franciául, magyarul, olaszul és angolul), sőt ezen fölül tanult egy keveset bolgárul, spanyolul, portugálul, katalánul és az Észak-Afrikában honos bambara nyelven, az csöppet se hökken meg remek kapcsolatteremtő képességén, nemzetközi sikerein. Az azonban mégis váratlan, hogy harmadik gyermekének egy ilyen Európában „gyanús” hangzású nevet szánt, mint ez: Attila. A királyra gondolva, s főleg a költőre... – persze ennek is története van. Kérdezgette otthoni ismerőseit; na, mit szóltok, Attilának keresztelem, hallottatok már ilyen szépen zenélő nevet? Hát, te..., tudod... – ilyen szabódó válaszok születtek csak, a franciák a névadásban is kényesek az idegen eredetre. Jobbat nem találtál? – vetették ellene néhányan, ám Michel nem zavartatta magát, kérdezősködött tovább. Mivel egyáltalán nem talált olyan embert, aki egyből rávágta volna: Remek!, kissé elbizonytalanodott. Ekkor újra kérdezgetni kezdte az embereket arról, hogy: mégsem Attila lesz, mit szólsz? Mire a harmadik vagy negyedik ember így válaszolt: Hülye vagy! Már megszoktuk. S Attila lett a fiúból. Montanaro a ‘96-os esztendőre is tartogat jubilálni valót, előadóművészete ekkor lesz negyedszázados, megünnepelheti, hogy 25 éve életeleme a színpad s minden hangok kibocsátására alkalmas eszköz, minden tanulsággal szolgáló meskete. Országos turné várható. II. Az idei nagy rock-veteránosodás (50 éves lett Demjén és Hobó, Bródy és Szörényi Levente) közben a csuda se gondolta, hogy Alain Delon meg egyidős lesz Makovecz Imrével. Pedig ez történt, mindketten hatvanévesek. A róla készült monográfia (Corvina, 1980) idézi Nagy László észrevételét az ország régebbi építészeti megjelenéséről: „Mintha egy tizedrangú zord és üzleties Bauhaus-betonbanya tojta volna tele hazánkat.” Ma már ennyire egyértelműen ez nem jelenthető ki, de ahhoz szemléletváltás kellett, ahhoz mesteriskola kellett, s olyan képzési formák, ahol szabad kísérletezni, ahhoz építészegyéniségek kellettek, olyanok, mint Makovecz. Negyvenkét éves korára már negyvenkét önálló épülete megépült: akkor ez országos rekordnak számított. Akkoriban nyilatkozta: „Feltételezem, hogyha az országban elegendő számú különleges, különös épület létrejön (...), akkor az szellemileg elegendő egyensúlyt jelent. (...) Annyi dolgom van, hogy megdöglök bele.” Azóta számos építésziroda alakult szerte az országban, ahol a fölfogásával azonos, vagy ahhoz közeli módon születnek a házak tervrajzai; szemlélete a szomszédos s a távolabbi országok kollégáira egyformán hatással van. Mintha egyre otthonosabb lenne ez a

tájék, amióta épületei fölütötték fejüket: Budapesten, Csornán, Dombóváron, Egerben, Füreden (Balaton-, Duna- és Tisza- egyaránt), Győrött, Jászapátin, Kölcsén, Letenyén, Pakson, Sárospatakon (részben ennek köszönhetően kapta meg a város 1987-ben a Hild-érmet), Szigetváron, Tatabányán, Zalaszentlászlón, vagy Visegrádon. III. Karsai Zsiga bácsi 75. esztendejét töltötte be, október 20-án köszöntötték Pécelen mint festőt s mint a település díszpolgárát. (Régi ismerőse, Vadasi Tibor furulyázott neki, Budai Ilona énekelt s a Cimbora citerazenekar játszott még kedvére; Kő Pál szobrászművész három érmeplasztikáját adta ajándékba.) A helyi művelődési házban kiállítása nyílt régebbi s újabb képeiből. Érdekes volt összehasonlítani az ‘53-ból való „Két táncos”-t a ‘91-ből való „Három legény”-nyel, mindkettőt áthatja a ritmus, a mozdulat ihletettsége. Témáit közvetlen környezetéből merítette, portrék, csendéletek készültek főleg s olyan életképek, amelyek az egyszerű emberek világáról adnak hírt. Élete egyharmadát töltötte Lőrincrévén, kétharmadát Pécelen. ‘61-ben lett a Népművészet Mestere, ‘92-ben Életfa-díjat kapott, ‘94-ben a Magyar Művészetért Alapítvány ismerte el pályafutását. A Zeneműkiadó ‘82-ben jelentette meg Kiss Lajos „Lőrincréve népzenéje – Karsai Zsigmond dalai” című könyvét, amely negyedszázados gyűjtőmunkának köszönhető és – Sebő Ferenc meglátása szerint – egy falumonográfia dalkincsével ér föl. Nagyjából e törzsanyagra (s Székely Zsigmond „Lőrincréve népzenéje” című album, számos táncdallammal s néhány szokásénekkel. IV. Ha már a bűvös negyvenessel kezdtük, fejezzük is be ezzel. Novemberben ünnepelte négy évtizedes fönnállását a pozsonyi ifj. Szívek. Isten éltesse valamennyiüket! Kép: Karsai Zsigmond festménye – Önarckép

A Néptáncosok Szakmai Háza hírei Saját kiadványainkat és kazettáinkat ezentúl a Magyar Művelődési Intézet könyvtárában lehet megvásárolni. Néhány bizományos anyagot azonban még mi is árusítunk. Elkészült az újabb szatmári hangfelvétel a néptáncoktatáshoz a Tükrös zenekar közreműködésével, melyet a marosszéki ill. kalotaszegi felvételek mellett ajánlunk. Még az idén megjelenő további kiadványaink: 1. Halmos Béla - Virágvölgyi Márta: Széki férfitáncok 2. Lányi Ágoston - Pesovár Ernő: A magyar nép táncművészete - javított táncleírás melléklete 3. Bodza Klára - Paksa Katalin: Magyar népi énekiskola II. - javított kiadás

folkMAGazin

9

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1995/3  

A TARTALOMBÓL: Bankó András: Leg-leg-leg: esetleg; Berán István: Közös buli; Kóka Rozália: „Nem kell a mostaniaknak mese...”; K. Tóth László...

folkMAGazin 1995/3  

A TARTALOMBÓL: Bankó András: Leg-leg-leg: esetleg; Berán István: Közös buli; Kóka Rozália: „Nem kell a mostaniaknak mese...”; K. Tóth László...

Advertisement