Page 28

Bob Cohen: Árus Ferenc (1931-1995) Berki „Árus” Ferenc mérai prímás és egyben a magyar néptánckutatás egyik legfontosabb forrása november elején elhunyt. Feri bácsi halála nagy veszteség mindazok számára, akik ismerték és tanultak tőle, de ránk hagyott öröksége a kalotaszegi legényes táncokban és a gyorscsárdásokban örök életű lesz. Én ahányszor csak meghallgatom majd a mérai hajnali egy-egy felvételét, mindig emlékezni fogok arra a jó barátra, akit nagyon-nagyon szerettem. A mai gyorsan változó világban a magyarok különösen tisztában vannak azzal, hogy hagyományos kultúrájuk megőrzése egyre nehezebb lesz. Ezért is érint minket a nagy öregek elvesztése olyan lesújtóan. A magyarok számára a folklór többet jelent nosztalgiánál, ezért volt az Erdély felé vezető út mindig is nagyon csábító. A Mérához hasonló falvakban az ember a dallamoknál és a tánclépéseknél sokkal többet tanul meg, és tudása sokkal többet gyarapodik, mint egy egyetemi kurzuson, vagy táncszemináriumon. Mérában azt tanulhattuk meg, miért és hogyan marad fenn kultúránk a XX. század összes politikai, gazdasági és történelmi brutalitása ellenére. Egyszerű emberek miatt, amilyen Árus Ferenc volt, és akiknek ezért örök hálával tartozunk. A néhai híres mérai prímás fiai: Feri bácsi és Béla, valamint a tavaly elhunyt Tóni Rudi az öreg Árus együttesében kezdtek játszani. A velük készült régi felvételek a világ legjobb népzenei felvételei közé tartoznak. Én is ezek miatt jöttem Magyarországra, és kezdtem el hegedülni. Emlékszem arra a napra, amikor tizenhat évesen New Yorkban megláttam a National Geographic egyik akkori számában egy mérai táncról készült fotót. Tudtam, hogy egyszer el kell jutnom oda. Tavaly nyáron megkerestem újra ezt az 1970-ben készült fényképet és rájöttem, hogy Feri bácsi és felesége táncolnak rajta és az öreg Árus hegedül. A sors is úgy akarta, hogy találkozzam Feri bácsival. Erre 1990-ben került sor egy gyűjtőút során. Rögtön összebarátkoztunk. A régi dalokon és cigányzenész-kultúrán kívül a cigány nyelv helyi dialektusáról is sokat hallottam tőle. Elképesztően jó mesemondó volt. Megtanított arra is, hogyan kell zenésznek lenni. Egy nyáron segítettem Feri bácsinak barackot árulni a kolozsvári piacon. Mikor az ismerősei meglepődtek, hogy amerikai

Havasréti Pál Árus Bélához írt levele ‘95. december 1., Érd Drága Béla Bácsi! Fogadjad őszinte részvétemet Feri bácsi elvesztésében érzett fájdalmadban és szomorúságodban. Éri Péter hívott fel a gyászhírrel (akit te is ismersz és szeretsz), de már ő is csak késve tudta meg a temetés időpontját. Így kérlek, nézd el nekünk, hogy nem lehettünk jelen a búcsú nehéz pillanataiban! Feri bácsi szomorú szemeit látom, amint muzsikál Rudi sírjánál. Vajon ki muzsikált neki utoljára, kérlek írd meg! Remélem egészséged nem romlik, hallom, már nem dohányzol. Amint tehetem, meglátogatlak. Szomorú, hogy a „mérai egyetem tanárai” ilyen gyorsan távoznak. A sok-sok élmény, barátság, és a zene szeretete, amit mi – tanítványaitok – Mérán magunkba szívtunk (feltöltődni vissza-vissza jártunk), itt a távolban bizony szorosan összeköt minket, kisdiákokat. Ő mindig mondogatta: „Látjátok, milyen az élet, úgy megzavarja az embert...”. A mai napig megdobban a szívem, ha az első mérai látogatásunkra visszagondolok, s mint egy magnetofon, amit nem lehet

28

munkaerőt alkalmaz, Feri bácsi csak annyit mondott: „Ez itt a fiam, amerikai zsidó cigány!” Feri bácsi gyakran vendégeskedett nálunk, amikor Budapesten járt. Többször bekísért a szerkesztőségbe is, ahol teljesen elbűvölték a számítógépek, faxok és a külföldiek. Mindenkit megkínált pálinkával és mindenki számára tudott egy jó sztorit. Egyszer éjjel kettőkor keveredtem haza és ott találtam Feri bácsit a konyhaasztalnál. Nem feküdt le, megvárt, mert el akarta magyarázni a cigány álomfejtéseket. A nap már rég fenn volt, mire mi aludni mentünk. Feri bácsi megőrizte édesapja repertoárját, de mindenkinek megvallotta, hogy ő maga nem olyan jó hegedűs, mint az apja volt. „Fontos a technika de innen kell játszani” – mondta gyakran a szívére mutatva. Mint annyi más cigány hegedűs, ő is arról álmodozott hogy majd egy nagy éttermi zenekart vezethet. Egyszer elmentünk a várba a turistáknak zenélni, és aztán benéztünk a Halászbástya Vendéglőbe. Amikor az ottani cigányprímás felismerte Feri bácsit egy régi TV műsor alapján, az öreg borzasztóan meghatódott. Gyakran küldtem hozzá Mérába ismerősöket. Laktak nála híres fotósok, két komputeres vállalat igazgatója és egy amerikai elnökválasztási kampány menedzsere. Mindenkit szeretettel fogadott, pálinkával kínált, zenével és tánccal szórakoztatott. Annak ellenére, hogy Feri bácsi nem járt sokat iskolába, nagyon okos ember volt. Többször elkísért engem is gyűjtőútjaimon és segített biztatgatni a többi erdélyi prímást, hogy minél több zsidó dallamot felidézzenek. Amikor októberben utoljára láttam, Béla bácsival együtt összesen hat új nótát sikerült a múltból felidézniük. Jó hangulatban volt, amikor elváltunk. Éppen azelőtt fejezték be egy CD-felvételét Hollandiában és több koncertet is adott Netti Sanyival. Feri bácsi szegénységben élte le életét és mégis nagy felelősséggel viselte gondját családjának, kilenc unokájának, Béla testvérének és a mérai közösség számos más tagjának. Annak ellenére, hogy rengeteget szenvedett élete során, az utolsó napokig sikerült megőriznie fiatalosságát, frisseségét, kielégíthetetlen kíváncsiságát és kedves segítőkészségét. Mindannyiunknak nagyon fog hiányozni. Dzal po tya huru drom ande paixo haj sukaripe, mo puro phral! Legyen szép és békés a hosszú utad, öreg barátom!

kikapcsolni, újra hallom és látom Feri bácsit a mécses mellett, mivel áram nem volt a házában. Először a mérai táncrendet és szokásokat magyarázta. Vérmérsékletének megfelelően előkapott egy kézzel faragott kisbőgőt, amin rákezdett a legényesre. Hát ez meg mi? – kérdeztem, mire ő „ez a trimba”. „Senki itt a környéken nem használja, sem Magyarországon. Ezt így, ha megtanulná valaki maguknál, még híre is menne a világon. Ez a karozás egy kicsit nehéz, a Berki János Töménytől tanultam, és ez ment a szaporában is!” Jó estét Berki! – lépett be Tóni Rudolf Kormos a kontrás. Bemutatkozás után rögtön muzsikálni kezdett „na bácsi húzzad egy kicsit...” – Mikor a szolgának... – A hajnali csillag ragyog... – majd egy csingerálást: Nyisd ki babám az ajtót... Zenélés után Rudi csak annyit mondott: „Jó volt Berki, csak eltörted a brácsomat!” Emlékszem, egyszer összeszámláltuk, Feri bácsi hány hegedűt, kontrát, bőgőt tört össze mérgében, amikor nem ment jól a táncban a muzsika. – Piros kancsó, piros bor... – Miért is sáros a rucának a tolla... – Tarka paszuly az ágy alatt... olyan szívvel tudta énekelni, hogy akármit összetörhetett, sokáig nem lehetett rá haragudni, hiszen ő bánta a legjobban, hogy ilyen hirtelen természetű. „Az én

folkMAGazin

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1995/3  

A TARTALOMBÓL: Bankó András: Leg-leg-leg: esetleg; Berán István: Közös buli; Kóka Rozália: „Nem kell a mostaniaknak mese...”; K. Tóth László...

folkMAGazin 1995/3  

A TARTALOMBÓL: Bankó András: Leg-leg-leg: esetleg; Berán István: Közös buli; Kóka Rozália: „Nem kell a mostaniaknak mese...”; K. Tóth László...

Advertisement